Sokan nem tudják elhinni rólam, hogy tudok megértő is lenni. Pont ezért nem is szokták keresni a társaságom, ha valami nagy baj adódna, még a legközelebbi barátaim is képesek kizárni ilyen helyzetekben, amelyek valljuk be, elég fájóponton tudnak érinteni. Kívülről tűnhetek akármilyen keménynek, belül igenis egy érző lélek lakozik, ám ezt csak kevesen láthatják meg. Nem szeretem kiteregetni a lapjaimat.
Azt is értékelendő tulajdonságomként szoktam felemlegetni, hogy valójában elég csendes figura vagyok. Sok esetben inkább hallgatok, megfigyelek, de ha kell akkor elég frappáns válaszokat tudok odalökni bárkinek. Ez a kettősség olyan, ami nélkül már el sem tudom képzelni az életemet. Gyerekként a szüleim árnyékában annyi dolgom volt, hogy kövessem édesapámat. A szigorú neveltetésnek hála elég sok dolgot idő előtt megtanultam. Olyan dolgokat is, amelyeket a varázslótársadalom elítélne. Én ezeket mindig a javamra írom, hiszen enélkül kevésbé lennék művelt és nyitott a világra.
A csendnek jótékony hatása mellett ezer meg egy olyan dolgot fel tudnának sorolni az emberek, melyek zavaróak tudnak lenni. Hányszor hallottam már azt rövidke életem során, hogy miért nem reagálok és miért nem mondok valamit. A válasz mindig egyszerű, hiszen ha akarnék válaszolni, akkor megtenném. Néha így kerülöm el a frappáns beszólásokat, amelyeket a legtöbb esetben oly szívesen hangoztatok. Itt újra felötlik a kettősség bennem, hiszen nem is érezném úgyhogy magam lennék, ha néha nem eresztenék el egy-egy csúnya, már inkább sértő poént vagy megállapítást. Az emberek többsége ezt ki nem állhatja, de én ilyenkor vagyok csak igazán önmagam. Mindig ott van azaz apró mosoly a szám szélén, mely szinte már levakarhatatlan, s ami a védjegyemmé vált. Gúnyos lenne? Lehet, de nem érdekel. Nem veszem magamra, ha mások bunkónak könyvelnek el magukban, hiszen ha egy embernek ilyen véleménye van rólam, akkor valószínűleg ott rejlik valahol az igazság. Nem tagadom, nem én vagyok a világ legkedvesebb és legfigyelmesebb sráca. Összességében nem vallom magam rossz embernek, habár hallottam már ennek a fordítottját. Jobb lesz, ha mindenki magának könyveli ezt el.

5 évvel ezelőtt

A nap, amikor rádöbbentem, hogy szeretni rossz...

- Mr. Deaton, tudna nekünk egy kicsit mesélni a Marshall keresztről? - szegezi egyenesen felém a kérdést Mrs. Rennes, a közgazdaságtan professzor. Meg sem lep, hogy engem talál be. Mostanában a tanárok örömüket lelik abban, ha piszkálódhatnak velem.
- Nem - vágom rá egyből. Egy picit sem zavartatom magam és azzal sem foglalkozom, hogy erőlködnöm kellene. Igazából pontosan tudom, hogy miről van szó, de ha az utóbbi pár hétben ennyire élvezik, hogy lejárathassanak, akkor hát hajrá. Engem aztán nem érdekel!
A professzor mielőtt válaszolhatna ledöbbenve néz rám pár másodpercig, esküszöm még az álla is leesik közben, ám gyorsan becsukja a száját, nyel egyet és egy hatalmas sóhaj közben, fejét lemondóan rázva válaszol.
- Nem tudom, hogy mi történt magával az utóbbi időben, de megkérem, hogy szedje össze magát. Jövőre végezne és ilyen tendenciával nem lesznek meg a vizsgái!
Mondandója közben végig az előttem heverő ipadet bámulom, mert tudom, ha felnéznék megvetést és csalódottságot látnék a nő szemében, amit most minél inkább el szeretnék kerülni. A reakcióm hiányára szinte hallom, ahogy megrázza a fejét és elfordul, majd a Marshall keresztről kezd el valamit magyarázni, de már nem figyelek. A gondolatom teljesen máshol jár. Pár órával ezelőtt vagyok...

Az ebéd most kivételesen nem ízlik annyira. Csak turkálok a villámmal a krumplipürében és a húshoz is alig nyúltam. Éhes vagyok, de egy falatot sem tudok lenyelni. Reggel anyám hívott, hogy a húgom megint betegeskedik, az orvosok nem tudják megmondani mi a baja. Apám ahelyett, hogy támogatást adna egész álló nap a boltban van és mindenféle jött-ment emberrel tölti az idejét, míg a másik húgom az egészről mit sem tud. Az idősebbik húgom itt van velem New Yorkban, ma már keresett is, a segítségemet akarta, de én minden szó nélkül kikerültem. Nem akarok vele beszélni, hiszen nem tudhatja meg, hogy nincsen minden rendben otthon. Jobb, ha azt hiszi, hogy szimplán bunkó vagyok. Úgyis azt hiszi, hogy minden nagytesó ilyen elcseszett, mint én. Hallottam, hogy egyszer még mosolyogva el is mesélte az egyik barátnőjének. Pont akkor, amikor éppen meg akartam lepni, mondanom sem kell, hogy rögtön sarkon fordultam.
- Phoenix, figyelj már rám! - Hailey hangja élesebb, mint valaha. A lány arcára tekintve pedig láthatom, hogy nincs valami jó hangulatában. - Nem hiszem el! Egész héten mindig találsz valami fontosabbat, minthogy meghallgatnál!
- Ne haragudj - a hangom remeg és hirtelen jobb ötletnek tartok lenyomni egy falatot a torkomon, mint Hailey-vel beszélgetni. A lánnyal, akivel már hónapok óta úgymond egy párt alkotok. Igazából nem mondtuk ki, de nagyon olyan a szituáció, viszont kezdek rádöbbenni, hogy ez a kapcsolatosdi nem éppen olyan, mint én elképzeltem. Adott egy gyönyörű lány, akit tényleg szeretek, de egyszerűen képtelen vagyok ennyi mindennel foglalkozni egyszerre. A családom és Hailey annyi időt vesznek el, hogy magammal már szinte nem is tudok foglalkozni.
- Folyamatosan csak ezt hajtod... - a lány hangja lemondó. Már meg sem próbál hinni abban, hogy tudnék más is lenni és ami azt illeti, valószínűleg igaza van. - Fogadni mernék, ha megkérdezném, hogy miről meséltem neked tegnap este nem tudnál semmit mondani.
Nem válaszolok, csak a krumplipürével játszom, egy kör alakot próbálok kialakítani belőle. Ekkor azonban Hailey megragadja a kezem és megállítja.
- Ez így nem mehet tovább, Phoenix - összekulcsolja ujjainkat, mire már azokat kezdem el bámulni. Apró, vékony ujjai szinte elvesznek az enyémek között, ám mégis érzem a szorításukat. Az akaratot. - Valami baj van? Mi történt? Egyre inkább magadba fordulsz és próbálsz engem kizárni és ami azt illeti sikerül is. Elárulnád, hogy ez miért van? - most már gyengédebben beszél.
Ott motoszkál bennem valami, hogy elmondjam, de abból csúnya veszekedés lenne és a lényem nagyobbik része hevesen tiltakozik. Hogyan is közölhetném azt vele, hogy szeretem, de nem akarok vele foglalkozni? Hogy képtelen vagyok az életem jelen periódusában más problémáival foglalkozni? Alapjáraton szívesen meghallgatnám és tanácsot is adnék neki, de ez most nem megy. Vele is akarok lenni meg nem is. Plusz az őrületbe kerget az érzés, hogy mindig ő jár a fejemben. Mennyivel egyszerűbb lenne nélküle! Anyám szerint ez normális, apám szerint gyengeség és az utóbbival kell egyetértenem.
Sóhajtok egyet és a lány szemeibe nézek. Talán utoljára ilyen közelről, mivel csak annyi erőm van, hogy kihúzzam a kezem a szorításából és felálljak. Az ételt úgy hagyom és kifordulok a menzáról olyan gyorsan, amennyire csak telik tőlem.

Napjainkban

A futtában elnyomott csikk a szokásos módon és helyen sérti fel a bőröm, de már annyira hozzászoktam, hogy meg sem mukkanok. Sokkal jobban érdekel, hogy befejezzem a gondolataimat a világról, amit nap, mint nap megosztok emberek százezreivel. A blogomat 2019-ben kezdtem. Miután befejeztem az egyetemet egy hihetetlenül katasztrófa cégnél kezdtem el a karrieremet, ahol kezdőként semmit sem bíztak rám, habár nem is érdekelt annyira, hogy odarakjam magam. Ahogy hazaértem minden egyes nap csak a csalódottság és a depresszió érzése kerített a hatalmába, hogy én ennél sokkal többre vagyok hivatott, ám mégsem kaptam meg soha az igazi lehetőséget. Sosem akartam lecsúszni az egyszerű munkásosztály szintjére. Egyszerűen nem bírom elviselni, ha valaki felettem áll és megmondja mit tegyek. Talán pont ezért született meg az első bejegyzésem. Még kezdetekben az embereket érő elnyomásról írtam, ami az évek során kicsit más irányzatot vett és a szélsőséges, illetve megosztó nézeteimet rakom közzé általában. A nézettségem az elején mindössze pár anonim tagból állt, de a mai napra valamiért felkapták a betegebbnél betegebb gondolataimat, s napi szinten rengeteg e-mailt és kommentet kapok hasonló gondolkozású egyénektől, akik még nem találták meg a hangjukat. Ez ébresztett rá arra, hogy nincs szükségem megalázkodni. A saját szabályaim szerint is folytathatom az életem, amelyek jelenleg nem könnyítenek meg semmit körülöttem. Az, hogy nincsen jelenleg állandó munkám nem engedi meg a luxus életmódot, amit eddigi életem során megszoktam, hiszen gazdag szülők gyermekeként sosem volt nehéz dolgom. Jelenleg mindössze annyit tudok kihozni a jelenlegi élethelyzetemben, hogy egy tíz fős kommuna tagjaként bérlek egy omladozó falú szobát. Ennek ellenére most vagyok a legboldogabb eddigi életem során, hiszen úgy érzem azon az úton járok, amit nekem rendeltek el. Nem titkolt célom egy olyan társadalom, ahol szabályok nélkül, de mégis szabályok között élhetünk, s bármit megtehetünk. Nincs szükség munkára, tiltásokra és különböző bullahit elvekre, amelyek a mai világ alappillérei.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Bocsánat, kicsit később értem ide, mint eredetileg terveztem. Nem tudom, a front-e az oka, vagy más, de nem vagyok ma toppon.  

A jellemzésedet olvasva az jutott eszembe, olyan vagy, akár egy sün. Kívül tüskés, távolságtartó, befelé forduló, nem túl barátságos, belül azonban érzékeny. Jóval érzékenyebb, mint bárki hinné. Aztán a történeted is ezt erősítette meg.
Mi, emberek, nem vagyok egyformák. Vannak, akik imádják a társaságot, akkor vannak elemükben, ha sokan veszik körül őket, ha folyton történik valami. És vannak, akik bőven megelégednek azzal, ha akad egy-két fontosabb személy az életükben, és nincs energiájuk többre. Egyszerűen szükségük van a magányra, arra, hogy egyedül lehessenek rendszeresen. Néha éppen  mások, vagy az élet formál bennünket ilyenné. A tapasztalataink. A veszteségeink. Mindenesetre téged olvasva az is megfogalmazódott bennem, hogy olyan vagy, aki nem ebbe a mai világba való. Aki valóban boldogabb lehetne egy másmilyen társadalomban. Mindenesetre érdekes gondolatokat ébresztettél bennem. Nem csoda, hogy annyira népszerűvé vált a blogod.
De engedlek is hamar tovább, hogy kialakítsd a magad szabályok mentes világát, amiben megtalálhatod önmagad...  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!