Amit látsz:
- 185 centijéhez sportos, „fehérnemű modell” alkat társul – fiatal tinédzser korában nyakigláb, csetlő-botló, esetlen szerencsétlenség volt, gimnázium utolsó éveire „pattintotta ki magát” bízva a legszebb lányok kegyeiben.
- 70 kiló
- Szemeit míg ő mosogatólé szürkének tartja, mások kéknek nevezik
- Markáns, szögletes, férfias vonásai vannak, ám mosolya egészen csibészes, gyermeki.
- saját állítása szerint hatalmas, kapa orra van. Apját előszeretettel bosszantja, miszerint annak zsidó vére egy kereszt volt az utódjaira nézve, mert az szerinte csak és kizárólag a fiúkon ütközik ki a családban, mind ez az orrukra összpontosulva.
- Figyelemfelkeltő jelenség
- Imádja a könnyebb, lazább ruhadarabokat így az egyszerű pólókat, farmerokat, papucsokat és szandálokat, de okkal ad a megjelenésre ezért gyakorta bújtatja magát öltönyökbe és ingekbe, makkos cipőbe – tisztában van vele, hogy jól áll neki az elegáns zubbony.

Amilyennek gondolod:
- Apuci kicsi fia fazon tokától bokáig márkás, méregdrága ruhákban amiket soha nem vesz fel kétszer.
- Hiú a külsejére, órák hosszát pepecsel a fürdőszobában mielőtt kitenné a lábát az ajtón, ezért mindenhonnan elkésik.
- Teli van kiegészítőkkel és tuti, hogy van tetoválása.
- Méregdrága, több mint kétszázezer USA dollárt érő, négykeréken guruló zöldhasúval közlekedik.
- Saját lakásának – amit nyilván apucitól kapott - még a legeldugottabb szegletében elrejtett puff is drágább, mint egy amerikai polgár átlagos havi keresete.
- Nagyképű és öntelt.
- Apuci farvizén evez el a sikerig, talán nem is jó abban amit csinál.  
- Nőcsábász, nőfaló.

Amilyen valójában:
- Bár tényleg márkás kiegészítőket hord, rühell vásárolni és nem is kifejezetten szeret ruhára költeni. Inkább jókat eszik abból a pénzből. Tisztában van a méreteivel, jobb szeret netről ruhát rendelni, amit aztán rongyosodásig képes viselni.
- Tény, hogy hiú, tisztában van a külsejével, de nem szokása ráizgulni a tükörképére. A késés se kifejezetten szerepel a szótárában, legalábbis szépészeti okokból, külcsín szépítésre hivatkozva biztosan nem késik sehonnan. A forgalom már más kérdés.
- Utálja a kiegészítőket. Ugyan rendszerint kap születésnapjára, karácsonyra karórákat és egyéb „csecsebecsét” a családtagoktól és barátoktól, de csak két karórája van amit rendszeresen hord. Egy a lazább, sportosabb ruhadarabokhoz, egy pedig ha puccba kell vágja magát.
- A kocsija tényleg egy vagyont ér, de használati tárgyként tekint rá. Ha nem ajándékba kapta volna, biztosan egy olcsóbb járgányt vett volna ami sokkal inkább praktikus, mintsem figyelemfelkeltő.
- A lakása valójában az apja egy régi lakása, amit tény, hogy tőle kapott, de csak olcsóbban, mintha más vette volna meg. Egy jelentős részét ki kellett fizetnie, mint ahogy a régi, túlzottan giccses, barokkos bútoroktól is megvált. Lassan több pénze van ebben a lakásban, mintha vett volna egy külvárosi kertes házat.
- Nincs tetoválása.
- Rémes beteg. Képes még negyven fokos lázzal is robotolni, bizonygatva, hogy semmi baja, de ha ágynak esik, ember legyen a talpán aki elviseli.
- Jellemzően nagyképű tud lenni, de valahogy sikerül úgy tálalnia, hogy inkább vonzó lesz tőle mintsem visszataszító.
- Általában futással vezeti le a felesleges energiáit.
- Az apja nyilván hozzásegítette ahhoz, hogy orvosi pályára kerüljön, de igyekszik levetkőzni mind azt, ami a családja hírnevéhez köti. Ezért szeparálja el magát tőlük és a magánklinikától. Saját lábra szeretne állni.
- Imádja a szép és okos nőket, amit soha nem tagadott le. Mégis felesége van akit az apjától és az apósától "kapott”, de egy nálánál majdnem húsz évvel idősebb nőbe szeretett bele...

Határozott, magabiztos. Kitartó, céltudatos és domináns jellem, de ez nem jelenti azt, hogy bizonyos élethelyzetekben nem válik alárendeltté, bizonytalanná vagy éppen bizalmatlanná. Egészen félénkké. Biztos lábakon áll stresszhelyzetben is, kiegyensúlyozott és szervezett, de sokszor nemtörődömnek és hanyagnak tűnhet. "Sajátságos rend van az életében."
Kőkeményen küzd sikerei érdekében. Semmiből eredő dührohamai felett nem sokan képesek átsiklani, nehezen ismeri el ha hibázik. Olykor goromba és udvariatlan amit bár észrevesz, de nehezen kér bocsánatot. Tudja jól, hogy fejlődnie kell ezen a téren.
Tisztában van a tudásával, ami miatt hajlamos sokszor úgy gondolni, mindent megtehet, ami egy rezidens számára még nem megengedett.
Kedveli a csendet és szeret egyedül lenni, de veszélyes őt sokáig a kusza és zavaros, negatív gondolatai között hagyni. Rendszerint főszereplője a nagydumás társaságoknak, de tudja, hogy mikor kell visszavonulót fújni és elhallgatni. Precíz, jó szervezőképessége van. Utálja, ha mások akarják beosztani az idejét.
Olykor érzelemmentesnek tűnhet, flegmának, ösztön vezéreltnek és túlontúl lazának. Sokszor "energiatakarékos" üzemmódba kapcsol, felesleges dolgokba nem kezd bele. Ritkán, de váratlanul csap elő belőle a vadállat, viszont csak akkor, ha jogosnak véli felemelni a hangját. Feszült pillanataiban inkább elvonul, mert tudja, hogy képes helytelenül cselekedni.
Mégis van benne egy abszurdnak ható kedves gyerekesség, ami miatt remekül ki is jön a kis porontyokkal.

- 2 éve él házasságban ami az ő részéről viszonzatlan szerelem is egyben.
- 3 legjobb barátjával kiskölyök koruk óta elválaszthatatlanok.
- Édesapja magánklinikáján kezdte orvosi pályafutását, néhány hónapja csatlakozott a Presbyterian Hospital dolgozói közé.
- Imádja a munkáját még ha olykor nemtörődömnek és gyerekesnek is tűnik.
- Állítólag utálja a macskákat, mégis van neki odahaza kettő is.
- Kifogástalan kapcsolata van az édesanyjával, aki író.
- Ő a legidősebb gyermek a családban. Három fiatalabb testvére van. Brett (22) és Emily (16), anyja második házasságából pedig Tyson (6).
- Harvardon végzett.
- Jelenleg rezidens képzésének a végén jár.
-  Gyermeksebésznek készül, hosszú távú céljai között első helyen szerepel a gyermekgyógyászat fejlesztése és korszerűsítése, egy saját intézmény létrehozása – apja erről hallani se akar.
- Nem láncdohányos, de sokat füstöl főleg ha ideges.
- Élénk, friss, érzéki és tiszta illatú parfümöt használ amit a cigarettafüst enyhén pézsmássá tesz.
- Imádja az olasz konyhát és a borokat - olykor a pohár aljára is néz.
- Feketén, cukor nélkül issza a kávét ha fel akar ébredni, de az íze kedvéért bármikor, bármilyet képes meginni.
- Kedvenc reggelije a cukormázas fahéjas tekercs.



A szoba sötétjében némán gomolygott a felszálló cigarettafüst, mely a szépen ívelt, halvány rózsaszín ajkakról lassan emelkedett a magasba, kesernyés illatú párát hagyva maguk után. A szürkés lepedőre, megadva magukat a nagyobb erőnek, lassacskán peregve hullottak le a csikk szélén villódzó, narancssárgán izzó pernyék, majd elhalványulva váltak egyé a hasonló árnyalatú darabbal. A füstölőt jól láthatóan nem zavarta a dolog. Ügyet se fordított arra, hogy leseperje onnan a hamut.
- Ne égesd szét a lepedőt, keményen megdolgoztam érte – morgós hang törte meg a csendet. Kellemes, füstösen zengő mélyebb bariton, ami első körben a hangszálainak és a ciginek, másrészről pedig a hosszú, Camilleval együtt töltött óráknak volt köszönhető. Ez volt immáron a harmadik alkalom, hogy ítéletidőkig kényszerültek húzni az együtt töltött éjszakát, hiszen nincs már az az erő vagy izgató érintés, ami könnyedén lángra lobbanthatná őket. És ezúton se arattak sikert, a gyönyör mint mindig, most is elmaradt.
Az elmúlt két év csupán az egyikük számára jelentett otthont, örömöt, szerelmet és valódi ragaszkodást. Ám a másikuknak ténylegesen csak a testi vágyak kielégítéséül szolgált minden közös éjszaka, ami miatt egyre kellemetlenebbül érezte magát. Ami hetekig, hónapokig jó volt, szórakoztató és izgató, az idő előrehaladtával kellemetlen, rákként burjánzó szörnyeteget nevelt a mellkasában: kihasználta a lányt. Kihasználta azt, hogy odaadón elégítette ki a vágyait még úgy is, hogy tisztában volt vele, Nathannek ez nem jelent semmit. Egy babácska lett a kezei alatt, belekényszerítve egy házasságba.  
- Keményen? Miért, mennyibe került? Nehogy azt mond, hogy ezüstből van. Még el is hiszem. Bár ami azt illeti, egészen takaros kis darab. Megkaphatom? – rebegtette meg sűrű, fekete szempilláit, gyermeteg, kislányos bájjal húzva mosolyra cseresznye formájú ajkait. A szigorú név és neveltetés ellenére olyan volt a lány, mint egy két lábon járó, valódi porcelánbaba. Hatalmas kék szemei voltak, melyet kiemeltek a lehetetlenül sűrű szempillái és arcát keretező, vállig érő ében színben játszó csillogó hajtincsei. Bőre hamvas, orcái kipirultak. Hangja egészen manósnak, csicsergőnek hatott. Talán ez az ártatlanság volt az, amit az elején annyira imádott, és amit ugyan akkor alattomos módon ki is használt.
Nate a hátán hosszan elnyúlva, lehunyt szemekkel pihentette a samponjától ismerős illatú huzattal borított párnájának egyre inkább átmelegedő oldalán az arcát. Míg Camille mellette szöszölt a cigaretta maradék kis csikkjével, amire valójában ő szoktatta rá, Nathan orra alatt sóhajtozva néhány miatyánkot remélte immáron sokadik alkalommal, hogy az ima valahára meghallgatásra lel, és végül veszik a fáradtságot arra, hogy leüljenek beszélni a komoly témáról, amit tisztességes nevén válásnak hívnak.
- A házhoz járt – horkantotta komoran - az meg nem két dolláromba fájt, míg kicsengettem az ősömnek, ezt te is tudod. Szóval vigyázz arra, ami itt van pont, mint a szemed fényére, máskülönben neked is sokba fog fájni. Amúgy meg az egyetlen cucc a téglákon és a nem mozdítható dolgokon kívül, ami „hozzá járt” - lehet, hogy a hangja fáradt volt, mind ezek ellenére a pofátlanságának éle, mint mindig ha Camille jelen volt, újra megjelent benne.
Hogy mi lesz a válás után a házzal? Még nem tudhatta, talán nem is akart foglalkozni vele. De ha már megvette az apjától – természetesen baráti áron - eladni nem tervezte. De mégis két év házasság kötötte már ezekhez a falakhoz, vagy éppen az ágy matracához. Ha tetszik ha nem, kötődött hozzá.
- Jól van, Mr. Nem Két Dollár, aztán meg ne lepődj, ha lenyúlom az első osztályú lepedődet szuvenírként.
- Nem is szereted a szuveníreket.
- Ami tőled van, azt mindet szeretem. Eltettem mindent, amit tőled kaptam… tudod, a nyakláncot. A karkötőt vagy azt a szép cipellőt, amit kinéztem a butikban – a lányt, mellett fekve, alulnézetből még ártatlanabbnak, még szelídebbnek látta, mint amilyen valójában volt. Egy pillanatra még az is megfordult a fejében, hogy talán nem kellene véget vetnie semminek, inkább saját magát kellene megzaboláznia és a család érdekeit előtérbe helyezni.
Csakhogy soha nem fog tudni hazudni önmagának.
A Hold sápatag fényében egészen ezüstösnek ható tekintetét a mellette ücsörgő, törékeny testét semmivel se takaró lányon tartotta. Vonásai ez idő alatt hol ellágyultak, hol egészen elkomorultak, rideggé váltak és megfeszültek.
- Min gondolkozol ennyire? Valami baj van?
Baj? Szíve szerint visszakérdezett volna, de a torka teljesen kiszáradt. Félt attól, hogy nem fog tudni megszólalni. Igazából mindig is kedves volt neki a lány. Jószívű, üde természetű, ártatlan teremtés. Remek hallgatóság és jó barátai lehetnének egymásnak a jövőben, ha arról van szó. De őt sajnos már nem mozgatta meg. Nathannek soha nem volt elég a makulátlan, csepp kis termete ellenére gyönyörű test, nem elég a fantáziáját mozgató látvány, ha a szíve üresen, érzelemmentesen dobbant minden egyes mellette töltött pillanatban. Csak egy test.
Hát nem unalmas? Semmi izgalom. Semmi játékosság… semmi.
- Nate?
Elkalandozott. A lány játékosan csilingelő, mégis aggodalomtól terhes hangja rántotta vissza a jelenébe. Camille arca csupán néhány centire volt az övétől. Fel se tűnt neki, hogy mikor kúszott közelebb hozzá.
- Ami azt illeti, beszélnünk kell – hosszú ujjai finoman fogtak rá a vékonyka, csepp kis kacsókra, melyek mindeddig a mellkasán tenyereltek, és elhúzva azokat fedetlen bőréről, felült.
- Ez a tekintet nem jelent semmi jót – dölyfösség költözött a hangjába, arckifejezése hasonlóképpen változott aggodalmasból támadó védekezésbe. Ez volt az ő sötét oldala. Egy törékeny kis virágszál, felfuvalkodott boszorka „énnel”, ha veszélyben érezte magát vagy tudta, hogy rosszul áll a szénája.
- Amit a múltkor mondtam neked, hogy változnak a dolgok – kezdett bele sokadszor, hiszen a múlt alkalommal se engedte neki, hogy befejezze. Mintha nagyon is tisztában lett volna azzal már akkor is, hogy mit akar neki mondani, csupán rettegett meghallgatni – tényleg komolyan gondolom, Camille. Ne! Hagyd, hogy befejezzem – emelte maga elé a kezeit, ezzel csitítva a lányt, aki már nyitotta volna ellenkezésre a száját. Helyette morcos fújtatással dobta magát törökülésbe, apró mellei alatt karba tett kezekkel.
- Én ezt nem akarom tovább folytatni. Képtelen vagyok arra, hogy rendszerint úgy járjak haza, hogy nem érzem sajátomnak az életemet. Mert végülis nem az! Elrendeltek nekünk egy hamis kapcsolatot, egy olyan házasságot, amire egyikünk se vágyott.
- Csak a magad nevében beszélj! – hangja dacos volt, kelletlen és sértett.
- Nem mondom, hogy „jobbat érdemelsz”. Azt se, hogy „nem vagyok méltó hozzád”. Álszent húzás lenne. De az biztos, hogy nem illünk össze, Camille és nem élhetünk úgy, ahogy azt elrendelték.
- Ez lehet máshogy! Még… még változhat a dolog csak akarnunk kell – térdelt fel, hogy gyorsan közelebb araszolhasson hozzá. Vékonyka ujjai Nathan arcára simultak, így fordítva maga felé a gondterhelt, de őszinte tekintetű arcot – csak akarnunk kell! Ennél jobban! Mármint nálam soha nem volt baj, Nate. Tudod, hogy szeretlek már azóta, hogy apu bemutatott, bár nem is ismertelek – kislányos nevetgélése bájossá tette, de Nathan számára mégis távoli maradt.
- Biztos vagyok benne, hogy megoldjuk! Sokat dolgozol, alig vagy itthon. Gyakorlatilag egy tisztességes randink se volt a munkád miatt, nem igaz? Talán el kellene mennünk együtt valahova kikapcsolódni.
- Én…
- … munkahelyet váltottál, sok újdonság ért most, máshol, más emberek között kell befejezned a maradék időt ami még hátra van a szakosodáshoz. Minden új körülötted, és… - addig nem jutott el, hogy befejezze a mondandóját. Arca elnyújt, mintha megvilágosodott volna, majd elkámpicsorodva tette le fenekét a sarkára, keze az ölébe esett – esetleg, valaki…
Nate nem érezte helyesnek, hogy Camille mondja ki. Így hát ő tette meg.
- Van valaki.
- Ó – formált néma O-t az ajkaiból, kék íriszei vizenyőssé váltak.
- Nem érzem helyesnek, hogy ezt így folytassuk tovább. Se veled, se velem szemben nem fair, hogy megfosszuk magunkat a boldogságtól. Gyakorlatilag egy kalitkába zárva éltél mind eddig egy olyan férjjel, aki nem szeretett – talán ez adta meg a végső lökést, hogy az a csepp kis lány magához térjen a két éve tartó bűvöletből.
- Sajnálom. Tényleg - ellökve magát az ágytól indult el anyaszült meztelenül a szobából nyíló fürdőszoba irányába. Nem mert hátra nézni. Tekintete meredten bámulta a célul kitűzött helyiséget, az ajtóval szemben lévő tükörben közeledő képmását. Rettegett attól, amit esetleg a lány arcán látott volna… és attól is, hogy esetleg megsajnálja őt.

A pillanatnyi csend és sötétség ragaszkodó, mindent elborító páncélszerű lidércként telepedett a szobára. Bizonytalan volt az is, hogy ki fog előbb véget vetni ennek a mély űrnek, mint ahogy az is, hogy mi fog történni ezután.
Néhány perc elteltével Camille lassan emelkedett fel a matracról, mely halkan nyöszörögve vette fel eredeti formáját, mielőtt még elfeküdték volna. Léptei egészen nesztelenek voltak, elnyomta azokat az ébredező város tompa, halk zaja. Nate a tükörből nézte végig, ahogy lassan felnyalábolja a fotel háttámlájára fektetett ruháit, hogy azok védelmébe bújtassa magát.
- És most…
- Majd folytatjuk máskor jó? – nem akarta tovább kínozni őt ráadásul lassan kezdődött az aznapi műszak, nem volt több ideje arra, hogy az amúgy is káoszban fogant házasságán görcsöljön.
- Hazamegyek anyuékhoz.
- Hívni foglak – Camille aprócska mosollyal biccentett, de nem nézett fel a földről, noha észlelte, hogy Nate már törülközővel a csípőjén kikecmergett a fürdőszobából.
Az ajtóból még egyszer visszafordult felé, ekkor emelve rá könnyes tekintetét.
- Szereted őt?...