Tisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor eljátszottunk Rutherforddal a cégünk megalapításának gondolatával. Az akkori munkahelyénél történt támadás után esze ágában sem volt visszamenni oda és kimerítette őt, hogy a héten már negyedszerre hívják be az őrsre felvenni újfent a vallomását, mert minél tovább ültek a hatóságok az ügyön, annál bonyolultabbá vált a tettesek kilétét felderíteni. Chad nem az a fajta, aki naponta többször is az italba fojtja a bánatát, sőt még alkalmi-ivónak se volt nevezhető, mert undorodott az alkohol szagától. Mégis miközben egyik kezével a jeget szorította a tarkójához, - ahol az ütés érte - valahogy kacérkodott annak az italnak a gondolatával ami a pohara üres valóját váltotta fel. Ellenben számomra sosem okozott gondot, hogy megbecsüljem az értékes italokat és olykor-olykor meg is kóstoljam őket, ezért még mielőtt megtörte volna eddigi elveit, ami után napokon keresztül hallgathattam volna önmagából való kiábrándulását, átvettem tőle a poharat és eltüntettem annak tartalmát, mire egy lemondó, egyben csalódott sóhajtást hallatott. Ő ugyan csak eljátszott a részegséggel járó felejtés ötletével, én viszont egy percét sem akartam elfelejteni annak az adrenalin löketnek, amikor Tanner azzal a hírrel sietett elém, hogy elkapták Remi Diazt több bűncselekményt is ráhúzva, ezért egy jó pár évet biztosan a rácsok mögött fog tölteni. Mindkettőnknek szüksége volt valamire, hiszen akkori munkánkat már egyikünk sem kívánta viszont látni. Neki arra, hogy ez a tehetetlenség elmúljon, nekem pedig, hogy irányításom alá vegyek egy olyan rendszert, ami nem hagy a Remi fajta mocskoknak lehetőséget arra, hogy újra ártatlanoknak ártsanak. Ki kellett ölnöm magamból, gyökerestől kitépni azt a keserű valóságot, amit a bizalmam földbetiprása eredményezett és megteremteni másoknak ezáltal egy olyan lehetőségét, amely hatására elkerülhetik majd mindezt. Kezdeti szikra volt mindkettőnk részéről a cég gondolata, de valahogy a folyamat közben lendületesebben adtuk hozzá sorjában saját elképzeléseinket ahonnan már valahogy éreztük, hogy nem lesz visszaút. Ő tudta, hogy én a végletekig elmegyek, ha valamit akarok, én viszont tisztán láttam az arcán, miszerint neki most pont erre van szüksége. Valami erődre, egy biztonságos környezetre, ahol nem érzi magát ennyire védtelennek és tehetetlennek egyaránt. Arra viszont magunk sem számítottunk, hogy ez az ötletként futó szikra egyszer ilyen mértékben növekedni kezd és egy olyan egységet alkot majd, ami több, mint 7 éve segiti az emberek biztonságát - és mellékágon juttatja börtönbe az arra érdemeseket.
Csapatom két tagját figyelem akik a hátsó ülésen civakodnak valamin és bár megtehetném, hogy rájuk rivallok, mégsem teszem. Tudatában voltam annak, hogy egyik majd lenyugtatja a másikat, ugyanakkor sosem voltam az az alak, aki arra kérte őket, hogy önmagukat meghazudtolva végezzék a munkájukat. Elég feszültség sorakozott fel egy ügyfelünk kapcsán, nem hiányzott még az a helyzet is nekik mellé pluszban, ahol egy olyan ember képét kellett mutatniuk, amely sosem tartozott hozzájuk. Bíztam az embereimben és tűzbe mentem volna értük, ha a szükség megkívánta, ez az érzés viszont kölcsönösen alakult ki a kiképzések és az együtt legyűrt esetek és évek során. Ezért sem zavart, ha Wendell gyerekesebb énjével hozakodott elő vagy ha Reynolds direkt szívta partnere vérét, mert tudtam jól, hogyha olyan helyzetbe kerülnek, ez a részük a háttérbe szorul és teljes odafigyelést igénylően végzik el majd a feladatukat. Nem egyszer és nem kétszer bizonyították már ezt be, mindenesetre többször is magamon éreztem a tekintetüket. Gondolom vártak valami jelzésre tőlem, hogy kezd betelni a pohár, én azonban többnyire a vezetésre koncentráltam és a mellettem ülő hölgy szavaira, ha végül úgy érezte bármilyen kérdés vagy gondolat felmerült benne, ami megosztásért kiált.
A lakás elhagyása zökkenőmentesebben megy, ellenben némely gondolatot hátrahagy bennem, amit ugyan szavakban nem fejezek ki, viszont a későbbiekben egészen biztos, hogy utánajárok majd, ha Kellyt eljuttattam a menedékházhoz.
Felajánlására nem igazán mondhatnám, miszerint meglepetésként ért. A korábbiakban már próbálta volna felhozni a tartozását, de akkor megkértem, hogy erre térjünk vissza később és most is ezt a gondolatot alkalmazom, noha ebben az esetben hozzáfűzöm, miszerint jobban járna, ha némi gondolkozási időt tartana a hirtelen kijelentések előtt. Mielőtt úgy igazából teljesen megbánná még azt is, hogy felhozta.
- Úgy gondolom valamelyikük ott hátul tudna mesélni arról a menüről. - a visszapillantóba nézek ezzel is kifejezve kikre gondoltam. Nem mintha az én étvágyammal bármi probléma is lenne, sőt Vivienne szerint tehetnék egy szívességet és elmehetnék a francba amiért ennyit eszek, még sincs látszata, erről viszont mélyeket hallgatok. Tartom magamat a korábbi gondolataimhoz, ugyanakkor ismerem már jól a saját beosztásomat. Ha nyugodtan eltölthetek egy órát valamelyik étteremben vagy bárkinek is a társaságában, akkor még sokat mondok. Ennek tökéletes példája az, hogy már harmadszorra villan fel a telefonom képernyője rajta Marie nevével és egy csatolt fájllal. Majd később egymást követően még kettő üzenet, az egyik hosszabbnak tűnik társainál, de az elolvasásukat már csak akkor tervezem, amikor a GR elé érünk.
- Nem fogja megbánni, hogy gondolkozási időt hagyott magának.
Fűzöm hozzá részemről is a megerősítést, ugyanakkor egy olyan problémába is beavatom őt, ami nálunk nem egyszeri esetnek hat. Valakik meglehetősen másképpen értelmezik a mi munkánkat és úgy vélik bármilyen extra szolgáltatásra is szükséget érzünk. Érdekes is lenne, ha mindenki munkáját ilyen módon jutalmaznák meg: a tehetősebbek valami ékszerrel kedveskednének, mondván majd a párunknak elvisszük - jó vicc -, akik viszont nem a pénzükkel dobálóznak, ők a házassági ajánlatot részesítik előnyben. Ebbe a csapdába Wendell is beleesett, amit viszont csak azért osztok meg Kellyvel, hogy ne érezze azt, miszerint csak az ő ajánlatával vagyunk ennyire távolságtartóak. Meg kell húznunk egy bizonyos határt, egyfajta hűvös magatartást, amit nem lépünk át, hiszen olyan események sorozatához vezethet, mely nem fér bele a GR moráljába.
Nem avatkozom közbe a beszédtémába, ami hármuk között kerekedik ki, hanem inkább Marie negyedik üzenetére figyelek fel és titkon abban reménykedem, hogy nem azért ennyire túlbuzgó, mert a cég épülete éppen a lángok martalékává válik.
- Még jó, hogy nem veszi magát egy lapra a főnökével. Érte a felét sem tennénk meg. - pillanatnyilag tekintek oldalra, majd leállítom az autót a GR garázsába és már csak akkor folytatom tovább mondandómat, amikor a két tuskó kikászálódik a hátsó ülésekről és egymást követve indulnak meg a bejárat felé. - Mellesleg ha szigorúan nézzük, én jövök eggyel Bridges miatt. Nem mindenki lett volna ennyire közreműködő a főnökével kapcsolatban, mint ahogyan maga, szóval úgy gondolom kvittek vagyunk.
Jómagam is kinyitom az autóm ajtaját és még mielőtt Reyndols eltűnhetne a bejárati ajtó mögött, gyorsan utána szólok és egy intéssel hívom őt vissza ide. - Fel kell szaladnom egy-két dologért, aztán indulunk tovább. - hajolok még be az autóhoz, hogy Kellynek átadjam terveim ezen részét, majd mikor Reynolds megérkezik, őt is megtoldom mondandómmal.
- Vigyázz a kisasszonyra, amíg vissza nem érek.
Azzal a lendülettel fogom is magamat és kissé sietősebb léptekkel indulok meg a cég belső része felé. Marie üzeneteit már csak útközben nézem meg, de alighogy átlépem a küszöböt, már csatlakozik is hozzám.
- Tanner kétszer kereste és azt mondta örülne, ha nem napok múlva hívná vissza. - az utolsó véleményt már csak óvatosan teszi hozzá, noha tudom jól, hogy ezek nem az ő szavai. Biztos az öreg a lelkére kötötte, hogy ilyen kontextusban juttassa el hozzám az egészet.
- Még valami? Joshua? - Marie vesz egy éles fordulatot és egy erre jelzéssel mutatja nekem a testőrömhöz felé vezető utat.
- Stevens már a házhoz ért, felmérte a helyet és nem talált semmi gyanúsat. Joe pedig mondta, hogy talált valamit és szeretné tudni, hogy elküldje vagy lemegy érte később?
- Mondja Joe-nak, hogy küldje el és majd felhívom őt miatta. Most nem érek rá lemenni hozzá. - benyitok a terembe, ahova Marie vezetésével jutok el, de még mielőtt belépnék, a fiatal hölgyeményre vezetem tekintetemet. - És köszönöm az infókat. Tartozok neked már egy vacsorával, ugye?
- Már vagy 5 éve, 3 hónapja és pontosan 4 órája, de ki számolja? - idegesen felnevet, mielőtt magamra hagyhatna, én meg belépek az ajtón, ahol pár emberem nagy tanakodásokban végzi a rájuk kiszabott feladatokat.
- Hayes, meg lett amire kértelek? - egy bólintás és a kezembe nyomja a készüléket én pedig csak annyi időre maradok velük, amíg a tenyerembe nem zárom azt. - Találtatok valamit?
- Van egy nyomunk, meglátjuk hova vezet.
- Bármi van, hívj. - kötöm a lelkére és egy fordulatot véve indulok vissza az autóhoz, ahol Reynoldsot váltva szállok be Kelly mellé, majd halászom elő a telefont is a zsebemből.
- Átmenetileg kap egy új telefont és kártyát a régi helyett. A szükséges óvintézkedések olykor nem túl kellemes módszereket követelnek, de ez már nem fog a másik sorsára jutni. - teszek egy ígéretet és miután átnyújtom neki a készüléket, ki is állok jelenlegi helyemről, hogy a védett ház felé vegyük az irányt. Még jó pár gondolat időközben megfordul a fejemben, azonban ezeket úgy gondolom ráér már akkor is közölni vele, mikor megérkezünk.

Ugyanaz az érzés fogta el, mint akkor, amikor az állásinterjújára készült Oliver Bridges színe előtt. Előző nap pontosították annak időpontját, és a férfi biztosította arról, hogy nem érdemes és/vagy ildomos elkésnie arról. A gyomra apró gombóccá változott, és az idegessége az egész éjszakán át kínozta, ezért egyetlen perc alvás nélkül, hullafáradtan kászálódott ki az ágyból reggel hét órakor. Hat órával az interjú előtt, és ahogy letette a padlóra a lábát, valahol a folyosó túloldalán mintha az épületet bontották volna, akkora puffanás hallatszott, hogy Kelly teste összerándult. Az azt követő üvöltésre megmozdulni sem mert, hosszú percekig csak hallgatta az épület háborgó hangjait, miközben lassan fújta ki a száján a korábban tüdejébe szívott levegőt, amikor már úgy tűnt, hogy szinte mindenki életben maradt és nem fog alóla sem kidőlni a tömbház. A negyed órás zuhany után tanácstalanul állt a szekrényének nyitott ajtaja előtt, ahol a ruhái katonás sorrendben vártak arra, hogy a nő felvegye azokat, de fogalma sem volt arról, hogy a főnökjelölt mit nem vett volna túlzónak, kihívónak, kevésnek, vagy akár nem odaillőnek. Kelly pillantása többször is az éjjeliszekrényének felületére csúszott, ahol a félszáraz fehérbor felülete még gyöngyözött, csalogatóan hívva és csábítva magához a kis feketét. Nos, nem feltétlenül volt jó ötlet reggel nyolc előtt innia étkezés nélkül, de képtelen volt tiszta fejjel gondolkodni, és úgy döntött, hogy megérdemli, egy kortyot akár. Vagy kettőt. Esetleg mindazt a három ujjnyi italt, amit a pohara rejtett. Nem egészen tíz másodperccel később már úgy hörpintette fel az a bort, mintha soha életében nem ivott volna, mintha a szomjan halás gondolata valóban életveszélybe sodorta volna őt. Közel három és fél évvel ezelőtt saját magának tartott divatbemutatót, minden egyes outfitet megkérdőjelezve magán, ahogy a saját tükörképét figyelte, míg nem két pohár és egy negyed után eldöntötte, hogy a standard megjelenést figyelembe véve egy tűsarkút párosított sötétszürke nadrágkosztümmel és fekete inggel. Három órával később csak háromnegyed órát kellett várnia, hogy bekerüljön Mr. Bridges-hez, és csupán tíz perccel később az új munka lehetőségével és felettébb hasogató fejfájással lépett ki onnan, mert igen, aznap semmit nem tudott addig letuszkolni a torkán. Különösen akkor kezdődött nála a fejfájás, amikor olyan lehetetlen kérdések hangoztak el Oliver szájából, mint hogy van-e valakije, tervez-e szülni a közeljövőben, vagy esetleg bármilyen akadályozó tényező vagy betegség eltérítheti-e attól, hogy vállalja a munkát. Oliver ezen is túlmenve rákérdezett a lakásának címére, és hogy mennyi idő alatt ért munkába. A személyes kérdéseken túlhaladva viszont sem a tanulmányai, sem pedig az nem került szóba, hogy milyen tapasztalattal bírt addigra. Szerette volna a férfi arcába borítani a kapott pohár vizet. Szerette volna elküldeni a fenébe, hogy mégis milyen prioritásokat élveztek nála a kérdések, de nem tette. Nem, mert szüksége volt munkára. Egy világot maga mögött akart hagyni, egy újban pedig otthonosan mozogni, ahol nem volt jelen mindaz a fertő, amit Austin jelentett. Georgie volt az egyetlen, akit imádott, és aki előző nap repült vissza a Texas-béli szülőhelyükre.
Kelly a kocsiban ülve azon kapta magát, hogy a hármas stabil kapcsolatában otthonosan érezte magát. Ugyanaz a közeg volt, mint amit ők alakítottak ki a call centerben. Mindenki egy olyan egység része volt, ami nem nyomta el őket, mégis megfértek az egyéni érdekek, a jellemvonások, és ha nem is mindenkit lehetett volna összeengedni a mindennapokban, attól még vigyáztak egymásra, amennyire képesek voltak. Meghallgatták egymást - mert a szükség nagy úr volt egészségügyi segítség nélkül - és ott voltak akkor egymásnak, ha éppen valamelyikőjüknek szüksége volt rá. Wendell szertelensége feloldotta Kelly merevségét némileg, ami jótékonyan hatott rá, mert már nem hallotta Ian hangját minduntalan a gondolataiban felidézve. Már nem hallotta a kanapéjának reccsenését sem, és talán épp ez indukálta azt, hogy a felajánlása a férfiaknak egyértelmű legyen - nem volt önzetlen. A korábbi kényszerű viselkedés változása ma már beépült a jellemébe, annak részét képezte.
A hátul ülő férfi mégis tisztelte Rydert, ebben nem kételkedett Kelly, éppen ezért halt el mindig a hátulról érkező beszélgetés zöngéje, a lány figyelmét pedig ilyenkor minden alkalommal magára is vonta Mr. Danforth. Nem vitatta, hogy túlzott volna a mellette ülő, ezért a jó tanácsként megfogalmazott szavakra hetyke bólintással válaszolt, mintegy jelezve, megértette és nem fogja a témát feszegetni. Volt már abban része, hogy Ryder egyetlen pillanat alatt mekkora távolságot volt képes kettejük közé beékelni, és nem akarta megismételni azt. Mert azután történt az a bizonyos telefonhívás is - még ha nem is hitt a karma létezésében. Az épület alatt futó garázs még mindig ugyanolyan hatalmas volt, mint előtte, viszont ahogy az ajtó nyitó gombért nyúlt, a férfi szavai akadályozták meg az elgondolásában. A kettejük közé ékelődött szavak folyamán a biztonsági főnök arcvonásait pásztázta a pillantásával, végül beletörődön sóhajtott fel.
- Jól van. Ebben az esetben akkor megkímélem magát attól, hogy újra és újra felhozzam ezt a témát és elfogadom azt, hogy nem vágyik sem viszonzásra, sem pedig arra, hogy folyamatosan kényszert érezzek arra, hogy kiegyenlítsem a számlát - röviden elmosolyodott, jelezve, hogy nem megsérteni akart, ellenben ő sem háborgott. - És.. megköszönni sem fogom ezen döntését. Még nem - engedte, hogy magára hagyják, és már tényleg nyúlt az ajtóhoz, hogy kiengedje magát is, amikor még egy információval hozzászóltak. Csak bólintott a férfi szavaira, végignézve azt, ahogy Ryder ellépett, Christian pedig vissza hozzá, de azt már végképp nem az autóban várta meg. Kiszállt onnan, kezében a palack nyakát szorongatva, hogy csak úgy találomra meginduljon a garázs kövezetén, elhaladva egy szinte megszólalásig ugyanolyan autó mellett, mint amilyen Mr. Danforth tulajdonában állt, miközben minden idegvégződésével érezte magán Reynolds lankadatlan vigyázó pillantását. Nem volt tolakodó, de ő mégsem Wendell lazaságával megáldott ember volt.
- Nem muszáj válaszolnia... de azt elárulja, hogy mióta dolgozik itt? - érdeklődött, miközben a sötétített ablakon át semmit nem látott a műszerfalból.
- Elég régóta ahhoz, hogy az életemet jelentse, Miss Dankworth - bólintott a kis fekete, mialatt a kortyolt víz esetén eljátszik a gondolattal, hogy most éppenséggel bele is fulladna a szíve mélyén egy üveg borba. Feszült volt egy kissé még mindig és az alkohol jótékonyan hatott mind a fejfájásra, mind arra, hogy ne görcsöljön állandó jelleggel.
- Ez azt hiszem mindenkire jellemző, aki szereti a munkáját - futólag mosolygott rá a férfire, aki bólintott. - Ön mit kezdett volna azzal az ajánlattal, amit a társa kapott korábban? - kíváncsiskodott, mire a kapott hirtelen eltűnő mosolyra azért még később is emlékezett. Christian rendezte is gyorsan az arcvonásait, de Kelly látta azt a mosolyt.
- Erre nem válaszolhatok, hölgyem - kezdett bele, egészen hosszúra nyújtva kettejük közt a csendet. - De annyit elmondhatok, hogy én sem sem lettem volna tőle boldog, ahogy Ryder sem volt az, amikor hallott az ügyről - nagyon igyekezte megőrizni a teljes komolyságát, az egész tartása ezt jelezte, Kelly pedig nem forszírozta a dolgokat. A léptei csendesen szelték a métereket a garázsban, de leginkább csak azért mozgott, hogy ne szobrozzon egyedül.
- Mindig a nők viszik sírba a férfiakat, nem igaz? - kunkorodott nevetésre az ajka, mire Reynolds is torokköszörülésnek álcázta a jó kedvét, a hatalmas bólintás pedig most sem maradhatott el. A kis fekete visszafogta magát, nehogy még több kérdéssel és megjegyzéssel bombázza a kedves és felettébb hatalmas alakot, amikor az ajtó újfent kinyílt, Kelly pedig tudta, hogy garázsjáró-túrája véget ért, ezért anélkül, hogy kérték volna, visszalépett az autóhoz, visszacsúszott az ülésre is, ám mielőtt becsukta volna annak ajtaját, még elköszönt Christiantől, aki véletlenül, és már megint - bólintott. A kis fekete felsóhajtott, mosolyogva meg is rázta a fejét lassan, hogy aztán az oldalról érkező szavakra pillantson irányba, megvárva, ameddig a telefonról alkotott vélemény elhangozzék, mire Kelly lesütötte a szemeit, ám a telefonért nyúlva maga elé húzta azt.
- Köszönöm. A holnapi nap folyamán azért értesíteni fogom a feletteseimet a megváltozott telefonszámról, csak ha szükségük lenne bármire, akkor képesek legyenek utolérni. A többiekkel pedig úgyis találkozom időről időre a munkahelyen - kezdett bele egészen halkan a terveibe, újra biztonságossá téve az utazást a megrögzött biztonsági övvel egyetemben. Ryder jól vezetett, neki pedig elég volt, ha csak annyit csinált, hogy néha beszélt, és a város képét figyelte. Tökéletes utas példája volt.
- Nem akarok nagyon gondolkodni most az indokokon, mert ahhoz még túlságosan is él bennem a mai nap, hogy reálisan lássam át mindezt, ezért inkább önt kérdezném. A tapasztalatai alapján miért viselkednek úgy az adott emberek, ahogy Ian teszi azt most? Próbálok elvonatkoztatni apám múltjától és nem látni rémeket, egy olyan rendellenességet belelátni, ami öröklődhet- akadt el, futólag átnézve balra, a férfi arcélét meglesve egyetlen röpke pillanatra. Hagyta, hogy a szavai nyomán a felhangzó gondolatoknak időt hagyjon, és miközben újra már a forgalmat figyelte maguk előtt, a hajába túrva rendezte azt a jobb válla elé, megcsavarva annak végét, hogy a rakoncátlan tincsei ne zavarják őt semmiben sem. Valahol a táskája mélyére került a szemüvege, amiért most lusta volt lenyúlni egyelőre, de még a látása nem vált homályossá, a feje egyelőre még nem fájt, ami felért egy győzelemmel.
- Gyakran használják azt a védett házat, ahova most tartunk? - a kérdése csendesen ékelődött be kettejük közé, ám a legnyilvánvalóbb kérdést nem tette fel: miért használják azt rendszeresen? És csak az az egy volt? Rengeteg kérdése volt még, de nem tudta, mennyire kommunikatív és partner lenne ebben az egész témakörben Mr. Danforth.

Nem szerettem sokat időzni egy döntésem felett, általában arra törekedtem, hogy a leggyorsabb és legésszerűbbet hozzam meg, ami kevesebb macerát vonz magával és több eredményt. Ha több időm akadt, minden részletében megterveztem a következő lépésemet, jelen helyzetünkben viszont ennek híján voltunk. Kelly esetében arra törekedtem első ízben, hogy a lakását pár napig maga mögött hagyja és egy olyan helyen legyen biztonságban, ahol a féltestvérétől nem kell majd tartania. Nem ismertem a férfit. Túl sokat nem tudtam meg róla ahhoz, hogy megértsem a szándékait, annyi viszont épp elegendőnek bizonyult, hogy már többször is bejutott a lányhoz az otthonléte nélkül. Ez pedig bárhogyan is nézem, nem a normális viselkedés egyik ékköveként volt betudható. Jól ismertem már a munkám egyik velejáróját, mégpedig azt a feszültséggel és olykor ellenkezéssel teli pillanatot, amikor közöljük egy ügyfelünkkel, hogy életének bizonyos részleteire rátesszük a kezünket és az irányításuk alá vonjuk amíg úgy nem látjuk, hogy többé már nem veszélytelen pajzsként törnünk előre. Sokan képtelenek ezt megemészteni és bár megértettem ellenérzéseiket, még megesett az is, hogy némi együttérzést is kimutattam irányukba, ettől függetlenül nem engedtem az elképzeléseimből. Ahhoz, hogy valaki teljes védelemben részesüljön nem maradhattunk meg a szokásaiknál és engedhettük, hogy ugyanabban a mederben létezzen tovább az életük, mint azelőtt. Változást kellett hoznunk, kizökkentenünk jelenlegi állapotából és bár kellemetlen ezt felfogni, ezt aláírom, mindazonáltal minél hatékonyabban sikerül együttműködnünk és megteremtenünk a biztonságos környezet változóit, annál gyorsabban eshetünk túl ezen a feszélyezettséggel telt időszakon.
Látom Kelly arcán, hogy ő is maga is gyötrődik. Bizonyára rengeteg kérdése akad még, melyeket mintha igyekezne féken tartani és olykor-olykor mikor úgy érzi belecsempészni beszélgetésünk tartalma közé. Mindazonáltal az sem elhanyagolható, hogy bár biztosan léteznek ellenérzései jelen helyzetével kapcsolatban, nem képtelen az alkalmazkodásra, ez pedig megkönnyíti a dolgunkat. Elveiben és szokásaiban rengethették meg őt a hirtelen jött változók, amelyek könnyen képesek elsodorni egy embert magukkal, ha nincs időnk felkészülni rá. És bár többször is hangoztatom számára, hogy ez egy átmeneti időszakot fed csak le és mi ezalatt az idő alatt azon leszünk, hogy a féltestvére nyomára bukkanjunk - külső erőkkel vagy azok nélkül is - de a kezdet mindig nehézkesen indul, a folytatással viszont úgy vélem nem lesz probléma.
Némi mosolygásra késztet amikor előhozakodik a vacsora ötletével, ami számomra lényegében elképzelhetetlen. Elég csak végig vennem az embereimet, a velük járó káoszt-szokásokat, amik nyugodt és kimért pillanatukban is képesek az embert próbára tenni, nem még ha el is engedik magukat és hátrahagyják egy kis időre munkájukkal járó mivoltukat. Kellyt kímélném meg ettől a próbatételtől, noha nem ítélem el teljesen az ajánlatát, csak azon vagyok, hogy jobb belátásra bírjam. Elodázom ennek lehetőségét, gondolkozási időt biztosítok neki, hiszen sokan vagyunk úgy, hogy a hirtelen döntésekre támaszkodunk. Kapunk egy apró gesztust, mire már másik kezünkkel nyújtanánk valamit cserébe, bár fogalmunk sincsen, hogy mennyi hátsószándék lakozhat a gesztus mögött. Úgy vélem elegendő nyomás lesz rajta Ian miatt is, nem szeretnék még pluszban egy terhet ráhelyezni azzal, hogy az embereim kimeríthetetlen étkezési szokásainak megfeleljen. Ugyanakkor én nem érzem, hogy bármivel is tartozna számomra vagy akár a cégünknek. Feladatot végzünk el, lényegében a munkánkat, ezért pedig minden egyes nap megkapjuk a jutalmunkat azzal, ha az ügyfelünk biztonsága sérthetetlen marad. Magunkat csapnánk be azzal, ha már azelőtt büszkén vernénk a mellkasunkat, mielőtt bármilyen eredményt is felmutathattunk volna. Egy javuló tendenciát mutató sémát, ami nem tér el elődjétől, csak jobbá válik vagy ugyanazon a szinten marad. Tervezni mindenki tud, a megvalósítással sincs sokszor probléma, de ami utána következik? Az már egy nehezebb erőfeszítést igényel és sokan idő előtt megtörnek a folyamat során. Ha Kelly biztonságban visszakeveredhet a lakásába anélkül, hogy bárki is fenyegetést jelentene rá - leszámítva a lakókat, akiknek a gondolatával még mindig nem barátkoztam meg igazán - akkor elmondhatjuk magunkról, hogy megcsináltuk. Addig viszont gyerekcipőben járunk és sok lépést kell legyűrnünk, hogy hozzánőjünk a feladatunkhoz.
A kocsiban a hangulat vegyesen telik el, hiszen a hátul ülők tesznek arról, hogy kevésebb feszültség uralkodjon el a terepjáró vaskos terében. Nem vallom be ugyan, de ez engem is nyugodtabbá tesz, már amennyire én képes vagyok ilyesféle érzelmet gyakorolni magamon. A GR garázsába térünk be egy pár percet lefedő időszakra és amíg én felugrok az épületbe, hogy érdeklődésemet kifejezzem több irányba is, Kellyt Reynolds felügyeletére bízom, előtte viszont még szeretném, ha egy véleményen lennénk az egész ki tartozik/kinek problémával kapcsolatban. A válaszára azonban csak egy egyszerű és megértésemet kifejező bólintással reagálok. Wendell mellett is dönthettem volna, ő neki viszont szokása túlzásokba esni, amikor több ideig gyakorolja sajátos személyiségét, ilyenkor viszont észrevétlenül is olyan irányba terelem, amivel visszazökkenhet jelenlegi valóságunkba. Mellesleg Kellyt sem akartam kényelmetlen helyzetbe hozni azzal, hogy tovább hagyom emberemet gyűrni az idegrendszerét, miközben olyan szövegekkel kábítja őt, amik már úgy évekkel ezelőtt is kihaltnak számítottak volna. Visszagondolva a mai napunk menetére úgy gondolom találkozhatott már a férfi társadalom többféle szeletével és kétlem, hogy még erre az egyre pont szüksége lett volna.
Marie köti le a társaságomat egy pár perc erejéig, végül Joshua veszi át a helyét, aki mellett ugyan nem sokat időzök. Tudom, hogy jó kezekben van az ügy ezen része, amelyet az irányítása alá vett és biztos vagyok benne, miszerint Rutherford is valahol a közelben lehet. Bár legutóbbi tudomásom szerint egy ügyféllel futotta le a kötelező köröket és szokása szerint szereti ezeket a beszélgetéseket elhúzni, így az sem kizárt, hogy még mindig velük társalog. Félreértés ne essék, valahogy az emberek vágynak erre. Biztosra menni a részletekkel kapcsolatban, ő pedig olyan szinten adja elő mindezt, mintha ráérezne kinek és mire van szüksége. Humánusabb az én módszereimnél az tény, ezért is adom át neki a stafétabotot, ha a beszélgetésről van szó. Én meglehetősen nyersen fogalmazok vagy miképpen is mondta legutóbb Chad. Igazság szerint a felét sem értem annak, amikor mély elemzésekbe kezd rólam úgy hetente négy-öt alkalommal, de amig csak ő teszi egyedül és nem vonja be a feleségét is, addig nem érzem, hogy problémába torkollna a figyelmetlenségem.
Már egy új telefonnal a birtokomban térek csak vissza Kellyhez és át is nyújtom neki, mielőtt elindulhatnánk a megbeszélt helyre. Stevens már ott van és biztos vagyok benne, hogy ötvenszer körbejárta már a házat, hogy megbizonyosodjon arról, miszerint egyetlen részlet felett sem siklott el a tekintete. Általában ő intézi ezeket. Elvégzi a szokásos intézkedéseket, bevásárol és ha még ideje kitelik, akkor nekiáll valamit főzni is. Két gyermekes apaként és közel a negyvenedik életévét taposva túlteng benne a gondoskodás és mindig arra törekszik, hogy a lehető legkényelmesebb-otthonosabb teret biztosítsa az odaérkezőnek. Eddig erre a rendszerre nem érkezett panasz, ezért én sem álltam az útjába, hogy a saját módszere szerint járjon el.
- Akartam is ajánlani. Ne zárja ki teljesen magát az emberek életéből, hiszen az gyanús és feltűnő lehet. Fűzzön hozzá valamit, ha érdeklődnek miért változott meg a száma. Új ajánlatot kapott, bármi ami alapból is megtörténhet, de általában nem szokták feltenni ezeket a kérdéseket. - teszem még hozzá a saját véleményemet és miután elhagyjuk a garázst, rákanyarodok a ház felé vezető út egyik részletére.
Egy ideig csend honol az autóban, noha még indulás után a rádiót bekapcsoltam, azonban az csak háttérzajként volt értelmezhető minden más egyéb hangforrás mellett, ami amúgy jelenlétét képezte kettőnk között. Kelly kérdése zökkent ki csak ebből az állapotból és hagyok magamnak pár lélegzetvételnyi időt, mielőtt bármilyen választ is adhatnék számára.
- Embere válogatja és bár számomra a féltestvérének személyisége még ismeretlennek hat, ettől függetlenül el tudom képzelni, hogy élteti őt ha félelmet, aggodalmat kelthet másokban. Nem állnak közel egymáshoz és bizonyára erre megvan a maga nyomós oka, viszont olybá tűnik, mint akinek szüksége van valamiféle hatalmi játékra, amiben ő irányíthat és a kedve szerint váltogathatja a lépéseit. - merengek el ezen egy pillanatra, noha aligha tartozott hozzám ez a témakör vagy az emberek személyiségének mélyebb elemzése. Időként nem ártott, de ritkán kértek meg rá, hogy jellemezzem egyik elmebeteget a másik után, akiknek az a leghőbb vágyuk, hogy mások életére törjenek. - Ian tudja, hogy tart tőle. Tisztában van vele mennyire kellemetlenül érinti, hogy a lakásában van és bár egyes emberek megállnak ennél a pontnál, próbálnak a háttérben meghúzódni és csak úgy hagynak hátra nyomokat, hogy eltüntetnek, elmozdítanak valamit, ami feltűnhet a lakásban élő számára, ő felhívja magára a figyelmet. Neki ez egy játék és nem engedhetjük meg neki azt a pillanatot, amikor beleun ebbe és tovább kockáztat. - teszem még hozzá, majd tekintetem egy miliőnyi időre Kellyre siklik. - Bármik is legyenek a szándékai, nem változtat azon a lényegen, hogy veszélyes és jobb távol tartani magát tőle, mi pedig mindent megteszünk, hogy a leggyorsabban a végére járjunk ennek, maga pedig visszakerülhessen az eredeti lakásába, a megszokott életéhez.
Lehet a féltestvére egyszerűen csak tényleg a figyelemre vágyik és egy buta szórakozásnak veszi fel mindezt, de nem egy és nem kettő emberrel találkoztam már ahhoz, hogy tudjam, némelyikük idővel többet akar majd.
- Viszonylag ritkán kerül erre sor. - válaszolok tömörebben, de a folytatást nem hallgatom el előle. - Elég kevés esettel találkoztam, amikor az ügyfeleinket fenyegető illetők bejutottak volna a lakásukon belülre is, de van amikor mi döntünk úgy, hogy jobb nem megkockáztatni. Stevens már ott vár minket, ő fog váltásban lenni magával ebben az időszakban. Jimmy közvetlen ember, kicsit úgy jellemezném őt, mint Reynolds és Woods keverékét. Nem gondolnám, hogy probléma lesz vele. - osztom meg vele, ujjaim eközben viszont ritmusban járnak a kormány felületén, mintegy melléktevékenységként, ami nálam nem is annyira szokatlan vezetés közben. - Én viszont egy-két alkalommal fogok megfordulni a házban, azonban bármi probléma adódna, az emberemen keresztül üzenhet majd. Ugyanakkor úgy vélem a másnap folyamán a munkahelyére is beütemezve van egy megjelenésem, nemde? - félszeg mosollyal nyugtázom kérdésemet. - Ha úgy vesszük, ott többször fogok megfordulni az elkövetkezendő időszakban, amíg fel nem mértünk és be nem ütemeztünk mindent.

Még ha nem is minden nap kellett mennie dolgozni, a legtöbb tizenkét órás műszak után nem érezte azt, hogy élvezné az életet, hogy képes lenne mosolyogni, szívből örülni bárminek is, mégis mosolygott elrejtve a problémáit. Nem azért tette mindezt, mert megjátszotta volna magát, csupán befelé figyelt, elkerülve azt, hogy a másoknak is megterhelő napokat ő maga is megnehezítse. Felismerte azt, hogy mikor volt szükség a csendjére, hogy mikor igényelték azt, hogy kérdezzen, vagy egyáltalán azt, hogy a tenyere nyugtatón simítsa meg a másik személy felkarját, biztosítva arról, hogy nem volt egyedül. Szánalmas lenne azt mondani, hogy ezekkel az esetekkel Kelly nem segített önmagán is, mert minden egyes ilyen alkalom csak megerősítette benne azt, hogy szüksége volt neki is az emberi kapcsolatokra. Hogy a maga mögött hagyott élet nem teljesen izolálta el mindenki mástól, és hogy... titkon vágyott arra, amit Parker sem volt hajlandó, és nem is tudott volna neki megadni. Ha viharfelhők gyülekeztek a feje felett, már nem az volt az első gondolata, hogy felhívja a férfit, hogy vigaszt keressen nála. Elfogadta azt, hogy igazából már csak ismerősök voltak, akik olykor áldoztak a viszontlátás örömének a testiséggel, és a lány maga is tudta, hogy már átlépte az elengedési fázist, már nem fájt neki, ha a férfi hátával találkozott újra és újra, amikor szótlanul lelépett a hotelszobákból. Az étteremből, ahova néha eljutottak ők ketten, mint idegen, régi ismerősök és Kelly maga sem akarta volna elodázni azt, hogy Parker lakásából később lépjen ki, hallva, ahogy mögötte becsapódott az ajtó. Már nem rezzent össze a hangra.
Hazugság lett volna azt állítania, hogy Ryder nem kapott szerepet a mai napjában mintegy feláldozva őt a pszichológia oltárán és akaratlanul is a kis fekete lelki szemetesládájává lépett elő, mert a nő képtelen volt arra, hogy mindent magában tartson abból, ami történt vele. Ami ismételten felforgatta a mindennapjait. Olyasvalami, amin alapvetően képes lett volna túljutni és megfeledkezni róla, de a telefonhívás és Ian szórakozása minden számítását felülírta. Kelly az a nő volt, aki olykor egy-egy előre nem megbeszélt programot képes volt beiktatni a mindennapjaiba, ennek pedig egyetlen oka volt; nehezen mondott nemet azoknak, akik tőle kértek valamit és csak nagyon ritka esetekben vált a parázsviták egyik résztvevőjévé, általában a veszekedéseket megúszva, a vitákban pedig elfogadó féllé vált. Ám ez nem azt jelentette, hogy ne állt volna ki az igazáért, egyszerűen csak ha egy nála dominánsabb jellemmel találkozott a mindennapjaiban, hagyta magát meggyőzni, hagyta, hogy a másik fél kívánságai érvényesüljenek addig a pontig, ameddig ő maga nem elszenvedője volt az egyezség ráeső részének. Mr. Danforth pedig egyértelműen ennek a jellemvonásnak felelt meg, akivel Kelly soha nem akart volna belekeveredni egy vitába sem, veszekedésbe pedig pláne. Nem kellett neki ahhoz régóta ismernie, hogy tudja és felismerje azt, a férfi egyértelműen nyerésre állt a felhozott érveivel, a gondolkodásmódjával, a logikusságával és a hideg fejével akár szorult helyzetekben és ez üdítő volt a kis fekete számára. Abban a környezetben, amelyben lakott, nem volt szükség az intelligenciára, a tacit tudásra, mert ott egyértelműen csak egyetlen törvény uralkodott: vagy túlélsz, vagy téged élnek túl. Kellyt az első napok egyértelműen bevezették az ottani életbe, hogy kit kellett távolról elkerülnie, hogy kik voltak azok, akikkel beszélhetett, és ha minden igaz, akkor átlépve a tömbház alsó szintjén elhelyezkedő főbejáratát már nem is igazán volt kommunikatív. Megtanult csendben lenni és a csendet pártolni. Egy ingerszegény környezet után pedig egy olyan élő, lélegző szervezet részesévé válni akaratán kívül is, mint a GR, lenyűgözte, egyben pedig meg is rémisztette egy kicsit. Olyan szervezetten működő egység volt, amelyhez nem volt még érkezése, a ki nem mondott hierarchia pedig csak a meg-megjelenő tisztelet miatti szünetekben volt kitapintható, amelyet Ryder kapott meg a munkatársaitól. Kelly biztos volt abban, hogy a mellette ülő nem preferálta azt, ha épületen belül mindig kihangsúlyozták a pozícióját, és abban is kételkedett, hogy a férfinek jól esett volna a felesleges seggnyalás. Nem kételkedett magában és eleddig a lány még csak a bizonytalanságot sem látta. Nem csak Woods kontra Reynolds stand upja, hanem Mr. Danforth ezen viselkedése is megnyugtatta, talán ezért is vált simulékonyabbá a megváltozott - és nagyon remélte, hogy ideiglenes - életvitele miatt.
Immár nyugodtabban engedte el a görcsös ragaszkodását az engeszteléshez, a számla kiegyenlítéséhez, mert tudta, hogy egy idő után idegesítővé is válhat a folytonos felajánlást követő elutasítás. A garázsban sem maradt magára, holott egy kis ideig igazán igényelte volna azt, ám amennyire a csendes óriás szerepét magára öltötte korábban Reynolds Kellyvel szemben, úgy annyit beszélt akkor, mikor kettesben voltak, hogy azzal a kis feketét is meglepte. Nem mintha szószátyár piaci kofává vált volna, de lényegében mindent megválaszolt, amire kíváncsi volt a hölgy társasága, és még azt sem kifogásolták nála, hogy rettentően sokszor és sokat bólogatott. A nő nem akarta túráztatni azzal a megannyi kérdésével, mint amennyit Rydernek tett fel korábban, mert minden ember más volt. Ameddig a GR első (részben első) embere megengedett magának és amilyen tulajdonsággal.  rendelkezett, úgy minden ember más volt.
Az autóba visszacsúszva a kölcsönzött telefon Kelly kezében landolt, amit az ujjai közé zárva, finom mozdulattal húzott maga elé, az ölébe és anélkül, hogy nekiállt volna nyomkodni, mindenféle beállítást eszközölni rajta, inkább beszélt, megosztva egy olyan tervet, amit úgy gondolta, Ryder is értékelni fog. A válasz nem maradt el, de Kelly mégis csak bizonytalanabbá vált, mert azzal, hogy Christian és Wendell távoztak, ugyanaz a nyomasztónak ható érzés telepedett meg rajta, mint korábban is - ám ehhez a kormány mögött ülő férfinek köze sem volt.
- Valószínűleg észre sem fogják venni, hogy egyik fekete telefon helyett másikat fogok magamnál hordani, de ha mégis érdeklődnének, úgyis csak annak jellemzőivel lesznek elfoglalva. Egyébként sem igazán szoktam a telefonnal élni, úgy értem - akadt el, nem is értette, minek magyarázott. Talán mert valóban már megint abba a valóságba kormányozták magukat, amitől szabadulni akart volna. Lélegezni és megnyugodni. - ... telefonálni szoktam és útvonalat tervezni. És néha szörnyülködni azon, hogy milyen képeket képesek készíteni mások, amiken olykor én is rajta vagyok. A legjobb barátom.. Georgie teljesen selfie megszállott, én pedig már a falat kaparom a nyolcvanadik ugyanolyan képnél. De mindig azt mondja, hogy dögösen akar kinézni - forgatta meg a szemeit egy újabb részletet elárulva magáról és a kapcsolatairól, ez pedig neki is új volt. Általában nem volt közlékeny az emberek zömével, sokkal inkább adózott a bizalmatlanságnak, vagy legalábbis annak, hogy nem bízta rá magát mindenkire, akivel csak találkozott. Itt, Ryder mellett ülve azonban nem érzett fenyegetettséget. A bekapcsolt zenét egy ideig csendben hallgatva számolt a lehetőségekkel, a gondolatait igyekezte rendszerezni, de valószínűleg Mr. Danforth is sejthette, hogy nem sokáig lesz képes tartania a száját, a kíváncsiságát, ezért nem is fogta vissza magát. Érdekelték őt mások meglátásai, mások gondolatmenete és talán ezért is kérdezett a bátyjáról. Igazából nem is róla, hanem az olyan emberekről, akik megközelítőleg ugyanolyan viselkedést mutattak, mint Ian. Kelly nem szólt közbe, és nem is figyelte nonstop a mellette ülőt, mert őt magát is zavarta, ha sokáig figyelték. A pillantása olykor elkalandozott a műszerfalon, a mellette elsuhanó emberek és autók hömpölygő árján, hogy aztán minduntalan visszatérjen a tekintete az előttük tobzódó forgalomra. Szerencsére a csúcsidő még nem érte őket utol, mert azzal hosszú perceken át csak egy helyben toporognának és nem akarta volna Ryder minden idejét lefoglalni. A tüdejéből hatalmas sóhaj szakadt fel, igazán igyekezve amiatt, hogy az ülésen megmocorgó teste ne idegesítse fel a férfit maga mellett.
- Az egyetemi képzésem során inkább a társadalmi összetétellel foglalkoztunk, de úgy gondoltam, hogy nem árt egy kis pszichológia sem, ha már a diploma után emberek közelében leszek és hivatásszerűen foglalkozom velük. Hiába vettük sorra Freudot, Jung archetípusait és a deviáns viselkedés alapjait, igazán egyik oktató sem tudott beavatni minket akkor konkrét esetekbe. Az általános tudás pedig vajmi kevés a tapasztalathoz, következtetéseket pedig levonni papírforma alapján megint csak nem éri meg azt hiszem. Tudja, szeretném megérteni, hogy miért teszi, amit és nem csak a sötétségben tapogatózni. Az, amit most tesz, teljesen más, mint amivel apám rukkolt elő. Azt megszoktam, azt tudtam kezelni, ez viszont teljesen új. És teljesen idegen - hajtotta la a fejét, hogy aztán jobbra fordítva a fejét az ablakon át nézzen.. csak ki, de nem látva semmit igazán. - Ezért kérdeztem, hogy esetleg magának van-e bármiféle többlettudása vagy tapasztalata ezzel kapcsolatban, mert az én tudásom ide már kevés - nem mosolygott, mégis az ajkaiba harapott tétován, míg a jobbjának ujjai óvatosan érintették a mellette lévő ajtó ablakát vállmagasságban. Nem maradt sokáig csendben, tudva, hogy neki az, hogy kérdezhet, hogy odafigyelhet, egyfajta terápia, ezért inkább elhagyva a bátyja köré felépülő nehézségeket a házról érdeklődött, Mr. Danforth pedig lassan beszélni kezdett. Másodpercekkel később Kelly elengedte az ujja bőrének felületével a hűs felületet, hogy ismételten a két tenyere közé zárja a telefont az ölében. Akaratlanul is a pillantása oldalra vándorolt, a már sokadik alkalommal látott kormánykeréken való dobolgatást figyelte. Ugyanaz a ritmus, újra és újra érintette a kerek tárgyat, csak futólag felpillantva Ryder arcára, ami viszont nyugodt volt, a gondterheltség jelei nem látszódtak meg a vonásain, a kis fekete viszont nem akarta leleplezni a férfit, hogy felfigyelt a szokásai egyikére, inkább elraktárazta magában mindezt. Egy kissé talán szórakoztatta is ez az apró információ.
- Egyszer mindent el kell kezdeni - még magának is rémesen keserűnek tűnt ez a véleménye, ezért gyorsan folytatta is: - Nem hiszem, hogy bármiféle probléma felmerülne a munkatársa és köztem. Igazából csak egy forró zuhanyra vágyom és arra, hogy ágyba bújjak a könyvemmel. Mintha ott sem lennék a továbbiakban, és ide vagy oda munka, mindenkinek lenne magánélete - tette hozzá ezt lágyan, nem arra célozva, hogy bocsánatot kérjen, hogy újra felajánlja az ellenszolgáltatásait, vagy bármit, amivel megint kiegyenlítheti a számlát, de ez a ház sem lesz másabb, mint amiben most lakott. - Igen! Nem felejtettem el, hogy holnap mi vár rám a csodálatos főnökömmel első körben, és csak remélni tudom, hogy egy vödör kávé után fog vele találkozni, mert elég förtelmes ember hírében áll Oliver, ha nincs elég koffein a szervezetében - már nagyon vetkőzhetnékje volt, de leginkább a zuhany ígérete éltette. Talán azzal lemoshatta a pórusaiból, a bőréről mindazt a szemetet, amit a mai nap magára aggatott gondolatban. - Biztos vagyok abban, hogy gördülékenyen fognak tudni majd végezni. Vagyis, bocsánat, nem - lehunyta egy pillanatra a szemeit. - Mondjuk úgy, hogy vannak egy páran, akiktől a hajukat fogják tépni és ezt borítékolom. De egyébként egészen szórakoztató az ottani közösség, nincs egyetlen ugyanolyan napunk sem. Ám, ha megfogad egy tanácsot, akkor lehetőleg a konyhát kerülje, mert egészen érdekes beszélgetések és licitálások, fogadások zajlanak, és az nem olyan, amit ön is hallani szeretne. Ha gondolja megmutatom majd az asztalomat, és ha éppen valakit gondolatban az ablakon szeretne kilógatni, akkor magáé a székem, ha épp nem dolgozom. Egyesek megérdemelnék olykor, hogy... valaki jól helyre tegyék őket - fejezte be anélkül, hogy mindez bosszankodás lett volna a részéről. Emlékezett arra, hogy Ryder felajánlotta azt is, hogy esetleg egy újabb egészségügyi dolgozót - pszichológust is megpróbál szerezni nekik, ami igazán nagy segítség volna, ezt pedig Kelly a saját bőrén is megtapasztalta. Habár egészen nyugodtan tudta elviselni a megpróbáltatásokat, érezte, hogy egyre inkább fáradtan kezdi meg a napjait. Hogy már nem élvezi azt sem, amikor hazafelé tarthat a műszakjai után és nem akart fásulttá válni, kiégve, beleunva a munkájába.
- Egyébként - köszörülte meg a torkát, egészen eddig agyalt valamin, aminél nem jutott dűlőre, hogy azt megossza-e. - Az a telefon, amit kidobott korábban... tartalmazott az édesanyámról olyan képeket és emlékeket, amiket máshol nem tároltam. És nem akarom önt hibáztatni, mert tudom én is, hogy a megfelelő döntést hozta meg.. - a szavai ott hordozták magukban a de kezdetű mondatrészeket, mégsem folytatta. Nem haragudhatott meg a férfira, csak mert valamit objektívan és problémát megoldva kezelt le. - Tudom, hogy nem tartozik rám, és azt is, hogy nincs oka megválaszolni azt, ami érdekelne most, ebben a pillanatban... minden reggel úgy kel fel, hogy ez egy jó nap lesz? Hogy képes újra és újra a nehézségekkel szembenézni és hogy tud aztán nyugodtan lefeküdni aludni? Vagy inkább csak aludni menni.. ha nem is mindig nyugodt - pillantott el Ryder irányába, és igen, talán a fásult beletörődés már a végét járta nála. De érdekelte, hogy mások az életben milyen akaraterővel rendelkeztek. Hogy másokat mi motivált és mi vitt előre. Mr. Danforth pechére pedig ő volt Kelly mellett az autóban, a kérdésével pedig jelen helyzetben nem tudott máshoz fordulni.

Kellően eltelítőnek éreztem azokat a gondolatokat, melyek jelenleg a fejemben leltek otthonra és egyáltalán nem akartak onnan bármerre is mozdulni. Részben valami eredményre vártam, melyre Joshua hívta fel a figyelmemet a céghez való visszatérésünk után, egy nyomra, amin elindulhatunk, amiből építkezhetünk. Én sem akartam sokat ülni ezen az ügyön vagy a végletekig húzni, ha van esélyünk arra is, hogy gyorsan lezárjuk, ellenben azokból a félinformációkból, amiket hallottam a férfiről nem gondolnám, miszerint vele ennyire egyszerűen alakul majd. Okosnak tűnik, sokkal inkább ravasznak, emiatt is kell megteremtenünk a lehető legnormálisabb környezet látszatát. Úgy tenni, mintha semmi változást nem eszközöltünk volna Kelly életében, márpedig ha most a munkájának folytatásától is eltiltanánk őt, az túlontúl nagy feltűnést keltene. Ott kell folytatnia az életét, ahol ma reggel abbahagyta, még ha a körülményei másképpen is fognak érződni. Minden kirívónak tűnő eset felkeltheti az érdeklődését a férfinek, gyanút kelthet benne és még inkább elrejtőzhetne, mint amennyire most még van lehetőségünk keresni, amikor semmit sem sejt az egészből.
A GR épületében nem kívánok sok időt eltölteni, ezért mihelyst letudom a szokásos köröket és megérdeklődöm Marie temérdek üzenetének tartalmát, - könnyebb, egyben volt szavakban megérteni, mintsem az olvasottakat, helyeken kihagyott szavakat felfogni - amit ő magához híven, lelkes csicsergéssel ad a tudtomra olykor beiktatva egy-két plusz információt, amit bizonyára kihagyott a sms-ekből vagy éppen azóta kapott kézhez. Amit tudok megválaszolok, amiről úgy gondolom fontos, ahhoz hozzáfűzöm véleményemet, a többit pedig elfogadom/felfogom, de további időt nem áldozok rá, gondolván a későbbiekben is ugyanúgy visszatérhetek rá. Mindezek ellenére valahol megnyugvásomat táplálja, hogy kezdeti sejtelmeim nem váltak valóságossá és az épület továbbra is szokásos pompájában áll, ahelyett, hogy a földdel válna egyenlővé. Úgy érzem egy ilyesfajta probléma már megerőltetné az én olykor már idegesítően elnyúzott türelmemet is.
A kocsiban ülve visszatérünk az eredeti felálláshoz, ahol Kellyvel folytatjuk tovább az utat, hátrahagyva ezáltal az eddig velünk tartott potyautasokat. Mondanám a mellettem ülőnek, hogy a későbbiekben még egyikkel vagy másikkal lehetősége nyílik majd találkozni, hiszen Stevenst bizonyára váltani fogják egy idő után, ezt viszont elegendőnek érzem majd csak akkor közölni vele, hogyha a jelenlegi testőrét bemutattam neki. Egyébként is könnyedén fel fog neki tűnni, ha nem ugyanazt az embert találja majd a környezetében, mint akit én magam otthagytam.
Jelenleg a telefon amit kapott csak egy átmeneti megoldásként funkcionál, hogy ne legyen készülék nélkül és elérhessen bárkit, ha szüksége lenne rá, ám a magyarázata hatására enyhén megrándul az ajkam széle, mintha szórakoztatna egy keveset az ennek okán történő hosszabb kifejtése. - Megnyugtatná, ha azt mondanám az én kapcsolatom a telefonnal a telefonálásokban kimerült? Egyébként egészen jól tudnám tartani tőle a távolságot, ha biztosra mennék, Marie nem készülne ki idegileg amiatt, hogy már megint nem tudja hova küldeni a 15. üzenetét 5 perc leforgása alatt.
Nem mérgelődve adom ezt tudtára, sokkal inkább mintegy megjegyzésként, ami többnyire egyik tulajdonságát képezi az asszisztensemnek. - És végül sikerül megtalálnia a megfelelő képet vagy inkább feladja? - érdeklődésem pusztán azon alapul, hogy a későbbiekben esetleg ha felmerülne bennem ez a gondolat unalmas perceimben, ne érezzem úgy, miszerint lezáratlanul maradt volna mindez számomra.
Nem lep meg a kérdése, ugyanakkor a választ erre megfogalmazni első ízben elég nehézkesen megy. Muszáj, hogy összeszedjem a gondolataimat, próbáljam neki bemutatni azt a férfit, akit én igazából nem ismerek, ő pedig próbálja megérteni, de lényegében mindketten ugyanazon a ponton állunk Ian társasjátékán - a kezdeteknél. Várva a következő lépésére, valamire ami hibázásra készteti, amitől jobban megérthetjük a miérteket. Addig pedig marad nekünk a találgatás és a csapat által történő kutatómunka, ami remélhetőleg annyira sikerrel jár majd, hogy még esélye se legyen a férfinek tovább élveznie a beteg játékát, melyet a mellettem ülővel űz. Mindenesetre teljesen megértem aggodalmát és érdeklődését ezzel kapcsolatban. Éveken keresztül próbáltam Remi fején keresztül gondolkozni, átlátni a tetteinek okát, felfogni, hogy akkor, abban a pillanatban mi hajthatta őt, egy embert aki előtte tisztességesen végezte a munkáját olyan tettre, ami emberi életeket követelt. A pénz - fűzte magyarázatként már ötödszörre is Tannernek beszélgetésük során - az volt az oka, valami jobb ajánlat. Ez pedig annyira abszurd gondolatnak hatott az én fejemben, hiszen az elveim nem engedték volna, hogy bármilyen befolyásolás hatására is ártatlan embereknek ártsak.
- Korábbi tapasztalataim során találkoztam olyanokkal, akik hasonló módszerekkel próbáltak valamit megszerezni a másiktól, amit úgy véltek, hogy hozzájuk tartozik, gondolván a másik fél teljesíti a kérését, elvégre senkinek sem éri meg ilyet napról-napra átélni. Ugyanakkor olyan is akadt közöttük, aki a múltbéli sérelmeiért tette mindezt. A másikat hibáztatta egy dologért, amit elszenvedett korábban és ezzel próbált egyensúlyt tartani kettejük között, hogy elvegye azt, amivel egy ideje tartoznak neki. Az ilyenek élvezik, ha a másik életét megkeseríthetik. - elmerengek két esetet is előhozva neki, de ennél részletesebben nem avatom be őt a dolgok kimenetelébe. - Remélem ezzel válaszra lelt a kérdésére, noha jómagam sem tudok többet hozzáadni Ian viselkedési mintájához. - haloványan elmosolyodok, aztán tovább folytatom. - Néhányuk szándéka időközben kiderül, másoknál meg az is lehet, hogy soha nem tudjuk meg mi hajtotta őket, azon kívül, hogy egyszerűen élvezetét lelte a másik idegrendszerének kicsinálásában.
Mindenesetre minél távolabb kerül tőle, annál jobb, biztonságosabb lesz neki. Márpedig most már tudunk a létezéséről, a viselkedésének ezen változóiról és ha rajtunk múlik, nem fogjuk engedni, hogy megismétlődjenek vele a korábbiak vagy tovább fajuljanak.
Próbálom őt amennyire csak lehetséges megbarátkoztatni az új hely gondolatával és ehhez jó kiindulópontnak tartom, ha beszélek egy keveset Stevensről, akit egy roppant értelmes és odafigyelő embernek tartottam mindig is, így nem kételkedem egy percig sem, hogy ne lenne Kelly mellette jó kezekben. Ennek ellenére fontos, hogy ne kerekedjenek konfliktusok közöttük, hiszen egy közös projekt csak úgy működhet, ha mindkét fél hozzátesz valamit, ellenben ha valamelyikük megmakacsolja magát, onnantól kezdve nehézkesebbé, egyoldalúbbá válik.
- Emiatt egy percig ne aggódjon, lesz rá majd lehetősége hamarosan. - fűzöm hozzá nyugodtabb hanghordozással, mielőtt kitérhetnénk arra az ominózus napra, amit a Bridgessel való újratalálkozás jelent.
- Újabb szintet ismerhetnék meg a főnöke elviselhetetlenségéből? - kérdezek rá érdeklődően, mert személy szerint eddig sem találtam őt annyira kellemes személyiségnek, de ha kávé nélkül még ennyire sem tűrhető, akkor csak remélni tudom, hogy valaki intravénásan adagolja belé a koffeint a minél előbbi hatás érdekében. Ezt a véleményt azonban megtartom magamnak, sokkal inkább terelem figyelmemet Kelly további mondandójára, ami a munkatársait illetően fogalmaz meg.
- Szóval ha jól értem, vértezzem fel magamat az összes létező személyiségtípusból.
Annyiféle emberrel találkoztam már a munkám során, hogy ez a feladat nem tűnik számomra megugorhatatlan akadálynak és persze, azzal is számolok, hogy sokan nem fogják kitűnő örömmel fogadni a jelenlétünket vagy azokat a változásokat, amiket tervezünk behozni a mindennapjaik menetébe. Ez viszont ennyi év után már olyan, mint valami alapfunkció, ami egy ügyféllel vagy egy céggel jár és egyszerűen kikerülhetetlen. Nem volt még olyan ügyfelünk, aki ne ellenkezett volna egyik vagy másik döntésünkkel kapcsolatban még azután is, hogy ő maga volt az, aki részletesebben kifejtette megértését a munkánkkal és a velejárókkal kapcsolatban. Bizonyára gyenge pontra tapintottunk rá. - Hivatkozhatunk magára, pontosabban az engedélyére, hogyha valaki mégis megszellőztetésre kerül vagy kezeljük diszkréten az ügyet?
Fontosak a részletek és ha már ennyire szóba került az eset, meg éppenséggel aktuálissá válik, akkor még előtte nem árt tisztázni mindezt. Ellenben idáig még nem fajultak el sosem a dolgok, azonban megtanultam már, hogy az emberek tudnak még meglepetéseket okozni. Valamikor meglehetősen kellemetleneket is.
Telefonjának említése kapcsán egy pillanatra felé téved a tekintetem, de kezdetben nem szólok erre semmit vagy jelzem bármiféle véleményemet, hiszen úgy vettem észre szeretné tovább vezetni a gondolatait, amit inkább megvárok, mintsem megkockáztassam, hogy miatta felejtse el mindazt, ami még pluszban felmerült benne. Kérdését meghallgatva viszont úgy érzem ez egy összetettebb választ követel, ezért visszatérek a telefonra, pontosabban az övére, ami miatt egyik kezemmel elengedem a kormányt, hogy a mellettem lévő könyöklő fedelét felnyitva kiszedjem belőle a készüléket.
- Korábban bizonyára elfelejtettem visszaadni, de csak a kártyát távolítottam el belőle, a telefonja épségben megmaradt. Az egyik technikusunk azt mondta később ránéz majd és megment róla mindent, amit csak tud, de ha szeretné most visszakapni.. - elharapom a mondat végét, hiszen a többi természetesen rajta áll. Mi aszerint járunk el mennyire fontosak neki a rajta lévő dolgok.
- És hogy a kérdésére választ is adjak, már jó régóta nem számolok ezzel. Ennek a munkának megvan a maga intenzív pörgése, ami bizonyára az ember idegrendszerét nem egy alkalommal teszi próbára, de úgy mondom már hozzászoktam ehhez és nem kategorizálok. Nálam ez a jó-rossz dolog sosem működött, mert ami a cégen belül megy inkább hasonlít egy hullámvasútra, amit vagy elkezd egy idő után élvezni az ember vagy úgy dönt tovább mérgelődik miatta, de az út attól ugyanolyan rázós lesz következő alkalommal is.
Érdekes hasonlat ez így, de másképpen nem tudom megragadni számára ennek az egész helyzetnek a lényegét. - Az jár inkább a fejemben, hogy aznap a maximumot hoztam ki magamból és mindent megtettem, megtettünk a cégért, az ügyfeleink biztonságáért, mert akkor az egy sikeres napnak tudható be. Veszteségek nálunk is megesnek, van hogy nem a tervek szerint mennek a dolgok, de ezt bele kell számolnunk a körülményekbe és lehetőség szerint alkalmazkodni hozzá, hiszen mellette még több ember ugyanúgy számít ránk. - teszem még hozzá, majd egy mellékútra kanyarodok le, ami egyenesen a házhoz vezet majd minket. - Sosem lesz egyszerűbb, de ez teszi ki az életem nagy részét és már rég lepaktáltam a velejáróival. Másképpen nem ment volna. - állítom le az autómat egy teljesen hétköznapinak tűnő, egyáltalán nem feltűnő hatású ház előtt, majd Kellyre vezetem tekintetemet.
- Megérkeztünk. A szomszédok ingatlanügynököknek hisznek minket már egy jó ideje, szóval nem lesz meglepő nekik, ha új lakó érkezik. Stevens szeret erre rájátszani, szóval ne lepődjön meg, ha fennhangon nekiáll idekint a kert felépítéséról magyarázni. - égnek emelem a tekintetemet, majd elsőként szállok ki azonban az emlegetett emberünk már maga is kimerészkedik a házból, velem ellentétben ő viszont egy farmernadrág-ing szerelésben adózik szerepének.  

Ha a gyorsan lefolyó változásokhoz időre is volt szüksége, sosem mondott azokra nemet, mert hajtotta mindig is a kíváncsiság, hogy az adott döntéseinek következménye mit tartogathatott neki és abban sem kételkedett, hogy lehetőségeihez mérten minden fontosabb információval gazdagítani tudja majd a tudáséhségét. Meglehetősen visszás visszajelzéseket kapott arról a környékről, amelyben lakást kívánt kibérelni, ám ha mindentől tartott volna, amiről hallott, akkor nem csak hogy nem költözött volna, hanem odahaza, Austinban az apja megfáradt és erőszakos jelenével táplálta volna minden pillanatában az életét. Azzal, hogy New Yorkba költözött, maga mögött igyekezte hagyni a múltját, sokkal nyugodtabbá vált az élete és egy olyan ritmust tudott magának kialakítani, amit élvezett. A szabadságot, hogy nem kellett másokhoz teljesen igazodnia, hogy egymaga lehetett a saját bérleményében, és hogy a döntései csakis őt jellemezték, mert minden elhatározása csakis rajta múlt már. Nem zavarták a mellette kiteljesedő viták már, nem hallgatta homlokráncolva a buszokon történő sértegetéseket, amiket az utasok egymáshoz vagdostak, már nem rezzent össze minden egyes ajtócsapásra, attól tartva, hogy mégis ki fordult be azon. Ryder reakciói, a gyors megoldást kívánó döntései valamennyire megnyugtatták és talán kevésbé is omlott össze, mint amit előre kigondolt volna magának. Olykor teljesen nyugodt maradt, elfedve a valódi gondolatait és érzéseit, máskor viszont képtelen volt magában tartani mindazt, ami a lelkét terhelte meg és olyankor nem válogatva az eszközökön, vagy éppen a társaságán - borult a bili. Régóta dolgozott már azon, hogy megpróbálja ezt a rossz tulajdonságát maga alá gyűrni, hogy ne csak egy valakit taroljon le a legbelsőbb gondolatokkal és nehézségekkel, a bizonytalanságával, amit egy rövid időre képes is volt tartani. A folyamatos agyalással ugyan rengeteg energiáját felemésztette, hogy a saját döntéseit is megvétózza, hogy átgondolja a napjainak történéseit, hogy analizálja mindazt, aki volt, ám a hibáit igyekezett nem csak hogy palástolni, hanem be is látni és mindig azon volt, hogy a lehető leggyorsabban túllendülve az elé gördülő akadályokon a megoldásig jusson el. Ian viszont úgy tűnt, túl nagy falat volt volt még számára, de megnyugtatta a tudat, hogy nem kellett egyedül szembenéznie a férfival, mert Ryder és a csapata szinte minden nehézséget levettek a válláról, helyette döntöttek és ha a kis fekete nem is hálálkodott percenként, még olyan dolgot tettek érte, amit eddig még soha senki. Ez pedig többet ért neki minden eddig halott hamis ígéretnél, minden fohásznál és kiejtett bocsánatnál, amit ő gyakrabban mondott ki, mint azt, hogy szeretett volna valakit. Nem amiatt tette mindezt, mert ne tudott volna azonosulni a gyengédebb érzésekkel, egyszerűen csak.. nem volt olyan, akinek olykor vallomást tehetett volna - és talán tartott is egy kicsit attól, hogy mindezzel kiszolgáltatottá válik és sebezhetővé teszik a szavak.
A kocsi zárt keretei közt békésebb volt, mert Mr. Danforth sem az idegesség mintapéldányaként létezett mellette, és Kellynek szüksége is volt jelen állapotában valami konstans dologra, amit a férfiben talált meg. Hangot adott a telefonját illetően annak is, hogy mit gondolt az elektronikai csodákról, és ehhez hozzátartozott az is, hogy tévéje is csak amiatt volt, hogy a híreket nézze benne reggelente, vagy ismeretterjesztő dokumentumfilmek menjenek azon orrvérzésig. Másra nem volt szüksége. Megmosolyogtatták a férfi szavai Mariet illetően.
- Egy kicsit megnyugtatna, igen, hogy rajtam kívül létezik másvalaki is, akinek nem lételeme a telefonja - adott hangot a véleményének szórakozottan, a kérdésre viszont egy nevetésnek kezdődő mosolygással válaszolt eleinte. - Kettőnk közt maradjon, de neki már az első képe is tökéletes, én nem is értem, hogy képesek egyesek annyira fotogénnek lenni. De mindig sikerül találnia a hatezer kattintás után egyet, amivel ő is elégedett.. Ühüm - a válasza könnyed volt, és tagadhatatlanul tükrözték a szavai a barátja iránt érzett szeretetét. Kevés ember volt, akit igazán képes volt magához közel engedni, de George Cannon Kelly szívében különleges helyet foglalt el.
Annak ellenére, hogy a napjának egy részében a problémák sorra érkeztek, üdítő volt egy kicsit meg is feledkeznie róluk, hogy aztán pedig teljes ellenállással ismételten ugyanabba a mély, ismeretlen süllyesztőbe kerüljön a gondolataiban, ahol Ian volt a mocsár, ami próbálta lefelé ráncigálva a mélybe taszítani őt. Nem akart Ryder idegeire menni, viszont érdekelte egy másik vélemény, egy talán beavatottabb és tapasztaltabb ismeret egy olyan viselkedéssel kapcsolatban, ami bizonytalanná tette Kellyt. A kételyeit és a tanulmányainak egy részének megosztásával csendes szemlélődéssel hallgatta végig Mr. Danforth felől érkező szavakat és azt a két példát, amellyel élt irányában. A kis fekete nem feszegette a határokat, mert tudta, hogy aki beszélni akart, az úgyis fog. Az irányított és erőltetett társalgás csak ellenállást szül minden esetben.
- Persze, segített, azt hiszem. Máskülönben nem kérdeztem volna, és ha eddig nem is lettem volna abban biztos, mindenki ellensúlyozni akarja a saját betöltött szerepét azzal, ha ilyen tettekhez folyamodik. Ez pedig egészen szomorú, még ha nem is ez a legmegfelelőbb frázis ezt megfogalmazni - mert csakugyan - elég volt alapul venni a sorozatgyilkosok okait, amiért ámokfutásba kezdtek. Jól esett neki az, hogy Ryder bevezetve őt a változtatásokba szinte nem volt olyan környezeti tényező, amiről ne beszélt volna, kezdve a házzal, az ott időző munkatársával, ami úgy tűnt, segített Kellynek abban, hogy úgy gondolja, könnyebben fogja elviselni és túllépni azon, ami másokat egészen megrendíthetett volna, a kis fekete viszont kíváncsi is volt, vajon mennyire lesz képes majd igazodni az új környezethez. Mégsem ragadtak le a ház kérdéskörénél, hanem azon túljutva a nő az anyósüléshez tapasztva beszélni kezdett az eredeti problémáról, amely a munkahelyi összeférhetetlenséget igyekezett megoldani. A gondolatait továbbfűzve lassan-lassan visszatért ahhoz, amiről szívesebben is beszélt. Mindazon emberekről, a jellemükről, a tetteikről, amiért hosszú órákkal ezelőtt a kézfogásukat követően beszélni kezdett Mr. Danforthnak - kétségkívül otthonosabban is mozgott abban a témában.
- Nem kellene riogatnom önt, elnézést kérek érte - sóhajtott fel, ahogy befogta a száját egy pillanatra és átgondolta mindazt, hogy a szavai hogyan csapódhattak le a másik félben, milyen gondolatokat hordozva magukban. A fenébe is - Nem gondolnám úgy, hogy ne tudnák kezelni az ottani embereket is akár, sajnálom, ha úgy hangzott, mintha egy elmegyógyintézetbe akarnám bevezetni, Ryder. Nem annak szántam - elmosolyodott, miközben az ujjai eligazgatták a maga előtt, testének feszülő övet. Bízott abban, hogy képesek lesznek irányítani a beszélgetéseket és abban is, hogy az a kis kutatómunka, amivel megkezdik az átszervezést, nem igényel huzamos fejfájást nekik. - Felhozhatják a nevemet, ha szükségesnek gondolják. Nem igazán tartok attól, hogy bárki is pellengérre állítana - ha mégis megtörténne, Kelly bízott magában, abban, hogy képes lenne elsimítani a felmerülő nézeteltéréseket és továbblépni a sértettségen akár. Ha mégsem menne, akkor maximum eggyel kevesebb emberrel fog beszélgetésbe elegyedni, ami néha jót tett neki.
Habár Kelly az egységes gondolkodást preferálta, részletekbe menően foglalkozott az őt is érintő kérdésekkel. Leginkább csak azokkal, mivel nem ítélkezhetett mások élete felett, és nem is tette, hacsak nem kérték meg rá és akkor is mintha a fogát húzták volna, úgy adott tanácsot vagy éppen kedvesen, segítő szándékkal bántott meg másokat az őszinteségével. A házat érintő kérdése kapcsán újra eszébe jutott az, amihez talán a leginkább ragaszkodott. Már nem emlékezett a nő hangjára tisztán, már az illatát sem tudta volna pontosan meghatározni, hacsak nem érezte másvalakin is azt a parfümöt, amit az anyja is használt. De az arcvonásait bármikor képes volt felidézni a gondolataiban, és ha akarta ha nem, a hangjában megült a keserűségének zöngéje, amit képtelen volt elrejteni, ámbár arra nagyon is vigyázott, hogy ne a vád és a harag éltető tüze legyen az, amit Ryder kiérezhetett a mondandójából. A pillantásával követte végig a férfi mozdulatait, hogy aztán ne a telefont, hanem a mellette ülőt figyelje rövid időre.
- Majd csak akkor kérném vissza, ha sikerült bármit intézni vele, ha nem gond. Addig azt hiszem, hogy jó kezekben van - megengedett egy utolsó pillantást a telefonra, és mielőtt meggondolta volna magát, megint csak a ház körüli gondolatok felé fordult, végighallgatva mindazt, amit megosztottak vele róla, mialatt az autó falta a kilométereket, Kelly pedig már nem is próbálkozott azzal, hogy megtippelje, merre jártak, mert bízott a férfi tájékozódásában, és ezzel önmagát is egy kicsit képes volt elhagynia, ami teljes mértékben újdonság volt, mégsem tiltakozott ellene egyetlen sejtje sem. A gondolatai lankadatlanul újabb és újabb kérdések köré fonódva zsibongtak benne, hogy végül egy teljesen független témánál lyukadva ki érdeklődjön, ami foglalkoztatta. Nem feltétlenül akart a mellette ülő lelkivilágában elmélyedni és személyessé tenni a kérdést, és talán mégis.
- Jó lenne, ha mindenki úgy gondolkodna, ahogy azt most megosztotta. Kevesebb konfrontáció, feszültség lenne a mindennapokban. Sokan nem azzal foglalkoznak, amivel kellene, hanem csapongóak és a pillanatnyi állapotnak adóznak, nem képesek tovább látni, meglátni a lehetőségeket és azt hajszolják, aminek igazándiból nincs célja, nem hat rájuk pozitívan végül - osztotta meg a gondolatait, mindezek ellenére pedig nem magára gondolt elsődlegesen. Kelly osztotta Ryder nézeteit, de a jelen helyzetben, az elmúlt hetekben mégis kezdett felülkerekedni rajta az elveszettség érzése és szüksége volt arra, hogy emlékeztessék, ő nem olyan, aki hagyná, hogy az élet maga alá temesse. Az apró megingás még korrigálható volt, és ha jó példát mutattak neki, akkor annak adózva képes volt önmagát is visszakormányozni a helyes mederbe, erőt gyűjteni és nem megragadni abban a fertőben, ami másokat valóban lehúzott. A környezet ha meg is változott, Kelly pedig egy vidékiesebb jellegű területre ért, nem reagálta le, csak a pillantásával követte a kerítések fehér léceit, az esetenként megjelenő rendezett virágágyásokkal tarkított udvart, a családalapítás eszméjét azoknál a házaknál, amelyeket elhagytak. Korábban vágyott volna az esküvőre, a gyermekáldásra, de ma már nem volt biztos abban, mit is akart az élettől, kapcsolat nélkül pedig miért is vágyott volna az anyaságra? A gondolataiból a mellőle érkező szavak és az autó lefékezése rántotta ki, az iránymutatásra a ház felé pillantott el a kis fekete, hosszan fújva ki a bent tartott levegőjét, amit eddig észre sem vett, hogy tartogatott.
- Ha az igazsággal állnának elő, egy perc nyugtuk nem lenne, mert minden szomszéd kíváncsiskodna - mosolyogva fordult a férfi felé, a Stevensről kapott információra pedig csak megköszörülte a torkát szórakozottan. De ha kell, akkor a pázsitról fog órákon át kérdezgetni, csak hogy adózzon a férfi szórakozásának. Az autót Kelly is maga mögött hagyta, kiszedve a kabátokat és táskákat is, amelyeket magával hozott, a kapott telefont pedig elsüllyesztette a kabátja zsebében egyelőre. A bőröndöt egyelőre hagyva a farmerben feszítő férfi felé lépett, és az etikettnek megfelelően ő nyújtotta a kezét kézfogásra.
- Üdvözlöm. Kelly Dankworth a nevem, bár ha jól sejtem erről már tájékoztatták korábban - mosolyodott el, mert azzal nem értek volna el semmit sem, ha ideges és idegbeteg lett volna.
- James Stevens, de maradjunk a Jimnél, esetleg Jimmynél. Igaz, elég sok mindennek neveztek már az évek során. És valóban, bár Wendell még mást is mondott nekem önnel kapcsolatban. Nem tudja befogni a száját Woods - nem nyújtották el a kézfogást, Stevens pedig egyértelműen nem olyan volt, mint Reynolds. A tekintete nyílt derűt sugárzott. - Khm - harapta be Kelly az alsó ajkát, mert nem tudta, hogy Wendell milyen sztorival állhatott elő, de ha a házassági ajánlatból indult ki, lettek volna ötletei és inkább nagyon másfelé kanyarította a beszélgetés témáját. - Szóval ne aggódjon, nem az egész lakásomat hoztam magammal, ahogy a nők többsége megindul, mintha sherpát fogadnának - szórakoztatta a szavaival talán önmagát is, de Jimmyt biztosan, ha és amennyiben Ryder is megérkezett idő közben. A férfi előbb Ryder felé nézett el hogy aztán meg vissza, Kellyre figyeljen oda, még bizonytalanul azt illetően, hogy milyen jellemvonásokkal is bírt a nő.
- Gondolod, hogy kicsi lesz ez a ház? - vigyorodott el Ryderre nézve ismét, jelezve, hogy hallotta Kelly szavait, mire a kis fekete mosolyogva rázta meg a fejét, de a válaszadást nem akasztotta meg a tiltakozásával, vagy azzal, hogy kikérje magának ezt. Inkább elindult a bejárat felé, ám a házba nem lépett be, csak lepakolta a kövezett padlóra a magával hozott dolgait, hogy aztán visszalépjen a Ryder által esetlegesen kiszedett bőröndjéért, ami ha valóban a férfinél volt, a kezét nyújtotta érte, hogy átvegye azt. Végtére is az ő holmija volt, az a minimum, hogy nem terheli le már Mr. Danforth-t.
- A házzal amúgy minden rendben van, elpakoltam és beszereztem a szükségeseket. Remélem a hölgy nem vegán, mert akkor bajban leszek és mehetek kecskekaját venni, meg mindenféle egészséges dolgot, amibe amúgy nem gondoltam bele - Jimmy már Kellyt figyelte, habár Rydernek címezte a szavait, mire a nő rámosolygott megnyugtatásképp.
- A hölgy nem vegán, szeret enni és főzni is - adta tudtára szórakozottan, elgurulva az ajtóig, hogyha a férfiak is úgy gondolták, akkor esetleg a ház küszöbét is átlépjék aztán. Odabent nem fedezett fel egyelőre egyetlen helyiséget sem, csak hagyta, hogy Stevens előbb körbevezesse Rydert, Kelly pedig addig is kedvére nézelődhetett ott, egy helyben, olykor a két férfit is elnézve. A világért sem akart volna közbeavatkozni, ha nem őt érintő kérdések is felmerültek volna kettejük közt.

Emberekhez vagy egy helyzethez való alkalmazkodással sosem volt gondom életem során, ellenben valahogy mégsem tudtam belesimulni azon emberek népes csoportjába, akik órákat felkarolóan tudtak belemélyedni a telefonjuk tartalmába. Egyedül az egyetlen értelmes funkciójaként lapult meg a zsebemben és az pedig a kölcsönös elérhetőség érdeke, viszont jómagam sosem vágytam arra, hogy profilokat készítsek magamnak és naphosszakat más emberek életéről olvassak vagy nézzek képeket. Elég emberrel találkoztam a hétköznapok során, miért is vágynék arra, hogy még a leheletnyi kevés szabadidőmben is ő velük foglalkozzak? Ha pedig valaki annyira érdekelt, hát felhívtam vagy személyesen kerestem fel, erre viszont olyan ritkán került sor, amiért nem volt érdemes egy teljesen új és számomra haszontalan dologba belevágnom. Némiképp erről számot is adok a mellettem ülőnek, aki számomra úgy tűnik otthonosabban mozog ebben a témában, mint én a régimódi felfogásommal, bár észrevehetően őt is érik kiakasztóan érthetetlen dolgok, mint a barátjának egyik hobbija.
- Azért ez eléggé megnyugtató hír. Kár lenne, ha naphosszakat mérgelődne a tökéletes kép hiánya miatt. - félmosolyra szegődik ajkam, jóllehet én sosem vettem még rá magamat, hogy akár még egy képet is készítsek magamról, majd közszemlére tegyem azt. Ahhoz túlságosan paranoiás elmével rendelkezem. Ellenben Wendellről ez nem volt elmondható, ahogyan Marie is észrevehetően élvezte, ha belemerülhetett a profilok mélységeibe és felszegett állal, kiosztva maga körül a fiúkat vonulhatott végig, ha olyat látott ott, ami az ő érzékeny lelkivilágát felkavarta. Ritka szórakoztató jelenség tudott lenni azoknak, akiket nem sújtott le morcos hangulatával. És ahogyan észrevettem, bármi is érintette őt érzékenyen, általában a bátyjának tartogatta a legtöbbet belőle.
Közel sem az a célom tapasztalataim kifejtésével, hogy félrevezessem társaságomat a testvérével kapcsolatban. A pszichológiai mélységek egy emberrel szemben nem tartoztak az előnyeim közé. Én általában az az ember voltam, aki nem akarta megérteni az ügyfelét veszélyeztető támadókat, csak elhárítani a veszélyt, még ha ahhoz kevésbé humánus módot is kellett alkalmaznom. Nem volt még rá eset, hogy rákérdeztem az illető hogylétére, a szándékaira, mert sosem ez volt az elsődleges szempont, nem mellesleg egy pszichológusunk volt a cégnél, aki erős szereppel bírt az újoncainkkal vagy éppen az embereinkben felmerült problémákkal szemben. Én pedig rendszerint hagytam, hogy a szakértelme csak hozzá tartozzon, nem kívántam különösen belefolyni annak menetébe. Ennek ellenére annyi paktum létezett köztünk, hogyha úgy veszi észre valamelyikünket valami gátolja a munkájában, azt jelezze felém. Mondanom sem kell hányféle módon igyekezett jelezni felém, miszerint itt lenne az ideje nekem is leülnöm egy kiadós társalgásra, amire én rendszerint soha nem értem rá. Az én problémáim elhalaszthatóak és többségében eltörpülnek a többieké mellett. Egy vezetőnél minden mást felülírnak az embereivel járó dolgok, ám mindig bizakodását felkeltve hozzátettem, hogy sort kerítünk idővel rá. Gondolom egy szavamat sem hitte el. Többségében ezért is bánok óvatosan a megfogalmazásommal, amikor Ian viselkedésére térünk át és csak olyan esetekkel hozakodok elő neki, amikből személyes tapasztalatokat meríthettem. Amik számomra sem maradtak sötét, homályos foltok ahogyan az ügyfeleim életében sem, mert idővel a magyarázatot maga a tettes nyújtotta át ezüsttálcán a részünkre. - Néha jobban járunk, ha egyszerűen elkerüljük más elméjének megértését. Magunkat kíméljük meg vele, ha csak arra törekedünk, hogy minél előbb megszabaduljunk a velük járó kellemetlenségektől. Még ha a miértek aligha hagynak majd nyugtot számunkra, de van amikor az igazság sokkal rosszabbat hoz magával.
Elmerengek egy kissé gondolataim közepette, ahogyan próbálok még valami értelmeset hozzáfűzni számára, valamivel a segítségére lenni, hogy könnyebben vészelje át ezt az időszakot, noha nem lehetek biztos ennek sikerességében. Mármint, hogy a mondandóm javuló tendenciát eredményez nála és nem épp az ellenkezőjét érem el vele.
Ugyan korábban már halottam egy-két kósza elszólást Kelly munkatársairól, viszont most újabb információkat tudhatok meg róluk, pontosabban a szokásaikról, amikre külön figyelemfelhívást kapok, miszerint nem ártana kerülnöm azt. A fejemet ingatom riposztom előjárójaként ahogyan szabadkozni kezd a korábban elhangzottakkal kapcsolatban, de csak egy szusszanásnyi idő múlva veszem rá magamat igazából a válaszadásra. - Bennem nem így fogalmazódott meg a mondandója és megnyugtatom, egyáltalán nem szegte kedvemet vagy kényszerített ezzel arra, hogy pár lépés távolságot megtartsam a munkatársaitól. Korábban már mesélt róluk, nem mellesleg emberekkel dolgozok együtt, ezért nem fogok hanyatt-homlok menekülni, ha éppen egy kis kellemetlenség keveredik az utunkba akadályként. - oszlatom el benne a kételyeket, miszerint bármit is befolyásoltak volna bennem a szavai, pusztán ténymegállapítás volt egy kis érdeklődéssel keverve a részemről a korábbi. Mindenesetre úgy tűnik félreértettük ezzel kapcsolatban egymást. - Nem tervezünk senkit sem azért kilógatni az ablakon továbbra sem, szóval ujjal sem fogunk mutogatni magára, hogy bűnbakot keressünk a tetteink megmagyarázására. Más módszerekkel dolgozunk, kevésbé állatias habitussal. - elmosolyodok ugyan egy pillanatra, nehogy rossz érzés kerítse őt hatalmába a két ellentmondást szült felfogásunk miatt, ami remélhetőleg a szavaim által némiképpen magyarázatra is került.
A telefonjával kapcsolatos jövőbeni terveket egy bólintással fogadom és ahelyett, hogy máshova raknám el, inkább visszahelyezem a korábbi helyére. Biztos vagyok benne, hogy a többiek képesek lesznek megmenteni róla minden egyes adatot, hiszen nekem sem az volt a célom, hogy egy a készülékbe zárt egész időszakot kegyetlenül kitöröljek, ezzel bármilyen egyéb további kellemetlenséget okozva társaságomnak.
Kezdetben ha megkaptam volna ugyanezeket a kérdéseket, nehezen tudtam volna csak választ adni rájuk. Szükséges volt pár évet a hátam mögött hagyni és a velük együtt járó tapasztalatokat elsajátítani, hogy megingathatatlan döntést hozzak ezzel a világgal kapcsolatban. Mostanra viszont másképpen sem tudnám látni, mint ahogyan azt a mellettem ülő hölgyeménynek is kifejtettem. A maga sokszor összetett valóságával, ami nem feltétlenül alapszik jó vagy rossz feltételeken, de attól még azt az egészet alkotja, amiről képtelen lennék lemondani. - Idővel mindenki ráeszmél arra mi éri meg neki és mi nem, de bizonyára szerencsésebb nem egy szempontnál leragadni. Az mindig becsapósabb. - fűzöm hozzá még véleményemet a felhozott témához, azonban beszélgetésünk ezen menetét a megérkezésünk szakítja félbe. Pár információt már megosztottam Kellyvel az ittléttel kapcsolatban és a társaságát sem mellőztem megemlíteni, aki a nap nagy részében őt fogja lefoglalni, hogy ne váljon egyhangúvá a hirtelenjében jött környezetváltozás. Mindenesetre nem feledkezem meg arról sem, hogy a szomszédokat is felhozzam, akiknél már egy ideje ugyanazt az álcát adagoljuk be, ő nekik pedig eszükben sincsen megkérdőjelezni annak egyetlen pontját sem.
- Az olyan beszélgetésre elhiheti egyikünk sincsen igazán felkészülve. - ezért is szerencsésebb elkerülni mindezt, kitalálni egy álcát és ragaszkodni hozzá, amíg annyira nem válik jelentéktelenné az ittlétünk, hogy kedvük sem lesz tovább találgatni annak körülményeiről.
Jimmy és Kelly bemutatkozásába nem avatkozok bele, helyette az autóm csomagtartóját közelítem meg, noha a felnyitáshoz alkalmas mozdulatsorokban megakaszt Jim felém szegezett kérdése. - Eddig nem volt ilyen problémánk és kétlem, hogy ez a hagyomány most törne meg. - véleményezem a magam elképzelését ezzel kapcsolatban, közben viszont befejezem előbbi szándékaimat, amely után meglátva Kelly magával hozott cuccait csak még inkább bizonyítékot nyernek az előbb elhangzottak. A bőröndöt egy lendületes mozdulattal könnyedén magamhoz is veszem, de Kellynek más tervei vannak ezzel kapcsolatban és bár nem esett volna nehezemre becipelni azt a házba, mégis úgy tűnik ragaszkodik ahhoz, hogy ő vigye be magával.
- Marie már átadta az üzenetedet. - jegyzem meg lecsukva a csomagtartót és egy az autót gombnyomással történő lezárás után csatlakozom a másik két jelenlévőhöz.
- Állandóan elorozza előlem a friss híreket. - vigyorodik el Stevens egyáltalán nem haragudva az asszisztensünkre, hiszen tudja ő is jól, hogy csak a munkáját végzi, azért pedig baromság lenne őt hibáztatni. Meg egyébként is, ő volt az aki rajta keresztül üzent nekem.
A ház nem sok változáson ment keresztül mióta legutóbb itt voltam úgy cirka 4 hónappal ezelőtt. Az abszolút, de nem feltűnést keltő berendezések egyikéről csak egy kép hiányzott, amit a legutóbbi itt lakó hozott magával, majd vitt el, amikor az ügyét lezártnak ítélhettük.
- Nézze el Kelly, nem vagyok az a fajta, aki szakavatottan mutatja be a házat, de azt elmondhatom, hogy meglepően kényelmes ágyak vannak itt, amelyeknél nem kell az álmatlan éjszakáktól tartania. Sokszor hangoztattam Rydernek, hogy kicserélem az otthoni ágyunkat az egyikre, ami itt van, de megmakacsolta magát. - az ajtófélfának támaszkodva fűzi össze karjait mellkasa előtt Stevens, ezzel is jelezve mennyre szórakoztatja az, hogy ismételten témánál vagyunk.
- Még szép, hogy nem, és erről a véleményem nem is fog változni. Ugyan azt Stevens elfelejtette elmondani, hogy nem csak ágyak léteznek idebent, hanem két szoba is, mindkettő arra lesz. - fejemmel a jobb oldali irányba biccentek. - A cuccait nyugodtan itt hagyhatja, most csak tartunk egy gyors idegenvezetést jó ingatlanügynökökhöz mérten. - fűzöm hozzá, közben viszont előre engedem Kellyt a ház felfedezésével kapcsolatban.
- Bármelyik szobát választhatja, amelyik szimpatikusabbnak tűnik, de érdekes mód akik itt voltak mind ugyanazt választották. És igen, megtartom magamnak melyik volt az. - teszem hozzá gyorsan, enyhe mosollyal nyugtázva szavaimat, majd ezen gondolaton haladva folytatom is tovább. - A folyosó végén talál majd egy fürdőt és abba az irányba lesz a hátsó udvar is, ha friss levegőre vágyna. A környéken történő sétát most nem ajánlanám. Minél kevesebben látják, tudnak az ittlétéről, annál biztonságosabb környezetet tudunk teremteni.
Hogy volt már példa arra miszerint valaki úgy döntött mégis felfedezi a környéket? Próbálta, de rendszerint Stevens még az utolsó pillanatban elkapta, mielőtt rosszabbá tette volna a helyzetét. Noha körülnézve a helyiségen nem éppen a szörnyű kifejezés jut eszembe, de ki és milyen ízlésekkel rendelkezik.
- Ha a konyhát keresi, akkor elég csak Stevenst előkutatni, mert bizonyára ideje legtöbb részét ott fogja tölteni. - tekintetem emberemre siklik, aki helyeslően bólint egyet.
- Léteznek annál szörnyűbb helyek is. - fűzi hozzá mellékesen, de úgy tűnik itt még nem végzett. - Erről jut eszembe, van esetleg valamilyen különleges kívánsága, amit szeretne enni? Ha már lakótársak leszünk egy kis időre, nem árt tisztázni ilyen kérdéseket. - kezd bele Jim, engem viszont a telefonom csörgése és Tanner neve a kijelzőn zökkent ki ebből.
- Jim, folytatnád? Máris visszajövök.. - emelem a készüléket a fülemhez, de a bólintást már nem várom meg, miközben fogadva a hívást kilépek a ház elé, hogy meghallgassam az öreg mondanivalóját.

Kezdte feladni, hogy átgondoljon, utána gondoljon, értelmezzen minden általa kimondott szót, mit miért is tesz igazán, mert a mellette ülő olyanokra vette rá, amire eddig csak kevesen. Általában nem szokta megosztani a magánéletét, a családjában bekövetkező tragédiát és annak hátterét. Általában nem tudtak a legjobb barátjáról, akitől a hónap minden napján, kivéve két éjszakát, sok ezer kilométer választotta el. És azt sem volt szokása megosztani, hogy valójában milyen érzések kerítették hatalmába, hogy mik foglalkoztatták őt és hogy mivel tudták elbizonytalanítani. Ágálhatott volna mindez ellen, megmakacsolhatta volna magát, azzal viszont csak maga alatt vágta a fát. Eszébe nem jutott volna normális körülmények közt, az átlagos napjainak folyamán, hogy George neve felmerüljön, ráadásul nem csak a saját, de a barátja szokásait is egy teljesen idegen elé tárni. Az őt illető megjegyzésre Kelly elmosolyodva nyugtázta a szavakat, hagyva, hogy amilyen gyorsan kettejük közé ékelődött a férfi, úgy szinte el is feledkezzenek róla, sokkal inkább azért is, mert a lány folyton visszaugrott egyetlen gondolat köré, amelyet nem tudott csak úgy elfelejteni, amin nem tudott túllépni, és talán a saját bizonytalanságát próbálta azzal eloszlatni. Egy olyan véleményt kért ki a mellette ülőtől, amibe nem tud belekötni, aminek értelmét nem tudja szétcincálni és amin nem fog tudni rágódni, hogy vajon mennyi valóságalapja volt. Hagyta, hogy leülepedjenek a szavak, mindazok a lehetőségek, amik befolyásolták és irányíthatták Ian tetteit vele szemben, ám volt benne annyi, hogy ha nem tudott mit kezdeni adott időben egy problémával, ideiglenesen a háttérbe szorította. Mint ahogy most, végül Ryder is ajánlotta, amivel csak részint értett egyet.
- Mindenkinek van egy igazsága, ami eltérhet a másik emberétől - gondolkodott el, vagy csak vett egy mély lélegzetet, hogy aztán megadva magát beismerje az egyetértését. - Néha viszont tényleg jobb kérdések, válaszok és megértés nélkül továbbállni, mintha mi sem történt volna - hozzá akarta volna tenni azt, hogy ezzel viszont mindenki egy álarccal létezhetett volna, amit időről időre vagy eltávolított magáról, vagy pedig mint a Vasálarcos című filmben, a megjátszás, a hamisság beleivódhatott volna az ember pórusaiba, amit nem lehetett volna csak úgy csettintésre kitépni. Nem ellenkezett, mert mindent meg akart tenni, hogy végre képesek legyenek túllépni az Ian körül felhúzott sűrű, lüktető félelem-masszán, amit könnyedén tudott teljesíteni azzal, hogy - ha nem is a szenvedélyére - ám a munkájára terelte a szót némi segítséggel. Hosszú perceket el tudott volna tölteni azzal, hogy mindenkit egyesével elemezhetett volna Rydernek, a tulajdonságaikat, a reakcióikat és a háttér információkat megosztva vele, de nem lett volna fair a munkatársaival szemben az. Ha tehette, a véleményét mindig is felvállalva állt az elé, akivel problémája volt, mert nem hitt abban, hogy azok idővel semmissé válnak, az alamuszi megoldások híveként sem létezett, mert ha csak tehette, hallótávolságon kívül került attól, aki az alapvető tiszteletet nem volt képes megadni a másiknak. És ha őszinte akart volna lenni magához, nem kötötték le az egymást ócsárló szavak sem, mert nem látta értelmét.
A GR főnökének szavaira újra oldalra fordítva a fejét hallgatta végig, végül bólintott egyszer - úgy tűnt, Christian hatással volt rá, pedig nem töltöttek együtt sok időt.
- Tudom, és ha nem így tennének, ha részrehajlóakká válnának, megkérdőjelezhető lenne a szakmaiságuk, amire pedig Oliver, mint a karvalyok, úgy csapna le. Reméltem, hogy nem fogja befolyásolni az, amit tőlem hall, mert ez csak egy vélemény. Még mindig csak egy, nem pedig az összes. Még akkor is, ha Mr Bridges engem hozott magával - Kelly nem áltatta magát. Tudta, hogy egyedül senki nem volt képes elemi változtatásokat eszközölni, és ő maga is tartotta magát a fecskés mondáshoz, viszont a pillanatnyi humora morbiddá vált Ryder lereagálásában, amire a kis fekete azért döbbenetét igyekezett két szívdobbanásnyi idő alatt rendezni.
- Nem szó szerint értettem ezt a kilógatást - nem tévesztette meg a férfi mosolya, ráadásul egyetlen félmondat még fel is háborította, egy kicsit csak. - Eszemben sem volt azt gondolni, hogy állatias viselkedéssel oldanának meg bármit is, nem is értem, honnan gondolta mindezt. Úgy értem, ez tényleg nonsense - nem tetszően vonta össze a szemöldökeit, de mielőtt még összetűzésbe keveredtek volna, folytatta is gyorsan. - Ennyi idő alatt, mióta ismerem, nem ezt tapasztalom - biztosította a férfit, viszont a legnagyobb kísértést nem mondta ki, ami jelen esetben a vörös pandák beillesztése lett volna a szövegkörnyezetébe. Kedvelte azokat az esetlen plüss cicamaci keverékeket, és ha nem is vallotta volna be senkinek sem, élete legnagyobb élménye lett volna megsimogatni egyet. Gyanította, hogy Ryder még hozzá fog fűzni valamit a mondandójához, de a maga részéről úgy gondolta, hogy a megfogalmazott álláspontján nem tudna semmi sem változtatni. Igaz, az alig pár órás ismertség még nem volt perdöntő a továbbiakat illetően, de Kelly szerette azt gondolni, hogy jó emberismerettel rendelkezett.
A szentimentálisan romantikus énje csak egyetlen szemvillanásnyi momentumot kapott arra, hogy a korábbi megállapítását kivetítse Mr. Danforthra is, főleg akkor, amikor az anyját érintő múltba veszett emlékek tárgyi bizonyítékát említette meg. A férfi megmentette azt, azonban annak fontossága egyértelmű volt, ezért nem is tiltakozott az ellen, amikor a telefon a rejtekhelyére került. Biztonságba, ahogy most ő is érezte magát. A késztetés mindig is benne volt, hogy megismerjen másokat, hogy ne csak az alapvető, semmisnek tűnő, értéktelen beszélgetések fokozódjanak fel az adott ember és közte, és nem is akart túlmenni egy bizonyos határon. Nem tudta, hogy hogyan kell rendes "áldozatként" viselkedni. Nem volt tapasztalata abban sem, hogy mit engedhet meg magának a rá vigyázó személyekkel szemben, hogy voltak-e tabu témák, hogy egyáltalán meddig ért az a takaró, amit kinyújthatott kedvére és azt sem tudta, hogy mikor koppintanak majd az orrára, mintegy jelezve: elég volt. Az érdeklődését viszont nem utasították el, amit pozitívan élt meg, viszont kezdte átlátni azt, hogy egy témát mikor tekintett lezártnak, amivel Kelly maga sem vitatkozott, helyette csak hagyta, hogy leülepedjen Ryder szemlélete az életével és döntéseivel kapcsolatban. Visszafogta magát, és nem kérdezett még többet, helyette a védett ház elé érve már a szomszédok jelenléte merült fel kettejük közt, a hallottakra pedig a kis fekete azért csak elmosolyodott.
- De azért csak lenne olyan válaszuk, ami elhallgattatná őket. Fel kellett erre is készülniük, ugye? - a kíváncsiságát ebben az egyetlen kérdésben élte ki aztán, hogy aztán már a sorban a negyedik ismeretlen férfivel találja szemben a mai nap során, aki azért volt jelen, hogy védelmet nyújtson a számára. Igen, számolta. Igyekezett közvetlenné válni, mert a görcsös elutasításnak, a higgadt távolságtartásnak megint csak nem volt értelme, még Reynolds mellett is képes volt megmaradnia önmagának, Jimmy pedig nem tűnt olyan férfinek, akivel ne tudott volna beszélgetésbe bonyolódni. Ehhez pedig a kinézetének, a csak félhivatalos megjelenésének igen is sok köze volt. Kellyre lehetett hatni a megfelelő módszerekkel. Nem akarta volna elorozni Ryder segítségét, ám nem kérhetett mára már többet, és nem akarta leterhelni sem még annál is jobban őket, hogy minden kívánságát lesték, hogy úgy figyeltek rá, mintha hímes tojás lenne, vagy a porcelánboltban a legutolsó értékes tárgy, ami bármikor szétroppanhat. Nem kedvelte, hogy ennyire esetlennek érezte magát, még ha igaz is volt ez a mai napra.
Jimmy szavaira figyelt már csak fel, ahogy beszélni kezdett, és ha eddig Kelly meg is állt az előtérben, a két férfinek szűkösnek találta a bejárat melletti részt, ezért beljebb lépdelt, lágy mosolyra húzva az ajkait, ahogy az ágy kontra szobák lehetőségei felmerültek.
- Ha beválik, akkor szeretném megtudni, milyen ágyról van szó, uraim. Szükségem lenne egy ilyen csodára nekem is - ékelte közbe a mondandóját, hogy aztán a GR főnökét hallgassa, engedve annak, hogy útjára is bocsájtották, mint a Titanicot. Csak nem vágtak hozzá semmit cserébe, mégis megtorpant a két szobával szemben, még nem feltérképezve azokat igazán, amikor a további útmutatást megkapta. Lassan fordult meg, hosszan elidőzve Ryder testtartásán, az arcvonásain, és habár benne volt a szándék, hogy egy olyan challenge excepted szöveggel becsússzon a szobákba és eldöntse, hogy túljár az eddigi eseteken, nem tette. Minden egyes helyiséget, amit említettek neki, a pillantásával próbálta beazonosítani és a konyha kivételével a három ajtón túl valóban a megnevezett terek voltak ott. Nem azért nem beszélt, mert ne lettek volna kérdései, észrevételei és véleménye, egyszerűen csak túlságosan is hasonlított ez a miliő ahhoz, amelyben nem egészen huszonkilenc éves koráig élt, aminek a részévé vált és mégsem. Ha a színek, a formák, ez az abszolút tisztaság modernebb változata volt mindannak, amelyet az apja a születése előtti években felhúzott, attól itt még egy családnak kellett volna laknia. Két gyerekkel és egy kutyával, aki yorkie mérete ellenére mégis a Gyilkos névvel hivatott élni, vagy egy dán doggal, akit Cukinak hívtak. A konyhában pedig a kávé illatának kellett volna keverednie a pot pie fűszeresen húsos tészta illatával, a gondolatai ellenére mégis csak elmosolyodott, habár a karjaival átölelve magát fordult megint egy negyedet, miközben a pillantása megállapodott azon a két szoba kitárt ajtaján, amiből kedvére választhatott volna. A két férfi beszédének zöngéje immár a háta mögül ért el hozzá, a kérdésre pedig megrázta a fejét tagadólag Kelly.
- Nem, nincs. Nem tudnék olyan ételt mondani, amire kifejezetten vágyom, vagy amire éppen nem. Igazából azt sem tudom, hogy jelenleg tudnék-e egyáltalán enni, habár tudom, hogy kell, szükségem is lenne rá, csak.. ez ma egy ilyen nap, Jimmy - vonta meg a vállait, hogy a telefoncsörgés után Ryder távozásánál már a szobák közül a bal oldaliba lépett be, aminek bejáratából azért visszafordult a soha nem volt lakótársa felé. Nos, Jimmy volt az első a családján kívül, akivel együtt kellett élnie, még ha rövid időre is. - Talán amiről nem tudok lemondani, az a reggeli kávé. Két cukorral és tejjel elkeverve - Stevens, hogy ne kelljen a lakás egyik feléből a másikig hallatniuk a hangjukat, a Kelly által meglátogatott szoba bejáratában állt meg. - És ha szeretné, akkor akár rendezhetünk egy rántotta bajnokságot is, mert díjnyertes a reggelim. Igazából eddig még sose dobtam ki, bármennyiszer is csináltam. Szerintem nyert ügyem van - fordult szembe Kelly Jimmyvel, aki a derűt még csak elrejteni sem akarta a verseny lehetőségére. A szoba falai világos, boldog-sárga színnel rendelkeztek, ami a nyarat, a kései tavaszt idézte, a benne lévő kétszemélyes ágy kerete pedig oválisan tartotta helyén a matracot, Kelly mégsem próbálta ki azt, helyette a hatalmas ablakot figyelte, a még félrehúzott függönyöket és azt a barna, színében is a falakhoz és a bútorokhoz illő éjjeliszekrényt, amin bőven elfért volna az összes könyve, de még minden egyes ruhája is, csak akkora volt. A barnára mázolt, lakkozott padló és az arra rátett szőnyeg ugyanolyan puha volt, mint amilyennel Kelly is rendelkezett.
- Ohó! El fog vérezni Kelly! Tudja, nagy gyakorlatom van, és eddig száj nem maradt még éhesen - érkezett Stevens válasza. - Legyen gofri! Vagy grillezett szendvics, vagy sajtos-hagymás rántotta. Egy kis hússal - az ajánlatokra a kis fekete szélesen elmosolyodott, hogy aztán Jim mellett ebből a sárga szobából átlépjen a másikba.
- Legyen rántotta, és akkor ön megpróbál engem levenni a lábamról, én pedig önnel próbálom ugyanezt megtenni. Csak egy gond van, azt hiszem - miközben beszélt, és a lehetőségeket mérte fel, az ágy mögötti szürkésbarna falra vándorolt a pillantása, a függönytelen és szerényebb ablakra. És habár keskenyebbnek tűnt az ágy kerete, a fehér bútoron átfutó barna ágytakaró, az egyszerű, sarkakkal ellátott masszív ágykeretnek döntött sárga párnák nem a kényelmetlenséget szimbolizálták. Habár a padló itt is ugyanaz a barna volt, mint a ház mindegyik részén, az éjjeliszekrény visszafogottabb, kisebb volt, mint a másikban. Az előző szoba a nyugodt, otthonos vidámságot hirdette, a másik pedig a kényelmes szimmetriát. - Ki fog dönteni arról, hogy melyikünk nyert? - fejezte be, és ahogy kifordult volna a szobából, Jim alakjába ütközött bele a a bejáratban, aki komolyan elgondolkodhatott ennek lehetőségén, ezt pedig a ráncba futó homloka jelezte. És a pillanatnyi zavara, ahogy Kelly véletlenül az alkarjához ért, amikor elhaladt mellette.
- Na jó, ez így nem ér - a lány torokköszörülést hallatott, a vidámsága pedig egy halk nevetésben teljesedett ki, amit aztán tétova pillantással fejezett be.
- Ha már a kedvenceknél tartunk, azt elárulja nekem, hogy mi az az étel, amit minden egyes nap képes lenne befalni és aminek nem tud ellenállni? - habár félig-meddig Jim a pillantásának útjában állt, hogy távolról újra számba vegye a lehetőségeit. Még az ajtó újbóli kinyitására sem fordult meg, hogy ellenőrizze ki is érkezett meg újra, Stevenst figyelte inkább.
- Végtelenül egyszerű ember vagyok, Kelly, de ha választanom kellene a hamburger és a pizza között, akkor végtelenné tenném az elém rakott mac and cheese-t, a tetején parmezánnal. Szerintem egyedül nekem van húsmentes kedvencem a fiúk közül, attól függetlenül bármikor meg tudnék enni egy gnút. Vagy deep dish pizzát, sushit, tatár beefsteak-et - Kelly akaratán kívül is kiszélesedő mosollyal reagálta le a választ, mialatt a férfi Ryder jelenlétében válaszolta meg ezt a kardinális kérdést.
- Mac and cheese tehát - nem, nem ajánlotta fel, hogy elkészíti. Egyetemistaként rengetegszer készítette el, mára pedig megunta és inkább csak kivételes alkalmakkor szórakoztatta magát azzal. A pillantása Ryderre vándorolt, és ahelyett, hogy megkérdezte volna, köze volt-e a híváshoz, megköszörülte a torkát. - A fehér-barna szoba lesz az enyém. Jimmy aludhat a méhecske-barlangban - bólintott is rá a döntésére, mintegy megmásíthatatlanul. Hogy érdekelte-e az, hogy mások mit választottak? Igen, de direkt nem tette fel ezt a kérdést, helyette ellépett a korábban lepakolt kézi táskáiért, hogy azokkal befoglalhassa a szobáját, mintegy jelezve, az az ő birodalma lesz. - Jim, ugye képes aludni majd abban a cuki szobában? - tette fel a kérdést, ahogy újra megjelent az ajtóban, immár kifelé, táskátlanul. Teljesen idegen volt neki ez a szó (a cuki), és nem véletlenül használta. Teljes mértékben férfiatlan volt, és mintegy reakciót várva, azért a pillantása Ryder felé is elcsúszott, hogy ő vajon mit gondolt erről (is).

Valahol az akadályok legyűrése sosem okozott különösen gondot számomra, ellenben a cégünk kialakulásának kezdetén egybe mégis sikerült beleütköznöm. Olyan embernek vallottam magamat mindig is, amit az emberek manapság csak a magányos farkas jelzővel címkéznek fel, akinek a csapatban működéshez nem fűlik túlságosan a foga. Sosem rendelkeztem népes baráti társasággal és a segítséget sem tudtam nyugodt szívvel elfogadni. Számomra szükség volt egy visszaigazolásra önmagam felé, hogy bármit is próbáljak elérni az életben, ahhoz nem kell két kézzel a másikra támaszkodnom, hanem bőven elegendőnek bizonyul a saját lélekjelenlétem is. A GR után ezt nem tehettem meg, ahogyan az előtte lévő cirka 2 és fél évben sem, amit testőrként működtem kisebb megbízatások keretein belül. Nem vághattam magamat a sarokba vagy szeghettem fel az államat mondván: én egyedül dolgozok - mert képen röhögtek volna. Csapatjátékosnak kellett lennem, olyannak, akire az emberek számíthattak és nyugodt szívvel bízták rá az életüket, mert tudták, ez a pasas az utolsó lélegzetvételéig is fedezni fogja őket. Egy rendszerbe kellett beleszoknom, ami mindig is távol állt tőlem, mégis mélyen belül érdekelt annak felfedezése. Kezdetben tagadhatatlanul gondot képzett ez nálam, hiszen nem egyszer vágtam neki egyedül egy probléma megoldásának, miközben a csapat tétlenül várakozott arra, hogy az általam kiadott parancsot teljesítse, ami túl későn vagy sosem jutott el hozzájuk, de az eredmény, amelyet az önmagam számlájára írhattam annál előbb lelt nyilvánosságra. Meg kellett tanulnom együttműködni, bízni a partneremben, a környezetemben és abban, hogy összedolgozni másokkal nem átok, hanem egy létfontosságú érdek a siker eléréséhez vezető ösvényen. Manapság már könnyedén veszem a csapatokkal történő együttműködést. Ami kezdetben az idegeimre ment, most türelemmel nyugtázom magamban, miszerint az emberek kétségkívül nem egyformák és az egyiknek nehezebb beadagolni az őt érő változásokat, mint a másiknak, aki elfogadja és együttműködik, megértve az általam meghozott döntések lényegét. Ezért sem tartok igazából Kelly munkahelyétől, noha minél többet hallok róluk, annál inkább válik nyilvánvalóbbá számomra, hogy meglehetősen széles skáláról van szó, ami a személyiségeket tereli egy csokorba. Egy részem várja az újonnan jött ismeretség felfedezését, a másik viszont a főnökre koncentrálódik és a háttérben mozgatott szálakra, amik eddig nem keresztezték egymást és gabalyodtak össze oly kuszán, hogy az Bridges bukását eredményezze. Érdekes lenne látni a folyamatot, ahogyan belefullad a saját mocskába, amit maga halmozott az elhallgatott momentumokkal és tettekkel egyaránt. Még mindig azt vallom, hogy egy főnöknek a saját emberei legyenek a legfontosabbak, hiszen nélkülük egy híd alá is mehetne, hogy onnan igazgassa az elképzeléseit. Egy cég felépítése nem egy emberből áll és általában a dolgozók viszik el azt a hátukon, míg a vezető fürdik a sikerekben és bezsebeli az elismerést. Azonban minél több terhet ró rájuk, minél többet hallgat az őt érő kellemetlenségekről és söpri a szőnyeg alá őket, annál ingatagabb lesz ez az egység, míg végül észrevétlenül is, de a folyamat során összerogy az idők alatt felhalmozódott súly alatt. Kétségtelenül ez lesz a feladatunk; egy jobb körülményt teremteni azok számára, akik másoknak segítenek, kevésbé figyelembe véve Bridges eddig jól működő szokását, miszerint amiről az ember nem tud, az nem is fájhat. Ha rajtam múlik, teszek majd róla, hogy üvöltsön a fájdalomtól.
Kelly szavai olybá tűnik még több kérdést vetnek fel benne és egyben rákényszerítik őt a felesleges magyarázkodásokra is. Nem éreztem a tőle érkező befolyásolás minimális szándékát sem, mellesleg olyan embernek sem vallanám magamat, akit ennyire könnyedén rászedhetnek bármire is. Ötvenszer átgondolom a terveimet, hogy az ötvenegyedik alkalom során meglépjem azt, miután megbizonyosodtam a körülményekről. A részletekre törekszem, egy folyamat felépítésére és minél bonyolultabban épül fel, annál inkább vágyom annak megismerésére. Ellenben sosem leszek részlehajló csak azért, mert a másik próbál olyan irányba terelni. Hogy próbálkoztak már ezzel bármikor? Megtették, de sosem jártak sikerrel. Felismertem már ennek minden apró rezzenését, Kelly szavai viszont nem ezt sugallták, ő azonban mintha még mindig úgy érezné, hogy alibit kellene biztosítania magának csak azért, mert kifejtette őszinte véleményét. - Egyébként is, ha ugyanazt a rendszert követnénk, ami már egyszer belebukott a saját elképzeléseibe, mi értelme lenne a jelenlétünknek? - teszem fel a magam részéről költői kérdést és csak ezután folytatom. - Ha elfogad egy tőlem származó jó tanácsot Kelly, nem magyarázza meg az őszinte véleményét. Mondja ki és ennyi, ne gondolja tovább. Ne engedje ugyanakkor azt se, hogy bármi is megingassa az elképzelésitől, elvégre ha megteszi, akkor válik majd igazán befolyásolhatóvá, az pedig hatalmas előny a másik félnek. Én sem fogok engedni a terveimből, ezt már most garantálhatom. - ezzel burkoltabban is, de arra célzok, miszerint a fejemben élő elképzelés már adott. Korábban sem őt löktem volna ki a nagyközönség elé, hogy adjon számot a felém intézett szavai miatt, mert csak átláthatóbbá tette számomra mi folyik a munkájának hátterében, amiről a főnöke bizonyára nagyokat hallgatott volna. Márpedig csak és kizárólag úgy tudjuk maximálisan végezni a munkánkat, ha nincsenek közben ilyen kitérők/bökkenők a háttérben, ami nemhogy megvédi az ott dolgozókat, hanem pont tesz róla, hogy az ottlét nehezebb legyen számukra. És ha Kelly korábban nem is tett volna említést erről, idővel jómagam is rájöttem volna ezekre, azt viszont Bridges nem tenné zsebre, amit a hallgatása miatt kap. Mindannyiunknak jobb a békés megoldás vagy ennek hiányában behajtom rajta Kelly felé tett ígéretemet és őt teszem ki az ablakon kilógó játék első szerencsés nyertesének, amit ugyan a magam részéről olyan belsős poénnak szánok, viszont félúton ezt mintha társaságom komolyan is venné. Nem tehetek róla, egyszerűen az arcomon korábban feltűnő mosoly szélesebb ívet ölt ennek hatására és aligha tudnám elrejteni szórakozottságomat emiatt. - Nem szokása felismerni az iróniát, nemde? - kérdezek rá mindenesetre egyáltalán nem vádlóan vagy haragosan, továbbra is szemeimben a szórakozottság jeleivel, pusztán érdekel a válasza. Mondjuk úgy túlságosan magasra dobta azt a bizonyos labdát ahhoz, hogy ne lehessen közöm a leütéséhez.
Az utunk a mai autós kirándulásunkhoz képest elég könnyen lezavarható távnak tűnik, ezért mikor felfedezem az ismerős épület nyomait, lassítani kezdek terepjárómmal. Kellyt eközben a szomszédokról szóló nehézségekbe avatom be, az álcánkba, ami eddig jól megállta a helyét és ezután sem hinném, hogy bármi megkérdőjelezhetne lenne belőle. Arra törekedtünk, hogy egy nyugodalmas környéket válasszunk. Olyat, ahol többször is megfordultak új emberek, ha éppen egy generáció kiesett és olyannak vették át helyüket, kik szeretnének a város nyüzsgő valójától némiképpen megszabadulni. Az itt élőknek nem érdekük a felesleges balhé kezdeményezése, noha örömmel fedezik fel vagy lepik meg az újonnan érkezőket süteményekkel vagy egyéb házavató ajándékokkal. A kíváncsiság minden emberben ott él, némelyikünket viszont könnyedén az irányítása alá is vesz.
- Valami vész esetén használandó forgatókönyvre? Nem is kérdéses, hogy ilyennel is rendelkezünk. - biztosítom efelől, ám szerencsére nem kellett még hasznát vennünk a B tervnek vagy C-nek. Olykor jómagam is az egyszerűséget pártolom.
A kezdeti ismerkedés a két fél között zökkenőmentesen halad és úgy tűnik nincs nyoma annak a feszélyezett légkörnek, ami egy új élmény során jelen lehet egy emberben. Jimmy jó ember volt és mióta megismertem őt mást sem csinált, csak kitűnő módon egyensúlyozott a magánélete és a munkája közötti vékony határ mentén. Ikerlányai vannak otthon, hatévesek és a felesége tölti velük ideje nagy részét, ellenben Jim is azon van, hogy ő se maradjon ki a lányok életéből. Végtelenül türelmes, nyitott fickó, aki korábbi katonai tapasztalatait figyelembe véve több módszert ismer az ellenség kiiktatására, amiknek körülményeiről aligha mesél, de néha-néha átadja az újoncoknak tudását. Tudom jól, hogy a hölgyemény a legjobb kezekben lesz vele (is), ezért valahol a felesleges aggodalom nem üti fel fejét bennem a továbbiakban is, amikor úgy döntök én magam leszek olyan közlékeny és gyors körbevezetést alkalmazok Kellynek, hogy tisztában legyen azzal a hellyel, amit pár napig még bizonyára az otthonának fog nevezni. Noha jómagam sosem tudnék ilyen helyen élni, számomra ez már túlontúl kiesik a komfortzónámon kivülre, ellenben próbálom megragadni az előnyeit beszédem közben, még ha sosem voltam jó az ilyen szónoklásokban. Chad szerepe volt mindig is a beszéd, az emberek meggyőzése, én a tettek emberének vallottam magamat, de ha véleményem volt, aligha tudtam volna visszafogni magamat. Az viszont egészen más, mint amikor egy ügyfélt próbálsz meggyőzni az őt szolgáló javakról, mert ahhoz Rutherford kitűnően ért.
- Ha engem kérdez, egyszerű ágynak nézem csak, semmi többnek, szóval ezzel kapcsolatban nem segíthetek. Ez már túlmutat az én tudásomon is. - vallom be és bár Stevens arcán látom, hogy nekiindulna már a szokásos agytágításnak, miszerint ez nem csak egy ágy vagy próbálj meg nyugodt pillanatot találni a gyerekeid mellett egy kényelmetlen ágyon szöveggel, de még időben rájön, hogy nem kettesben vagyunk, Kelly előtt pedig ezeket az információkat jobb megtartani magának. Ellenben észreveszem hirtelen felbuzdulását, amit próbálok nem feltünően lereagálni. - Lesz lehetősége kitapasztalni őket és ahogyan elnézem partnere is, akivel ezt megvitathatja. - tekintetem Jimre siklik, aki láthatatlan kalapját leemelő mozdulattal jelzi szolgálatát a téma további kifejtésében. Bár hirtelenjében úgy érzem mindent elmondtam, ami fontos lehet ezen a helyen - tekintetbe véve a korábbi szavait, miszerint egy forró zuhany és egy ágy jól esne számára - de a további kérdések meghallgatására már nem marad lehetőségem, mert Tanner Marie helyett most az én telefonomon próbálja felhívni magára a figyelmet, így kimentve magamat sétálok ki a ház elé, hogy ezáltal fogadjam a hívását.
- Tanner, hallom kerestél. - testemmel nekihelyezkedek hatalmas autóm oldalának és a vonal végéről kihallatszó riposzt csak egy öregember zsémbes mérgelődésnek hangzik, miszerint lefordítva: ennek ellenére baromira hidegen hagyott engem ez az egész. Mielőtt azonban mélyebb vitákat folytatna le erről - mert tudom, hogy igényelné - inkább a lényegre tér, ami inkább csak ködösítésnek hat, mintsem olyannak, ami miatt kedvem vagy motivációm is lenne megmozdulni.
- Mi a franc történt, Tanner? Nem lehetne ezt bővebben kifejtened azon kivül, hogy egyfolytában azt hajtogatod, hogy jó lenne ha odatolnám a képemet?
Feszült vagyok, a fenébe is, miért ne lennék? A céggel van valami? Az embereimmel, esetleg Chad? Marie szólt volna róla, de nem tette, ezért próbálom ezeket a lehetőségeket mihamarabb kizárni a fejemből. Élesebben szívom be a levegőt és elrugaszkodok eddigi helyzetemtől, hogy járkálás során hűtsem le felpaprikázott idegrendszeremet. - Nem telefontéma..felfogtam. - a tarkómra siklik tenyerem és megdörzsölöm annak felületét. - Egy óra múlva benézek hozzád. Ajánlom, hogy nyomós indokod legyen a titkolózásra. - még egy sor mérgelődést kihallok az ügynök repertoárjából, mely után csak az ismerős monoton hang marad ami azt jelzi, több mondandója nem maradt számomra. Jó lenne ezt személyesen megbeszélni. De azért adhatott volna némi támpontot, hogy ne kapjak idegbajt ebben az egy órában, amíg meg nem ejtjük azt a bizonyos találkozót. Újabb oxigént juttatok tüdőmbe és higgadtságomat tükrözően lépek vissza a házba, éppen belecsöppenve valami vitába és annak is a végére. Nem feszültségtől túlfűtött veszekedés ez, inkább mintha valami szórakoztató él lenne kettejük civakodásában. A részletekre viszont most nem kérdezek rá, már csak azért sem, mert úgy tűnik Kelly döntött a szobájával kapcsolatban.
- Ha engem kérdez, jó döntés. - félmosolyt ejtek, ezzel mintegy választ is adva a korábbiakra, miszerint melyik az a szoba, amit mindenki más használ. Kelly választása volt az. Valahogy a színesebb világ egyiküket se vonzotta egy ilyen helyzetben, noha arra sosem tartottam igényt, hogy mély elemzésekbe kezdjek ennek miértjére.
- Úgy tűnik közbejött valami, ezért nekem... - tekintetem az órám lapjára siklik.. - hamarosan indulnom kell. Lenne még bármilyen kérdése Kelly vagy eddig minden érthető? - nem hiába kérdezek rá, ellenben én tovább folytatom mondanivalómat. - Ha a későbbiekben még pluszban bármi eszébe jutna, szüksége lenne valamire, Jimmynek ezt jelezheti. Biztos vagyok benne, hogy nem fog válaszok nélkül maradni. - készítem fel őt a továbbiakra, majd Stevensre téved tekintem. Nem tudom, hogy bólintást várnék a részéről vagy bármilyen megerősítést, de nem mintha szükségem lenne rá. Ismertem már őt, a módszereit, csak jelen helyzetben annyira méregetett, amiből biztos vagyok benne, hogy leszűrte valami probléma lehet. Rákérdezni azonban nem fog magától, ellenben megvárja, hogy én avassam be, amit megtennék, ha tudnám miről is van szó pontosan.
- Holnap a munkahelyén bizonyára találkozni fogunk és szeretném, hogyha a kollégái bemutatásában a segítségünkre lenne, ahogyan egy gyors körbevezetést sem elleneznénk. Bridgesnek bizonyára nem lesznek ilyen szándékai vagy nem olyan mértékben, ahogy én szeretném. Semmi komolyra ne gondoljon itt, egyszerű alap felvezetés lenne az egész. Megkérhetném majd erre, hogy ezt ön intézze holnap?
Az, hogy ott és mi fog történni én aligha tudnám megmondani, de jó lenne, ha egy olyan ember lenne a segítségemre, aki nem idegen és a szándékai sincsenek megspékelve egyéb kellemetlen változókkal. Mindenesetre addig nem kezdek neki a ház elhagyásának, amíg mindennek tisztázása nem játszódott le közöttünk.

A napok hetekké, azok hónapokká dagadva teltek, miközben Kelly nem tett mást, csak hagyta, hogy a munka uralja az életét, hogy az ott tapasztalt nehézségek olykor elnehezítsék a gondolatait. Csupán kezdetekben érzett feszültséget, hiszen nem volt annyira nyitott, tartott a többiek viselkedésétől, újként pedig a befogadás és a beilleszkedés esetleges kudarcától.  A kezdeti időszakban bizonytalanul kelt fel, olyan motivációs szövegeket belesuttogva a reggeli egyedüllétbe, amit ma már butaságnak tartott volna, de az elfogyasztott kávék után a lelki békéje mindig a helyére került, és minden alkalommal felvértezve magát indult neki a napjának. Az emberi viselkedés nem tántorította el a munka iránt érzett elhivatottságától, mert egy olyan világba csöppent a call centerhez csatlakozva, amiről az előtt vajmi keveset tudott. Naponta újabb információkkal gazdagodott, gyorsan elsajátította azokat a kérdés-válaszokat, amelyek a segítségnyújtás alapjait képezték,  és ha azt már kevésnek ítélte meg, akkor azon is túlmenően olykor kockázatot vállalt és a saját feje után ment a hívások során, mert szükségesnek ítélte meg azt, hogy felülbíráljon bizonyos sablonokat, begyakorolt, élettelen válaszokat.
Nem kellett ahhoz sem sok idő, hogy lassan, de biztosan olyanná váljon, aki a többiek segítségére is volt, ha éppen arra volt szükség, hogy meghallgasson másokat. Annak ellenére, hogy a kérdései kiapadhatatlan forrásnak bizonyultak, nem esett nehezére Kellynek az sem, hogy kedvességgel, törődéssel viseltessen mások irányában és nem gondolta azt sosem, hogy azzal, ha mások az érzelmeiket rá is bízták, azzal kihasznált volna bárkit is. És inkább mások érzelmeit engedte szabadjára, magára, mintsem a saját belső, elhatárolt világát tárja ki másoknak. Megtehette volna, bízhatott volna legalább valakiben itt, New Yorkban is, és olykor vágyott is erre, de valahogy sosem bízott talán önmagában annyira, hogy ezt el is érjék nála mások. És pont emiatt érzett kegyetlen magányosságot az otthonának négy fala között, a sok ezernyi könyvlapot birtokló gerincek közt. Erről pedig csak George tudott, akinek a társaságát sosem utasította el.
Mindezt pedig az sem tudta nála elrontani, hogy Mr. Oliver Bridges tuskóként és haszontalan emberként volt a HR-es asztal mögött, akinek a munkássága Ryder előtt sem maradt homályban, Kelly pedig a férfi szavai nyomán tudta, hogy nem lett a GR főnökének kedvence. Meg tudta érteni, és nem is akarta volna folyton védeni az embereket, folyton kifogásokat és csitító élt találni a véleményének, mégis úgy tűnt, hogy a mellette ülő férfi újra és újra figyelmezteti őt erre. Elgondolkodott mindazon, amit hallott, csendesen elraktározva minden szót és a tanácsot is, amivel Ryder élt vele szemben és anélkül, hogy ellenkezett volna vele, elfogadta azt. Kelly nem volt az a lázadó típusú jellem, ameddig nem adtak rá okot, mert ha mégis igazságtalanságot látott, azért bármikor képes volt ki is állni, megvédeni a saját maga igazát - ha arra volt szükség. És kifejezetten gyűlölte azt, ha tehetetlen volt, ha nem látott megoldást, ha nem tudott a maga gondolatai közt eligazodni. Hagyott némi időt a válaszra, mert a sértődékenység abszolút nem volt részese annak.
- Az én fejemben nem így csapódik le mindez, de már nem első ízben jelzi ezt a meglátást. Talán a jövőben sikerül tennem ellene és úgy talán változtathatok is az álláspontomon, a kimondott véleményemen - a kritika jobb esetben nem gyengítette le őt hosszú időre, mert Kelly tudta, hogy végtére is egy ismeretlentől kapott olyan tanácsot, amit igazán megfogadhatott. Valahogy érezte, hogy nem kellene kételkednie a mellette ülőben - jelen helyzetben. Mert azzal, hogy elfogad véleményt, meglátást, még nem kell feltétlenül bíznia is hirtelen egy másik, kvázi ismeretlen emberben. Még akkor sem, ha nagy volt a kísértés, és ha segítettek is rajta. A bizalom illékony és törékeny mivolta időigényesen épület fel Kelly esetében, aki nem osztogatta azt ész nélkül. És végtére is, neki szüksége volt arra, hogy valamennyire megismerje a másikat, hogy be is engedje az illetőt az életébe. Hiába vallott arról, ami miatt itt kötött ki, még nem árult el magáról ugyanúgy semmit. Az érzéseiről, arról a teljes bizonytalanságról, ami megbéklyózta őt és folyton emlékeztette arra, hogy esendő, és hogy tulajdonképpen még mindig ugyanaz a rémség uralta a gondolatait, amit az apja tett vele, velük, az anyjával - ez a felismerés pedig elkeserítő volt. De ha mindezek nem is lettek volna elegendőek az életében bekövetkező változásokhoz, az eredeti problémát sem feledte el csettintésre, hogy honnan is indultak ki, Ryder szavaira adott válasza ha elutasító is volt, már az, hogy ő teljesen másként látta a GR szervezetét, nem úgy csapódott le, mint szerette volna. A férfi arcán kirajzolódó szórakozott mosoly már majdnem a nevetés előjeleként futott végig az arcvonásain, hogy Kelly pislogva fogadja a következőeket: irónia.
- Ez az lett volna? - ne már! - Valószínűleg csak önt nem ismerem eléggé ahhoz, hogy érezzem az iróniáját a szavaiban - rázta meg már mosolyogva a fejét. - Lesz időm gyakorolni ezt magán a következő időszakban. Mit kapok, ha felismerem? - bolondos pillantást vetett Ryder felé, abszolút nem gondolta komolyan a kérdését. Azt viszont, hogy nem ismerte, tartotta magát hozzá. És mindenkinek máshol húzódtak meg a határok, ez egyértelmű volt.
Nem lepte meg az sem, hogy a férfi válasza célratörő volt, hogy minden lehetetlen helyzetre volt és talált egy megoldást, ám Kelly azt gondolta, hogy ez nem csak Ryder esetében volt így, hanem minden embere ennyire felkészülten állt a munkájához. Nem is tehették volna másként, hiszen a megvédett ügyfelek jellemre egészen más vonásokkal rendelkezhettek, ami megkövetelte azt a fajta rugalmasságot, hogy soha ne blokkoljanak le, hogy a fejüket használják, és ehhez nem kellett megkérdeznie Mr. Danforth-t, hogy tudja. Ehhez nem kellett olvasnia különféle krimiket sem, mert a maga mögött tudott harminckét éve alatt sok helyzetben megfordult már, és a tudáséhségének köszönhetően sikerült olyan információkat is megtudnia, amikről talán nem kellett volna, ám azokat sosem használta fel mások ellen, mert a legutolsó gondolata volt az, hogy bárkit is bántson vagy rosszat akarjon másoknak.
Odabent a házban Jimmy és Ryder szavainak hála megint csak sikerült elfeledtetni vele részben az aznap történéseit, amiért roppant hálás volt az őt körülvevő férfiaknak, ám szavakkal nem tette ezt szóvá - mert a szemüveges úr már azt is jelezte korábban. A kis fekete kezdte kiismerni a férfi határait, amit ha tudott, nem akart volna átlépni. Egyelőre. Mert nem hitt abban, hogy felmerülő nézeteltérések nélkül végig tudná lavírozni az életének további éveit.
- Ha csak egyszerű ágyak, akkor nem hiszem, hogy egy percet is képes leszek aludni - mosolyodott el már a bútorokat érintő beszélgetésnél, bólintva arra, hogy Jimmyvel majd ezt a fontos kérdést megvitathatja. Lesz rá ideje, és ha belegondolt, nem is kerülhette ki a férfit, mert Stevens azért volt jelen mellette, hogy vigyázzon rá, nehogy baja essék. Nem véletlenül nyúlt pár naponta altatókhoz. Az agya folytonos pörgése, a gondolatai nem engedték, hogy az álom túl mélyen érje utol, hogy képes legyen a REM-ázisba elérni, ami fárasztó volt, mert képtelen volt kipihennie magát rendesen. És azt sem tudta megmondani, hogy mikor aludt négy-öt óráknál többet egybefüggően.
Eszében sem volt megakadályozni Mr. Danfortht abban, hogy magukra hagyja, de nem az az ember volt, aki huzamosabb ideig képes lett volna a csendet választani, ha volt valaki a közelében, akin érezte, hogy ő is inkább beszélne. Christian kivételével pedig úgy tűnt, ma mindenki a fecsegést választotta, lényegi elemekkel teletűzdelve persze. Ahogy körbejárta Kelly a szobákat, felmérte a berendezéseket, a pillantása bejárta az egész teret. Várt, türelmesen, hogy melyik milyen hatással lesz rá, és habár egy része várta volna azt, hogy a vidámság az ő lelkébe is beköltözzön a napraforgó színű szobában, mégsem tette. Stevenst felvillanyozta a konyhatündér szerep, amit Kelly ki is használt - úgy tűnt, olyan közeg részese lett, ahol a férfiak közt nem a súlyvesztés volt a lényegi pont. A döntését követően, és Ryder újbóli feltűnése következtében a kis fekete felváltva nézett a két férfire.
- Egyszer! Egyszer mehetnék abba a szobába! Esküszöm legközelebb átfestek itt mindent és gusztustalan pinkké varázsolom, hogy mindenki a sárgába menjen - a jókedve elárulta, hogy nem gondolta komolyan a dohogást, és habár Kelly már épp azon volt, hogy elnézést kérjen a férfitől, nem tette. Döntött, és volt egy véleménye, amelyről korábban Ryder is biztosította, hogy jó lenne indoklás nélkül ki is élveznie azt. Most azt tette, és mégsem érzett büszkeséget. Lényegében ez annyira pitiáner döntés volt, aminek igazán nem is volt tétje.
Amikor újbóli szavak érkeztek Rydertől, Kelly rá pillantott, aztán Stevensre.
- Egyelőre nem hiszem, hogy bármi lenne a részemről, amire még szükségem lehet - kezdett bele, és ha már tálcán kínálták Jimet neki, rámosolygott a szerencsésre. - Igyekszem majd csak olyat kérdezni, amire választ is adhat, mert máskülönben holnap reggelig a kanapén fog ülni és rongyosra jártatnia a száját. Mondhat nekem nemet.. nem sértődöm meg - dőlt neki a falnak maga mellett, mellkasa előtt összefűzve a karjait, hogy a bokáit is keresztezze aztán. Habár nem volt hideg odabent, mégis lúdbőrözni kezdett, mert a nyugalom kihozta belőle az egész napos izgalmakat, a megpróbáltatásokat, ami egyáltalán nem tetszett neki.
- Amire tudok válaszolni, arra fogok is, ezzel sosem volt problémám, azt gondolom. Ha pedig túlságosan is ingoványos területre tévedne, tudatni fogom azt önnel, Kelly, efelől ne legyen kétsége. Azért vagyok itt, hogy segítsek és hogy biztonságban érezze magát. Ha ez azt jelenti, hogy beszélnem kell, megteszem. Nem lenne sokkal másabb, mint otthon - biztosította Kellyt a szavaival, félretéve azt a nyugodt derűt, amit korábban megütöttek az ételkészítéssel. A nő lágyan bólintott az ajánlatra, hogy aztán ezt megbeszélve már ismételten Ryderre vezethesse a pillantását, aki úgy tűnt, hogy még valamit tisztázni szeretett volna az előtt, hogy magukra hagyta volna a párost.
- Nincs akadálya ennek, azt gondolom. A holnapi napomat úgyis először Bridges irodájában fogom megkezdeni, akinek jelezni fogom, hogy a segítségemet kérik majd. Szerencsére vagyunk annyian, hogy az az idő, amit önökkel töltenék, ne okozzon hiányt a munkánk folyamatában és szakszerűen segíthessenek addig a többiek. Bár bizonyára kapok néhány szúrós pillantást, hogy kedvemre sétálgatok, ahelyett, hogy a helyemen ülnék headsettel a fejemen. De nem lesz gond, azt hiszem, mert ha jól sejtem, a többiek számára is nyilvánvalóvá válik majd ennek oka, és akkor utána már nem fognak senkire sem megorrolni. Végtére is a változás szükséges, ezt pedig meg fogják érteni ők is - fejezte be egy időre a beszédet, hogy aztán egyetlen pillanatra csak, de a szemeit a padlóra szegezze. - Holnap reggel nyolckor kezdődik a műszakom, de szerintem elég, ha egy kicsit később jönnek majd - túrt a hajába, kényelmetlenül megmozogva a fal mellett. - Az épület egy üveg-alkotta Rubik-kockára hasonlít, rettenetesen sok emelettel, ahol egészen könnyű lenne eltévedni, mert különböző cégek működnek még másik osztályokon. Mi három szinten helyezkedünk el, nyolc, kilenc és tizediken találnak meg majd minket, habár a portásunk úgyis érdeklődni fog a földszinten, hova is érkeznek majd. Egy bejelentőlapot kell kitölteni minden esetben, mindenkinek - ez szükséges eljárás a protokoll miatt, de ettől igazán nem kell aggódniuk, azt hiszem - sóhajtott fel halkan. - Ha mégis problémába ütköznének, akkor le tudok menni önök elé majd, ha szeretné, Ryder - ajánlotta fel, azt nem hozzátéve, hogy úgyis elérik telefonon. Úgy gondolta, hogy Jimmy nélkül úgysem fog belépni sehova sem, ezért a legkézenfekvőbb megoldás úgyis az lett volna Kelly szerint, ha Stevenst keresik fel, ő pedig szólhatott a lánynak. Ha volt még Rydernek kérdése, bármiről is ami az épületet, vagy a holnapi napot érintette volna, minden bizonnyal, elutasítás nélküli válaszban részesült volna a kis feketétől, mert a félreinformálás nem az ő asztala volt.
- Egy idő után már fel fognak mindenkit ismerni a portások - ez csak a beszokási időszakban lesz jelen - tette hozzá csendesen, hogy aztán elinduljon a konyha felé, hogy felfedezze azt magának. Nem akart volna szemtelen lenni a döntése miatt, de a megkorduló gyomra mégis csak rácáfolt arra, hogy ne tudna egy falatot sem enni. Csak pár centin múlt, hogy sikerüljön ellépnie Ryder mellett anélkül, hogy hozzáért volna, a karja egy pillanatra súrolta a férfi zakójának anyagát, de túl fáradt volt ahhoz, hogy elnézést kérjen. Ráadásul mozognia is muszáj volt, mert azzal kizökkentette magát abból a fáradtságból, amivel a teste felhívta magára a figyelmet.

Leheletnyi vékony határnak tűnik mindaz, ami az őszinteségem és a mások különösen nem pozitív reagálása között húzódik meg. Nem mindig szánom sértőnek a szavaimat vagy éreztetem másokkal, hogy jelentéktelen a létezésük számomra, noha Vivienne szerint előbb fog piros hó hullani az égből nagy pelyhekben, mintsem engem a kedvesség mintaképévé avassanak fel. Különösen sosem ügyeltem arra, hogy óvatoskodjak másokkal szemben, mert az én nézetemben az igazság felülírt mindent. Lehetek másokkal kíméletes, pátyolgathatom finoman a lelkivilágukat, ha éppen hazugságokkal kábítom őket közben amelyek a későbbiek során úgyis kiderülnének, az pedig nagyobbat ütne, mint a kezdeti őszinteség. Az emberekkel az a gond, hogy mindenki az igazat akarja hallani. Azt, hogy valaki nyersen odategye a véleményét és ne kelljen találgatnia vagy órákon át őrlő gondolatokba feledkeznie amíg rá nem jön egyes szavak mögöttes tartalmára. Mégis abban a percben, hogy valaki nem kertel a véleményével kapcsolatban rájönnek, miszerint mégsem igazán tűrik el azt. Nálam az őszinteség mindig is fontos szerepet töltött be. Csak így tudok tiszta lappal indulni a másikkal szemben, minden bizonytalanságot, rossz érzést félrerakva, mely befolyásolhatná későbbi döntéseimet, egyben az illetővel lévő kapcsolatomat is. Ki nem állhattam, ha a képembe hazudtak ellenben ha mégis meglépte valaki, az az ember előttem egy életre eljátszotta az esélyeit. Hiszek a második esélyekben, az újrakezdésben, franc se tudja manapság még miképpen címkézik fel mindezt, de abban már nem, hogy ez minden esetben kijár. Az embernek tudnia kell a határait, azt, hogy mit nyel még be a másiktól, mi az amit még eltűr, mielőtt végképp elszakadna az a a bizonyos cérna. És nálam a hazugság az, ami utolsó cseppként értelmezhető abban a bizonyos pohárban.
Kellyvel szemben nem célom sértő módon fellépni, még ha talán úgyis jöhet le neki mindez. Egy részemről jó szándékból történő tanácsot osztok meg vele, miszerint legyen határozott a saját véleményével kapcsolatban. Álljon ki mellette, ne engedjen abból kevesebbet, legfőképp akkor nem, ha azt az elvei mondatták ki vele. Az élet egy játszmaként is értelmezhető, ahol leginkább azok kapnak szerepet és lehetőséget a következő lépésre, akik nem hagyják magukat befolyásolni. Akik nem hódolnak be mások akaratának még akkor sem, ha úgy érzik ezzel annak a félnek bántódást okoztak. Elhihetik, az az ember szemrebbenés nélkül megtenné fordított helyzetben és még kényelmetlenül se forgolódna az ágyába utána. Szerettem volna én is úgy gondolni, hogy tisztességesen játszani kifizetődő és egy bizonyos mértékig talán az is. Alkalmazkodni a törvényhez, emberekhez, mégis idővel ahogyan észrevettem miképpen csúsznak ki hatalommal bíró bűnözők a hatóságok kezei közül, csak mert egy nyamvadt dokumentumra vártak, ami később megállta volna a helyét a bíróságon, annál inkább nehezemre esett tétlenül ücsörögni és malmozni, amíg ugyanaz a bűnöző vigyorogva járt túl ismételten a helyesnek vélt rendszer eszén. Sosem lenne bátorságom azzal áltatni magamat, hogy a glória ott köröz a fejem felett, ahogyan tagadni sem, miszerint alkalmanként nem a saját játékszabályaim szerint játszottam, de nem hétköznapi esetek olykor drasztikus lépéseket követelnek és olyankor az ember nem hivatkozhat arra, hogy a kezei megvannak kötve. Az olyan mocskokkal szemben, mint Bridges is, aki egy égető problémát vigyorogva söpör félre gondolván nem az ő érdeke - és nem ő az utolsó aki ilyet művel - nem árt kreatívnak lenni. Másképpen a probléma addig ismétli önmagát, amíg fel nem őrli annak elszenvedőit.
- Minél többet lát vagy tapasztal az életben, idővel annál másképpen formálódnak az elvei. Nem bűn, ha most másképpen látja és az sem, ha nem fogadja meg a tanácsomat. Az a jó az ilyenekben, hogy az ember saját maga döntheti el mennyire áldoz időt erre vagy milyen könnyedén engedi el azt a füle mellett. - fűzöm még hozzá bővebbre szabva gondolataim menetét. Nem vagyunk egyformák, más környezet, más impulzusok vesznek minket körbe a hétköznapjaink során. Ami számára jelenleg elképzelhetetlen, az nekem a túlélési funkcióval ér fel.
Úgy gondolom nem egyszer fejtettem ki közösen eltöltött óráink során mennyire nem szimpatizálok a főnökével, ez viszont sosem lenne befolyásoló hatással tetteimre. Eljátszottam a gondolattal, ahogyan lábánál fogva megszellőztetem egy keveset a pasast, amíg könyörögve, üvöltve kérlel kegyelmet és lehetőleg észhez nem tér? Csalódtam is volna magamban, ha nem tettem volna, ellenben ezek csak gondolatok és bár meg lenne hozzá a vérmérsékletem, annyit nem ér nekem a férfi, hogy a későbbiekben ebből nekem vagy a cégnek ügye származzon. Nem mellesleg társaságomat sem keverném annál nagyobb kellemetlenségbe, mint amennyiben már nyakig benne van azzal, hogy Oliver Bridgest el kell viselnie. Észrevehetően félresiklik tervem, miszerint nem csak gondolatként hozakodok fel ennek ötletével és bár a szavaim mögöttes tartalma között a komoly gondolat aligha bújik meg, mégis enyhe és egyben ritkaságszámba menő szórakozottságom elnyomásához bőven elegendőnek bizonyul. Ebben pedig Kelly szavai is megerősítést adnak, melyet akaratlanul is tőlem nem megszokott mosollyal fogadok.
- Útközben bizonyára célt tévesztett. - indokolom meg a történteket egyben választ is adva feltett kérdésére, ám úgy tűnik kezdünk végre egy nyelvet beszélni a jelenlegi helyzetünk érdekében. - Mit kaphat? Lehetőséget, hogy elkerüljük a további félreértéseket. Az azért elég pazar ajánlat, nem? - egy kósza pillantást eredményezek csak felé, tovább viszont nem viszem gondolatmenetemet az egész abszurd eseménnyel kapcsolatban, amit korábban már felvázoltam neki. A humorizálást édesanyám gyerekkorom óta ölte ki a vénáimból és bár a nővéremmel mindketten kaptunk eme tündéri jóságból, úgy tűnik nálam sokkal inkább sikerrel járt mint Vivnél. Elképzelhetetlennek tartom még a gondolatot is, hogy önszántamból viccet mondjak bárkinek vagy szándékosan nevetést csaljak ki beszélgetőpartneremből.
Az érkezés utáni pillanatok zökkenőmentesen haladnak és szerencsére a szomszédok sem sorakoznak fel, hogy magukhoz híven rögtönzött interjúra invitáljanak minket. Stevens önmagát adja, ez pedig őszintén szólva mindig is segítette egy ügyfelünk nyugodalmát megteremteni. Értett hozzá miképpen terelje el a másik aggodalmát, miközben megmaradt professzionális énje mellett. Én pont az ellenkezője voltam Jimmynek azzal, hogy másodpercek alatt képes voltam egy higgadt helyzetet kiforgatni önmagából, mintha csak annak körülményei között éreztem volna igazán, hogy élek.
Meglehetősen szegényesre sikerül a gyors körbevezetése Kellynek, de magamból kiindulva jobb szerettem önmagam felfedezni egyes helyeket. Jobban megmaradtak a részletek, mintha egy kívülálló elhadarta volna őket, noha ettől függetlenül pár alapinformációt azért megosztok vele, hogyha már a dolgát nem könnyítem meg ezáltal, legalább legyen egy kiindulópontja, ahonnan ezt az állapotot önmagától is elérheti.
Tanner hívása nem okoz meglepetést abból a szempontból, hogy Marie már korábban is hangoztatta a férfi nevét és bár egy gyors ígéretet odaböktem, miszerint lebonyolítom majd mindezt, úgy tűnik az öreget már őrületbe kergette a várakozás. Nem kapok konkrét választ tőle, sem körülményeket, hogy tisztábban átlássam az összefüggéstelennek ható magyarázását, amit a vonal túlsó végéről szedett össze. Mintha egy előadást próbálna levezényelni, de a segítőkártyái az utolsó pillanatban a földre estek volna és fogalma se lenne róla hogyan jönnek egymás után. Persze biztos vagyok benne, hogy szándékosan ködösít, még akkor is, ha tudja ettől az idegeimen jár kötéltáncot. Egy órát ígérek neki, bár fogalmam sincsen mire bólintottam rá. Némi találgatás hátramarad bennem, egy-két név..Remi, valami vele vele kapcsolatban, de sokra nem megyek vele, viszont ha még időben oda akarok érni Tanner erődjéhez, akkor nemsokára muszáj útnak indulnom.
Odabent meglehetősen nyugodtabbnak tűnik a hangulat, mint ami bennem zajlik jelen állás szerint, ennek jelét viszont nem mutatom, ám úgy veszem észre Jimmy egyből kiszúrja. Volt érzéke hozzá, ahogyan ahhoz is, hogyha még fel is fedezte a másik aggályait, kivárta amíg kettesben lehetnek és csak azután kérdezett rá. Tiszteltem ezért, már csak azért is, mert nem is tudnám és egyben nem is akarnám őt beavatni bármi is vár rám a nap további részében. Tanner hangjából kihallatszott az a fajta feszültség, amit nagyon ritkán tapasztalhattam az öregen és általában olyan hírnek volt az előszele, amely egyáltalán nem tetszett.
Kihasználva még hátramaradt időmet fordulok Kelly felé, hogy érdeklődésemet fejezzem ki irányába, a válaszadása közben viszont a hallgatok és figyelek elvet részesítem előnyben. Kérdése ugyan kezdetben nem akad, de helyette részletesebb beavatást kapok arról, hogy mire kell számítanom holnap; mint az épület elrendezésében, mint pedig az ott lévő emberekkel kapcsolatban.
- Megjegyeztem, de remélhetőleg elkerülhetjük, hogy a fél délelőttünket felfedezőtúrával töltsük el. - értem itt ezalatt az eltévedés lehetőségét, közben viszont újra felmérem tekintetemmel a helyet. Jim biztosan mindent elintézett, bennem viszont az egészséges paranoia munkálkodik, ahogyan nem egyszer megtapasztalhattam már. - Ez esetben másnap.. - lépnék egy lépést közelebb Jimhez, hogy berögzült kézmozdulatot kísérő elköszönésünknek adózzunk, de majdnem sikerül összeütköznöm Kellyvel, aki úgy tűnik a konyhát szemeli ki magának. Szerencsére még az utolsó pillanatban sikerül ezt megakadályozni.
- Bármi van, a telefon nálam van, elérsz. Ahogyan Rutherfordot is. - fűzöm még hozzá Jimnek gondolataimat, aki bólint mielőtt a vállamra tehetné a kezét.
- Nem egyszer csináltam már ezt végig, főnök. - mosolyog én viszont kevésbé tudom most viszonozni a gesztusát.
- Woods még a munkaideje előtt érkezni fog, hogy leváltson, ott viszont majd ti eldöntitek hogyan vezénylitek le a többit.
Ismételten egy bólintás, ám további vélemény részéről elmarad. - Tanner élve megnyúz, ha elkések, szóval.. - Jim jót vigyorog ezen, én pedig megindulok az ajtó felé, előtte viszont még visszaszólok. - Viszlát Kelly holnapig.  - a választ már nem várom meg, mert már így is úton kellene lennem, hiszen nemcsak Tanner allergiás a pontosságra, hanem jómagam is eléggé kritikus vagyok ezzel szemben, szóval erős a gyanúm, hogy önmagamnak intenék be egyet, ha mindezt most meglépném.