Az első szó, ami eszembe jut magamról az a hiperaktív. De tényleg. Imádok pörögni. Mármint félre értés ne essék...nem szívok semmit vagy hasonlók... azok nélkül is képes vagyok rá. Számomra minden unalmas, amit ülve kell csinálni. Szeretem jártatni a számat, néha feleslegesen, bár nem mondok azért mindig hülyeségeket, csak épp nem mindig van értelme annak, amit az emberek tudtára akarok hozni. Imádok sütni, főzni és talán egy kicsit rendmániás is vagyok. Az a jobbik fajta. Egyszerűen zavar, ha valami nincs a helyére rakva. Mivel a szüleink elég sokat utaznak, így elég korán meg kellett tanulnom ezt azt - ha a bátyámra kéne várjak, akkor valószínűleg rendelt kaján, meg koszban élnénk -, de nem bánom. Mert tényleg imádom. Tudok jó fej lenni, megértő, gondoskodó, ritkán lehet kihozni a sodromból is, elég sok türelemmel vagyok megáldva. Ha valakinek azonban ez mégis sikerül, akkor elég sokáig tudok haragot tartani. Kissé makacs vagyok, ami nem mindig jó, de néha azért sok mindent el tudok vele érni. Szeretek segíteni azokon akik rászorulnak, és általában a gyengébbeket pártolom. Nem mintha olyan erős lennék vagy valami... szóval nem úgy kell érteni. Hanem érzelmileg. Utálom az agresszív embereket és azokat, akik többnek képzelik magukat annál, mint amik valójában. Végezetül pedig, a tánc a mindenem. Bízok magamban annyira, hogy tudjam, hogy még sokat elérhetek vele.
Török ülésben, hátamat neki döntve a párnának figyelem a velem szemben ülő barna hajú lányt, aki már körülbelül a huszadik sóhajánál tart az eltelt 10 perc óta, amióta megérkezett. Igazból fogalmam sincs, hogy miért egyeztem bele, hogy ma nálam aludjon. Jött azzal a béna szöveggel, hogy a szülei állandóan marják egymást, meg, hogy mennyire elege lett belőle, de valójában jól tudom, hogy a bátyám miatt van most itt. Nem tudott bele törődni abba, hogy vége kettejük között, és képes minden követ megmozgatni azért, hogy ezen változtatni tudjon. Úgy igazán semmi bajom vele, tök jó fej - néha -, de azért mégis örülök, hogy nem Ő lesz a jövendőbeli sógornőm, nem is igazán értettem, hogy Jayde mit látott benne. Mármint szép lány, meg minden, de... annyira rámenős, hogy sokszor már az én agyamra is rámegy.
- Figyi, Nic... kérhetnék tőled valamit? - szólal meg végül egy hosszas hallgatás után, mire ösztönszerűen emelkedik a magasba az egyik szemöldököm. Az jó, hogy végre mondd valamit és nem csak várja a csodát, hogy vajon a bátyám mikor lép be az ajtón, de valahogy van egy olyan megérzésem, hogy valami emeletes marhaságot fog kihozni ebből. Néha olyan érzésem van, mintha csak kihasználna, hogy közelebb kerülhessen a testvéremhez. - Szóval...nem segítesz kibékülni Ty-al? - a kérdése egyáltalán nem lep meg, legszívesebben most hangos nevetésbe kezdenék, helyette viszont veszek egy mély levegőt, kifújom azt, aztán megismételem ezt még kétszer, így időt nyerve magamnak ahhoz, hogy a lehető legudvariasabb választ adjam és, hogy még csak véletlenül se bántsam meg. Ha valakinek segíteni fogok, hogy össze jöjjön a bátyámmal, akkor az Vicki lesz, aki már évek óta a legjobb barátnő szerepét tölti be nálam, és ezen nem változtat még az a tény sem, hogy jelenleg valaki más próbálja átvenni a helyét. Úgy volt amúgy, hogy ő is itt alszik, de végül inkább lemondtam, mert nem akarom, hogy szenvedjen az ilyen ostoba kérdésektől. Bár nyíltan sosem mondta ki, de szemem azért van, és tisztában vagyok azzal, hogy bele van zúgva Jayde-be. Igazán nem értem, hogy mivel sikerült a bátyámnak így levennie a lábukról a barátnőimet.
- És én mégis mit tehetnék? Elég nagyfiú már, hogy eldöntse, hogy kivel akar lenni... - válaszolok végül, és látom a lány arcán, hogy nem erre a válaszra számított. Igazán sajnálom, de van jobb dolgom is, minthogy kerítőt játszak kettejük között.
- Elintézhetnél mondjuk egy találkozót vele. Ha nem tudja, hogy velem találkozik, biztosan eljön. A többit meg majd én megoldom. - még mindig értetlenül figyelem, végül pedig kitör belőlem a nevetés, amit képtelen vagyok tovább magamban tartani. Még mindig nem hiszem el, amit hallok. Látva azonban a barna lány meglepett arcát, ismét erőt veszek magamon és elkomolyodok. Gőzöm nincs, hogy mennyi időt voltak együtt, de... valóban ennyire nem ismeri a bátyámat? Kapnék én a fejemre titkos találkát. Ki hallott még ilyen. Te jó ég.
- Figyelj... szerintem jobb ha tovább lépsz. Jayde is megtette már. Hidd el, hogy akárhány randit szervezhetek, akkor sem fogja meggondolni magát. Sajnálom, de ebből én inkább kimaradok. - válaszolok végül, ezzel pontot téve a ügy végére. Elnyújtóztatom a lábaimat, majd felpattanok és a laptopomhoz lépek, hogy felhangosíthassam a zenét, ami eddig csak alig hallhatóan szólt. Bármi jobb, mint ezt az ökörséget hallgatni.