Nézzük csak. Magas vagyok, izmos testalkattal rendelkezek… De ugyebár nem egy első randis szöveget kell levágni. Jobban illik ide az, hogy kedves, és határozott egyéniség vagyok. Kimondom amire gondolok, és sokszor nem tetszik ez másoknak. Kordában kell tartanom magam, hiszen sosem vennének fel egy őrsre sem, ha bárminemű kihágásom lenne. Édesanyám szerint, tipikus jófiú vagyok, s másokban mindig keresem a jót, s úgy gondolom bárkit meg lehet menteni. Mondjuk ebben igaza van.
Csak miatta nem mentem el rendőrnek. Csak miatta nem álltam az egyenruhások közé.
Mit is mondhatnék még el magamról? Sokkal jobban járnál, ha  megismernél, és nem ezen sorok alapján ítélnél meg. Nem szeretem ha átcseszik a fejem. Ha leírtalak, örökre vége, és nincs több esélyed, de gondolom ezzel sokan így vannak. Még nem találtam meg az igazit… Anyám szerint várok a megmentendő „királylányra”.

Kezdhetnék egy unalmas történetet olvasni, egy olyan világról, amikor minden megváltozott, amikor az emberek már nem tisztán emberek voltak, s mutálódtak a túlélés érdekében, de inkább elvetettem a gondolatot, s előhalásztam egy régebbi nagy kedvencemet. Éppen belekezdtem volna az olvasásba, mikor nyílt az ajtóm, s anyám lépett be rajta, kedves mosollyal arcán, két bögre forró kakaóval a kezében, majd letelepedett az ágyam szélére.
Letettem a könyvet, majd elmosolyodtam, s elvettem az egyik kakaót. Beleszagoltam, majd elmosolyodtam.
-Pillecukor… hab, és fahéj!-elmosolyodtam, majd odahajoltam hozzá, s adtam egy puszit homlokára. –Honnan tudod mindig, mikor van rá szükségem?
-Egy anya ismerje a fiát! Nem igaz?-arcára mosoly költözött, majd megkavargatta kakaóját, s belekortyolt.
Emlékszem mikor ideköltöztettem magamhoz. Nem akart a terhemre lenni, s hónapokig kellett gondolkodnom rajta, még is hogyan győzhetném meg, hogy ne akarjon egyedül maradni abban a nagy házban. Szerencsére megtaláltam a megoldást! Igaz kis füllentésembe került, de szerencsére sikerült rávennem, hogy hozzám költözzön.
-Igazad van, mint mindig! –felsóhajtottam, majd beleittam a kakaómba, s letöröltem arcomról a habot.
-Ismét visszautasítottál egy felkérést.. Igaz?
-Igen…-bólintottam, majd megforgattam kezemben a poharat, aztán mosolyt költöztettem képemre. –De jó most így nekem… majd talán később elfogadom a felkérést.
-Tudod, hogy nem halogathatod sokáig… osztályelső voltál kisfiam!-emelte rám tekintetét, majd elmosolyodott ismételten, majd ő is beleivott a kakaóba.
-Jó nekem így Anya!- ismét puszit nyomtam arcára, majd felkeltem, s az ajtóban megvártam őt is.
Együtt mentünk le a konyhába, majd megkért, vegyek le egy tálat a szekrényből. Olyan apró termet volt, hogy magam sem értettem, hogy nőhettem meg ilyen magasra.
Miután odaadtam neki a tálat, nekidőltem a konyhapultnak, s végignéztem törékeny alkatán, vékonyka karjain, kedves mosolyán, mi mindig az arcán játszott.
Gyanús volt, hogy túl sokat mosolyog, és a kakaó, s persze akadt még más furcsaság is itt az egészben. A vacsora.
Általában a vacsora az én reszortom volt, s mindig valami olyat eszünk, amit ő nem akart, vagy nem tudott elkészíteni, ám most még is ő főzött, s még azt sem engedte, hogy segítsek neki. Aztán a gyanúm tovább fokozódott, mikor elküldött egy üveg borért, pedig ilyesmit nem szoktunk itthon tartani.
Magamra kaptam a kabátom, s eloldalogtam egy éjjelnappaliba, hogy vehessek egy üveg jóféle vörösbort, s mire visszaértem, egy ismeretlen autó állt a házunk elött.  
Belépve egy korom beli nő álldogált a konyhapultot támasztva, mosolyogva, és nevetgélve. Szinte biztosra vettem, hogy rólam folyt a diskurzus.
-Sziasztok!-beljebb léptem, letettem a kabátom, majd a bort betettem a hűtőbe, hogy hűvös legyen, mire a vacsorának vége szakadt.
Igaz rengetegszer megmondtam anyának, hogy nem kell kerítőt játszania, szoktam én randizni, de olykor mindig bepróbálkozik valamivel.
Szerencsére a kaja finom volt, s kellemetlen érzéseimet elnyomta a bor, s a tudat, hogy ebből a kapcsolatból nem lehet semmi sem. Erin ott rontotta el az egészet, mikor kiment dohányozni.
Nem szokott ezzel bajom lenni, de mikor valaki prédikál ellene, aztán végül még is rágyújt, na az olaj a tűzre, s képes teljes mértékben kizökkenteni az addigi hangulatomból. Bár tény és való, hogy nem egy hamutállal akarok csókolózni. Míg ő odakint volt, lerendeztem a dolgot anyával, s megbeszéltük, hogy több ilyet nem tesz, mert máskülönben felrakom a legmagasabb polcra a kedvenc tálát, amiért persze a vállamba boxolt.
Letudtuk a vacsorát, majd kikísértem Erint a kocsijához, s elbúcsúztam tőle illő módon, majd visszamentem a lakásba, s segítettem elmosogatni, ha egyszer már volt olyan drága és főzött egy finom vacsorát.
Rengeteget dolgozott élete során, s mindig mindenre kész volt a családjáért. Én úgy éreztem, még fiatal vagyok egy komolyabb kapcsolathoz. Nézzük úgy esküvő, és gyerekek… úgy gondoltam, még bőven ráérek, hiszen ha szembe jön velem az igazi, azt úgy sem fogom tudni kikerülni.
Miután végeztem, letelepedtem Anya mellé a kanapéra, aki már kényelembe helyezte magát, lábát feltéve a kedvenc puffjára.
-Köszönöm.-szaladt ki a száján, majd megtörölgette szemeit.
-Még is micsodát?-értetlenkedtem.
-Mindent Kisfiam! Mindent!-magamhoz öleltem, majd adtam neki egy puszit, s végig néztük a szerencsekereket, s végül csak ennyit mondtam.
-Ez a gyerek dolga … másunk nincs… egymásnak vagyunk Anya… Apáékra nem számíthatunk évek óta…hát nekünk kell összetartanunk!-feleltem, majd mikor elpityeredett, magamhoz öleltem, kaptam egy puszit, majd utamra engedett, s eltettük magunkat a következő napra.
Minden nap elmondta ezt. Minden este… volt mikor elfelejtett dolgokat. Volt mikor nem emlékezett még a nevére sem… de nem tehettem meg vele, hogy magára hagyom. Nem! Vele kell lennem, vigyázni rá, és segíteni ott ahol tudok…