Kelly & Draden

Mine - Yours

Kelly nem létező bioritmusáról órákon át beszélgethetnénk, de teljesen felesleges erőfeszítés volna az.  Ameddig nem az alapvető irodai munkarendet követték a beosztásai, a nappalai és az éjszakái is teljesen felborultak, ahogy az étkezési szokásai. Volt, hogy napokig csak arra volt képes, hogy szendvicseken éljen, de olyan is megesett, hogy már a "nap" első étkezésekor mac & cheese került az asztalra/tányérjába/ölébe. Csakugyan megesett, hogy az inszomnia és a kialvatlanság miatt dekoncentrálttá vált, ami a munkájában ugyan nem ütközött ki, de minden másban viszont igen.
Már a műszakja közepén járt, amikor legszívesebben a "segélyhívót" elküldte volna melegebb éghajlatra, mert a fickó nem akart másról beszélgetni, mint hogy mennyire magányos, amivel alapvetően nem is volt gond, de az a passzivitás teljesen lenullázta Kelly energiakészletét, amit tapasztalt a másik fél részéről. Nem mindig csak a sürgős esetekkel foglalkozott, hiszen voltak még operátorok rajta kívül is a call centerben, így néha belement abba, hogy csak úgy beszélgessen. Így ismerkedett össze Garyvel is, aki imádott színházba járni és imádta a komolyzenei koncerteket. Viszont Ethan teljesen más volt, mert Kelly képtelen volt kimozdítani abból a passzív ellenállásból, amit tanúsított felé a férfi, és habár a hívás nem tartott tovább negyed óránál, Kelly tehetetlen dühöt érzett. Meg azt, hogy itt és most ő bizony fel fog mondani és inkább elutazna egy pálmafás vidékre, ahol senkivel nem kell beszélgetnie és a teknősökkel úszkálhatna kedvére a meleg óceán vízében. Távol a Bermuda-háromszögtől, nem akart ő eltűnni, csak egy kicsit nyaralni. Majdnem pucéran.
A nő egy kíváncsi oldalpillantást megengedett magának a főnöki iroda felé, miközben a székében hátradőlt, de aztán elvetette az ötletet. A negyed órás szenvedés végén egy sóhajtás kíséretében köszönt el Ethantől, akiről megtudta, hogy harmincöt éves gépkezelő egy autógyárban, még házas, három gyerekkel, de a felesége már egy másik pacákkal élt. A harmadik gyerek sem az övé volt, de a fickó a nevére vette és sajátjaként szerette. A férfi hiába beszélte le az asszonnyal a hétvégi láthatást, a nő nem vitte el a gyerekeket és most Kellytől várt volna biztatást.
NE - LÉGY - PAPUCS! Kelly agyában ez a három szó vert őrült tamtamot, de nem mondhatta ki, nem ordíthatott rá a telefonban a másik emberre, mert akkor fegyelmit kapott volna. Így csak tanácsolt, kérdezett és sok sikert kívánt, mielőtt leamortizált fejjel kinyomta volna a hívást.
Három órával később, reggel nyolc előtt tíz perccel leadta a rendelését a honlapon. Másra sem vágyott, mint egy erős paprikával teleszórt, sajtos mennyei olasz kerek tésztára, a húst minimalizálva csak némi sonkát kért rá, miközben figyelte, hogy a kapott e-mail-ben a kiszállítási idő pont akkorra fog esni, mire hazaér. Belevethette magát az étkezésbe és egy forró zuhany után az ágyba borulhatott volna. Ez volt a terv, csak épp a pizzázó futára gondolta másként. Nagyon másként.
A kulcs becsúszott a zárba, amikor a telefonja üvölteni kezdett az eredeti gépi hangján, az ismeretlen számot meglátva pedig kedve lett volna kinyomni azt. Egy tizenkét órás műszak után csevegni volt kedve a legkevésbé, de a gombot csak megnyomta, a vállgödréhez szorítva a készüléket szólt bele, miközben az ajtóval bíbelődve bejutott a saját lakásába. Pontban reggel 8:57-kor.
- Kelly Dankworth, miben segíthetek? - szakmai ártalom, csak a 911-et cserélte le a saját nevére. Mert bent csak akkor mondta meg a nevét, ha úgy érezte, a segélyhívást végzőnek szüksége van arra, hogy személyessé váljon a beszélgetés. Egy név csodákra volt képes. A vonal túlsó végéről három szó hallatszott egyetlen névelővel megtoldva. Kelly csak egy picit nagyobb lendülettel vágta be az ajtót reakcióként, mint kellett volna.
- Bassza meg! - mert ugye nem a háta mögött leselkedett rá a futár. - Úgy értem szia - lehúzta a kabát cipzárját, lepakolta a táskáját is a cipős szekrényre. Ha jól gondolom, te nem a pizzafutár vagy, mert máskülönben csengettél volna... - harapta be az ajkát lemondóan. Már megint elszarták a rendelését a központban és kezdett megfogalmazódni benne az, hogy még egyszer biztos nem fog az adott étteremtől rendelni. felesleges volt, még ha pénzt egyelőre nem is dobott ki az ablakon.
- Hol az az itt a pizzám pontosan? - érdeklődött. A remény hal meg utoljára. Egyetlen tömbnyit még képes lett volna Dél Bronxból elsétálni, de annyit nem ért a pizza, hogy kvázi a világ végére is elzarándokoljon érte. Igazából tudott volna főzni, mert a szekrényében sok alapanyag és étel várt volna rá, csak nem akart azzal foglalkozni.

Kelly & Draden

Mine - Yours

Gondolatban már levetkőzött, megnyitotta a csapot és beállt a zuhany alá, hogy legalább húsz percig csak a gőzfelhőben, abban az esőerdei hőségben álljon, ami a hátára és a mellkasára zúdult volna le, mielőtt egy kényelmes pizsamát - leginkább csak bugyit és trikót - húzzon, hogy bevackolja magát a nappali alvás örömeibe a takaró alá. Ott sosem fázott, és nagy volt a kísértés aziránt is, hogy egy puha, meleg zoknit biggyesszen a lábfejeire. Csak mert tél volt.
- Szerencsére nem áll itt senki, és most értem haza - elengedte a füle mellett a megbaszódás tényét, mert voltak olyan helyzetek, amiket nem szeretett és nem is akart lereagálni. A férfiak furák voltak, legalább annyira, mint amennyire ők hajtogatták, hogy képtelenség a női logikát követni. Persze az, hogy most ért haza, nem volt túl biztató, mert ugyan egy nő mikor és milyen körülmények közt dolgozik ÉJSZAKA? Nos hát, tudjuk, hogy nem az éppen visszafogott hölgyek munkaidejét szoktuk alapul venni ilyen esetekben.
Összevonta a szemöldökét az igen pontos meghatározásra, viszont a földrajzi helyzeten ez mit sem segített, mert az, hogy valakinek a kezében volt még valami, az lehetett akár Los Angelesben, Antwerpenben, vagy akár Tajpejben is. Most, ebben a percben tényleg nem volt kedve találós kérdéseket játszani, mert az éjszakai műszakok mindig durvábbak voltak a nappaliaknál. Mindig sokkal több öngyilkos jelölt hívás futott be, mindig több családon belüli bántalmazás történt és mindig több sötét sikátorbéli bűntény volt, mint a napfényes, száraz órák során. Sosem volt könnyű az éjjel, és rendszerint minden ilyen után muszáj volt a növényi alapú altatóhoz nyúlnia, vagy különben az egész alvását végigmozizhatta volna, álomképek képében, rémtörténeteket megélve és újraélve. Szerencsére egészen vizuális alkat volt, így még csak el sem tudta kerülni azt, hogy ne jelenjenek meg a képzelgéseiben a hívások főszereplői.
- Nem, nem egyszerűbb - akadt el hirtelen a cím hallatán. Ledöbbentette a tény, hogy egészen Manhattanig vándorolt a pizzája, és hiába volt reggeli időszak, hétvége, nincs az az isten, hogy ő kilépjen az ajtón és emberek közé vesse magát, másnapos bandák könyörtelen nőhódítási sztorijait hallja a metrón, a buszon. - Igazán nem kell, hogy melegen... - még csak be sem fejezhette, a vonalat bontották, mire csak egy pillanatnyi habozással hallgatta a megszakadt vonalat, bosszúsan elvonva a füléről a telefont. Lepakolta a táska mellé azt, kibújt a kabátból, és mielőtt még meggondolhatta volna magát, az ismeretlen, el nem mentett szám felé megindította a hívást tizenöt másodperccel később, miután megszakadt az előző hívás, és ha felvették, akkor szólt csak bele. Ez a két lélegzetvételnyi idő még egy gyors pisilésre sem volt elég idő.
- Helló, bocs, hogy zavarlak, de... nem gondolod, hogy legalább egy fél órát utazok egy pizzáért, átvergődve egy fél városrészen, csak hogy megegyem a pizzát, amikor most vagyok túl egy tizenkét órás éjszakai műszakon és másra sem vágyok, csak arra, hogy ne kerüljek emberek közé legalább egy kicsit - elindult a telefonnal a fülén a nappaliba, hogy letegye magát a kanapéra, maga alá húzva a lábait is. Még el is kell mosogatnia, indulás előtt nem volt kedve ahhoz a teás bögrének az elsuvickolásához, ami ott árválkodott a mosogatóban. - Ráadásul be sem mutatkoztál, szóval feltételezem előfordulhatna, hogy éppen el szeretnél rabolni vagy esetleg Hasfelmetsző Jack-et játszani. A mai világban már ki tudja, nem igaz? 9-11, az európai késelések, az iráni ballisztikus rakéták - kezdte el felsorolni a lehetőségeket, hogy aztán folytassa is egyből. - Nem mintha egy név jelentene bármit is a mai világban, amikor Consuela hercegnő nevet is felvehetem akár, ha nagyon akarnám - egy lélegzetvételnyi szünet. - .. de nem akarom megváltoztatni a nevem - rázta meg a fejét elutasítóan, amit persze nem láthatott a hívó fél, Mr. John Doe.
- Ha gondolod, átutalom a pizza összegét a bankszámládra, mert miattam pénzt költöttél - ajánlotta fel mintegy kompenzációként, mert valóban, a férfi önhibáján kívül gazdagodott egy olasz, kifejezetten erős, de annál finomabb pizzával. Jó, nem Kelly rontotta el, hanem az étterem és a futár, hogy képtelenek voltak egy nyamvadt rendelést JÓL leszállítani. Attól még érezhette egy kicsit hibásnak magát. Minimálisan.

Kelly & Draden

Mine - Yours

Ez a könnyebb lett kérdés egy az egyben megfelelt a befejezted kérdésnek, amitől hirtelen befogta a száját, csak egy pillanatra. Hát nem tudják az emberek, hogy ez csak parázs volt a még ki sem hunyt tűzre? A nőknél ez volt az, ami beugratós kérdés volt, mert ha igennel válaszol, akkor csak morogni fog valószínűleg magában még hosszú percekig, de ha a nemet adja válaszként, akkor meg csak felesleges vitaindítóvá válik, ahol még nem ismerte a másik felet eléggé - leginkább semennyire sem -, hogy tudja, hogyan is reagálnak a szavaira.
Nem segített Kellynek a mozgás sem, mert ő nem az a fajta volt, aki a magánhívások közben egy zsák krumpliként lélegzett a kanapé sarkában, eleget ült a munkája és hivatása során, hogy valamikor egészen levezethesse a felesleges és felgyűlt energiáit.
Ahogy elhallgatott végül, bal kezének ujja szórakozottan csavarta fel az egyik sötét tincset, hogy aztán az elengedje végül, miközben hallgatta a férfi szavait. Egy sóhajt eresztett csak ki az ajkai közül, be is harapva az ajkát, hogy meg ne szólaljon, mert ha valamit nem akart, akkor azt nem tudták rá kényszeríteni sem. Bármennyire is kedves lett volna az illető, esze ágában sem volt visszaöltözni és kimenni abba a dermesztő hidegben, amikor az ujjai kesztyűért kiáltoztak, a feje búbja pedig legalább hat sapkányi biztonságért.
Vajon a férfi észrevette, hogy menet közben átváltott magázódásba? Talán ezt tette vele az, ha valamin felhúzta magát? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kereszttüzében mozdult meg ismét a kanapén, letéve a talpát a puha szőrme szőnyegre, hangtalanul állt fel, balja átcsúszott a hasán, átölelve magát félig-meddig.
- Igazán köszönöm, én is ugyanezt kívánom - már a szép napottal kapcsolatban, mert mást nagyon nem tudott ezzel kezdeni. Az is biztos, hogy a pizzafutár nem fogja felhívni a rossz cím és a leadott pizza hiányában, és arra már igazán nem volt sem energiája sem ideje, hogy még egy rendelést leadjon.
A telefon sípoló hangját megszakítva kinyomta a hívást végleg, lepakolta a telefont a dohányt sem látott dohányzóasztalra, hogy a konyhába lépve a hűtőt foszthassa ki csak egy kicsit. Arrébb tolt egy sültekkel tele lévő üvegedényt, egy fedővel letakart lábast, amiben citromos-petrezselymes rizs várta, hogy megegyék, és mielőtt a joghurtért nyúlt volna, inkább a Chardonnay parafáját húzta ki az üveg szájából, hogy a pulton lévő egyszerű, vízhez használható üvegpohárba töltsön két kortynyit. Korán kezdte, de hé, egy igen hosszú éjjelen volt túl.
Nem egészen tíz perccel később, két ujjnyi bor elkortyolása után már ruhátlanul engedte be magát a habfürdőbe. Amikor beköltözött, az volt az egyetlen kitétele, hogy kád is legyen az albérletben. Mielőtt kiszedte volna a dobozokból és a bőröndökből a holmijait, csak hat napig takarított szinte megállás nélkül a lakásban. A kád csak négy órányi súrolást és tisztítást igényelt.
Húsz perccel később már a paplan alatt helyezte magát kényelembe a telefonja lenémítása után. Nem volt szüksége arra, hogy bárki is hívja, vagy bárkinek is a hangját meghallja.

→ Köszönöm a játékot ←