- Kelly, tudod, hogy mennyi az idő? Egy perccel ezelőtt múlt nyolc óra - válaszolta meg Oliver a saját kérdését nem is várva meg azt, hogy a megszólítottnak ideje lenne a riposztra. Bridges a saját asztala mögött ült, és a mai nap egy ocsmány nyakkendőt választott ki, ami nem is volt olyan meglepő. A selyem anyagon az elefántcsontszín, méregzöld, fekete, bordó, bézs és sötétkék színek váltakoztak vízszintesen, véletlenül változó vastagon hagyott csíkokban. Kelly úgy gondolta, hogy otthon bizonyára vakot játszott a férfi, mert egyetlen egy napján sem volt képes normális öltözéket előkaparni, vagy ha mégis passzoltak a színek és árnyalatok, akkor pedig úgy tűnt, mintha azon csak egy csapat kommandós gyakorolta volna előtte be a mentőakciót.
- Igen, sajnálom, hogy késtem, többször nem fog... - válaszolta Kelly halkan, Oliver asztala előtti széken helyet foglalva, amit Bridges úgy ajánlott fel neki, mintha a fogát húzták volna.
- Nem érdekel a magyarázatod, munkakezdés előtt negyed órával már itt kellene lenned, a szerződésedben is ez szerepel. Ha kicsi betűvel is, de ott van. Mindez azért, hogy pontban nyolckor sikerüljön átvenni a műszakot. Be kell kapcsolni a gépet, meg gondolom ahogy mindig, úgy kávézgatni is még most fogsz nekiállni. Mikor akarsz akkor munkába állni, mondd csak?! - érdeklődött bicskanyitogatóan Oliver, Kelly pedig felpillantott a férfi szemeibe. Nem kért bocsánatot még egyszer, és esze ágában sem volt megemlíteni Stevenst, de még Wendellt sem, hogy képes volt miatta Woods reggel igen korán felkelni, átcipelte a fenekét érte, hogy aztán egy még hosszabb úttal átverekedjék magukat a fél megapoliszon egy baleset miatt áttervezett útvonallal, ráadásul az időről időre megjelenő portás is olyan ostoba volt, hogy Wendell nevét sem volt képes úgy beírni a rendszerbe, hogy a férfinek ne kelljen azt lebetűznie. Pedig sem a Wendell, sem pedig a Woods nevek nem voltak érthetetlenek. Kelly hiába szorongatta a kezében a mágneskártyáját és kérte a portán helyet foglaló férfit, hogy igyekezniük kellene, a lajhár lassúság csak akadályoztatta őket. És most már kedve sem volt azt bejátszani, amit az előtti nap, Bridges lakásánál lévő portásnál. Nem bízott abban, hogy ma is ugyanolyan meggyőzően tudta volna alakítani azt a bizonyos flörtölésre kész szerepet.
- Mint mondtam, többször nem fog előfordulni - keményedett meg a hangja, de nem kérdőjelezte meg a felettesét - még ha nem is ő volt az osztályvezetője, sajnos be kellett látnia, hogy Oliver Bridgestől függött a munkája. És ha akarta volna sem tudta volna értesíteni sem az osztályvezetőt, sem pedig az előtte helyet foglaló férfit, mert a tegnapi SIM-kártyás ügy következtében bármennyire is akart visszaemlékezni a szükséges telefonszámokra, a fél órányi kijelző bámuláson túl abszolút sikertelen volt a kísérlete.
- Öt percen belül már az asztalodnál akarlak látni, ha kimegyek - zárta le az egyszemélyes vitát, a lány pedig az ukázra felkelt a székről, hogy kimenjen ebből az átkozott irodából, de amikor kinyitotta az ajtót, Oliver felé pillantott el.
- Ma fognak érkezni Mr. Danforth-ék. Ezt beszélted meg velük tegnap és nem tudom, emlékszel-e arra, de az úr, hogy ne zavarjon téged a munkájában, abban egyeztetek meg, hogy én kísérjem körbe őket - sosem tudott jól és tiszta szívéből hazudni. Ryder arra kérte, hogy esetleg a jó ügy érdekében a lódításnak nem akart-e hódolni, csak hogy elkerüljék a félreértéseket és azt, hogy Oliver tulajdonképpen a megbeszélés igen kevés hányadán volt beszámítható, józan és érdekelt az ügyben. - Pontosan nem említette ugyan, hogy mikor érkeznek, de a mai nap volt betervezve - nagyon remélte, hogy a hangszíne nem árulta el őt, vagy akár a testtartása, ahogy az ujjaival szinte fehéredésig gyűrte az ajtó keretét, hogy valamiben megkapaszkodhasson, ami igaz is volt. Habár Kelly nem hazudott. Ryder minderre őt kérte meg, csak abszolút nem volt jelen akkor már Bridges. Az említett kiropogtatta a gerincét a lapockái mentén, hogy ingerülten csapjon le egy köteg papírt, amit másodpercekkel korábban emelt fel az asztallapról. Kelly, ahogy látta, a felső dosszié a fizetésemelésekről szóló tájékoztatót rejtette magában. És azt is teljes szívéből remélte, hogy a nála alkalmazott bódító szer nem működik másként Oliver elméje esetén sem, mert akkor nagy slamasztikába került volna. Fogalma sem volt, mely részletek voltak még meg Bridges emlékei közt és miket fedett már homály. Rizikót vállalt, de az elbukás esélyére nem volt felkészülve.
- Tudom, hogy mit beszéltem meg Danforth-szal, köszönöm, Kelly - vágott vissza a férfi, hogy egy bólintást érdemeljen ki a kissé ideges és elutasító megállapítás. Kelly nem volt biztos ebben, de Oliver egy percig sem akarta elismerni vagy beismerni azt, ha a munkájában hibázott, mert a látszat volt csak számára a fontos. Még akkor is, ha tegnapi nap folyamán a neje megcsalását említette meg a lánynak, amit úgy gondolt a kis fekete, hogy még azt is megbánta Bridges, hogy azt felemlegette neki. Meg sem várva a további szavakat, Kelly maga mögött behúzva az ajtót hagyta magára a két oldalról üvegezett irodában a férfit, hogy az ideiglenesen az étkezőben magára hagyott Wendellt gyűjtse be, mielőtt még a GR alkalmazásában álló férfit betámadnák olyanok, akiknek nem kellett volna - a végén még Woods háremet alakított volna ki magának röpke percek alatt.
Jim korábbi jóslata, hogy élete alvását fogja átélni az ágyban, amelybe kényszerült, nem vált be. Órákon át forgolódott képtelenül az alvásra, folyton járó gondolatokat követően, de pontban 2:39-kor unta meg az egészet és a tőle telhető leghalkabb léptekkel hagyta el a szobát, hogy a nappaliban lévő kanapé sarkába kuporodjon, magára húzva az ágyról elcsent takarót is, az alatt a mellkasához ölelve a lábait. A tévét is bekapcsolta és azonnal némára is állította azt, hogy az esetleg beszűrődő hangokra Jim ne ébredjen fel. Hosszú percekig váltogatta a csatornákat, túlléptetett három sportközvetítéssel egybekötött ismétlésen, két pornó csatornán, és legalább húsz hangyázó képernyőt, mire végre rátalált arra az egyetlenre, ami érdekelte is, ugyan hang nélkül egészen nagy kihívást jelentett megértenie a világűrről szóló műsort. Fél hatkor arra ébredt, hogy Jim a takarót a mellkasán feljebb húzta olyan gyengéden, mintha attól félt volna, hogy a mozdulattal kettétöri Kellyt. És Jim azt seem hagyta, hogy éhgyomorral induljon neki a napnak, ezért szigorú pillantással ültette le a nőt a konyhapult mellé és pakolt elé egy olyan emberes adaggal bíró reggelit, hogy Kelly sejtette - kikerekedő idomokkal fogja elhagyni ezt a házat, ha már elült körülötte a vihar és muszáj lesz beszélnie a férfival, hogy a nők testfelépítése, anyagcseréje másképp funkcionált, mint a férfiaké. Wendell éppen erre a miliőre érkezett meg, és mielőtt még nehezményezte volna, hogy Jimmy nem gondolt rá és a habtestére, már elé is került az a bizonyos még nagyobb adag étel, de amit Kelly meghagyott bősz elnézéseket kérve Stevenstől, Woods könnyedén húzta maga elé és játszotta el a  hős megmentő konyhamalac szerepét.
- Szerintem visszavonom a főzős ajánlatomat, Wendell. Én nem tudom önt kielégíteni - a döbbenete után csak három másodpercre állt meg Woods, de még Jim kezében is a villa, mire leesett Kellynek az, mit is mondott. Zavartan csúszott le inkább a székről és fordított hátat mindkét férfinek, hogy aztán az autóban Woods lyukat beszélve a hasába szórakoztassa őt, az egyik pirosnál viszont Kelly nem bírta tovább, felnevetett a férfi véget nem érő kommentátori megjegyzésein, onnantól kezdve viszont a végigbeszélgették azt az időt, ameddig a Marconi utcai épülethez nem értek.
Oliver meglátogatása után Kelly csak rámosolygott Carolra, a mindig csivitelő negyvenes anyukára, akinek öltözködési stílusát Helena Bonham Carter szponzorálta, a leglehetetlenebb ruhakölteményekben forgolódott a székében, Laceyre már csak rá sem kellett pillantania, hogy a nő Kelly testtartásából tudja, csak hat doboz cigarettát kellett volna a kis feketének odaadni ajándékba, hogy odafent, a tetőn széttépkedhesse azokat, mert a feszültség az arcának lenyomataként jelent meg a vonásain.
- Minden rendben? - kérdezett rá mégis, Kelly fekete ingujjáért nyúlva a csuklójánál, ahogy próbálta megállítani őt, fel is emelkedve a székről, hogy közel azonos szinten legyenek, noha Kelly pár centivel úgy is fölé magasodott, hogy a lányon magas sarkú volt. Habár a lány pszichológiát végzett, és a nagyapján keresztül lett is volna helye arra, hogy praktizáljon, meggyőződése volt az, hogy őt nem arra teremtették, hogy személyes kapcsolatot alakítson ki bárkivel is. Kellyvel sok tetőlátogatáson eljutottak arra a pontra, amikor Lacey a saját hiányosságairól beszélt a kis feketének, a fel nem dolgozott gyerekkori traumájáról. A pszichológia neki kellett volna, hogy segítsen, túllépni azokon a szörnyűségeken, amiken ő keresztül ment.
- Igen. Csak egy kávéra van szükségem, még egyre - mosolyodott el lassan, biztosítva Laceyt. Mert hogy Jim a tökéletes kávét szervírozta neki, amitől egy kicsit rosszul érezte magát. Na jó, baromira, mert nem volt hozzászokva, hogy kiszolgálják.
- Mondd csak! Ki az a férfi, akivel érkeztél? Tudod.. ő nagyon megnyerő pasinak tűnik... elképesztően jól áll neki az öltöny, olyan.. - most Kelly volt az, aki közbeszólt, mielőtt még oda lyukadtak volna ki, ahova nem kellett volna.
- Jézusom Lacey! - tenyerébe rejtette az arcát egyetlen másodpercre. - Nem kell rögtön elfolyni, ha egy jóképű férfit látsz meg - enyhült meg a hangja, de közelebb lépve a lányhoz óvatosan megigazította annak ruháját, lejjebb húzta egy picit azt a dekoltázsánál, mert sejtette, hogy az lett volna a következő kérdés, hogy hogyan néz ki. - Biztos vagyok abban, hogy be fog mutatkozni neked is, mert nem véletlenül van itt. Mr. Woodsnak hívják - toldotta meg ennyivel egy bátorító mosollyal, hogy aztán folytathassa az útját valóban Wendell felé, immár akadályoztatás nélkül úgy, hogy a munkatársai már az asztaluknál ülve, olykor egyszerre három monitort is szemmel tartottak, ha éppen hívás futott be náluk. De Kelly látott a monitoron pasziánsz hátteret, chatfelületet, és egy Amazont is, ahol éppen Larry a szexhintáról olvasott információkat. Mielőtt azonban befordult volna a konyhába és a Wendell mellett eltörpülő bútorokhoz, az a sok határozott lépés, amely felhangzott a folyosón, egyértelműen jelezte, hogy a megjegyzése ellenére Ryder nem gondolta azt és úgy, hogy ő később is ráérne felébredni. Nem csalódott a férfi mentalitásában, elmosolyodott ezen a katonás elgondoláson, a szabálykövető rendszeren, amit megkövetelt mindenkitől. Ebben Kelly egy percig sem kételkedett, hogy bárkivel is kivételezne. Még önmagával sem - sőt, ott talán még több elvárása is volt. Mielőtt még túl nagy feltűnést keltett volna a kisebb csoport, a férfiak elé indult, ám elkésett vele, mert a munkatársai, de talán még ő sem volt arra felkészülve, ami fogadta, főleg nem úgy, hogy a háta mögül ráadásul Woods is megérkezett, egészen közel leparkolva Kelly mellett.
- Jó reggelt! Egy kávét adhatok önöknek, uraim? - kínálta fel a kezében rejlő kancsót, mintha teljesen természetes lenne azt szétosztogatni.
- Jó reggelt - visszhangozta Kelly, sóvárgó pillantással szemügyre véve a még gőzölgő kávét, de megállta, hogy valóban kérjen. Túl sok koffein lett volna benne igen gyorsan, pedig vágyott volna rá, csak hogy lenyugodjon kissé. - Volt bármiféle gondjuk odalent? Bár.. itt vannak, szóval mindent meg tudtak oldani - fordult vissza a férfiak felé, épp azon gondolkodva, hogy vajon bemutatkozzon-e hirtelen mindenkinek ő is, akit még nem ismert, ha volt egyáltalán olyan. Hirtelen túl sokan foglalkoztak vele, ami kényelmetlenül érintette, de igyekezte nem kimutatni a feszengését. Vagy azt, hogy Donald a háttérből egy nem túl halk.
- Azt a kurva! - felkiáltással nyugtázza a férfias megjelenésű urakat. Kelly ki nem mondva, de egyet értett Don megjegyzésével, mert hogy ő soha a büdös életben nem fog így vélekedni.. hangosan.

Egy nappal korábban
Sok mindent köszönhettem az elmúlt időszakban Lou Tanner ügynöknek, az viszont nem fog közéjük tartozni, hogy az utolsó pillanatban változtatta meg találkozónk helyszínét, így garantált 5 perccel később állítom le autómat az ismerős grafit szürke SUV mellett. Az öreg autóját támasztva követi figyelemmel kiszállásom pillanatát, arcáról azonban továbbra sem tűnnek el gondterheltségének jelei, sőt mintha most kontúrosabb nyomokat hagynának maguk után, mint általában.
- Ha most a fejemhez vágja a késést, nem fogom vissza magamat. Egyáltalán mit keresünk itt?
Sokat nem jártam a környéken, mégsem volt számomra ismeretlen a kórház impozáns épülete. Ittlétünk indokának tudatlan mivolta azonban egyre jobban kezdett idegesíteni és úgy éreztem bárkin képes lennék levezetni a bennem felgyülemlett feszültséget, ha az közelebb vinne a megoldáshoz.
- Odabent elmondom. Induljunk. - elrugaszkodik az autójától, de a válasza elégedetlenséget hagy hátra bennem, amit nehezen tudok vélemény nélkül hagyni.
- Mi lenne ha arra a részre ugornánk, amikor nem csak ködösítesz, hanem el is mondod mi folyik itt valójában? Az első tíz percben még működött, most viszont már kezdesz vele az agyamra menni.
Tanner mintha elengedné a füle mellett szövegelésemet úgy halad végig a folyosón és valahol bizonyára nem tévedek sokat ezzel. Tudtam jól, hogyha az öreg mondani akar valamit, azt akkor is tudatja a másikkal, hogyha az illető egyáltalán nem kíváncsi rá. Ellenben rettenetesen kitartó tud lenni szótlansága mellett is, amivel kapcsolatban képtelenség őt megtörni, ha ő maga nem azt akarja.
Több kórterem mellett haladunk el és egyáltalán nem tetszik, amit érzek. A telefonom kijelzője nem jelez üzenetet, sem hívást, de ettől függetlenül a legrosszabb verzió még továbbra is kitartóan ostromolja gondolataimat. Chad jár a fejemben, az embereim. Tanner nem hallgatna ilyen mélyeket, ha nem lenne oka rá, ez viszont nem elegendő indok ahhoz, hogy türelemmel fogadjam a körülményeket.
Az ügynök egy idő után lassítani kezd és egy szoba ajtaját tárja ki előttem, de amíg be nem csukja azt mögöttünk, továbbra is hallgatag marad. Engedek kíváncsiságomnak, a rossz érzéseimnek és beljebb lépek a szobába, ahol az ágyon fekvő Camillel szembesülök.
- Mi a franc történt, Tanner? Hogy kerül ő ide?
Az öreg közelebb lép az ágyhoz, de még előtte kitekint az ablakon, mintha ellenőrizni szeretné, hogy beszélgetésünk tartalma kizárólag csak kettőnk között marad.
- Autóbaleset. Oldalról a kocsijának hajtottak, majd a tettes meglógott. - direkt figyeli a reakciómat, amire nem kell túl sokat várnia.
- Szándékos volt. - nyugtázom és egy ideges sóhajtást is eredményezek szavaim mellé.
- Ahogyan mondod, kölyök. A börtönben járt előtte és az őrök szerint vitába keveredett Remivel. - tovább folytatja, de én minduntalan Camile arcát fürkészem. Az arcán lévő vágás nyomait, az egyéb sérüléseket. Tanner figyelmét azonban úgy tűnik ez aligha vonja el. - Elég meredek véletlen egybeesés, hogy ezután nem sokkal balesete lesz, nem gondolod?
Bólintok, hogy ezzel is tudassam képben vagyok, jóllehet hangosan kimondott véleményem még várat magára. Ha az előbb nem tudtam meghatározni érzéseimet, most még annyira sem lennék képes csokorba szedni őket. Most először tekintek másképp az eszméletlen nőre. Mintha számítana, jobban mint azelőtt. Tudtuk mindketten az esélyeinket, ugyanakkor tisztában voltunk azzal is mit kockáztatunk, de egészen más eljátszani egy gondolattal, mint szembenézni a valósággal.
- Mik az esélyei? - tekintetem az ügynökre siklik, őt viszont mintha meglepné a kérdésem és észrevehetően tart egy kis szünetet válasza megformálása előtt.
- Több törést is szenvedett, de az orvosa szerint felépül majd. - most ő maga is Camilet figyeli, ahogyan korábban én tettem.
- Remi nem végez fél munkát és ha kitudódik, hogy még él, biztosan küld majd valakit, hogy befejezze.
Ismertem már a rohadék módszereit és gyűlölte az elvarratlan szálakat. Márpedig Camile egynek bizonyult most a sok közül. - Nem lehetünk biztosak abban, hogy csak rá akart ijeszteni vagy félresiklottak a tervei, de nem kockázatok. Szüksége lesz egy őrre, aki vigyázni fog rá és folyamatosan ellenőrzi azokat, akik bemennek hozzá elvégezni a vizsgálatokat. Bizonyára bepróbálkoznak azzal, hogy ápolónak adják majd ki magukat. - kezdek bele, miközben kifelé indulunk a teremből és most Tanner az, aki alig bírja a lépést tartani velem. Mint szó szerint, mint pedig gondolatban.
- Az őrt intézem és megszerezzük az ápolók és orvosok nevét is, akiket hozzá osztottak be. - ajánlja fel segítségét, hiszen neki is ugyanúgy érdekét szolgálja, hogy felszámolja Remi összes emberét, mint ahogyan nekem.
- Kapjon másik termet is utána, hiszen talán már tudnak arról pontosan hol találhatják őt.
Ugyan már nem vagyunk a teremben, de annak ajtaja előtt szobrozunk továbbra is. - Megtudod szerezni a kamerás felvételeket a börtönből?
- Időigényesebb, de megmozgatok pár szálat. A másik kocsit már keresik, viszont van egy olyan érzésem, hogy zsákutca lesz. - fűzi hozzá Tanner még futtában.
- A szokásos séma. Értesítesz minden fejleményről?
Megőrjít ennek gondolata és bár magam vállalnám az őr szerepét, muszáj felkészülnöm a holnapra. Mellesleg nem tudhatom a felvételek nélkül mi volt az összeveszésük indoka, de ha nem derült ki a viszonyunk, nem kellene ezt elősegíteni azzal, hogy feltűnően sokat időzök Camile közelében.
- A legutolsó részletekig. Rendbe fog jönni, kölyök.
Aprót rándul az ajkam erre, de végül csak egy bólintást engedek meg magamnak mellé. Úgy lesz, bizonyára. Már ha nem teszik el láb alól még a felépülése előtt. Ez a tény pedig akaratlanul is rányomja a bélyegét minden egyes további gondolatomra.

Másnap
Csak egy SMS árválkodik telefonom kijelzőjén, amit az ingem eligazítása közben olvasok el.
'Camile jól van, a felvételek pedig úton vannak az irodába. Késő délután már láthatod őket. LT.'
Bizonyára nyugodtabbnak kellene lennem, de a rosszullét környékez és legszívesebben egyenesen a börtön felé venném az irányt, hogy beverjem Remi önelégült képét vagy örökre elhallgattassam. Ezek hiányában pedig más lehetőségem nincs, mintsem eltaposni a tervét, ahogyan azt már nem egyszer játszottuk le egymás között.
Jimmel az irodában futunk össze és a váltás sikerességét ecseteli, de nincs túl sok időm a részletekbe is belemenni. Rá öt percre már Wendell hadaró szövegelését hallgatom a vonal túlsó végéről, ahogyan megpróbál egy mondatba sűríteni legalább öt információt egyszerre.
- Szóval megérkeztetek? - türelmesen várok az igenre, amit nem sokkal később és körülményes kifejtéssel meg is kapok tőle. - Remek, hamarosan mi is ott leszünk.
Még azelőtt bontom a vonalat mielőtt újabb összefüggéstelen információt adhatna hozzá a továbbiakhoz és nekiállok összeszedni a csapatot. Queen, Williams, Miller és Bishop ők később érkeztek a cégünkhöz, de már nem tartoztak az újoncok közé. Tegnap már értesítettem őket arról mi vár majd rájuk az elkövetkezendő időszakban, miután a kórházban tett látogatásom után összefutottunk, így most könnyebben is megy emiatt az átállás. Útközben egyik partnerünkkel értékezek a biztonságtechnikai részlegen a riasztóberendezés miatt, de annak ellenére, hogy a gondolataim ezernyi szálon cikáznak, igyekszem a helyzet ura lenni. Mégis többször is azon kapom magamat, hogy Camile jár a fejemben, ami úgy gondolom bármennyit is küzdök ellene, attól még nem fog semmivé foszlani.
Kelly tegnapi szavai már csak az épületbe érkezés után nyernek igazán értelmet. A portással könnyedén sikerül megértetnünk magunkat és egy halom papírmunkát követően végül túllendülhetünk az első akadályon. A megbeszélésünk ugyan adott volt, Bridgesnek mégis hagytam egy üzenetet, hogy felkészüljön érkezésünkre és csak remélni tudtam, miszerint fel is fogta azt.
A felfele vezető lift ajtaja komótosan nyílik ki a megfelelő emeleten és különös nyüzsgés fogad annak küszöbét átlépve. Tekintetemmel ismerős vonások után kutatok és nem kell sok, hogy felfedezzem Kellyt, nyomában pedig az önmagát nem meghazudtoló Woodsot, aki láthatólag kezd otthonosan mozogni a nő munkahelyén.
- Jó reggelt. - köszönésem egységesen kerül kimondásra a jelenlévőknek, mégis tekintetemet Kelly arcvonásain tartom. - Zökkenőmentesebben ment, mint gondoltam. Errefelé minden rendben ment? - nem túl feltűnően teszem fel kérdésemet számára, mindenesetre remélem rájön, hogy érdeklődésem a főnökével is kapcsolatos, miután tegnap volt egy kis mellékes kalandja. Mostanra már egyszerűen úgy érzem, hogy mindannyiunknak. Ugyanakkor érdekelne az is, hogy miképpen viselte az első napját a védett házban. Tekintetem körbefuttatom a helyiségen, majd csak ezután szólalok meg. - Szóval itt zajlik az életmentés. Tekintélyes, meg kell hagyni. - jegyzem meg némi elismeréssel a hangomban, mielőtt az épület után a jelenlévőkre koncentrálhatnék, akiknek úgy tűnik a kíváncsiságuk még vár némi információt a kilétünkkel kapcsolatban. Mellesleg az a bizonyos és túlontúl őszinte megjegyzés sem kerüli el a figyelmemet, noha jelen helyzetben jobban leköt, hogy kizárólag a munkára és ittlétünk okára koncentráljak, mint bármi másra. Chad tisztában van hollétünkkel kapcsolatban, a csapat többsége pedig Ian ügyével foglalkozik és Marie figyelmét is többségében ez köti le. Mégis kényszeresen nyúlnék a zsebembe lapuló készülékhez, hogy valami nyamvadt üzenetet vagy hívást kapjak az ügynöktől, noha tudom jól, hogy Tanner csak baj esetén keres fel. Annak hiányában viszont nem fog fél percenként jelezni Camilet illetően. Mégis az embernek megvan az a rossz szokása, közöttük nekem is, hogy akaratlanul is felkészülünk a legrosszabbra és szinte várjuk mikor robban a nyakunkba az egész.
- Mivel Bridgest nem látom, gondolom a megbeszéltek szerint vezényeljük le a mai napunkat vagyis a maga idegenvezetésével. - foglalom össze a tapasztaltakat. - Előtte viszont ha megengedi, szólnék pár szót a kollégái felé, hogy ne tűnjünk úgy számukra, mint egy eltévedt iskolás csoport. - apró mosolyra hajazó gesztust mutatok a nő irányába és elnézést kérve kikerülöm őt, hogy egy olyan pontot keressek a terem ezen szakaszában, ahol mindenkihez egységesen tudom eljuttatni az információimat.
- Jó reggelt! Ryder Danforth vagyok, ők pedig a csapatom.. - tekintetem a velem érkezőkre siklik. - ..és a GR Global biztonsági cégtől jöttünk. Pusztán csak egy percre rabolnám el a figyelmüket, szóval gyors leszek és kíméletes. - Wendell felmutatja hüvelykujját ezzel is jelezve felém, hogy értékeli a szövegelésemet. - Gondolom hallottak már arról, hogy néhány változás fogja majd érni önöket az elkövetkezendő időszakban, mi pedig azért vagyunk itt, hogy ezt felmérjük és a későbbiekben a legbiztonságosabb munkakörülményeket teremtsük meg önöknek. Ezekkel a változókkal viszont mindannyian naprakészek fognak lenni, ha elérkezik az ideje. Addig is, bármilyen kérdésük akad, nyugodtan felkereshetik bármelyikünket, mi igyekszünk mindenre választ adni. - megköszönve pillanatnyi figyelmüket indulok vissza a korábbi kis körhöz, ahol már az előbb is lecövekeltem, noha ezeket a beszédeket sosem tudtam a helyén kezelni.
- Szóval, mivel kezdjük? - érdeklődéssel fordulok Ms. Dankworth felé, hiszen a napunk további menetében teljesen az ő vezetésére leszünk bízva.

- Vedd már le a lábad az asztalról - a hangjában nem csak unszolás, de feddő él is rejlett, és nem kevésbé volt utasító. Gyűlölte, ha összebaszták azt, amit Melanie takarított le, és pont ezért tiltott ki minden cipőt is a lakásából, mert nem kellett, hogy a mocskot behozzák az utcáról.
- Bocs, Főnök! - kotródott le onnan Brandon, rendezve a sorait, megigazítva a ruháját is magán. A főnöke arra is allergiás volt, ha úgy nézett ki, mint egy hipster suttyó a XXI. századból. Az embert nem arra teremtették, hogy link alak legyen és a hippi korszak egyik hologramja. A picsába is, kedve nem volt a huszonéves kölyökhöz, akinek a seggén még ott fityegett az anyja méhéből érkező tojáshéj. Megvetette, de azt meg kellett hagyni, hogy a legnagyobb tömegben nála jobb zsebtolvajt nem lehetett találni. A csapatban már évekkel ezelőtt kiérdemelte az általa annyira gyűlölt Mágus becenevet, amivel a többiek igazán nem foglalkoztak. Jobb volt ez, mintha Patkánynak hívták volna, nem?
- Mit tudtál meg? Volt bármiféle mozgás ott, a háznál? - vezette inkább a pillantását Parkerre. Cunningham biccentett, a fal mellől ellépve vette ki a szájából a cigarettát, amelynek füstje lustán igyekezett a plafon felé.
- Ahogy jósoltad, nem sokkal később utánad megérkezett a házhoz. A gond az, hogy nem a hagyományos útvonalon tette azt. Igaz, néha azért elég hülye útvonalakat képes kiválasztani, de mindig azt mondja, hogy szeretne felfedezni - rántotta meg a vállait, a kezében lévő fényképeket pedig az asztalra dobta. A legfelső éppen a Főnök felé csúszott, akinek el kellett kapnia azt, mielőtt a padlóra esett volna. - Bocs! - jött a szabadkozás, mert az asztal mögött helyet foglaló férfi feddően felvonta a szemöldökét, de mielőtt elküldte volna a picsába, hogy odafigyelhetett volna jobban Parker, az beelőzte. Ridegen elmosolyodott, és ha biccentett is, attól még nem felejtett. Parkernek csak egyetlen kibaszott dolga lett volna a munkáján, az pedig a húgának a szemmel tartása. Húga. Jó vicc. A nő korcs anyja már rég a földben porladt szét, és itt volt az ideje, hogy revansot vegyen. Főleg amiatt, mintha teljesen elfelejtkezett volna az apjukról. Pedig a legidősebb Dankworth semmi rosszat nem tett. A fényképen szereplő nőt felismerte, megértette, miért jött be ennyire az elején Parkernek, és el is gondolkodott akkoriban, hogy ezt a féleszűt kénytelen lesz leváltani, mert kezdett belehabarodni Kellybe. Azt pedig rohadtul nem engedhette meg, hogy aztán meg hős megmentőként figyelmeztesse a húgát. Féltestvérét. Hazudhatna, és mondhatná, hogy az évek nem tettek vele jót, de nem lenne igaz. Csak az volt a gond, hogy rohadtul hasonlított a nő az anyjára.
- Mint láthatod, nem egyedül van rajta. Egyelőre még nem tudjuk, hogy kik voltak azok a pingvinruhások, de nem hiszem, hogy hirtelen benne lett volna a gangbangben. Mindig utálta azt, ha megemlítettem neki, hogy feltüzelhetnénk a...
- Bekussolhatnál. A húgomról beszélsz, te szarházi! - villant meg a szeme dühtől, ahogy előre hajolt a széken, alkarjaival megtámaszkodva az asztal lapján. Brandon, Willie és Max hiénaugatással nyugtázták a szavait, Parker viszont nem volt elragadtatva a hallottaktól. Túlságosan is régen dolgozott már a vele szemben lévő gyökérnek, hogy ilyen hangnemet megengedjen neki, de csak ökölbe szorult a keze. Már volt terve, hogyan tegye ki abból a szaros székből, amibe olyan kényelmesen elhelyezkedett.
- Szóóóóóóóval egy ideig tudtam őket követni, de aztán Manhattanben a kibaszott forgalomban szem elől tévesztettem őket. Ma dolgozik, annyit tudok, ha minden igaz, nappali műszakja van - adta mindenki tudtára, a hangja nem árulta el, hogy néha ellenérzései voltak ebben a paradicsomi hangulatban.
- Tudom, megnéztem tegnap a naptárát otthon. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjek az abban lévő jelölésekre. Néha olyan egyszerű tud lenni - kárörvendő mosollyal forgatta a kezében a fényképen szereplő fekete autót és a körülötte megjelenő alakokat. - Adrien nem rég jelzett, hogy megérkezett Kelly - a kezeiben forgatott fényképpel állt fel, hogy az ablakhoz sétáljon és a napsütéstől visszaverődő város gusztustalan látványát nézze a szemben lévő épületen. Ideje volt már költöznie.
- Vele nem fogunk előrébb jutni az üzletben. Szóval ideje lelépnetek és folytatni azt, amire megkértelek titeket - beszélt nekik háttal, de nem hallott mozgást. Sem azt, hogy elkotródna bármelyik is. - Úgy értem most. Kifelé a házamból! - ez már segített. Úgy ügettek ki az irodának használt helyiségből, mint a kiskacsák. Gyűlölte, hogy egyik se akart vele szembeszállni. - Parker, te maradj. Van még megbeszélni valónk, azt hiszem - fordult az említettel szembe, aki utolsóként kullogott, de a nevének hallatára megtorpant az ajtóban. - Csukd be az ajtót. A többiekre nem vonatkozik az, amit hallani fogsz - nem kérés volt. Parker úgy tett.



Rosszabbul is mehetett volna. Talán ez a gondolat fogalmazódott meg Kellyben akkor, amikor magára hagyva a főnökét az újabb napnak nézett elébe, amiről fogalma sem volt, mégis hogy fog egyáltalán alakulni. Olyan forgatókönyvet vett a kezébe, amelyen fehér, tinta nélküli lapokkal találkozott, és mégis az egyik szereplőjeként kellett tündökölnie, amit annyira már nem kedvelt. Leginkább a bizonytalanság volt az, ami kikészítette őt, az, de elsődlegesen nem a munkája miatt. Beismerhette volna már tegnap este, vagy most, a konyhában a tányérja felett, hogy jól estek neki azok a pillanatok, amikor másokkal kellett megosztania a pillanatokat, amikor beszédre kényszerítették, mert akkor nem jártak a gondolatai, akkor nem került vissza folyton ugyanabba a gödörbe, ahova Ian rángatta bele akaratán kívül. Rá kellett jönnie, hogy még nem volt túl azon, ami történt, amitől menekült és sürgősen beszélnie kellett Georgie-val, hogy látnia kellett a barátját mielőbb, és a kettejük hagyományát akarta megtörni azzal, hogy újra a Nagy Almába hívja, idő előtt.
Lacey közbeavatkozása törte meg benne ezen újbóli gondolatokat, amit igyekezett aztán elterelni, hogy a vonásai ne tükrözzék a gondterheltségét, mert a lány nem érdemelte volna meg, hogy a saját problémáival leterhelje őt. Igazából folyton ugyanoda lyukadt ki, de azzal, ahogy a lány Wendell felől érdeklődött, Kellynek nem kellett tettetnie a jó kedvét. Hát persze, hogy szemet szúrt neki a fickó. Mi tagadás, olyan férfi volt, aki vonzotta a női szemeket - és Donaldét is, bocsánat - de nem akarta, hogy Woods legyen a csali egy erdőnyi igazira váró, vagy megcsalással mérlegelő nő szemeiben. És nem akarta megkérdezni a kis fekete Wendellt, hogy erről hogy vélekedett volna. Arra pedig végképp nem akart volna gondolni, hogy kinél fog majd sikerrel járni.
A GR érkezése nem csak az ő figyelmét hívta fel magára, de a munkatársai is lázas kapkodásba kezdtek, hogy mielőbb rendezzék soraikat a gépek előtt, hogy úgy tűnjön, serényen munkához láttak. Nos, volt, aki azt tette.
Ryder kérdésére Kelly tétován megvonta a vállait, mert nem bízott abban, hogy olyan választ tudott volna adni, amely kielégítő lett volna a férfi számára.
- Lehetett volna rosszabb is - talán ez volt a legőszintébb válasza, amit ki tudott sajtolni magából, de arra nem számított, hogy Wendell már szinte vele egy síkban mozdulva figyelte az arcvonásait áthatóan, mintha azon gondolkodna, hogy mi is volt Kelly vidám nevetése, vagy aztán a megeredő szavainak lenyomata az autóban. A nő nem nézett a mellette álló férfire és nem véletlenül, de annyit megengedett magának, hogy a pillantása már övön alól csússzon rá a hivatalos viseletben érkező férfiak lábain.
- Szolgálunk és védünk! Bárcsak nekünk is ilyen egyenruhánk lenne, te jó isten! Mmm...pfmmm - Don nem volt hajlandó a fenekén maradni, ahogy Kelly másik oldalán parkolt le, azt a nyögést csak egy kicsit mímelte úgy, mintha éppen valakiben örömét lelné, Kelly helyett válaszolva arra, amit Ryder mondott. Kelly az arcát a tenyerébe rejtve igyekezte elfedni az "ez most komoly?" és a "te jó ég!" gondolatokat, egy csipetnyi hitetlen mosollyal elegyedve. Mert hogy Don volt az, aki nem rejtette véka alá a véleményét, ha férfiakról volt szó, és ezt indián motívummal tarkított overáll felett viselt pink bomber dzsekivel tette egyértelművé, de talán még a septum piercingje is az extremitást fejezte ki nála.
A kis fekete Ryder szavaira pillantott fel és a két oldalán a két férfivel igyekezett teljesen professzionálisnak tűnni - mintha ment volna az ebben a társaságban.
- Szerintem hamarosan Mr. Bridges is érkezni fog, nem hiszem, hogy kihagyná azt, hogy üdvözölje önöket. Habár egészen elfoglalt volt, amikor bent voltam nála - fűzött hozzá ennyit, megfeszengve fűzte össze a karjait a mellkasa alatt, a bólintása pedig egyértelműsítette, hogy Ryder bemutatkozását helyesli.
- Édes, hidd el, nem nézünk ovisoknak - duruzsolta, mint egy méhecske ezt Don, Kelly pedig lemerevedve, hitetlenül pillantott el oldalra rá. Ha így folytatja, akkor esélyes, hogy megkötözve, Ryder autójának csomagtartójában végzi és nem azért, mert túlságosan is meleg lett volna, hanem mert ilyen volt. Pedig az ember azt hinné, hogy Don a maga harmincnégy évével már igenis felnőtt férfi volt. Ühüm... Ujjbegyeivel megbökve Don oldalát hívta fel magára a figyelmet és csak enyhén rázta meg egy néma nem suttogással a fejét, remélve, hogy a férfi értett a célzásból. Bárhogy is volt, mire Ryder bemutatta magukat, Kelly munkatársai lassan, meghagyva azért a távolságot, de úgy sereglettek köré, mint az éhező kiscicák, Wendell mozdulatára pedig a kávé lötyögve futotta körbe a tartót, amire Kelly hátrapillantott a férfire, aki nem volt rest kacsintani rá. A nő megforgatva a szemeit, enyhe mosollyal fordult vissza, de még elkapta, ahogy Woods széles mosolyt villantott. Csak rá. Basszus!
Kelly munkatársai helyeslő bólogatásokkal fogadták Ryder szavait, mert mindegyikük érdeke az volt, hogy a változás rájuk nézve is pozitív legyen. Hogy ne rettegjenek, és hogy a munkahelyük egy olyan biztos pontja legyen az életüknek, ami a biztonságot, a stabilitást jelezte. Honey valahol a hátsó sorokban meghúzódva figyelte az eseményeket, az asztala mögül ki-kikukucskálva, mintha ott sem lenne. Részben igaz volt, mert a csupán százötvenhárom centijét és a babaarca miatt az újabb portások folyamatosan ellenőrizni kényszerültek, mert hiába, hogy nőies idomokkal áldotta meg a sors, az arca és a termete miatt jó, ha tizenötnek nézett ki. Sminkkel huszonháromnak, anélkül tizenkettőnek. Kelly tudta, hogy még az igazira várt töretlenül, mert a katolikus neveltetéssel az érintetlenséget követte. Kelly rámosolygott a lányra, aki integetve köszönt neki, de egyebet nem tett. Ahogy Ryder visszaindult a kis fekete felé, a dolgozók pedig kezdtek visszaszállingózni az asztalaik felé, hogy folytassák a munkát, Kelly a férfi háta mögött Oliver alakját pillantotta meg, aki fontoskodva simogatta le a nyakkendőjét, amin valamilyen péksütemény maradványait lehetett felfedezni.
- Bocsánat, hogy mindig feltartanak, de itt is vagyok! Sajnálom, ha feltartóztattam önöket, és jó reggelt kívánok, természetesen mindannyiuknak - intett Rydernek, a vele érkező férfiakkal pedig kezet fogott. Miután a nadrágja szárába beletörölte a morzsás tenyerét. - Oliver Bridges vagyok, a HR vezető, üdvözlöm önöket nálunk! - a pillantása Donra csúszott, összevonta a szemöldökeit is. - Na, Old Shutterhand, tessék visszamenni az asztalodhoz - vigyorodott el a saját viccén, mire Don a középső ujját felmutatva úgy vonult végig előtte, mintha a kifutón lett volna. Kelly meg tudta érteni, és nem a vonulgatást. - Kelly már jelezte számomra is, hogy ő fogja önöket segíteni a körbevezetésben, amire kérték. Roppantmód örülök annak, hogy segítségükre lehet. Természetesen ha gondolják, akkor önökkel tarthatok, ma már minden fontosabb munkálattal végeztem. Ha esetleg lenne olyan kérdésük, amelyre Ms. Dankworth nem tudná a választ, én minden bizonnyal képes leszek a segítségükre lenni. Így van - nyúlt Kelly válláért is, hogy a tenyerével megsimogassa a kis fekete blúz alá rejtett bőrét. Az ujján lévő karikagyűrű beleakadt Kelly tincseibe, és ahogy megpróbálta elvonni a simogatást követően a kezét, Kelly haját is magával rántotta, mire a kis fekete arcvonásait a fájdalom torzította el egy pillanatra.
- Oliver! - szólt rá Kelly halkan, azonnal nyúlva a hajának kiszabadítása végett, és mielőtt még Bridges hadonászni kezdett volna, Kelly óvatos mozdulatokkal vonta le az ujjáról a gyűrűt, hogy aztán visszaadja neki azt, a tenyerébe ejtve. Megköszörülte a torkát, a haját pedig az átellenes válla elé húzta, észrevétlenül lépve egyet Woods felé a biztonság kedvéért.
- Szerintem érdemes lenne előbb azt megnézni, hogy mi alapján épülnek fel az osztályok - válaszolta is meg végül Kelly Ryder kérdését. Fényévekkel azután, hogy érdeklődtek tőle.

Ésszerűségem utolsó szálaiba kapaszkodva hagyom el az irodámat és sietősebbre fogom lépteimet, miközben egyenesen a pult mögött tollával játszadozó hölgyeményre mutatok és erélyesebben szólítom meg a kelleténél.
- Marie.
A lány megrezzen és szinte kirepül a kezéből a toll, ahogyan szolgálatra készen állapotba rendeződik. - Jó reggelt, Főnök! Kávét esetleg vagy segíthetek bármiben? - megszeppenve érdeklődik, mintha attól félne, hogy aknamezőre léphetne velem kapcsolatban.
- Bronxban leszünk a csapattal. Bármilyen beérkező hívást, e-mailt irányíts át egyenesen hozzám, ami Lou Tanner ügynöktől érkezik, minden más mehet Rutherfordnak.
Marie bólint egyet és még el is mosolyodik mellé, hátha hatással bír majd ezzel gyenge idegrendszeremre. Kedveltem őt, de ma csak azt tudott volna boldoggá tenni, ha láthattam volna a felvételeket, amik a börtönben készültek Camile és Remi beszélgetésével kapcsolatban. Jól tudom, hogy az öreg már reggel arról tájékoztatott, miszerint délután én is láthatom őket, addig viszont minden egyes türelmemre szükségem volt, ami visszatartott a börtönlátogatástól. Túl régóta húzódik már közöttünk ez a macska-egér játék ahhoz, hogy kezdeményező félként hat láb mélységre temessem azt a rohadékot.
Fáradtan gyűröm meg képemet még az autóban ülve és bár a csapattal való megbeszélés sikerrel zárult, ettől még a koncentrációm ugyanabban a mederben folyik tovább, amibe a tegnap délután eseményei kényszerítették. Camile jár a fejemben. Az a nő, aki valahogy befurakodott az életembe és bár eddig igyekeztem ott lévő jelenlétét gondolataimon kívül hagyni, most viszont zavar, hogy bármiféle érdeklődésem is fűződik hozzá. Már az elején le kellett volna ezt zárnom vele, tudtam jól, hogy egyszer csak bajt fog hozni a fejemre, de ugyanakkor biztonságosabb játéknak tűnt a közelemben tartani. Minél jobban érezte, hogy szorul a nyaka körül a hurok és bizonyos határok közé van szorítva, annál kevesebb késztetést érzett arra, hogy feleslegesen jártassa a száját. Nem mellesleg összekötöttük a kellemest a hasznossal, az pedig jól jött, ha éppen egyik vagy másik ügyfél úgy döntött kötéltáncot jár az idegeimen. Ettől még nem tudok elvonatkoztatni attól a fura és egyben nyomasztó következménytől, ami a kórházban fekvésének látványa után költözött belém és azóta is nyugtalanít. Szeretném kitörölni, kitépni magamból, mert helytelennek érzem. Nem aggódhatok én egy olyan nőért, mint Camile Luna, aki másodpercek alatt vetné magát Remi karjai közé, ha esélye lenne őt visszafogadnia még akkor sem, ha az valamilyen beteges bűntudat maradékából származna, mellyel úgy érzi tartozik a férfi felé, ha már olyan közreműködően feldobta őt a zsaruknak. Ismertem már jól az embereket, annyi fajtával találkoztam már és aligha képesek változásra. Nem tudhatom mit mondhatott odabent Reminek, ami miatt a férfi úgy érezte itt az ideje őt elhallgattatni. A mi kis légyottjainkról számolt be neki részletesen vagy éppen elszólhatta magát azzal, ami minden egyes nap felemésztően hatott rá? Idegesített a tudatlanság ezen fajtája és úgy éreztem, ha nem ugrunk minél előbb a délutánhoz, annál nehezebben tudom majd türtőztetni magamat, hogy csak nyugodtan ülve a hátsómon malmozzak az esélyeimmel, amíg Diaz ki tudja mit forgat abban a beteg fejében.
Külső látszatra a higgadtság mintaképét jelképezem, ahogyan nekiállunk mai programunk első lépcsőfokának és eszerint járok el a későbbiekben is. Egy összeszedett társaság képét kell nyújtanunk minden egyes alkalommal, amikor egy új ügyfélnek szeretnék úgymond eladni a cég által jövő lehetőségeket. Pozitív képet kell festenünk, a biztonság látszatát, amire szükségük van ahhoz, hogy egy nyugodtabb munkakörülményben végezhessék a dolgukat a jövőben, ez pedig csak úgy működik, ha nem látják, amint éppen a főnökük idegronccsá fejlődik a folyamat során. A saját problémánk, a magánéletünk csak ránk tartozott. Nem vetíthettük ki az ügyfelekre, jóllehet emberibb módon tudtam volna kezelni mindent, ha kiadhattam volna bármilyen formában a bennem felgyülemlett feszültséget, de ennek hiányában csak a látszatát tudtam kelteni ennek. Ha valamit Lynette a ritka anyai nevelése során belém sulykolt, az a jó színészkedés pikantériája, amikor is szerencsésebb az olykor felszínre kerülő érzéseinket erőszakkal elnyomni, hogy helyükre valami olyan kerüljön, ami előre lendít minket a jövőnkben, nem visszatart. Néha kifizetődő tudott lenni egy kiképzőtiszt gyerekének születni.
Diszkrétebb érdeklődéssel fordulok Kelly felé megérkezésünk pillanata után, hiszen nem szeretné gondolom egyikünk se nagy dobra verni a nő jelenlegi körülményeit, ahogyan a tegnapi nap egyetlen folyamatát sem. Megígértem neki, hogy nem veszélyeztetem a munkáját és ha valamihez tartottam magamat, azok a kimondott szavaim voltak. Részletesebben nem megyek bele a témába, bizonyára a hely szokatlansága miatt érezte kellemetlenebbnek a környezetét, hiszen ha ezen felül bármilyen probléma is érte volna őket, arról Stevens már korábban értesített volna minket. Ugyanakkor sem az idő, sem pedig a hely nem volt alkalmas arra, hogy áttérjünk arra a témára, ami kizárólag csak minket érint.
- Reméljük nem is lesz ennél rosszabb. - fűzök hozzá pusztán ennyit, miközben tekintetem végigfut a minket körülvevő társaságon, akikről korábban ugyan már hallottam, mégis más a szemtől-szemben találkozás. Vegyes csapatnak érzékelem őket, ahol mindenkinek megvan az adott szerepe. Ugyan név szerint aligha tudnám őket beazonosítani, egy azonban közülük igyekszik felhívni magára a figyelmet, amit én jobb szeretnék a hatáskörömön kívül hagyni. Minden másik napon talán véleményezném is az elhangzottakat, most viszont úgy érzem helyesnek, ha a meglátásaimat meg is tartanám magamnak, nem mellesleg kényelmetlen helyzetbe se hoznám őt.
Bridges hiánya nem különösen hagyott maga után szívbemarkoló élményt számomra, ugyanakkor az illem valahol megkívánta, hogy a főnököt is hasonlóképpen értesítsük jelenlétünkről, noha személy szerint örömmel odáztam volna el ezt a páratlan lehetőséget. Nem vált számomra szimpatikussá bennem Oliver jelleme, a hozzáállása a dolgokhoz és bár ráfoghatnám a rosszul indult kezdetekre, ez annál sokkal többnek hat. Erősen kétlem, hogy a férfi egyszerűen csak időközben levedli magáról ezt az elborzasztó álcát és másfajta viselkedést tanúsít majd irányunkba.
- Akkor igyekszünk majd nem sokat zavarni őt a továbbiakban sem. Bizonyára képesek leszünk a jelenléte nélkül is maximálisan irányítani a helyzetet, ugye?
Én bíztam Kelly szakértelmében és kitartottam azon meglátásom mellett, hogy ő jobban ismerte ezt az egész épületet a benne dolgozó emberekkel együtt, mint ahogyan azt a főnöke elmondhatná magáról. Nekem viszont pont erre volt szükségem. Egy átfogó, részletes képre, ami nem siklik el bizonyos pontok felett amik a későbbiekben akadályoznának a munkánk végzésében. Ki is használom az alkalmat, hogy a főnök nincs jelen és egy rögtönzött monológot tartok a jelenlévőknek, ami által elkerülhetővé válik további ismeretlenségünk. Ha együtt fogunk dolgozni, nem árt tisztázni néhány felmerülő dolgot, az pedig úgy nem fog menni, ha Bridges állandóan közbeszól valamit vagy esetleg megvétózza meglátásainkat, mely miatt kénytelen leszek őt csak úgy vendégszeretetből orrba verni. Alap dolgokat tisztázok csak ám mire végzek a vérszegény beszédemmel, az emlegetett már be is fut szedett-vedett társaságunk középpontjába, én pedig kelletlenül ugyan, de kézfogással üdvözlöm.
- Ugyan Oliver, ilyen fogadtatás mellett aligha lehetett volna esélyünk elanyátlanodni. - jelzem felé emberei szívélyes köszöntésének mivoltát, ám beszéde másodlagossá válik nekem amellett, amit éppen Kellyvel művel. Érdeklődően emelkedik magasba szemöldököm ahogyan a szerencsétlen még a lány hajába is belekapaszkodik, ám mielőtt véleményt formálhatnék neki a szavaira, egyszerűen közelebb lépek hozzá és én kapom el őt, átvetve karomat a válla mentén.
- Arra nem lesz semmi szükség Oliver, végezze csak a munkáját és engedjen teret a kisasszonynak is kibontakozni. Hiszen maga mondta, hogy mennyire örül, amiért segít nekünk. - enyhén megszorongatom a vállát, hogy érezze törődésemet, ugyanakkor jelezzem neki ezzel a helyzet kényelmetlenségét, amibe ő annyira ösztönszerűen sodorta a hölgyet korábban. - Ha pedig továbbra is maradnak megválaszolatlan kérdések bennünk, azzal egyenesen magához fogunk fordulni a kis túránk után, ezt már most megígérhetem. - elmosolyodok, magamhoz aligha méltó módon, ám továbbra is a közelemben tartom a férfit, aki számára úgy tűnik kezd értelmetlenné válni a helyzet és menekülőre is fogná a dolgot, melyet természetesen már csak azért sem engedek meg neki és ha ellenkezni támadna kedve, nos örömmel töröm el a karját, hogy bebizonyítsam hatékonyságunkat.
- Egy apró kérésem viszont máris akadna, ha nem lenne túl nagy teher annak betartása. Összedolgozásunk alatt szeretném, ha minimalizálódna ez a fajta közeledési mód, aminek most mi is részesei vagyunk. Ugye nem túl gyakori probléma ez? Tudom Oliver, sokan imádnak ölelkezni és így kifejezni érzéseiket, de lehetőleg azon legyünk, hogy elkerüljük a félreértéseket. Lehet az előző csapatnak ez rendjén volt, mi azonban szeretnénk megelőzni a problémát, nem csak annak megtörténte után kapkodni. Gondolja működhet ez a kis paktum közöttünk? - lenézek a férfi arcára magyarázásom közepette, aztán el is engedem őt és ha választ kapok a kérdésre, tekintetemet Ms. Dankworth felé vezetem, majd teszek is pár lépést a kisasszony irányába, a továbbiakban némiképpen figyelmen kívül hagyva főnökét. Reményeim szerint megértette, hogy jól megleszünk nélküle is ezek után, szóval a maradása több, mint értelmetlen lenne. Számomra meg még bicskanyitogató érzés is.
- Remek bevezetésnek hangzik, Kelly. Mit kell tudnunk erről?  - véleményezem az ötletét egy kérdéssel is megspékelve, majd intek a csapatomnak is, hogy társuljanak közelebb. - Egy kérdésem még viszont azelőtt pluszban akadna. Tudna majd nekünk mondani valamit a jelenlegi biztonsági rendszerről, ami az épület ezen részén van? Kamerák elhelyezkedése vagy, hogy mennyi van belőle pontosan? Esetleg, hogy mikor került sor frissítésre a rendszerükben? A reggel folyamán beszéltem az egyik szakemberünkkel és szeretnénk korszerű riasztóberendezést felszerelni, ami ha bármilyen nem odaillő dolgot észlel, azonnal minket értesít majd. - osztom meg vele, noha az sem probléma, ha éppen erről nem tudna részletes beszámolót adni erről, akkor majd mi járunk utána jobban. Manapság sokan hajlamosak kijátszani a rendszert, mi pedig azon vagyunk minden egyes alkalommal, hogy ezt különböző trükkök bevetésével megakadályozzuk.

Előfordult, hogy az ujjaival a hívás gombja felett hezitálva figyelte a kijelzőt hosszú perceken át, mire képes volt eldönteni azt a bizonyos kérdést, hogy szüksége volt-e arra, hogy valakivel megossza az éjszakáját. Rendszerint egy pohár bor társaságában, a kanapéjának sarkából, háttérzajként használt tévé villódzó fényei kísérték a döntését, ami mindig ugyanúgy végződött. Habár Kelly Dankwortht már nem fűzte gyengéd érzelem Parker Cunningham felé, attól még szüksége volt a férfire, olykor-olykor felerősödő kapcsolatuk újra feltüzeléséhez. Nem kellett többre gondolni, mint ami történt kettejük között, pusztán testiség, a fizikai szükségletek egyike, amikbe Kelly már hosszú hetek, talán hónapok óta nem invesztált már bele egyetlen beszélgetést sem. Már nem akarta megnevettetni a férfit, már nem akart a mellkasához simulni, miközben a fülét a mellizomra tapasztotta, sem pedig azt elérni, hogy beszéljen Parker a napjairól, és arra sem vágyott, hogy a párnák, a takaró társaságában ossza meg a férfivel a vágyait, hogy mit szeretne megvalósítani, és már a félelmeinek részleteibe sem avatta bele. Az egy olyan utópia lett volna, amihez a nőnek már nem volt joga, amibe már nem akart volna belesüppedni, mint egy ismerős, biztonságot nyújtó kéz. Kelly tudta, hogy mennyire szomorú véget ért a viszonyuk, de nem akart minderre úgy gondolni, mintha szakítottak volna. Az igazság az, hogy még mindig képtelen volt Parkertől végleg elszakadni, holott tudta, hogy mi lett volna a helyes, de még így, ezen döntések következtében is próbálta úgy értelmezni mindazt, ami köztük volt, hogy... szükséges rossz.
Tudta, hogy találhatna jobbat, olyat, aki esetleg még igényelte is volna a társaságát, azonban képtelen volt megszokni a folytonos érdeklődést, az ugyanolyan kérdéseket, mint hogy milyen napja volt, mi a munkája, milyen ételeket szeret, mi az, amit nem bír meginni az alkoholok közül és egy idő után mindez az egyszerűség olyan nyomasztóan hatott a nyugodtságára, hogy inkább hátraarccal elfojtotta ezt a csírájában is alakuló kapcsolatokat. Szeretett volna valós, valódi témákat érintve beszélgetni, úgy, hogy az egyszerre legyen izgató és inspiráló is. Kelly nem csak a nehezen elnyerhető bizalma miatt volt abban a helyzetben, amiben volt, és habár tudta, hogy miben kellene változtatnia, hogy milyen útra kellett volna rálépnie, attól még nem mert igazán élni. A vágyait megélni, még akkor sem, ha alapvetően társaságszerető emberként létezett, ha éppen olyan környezetbe került. Mert attól függetlenül, hogy szerette a csendet, előfordult, hogy azt képtelen is volt elviselni. Mint ahogy a tegnapi napja alakult. Nem azért jártatta csak a száját annyit, mert egy felettébb intelligens és tapasztalt emberrel oszthatta meg a gondolatait, hanem a telefonhívás következtében muszáj volt elterelni a saját gondolatait. Muszáj volt, hogy egy olyan ismerős, talán túlságosan is könnyed, cicázó beszélgetések részese lehessen, mert ha nem így tette volna, akkor folyton a magyarázatot kereste volna egy olyan témában, amihez nem csak ő, de Ryder is kevés volt.
Az új nap új lehetőségeket hozhatott volna, de azzal Kelly egyáltalán nem számolt, hogy Oliver folytatja a tegnapi viselkedését, és mielőtt még vállalta volna azt a véleményét, amiért nem kellet volna bocsánatot kérnie aztán, inkább visszafogta magát. Inkább kifújta a mélyen benn tartott levegőjét és inkább arra koncentrált, ami a munkája volt. Biztonságban tudni a szeretett és kedves munkatársait, és ehhez pedig a GR tökéletes megoldásnak bizonyult meglátásai szerint. Már csak arra volt szükségük, hogy mindenki más is így gondolja. Hogy a pénzügyi kérdéseken túljutva egy mindkét oldalról profitáló szerződés jöhessen létre.
- Igen, igyekszem a segítségükre lenni, amiben csak tudok - Kelly nem olyan volt, aki bárkinek is megmondhatta volna, ki és mit tegyen, de amikor Don megcsillogtatta, mit gondol és mire lenne képes az öltönyös férfiakkal, egy kicsit azért lesokkolta a kis feketét, ám ahogy Oliver megjelent a színen, Don inkább elcsorgott, mint hogy a szavaival is egyértelművé tegye, hogy a főnöke igazán elmehetne melegebb éghajlatra. Kelly nem akadályozta meg azt sem, hogy Bridges a szavak emberévé váljék és miközben hallgatta a főnökét, eszébe sem jutott az, hogy esetleg úgy belekapaszkodhatnak, ahogy azt tette a HR-esek gyöngye. A testtartása némileg tükrözte a kényelmetlenséget, amivel okozott az érintéssel Oliver, de az arcizmai nem árulták el mindezt, egészen addig, ameddig a haját nem rabosította Oliver gyűrűje, amitől gyorsan szabadulva Woods felé lépett el. Ryder Oliver vállának átölelésére felvonta a szemöldökét Kelly, miközben hallgatta a párost, de tulajdonképpen inkább arra volt kíváncsi, hogy Mr. Danforth terve mi volt ezzel az egész érintéssel.
- Remek! Biztos, hogy keresztezik még egymást az útjaink, mert tudják, a dolgozóinknak megvan a maga hatáskörük és az sokkal kevesebb, mint akik mi, a háttérből irányítjuk őket és dolgozunk velük - fontoskodva válaszolt Ryder szavaira. Ha nem is érezte magán azt az erőkifejtést, amivel szívélyesen támogatta a férfi Bridgest, még látta Oliver kínlódását, ahogy időről időre szabadulni akart a nem támogatott érintésből. Gyűlölte, ha férfiak matattak körülötte és rajta, és azt sem igazán preferálta, hogy nem csak egy meleg munkavállaló dolgozik az ő kezei alatt. Kelly csendesen nézte a párost, és talán egyszer még oldalra is pillantott, fel, Wendell arcára, aki rezignáltan, de inkább szórakozottan figyelte a kialakuló helyzetet. A kis fekete egyértelműen tudta, hogy Woods a főnökének szurkol, és még azt is megkockáztatta volna, hogy talán azért is szurkolt, hogy Bridges valami hülyeséget tegyen, mert akkor legalább egy kis akcióhoz jut.. de nem akart most erre gondolni Kelly, ezért magát átölelve, tétován, a csendet választotta. Jobbnak látta. Oliver megmerevedett Mr. Danforth ölelésében és a hebegése köhögésbe torkollt.
- Fogalmam sincs, miről beszél és kikérem magamnak ezt a hangnemet, Danforth! - semmi Mr., semmi Ryder. Kelly még csak pislantani sem akart, mert ilyen helyzetben még sosem látta Olivert viselkedni. - Nem ölelgetem a dolgozóimat, az teljes mértékben etikátlan lenne, aról meg nem tehetek, hogy a gyűrű beleakadt Kelly hajába - nézett el az említett felé, zsebeibe süllyesztve a kezeit is, amivel az érintésmentességet igyekezett láttatni. - Betartjuk a két lépés távolságot és nem tolerálom én sem azt, ha túlságosan is közvetlenek egymással a dolgozóim. Ha pedig mégis csak közelebbi kapcsolatba kerülnének, megvan rá a stratégiám - vágott savanyú képet, és nem kifejezetten emberbarátit. - Bocsánat, Miss Dankworth, hogy meg mertelek érinteni  - A kis fekete tudta, hogy miért szólította így őt most Oliver, és azt is, hogy majd' belepusztulhatott ebbe a bocsánatkérésbe. Bizonytalanul csak egy mosolygással válaszolt először Kelly, de aztán inkább úgy döntött, talán jobb, ha a szavaival is alátámasztja a szent béke jelenlétét kettejük közt.
- Nem történt semmi gond - mielőtt még a körülötte álló férfiak rosszallóan néztek volna rá, folytatta is gyorsan. - Többször úgysem fog ez előfordulni, tudjuk mindketten - megint egy nyugtató mosoly, végül Oliver úgy fordult meg, mint egy hisztis bika, aki előtt nem húzták el a vörös posztót. Woods kihasználta az alkalmat, hogy Bridges kezébe nyomja a kávéfőzőt is, jó sherpaként távozzon vele. A lépteinek visszhangját a padló verte vissza, de a távozását a morgása kísérte, amelyben nem éppen szalonképes szavak sorjáztak és félő volt, hogy a kávé a kövezeten fog kikötni, mert a kezét úgy lóbálta, mint egy repülni vágyó kismadár.
Kelly próbálta visszakanyarítani a korábbi beszélgetésük tárgyát a megfelelő mederbe, amit aztán Ryder helyesnek is tartott, de a kis fekete még mindig valamennyire a bizonytalansági tényezővel igyekezett dacolni. Ma biztosan nem akart még egy vitát, csak túlesni mindazon, ami szükséges volt a változáshoz, hogy végre félelmek és zaklatás nélkül legyenek képesek dolgozni, és hogy ő is képes legyen majd a munkájába beletemetkezni, amivel elterelhette volna a figyelmét, a gondolatait. Amivel képes lett volna másokon segíteni.
De hiszen most is azt tette! Közvetetten - szerette volna azt hinni - emberéleteket mentett. Mert New York közemberein túl számára igen is fontos volt a jó munkahely megteremtése, az ott lévő harmonikus kapcsolati háló, ami most több sebből is vérzett az előző biztonsági szolgálatnak köszönhetően. Figyelmesen hallgatta végig Ryder szavait, miközben a száraz, jéghideg ujjait és tenyerét beletörölte a nadrágjának szárába, mellékcselekvésként, hogy lenyugtassa magát egy kicsit, minden kérdésre kiterjedő válaszon gondolkodva.
- Annyit talán elmondhatok, hogy nincs túl sok, ami nem a mi megfigyelésünket, de a biztonságunkat segítené elő. Tulajdonképpen egyetlen kamera van a folyosón a lifteknél, amin látható, hogy ki érkezik és ki távozik. A második és harmadik a mosdóknál és az étkező előtt található, ugyanezek miatt, a szüneteléseket megfigyelve, a negyedik pedig Oliver irodájának előterére van beállítva. Az alattunk lévő emeleten az IT-sunk irodájában is van egy kijelző, ami követi ezeket a felvételeket és minden osztályvezető is rendelkezik ezekkel a felvételekkel - sóhajtott fel halkan. - Yasmine Gates pár hónapja került be az irodába, mert az előző felettesünk veszélyeztetett terhes volt és inkább felmondott. Yas szinte heti szinten küldi el a fenébe a pénzügyest, az IT-t és Olivert is, amiért képtelenek foglalkozni azzal, amiket ő szeretne. Többek között azt is, hogy ne azt figyeljék, hogy melyikünk mikor megy pisilni vagy éppen van annyi ideje, hogy egy müzliszeletet letuszkoljon saját torkán - pillantott le a padlóra röviden Kelly, futólag aztán felemelve a fejét elnézett oldalra, a még nem látott férfiak felé. Tudta, hogy Ryder és Wendell figyelt arra, hogy mit mondott, de a többieket nem ismerte, ezért volt ez az apró részlet csak fontos neki.
- Azt viszont nem fogom tudni megmondani, hogy mikor volt a legutolsó rendszerfrissítés és ellenőrzés. Az IT-sünk általában hetekkel később szokta megoldani azt is, hogy új monitort kapjunk, ha éppen megadta az egyik magát, hiába nem tudjuk úgy teljesen ellátni a munkánkat. Darrell részmunkaidős, és mondhatjuk azt, hogy igazából csak fogadóórái vannak itt - nyalta meg az alsó ajkát, magán érezve Odessa vizslató tekintetét, aki ahelyett, hogy az előtte csörrenő hívást fogadta volna, a kisebb csoportosulást figyelte. Andrews mindig ezt csinálta, és most is csak azért fogta vissza a kritizálását, mert Kelly nem egyedül volt. Előbb-vagy utóbb, úgyis mindig visszajutott Kellyhez Odessa rosszakaró áskálódása, ami leginkább csak fárasztotta őt. - Hétfőn dél és négy között, szerdán reggel nyolctól tizenegyig és csütörtökön pedig tíztől délután hatig szokta befoglalni az asztalát rengeteg kóla és chips társaságában - osztott meg talán még ennyit, habár az étkezési szokásai igazán senkire sem tartoztak. De azt a rumlit és ocsmány rendetlenséget mindenképpen megmagyarázták Kelly szavai, ha bárki is be fog majd abba az irodába lépni. A kis fekete megköszörülte a torkát, némileg kihúzva magát egy pillanatnyi bizonytalansággal a pillantásában nézett körbe, azon tűnődve, hogy merre is induljanak el azon túl, hogy.. az elején. Nem volt értelme igazából mindhárom emeleten végigmenniük, mert mindegyik ugyanazon a szisztémát követte és ugyanúgy voltak kialakítva a boxok, a dolgozók asztalai, ugyanazokkal a távolságokkal, ugyanazokkal a színekkel, székekkel és technikai alappal. Még az irodák is ugyanott helyezkedtek el, ám azok bútorzata valamelyest a benne helyet foglaló emberek ízlésének engedve volt kiválasztva.
- Szeretnének önök is maguknak egy nyugodtabb helyet, ahol megbeszélhetnek aztán mindent, ha itt tartózkodnak? - tette fel a kérdést, mert arra talán a legmegfelelőbb személy Yasmine lenne. Az a nő még a betonfalon is képes lenne átmenni, ha valamit el akart érni, csak a pénzügy, Oliver és Darrell jelentett neki leküzdhetetlen akadályt olykor, de mióta ő ott volt nekik, sokkal könnyebben, gördülékenyebben tudták még a beosztást is kialakítani és követni. Voltak szabályok, elvárások, amikhez tartaniuk kellett magukat. Kelly kedvelte a nőt. Igazi tyúkanyó volt, akinek az ember volt elsődlegesen fontos, igyekezett mindenkit egyenlő bánásmódban részesíteni és jó vezetőként fellépni.

Ha valamit nem tudtam elviselni, az az a pillanat volt, amikor valaki próbálta a hazugságot lenyomni a torkomon, miközben ő maga sem hitte komolyan az összehordott sületlenségét. Egy átlagos napon sem lennék boldog tőle, de a maira már egy valami égető erővel tette rá a bélyegét és amit egy hétköznap során zavarként érzékeltem, most a duplájára nőtt bennem. Oliver baromságait már tegnap sem tudtam nyugodtan elviselni. Meghallgattam, jó ember módjára bólogattam és ha a türelmemnek még maradt némi látszata, akkor riposzttal is éltem a nyálasra sikeredett bemutatkozó szöveg előtt. Nem kértem, hogy tisztára fényezze előttem a munkahelyét. Nem vágytam tőle statisztikákra, számomra feleslegesen csengő számokra, csak az igazságra. Arra az egy tényre, ami miatt az előző csapat kiesett a játékból és ami arra késztette őt, hogy felkeressen egy hozzánk hasonló céget. Megannyi kérdésemre válasz azonban attól a nőtől érkezett, aki a későbbiekben is társaságomként vagy éppen bűntársamként volt jelen és akivel bizonyára még jó pár kört lefogunk futni mielőtt az életére törő alakot sikerül kivonni a képletből. Ő volt az aki nyersen odavágta mennyire elcseszett módszerekkel is végzi a dolgát Bridges, miközben ügyesen rejti el annak nyomait, ahogyan bevezetett egy olyan világba is ezáltal, melyről drágalátos főnöke egy szóval sem próbált meg nyilatkozni. Értettem én a felszínes megoldások definícióját. Olykor könnyebb csak a látszatnak kedvezni és csak addig mutatni egy eset pozitívumát, amíg a másik rá nem bólint és alá nem vési nevével a visszavonhatatlan ajánlatot, melyről úgy gondolja jó szándékkal íródott, hogy a későbbiekben az illető védekezően azzal az elcsépelt válasszal éljen, miszerint a szerződésben benne volt és tudták mire vállalkoznak. Persze, ez valahol megállja a helyét, az én világom azonban ennél komplikáltabb. Nekünk az első és utolsó részletekre is rá kell mennünk, ha egy személy vagy egy cég védelmét vállaljuk be. Mi visszük vásárra a bőrünket értük, mi vagyunk azok, akik 0-24-ben az utolsó embert is górcső alá véve vizsgáljuk át nehogy beüssön a baj. És mi vagyunk azok, akiknek azt kapsz, amit adsz elven szüksége van egy kezdeti bizalmi tőkére. Egy olyanra, amit ha két fél már az elején elhanyagol, akkor az a későbbiekben végzetes lehet valamelyik félnek. Jó pár féleszűvel találkoztam már munkám során és néhánynak kellett egy kis idő, mire értelmetlen feje befogadta, hogy csak és kizárólag úgy tudjuk megvédeni az elkényeztetett hátsóját, ha tudunk minden háttérben lévő dologról. Ha nem időközben derül ki, hogy védencünk mérföldekről érkező rokona a törvény rossz oldalán éli az életét és a saját biztonsága érdekében magánál hordja a stukkert, hogy az őt célpontnak használó egyedekkel szemben legalább ennyi esélye legyen. Mert talán a rokon még ma is kevesebb lyukkal rendelkezne, amit emberünk lövésének nyoma hagyott hátra testében, ha a védencünk nem annyira sunyi rohadék, hogy ezt eltitkolja előlünk. Megadtam az esélyt Bridgesnek is. Ott volt a lehetősége a vallomásra, abban az irodában, ahonnan úgy sem került volna ki egyetlen információ sem, mert mi vagyunk annyira pedáns személyek, hogy tartjuk a pofánkat. Nincs módunkban ítélkezni mások felett, mert egyikünk sem szentként éli az életét. Nekünk is megvannak a magunk módszerei, de a bajtársiasság felhatalmaz minket arra, hogy kihúzzuk a nehézségünkből partnerünket. Ellenben aki nem velünk van, az ellenünk, márpedig Oliver Bridges bárhonnan is mérem fel a helyzetünket, éppen most váltott jegyet arra a hullámvasútra, ami megrázó élményt fog hagyni maga után, ezt már most garantálhatom.
Én tökéletesen kibékültem azzal a verzióval, hogy Kelly vezet minket körbe, hiszen ezt beszéltük meg. Ahogyan azt sem esett nehezemre elfogadni, miszerint a főnök elfoglalt és inkább válassza az irodája biztonságát, mintsem a felesleges körözéseket abban az épületben, aminek rendszeréről aligha tudna bármit is. Egy gyors bemutatkozást követően azonban nem maradhat el az újra találkozás pillanata, amit magamhoz és jelenlegi idegállapotomhoz képest higgadtan fogadok és addig a pontig nem is térek el eme bájos személyiségemtől, amíg ő úgy nem dönt közelebbi kapcsolatot nem ápol Kellyvel és a hajával valami nevetséges műsorszámot előadva számunkra. Egyelőre még nem mozdulok sokat, csak a tisztes távolságot részesítem előnyben vele szemben. Azt a pár nem elhanyagolható métert, aminek során biztosan elhibáznék egy rögtönzött orrba verést, mely már amúgy is olyannyira égeti az öklömet. Amitől a tag görnyedten fetrengene a földön, én meg végre levegőhöz juthatnék, hogy feszültségem egy szeletét legalább levezethettem. Pusztán a körülöttünk lévő emberek és a sajátjaim tartanak vissza attól, hogy céltáblájává váljon elfojtott idegességemnek, amit legalább úgy dédelgetek magamban már reggel óta, mintha a saját gyerekemmé fogadtam volna. Remi, a felvételek, Camile. A hármas, ami képtelen koncentrációmat egy irányba összpontosítani és ami miatt úgy döntök, hogy itt az ideje közelebbről is megismerkedni a főnökkel. Tudom jól, hogy léteznek igazán közvetlen emberek. Olyanok, akik imádnak ölelkezni, összebújni és bármi ehhez hasonló gesztussal köszönteni a kollégáikat, de látván Kelly kényelmetlenségét itt úgy érzem közel sem erről van szó, ezért egy rögtönzött bemutatót tartok Bridgesnek, ami egy idő után mintha kezdene neki kényelmetlenné válni. Ez viszont sosem, semmilyen helyzetben nem érdekelt engem.
- Mr. Danforth, ha kérhetem.
Ugyan örömmel kijavítom őt, de nem teszek megjegyzést az állítólagos hangnememre. Gúnyolódó voltam vagy éppen üvöltöttem vele? Nem rémlik, de akik ismernek azok tudják, hogy még szerencsésebb a felszólítás a részemről, ha szavakban történik és nem tettekben.
- Talán sértőnek érezte a kérésemet? Hiszen azért vagyunk itt, hogy közös megoldásokra jussunk és az általában kétoldalú. Hallotta már azt a kifejezést, hogy akinek nem inge, az nem veszi magára? Vegye mindezt jó tanácsnak a részemről és ha most nem ez történt, hát akkor az idegessége csak felesleges tortúra a szervezetének, nem gondolja?
Lynette bizonyára büszke lenne arra a megjátszott mosolyra, amivel a férfit ajándékozom meg mielőtt úgy döntenék több időt nem kívánok rá pazarolni, mint amennyit már eddig is megtettem. Néha nem árt tisztázni hányadán állunk a másikkal. Meglengetni előtte a fehér zászlót és ultimátumot adni. Beavatni őt egyes részletekbe, felkészíteni, nehogy váratlanul érjék őt a közös munkánkkal járó nehézségek, ígéretek, amiket biztosra vehet, hogy az én felügyeletem alatt szigorúan fogunk venni. Mondhatni csak kedveskedek a főnöknek ezzel és átnyújtok egy olyan ajándékot, ami sokkal jobban jön, mint bármennyi undorító vodka, amit vízként öntött le tegnap a torkán.
- Woods, szólj rám, hogy a nap végén térjünk ki egy bizonyos témára, mert a főnök úgy tűnik hiperérzékeny és jól esne neki egy kiadós beszélgetés. - veregetem meg emberem vállát, aki csak úgy vigyorog, mint egy óvodás aki magába tömte az összes cukorkészletét, de a bólintást megkapom részéről, ennek okán pedig vissza is térhetek ittlétünk okára. A biztonsági rendszerre térek ki első kérdésemmel, melybe Kelly részletesen be is avat minket és amit hallok, nem az, ami úgy mondván tetszene is. Fontos a kamerák elhelyezkedése, az hogy a megfelelő helyeken legyenek és olyan pontokat figyeljenek meg, amik a segítségünkre váljanak történjen bármi is a későbbiek során. Fel kell készülnünk még a legutolsó problémára is, hiszen ez a dolgunk. A teljes védelem megteremtése, abba pedig nem tartozik bele az, hogy olyan felvételeket nézegessünk, amelyből nem haladunk egyről a kettőre.
- Remek, a kamerák elhelyezkedésével kapcsolatban nekem is vannak már most ellenérzéseim, szóval lehetne majd pár szót váltanom a későbbiekben Ms. Gates-el, hogy ő neki pontosan milyen elképzelései lennének ezzel kapcsolatban? Hátha a kettő pár ponton egyezik és közös nevezőre juthatnánk. Ez az előző csapat ötlete volt egyébként vagy újabb fényes eszméje a nagyfőnöknek?
Tekintetemet Kellyre futtatom, szemöldökömet pedig megdobom érdeklődésem hatására, végül aztán szusszanok egyet a folytatás előtt. - Bájos teremtésnek tűnik, de talán a chips-mámor közepette egy gyors interjút majd vállal velünk, hogy megnézzük mi-merre-hány méter. - foglalom össze gondolataimat. - Jó lenne, ha nem egy elavult rendszerrel lennének körbevéve. Megkönnyítené sok esetben a maguk munkáját is, ha nem kellene folyamatosan bosszankodni még emiatt is, szóval úgy tűnik ezzel kapcsolatban is kell futnunk majd egy kört. Korábban Martinez kollégánkkal már sikerült értekeznünk, ő ha szükséges majd rendelkezésükre áll ezen a fronton. Jó fej kölyök, simulékony természettel. Jól kijönnek majd vele.
Személyem eléggé hadilábon áll a technikával vagy úgy az egész őrülettel, ami manapság megy ismerkedés gyanánt, ezért az ilyen eseteket inkább a nagyokra bízom, én meg végzem a többi piszkos munkát a csapattal. Bíztam Joe-ban és az ő pár fős egységében, hiszen már évek óta töretlenül bizonyították be mire képesek, ezért most sem gondolnám, hogy ne tudnánk döntésre jutni.
- Azt szívesen vennénk. - válaszolok a kérdésére, mielőtt tovább érdeklődhetnék vagy folytathatnám a saját gondolataim megosztását. - Mik még azok a helyek, amiket feltétlenül meg kell ismernünk? - mivel ő jelenleg az idegenvezetőnk, ezért mielőtt megfogalmaznám a saját kéréseimet-kérdéseimet, először szeretném teljesen rá bízni magunkat. - Volt olyan a korábbi rendszerben, ami különösen zavarta önöket? - tovább érdeklődök, de közben Kellyt figyelem. A reakcióit, hogy mennyire voltak hatással rá Oliver tettei és miféle következményeket hagyott ez hátra benne, ami miatt egy indokot kapnék arra, hogy rátörjem az ajtót és privát keretek között is elbeszélgessek a fejével, ha már előbb nem volt vele teljesen világos. Ugyanakkor kényelmetlen helyzetbe se hoznám a lányt azzal, hogy az embereim és az ő kollégái előtt érdeklődjek nyíltan, ezért inkább a figyelemelterelést alkalmazom, melynek keretei között többször kanyarodok a közös munka felépítése felé.

Kezdetekben Oliver Bridges nem volt elviselhetetlen félnótás, amivel a tegnapi nap örvendeztette meg Rydert és a mai nap pedig folytatta is azt a viselkedés mintát. Amikor Kelly három és fél évvel ezelőtt betette a lábát a call center területére, a HR-es volt az első, aki rámosolygott, megkínálta kávéval és egy teljesen érdektelen beszélgetésre hívta, amivel csak az volt a célja a majdani főnökének, hogy Kelly idegeit egy kissé lenyugtassa. Az már más kérdés, hogy aztán azon az interjún az akkor még barna hajú nő a legszívesebben a Hudson folyóba gurította volna Olivert az oda nem illő kérdések miatt, de tudta, hogy muszáj volt érdeklődnie a családalapításról. Nem hibáztatta, habár azzal is tisztában volt, hogy a férfiak egyikét se kérdezték meg interjúkon, apás szülést terveztek-e vagy bevállalnák-e azt, hogy ők maradnak a szülés után otthon a gyerekkel az asszony helyett. Nem, Bridges viselkedésében akkor állt be az a változás, amely a mai napig jellemezte, amikor Lucyval megismerkedett, aki az orránál fogva vezette meg Olivert, akkor ette ki a vagyonából, amikor csak akarta és használati joga volt az összes bankkártyájához. Még azt is elérte, hogy az Oliver-által vásárolt lakást fele részben ráírja a nő nevére. Mindez pedig olyan információ volt, amire Kellynek abszolút nem volt szüksége, és mégis ennek a tudásnak a birtokosává lett, pontosan akkor, amikor Lucy végül felmondott náluk a próbaidejének utolsó napján, mert nem bírta már eltitkolni azt a viszonyt, amely a főnökéhez kötötte. A kis fekete sejtette, hogy nem csak ez volt a felmondásának hátterében, de a nő nem hagyott benne olyan mély nyomot, hogy önmagától is bármire, ami Lucyval volt kapcsolatos, érdekelje. Az előző napon Oliver nyitott Kelly felé, és a lány próbálta a lehetőségeihez mérten segíteni is a felettesét, óvatos kérdésekkel, érdeklődve, mintha tudna neki segíteni, holott mindketten tudták, hogy Kelly kevés volt ehhez a feladathoz. Akkor úgy tűnt, minden rendben volt kettejük közt, azonban az, ahogy ma viselkedett Bridges, egy újabb esete volt annak, hogy még mindig képesek meglepni. Még mindig képes csalódni és kiábrándulni újra és újra az emberekből.
Ha számított is arra, hogy végül a HR-esek gyöngye megjelenik, arra már kevésbé, ahogy lereagálta Ryder szavait, az pedig csak hab volt a tortán, ahogy Kellyvel szemben megengedte magának azt a viselkedést mindenki szeme láttára, amit nem kellett volna. Beharapta az alsó ajkát akkor, amikor Oliver szavakkal nekiment a GR főnökének, és mindenre számított az előző napból kiindulva, csak arra nem, hogy Ryder ennyire közel lép majd a főnökéhez. Nem tűnt olyannak Mr. Danforth, aki bárkinek az intim szférájába ilyen könnyedén belelépett volna, legalábbis magán nem ezt tapasztalta. Jó, annak az is lehetett az oka, hogy ő maga is távolságot tartott a férfitől és nem is próbálkozott azzal, hogy taperolja - egyetlen sürgető érintést és egy véletlen suhanást leszámítva.
- Formalitás csak! - horkantott fel Bridges, Kelly pedig kezdte úgy érezni, hogy soha nem tud a főnöke lakatot tenni a szájára és képtelen belátni azt, hogy olykor jobb csendben maradni. Kelly a férfi helyett is elszégyellte magát Ryder szavaira, vagy legalábbis serényen lesütötte a szemeit és a padlót lesve helyezte át a testsúlyát a jobb lábáról a balra, mert ha tehette volna, távol maradt volna ettől a helyzettől, ahol Oliver csak egyre jobban és egyre mélyebbre süllyedt mindenki szemében. És volt, amit a munkáltatónak nem szabadott volna megengednie, hogy a munkavállalók mit látnak és mit sem. Oliver végül morogva, legyőzötten távozott, mintha éppen a saját kivégzését napolták volna el, és Kelly valahogy sejtette, talán így is volt - vér és halál nélkül. Még megengedett magának a kis fekete annyit, hogy Ryder Wendellnek szánt szavaira felvonta a szemöldökét, de érdemben nem reagálta le mindazt, sokkal inkább azért sem, mert Mr. Danforth elvonta a figyelmét a munkáját érintő kérdésekkel, amiért valóban hálás volt. Az eltévelyedő gondolatai visszazökkentek a helyükre, a zavartsága pedig lassan feloldódott a munkának hála. Hogy beszélhetett és hogy a férfiak számára remélhetőleg hasznos információval szolgált. Amennyit tudott és észrevett, azt nem tartotta magában és nem is most kezdte el azt az úrinős viselkedést, ahol harapófogóval kellett volna belőle kihúzni minden információt.
Yasminet nagyon is kedvelte Kelly, így amikor ő került szóba, akaratlanul is elmosolyodott.
- Igen, hogyne. Ha nem gond, akkor szeretném azért előtte jelezni Yasmine felé, hogy beszélni szeretne vele, még ha ő is várja azt, hogy találkozhasson önökkel, a változtatás és a változás mellett van. Vele korábban egészen sokat beszéltem az előző biztonsági cégről is - hallgatott el egyetlen pillanat erejéig, mert arról tegnap már egészen sokat beszélt, és nem akarta volna megint felhozni mindazt. Ha Ryder szerette volna beavatni a munkatársait az akkor elhangzottakba, természetesen Kelly nem akadályozta meg azt. A kis fekete Ryder nagyfőnök említésére csak-csak megengedett egy mosolyt magának. - Kivételesen Mr. Bridges ebben nem ludas. Az előző biztonsági cég egy olyan külsős társaságot bíztak meg amúgy a beszereléssel, akiknél nem voltunk meggyőződve arról, hogy nem betépett kollégákkal dolgoztak... Lifeline.. ha jól emlékszem - rengeteg problémájuk adódott velük. A munka kerülése csak egy volt a sok közül, de a teljesen rosszul, akár zárlatot is okozható beszerelés volt az egyik - amihez újabb villanyszerelőket kellett hívniuk aztán. de talán Lacey volt az, aki talán a leginkább megszenvedte az egészet, mert az ötvenes bronxi Télapóra hajazó, minimum két gyilkosságért ülő, de teljes mértékben megváltozó és megtérő Randall kinézte magának és hódításba lendült. Szegény lányt annyit dohányozni még nem látta Kelly, mint akkor, abban az egy hétben. Szórakoztatta némileg Ryder megnyilvánulása, minden esetben, ahogy a munkatársakat illette, de eszében sem volt mindezt szóvá tenni, mert akkor biztosan megváltozott volna ez a hozzáállás.
- Ha szeretnék, még bele is nyúlhatnak a zacskójába. Nem túl finnyás - mert hogy Darrellnek aztán olyan mindegy volt, ki zavarta meg. Néha képes volt másokra is koncentrálni, nem csak a saját munkájára és időtöltésére. - Mindenképpen megköszönnénk a segítséget, vagy akár azt, hogy esetleg a csere, az új beszerzés ne sokáig húzódjon el, bár annak ugye pénzügyi vonzata van, tehát rajtunk teljesen kívül álló okok miatt húzódik el mindez. Viszont.. - eszébe jutott még valami, ezért egy hatalmas sóhajt hallatott, mielőtt belekezdett volna az ötletébe. Hátha alapon. Igazából az már olyan kérés volt, ami abszolút nem Ryder jogkörébe tartozott, de ha egyszer Kellynek eszébe jutott valami, nem igazán tudta megakadályozni azt, hogy valahogy ne juttassa érvényre a gondolatait. - ... Yasmine is szorgalmazta, de még nem jutott el addig, hogy meg is valósítsa, ott is mindig akadályokba ütközött. Esetleg volna olyan kapcsolatuk, aki megbízható és van is kapacitás arra, hogy az idősebb kollégákat az újabb informatikai újítások rejtelmeibe és csodáiba bevezessék? Nem igazán van nekünk arra kapacitásunk, miközben dolgozunk és megtiltották azt, hogy munkaidőn túl foglalkozzunk ezen munkatársakkal. Ha kapunk tippet, telefonszámot, utána már mi rendeznénk és Yas szerintem felképel bárkit, aki elé áll egy nemmel. Már nagyon elege van. Mr. Martinez tudna ebben is segíteni? - az utolsó kérdés visszafogottá vált, Kelly nem is foglalkozott azzal, hogy Odessa felállt a székéből és látványos vonulásba kezdve eltrappolt a köré csoportosulók mögött, hogy a konyhában kifoszthassa a hűtő csokoládé készletét. Nagyjából fél órát bírt ki endorfin nélkül, de ha a cukorral szinten lehetett tartani a nyugodt Odessát, Kelly odaadta volna Charlie csokigyárát is, csak hogy ne kezdjen el abba a kritizálásba, ami az életének nagy részét képezte. Ha korábban a biztonsági szolgálat csak egy-egy embert küldött, rájuk nem tudtak alapozni. Kelly szerette volna, ha az új cég megbízásával változások állnak majd be, és ennek elérésére Yasmine-t látta a kulcsnak, ezért is hozakodott elő a saját kis térrel, ahova ameddig itt lesz a GR, visszahúzódhattak, a tervezéshez pedig kellett egy nyugodt tér, a válaszra pedig csak bólintott.
- Yas örülni fog. Akkor.. ha megjön, azt is elrendezzük önöknek. Addig viszont szerintem a tárgyalóterem is megfelelne, jelenleg úgyis üresen áll, egészen szép onnan a kilátás, nem a dugóban álló autókat látni, hanem egy építkezés daruit, igazán felemelő - toldotta meg a szavait némi mosollyal, mert már nem bírta ezt a borzalmasan hivatalos hangnemet. Muszáj volt egy kicsit kilengeni ahhoz, hogy ne kezdjen el a komoly gondolkodás mentén eljutni már megint Ianhez és a tegnapi napjához. Mellette Wendell megköszörülte a torkát, Kelly viszont nem mert oldalra nézni, hogy megnézze, csak húsz, vagy inkább huszonhat fog látszott ki a vigyorából, amivel honorálta a szavait. Ryder következő kérdései viszont elhallgattatták egyetlen pillanatra. A mosolya elhalványult, és habár érezte magán a férfi pillantását, ő maga korábban hisztériázó főnöke irodája felé pillantott el. Nem jelzés értékkel, egyszerűen csak... mert ez is olyan dolog volt, mint az előző őrök oda nem illő viselkedése. Inkább a komfortosabb témát választotta első körben.
- Mindhárom emelet, amin elhelyezkedünk, ugyanazt az elrendezést követi, ugyanott vannak a boxot, ugyanott helyezkednek el a bútorok, így ha esetleg bármilyen változás állna be, akkor másik emeleten is tudnánk dolgozni elméletileg. Csak hát.. ez olyan, mint az ugyanolyan autóknál a kuplung és a pedálok.. Nem ugyanaz, nem ugyanolyan jó és szokatlan - a saját hasonlata még neki is kissé idegenül hatott, ezért gyorsan folytatta is. - A nyolcadikon van még egy plusz helyiség, amit csak gépháznak csúfol Darrell, az elosztószekrénnyel együtt, de azt hiszem, ahhoz lesz a legkevesebb köze mindenkinek. Mágneskártyával tudnak majd közlekedni anélkül, hogy odalent bárki is megakadályozza majd a szabad bejárásukat. Azzal bármelyik helyiségünkbe beléphetnek, ha csukva is lesz az ajtó. - és ha jól hallotta, akkor Oliver épp azon morgott reggel, mielőtt belépett volna hozzá, hogy az előző cég embere nem adta le nap végén azt... Kísérteties hasonlóságot mutatott a tegnapi napjával a mai, de nem akart ezzel foglalkozni jelenleg.
- A további kérdését, ha nem gond, nem itt válaszolnám meg - mosolyodott el, amit igyekezett nem teljesen formálissá tenni, de hiányzott a jókedv az arcáról. Bocsánatkérően pillantott Ryderre, hogy kilépjen a férfiakkal körülhatárolt területről és a korábban említett tárgyaló felé induljon meg. Ha Wendell, és a még három csendestársként jelen lévő férfi Ryderrel az élükön követték, akkor menet közben a boxok közt haladtak el, megfigyelhették a székek és asztalok, oszlopok elhelyezkedését. Azt, hogy nem mindenhol ült jelenleg kolléga. Kelly a kártyát hozzáérintette a panelhez, és a halk csipogó hang után benyitott oda, felkattintva a villanyt hagyta, hogy a férfiak is belépjenek, ám az ajtót nem csukta magukra, mert a végén még Odessának tévképzetei lettek volna, mit keresett egy zárt helyiségben hat férfivel. Nem volt kedve újabb pletykákhoz, még csak véletlenül sem és Kelly egészen halkan is képes volt beszélni. - Tegnap már említettem, hogy milyen gondjaink voltak az előző őrökkel, némelyikük nem igazán tudta azt behatárolni, hogy mikortól számított zaklatásnak a közeledésük egyes lányokhoz. Igen.. fárasztó és nem kevésbé frusztráló is az, ha nem tudjuk elvégezni a munkánkat úgy, ahogy az elvárás lenne a magunk részéről is akár, vagy a feletteseinktől - osztott meg ennyit kezdésnek Kelly, és mielőtt felajánlhatta volna, hogy megkínálja a GR dolgozóit itallal, Woods önállósítva magát elsétált a palackozott vizekhez és Kelly elgondolkodott egy ponton, hogy vajon Wendell képes lenne-e átdobni a tárgyalót, csak hogy szétossza a vizeket a kollégái közt. De csak sorra nyújtotta a vizeket annak, aki kért is. - Eddig csak az előző biztonsági szolgálat embereit hozták fel a lányok, ha szóba került, hogy mi történt, milyen volt a napjuk - Kelly végigsimított az egyik szék háttámláján, ami egészen a szegycsontja magasságáig nyúlt fel, miközben Ryder kék szemeibe pillantott a lencséken keresztül hosszan. Oliver mai esete kirívó volt és abszolút nem szokványos. Na jó, pár alkalmat kivéve tényleg nem szokott közeledni Kellyhez, sem egyik lányhoz sem. A szék erdőszínű barna volt, de a felülete érdesen kényelmetlen. Olyan, amibe nem szívesen ült volna most le. - A kamerákon, a nem odaillő viselkedésen és a pszichológus hiányon kívül azt hiszem, nincs olyan nagy probléma, amit egyénileg ne lehetne orvosolni, már ha akarja az illető. Sokféle ember dolgozik együtt, óhatatlanok a súrlódások, de mégis muszáj együtt dolgoznunk, a felmerülő problémákat megoldanunk. Az, hogy valaki többet gondol másoknál magáról, vagy úgy érzi, hogy többet tett le az asztalra, mint mások, előfordul, ez ellen nem lehet mit tenni, ahogy a rosszindulat, vagy éppen a visszahúzódó viselkedés ellen sem. Igaz, néha nem lenne rossz néhány embernek kialakítani egy dühöngőt, ahol kitombolhatná magát ahelyett, hogy a feszültséget a munkával keverné, mert... itt nem tehetjük meg, hogy feszülten viszünk végig egy napot - vont vállat, és ha addig nem ült le a hat férfi, akkor Kelly kezdte meg a sort. Nem az asztalfőn, ahhoz nem volt joga. - Sokan nem tudják elválasztani a munkát a magánélettől, és óhatatlanul is hazaviszik azt.. hogy a következő nap pedig visszahozzák mindazt, amivel nem tudnak megbirkózni. Talán ez a legnagyobb probléma. Ha nem tudunk elhatárolódni, az egész csak felzabál minket - toldotta meg ennyivel, elgondolkodva pillantva ki az ablakon, valóban a nem hallott építkezés területe felé, ahol a legmagasabb darut látta csak mozogni. Jobb volt, ha ezekben a pillanatokban nem az őt körülvevő öltönybe bújt férfiakat nézte, mert nem akart arra gondolni, hogy vajon mikor ölelték meg és hagyták, hogy elsírja magát. Úgy igazán. De ez is csak a tegnapi napjának volt köszönhető, a kialvatlanságának. Ujjaival és tenyerével lassan simított végig a combjain a térdei felé.
- Ilyen jellegű problémákra gondoltak? Vagy.. esetleg teljesen más felé kanyarodtam el? - végül mégis csak körbetekintett. Muszáj volt.

Egyre nehezebben megy, hogy ragaszkodjak higgadt mivoltomhoz, amikor Bridges rá is játszik idegrendszerem tönkretevésére. Kezdetben csak óvatosan nyúlok bele a darázsfészekbe, más szóval felvezetem neki az engem zavaró témát. A közös munka egyik legfontosabb alappillére, hogy a két fél ne akarjon egymás torkának esni állandóan, mert annak csak mindenki más issza meg a levét. Szerettem volna közös nevezőre jutni a férfivel. Megismertetni vele az én meglátásaimat és előre figyelmeztetni őt egy olyan problémával kapcsolatban, amiről ugyan az ittlévők sosem beszélnének a körülöttük élőknek, de attól még igenis jelen van, bármennyire is próbálja itt magát fényezni előttem a főnökúr. A felháborodása pedig csak még inkább nekem ad igazat, elvégre ha nem venné magára, ha nem érezné magát egy kicsit is bűnösnek a történetben, akkor minek húzná fel ennyire az agyát miatta? És bár örömmel folytatnám tovább szívesen ezt az eszmecserét, mellette pedig azt, hogy értelmet verjek a fejébe akár képletesen, akár pedig szó szerint is, fontosabb dolgaink is akadnak annál, mintsem leálljak vele veszekedni. Részemről ugyan egy negyedet lezártam ebből a beszélgetésből, de a maradékra még vissza fogunk térni, erre már most mérget vehet. Tudatában annak, hogy mi zajlott itt korábban nem árt mélyebbre is ásni ahhoz, hogy a problémát gyökerestül megszüntessük. Mi értelme lenne ugyanis szemet hunyni a zavaró tényezők felett? Újabb alkalmatlan embereket kiállítani bábukként, csakhogy a látszatát keltsék a védelemnek, amikor pedig a probléma kirajzolódik körülöttük, akkor egyszerűen csak forduljanak el? Mert bizonyára amiről az ember nem tud, az aligha fáj, de az biztos nyomot fog hagyni Oliveren, amit tőlem kap, ha nem vesz vissza a viselkedéséből. Az én csapatom nem ilyen. Mi megoldjuk a problémát, nem a szőnyeg alá söpörjük még akkor is, ha ezzel mások haragját vívjuk is ki. Az emberek védelmére tettük fel az életünket és közel sem arra, hogy néhány gazdag, egyben beképzelt tuskó hátsóját fedezzük a piszkos ügyletei során, mert a félnótás ugyan belekezdett azok kivitelezésébe, de a következményeket már képtelen lenne elviselni. Ez is a dolgunk, tény és való, mert a munka az munka. De ha már egy feladatot ránk bíztak, akkor a maximumot ki fogjuk hozni belőle és ha ehhez az kell, hogy az utolsó legmélyebbre elásott titkot is felszínre hozzuk a közös munka eredményességéhez, akkor egyikünk sem fog meghátrálni ettől. Ugyanakkor burkoltan, de ígéretet tettem Ms. Dankworthnak, hogy változást hozunk a munkahelyére és ha valami jellemző volt rám, az az, hogy tartottam magamat a kimondott szavaimhoz. A levegőbe beszélést meghagytam a nagyokosoknak, én inkább a tettek embere voltam és ez most sem fog működni másképp.
Magamban elszámolok háromig és összpontosítok ittlétünk okára. Kelly lesz a vezetőnk az elkövetkezendő időszakban, én pedig csak ritkán kérdezek, helyette hagyom, hogy kibontakozzon. Gondolom Bridges mellett erre sok lehetősége úgysem lehet és úgy gondolom az ittlévők egytől-egyig felmúlják a főnöküket, ezért jómagam is egy olyanra szerettem volna bízni a következő feladatunk megismerését, aki jártas ebben. Aki látja azokat a problémákat is, amikre a főnök csak legyint, mondván majd megoldja őket, ám ez sosem következik be.
Csendben követem végig Kelly mondanivalóját és az általa felhozott emberekről sem feledkezem meg. Egy különösen megragadja a figyelmemet mind közül, ezért mihelyst lehetőséget kapok rá, az ő vele való találkozásról érdeklődök. Részben kedvemre volt, hogy léteztek itt olyan emberek, akik nem féltek elnyomni a véleményüket. És noha állandóan falakba ütköztek, ettől még nem hajoltak meg más akaratának, amikor tudták, hogy ezzel a helytelenhez lesznek lojálisak. Yasmine egy ilyen fajta személynek tűnt, ezért minél előbb tisztázzuk vele a felmerülő problémákat, annál gyorsabban tudunk majd kialakítani egy olyan biztonsági hálózatot, amely működése nem csak jelentéktelen dolgok rögzítéséről és elavult rendszerekről szól majd, hanem tényleg az ittlévők érdekeit szolgálják.
- Amikor neki megfelel, mi ahhoz fogunk igazodni. Senki sincs oda, ha váratlanul rátörik az ajtót.
Véleményezem apró biccentéssel Kelly kérését, miszerint inkább szólna pár szót figyelmeztetésként, mielőtt meglátogatnánk az említett kolleginát. - Kedves, de ezt félretenném a kihagyható élmények listájába, ha nem gond. - célzok ezalatt értetendően a chipsre és egyéb velejáróira, mert az a fajta ember voltam, aki csak úgy tudta végezni a munkáját, ha körülötte rendezettség uralkodott. Minden mástól a frász kerülgetett és rendszerint vagy én álltam neki rendet tenni vagy megkértem az illetőt ugyanerre, ennek viszont nem látom értelmét a többiekkel is megosztani. Akik velem dolgoztuk, tudták, hogy az élet jó pár területen nem éppen az egyszerűség volt az, amit követtem.
- Hallottam már arról a csapatról. Megvolt a maguk visszhangja és párszor felénk is eljutott.
Nem követem ugyan árgus szemekkel más biztonsági cégek tevékenységeit, de ez valahogy törvényszerűnek hat, hogy amiről nem kívánunk tudni, az úgyis valamilyen úton-módon az utunkba kerül. Ezért voltunk képben jó pár cég módszereivel, munkásságának hátrányaival és előnyeivel egyaránt, noha sosem éreztük, hogy be kellene állnunk a rajtvonalhoz a többiekkel együtt. Magányos farkasként léteztünk, mindentől és mindenkitől függetlenül és ha a többi cég úgy érezte versenybe kell szállnia egymással a több ügyféléért, az legyen az ő szívük joga. Mindenesetre le mertem volna fogadni, hogy Bridges keze benne van ebben.
Látom Kelly arcvonásain, hogy valamit még szeretne hozzáfűzni, de mintha hadakozna még egy sort a gondolataival erről. Ugyan én sok témára, ötletre nyitott vagyok és még képes vagyok egyezségeket is kötni normális kereteken belül, ha ez két fél munkáját előrébb lendíti, de Bridges mellett valahol megértem, hogy kétszer is át kell gondolniuk az ittlévőknek a kimondásra kerülő szavaikat. Felvetésének elődjeként egy egyszerűségbe fulladt hümmögést hallatok, mellyel elgondolkozásomat fejezem ki leginkább.
- Eddig még nem volt igény ilyesmire a köreinkben, de rákérdezek Martineznél. Bizonyára egy-két alkalomra kölcsön tudja adni a csapatának egy emberét, hogy besegítsen. Mindenesetre nem érzem megvalósíthatatlan kérésnek, de maradjunk annyiban, hogy most nem adok konkrét igen vagy nem választ erre. A későbbi kavarodások elkerülésének érdekében.
Jóllehet Joe Martinez kis köréért ugyanúgy mi feleltünk, de ő volt az, aki a legjobb embereket toborozta be oda, mi pedig bíztunk a döntésében. Ő osztotta szét nekik a feladatot, ha tőlünk érkezett kérés került az asztalára és ő is rendszerezte azokat, hogy hozzánk csak a kész, átlátható végeredmény kerüljön fel.
A helyiség átrendezése nem a fő prioritásunk, noha jól jön, hogy Kelly teljes képet fest le a területről, mielőtt tovább indulhatnánk. - Csak ön után. - ezzel beleegyezését adom a tárgyalóterembe való átköltözéshez, hiszen nem szeretnénk a továbbiakban a többiek munkáját zavarni, ugyanakkor Kellyt sem kényelmetlen helyzetbe hozni. Mint ahogyan azt korábban mondtam, nem a munkájának veszélyeztetése a célunk.
A tárgyalóban felém nyújtott vizet nem fogadom el, hiszen az évek során szokásommá vált, hogy csak abból iszok, amit saját magammal viszek, erre pedig Wendell is időközben ráeszmél. Azért egy pillantást vetek felé, hogy ideje lenne helyet foglalnia vagy megállapodnia a tárgyaló egy pontján, de úgy tűnik ezt szavak nélkül is megérti. Jobban leköt jelen helyzetben bármi másnál Kelly mondandója és ennek is szentelem figyelmemet, ahogyan úgy veszem észre a többiek is. Kezdenek feszültebbé tenni a hallottak és az, amit Bridges megengedett magának az elmúlt időszakok során. Szívem szerint berontanék hozzá, hogy ráborítsam az asztalt és kiköveteljem tőle mindazt, amiről eddig nagyokat hallgatott. Mert egyetlen ember sem úszhatja meg az ilyesfajta bánásmódot és bár tagadhatta előttem korábban a viselkedését, Kelly szavai most alátámasztották mindazt, amit már önmagamtól is sejtettem. Csak gyűlnek a gondolataim és egy rendszert állítok fel a fejemben, amit miután végigkövetem a hölgyemény szavait igyekszem neki is kifejteni.
- Pont ezekre a problémákra voltunk kíváncsiak. - nem válok a szavak mesterévé kezdetlegesen, ezért hogy ne csak azt éreztessem, miszerint ennyivel képes vagyok lezárni beszélgetésünket, tovább is folytatom gondolatmenetem megosztását. - Ahhoz, hogy ne ismétlődjenek meg a korábbiak, szükségük van egy teljes képre, arra, ami megmagyarázza milyen összeférhetetlenség alakult ki a másik csapattal. Mindenki más rendszert, más elvárásokat igényel, amik igenis okozhatnak fennakadásokat a későbbiekben, azokban amiket felsorolt Kelly, ezek súlyos problémák, amelyek nem fognak megismétlődni még egyszer a mi hatáskörünk alatt.
A kezét tördelném el több helyen is nyugodt szívvel bármelyik emberemnek, aki ilyenre vetemedne és bizonyára ezzel ők is tisztában vannak. Ugyanakkor elegendő csak végignéznem az arcukon, hogy észrevegyem ugyanazokat az érzéseket visszatükröződni, amik bennem is ugyanúgy ott zajlanak. - Amikor azt mondtam, hogy egy biztonságos környezetet akarunk létrehozni maguknak, azt szó szerint értettem, nem felszínesen, ezért szeretném, ha a későbbiekben a jelenlétünk nem feszélyezné önöket, hanem egy biztonsági hálót jelentene, akikhez bármikor fordulhatnak, bármilyen problémával.
Kezem a szék egyik támlájára fonódik és szorosan fogom közre azt, hogy a nyomdafestéket nem tűrő véleményemet meghagyjam magamnak. - A későbbiekben azon leszünk a kamerák elhelyezkedésének változtatásával és az embereim jelenlétével, hogy minél több területet lefedjünk. Ellenben ha mégis bármilyen esetet tapasztalna egyikük is, szeretném, ha azt jeleznék, hogy elő tudjuk venni az illetőt. Az elkövetkezendő pár napban megfognak ismerkedni majd Dr. Angela Watkinssal, aki egy kiváló pszichológus és aki azért lesz itt, hogy a továbbiakban bármikor feltudják őt majd keresni bármilyen problémába is ütköznek. Továbbá Queen, Williams, Miller és Bishop lesznek azok, akikkel a legtöbbet találkozni fognak majd. A maguk részlegét fogják felügyelni és több ponton is jelen lesznek. Olykor pedig engem is hasonlóképpen láthatnak itt. - foglalom össze az elsődlegesen eszembe jutottakat, hiszen most, hogy lehetőségem volt többet megtudni a helyről, kezd körvonalazódni a fejemben az egész rendszerük felépítése. Ennek kialakulása pedig időigényes és szokatlan lesz elsőre, de hosszabb távon megkíméli őket a felesleges idegeskedésektől. - Még egy kérdés és ez maradjon közöttünk. A főnöke korábban is viselkedett már ennyire közvetlenül az embereivel szemben vagy ritka alkalmak egyikét foghattuk ki?

Okozott neki is álmatlan éjszakékat az, hogy nem tudott minden esetben túllendülni egyetlen problémán, és a legtöbb esetben nem csak egyetlen problémával kellett szembe néznie. Voltak olyan esték, amikor egy hatalmas bögre, gőzölgő gyümölcstea tea társaságában húzta oda a kényelmes székét az ablak alá, és ahelyett, hogy az álmoknak adta át magát, a takarót húzva magára kuporodott rá a bútorra, hogy a város fényein túl az olykor megjelenő csillagjárta eget nézze. Hagyta, hogy a gondolatai ugyanúgy villódzanak az elméjében, mint a Bronx felett elhúzódó légi folyosókon közlekedő repülők villanó fényei, miközben már csak azzal az élettel foglalkozott, amit itt New Yorkban kellett meg- és átélnie. Ha a munka nélkül töltött harminchat óra állt rendelkezésére, általában sosem otthon maradva töltötte a mindennapjait, akkor fedezte fel a város szépségeit, különleges kávézók hangulatát, de a kedvencei minden bizonnyal a könyvesboltokba telepítettek voltak. Ha pedig dolgozott... nos, az az életének olyan szeletét képezte, amivel nem csak neki, hanem a munkatársainak is meg kellett birkózniuk. Ugyan tanult alapszakon pszichológiát, és az egyetem során azt is kihasználta, hogy az apja miatti szörnyű perceket megossza azt egy arra jogosult szakemberrel, de New York az a város volt, ahol bármennyi feszültség is jellemezte az életét, sokkal nyugodtabb volt. Nem őrlődött a nap minden percében, nem rettegett attól, hogy mi történhet a következő percekben, ráadásul a segélyközpontban eltöltött órák úgy alakították az életét, hogy tudja és érzékelje, nagyon is fontos dolgot hajtott végre, segíthetett másokon, és az, hogy még pénzt is kapott ezen fáradozásaiért, csak ráadás volt.
Ám mindezek ellenére a nem kifejezetten folyamatosan, de mindig felbukkanó gondok az ő nyugalmát is kikezdték, és olybá tűnt, mintha saját maga alatt vágta volna a fát, bármennyire is igyekezett jót tenni, mindig akadtak olyan emberek, akik örömüket lelték abban, hogy másoknak nehézségeket okozzanak, amit ideig óráig elviselt, ám a tűréshatára kezdte már a végét járni, amire a tegnapi napjuk ékes példájává vált. Nem gondolta volna, hogy ennyire sok malőr a felszínre kerül majd csupán egyetlen beszélgetéssel, de Mr. Danforth olan kérdéseket tett fel, amelyekre nem ferdíthette el a valóságot és végtére is nem szépíthette meg azt és igazán akkor adta fel minden erre irányuló próbálkozását, amikor Oliver úgy viselkedett, mintha a saját hátsójából rángatott volna ki mindenkit, nem törődve azzal, hogy talán az urak nem rendelkeztek olyan birka türelemmel, mint azok, akik tőle függve dolgoztak a keze alatt. Mert a GR Global megtehette volna, hogy hátat fordít ennek az egésznek, még akkor is, ha Ryder ígéretet tett neki korábban. Megtehette volna bűntudat nélkül. A Yasmine Gate-es és Darrellt érintő kérdéseken túljutva bólintott a férfi szavaira, és ezt akkor ezek alapján tisztázottnak is vélte. Már csak... három órát kellett várniuk Yasre, ami sok időnek tűnt, azonban elnézve az öltönyös férfiakat az a pár óra olyan gyorsan fog elreppenni, mintha csak pislantottak volna egyet.
- Kivételesen Oliver is egyet értett azzal, hogy őket a továbbiakban nem szeretne velük együtt működni és már aznap, mikor kiderültek a problémák, felbontatta s szerződést. Bár utána napokig hozzá sem lehetett szólni, gondolom nem úgy mentek akkor a dolgok, mint ahogy azt ő kigondolta - mert hogy mindkét részről voltak kötelességek és megállapodások. Ha határozott idejű szerződésről volt szó, nem kevés összegről lehetett szó, azonban Kelly, ha csak tehette, igyekezett kimaradni a frontvonalból, mert amihez neki nem volt köze, abba nem szerette beleütni az orrát és mindig is azon a véleményen volt, hogy inkább megbeszélné, átbeszélne minden lehetőséget, mint hogy vakon fusson neki a falnak. Mint hogy hibát hibára halmozva a saját életét nehezítse meg. Mert végtére is Rydernek igaza volt a tegnapi beszélgetésük során.. az nem is fájhatott (volna). Neki amúgy sem az lett volna a dolga, hogy mintha pszichológus lenne, mindenről tudnia kellett volna, ám a beszélgetések hangjai nem haltak el a közelében, a csend pedig a részéről kíváncsisággal telt meg. Nem használt fel másokkal szemben ártó szándékkal sosem információt, részletet, mert a szándékos ártani akarás nem tartozott osztályrészéül, ráadásul az agya sem volt képes és hajlandó annyi fontosnak tűnő információt megjegyezni, mint kellett volna. Ám nem panaszkodhatott, mert olyan kor szülötte volt már, amikor a technika és a technológia a mindennapjainak részét képezte, mégis, engedve a régóta fennálló problémának, óvatos megjegyzéssel vezette fel az idősebb kollégái hiányosságait. Elsősorban nem az ő hibájuk volt, hogy nehezebben tudtak azonosulni a mai felgyorsult világgal. Nyugtázta a férfi szavait, ám még hozzá szeretett volna fűzni valamit csak a biztonság kedvéért. Már megint némileg védve azt, amit nem kellett volna.
- Ez természetes, és köszönöm. Igazából csak felmerült bennem, és mint mondtam is, bizonyára teljes mértékben az önök hatáskörén kívül eső dologgal hozakodtam fel. De azt hiszem, hogy sosem árt több lehetőséget számba venni. A lehetőséget pedig köszönöm - haloványan elmosolyodott, és a részéről mindezt lezártnak is tekintette, mert Ryder olyannak tűnt, akinek valamit nem kellett hatszor elmondani, csak hogy a lényegi információ eljusson hozzá és minden apró részletet képes legyen megjegyezni az elhangzottakkal kapcsolatban. A feltett kérdésre adott válasza viszont nem tartozott azokra, akik a tegnapi nap folyamán nem voltak jelen a megbeszélés alkalmával. Kelly nem elhallgatni akarta volna a beszélgetések témáját a kollégái előtt, viszont úgy gondolta, hogy nem mindenki birkózott meg ugyanolyan könnyedén akár az őt érő vádakkal és kritikákkal is, mint ahogy ő maga tette. Mert valójában ha rágódott is, napokig őrlődhetett, attól még ő volt az, aki igyekezett másokban tartani a lelket a legjobb tudása szerint. Nos, meg a többiek elé vetni magát mintegy bokszzsákként, hogy rajta keresztül adják ki a feszültségüket, hogy bízzanak meg benne annyira, hogy beavassák őt. Hogy hallgathasson és hogy rávezethesse őket is a megoldásra. De attól még jobb volt megkímélni mindenkit, akinek valóban dolgoznia kellett ezekben a percekben is. Elkapta még Don mosolyogó pillantását, miközben a tárgyaló felé haladtak, Honey pedig a Rubik-kockáját pakolta ki a pultra a szekrénye polcáról. Azt mondta, hogy segített neki koncentrálni, amikor rákérdezett nála Kelly, miért van rá szüksége. Hogy azok az apró kattanások az ő gondolatait is a helyükre zökkentették, miközben Kelly látta, hogy azok az ujjak folyton remegtek, folytonos bizonytalanságot hirdetve.
A tárgyalóba érve nem köntörfalazott, nem húzta az időt felesleges és nem odaillő anekdotákkal, és mivel nem kapott támpontot, hogy pontosan milyen problémák mentén adja a GR tudtára, mikkel kellett szembenézniük, a saját kezébe vette a beszédének hömpölygő áradatát, amely a munkatársi kapcsolatokat osztotta meg a férfiakkal, csendes, többször is átrágott szavak mentén. Nem hozott fel példákat, a saját maga vívta háborúját sem osztotta meg Odessával, mert már nem izgatta, hogy Miss Andrews mikor, hogyan és mivel köthet belé nap, nap után, de Kellynek már az a sanda gyanúja volt, hogy igazából a lánynak már az is fájt, hogy Kelly létezett. Elengedte a füle mellett már a sértéseket, azt, hogy mindenbe belekötött és kritizált, jogtalanul, mindenféle alapot nélkülözőn. Eleinte próbált még vele jóban lenni, ám ha az embert folyton megmarják, egy idő után már nem próbálkozik, csak hagyja, hogy nélküle és mellette folyjon az élet, ő pedig igyekszik a lehető legtöbbet kihozni az adott szituációból. Ha Odessával egy légtérben tartózkodott, általában a beszélgetésekből is kivonva magát csak hallgatott és megfigyelt, mielőtt még minden szavát pellengérre állította volna a másik nő. Kelly, habár gazdagodott még a szavai elején Wendell által nyújtott vízzel, azt csak a talpára állítva görgette az asztal lapján, de utána ott is hagyta, bontatlanul. A csendes pakolás, amellyel Ryder munkatársai figyelemmel kísérték a szavait, nem engedte, hogy elvonják a figyelmét teljesen, de attól még a kis fekete oldalra pillantott megnézve magának az arcvonásaikat, amik olykor feszessé váltak a szavai hatására. És akkor is arrafelé pillantott, ha éppen a férfiak helyet foglaltak, ha nem vártak arra, hogy a főnökük tegye le magát előbb bármelyik székbe. Amikor befejezte a mondandóját, a kérdése következtében pedig a kék szemek felé vezette a tekintetét, Mr. Danforth szavaira nem vált nyugodtabbá, de értékelte, hogy nem teljesen másról beszélt, mint amiről kellett volna. Nem szólt közbe, és ha pillanatnyi szünetet is tartott a férfi, akkor is kivárt Kelly, mert sejtette, hogy nem rendezte le két szóban a véleményét, hiszen eddig sem a szófukarságáról ismerte meg az úriembert, amit valójában kedvelt benne.
- Azért, hogy megismerjék a problémák forrását szeretnének mindenkivel leülni beszélgetni, és a megfelelő kérdések következtében pedig válaszokat is kapni, ez világos. Csak így tehetik biztonságossá és elviselhetővé a változtatás folyamatát is, és ez mindenképpen szükséges, mielőtt még egymásnak esnének az itt dolgozók. De már most, ezeknek az intézkedések előszeleként is érződik, hogy minden bizonnyal kevesebb súrlódás lesz majd, ha pedig mégis előfordulna, bizonyára orvoslásra is kerül majd az önök segítségével is - utalt vissza a tegnapi privát beszélgetésükre, az ablakon kilógatás ideáját nem felhozva, amivel neki személy szerint nem lett volna gondja, habár.. a maga részéről nem igazán lett volna kedve valóban ország-világ elé tárni a saját elfuserált életét és annak lenyomatát a jelent illetően. Viszont minden ellenérzése ellenére is meg fogja tenni, ha szükséges. Beszélni fog, ha kell, és különben is.. egy teljesen más fronton úgyis szóba került már a múltja, de az megint más. Ott egy embernek vallott és nem mindenkinek. Szeretett privát ember lenni és ahogy a zűrös szexuális életét sem osztotta meg mindenkivel, úgy önmagát sem szerette volna kiadni. Kelly szerette volna, ha ezt a részletes tervet nem csak ő hallja, hanem minden dolgozó, Yasmine, Oliver, Darrell, mert ezek fantasztikus hírek voltak, egy olyan ígéret, amely rengeteg feszültséget fog tudni levenni majd a vállukról, ám Dr. Watkins megjelenése volt az a kulcsfontosságú tényező, amiért imára is kulcsolta volna a kezeit... ha hitt volna egy felsőbb hatalomban úgy igazán. Ehelyett viszont csak egy hosszan kitartott, elégedett rezdülés jelent meg arcvonásain, az említett urak felé nézett el ismét Kelly, kettejükben biztos volt, hogy megjegyezte, melyik archoz milyen név társult, viszont két férfinél elbizonytalanodott, aminek természetesen nem adott hangot most. Egyelőre.
- A pszichológus hölgy valószínűleg az elején enyhe ellenállásba, vagy inkább ignorálásba fog ütközni. El kell telnie egy kis időnek ahhoz, hogy a kollégák érezzék azt, hogy megbízhatnak benne, hogy nem fogják őket kihasználni, de szerintem idővel már inkább egy kis szabad levegőre vágyik majd Dr. Watkins miattunk, hogy ne kézről kézre járjon az a kilincs - mosolyodott el szórakozottan. - Talán nem lenne rossz ötlet addig viszont az, hogy egy amolyan ötletdobozt helyezzen ki, és ha bármi is nyomja a srácok lelkét, azt képesek legyenek leírni. Már csak azzal is segítenek magukon, ha ilyen módon valakinek vallhatnak anélkül, hogy konkrétan tudná a hölgy, hogy ki is írta. Úgy talán már felkészültebb lehetne, mire valóban megjelennek az ajtajában - elmélkedett, amivel persze a jelenlévő uraknak nem is igen kellett volna foglalkozni, de Yasmine és a pszicholúgus hiányában sajnos mással nem tudta megosztani a gondolatait. Nem mellesleg úgy érezte és gondolta, hogy Ryder meghallgatta, sőt, a véleménye is fontosabb volt, mint az életében szerepet vállaló legtöbb ember szerint. - Köszönöm, még akkor is, ha idő előtt mondom ki, szerintem fontos, hogy tudják, mert jelenleg egyebet nem adhatok, csak a szavam - megköszörülte a torkát. - Ahogy később is majd csak azt, természetesen - javított gyorsan, mielőtt már megint egy olyan hadjáratot indított volna el, amit nem biztos, hogy képes lett volna betartani hálája jeleként. Önmagának is hazudott volna, ha nem várta volna a következő kérdést Oliverről. Ültében is megfeszültek vonásai, a testtartása is egyaránt akaratán kívül is, de igyekezett könnyed sóhajt hallatni, és ahogy tegnap Ryder főnök-székében, úgy most ebben annak hamisítványaként álló gurulós székben mozdult meg előbb jobbra, aztán balra a székkel is fordulva, miközben lassan, hezitálón futtatta végig a pillantását a jelenlévőkön, csak hogy még összesen száznegyvenöt fokot fordulva mégis csak elsétáljon az ajtóhoz és azt becsukva, egyetlen pillanattal tovább hagyva az ajtó lapján a tenyerét is, végül szembe fordult a férfiakkal, de a padlót figyelte rövid ideig.
- Lucy, a felesége, aki szerinte most már csalja, egykor itt dolgozott velünk. A három hónapos próbaidejének utolsó napján felmondott ugyan, de a megismerkedésüket követő egy éven belül Oliver megkérte a kezét és Mrs. Bridges lett Lucyból, azóta mindent megkap, bármit is kér. Oliver volt az, aki felvette a nőt és nem vagyok arról meggyőződve, hogy otthon, a hálószobában melegedtek volna csak össze. Én viszont, és talán mondhatom, hogy szerencsémre, nem hallottam semmit a kettejük... kapcsolatának kialakulásából - néma léptekkel szelte át a távolságot és ült le ismét, de egy kissé hátrébb is tolta magát a talpaival az asztaltól eltávolodva. Habár nem volt semmiféle szösz, rojt és bojt a ruháján, mégis, az ujjai úgy rebbentek a nadrágja felett, mintha valami iszonyú fontos dolgot akart volna megakadályozni, hogy aztán a saját combjaiba marjon a nadrágjának anyagán keresztül, puha érintéssel. - Mr. Bridges nem bírja annyira az alkoholt, mint azt sejti vagy előre bejelenti. Minden évben, mindenki hivatalos a karácsonyi partira, amit idebent tartunk. Előfordul, hogy Oliver sokkal közvetlenebb, mint kellene, hogy olyat enged meg magának, amit máskor nem. Flörtök, érintések, ölelések és simogatások.. általában ez szokott nála előfordulni, ha nem józan, és van, aki hagyja is neki, mert ő a főnök, és rajta múlik a munkánk - legalábbis Kelly csak ennyiről tudott, intimebbről nem. Volt, amit már tapasztalt is az előbb elhangzottakból, de nem szívesen emlékezett vissza arra, mekkorát csattant a szemüveges arcon a tenyere, egy óvatlan pillanatban, amikor Oliver úgy gondolta, hogy Kelly a következő virág, amire ő méhecskeként rátehénkedhet. Kétszer kérte, hogy ne simítson végig Bridges a testén, a hátától lefelé indulva a gerince mentén a lapát kezével.. a harmadszorra már nem kért.
- A mostani alkalmat nem tekintve hozzám egyszer jött oda, még a legelső itteni karácsonyozásomkor. Természetesen nem csak Oliver az, aki akkor fesztelenebbül viselkedik, tehát ezt igazán nem lehet csak az ő számlájára írni, de egy magasabb beosztású embernek azt hiszem, nem kellene lealacsonyodni addig, hogy az alkalmazott azt lássa, hogyan rókázik a sarokban lévő fikusz kaspójába.. és azt sem, hogy az oszloppal kezdjen felettébb.. erotikus táncba. Egészen elképesztő látvány az, azt meg kell hagyni - rázta ki a hideg is, ahogy visszaemlékezett a múlt karácsonyra, és ha már itt tartunk, akkor nem csak alkoholos befolyás alatt állt a többség. Bronxban laktak és éltek többségében, ott még a fű alatt is lehetett drogot találni az istenért! Hogy kíváncsi volt-e arra, hogy az elmondása milyen reakciókat váltott ki a férfiakból? Természetesen, mert ő maga is elítélte mindezt, ő, aki Ryder szavaival élve, de a tiltott gyümölcsöktől képes volt elzárkózni. Azt viszont igazán nem akarta, hogy a férfiak dúvadként kirontsanak a zárt térből, hogy feltépjék Oliver irodájának ajtaját és az ablakon úgy vágják ki, mint a katonák a babákat a Taigetosz tetejéről. Az enyhén szólva is igen végzetes és végleges megoldás lett volna. Bízott abban, hogy nem kavart fel nagy port a szavaival.

Megannyi nem a normális viselkedésemet alátámasztó gondolat fut át az agyamon, ahogyan próbálom még tartani magamat Oliverrel kapcsolatban a szóbeli figyelmeztetésnél. Általában meglépem ezt. Kellő mértékben felkészítem a másikat, hogy tudja mire számítson a közös munka során. Az őszinteség volt a terepünk, a hazugságot pedig egyikünk sem tűrte meg. Személyiségileg annyira különbözőek voltunk az embereinkkel, mégis voltak olyan témák, amikkel kapcsolatban tagadhatatlanul egy síkon mozogtunk. Nem kellett kérnünk, sem figyelmeztetnünk egymást, ha olyan ponthoz érkeztünk el, mert egyes morális kérdésekre ugyanaz volt a válaszunk. Az én idegrendszerem kevésbé tűrte meg az olyan embereket, akik tiszteletlen módon bántak a nőkkel. Értettem, hogy a főnökök egyfajta hatalommal bírnak az alkalmazottaik felett a legtöbbek elmondása szerint. Ismertem jó pár fajtát és hazudnék azt állítani, hogy egyeseket nem vertem volna pofán abban a másodpercben, hogy kinyitotta a száját. Sokan viszont összekeverték a kölcsönös tiszteletet az egészségtelen irányításmániával. Úgy érezték ez felhatalmazza őket bármire, én pedig ha lehetőségem engedte, próbáltam értelmes útra terelni őket több-kevesebb sikerrel. Ezért is volt számomra vörös posztó Bridges viselkedése. Mert gyűlöltem az ilyen alakokat, akik visszaéltek a másik bizalmával, mondván: mert ők megtehetik. És amíg a közelben leszünk, mindent megfogunk tenni, hogy belehajszoljuk a kettő közötti különbséget Oliver csökevény agyába is.
Ismertem jó pár hozzánk hasonló céget, de sosem ápoltunk szoros kapcsolatot a másikkal. Mondhatni a mi rendszerünket a végletekig elmenő felfogás jellemezte, míg a többit a felszín érdekelte. Az, amit eladhattak, reklámozhattak a közönség számára. A problémákra senki sem bukik, de a túlontúl kirívó tökéletesség sokszor romlott belsőt takar és sokszor ezek a cégek pont emiatt hasalnak el. A magabiztosságuk és az agyonfényezett szereplésük miatt. Hiszen maguk tették közszemlére, amit elvárhatnak tőlük, mégis a megjátszás és a valóság között nagy a szakadék és sokan nem voltak elég felkészültek az ugrásra. Mi sosem futottunk a tv csatornák után és nem is könyörögtünk térden állva, hogy reklámunk egy legyen azok közül, amelyeken mások csak mérgelődnek, mert megszakította kedvenc műsorukat. Minket mindig megelőzött a hírünk és ehhez nem volt szükség a médiára. Bőven elegendő volt annyi, hogy az embereim kitűnő munkát végeztek és az többet jelentett bármiféle hírverésnél.
- Nekem akadna más tippem is az elégedetlenségét illetően. - tekintetem akaratlanul is abba az irányba terelődik, ahonnan Bridges korábban érkezett. - Tudja a közös megegyezésnél nincs fontosabb vagy megnyugtatóbb. Főleg ha az még extrákkal is jár. Ellenben ha az adott ügyfél nyilvánosan elszúrja, akkor azt dobni kell, mégpedig olyan visszhanggal, amit mindenki elhisz és amit senki nem fog megkérdőjelezni. Ezek viszont csak átlagos esetek, bizonyára Bridges tisztességesen járt el.
Elmerengek gondolataimban, noha csak Kelly és az én embereim leszünk fültanúi ennek. Mindezek ellenére úgy osztom meg ezt a hölgyeménnyel, mint egy élettapasztalatot abból a káoszból, amit mások csak a színfalak mögöttnek neveznek. Ő tudja, és én is tisztában vagyok milyen ember is valójában a főnöke. És ugyan emberek gondolkozásának átszabására még nem specializálódtunk, ezért ahelyett hogy egy személy komplett lényét változtatnánk meg, inkább azon leszünk, hogy megakadályozzuk annak kibontakozását.
Kelly, mint jó idegenvezetőnk igyekszik minden részletbe alaposan bevezetni minket. Nagyon is szükségünk van erre, ez pedig még inkább biztosít afelől hogy a megfelelő emberrel van dolgunk. A biztonsági rendszerről, a kamerákról érdeklődök, hiszen ahhoz, hogy mindenről tudomásunk legyen az kell, hogy képletesen mindenhol legyen szemünk. Hiszen egyes dolgok annyira aprónak és elodázhatónak tűnnek, mégis később hatalmas galibát okozhatnak. De ha alaposan odafigyelünk és még időben elcsípjük, akkor a probléma elhárul, márpedig úgy nem fog menni, hogyha a kamerák semmi fontos részletet nem vesznek csak azt, ami a főnöknek kényelmes. Engem viszont sosem foglalkoztattak másnak az igényei, ha az ügyfelemről volt szó. Márpedig bármilyen sarkos vagy szőrszálhasogató ezt kijelenteni, de nem Oliver az ügyfelünk, hanem az a hely, aminek az élén áll, a benne lévő emberekkel együtt. Az ő biztonságuk a legfontosabb és ha ehhez az kell, hogy átszervezzük az egész rendszert és még falat is kell bontanunk hozzá, akkor megtesszük. Mindent, hogy a munkánk és odaadásunk miatt az ügyfél nyugodtan fellélegezhessen ahelyett hogy az egész napi aggodalom után az estétől tarthatna.
Yasmine így első hallásra ígéretesnek tűnik. Olyan személynek, akinek az okos ötleteit rendszerint egy nagyobb játszótérrel rendelkező idióta elutasítja. Hallottam már korábban Alana szájából egy feldúlt napja után azt hangoztatni, hogy az a baj a világgal miszerint az okos hülyéskedik, a hülye meg okoskodik. És bizonyára Yasmine esetében is hasonló lehet a helyzet, de remélhetőleg közösen ezzel kezdhetünk majd valamit, hogy áthidaljuk a kellemetlenségeket. Nem az volt a célunk, hogy minden ponton akadékoskodjunk, de megvoltak a módszereink, az elképzeléseink és csak nagyon ritkán tértünk el az eredeti sémától. Remélhetőleg most sem kell majd meghasonulnunk ahhoz, hogy eredményeket érjünk el a fejeseknél.
Martineztől nem állt távol a segítségnyújtás, ezért sem élek első körben elutasítóan Kelly ötletével szemben. Bővebben viszont csak akkor tudok bármit is mondani neki, ha már beszéltem az illetővel, azt pedig úgy gondolom ráér később is meglépni, hiszen ha Yasmine és a többiek esetén sikerül megegyeznünk akkor vagy Joe vagy pedig valamelyik embere bizonyosan többet is fog a környéken lézengeni, hogy mindent kézben tartson.
A tárgyalóba érve én magam is beszédesebbé válok. Ugyan jómagam a hallgatást részesítettem előnyben és ha magamról volt szó, ragaszkodtam is ehhez. A munka esetében viszont kivételt tettem, hiszen ilyen helyzetben arra van szükség, hogy minél több információ jusson el az ügyfelekhez. És bár Rutherford tudta kezelni a gyengéd, beadagoló beszédeket néha nekem sem ártott elsajátítani őket.
- Nem áll módunkban megalapítani a harcosok klubbját itt helyben, szóval azon leszünk, hogy egy élhetőbb munkakörnyezetet teremtsünk meg itt még ha a változást elsőre nem mindenki preferálja majd. - gondolkozok el egy másodperc erejéig, de utána a folytatást választom. - Vannak elképzeléseink amikhez ragaszkodunk, de ezt bővebben kifejtem majd, ha a többiek is jelen lesznek. Maradjunk annyiban, hogy nehezen megszokható, de hosszabb távon kifizetődő.
Korábban említettem ezt a felfogást Chadnek, azóta azzal gyötri idegrendszeremet, hogy velem bizonyára a kapcsolatok is ilyen elven alapulhatnak. Még jó, hogy Camile sosem akart megszokni, csak elviselni.
A pszichológus gondolata korábban már megfogalmazódott bennem, előtte viszont szerettem volna egyeztetni Angelával, hogy mennyire számíthatok rá ebben. Ő viszont örömmel vetette bele magát az újabb kihívásba.
- Korábban nálunk volt. Szerintem nincs olyan, amire ne készült volna fel idegileg. - jót vigyorog ezen Wendell, a többiek pedig szinte egyhangú egyetértést fűznek a srác szavaihoz.
- Woods csak azt szerette volna ezzel mondani, hogy Dr. Watkins kiváló szakember és bármilyen ötletük is támad amivel a segítségére lehetnek, azt bizonyára hálásan fogadná. Sőt nem lenne rossz, ha a napokban ezt felvázolná a többieknek is. - támogatom ezen elképzelésében a lányt, de az én szavam kevésnek bizonyulna ezzel kapcsolatban. Ezt nekik kell eldönteniük, Watkins pedig aszerint jár majd el.
Tudom, hogy Oliver felhozásával kényes témára tapintottam, de úgy véltem ezt jobb még most az elején tisztázni, hogy tudjuk mire számíthatunk majd tőle. Ugyanakkor bíztam az embereimben és Kelly szavait is diszkrét módon kezeljük majd, hogy ez ne veszélyeztesse a munkáját. Erre már korábban ígéretet tettem neki, ez viszont azóta sem változott meg.
Látom a többiek arcán, hogy ő nekik sem tetszenek az elhangzottak és ezzel kapcsolatban én is ugyanúgy érzek. Bridges viselkedése kimagyarázható lenne az alkohollal, de pont nem érdekelnének az indokai. Vannak határok, melyeket a főnöknek tilos lenne átlépnie, ő pedig örömmel táncolt át rajtuk közel sem érdekelve az milyen következményekkel jár. Bár gondolom úgy érezte, mint a többiek felett álló személy, ezt is könnyedén megúszhatja. Nos, ez idáig tartott.
Élesebben szívom be a levegőt, véleménnyel viszont már csak akkor élek a nő irányába, ha ő maga lezártnak érzi a mondanivalóját.
- Ami a magánéletében zajlik már legyen az ő dolga, ellenben meglehetősen aggasztó, hogy ennyire lazán keveri a munkát az élvezetekkel.
Bishop figyel fel erre, de csak kisebb hezitáláaok után szólal fel. - Van egy jó, vaskos főnök kódexünk, amit szinte már kívülről fújunk. Lehet neki sem ártana bemagolni. - fújtat egyet nemtetszését kifejezve. - Vagy minden elvétett szabály után motivációként egy maflás?
Erre a többiek is fellelkesülnek, Bishop pedig felém fordul, én pedig hagyom, hogy miképpen akar ebből kijönni. - Mielőtt én is kapnék egyet a főnöktől, szeretném javítani magamat kisasszony, hogy egyikünk sem tűri az ilyen viselkedést és nem hagyjuk, hogy bármelyüknek is még egyszer ilyenben legyen része.
Egyöntetű bólintás követi Charlie Bishop mondandóját, ami után úgy tűnik ismételten enyém lehet a terep.
- Amint látja, jó kezekben lesznek. Bridgest pedig az alkohol sem fogja felhatalmazni arra, hogy még egyszer így viselkedjen vagy valamelyikünk a kezét töri majd érte. - fűzöm hozzá a saját gondolataimat.
- Na persze, csak képletesen. - szól közbe Bishop és cinkosan elmosolyodik mellé, mire csak égnek emelem a tekintetemet.
- Holnapra össze fogok írni egy részletes menetrendet, ami a változás időszakát foglalja majd keretbe.. - a telefonom jelzése szakít félbe, amin Angela Watkins üzenete jelenik meg. Másra számítottam, de addig jó, amíg van ami eltereli a figyelmemet.
- Dr. Watkins most jelzett, hogy holnap szívesen benézne. Gondolja lenne egy szabad perce majd a többieknek is, hogy egy gyors bemutatkozást tartson? - kérdezek rá, egy valami viszont még eszembe jut mellé.
- Van bármi, amit úgy gondolt vagy gondoltak jó lett volna még megvalósítani itt?
Ha már Martinez ügyét intézem, talán másra is ránézhetünk majd. Természetesen ha még akadt mellé bármi, ami korábban felmerülhetett.

Oliver nem volt más a munkatársai szemében, csak egy bohóc, akit igazán egyikőjük sem vett már komolyan. Igen, ő döntött tulajdonképpen a sorsuk felett részben, de Kelly tudta, hogy a komolyabb vitákat mindig elvesztette. Lehet, hogy címzetes szavak szerepeltek a diplomáján, lehet, hogy egy jó egyetemi képzés állt a háta mögött, de mindezzel a megszerzett tudással semmire sem mehetett abban a Bronxban, ahol farkastörvényekkel éltek egyes csoportok, amit a benne lakók uraltak, nem pedig egy olyan ember, aki Manhattan-i környezethez szokott. Bridges minden nap megtalálta azt az embert, akit kihozhatott a sodrából, sosem érezte azt, hogy mikor lépte túl azt a bizonyos határt, amivel már nem csak hogy bántó volt, hanem ott taposta meg az embereket, ahol a legfájóbb pontjuk volt, és ezt egyesek nem tudták jól kezelni, nem tudtak csak úgy túllendülni a sérelmeiket és frusztráltabban ültek le a székükre.
Márpedig Kelly munkájában a zaklatottság nem volt jó jel, mert hiába voltak különböző emberek, hiába voltak közöttük súrlódások, nézeteltérések, egyetlen közös célt szolgáltak, az pedig a bajba jutott, segítségkérő emberek hada volt. Ám a hiányosságaik, az ellentéteik ellenére egyetlen dolog azonos volt köztük, az pedig nem volt más, mint a munkához való hozzáállásuk. Mert ha ők nem teljesítettek, ha ők nem segítettek, akkor közvetlenül is, de felelősek lehettek mások haláláért. Ha nem tudtak egyetlen feladatra koncentrálni, úgy nem is volt helyük a call centerben. Ráadásul ha hívásokat fogadtak, nem csupán azzal kellett foglalkozniuk, hanem a figyelmüket megosztva esetleg munkatársnak a hívásról információkat szolgáltatni, elmondani, mire van szükségük, és rendszerint mindig volt valaki, aki odafigyelt rájuk és emiatt nem kellett egyedül lenniük teljesen. Mégis, egy-egy rizikósabb hívás nagyon is képes volt őket megborítani, amit nem tehettek félre, nem söpörhettek a szőnyeg alá, mert azzal csak maguknak ártottak volna, s pszichológus hiányában mindezt nekik kellett megoldaniuk olyan eszközökkel, amely a rendelkezésükre állt. A biztonsági berendezésekkel kapcsolatos válaszadásán túl a kis fekete egy újabb, ámbár nem teljesen pozitív véleményt formált meg a HR-essel kapcsolatban, amelyből kitűnt, hogy nem olyan nyugodt volt, mint amilyennek lennie kellett volna, mégsem reagálta le szavakkal mindazt, amit hallott, különösen azért, mert Kellyt nem különösebben izgatták a negatív vélemények, a negatív felhang, és az sem, hogy milyen vélt vagy hamis vádakkal illettek egyeseket. Ő a megoldásokban hitt, abban, hogy mindent, amit tett, ami őt vette körbe, az valós legyen, kézzel fogható és olyasmi, aminek létrejöttéért, létezéséért ő is felelősséget vállalhasson.
- Nem gondolnám, hogy a negatív hírverés lenne a megoldás minden esetben. Sokszor jobb, ha csak elsiklunk a dolgok mentén, az kevésbé fájóbb - fűzött mégis ennyit hozzá Oliver döntéséhez és az előző cégcsoportot illetően, ám sejtése szerint ezt a továbbiakban nem kellett volna bármelyiküknek is forszíroznia, különösen amiatt, mert ő maga Bridgest már régebb óta ismerte, nem csak a jellemének árnyoldalait látta és ismerte, ahogy Ryder és az ő csapata találkozott vele.
Kelly igyekezett alapos lenni, a tudásához mérten a legjobb és legtöbb információval szolgálni, hogy a tőle telhető legobjektívebben lássák a helyzetet a férfiak. Nem köntörfalazott, nem terelt és minden szavára ügyelt, hogy még csak véletlenül se váljon belőle részrehajlóvá. Itt nem az volt a célja, hogy őt kedveljék a vele egy légtérben ülő és levegőt szívó emberek, hanem az, hogy a munkatársai és ezzel ő maga is egy olyan kellemes környezetbe kerülhessenek, ahol nem érhette őket fenyegetés, ahova végtére is, de elmenekülhettek a kinti világ elől, ahol segíthettek egymáson is, ha szükségét érezték. Ők, mindannyian. A működésükért felelős személyekről is szót ejtett, tudatva az őt hallgatókkal, hogy igazán Kelly csak egy volt azon dolgozók közül, akik részesei voltak egy mókuskeréknek, de döntéshozói nem. És a kis fekete nem is gondolta, hogy neki több szerepet kellett volna vállalnia, mert habár a felelősséget mindig is jobban tudta kezelni, mint sokan - köszönhetően a családi hátterének, ám ő jobban szeretett a háttérben meghúzódó csendestárs lenni.
- Nem hiszem, hogy itt bárkinek is célja lenne az, hogy keresztbe tegyen önöknek, az senkinek sem lenne jó, azt hiszem - azzal, hogy itt a munkára koncentrálhatott, a gondolatait felszabadította a tegnapi nap eseményei alól, amik segítettek abban, hogy képes legyen lenyugodni, hogy ne folyton azon kattogjon, hogy mi történhetett a lakásán, hogy Ianen kívül ki járhatott még ott, mert akkor kezdett volna megőrülni, és arra most igazán nem volt szüksége. Kelly szívügyének tekintette a pszichológus kérdést, és meg is ragadta a lehetőséget, hogy beszéljen és kérjen, Wendellt figyelte tűnődőn, nem csak a közbeékelt szavak idején, hanem akkor is, amikor már Mr. Danforth vette át a szót, beleegyezőn bólintva a javaslatra is, mert ugyan, miért is ellenkezett volna? - Rendben, beszélni fogok a többiekkel is, már akikről tudom, hogy támogatóan fognak viszonyulni ehhez az újdonsághoz is - elmosolyodott, de a mosolya már Woods felé irányult, fel is pillantva a szemeibe egyetlen röpke pillanatra: - Mindenki képes meglepetést okozni, más emberek, más problémák és mélységek.. Sosem ugyanaz - döntötte oldalra a fejét, hogy aztán egy meglehetősen kényes témát érintve már csusszanjanak is át egy újabb probléma forrásához. Kelly valószínűleg ennyit soha nem beszélt még egybefüggően a főnökéről, mert nem volt szokása a panaszáradat, hogy másokat rossz színben tüntessen fel, és bármennyi ellenérzése is volt Bridgesszel kapcsolatban, próbálta úgy a férfiak tudtára adni a viselkedését, az ittas hozzáállását, hogy mindazzal ne azt érje el, hogy az ajtót tokostul rántják majd ki a GR emberei, Olivert pedig egy kolumbiai nyakkendővel ajándékozzák meg. Az felettébb drasztikus megoldás lett volna, és bármilyen logikátlan is volt a férfi, nem érdemelte meg azt, hogy bántalmazzák. Kelly a szavai nyomán egyre merevebb testtartással beszélt, mert nem csak hogy úgy érezte, számára tényleg kényelmetlen és kényes téma volt ez. Az ujjai olykor a combjába martak finoman, a nem létező szöszöket eltávolítva simítottak végig a nadrág-fedte bőrén, de egyebet nem tett. Még akkor sem, amikor elhallgatva már előbb Rydert, aztán az eddig csendben figyelő férfi beszéde le nem kötötte, a pofon ötletére az ajka felfelé kunkorodott apró mosolyba forrva. Mielőtt azonban tiltakozhatott, újra magához vette Bishop a szót, arra az apró megjegyzésre kiszélesedett a mosolya azért, viszont mielőtt közbeékelhette volna a szavait, Ryder vette át a szót, az ígéretek pedig Oliver bántalmazását illetően sorra érkeztek, amire Kelly már csak enyhén mosolyogva megrázta a fejét, és csak akkor szólalt meg, ha a hirtelen tesztoszteron-felhő elvándorolt a béke szigetére.. mert egyébként őt szórakoztatta, hogy ennyire a szívükö viselték már ismeretlenül a sorsukat ezen férfiak.
- Szeretném, ha az imént elhangzott információk ebből a teremből nem szivárognának ki. Sok kollégának fogalma sincs minderről, és úgy gondolom, hogy nem lenne jó, ha ez olyan pletykát szolgáltatna a későbbiekben, ahol Mr. Bridgest szégyenpadra ültetnénk és rothadó paradicsommal lehetne dobálni - döntötte a fejét neki a támlának, elkerülve azt, hogy mindenki szemébe nézzen, mintegy nyomatékosítva. - Oliver nem mindenkivel megy el ilyen messzire, és az esetek túlnyomó részében kosarat és elutasítást kap, egyre kevesebbszer játssza el ezt a nyomorult Don Juan szerepet, ami amúgy sem állt neki soha jól - ajkait összepréselte egyetlen másodperc erejéig. - Nem mellesleg.. bármennyire is csábító ötlet talpig viszontlátni őt, nem feltétlenül a leghumánusabb - bolondos, könnyed mosoly görbült ajkai szélén. Nem, tényleg nem akarta, hogy Oliver ugyanolyan sérüléseket szerezzen, mint az anyja. Nem akart még egy megnyomorított embert az életében, mert akármennyire távol is állt a főnökétől, még ember volt. Kelly pedig a múltból okulva nem kívánta senki halálát. Bármit is tettek az életben előtte. Bármennyire is megvetette az apját, nem tudta volna azt mondani neki, még a keserűségben dagonyázva sem, hogy "halj már meg". Nem...
Dr. Watkins (és nem Miss, Mrs, Ms).. említésére aprót bólintott, ujjaival előrenyúlva a még bontatlan vízért, csak hogy az ölébe húzza. Soha nem ivott ezekből a löttyökből, mindig csakis a saját baglyos bögréjét használta idebent, amit az ideköltözésekor nyújtott neki át Georgie, a lelkére kötve, hogy nem fogja összetörni a porcelánt. Kelly betartotta az ígéretét, és mindig kedves emlékek gondolatával fogta a tenyerébe a forró folyadékkal teli tárgyat. Egyértelmű utalás volt az inszomniájára, de nem bánta.
- Szeretné, ha minden dolgozó egyszerre tartózkodna az épületben? Könnyebb lenne úgy a bemutatkozás a hölgynek, ha nem kell minden nap újabb tizenöt-húsz ember elé beállnia? Szokott ilyen lenni, az éves tűz- és balesetvédelmi előadásokkor, illetve az egészségügyi vizsgálatok alkalmával, amikor üzemorvos látogat ki hozzánk. Vagy Dr. Watkins nem szeretne ekkora tömeget egyszerre és inkább a kiscsoportok híve? - kérdezett még ennyit, mert ha ez valóban így alakult, akkor holnap neki is be kell majd vándorolnia, valakit pedig rábírni arra a GR emberei közül, hogy vagy hozzák el a kis fenekét az egyik hatalmas és felettébb fekete kocsijukban, vagy maga mellé kaphat egy kedves őrangyalt, aki elkíséri a tömegközlekedési eszközökön. Miután meg volt nekik tiltva a túlórázás, az ingyen munka, ezért ezek a kivételes alkalmak mindig nagy közfelháborodást keltettek és mindig megindult az alku hadjárat műszakcserék miatt, plusz fizetésekért kuncsorogva.
A következő kérdés, ha hirtelen is érte, lassan Kelly megrázta a fejét, mintegy mindenki tudtára adva, hogy jelen esetben abszolút nem volt kreatív a problémák feltérképezésével és mielőtt még meggondolhatta volna magát, maga mögött hagyva a széket indult meg a palackozott vízzel az ujjai közt, kikerülve Rydert, megkerülve az asztalt is, hogy a hatalmas ablakok melletti asztalra pakolja vissza katonás sorrendbe a vizet. Ahogy a flakon talpa a tálcát érte puhán, Kelly csendesen figyelte, ahogy a magas daru balról jobbra száguldott a levegőben. Még a benne ülő, azt irányító férfi sziluettjét látta, ám az arcvonásokat nem. Ahhoz már tényleg túl messze volt.
- Mégis van valami, ami.. ha nem is lenne kamatoztatható, de talán fontos lenne - ujjaival óvatosan cirógatta végig az előtte feszülő asztal lapját, mire megfordult, a fenekével támasztotta ki a bútort, a karjait pedig a mellkasa előtt összefonta. - Dr. Watkins hallani fog majd bizonyára arról, hogy egyes lányok fiatalabb korukban zaklatásoknak voltak kitéve, némelyikük a mai napig nem dolgozta fel mindazt, amiatt pedig a kapcsolataik is sorra tönkrementek, bármibe is kezdtek bele. És bár próbálja az egyik lány eltitkolni a jelenlegi abúzust, ami most is fogadja őt otthon, mindent képes megtenni azért, hogy igyekezze eltussolni. A szokásos.. fürdőszobai balesetek, lépcsőkről való leesések a kifogások. Hosszabb felsők, a testét eltakaró ruhák és a smink is bizonyítéka annak, hogy nem éppen olyan környezetben él, ahol.. önmaga lehetne - a hangja csak árnyalatnyival vált bűntudatosabbá, mert ő maga is korábban érintett volt ebben, szemtanúja volt egy ugyanilyen mérgező kapcsolatnak. A pillantását elvonva minden férfiről hosszan meredt a cipője orrára, lassan mozdítva meg a lábfejét is, miután a bokáit keresztezve támaszkodott még mindig. - Vannak, akik nem tudják, nem képesek megvédeni önmagukat.. akiknek az önbizalma már szinte nem is létezik és akiket megtörtek - feszült meg az állkapcsa, hosszan fújva ki a tüdejébe szívott levegőt. Miért ennyire nehéz beszélnie erről? Tudta, nagyon jól tudta. - Ha volna ezeknek a lányoknak lehetősége arra, hogy megtanulják, hogy igen is értékesek.. hogy bízzanak valakiben annyira, hogy megtanítsák őket arra, hogy megvédhetik magukat és hogy merjenek nemet mondani, az nagyszerű lenne.. Nem azt kérem, hogy biztosítsanak ezeknek a lányoknak fegyvereket, mert az valószínűleg visszájára fordulnak. Van esetleg arra is lehetőség, hogy aki igényli, aki első körben merne is menni.. önvédelmi oktatást tudnának vállalni velük? - a legvégére hagyta mindazt, amit kérdezni akart, de nem véletlenül tette mindezt a maga részéről. Éjjel volt ideje az internet útvesztőin barangolni, eljutni leírásokhoz, programokhoz, cégismertetőhöz. Ő még kislány korában látta, ahogy az apja tisztította a fegyvert. Hogy milyen szeretettel bánt vele, hova rejtette úgy, hogy Kelly ne találjon rá. Hogy egyetlen egyszer mutatta meg neki, hogyan kell szétszedni és összerakni, amire már valószínűleg nem is emlékezett. És egyetlen egyszer adott a legidősebb Dankworth a lánya kezébe fegyvert, arra biztatva a csupán tizenegy éves lányát, hogy lőjön, ő pedig megtette.. Kelly kezében azóta nem volt fegyver, és nem is akart ezen változtatni.  

A hölgyemény főnöke iránti un-szimpátia úgy tűnik nem csak az én véremet mérgezte és forralta fel tettekre sarkallva lényünket, hanem az embereim sem igazán tudták lenyelni a haragjukat, ha arra adódott lehetőségük, hogy felszínre hozzák azt. Általában próbálta mindenki a személyes érzelmeit félretenni, hiszen tudtuk nagyon jól mindannyian mennyire veszélyes, hogyha nem ésszerűen cselekszünk. Ha nem a józan gondolkozásunkra, hanem az előítéleteinkre vagy arra hagyatkozunk, amit mások a szívüknek neveznek, én pedig a munkám során olyan szervnek, ami veszélyes befolyással bír. Nem egy csapat a ketrecéből kiszabadult vadállat voltunk, és igenis képesek vagyunk mi is az együttérzésre, de elsődleges szempontunk az, hogy egy olyan több oldalról bebiztosított biztonsági hálót alakítsunk ki védencünk köré, amelyen keresztül semmi őt kényelmetlenül érintő dolog nem hatolhat át. Ettől függetlenül mindannyiunknak megvolt a maga véleménye, elgondolása egy-egy személyről. Azt gondolná az ember, hogy mindenki megérdemli azt, hogy a hátsóját megvédjék és ezen felvetése mellett addig töretlenül ki is tart, amíg jobban meg nem ismerkedik az őt felbérelő személlyel. A magát tökéletesnek eladó politikussal, aki a saját rokonát megfektetné vagy eladná potom összegekért, ha ezzel a lépésével az ő malmára hajtanák a vizet. Vagy ott van a bankár, aki kétes alakok pénzével is foglalkozik, mindezt viszont diszkréten intézve, nehogy bárki is felfedje azt. Akkor jön rá mindenki mennyire árnyalt is ez valójában, mennyire nem csak fekete meg fehér, és többségében nem azok kérnek védelmét, akik tisztességesen játszanak, hanem azok, akiknek olyan mélyre ért el a kezük, hogy most attól tartanak egy rossz mozdulat és elveszíthetik azt. Ezen emberek mögött-mellett azonban mindig ott áll valaki, aki ugyanakkor semmiről sem tehet. Nem az ő hibája, hogy egy csalfa, korrupt férfihez ment hozzá, ahogyan az itt dolgozók sem hibásak a főnökük szegényes felfogásáért. Márpedig ebben a szürke zónában túl kell tekintenünk a személyes érzéseinken és azokért kell vállalnunk a védelmet, akik a háttérben húzódnak meg. Akiknek ténylegesen szükségük van rá, még ha nem is ők azok, akik első sorban segítséget kértek.
Szavakkal ugyan nem, de egy bólintással alátámasztom egyetértésemet Kelly szavait illetően. Ugyanakkor tudom mennyire óvatosan kezeli a főnökével kapcsolatos témát és lehet bármennyire is rossz véleményem az irodájában mérgelődő alakról, attól még ő felel Kelly munkájáért. Ő dönti el a további maradását is, ahogyan az elküldésének ítéletét is ő maga hozhatná meg, még ha személy szerint egy falovat nem bíznék a kezei közé, hiszen azt is bizonyosan elrontaná.
Első körben tisztázunk pár apróságot, a félreértéseket ha akadnak, melyeket a későbbiekben szeretnénk mindannyian elkerülni. Ugyan az életemben sosem volt hiány a problémákból, de mégis jobb szerettem az ügyfelekkel egy olyan közeget kialakítani, melyben több az egyetértés, mint a széthúzás. Velük kapcsolatban a békés megoldásra törekedtünk, arra, hogy összefogjunk egy embert próbáló érzés ellen és olyan biztonságos teret hozzunk létre, amelyben nem érzi magát az ember fogságában vagy nem fészkelődik kényelmetlenül annak teherként létező súlya alatt. Mindezek ellenére szám sarka enyhén megrándult némi mosoly-kezdeményt felmutatva Kelly szavainak hatására. - Első felmérésre nekem sem tűnt senki sem a kötekedés bajnokának, de találkoztunk már sajnos ennek ellenkezőjével is, szóval olykor nem árt tisztázni, sem felkészíteni a jövőbeli partnereket, hogy mivel is foglalkozunk valójában.
Mert természetesen akadnak alkalmak, mikor tévedésben kezd el élni valaki és volt már olyan fiatal ügyfelünk, akinek a barátnője rendesen ugrálós-tapsolós lelkesedésbe részesítette Millert, mert azt hitte a barátnője a szülinapjára rendelt egy revütáncost neki. A kishölgy úgy gondolta jobb minden barátjától eltitkolni, hogy öltönyös alakok követik őt árnyékként, aminek meg is lett az eredménye. Miller és Woods azóta is azon versenyeznek melyikük járt jobban: Wen a lánykéréses incidenssel vagy Miller a nem létező táncos múltjának felhánytorgatásával? Azt hinné az ember mindenre felkészült már, aztán valaki előáll a lehetetlennel és onnantól kezdve minden átértékelődik.
Angela mellett aligha ismerek kitartóbb személyiséget és ezt a cégünknél való munkája során be is bizonyított. Volt rá precedens, hogy egy órán keresztül követett végig az épületen csak hogy kicsaljon belőlem bármiféle információt az érzéseimről. Az a személy voltam, aki nem hitt abban, hogyha bárkinek is elmondja a problémáit, attól jobban fogja érezni magát. Miért is tenném, ha ezzel éppenséggel a saját problémámat másnak adom át, hogy oldja meg helyettem? Mintha lelőnék valakit, aztán átnyújtanám a fegyvert egy járókelőnek, csakhogy osztozzak ebben a magamnak okozott nyomorban. Ettől függetlenül tiszteltem a munkájukat, megértettem a felfogásukat, a segítségüknek a lényegét, de én nem akartam ebben részesülni. A problémáimat jobb szerettem magam megoldani, az érzéseimet pedig kollektíven összegyűjteni, majd egyéb különböző és kreatív módon kiadni azokat. Watkins is idővel belátta, főleg akkor, amikor a kocsimhoz kísértem őt, hogy nyugodtan velem jöhet bármilyen ügyfélhez, de tőlem akkor sem fog egy szót sem hallani. Jóllehet én nem pártoltam a személyemről tett vallomásokat, de tisztában vagyok vele mekkora segítség tud lenni mások számára is, így nem is volt kérdéses, hogy a személyes ismeretség okán beajánlom Angela-t az ittlévőknek.
- Jó, persze, az emberek furfangos egy lények, szóval egy pont oda. - kacsint egyet Wendell hölgytársaságunk felé, de inkább visszafogom a késztetést, hogy tarkón csapjam az emberemet, mielőtt túlságosan is önmagává válna.
- Ismét lefordítva Wendellt, köszönjük és akkor ezek után részletesebben vissza is fogunk erre térni. - javítom ki a srácot, aki enyhén hátradöntve a fejét pillant felém, hogy szokásos vigyorgó ábrázatával megajándékozzon. Nála így értelmezhető a bocsánatkérés. Mint egy olajág, Wendell Woods módra.
Nem találom meg boldogságom forrását Kelly szavaiban, amik Bridgest és a viselkedését írják körül, hiszen semmi nem indokolhatja eléggé a tetteit, még akkor sem, ha ezt alkoholnak vagy bármilyen tudatmódosító szervnek nevezik. Attól még ugyanúgy a főnökük, akinek példát kell mutatni, oda kell figyelnie rájuk. Ő neki kellene lennie a legnagyobb támaszpontnak az itt dolgozók életében és nem egy olyan bizonytalan szoborként felülkerekedni mindenkin, ami már rég elvesztette funkcióját. Bár a múlt történései kitörölhetetlenek maradnak, attól még a jövőben ezt elkerülhetjük és többnyire ezzel kapcsolatban teszek ígéretet Kellynek is két szárnysegédemmel együtt, akik szabadosabban osztják meg véleményüket velem ellentétben.
- Természetesen köztünk marad mindez. - biztosítom Kellyt efelől, mielőtt Wendell újra átvehetné a szót.
- Pedig csapatépítőnek kitűnő lenne a paradicsom dobálás.. - a tekintetemet kutatja, de mivel véleményemet egyszerű most már elég lesz fejcsóválással fejezem ki, ezért két kezét védekezően a magasba lendíti. - Én csak mondtam, viszont ugyanúgy tartani fogom a számat, ahogyan a többiek is vagy különben én magam fogok intézkedni a büntetésükről.
Erre természetesen a bennlévők egyből Wendell felé fordulnak, mintegy olyan 'mi fogjuk szétrúgni egyszerre a seggedet' nézéssel, de most az egyszer örömmel csatlakoznék be a többiek csoportjához.
A beszélgetés közbe kapott sms enyhe reményeket kelt bennem Cami állapotát illetően és bár örültem volna, ha a képernyőn Tanner neve jelenik meg, tudatában vagyok annak, hogy az öreg csak akkor hív, ha tényleg fontossá válik. Elmondta korábban, miszerint a felvételek már úton vannak hozzájuk és mihelyst végzek Kellyéknél, én is láthatom őket. Ettől viszont még kevésbé érzem magamat nyugodtabbnak. Cami nem csak egy futókalandként elkönyvelt nő az életemben, akit csak egyszer lát az ember, utána másnap elválnak útjaik. Ő állandóvá vált, a részévé a hétköznapjaimnak és nem voltunk kapcsolatban, mert felőlem az égvilágon bárki mással is összefeküdhetett volna, akkor is teszek rá magasról, attól még nem tudtam azt mondani, hogy nem érdekelt a balesete vagy a hogyléte. Dr. Watkins neve viszont épp elég volt ahhoz, ami a valóságba és a jelen körülményekbe visszazökkent, mielőtt túlságosan is a nem létező kapcsolatom rabjává válhattam volna.
- Elegendő lesz csak egy csoport, ami magukból, a munkatársaiból áll. Nem szeretnénk bezavarni a munkájukban, szóval ha csak úgy oldható ez meg, hogy több részletben, Angela bizonyára alkalmazkodik majd ehhez. Viszont szerencsére nem az a fajta nő, aki órákon keresztül képes beszélni a semmiről. Általában gyorsan lezavarja és még értelmeseket is mond közben. - fejtem ki ezzel bővebb véleményemet, hátha a segítségére tudok lenni a lánynak a csapat összeszedésében. Ismerem a munkájuk fontosságát és az, hogy elszakítsunk mindenkit onnan egyszerre túlságosan is kockázatos lenne. Kelly viszont jobban ismeri a rendszerüket, ahogyan azt is miképpen lehetne mindezt kivitelezni, így ezt teljes mértékben rábízom. - Csak az első pár nap lesz ennyire sűrű, változásokkal teli, de az esetek többségében elég gyorsan szokott létrejönni az átállás. - vallom be azt, amit korábban már nem kevés alkalommal tapasztalhattam, hiszen tudatában vagyok annak, a kezdet mennyire kaotikus és kellemetlen következményekkel is jár általában. - Mi viszont továbbra is itt leszünk és segítünk, amíg ez létre nem jön.
Már csak azért is, mert muszáj felügyelnünk, hogy tényleg azt adjuk és kapjuk, amire vállalkoztunk. Hirből ugyan, nevek nélkül, de hallottam már olyan cégről, aki az ügyfelének a csillagokat is leígérte, majd amikor a rendszert rakták össze a későbbiekben kiderült meglehetősen részlehajlóan, a főnök kedvére téve készítették azt. Nálunk ez sosem így zajlik, mert valamelyikünk az elejétől a végéig tanúja lesz és az egyetlen befolyásoló tényező csakis az lehet, amit mi mondunk. Márpedig én nem fogok követelőzni és ideges sem lenni, amíg minden a tervek szerint megy.
Kérdésemmel kapcsolatban úgy veszem észre Kelly még hezitál egy darabig. Bizonyára rengeteg minden őket is érdekelheti majd és lehet, hogy mi elmondjuk mire kell felkészülniük, de van, hogy olyan érdeklődéseket kapunk vissza, ami a mi fejünkben első körben meg sem fordult. Hiszen különleges kérések mindig érkeznek be, de csakis olyanokat vagyunk hajlandóak teljesíteni, amik nem mennek szembe a munkánkkal.
A felhozott téma hatására megfeszül az állkapcsom, mert sosem bírtam elviselni azokat az embereket, akik bántalmaztak másokat. Egyszerűen késztetést éreztem arra ilyen esetekben, hogy egyenként tördeljem el az ujjaikat csakhogy megérezzék tetteik súlyát, amit a legtöbb esetben éveken keresztül megúsznak. Szorosabban markolok rá az egyik szék támlájára és közben Kellyt figyelem, aki távolabb áll a csoportunktól és próbálja összeszedni a gondolatait a kérésével kapcsolatban. Az az egyetlen szerencséjük ezeknek a rohadékoknak, hogy egyikkel sem sikerült még szemtől-szemben találkoznom, mert abban biztosak lehetnek, hogyha egyszer én kapom el őket, akkor dupláját kapják vissza annak, amit ők okoztak. - Részünkről nincs akadálya. Ez esetben viszont holnap a programunkkal együtt elhozom mikor tartunk kifejezetten önvédelmi oktatást külsősöknek és ügyfeleknek. - vágom rá gondolkozás nélkül. - Az esetek többségében egyik emberünk Daniel Gordon tartja, de egy-ketten még szoktak hozzá csatlakozni, viszont vannak alkalmak, amikor jómagam is jelen vagyok és besegítek. Ezt mind részletesen megfogják kapni majd, írásban is, hogy nyoma legyen. - fűzöm még hozzá, de ez csak még inkább tetézi a bennem lévő haragot, mégis igyekszem ennek legkevesebb jelét adni.
- Eszerint végigfutotta a programjainkat. - jegyzem meg egyszerűen, semmilyen rossz éllel a hangomban, pusztán kijelentésnek szántam vagy felvezetőként következő szavaimra. - Az önvédelmi oktatás mellett a lőgyakorlatot is elsajátíthatják és egy évben két-három alkalommal jótékonysági túrázást is szervezünk, amire maguk is szívesen elnézhetnek majd. Általában ez a késő-tavaszi, nyári időszakban szokott létrejönni, de szeptember-október környékén is szervezünk egyet és meglehetősen hasznos feszültséglevezetőnek is. - mesélem el, hogyha már felhozta az önvédelmi oktatást, akkor olyanról is beszámoljak, amikről nem nagyon találhat információt csakis akkor, ha az adott esemény már esedékes. Rutherford és jómagam is kedveljük az ilyen események leszervezését főleg amiatt, mert a belépőkből befolyt összeg olyan alapítványoknak megy, amiknek igazán szükségük van egy külsős támogatásra.
- Tavaly legyőztem a főnököt hegymászásban. - szólal fel Wendell és mivel korábban az ő székéhez sétáltam át, hogy azon támaszkodjak meg, ezért finoman, de annál közlékenyebben meg is lököm őt vele.
- És ez az egyetlen érdemed ellene Kölyök. - röhögi el magát Bishop. - De tényleg kikapcsoló tud lenni. Kelly, maga szereti az ilyen verseny témájú dolgokat? Mert ha igen, ezt tényleg élvezni fogják. A másik főnöknek, Chadnek piszkosul jó a képzelőereje ilyenekkel kapcsolatban, szóval mindig olyan versenyszámokat rak össze, ami nagy kihívás, de annál jobb. - megy bele mélyebben, én pedig nem zökkentem ki ennek menetéből, hiszen a partnerem valójában az eszénél van, amikor ezeket hetekkel ezelőtt elkezdi szervezni. Olyankor még hozzá se lehet szólni, mert éjjel-nappal csak ezen kattog, de minden beleölt időt megér az, amit végeredményként művel.

Még az autóban gyújtottam meg a cigit, de már odakint, az ajtót becsapva magam mögött szívtam le egészen mélyre a nikotin-gőzös füstöt, hagyva, hogy végigkarcolja a torkomat a leheletnyi mentol benne. Kelly gyűlölte, hogy bagószagom van, de igazából már régóta leszartam, hogy mire vágyott, vagy ha rendbe akarta volna hozni kettőnk közt azt az elbaszott kapcsolatot, amiben először hitt is.
- Gyerünk baby, mi a szar van már?! - morogtam magam elé, mert a telefon nem csak hogy kicsörgött és nem vette fel, hanem ki volt kapcsolva, ami Kellyre rohadtul nem volt jellemző. Tudta, hogy mindig másik telefonszámról hívtam őt, de minden egyes alkalommal felvette, és minden egyes alkalommal könyörögnöm kellett neki, ha találkozni akartam vele a bátyja javaslatát követve, csak hogy fenntartsam a látszatot. Amikor negyedik alkalommal sem volt jobban elérhető, mint addig, a hamut pöccintettem le magam mellett, hagyva, hogy a kocsi kereke mellé hulljon az, a következő percben már a nő bátyjának telefonját csörgettem meg.
- Csak nem hiányoztam neked, Cunningham?! - röffentett bele a Főnök, amire elhúztam a számat. Csak addig baszakodik, ameddig egy kést nem állítok a hátába.
- Nem mondhatnám. Kellyt viszont nem érem el. Három nappal ezelőtt beszéltem vele utoljára, tegnap pedig láttad, hogy mi történt. Most voltam fent a lakásán.. eltűnt az apátok kitüntetése - a megjegyzésre Dankworth teleszívta a tüdejét levegővel. Iant még suttyó korából ismertem, és az sem hatott meg, amikor nevet változtatott, csak hogy eltűnjön a radarról. A többiek előtt persze úgy hívom, ahogy ő akarja, de kettőnk közt mindig Ian marad. A háta mögött pedig Faszfej.
- Jól van. Holnap után menj el a munkahelyére és keresd ott fel, aggódj érte, add elő a hős szerelmest, meg hívd el vacsorázni is, meglátjuk, hogyan reagál vagy mibe avat bele - léptek zaja szűrődött át a vonalon, a bólintást nem hallotta, szóval muszáj voltam hangot is adni a véleményemnek:
- Inkább ma megyek, talán rá tudom venni  arra is, hogy... - fejeztem be, mielőtt még Ian azt gondolta volna, hogy beavatom abba, milyen volt a húga az ágyban. Semmi köze nem volt hozzá, és ennyire aberrált seggfej ne is legyen soha.
- Azt csinálsz, amit akarsz, csak eredményeket akarok - ennyi, és a vonal megszakadt. A kezdeti baszdmegolást felváltotta egy szélesedő vigyor, és ahogy a cigaretta becsúszott a számba, már kezdett megfogalmazódni bennem a tervem Kellyvel kapcsolatban, mert úgy használtam fel és ki őt, amennyire csak akartam.


Egyre biztosabbá vált az, hogy Oliver nagyon is jó döntést hozott akkor, amikor a pillantása megakadt a GR munkásságán. Kelly nem kételkedett abban, hogy az ott dolgozók ne gondolnák komolyan a munkájukat, hogy a céljuk nem az lenne, hogy csakis a maguk malmára hajtsa a vizet. Hanem az, amit hirdettek önnön magukról az elérhető honlapjukon, azok a programok, amiket az éjszaka folyamán lassú ritmusban, laposakat pislogva, magához ölelve a párnát olvasott el, egytől-egyig bizonyítékul szolgáltak azt illetően, hogy nem csak Mr. Danforth, de a munkatársai is megérték a pénzüket, a befektetett energiát, és valahogy Kelly kezdte magát otthon érezni a fiúk közt. Nem, nem bízta rá magát érzelmileg egyikőjükre sem, nem nyílt meg nekik annál jobban, mint amennyit biztonságosnak ítélt, és nem ajánlotta fel a tegeződést sem, mert tudta, hogy mindaz nem lenne valós. A GR-nek nem csak a call center, de már ő is munkát jelentett, az pedig, hogy a magánélete nem csak hogy száznyolcvan fokos fordulatot vett pár napig, még nem jogosította fel a kis feketét arra, hogy életének minden részletébe, a vágyaiba, a gondolataiba, a félelmeibe és az örömébe beavassa a jelenlévő férfiakat. Meg kellett tartania a távolságot, annak ellenére is, hogy szórakoztatónak találta a fennálló beszélgetés foszlányait, a férfiak egymás közti kémiáját, a felszólalásokban rejlő férfi humort pedig mindennél jobban értékelte, mert világ életében mindig is az erősebb nem képviselőinek közelében érezte magát jól. A női hiszti felidegesítette, a folyamatos párkapcsolati és fiú problémák taglalása pedig lemerítette.
Kellynek az elmúlt három év lehetőséget biztosított arra, hogy meg és kiismerje a munkatársait, azokat, akik tartósan ott maradva a munkatársai voltak, ezért talán egy kicsivel jobban is tartott miattuk azoktól a változásoktól, ami elé néztek. Mert tulajdonképpen neki is olykor szüksége volt több időre, hogy hozzászokjon mindahhoz, ami rá várt. Lehet, hogy külső szemmel nézve elfogadónak hatott, de nem véletlenül gondolkodott éjjeleken át, nem véletlenül volt állandóan annyi kérdése, amely valószínűleg egyeseknek nehézséget okozott és ellenszenvet váltott ki, de ahhoz, hogy objektív tudjon maradnia, tudnia kellett a körülményekről, a döntések mögött meghúzódó érvekről.. a gondolatokról és arról, ki hogyan érezte magát a környezetében. Rettentően érzékenyen érintette az, ha nem tudott segíteni, ha meg voltak kötve a kezei és ha folyamatosan falakba ütközött, viszont Ryder szavait végighallgatva nem csak őt, hanem a vele érkezők arcvonásait is sikerült megnéznie Kellynek, az elhivatottságot látva pedig úgy érezte, hogy jó kezekben voltak.
Dr. Watkins személye és segítsége is ugyanezt támasztotta alá. A tegnapi nap során lefolytatott beszélgetésekkor Kelly nem fogta vissza magát, olyan részletekbe avatta be a GR vezetőjét, amihez nem kapott felhatalmazást, ám ő felülírta mindazt a behatárolt témaköröket, amiket Bridges nem akart volna meglápni. oliver teljesen másként látta náluk az erőviszonyokat, és mivel érdektelen ember volt, ezért a HR-es mivoltához képest vajmi kevés ismerettel rendelkezett a call centerben dolgozókról. A kis fekete előbb Wendellt hallgatta végig, hogy aztán Rydert, mint a tolmácsát is, az ő párosuk pedig ismételten mosolyra fakasztotta, mert úgy tűnt, hogy a jelenlévők közül egyedül Mr. Woodsot kellett valahogyan visszafogni és kordában tartani olykor, ő volt az, aki képes volt lazítani a gyeplőn és szabadosabb megfogalmazással élt a mindennapokban is, aki nem tartott attól, hogy amit kimond, annak milyen következményei lehettek. Ha Kelly is ezen felfogás szerint élt, még voltak elhallgatott gondolatai, olyan vélemények, amiket nem feltétlenül tárt fel mások előtt, mert annál ő sokkal privátabb embernek bizonyult.
- A szemet szemért elv nem feltétlenül a legjobb döntés és megoldás ott, ahol most vagyunk. A legtöbbször azok a leghangosabbak, akik a leginkább félnek - Kelly óvatos pillantással nézett el Wendell felé, jelezve neki azt, hogy hiába ismerte már ki Oliver szokásait, ittasan és józan állapotában is, hogy a dolgozóknak olykor vaj volt a füle mögött, Bronx az a városrész volt, ahol az erőszak mindennapossá vált, ahol voltak olyan utcák, ahol egyedül, nőként, még nappali órákban sem szívesen gyalogolt volna végig egyedül. De saját tapasztalatból tudta, hogy mindazok, akik lelkileg sérültek voltak, két végletet testesítettek meg - az egyikük a folytonos áldozattípus volt, a másik pedig az, aki elnyomóvá vált.. mert igazán csak akkor szabadulhattak meg a problémáktól, ha teljesen alávetették magukat, vagy elnyomták mindazt. S mégis, tudta, hogy Wendell bármennyire is ment volna bele a kimondott szavaival az erőszakosságba, Mr. Danforth miatt nem tette volna. Nyíltan biztosan nem.
Visszatérve a pszichológus hölgyhöz Kellyben megfogalmazódott pár kérdés, amit muszáj volt tudnia, mert annak értelmében fogja nem csak ő, de a munkatársai is úgy szervezni a napjukat, hogy mindenkinek meg legyen könnyítve a dolga, hogy ne kelljen olyan programot bevállalnia, amit nem tud végül aztán teljesíteni. A kis fekete a maga részéről néha túlságosan is bevállalós volt, plusz műszakokat vállalt korábban, vagy cserélt, ha kellett másoknak az az adott nap, a maga részéről.. immár párkapcsolat hiányában igazából bármikor ráért volna. Nem okozott volna fennakadást az sem, hogy a következő nap megint betegye a lábát ebbe az épületbe, viszont már nem csak ő volt, nem csak magára kellett gondolnia, hanem arra is, akivel az egész estét tölti majd, és egy valamit nem akart volna: lázadni az eddig nem megtapasztalt és ki nem ismert segítsége ellen. Mert vigyáztak rá és óvták. Jimmy, Christian, Wendell és Ryder is ugyanúgy óvta őt, amiért nem lehetett elég hálás.
- Jól van. Ha mindig az adott műszakban dolgozókat kapja el a hölgy, az szerintem teljesen járható út lenne. Pár percet pedig bizonyára mindenki ki fog bírni, ha már a javunkat szolgálja majd a pszichológus feltűnése - a szakembernek nem az volt a dolga, hogy lyukat beszéljen a páciensei hasába, hanem az, hogy hallgasson, hogy kérdezzen és levonjon következtetéseket, amelyeket felhasználva segíthessen mindenkinek, akire szüksége volt rá - Viszont.. holnap benéznék én is ebben az esetben, csak hogy tudjak Dr. Watkinsszel beszélni a korábbi felvetéseim miatt - mosolyodott el haloványan, a pillantása pedig Woods arcvonásai felé csúszott, mert kíváncsi volt arra, hogy a következő nap reggelén is Wendell lesz-e az, aki elkíséri őt ide. - Az emberek mindig kíváncsiak az újításokra, ha éppen felfordulás van, az teljes mértékben leköt mindenkit. Ha csak addig lesznek ennyien, úgyis kommandózni fognak a többiek, hogy titokban megfigyeljék önöket - nevette el halkan magát a kis fekete, mert már lelki szemei előtt látta azt, ahogy Don a szájába harapva, egészen halk füttyentéssel igyekszik majd kifigyelni a zakók alatt mozduló férfiak fenekét - mert képtelen volt azzal leállni. - Utána is itt lesznek, nem igaz? Úgy értem.. a GR biztosítja a biztonsági őröket is.. még ha nem is egy mini hadseregnyi emberük fogja befoglalni az emeleteinket, de közvetetten itt maradnak - mosolyodott el, mert tudta, hogy Lucy akkor is csillogó szemekkel fogja követni Wendell mozgását, ha éppen az emelet túloldalán tartózkodik majd a férfi, és abban is biztos volt Kelly, hogy T-Rex a hatalmas, megtermett testét fogja felhasználni arra, hogy felmérje, ki mekkora tesztoszteronfelhőbe van beleburkolva. Ha Kelly nem ismerte volna az ex küzdősportolót, akkor ő maga is tartott volna tőle, nem is kicsit, de tudta, hogy annak a hatalmas, szerethető meláknak vajból volt a szíve - azok felé, akiket kedvelt.
Ryder további kérdésére Kelly eleinte nem akarta beavatni mindabba a nehézségbe, amelyet nem neki kellett már megélnie, de személyes tapasztalatból merítve akkor is részesévé vált mindannak, ami folyt némelyik lány magánéletében. Ruth Beck fájdalma mégis megült a kis fekete gondolataiban, és habár nem mondta ki a lány nevét, úgy gondolta, hogy a vele való személyes beszélgetések során úgyis rá fognak jönni a vele szemben ülő férfiak, hogy Kelly kiről beszélt. A bántalmazott nőket mindig körüllengte egyfajta különös... sötéten pislákoló szomorúságba burkolt elhagyatottságot szimbolizáló láthatatlan burok.. a szemük nem úgy csillogott, a magabiztosságuk nem pislákolt bennük, az elfogadás pedig megtépázta azokat a vágyakat, amiket nem követhettek. Olyan rabokká váltak, aminek béklyóiból nem tudtak szabadulni. Ruthie pedig, aki tűrt és tűrt... a saját maga sírját kaparta folyamatosan, és minden egyes csapással csak önmagát terítette be. Mégsem róla és vele kapcsolatban hozakodott elő Kelly a kérdéseivel, a kérésével, de ahogy a mondandója végeztével a pillantása rebbenőn állapodott meg az őt hallgatók arcvonásain, nem bánta meg, hogy szólt a fennálló problémáról.
- Köszönöm, nem fog megártani a lányoknak, ha más környezetben kicsit kibillentik őket és közben tanulhatnak is. Ha látják, hogy sikeres az, amit csinálnak, és a rendszeresség sem fog megártani nekik... hogy várhatnak valamire, amit aztán élvezni is fognak. Különben sem gondolnám, hogy teljes mértékben és végig teljesen komolynak kell lenniük, és szerintem garantált az, hogy egy-egy nevetést és nyögést nem fognak majd magukban tartani... - mosolyodott el, mert tudta, hogy azzal, hogy több oktató is jelen lesz, a lányokra több szem fog figyelni. Elkerülhetik a sérüléseket a mozgás közben, és így, maguk közt még talán nevetni is képesek lesznek, ha épp elbénáznak valamit. A lényeg, hogy olyan emberek közt legyenek, akik nem ítélkeznek felettük. A korábbi témát felvezető hosszas felvezetést követően Ryder megállapítására bólintott. Mint aludni csak ritkán tudó ember kihasználta az ébren töltött órákat az éjjel folyamán, amikor Jimmy is már elvonult, hosszas perceket töltött a honlapon való korzózással.. elolvasott minden fellelhető információt, mert tulajdonképpen az előző nap úgy érkezett az épületbe és Mr. Danforth irodájába, hogy vajmi keveset tudott a cég munkájáról, amit pótolni igyekezett aztán. Sosem kedvelte a tudatlanságot.
- Tényleg nem tartom jó ötletnek egyelőre a lányok kezébe adni fegyvert - szórakozottá vált kissé Kelly. - A végén még vagy saját magukat, vagy az oktatót lőnék meg... életbiztosítást is kötnek esetleg? - köszörülte meg a torkát, ám mielőtt még elnevethette volna magát, a csendes, évődő somolygás jelezte csak azt, hogy ugyan nem ellenezte, de Ryderék kezébe adta a lehetőséget, hogy a lányokat megismerve ők dönthessenek majd afelől, ki milyen kurzusokon és órákon vehessen részt, ha arra alkalmasnak találták őket. A túrázás ötlete kíváncsivá tette őt, ám mielőtt rákérdezhetett volna a részletekre, Woods vágott közbe, amire Kelly nem tudta visszatartani a nevetését. Bishop replikájára ugyan beszívta az alsó ajkát egy pillanatra, a szeme körül megjelenő apró, halovány nevetőráncok biztosították a továbbra is jó kedvét... no meg azt, hogy látta, ahogy Wendell és Ryder ki nem mondva, de előtte is szívták egymás vérét.
- Igazából a világ legkönnyebb dolga lenne annak, aki velem szeretne hegymászásban versengeni, mert nincs az a pénz, amiért én azt kipróbálnám. A földön pazarul működöm, a magasban viszont... terheslégzéssel kell nyugtatnom magam. Úgyhogy bármennyit lesétálok, ha kell, akkor óceánparttól óceánpartig is képes lennék elmenni, de csak vízszintesen mozogva. Amikor Austinból ideköltöztem.. muszáj volt eljönnie a legjobb barátomnak is velem, hogy a repülőn belé kapaszkodva mantrázzak, ő meg persze végigvigyorogta az utat, a felénél pedig rám unt és inkább elment flörtölni az egyik utassal... Nem élveztem annyira, mint kellett volna - a mosolya elmaradhatatlan volt, a pillantása Bishopon állapodott meg, Wendell felé még csak véletlenül sem nézett el, mert noha a szavai nem voltak kétértelműek, kinézte volna Woodsból, hogy kihasználja ezt a vízszintesen mozgásos tényt.
- Viszont a túrázást imádnám, és vannak még páran, akik biztosan eljönnének. Még akár be is öltözve Frodónak.. hogy a Megyéből kiszabaduljanak és bevegyék Rohant - nevette el magát, most már tényleg, hogy aztán mosollyá szelídüljön a jókedve. - Vannak, akik.. túl komolyan veszik ezeket a kihívásokat - épp, hogy csak sikerült befejeznie a mondandóját, amikor az ajtó kinyílt.. vagyis inkább kivágódott, hogy felfedje a belépő szőkeség alakját. Yasmine Gates elszánt arckifejezéssel, orrnyergére tolt szemüveggel, egy magenta színű fodros ruhában tündökölt... kezében azokkal a mappákkal, amikből szépen lassan sorra csúsztak ki a papírlapok és szóródtak szét azok a padlón. A hirtelen, magabiztos megjelenését fintor váltotta fel.
- Ez egy fokkal jobb, nem? Mintha Anastasia Steelként elvágódtam volna a padlón... egy-két... három.... hat fickó előtt és a szeretett munkatársam előtt. Egyébként ma azzal kezdtem a napom, hogy leöntöttem a másik ruhám kávéval. Csodás nap. És egészen pontosan előbb vagyok itt, mint kellene - lekuporodott, a mozdulattól pedig csak kis részben libbent fel a szoknyája, épp, hogy csak elrejtve a fehérneműjét a férfiak elől. - Mindjárt megvagyok, ne is törődjenek velem - szinte magának magyarázva pakolgatta a lapokat össze egy stócba, de Kelly már akkor megindult felé, amikor még nagyban magyarázott, a mosolygását nem tudta elrejteni, de nem asszisztált a félig-meddig főnöke szerencsétlen bemutatkozóján.
- Szóval kérsz még egyet... ha jól sejtem, Yas - nevetett rá Kelly, ahogy leguggolt mellé, hogy a két nő gyors ritmusban szedje össze a szőke lány terveit, statisztikai adatait, olyan jelentéseket, amiket Kelly még soha nem látott és igazán most sem akart volna belefolyni.
- Inkább intravénásan, Kelly, köszönöm. De majd veled inkább, ahogy elnézem, te is elég szarul festesz - pillantott át Kellyre, aki ezt megválaszolatlanul hagyta. Remek, legyen csak mindenki számára egyértelmű. A kis fekete vette fel a földről inkább a mappákat, és azokkal fordult a férfiak felé, Yasmine is követte őt, lesimítva a szoknyájáról az összes ráncot is, hogy aztán újra magabiztosnak tűnve lépjen oda mindenkihez egyesével, kezét nyújtva. - Bocsánat a kis intermezzoért, mások általában megszokták már ezt, de szerintem remek Tinderes beköszönés és szlogen lenne a részemről. "Ingyen dokit keresek béna bigének" - forgatta meg a szemeit, és ahogy az asztal mellett végül megállt, az előző kis szerencsecsomag énjét hátrahagyva elkomolyodó pillantással mérte fel a férfiakat.
- Komolyra fordítva a szót, köszönöm, hogy itt vannak... sok munkánk lesz, és azt hiszem, hogy igencsak ráfér már a munkahelyünkre a vérfrissítés és az, hogy professzionálisak legyünk minden szinten. Bízom abban, hogy Kelly remekül helytállt az eddigiek során, és tőle nem hallottam tegnap semmiféle negatív visszajelzést. Tulajdonképpen semmit sem tudok arról, mi történt tegnap - Yas Kelly felé pillantott, aki csak lassan megrázta a fejét... miszerint nem itt és nem most fog belekezdeni az előző napi történésekbe. Esze ágában sem volt beavatni több embert abba, hogy nem otthon aludt. Hogy Rydert nem csak egy megbeszélésnyi ideig látta, vagy azt, hogy cinkostársa volt Oliver hazacipelésében.
- Bármiben a rendelkezésükre állok. Kivéve az élő Tinderezésben - villantott egy lehengerlő vigyort, de ennyit arról, hogy bolondos nőszemély lenne. A munkájában remek és profi nő volt, akit Kelly nagyra értékelt és kedvelte is. A kis fekete, miután megvált a mappától, az ajtó felé indult meg, hogy magukra hagyja a nőt és a férfiakat, de Yasmine másként gondolta. - Csukd be az ajtót, Kelly, de maradj idebent velünk, kérlek. Bridgest lerendezem én, a srácok odakint elvannak nélküled is. Csüccs le - a kis fekete pedig, egy sóhajtással újra becsukta az ajtót, hogy végül helyet foglaljon ugyanott, ahol korábban is tette azt. Még mindig Ryder széke volt a kényelmesebb, amihez tegnap volt szerencséje kipróbálni.

Félrehúzódásunk helyszíne egyszerűbben hozza magával az olyan lehetőségeket vagy témákat, melyeket kezdetben vagy éppenséggel nyíltan nem szívesen tárna egyikünk sem a többiek színe elé. Nem áll szándékomban megválaszolatlan kérdéseket magam mögött hagyni, ugyanakkor súlyos titkokat sem cipelünk magunkkal, melyek az ügyfeleinket veszélybe sodorhatnák. Nekünk is megvannak a magunk keresztjei, de ezeket általában megoldjuk házon belül és nem keverjük bele azokat, akikért dolgozunk. Szeretünk nyílt lapokkal játszani, azonban ugyanezt elvárjuk azoktól is, akikkel partneri viszonyt ápolunk majd a jövőben. Nem egy, és nem két platformon keresztül mutatjuk be mit kaphatnak tőlünk a közös munka során, milyen elvárásoknak felelünk majd meg, ha a közös munkára adjuk a fejünket. Szőnyeg alá sem söpörjük a módszereinket, hiszen csak akkor tudjuk a közös munkát sikeresnek nevezni, ha tisztában van mindkét fél mire is vállalkozik a másikkal. Ritkán utasítunk el embereket vagy vállalatokat, ugyanakkor a kockázatos esetekért mi sem visszük vásárra a bőrünket. A cégünk évek óta olajozottan működik és túlságosan is nagy luxusnak vagy éppen meggondolatlanságnak bizonyulna az a részünkről, hogy egyetlen kósza döntésünkkel besározzuk a GR kialakított jó hírét. Kapjunk ajánlatnak bármennyi összeget is, nem éri meg, ha azzal nyomot hagyunk mindenen, amit eddig elértünk.
Bridges esetében sem az volt a célunk, hogy eltitkoljuk előle az eszközölt változásokat, noha könnyedén látszódott rajta, miszerint nem az őszinteséget pártolja elsősorban és örömmel folytat struccpolitikát, ha az embereiről van szó. Egyes szituációkban bizonyára hatásos azt az elvet követni, miszerint amiről nem is tudunk, az nem is fáj, de mint főnök, nincs olyan helyzetben, ahol következmények nélkül elfordíthatja a fejét a problémák elől. Mi pedig megadjuk a módját, hogy megismertessük vele ezt az oldalt is. Hiszen csak úgy válhat ez a hely biztonságossá, ha nem csak a felszínen mutatkozik meg ez, hanem mélyen, a nem látható rétegek alatt sem kell tartaniuk az embereknek attól, hogy bármi megkeserítheti az életüket. Ezért van az, hogy az esetek nagy részében egy belsős ember árulása tesz tönkre egy nagyobb vállalatot és okoz visszafordíthatatlan kárt benne. Mert amíg egy külső szemlélő számára problémamentesen veszi ki magát a helyzet, addig ott, a rétegek alatt bizony velejéig romlásnak indult minden más és csak idő kérdése mikor emészti fel az egészet. Én magam pedig mindig jobban kijöttem az olyan emberekkel, akik nem hazudtak pofátlanul a képembe. Legyen annak bármennyire is sértő visszhangja, a kendőzetlen őszinteséget nagyobbra tartottam, mint a pátyolgató hazugságot. Kelly jó partner volt már a kezdetektől abban, hogy ne csak egy mézesmázos képet nézegessünk, hanem annál többet is lássunk, ezért nem is volt kérdéses, hogy kivel szerettem volna tovább fenntartani a beszélgetésünk menetét, ha a közös munkáról volt szó. Értékeltem, hogy a jelenlévő problémákat nem akarta elodázni, még akkor se, ha ezzel tudja, hogy valahol a munkáját sodorja veszélybe. Ugyanakkor jómagam és az embereim is értékelték a titoktartás szentségét és egyikünk se akarta volna, hogy Ms.Dankworthnak bármilyen problémája is legyen a beszélgetésünkből a későbbiekben, ezért ahogyan azt korábban már megígértem neki, mi tartani fogjuk magunkat a diszkrécióhoz. Egyes vezetők szerették gyermeteg sértettségüket az embereiken leverni, hogyha ezüsttálcán nyújtotta át másik nekik az igazságot, amivel ő maguk is tisztában voltak. A mi esetünkben ez nem fog megtörténni, de minél több belsős problémával vagyunk tisztában, annál egyszerűbben tudunk több területen is hatékonyan lenni, mert ha az előző csoport lépteit követjük vakon, akkor ugyanott leszünk, ahol a part szakad.
Jóllehet ezt a beszélgetést az odakint lévő munkatársakkal is ugyanúgy le kell folytatunk a későbbiekben, de kezdeti ötleteinket és munkánk részleteit úgy érzem nem ártó szándékú megosztani Kellyvel még így a kezdetek-kezdetén. Pár alapot átveszünk, ahol ismételten felkerül témánk pódiumára Oliver is, amit Wendell a maga módján próbál lereagálni, én viszont úgy érzem több szót nem fecsérelnék arra az emberre, aki már így is az idegeimen táncol a létezésével. A továbbiakban szóba kerül Dr. Angela Watkins munkássága is, aki fontos alappillére lesz az életüknek, hogyha úgy érzik a jelenlévők, miszerint szükségük van a hölgyemény szakértelmére. Angelával még mindig van közöttünk némi feszültség vagy lezáratlanság amiatt, hogy együttműködésem vele a nullával volt egyenlő és ha hébe-hóba összefutunk, egyáltalán nem szégyenlős a fejemhez vágni sértettségét.
- Angela rendkívül rugalmas ilyen téren és ahhoz a beosztáshoz alkalmazkodik majd, amelyet átvesznek majd vele. Bármilyen észrevételük támad, kérésük a közös beszélgetéseiket illetően, ő vele nyugodtan megoszthatják és lehetőség szerint igyekszik is teljesíteni azt. - fűzöm még hozzá, mintegy mellékinformációként a témához, hiszen tapasztalatom szerint Watkinsnak a változások sosem estek nehezére.
Aprót rándul meg ajkam széle egyfajta elfojtott mosolyt szimbolizálva ezzel Kelly munkatársairól adott szavaira, mielőtt egy bólintással előlegezném meg mondanivalómat. - Igen, ezt jól gondolja. Ügyelni fogunk arra, hogy biztonságban végezhessék a munkájukat.
Ami pedig a kíváncsiságot illeti, a csapatom sem marad túlságosan hátrányban, erről alkotott véleményemet viszont inkább megtartom magamnak.
Voltak olyan témák, amelyek még az én gyomromat is megfeküdték. Olyanok, amelyektől akaratlanul is még idegesebbé váltam és elég volt csak említés szinten kerülgetni azt, képtelen voltam elrejteni iránta érzett haragomat. Számomra azok a férfiak, akik kezet emelnek partnerükre a legalját képezik az emberiségnek, ezért Kelly kérésére minden megfontolás nélkül is tudom a választ. Büszke voltam valahol az önvédelmi programunkra, az általa elért eredményekre és arra, hogy mekkora érdeklődéssel tértek be hozzánk, hogyha megrendezésre került. A fegyverrel kapcsolatos témát viszont aligha tudnám egy mosoly megejtése nélkül fogadni. - Bármennyire is hihetetlen, jobb szeretjük a végső megoldásként hagyni a lőgyakorlatokat. Annyira nem pártolja egyikünk sem a fegyverhasználatot, még ha szerves része is a kiképzésünknek az elsajátítása. - osztom meg ezt a nem túl titkos bennfentes infót az embereinkről. Nem hiába volt egy több szintből álló rendszerünk, aminek csak az utolsó két pontjába került elő a fegyver. Személy szerint jobb szeretek a saját fizikai erőmre és tudásomra hagyatkozni, elvégre ha jobban belegondol az ember, több kihívás lakozik a közelharcban, mint abban az esetben ahol a fegyver is közrejátszik. A ravasz meghúzása túl egyszerűvé teszi a lezárást, nem mellesleg azok lelkivilágát is könnyedén megtépázza, akik csak hirtelen meggondolásból lőttek. Macerás az egész, főleg ami utána az ember nyakába szakad következményként.
Ugyan a túrázásos-adományozós események évek óta részét képezik a cégünk programjának, azonban bármiféle információ csak az eseményt megelőző hetekben kerül fel az oldalunkra. Ennek az az egyetlen logikus magyarázata, hogy minden évben más szervezetet választunk ki, akik felé majd a verseny végén a befolyt összeg átutalásra kerül és a programfüzetszerű leírással azt is szeretjük feltüntetni kikért is zajlik majd le mindez. Ennek nagyjába vezetjük be Kellyt, aki úgy tűnik lelkesen áll az ötlethez, ez pedig még egy plusz véleményt ad a korábban tapasztaltakhoz, miszerint érdemes megrendezni.
- Sokan ezt mondták, mégis amikor ott voltak, képtelenek voltak uralkodni magukon, hogy ne kerekedjenek felül a félelmeiken. Ne becsülje le a határait, amíg nincs ennek az őrületnek a kellős közepén. - teszem hozzá én is meglátásaimat visszaemlékezve a korábbi évekre, ám a filmes utalásnál elveszek, már ha egyáltalán filmekről beszélt és nem teljesen másról. Ez az a téma, amelyben a főzés mellett nem igazán vagyok otthon. Természetesen a korábban elhangzottakkal nem akarom őt kényszeríteni semmire sem, egyszerű felfedezésként mondom el, amit mások viselkedéséből szűrtem le. Mielőtt azonban részleteiben elmerülhetnénk a témában, társaságot kapunk és nem is akármilyen módon. Mozdulnék, hogy segítsek a lapok összerendezésében, de Kelly közelebbi állapotát tekintve gyorsabbnak bizonyul nálam és nem sok időbe telik, hogy újra a lány kezei között legyenek néhol rendezetlenül kilógó sorokban a lapok, amelyek előbb még a földet díszítettek. Időközben kiderül a számunkra ismeretlen hölgyemény kiléte is és bár kezdetben rendkívül zavarban érzi magát előttünk, ezt könnyedén legyűrve közelit meg mindannyiunkat.
- Megadta a módját, hogy egy életre megjegyezzük. - nem gúnyolódó módon fejezem ki ezt Yasmine részére, mely félreértésnek elkerülését egy félmosollyal is megtoldom, közben viszont fogadom a kézfogást igénylő köszönést. - Ryder Danforth, örülök, hogy megismerhetem. - a részemről letudom a bemutatkozást, de mivel úgy veszem észre egészen jól benne van a véleményének megformálásában, ezért valahol nem lenne szívem őt félbeszakítani ebben. Abban viszont teljes mértékben egyetértek vele, hogy nem kevés dolgunk lesz, már ha Oliver baromságai ezen a területen is megmutatkoznak majd.
- A közreműködésének külön örülünk és a Tinderezés miatt ne aggódjon, eszünk ágában sem volt bevezetni. - Bármi is legyen az.
Mivel eddig az ülés lehetőségét elkerültem és helyette inkább előszeretettel fogtam rá Wendell székének támlájára, hogy tudassam vele a határokat a szavait illetően, most viszont én is keresek magamnak egy szabad széket már csak azért is, hogy minden figyelmemet Gates kisasszonynak szentelhessem. - Ms. Dankworth jóvoltából egy-két dolgot már sikerült megtudnunk, hogyan és miképpen zajlanak itt a dolgok, közöttük azt is, hogy nem feltétlenül értett egyet Mr. Bridges döntésével a kamerák elhelyezkedését illetően. - kezdek bele a korábban szerzett információk felvezetésébe, hogy ezáltal is egymás segítségére legyünk a beszélgetés menetében. - Gondolom volt és van is elképzelése milyen változásokat vezetne be a jelenlegi rendszerbe, szóval nagy segítségünkre lenne, hogyha megosztaná ezt velünk. Nekünk a legfőbb célunk, hogy közös nevezőre jussunk amellett, hogy az itt dolgozók biztonságára is odafigyelünk. Bármit is ellenzett korábban Oliver, mi szeretnénk tudni róla.
Az valahogy már világossá vált a tegnapi nap és az ittlétem során, hogy sokkal inkább adok a jelenlévők véleményére, mintsem végighallgassam Bridges önző szövegelését, ezért remélem Yasmine elképzeléseivel és a miénkkel sikerül majd valahol félúton találkoznunk.