Mióta Savannah leszervezte nekem azt a vakrandit, azóta bosszankodtam rajta. Tudtam, hogy jót akart, de az nem tetszett, hogy mindezt a fejem felett tervezte kivitelezni. Elmentem ugyan, hogy ne legyen a helyzet még kellemetlenebb, nem is éreztem magam rosszul, de valahogy mégsem volt az igazi. Azóta viszont volt lehetőségem alaposan átgondolni, és talán mégiscsak készen állnék rá, hogy ismerkedjek. Talán a Dylannel való váratlan találkozás nyitotta fel a szemeimet, vagy egész egyszerűen csak öt év elégnek bizonyult a tovább lépésre. Bármi volt is, ezúttal már én hoztam meg a döntést. Amikor regisztráltam arra a weboldalra, hirtelen jó ötletnek tűnt. Aztán egyre kevésbé voltam biztos abban, hogy mindezt így kellene-e intézni, de a mai világban hozzá kellett szoknom, hogy már az ismerkedés sem úgy megy, mint régen. Vagyis biztos működik a klasszikus módszer is, de nem sok kedvem volt minden este bárokba járkálni, és eljátszani, hogy szeretném, ha felszedne valaki. Ennél én jóval konzervatívabb nő voltam, és már az is nagy szó volt tőlem, amire most szántam el magam. Az első, és a második napokban szinte semmi izgalmas nem történt, csak böngésztem a férfiak között az oldalon, meg az appon át. Aztán rám írt egy, majd két delikvens, és végül egy harmadikkal megbeszéltem a találkozót egy Manhattan-i bárba. Nem voltam annyira járatos azért azon a városrészen, de nem okozott problémát taxival eljutni a megbeszélt helyre. Olivernek természetesen csak annyit mondtam, hogy dolgom van. Nem tudtam, hogyan magyarázhatnám el az öt éves fiamnak, hogy mi a helyzet, mikor soha életében nem látott körülöttem férfiakat lebzselni. Direkt alakítottam ezt így, de talán hiba volt, ebben a húgomnak lehetett némiképp igaza. Egyébként Savaval hagytam őt, de még a kocsiban ülve is a kezemet tördeltem, hogy biztos nem követek-e el hibát. Mindegy volt igazából, mert mindenképpen végig akartam ezt most csinálni, akármi lesz is. Maximum többet nem találkozok az illetővel. - Megérkeztünk, hölgyem! – gondolataimból a sofőr hangja rántott vissza a valóságba. Látta, hogy összerezzentem a megszólalására, mert a bajusza alatt jót mosolygott a hebehurgyaságomon. Enyhén elpirulva adtam át neki a taxióra által kiírt összeget, meg némi borravalót is. Magas sarkúba bújtatott lábaim fáztak, ahogy kinyitottam az ajtót, de bíztam benne, hogy a téli hideg hamarosan tovatűnik, ezen a pár méteren meg nem lesz semmi bajom. Nem öltöztem nagyon kihívóan, viszont hétköznapian sem. Valahogy a kettő között igyekeztem eltalálni a stílust a visszafogott eleganciával, de ahogy elnéztem a bárban ülő nők többségét, nem lógtam ki közülük. Az egyik félreeső asztalhoz ültem le, ahonnan ráláttam a bejáratra. Izgultam, ezt nem is lehetett volna tagadni, legalább magamnak be kellett vallanom. Amíg vártam, egy pohár fehérbort azért rendeltem, hogy ne üljek üres kézzel, és bíztam benne, hogy nem leszek felültetve. Az mindennek a teteje lett volna erre a mai estére.
Reggel egy random modell lanyka ebresztett, akirol igazabol meg is feledkeztem. A legtobb not meg dugas utan kirakom, de o itt maradhatott ejszakara. Nem mondanam, hogy tulsagosan orultem neki, de azert egy gyors reggeli menetet meg lezavartunk, ezt kovetoen pedig hivtam neki egy taxit. Mikor vegre egyedul maradtam, gyorsan lezuhanyoztam, magamra kaptam a szokasos, elegans szettemet, elinteztem nehany telefont, utana indultam a sztriptiz baromba. -Remelem a jelentkezok mar itt vannak - udvozoltem az egyik emberemet, aki bolintott, majd kovetett az irodamba. Mivel nehany hely felszabadult, igy uj tancoslanyokra lesz szukseg. -New York legjobbjai, ugye? - neztem fel a fickora, miutan ledobtam magam a kenyelmes szekembe. -Rendben. Kuldd be oket egyesevel - ezzel mar tavozott is. Az elso lany bar roppant csinos volt, es biztos vagyok abban, hogy jol is tancol, de nem az eszerol volt hires, ez pedig az elso nehany percben fel is tunt. -Sajnalom. Tavozhatsz - eroltettem egy mosolyt a kepemre, majd kisetalt es belepett a masodik jelentkezo. O mar nem csak csinos, de meg esze is van. Miutan flortoltunk egy sort, kozoltem vele az oromhirt, majd szeles mosollyal az arcan o is tavozott. Amint sikeresen felvettem meg negy lanyt, kisetaltam az irodabol, a barpultnal pedig ittam egy pohar whiskyt. -Tovabbi jo munkat - bucsuztam el a pultostol, miutan lehuztam a poharam tartalmat. Nem volt valami huzos napom, csak nehany uj szallitmanyt kellett ellenoriznem, illetve volt egy gyors megbeszelesem. Mar keso delutan volt, amikor az unokatestverem hivott. -Gyorsan mondd - hangositottam ki a telefont, mikozben hazafele vezettem. Kozolte, hogy a mai nap folyaman meg lesz egy talalkozom az egyik ismeros barban. -Es ezt miert csak most mondod? - a teendoket meg reggel megbeszeljuk, errol azonban mostanaig nem hallottam. -Fontos? Nem er ra holnap? - miutan kozolte, hogy kivel is kellene talalkoznom, rabolintottam, ugyanis regota uzletelek mar az emlitett ferfivel. -Rendben.. Szep estet - nyomtam ki epp akkor, amikor leparkoltam a villam elott. Az oramra pillantottam, meg volt egy laza oram elkeszulni. Gyorsan lezuhanyoztam, felvettem egy fekete oltonynadragot, inget, es egy szinten fekete zakot. A kisse meg nedves hajamat egyszeruen csak hatrafesultem az egyik kezemmel. Indulas elott meg elszivtam egy fuves cigit, es ittam egy pohar whiskyt. Kileptem az ajtomon, majd bepattantam a fekete Maseratimba, es egyenesen a Manhattani barhoz hajtottam. Leparkoltam a kocsimat, kiszalltam, aztan a bejarathoz setaltam, ahol valtottam par szot a kidoboval. Szolt, hogy az emberem mar megerkezett, amire nem szamitottam, ugyanis meg van tiz percem. Meglepett, amikor hozza tette, hogy melyik asztalnal var ram, mert hat azert nem most talalkozunk eloszor. -Nyugi haver, biztos vagyok benne, hogy meg nem felejtettem el az arcat - tehat segitseg nelkul is felismerem majd. Mivel nem akartam megvarakoztatni, igy baratunkat fakepnel hagytam es beleptem az epuletbe, ahol biccentettem az ismerosoknek. Legalabb fel percig kerestem a ferfit a szemeimmel, de nem talaltam. -Mi a... - nem egeszen ertettem, mi folyik itt, de azert az iment emlitett asztalhoz setaltam. Meglepo modon egy szoke no vart. -Elnezest holgyem, talan var valakire? - meg azt tudom elkepzelni, hogy a ferfi kiseroje. Nem ez lenne az elso alkalom, hogy egy csinos no tarsasagaban erkezik. -Vagy egyedul van? - tettem fel egy ujabb kerdest, hatha megtudom, megis milyen tevedes tortent. Kozben mellem lepett a pincer is. -Whiskyt, jeggel. A holgynek pedig, amit ker. - neztem a ferfi szemeibe, majd vissza a nore.
Direkt hamarabb érkeztem a helyre, hogy legyen még pár percem erőt gyűjteni, és megacélozni magam. Még mindig folyamatosan megingott az elhatározásom, pedig azt hittem, hogy ezen már túl vagyok. Vajon nagyon gyáva dolog lenne, ha most fognám magam, és az utolsó pillanatban lelépnék? Igen, a válasz egy határozott igen lett volna, ráadásul roppant udvariatlan húzás is. Én nem ilyen vagyok, még a feszültségem ellenére sem. Gondolataimból az érkező férfi zökkentett ki. Már messziről kiszúrtam, mert láttam, hogyan néznek rá. Valahogy körül lengte egy olyan aura, ami vonzotta a tekinteteket, csak éppen azt nem tudtam eldönteni, hogy mi az benne, ami miatt mindezek ellenére is borsódzik tőle a hátam. Kényelmetlenül kezdtem fészkelődni, különösen akkor, amikor elég céltudatosan közelített felém. Ugye nem?! Máris kezdtem úgy gondolni, hogy talán mégiscsak jobb lett volna elinalni, amíg még megtehettem. A pulzusom abban a másodpercben kimagaslóan megugrott, hogy megszólított. Vele lenne találkozóm? Nem a fellépése, vagy a sármos kinézete volt, ami izgalmat váltott ki belőlem, hanem valami megmagyarázhatatlan érzés, ami óvva intett. - Én… igen, azt hiszem. – bólintottam zavartan, mert nagyon úgy tűnt, hogy mégsem hozzám jött. Vagy egyszerűen csak játszadozott volna velem? Mert akkor elég megalázó helyzet lenne, az már egyszer biztos. Talán nem olyan voltam, mint amilyenre számított? Pontosan ezért féltem elkezdeni randizni. Nekem már nem való az ilyesmi, főleg nem neten át. Nem is értettem a mai húszas korosztályt, hogy mit találnak ebben jónak. - Egyelőre egyedül, de lenne egy találkozóm. – feleltem bizonytalanul a kérdésére, és jól láthatóan nyeltem egyet, amikor úgy tűnt, hogy nem tágít. Egyértelműen zavarba jöttem, ezt kár is lett volna tagadni. – Egy pillanatig azt hittem, hogy magával, de ezek szerint tévedés történt… - vontam le a magam végső következtetését. - Köszönöm, még van borom! – hiszen csak az előbb rendeltem, még alig ittam belőle néhány kortyot. Meg is emeltem a poharamat, hogy így mutassam a tartalmát. – Maga Marco? – kérdeztem rá azért a biztonság kedvéért, miután a pincér ismét magunkra hagyott. A nevét legalább biztosan tudtam, és a képre is hasonlított. Akkor rólam lett volna ennyire előnytelen, vagy éppen túl jó a kép? Azt hittem, hogy én is felismerhető vagyok az alapján, amit küldtem, de nagyon úgy festett, hogy tévedtem. Ez talán a tévedések estéje lesz, és most már teljesen biztos voltam abban, hogy nem volt jó ötlet eljönnöm. Akartam én, hogy működjön ez az egész, hogy esélyt adjak valakinek, de talán mégsem voltam rá teljesen felkészülve, és máris inamba szállt a bátorságom. Vagy ez a férfi váltotta ki belőlem, egyre megy. Nem tudtam, hogy mit tegyek ezek után, de még kimenteni sem akartam magam egyelőre.
- Hogy velem? - kerdeztem meglepetten. Szerintem meg eletemben nem lattam a not, nem hogy talalkozot beszeljek meg vele. Sok csinos holgyikevel volt mar dolgom, es az is igaz, hogy jo nehanyra mar nem is emlekszem, megis biztos vagyok benne, hogy mi meg nem talalkoztunk ez elott. Akkor lepodtem meg megjobban, amikor a nevemet emlitette. - Honnan.. - a mondatomat nem tudtam befejezni, ugyanis megcsorrent a mobilom. - Bocsanat - huztam elo a telefont a zsebembol. Egy uzenet fogadott a nem reg emlitett unokatestveremtol. Roviden az allt benne, hogy ez egy kibaszott tinderes vakrandi, a no becses neve pedig Sarah. Hat sok mindenre szamitottam, de hogy vakrandi?! Ezt megis hogy talalta ki az a faszfej? Ezert biztosan meg fogom olni, csak legyen ennek vege. Visszasullyesztettem a mobilt a nadragzsebembe, majd a nore pillantottam. - Igen - feleltem egy enyhe mosollyal az arcomon. - On pedig biztosan Sarah.. Kerem ne haragudjon, de eloben sokkal.. jobban nez ki - probaltam menteni a menthetot. Mar csak remenykedem benne, hogy beveszi. Kesobb pedig talan mast is. A kepet bar nem lattam, valoban gyonyoru no. Legalabb annak a szerencsetlennek van izlese. - Alig ismertem fel - tettem hozza, majd helyet foglaltam a novel szemben. Ha Z kategorias lenne, illem ide vagy oda, de mar reg leleptem volna, igy azonban adok neki egy eselyt, mivel sok vesztenivalom nincs. - Koszonom - neztem a pincerre, amint vegre kihozta az italomat. - Szerintem tegezodjunk - mondtam, miutan ismet Sarahra pillantottam. - Szoval mit lehet rolad tudni? - kortyoltam a hideg italomba. Oszinten meglep, hogy tinderben utazik, mivel komoly nonek tunik. Olyannak, aki irtozik az ilyesmitol. Sosem neznem ki belole, hogy szabadidejeben vakrandizgat. Mi lehet az oka annak, hogy meg szingli? Talan annyira defektes lenne? Azzal lepne meg igazan, ha kiderulne, hogy kalandot keres. - Valamit arulj el - gyozott vegul a kivancsisagom. - Egy ilyen no miert Tinderezik? - oszinten erdekelt a valasza. A legtobb not szinte azonnal megfejtem, o viszont egyelore tele van kerdojelekkel.
A visszakérdezése csúnya módon egy kis reményt keltett bennem, hogy esetleg mégsem vele lesz ma találkozóm. Valami feszültség ugyanis még mindig ott ült bennem, és nem bírtam tőle szabadulni. Egy rossz megérzés, mondjuk úgy. Nem mondanám, hogy fenyegetően viselkedett, vagy féltem tőle, de némi tartás akkor is volt bennem, talán a kisugárzásával volt valami. Az ilyen férfiak mindig veszélyesek, én pedig világéletemben kerültem őket. Dylan egyszerű fickó volt, és még gyerekként ismertük meg egymást. Azóta meg? Inkább hagyjuk a nemlétező szerelmi életem. - Igen, azt hittem… - bólintottam ismét, újra megerősítve a korábban általam mondottakat. Nem kerülte el természetesen a figyelmem sem a zavara, sem a mondat, amit mondani kezdett, mikor bedobtam a nevét. Jobb híján, amíg a telefonjával bíbelődött, belekortyoltam bátorításért a boromba. Mivel nem vagyok ostoba szőke, mint aminek sokszor gondolnak, ezért nem volt nehéz átlátnom a helyzetet. - Köszönöm a bókot. – biccentettem, bár ajkaim szélei épp csak megrándultak alig láthatóan. – Rendben, úgy egyszerűbb lesz. – nagyon mehetnékem volt egyébként, de olybá tűnt, hogy nem fogok innen olyan könnyedén elszabadulni. Nem is akartam ilyen udvariatlan lenni, miután leült velem szemben, és még az italát is megkapta. Úgy festett, hogy végül mégis a maradás mellett döntött ő is, a kezdeti bökkenő ellenére is. - Mire lennél kíváncsi? – nem szerettem annyira, ha magamról kellett beszélni. Ha kérdeztek, akkor nagyon szívesen válaszoltam bizonyos kereteken belül, de az, hogy bemutassam magam, nagyon távol állt tőlem. Ha a munkámról, vagy a fiamról kellett beszélnem, akkor órákig képes lettem volna mesélni, de előbbi még nem került szóba, utóbbiról pedig korai lett volna szólnom. Legalábbis így éreztem. Nem akartam én titkolni, hiszen életem legdrágább ajándéka volt Oliver, de még nem tartozott erre a férfira itt velem szemben. - Milyen nő? – ráncoltam a homlokom értetlenül. – Egyébként tényleg nem az én világom, de mostanában már több sikertörténetet is hallottam, úgyhogy gondoltam próba szerencse. Egy esélyt adni akartam neki, de ez az egész netes ismerkedés nekem idegen… - vallottam be őszintén, újra a pohárért nyúlva. - Én nem kérdezem meg ugyanezt, mert elég egyértelmű számomra, hogy nem veled beszéltem meg ezt a találkozót, igaz? – kérdeztem rá kerek perec, mert nem volt kedvem udvariassági köröket tenni feleslegesen. Annyira voltam jól nevelt, hogy ne menjek el a csúf tréfa felfedezése után, annyira viszont voltam közvetlen és szókimondó, hogy rákérdezzek arra, ami érdekelt. – Fogalmad sem volt róla, hogyan nézek kik, mert soha nem láttál még képen sem. Ezt már akkor leszűrtem, amikor megálltál itt. Lehet, hogy jó a pókerarcod, de egy pillanatra lehullott. – futólag rámosolyogtam az ajkaim elé emelt pohár pereme fölött. - Attól kaptál üzenetet, aki ezt leszervezte, ugye? – böktem a fejemmel a zsebében rejlő telefonja felé. Nem ejtettek azért teljesen a fejemre, ráadásul a nők remek megfigyelők tudnak lenni, minden férfi rémálma ez. Képesek vagyunk kiszúrni minden jelentéktelennek tűnő apróságot, és meg is jegyezni azokat.
- Peldaul arra, hogy zavar-e a bago fust - ugyanis ha nem, szivesen ragyujtanek. - Vagy vannak e karos szenvedelyeid.. esetleg gyereked, ferjed, mi a munkad, tudod.. ehhez hasonlok - annak ellenere, hogy ezer eve nem randiztam, a szokasos sablon kerdesek meg megmaradtak az agyamban. Sajnos. Pedig ha valamit, akkor ezeket nem artana elfelejteni. - Komoly no - feleltem szinte azonnal. - Vagy talan nem vagy az? - szinte biztos vagyok benne, hogy nem tevedek, de azert nem tennem ra a nyakam, elvegre csak most latom eloszor. - Talan majd belejossz - vontam meg az egyik vallam. En sosem probaltam es nem is tervezem, mert sokkal egyszerubbnek tartom eloben lezavarni az ilyesmit. Nem is ertem miert jobb neten osszeszedni egy csajt, vagy epp egy pasit. Szerintem sokkal macerasabb, raadasul hosszabb folyamat is. - Igy van - mondtam a szemeibe nezve, majd a poharamert nyultam. - Kedvelem az intelligens noket - kortyoltam az italomba. - Kar, hogy egyre kevesebb van beloluk - jelent meg egy feloldalas vigyor a kepemen. Cseppet sem zavar, hogy van egy kis magahoz valo esze, sot.. Ha veletlenul azt gondolna, hogy sikerult ezzel zavarba hoznia, vagy esetleg most kicsit kellemetlenul erzem magam a "bukas" miatt, nagyot teved. Ezek amugysem azok a percek, amikor elo kene vennem a hires pokerarcomat. - Igen, tole - akivel holnap majd lesz egy kis megbeszelnivalom. Meg mindig nem ertem mire volt ez jo. Mintha nem tudnek felszedni barhol, barmikor egy random not. - Te viszont gondolom lattal rolam kepet - tudtommal a tinder igy mukodik. - Ha pedig igent mondtal egy randira, azt jelenti, bejovok neked. Nem igaz? - kerdeztem egy mosoly kisereteben. En legalabbis biztosan nem talalkoznek egy olyan novel, aki meg kepeken sem az esetem. Ennyire mazochista allat meg en sem vagyok.
- Nem kedvelem túlzottan, de képes vagyok tolerálni. – válaszoltam meg őszintén a kérdést, mivel eleve meglepett, hogy idebent lehetősége lenne esetleg dohányozni. Egyébként határozottan nem kedveltem a dohányzó embereket, de természetesen nem ez alapján ítéltem meg senkit, és ettől még nem lett kevesebb senki a szememben. Egészen egyszerűen csak szerettem elkerülni a füstöt, mert bántotta az orromat. Biztosan az én ostobaságom, tudom. - Szerinted, ha lenne férjem, itt ücsörögnék? – bukott ki belőlem még az előtt, hogy jobban megfontolhattam volna a szavaimat. Magasba is szökött a szemöldököm az őszinte meglepettség okán. – Egyébként elváltam, nincs káros szenvedélyem a napi pohár boron kívül, és cukrász vagyok. – soroltam el, kihagyva a gyerek témát, vagy azt, hogy a cukrászda nem mellesleg az én tulajdonomban van. Egyből nem akartam már mindent csak úgy kiteregetni, főleg azért, mert egy kicsit még mindig tartottam a velem szemben ülő férfitól. - Szeretem azt gondolni magamról, hogy az vagyok. – válaszoltam némi gondolkodás után. – Éppen ezért nem vagyok az a típus, aki a kihűlt házasságából így keresne kiutat, vagy próbálna izgalmas hétköznapokat varázsolni az életébe. – tettem hozzá, ezzel is ráerősítve még mindig arra, hogy én bizony nem vagyok házas, és kicsit sértett is a feltételezés. Lehet, hogy sokan ilyenek, de én sajnos túl konzervatív voltam ezen a téren. Nem én voltam, aki megcsalásra adta a fejét, hanem Dylan, és pontosan ezért is lett vége kettőnk között. - Most remélem, hogy ezt bóknak szántad inkább, és nem a női nemet sértegetnéd… - ajkaimon megjelent egy halovány mosoly, mert a korábbi megjegyzése miatt sejtettem, hogy igazából az előbbiről lehet szó. Kortyoltam is egy újabbat az italomból, és kis híján sikerült is félrenyelnem, amikor meghallottam a kérdését. – Mindig ilyen szókimondó, és lényegre törő vagy? – sejtettem, hogy a válasz egy hatalmas igen lesz, és a mosolyából ítélve igazából talán zavarba is akart hozni. Némiképp sikerült. - Igen, láttam. Te vagy az első, akivel találkoztam, és úgy gondoltam, hogy adok ennek egy esélyt. – fontoltam meg kissé a válaszomat. – De ne hidd, hogy attól még, hogy vonzónak talállak, csak ez számít. Ez csak egy első benyomás, de most van esélyed arra, hogy ráerősíts, vagy épp szerte foszlasd a pozitív véleményem. – már a kisugárzása elbizonytalanított, mert a fejemben határozottan villogott a „veszélyes” jelzés. Persze az is előfordulhat, hogy nagyon mellé lőttem, és tévedek, de jók szoktak lenni a megérzéseim. - Te pedig maradtál… habár nem láttál rólam képet, és gyanítom, hogy nem az a típus vagy, aki pusztán udvariasságból maradna. – ezzel nem megsérteni akartam, pusztán őszinte voltam.
A valaszat hallva csak bolintottam egyet, jelezven, hogy megertettem. Altalaban teszek arra, hogy ki mit szeret, mit toleral vagy nem toleral, mert nem erint kulonosebben. Azonban neha meg en is tudok uriember modjara viselkedni, igy hat mivel zavarja a bago fust, nem gyujtok ra. - Nem is sejted, hany no lep felre - es en tavolrol sem itelem el oket. Igaz, talan nem a legszebb dolog, de ha a masik fel nem tud rola, nem is faj neki. Nemde? Na meg vannak a nyilt kapcsolatok is, ahol aztan mindketten felrekacsintgathatnak, es meg sorolhatnam. Szerintem ebben sincs semmi rossz. Azt pedig, hogy o melyik kategoriaba tartozik, nincs honnan tudnom, hisz csak nehany perce talalkoztunk. - Egy valaszt kifelejtettel - pillantottam egyenesen a szemeibe. Ezzel termeszetesen a gyerek temara celoztam. Ket oka lehet annak, hogy kihagyta. 1. egyszeruen csak nem valami jo a memoriaja, amit erosen ketlek. 2. valoszinuleg van neki, csak nem akarja az orromra kotni. Pedig ettol egyaltalan nem lenne kevesebb a szememben. Igaz, hogy sokaknak ez remiszto lehet, marmint kinek nagy alma valaki mas gyereket felnevelni? Viszont ettol meg nem allnek fel, majd setalnek ki az epuletbol. - Ha mar randizgatsz, gondolom kiheverted a fickot - arra inkabb nem kerdeztem ra, hogy mi volt az oka a valasnak. Ez mar tenyleg egy olyan tema, aminek nincs helye az elso randin. Oszinten szolva nem is erdekel kulonosebben egy lehangolo sztori. - Cukrasz.. Szep szakma - nyultam a poharamert, hogy az italomba kortyolhassak. Kezdett egyre nyilvanvalobba valni, hogy O egy tipikus jo lany. Csak egy hozza hasonlo no volt az eletemben hosszu tavon. Annak ellenere, hogy totalis ellentetek voltunk, meglepoen jol kijottunk. Talan azert, mert meg rohadt fiatalok voltunk. - Ezt jo tudni - nem mintha zavarna, ha maskepp lenne. Nem vagyok az a tipus, akinek nehezere esne meghuzni valaki mas nojet. Foleg, ha o keri. Ha az esetem, szivesen megadom neki. Miert fosztanam meg ot vagy magamat a jotol?! - Eliteled azt a tipust? - kerdeztem egy apro vigyorral a szam sarkaban. Szerintem egy kapcsolat ket emberen mulik. Legtobb esetben, ha az egyik felrelep, annak megvan az oka. De termeszetesen mindig akadnak kivetelek. - Mindenkepp bok volt - mondtam egy oszinte mosollyal a kepemen. Ezer eve nem bokoltam senkinek, mivel anelkul is megkapom amit akarok, ugyhogy ez kicsit furcsa is volt annyi ido utan. - O igen, mindig. Egyik jo tulajdonsagom - a sok rossz mellett, de ezt inkabb magamban tartottam. - Zavar, ha valaki szokimondo es lenyegre toro? - en speciel kimondottan szeretem, ha valaki szarozas nelkul megmondja a frankot, de sokaknak kisse zavaro lehet ez a "stilus". Az pedig szinten tetszett, hogy valamennyire sikerult zavarba hoznom. Ez azt hiszem latszott is az arcomon. - Ez igazan megtisztelo - meg akkor is, ha nekem errol az egeszrol fogalmam sem volt. - Dehogy hiszem. A komoly noknel sosem csak az szamit - az eretlenek siman a farkamra ugranak csupan a kulsom miatt, vagy netan azert, mert befolyasos ember vagyok. Az ilyeneket nem is tudom komolyan venni. Azt hiszem minden ferfi szereti a kihivasokat, vagyis meghoditani egy not. Akiert semmit sem kell tennem, kevesbe vonzo. - Tudok azert udvarias lenni, de nem. Most nem azert maradtam - mondtam oszinten. - Nagyon is vonzonak talallak - tettem hozza, ha mar mint tudjuk, szokimondo vagyok. Van benne egy kis artatlansag, ami csak meg csabitobba teszi.
- Nem, tényleg nem sejtem, mert tőlem nagyon távol áll. Azt hiszem, hogy határozottan hűséges típus vagyok. Ha ciki, ha nem… - vontam meg látszólag könnyedén a vállaimat. Megvolt a véleményem az ilyen nőkről, nekik meg biztosan rólam, amiért ilyen régimódi értékeket vallottam. Hittem a házasságban még mindig, még ha az enyém zátonyra is futott sajnos. Talán mind a kettőnk hibája volt, talán mégsem mi voltunk egymásnak az ideális pár. Ki tudja?! - Valóban? – vontam fel a szemöldököm. Tudtam, hogy mire nem válaszoltam, de szándékosan most sem akartam. Magam sem tudom, hogy miért, hiszen nem szégyelltem a fiam. Végül egyenesen a szemeibe néztem. – Van egy fiam. Olivernek hívják. – osztottam meg vele, mérlegelve, hogy ebből talán még nem lehet semmi gond. Ha nem tetszik neki, akkor ez van, eddig sem azért nem mondtam, mert ettől a kimeneteltől tartottam volna. Egyszerűen csak úgy voltam vele, hogy majd ha még találkozunk a későbbiekben is, akkor szóba hozom. - Öt éve váltam el, azt hiszem ennyi idő elég volt hozzá. – igazából távolról sem, de ez nem egy első randis téma volt, és még csak nem is a másodikra tartozott volna. Ez az én problémám volt, amit magamban kellett volna rendeznem. Amúgy is azt hittem, hogy már rég túlléptem Dylanen, amíg a múltkor össze nem futottunk a parkban, azon a bizonyos napon. Reméltem, hogy többet nem kerül erre sor, mert túl sok sebet tépett fel, és túlságosan összezavarta a fejem ahhoz, hogy ne akarjam megismételni. - A hobbim is, talán ez a legjobb kombináció. Nagyon szeretek sütni. – mosolyodtam el futólag, viszont nem akartam túlzásba esni azzal, hogy erről zengek ódákat. A legtöbb embert nem érdekelte, csak udvariasságból érdeklődtek, Marcot pedig különösen nem tartottam olyan fickónak, aki ezt akarná hallgatni. Megkérdezte, röviden válaszoltam, és neki valószínűleg ennyi elég is volt. Persze az is lehet, hogy tévedtem, és rosszul ítéltem őt meg, de akkor majd feltesz újabb kérdéseket, én pedig kifejthetem a témát úgy, mintha olyannal beszélgetek, akit szívesen traktálok. - Igen, határozottan elítélem. Nem ezt tartom a megfelelő megoldásnak. – válaszoltam őszintén, komolyan. Erről azért tényleg megvoltak a határozott elképzeléseim, és a véleményem. Arról, hogy miként kell, vagy kellene működnie egy házasságnak. Mivel az enyém nem olyan volt, ezért kiléptem belőle. Terhesség ide vagy oda, már nem számított. Valami elromlott, és hiába próbáltam javítani, nem ment. Elfáradtam, és ezt láttam az egyetlen megoldásnak. Talán hiba volt, talán tovább kellett volna még próbálkoznom, még kitartóbban, de azt hiszem, hogy mégiscsak ez volt a jó döntés. Olivernek nem feltétlenül, hogy még csak nem is ismerte az apját, de idővel majd talán lesz egy apafigura az életében. Ha készen állok rá, és ő is. - Nem feltétlenül zavar. Időnként én is az vagyok, csak azt nem szeretem, ha esetleg bántóan teszi ezt valaki. Vagy zavarba ejtően… - húztam el a számat, hiszen engem egy kicsit kizökkentett a megjegyzésével. Valószínűleg éppen ez volt a szándéka, szóval ő élvezte, én meg kevésbé, de hamar túllendültem rajta. Már csak a pár korty bor is segített, amivel egyébiránt sikerült kiürítenem a poharam. - Értem… - dünnyögtem, lesütve a tekintetem, zavartan túrva szőke tincseimbe. Idejét sem tudnám megmondani, hogy valaki mikor mondta azt, hogy vonzónak talál. Az egyetlen férfi az életemben egy öt éves gyerek volt, neki pedig mindig szép voltam, az elfogultság netovábbja ő. Életem kicsi szerelme. – És mondd csak, te mivel foglalkozol? – billentettem oldalra a fejemet enyhén, amikor sikerült magamra találnom valamelyest. – Úgy tippelem, hogy nem vagy házas… vagy te meg pont az a típus vagy, aki ráunt és keresi a kalandokat? – nem tartottam valószínűnek, hiszen a találkát nem is ő beszélte le velem.
Kezdőlap
