Dave& Sarah

"Believe that life is worth living and your belief will help create the fact.
"

A határok feszegetése mindig része volt az életemnek ,viszont az már annyira nem tűnt murisnak amikor ezzel nagy árat fizetek. Nos ,ha túl adagolod magad akkor az életeddel perkálsz. Persze nem volt ekkora szerencsém ,hisz a kórház túlbuzgó dolgozói megmentették az életemet . Félreértés ne essék nem akartam öngyilkos lenni ,habár itt körülöttem mindenki ezt hiszi. Nem véletlen küldtek be hozzám a minap egy gógyi doktort is. Sokat nem értek vele hisz ugyanolyan elcseszett vagyok mint előtte. Ezen nem tud segíteni egy orvos vagy egy pszichológus legfeljebb akkor  ha igen nagy hatalma van  New York "alvilága" felett ,de ez igen csak érdekes lett volna . Ebben a pár napban hét darab orvos járt bent nálam ,mindannyian jöttek a hülyeségükkel hogy,milyen szakorvos és hogy Ő éppen mit vizsgál rajtam. Sóhajtozva hallgattam végig mindet ,ha nem szólaltam meg általában előbb elmentek . Míg én azon voltam hogy megfejtsem mégis mi a francért tepernek ennyire egy ,senkiházi kurváért addig ők azon voltak hogy engem fejtsenek meg .  Több és kevesebb sikerrel mint azt várták. Rendkívül idegesítő tudtam lenni ,és ezt a tehetségemet a kórházban is kamatoztattam ,csak hogy minél előbb elengedjenek. Nem akartam tovább itt lenni ,igaz  nagyon kimerültnek éreztem magamat ,és a közérzetem se volt túl jó ,de nálam ez már megszokott volt . Nem kell itt nekem az okoskodásuk.
Előétel:
- Ms. Adler csak akkor tudunk segíteni magának ha együttműködő! - határozott hang viszont a kiállása nem éppen ezt sugallta . És túl fiatal is. Ördögi vigyor kunkorodik az arcomra ,imádtam az ilyen kis hamvas fiúkat kikészíteni. - Akkor mit szólna hozzá ha felírna nekem pár antidepresszáns és elengedne. Hálám jeléül ...- kezdek bele ,miközben az ajkaimat birizgálom.-  Mit szeret ? Esetleg anál vagy orál ? Vagy még szűz ? - bólintóm oldalra a fejemet ,az arca mindent elárult . Nos ,Dr. hogy is hívják pelyhespuhi  érzelmeivel dacolva elhagyta a szobámat ,én pedig megint csak kitéptem magamból az infúziót .
Főétel :
- Ms . Adler Csak akkor ..-kezdődik újra elölről ,de kezd nekem tetszeni ez a Miss dolog ,lehet megkérem hogy ,inkább szólítsanak Miss Daisynek . Hol a sofőröm ?  Egy nőt küldtek ,erőteljes határozott kisugárzása ,betölti az egész szobát ,de ha élni akarok egy elcsépelt mondással "a szem a lélek tükre" . Nos ,ennek a nőnek sem volt tiszta a tekintette . Íriszeibe  olyan viharok dúltak ami túl nőtt rajta ,jól ismertem ezt.  De most nincs helye az együtt érzésnek csak menjen a közelemből . Nem kell a segítsége .
- Igen ,igen tudom ..ha nem működőm együtt nem tudnak segíteni . Mily meglepő az előző orvos is ezt mondta ...- rázom a fejem méltatlankodva ,erre csak keresztbe fonja a karjait maga előtt .  Ha elzárkózni próbál ,már rég késő a veséjébe láttam .
- Mit szólna hozzá ,ha inkább maga is a saját problémájával foglalkozna ..-bökök felé az egyik ujjammal.- Tudja mit mondok ,maga csak azért lett orvos hogy ne a saját problémáival kelljen foglalkoznia, igaz ? - kérdem tőle gúnyosan ,majd rátapintok a lényegre.- Tudja a férfiak ilyenek ,nem bírnak a farkukkal ,de ez nem a maga hibája kedvesem . Nap mint nap feküdtem össze   házas férfiakkal ....lehet az öné is köztük volt ! - a nőt szerintem nem sok választotta el attól hogy,felpofozzon . Alapjába véve soha nem szándékoztam bántani az embereket. De  még mindig csak egy volt a lényeg hogy ,elhagyjam a kórházat.
Desszert:
Már -már izgalommal tölt el hogy kit küldenek be ma ,hogy előrébb haladjanak velem . Tehetségem volt az emberekbe belelátni ,így nem volt nehéz rátapintani a fájó pontokra ,majd jó alaposan megdolgozni azt. Gonosz lennék ? Lehet . De nem maradhattam itt ,így is túl sokáig lógattam a lábamat.
Ahogy kinyílik az ajtó ,nem  is tudom mire számítottam ,de biztos nem egy jó képű férfira . Zavartan  figyelemmel követem őt ,ugyanúgy a kezében szorongatja a kartonomat ahogy az összes többi. Valószinű Ő is azért jött hogy ,az állapotomról érdeklődjön ,amit már rajta kivül több százan megtettek. Ennyire nagy dolog volt ha valaki túladagolja magát ? Igen ,minden biznnyal igen ,ha azt feltételezik hogy,öngyilkosságot követttem el.
Lazán kényelmesdem el az ágyban ,míg  alaposan végigmérem őt és amíg nem figyel elismerően bólogatok egyet. Ha nem ilyen helyzetben lennénk már biztos alattam lenne ,vagy Ő felettem . De most elsődleges célom az volt hogy tőle is megszabaduljak.
- Jó reggelt doktor szexi . Miben segíthetek ? - kérdem tőle játékosan ,majd folytatom.- A szokásos kérdések ? Na ,akkor most figyeljen . -a hatás kedvéért szünetet tartok   és színésziesen sóhajtok egyet.-  Kicsattanok az életerőtől ,nem akartam öngyilkos  lenni ,engedjenek haza ! - hadarom el a szavakat katonás sorrendben felsorolva.
- Vagy ha nem kénytelen leszek a maga idegeire is rámenni ,és annak nem fog annyira örülni higgye el nekem ! Szóval legyen jó fiú ,és írjon fel pár gyógyszer ,amitől elhiszem hogy jobban leszek aztán engedjen utamra . Hosszú és fényes jövő áll előttem nem pazarolhatom ,ezeket a csodás éveket amiket még kurvaként töltök.- magyarázom neki szemrebbenés nélkül.

Sarah and Dave

"Doctors are great – as long as you don't need them."

A traumatológián az elmúlt napok sem teltek el eseménytelenül. Tömegbaleset a belvárosban, lövöldözés a metróban, sérült terhes nő, családi perpatvar, ami késdobálással végződött, illetve kokainfüggő prostituált, akit túladagolással hoztak be. Sok-sok sérült, belső vérzés, nyílt törés, és a többi, a baleseti osztály dolgozói azonban szerintem egy emberként egyetértenének abban, hogy mind közül a legutóbbi eset hagyta bennük a legmélyebb nyomot. Nem az eset súlyossága volt a probléma. Úgy hozták be, ahogy a legtöbb hasonló túladagolást, eszméletlenül, rohamtól rázkódva, tág pupillákkal, ebben még nem volt semmi különös. Gyomormosás után kapott antidepresszánst, benzodiazepint, illetve vérnyomáscsökkentőket, és hamar túl volt a veszélyen, úgy tűnt, nem lesz vele sok gond. Ám amióta az ifjú hölgy, Sarah Adler magához tért, gondosan tesz róla, hogy valamennyi gyakornokom és rezidensem rettegve közelítse meg a 202-es kórtermet. De hát szegénykéim, annyira érzékeny lelkűek, hogy hihetetlen, pedig ebben a szakmában bizony ez nagy hátrány. Meg kell erősödniük, vastagabb bőrt növeszteni, vagy ilyesmi. Azért vannak itt, hogy a munkájukat végezzék, és tanuljanak, a páciens akármennyire lehetetlenül is viselkedik. Az ő dolguk mindent rendben tartani, felügyelni a betegeket, elhárítani a kisebb felmerülő problémákat, miközben a szakorvosok foglalkoznak a sürgősebb ügyekkel. De hogy a fenébe végezzem a dolgomat, ha a beosztottaim fél óránként váltva egymást, remegve panaszkodnak arról, hogy a nő nem működik együtt velük? Szánalom. Ennyire azért nem lehet szörnyű a helyzet. Miután a legutóbbi megbízottamat magamhoz hívatom, és rákérdezek, hogy elvégezte-e a kért vizsgálatokat, dadogva kezd nekem magyarázkodni, hogy de de de... a hölgy így meg úgy. Ez már tényleg nevetséges. Kikapom a kezéből a kórlapot, aztán sóhajtok.
- Jól van, akkor majd én megcsinálom! – indulok is meg a folyosón. Hihetetlen. Gyakornok korom óta nem kellett ilyen vizsgálatokkal bíbelődnöm, de ha nincs más, akit beküldhetnék az oroszlán barlangjába... Még mindig a kartont nézegetem, miközben belépek a szobába. Próbálom gyorsan átfutni, mi is az, ami kimaradt, milyen ellenőrzéseket kell még elvégezni.
- Jó napot, Miss Adler. Dr. Connor vagyok – pillantok fel végül a nőre, majd először csak megállok az ágya végénél, a kórlapot a hasamnak támasztva, és elmosolyodva vonom fel a szemöldökömet, mintha a tekintetem azt kérdezné: na mi újság? A választ pedig meg is kapom gyönyörűen gúnyba és türelmetlenségbe csomagolva, de a stílusa engem nem riaszt el. Még mindig mosolyogva megyek közelebb, aztán helyet foglalok az ágy mellett elhelyezett fotelben, és feldobom a lábaimat az egyik közeli székre. Csak lazán. Ha ez a nő azt hiszi, hogy engem is olyan könnyen kihozhat a sodromból, mint az újoncaimat, akkor nagyon melléfogott. Minden porcikám azt sugallja, hogy teljesen higgadt vagyok, a monológja pedig inkább szórakoztat, mint hogy bosszantana.
- Tudja, az a helyzet, Sarah... Ugye szólíthatom Sarahnak? Tehát az a helyzet, hogy vannak bizonyos szabályaink, és addig nem engedhetem el, amíg minden vizsgálatot el nem végeztünk. Szóval valahányszor megakadályozza az orvosokat abban, hogy végezzék a dolgukat, csak a saját itt tartózkodását húzza el még egy kicsivel – vonom meg a vállam, aztán, ha már így kényelembe helyeztem magam, nyugodtan végigolvasom végre a kórlapot.
- Meg tudja mondani, mióta fogyaszt kokaint? - érdeklődöm közben csak úgy mellékesen. A kérdés azonban leginkább arra szolgál, hogy kipuhatolózzam, mégis mennyire jártas már ennek a káros szenvedélynek az élvezésében. Ha tényleg nem az volt a cél, hogy megölje magát, mi lehetett annak az oka, hogy ennyire mellélőtt a mennyiséggel?

Dave&&Sarah

""BELIEVE THAT LIFE IS WORTH LIVING AND YOUR BELIEF WILL HELP CREATE THE FACT.."

Rühelltem az orvosokat ,ez alól a szépfiú sem volt kivétel. Aki franc se tudja miért ,de mosolyog. Legszívesebben képen törölném amiért ilyen jól mulat rajtam ,de hamar rájövök hogy talán a saját módszeremet alkalmazza rajtam. Mi a fene ?  Egy apró grimasz ül ki az arcomra ,és a kezeimet kezdem el nézni. Kiskoromtól kezdve utáltam az orvosokat ,mikor a nevelő szüleim elhoztak a nevelőintézetből első dolguk volt hogy orvoshoz vigyenek. Már akkor sem volt szimpatikus ez a steril megközelítés ,amit képviselt az egész. De az "apám" szívsebész volt így elejét is vette a dolognak hogy a lehető legjobb orvosok vizsgáljanak ki. De nem puszta jó indulatból,egyszerűen csak azért ha mégis netalán tán ,valami bajom van betudjanak cserélni egy másik gyerekre.  Emlékszem hogy meg voltam rémülve az orvosoktól és arra a bizonyos beszélgetésre is ,amit végighallgattam amíg ,az akkor még alig ismert szüleimre várakoztam kint .  Az ajtó nem zárult rendesen ,így résnyire nyitva maradt ,nekem pedig lehetőségem nyílt végighallgatni mindazt amit mondanak rólam.
-  A gyermek alig mondható tökéletesnek ,Mckay . Nem is értem hogy ,fordult meg a fejetekben hogy arról a helyről elhozzatok egy gyereket ,mindenki jól tudja hogy a St .Clair's-ben csak korcsok vannak semmi mások .­- ez voltam én egy korcs ,akárhogy is nézzük a dokinak valamelyest igaza volt hisz,fogalmam sem volt ki vagyok,és valamiért a szüleim is megváltak tőlem. Bár ezt valamilyen rejtélyes oknál fogva soha ne fejtettem meg hogy miért. Tíz éves voltam amikor a Mckay házba kerültem , nem mondanám  végtelenül rossznak a nevelő szüleimet ,de a legjobbaknak sem. Sajnos azon lényemet ,amit az árvaházban úgy szerettem magamban el kellett nyomnom ,ez pedig a kedvesség és az együttérzés volt. Vagy egyáltalán bármi olyan érzelem ,ami jó. Erre tanított az " apám" hisz,mire felnőtté váltam saját képére akart formálni és orvost faragni belőlem. Mindehhez szükségem volt ,egy jó adag érzelemmentességre még egy ilyen korcsnak is mint nekem. Szóval ez volt az,ami annyira irritált ha az orvosokra néztem ,nem a segítséget láttam bennük hanem csak egy olyan embert aki ,dolga végeztével tovább lép rajtad ,mintha csak egy cafat hús lennél. Mert valójában ez volt a dolguk .
Arcomra csak egy gúnyos mosoly ül ki ,s próbálom az egészet a helyén kezelni hogy,tényleg ne tenyereljem képen . Mégis mi a bánatnak örül ez ennyire ? Fújtatok egyet dühösen a szavak hallatán ,tudtam mi bajom van nem kell semmilyen vizsgálat ráadásul csak egy aláírásába kerülne az egész ,miért nem írja alá azt a rohadt papírt ?
- Igen ,jól tudom . De Nem akarom hogy megvizsgáljanak .- jelentem ki magabiztosan és folytatom.-Túl adagoltam magam ezen nem hiszem hogy ,bármit is kéne vizsgálni .- rázom a fejemet ,és egyre frusztráltabb leszek ahogy a kartonomat olvasgatja. Nem elég hogy beküldték hozzám azt a nőt is ,még ez is kérdezősködik ? Meg áll az eszem ,ezeknek nincs jobb dolguk ?
- Négy éve .- vágom rá egyszerűen a választ .  Türelmetlenül marcangolni kezdem kezeim közt a paplant ,miközben ránézek .- Tisztában vagyok a tolerancia szintemmel ,viszont az utolsó adagomat  vénásan vittem be . Ami kicsit felborította az egészet . - magyarázom  a lehető meggyőzőbben ,mert szinte látom a pasin hogy Őt nem abból a fából faragták mint az összes többit .
- Na ,jó .-sóhajtok végül.- Mennyit akar ?  - kertelés nélkül teszem fel neki a kérést ,ha kell a világ összes pénzét odaadom neki ,csak ne kelljen itt dekkolnom . Az egy dolog hogy ,Remington keze megint el fog járni ,de azt már  nehezebben viseltem el hogy ,egyre több emlék tör rám amit az évek alatt eltüntettem a süllyesztőbe ,és most megint itt vannak.

                                           Hatefuck

Sarah and Dave

"Doctors are great – as long as you don't need them."

Annak ellenére, hogy a sürgősebb ügyeim közepette a hátam közepére sem kívánom a gyakornokaim munkáját végezni, kicsit mégis szórakoztat a helyzet, hogy erre a sorsa jutottam. Ha már az ifjú hölgy így megkeseríti itt mindenkinek az életét – enyhe túlzással, mert őszintén kétlem, hogy ennyire tragikus lenne a helyzet –, hát hadd legyek én az a hős lovag, aki példát mutat ennek a szerencsétlen bagázsnak. Bár konkrétabban még nem tudom, mire is kellene számítanom, de kihívásnak tekintem a feladatot, és valószínűleg ez látszódik a mosolyomban is, amikor belépek a kórterembe, és ráemelem a tekintetemet a nőre. Miss Adlert azonban, úgy tűnik, még a jelenlétem is bosszússággal tölti el. Ez annyira nem lep meg. Na, nem azért, mert mindennapos dolog lenne, hogy a puszta létezésemmel felidegesítek másokat, bár nyilván ilyenre is volt már példa. Hanem inkább azért, mert a kokain kiürülése a szervezetéből többek között ezzel jár: ingerlékenység, erős depresszió, halálvágy, és ehhez hasonlók. Pontosan ezért is fontos, hogy teljes képet kapjunk a fizikai és pszichés állapotáról, meggyőződjünk róla, hogy nem önként akart véget vetni az életének egy utolsó lebegést választva az életből való kisétálásához, továbbá arról is, hogy ha elengedjük, ez nem fog még egyszer megismétlődni. Viszont ha továbbra is megtagadja tőlünk az együttműködést, terrorizálja a leendő orvosaimat, vagy épp a testét felajánlva próbálja őket megvesztegetni, a végén még a pszichiátrián is kiköthet. Kétlem, hogy az jobban tetszene neki.
A kartonját bújva foglalok helyet az oldalán, de közben arra is szánok időt, illetve figyelmet, hogy meghallgassam őt, és feltegyem a kérdéseimet. A válaszától azonban kissé meglepetten emelem meg a szemöldökeimet. Nem amiatt, amit mond, hanem ahogyan mondja: választékosan, teljes tudatában a szavai jelentőségének. Hamar leveszem, hogy a hölgyemény bizony nagyon is okos. A legtöbben nem ezt várnánk egy drogos prostituálttól. Nem mintha sok hozzá hasonlót ismernék, de egyet igenis jól ismertem. Ő azonban nem volt okos. És végül bele is halt abba, amit csinált.
- Van családja, Sarah? - érdeklődöm tovább, mert néha a hozzátartozók az egyetlenek, akik ilyen helyzetben a legtöbbet számítanak. Sajnos jó és rossz értelemben is. Persze ez nem mindenkire igaz. Az én anyámat sem érdekelte soha egy percig sem, hogy mi lesz velem nélküle, vagy hogy van-e étel otthon, miközben ő kiadta az utolsó dollárjait is olcsó heroinra. De nem rinyálni akarok, nem is nosztalgiázni, az az időszak is hozzám tartozik, ahhoz, aki vagyok, és megtanított néhány alapvető dologra. Ám nem tudnám tagadni, hogy akarom ellenére is, a párhuzam miatt, máris valamelyes szívügyemnek érzem a nő jövőjét.
- Hogy mennyit akarok? - kérdezek vissza ismét meglepődve. - Fizetni akar nekem? Ez nem így működik. Nincs szükségem a pénzére, csak a munkámat akarom végezni – tárom szét a karjaimat.
- Tudja mit gondolok? Maga okos nő, Sarah. Okosabb, mint amilyennek mutatja magát. Éppen ezért pontosan megérti, ha azt mondom, hogy a vizsgálatok további odázásával végül könnyen a pszichiátrián végezheti, onnan viszont végképp nem lesz egyszerű távoznia – világítok rá arra a részre, ami őt is komolyabban érdekelheti.
- Szóval mi lenne, ha kötnénk valamiféle megállapodást? Megmondhatná, mivel tehetném elviselhetőbbé az itt tartózkodását, cserébe pedig engedné, hogy nyugodtan végezhessem a munkámat. Mindenki nyerne vele – vonom fel a szemöldökeimet várakozón, és ismét egy kisebb futó mosoly suhan át az arcomon.

Sarah and Dave

"Doctors are great – as long as you don't need them."

Tény, hogy Sarah nem könnyíti meg a dolgomat, ahogy korábban az elődeimét sem, akik benéztek hozzá, de ez engem nem tart vissza. Felteszem a kérdéseimet, átnyálazom a kórlapot, és a jelét sem adom annak, hogy bosszantana vagy idegesítene a viselkedése – hisz tulajdonképpen nem is. Egyedül a saját dolgát nehezíti meg azzal, hogy ellenáll, nem az enyémet, de ha ez neki így jó, akkor tegye. A családja felől érdeklődöm, amiről a maga módján végül beszélni is kezd. Nem mond sokat, mégis eleget hallok. Nem akarok belemászni ide nem illő, kényes témákba, megtudtam, amit tudni akartam: a hozzátartozói nem segíthetnek a helyzetén, nem érdemes ezzel foglalkoznom. Sőt! Talán valamelyest még felelősek is azért, hogy a nő idáig süllyedt, már csak azért sincs szükségem további részletekre. De én nem vagyok pszichológus, hogy erről véleményt mondjak, vagy kielemezzem a helyzetét, szóval csak biccentek egyet felé, hogy jelezzem, részemről ezzel lezártnak is tekinthetjük a témát.
Figyelmesen hallgatom továbbra is a mondandóit, és miközben ő a nagyon szemléletes és szellemes meséjével nyilvánvalóan azt a célt szeretné elérni, hogy mielőbb leszálljak róla, és megszabaduljon tőlem, én ismét a szóhasználatain morfondírozok el. Ha eddig nem lettem volna benne biztos, hogy egy tanult nőszemélyhez van szerencsém, lassan már nemigen marad kétségem efelől. „Toleranciaszint”, „vénásan”, meg „stimuláns”, nem mindennapi szavak, nem beszélve arról, hogy tökéletesen tisztában van a tünetcsoporttal, ami egy-egy mérgezéssel jár. Átlagemberek, pontosabban átlag drogosok nem beszélnek így a saját túladagolásukról. Akaratlanul is eltűnődöm, hogy egy ilyen okos nő hogyan kerülhetett ilyen helyzetbe, de persze tisztában vagyok azzal is, hogy mindenkinek megvan a maga tragédiája.
- Ha maga mondja – hagyom rá elsőre a gyönyörűen megfogalmazott történetére egy kis vállrándítással. - Azért lenyűgöző, hogy milyen jól ismeri már a tüneteket – szúrom aztán mégis csak oda, és kissé megemelem a szemöldökeimet. Én már azt is eredményesnek tartom, hogy egyáltalán hajlandó meghallgatni, milyen vizsgálatok is várnak még rá, így hát nem habozok felvázolni neki a helyzetet.
- Amiket még mindenképpen szeretnék elvégezni, az egy laborvizsgálat, szóval először is venni fogok egy kis vért – kezdek is bele, és közben magamban ismét megmosolygom a tényt, hogy ezzel valójában a nővérkék meg a gyakornokok munkáit fogom elvégezni rajta, mert azok a szerencsétlenek mondhatni elátkozottnak tekintik ezt a szobát, és nem is hajlandóak a közelébe jönni. - Ellenőrizni fogom a vérnyomását, és egy EKG-t is elvégzünk, hogy kizárhassuk, a szívelégtelenség, a szívritmuszavar, illetve a vérérszűkülés lehetőségét. - A felsoroltak mind szövődményei lehetnek a rendszeres drogfogyasztásnak, és ez sajnos még nem minden.
- Észlelt bármikor is légzészavart, vagy volt mellkasi fájdalma? - tudakolom még meg, mert a kokain használat hosszútávú hatásai közé tartozik többek között a tüdőelégtelenség is, főleg ha por formájában, felszívni szokta. A káros szenvedélye valójában még annyi egyéb problémát okozhat, hogy talán végig sem tudjuk mindet gondolni, pláne mivel már négy éve folyamatosan használónak minősül, így hát meg kell elégednünk annyival, ha a legszükségesebb vizsgálatokat elvégezzük. A legjobb lenne mielőbb beutalni egy elvonóra, de elsősorban talán arra lenne szüksége, hogy valakivel komolyan elbeszélgessen erről. A tekintetemet ismét a kartonja felé fordítom, és átfutom még egyszer futólag a papírokat.
- Nem találom a pszichológiai kivizsgálás eredményét. Járt már Dr. Riggs-nél beszélgetésen? - érdeklődöm, mert ezt a kört semmiképpen sem kerülheti el. Nem tudom, hogy a felsoroltak fényében is hajlandó-e még az alkudozásra, de a kérésének egyik részét igazából még akár teljesíthetem is.
- Hozatok magának sajtburgert és kólát, Sarah – állok is fel a székből, amelyben eddig ücsörögtem, hogy meginduljak az ajtó felé, és lehetőleg elcsípjem a folyosón az egyik gyakornokomat erre a nemes feladatra. - A másik dolgot azonban, attól tartok, nem tudom megvalósítani anélkül, hogy kirúgatnám magam. Vagy éppen ezt szeretné, hogy elveszítsem az állásomat? - kérdezem játékosan felvonva a szemöldökömet, majd egy cinkos mosolyt eresztek felé.

Sarah and Dave

"Doctors are great – as long as you don't need them."

Az a dolgom, hogy odafigyeljek a pácienseimre, a gyógyulásukra, és jelenleg is azon vagyok, hogy ezt tegyem, ám ez a nő kemény diónak bizonyul. Nem ő lenne az első ilyet eset. Időről időre vannak olyan betegeink, akik enyhén szólva az őrületbe kergetik a gyakornokaimat, és perceként okoznak felfordulást valamivel, meg vagyok én már edződve a hasonló szituációkra. Sarah Adler sem fog kifogni rajtam, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne képes azért egy kicsit megizzasztani. Az internetes megjegyzésre muszáj felnevetnem. Na igen! Egyre többen vannak olyanok a világban, akik önmagukat akarják diagnosztizálni a világhálón találtak alapján, és ezeknek minimum a nyolcvan százaléka egy nagy rakás baromság. Nem azt mondom... mármint a net persze hasznos dolog, és sok valós infóhoz is hozzájuthatunk általa, de csak akkor, ha a megfelelő helyen keressük. Az viszont, hogy a nő ezzel tréfálkozik, tudva, hogy mennyi marhaságot lehet így manapság összeolvasni, ismét csak alátámasztja az elméletemet vele kapcsolatban arról, hogy okosabb, mint amilyennek mutatja magát. Ő nem tartozik a megtéveszthető birkák csordájába, neki ennél több esze van, és hozzá még humora is, ahogy az ábrázolt példa mutatja. Mivel nem vagyok pszichológus, meg sem próbálom megfejteni, hogy miért él mégis önpusztító életet, vagy miért igyekszik a tudását ilyen nagyon leplezni, de bevallom, azért kíváncsivá tesz. Főleg amikor határozottan közli velem, pontosan tudja, mivel jár az állandó kokainfogyasztás, és a saját határait is ismeri – csak épp nem mindig figyel rájuk.
- Szeret veszélyesen élni, nem igaz? - öntöm verbális formába a megfogalmazódott gondolataimat. Tudja, hogy pontosan mennyit is árt vele saját magának, elég okos, hogy felmérje a dolgokat, mégsem változtat a helyzetén. Ezen a részen igazából sajnos, akármennyire is szeretnék, nem tudok segíteni. Ehhez másfajta segítségre lesz szüksége, olyasvalakire, mint Dr. Riggs, aki képes beszélni a fejével. Legalábbis normális esetben képes lenne, de Sarah elbeszélése alapján ez sem sikerült valami jól. Szerencsére a pszichológusunk ennél azért kitartóbbnak ígérkezik, talán második nekifutásra tud hatni a páciensünkre.
- Rendben, akkor megvárom a kiértékelését. De ugye tudja, Sarah, hogy amíg Dr. Riggs-t nem tudja meggyőzni arról, hogy elég jól van, és elbocsájthatjuk, addig engem sem fog? - vonom fel a szemöldökeimet a kérdés elhangzásával párhuzamosan. Magyarán mondva hiába pedálozik nekem itt, amíg a szakemberünk nem látja késznek a távozásra, addig maradnia kell. - Addig is legalább lesz időnk megcsinálni a szükséges vizsgálatokat, hát nem nagyszerű? - kérdezek rá hamiskás félmosollyal, mintha valóban felderítene a tudat, hogy nincs menekvése előlem. Igazából már kezdem kapiskálni, hogy ezzel a nővel csak így lehet: tréfásan, de rámenősen, vagy sehogy.
Arra, hogy gonoszsággal vádoltam meg, jelenleg csak mosolyogni tudok, miközben azon vagyok, hogy az egyik gyakornokot befogjam lóti-futinak, és megrendeljem tőle a sajtburgereket. A közös falatozás tulajdonképpen nincs ellenemre. A karórámra pillantva hamar megállapítom, hogy megengedhetek most magamnak egy beszélgetéssel egybekötött ebédszünetet. Főleg ha addig is puhíthatom egy kicsit Saraht. Bár egyelőre nem vagyok benne biztos, hogy a stílusom igazából bosszantja vagy szórakoztatja őt. Talán egy kicsit mindkettő. Amint a különleges, kitüntető feladattal megbíztam az egyik zöldfülűt, vissza is sétálok a nő ágya melletti fotelhez, és újra helyet foglalok, kényelmesen könyökölve kétoldalt a karfára.
- Mire kíváncsi? - vetem oda a kérdést a szemeit fürkészve egy halvány mosollyal, és komolyan érdekel, mi az, ami szöget üthetett a fejében velem kapcsolatban.

Sarah and Dave

"Doctors are great – as long as you don't need them."

Nem irigylem Dr. Riggs-t, akinek újra és újra köröket kell futnia ezzel a nővel, hogy végül teljes képet kapjon majd róla, és megírja a kiértékelést. Sarah nem igazán veszi komolyan a helyzetét. Biztos vagyok benne, hogy ennek is megvan az oka, ahogy annak is, hogy egy hozzá hasonló okos, értelmes nőszemély kokainnal pusztítja az agysejtjeit... meg egyéb sejtjeit. Annyi biztos, hogy már értem, mitől másztak falra a gyakornokaim, és miért nem voltak képesek elvégezni rendesen a munkájukat, bár ez igazából nem mentség a részükről. Idővel meg kell tanulniuk majd helyesen kezelni a legnehezebb helyzeteket is. Bár szerintem Sarah nem annyira szörnyű, mint amilyennek mutatni akarja magát. Ha nem akadályozna engem – meg a társaimat – a munkában, még jófejnek is nevezném. Okos, van humora. Szeretem, ha egy nőnek van humora. A drogproblémák persze egészen más lapra tartoznak.
- Szerintem keresnie kellene valami értelmesebb hobbit. Mit szól a kötögetéshez? Hímzés? Festegetés? - vetem fel neki félig komolyan. A tekintetem, amikor ráemelem a pillantásomat, szintén azt sugallja, hogy el kéne gondolkodnia egy életmódváltáson, hiszen elég veszélyes hobbit űz. Ezzel az erővel orosz rulettezhetne is. De az ajkaim szélén bujkáli mosoly enyhít a vonásaimon. Ha túl szigorú vagyok vele, feleennyire sem veszi a fáradtságot, hogy kommunikáljon velem, ezt pedig nem szeretném.
- A diliházi utaló kiírása szintén Dr. Riggs reszortja, de igen, tulajdonképpen lényégében erről van szó. Ha nem adja látható jeleit annak, hogy érdekli a saját sorsa és egészsége, könnyen oda kerülhet - ingatom a fejem, mert ugyan érzem a hangjából, hogy kezd kissé indulatossá válni, ami betudható annak, hogy félti a szabadságát, de összességében egyre több alapot ad az aggodalomra, hogy valóban nem foglalkoztatja a saját jövője. Ám én „csak” egy sebész vagyok, nem az én dolgom a lelkében vájkálni.
Abban reménykedve, hogy némileg több együttműködésre számíthatok tőle, beleegyezem, hogy én is itt fogyasztom el az ebédemet. A rendelésünket hamar le is adom az egyik gyakornoknak, akit a folyosón legelőször elcsíphetek. Tekintve, hogy a menza viszonylag közel van, arra számítok, hogy nem tart majd sokáig beszereznie, amit kértem.
Sarah szemtelen kacsintására, és merész méregetésére csak elmosolyodom, de másképpen nem reagálok. Úgy érzem, provokálni akar, de kaptam már sok hideget-meleget a pácienseimtől, megedződtem, és elég vastag a bőr az arcomon, leginkább csak szórakoztat a helyzet.
- Hogy mindig is orvos akartam-e lenni? Ugyan, Sarah, biztos tud ennél eredetibb témát is! - nevetek fel. Megkérdezni egy dokitól, hogy mikor döntött a hivatása mellett elég sablonos. - Amikor elhatároztam, hogy orvos leszek, elég naiv voltam ahhoz, hogy elhiggyem, ezzel változást hozhatok a világba. Ez talán kielégíti a kíváncsiságát. Na és most magyarázza el nekem, egy olyan okos nő, mint maga, miért nem fél attól, hogy elpusztítja önmagát ezzel az életmóddal? Vagy talán épp ez a cél? - vonom fel a szemöldökeimet, és tekintetemet az íriszeibe fúrva várom a válaszát. Hamarosan kopogtatnak az ajtón, megérkezik az ebédünk. Csakhogy mielőtt elfogyaszthatnám a saját részemet, megszólal a csipogóm. A kijelzőn rövid üzenet árulkodik arról, hogy sürgősen várnak a baleseti váróban.
- Sajnálom, Sarah, most rohannom kell. Később még benézek, vagy beküldöm Dr. Andewst a vizsgálatok miatt. Ne feledje, ha együttműködik, hamarabb túlesik rajtuk, és előbb mehet haza – emlékeztetem, mielőtt sietve elhagynám a kórtermet. Egy tömegkarambol miatt várnak rám a bejáratnál, ahová percek kérdése, hogy befusson az első mentőkocsi, szóval nincsenek további vesztegetnivaló másodperceim.