Amit még nem sokan tudnak rólam az emberek, hogy heti kétszer járok a helyi edzőterembe. Kell a mozgás, hogy azt a kis stresszt kiégessem magamból, ami a hét során felgyűlik bennem. Kedden van az első nap, míg a másik a pénteki nap. A kedd azért, mert a hétfőre felgyűlt hülyeségeket kell kimozogni, míg pénteken az összes többi nap agymenéseit. Miből áll az edzés rutinom? Erősítő gyakorlat, majd végül futás. Kar, has és láb a fő terület, de van mikor a többire is jobban odafigyelek. Egyáltalán nem viszem túlzásba, s nem úgy nézek ki mint egy terminátor. Megrekedtem az egészséges és jól tálalt kinézetnél. Nem akarok nagy izmokat, meg dagadó ereket és tömegnövelő meg kutyagumi francokat szedni. Azt meghagyom a hülyéknek. Jelenleg kedd van, s a napi 15 kilométer futásomra készülök a futópadon, ami előttem található. Lefoglaltam előre, s van olyan szerencsém, emellett már jól ismernek ezen a helyen. Néha egészen családias a hangulat, s mindenki segít a másikon. Szóval enyém az egyes futópad, ám én jelen pillanatban láb lazító gyakorlatokat végzek. Előkészülete annak, hogy végül birtokba fogom venni. Egy szál fehér póló van rajtam, egy rövidnadrág és egy sportcipő. Megmozgatom a felsőtestem, s aztán rálépek a futószalagra. Nem olyan régen programoztam be, hogy milyen szinttel kezdjek. Az a tervem, ami általában szokott lenni. Könnyed kocogás, majd későbbiek folyamán gyorsítok. Apró futólépeseket teszek, ami valójában egyáltalán nem erőlteti meg a szervezetem, emellett törekszek a megfelelő testtartásra. Nem hallgatok futás közben zenét, mint mások szokták. Valamiért jobban idegesít a kelleténél. 5 perc után megpillantok egy női testet elsétálni magam előtt. Kár tagadnom, de férfiból faragtak, így bizony megnézem, hogy mibe bújtatta a formás hátsóját. Próbálom nem túlságosan feltűnően tenni, csak úgy oda-odalesek.
Már kamaszként hozzászoktam a mozgáshoz, és ahhoz, hogy legalábbis két naponta fizikálisan is lefullasszam magam, különben egy hét alatt méregzsák leszek. Jelen állás szerint három hete nem voltam edzeni. Ideges? Ki, én?! A költözés amúgy is egy feszültségekkel teli időszak volt, még akkor is, ha a cuccaim eleve még dobozokban csücsültek. Három hete jöttem vissza New Yorkba, eleinte a szülői házba, a régi szobámba amíg nem találtam magamnak egy lakást. Hadd ne mondjam, milyen gyorsan kerítettem egy kecót, így, hogy a túlvezérelt anyukám két percenként a nyakamra járt… Már megszoktam, hogy egyedül élek, akkor jövök-megyek amikor csak akarok, gyakorlatilag tizennégy éves korom óta nem laktam a szülői házban, mert vagy koleszban voltam, vagy a saját kis albérletemben. Borzasztóan örülök, hogy múlt héten találtam egy egészen pofás kis garzont, és a dobozaim már ott is vannak. Tegnap óta, hogy egészen pontosak legyünk, nekem pedig első dolgom volt az edző cuccomat előbányászni, hogy felfedezhessem az új lakóhelyemhez legközelebbi edzőtermet. Bár már jártam ilyen helyen, és szerintem ez látszik is rajtam, a recepciós lány (szolibarna bőr, méteres műkörmök, műszempilla ahogy kell) nagyon cuki módon megpróbálta elmagyarázni nekem, hogy a gépekkel ne akarjak egyedül dolgozni, hanem várjam meg a trénert, majd ő segít. Bólintottam, majd hátat is fordítottam neki. A cuccomat az öltözőben hagytam egy szekrényben, majd besétáltam a terembe, és alaposan körülnéztem. Az egyik sarokban egy egészen pofás kis evezőgép tetszett meg, így a melegítő felsőm zsebéből kivéve felvettem a kesztyűmet, és már zuhantam is neki. Úgy fél óra után untam meg, és úgy éreztem, kellőképpen bemelegedtem ahhoz, hogy egy kicsit dolgozzak a súlyokkal lábra és karra, de aztán nem sokkal később már némi folyadékért sírt a szervezetem, így a büféhez sétáltam, hogy szerezzek némi vizet és egy áfonyás-barackos smoothie-t. Szusszantam egy jólesőt, és arra lettem figyelmes, hogy szép lassan telik fel a terem is. Megtöröltem az arcom a törölközőmmel, és a futópadok felé vettem az irányt. Itt az ideje abbahagyni mára, egy kis levezető futás után már elégedett is leszek a teljesítménnyel. A suliban azt tanították, hogy nem a felfújt izmok számítanak, hanem az állóképesség, így a teremben lézengő pasik közül sem azokon akad meg a szemem, akiknek akkora a bicepsze mint a derekam, de kisebb súlyok alatt is nyögnek mint amiket én az imént emelgettem. Kiszemelek egy gépet, a kettes számú pont jó lesz. Egyszerű, térd alá érő fekete cicanadrágot viselek, fekete sport melltartót és egy kissé átalakított szürke pólót. Én alakítottam át, az ujjait és a nyakát is kivágtam, így egy kicsit rongyos, de remekül szellőzik. Egy kicsit hasvillantós az igaz, de rajta van a suli címere is. A pulcsimat összehajtva a gép mellé teszem, a vizet a pohártartóba, majd nekiállok nyomkodni a gépet, hogy hogyan is szeretnék futni. Mellettem a srác már egész jól bele lendült, így nem fárasztanám beszéddel fölöslegesen, inkább csak integetek egy kicsit. Na ő pont nem egy olyan felfújt lufi, mint a többiek, már első ránézésre is egyrészt több a sütnivalója, másrészt nincs szüksége rá, hogy az izmaival bármit is kompenzáljon. Szimpatikus. Miután beállítottam a futópadot, állok is fel rá én is, hogy felvegyem a tempót. Nem akarok sokáig itt szöszölni, így aztán gyorsabban, intenzívebben akarok futni, a gépet is “hegymenet” funkcióra állítottam, ebből olyan hat-hét kilométer elég is lesz mára. Már éppen elmerülnék a gondolataimban, amikor egy kolosszus a gép kijelzőjének támaszkodik, majd összetéveszthetetlen ogre hangján csak ennyit dörmög: - Csá! - összevont szemöldökkel meredek rá, mert fogalmam sincs, hogy mégis mit szeretne? Minek jött ide? Ügyet sem vetve rá, a futásból egy pillanatra sem kizökkenve köszönök vissza - Csá. - felelem, és szerintem már ebből is ebből egyértelmű, hogy nem akarok tőle semmit. De tényleg, semmit. Valószínűleg tompulhattak a reflexeim, mert észre sem vettem, hogy mikor indul meg a keze a gép felé, hogy kikapcsolja. Már csak a puffanás van meg, ahogy lebucskázok a futópadról, de már esés közben gyakorlott mozdulatokkal védem magam a sérüléstől. Meglepett arcot vág mikor felpattanok, felvéve a támadó állást, ökleimet magam előtt tartva, határozottan fenyegető szándékkal meredek a ránézésre is kétszer akkora pasira. Laposra verem az tuti! - Ember, normális vagy?! - förmedek rá nem kicsit agresszívan, mire ő csak értetlenkedve pislog, mint valami hülye hal, és csak azt mondogatja, hogy csak beszélgetni akart, meg, hogy nem tudta, hogy majd elesek. El kell számolnom magamban tízig, hogy ne verjem be az orrát már csak azért is, mert ilyen hülye. A könyökömön keletkezett egy horzsolás, inkább nevezném égési sérülésnek, de egyáltalán nem vészes, így nem is foglalkozok vele. Ha pár centivel odébb landolok, simán beverem egy súlyzóba a fejemet, és szép álmokat, de szerencsére egész jól tudok esni.
Feltűnik nekem, hogy a csinos nő, az beszéd helyett csak integet nekem, így hasonló gesztussal viszonozom azt. Lassan megunom azt a tempót, amiben vagyok, így rápakolom magam a következő szintre. Nehéz tempónak tűnik, amit elsőre lehetetlennek tartom, hogy sokáig bírnám. A lábamat hihetetlen gyorsan emelem, s a futópad annak megfelelően mutatja, hogy milyen gyorsan fogyasztom a kilométereket. Elégedettség ül ki az arcomra, de csupán addig a pillanatig, mikor meghallom a kettes futópadon azt a tipikus csá köszönést. Önkénytelenül nézek oda, s látom, hogy a lánynál bizony bepróbálkozik egy igazi kétajtós szekrény. Nem tudom levenni a szemem a jelenetről, sőt együttérzően tekintek a gyengébb nem irányába. Reménykedek abban, hogy nem tartozik azon lányok közé, aki ilyen hangnemet megenged a férfinak. Valamiért nagy kő esik le a szívemről, mikor meghallom a választ, egy fél győzelemnek fogom fel. Az események furcsa fordulatot vesznek, mikor ez a bájos teremtés csak úgy edzés közben esik egy nagyot. Gondolom, hogy nem magának csinálta ezt, hanem a férfi a ludas. Nem lehet rábizonyítani, hogy ő volt, csak erős a gyanúm. Ettől függetlenül még pár másodpercig futok, aztán a következőben teljesen rácsapok a leállít gombra. Alig várom meg, hogy leálljon a gép, mert rögtön pattanok oda a gyönyörűséghez. - Jól vagy? Nem esett különösebb bajod? - nem törődök az első érintés szabályával, meg a többi marhasággal. Hozzáérek a felkarjához, hogy ezzel jelezzem felé, hogy itt vagyok. Nem hagyom, hogy további bántódása essen. Nem volt jó hallani a puffanást. Hogy megmutassam mennyire az ő oldalán állok, ráadásul megszólalok a kétajtós felé. - Jó lenne, ha bocsánatot kérnél tőle. - adom tudtára, hogy ketten vagyunk ellene. Két szemtanú szava többet ér, mint eggyé. S még ennél többet is teszek, mert beállok a lány és a bunkó állat közé. Nem biztos, hogy jó ötlet, de az idővel elválik. - Nem is értem, hogy lehet így ismerkedni. Lehet másnak bejön, de másnak nem. - dobog a szívem, mert úgy érzem belül, hogy hamar el fognak pattanni az erei a dühtől a férfinak és nekem fog ugrani. Nem rendelkezek nagy verekedési tapasztalattal, s ha a nő megússza, az már nekem jó. Nem állok be tipikus verekedős pózba, sőt egyet féloldalasan hátrafordítom a fejem, hogy küldjek egy mosolyt a lánynak. Tőlem ennyi telik, s bizakodok a jó kimenetelben.
Nem vagyok az a kifejezetten futkározós típus. Sőt, általában azt kell mondanom, hogy ha van más lehetőség, akkor inkább azt választom. LEgjobb lenne, ha találnék egy focicsapatot és akkor újra kezdhetném az edzéseket, de ez még várat magára. Addig is ott a spinning, vagy egy jó kis lépcsőzés, de még az aerobic-ra is előbb fanyalodok, mint a futásra. De most egyrészt semmi kedvem ugrándozni, másrészt… nem tagadom, a futópadon jobb társaság ígérkezik, még ha futás közben is is szokott az ember csevegni. Mondhatni, nem mindegy, hogy Tarzan vagy egy normálisnak tűnő srác mellett izzad az ember lánya. Kellett is nekem emlegetni, már meg is jelent velem szemközt egy igazi hegyomlás. Sosem tetszett ez a típus, a kopasz fej meg a karon dagadozó erek látványa kifejezetten taszít. Fogalmam sincs, miért gondolta, hogy vevő leszek erre a frappáns dumára, vagy honnan vette a bátorságot, hogy egyszerűen csak leállítsa a gépet? Mivel megszűnt az ellenállás, az intenzív lépéseimnek hála szinte lerepültem a szalagról. A fejemet, mellkasomat védtem esés közben, így nem lett semmi komolyabb bajom. Csak a szerencsének köszönheti az ogre a dolgot, mivel ahogy földet értem, éreztem, hogy a fejemet védő ujjaim egy súlyzónak koppantak, és inkább nem gondolnék bele, hogy mi lett volna, ha mondjuk pont szerencsétlenül érkezve kapom el az élét a kobakommal. Hiába is pattanok fel, mint egy gumilabda, az egyes gépen eddig békésen futkározó srác már csatlakozik is hozzánk erősítés képpen. - Nem, kösz. Csak egy horzsolás. - igyekszem megnyugtatni ahogy a karomhoz ér, de a tekintetem inkább a nagydarab melákon tartom, nem ám még tesz néhány hirtelen mozdulatot! Én ugyan arra számítok, hogy a pasi majd lelép szépen ahogy kell, de ehelyett az újonnan érkező megszólítja, hogy kérjen bocsánatot. Felé kapom meglepetten a fejem, épp csak pár másodpercre, majd várom azt a bocsánatkérést, hogy mindenki lenyugodjon végre. Természetesen a kezeimet le nem engedném, továbbra is ütésre készen tartom őket magam előtt. Az viszont meglep, hogy a srác beáll közénk, mert már így ránézésre sem valami rutinos bunyós, amire többek közt a sportos, ruganyos lépései és a leengedett karja engednek következtetni. Nem csak nekem, Tarzannak sem tetszik a dolog, így morcosan elgondolkodó arckifejezést ölt. Ajaj! - Hé hé, nyugi…! - kezdeném a nyugtatást, de úgy tűnik már későn, így amint bekerül elém, és kitakarja a nagydarab melákot, inkább mellé lépek, mert úgy tűnik fogalma sincs mit csinál. Kár lenne az orráért, nem akarom, hogy kiüssék, de a melák meg egyre csak vörösödik, így aztán jobbnak látnám, ha elhúzna innen a fenébe, de a csajozási módszereit érő kritika után már ő is megszólal. Sajnos. - Öcsi, húzz bőrt a fogadra. - elkerekednek a szemeim, és most már tényleg felpaprikázott. A srác csak segíteni akart, és jófej volt! Minek köt bele? Én sem állhatok itt szó nélkül. - Figyelj Shrek, szerintem kérj bocsánatot és el van rendezve a dolog, nem kell a balhé. - valószínűleg nekem sem kellett volna beszólni, mert úgy nagyjából két másodpercig hezitál a pasi, hogy melyikünket csapja le. Rosszul döntött, hogy a srác felé fordította a fejét, és mikor láttam, hogy már lendítené a kezét, hogy orrba gyűrje, gond nélkül kaptam el a csuklóját. Gyakorlott mozdulattal csavartam meg ami után egy-kettőre térdre esett. Önvédelmi tanfolyamok és kiképzés, jól jönnek a háznál! - Mondom kérj bocsánatot és el van rendezve! - mielőtt még többen bámulnának minket, el is engedem, egy pillanattal sem akarok tovább hozzáérni, mint ameddig muszáj. Morog valami bocsánatkérés szerűt, majd puffogva odébb áll, nyilvánvalóan elég gyakran jár ide ahhoz, hogy ne engedhessen meg magának egy verekedést. Hiszen hol csajozna ezentúl, ha kitiltják? Megmozgatom a vállam, amikor már csak Shrek hátát látjuk, és érdeklődve fordulok a jóképű idegen felé. - Kösz a segítséget. - még egy halvány mosollyal is megjutalmazom, de aztán csak előbújik belőlem a civileket védelmező énem is - Miért álltál be elém? Akár ki is üthetett volna, vagy erre nem is gondoltál? - megcsóválom a fejem, és összeszedem a pulcsimat a gép mellől. Ez itt New York, itt az emberek nem áldozzák be magukat mások helyett, sőt! Honnan jött ez a srác, vagy miért ilyen... lovagias? Úgy döntök, hogy nem állok már vissza futni. Ennyi izgalom elég is egy napra, és el is fáradtam azon a kellemes módon mára.
A napi futásom nem úgy alakul, ahogy én elterveztem a fejemben. Mellettem egy Tarzan próbál csajozni, de teljesen rossz megközelítéssel. Baleset is történhetett volna, ha nem annyira ügyes a nő az esésnél. Fogalmam sincs, hogy melyik testrészét verhette be. Feléled bennem a védelmezés érzése, s azon nyomban cselekszek. Leállítom a futópadot, s a bajba jutott felé igyekszek. Meg akarok győződni róla, hogy nincs nagy baja. Dúl bennem a méreg, s legszívesebben megverném a Tarzant. Azonban világi életemben sosem voltam az a nagy verekedős fajta, kivéve fiatal éveimet. A verekedés nem old meg semmit, ezt tanultam meg annó annak idején. Természetesen nem védekezek, mert bízok abban, hogy nem mer verekedést kezdeményezni ilyen nagy közönség előtt. Rögtön kirúgnák innen, s soha többé nem jöhetne erre a helyre. Vajon megérné elviselni két három ütést tőle? Határozottan nem, ám jelenleg készen állok megvédeni a formás lányt a bajtól. Kiléptem a saját komfort zónámból. - Biztos csak egy horzsolás? Az ilyen esések nem viccesek – nézek rá aggódó tekintettel, s jobbnak találom tovább lépni. Beállok közéjük, mint egy békítő, hogy mindkettőt lenyugtassam. Marhára izgulok, s felmerül bennem, hogy esetleg két tűz közé kerülök. Aranyos, hogy a bajba jutott nyugtat engem. Kisebb mosolyt csal az arcomra. - Ne aggódj, tudom mit csinálok. - meglepetten nézek rá a lányra, mikor mellém lép. Nem sokáig vonja el a figyelmem a bájos arc, mert Tarzanunk megszólal vörösödő fejjel. - Öcsi, húzz bőrt a fogadra! - rögtön odanézek, majd újfent megszólal mellettem a Szépség. Azon szavak amit mond, teljesen rákvörössé varázsolja a nagy darab férfit, azonban nagyon hezitál kettőnk között. A következő események gyorsan történnek. Engem nem ér el az ökle, mert szó szerint megvéd egy lány. Egy kicsit megbántja a tettével férfi mivoltom, mert én szerettem volna megvédeni. Nem sokat kínlódok ezzel a helyzettel. Megtörténik a bocsánatkérés, ami elsősorban nem nekem elfogadni, hanem a bájos teremtésnek. Mikor távozik Tarzan megszégyenülve, akkor kifújom a levegőt. Csupán most jövök rá igazán, hogy belekevertem magam egy olyan helyzetbe, amibe valójában nem is kellett volna. Odafordulok a nőhöz, aki hálásan megköszöni a segítséget egy kis mosollyal az arcán. - Igazán nincs mit. - mosolygok rá én is. Indulnék vissza a helyemre, azonban a két kérdése megállít, sőt egyenesen szembefordulok vele. Megragad a tekintetem az arcának vonásain, s egy darabig nem is válaszolok. Megállapodok a gyönyörű szemeinél. - Nem akartam, hogy másképp alakuljon a helyzet. Felháborított a látvány, amint tett veled – húzom el a szájam szélét, majd tovább folytatom. - Egy-egy tett sokat elárul az emberekről. - tartok egy kisebb szünetet, mert leginkább újra átvizsgálom tetőtől talpig, hogy nem-e rejtegeti a fájdalmat előlem. - Régen rossz lenne mindenki számára, ha csak magára számíthatna. Emellett ha kiütött volna, akkor elveszti a tagságát. Láttam már párszor, hogy mit művel. - tudom le a két kérdést, azonban az ismerkedős énem nem hagy nyugodni. - Meghívhatlak egy italra, és némi harapnivalóra? - küldök mellé egy mosolyt, egyben reménykedek, hogy elfogadja.
Ahogy apám szokta mondani: a fenekem még nem érintette a földet, de már fel is pattantam. Valahogy így történt most is, szinte már esés közben úgy helyezkedtem, hogy könnyebb legyen felállni. Gyerekkoromban, mikor estem-keltem játék közben, Apa mindig azt mondta, hogy ha le is pottyanok a bicikliről, hamar talpra kell állnom, hogy ha Anya esetleg látta volna az esést, ne aggódjon túl sokáig miattam. Mert Anya soha nem aggódhat feleslegesen, legjobb ha egyáltalán nem aggódik, hanem mindig csak mosolyog a tökéletes frizurájával és a gyöngysorával, apánk szinte piedesztálon tartja őt. Számára anya a tökéletes nő, aki elücsörög a fehér léckerítéses házban, vacsorát főz, és... nagyjából ennyi. Takarítania sem szabad, mert apa nem akarja, hogy tisztítószer szaga legyen, inkább fizet egy bejárónőnek. Kicsit... fura a kapcsolatuk, így jobban belegondolva. Lényeg, hogy tényleg nem esett bajom, így csak megcsóválom a fejem. - Biztos, semmi vész. Estem már nagyobbat is. - az edzéseken ennél jóval nagyobbakat esek, mert az európai foci nem annyira agresszív, mint az amerikai futball, de… nem a francokat nem! Úgy ütközünk egymásnak, hogy a fogaim is megsajdulnak bele, és itt nincs vastag, erős védő felszerelés. Csak egy póló. Szívesen válaszolnék a srácnak, hogy nem, fogalma sincs mit csinál. Az ilyen nagydarab paliknak alapból is kábé két “mivan?!” hiányzik ahhoz, hogy beverjék valakinek az orrát. A helyében nem hergelném, de hát nagyfiúnak tűnik, nem kell féltenem. Annyira. Mondjuk az, hogy hátra pillant rám, nem épp azt mutatja, hogy komolyan venné a helyzetet, hiszen ha így lenne, nem veszítené szem elől a fenyegető óriást. A verekedés első szabálya, hogy ne vedd le a szemed az ellenfeledről egy pillantra sem. Ki is használná Shrek az alkalmat, hiába is próbáltam őt is csitítani valamelyest, eredménytelennek bizonyult. Bevallom, egy kis szerencse is kellett hozzá, hogy el tudjam kapni a kezét, de végül is sikerült. Ronda lett volna, ha a helyes srácnak átrendezi a fizimiskáját, bár… bár akkor meg ápolhatnám, szerezhetnék jeget a vörös, betört orrára. Áááh, nem éri meg! El is engedem hát a mostanra békéssé szelídült óriást, mert nem akarok túl nagy figyelmet. Így is, feltételezem mind a szimpatikus srácnak, mind pedig az összes többi embernek némiképp meglepő lehetett, hogy egy átlagos méretű és alkatú csaj egy mozdulattal pakolta térdre ezt a hatalmas férfit. Amint ő eloldalog, figyelmem a jófej, kissé öngyilkos hajlamú, segítőkész fiatalember felé fordítom. A válasza hallatán csak mosolygok, mert erre pont nem számítottam. - Sokan képzelik, hogy bármit megtehetnek, ő is csak egy közülük. Ha minden alkalommal felhúznám magam amikor valaki ilyen agresszívan próbálkozik be…! - hagyom lógva a mondat végét egy sóhajt kíséretében. Mert elég sok a seggfej, na! - Ez így van. Elég sokat elárul rólad, hogy egy vadidegen segítségére siettél szó nélkül. - bólintok egyetértve, miközben a pulcsim zsebéből egy zsebkendőt veszek elő, és a könyökömre nyomom mielőtt még bármit is összevéreznék vele. Majd kérek rá egy sebtapaszt a pultnál. - Egységben az erő? - kérdezek vissza érdeklődve, mert bizony ez is egy stratégia. Elég régi, elég jól működő stratégia, elég csak az ókori falanx-okra gondolni. - Szerintem Shrek kétszer is meggondolja ezek után, hogy odamegy-e egy csajhoz “ismerkedni” - jegyzem meg, és akaratlanul is vigyorra húzódik a szám. Amikor egy italra hív, egy egészen rövid ideig gondolkodok a válasz előtt, elmélázva azon, hogy tulajdonképpen tanácsos-e nekem ismerkedni ilyen helyen (vagy bárhol is, úgy általánosságban). - Persze. Miért ne? - bólintok egy halvány mosollyal az arcomon, mert hát egy italba még nem halt bele senki. Itt amúgy is leginkább vegán csíra-gyümölcs levek és smoothiek vannak, semmi alkoholos ami megárthatna. A bár felé sétálok, igaz nem éppen sietve - Pamela vagyok egyébként. - nyújtom felé a kezem, hogy rendesen is bemutatkozzunk.
- Rendben – fújom ki a levegőt, mikor hallom a válaszát az eséssel kapcsolatosan. Megbízok benne ennyire, mert egyrészről nem az én testemről van szó, másodsorban pedig nem akarok olyan erősködős fazon lenni, mint Tarzan. Nekem csupán az volt a cél, hogy rákérdezzek az állapotára. Ha eltört volna valamije, akkor szerintem azt nem tudná elkezdőzni. Furán állna a szája a nagy fájdalomtól, ami érné. Lényegében a Szépségnek sikerül megmentenie az arcberendezkedésem állapotát az eredeti állapotában, így se vér, sem foltok nem lesznek rajta. Mikor fülét farkát behúzva távozik a konditermek Tarzanja, akkor elismerően tekintek a megmentőmre, mert csupán akkor tudatosul bennem pár dolog. A nő ismeri az önvédelmet, míg én nevetségesen nem értek hozzá. - Ez nem csak agresszivitás, hanem pofátlanság. Nem az első esete ilyen Tarzannak, csak előtted levő csak igazi kurvák voltak, akik egy kis eséstől könnyes szemmel a nyakába ugrottak. - nézek bele a beszélgetőtársam szemébe, s teljesen ott állapodik meg. Kisebb időre elhallgatok, hogy átgondoljam a beszélgetésünk menetét. - Köszönöm, főleg azért mert nem szedted le a fejem, mert segítettem egy picit. Emellett én is köszönöm, hogy nem hagytad, hogy a pofámat átrendezze -somolygok rá, majd nyújtom felé az öklöm, hogy az ökleinket összeérintsük. - Egységben az erő – nevetem el magam, mert ez bizony nem mindennapi eset volt. Én legalábbis a tetteimmel nagyon kiléptem a komfort zónámból, s olyat tettem, amit annak ellőtte sosem. Egyetértően bólintok a következő szavaira. - Jobban teszi, ha nem kezd ki velünk ezután. - kedvem továbbra is töretlen, mert a felszabadultság érzése uralkodik el rajtam. Látom az édes vigyorát, amiben gyönyörködök. Nem merek egy darabig megszólalni. Kiélvezem a kettőnk közti varázst, mert én úgy vélem hogy nem sok ember tenné meg, hogy ilyen nyíltan kimutatnánk az örömünket. Mikor sikerül mérsékelnem a vigyorom, akkor átveszi az irányítást az ismerkedő felem. Meg akarom hívni őt egy italra, vagy ételre. Akár próba randinak is nevezhetném. Elfogadja az ajánlatom, s én újra egy természetes mosollyal veszem tudomásul, hogy nem lettem visszautasítva. Már csak a rózsaszín köd kellene közénk hídként és tadaa, ebből lenne az erős kapcsolat. Dobban egy picit a szívem, de nem lovalom bele magam. Inkább határozottan izgatottá válok, mint egy gyerek, hogy mi fog történni velünk? Lesz e jövőnk? Bemutatkozik nekem, s a kezét nyújtja felém üdvözlésképpen. Természetesem elfogadom a kezét, s most először tudok elszabadulni a sok női barát szokásától az arcra puszitól, meg az ölelgetéstől. Szerintem nézne rám Pamela nagyokat, hogy izzadtan ölelgetem. - Én pedig Cillian vagyok,a MacSween családból. - mutatkozok be furán, mint szokás. Hamar túljutok rajta fejben, mert nem hinném, hogy emiatt bármi ellenérzést indítanék el a társaságomban. S eljutunk ahhoz a pillanathoz, hogy egyeztessem a programunkat. Mind a ketten le vagyunk izzadva, s jó lenne egy kellemes zuhany, még mielőtt mennénk egy kicsit kikapcsolódni. - 10 perc múlva a recepciónál találkozunk, vagy a szabad levegőn? - fogalmam sincs, hogy egy lány mennyi idő alatt készül el. Érzésem ez változó, s helyzetfüggő. Szerintem nem itt fogja órákig folyatni a meleg vizet. - Tudsz valami közeli helyet, ahová esetleg beülhetnénk?
- És, a korábbi csajoknak, akik nem ugrottak a nyakába, nekik is a segítségére siettél, vagy ez egyedi eset és érezzem magam különlegesnek? - mosolygok a srácra incselkedve, és remélem érti a viccet, nem veszi magára. Bár, ki tudja, lehet tényleg így csajozik, hogy neki ez a dumája meg módszere. Biztos gyakran előfordulnak hasonló esetek akár az utcán is, és a hős megmentők mindig jobban bejönnek a csajoknak. Még akkor is, ha történetesen neki semmi szüksége nem lenne ilyesfajta trükközésre, mert anélkül is jól néz ki. Azt meg inkább nem is kommentálnám, hogy nőpajtásaim nagyobbik fele simán az ogre nyakába ugrott, mert ahhoz aztán olyan kevés önbecsülés kell, amivel csoda, hogy még életben vannak egyáltalán. - Rá se ránts, nincs a homlokomra írva, hogy meg tudom védeni magam. - mosolygok rá barátságosan, mert hát tényleg, ki a fene sejtené, hogy adott esetben én védem meg őt és nem fordítva. A helyében én se számítottam volna ilyesmire, hiszen jó kiállású, magas, izmos fiú, látszólag meg tudja védeni nem csak magát de egy bajbajutottat is. Már ha az a bajbajutott nem tudná magát megvédeni. Erre szokták azt mondani, hogy ne a borító alapján ítéld meg a könyvet? Csak nevetve megcsóválom a fejem, és oda nyomom az öklöm az övéhez. Nem mintha szükség lett volna a beavatkozására, de tagadhatatlan, hogy jól esett. - Na hallod, szerintem mindkettőnket messzire el fog kerülni még egy jó darabig. - bólintok, miközben viszonzom a vigyorát, és összeszedem a holmimat. Kár, hogy pont most nincs nálam sebtapasz, pedig egészen jól is jönne. Semmi kedvem összevérezni a ruháimat, pedig ha nem tapasztom le a könyököm, akkor ez lesz belőle. Megragadom a kezét, és határozottan szorítom meg, az apám úgy tanított, hogy csak a puhányoknak olyan a kézfogása, mintha egy döglött halat szorongatnál. - Az őseid skótok? - teszem fel a kézenfekvő kérdést, hiszen erre egyfelől a neve is utal, másrészt a bemutatkozása is erre enged következtetni. Régen a vezetéknevek képzése valamely ősi családfő keresztnevéből eredt, egy egy hosszá ragasztott Mac, O’ vagy -son szócskával. Nem lepődök meg, sőt, szerintem menő lenne, ha valami ősi európai családból származna. Pláne ha skót, mert ír az van dögivel az államokban, na de skót?! - Oké, nekem jó a recepció is. - bólintok, mert bár nem épp iszogatáshoz öltöztem, ez cseppet sem zavar. Nem vagyok egy felszínes csaj, nem szeretem, ha valakik órákon át készülődnek a semmiért. Mert ha utána úgyis lemosod a négy réteg vakolatot a fejedről, akkor totál feleslegesen kented fel eleve. Közben azért haladunk az öltözők felé is, de a “női” felirat előtt megtorpanok a kérdése miatt - Hát, néhányat igen. Van egy egészen jó pub három sarok innen, és egészen tűrhető az ital választék is. Mármint, ha neked is megfelel. - pillantok rá komoly arccal, mert ha kávéra gondolt, na ahhoz azért nem passzol ez a hely. Amikor sikerül megegyeznünk, csak bólintok, és megvárom míg elmegy készülődni, én meg vissza sietek a pulthoz kérni egy sebtapaszt. Nem tart sokáig, és egy gyors zuhany meg fésülködés után olyan mintha kicseréltek volna, a könyökömre is rá nyomom a tapaszt és olyan vagyok mint újkoromban. Egyszerű, sötét indígó kék farmernadrágban, a Star Wars Csillagrombolójával díszített fekete pólóban, és fekete tornacipőben, meg az egyszerű, fekete alapon fehér csíkos melegítő felsőmben, vállamon a kis sporttáskával várom (amiben az edzős cuccom lapul). Fene se gondolta, hogy a múlt nem tűnik el nyomtalanul, és még mindig tartom az öt perces zuhany-öltözés szintidőt. - Indulhatunk? - kérdem végül is a sráctól mikor újra találkozunk csak most már rendes, utcai öltözetben. Amilyen fárasztó nap volt a mai is, egy sör bizony jól esne - de továbbra is reménykedhetek csupán, hogy ő nem az a kávézgatós fajta.
Kérdése hallatán egy mosoly jelenik meg az ajkaimon, s mielőtt még válaszolnék neki, úgy többször meggondolom, hogy mit válaszolok. Maradok az egyszerűségnél, s az őszinteségnél, s hogy merjem a másikkal közölni, hogy felkeltette az érdeklődésem. Az lenne a legrosszabb, ha nem vallanám be, s úgymond megvezetném. - Azok segítségére nem siettem, mert teljesen más volt a szituáció. Nem igényelt beavatkozást. Tarzanka volt, hogy fenék fogdosással akarta felszedni a lányt, vagy jófiú lévén meg akarta mutatni a helyes gyakorlatokat a nőnek. Ott rontotta el leginkább, hogy össze-vissza taperolta a lányokat. Nem mindegyiknek tetszett. Kapott már ő pofont. - mosolygok rá, s egy jóízű sóhajtás után elárulom a mi helyzetünket. - Nálad szerintem az volt a terve, hogy szándékosan sérültté tesz, hogy utána bemutassa az elsősegély fogásait rajtad. - ingatom meg a fejem, s még mielőtt még elfelejteném a lényeget, akkor Pamela elé tárom. - Érezheted magad különlegesnek, s egyedinek. Bevallom, mikor bejöttél megakadt a szemem rajtad. - incselkedve mosolygok felé, mert viszonoznom kell ezt a gesztust. Nem tartom csúfságnak, sem pedig elvarázsolt királykisasszonynak, akit úgy kell védelmezni. A mostani esettel teljesen bebizonyította előttem. Nem tudom mit tesz azzal a ténnyel, hogy nyíltan kimondtam neki, hogy nem közömbös számomra. Egészen jó benyomást sugall az irányomba. - Rendben. - nyugtázom az önvédelmes szavait. Örülök annak, mikor az öklét az öklömhöz érinti. Ezek szerint érti a szándékom, ami rögtön jó benyomást kelt bennem, mint előzőleg. Határozottan kezdem azt hinni, hogy egy kellemes nővel van dolgom, úgy értve á-tól z-ig. Mikor megpillantom a könyökét, akkor rögtön kutatni kezdem a zsebem, hogy legalább zsebkendővel tudjak neki szolgálni, azonban jelenleg nincs nálam. A kézfogása erős, amit hasonlóan viszonozok. A kérdésére kicsit meglepődök, de utána helyre rakom a családnevem. - Ír vagyok, nem skót. Bár ki tudja. Sosem voltam családfa kutató. Lehet csörgedezik bennem skót vér is. - tovább halad a beszélgetésünk, s megbeszéljük, hogy végül is hol találkozzunk. A recepciót ő szintén jónak tartja, ezzel elfogadva az ajánlatom. - Nekem megfelel, amennyiben hűs enyhe sört osztogatnak. Megadja az embernek a kellemes ellazulást, egyben pedig a kellemes álomvilágot. - nézem a komoly arcvonását, s különösebben nem rémisztő számomra, sokkal inkább vonzó. Olyan igazi céltudatos, aki tudja, hogy mit akar kezdeni az életével. S hogy teljesen kellemes társaságnak tűnjek, így van kedvem ezt megjegyezni. - Te választod a helyet, én pedig állom az italozást. Ez szintén amolyan csapatmunka. - vigyorgom el magam, s mindvégig a két gyönyörű szemébe nézek. Elveszek bennük pár pillanatig, de aztán illedelmesen lényének más szegletére is összpontosítok. Megérkezünk a női öltözőhöz, ahol is elválok tőle. Gyorsan tudom le a zuhanyzást, s a sok macerát szintén magam mögött hagyom. Mikor elkészülők, akkor egy fekete farmer van rajtam, egy hosszú ujjú kockás flanel ing, ami olyan kis irodai aktakukac jelleget ad nekem, főleg a csillagos nyakkendőmmel együtt. Lábamon egy fekete sportcipő, s a hideg ellen védelmem egy jól kinéző barna kabát. Megvárom míg megérkezik, s jól szemügyre veszem őt az utcai öltözetében. - Tetszik a Star Wars-os pólód – mosolygok felé, ám azután a kérdésére bólintok egyet. Természetesen mehetünk, s előre engedem az ajtóknál. Ha kijutunk a szabad levegőre, akkor szippantok hangosan a levegőből. - Kellemes idő van. - s nem tudom, hogy mi lel engem, hogy én minden lovagiasságomat bedobva,egyszerűen felkínálom neki a karomat, hogy belém kapaszkodjon. Van olyan érzésem, hogy nem az a fajta lány, a ki élne ilyen lovagias dolgokkal. - A te családod honnan származik? -komolyodok meg, s tekintetem az övét keresi.
A srác szavaira csak bólintok. Mert hát, végül is, mi a fenének segíteni azon, aki nem akarja? Mármint, azok a csajok vagy teljesen hülyék vagy éppenséggel imponált nekik a melák közeledése… pfujj, de az ő bajuk. - Ő gyakorlatilag kéri a pofont, csodálkozom, hogy legalábbis olykor sikerrel jár. Azt hiszi bárki is hagyja, hogy egy ujjal is hozzá érjen miután megsérült miatta? - csóválom meg a fejemet. Ostobák tudnak lenni a nők, de ezzel sincs mit tenni. Aki nem képes megvédeni magát, az nem csodálkozzon ha az ilyen ogrék néha betalálják őket a marhaságaikkal. - Szóval nem teljesen csak lovagias cselekedet volt, hanem azért némi önös érdek is közé vegyült. - summázom a bókja lényegét. Mert az azért eljutott a tudatomig, hogy bókolt, csak épp ez velem nem valami gyakran történik meg, így nem is tudok mit kezdeni az ilyen és ehhez hasonló helyzetekkel. Nincs benne rutinom, nem szoktak nekem ilyeneket mondani. Mikor a srác bemutatkozik, egyből elkezdenek pörögni a fejemben a turbinák, családi vonás, a nyomozás a véremben van. Európai gyökerei lehetnek, és bár én Skótnak gondolnám, válaszából kiderül, hogy Ír származású. Hmm… ritkán lövök mellé, de élvezem, hogy meg tudott lepni. Már csak azzal is, hogy ír és mégse vörös az üstöke. - Ha gondolod, fel tudom göngyölíteni a családfádat. Ez a specialitásom. - teszem hozzá huncut mosollyal. Valójában még csak egyszer csináltam ilyesmit, de tény, hogy akkor tök jól sikerült! Nem hinném, hogy a céges gépem nélkül sikerrel járnék, de azért… privátban is egészen jó vagyok, ami a kutatómunkát illeti. - Egy sör, álomvilágot? Tudsz te inni rendesen, vagy az is úgy megy mint a verekedés? - kérdezek rá széles vigyorral az arcomon. Ilyen vagyok, kicsit nagy a pofám, meg bírom a csípkelődést, de aki ilyen férfias és kemény közegben nőtt fel annál ezen nem is kell csodálkozni. Az lenne a fura ha én pici pónimat néznék naphosszat. Épp csak egy pillanatra szalad össze a szemöldököm, mert nem szeretem, ha frissen megismert emberek meghívnak italra. Mármint, egy ital közösen az oké, de eléggé emancipált vagyok, és bár tudom, hogy semmi rosszat nem akar, azért mégis bennem motoszkál, hogy miért kellene feltétlenül mindig a férfiaknak fizetniük, mintha nekünk nem lenne önálló jövedelmünk? Inkább nem szólok semmit, mert nem akarok hisztisnek tűnni. A készülődést sem viszem túlzásba, mert nem vagyok az a típus. Meg aztán, nálam van egy teljesen hétköznapi ruha, egy zuhany olyan nagyon sokat nem segít a megjelenésemen. Azért biztos ami biztos, az öt percbe belefért a zuhany az öltözés és még egy fésülködés is. Ne legyek már ilyen nagyon tróger. - Kösz! … Áruld el! Hol lehet ilyen nyakkendőt szerezni? A bátyámnak csupa uncsi hagyományos van, de ezek a csillagok…! - vigyorgok rá vissza, miközben kifelé igyekszem az ajtón. Egész kellemes idő van, mitöbb, kifejezetten enyhe és friss ez a szellő is ami fújdogál. Egész jó napot szemeltünk ki a sétára. Mert feltételezem, sétálunk a kocsmáig. - Egészen klassz, igen. - bólintok, de a felém nyújtott karjáról sajnos tudomást sem veszek. Egyrészt, még azt is nehéz nálam elérni, hogy valakinek a kezét megfogjam. Az ennél hagyományosabb vagy lovagiasabb gesztusokkal pedig egészen egyszerűen nem tudok mit kezdeni, így inkább úgy teszek mintha meg se történtek volna. Nem vagyok egy tipikus lány, ezt jobb ha minél előbb megtudja. Kezeimet a zsebembe gyűröm, hogy meg se forduljon a fejében, hogy esetleg megfogja, mert tulajdonképpen nem szívesen utasítanám vissza, csak… ilyen hülye vagyok, na! - Bronx, négy generációra visszamenőleg. - mosolyodok el halványan. - Azt hiszem, a városi élet a lételemem, nem igazán tudom magam elképzelni valahol vidéken. Mármint így kirándulni igen, azt szeretem, de lakni…? Az valahogy nem az én műfajom. - vonom meg a vállamat séta közben, majd akarva-akaratlanul is néha felé pislogok. - És te merre dolgozol Cillian? - már ránézésre sem zsaru, ami esetünkben kifejezetten pirospont. Programozó még lehet, elvégre nem egy informatikus srácot láttam hasonló ingben lófrálni, de ahhoz meg túlságosan jól néz ki. Sztereotípia és kirekesztés ide vagy oda, ez tény. Addig is míg elmondja mi a foglalkozása, csendesen sétálok mellette, és élvezem a napsütést, meg a szokatlanul enyhe időt.
- Igen, amolyan igénylős. Ami pedig a nőket illeti, szerintem a legtöbbje odavannak a dagadó izmokért. Mármint a túledzett állatokért. Mint ha azt hinnék, hogy nagy izom s mindenkit lever erőből. Pedig szerintem nincs benne semmi esztétika, s eléggé robotos a járása. - nézek rá beszélgetőtársamra, s kíváncsi leszek, hogy egyáltalán egyetért e velem e szempontból. Vagy neki más meglátásai vannak? Felfigyelek arra, amit azután mond, s kár tagadnom itt nyíltan előtte a nyilvánvalót. - Így van, némi önös érdek szintén volt benne. - erősítem meg őt, majd én tovább lépek magamban, erről a témakörről. Rálépek a bemutatkozás részhez, hogy elmondjam, hogy kicsoda vagyok. Jobb ha letudom előre, mint hosszú órák után még ne tudjam, hogyan szólítsam. Mikor jelzi felém, hogy a családfámat szívesen feltérképezné, akkor én csak mosolygok egy jót. - Sajnos elkéstél vele, mert 5-6 generációig tudom a családfám. Nagyapám igen nagy családfa gondozó, s megtanította nekem az egészet. - savanyodik el a képem, mert még mindig felnőtt fejjel nem tudom értékelni az ilyesmit. Mármint gyakorlati haszna van-e egyáltalán a hétköznapi életben? Nem hinném, hogy lenne. Kisebb gyermekkori emlékek törnek fel, ahogy az éjszakába nyúlóan, pipázgatva mesélte nagyapám az ősöket, s rokonokat. Minden egyes nap, amikor nála játszottunk, vagy voltunk. Hétről hétre, hónapról hónapra. S ha elfogyott a mese, akkor újra elölről elismételtük. Nem mertem szólni, így egy idő után teljesen berögzült a családfám. Felkapom a fejem, mikor meghallom Pamela csipkelődését a sörrel kapcsolatosan, s elmosolyodom. - Hidd el tudok inni, rendesen. Ne akard kihozni belőlem a sör elnyelő szörnyet – kacsintok rá, aztán hallgatásba burkolózók. Haladunk afelé, hogy elhagyjuk az edzőtermet, azonban először menni kell zuhanyozni, s átöltözni az utcai ruhába. Nem sokat bíbelődök a zuhanyzással és átöltözéssel, hamar megvagyok. Az lep meg, hogy Pamela szintén gyorsan elkészül, aminek örülök. S ha már ő csipkelődik velem, akkor viszonzom azt. - Csak nem a sör szó van ilyen hatással rád, hogy ilyen hamar elkészültél? - vigyorgok, miközben hallgatom az ő szavait. Az első tényt kipipálom, hogy ezzel a lánnyal lehet beszélgetni, ami igazán jó hír. Nem néz ki annak a merev típusnak, vagy zárkózottnak. Kisétálunk a konditeremből, s rögtön megcsap a városi szellő, a kellemes időjárás. Nem fogadja el a karom, ami nem tölt el sikertelenséggel. Betudom annak, hogy nem az a típus. Rögtön természetes állapotba rendezem mindkét kezem, mint ha semmi próbálkozás nem történt az imént. - Akkor jól ismerheted azt a környéket. Én Manhattan-el ismerkedem, nem lakok olyan régóta itt. Meg sokkal inkább a szokásaim rabja vagyok, de olykor próbálok új helyeket felfedezni. Ráadásul szokatlan számomra ez a sok magas épület, ami az égbe tör, s megfoszt bennünket a égbolt látványától. - szünetet tartok a beszédemben, mert fontos a tagoltság is. Akkor nem tűnik egy nagy támadó szöveghalmaznak. - Én még jobban bírom a vidéket, azt ottani eseményeket. A kirándulással kapcsolatban annyit, hogy én szintén szeretek. - küldöm a mosolyt az irányába. Természetesen sétálunk, mert ki kell használni a jó időt, meg úgymond helyet kell csinálni a sörnek. - Én Grafikusként dolgozok egy Rainbow Fish Design nevezetű cégnél. Plakátokat, meg más grafikai szépségekkel foglalkozom. Mindig van mit csinálni. Sokat ülök olykor a számítógép előtt, de 1 óránként fel szoktam állni egy 15 perces szünetekre. Esténként általában 9-ig vagyok fenn, ha nincs valami sürgős. - mesélem el neki, hogy milyen életet élek. Kíváncsi vagyok, hogy milyen reakciót kapok rá. Nem igazán tudják az emberek értékelni az ilyen munkát.
- Az ilyen melákokban nincsen semmi vonzó… - vonom meg a vállam egyetértve, mert az ilyen kigyúrt seggfejekben tényleg nem látok semmit, ami miatt mondjuk adott esetben megkívánnám őket. Másfelől viszont, például a volt barátom is akkora volt, mint egy kisebbfajta hegy, de ez egyáltalán nem a felfújt izmoknak volt köszönhető, hanem a rugby játékos mivoltának. Az igazi és hasznos izmok ellen nincs semmi kifogásom, sőt. Elgondolkodva méregetem a srácot. Furcsa, annyi bizonyos, hogy nem teljesen átlagos. Szeretem a különleges emberek társaságát alapvetően, így szívesen beszélgetek is vele. Ha már az edzésemnek vége szakadt mára ilyen egyáltalán nem tervezett módon. - Az jó dolog, ha ismered a felmenőidet. - bólintok elismerőn. - Nálunk a zsaru szimat átjárja az egész családot, apámmal és a testvéremmel mi is kutattunk egy kicsit. - oké, hogy nem jutottunk el az első Európából ide települt rokonig, de egész alapos munkát végezve jócskán a Polgárháború előtti időkre vissza vezettük a családfát. Hadd ne mondjam hány napot üldögéltünk levéltárakban meg templomok archívumaiban a keresztlevelek után kutakodva. Egy biztos: valóban eléggé militarizált família vagyunk, gyakorlatilag a család férfi ágán nem is igazán voltak mások, csak zsaruk, sherrif-ek, polgárőrök és katonák. A rend fenntartása a vérünkben van. - Kötve hiszem, hogy az asztal alá tudnál inni! - nevetek röviden, mert bizony azt kevesen tudják, hogy a programozóknak milyen torka van, mennyi alkoholt lehet rajta legurítani szempillantások alatt. Lehet tippelni, hogy a koleszban ki vett részt minden pia-pong és egyéb versenyen? Gyorsan elkészültem, ahogy mindig. Egyrészt, mert eleve nem vagyok az a készülődős fajta, nem sminkelek, nem vasalgatom a hajam és nem is válogatom a ruhákat órákon át. Másrészt, most nem is nagyon lenne miből készülődni, hiszen edzeni jöttem, nem divatbemutatóra. Olyan nagyon nem lep meg, hogy Cillian is elkészült, örülök neki, hogy nem kell rá sem várni. - Megszokás. - mosolyodok el sejtelmesen. - A suliban nem igazán volt rá időnk, hogy az öltözéssel szöszmötöljünk. Katonai suliba jártam. - teszem hozzá még mintegy magyarázatként. Valójában, valószínűleg elég sokmindent meg fog magyarázni ez a néhány apró szócska. Többek közt az önvédelmi jártasságot is. - Én szeretek új dolgokat kipróbálni. Persze ha kaja, akkor a mama főztje a legjobb, de őszintén szólva nem igazán vagyok az az elköteleződős típus. - vonok vállat. Minek cifrázzam, ez az igazság! - Mindig mikor lehorgonyzok valami mellett, azt érzem, hogy tök-jó, tök-jó! Aztán pár nap múlva eszembe jut, hogy mennyi tök jó dolog van még a világban, és én mindről lemaradok csak azért, mert megelégszek ezzel az eggyel. Ez olyan, mintha állandóan, mindig ugyanazt a Ben&Jerry’s vaníliás jégkrémet ennéd. Nem akarok csak vaníliát, és nem akarok csak Ben&Jerry’s fagyit enni. - leegyszerűsítve így működök, ezt jobb ha előre tisztázzuk. Épp úgy igaz ez a dolog az ételekre, mint a kapcsolataimra. Ha a szüleim tudnák, hogy ebből a szempontból hogyan is működik a tündibündi kislányuk, szerintem addig mártogatnának szenteltvízbe míg apácának nem állok. Nem mintha arra például komoly esélyt látnék. - Nem szereted a felhőkarcolókat? - csodálkozok rá arra, amit mond. - A legtöbben élvezik a látványt, olyan, mintha az óriások földjén vendégeskednénk. Hol nőttél fel, hogy ilyen hatással vannak rád a magas épületek? - ha tippelhetnék, azt mondanám valami kisvárosban, Iowa-ban. Ott kétlem, hogy lennének maximum tíz emeletes épületnél magasabbak. - Tyű, én ha ötven méteren nem látok betont, szédülök! - nevetek röviden, mert bár nagyon szeretek kirándulni, azért az aszfaltozott út az… az az igazi. Csúsztam-másztam eleget a sárban a kiképzéseken, nem igazán szeretnék még felnőtt fejjel is, kedvtelésből. Az erdőben sétálgatni az más, de nincs az az isten, hogy én például barlangásszak jókedvemből! Bólogatok, mikor elmondja mivel foglalkozik. Jópár grafikust ismerek, szakmámból adódóan. - Csak print anyagokkal foglalkozol, vagy néha becsúszik egy kis webdesign vagy 3D modellezés, esetleg valami ütős kis látványtervezés? - mosolygok rá barátságosan. Érdekel, hogy megáll-e a plakátoknál és egyéb nyomdai anyagoknál, vagy esetleg tovább megy a számítógépes dolgok felé is? A grafikusok, mármint akiket én ismerek, többnyire megmaradnak egy területnél, és abban fejlesztik szinte már tökéletesre a tudásukat. - Én nem óránként, kicsit ritkábban, de le szoktam menni és sétálok egyet. Kivéve, ha valami sürgős esetet kapunk, akkor nincs megállás. - az FBI ilyen, ha épp forró nyomon járunk, akkor van, hogy 10-12 órát is talpon vagyunk és hajszoljuk az elkövetőt. - Ejha, akkor te nem vagy ilyen éjszakai bagoly! Én inkább este vagyok aktív, amióta a magam ura vagyok, reggel olyan sokáig alszok amíg csak tudok! - kuncogok egy kicsit, ahogy sétálunk a pub felé. Minél közelebb érünk, annál szomjasabbnak érzem magam, pedig egyáltalán nem vagyok alkoholista. Csak jól esne már valami simogatóan lágy barna sör.
Teljes egyetértés van közöttünk a melák pasival kapcsolatban, ami örömre és jókedvre ad okot. Egyik részről, mert nem kedvelheti a kétajtós izompacsirtákat, másik részről pedig esélyem van ismerkedni vele. Egyszerűen nem estem ki még az ismerkedési szűrőjéből. Feltűnik nekem, hogy engem méreget, ami kisebb somolygást eredményez nálam, azonban sok pasival ellentétben biztosan nem fogok pózolni előtte, mint hülye gyerek a kirakatban. Az én izmaim a célnak megfelel, nem nagyok, de ha cipelnem kell nagyobb súlyt, akkor nem fogok megszakadni. A beszélgetésünk nem áll meg, sőt inkább tovább lépünk az izomagyúakról. - Ami azt illeti, vannak vicces családi történetek, úgy mint halálosan komolyak, hogy az már rémisztő. Egy-egy ilyen régi család sokat megélt már, sokat látott és tele van tapasztalattal. - magyarázom az én meglátásom, miközben én megtudom az övéről, hogy az egész családja rend fenntartással foglalkozott, s most is azt űzik. Érdekesnek találom, így a szemöldököm feljebb kúszik. - Legalább lefoglalja magát az ember, s nem gondolkozik hülyeségeken. Mármint a régmúlt keresésével. - teszem hozzá a saját véleményem, de utána kisebb szünet követi a mi beszélgetésünket. Kihasználom az alkalmat, hogy a bájos arcvonásain nézzek szét. Aki elsőre meglátja őt, akkor bizonyosan nem az jutna az eszébe, hogy egy kemény lánnyal van dolga. A következő kijelentése egyszerűen meglep, ráadásul kihívást kecsegtet. Full részegre leinni magam, hogy megmutassam a nőnek, hogy engem a kis szesz nincs rám hatással? Bele merjek menni? Sokkal jobb ötletem támad, s rögtön lecsapok rá. - Valóban úgy hiszed, hogy nem vagyok egy szesznyelő? Nos ami azt illeti jó a tűrőképességem, de tudod ezen az estén, nem szeretnék részeg lenni, hogy aztán ne emlékezzek rád. - megállok itt a beszéddel, hogy pár pillanattal később hozzátegyem, amolyan játékos hangnemben. - De ha kíváncsi vagy, akkor bátran teszteld magad – ez maga az örültség. Eddig még semmi jó nem származott abból, hogy full részegre ittam magam. Egy kellemes szex, meg az utána levő mizéria. Eszembe jut annak a lánynak tett fogadalmam, s be kell valljam, hogy szívesen bújnék oda Pamelához reggelente. A beszélgetésünk halad tovább a medrében, s érdekes információkhoz jutok ezáltal. Nem akarok kimaradni az ismerkedésből, így én szintén megosztom vele a saját életem. - Én Írországban kezdtem meg a tanulmányaim, de aztán hamar Amerikába jutottam a családdal. Mondhatsz bátran bevándorlónak, nem fogok megsértődni érte. Ami azt illeti, én sosem figyeltem különösebben az öltözködésre, mint egy bájhuszár lenyalt képpel. Szeretek hamar elkészülni, s nem szeretem, ha rám várakoznak. - nézek bele végül a két szép szemébe, s kihasználom a szünetet, hogy összeszedjem a gondolataim. Mi mást mondhatnék neki? - Én meg egy házias férfi vagyok, aki minden munkát elvégez a ház körül, amit csak tud. Nem félek a kihívásoktól, étkezésben , s másban én szintén szeretem a változatosságot. Napról napra növelem a kaja gyűjteményem, amit megtanultam elkészíteni. - itt jön tőlem egy mosolygás, majd egy kacsintás. Viszont jönnek a felhőkarcolók. Elkomorodok, mert tényleg nem a szívem csücskei. - Még mindig fura számomra a jelenlétük. Ahol születtem ott csak csupán családi házat, egy-egy iskola vagy épület díszítette a tájat. A következő kijelentésére nevetnem kell, hogy ötven méteren belül nem találna betont, akkor szédülne. Hasonlóan reagálok a szavaira. - Ha erősen szédülnél, akkor elkapnálak – tudom le, majd jön a következő, egyben fontos kérdése. - Igazság szerint én képeket rajzolok a nulláról, s aztán a többi elemet összegyúrom vele egy szépséggé. Nem könnyű feladat megtalálni a színeket. Sok dolgom van, s belekóstoltam már mindegyikbe, amit felsoroltál. - magabiztos vagyok, ráadásul egyáltalán nem hazudok, hogy ezáltal jobb színben tűnjek fel előtte. Tovább hallgatom, s bólintok párszor, hogy ezzel biztosítsam afelől, hogy teljesen rá figyelek. - Igyekszem letudni as munkáim, mert este rémes festeni vagy összpontosítani. Azért az emberi ébrenlétnek szintén vannak korlátai. - akár éjszakai bagoly, akár nem, attól függetlenül aludni kell.
- Végül is, van benne valami. Állítólag van abban valami, amit a Biblia is ír, hogy “hetedíziglen” kihatnak a dolgok a leszármazottakra is. Talán ha ismerjük a családunk múltját, könnyebben boldogulunk a jelenben. - nem szoktam ilyen filozofikus lenni, és valószínűleg a templomjáró szüleim néha fognák a fejüket a hagyományostól eltérő nézeteim miatt. Hiszek a természetgyógyászatban is, és az egyéb spirituális témákban, azt hiszem sokkal több csontom tört volna, ha nem vigyáznak rám az őrangyalaim. Mert szerintem nekem biztos, hogy több is van. Ahogy a bárra meg az iszogatásra terelődik a szó, bevallom ismételten végig mérem őt. Nem tűnik iszákosnak, annak azért lenne nyoma. Vajon hány korsó erős belga sör kellene hozzá, hogy kidőljön? Kettő, három? Talán még annyit sem bírna, a felépítése valahogy nem tűnik ideálisnak a masszív alkoholizáláshoz. Aztán lehet, hogy meglepődnék, ha nekem már keresztbe állnak a szemeim, ő meg még képes a kulturált viselkedésre. Ki tudja. - Én sem tervezem ma a sárga földön végezni. - mosolyodok el halványan, és nem teszem hozzá, hogy olyan jóban azért még nem vagyunk. Nem mintha bizalmatlan lennék, hiszen láthatta, hogy meg tudom védeni magam, nem hiszem, hogy kekeckedne velem. De vannak határok, amiket különösen új ismeretségnél nem lépek át. Egy sör, talán kettő belefér, de több nem, mert bár vagány vagyok meg bevállalós, azért az alkoholmámoros egyéjszakás kalandokat kihagyom. - Talán majd máskor. - mosolygok rá udvariasan, mert tényleg nem áll szándékomban részegséggel elrontani az estét. Mert amilyen értelmesen beszélgetünk, ezen egy vödör alkohol csak rontani tudna. - De azért inget viselsz. - jegyzem meg elgondolkodva. - És ahogy látom még csak nem is gyűrött, szóval valamennyire csak figyelsz rá, hogy hogyan öltözöl. Egyébként én sem foglalkozom az ilyesmivel. Mármint, csak akkor szöszölök sminkeléssel, ha muszáj. Nem csípem az ilyen csajos kencéket. - és nem is tudom őket használni. Kész röhej, hogy fogalmam sincs róla, hogy melyik a hidratáló, és hogy a fenébe kell használni a szempilla bodorító inkvizíciótól kölcsönzött kis eszközt. - Szóval konyhatündér vagy? Mi a specialitásod? - kérdezem incselkedve, mert bár tudok főzni, de nem igazán rajongok érte. Szerintem fölösleges időpocsékolás, mikor vannak éttermek, és lehet rendelni is. Aztán lehet, hogy csak azért gondolom így mert egymagamra főzni annyira nem élvezetes, sőt inkább uncsi. Irigylem, amiért otthonosabban mozog a konyhában nálam. - Jártál már az egyiknek a tetején? Hátha akkor megtetszene egy kicsit. - sok olyat ismerek, aki kisvárosból jött, és nem szereti a magas épületeket. Viszont amint felmegyünk egy kilátóba, és megcsodálják a tájat, az alattunk elterülő várost, mindjárt jobban érzik magukat az üvegpaloták árnyékában is. - Ezt jó tudni! Jók a reflexeid? - ugratom egy kicsit, mikor azt mondja, hogy elkapna, ha szédülnék. Kedves srácnak tűnik, tényleg van benne valami kisvárosi jófiús ártatlanság, ami kiemeli a nagyvárosi sármőrök közül. - Ne is mondd, dolgoztam már együtt grafikusokkal… el se tudtam képzelni korábban, hogy vagy ötven színárnyalatból válogatnak, mikor mondjuk egy játékfigura csizmáját színezik be. Marha jó szemük volt az ilyesmihez, szerintem ez nagyon különleges adottság ami csak nektek van meg. - elismerőek a szavaim, mert így gondolom. Nekem is értenem kell a képszerkesztőkhöz, de csak, hogy le tudjam követni a kódolással mindazt, amit ők megrajzoltak. Rengeteg melójuk van benne, ezt már láthattam testközelből is. - Szoktál festeni is? Anyukám is szokott, bár ő megrekedt az uncsi tájképek és virágcsokrok mázolásánál. - igen, ebből sejtheti, hogy nem rajongok a “klasszikus művészet” iránt. Inkább a kortárs művészeket ismerem el, amik elgondolkodtatnak, megmozgatnak bennem valamit. - Egyszer festettem én is egy képet, anya majdnem elájult. - kuncogok elégedetten - Mark Rothko egyik festménye adta az ihletet, de annyira nem jött be neki az eredmény. Azt mondta csak pazarolom a drága festéket meg a vásznat. - megvonom a vállam, és tovább sétálok. A szüleim eléggé rugalmatlanok, nem igazán értik a modern dolgokat. Mikor bejelentettem, hogy programozó leszek, és játékokkal akarok foglalkozni, az apám majdnem kitagadott. Szétrohasztom a gyerekek agyát a számítógéppel. Szerinte. Mivel csak a közelbe kellett jönni, hamar ide is értünk a kis kocsmához, de a bejárat előtt megtorpanok. - Kint vagy bent szeretnél ülni? - egész szép idő van, és vannak nagy kültéri fűtőtestek, meg pokrócok is. Valahogy hangulatosabbnak tűnik, mint bent ácsorogni a pult mellett. Azért is álltam meg, hogy ha mégis be szeretne menni, akkor előre tudjon menni, elvégre úgy illik, hogy a férfi lépjen be elsőként a bár ajtaján.
Felhívja a figyelmem, mikor a Bibliából próbál idézni. Sajátosan fejezi ki magát, ha nem is így lehet benne, akkor is nagyon jól megértettem őt. Ennek jeleként pedig kedvesen rámosolygok, de egy percre sem fordítom el a fejem. Egy darabig még gondolkozok a mondandóján, utána viszont tovább lépek vele együtt. Érzékelem, hogy mikor az italozás lesz a téma, akkor a szavaim nyomán végigmér engem. - Leettem magam, vagy valami rosszul áll rajtam? - érdeklődöm tőle. Így még sosem méregetett, számomra teljesen új a helyzet. Halványan zavarban vagyok, mert ezzel a sportos nővel lógok edzés után. Teljesen megnyugtat a tény, hogy ő sem gondolja, hogy a mai este folyamán kellene hülyére részegedni. - Jó hallani, hogy azért nem akarsz asztal alá inni. - somolygok felé, hiszen miért ne örülhetne az ember, hogy mindkettőnknek ugyanaz a célunk. Legalább nincs mellébeszélés. Kíváncsi leszek, hogy mi az a alkohol mennyiség, amennyit megenged magának. Tudja-e valóban a mértéket tartani, vagy ebbe fog belebukni? Egyszer újfent megerősít abban, hogy nem szeretne a mai nap részegen hazamenni, s ezt tudomásul veszem. - Valakiknek nem kell alkohol ahhoz, hogy lerészegedjenek. - kissé furán fogalmaztam, de remélem érti, hogy mire gondolok. Ha két személy ténylegesen jól elbeszélget egymással, akkor oda nem kell alkohol. Megrészegednek egymás társaságától, s lesz ott nevetés, vagy jókívánság. Nem akad le a mi csevegésünk, aminek örülök, mert nem azon kell agyalnom, hogy mit mondjak a nőnek. - Úgy valamennyire adok az öltözködésemre, de mint látod nem merek drága ruhadarabokat felvenni. Néha úgy érzem pedig, mintha a nagymamám öltöztetne. Olyan régiesen. Ha pedig valamilyen oknál fogva van szerencsém, akkor a modernebb stílus ötvöződik a régivel. - őszintén magyarázom neki, hogy miként vélekedek ez ügyben. Hamarosan jön tőle a vallomás, hogy ő sem szokott úgy nagy általánosságban sminkelni, vagy más szépészeti eszközzel élni. Képtelen vagyok nem kihagyni az alkalmat, hogy szembesítsem a nyilvánvalóval. - Mert egyszerűen így is jól nézel ki. Természetes szépség – ejtem ki végül, hogy miként szoktuk az olyan embereket nevezni. Én bátran beszélek vele, egyáltalán nem vonom meg tőle az információt. Egyre többet tudhat meg rólam. - Igen, az vagyok. A specialitásom a könnyed, de laktató reggelik. - ettől többet nem árulok el, mert következő találkozásra is kell hagyni az érdekességből. Kettőnk között most játszódik le az a bizonyos varázs, ami eddig töretlen. Eddig nincs semmi rossz benne. A következő kérdésére kicsit megfagyok, mert teljesen váratlanul ér. - Neem, egyáltalán nem voltam. Egyiknél sem néztem meg, hogy milyen lehet a kilátás. Jó nekem mostani magasság. Természetesen a magas hegyekkel nincsen gondom. - zárom körbe a témakört, hogy tisztában legyen vele, hogy kifejezetten az épületekkel van bajom. - Igen, a reflexeim jók, kivéve ha már sokat ittam – egészítem ki, mert nehogy azt higgye, hogy minden esetben olyan a helyzet. Sóhajtok egyet, mert azért edzés után rám telepszik a kellemes fáradtság. - Igazán? Akkor nem kell bemutatnom magam, s a munkám. - somolygok rá, mert annyira édesen beszél rólunk, mintha a szín istenei lennénk, s minden munkánk tökéletes lenne. Egy frászt, szoktam rontani, vagy éppenséggel olyan minőségben alkotni; annak ellenére, hogy szabadidőmben folyamatosan képzem magam, s gyakorlok. Nem minden hétvégén, de két hetente. - Köszönöm a bókot, az Én és megannyi sorstársam nevében is. - pirulok egy kicsit, mert ez egy pozitív visszajelzés, hogy valaki megbecsül minket és munkánkat. Valakik csak annyit látnak, hogy folyton kattintgatunk. - Igen festek, de én mindenfélét. Portrékat, elvont képeket és minden mást. Tudod, úgy vélem attól leszek még ügyesebb, ha kipróbálom, hogy hol a határ, s mit nem tudok. Ráadásul makacs vagyok, s többször próbálkozom. Vagy egyszerűen vannak képeim, amik hónapokba telik, míg teljesen elkészül. - adom tudtára, hogy nálam találna mindenfélét. Hamarosan megérkezünk a helyre, s ott egy fontos kérdést intéz nekem. Kint szeretnénk lenni, vagy bent? - Legyünk kint, kérlek. - nincs kedvem a pultnál tolakodni, mikor ide is kihozzák.
- Csak néztem, hogy egyáltalán képes lennél-e inni. Mármint fizikálisan. - felelek őszintén, mint mindig. Elég szerencsétlen tulajdonság ez, gyakran akaratlanul is megbántok másokat pedig csak az igazat vagy a véleményemet mondtam ki. Észbe is kapok, majd barátságosan teszem hozzá - A kigyúrt pasik többsége szerintem nem bírja úgy a piát. De benned látok némi potenciált. - teszem hozzá nem feltétlenül csak az udvariasság kedvéért. - Majd elválik… vagy majd talán máskor. - vonom meg a vállam talányosan, hiszen sosem lehet tudni, kivel mikor fut össze az ember. Még az is lehet, hogy ma sikerül seggre ülni, ahogy az is benne van, hogy egy következő alkalommal ittasodnánk le egymás társaságában. Szavai érdekesek, figyelmesen hallgatom, és elgondolkodok rajta. Hát, vannak helyzetek amikre azt mondják, hogy “megrészegít”, de azért annak a fele se tréfa. Sőt, azt hiszem én magam még nem éltem át ilyesmit, hogy “megrészegítsen” a szerelem vagy a pillanat. Nem vagyok egy romantikus alkat, talán a legkevésbé sem. Azt sem tudom, hogyan kell azt csinálni, andalogni meg a holdfényt bámulni. - Belőlem az anyám mindig fodros tündibündit akart csinálni. Nem jött össze mint láthatod. - húzom el a szám, de azért mosolygok is. - Az a fontos, hogy az ember jól érezze magát a ruháiban. A többi nem igazán számít. - osztom meg vele a véleményem. Tulajdonképpen az egész életünket ruhákban töltjük. Ha az számunkra kényelmetlen vagy nem tetszik, akkor lényegében elrontunk mindent, feszengünk és szorongunk olyasmi miatt ami lehetne akár egyszerű és kényelmes is. - Csak hízelegsz. - csóválom meg a fejem, mert tisztában vagyok vele, hogy vállalható fejem van, de szépnek nem mondanám. Az FBI-nál épp elég tűsarkús kis angyalarcú nő ül, hogy tudjam én nem vagyok különleges. Aztán lehet, hogy ha lemosnánk róluk a vakolatot, ijesztőek lennének, de sminkben… le a kalappal! Hozzájuk képest én szürke egér vagyok, de egyáltalán nem bánom, így van jól. - Reggelik? Miért épp a reggeli? - teszem fel a kézenfekvő kérdést. Kevesen büszkélkednek pont ezzel, most kíváncsivá tett. - Óh… sajnálom. - csóválom meg a fejem. Mivel én az árnyékukban nőttem fel, kifejezetten szeretem a toronyházakat, ahogy a napfény csillog a csupa üveg falaikon. - Talán majd sikerül megszoknod őket, hogy legalábbis ne bosszantsanak. - próbálom vigasztalni, hiszen nem lehet egyszerű helyzetben ebben a városban, ha nem kedveli a magas épületeket. - Nem, ismerem a munkátok lényegét. Kreatív, művészlelkek vagytok. Tényleg elismerésem.- erősítem meg, majd magyarázva teszem hozzá - Az előző munkahelyemen rengeteg grafikussal dolgoztam csapatban. Programozó vagyok, pontosabban informatikai mérnök. - többek közt, ugyebár, de amíg nem kérdezi hol dolgozom, nem fogom reklámozni. Vannak, akiknek még az edző cipője is FBI logós, én nem tartozom közéjük. Jobb, ha egy ügynök fedésben marad. - Ennyire szeretsz festeni? Tudsz mutatni egy-két festményedet? - bár nem vagyok műkritikus, de szeretem a festményeket, különösen ha modern és elgondolkodtató. Meg aztán, érdekel is, hogy milyen lehet Cillian művészete. Sokszor egy festmény többet elmond róla, mint számtalan órányi beszélgetés. Mikor megérkezünk, megtorpanok, mivel nem tudom hol szeretne helyet foglalni. Mikor azt mondja, hogy kint, bólintok, és egy békésebb asztalt választok, közel a fűtőtesthez. Nem várom el, hogy a székemmel babráljon, inkább csak leülök, és jó szorosan beburkolózok az egyik pokrócba, hogy biztosan ne fázzak meg. - Neked kell az itallap, vagy tudod mit kérsz? - pislogok felé, miközben kényelmesen elhelyezkedek a fonott fotelkában, lábaimat törökülésbe helyezem. Látszik, hogy nem vagyok se úrinő, se a csábítás nagymestere, de cserébe önmagam vagyok. Talán ez is elég, mert többet bizony nem tudok nyújtani. Mikor a pincér a közelbe ér, és Cillian is tudja már, hogy mit kér, leadom a rendelésem. - Egy korsó Guiness-t kérek, és egy dupla Jameson whiskyt jég nélkül. - nem udvariasságból rendelek csupa ír italt, hanem mert ezeket kívánom. Talán meglepődik a mennyiségtől Cillian, de én ezeket igazából egész estére kértem, a whisky felmelegít, a sör oltja a szomjat. Türelmesen várok, míg a pincér eloldalog, addig békésen nézelődök. Jó kis hely ez, barátságos. - Már meséltél a családodról… ők is itt élnek veled? Vagy egyedül keltél át az óceánon? - érdeklődök ismét.
- Fizikálisan bárhogy nézhet az ember. A túlsúlyos emberek nagyobbat zakóznak, tudod a tömeg és a gravitáció. Ráadásul, ha valakire ráesnek, akkor végképp durva. Nem szedik ki alóla egykönnyen az illetőt – láttam már egy ilyet, s szegény csajszi vinnyogott alatta gebe testével. Öt markos legény kellett ahhoz, hogy leszedjék a bajba jutottról. Érdekes dolgokat mond Pamela a kigyúrt pasikról, s az alkoholról. - Köszönöm, igazán megtisztelsz a szavaiddal – villantok felé egy mosolyt, s a szórakozottság kedvéért én kezdem őt nézni hasonló szempontból. Még a szemem is összeszűkítem, majd a következőt mondom neki. - Én meg nem merem megkérdőjelezni egy nő szavait, ha állít valamit. - nézek rá pajkos mosollyal, aztán a következő szavakat mondom utána. - De tudod a szövegelés helyett a cselekvés az mindennél jobb bizonyosságot ad. - komolyodok meg a mondás közben, mert nincs benne semmilyen vicces tartalom. Ráadásul komolyan gondolom. Ezután hozzálát az életének egyes darabkáját megmutatni nekem. Pontosan a szülőkkel kapcsolatos. Az anyja tündibündit szeretett volna csinálni? - Azt látom, hogy nem az lettél. Azt a rúgást a kigyúrt macinak egy selyemkirálynő nem tenné meg, mert kilátszana a bugyija – szólok közbe nagy értelmesen, s mint észlelheti, hogy én sem vonok meg bizonyos szavakat a szótáramból. Nem kell aggódnia, hogy megront engem, mert elég művelt vagyok a cifra mondások terén. - Teljesen egyetértek veled. Fontos, hogy miként érzed magad a ruhában. - kacsintok rá, aztán megnézem a mostani öltözetét. Jól áll rajta, s jól kifejezi magát vele. Sokan mondanák, hogy hol vannak a lányos cuccok róla. - A frászt hízelgek! Szerintem nagyon 5/5ös az öltözködésed, jól kifejezi a lényedet. Ráadásul nem szeretem azokat a lányokat, akik agyonpúderezik magukat, meg kifestegetnek, majd tötyörésznek. - kissé elkapott a hév, de utána próbálom nyugtatni magam. Fel is emelem a kezem. - Bocsáss meg, ha kicsit bántón viselkedtem most ezzel a hevességgel. - fújom ki a levegőt, végül csak elengedem a témakört, mert kár belé. Sokkal inkább meglepem azzal, hogy miért a reggelikre álltam rá. - Mert az első étkezés alapozza meg az egész napod. Ha kihagyod, vagy elkapkodod, akkor egész napod pocsék lesz. - mondom el a véleményem, s remélhetőleg nem néz rám csúnya szemekkel, mert így belegondolva tűnhetek számára étkezési gurunak. - Szólj rám különben nyugodtan, ha sok vagyok, vagy egyszerűen untatlak - adom meg neki az engedélyt, hogy bizony ne fogja vissza magát a beszélgetésünk során. Szóvá kerül a gyengém, ezek a felkarcolók. Nem vagyok rest elárulni neki, hogy nem a szívem csücskei. - Rá se ránts, meg úgy bizonyos magasságig nem zavarnak, mint például az iskolák épületei. De attól feljebb van a gond – egészítem gyorsan ki a témát. Hálásan nézek rá, mert vigasztalni próbál, s ez bizony mosolygással tölt el. Nem nézné ki az ember egy ilyen nőtől, ilyen rövid idő alatt. Hamarosan megtudom, hogy előző munkahelyén sok olyannal dolgozott, mint én. Megtudom, hogy ő mit dolgozik, s egy kicsit sorstársnak vélem. A programozók is órák hosszat csinálják a dolgukat, meg én is. - Ha tehetném galériákba festenék, de egy kép megalkotása több hónapba kerül. A kép értékét meg nem te fogod megmondani, hanem a megrendelő. Ha tetszik, akkor csillagos ég is lehet az összeg, de ha éppen elmegy, akkor meg éppen alamizsna pénz. Jó, van most két festményem, amit majdnem egy éve festek. Hamarosan megérik az eladásra. - magyarázom neki, közben előveszem a mobilom, s megmutatom a jelenlegi állapotát a két képnek. Az egyiken egy gömb alakú városkép, ami egy buborékban van, viszont a buboréknak szép angyali szárnya van. A másik pedig direkt a kép a képben technólógiát alkalmaztam. Az összképe egy mosolygós arc, azonban ha jobban odafigyel, akkor az kettébomlik ying és yang félre,s azon belül találhat érdekességeket. - Ezek lennének. - megérkezünk a helyre, ahol én azt válaszolom neki a kérdésére, hogy legyünk kint. Nincs ellenére a kinti italozás, így követem őt. Mikor megérkezünk az asztalunkhoz, akkor a kérdése hallatán mosolygok. - Tudom már, hogy mit fogok inni. - mikor megérkezik a pincér, akkor leadom neki a rendelésem. - Két korsó Smithwick's, s egy Tyrconnellt kérek – tudom le a sajátom, s ha már elment a pincér, akkor Pamelára nézek. - Az igazság az, hogy szüleim már nem élnek, meghaltak egy repülőgép balesetben. Belementek a viharfelhőbe. Lezuhantak. Az öcsém hazaköltözött nagyszülőkhöz, aztán mindent rám kent, hogy miért nem tudtam a szülőket lebeszélni az utazásról. Minden rokonomat ellenem fordított, így szinte egykeként maradtam Amerikában. Szóval velük jöttem, éltünk együtt, aztán nem olyan régen meghaltak. Itt nőttem fel inkább, mint otthon.
Az alkoholtűrés mindig egy érdekes kérdés, mindenki azt hiszi, hogy jól bírja, de elég egy fárasztó munkanap vagy egy kicsi lelki gubanc és egy felestől is seggre ül az ember. Alapvetően ez az egész mindig függ a szituációtól is. Lényeg, hogy egyikünk se úgy indul neki a délutánnak, hogy az arcán csússzon hazáig. - Az ogrét? Csak meglegyintettem. - kuncogok vidáman, miközben mellette sétálgatok. - Konzervatív zsaru családba születtem, a férfiak zsaruk, a nők zsaru feleségek… mindenki tündibündi meg rózsaszín, anyám az idegeimre megy mikor szoknyákat vesz nekem meg ilyesmiket, hogy járjak csinosan. - forgatom a szemeimet nyűgösen. - Nem szeretek én sem feszengeni, mástól se várnám soha. - bólogatok is mellé. Az ember járjon úgy ahogy szeretne, a kényelmetlen ruhák miatt egész nap bennünk lehet a feszültség. Nem mondom, az FBI-nál mindenki kopogós cipőben jár és öltönyben, kissé kilógok közülük, de ez sem érdekel különösebben. Nem én akartam ugyanis itt dolgozni, hanem ők hívtak. Szerintem ez ad némi előnyt az ilyen helyzetekben. - Pedig a pasik többsége a másfél méteres műszempillát csípi meg a szilikon ciciket… - emelem magasba a szemöldökömet a kirohanására. Nem állok le vele vitázni, hogy ha egy bronzos bőrű, szépen sminkelt, illatos csajszi egy szál tűsarkúban és hajgumiban riszálna neki, bizony nem sokat gondolkodna azon, hogy egy edzőcipős kócos, esetleg túlsúlyosabb nővel lenne-e szívesebben csak mert neki “szebb a lelke”. A pasik így működnek mióta világ a világ, ezt ő se tagadhatja, bármennyire szomorú is, hogy a külcsín ennyivel fontosabb mint a belbecs. - Mindenki ezt mondja, bár én inkább a reggeli futásra esküszöm. Teli hassal azt meg nem lehet. - mosolygok halványan. - Egyébként a villásreggelit imádom, főleg a bacont és a buggyantott tojást pirítóssal. - nem árt egy kis súgás, ki tudja még hogyan alakul ez a nap, ki hol ébred majd reggel. - Majd szólok, ha már sok lennél. De eddig tipikus jófiú vagy, sajnos. - ugratom egy kicsit, mert az ismerőseim többsége, ha rám néz nem épp a jó kislány jutna rólam eszükbe. Ellentétesnek tűnhetünk, pedig igazából én magam eléggé konzervatív vagyok, és hagyománytisztelő is, bizonyos értelemben. - Mindig a kereslet alakítja az árat, sosem a kínálat. - bólogatok nagy egyetértésben. - Volt egy kollégám még Californiában, ő teljesen át is állt a falfestésre. Jól fizet, és biztos, hogy valakinek az otthonát díszítik majd a művei. Ilyesmiben még nem gondolkodtál? - teszem fel érdeklődve a kérdést. Mikor aztán mondja, hogy a két képe is milyen sokáig készül, inkább nem feszegetem a dolgot. A falfestésnél fontos lenne az is, hogy maximum néhány nap alatt elkészüljenek a művek, amit a megrendelő kér. - Tetszenek. Nagyon kifejezőek. - summázom a véleményem a festményeiről. Nem értek a művészethez, de azt értem, amikor érzelmeket közvetítenek. Cillian képei tele vannak érzésekkel, elég egy pillantás és máris valami furcsa örvényben találhatjuk magunkat. Leülök az egyik kényelmes székbe, és magam köré tekerem a pokrócot is. Csalóka az időjárás, amint lemegy a nap (ami már csak percek kérdése), máris szörnyen hűvös lesz. Szeretem a sört is, és most megkívántam a whiskyt is, bár nem szokásom csak úgy magában iszogatni. Nekem kissé túl karakteres ital. A rendelés után Cillian családja iránt érdeklődök, de a válaszát hallva, kapitális baleknak érzem magam. Pedig hát tudom, hogy nem tudhattam, neki sincs a homlokára írva. - Sajnálom. - sóhajtok egy jó nagyot, és felé nyújtom a kezem, ha akarja, megfogja ha nem, nem. - Felfoghatatlan, nem elég ami történt, még a testvéred is szívózik? - szomorkásan megcsóválom a fejem. - Azt hiszem, én sose tudnék így viselkedni a bátyámmal… a testvérek tartsanak össze, főleg a bajban. - őszintén keresem a szemeit, majd aztán ahogy látom szemem sarkából a pincért, bátortalanul el is mosolyodok. Gondolat elterelő hadművelet! Nem vagyok jó vigasztalásban, többnyire az a vége, hogy pánikba esek és hülyeségeket beszélek vagy teszek. - Óó! Már itt is a rendelésünk! Látom mindketten belehúzunk mégis. De ha már iszunk, csináljuk rendesen! - elé teszem a poharát, és én is megfogom azt, amiben a feles található. - Igyunk pertut! Mindig ki akartam próbálni, annyira menőnek tűnt gyerekkoromban! - ajánlom fel mosolyogva, és már nyújtom is a karom, hogy hagyományos módon össze akaszthassuk őket.
Nézem, hogy a mellettem sétáló Pamelának milyen jókedve van. Bájosan néz ki, mikor kuncogni látom, azonban vagyok annyira tapasztalt, hogy nem mondom el neki. Megtartom magamnak ezt az észrevételt. Újra ecsetelni kezdi, hogy a családjában mindenki zsaru, azon az édesanyja szoknyákat vesz neki. - Én megtartanám őket, hiszen nem tudhatni, hogy nincs-e hely, ahová érdemes azt vinni. Ami engem illet, én szívesen megnézném, hogy hogyan áll rajtad. Nyugi, nem miniszoknyára gondoltam, amit a mai fiatalság olykor túlságba visz, egyes esetekben. - toldom meg a saját véleményemmel és megfigyelésemmel. Sok 15-17 éves kislányka esik ebbe a hibába, azonban utána szintén megvan az eredménye, ha olyan történik velük. - De igen, a munkád során a szoknya csak hátráltatna. Ha üldöznél valakit, akkor az illető simán meglépne. - mosolygok magamban, mert elég fura ötlet jutott az eszembe. Egy ideig magamban tanakodok, hogy elmondjam neki, de végül is miért ne? Hátha értékeli az ötletem, valami módon. - Különben ha annyira feszélyeznek a szoknyák, akkor szerintem eladományozhatod egy-egy elkapott személynek. Férfiak biztosan nem tudnának futni szoknyában. - tudom, hogy ilyen nem tehető meg, mert durván belemászna az ember a személyiségi jogokba. - Nos ami azt illeti, neked sincs utcaseprő szempilláid, sem pedig puder rétegek az arcodon. Emellett nem hinném, hogy rávetemednél a szilikon cicikre – tekintetem a mellkasára irányul, mintha csak azt mérném, hogy a felvetésem helyes-e? Áttérünk a reggelihez, legalábbis a saját tapasztalatomat osztom meg vele. - Villás reggeli, baconnel és buggyantott tojással, meg a pirítós. Feljegyeztem magamnak. - ami azután következik, az egyszerűen felébreszti bennem a kíváncsiságot. Szóval jófiú vagyok. Elgondolkozok magamon, s végül is nem lőtt mellé. Miért adnám a tipikus rosszfiút? Nem kifizetődő, meg erőltetett lenne. Nem mindenkit tudnék vele megtéveszteni, főleg ezt a nőt. Ráadásul hozzá képest, én nem igazán tudnám magam megvédeni. - Majd ha lesz egy szép otthonom, akkor lehet megpróbálkozok a saját műveimmel feldobni még inkább egy-egy helyiség hangulatát. Másoknak nem nagyon vállalnék el ilyesmit. Sok technikát kell elsajátítanom, meg gyakorolnom egy kicsit. Azt hinné az ember, hogy olyan könnyű kifejezni magad aktuálisan egy kép formájában. - nemsokára mutatok neki pár régebbi alkotásom, amit aprólékosan készítettem olyanná, amilyen. Kicsit tartok a válaszától, mert ebben érzékeny vagyok. Ám mikor röviden és tömören elmondja a véleményét róla, akkor letaglóz. - Köszönöm – szokásosnál egy picit jobban meg vagyok illetődve. Örülök annak, hogy megérkezünk az ivóhelyre, majd hamarosan helyet foglalunk egy asztalnál. Nem fázom, legalábbis egyelőre nem. Két perc sem telik bele, s én szintén a hidegtől megvédem a hátam és a derekam. Hamarosan rákérdez a családomra, így mesélni kezdem a helyzetet. Nincs semmi titkolni való nincs benne, de egyáltalán nem egy happy end kivitelű. Igazi Grimm mesébe illő. Meglep az együttérzése, s mikor nyújtja a kezét, akkor én lágyan elkapom és a kézfejére puszit nyomok. - Semmi gond, nem tudhattad. Nem haragszom érte, már túl vagyok a poklon. 1 évig szenvedtem, miatta. De annak már vége. Ami az öcsémet illeti, ő egy elkényeztetett herceg, aki szereti a lazulást és semmit tevést. Igazság szerint, sosem voltam jóban a testvéremmel emiatt. Sosem tartottunk ki egymás mellett. Apró szívatások közöttünk. Ha élet halál kérdése rajta függne, akkor a sajátját mentené. - nézek bele kedvesen Pamela szemébe, miközben fogom még mindig a kezét. Hallgatom egy kellemes mosollyal a szavait, aztán úgy döntök, hogy belemegyek a dologba. - Rendben – érkeznek meg az italaink, aztán eleget teszek a kérésének, s úgy teszek, ahogy ő. Pertut inni vele, olyan érzés, mintha a bizalmába fogadott volna. Somolygok rá rendesen, s mikor le kell hajtani azt italt, akkor magamba döntöm.
- Hervasztó látvány lennék benne. - rázom a fejem mosolyogva - Állandóan kék-zöld a lábszáram, mint akit vascsövekkel ütlegelnek éjjel. Szerintem ez nem igazán kompatibilis a szoknyával. - aztán kapcsolok, hogy így valami butaságra fog gondolni, így beavatom, mi is a legkedvesebb hobbim - Focizni szoktam, európai foci. Ott a lányok egy kicsit lerúgják egymást. - agresszív sport ha azt nézzük, még ha kívülről nem is mindig látszik. Apám biztatott, hogy jó lesz ez nekem, és végül is igaza lett, mert megszerettem. - Valahogy így. Bár én még csak informatikus technikus vagyok, viszonylag ritkán szaladgálok a rosszfiúk után. - mosolygok rá barátságosan. Tudom-tudom, nem kell azt reklámozni, ha valaki az FBI-nál dolgozik, de az az igazság, hogy én nem vagyok se különleges ügynök, se titkos ügynök, se beépített ember, és nem is leszek, így azt hiszem nekem nem kell titkolózni. Pláne nem ilyen rendes srácok előtt. - Van egy unokahúgom, neki szoktam adni őket. Szerintem a kiscsaj még örül is nekik. - bólogatok az elajándékozós ötletre, bár tény, hogy nem a gyanúsítottakat boldogítom a személyes motyómmal. - Ha hiszed ha nem, az utcaseprő szempillákon már elmerengtem egyszer, hogy jó lenne. Olyan naaagy, rebegtetni való, strasszos fajta. Tavaly halloweenkor, mikor utcalánynak öltöztem a jelmez versenyre. - nevetem el magam a végén. Igen, csak ilyen körülmények közt gondolkodok el egyáltalán azon, hogy kipingáljam az arcom valahogy. - Gondolod, hogy még hasznos tudás lehet belőle? - kérdezem incselkedve, majd magam is elmélázok rajta, hogy végül is nem is feltétlenül lehetetlen, hogy egyszer reggelit készítsen nekem. Mondjuk holnap, a bevitt alkohol mennyiségétől függően. Nem mondom, hogy minden nap mást viszek haza (a macskám nem is igazán rajongana érte), de volt már rá precedens, hogy nem aludtam otthon… - Irigylem azokat, akik képekben is át tudják adni a gondolataikat, hangulatot vagy érzéseket. Azt hiszem ez olyan áldás, ami kevés embernek adatott meg. - kicsit sem füllentek ezzel, tényleg irigykedem rájuk. Matematikus-zsaru család lévén nálunk senkinek sincs a művészetekhez érzéke. Érteni értjük, de az alkotás ajándéka nem adatott meg nekünk. Hűvösre fordulhat az idő, és mivel nem olyan rég edzettünk, nem kellene megfázni. Tetszik, hogy ő is használja a pokrócot. Sok pasi olyan önérzetes idióta macho lenne, hogy inkább vesemedence gyulladást kap, de akkor se védi magát a hidegtől. Ez mindenképp imponál. Amikor a családjáról mesél, egészen elkomorodok. Nem azért, mert szánom őt, hanem mert ez tényleg borzasztó dolog. Bele se merek gondolni, hogy velem mi lenne a szüleim vagy a bátyám nélkül. Valószínűleg magam alá zuhannék és úgy is maradnék. Elmosolyodok, amikor a kézfejemre egy puszit ad, és bátorítón szorítom meg a kezét, és amikor a testvéréről mesél, összehúzom a szemöldökömet. - Már bocsánat, de… egy igazi seggfejnek tűnik. Talán nem is olyan nagy baj, ha nem része a mindennapjaidnak. - nem szeretem az ilyen pasikat. Felelősséggel tartozik az ember a családja iránt, a testvére iránt is. Ha kigyulladna a repülőnk és csak egy ejtőernyő lenne, a bátyámmal azért verekednénk, mert mindketten a másiknak akarnánk adni. Habozás nélkül, bárhol és bármikor elé ugranék a golyónak, ha őt célozzák, és tudom, hogy ő ugyanígy érez irántam. A testvéri szeretetnek ilyennek kellene lennie. Eszembe is jut egy kis hangulat javítás, ihatnánk egy pertut, hátha ettől belazulunk. Közelebb hajolok, karomat átfűzöm az ő karján, majd egész közelről vigyorgok rá. - Egészség! - kacsintok, majd már iszom is a magam jófajta kis whiskyjét. Kellemesen átmelegít, szeretem is. Nem vagyok az a “egy tejszínes eperlikőrt kérek, köszipuszi” típusú csaj. Mikor kiürültek a poharak, jókedvűen húzódok vissza a székembe, és az asztalra helyezem az üres poharat. - Neked hogyhogy nincs jobb esti programod, mint idegenekkel iszogatni? - mert az tiszta sor, hogy én szingli lévén azt csinálok amit akarok, de ilyen csajmágnes pofival, nem igazán tudom elképzelni, hogy rá nem vár senki. A söröm után nyúlok, és kortyolok is belőle, igaz főként a habjából de ezt se bánom, mert finom bársonyos. - Vagy téged is csak valami utcáról mentett kóbor állat vár haza?
Meglepődök a kifejezésén, hogy hervasztó látvány lenne. A további szavai nyomán próbálom elképzelni a színekkel teli lábszárát. Ami azt illeti látványilag tényleg durván nézne ki, s rögtön jönnének a hercegek, hogy felajánlják a segítségüket Pamnek. - Hosszú szoknyával sem? Khmm a miniszoknya túlságosan erotikát sugárzó és nem munkahelyre való. - egészen váratlanul ér, sőt egyszerűen felszalad a szemöldököm, mikor az európai focit említi előttem. Leplezetlenül nézek végig rajta, mert bevallom, hogy sok minden más hobbit el tudtam volna képzelni, de ezt nem. - Mindenben van egy kisebb jó, s nem biztos, hogy olyan kifizetődő a rosszfiúk után szaladgálni és veszélynek kitenni az életed. - húzom el a szájam szélét, mert mi van, ha úgy sérül meg,hogy lebénul, vagy egyéb baja történik. Remélem, hogy nem hallatszott ki a szavaimból az enyhe aggódás. Próbálom kizárni az elmémből ezt a lehetséges forgatókönyvet. Próbálkozok egy mosollyal, amit felé küldök. - Jó hallani, hogy van rokonod, akinek bátran elajándékozod. Legalább nem kell agyalnod olykor a meglepetés ajándékokon. Ezen felül, biztosan belenő. - remélem nem értettem félre a kiscsaj szót, de ha igen, akkor majd biztosan kijavít. Ezután következő egy olyan rész, amit én egyszerűen végigmosolygok. Nagyon jól tud mesélni, s mindenképpen dob az én hangulatomon. Ráadásul nem kicsit, hanem nagyot. - Igen, teljes mértékben úgy vélem – erősítem őt abban, hogy szívesen fogadok tőle ilyen információkat. Szeretek kedveskedni női partnereimnek, s ha netalántán olyan helyzet alakulna ki, akkor biztosan elkészíteném neki. Sok nő hiszi azt a mai világban, hogy kedveskedni kell a férfinek, azonban szerintem ez fordítva is megtörténhet. Ráadásul úgy, hogy én a reggelikre vagyok ráállva. - Köszönöm, a kellemes szavakat minden művész nevében is, akik eddig éltek, vagy élnek és élni fognak. - vigyorgom el a végét, mert csak én vagyok én ilyen bátor, hogy minden alkotó művészt beleveszek. Kell egy kis idő, míg ezt a elismerést megemésztem, s túllépek rajta. Nem reménykedtem benne, hogy a nap folyamán ilyet kapok. Hideg van edzés után, főleg úgy, hogy leültünk italozni. Magamra húzom a takarót, hogy melegen tartson, s megvédjem magam a hidegtől, s elkerüljek egy megfázást. Nem vagyok buta férfi, így ügyelek magamra. - Köszönöm, hogy ezeket a szavakat kimondtad az öcsémről. Én sem tudtam volna szebben fogalmazni. Egy kényeztetett seggfej. Valószínűleg most a nagyszüleinknél lógatja a lábát, s cseppet sem gondolkozik azon, hogy dolgozzon. Majd a nagyszülők eltartják. - szorulnak ökölbe a kezeim, mert ahányszor eszembe jutnak azon esetek, nem tudok másképp lereagálni. Akkor kellett volna a szüleim helyett felpofozni, hogy ébredjen fel a Hercegi mámorból. Én meg a jó tesó voltam, aki mindig védte az öccsét, s nem emelte rá a kezét. Mióta meghaltak a szüleim, azóta egyre inkább gondolok erre a lehetőségre. - Igen, jobb mindkettőnk esetében, hogy nem látjuk egymást – szólok úgy, hogy csupán Pam hallhassa. Előhozakodik a pertu ötletével, amit igazán tudok díjazni jelen esetben. Nem ellenkezek, sőt tetszik nekem, hogy ilyen szintre emeljük a kapcsolatunkat. - Egészség! - mosolyodok el pimasz módon, mikor ő kacsint rám. Nem sokkal lemaradva tőle én szintén leküldöm az italom, nem hagyva az alján egy cseppet sem. Visszahúzódik a helyére. Én követem a példáját. Eligazítom magamon a pokrócot, s a kérdésére csupán akkor válaszolok. - Idegen? Már nem tartalak annak, mert tudom a neved. - kacsintok oda neki, kisebb szünet után hozzáteszem. - Tetszik, hogy ilyen kellemesen el tudok veled beszélgetni. Vannak női ismerőseim, de azok nem tudnának ilyen értelmesen megnyilvánulni. Ráadásul ezek a lánykák a legjobb barátaim barátnői, így meg sem fordul tőlem, hogy kihasználjam a helyzetet. Nem vágyok az értelmetlen fecsegésre, meg a lányos alkoholmámoros rámenősségre. Mert volt már, hogy rám akart mászni a csaj. - húzom el a szájam szélét, mert abban nincs semmilyen vonzó és játék. Ráadásul szilikon cicik. - Engem egy állat sem vár haza, leginkább a sötét lakás, míg fel nem kapcsolom a villanyt. Utána megtalálom a zuhanyzót, majd az ágyam. De van mikor más tevékenységek is becsúsznak a programba – kacsintok felé, s végül csak elmondom a véleményem. - Igazán üdítő látvány vagy a természetességeddel, s személyiségeddel. Igazi gyöngyszem vagy – felemelem a sörös kupám, majd kortyolok egy jó nagyot. Enyhítem a szomjúságom, s igazán jólesik.
Kezdőlap
