Azt hiszem, akkor kéne abbahagynom, mikor már jólesik, igaz? Mindig is úgy gondoltam, hogy hülyeség, béna kifogás, mikor valaki az idegeskedésre fogja, hogy dohányos lett. Pedig nagyon is volt benne valami. Ahogy várható volt, anya eléggé idegesen fogadta, hogy felfüggesztettek, mert betörtem az iskolába. Ami, egyébként még mindig nem igaz, mert beengedtek, én csak … hagyjuk is, csak megint felhúzom magam, ha rá gondolok. Az pedig egy újabb szálhoz vezet, és már így is többet szívtam el az elmúlt két napban, mint az előző két hónapban. Nicole szerint ez normális. Szerintem szívás. Szó szerint. Fáradtan fújtam ki a füstöt a bejárat melletti padon ülve. Azt mondták, hogy várjak itt, míg Charlie ki nem jön. Ha rajta lennék a listán, amit ezek szerint anyáéknak le kellett adni, akkor bent is várakozhatnék, de lefelejtettek róla. Ellenben apa rajta van, rögtön a második helyen. A világ meglehetősen gyorsan változik. Ez pedig elég ok volt, hogy a mellettem lévő kukába pöcköljem a padon elnyomott csikket, és az utolsó szálra is rágyújtsak. A táskámba nyúltam, mikor meghallottam vadul rezegni a telefonom benne. Anya. Szobafogságra ítélt, majd nagyon hangosan és sokszor elismételve kifejezte, hogy innentől kezdve rövidebb pórázon leszek, mert nem lehet megbízni bennem. Szóval most úgy négy óránként felhív, hogy ellenőrizze nem-e drogosokkal lógok egy híd alatt újabban. Kinyomtam a hívást. Nem volt kedvem most még arra a néhány szóra se, de így legalább tudja, hogy élek és nálam van a telefonom. Elvégre, ha mondjuk belőttem volna magam, akkor a telefon kicsengene, mert fel se venném, igaz? Szóval, nem tettem semmi rosszat. Azt mondta, hogy tudni akarja mit csinálok. Így tudja mit nem csinálok: most éppen nem lőttem be magam. Ha már úgy kezel, mintha valami megbízhatatlan drogos lennék. - Charlie! – integettem a húgomnak, mikor megláttam kilépni a kapun. Gyorsan elnyomtam a csikket, majd a körülöttem szálló cigarettafüstöt szétlegyeztem, ahogy felpattantam a padról és a húgom felé sétáltam. – Szép egyenruha – mosolyogtam rá, ahogy kicsit jobban szemügyre vettem. Láttam már persze benne. Anya ahhoz is ragaszkodik, hogy a suli kapujáig vigyen el, nehogy kedvem támadjon elszökni, mielőtt beérnék. Ezért csak akkor hajt tovább, ha bemegyek a kapun. Addig pedig feltartja a sort, akik megállás nélkül dudálnak. Anya viszont makacs. Charlie pedig kénytelen megvárni ezt a kocsiban, mert az ő sulija az enyém után van. - Anyának ma tovább kell bent maradnia dolgozni, úgyhogy engem küldött – magyaráztam aztán, a táska szíját igazgatva a vállamon, hogy miért is én vagyok most itt anya helyett. Charlie nem volt ott, mikor anya megtudta a felfüggesztést és veszekedtünk, de azóta az átlagosnál is ridegebb a hangulat otthon, mikor egy helyiségben vagyunk, szóval biztosan feltűnt neki a dolog. Ahogy az is, hogy anya folyamatosan rajtam tartja a szemét. Furcsa is, hogy most felügyelet nélkül hagyott, még, ha csak a húgomért is jöttem. - Na milyen az új iskola? Szereztél már néhány új barátot? – kíváncsiskodom, miközben a vállára téve a kezem indulunk el az utcán. – Mit szólnál, ha tennénk egy kis kitérőt? Anya úgyis csak később jön haza, nem tűnik fel neki, ha mi is késünk. Majd azt mondjuk, hogy … késett a busz – vonom meg a vállam mosolyogva. Az igazság az, hogy anya megígérgette velem, hogy kitakarítok, mielőtt ő hazaír. A megígérte itt egyenlő azzal, hogy kifogást és ellenvetést meg nem hallgatva rám parancsolt. Én pedig … tinédzser vagyok. Ez most épp elég kifogás.
Amíg lesz iskola, mindig lesz olyan is, aki bekattan tőle
Nem mondom, hogy könnyű volt elfogadni a tényt, hogy új iskolába kell járnom, ráadásul az év végét meg sem várva, ott hagyva az összes jó barátom, de túl tettem magam rajta. Vagy ha még nem is teljesen, ez is változni fog. Az iskolai tanulnivaló semmivel sem nehezebb, és itt is akadnak kedves tanárok - igaz jóval kevesebb, mint a régi iskolámban -, na meg hát azért ugyanúgy akadnak ebben az iskolában is olyanok, mint Ashley, annyi különbséggel, hogy itt mindenki ugyanazt a ruhát viseli, így maximum hajviseletből és mobiltokokból lehet megmondani, ki hová tartozik. Mert hogy arra bizony én is hamar rájöttem, hogy az iskolában is meg vannak a bandák, klikkek, akikhez jobb tartozni. Legalábbis az iskola túlélési törvényeit tekintve. De vannak a kívülállók, az újak, olyanok, mint én, akiket jobbára kivetett a birka csorda, így úgy döntöttem saját bandát alapítok, új barátokkal. De azért a padban ülve még gyakran elgondolkodom az utolsó napomon a régi sulimban. A baleseten, amit végtére is igen, én okoztam, - bár mindvégig tagadtam - de nem én kezdeményeztem, a számonkérő tekinteteken, ahogy finomkodva adták tudtomra, hogy engem hibáztat mindenki, az aznapi anyával és apával való beszélgetés, ami életem legrosszabb beszélgetése volt, mióta élek, és nem utolsó sorban a vitájukat hallgatva. Elcseszett... Nem is tudom pontosan mit is jelent ez a szó, de sokaktól hallani és tudom, hogy negatív jelző. De hogy anyáék ilyesmivel éljenek... Mármint anya még Bae-ra is haragszik, ha csúnyán beszél előttem, és szentül hittem, hogy ő ezektől a dolgoktól valóban viszolyog, nem hogy még használja is őket. Ráadásul rám... Valamit nagyon elronthattam, hogy így vélekednek rólam. És nem hiszem, hogy ez a lelökős dolog miatt alakult ki. Nem, ez már régebb óta ott volt bennük, s ha akkor nem hallgatózom, talán sosem tudnék róla. Akárhogy is, jelenleg ez az, ami leginkább aggaszt. Hogy a homlokomra van írva, s tulajdonképp tudja mindenki, csak tenni nem tudok ellene. Mintha a világ egyszerűen ellenem volna. Vagy eddigis ellenem volt? Már otthon sem az igazi, anya egyre komolyabb és elfoglaltabb, de Bailey is furcsa, egyre furcsább, és nem jó értelemben. Lehet hogy mindez csupán azért tűnik így, mert én is kezdek felnőni? Devon-shi szerint a változás jó dolog, de most komoly kétségeim támadtak kijelentése nyomán. Bevallom kissé tartok tőle, hogy ebbe egyszer belefogok őrülni. Amint megszólalt a csengő, mindenki a táskájába szórta a holmijait és sprintelve rohantunk ki, hogy mielőbb magunk mögött tudjuk a börtönt és az őreit. - Bailey! - kiáltottam fel két kézzel integetve nővéremnek, minek után nekem is sikerült kijutnom a bejáratnál kialakult tömegben, mert ugye mindenki egyszerre akart kipréselődni az ajtón. Azért kilépve végre a friss levegőre és rohanva minél távolabb a sulitól, elgondolkodtam. Mostantól akkor mindig így lesz? Ha bajba keveredek, vagy ujjal mutogatnak rám, új iskolába megyek? Van egyáltalán annyi iskola? Ami azt illeti jobban örülnék, ha magántanuló lehetnék. Az okos, szép és jól nevelt lányok is magántanulók. Igaz, az utóbbi, mint kiderült messze áll tőlem, de kettő a háromból, nem igaz? Odaérve Bae-hez nem volt nehéz kiszúrni, hogy pontosan olyan szaga van, mint apának. Ez biztosan öröklődik, de akkor remélem nekem olyan illatom lesz, mint anyának. Viccelek. 10 éves vagyok. Pontosan tudom, hogy amit az udvari szünetben a tanárok a szájukba vesznek, nem nyalóka, és még csak nem is rágó. Csak azt nem fogtam még fel, mire kell ez nekik? Büdös, és füstöl. Ennél fogva az íze sem lehet különb. Mindenesetre nem tettem szóvá, most sem... - Ugye? Bár kicsit sajnálom, hogy talár nem jár hozzá, az enyémet pedig nem hordhatom, de mindegy... - vontam vállat, végtére is, ez nem a világvége. Otthon ugyanúgy mászkálhatok benne és játszhatom Hermionet. Arra, hogy anya nem ér rá - már megint - csak egy újabb vállvonással reagáltam. Szomorkodhatnék, de őszintén, kezdek hozzászokni. Ez biztos velejárója az elcseszettségnek... - Nem vészes. Kicsit unalmasak az órák, de nem olyan rossz. - válaszoltam mosolyogva miután útnak indultunk a buszmegálló felé. Valójában azért annyira nem túl fényes a helyzet, már így az első napokban sem, ami aggasztó kissé. Ugyanis az ofőm elcsípte, mikor anya Charlienak hívott, és azóta ő is így hív. Nem volna vele bajom, mert erre ösztönösen odafigyelek, csakhogy a kevésbé jófej osztálytársak kapva az alkalmon, piszkálni kezdtek vele, hogy fiú vagyok, meg ilyenek. Tudom, dedós, szerintem is az, de attól még rosszul esik. De a barát téma azért jó figyelem elterelő. - Húú, ne is mond! Egy egész csapatnyi, és olyan, de olyan jó fejek! Lányok és fiúk is! Az egyiknek például meg van a legújabb telefon, már szelfiztünk is vele, de csak az udvaron, hogy a tanárok ne lássák. Elég gyakran kap újat, és azt mondta, hogy az előzőt szívesen nekem adja. Örülnék neki. - jegyeztem meg kissé félve, de azért mosolyogva, mintha csupán anyát próbálnám meggyőzni, hogy a telefonnak jó helye lenne nálam, és jó hasznát venném. Ingyen kapnám és a boltokban még ígyis nagyon drága, szóval úgy gondolom csak jól járnánk vele. Bae mindig feltudja dobni a rosszabb napjaim is - bárcsak ott lett volna velem az nap is... -, mert jobbnál jobb ötletei vannak. Én sem szívesen mennék haza még, mert mostanság nehezen találom fel magam, de ha kóválygunk, az mindig mókás. - Én benne vagyok! - lelkesedtem fel. Még az is eszembe jutott, hogy elbuszozhatnánk a parkba, hogy elmondjam a fejleményeket Winnienek és gazdájának, a jókat és rosszakat is, hátha lesz valami jó tanácsa Devon-shinek. Persze attól még hazudni bűn, már ha anya tényleg szóvá teszi, hogy nem voltunk otthon időben, de kit érdekel, ideje lázadni!
Őszintén szólva, meglepett, hogy az én átíratásom egy másik gimibe nem került terítékre a múltkor. Anya eddig is olyan tudott lenni, mint egy akciós árú diktátor, aki nem csak mindent megakart szabni, de még azt is jobban tudta, hogy kikkel kéne barátkoznom. A történtek után viszont az akciós jelző eltűnt és nyilván megint megkaptam a szokásos dolgok mellett azt is, hogy mennyire rosszul tudok barátokat választani. Nicole miatt már egyébként is sokszor vesztem össze anyával, és ez csak egyre rosszabb és rosszabb lesz, szinte garantálhatóan. Persze, amikor meg segítség kell, akkor hirtelen nem akar bezárni a szobámba, hogy ott kuksoljak életem végéig. Na persze, a húgom elhozása az iskolából lényegében az én dolgom is, de … abból kell ütőkártyát csinálnom, amim van. - Majd halloweenkor. Tuti, hogy itt mindenki Harry Potter akkor – mosolyodtam el. Már, ha egyáltalán tartanak itt bármiféle buliszerűséget. Mikor én voltam annyi, mint Charlie, akkor nem volt semmi, és ami azt illeti, a gimimben sem nagyon törik magukat a tanárok, hogy bármit is szervezzenek, minden a diákokra marad. Lehet azt mondani, hogy ennek nevelő célzata van, de inkább csak simán lustaság és érdektelenség. -Azok mindenhol unalmasak. Később is azok lesznek, úgyhogy készülj fel! – szorítom meg a vállát együttérzőn séta közben. Az ő korában engem is sokkal jobban érdekelt minden, mint a tanulás. Ami azt illeti, ez még most is igaz, de … azt hiszem, ahogy nagyobb lettem, úgy jöttem rá, hogy mekkora súlya is van annak, hogy tanulok-e. Erős túlzás lenne azt állítani, hogy bármi kedvemet is lelem benne, de … azt hiszem később is elég sok mindent fogok csinálni, amihez semmi kedvem nem lesz. Rögtön ott van például az, hogy tök értelmetlenül magyarázkodjak anyának, mert őt úgyse érdekli, hogy mit mondok. Csak úgy? Nagyon megkedvelhetett – jegyeztem meg kissé meglepve, ahogy lepillantottam rá. Vagy csak irtó gazdag. – Hát, ezt anyával kell majd lejátszanod. Nem lesz valami könnyű menet, eléggé … tudod milyen mostanában – vontam meg a vállam, inkább kerülve azt, hogy körülírjam mire is gondolok. Plusz, ez miattam van most leginkább. Anya gondolom igyekszik nem Charliera kivetíteni, de ez igazából elkerülhetetlen. – Csak arra vigyázz, hogy ne feszítsd túl a húrt, mert … úgy jársz, mint én – sóhajtottam fel, egy kéretlen jó tanácsot adva a húgomnak. Pár éven belül anya vele is végig fogja majd járni azt, amit most velem. Kitudja, akkor már talán a tapasztalat miatt jobban fogja kezelni ezeket a dolgokat. - Na és merre mennél? Olyan messze azért ne kerüljünk otthonról, nehogy anya kitalálja, hogy meglepetésszerű ellenőrzést tart – volt már rá példa. Én azonban ezt nem meglepetésszerű ellenőrzésnek hívnám, hanem „nem bízom a lányomban, ezért halálra idegesítem”-nek. – Mit szólnál, ha bemennénk a Shake Shack-be? Aztán … kiülhetünk valahova, azt hiszem a parkban, ahol a kutyafuttató is van, most valami szabadtéri előadásokat tartanak. Biztos gyakorolnak a nagy fellépésre – vontam meg a vállamat. Nem olyan ritka ez a kisebb színházi csoportok esetén. A szabadban ingyen próbálhatnak, és az ilyen csapatokat általában nem veti fel a pénz. - Na, mit szólsz? Én most úgyis csak veled mehetek el bárhova egy darabig – mosolyogtam Charliera, bár nem volt túl őszinte a mosolyom. Hogy is lehetne, mikor anya kitalálta azt, hogy mostantól lekorlátoz lényegében mindenben, mert szerinte nem tudom felelősen beosztani és kihasználni az időmet.
Amíg lesz iskola, mindig lesz olyan is, aki bekattan tőle
Elképzeltem, ahogy Halloween napján egyszeribe Roxforttá válna az iskola. Igazán varázslatos lenne. Mindenki talárban rohangálna az ide-oda táncoló lépcsőkön, a lámpák helyett lebegő gyertyákkal tennénk még hangulatosabbá az étkezőt és éppenséggel az édesség sem volna híján a terülj-terülj asztalkámnak köszönhetően, amit az igazgató egy legyintéssel előteremtene. A barátaimmal elmennénk trollokra vadászni - ami tekintve jó néhány osztálytársunk nem is volna olyan nehéz - és még Baileyékért is elmennénk az elvarázsolt Trabanttal. Csuda jó móka lenne... - Áh, nem. Az itteniek közt sok az értetlen. Viccből főbenjáró átkokat szórnának egymásra és a vérfarkasokat sem vennék komolyan. - legyintettem kezemmel, mindezzel ketté is törve elképzeléseim, aminek egyébként nagyon örültem volna, csak éppen tudom, hogy ebben nem sokan osztozkodnának. - Nem, én arra gondoltam, hogy Halloweenkor össze öltözhetnénk. Én lehetnék Chucky, te pedig Tiffany. Vagy lehetnénk Elza és Anna. De szívesen lennék Harley Quinn is. - ábrándoztam eléggé elmerülve a jelmez ötletek tömkelegébe. Igazából rengeteg ötletem van még, stílusban is elég változatosan, de tartok tőle, hogy Bailey inkább a barátaival tölti majd a cukorkagyűjtést. Kivéve, ha anya fülön nem csípi valamiért, de akkor még mindig nem jöhetne velem. - Pedig éppenséggel fel lehetne őket dobni, mondjuk beöltözéssel is, ha már közeledik a Halloween. Vagy vicces rébuszokkal, legalább játékosan okosodnánk. - csóváltam a fejem kissé hitetlenkedve, hogy ilyesmik miért nem jutnak a tanárok eszébe. A diákok is szívesebben járnának iskolába és szerintem a fegyelmezéssel sem lenne probléma, hiszen felkeltenék az érdeklődésük, ezzel pedig lefoglalnák őket. - Én is remélem, hogy ennyiben ki is merül a dolog. Mert kétlem, hogy bármivel is megtudnám hálálni. De örülnék neki. - mosolyodtam el, ami hallva Bae bizonytalan támogatását halványodott is. Nos érthető, anya nem az a könnyen rábólintós típus. - Igen, tudom... Csak még azt nem, hogy miképp értessem meg vele, hogy ez egy kihagyhatatlan ajánlat. - mert őszintén szólva, most abban sem vagyok biztos, hogyha anya meg is tiltanám, nem-e fogadnám el ígyis. Igazából csak a park jutott az eszembe, de azt hiszem azt kicsit messzebb van, szóval passzoltam a dolgot. Szerencsére Baenak jó ötletei voltak. - Hmm, úgy gondolom nagyon meggyőző tudsz lenni, szóval jó! Tetszik az ötlet! - mosolyogtam fel rá. Bár megjegyzésénél kicsit úgy éreztem, mintha ezt is csupán kényszerből tenné, mondván, hogy "...úgyis csak velem mehet el bárhova...", de lehet csak én lettem a nap végére ilyen pesszimista. Ha viszont már úgyis az anya háta mögötti járkálásról van szó, gondoltam megkérdezem tőle ő mit szól a lógásokról. - Azon tanakodtunk a többiekkel az udvaros szünetben, hogy az egyik matek órán ellógunk a közeli játékboltba. Csak arra az egy órára, mert a tesit nem hagynám ki, kell a mozgás. Udvaros szünetben úgy sem figyelnek ránk annyira. Te mit gondolsz róla? - érdeklődtem tőle, kíváncsian felpillantva rá. Anyáék rossz dolognak állítják be, és talán Bailey is ezt mondaná, csakhogy tudom, hogy ő is csinál ilyeneket, és ha ez ennyire rossz volna, miért teszi meg újra és újra? Arról nem is beszélve, hogy a legutóbbi alkalommal megismerhettem egy fura fazont, aki a végére egészen szimpatikussá vált, s nem mellesleg segített elfogadni a mostani helyzetet. - Persze még csak tervezzük, mert nem megy ez egyről a kettőre. Ide pontos számítások kellenek, a B tervről nem is beszélve. Sőt még az is lehet, hogy a játékbolt helyett a mekibe megyünk. Izgalmas volna... - mosolyogtam fel rá.
Az értetlenek. Elmosolyodom, de nem szólok semmit. Ha őszinte akarok lenni, az én sulimban is bőven akad ilyen, csak az ember már nehezebben legyint őszinte mosollyal rájuk, ha idősebb fejjel viselkednek úgy, mint egy tízéves. - Harley Quinn? – pillantottam le rá meglepve. Egyre inkább úgy éreztem, hogy lehet tényleg csak én nem értem annak a karakternek a létjogosultságát. – Ha nem szeretnéd idő előtt magadra haragítani anyját, akkor inkább rakjuk félre kicsit későbbre Chuckyt és Tiffanyt – mosolyogtam a húgomra. – Elza és Anna viszont jó ötlet. A vörös jól is állna neked – nevettem rá, végigsimítva a haján. Ha már egy testvér felállást választunk, akkor tartsunk is magunkat hozzá. Plusz, a vörös kétlem, hogy az én színem lenne. - Hacsak anya nem dolgozik, valószínűleg jön ő is. Majd avasd be őt is – tanácsolom Charlienak. Én nem igazán szeretném, és ennek a legfőbb oka az, hogy … semmi kedvem eljátszani azt, hogy milyen jól érzem magam, mikor egyébként másból se áll most már egy napom, minthogy pár óránként ellenőriz. Tavaly elengedett, hogy a barátaimmal lehessek halloweenkor, most erre viszont esélyem sincs. Azt pedig úgy tűnik elfelejtette, hogy az előző években én és a nagyi jártunk házról házra Charleival, mert neki dolgoznia kellett. Apa pedig … biztos volt valami jobb dolga, mint általában. A közelgő ünnepek nem értékelik túlzottan felül a családias érzéseimet. - Van, akinek nem menne. A tanárok pedig biztos félnek, hogy emiatt valamelyik gyerek rosszul érzi majd magát és panaszt tesz az egyik szülő. A suli lényege sajnos nem az, hogy szeress bejárni. Se most, se később – de azért bátorítóan megpaskoltam a hátát. Később csak egyetlen igazán jó dolog lesz a suliban: kevesebbet kell hallgatnia anyát, hogy mit és hogyan kéne csinálnia. Nem tudom, hogy Charlie jobb, vagy rosszabb gyerek lesz-e, mint én anya szemében, de abban majdnem biztos voltam, hogy amint nálam ráun majd erre, Charliet veszi elő. - Ha rájössz, mindenképp meséld el, hogy csináltad. Sokat fizetnék azért hogy anyával megtudjak értetni dolgokat – akár élete végéig mindennap elvinném őt a Shake Shack-be, ha ezen múlik. Kezd nagyon elegem lenni abból, hogy anyával másból se áll minden beszélgetésünk, minthogy én mondok valamit, ő pedig elutasítja élből. Ha pedig megjegyzem, hogy ő milyen is volt az én koromban, egyből azzal jön, hogy ”csak jót akar”. Azt hittem már túl vagyunk azon az időszakon, mikor egyszerűen csak hülyén nézett engem. Újabban pedig minden hibám, rossz döntésem, balul elsült próbálkozásom azonnali népharagot von maga után. - Ha van B tervetek is, és ennyire felkészültök … - sokat sejtetően mosolyogtam el, kinyitva az ajtót Charlienak az üzlethez érve, ahol besoroltunk a pult előtt kígyózó sorba. – Szerintem … nem szabad ellógnod. Úgy nem, ha anya megtudhatja. Élvezd ki a szabadságot, mert később … később nem sok lesz belőle – sóhajtottam fel. Nem traktáltam sosem Charliet azzal, hogy milyen a kapcsolatom anyával. Sóhajtoztam, megjegyzéseket tettem, de reméltem, hogy még nem érti őket. Ha visszajutnának ugyanis anya fülébe, egészen biztos, hogy soha életemben nem látok többet napfényt. – Tudod mit kéne csinálnod? A matek óra előtt elmenned az iskolaorvoshoz. Mondd, hogy … fáj a hasad, a lényeg, hogy még nála legyél, mikor elkezdődik az óra. Ők adni szoktak igazolást, ha késve mész be az órára. Ezt tartsd meg, és írj rá annyi időt, amennyit ellógtál. Ha már rá írt valamit, akkor … úgy írd át, hogy ne legyen feltűnő. Ezeket amúgy se szokták nézni, elég ha oda van írva, hogy ”orvosi igazolás” – magyaráztam a húgomnak mosolyogva, és mire a végére értem, éppen sorra is kerültünk. Úgy tíz perc múlva már az üzleten kívül sétáltunk a parkban, útban a szabadtéri színpad felé. – Na milyen? – pillantottam rá mosolyogva, mielőtt nagyot haraptam volna a saját hamburgerembe, amit a kávés shake mellé vettem. Charlie ezen kívül bármelyiket kérhette. Nem, mintha az ízén kívül bármi köze is lenne a kávéhoz, de … jobb félni, mint megijedni. - Na és kik ezek, akikkel elszeretnél lógni? – kíváncsiskodtam, miután a többségében üresen álló székek közül megcéloztam a középső részt. – Ha anya nem is, de legalább én tudjak róluk valamit – így anya se mondhatja, hogy milyen felelőtlen voltam megint. Vagyis, biztos mondja majd, de …a lelkiismeretem némileg tiszta marad. - Mind új barátok, vagy akad köztük régi is? – kétlem, hogy úgy megtudnák szervezni ezt az egészet, hogy a régi sulijából is velük lehessen valaki, de … azt se hittem volna, hogy majd Charlienak új suli kell. – Arra vigyázz, hogyha valamelyikük lebukik, vagy elszólja magát, akkor neked legyen fedősztorid. Mondjuk, hogy … a mosdóban voltál végig, mert annyira rosszul voltál. Csak legyél elég meggyőző, ennyi a lényeg – keresztre nem fogják feszíteni őt, még otthon se, ez egész biztos. Csak néhány év múlva, de akkor már ellógni sem lesz olyan egyszerű.
Amíg lesz iskola, mindig lesz olyan is, aki bekattan tőle
Manapság úgy érzem, hogy noha még vissza vágyom a gyerekkorba, idővel nőnek az elvárások, amik mindezt lehetetlenné teszik. Nem csak az iskolában, de otthon is. Talán az eddig nem ismert magány és a kevesebb játék anyáékkal is emiatt lehet. Hiszen lassan ideje lesz felnőni. Bailey sem babázik már és nem nézzünk együtt SpongyaBobot. Hiába is tesz úgy a kedvemért, kinőtt a gyerekességből. Neki már ciki, ha a mobil helyett plüss maci van a kezében lefekvéskor, vagy ha a barátnőivel akarna találkozni és engem is vinnie kell. Minél idősebb az ember, annál több mindenről kell lemondani. Nem akar, de muszáj neki. Éppen ezért lelkesít fel a Halloween gondolata, mert olyankor a felnőttek és a Baehez hasonló majdnem felnőttek is kiélheti gyerekességüket. De csak is ezen az éjszakán. S akinek lét eleme volt eddig, az most sem hagyná ki. - Igen, a Tini Szuperhősökből. És ha valaki nem adna cukorkát csak fejbe vágnánk a kalapáccsal. - mosolyogtam bájosan, pilláim rebegtettve. Nem biztos, hogy képes volnék rá, de egy próbát megér. - És persze, mert az iskolában is menőnek számít a Batman. Te lehetnél MéregCsók, anya Macskanő, apa meg Jim Gordon, hogy azért legyen köztünk egy jó is. És akkor mi lehetnénk Gotham szirénei! - emeltem magamsba kezdem valamivel lelkesebben kiáltva. - Oké, oké, az csak vész esetére lenne, mert nem kell hozzá más csak egy bőrkabát, egy kantáros naci és egy kés. - legyintettem rá, mert így utólag én is rájöttem, hogy nem biztos, hogy felismernék őket. Vagy ha igen, annyira megijednének, hogy cukorka nélkül ránk csapnák az ajtót. - De azért jó volna egyszer megdobálni egy házat tojással is. Még sose csináltunk ilyet és előbb vagy utóbb kifutunk az időből. - néztem fel Baere, mert tudom, hogy a rosszabb csínyekre könnyebben rá vehető. Most legalábbis ebben a korszakában van, ahogy kifüleltem egy-egy alkalommal, miféle szörnyű dolgok miatt vitáznak anyával. - Hogy, mi?? - borzadtam el az ötletre. Fessem vörösre a hajam?! Még mit nem! - Sajnálom, de az iskolai szabályzat tiltja az ilyet nálunk, és különben is, te nem is tudod olyan jól előadni a "Legyen hó"-t, mint én. Mét a koreográfia is megy! - emeltem fel mutató ujjam érzékeltetve, hogy ebben bizony alul maradna. Lehet, hogy tud balettozni, de Elza másféle stílusban táncol. - Jaj ne, akkor inkább felejtsük el a Jégvarázst. Anya tuti kisajátítaná magának Elzát. Pff, én biztos nem lesz Olaf. - ráztam a fejem, mert őszintén eltudom képzelni, hogy megteszi, s mikor nem tetszésem fejezném ki, mert kétlem, hogy ennyi munka után még tudna olyanokat ugrani, mint Elza, akkor meg bevágná a szomi anya szemeket, amik felemésztik a maradék ellenállásom is ellene. - Pff, akinek ígyse menne, az menjen vissza az oviba. Nem való mindenkinek az iskola. Ez van. - vontam vállát kicsit sem együttérzően, de hát ez az igazság. Ha valaki csak megzavarni tudja az órát, minek jár be? Amiatt pedig egyenesen a falra mászom, mikor valamelyik osztálytársam elfelejti elhozni a tolltartóját. Hát hibbantak ezek?! Mintha anya elfelejtené elvinni a munkahelyére a laptopját meg táskáját. - Hát tudod, minden sokkal egyszerűbb volna, ha volna jedi erőnk. De csak nekünk kettőnknek, mert akkor anyáék tuti rabszolgának tartanának. - sóhajtottam el magam a közepén elmerengve, milyen szép is volna, ha irányitásunk alá vonhatnánk a világot. Én tuti csak jó dolgokra használnám. Együtt mennénk cirkuszba vagy a játszótérre, anyáékat a sulijainkba küldeném tanulni, mi meg mehetnénk helyettük dolgozni, ingyen Mc Donald's. Bárcsak... Már a sorban álltunk mikor felvetettem a lógás lehetőségét, s mindenképp kiakartam kérni egy ebben nagyon is jártas ember véleményét. Annak pedig örültem, hogy az első visszajelzése pozitív volt. A következővel azonban kissé összezavart, de a végére érve elmosolyodva legyintettem neki. - Ó, ha tudnád mennyi mindent nem tud még...! Jó, volt, hogy közel értem a tűzhöz, de végtére is az egyetlen, aminél sokat veszítettem az az új iskola. De igazából már talán ezt sem bánom. - somolyogtam, mert így belegondolva jó kis csapat vagyunk mi a Tekergőkkel. Meglepett az ötletével, s bár borzalmasan veszélyesnek hangzott, nagyon tetszett. Széles vigyorral bólogattam és jegyzeteltem fejben mit mikor és hogy tegyek majd. - Ez jó! Ha az elsőfele meg van, biztosítékom is lesz! Nem is gondoltam volna, hogy te ezekben is ilyen okos vagy. Felcsaphatnál bankrablónak. - javasoltam, pesze viccből. Báár... Nem sokkal később már kint falatoztunk. Nem tagadom, nem bánnám, ha ezentúl Bae jönne értem, mert jókat eszünk, szuper tanácsokkal lát el és még a parkba is elmegyünk. - Állati jó! Te vagy a legjobb nővér a világon! Tudom, hogy sokszor elmondom, de tényleg így van! - törölgettem a szám, bár nem hízelegésnek szántam, hanem őszintén így gondolom. Nem tökéletes, de senki sem az. Viszont bátran kimerem mondani, hogy nála jobb tesó nincs az univerzumban. A parkba érve pedig leültünk és folytattuk a csevejt. Neki bátran elmertem árulni titkokat, mert tudtam, hogy nem olyan, mint anya. Sőt talán még meg is dícsérne. - Hát mi úgy hívjuk magunkat, hogy Tekergők. Mint a Harry Potterben. - igen, tudom, tudom, baromi ötletes, de végtére is mindenkinek meg van benne a szerepe. S éppen ezt szeretem bennük, hogy különbözünk, mégis jól kiegészítjük egymást. - Újak. A régiek dedósok. Ők viszont nagyon menők. És nem csak azért, mert egyikük folyton váltogatja a mobilját, hanem mert például Chanchenek van pisztolya. És nem hol mi vízi- vagy játékpisztoly, neeem. Igazi! Nem akartam elhinni, de azt mondta, ha egyszer felmegyek hozzá, akkor megnézhetem. Szóval ha szerencsénk lesz és a lógás napján nem lesz otthon az anyukája meg az apukája, akkor oda is elmegyünk. Ha nem jutunk el odáig, se baj, majd megkérdem anyát, hogy elmehetek-e hozzá. Persze nyilván azt nem árulom el, hogy miféle szándékból... - mosolyogtam, mert bár magamról is szeretek beszélni, boldog vagyok, ha dicsekedhetek velük. Rövidke idő alatt is nagyon megszerettem őket. Ám jókedvem egyből lefagyott arcomról Baileyt hallgatva, és elszörnyedve pislogtam rá. - Sose tennék ilyet, hiszen a barátaimról van szó. Ha egyikünk bukik, mind bukunk, de ilyen nem lesz. Milyen ember volnék, ha cserben hagynám őket. A hűségem hozzájuk még anya sem róhatja fel, főleg azok után, hogy apa se lakik velünk. - vontam végül vállat, mert be kell valljam, mióta hallottam anyáékat beszélgetni a FIÚ wc-ben, azóta kicsit haragszom rá. Vagy nem is tudom, inkább csalódtam benne. Ettől függetlenül azért szeretem, de nem tartom igazságosnak, hogy mindig Baileyt állítja be rossznak, miközben a háta mögött ő is csúnyán beszél és szid minket. Ki tudja, talán a munkahelyéről is ellóg a kis lókötő. Úgy gondoltam Baileynek joga van erről tudnia. Szóval egy kicsit felhagyva a mennyei hamburger elpusztításával Baere néztem. - Te tudtad, hogy anyáék elcseszettnek tartanak minket? És igen, ezt ő mondta, tisztán hallottam. Ráadásul anya szabályt szegve egy fiú wc-ben mondta mindezt. Ő sem olyan jó kislány, mint ahogy neked mondja. - néztem rá, majd lassan le a shakere, ami ugyan szintén finom volt, de ahogy eszembe jutott az a nap, el is ment az étvágyam. - Mit jelent az, hogy elcseszett, ha ránk mondják? Szerinted tényleg azok vagyunk? - pillogtam fel rá ismét.
- Jim Gordon, mi? – pillantottam vigyorogva a húgomra. Ahogy elképzelem apát azzal a kefe bajusszal, egyszerre érzem aranyosnak és végtelenül szánalmasnak szegényt. Habár, egy részem most úgy gondolja, hogy nagyon is megérdemli, hogy a hülye bajusza miatt röhögje ki mindenki. - Egy gumikés, ugyebár – teszem hozzá Charlie szavaihoz, egy bólintást várva. Hogy kinézem-e belőle azt, hogy késsel rohangál fel-alá az utcán és azzal kér magának csokit? Nem, de… jobb félni, mint megijedni, igaz? – Miért, van valaki, akinek a házát megdobálnád tojással? – mosolygok rá. Nem lenne olyan meglepő. Csak az osztályomból legalább egy fél tucat embernek dobálnám meg a házát, és ez a szám egész biztosan csak nőni fog. Vicces, hogy Charlie fél, hogy kifut az időből. Minden filmben és sorozatban harminc felett csinálnak hasonlót az emberek. Talán van, amiből nem nő ki az ember, pedig ki kéne. - A hajszínező hamar kijön, a suliban észre se veszik, hogy voltál vörös. De rendben, viszont így jössz nekem majd eggyel – az pedig ugye sose árt, ha az embernek van egy aduja. Bárcsak anyával és apával szemben is ilyen könnyen tennék rájuk szert, mint Charlieval. - Ugyan, tudja, mennyire szereted. Egyébként pedig, Olaf aranyos – vonom meg a vállam somolyogva. Ettől még én se lennék Olaf, de egyébként is, karácsonykor mindenkinek van egy saját Olafja. - Kissé gonosz vagy ma, nem gondolod? – csóválom meg a fejemet, sóhajtva egyet. Vagy csak tizenegy éves. Ha emlékeznék is arra, hogy milyen voltam pontosan az ő korában, valószínűleg letagadnám. Nem csak aranyosak, de olykor igencsak érzéketlenek tudunk lenni fiatalon. Oh, ezzel most anya mennyire egyet tudna érteni. - Mondja a lány, aki helyett most is a nővére mosogat el – nézek Charliera meglepve, de végül csak elmosolyodom. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy jelenleg folyamatosan én mosogatok el, ami része a büntetésemnek, jelenleg. De előtte sem volt éppen az a nagyon rendszerető lány a húgom. - Vannak nagy pillanataim – fogadtam a bókját egy hálás bólintással. Anya szerint már így is a bűnözővé válás útját járom. Pedig, ha a nagyit megkérdezném, lemerném fogadni, hogy anya sem volt az a szentlélek az én koromban, akinek szereti magát mutatni. Apa pedig… nos, róla tudom, hogy nem volt az. Csak kár, hogy általában mindig anya mellett áll az ilyen helyzetekben. - És van kódnevetek is? – a Harry Potterben az is volt, ugye? Ráadásul, fiatalok, ilyenkor ki nem ad magának becenevet? Sajnos tudom, hogy egyes emberek még negyvenen túl is elnevezik bizonyos… részeiket. Köszönöm az örök rémálmokat, internet! Kis híján félrenyelek, mikor meghallom, hogy pisztolyról beszél. – Charlie! – ezúttal erélyesebb hangnemet ütök meg, ahogy felé fordulok. – Elment az eszed? Egy pisztoly nem játék! Eszetekbe ne jusson! Főleg neked ne. Ennél okosabbnak kéne, hogy legyél! – az eszem eldobom. Ha valamire emlékszem, akkor arra, hogy én finoman szólva sem találtam érdekesnek egy fegyvert tizenegy évesen. Egyetlen tizenegy évesnek se kéne. – Nem mész áthozzá, se most, se később, megértetted? – most valószínűleg pont ugyanolyan voltam, mint anya, de … jézus. Egy valami egészen biztos. Szólni fogok valahogy ennek a Chanche-nek a szüleinek, hogy nem ártana egy emberi élet kioltására alkalmas fegyvert igencsak elzárva tartani a gyereküktől. Sőt, ami azt illeti, egyáltalán nem kéne, hogy ilyet tartsanak. Ez itt New York, nem valami vidéki kisváros, ahol mindenki pisztollyal a párnája alatt alszik. - Olyan ember, aki nem kerül bajba mások miatt – jegyzem meg, száj húzva. – Egy ilyen ember tudja, hogy nem nézegethet pisztolyokat, mert tudja, hogy azok veszélyesek és ezt elmondja a többieknek is. Az egy mindenkiért, mindenki egyért elvet inkább így használjátok – ahogy beszélek róla, csak egyre értetlenebbül állok az egész előtt. Mégis hogy a francba lehetséges az, hogy a húgom, aki tavaly még azzal nyaggatott mindennap, hogy játsszunk Monopoly-val, most pisztolyokat akar nézegetni és nem fordul meg a fejében, hogy ezt nem szabad. - Ők is elcseszettek. Mindenki elcseszett kicsit– vonom meg a vállamat, kortyolva egyet. Francba. Utálom, hogy egyet kell értsek anyával. – Engem felfüggesztettek, te új iskolába jársz és pisztolyt akartok nézegetni tizenegy évesen. Ha nem félne, hogy el vagyunk cseszve, akkor anya is nagyon el lenne cseszve – úgy érzem kicsit sok az ”elcseszve”, de hátha így Charlie is jobban megérti, hogy mi a probléma, mintha virágnyelven próbálnék beszélni. – A nagyi is biztos érezte úgy, hogy anya el van cseszve, mikor annyi idős volt, mint mi. De tudod, mit? Elárulok valamit – letettem a mellettem lévő üres székre a shakem, az egész testemmel Charlie felé fordulva. - Csak akkor lesz elcseszett valaki, ha hagyja, hogy mások elcsesszék őt. Például azzal, hogy betör az iskolába és felfüggesztik miatta – ez vagyok én. - Vagy, ha jó ötletnek tartja, hogy pisztolyt nézegessen a barátaival – ez pedig ő. Ez nincs rendben, egyik se. – Következménye van a dolgoknak, tudod? Ahogy nagyobb leszel, úgy ezek is egyre nagyobbá és súlyosabbá válnak. Csak mert nem buksz le, az nem jelenti, hogy nem csináltál rosszat. Lehet lógni, néha … játszótéren, bújózcskázni, vagy amit szoktatok. De pisztolyt nézegetni nem lehet. Se neked, se nekem, se anyának – csóválom meg a fejemet, komolyan pillantva a húgomra. Ez a téma nagyon nem olyan, amit el kéne viccelni. Rám is a frászt hozza ez az egész, hát még mit tenne anya, ha eljutna ez hozzá? Ennek valahogy muszáj itt elejét vegyem.
Kezdőlap
• 556 
• 862 