Lizzie, Jonah & Jordan

Tényés való, hogy hála a kedves szomszédomnak, lényegében volt hol álomra hajtanom a fejem. Viszont ettől függetlenül is azt gondolom, hogy ez az állapot nem maradhat így. Egy olyan környéken élek, ahol anyagilag sennki sincs eleresztve – vagyis hát nem kifejezetten ez a jellemző – és én magam is ebbe a csoportba tartozom. Elég sokat dolgozom, ami nem mindig kifizetődő, ugyanis az asszony... khm akarom mondani ex asszony nagyon szerette szórni a pénzt. Magamra jóformán nem is jutott túl sok. Az elején kifejezetten nehéz volt megszokni ezt a helyzetet, hiszen nem éltem soha rossz anyagi körülmények között. Azt sem mondanám, hogy luxusban vertük a földhöz a seggünket a családdal, de határozottan jól éltünk... Hiszen futotta pénz az utazgatásomra a balesetem után, illetve előtte is tudtak nekem finnanszírozni egy egyetemet Spanyolországban.
Tisztában voltam azzal, hogy a tesóm itthon van, pont ezért is döntöttem úgy, hogy talán be kéne köszönnöm neki. Johnt már évek óta nem volt szerencsém látni. Jonah-val pedig nem tartottam a kapcsolatot... Magam sem tudom miért. Igazából a családom nagy részéhez soha nem álltam túl közel, holott a dolog nem rajtam... Illetve nem csak rajtam múlt. Mindegy, igazából talán ez egy jó lehetőség lesz a számomra. Vagy számunkra.
Szokták mondani, hogy a kapcsolatok nagyrészt két emberen múlnak... És, hogy a testvéreknek minden pillanatban össze kell tartani. Én nem ilyen családban nőttem fel. Egyszerűen az idősebb bátyám majdhogynem egy húszassal felettem jár korban, a fiatalabb pedig csak... Önmaga. Egyikük Ausztráliában nevelt gyereket, a másik szimplán csak elcsesződött a saját élete miatt, én pedig ottmaradtam egyedül. Nem mintha nagyon kardoskodtam volna amellett, hogy ez ne így történjen. Pont ezért is, se John, se Jonah nem tudott arról, ami jóideje történt. Anyáék igen, de nem szóltak nekik, mivel nem lehetett rólam beszélni a dologról. Mérges vagyok, ha emlékeztetnek az egyetlen dologra, amit szeretek csinálni az életemben, és az is elbaszódott.
Szóval lényegében ez volt a motivációm ahhoz, hogy átszenvedjem a seggem Brooklynba. Pontosan tudtam Jonah címét, mivel a reggel telefonáltam érte anyáéknak. Odafele a buszon pedig kissé izgulni kezdtem. Évek óta nem is mondhatnám azt, hogy rendesen találkoztunk volna... Igazából mindig csak elkerültük egymást. A legtöbben pedig úgy hitték, hogy én csak évekig a pénzt herdálva fogom járni a világot. Nem mondom, hogy ilyesmit egyáltalán nem terveztem, de hát az élet ezen a ponton is közbeszólt. Most már csak túl akarok élni. Kifejezetten azt sem állíthatom, hogy vannak barátaim, pedig régen sokan voltak. Mindenki elköltözött vagy egyetemre jár azóta, hogy én is elmentem. Szomorú az egész.
Ahogy a villamossal zötykölődtem a-ból b pontba, a fejemet nekidöntöttem az ablaküvegnek és kicsit lehunytam a szemem. Én magam sem voltam biztos abban, hogy mit kéne tennem, amikor a tesóm elé kerülök. Talán az lenne a leginkább jövedelmező, ha önmagam adnám, ugye? Abban egyeztünk meg a nővel, hogy maradhatok nála, amíg szeretnék, de nyilvánvalóan érződött rajta, hogy nem bánná, ha megint egyedül maradnék. Tekintve, hogy este tizenegykor tették ki a szűrömet, ráadásul macskával együtt... Neki nem igazán maradhatott más választása, legalábbis biztosan így gondolt a dologra akkor.
A megfelelő megállónál jeleztem, majd továbbnyomtam a Spotify-t ami éppen egy olyan dalt állított össze a napi mixembe, amit nem kifejezetten szerettem. Talán jövedelmezőbb lett volna, ha én magam is befizetek a premium funkciókra, de a szűkös anyagi körülményeim között pazarlásnak éreztem volna a dolgot. A villamos megállt, én pedigleszaladtam a a lépcsőjén. Kissé tétovázva, a saját sántaságomra is rájátszva indultam meg Jonah háza felé. El akartam menekülni, mert valahol féltem, hogy a testvéremmel való újbóli egyesülés nem olyan lesz, mint amilyennek vártam. Számítottam rá, hogy nem várna tárt karokkal, de hát... Ez van. Miért nem John lakik egy kicsit közelebb hozzám? Tény és való, hogy nem láttuk egymást túl gyakran, hiszen a lányánál alig két évvel születtem meg később, de pont ez volt az ok, ami miatt felettem is apáskodott. Ergo ő biztosan befogadott volna, Jonah esetében pedig örülhetek annak, ha nem vág hozzám még valamit pluszban. Végül aztán mégiscsak pár perc múlva odaevett a fene a háza elé, de ugyanúgy tétováztam. Lehet, hogy itthon sincs... Bár vajon mi a fenét művelne vasárnap reggel? Mindenesetre végül csak vettem egy mély levegőt, aztán rákönyököltem jó hosszan a csengőre. Ha aludt, akkor erre valószínűleg felébredt, én pedig igyekeztem széles mosolyt varázsolni az arcomra, amíg vártam, hogy lejöjjön ajtót nyitni.

† outfit †  ne bántsatok   † 707 szóban

Lizzie, Jonah & Jordan

Ami engem és a családomat illet... Talán soha nem voltam annyira zavarban, mint most. Egyszerűen képtelenek vagyunk arra, hogy normálisan funkcionáljunk és ezt mindannyian el akarjuk rejteni a jelenlegi legkisebb tag, Alice elől. Értem, az én esetem más, hiszen engem már senki nem várt, mégis jöttem. Pontosan tudom, hogy miért nem próbálkoztak azzal, hogy még az anyaméhben megölnek. Bár soha senki nem mondta nekem, hogy ténylegesen szóba került volna az abortusz kérdésköre, én a magam részéről száz százalékig voltam biztos abban, hogy mi hogyan történt... Még ha akkor nem is tudhattam ezt pontosan.
Nem arról van szó, hogy rosszul bánt volna velem a családom. Lényegében mindent megkaptam amit a tesóim is, viszont nekem merőben más volt az érdeklődési köröm. Egyelőre nem akartam családot, mint John, ezért anyáim minden követelését azzal kapcsolatban, hogy „szerezzek egy normális barátnőt” lényegében figyelmen kívül hagytam. Nem voltam munkamániás magányos farkas sem, mint Jonah, ezért sem siettem el azt, hogy összeszedjem az életemet a balesetem után. Lényegében könnyen és jól kommunikáltam az emberekkel, tehát szívesen dolgoztam a kisboltban, ahol éppen elég üres járat volt a 12 órás műszakokban arra, hogy a mobilomat nyomkodjam.
Ami a testvéreim és az én viszonyomat illeti... John megértőbbnek tűnik, de ő nem igazán ismer. Lényegében a kötelező ünnepekkkor találkoztunk gyerekkoromban és bár mindig hozott nekem ajándékokat és ugyanúgy játszott velem, mint a lányával, ettől függetlenül sem jelenthetem ki azt, hogy a „Jordan, milyen nagyot nőttél” féle megjegyzéseken kívül többet kaptam volna tőle. Általában ha felnőttként mentem hozzájuk, sokkal inkább foglalkoztam Alice-szel, mert egy idő után a bátyámmal kínossá vált a kapcsolatom. Jonah pedig egy idő után annyira elzárkózott tőlem, hogy már a sérelmeimet is inkább magam mögött hagytam. Lényegében csak beletörődtem abba, hogy mi ilyenek leszünk életünk végéig. És talán pont ez az oka annak, hogy furcsamód a családomat kihagytam a balesetem minden részletéből. Nem tudják, hogy miért hagytam abba a focit, de őszintén nem is nagyon firtatják a dolgot. Tetszik nekik az az elmélet, hogy lusta és semmirekellő vagyok.
Elég vegyes érzések kavaroktak bennem, de végül mégis ráfeküdtem Jonah csengőjére, miközben folyamatosan azt magyaráztam magamnak, hogy nem fogom megbánni az egészet. Eltelt már pár év azóta, hogy találkoztunk volna bár tény és való, hogy valahol bántó volt számomra, hogy felém sem dugta a fejét, amikor Madridban voltam, utá csna pedig anyáéktól hallottam, hogy éppen az aktuális úticélja az Spanyolország volt. Viszont mindennek ellenére pozitívan gondolkoztam és magamra erőltettem annak a gondolatát, hogy mi nem vagyunk ennyire idegenek. Hogy majd most örülni fog nekem.
Meglepetésemre nem ő jelent meg az ajtóban, hanem egy egészen picike lány, akitől azonnal mosoly költözött az arcomra. Tény és való, hogy talán ő nem is érzékeli ezt, de az egyetlen dolog, ami összetartja a családunkat az az iránta érzett szeretetünk.
- Ja én vagyok – forgattam meg a szemeimet, miközben egy kicsit elmosolyodtam – Rég találkoztunk, de vettem neked ajándékokat. Majd legközelebb elhozom őket. Nem tudtam, hogy itt vagy.
Sokkal inkább számítottam egy kevésbé aranyos és boldog, ellenben jóval magasabb és szélesebb hátú emberre. Viszont az unokahúgomnak hála egy kicsit megnyugodtam, annak ellenére is, hogy a becsapódó súlya miatt a rossz lábam hátrébb csúszott a köveken. Kicsit fel is szisszentem, de csak egyetlen pillanatig volt ott az arcomon annak a jele hogy nincs minden rendben. Amikor eltolt magától a lány és befelé kezdett el húzni már mosolyogtam rá.
- Jövök, jövök. Lassabban – kicsit el is nevettem magam, ahogyan nagyon enyhén bicegve követtem őt a lakásba. Még nem voltam gyógytornán, ami miatt ilyenkor jobban fáj a lábam. Ma szerencsésebb napom van, mert nem akarom lekaparni a falat a helyéről és a gyógyszereim is elég jól hatnak.
- Szeptember óta New Yorkban vagyok – vontam meg a vállam – Azt hittem anyáék majd szólnak, de ezek szerint ők sem gyakori vendégek itt. Elég sokat dolgoztam, ezért előbb lehetőségem sem volt arra, hogy jelentkezzek, na meg a ház ura sem volt itthon.
Egészen addig mosolyogtam, amíg végül az oroszlán ki nem bújt a barlangból, azaz Jonah meg nem jelent. Kicsit rosszul esett az elutasítása, de igyekeztem ezt nem túlságosan kimutatni. Egyszerűen megvártam, hogy végigmondja amit mondd,miközben a szemöldökeim akaratlanul is a homlokom közepére költöztek.
- Én legalább félévente megjelenek, hogy az emberek ne akarjanak eltemetni rögtön – jegyeztem meg, talán egy kicsit szúrósabban, mint szerettem volna – Segítségre van szükségem, semmi egyéb. Anyáékhoz pedig nem akarok menni, így te maradtál.
A vállamat vonogatva úgy beszéltem, mintha az egész egy semmiség lenne. Viszont én a magam részéről is hallottam a hangomból, hogy nem elég fair a mondanivalóm, pont ezért egy kicsit pontosítottam is rajta.
- De ha már ilyen szépen összegyűltünk itt, mondjuk viselkedhetnénk is úgy, mint egy normális család. – itt Alice vállára tettem a kezem – Elmehetnénk hárman valahova. Ha te nem akarsz jönni, akkor viszem Lizzie-t egyedül.
Ezek után meg senki se mondja nekem azt, hogy nem próbálkozom eléggé. Jonah esetében az amúgysem túl egyszerű dolog, mivel egy ideje borzasztóan rideg és elutasító lett.

† outfit †  ne bántsatok   † 803 szóban

Sumi, Haneul & Joonah

"Minek az embernek ellenség, ha ott a családja?"

Normális családokban mindenki pontosan képben van a másikról és nem csak a kötelező ünnepeken futnak össze egy vacsora keretében. A Chwe család viszont sosem volt ide sorolható. A legidősebb fiú a világ másik felére költözött, hogy ott alapítson családot. Jonah inkább érdeklődött Európa felfedezése iránt, mintsem, a többiekkel foglalkozzon. Jordan pedig, mint a legkisebb fiú, egyedül maradt. Néha napján Jonah el is rágódik rajta, hogy vajon milyen borzasztó gyermekkora is lehetett fogadott öccsének és bánja is, hogy nem vette ki a részét belőle. A saját sebeit nyalogatva menekült a múlt előtt, holott nem is ő volt a legnagyobb károsultja a történetnek. Ő tényleg szeretett volna jó bátyja lenni, de sosem tudta jól kifejezni magát. Félt, hogy ha közel kerül hozzá, akkor lerombolja azt a jól felépített képet, ami Jordan fejében van. De talán jobb is lett volna, ha gyermekként szembesül a valósággal és szerető emberek között nő fel, mint így, tudatlanul és magányosan. Őszintén bánja már, hogy így alakult, de sosem tudta, hogy kéne közelednie a fiatalabb felé. Valahogy mindig is fordítva sikerült cselekednie, mint ami a fejében játszódott le. Rég volt már, hogy találkoztak, így nem kis meglepetés a lakásában látnia. Talán most egy betörőnek jobban örült volna, akinek csak az értékeit kellett volna odaadnia. Jordan elől viszont nem fog tudni ennyivel megmenekülni. – Sikoltást hallottam, gondoltam baj van. – pillant ártatlanul Alicera, hiszen ő fentről honnan is tudhatta, hogy mi a sikoly kiváltó oka? Csak úgy üres kézzel férfiember nem jön le ilyenkor.
Más talán egyből a nyakába borulna rég nem látott fivérének, Jonah viszont valahogy egyszerűen csak leblokkol. Hirtelen semmi nem jut az eszébe, s nem tudja mit kéne tennie. Nem tehet róla, de védekező funkció lép előtérbe nála, így végig sem nagyon gondolja mit mond. Csak utólag látja be, hogy szavai mennyire bántóak, de ekkor már nincs visszaút a számára, már hangosan is kimondta őket. Persze igyekszik úgy tenni, mintha ez teljesen természetes is lenne, de azért legszívesebben visszapörgetné az időt, több okból is. Ha újra kezdhetné, talán nem rontana el ennyi mindent. – Legközebb azért hagyd rám az ajtó nyitást. Még a végén a fél utcát beköltözteted hozzám, míg nem figyelek. – szigorúan pillant is a pöttömre és habár nem úgy fogalmazott, inkább a picuri épségéért aggódik. Sosem lehet tudni ki csenget be hozzájuk. Sajnos Alice túl naiv ahhoz, hogy feltudja mérni a helyzetet és eltudja dönteni azt, hogy kit engedhet be ténylegesen. – Tusé. – emeli fel egy pillanatra a mutató ujját, a másiknak kölyöknek ítélve egy pontot. – Hogy? Mégis milyen segítség az, amit én nyújthatok, de anyáék nem? – pillant rá kérdőn, majd alig, hogy kimondja az összes legrosszabb lehetőség végig cikázik az elméjében. – Várj, ugye nem csináltál semmi bajt? – egyenesedik is fel, miközben ijedt tekintettel fürkészi az arcát. Nagyon reméli, hogy semmi törvényen kívülit nem csinált a másik, de valahogy más nem is jut eszébe. Mármint, nem gondolja azt, hogy egy bűnöző lett belőle, csak másra hirtelen nem nagyon tudna asszociálni, amiért nem a szülőkhöz fordul először.
– Normálisak vagyunk mi is a magunk módján. – vonja meg a vállát, de azért várja a következő beszólást a fiataloktól, mert tuti nem ússza meg csak úgy ezt a mondatot visszajelzés nélkül. – Hohoho, egyedül biztos nem! John rám bízta, én vagyok érte a felelős, szóval nem akarás kérdése az, hogy megyek e. – mert, hogy két gyereket biztos nem hagy egyedül magára! Még a végén az ő nyakába varrják, ha történik valami. – Mire gondoltál, hova menjünk? – pillant is rá kérdőn, és csak reménykedni tud abban, hogy valami lightos sütizés vagy fagyizás vár csak rá. Komolyabb tevékenységhez nem nagyon füllene a foga. – A másik tökmag merre van? – pillant körbe Layt keresve, mert ha már családi összejövetelről van szó, akkor lassan ideje őt is oda számolni. – Csak nem ment ő is vásárolni? Komolyan most már chipet rakok belétek, hogy nyugodt legyek, ha valaki hiányzik névsorolvasáskor. – bár őszintén reméli, hogy nem fog bővülni a figyelemmel tartandó kölykök száma. Mindenesetre nem szeretne úgy elmenni itthonról, hogy nem tud a hol létéről. Már lassan kezdi csodálni, hogy még nem őszült meg a bátyja mellettük. Csak szeretné remélni, hogy az első pár hónap ilyen bonyolult, míg összeszoknak és mindenre pontos megoldást találnak. Kezdve a suli témával, folytatva a kamaszodással járó problémákkal. Lelkileg egyikre sem volt még felkészülve, de csak remélni tudja, hogy manapság kellő felkészítést kapnak a diákok biológia órán és nem hárul még ez is rá.

Lizzie, Jonah & Jordan

Nagyon megváltoztam az elmúlt években, amit a családtagjaim zöme csak csodálkozva vett észre. Kisfiúként és tinédzserként eléggé elevennek, már-már hiperaktívnak számítottam. Rengeteg figyelmet igényeltem és folyamatosan valaki nyakán lógtam, amikor csak megtehettem azt. Idővel a folyamatosan rosszabbodó jegyeim miatt megromlott a viszony a szüleimmel és hiába csináltam konkrétan bármit, egy bizonyos jelzőt már sosem leszek képes lemosni magamról: hivatalosan is engem kiáltottak ki a család fekete bárányának. Lényegében a bátyám csak annyit látott az egész helyzetből, hogy én mindent csak abbahagyok. Nyilvánvalóan ez rólam is lefest egy képet, de nem igazán volt hangulatom elmagyarázni neki a helyzetet. Igazából bele sem szeretek gondolni az egészbe, meg nem akarok véletlenül se vitázni a bátyámmal. Pontosan tudom, hogy mennyire hullámzó a kapcsolatom vele, erre pedig nem kell még egy lapáttal rárakni.
- Majd megmutatom őket – előrehajoltam egy kicsit, hogy összeborzolhassam a tincseit. Nyilvánvalóan nem fogom lelőni azt, hogy milyen ajándékokat halmoztam fel az évek során. Most már tudom, hogy  is elérhető közelségben van hozzám, nem lesz nehéz egyszer csak átugrani az ajándékokkal.
- Nálam sajnos nem tudnál maradni, pedig felajánlanám – kicsit szomorúan jegyeztem meg a szavakat – Pont a napokban költöztem arrébb egy lakással, ami nem az enyém. De ha mindenképp maradni szeretnél és Jonah nagyon haza akar toloncolni, akkor szerintem fordulj anyáékhoz.
Hiába nem volt nekem felhőtlen a viszonyom a szüleimmel, pontosan tudtam, hogy Alice-t mennyire szeretik. Én pedig természetesen a gyerek oldalán fogok állni, ha már John és Jonah mindenképp egy követ akarnak fújni. Ők ketten mindig nagyon egy hullámhosszon voltak, csak az idősebbik bátyám gondolom Alice miatt jobban kezelte az én habitusomat is.
- Hát végülis... – nem igazán tudtam, hogy mit kellene felelnem erre a kérdésre. Lényegében soha nem voltam még Jonah házában és most is leginkább arra voltam felkészülve, hogy majd megvitatjuk a dolgokat a küszöbön, aztán pedig hazamegyek és Lanánál folytatom a mindennapjaimat, mintha mi sem történt volna. Néha már nem is reménykedek benne, hogy ezt egyszer helyre tudjuk majd tenni egymás között.
- Legközelebb szólj előre és akkor el tudlak vinni fagyizni vagy valami – mosolyogva simogattam meg a lány vállát. Nem mintha bármi akadálya lenne ennek most is, én nagyon szívesen választom reggelire azt az édességet, ami a gyerekkorunk kedvence volt.
A mosoly lényegében csak akkor fagyott le az arcomról, amikor megjelent a bátyám is az ajtóban. Nyilvánvalóan nem fogunk úgy viselkedni, mintha világ életünkben normális viszony lett volna közöttünk, de ezen a ponton már inkább a nyelvembe is haraptam, hogy egyrészt semmi bántót ne vágjak a fejéhez, másrészről még abban is teljesen biztos voltam, hogy nem szeretném már felvázolni neki a kialakult helyzetet. A továbbiakban pedig csak ront az egészen, így nem igazán igyekszem elkendőzni a bosszús pillantásom.
- Inkább megoldom mégis egyedül, köszönöm – jegyeztem meg a bátyám pillantását állva – És a fantáziádra bíznám azt, hogy mi történt velem.
Sosem éreztem azt, hogy a családom nagyon meghatározna. Lényegében bármi történt azt így reagálták le mind, és anyáék hiába tudnak a balesetemről, egyikük sem igyekszik megkönnyíteni a dolgom. Szerencsére mondjuk ma éppenséggel jobb napom van és a lábam sem akarja, hogy beledögöljek a fájdalomba. Ettől függetlenül  nem aggódtam azon, hogy a bicegésemet miként kell majd palástolnom, mert biztos voltam abban, hogy Jonah nem mutat az irányomba elég érdeklődést ahhoz, hogy egyáltalán észrevegye.
- Szerinted úgy néz ki, mint aki meg akar ölelni? – pillantottam Lizzie-re, aztán elmosolyodtam – Mert szerintem nem.
Én pedig nem fogok a nyakába borulni, mert nincs miért. Vannak bizonyos nagytestvéri kötelezettségek, amiket ő nem látott el, nekem pedig kistesóként jogaim, amikkel élhetek. Tehát nem kell örülnöm Jonah-nak, miután úgy fogadott ahogy, és még forszírozta is a dolgokat az unokahúgunk előtt, hogy megalázóbb legyen a helyzet. Azért az határozottan jól esett, hogy Alice kiállt mellettem.
- Alice nem öt éves már, el lehet engedni a kezét a zebránál – jegyeztem meg szárazon – És csak úgy megjegyezném, hogy én sem vagyok már kisfiú, tehát tudok rá vigyázni. Meg amúgy nem tudom miket nézel ki belőlem, de nyilvánvalóan nem vinném veszélyes környékre. Elég jól ismerem New Yorkot. Ettől függetlenül amúgy nincs ellenemre a társaságod.
Nagyon tárgyilagosan közöltem vele a mondandómat. Az, hogy volt a fejében egy kép, amit rólam alkotott, lényegében nem jelentett semmit. A baleset óta én határozottan másképp éltem a mindennapjaimat, mint előtte. Munkát vállaltam, elengedtem a tanulást, elengedtem annak a lehetőségét, hogy majd egyszer lesz egy családom is, mert ilyen lábbal kénytelen lennék a gyerekeimmel kint játszani a kertben, és alapjáraton nem kényszeríthetek arra senkit, hogy egy sérült emberrel legyen együtt. Sokszor nem olyan egyszerű kezelni a helyzetet, és ezt a terhet nem ruházhatom át senkire.
- Arra, hogy kereshetnénk egy reggeliző helyet – vázoltam fel az  igen tilosban járó tervemet – Meghívlak titeket, ha már így beállítottam reggel és felébresztettelek.
Nem mintha bűntudatot éreztem volna emiatt, de határozottan hajlottam a win-win szituáció felé. És az sem utolsó szempont, hogy egyrészt éhes voltam, másrészt pedig ezze legalább Jonah is lenyugodhat, hogy semmi olyanra nem gondoltam, ami számára és az erkölcseinek egyszerűen elfogadhatatlan lenne.
- Másik? – hunyorogva néztem a rokonaimra. Úgy néz ki, hogy megint kimaradtam valamiből, de ehhez lényegében már hozzá vagyok szokva. Gondolok itt arra is, hogy Jonah-nak eszébe nem jutott volna meglátogatni engem, és amikor hazajöttem, akkor mondták anyáék, hogy ő Madridba látogatott. Lényegében emiatt sem tud semmiről.

† outfit †  ne bántsatok   † 861 szóban