Kilenc éves voltam, amikor az apám megtanított sakkozni. Eleinte szinte lehetetlen küldetésnek tűnt, tekintve, hogy nem akartam elfogadni a játékszabályokat. Tulajdonképpen a mai napig nem vagyok hajlandó elfogadni, ahogyan az életben sem mindig, ettől függetlenül bizonyos helyzetekben a békesség kedvéért behódolok.
- Én ezt a bábut akarom levenni.
-De miért?
-Mert akkor neked kevesebb lesz. És mert az tetszik a legjobban.
-Ejj de akaratos kisbéka vagy te. Az a királynő. Azt nem veheted le, csak akkor, ha megnyered a játékot.
-Jó. Akkor megnyerem.

(P) pawn - A gyalog
Aki mindig először lép. A feláldozható. Kicsit ez is vagyok azt hiszem. Bár nem állítanám, hogy áldozat tipus vagyok. Inkább az, aki hajlandó eljátszani az áldozat szerepét ha azzal más valakit védelmez. Elég korán rájöttem, hogy az egész sakktábla semmit nem ér a gyalog nélkül. Ő az egyetlen, akiből hiányzik az önzés. Nem nyerni akar, hanem feláldozni magát azért, hogy a királynő célba érjen.

N/Kt knight - A huszár
A megfontolt. Valahogyan úgy képzeltem egykor, hogy a huszár minden esetben kizárólag a saját feje után megy. Pedig valójában csak azt teszi, hogy bizonyos helyzetekben kompromisszumot köt, csupán azért, hogy az egészet nézve mindenkinek jó legyen. Egész életemben meg akartam felelni a családom akaratának, kompromisszumokat kötöttem, úgy  léptem ahogyan elvárták tőlem. Végül aztán egy napon, amikor megismertem a férjemet mindent magam mögött hagytam, és engedtem, hogy egy láthatatlan kéz leszedje a huszáromat a tábláról. Ha kompromisszumot akarok kötni, azt a szabad akaratomból kell tennem és nem azért mert ezt várják el tőlem.

B bishop  - A futó
Az átlós ember, akinek csak fekete és fehér létezik, mást nem ismer. A világ azonban nem csak két színből áll.Szeretem a változatosságot, szeretem a nevetést, szeretem az őrültségeket magam körül. A játékosság, az állandó nevetés szinte úgy követ mint egy illékony és édes árnyék, amit nem lehet elhajtani, nem lehet megszűntetni. A munkámban túl sok a mocsok, nem akarom a magánéletemben is viszont látni.A kettőt el kell választani egymástól. A munka a fekete, a magánélet a fehér...a fehérben pedig megbújik a szivárvány összes színe.

R rook, castle  - A bástya
A védelmező, az állhatatos, a szívós és kitartó. Ez vagyok a munkámban. Ott kizárólag a komoly és megfontolt énemet ismerik, a bástyát és nem a futót. Bármit megteszek azért akit meg kell védenem, és olyankor tökéletesen kizárom a külvilágot. Olyankor elfelejtem, hogy van saját életem, vannak szeretteim, van valaki aki hazavár.

K king - A király
Az egyetlen aki a királynő mellett áll, anélkül, hogy egy tapodtat is odébb lépne önszántából.Csak akkor indul bármerre, ha kényszerítik, vagy a szükség így rendeli. A király hűsége kikezdhetetlen, ahogyan az enyém is.

Q queen  - A királynő
Aki végül mattot ad.Ha azt hitted ez is egy személy vagy egy rám jellemző tulajdonság hordozója, akkor tévedésben vagy. Mert ez maga az élet. A királynő, aki büszkén és fejét felszegve figyel és vár, és lecsap ha nem figyelsz. De mi itt vagyunk. Gyalogok, huszárok futók és bástyák, hogy felvegyük velük a küzdelmet.

- Matt.- jelentettem ki kilenc évesen büszkén, amikor apa először hagyott nyerni.
- És mi a sakk lényege, Mia?
- Hogy a végén minden bábu ugyanabba a dobozba kerül vissza.
- Ez az amit soha nem szabad elfelejtened.

És én nem is felejtettem el….


Két éve…

Timothy Tracker nem a legokosabb ember. Timothy Tracker talán nem is a legszebb, de van valaki az életében aki mindentől megóvná ha tehetné, noha csupán öt perccel érkezett korábban mint ő. A nagy tükör előtt állva próbálja megkötni a nyakkendőjét, egy mélyzöld csodát, amit nem ő választott, de Hans szerint valami komoly szín kell egy munka elbeszélgetésre, elvégre nem  valami komolytalan pályázó. Ez lesz a harmadik interjú, amire elmegy, és remélhetőleg nem a harmadik, amelyről nyíltan vállalt homoszexualitása miatt fogják elbocsátani. Nem kellene, hogy bevallja, nem is kellene semmit mondania, csupán arról beszélni amihez ért. Mert Timothy Tracker, mondjon bárki bármit, az egyik legjobb hangmérnök a szakmában. Ám amióta három éve coming out-olt, megunva az állandó bújkálást, azóta mégis mintha újra menekülne. Az emberek vádló pillantásai elől, az apja szúrós tekintete elől, mintha nem is lenne ember. Pedig ő ugyanaz maradt. Ugyanaz aki imádja a reggeleket, amikor a szoba, amúgy meleg levegője is még hűvös az ágyhoz képest, szereti az édes omlettet forró baracklekvárral, az anyja harminc éve állandó parfümjének megszokott illatát és szereti, amikor a nővére Mia, összeráncolt szemöldökkel mozgatja az orrát durcásan, mint egy mormota. Timothy semmit nem változott, soha nem is volt más, az emberek mégis képtelenek elfogadni a tényt, hogy szexuálisan a saját neméhez vonzódik. A családban kizárólag ikernővére az aki a kezdetektől mellette áll, aki nem tekint rá másképpen, aki ugyanúgy megöleli, és akinél három éve már, hogy az ideje nagy részét tölti.
Még egyszer áttúrta a haját, és rideg verítékes kezét a nadrágja szárába törölte. Zavart tekintettel nézett oldalra a nővérére, az arca most egészen kisfiús volt. Mia arra gondolt, hogy pontosan olyan mint egykor az óvodában, amikor együtt készültek az anyák napjára, és amin Tim rendszeresen belesült a szövegébe. Ilyenkor a nővére csak megszorította a kezét, és átsegítette a nehézségeken. Tulajdonképpen mostanság sem nagyon csinál mást, de képtelen végignézni, hogy mindenki elfordul az öccsétől.
- Biztos jó leszek így? Nem tűnök idegesnek, vagy ilyesmi? Nem kócoltam össze nagyon a hajam? Rendben van a nyakkendő is? A hangom is megvan, rendben minden?
Mia biztatóan szorította meg Tim kezét és csak bólintott. Minden rendben lesz, nem kell aggódni.
De nem ment minden rendben. Tulajdonképp semmi nem ment. Timothy Tracker újabb tapasztalattal gazdagodott, hogy egy képmutató és hazug világban élünk, ahol az elfogadásról papolnak minden utcasarkon, de valójában senki nem akar semmit elfogadni. Mia haragos volt, ingerült és hihetetlenül kiátkozott mindenkit, aki az előítéleteinek a rabságában él. Ő már csak tudta miről beszél, hiszen nem Tim volt az egyetlen a családban akit egy döntés, egy érzés miatt majdhogynem kitagadták. Ő is pontosan így járt akkor amikor egy nála négy évvel fiatalabb férfiba szeretett bele, holott az ujján már ott ragyogott egy másik férfi szerelmének záloga. Egy három éves jegyességet dobott oda azért, hogy Reece-el lehessen.

Hat évvel ezelőtt…

Egy szokásos vasárnap délutáni Scrabble partinak indult, ami a Tracker családban már szinte hagyomány volt. Minden hónapban egyszer, egy vasárnapot együtt töltöttek, és ez akkor is így lesz majd, mondta az apa, ha majd a gyermekei családot alapítanak. Akkor majd az unokákkal fog játszani, és az ő hangjuk fogja megtölteni a nagy házat.Mia már egy hete hordozta magában a titkot, amit szeretett volna a családjával megosztani, de valahogyan nem találta a megfelelő alkalmat. Majd kedden, majd ha anya hazajött a mosodából, majd ha apa hazaért az uszodából, majd ha Tim is itthon lesz, majd a film után...halogatta. Folyamatosan.
“Válás”
Rakta ki a szót szinte önkéntelenül is, mire mindenki egy emberként nézett rá, és anyja értetlen pillantásai közepette csak ült és várt.
- Ez egy szó.- vonta meg a vállait, mire az apja sűrű, ezüst szín szemöldökét katonás szigorral vonta össze és félrebillenő feje, mélyen dörrenő hümmögése azt éreztette a lányával, hogy jól tudja: nem mond igazat.
- Kislányom. Én tanítottalak sakkozni és pókerezni. Szerinted nem ismerem fel a csúsztatott blöfföket? Mi ez a válás?
Mia összeszorította az ajkait, vékonnyá váltak mint a tüdőszín pálcikák, a nyelvével belülről megnedvesítette, végül ha nehezen is de kifújta a levegőt és végignézett a családján.
- Elhagyom Ron-t. Én….beleszerettem valakibe.
- Mi az, hogy elhagyod?- az anyja hangja kétségbeesett volt. Ron Howgood a szépreményű kerületi ügyész, akinek remek kapcsolatai vannak egészen a Legfelsőbb Bíróságig. Művelt, intelligens, jól szituált és nem utolsó sorban a tenyerén hordozza Miát. Még azt is elnézi neki, hogy időnként, a munkája miatt akár hónapokra eltűnjön. Senkinek nem mond semmit, csak összecsomagolja az állandó kék táskáját, amelyen az USA apró címere virít, és csak annyit mond: “A saját érdeketekben ne kérdezzetek semmit!” Majd eltűnik. Ron még ezt is hajlandó elfogadni. Feleségül akarja venni Mianna-t, hiszen alig egy hónapja mondta ezt egy közös kertipartin. Florance Tracker egyszerűen nem akart hinni a fülének.
- Anya, melyik szó nem volt világos? A Ron vagy az hogy elhagyom?
Minden világos volt. Talán túlságosan is az, csak éppen senki nem tudta elfogadni, még kevésbé megérteni. Csak Tim. Ő volt az aki egyetlen szó nélkül átölelte a nővérét, és csak annyit súgott a fülébe, hogy bátor húzás volt.
Az egész helyzetnél talán az okozott nagyobb megrökönyödést, amikor Mia bejelentette, hogy a választottjának semmi köze az igazságszolgáltatáshoz, egy édes álmodozó kis zseni, aki ugyanúgy a tenyerén fogja hordozni, és aki négy évvel fiatalabb nála.
- Egy évet nem adok nektek.
Jelentette ki az apja határozottan.
Mindennek már hat éve.


Fél évvel ezelőtt…

A magas, kopasz férfi, aki mintha egy filmes klisét lopott volna ki a valóságba, kívül hordta a jelvényét. Mia a szemeit forgatta és csendesen jegyezte meg.
- Ilyen büszke rá, vagy ez kell, hogy ne tévedjen el a sötétben?
A férfinak húsos ajkai voltak, amit normál esetben minden nő kívánatosnak tartott volna, ha nem éppen hajnal kettőkor figyelnek meg a Marshals hivatal kiküldött ügynökével közösen egy védeni kívánt személyt, mielőtt elszállítják. És nem éppen Mianna ez az ügynök.
- Maga mindig ilyen szellemes Hawkins ügynök, vagy csak engem tisztel meg vele?
- Ne legyenek illúziói. Nem csak magát tisztelem meg vele. Mindig szellemes vagyok.
- Micsoda önbizalom!
- És szerénység!
Hirtelen hallgattak el, bár a párbeszéd nem lett volna nevezhető éppen emelkedettnek, még kevésbé filozofikusnak, de Miának megvolt az a tulajdonsága, ami alapvetően a munkájában is mindig jól jött: alkalmazkodott. Stílusban, témában, úgy alapvetően bármiben ahhoz akivel éppen társalgott. Ha éppen le kellett menni kutyába, akkor lement.
Egy fekete autó állt meg a ház előtt és a húsos ajkú férfi kissé nyújtogatta a nyakát, hogy jobban lásson.
- A maguké?
-Igen. És ha megbocsát, éjjeli kis liezonunk itt és most véget ér. Mennem kell.Ma én vagyok a megfigyelő és az óvónéni egy személyben.
Mia a vállára kanyarította a már kissé viharvert de általa nagy becsben tartott kék táskát és kilépett a sövény takarásából, az utca túloldalán.
- Hé Hawkins! Megiszunk egy italt valamikor?
- Ja. Én úgy öt perc múlva abban a sötétített Fordban egy bögre isteni borsmenta teát. Hogy maga mit iszik az a maga dolga.
Vont vigyorogva vállat, majd magára hagyta a férfit.

Napjainkban…

Öt hónapig volt távol. Ez idő alatt nem kereshetett senkit, nem mondhatta el merre van. Reece-nek éreznie kell, hogy neki semmi baja. Valahogyan olyan kötelék volt közöttük, hogy nem voltak klasszikus értelemben együtt, mint más házasok, de volt ebben a házasságban valami különleges, valami megismételhetetlen, amit hiába is magyarázott volna bárkinek, úgysem érti.Ahogyan nem is értették mások a kezdetektől.
A közös lakásban csend honolt, amikor végre kinyitotta az ajtót és magába szívta a már olyan jól ismert illatokat. Szusszanva dobta le a táskát az ajtó mellé, és egy kapcsoló után nyúlt amivel lágy, arany fénybe burolta a kis előteret meg a nappalit. Itt minden kettejük ízlését dícsérte, és mivel ez alapjaiban is különbözött, hát egy kissé eklektikus volt. Jól megfért egymás mellett a polcon a temérdek fantasy könyv mellett, ami Mia gyűjteménye volt, Reece sajátságos rendszerrel elpakolt szakkönyv gyűjteménye a csillagászatról. Vagy a PS mellett a vígjáték DVD polc, a konyhában a színes és bolondos bögrék között amelyek rendezetlenül voltak a polcon, a katonás rendbe állított poharak sora. Mások számára meglehet idegenül hatna, vagy éppen nem értené hogy fér ez meg együtt, de ők tökéletesen boldogok voltak így.Mia annak érezte magát. És miközben felbontott egy üveg bort a hűtőből kivéve, majd egy nagyobb talpas pohárba löttyintette az aranyszínű, édesszőlő illatú nedűt bekapcsolta a nappaliban a zenét. Iglesias hangja töltötte meg a szobát, és Mia a pohárral együtt táncolni kezdett, és énekelni. Rémes hangja volt, de ez őt cseppet sem érdekelte. Meggyőződése volt, hogy egy Monserrat Caballé veszett el benne. Mondjuk alaposan elveszett. Viszont remekül beszélt spanyolul.
A lába valami kemény tárgyra lépett, és egy pillanatra abbahagyta az éneklést, hogy megnézze mi az. Egy kis kék legódarab.
- Istenem, Reece. Imádom azt a gyermeteg lelkedet!
A hangerőn még tekert egyet, majd folytatta megállás nélkül, még azt sem vette észre, hogy a bejárati ajtóban fordul a kulcs a zárban, és hosszú idő után, valaki más is hazatér.
Haza. A menedékbe.