Kora reggel van, s álmosan bújok ki az ágyból. Csupán egy boxer van rajtam, s az itthonra bőven elegendő. Lépek kettőt, mikor rájövök, hogy két nő él még velem. Felhúzok egy nadrágot, s éppen csak begombolom, de a cipzárt nem húzom fel. Vállamra kanyarítok egy friss törölközőt, s elindulok a szobámból a fürdőszoba felé. Út közben szétnézek, hogy minden rendben van-e a nappaliban. Nem találok rendellenességet, sem pedig arra utaló jeleket, hogy a lányok fenn lennének. Lassan besétálok a fürdőszobába, hogy megengedjem a kád vizet, s kellemes meleg vízben kiáztassam magam. Kétszemélyes kádam van, de ha valaki úgy igényli, akkor ott van a zuhanyzó. Ha sietek valahová, akkor az a gyorsabb. Ha teljesen át szeretnék szellemülni, akkor a kád víz. Kell egy kis idő, míg megtelik, de utána meztelenre vetkőzve merülök bele a vízbe. Ezután nem marad más, mint tíz percen keresztül élvezni a meleg víz simogatását. Tíz perc múlva leengedem a vizet, s én törölközőbe csavart testemmel indulok a szobámba. Rövid nadrág, poló, s természetesen egy friss boxer kerül rám. Farkaséhes vagyok, s mikor elrendezem a saját szobám, akkor indulok a konyhába, hogy készítsek ennivalót. Beérek, s előkerül uborka, hagyma, szalámi, szalonna és sonka. Ezeket egy hosszabb fapálcikára ügyesen felszúrom, hogy így készítsek belőlük könnyed falatkákat. Én saját magam elkezdem etetni készítés közben. Kinézek a konyha ablakán, hogy lássam ebből a magasságból az ébredező város képét. Minden szép és jó, ráadásul hétvége van. Nekem viszont van egy csomó maszek munkám, amit időre el kellene végeznem. ~ Majd később ráér ~ győzködöm magam, hogy kijár nekem a lazítás, s ezt jelenleg itthon szeretném eltölteni. A héten annyi felé voltam már.
Egy hete lakom már Manhattanben, de még mindig nem szoktam meg a zajokat. Hétvége van, de az élet nem állt meg. Egy kissé dühösen, megnézem a telefonomon az időt. Fél hat. Még van másfél órám, hogy felkeljek. Azonban a konyhából hangokat hallok. Ki lehet már fent ilyen korán? Ráadásul hétvégén. Nem hiszem, hogy Ariana lenne. Bár még csak egy hete lakom itt, úgyhogy nem tudhatom biztosra. Én ennyi idősen, nem szívesen keltem a hétvégéken ilyen korán. Szóval kizárásos alapon Cillian lehet. Hacsak nem egy betörő, bár azt kétlem, eléggé jól őrzött az épület. Amit nem is csodálok, mivel még így sem olcsó a bérleti díj, hogy hárman vagyunk. Egyébként imádom a lakást. Nagyon modern és letisztult. Nem tudom eldönteni, hogy a nappali és a fürdőszoba közül, melyik a kedvencem. A nappalit az óriási ablaka miatt imádom. Aggodalommal tölthetne el – mivel tériszonyos vagyok -, hogy a huszadik emeleten vagyunk, de a kilátásért megéri. Különösen este szép, amikor ki vannak világítva az épületek. A fürdőszobát pedig, azért szeretem, mert a kád mellett lévő falban, egy mélyedés található, ami tökéletes hely, egy pohár bornak. Látom is magam, ahogy nyakig merülök a vízben, a testemet beteríti a hab, és közben szürcsölgetem a boromat. Lehet, hogy este meg is valósítom ezt. De előtte megkérdezem a többieket is, hogy nem bánják-e. Nem szeretném kisajátítani a fürdőt. Megpróbálok visszaaludni, de nem sikerül. Általában ez szokott történni, ha előtte való nap túl korán fekszem le. De nem tudtam mit tenni ellene, mert, amint hazaértem szinte beájultam az ágyba. Alig bírtam rávenni magam, hogy elmenjek fürdeni. Nem volt egy könnyű hetem, és még ma is dolgoznom kell, egy találkozóm lesz kilenckor. Úgy döntöttem, hogy felkelek, és ha már így alakult, akkor még egyszer alaposan átnézem azokat a terveket, amik a találkozóra szükségesek. Kikeltem az ágyból, majd a meztelen lábfejemet belebújtattam a papucsomba. Felvettem a hálóingemhez illő, kék szatén köntösömet, aminek a vállát és az ujjait csipke díszíti. Élek, halok a fehérneműkért, éppen ezért, rengeteg van belőlük. Kimentem a konyhába, hogy megnézzem ki van ott, és hogy reggelizzek is valamit. Ahogy sejtettem, Cillian áll az ablak előtt, az asztalon pedig mindenféle étel. - Jó reggelt! – köszönök neki, és remélem, hogy nem ijesztettem meg. – Te hétvégén is már ilyen korán fent vagy? – kérdezem tőle, miközben elindulok az asztalhoz, hogy elvegyek egy szelet kenyeret, és megpirítsam. - Azt hittem, hogy legalább ilyenkor pihensz – mondom, és behelyezem a kenyeret a pirítóba. Aztán a teafőzőhöz megyek, és vizet teszek a kannába. Felülök az asztalnál levő egyik székre, és várom, hogy elkészüljön a reggelim.
Merengek, s nézem az ébredező várost. A falatkák készítését félbehagyom. Szeretek ezeknek az apró pillanatoknak élni. Kizárom a kellemetlen hangokat, hogy mélázzak a messzeségbe. Az egészben az a rossz, hogy mikor meghallom a köszönést, akkor ez az állapot szertefoszlik, s visszalök a jelenbe. Megrezzen a testem az ijedelemtől, mert egyáltalán nem hallottam a közeledtét, hála annak, hogy mamuszban van. Szívemhez kapok, ezzel jelezve, hogy kellemesen érintett a „hirtelen” megjelenése. Nem tolom le, mert minek? Én voltam figyelmetlen. Mikor sikerül visszaszerezni a lélek jelenlétem, akkor köszönök vissza neki. - Jó reggelt! - mosolygok rá. Feltünik, hogy milyen sexy és szép színű köntösben van, de ez csupán pár pillanat. Egyáltalán nincs szándékomban, hogy megbántsam otromba viselkedésemmel a legújabb lakótársunkat. Kérdését hallva elgondolkozok, hogy előző két hétvégén korán kellett-e kelnem? Igen, mert sok a maszek meló! Sosem fogynak el. Hálátlan kis dögök. - Szeretnék végezni a maszek munkáimmal. Sok van belőle, s láb lógatással nem haladnék vele. - küldök felé egy mosolyt, egy szívből jövőt. Látom, hogy az asztalhoz sétál, s elvesz egy szelet kenyeret. Akkor megfogalmazódik benne, hogy megkínáljam őt a saját reggeli találmányommal. - Míg elkészül az ételed, addig bátran vehetsz abból a letakart tálból. Apró kis falatkák, fapálcikára szúrva. Nektek is készítettem, meg magamnak. A készlet erejéig tart – vigyorgom el a végét, majd figyelem, hogy ő mire készül. Kíváncsi vagyok, hogy általában mit szokott reggelizni? Odalépek mellé az asztalhoz, s odaülök mellé. - Jó étvágyat neked a reggelihez. Én meg úgy vélem nassolok egy picit a reggelimből. - nyúlok oda a közös adaghoz, hogy elvegyek egyet. Könnyen bekapom, s élvezem az ízrobbanást a számban. A pálcikával nincs különösebb tervem, így valószínű, hogy a szemetesbe fog kerülni. Leteszem magam elé egy kisebb tálkára, amit már előzőleg odakészítettem. - Amint látom te szintén korán kelő típus vagy. Vagy tévednék? - fogalmam sincs, hogy milyen szokásai alakultak ki, vagy mennyire van lefoglalva a munkájával. Remélem, hogy nem csinál semmi titkosat, hogy ne mondhatná el. - Saját képességeimet ismerve, ha ma reggel nekilátok, akkor Vasárnap délutánra végzek velük. Este pedig megyek sétálni, s kiszellőztetni az agyam. Legalábbis ez a tervem, s remélem nemlesz más sürgős tennivalóm.
Észrevettem, hogy megrezzent a teste. Nem gondoltam volna, hogy ennyire el van merülve a gondolataiban. Egy pillanatra elidőzik a tekintete a köntösömön. Nem sokkal a térdem fölött ér véget, ezért jól látható a hosszú lábam. Ha hosszú távon itt fogok lakni, akkor ez még elő fog fordulni, mert a köntöseim legtöbbje ilyen hosszúságú. - Bocsi, nem akartalak megijeszteni – jegyeztem meg bűnbánó arckifejezéssel. – Min gondolkoztál el ennyire, ha szabad megkérdeznem? – kíváncsiskodom finoman. Nem szeretném átlépni a határt, hiszen még csak egy hete lakom itt, nem ismerjük egymást annyira, hogy jogom lenne megkérdezni. - Ebben igazad van – erősítem meg szavait nevetve. – Néha pedig milyen jó lenne, ha a munka elintézné saját magát – mondom vigyorral az arcomon. Volt már olyan, hogy azt hittem, sosem érek a teendők végéhez. De végül sikerült, és a felgyülemlett feszültséget egy bulival vezettem le. Vagy ez vagy a rúdtánc. Tudom, furcsa hobbi, de én nagyon élvezem. Ilyenkor csak magamra figyelek, minden mást kizárok. - Ó, ez igazán figyelmes tőled. Köszönöm – mondtam, és rámosolyogtam. Elvettem egy falatkát, mert nagyon gusztusosan néztek ki, és a számmal lehúztam a pálcikáról. Megrágtam, és lenyeltem a kis szendvicsféleséget, mielőtt megszólaltam volna. – Finom – adtam tudtára, hogy milyennek találtam az általa készített ételt. Közben elkészült a pirítósom, ezért leszálltam a székről, és érte mentem. Visszaültem az asztalhoz, és megkentem vajjal a kenyerem. Általában egy kis fokhagymával is át szoktam dörzsölni, de hiába mosok fogat, még akkor is érezni lehet a leheletemen. Nagyon kínosan érezném magam, ha a találkozó során hagymaszagot árasztanék. - Köszönöm! Neked is – feleltem, majd beleharaptam a pirítósomba. A reggelim felénél járhattam, amikor elkészült a tea is. Felálltam az asztaltól, hogy ízesítsem, de mielőtt az én szám íze szerint elkészítettem volna, eszembe jutott, hogy talán a lakótársaim is innának belőle, ezért odafordultam Cillianhez. – Kérsz esetleg egy bögre teát? – kérdeztem kezemben a cukros üveggel. Szerencsére elég gyorsan megjegyeztem, hogy mi hol található a konyhában, így nem kell minden egyes alkalommal kinyitogatnom a szekrényajtókat, ha valamire szükségem van. - Tévedsz – válaszoltam nevetve. – Nem igazán szeretek korán kelni. Most sem önszántamból keltem, csak még nem szoktam meg a Manhattannel járó nyüzsgést – közöltem vele. Brooklynban egy viszonylag csendes helyen laktam a szüleimmel. – De idővel biztos megszokom – tettem hozzá egy mosoly kíséretében, majd belekortyoltam a teámba. - Milyen munkáról van szó? – érdeklődtem, remélve, hogy nem tart túl tolakodónak. Elég nyitott személyiség vagyok, és sajnos néha túl kíváncsi is. A munkám során, viszont jól jön az, hogy könnyedén tudok beszélgetni az emberekkel. Így egyfajta bizalom alakul ki az ügyfeleim részéről irányomba, és ha ez megvan, akkor sokkal bátrabban mondják el az ötleteiket, nem félnek a legnagyobb őrültségüket is közölni velem. - Vasárnap általában nem szoktam dolgozni, valamikor nekem is ki kell pihennem az egész heti tervezést és rohangálást – jelentettem ki. Nagyon ritkán beszoktam vállalni egy-két találkozót, ha nem találtunk az ügyfelemmel más alkalmas időpontot, de nem igazán jellemző ez. Sokan azt gondolják, hogy egyszerű egy rendezvényszervező élete, pedig egyáltalán nem az. - Nem kell társaság a sétához? Mert szívesen csatlakoznék hozzád. Vagy jobb szeretsz egyedül a gondolataidba merülni? – kérdeztem vigyorogva. Szeretek sétálni, csak úgy céltalanul bolyongani. Tényleg megnyugtató tud lenni. Hétköznap nincs időm kiélvezni a sétálás jótékony hatását, mert vagy az egyik helyről megyek a másikra, vagy csak az lebeg a szemem előtt, hogy minél előbb hazaérjek. - Erről jut eszembe, nem lenne baj, ha este hosszabb időre birtokba venném a fürdőszobát? Egy kiadós fürdőre vágyom, és nem akarom kisajátítani magamnak a beleegyezésetek nélkül – vázolom fel az esti terveimet.
- Semmi baj, én voltam igazából elmerülve a gondolataimban. Nem hallottam, hogy jössz. Ilyenkor az embernek rosszul esik, de aztán megnyugszik. - mosolygok rá, hogy nem érdemes emiatt rosszul éreznie magát. Inkább az én saram, mint az övé. Miért vagyok teljesen elmerülve a gondolataim világában? Rövid időre elidőzők a ruházatán, de nincs szándékomban megsérteni vele, így visszatérek a bájos arcához. - A jövőn, egy kicsit a múlton. Ami meg most történik, azon meg nem lehet elmélkedni – nézek rá, s kíváncsi vagyok, hogy ő neki erről mi lenne a véleménye? Vajon Ava mennyit mereng az ilyen dolgokon? Vagy bele sem gondol? Sikerül őt megnevettetni, aminek kifejezetten örülök. Biztosan találnék a Földön olyat, aki ezt fapofával nyugtázná csak. De azok mennyire nyomorult személyiségek lennének. Egy mosollyal nyugtázom a szavait. - De jó lenne, ha a grafikus munkáim magunktól elkészülnének, én meg azt az időt arra tudnám fordítani, hogy jót beszélgessek, jó társaságban. - sóhajtok fel fájdalmasan, mert valójában köszönő viszonyban sincs egymással. Hogy ne legyen ennyire nyomott a beszélgetésünk, így megkínáltam őt, sőt felajánlottam neki, hogy nyugodtan vehet az elkészített ennivalóból, amit én korán elkészítettem. Meglep az apró bókjával, mikor figyelmesnek tart. Én csupán jó lakótársi kapcsolatot szeretnék a két nővel. Türelmesen várom a véleményét, s nem hiába. Újra kellemesen érint, hogy nem rontottam el a reggelit. Már csak az a kérdés, hogy Ariana mit fog majd mondani rá. - Igazán kedves vagy a szavaiddal - sóhajtok egyet, mert valójában ő az első nő, aki igazából élvezheti a reggeli készítéses képességem, hiszen arrafelé kacsintgatok a konyhaművészet terén. Az egészséges és tápláló reggelik. Látom elkészül a pirítósa, így csendben figyelem a köntösös alakját, ahogy tevékenykedik. Nem szólok hozzá egy jó darabig. - Köszönöm, megvolt és meglesz – lopok el még egy falatkát a közösből, majd letakarom. Nem akarok én tűnni torkosnak. Indulnék, hogy a hűtőből vegyek egy friss körtelevet, azonban Ava felkínálja a teát, mint lehetőséget. Megtorpanok a nagy hűtő előtt, majd ránézek édesen. - Köszönöm szépen, elfogadom – ezzel visszaülök a helyemre, hogy kaphassak egy bögre teát tőle. Tovább lépünk az apró témakörökön, s a korán kelés lesz a témakör. Egy igazi Csipkerózsika, ami azt illeti, de ettől függetlenül most van dolga. Megjegyzem magamnak ezt a tényt, mert még jól jöhet. - Én még most sem szoktam meg ezt a nagyvárosi létet. Írországban egy kisebb városban laktam, de ott ennyi nyüzsgés, még sosem volt. Még emlékszem, hogy nyert egy díjat, hogy a legbiztonságosabb város. Azóta ki tudja? - tűnődök magamban, mert elég régóta nem voltam a szülővárosomban. Sőt egészen biztos, hogy nem leszek. - Grafikus vagyok, s valami szép dizájnt kell alkotnom egy-egy cég hirdetésének. A bökkenő ott van, hogy túl általánosan közölnek velem dolgokat. Nincs teljesen elképzelésük, s nekem kell helyettük kitalálnom. Melyik szín, hol és mikor? - mindvégig a szemébe nézek, egyáltalán nem kalandozok el máshová. Engem így tanítottak a szüleim, akik egy ideje már nem élnek. Egyet tudok vele érteni, hogy Vasárnap a pihenés napja, így rákontrázok az ő szavaira. - Ha sikerül a sok maszekot teljesíteni, akkor nekem kétnapos hétvégém lesz. Csak most vagyok ennyire elhavazva. Megválogatom a partnereim, s ha úgy látom, akkor kihajítok párat. A következő kérdése teljesen felvillanyoz. Még sosem volt Vasárnap társaságom a sétánál. - Örülnék a társaságodnak, s lehet, hogy mohón hangzik tőlem, de minden Vasárnap, estefelé el tudnám viselni, persze ha ráérsz. Nem kell miattam lemondani semmit. - nem akarok én erősködni senkivel. Mindenkinek van szíve joga eldönteni, hogy kivel megy, hová és miért? Következő kérdése meglep, de aztán rájövök, hogy tipikus nő, aki szereti a testét kicsit hosszabb ideig áztatni. - Nekem nincs ellenvetésem. Úgy vélem, hogy az ilyesmi kell is. - tőlem akár mehet, s eszembe jut, hogy egy parafa táblát kellene a fürdőszoba ajtaja mellé pakolni, hogy egy papírra felírni a fürdési igényeinket, amikor szeretnénk többet lenni benn, mint 10-15 perc.
Velem is előfordult már, hogy annyira elmerültem a gondolataimban, vagy annyira elmerültem a munkában, hogy egészen addig nem vettem észre, hogy közeledik felém valaki, míg meg nem szólított. Természetes reakció, hogy először kellemetlen érzéssel tölti el az embert a váratlanul felbukkanó. Fordított helyzetben én is ugyanígy reagáltam volna, bár lehet, hogy egy kis sikkantás is elhagyta volna a számat. Ez elég érdekes témaválasztás e hajnali órában, legalábbis számomra nagyon korán van. Az ehhez hasonló gondolatok általában este támadnak meg, amikor elalváshoz készülődöm. Leginkább a nagyobb rendezvényeim előtt szokott előfordulni, hogy álmatlanságban szenvedek. Annyi mindent kell összehangolni, hogy olajozottan működjön a gépezet. Nagy felelősséggel jár, ha valaki elvállalja, hogy megszervezi egy ifjú pár menyegzőjét. Nem igazán lehet - és nem is szeretek - hibázni, hiszen ez az ő nagy napjuk. Róluk kell, hogy szóljon, és nem a felmerülő problémákról. Az egyetem alatt, a fontos vizsgák előtt szintén volt arra példa, hogy nem sikerült nyugodtan aludni. A munka esetében nem túl gyümölcsöző a másnap délelőtti teljesítményem. Nem szoktam kávézni, de ilyenkor muszáj innom egyet, valamikor kettőt is, hogy legyen valami hasznom. Most azonban nem a stressz miatt vagyok ébren, hanem a korai lefekvés miatt. Elgondolkozom azon, amit mond. - Hát azon, ami éppen most történik, tényleg nehéz gondolkozni, de mire a mondat végére érek, ez is már a múlt része lesz, és szerintem a múlton kár töprengeni, mert úgy sem tudunk rajta változtatni, úgyhogy nemcsak, hogy nem lehet, de nem is érdemes rajta merengeni. A jövőn való gondolkodásnak, viszont van értelme. Ha úgy vesszük a jövő a múlttól függ, nem? – fejtem ki a véleményemet magamat is meglepve. Ilyen korai időpontban csak a legalapvetőbb tevékenységekre vagyok képes - mint például a reggeli készítés -, mélyen szántó gondolatoknak eddig nem volt helyük a nap ebben az időszakában. Ránézek, és próbálom kitalálni, hogy mennyire tart flúgosnak az előbbi kis monológom után. - Megértelek. Minőségi beszélgetésre nekem sincs időm. Az ügyfelekkel vagy az étterem-tulajdonosokkal való kommunikálást mindennek mondanám, csak nem minőségi időtöltésnek. Félre ne értsd, imádom a munkámat, a szervezés a mindenem, de néha jó kiszakadni ebből a mókuskerékből. Többek közt, ezért is nem dolgozom vasárnaponként – közöltem vele az álláspontomat. A sóhajtásából ítélve, ő is ugyanolyan munkamániás lehet, mint én. Valószínűleg nem sűrűn jár el kikapcsolódni. Nem tudom, hogy vannak-e egyáltalán barátai, akikkel elmehetne például iszogatni. Olyan magányos farkas típusnak tűnik. - Ugyan – mondtam, majd legyintettem egyet a kézfejemmel. – Tényleg ízlik – tettem hozzá egy mosoly kíséretében. Valamiért azt érzem, hogy szüksége volt erre a megerősítésre. Nem tudom, hogy mi történhetett vele, amiért ilyen bizonytalan. Csak egy ártatlan kis dicséret volt, de szerintem nagyon is sokat jelentett neki, legalábbis a sóhajtásából erre következtetek. - Hogy kéred a teát? – kérdezem tőle. Van egy olyan tippem, hogy sok citrommal. De lehet, hogy tévedek. Nem vagyok túl jó tippelésben… - Írországban születtél? – néztem rá meglepetten. – És hogy kerültél az Államokba? – érdeklődtem. Mindig nagyon kíváncsi leszek, ha meghallom, hogy valaki az Államokon kívülről jött. Érdekel, hogy mi történhetett az illetővel, hogy ilyen nagy lépésre határozta el magát. - Akkor a te munkád az enyém ellentettje – mondtam nevetve. – Hozzám általában kész elképzelésekkel érkeznek. De elég furcsa is lenne, ha úgy keresne fel egy menyasszony, hogy nincs terve az esküvőjével kapcsolatban. Minden nőnek van valami ötlete, hiszen erről álmodoznak kislánykoruk óta, nem igaz? – Vagyis a legtöbb nő erről álmodozik. Nem igazán preferálom a házasság intézményét, ami elég ironikus, ha azt vesszük, hogy a megkereséseim jó nagy részét az esküvők teszik ki. Nem azt mondom, hogy nem szeretnék majd egyszer férjhez menni, de nem szoktam arról ábrándozni, hogy milyen is lenne az álomesküvőm. - És mi alapján szelektálod az ügyfeleid? – Lehet, hogy a későbbiekben nekem is szükségem lesz erre a módszerre, bár nem szívesen mondok nemet senkinek. Viszont lehet, hogy egyszer olyan kéréssel fordulnak hozzám, amire én is azt mondom, hogy lehetetlen. De ez a szó eddig sem szerepelt a szótáramban, és nem is szeretném felvenni. - Benne vagyok. Remek kikapcsolódás lesz a következő heti bolondok háza elviseléséhez – jegyeztem meg, majd elvigyorodtam. Szeretek a természetben lenni, túrázni, és minden egyebet, amit a szabadban lehet csinálni. A hegymászást, vagy a magas helyekre való mászást kivéve. Enyhe tériszonyom van, ezért nem kedvelem a túlságosan magas helyeket. - Egyelőre nincs semmi programom vasárnapra, úgyhogy ráérek – mosolyogtam rá. Erre a hétvégére tényleg nem terveztem semmi különösebbet. Pihenek, hogy feltöltődjek, és megrohamozhassanak az új ötletek. A héten befutott jótékonysági est szervezése kapcsán minden energiámra szükségem lesz. Eddig még sosem rendeztem ehhez hasonló eseményt, ezért idegen terep a számomra is, és az új dolgok mindig több energiabefektetést igényelnek. - Rendben, majd megkérdezem Arianát is, hogy nincs-e ellenére – mondtam, és folytattam a reggelimet. Egy pillanatra a falon levő órára néztem, majd újra, de ekkor már elkerekedett szemekkel. Az óra fél nyolcat mutatott. – Úristen, már ennyi az idő? – kiáltottam fel. Felhajtottam a maradék teámat, aztán leugrottam a székről. – Bocsánat, de rohannom kell, késésben vagyok – vetettem oda Cilliannek, miközben a fürdőszobába siettem. Hogy a fenébe telt el ennyi idő? Gyorsan lezuhanyoztam, és megmostam a hajam. Miután kiszálltam a zuhanyzóból, megtörölköztem, és visszavettem a köntösömet. A hajamat becsavartam egy törölközőbe, majd a szobámba mentem, hogy felöltözzek. A hétvégi találkozóim során nem szoktam nagyon formálisra venni az öltözékemet. Most is csak egy farmert vettem fel, egy lágy esésű, hosszú ujjú fehér blúzzal és egy fekete magassarkú bokacsizmával. Mielőtt felöltöztem, megszárítottam a hajam. A természetesség híve vagyok, ezért a sminkelést sem viszem túlzásba. Egy kis alapozó és egy szempillaspirál csodákra képes, legalábbis szerintem. Betettem a karika fülbevalómat, és visszamentem a konyhába, hogy elköszönjek Cilliantől. Igazán nem akartam olyan sietve ott hagyni, de utálok késni, és én sem túlzottan tolerálom, ha késnek. Természetesen az öt percet még elnézem, mert akár dugóba is keveredhet, ezért nem ér oda a megbeszélt időpontban, viszont, ha tudja, hogy ennél többet késik, akkor elvárom, hogy értesítsen. Ez egyfajta tisztelet a másik iránt. - Elmentem, majd jövök – közöltem vele. - Szerintem olyan dél körül itthon is vagyok – tettem hozzá.
Nem hittem volna, hogy rajtam kívül találok a földkerekségen egy másik lényt, akivel a korai órákban találkozom. Az lényegtelen, hogy mi okból kelt fel ilyen korán, s készülődik. Jó tudni, hogy nőből szintén van olyan, aki kénytelen a hajnali órákban elkezdeni a napját. Mosolyt csal az arcomra, s ez ott marad az arcomon. Őt tüntetem ki vele, és senki mást. Igazából, csak akkor tűnik el a kellemes gesztusom, mikor elkezd beszélni. Amit mond, az érdekes és egyenesen megfogja a lényemet. Értékes vélemény, ami csukva hagyja a szájamat. - Hm, azt kell mondjam, hogy nem számítottam ilyen mélyre menő gondolatmenetre. De neked sikerült most teljesen meglepni, s nem csak azért, mert nem vettelek észre, hogy jössz. Valóban nem érdemes a múlton vívódni, de érdemes a jövőn. A célok valójában a jövőről szólnak. - teszem hozzá a saját megállapításom a témával kapcsolatosan. Szemébe nézek, ha már ő szintén azt teszi. Sokkal inkább nyert nálam egy jó pontot, mert kezd afelé dőlni a mérleg, hogy találtam egy normális beszélgető társat, aki közelebb van korban hozzám. Tán lehet, hogy több közös témánk is lehetnek, s jól fogunk kijönni egymással a jövőben. Újra mosolyt csal a következő szavaival. Hasonló tapasztalatai vannak az élettel kapcsolatosan, mint nekem. Határozottan tetszik nekem, sőt egyenesen imponál. Meg szeretném őt jobban ismerni. - Ami azt illeti, én jobban szeretem, ha ügyfél mesél órákon keresztül, hogy mit szeretne, s én akkor már én tudom a gépnél elkészíteni. Ha valamelyik szín nem jó oda, akkor tanácsolom nekik, hogy változtassák meg. Nem mindegyik szín fér meg egymással, s bizonyos hogy olvashatatlanná válik a felhívás, vagy éppenséggel a háttér nem fogja magára felhívni a figyelmet. A színeknek sok jelentősége van, de ezt sokan nem igazán tudják felfogni. - állok meg a beszédemmel, mert hagyok Avának gondolkozásra adni időt, csak utána folytatom. - Elég sokan ész nélkül mondják a szín ötleteiket, de valójában nem férnek össze egymással. Teljesen más összhatást eredményez a kinézete a dolgoknak. Természetesen vannak makacs ügyfelek, így azoknak elküldöm a megálmodott kinézetüket, de legtöbbször bevallják, hogy nem képzeltek bele, hogy mennyire csúnya végeredményben. - mosolyodok el, ráadásul fel vagyok buzdulva, így a következőt ajánlom fel érett női társaságomnak. - Ha van kedved, akkor mutatok pár ilyen elképzelést. Sosem törlöm őket, mert abból én szintén tanulok, így biztosan nem fogom elkövetni ugyanazt a szarvashibát. - nézek rá, s végül csak megerősít engem abban, hogy amit készítettem, az ténylegesen finom. Örülök neki, hogy férfiként egy látszatra jól főzni tudó nő elismerését bezsebeltem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem dagad a mellem tőle, úgy titokban. Tetszik az őszinte mosolya, ami szintén megerősít abban engem, hogy ezen a hobbim és a reggeli készítés tudományomat tovább űzzem. Következő kérdése meglep, mert magam sem tudom elsőre, hogy miként innám a teát. Utána az időre gondolva döntök úgy a következőképpen. - Egy kiskanál cukor, utána pedig citrommal. Elég nyüves idő van, hogy ha az ember nem figyel, akkor megfázik. - állapítottam meg, úgy a mai időjárást. Ráadásul nem igazán tetszik, ha környezetemben levők lebetegednek, mert rosszul mérték fel a kinti helyzetet. Rákérdez a születési helyemre, amire mosolyogva válaszolok. - Igen Írországban születtem, mikor kicsi voltam. Általános iskoláid ott tanultam, utána a szüleim költözése miatt itt kezdtem el folytatni a tanulmányaim Amerikában. - kötöm rá az orrára ezeket a személyes információkat. Nem olyan titkos, hogy ne tudjon róla. Ráadásul, szeretnék lakótársam előtt tiszta maradni, szóval tudjon olyan dolgokról, amiről tudhat. Azonban van pár dolog, amiről szeretném az ellenkezőjét. - Ennyivel könnyebb a te helyzeted, hogy az ügyfeleid tudják, hogy mit szeretnének. Ráadásul nem áradoznak arról, hogy ez a színösszeállítás ütős lesz, de mikor én meglátom, akkor a rosszul lét kerülget – nevetek fel, mert tényleg elmentettem poénból ezeket a fura összeállításokat. Meglep, hogy érdeklődik afelől, hogy miként szelektálom az ügyfeleim. - Elsősorban a megkeresések száma alapján. Van aki többször, apró munkát sóz rám. Lehet nem mond teljesen rossz dolgokat. Ám mikor meghallom, hogy rózsaszín háttér, s hozzá halvány kék betűk a szöveggel, azt nem viselem jól. S utána mindegyik színt olyanra mondja, ami biztosan nem jól mutat a rózsaszínen. Vannak olyan ügyfeleim, akik azt hiszik, hogy kellőképpen modortalan módon viselkednek, akkor mindent elérhetnek nálam. Nos tévednek, úgy nyomom ki a telefont, mint a huzat. Kulturált beszélgetést várok, s nem lenézést. A munkámat sokan a semmibe nézik. Legutolsó sorban pedig a pénz. Az előbbi kettőből adódóan, van akinek végül magasabb árakat adok, mint kellene, de elnyomom az utálatom és megcsinálom a munkát. De van akivel már hónapok óta kellemesen tudok együttműködni, s úgymond engedményeket adok. Olcsóbban dolgozok a számára, mert számítok arra, hogy újra felkeres. Számomra ez a szentháromság létezik. - vallom be a beszélgető partneremnek, hogy ekképpen alakítom a dolgaim. Fogalmam sincs, hogy megvet érte, vagy sem. Tovább halad a mi beszélgetésünk, s beleegyezik abba, hogy vasárnap mellém szegődik sétálós partnernek. Boldoggá tett ezzel a kijelentésével. Eddig olyan magányos farkas érzetem volt, de többé nem kell tartanom ettől. - Köszönöm – s reménykedek abban, hogy ebben az egy szóban sikerült neki elmondanom neki, hogy mennyire hálás vagyok. Tovább halad a téma a fürdésére, hogy szeretne több időt tölteni odabent, mint kellene, s nekem nincs ellenvetésem. - Rendben, majd megkérdezheted őt. - ez után történik az, hogy Avának mennie kell, mert eljárt felettünk az idő. Számomra fel sem tűnt, de valakinek igen. Ránézek a vekkerre, s bólintok megerősítésképpen, hogy nincs itt semmilyen kész átverés. - Menj csak – ezzel remélem, hogy nem tartom fel őt. Látom, hogy gőzerővel készülődik, míg én még ásítok kettőt, s nyugodtan elvagyok. Ami feltűnik nekem, hogy formás teremtés, pontosan a szememnek való. Mikor elköszön tőlem, s kijelenti, hogy megy, akkor én utána kiáltom még. - Csinosan nézel ki. - mondom el a saját véleményem, így magamra maradok. A szobámba sétálok, hogy belevessem magam a munkába. Jól haladok, s repül az idő. 11-kor eszmélek fel rá, hogy jól jönne ennivaló a nőnek, de úgy gondolom, hogy az apró falatocskákból még lehet valamennyi. Készítek körtéből gyümölcslevest, s másodiknak pedig egy finom extrás pizzát. Nem fizetünk futároknak ilyesmire, mert én ügyes férfi vagyok. Meg is tálalok a konyhában, kikészítem a kaját a két nőnek. Utána én a nappaliban ledőlök a kanapéra pihenni, talán el is álmosodom.
Megnyugodtam, hogy nem tartja őrült eszmefuttatásnak a megfogalmazott gondolataimat. Nem szeretném, ha zakkantnak gondolna. Nem biztos, hogy akkor szívesen lakna együtt velem, és ha el kellene költöznöm, akkor nemcsak innét kellene elmennem, hanem Manhattenből is, mert egyedül nem tudnám fizetni az albérletet. Mehetnék vissza Brooklynba, és megint ingázhatnék. Nem a legkedvesebb elfoglaltságom, ezért is költöztem ide. Abban reménykedem, hogy ha jól sikerül a jótékonysági est, akkor befutnak további ahhoz hasonló megkeresések. Nem kimondottan jótékonysági eseményekre gondolok, hanem inkább konferenciákra. Nem az adakozásból szeretnék nagy hasznot húzni, mert azt akár ingyen is elvállalnám. Szívesen segítek másoknak, és másokon. - Nekem is sikerült meglepnem saját magam. Nem gondoltam volna, hogy ennyit tudok beszélni kora reggel – mondom nevetve. – Egyébként igazad van – értek vele egyet. – Mármint a célokat és a jövőt illetően – teszem hozzá, ha nem lett volna elég egyértelmű. Örülök, hogy ezen a téren egyezik a véleményünk, mert sokan képesek a múltban ragadni, és hosszú ideig azon keseregni, hogy mit tehettek volna másként. Persze, nyugodtan gondolja végig, hogy a későbbiekre nézve tanuljon az esetből, de nem szabad túl sok időt fektetni ebbe, mert csak megkeseríti az életét. Hallgatom, amit mond, és magamban mosolygok, mert annyira mégsem különbözik a munkánk. - Általában nekem is hosszasan taglalják, hogy mit képzeltek el a nagy napon. Ebben az esetben lényegesen könnyebb dolgom van, mint amikor még nekem kell a megfelelő helyszín után is kutatni. Azonban vannak olyanok, akiknek nincs konkrét elképzelésük arról, hogy hol szeretnének egybekelni, csak egy kép van a fejükben róla, ami alapján megpróbálom rekonstruálni a tökéletes helyszínt – avatom be én is a munkám rejtelmeibe. Jól esik olyannal beszélni, aki tudja, hogy milyen érzés, amikor az emberek nem túl zseniális ötleteit kell végighallgatni, és nem lehet meggyőzni őket arról, hogy márpedig az nem lesz jó. Persze később, miután látja maga előtt, akkor már rájön, hogy ez így tényleg nem néz ki jól, de addigra már, a belefektetett időt és energiát semmi nem hozza vissza. Most már nem bírom megállni, hogy ne vigyorogjak. - Szállj ki a fejemből! – utasítom viccesen. - Pont ugyanígy gondolom én is. Amikor egyszer meghallottam, hogy a fuksziát a mustársárgával szeretné összepárosítani… hát egy kicsit elkerekedett a szemem. Elég feltűnő szín mindkettő, együtt meg pláne, de végül belátta, hogy nem fér meg egymás mellett ez a két szín – mesélem el, hogy nekem is volt szerencsém színekkel kapcsolatos problémához. Természetes, ha több színt is kedvelünk, de vannak olyanok, amik egy laikus ember számára is világos, hogy nem passzolnak egymáshoz. - Persze, szívesen megnézném őket – fogadom el az ajánlatát egy mosoly kíséretében. - Ha már ilyen korán felkeltem, akkor legalább induljon viccesen a nap – teszem hozzá. Vannak olyan rosszul sikerült alkotások, amiket nem lehet megállni nevetés nélkül. Ezek esetében hiába gondolkozol azon, hogy mit is képzelt az ötletgazda, nem fogod megérteni. Elkészítem a teáját, ahogy kérte, utána megcsinálom a sajátomat is. - Igen, tényleg nincs valami jó idő – mondom, miközben visszamegyek az asztalhoz, kezemben a két bögrével. Leteszem őket az asztalra, majd felülök a székre. – Ráadásul ezek a mai fiatalok olyan lengén öltöznek fel manapság, hogy néha nem is hiszek a szememnek – toldom meg az előbbi szavaimat, miközben a bögrét elé csúsztatom. – Tessék, egészségedre! – mosolygok rá. Nagy érdeklődéssel hallgatom a születési helyére vonatkozó kérdésemre a válaszát. Mivel nem tér ki arra, hogy miért költöztek ide, így rákérdezek. - És miért döntöttek úgy a szüleid, hogy idejönnek? A munka miatt? – Remélem, nem tart túl tolakodónak, de ez elég nagy lépés, ezért biztos valami nagy volumenű dolognak kellett történnie, hogy meghozzák ezt a döntést. Országon belül is komoly változás a költözés, nemhogy egy másik kontinensre. - Ahogy már az előbb is mondtam, néhányszor nekem is meggyűlt a bajom a színpárosítással. Fontos tudnom, hogy milyen lesz a menyasszony ruhája; hogy milyen színű lesz a koszorúslányok ruhája. A virágoknak és az asztaldíszeknek is összhangban kell lenniük a ruhákkal – ismertetek vele néhány alapszabályt. Olyanok vagyunk, mint egy stylist, csak mi nem ruhákkal foglalkozunk, de nekünk is elengedhetetlen, hogy minden részlet harmonizáljon. Bár néha a stylistok érdekes darabokat válogatnak össze. Szeretem a divatot, a szép ruhákat, a kiegészítőket, de azok közül is inkább a visszafogottabb darabokat. A visszafogott elegancia híve vagyok. Nagyon odafigyelek, miközben az ügyfelei kiválasztásáról beszél, de nem bírom megállni, hogy ne mosolyodjak el. Nem létezik, hogy ennyire hasonlítson a gondolkodásmódunk. Amikor a mondandója végére ér, megköszörülöm a torkom, mielőtt megszólalnék. - Ismételten azt kell, hogy mondjam, hogy egyetértek veled. Az én munkám hasznosságát is néha megkérdőjelezik, leginkább az esküvők terén. Sokan nem értik, hogy miért van szükség esküvőszervezőre, és felesleges pénzkidobásnak gondolják – osztom meg vele a közvélemény álláspontját. – Nagyon sokszor hallottam már ezt, pedig szerintem igenis fontos az, amit csinálunk. Megkönnyítjük a menyasszony életét. Ő elmondja, hogy mit képzelt el, mi pedig megkeressük a legjobb ajánlatokat, utána már csak egyeztetni kell a részleteket – magyarázom, hogy mi is a szerepünk az esküvőkön. Látom rajta, hogy mennyire boldoggá tette az, hogy csatlakozni fogok hozzá a sétában, pedig ez nem olyan nagy dolog. Egyre kíváncsibb vagyok, és jobban meg akarom ismerni őt. Nagyon tetszik, hogy egyrugóra jár az agyunk, és ha ilyen aprósággal, minthogy elkísérem sétálni boldoggá tudom tenni, hát akkor szíves-örömest megteszem. Egyébként is szeretek segíteni másokon, ha az illetőt meg kedvelem is, akkor még inkább a kedvére akarok tenni. - Ugyan, nincs mit megköszönni. Jót fog nekem is tenni a séta – jegyzem meg mosolyogva. Hiába kész rohanás az életem, és örülnöm kellene, amikor nem kell sehova sem mennem, egy jó sétának nem tudok nemet mondani. Rápillantok az órára, és megállapítom, hogy késésben vagyok. Nem hiszem el, hogy így eltelt az idő. Miután elkészültem, és elköszöntem Cilliantől, az előszobába megyek, hogy felvegyem a kabátom és a táskám. Kinyitom az ajtót, és mielőtt becsuknám, még hallom, ahogy utánam kiált. Elmosolyodom. - Köszönöm – kiabálom vissza, majd becsukom az ajtót, és elindulok a megbeszélésemre.
○○○
Úton vagyok haza a találkozóról. Egész gyorsan végeztünk, gyorsabban, mint vártam. Elég nehezen szokta meghozni a döntéseit, de ma valamilyen csoda folytán, határozott véleménye volt mindenről. Meg is lepődtem, mert nem ez a jellemző rá, de egyben örültem is, mert így hamarabb kezdhetem a hétvégi relaxációmat. Az időjárás nem javult reggel óta, ezért gyorsan szedem a lábaim, hogy minél előbb hazaérjek. Remélhetőleg holnap, amikor Cilliannel sétálni indulunk, már jobb idő lesz. Belépve az épületbe, odaköszönök a portásnak, majd a liftek felé veszem az irányt. Beszállok a felvonóba, és a megfelelő emelet gombjának megnyomásával elindulok felfelé. Miközben arra várok, hogy az ajtók újra kinyíljanak, eszembe jut, hogy reggel meg sem néztem, hogy van-e valami a hűtőben, amiből ebédet lehet csinálni. Gondolataimból a lift hangja zökkent ki. Elindulok a bejárati ajtónk felé, a kulcsaimat keresve. Amikor odaérek, meg is találom őket. Beleillesztem a zárba, majd elfordítom a kulcsot, az ajtó kinyílik, és belépek rajta. Leveszem a kabátom, és bentebb megyek a lakásban. A nappaliban, Cilliant találom, aki a kanapén fekszik, és alszik. Visszamegyek az előszobába, hogy elővegyek egy plédet, amivel betakarhatom. A magassarkúmat is leveszem, nehogy felébresszem a kopogással. Lábujjhegyen odaosonok hozzá, és óvatosan ráterítem a plédet.
A beszélgetőtársam hallgatom, hogy mit mond kora reggel. Egyik részről így sikeresen jobban megismerhetem őt, másik részről pedig hamar kiderül, hogy tudunk-e értelmesen beszélgetni egymás társaságában. Meglep engem, hogy kora reggel hallgatnom kell ezeket az eszmefuttatásokat, ami eddig teljesen kimaradt az életemből. Nem volt senki, akit ennyire meghallgathattam volna, ám most lehetőség van arra, hogy bepótoljam. Mosolygok rá, s úgy válaszolok neki. - Engem biztosan megleptél. Te vagy az első lakótársam, akivel ennyire el tudok beszélgetni kora reggel az élet dolgairól. Én örülök ennek a helyzetnek, s ha lehetséges, akkor máskor is igényt tartanék erre. - jegyzem meg neki, miközben keresem a tekintetét. A jövővel kapcsolatos szavaira csupán ennyit tudok reagálni. - Köszönöm – meglep, hogy esetleg hasonlóan gondolkozok mint az előttem levő nő? Ez meg a sorsnak miféle kegyetlen játéka? Míg nem jutnak az eszembe értelmes mondatok, addig én Ava mozdulatait figyelem. Nincs könnyű dolgom, s találni egy témát, amiben mindketten hozzá tudunk szólni. Ez kora reggel veszedelmes vállalkozás, mert mindenképpen oda jutok el, hogy dolgoznom kell. Szerencsémre nem kell a nőt noszogatni, így ő szólal meg reagálva a szavaimra. Érezhetően, ha csend is van közöttünk, akkor úgy vélem csupán gondolkozunk. Beavat az ő munkájának rejtelmeibe, ami úgy tűnik, hogy hasonló az enyémhez. A színek fontosak, s a berendezések. - Szóval álmatlan éjszakáid neked is vannak, hogy abból a színkompozícióból, amit olykor kapsz, abból miként tudnál kihozni valami értelmesebbet. Nem számítottam arra, hogy kora reggel rátalálok egy hasonló problémákkal küzdő kedves nőre. - Nem lankad a figyelmem az irányába, azonban én a székemen kicsit helyezkedek. Ha kocsmában, vagy bárban lennénk, akkor lehet könyökölnék az asztalon, hogy tartsam a fejem, azonban ilyen finom és érdekes nő társaságam nem teszem. - Bocsánat, nem akartam bemászni a fejedbe – adom tudtára, hogy egyszerűen ez a véletlen műve lehet. Vele együtt vigyorgok, s be kell valljam felszabadultság érzés megvan nálam. - Az a két szín tényleg nem a legjobb választás egymás mellett. - szólok bele Ava mesélésébe, mivel elég sok színt ismerek, így nem nehéz elképzelni egymás mellett. Felajánlom neki, hogy én szívesen megmutatnám neki, hogy olykor a megrendelőim milyen pocsék szín összeállításokkal hozakodnak elő, míg nem szembesülnek a baklövésükkel. - Rendben, akkor ha lesz majd időd, akkor szívesen mutatok párat. - szemmel láthatólag el van foglalva azzal, hogy készíti a teáját és az enyém. Ez szintén új számomra, hogy ilyen rendes lakótársam van. Másnál biztosan nem így történne, így örülhetek annak, hogy rátaláltam Avára, s lakótársam lehet. Kiül az arcomra a hála. Energiát fektet be, hogy legyen jó teánk. Megvárom, hogy elkészüljön vele. Mikor odahozza nekem, akkor én nyújtom a kezem, hogy elvegyem tőle. - Igazán kedves vagy, köszönöm. Remélem, hogy a holnapi reggelimből majd eszel. Úgy gondoltam, hogy a sétához szalonna zsíron készített tojásrántotta, csalamádéval. Kell az energia majd hozzá, s ritkán veszek a városban valami ételt. Ügyelek az egészségemre. Ami az időjárást illeti, ha nagyon esne az eső, akkor szívesen néznél velem sorozatot? Esetleg filmet? - nem kézbe kapom a bögrét, hanem elém csúsztatja. Rögtön nyúlok a forró italért, hogy nekilássak a hűtésének. Lágyan fújom a felszínét, ami rendesen párolog. Visszateszem a pultra, mert hiába fogom a fülét, egyszerűen süt. - Ami a lenge öltözetet illeti… - önkénytelenül tekintek rá –...gyorsan megfáznak, s betegeskedni fognak. Utána majd rájönnek, hogy nem kellett volna fiatal korukban hencegni vele. - magyarázom neki, de végül elkanyarodik a téma a családomra. Már túltettem magam rajta, így nincs semmilyen visszás érzés, amiatt hallgatnom kellene. - Ha már itt tartunk, akkor te szintén kimehetnél a fejemből. - jegyzem meg neki, mert a tippje teli találat. - Munka miatt költöztünk ide. Jobb pénz reményében, jobb lakhatás. Nekem nem igazán volt beleszólásom a dologba, sem az öcsémnek. Ők ketten döntötték el, s vittek minket magukkal. Fura volt a családi ház után az ilyen típusú lakást megszoknom. A nyüzsgést, s a hihetetlenül magas épületeket. Bevallom, hogy kicsit tartok a magas épületektől, annak ellenére, hogy milyen magasan lakunk. - avatom be az életem egyik titkába. Nem sok embernek merem elárulni, de őbenne megbízom. Jobban mondva megszavazom felé ezt a bizalmat. Utána következő szavai érdekesek, sőt szórakoztatóak. Ha én stylist lennék, akkor szerintem sokan sikítva távoznának tőlem és előlem. Tovább halad a beszélgetésünk, s én mesélek arról, hogy én miként szoktam a megbízóim megválogatni. Mikor látom, hogy elmosolyodik, akkor én ösztönösen megállok a beszéddel. Nem tudom, hogy valamit rosszul vagy viccesen mondtam? Vagy én magam vagyok a vicc? Elosztlatja bennem a kételyeket, mikor megszólal, sőt egyenesen elnevetem magam. Hihetetlennek tűnik, hogy egy rugóra jár az agyunk, ha még az szintén kiderülne, hogy ugyanazokat az ételeket szeretjük, akkor párnak lehetne minket kikiáltani. Itt lyukadok ki, hogy nekem jelenleg nincs senkim, akihez úgy olyan mélyen kötődhetnék. Odahajolok az italomhoz, majd megfújom a felszínét. A kezemet szintén odapakolom, hogy ellenőrizzem a hőmérsékletét. Megpróbálkozok egy apró korttyal, mert a szájpadlásom nem szeretném leégetni. - Finom a teád. - utána pedig egyenesen holnapi sétálós társasággá válik. Örülök ennek a ténynek, hiszen közösen új élményekkel lehetünk gazdagok, amit megoszthatunk a másikkal. Valójában tökéletesen meg tudom őt ismerni a holnapi nap folyamán. - Rendben – ez az utolsó szó, amit tudok az irányába mondani, mert ő arra eszmél, hogy mennyi az idő? Készülődnie kell, így egy legyintéssel jelzem felé, hogy nyugodtan hagyjon magamra. Két kezembe fogom a bögre teám, s elmélkedek. Mikor nyitja a bejárati ajtót, akkor kívánok neki minden jót, amit megköszön. Magamra maradok, s fogalmam sincs, hogy Ariana mikor fog megjelenni. Felkelek a helyemről, s lassan besétálok a szobámba, s bezárom az ajtót. Nem kulccsal. Ott aztán leülök a gépemhez, s hozzálátok a munkához. Száll az idő, s két óra múlva nem bírok a képernyő előtt maradni. Felkelek a helyemről, majd kisétálok a nagy nappaliba tévézni és kikapcsolódni. Túlságosan görcsösen csinálnám a soron következő munkákat, aminek nincsen értelme. Ahogy nézem a TV-t úgy elkezdek elálmosodni, annak ellenére, hogy a teát megittam. Végül csak álomra hajtom a fejem, s kiejtem a távirányítót a kezemből. Mély álomba kerülök. Megszűnik körülöttem a világ…
...Ébredek, s először fel sem fogom, hogy van rajtam egy pléd. Csak akkor érzékelem, mikor minden érzékszervem csatlakozik a világ letapogatásához. Körbe pislantok, s megnézem a plédet, amit nagyon jól ismerek. De ki terítette rám? Ariana vagy Ava? Egyáltalán a kellemes reggeli beszélgetőtársam megérkezett? Fogalmam sincs, így lassan felkelek a kanapéról, s elindulok a nő szobája felé. Mikor odaérkezek, akkor minden további nélkül tolom meg a nyitott ajtót. Miért? Mert nem hinném, hogy ilyen hamar sikerült volna a találkozója. Azonban alig nyitom ki az ajtót, akkor rögtön egy ágyon fekvő nő látványa tárul elém. Nem felém van fordulva, az ajtó irányába, hanem pontosan ellentétesen. A ruházata könnyed, így végignézek rajta így leplezetlenül, de aztán rájövök mennyire bunkó vagyok és ráadásul tévedtem. Kopogok kettőt az ajtón, hogy ezen hibám eszközöljem. - Bocsánat, máskor kopogni fogok – zavarban vagyok, hogy most aztán perverz kukkolónak és bárdolatlan férfinek fog tartani. - Nem tudtam, hogy hazatértél. - ezzel egyetemben, megragadom a kilincset, s amilyen gyorsan lehet távozom a szobából. Bezárom ajtót, s nagyot sóhajtok. Odasétálok a kanapéhoz, hogy összehajtogassam a plédet. Végiggondolom magamban, hogy mivel tudnám a kellemetlenséget enyhíteni. A benti látvány kissé be van égve memóriámba. Ránézek az órára, s rájövök, hogy ebédet még nem készítettem. Besétálok a konyhába, s örömmel látom, hogy a reggelimből fogyott valamennyi. Mivel éhesen nem lehet alkotni ebédre, így lopok pár falatkát, majd nekilátok felhúzni magamra a köténykét, amin a következő szöveg látható: „A legédesebb pasi a konyhában.” Nekilátok finom frankfurti levest készíteni. Ez nagyon jó számomra, mert eltereli a figyelmem a odabenti látványról. Néha beugrik egy ötlet, hogy vajon holnap így a nő eljön velem? Vagy rá fog koppintani az orromra a tettem miatt? Kétségek gyötörnek.
Megüti a fülemet az, hogy én vagyok az első lakótársa, akivel normálisan tud beszélgetni. Kíváncsi lennék arra, hogy eddig miféle emberekkel osztozott a lakásán. Én még sosem laktam együtt senkivel, mivel eddig Brooklynban éltem a szüleimmel, és ott is jártam iskolába. Az együttélés olyan szempontból újdonság, hogy számomra egyelőre még ismeretlen emberekkel osztom meg a fejem felett levő tetőt. - Hát azt nem ígérem, hogy gyakori vendég leszek a konyhában ilyen korai órában, de ha mégis úgy alakul, akkor persze, szívesen leszek a társaságod – válaszolom mosolyogva. Engem is kellemes meglepetésként ért, hogy vevő a csacsogásomra. Nem igazán nyílt még alkalmunk beszélgetni, mert mire én felkelek, ő már javában dolgozik. Esténként, miután végeztem a munkával, van, hogy csak arra van energiám, hogy lezuhanyozzak, és bebújjak az ágyba. Örülök, hogy most adódott ez a lehetőség. Szerintem fontos, hogy jó kapcsolatot alakítsunk ki a lakótársunkkal, így sokkal könnyebb együtt élni. - Igen, volt egy-két alkalom, ami fejfájást okozott – bólintok, hogy helyes a megállapítása. - Ilyenkor megpróbálok hatni rájuk, hogy belássák rémes az ötletük. Megmutatom, hogyan nézne ki egymás mellett a két szín, és igyekszem elmagyarázni, hogy miért is nem passzolnak egymáshoz. Valamikor már az elején sikerrel járok, de van olyan is, amikor később ismerik el, hogy mégsem jó az elképzelésük. Ha nem tudnám, hogy mivel foglalkozik, akkor meglepne, hogy ismeri a fukszia és mustársárga kifejezéseket. A férfiak, csak az óvodában megismert színeket ismerik, legalábbis a legtöbbjük. Egy halvány mosolyra húzom az ajkaim, de nem teszem szóvá az észrevételem, mert van egy olyan érzésem, hogy kellemetlenül érintené – én pedig nem akarom zavarba hozni. - Ha hazaértem, utána én ráérek. A mai napra nem terveztem semmit a lazításon kívül, úgyhogy, ha neked is megfelel a délután, akkor megnézhetjük azokat a remekműveket – mosolyodom el. Úgy gondoltam, hogy megebédelek, utána pedig elvonulok a szobámba könyvet olvasni, vagy filmet nézni. A héten bármelyiket is kezdtem el, mindig elaludtam, így nem sikerült egy filmet sem végignéznem. Egy kicsit ledöbbenek, amikor felsorolja, hogy mit tervez másnap reggelire. - Ez igazán jól hangzik, de én reggelire nem bírok ennyire gazdag ételt enni – mondom bocsánatkérő arccal. – Szeretem, de inkább ebédre – teszem hozzá. Annyira megüli a gyomrom, hogy rosszul érzem magam. Sokkal jobban szeretem a pirítóst, a péksüteményt vagy a szendvicset. - Persze, szívesen, úgyis rég tartottam már filmnézős napot. – Nem túl gyakran, de szoktam olyat csinálni, amikor egy tál popcornnal az ölemben begubózom egy plédbe az ágyamon. – Nem vagyok válogatós, mindent megnézek, illetve majdnem mindent. A horrorfilmeket annyira nem szeretem. – Ha mégis úgy döntök, hogy megnézek egyet, akkor azt semmiképp nem este teszem, hanem fényes nappal, valamiért akkor kevésbé félek. Miközben hallgatom az Államokba való költözésüknek történetét, azon gondolkozom, hogy vajon az ő családjának sikerült-e az álmaikat megvalósítani. Sokan érkeznek hasonló célokkal, de nem mindenki olyan szerencsés, hogy valóra válik az elképzelt élete. Nem hiszem, hogy eljött volna az ideje, hogy megkérdezzem, teljesült-e az, amiért ideköltöztek. Meghagyom későbbre ezt a kérdést, ha magától nem térne ki rá. - Van egy öcséd? Mennyi idős? – Nekem sajnos nincs testvérem, de mindig szerettem volna. Az mindegy lett volna, hogy egy húg vagy egy öcs. Elmosolyodom, mert ismét van bennünk valami közös. Már megszámolni sem tudom, hogy hányszor értettem vele egyet. - Én is tériszonyos vagyok egy picit. Nem annyira, hogy leblokkoljak, de egy kis szédülés el szokott fogni, ha lenézek a magasból, de a kilátás annyira szemet gyönyörködtető tud lenni, hogy vállalom a kockázatot, hogy rosszul leszek – nevetem el magam. – Ez a panoráma is megér mindent – biccentek a fejemmel a nappali felé. Nagyon tetszenek az óriási ablakok. Tovább folytatjuk a beszélgetést, és miközben a munkám fontosságáról magyarázok, ő belekóstol a teájába. - Örülök, hogy ízlik – mosolygok rá. Nem nehéz feladat elkészíteni egy teát, de jól esik hallani a dicséretet. Mindenki örül, ha megdicsérik, még ha apróságról is legyen szó. A dicséret az dicséret.
○○○
Miután a kanapén fekvő Cilliant betakartam, a szobámba mentem, hogy átöltözzek valami kényelmesbe. Nem tartozom azok közé, akik otthon is úgy néznek ki, mintha valahová készülnének. Itthoni környezetben jobban szeretem a melegítőt, egy pólóval. Elrendeztem a levetett ruháim, majd lefeküdtem az ágyra, hogy tovább olvassam a megkezdett könyvem. Igazából úgy terveztem, hogy főzni fogok, de nem szeretném felébreszteni Cilliant. Nem tudom, hogy mikor aludhatott el, ezért inkább a szobámban maradok. Összerezzenek a kopogás hangjára. Annyira belemerültem a könyvbe - ráadásul az ajtónak háttal fekszem az oldalamon -, hogy nem vettem észre, hogy valaki benyitott. A vállam felett hátra pillantva látom, hogy Cillian az. Már épp válaszolni készülök, amikor sietősen becsukja az ajtót. Zavarodottan ráncolom a homlokom, mert nem értem, hogy miért távozott ilyen gyorsan. Becsukom a könyvem, az éjjeli szekrényemre teszem, majd belebújok a papucsomba, és a keresésére indulok. A konyhából zajok szűrődnek ki, ezért abba az irányba megyek. A pult mögött találom, de időközben felvett egy kötényt is – úgy látszik, főzni készül. Elmosolyodom a rajta látható feliraton. - Hát… most biztosan te vagy „a legédesebb pasi a konyhában” – jegyzem meg vidáman. Remélem, most nem ijesztettem meg úgy, mint reggel. Nem szeretnék szokást csinálni belőle. – Sőt az egész lakásban, mivel jelenleg csak nőkkel élsz együtt – teszem hozzá az előbbihez magyarázatképpen. Egy kicsit furcsállom is, hogy nem egy barátjával vagy barátaival bútorozott össze, de biztos megvan ennek is az oka. - Mi készül? – érdeklődöm. – Esetleg segítsek valamiben? – Szeretek a konyhában tevékenykedni, ezért szívesen ajánlom fel a segítségem.
- Nem gond, ha nem leszel gyakori társam. Mindenesetre a mai nap feldobtad a napom, mert ilyenben még nem volt részem, mióta itt lakom. - adom tudtára, hogy a szürke hétvégémet teljesen feldobta ez az újdonság. Ráadásul nem kapatnám el magam túl sok újdonsággal sem, mármint arra kérni, hogy mindig velem együtt ébredjen. Nagyon önzőség lenne a részemről, így tovább lépek a témán. - A fejfájás nem jó dolog, jobb ha kerüli az ember. Ha már nem bírom a helyzet miatti nyomást, akkor legtöbbször felkelek a helyemről, s elmegyek sétálni a környékre. Kikapcsolódni, s másra gondolni, mint a megoldhatatlan, vagy rosszul átgondolt feladat. Mert vannak olyanok, akik bizony csúnyán veszik át tőlem a megrendelt dolgaikat. Sokkal kevesebbet adnak olyankor nekem, legtöbbször olyan szöveggel, hogy képtelen vagyok normálisan és ízlésesen elkészíteni. - nézek bele a beszélgetőtársam szemébe, s az ajkaimat elhúzom, mert egyáltalán nem tetszenek az olyan típusú embereket. Mindent én csináljak helyettük, s ők meg azt hiszik ez így természetes. Egyáltalán nincs így. Végighallgatom őt ezután, hogy ha ő hazaért a dolga végeztével, akkor nincs ellenére, hogy megnézze a vicces remekműveket, amiket én elrakok magamnak, hogy tanulhassak belőle. - Oké, akkor majd beszélünk róla, mikor visszaérkeztél. Remélem nem fogom elfelejteni addigra a sok teendő miatt. - mosolygok rá, beleiszok végre a teámba. Egy kisebb kortyot bírok a forró ital végett, de szerencsére nem sietek én sehová. Fél óra alatt majd annyira kihűl, hogy iható állapotba kerül. A reggeli felmerül mint témakör, így eszembe jut, hogy mit terveztem a vasárnap reggelre. Mármint az lesz nálam az indító étel a sétálásra. - Nem is kell mindet bevágni, mármint egyszerre az egészet. De az sem elhanyagolható mondás, hogy minden frissen készülve a legfinomabb, s egyszer vagy kétszer felmelegítve nem azt a ízvilágot adja vissza. Még sosem volt időm megfigyelni. - hamarosan megtudom, hogy inkább ebédre jobban el tudná képzelni. Hamar jön nálam az ötlet, hogy tehetek kivételt. - Mit szólnál, ha Vasárnap te gondoskodnál a reggeliről, én meg viszont ebédre elkészíteném azt a mesterművet? - ajánlom fel neki, s a nap további részletein kezdek el gondolkozni. Mert akkor bizony itthoni ebédszünetet be kell iktatnunk a napba. Közben egyre többet tudok meg Aváról, hogy mit szeret, s mit nem, aminek örülök. Így biztosan nem fogom ráhozni a frászt egy horrorfilmmel. Szépen belemerülünk mindketten a mesélésbe, s hamar elárulom, hogy van egy öcsém, ráadásul nem szeretem a magas épületeket. Sok közös vonásunk van, ami állandóan egy mosolyt csal az arcomra. Végül csak megkóstolom a teáját, ami finomra sikeredett. Megdicsérem őt, ám hamarosan sietően távozik. Dolgoznia kell.
Kinn vagyok a konyhában, mert elég bárdolatlan módon berontottam Ava szobájába, miközben ott volt. Se kopogás, se más. Ezen gondolatsor arra ösztönöz, hogy a még nem elkészült ebédet elkezdjem. Az majd lenyugtat, mert idegesen főző embert még sosem láttam. Hozzáfogok az előkészületeknek, hogy utána minden olajozottan mehessen. Nemsokára lépéseket hallok a közelben, így odafordulok. Avával nézek szembe, s szavaira egy kisebb mosollyal tudok reagálni. - Köszönöm, s tudom, hogy nőkkel vagyok egy légtérben. Nem is tudom, dbtok ki engem, s csináltok női bulit. - próbálok viccelődni, mert még nem tettem túl magamon a tettemen. Szóvá teszem előtte. - Nézd csak, bocsánat, hogy úgy rád rontottam a szobádban, s nem kopogtam. Rossz berögződés, vagy nem tudom. - nézek le a földre egy picit, s szándékosan nem nézek bele a szemébe. - Leves fog készülni, Frankfurti. S ha segítesz, akkor azt megköszönném, de ha van jobb dolgod, akkor nem fogok rá rosszallóan nézni, ha magamra hagysz.
- Lehet, hogy inkább te akarsz majd minket kidobni, amikor megunod a sok női holmit, a sok hajszálat vagy azt, hogy hosszabb időre kisajátítjuk a fürdőt – húzom széles mosolyra ajkaim. Látom, hogy feszeng attól, ami az előbb történt, és a bocsánatkérésével be is igazolódik a gyanúm. Nem értem, hogy miért érzi magát kellemetlenül. Semmi olyat nem látott, ami indokolná, hogy ennyire szégyenkezzen. - Semmi gond. Nem történt semmi – nyugtatom meg mosolyogva, annak ellenére, hogy nem néz rám. Még sosem találkoztam ilyen szerény férfivel. – Ha nem szeretném, hogy zavarjanak, akkor úgyis bezárom majd az ajtót – teszem még hozzá megerősítésként, hogy egyáltalán nem neheztelek rá, amiért benyitott a szobámba. Úgy gondolom, hogy az lesz a legjobb, ha témát váltunk, ezért inkább arra terelem a szót, amit éppen csinál. Remélem ezzel sikerül elvonnom a figyelmét, és ő is tovább tud lépni a történteken. Nem örülnék neki, ha ez a kis semmiség rányomná a bélyeget a kialakuló kapcsolatunkra. Jól esett olyannal beszélni, aki hasonló dolgokat él meg a munkájával kapcsolatban, mint én. Egy kicsit elfintorodom a frankfurti leves említésekor. Nem mondanám, hogy válogatós lennék, de ezt az ételt egyáltalán nem szeretem, még az illatától is rosszul vagyok. Ettől függetlenül felajánlom, hogy leszek a kuktája. - Szívesen segítek, annak ellenére, hogy finoman fogalmazva is utálom a frankfurti levest – közlöm vele és egy kicsit zavarba is jövök. Reggel a tojásrántottájának mondtam nemet – legalábbis részben -, most meg az nem tetszik, amit ebédre kigondolt. Ezek után elgondolkozom, hogy talán mégis válogatós vagyok. – Nem terveztem ma már semmit csinálni, a reggel említett relaxációs fürdőn kívül, de annak még nincs itt az ideje, úgyhogy szó szerint vágjunk bele – vigyorodom el, vagyis inkább próbálkozom. Lehet, hogy nem a legjobb a humorérzékem, de szerintem a viccelődés gyógyír lehet a kellemetlen helyzetekre. Elképzelhető, hogy ő nem így gondolja, mindenesetre legalább megpróbáltam enyhíteni az általa kínosnak vélt szituáción. - Egyébként én is főzni készültem, amikor hazaértem, de láttam, hogy alszol, ezért inkább elvonultam a szobámba. Nem tudtam, hogy mikor aludtál el, és nem akartalak felébreszteni azzal, hogy a konyhában tevékenykedem – közlöm vele, miközben odamegyek megmosni a kezem a csaphoz. – Mit szólnál ahhoz, ha megosztanánk a munkát? Te gondoskodsz a levesről, én meg sütök mazsolás sütit – ismertetem vele az ötletem. Nem akarom megakadályozni abban, amit eltervezett, ezért ajánlom fel neki ezt a lehetőséget. Elzárom a vizet, majd megtörlöm a kezem, és már megyek is a szekrényhez, hogy kivegyek egy tálat, amiben össze tudom keverni a sütemény hozzávalóit, de aztán hirtelen megállok. – Ugye szereted a mazsolát? – kérdezem meg tőle riadtan. Nagyon sokan nem szeretik, de azt nem tudják megmondani, hogy miért. Természetesen elfogadom az álláspontjukat, hiszen nekem sincs értelmes magyarázatom arra, hogy miért nem szeretem a frankfurti levest. - Különben úgy látom, hogy elég otthonosan mozogsz a konyhában – biccentek a fejemmel a pultra kikészített eszközök irányába. – Gyakran szoktál főzni? – Szerintem szívesebben készíti el ő maga az ételt, minthogy rendeljen. Azt egyelőre még nem tudom, hogy mennyire főz jól, mert a reggeli kis falatkái nem igényeltek túl nagy szakértelmet – bár sok férfi még ehhez is lusta -, de hamarosan minden bizonnyal kiderül.
- Én nőket kidobni, az utcára? Ahhoz elég nagy szívtelen tettnek kellene történnie, hogy megtegyem. Eddig egy rossz dolgot sem róhatok fel nektek, így nem áll fenn a veszély. Rendes és normális nőkkel van dolgom, aminek örülök. Ami a sok női holmit elviselem, a hajszálakat eltakarítom és utolsó sorban, nincs azzal gond, ha odafigyeltek a külsőtökre és több időre kisajátítjátok a fürdőt. - adom tudtára, hogy nagy az ingerküszöb határom velük kapcsolatban. Ha ők nem lennének, akkor itt nem lenne élet. Egyedül és magányosan laknék. Ami több szempontból nem előnyös. Minden pénzem arra menne rá, hogy túléljem a napot. Nem ehetnék normális minőségi ételeket, harmadsorban egy szép napon felakasztanám a magány űrje miatt. Most sincs időm hülyeségre gondolni. - Köszönöm, s jó tudni, hogy akkor majd bezárkózol teljesen. - simul ki az arcom, s küldök felé egy kellemes mosolyt. Örülök annak, hogy nem csinált belőle ügyet. Ha egy elkényeztetett úrnő típusú nő lenne, akkor vagy fél órán keresztül mantrázná az agyamba, hogy máskor kopogjak. Meg alaposan bizonyos jelzőkkel illetne. Nos az olyanoktól ténylegesen elmenne a kedvem, s én lépnék le előbb. Témát váltunk, aminek örülök. Rákérdez, hogy én mit fogok készíteni? Rögtön rávágom, hogy frankfurti levest. Hamarosan megtudom, hogy kifejezetten nem szereti, azonban annak ellenére szívesen segít az elkészítésében. - Ami azt illeti, szívesen fogadom a segítséged. Ha a látványa rossz érzéssel tölt el, akkor bármikor itt hagyhatsz. Nem fogok rád rosszallóan nézni, vagy egyéb. - megadom az esélyt neki, hogy ő döntse el. Én hozzálátok az első két alap dolognak, a víznek és a sónak. Mert minden levesbe ez a kettő kerül. Utána pedig a többi. Hogy ő ne legyen feladat nélkül, s én szeretem a frankfurti levest extrásan enni, így a következő ötletem támad. - Megkérhetlek, hogy meghámozz, majd felkockázz 4db burgonyát? Azt még nem sikerült előkészítenem. - nézek alaposan körbe, hogy mit nem sikerült hozzá előkészítenem. Hamarosan megtudom, hogy ő szintén főzni készült, azonban nem akarta megzavarni az álmomat. Hálás lehetek érte, hogy ilyenre odafigyel. Úgy értem, hogy ha ők lesznek álmosak, akkor hasonlóképpen kell eljárnom. Követendő például szolgál nekem. - Rendes vagyok, s hálás vagyok érte. Remélem Ariana nem alszik a szobájában, bár szerintem nem. Ő most nincs itthon, mert nem érzékeltem mozgást a részéről. - szólok oda hozzá, majd újabb ötlettel áll elő Ava. Megosztani a munkát? Jól hangzik, amolyan csapatmunkának hangzik. A mazsolás sütemény említésére mosolygok egyet. - Rendben, támogatom az ötletet. - szólok hozzá, ezzel úgy tűnik magamra maradok a levessel együtt. De legalább láthatja, hogy milyen otthonosan mozgok a konyhában. Nézem, hogy miképpen kezd hozzá az egész alkotásnak, mikor megáll egy kérdés erejére. - Éhes ember nem válogat. - vigyorgok rá, de nem sokkal utána hozzáteszem. - Nincs semmilyen gondom a mazsolával. - s beszéd közben uralom a saját alkotásom mozzanatait, a frankfurti levest. Nem az első alkalom, hogy elkészítem. Mikor említést tesz arról, hogy otthonosan mozgok itt, akkor rámosolygok. - Minden nap főzök. Be szoktam vásárolni, egyszer vagy kétszer egy héten. - jegyzem meg neki, miközben megengedek magamnak, hogy megnézzem az ő mazsolás sütijéének a készülését. - Te sem panaszkodhatsz, ha konyháról van szó.
Mosolyt csal az arcomra, ahogy reagál a felvetésemre, miszerint ő fog majd kidobni minket. A megrökönyödéséből arra következtetek, hogy egyáltalán nem lenne képes erre. Azonban ebben nem lehetek teljesen biztos, mert ahogy a mondás is tartja „a látszat néha csal”. Cilliant pedig körüllengi valamiféle sejtelmesség. A rövid ismeretségünk ellenére érzem, hogy titkokat őrizget. Örülnék, ha egy napon méltónak tartana arra, hogy megossza velem azokat. Úgy vélem, hogy megtaláltuk a közös nevezőt, ha így haladunk tovább, akkor egyszer talán majd erre is sor kerülhet. - A hangsúly az "eddig"-en van – vigyorgok rá. – De igazán kedves, hogy ennyire elnéző vagy velünk – teszem hozzá mosolyogva. Sok férfi a falra tud mászni a női holmiktól és az elhullott hajszálaktól. Ha nem a lakbérről lenne szó, lehet, hogy őt is zavarná – bár nem gondolnám, hogy odáig fajulna, hogy kirakná bármelyikünket is. Annak ellenére, hogy négyen lakunk a lakásban, még így sem mondanám nagyon olcsónak. De hát ez Manhattan! Nem ért nagy meglepetésként. Látom, hogy már nem aggódik a történtek miatt, amivel engem is megnyugtat. Nem örültem volna neki, ha ez a kis incidens gátat szabott volna a kialakuló kapcsolatunknak. - A látványa nem zavar, csak az illata – adom tudtára, hogy mi is a bajom a frankfurti levessel. – De ne aggódj, azért nem leszek rosszul – egészítem ki a szavaimat jókedvűen. Ha esetleg mégsem bírnám már elviselni, akkor majd kinyitom egy kicsit az ablakot, hogy kiszellőzzön a konyha, és a probléma meg is van oldva. Várom, hogy elmondja milyen feladatot szán nekem, és közben figyelem, ahogy elvégzi az első lépéseket. - Hát persze – felelem, majd előveszek négy burgonyát, amiket kiteszek a pultra. Keresek egy kisebb tálat, azután vizet töltök bele, hogy a megpucolt krumplikat bele tudjam majd tenni. Kiveszem a fiókból a hámozót, utána pedig a szemetes fölött meghámozom a zöldséget. Miután ezzel végzek, nekiállok felkockázni. - Kész - jelentem ki, amikor felvágom az utolsó burgonyát is. - Igen, meglehetősen csendes a lakás. – Mivel még csak egy hete lakom itt, nem nagyon tudok következtetéseket levonni, hogy mégis mekkora nyüzsgés szokott lenni hétvégenként. Egy biztos, Daniele és Ariana is nagyon életvidám személyiség, de még nem volt alkalmam jobban megismerni őket. Remélem, hogy jól ki fogok jönni velük. Nem lenne jó, ha feszültség lenne köztünk, de ez lehet, hogy elkerülhetetlen, ha ennyi nő él egy fedél alatt. - Rendben, akkor hozzá is kezdek – mosolyodom el. Folytatom az utam a szekrényhez, hogy elővegyem a tálat, amiben össze tudom majd keverni a hozzávalókat. A pultra teszem, aztán előkeresem az alapanyagokat, amiket a tál mellé készítek. Kimérem a megfelelő mennyiségű lisztet és cukrot, majd egy kicsit összekeverem. Egy kis tejjel felfuttatom az élesztőt a mikróban, azután ezt is beleöntöm a tálba. Nagyon örülök, hogy szereti a mazsolát. Imádom ezt a süteményt, de ha gondja lett volna vele, akkor kitaláltam volna valami mást. Mindenképp szerettem volna valamit sütni, lehetőleg olyat, amit mindenki szeret. A rúdtánc mellett, a sütés a másik hobbim. Hétvégenként gyakran hódolok e szenvedélyemnek. - Köszönöm – pillantok fel, miközben hozzáadom a feltört tojásokat, öntök még egy kis tejet is hozzá, végül beleszórom a mazsolákat, és összekeverem a tésztát. Amikor végzek, akkor beleöntöm egy tepsibe, majd berakom a sütőbe sülni. - És miket szoktál főzni? Mi a kedvenc ételed? – kérdezem, majd visszamegyek az asztalhoz, és leülök egy székre.
Kezdőlap
/raisin-bread-recipe-3062290-hero-01-5c92e3a946e0fb0001d88057.jpg)
