Iskolai feladatként kaptuk, hogy az érettségi előtt ássunk el egy időkapszulát... Amiben lényegében megpróbáljuk meghatározni azt, hogy milyen felnőttek szeretnénk lenni, hogy miképp látjuk magunkat tíz év múlva. Le kell írnunk az álmainkat, hogy mit szeretnénk elérni az életben, hogy milyen emberként akarjuk élni az életünket.

Hogy mi az én elsődleges álmom az életben?
Ami azt illeti, szeretném szőkére festetni a hajam... Most, hogy egyetemista leszek már mindezt megtehetem, mivel nem kötnek olyan komoly szabályok, mint amiket a gimiben kellett követnem. Vehetek fel rövidebb szoknyákat, illetve öltözködhetek nőiesebben... Nem kell úgy kinéznem, mint mindenki másnak. Mindez számomra már egyfajta felüdülést jelent, ugyanis kifejezetten szeretem megmutatni az egyéniségemet a világnak. Ami azt illeti, soha többé nem akarom visszafestetni a hajam feketére.

Mit szeretnék tanulni a jövőben?
Ami azt illeti, másodlagos célom, amit el szeretnék érni az a családomtól való függetlenedés. Kicsi korom óta úgy érzem magam, mint egy kalitkába zárt madárka, és bár mindig igyekeztem jó lányként élni, és kedvesnek lenni másokkal, de csakis kizárólag úgy, hogy a saját méltóságomat megőriztem mellette. Célom elérni azt, hogy ne legyek olyan, mint a bátyám Adam... és Aident is megtartsam olyan aranyos gyereknek, amilyen mindig is volt, miközben apám játékszabályainak is megfelelek. Ezért választottam magamnak végül a Yonsei Egyetem üzleti karát. Nem az érzéseimet tartottam szem előtt, leginkább igyekeztem gyakorlatiasan gondolkozni.

Hogy félek-e attól, hogy megbánhatom a döntésem?
Nem. Mert lényegében ötéves korom óta céges megbeszélésekről szólt otthon a családi vacsora, a vasárnapi ebéd. Ebben nőttem fel, így apám képében láttam a tökéletes vezetőt, aki bár nem volt túl melegszívű és jó apa, ettől függetlenül a céges eredményei vitathatatlanok. Így állíthatom, hogy a szakmámban olyan akarok majd lenni, mint apa. És mivel lényegében semmiről nem kell lemondanom. Túl sok minden adatott meg nekem, ami miatt végül szimplán csak nem lettek álmaim.

Szeretnék-e családot és gyerekeket?
Gondolom ez majd úgyis jön magától. Én a magam részéről sokkal inkább érzem a karrierépítési vágyat már most. Bár imádok másokat szeretni, a szerelem számomra ismeretlen terep... Mert sosem éreztem ilyet. Egyetlen fiú sem tudta kiváltani belőlem a nagy bumm érzést annak ellenére sem, hogy a suliból többen randira hívtak annak idején. Nem tudom mit kéne éreznem a férfiak iránt, ezért nekem rendben van a megrendezett házasság is. Az egyetlen elvásárom a jövendőbelimtől, hogy tiszteljen és nőnek érezhessem magam mellette. A gyerek? Számomra elég távoli téma.




Már másodjára ásom el a kis levelet, a diplomaosztóm előtt. Igazából fogalmam sincs arról, hogy kisgimisként miféle célokat fogalmaztam meg magamnak, így izgalmas feladat lesz az ötéves terveimet felvázolni. A tanárunk azt mondta, hogy tíz év múlva próbáljuk meg látni önmagunkat, de én úgy döntöttem, hogy egyszerre szeretném kiásni a két kapszulát, mert a tízéves osztálytalálkozónk során úgyis téma lenne, hogy mennyit sikerült beváltanunk a dologból.

Hol szeretnék elhelyezkedni a diplomámmal?
Lényegében elég keményen dolgoztam azért, hogy minden összejöhessen... Így azt kell mondanom, hogy egyelőre sehol sem szeretnék. Apa megkérdezte, hogy mit kérek ajándékként diplomámhoz, én pedig lényegében egyetlen dolgot akartam: biztosítsa számomra, hogy minél több országba eljuthassak. Megismerhessem a kultúrájukat, a szokásaikat, az adott ország szépségápolási rutinját, a divatot, hogy mindezt magamba szívva, később Amerikába mehessek, és a születésemtől félretett pénzzel megalapíthassam a saját vállalatomat. Hogy mit jelentene ez számomra? Teljes függetlenséget, amire mindig vágytam. Hogy ennek van-e ára? Természetesen.

Mivel szeretném segíteni a társadalmat a megszerzett képesítésemmel?
Elsősorban nők számára gyártanék elérhető áron, magas minőségű kozmetikumokat, különböző árkategóriákban. Én a magam részéről - kissé feministaként - úgy érzem, hogy minden nőt megillet az, hogy a lehetőségei szerint adjon magára, így ennek a lehetőségét szeretném megteremteni az iparban. Hogy mitől lenne jobb az én cégem sok más vállalattól? Mivel törhetnék be a piacra? Terveim között szerepel, hogy az amerikai szépségiparban másképp csináljak mindent, mint a legtöbben. Azaz az én termékeim nem tartalmaznának felesleges adalékokat, és sokkal inkább bőrbarát lenne, mint sok drága kozmetikai árucikk. A nyaralóm lenne lényegében a telephely, ami az előállítást szolgálná, és minden termék 100%-ig mentes lenne az állatkísérletektől.

Mik lennének a vállalat célkitűzései?
Minden nő számára biztosítani annak legalább a lehetőségét, hogy jobban érezze magát a bőrében. Elsősorban sminktermékekkel szeretnék foglalkozni, de szívesen áttérnék később a bőrápolási cikkekre, és talán idővel - bár ez tényleg már csak egy hatalmas álom számomra - saját kollekciót is kiadatnék. Elsősorban szeretnék egy olyan márkát megalapítani, ami fel tudja venni a piacon a versenyt a már jól ismert nevekkel.

Mit kell tennem mindezekért?
Anyagi áldozat? Lényegében nincs szükségem ilyenre. Viszont mivel én a magam részéről tisztában vagyok azzal, hogy elsősorban apámnak van pénze, nem pedig nekem, egyszerűen muszáj fenntartanom a családdal a jó viszonyt. Szükségem van apám hatalmára, anya biztatására, és a bátyám támogatására. Hogy mi a helyzet az öcsémmel? Tőle nem függök ilyen téren. Ő jelenti számomra ténylegesen a családot, azt az érzelmi szálat, ami alapján elmondhatom: valakiért megéri harcolnom. Valakihez van hazatérnem, valaki vár engem. A többiekre pedig elég mosolyognom és néha összefutni vele. Számomra nem megterhelő velük együtt lenni, mert összességében hálás vagyok azért az életért, amit általuk élhettem, még ha ez szabályokhoz is volt kötve.

Család, kutya, ház gyerekek?
Sosem gondolkoztam ilyenekben. 23 éves vagyok, és amire biztosan emlékszem a gimis időkapszulámból az a végére felvázolt szerelmi rész volt... Ha őszinte akarok lenni... Sokkal inkább koncentráltam a saját magam fejlesztésére, mint a pasikra. Volt egy másfél évig tartó kapcsolatom, de ahogy haladok előre az időben, nem vagyok benne biztos, hogy az olyan volt, amiről a könyvekben olvastam, vagy éppenséggel a mozivásznon láttam. Nem voltak pillangók. Szerettem őt de... Nem érzem azt, hogy nélkülözhetetlen lenne az életemből. Pont ezért sem esett nehezemre, amikor végül apám megállapodásként elém tette a házassági szerződést. Tehát ha annak minden egyes pontját betartom - azaz lényegében soha nem válok el a vőlegényemtől - akkor akár 100%ban hajlandó megtámogatni anyagilag a vállalatomat. Ha elválok, akkor bukok mindent. Csalódott vagyok emiatt? Nem igazán. Mert sok lánnyal ellentétben, én szerencsés voltam a férj kiválasztását illetően. Apámnak fontos a külcsín, ezért csak fiatal, jó kiállású, és végtelenül udvarias fiúk jöhettek szóba az esetemben. Hogy a kissé szomorú tekintetű Na Tae Yang milyen férj lesz... Azt én magam sem tudom. Viszont ő volt az egyetlen, aki nem csak a szüleink előtt adta a szépet, hanem lényegében ténylegesen jól bánt velem a randik során. Igazából csak betartottuk az etikettet, amit kicsi korunkban vertek belénk, de... Egyikünk sem volt rideg a másikkal. Kompromisszumban tudunk lenni egymással, és ez nekem elég, mert az egész életem a másokkal kötött kompromisszumokról szól. Viszont ez az egész elengedhetetlen ahhoz, hogy a saját utamat járhassam majd később. Áldozatok nélkül nincs eredmény.

Az eddigi évek során mit bántam meg a legjobban?
A szőkére festett hajam... Mert időközben rájöttem, hogy mégsem illik hozzám annyira, és a szép, hosszúra nőtt tincsek végül annyira tönkrementek, nhogy le kellett vágatnom őket egészen az államig. Bár nem bírok egy buta liba jellemvonásaival, ettől függetlenül is megkönnyeztem, amikor végül a a fodrász megszabadult a hajamtól... Ami annyira csúnya és menthetetlen lett, hogy jótékony célra sem tudtuk felajánlani.




1. Kitartó vagyok. Mert lényegében az álmaim  zömét sikerült megvalósítanom. Nem volt egyszerű, és áldozatokat követelt, de elértem a piacon azt a helyet, amit kívántam magamnak, így lényegében nincs más dolgom, mint azon ötletelni, hogy mit tehetek még a márkám jó hírének megtartása érdekében.

2. Makulátlan vagyok. Már ami az üzletet illeti. Pont olyan képet mutatok magamról, amilyet mindenféle normák megkövetelnek. Amivel nem tudok szégyent hozni a családomra, vagy a férjemre, holott mindezt a saját lázadásommal értem el. Hogy dolgozó nő akartam lenni, nem pedig az anyámhoz hasonló, otthon ülő, diplomás feleség, akinek lényegében főznie sem kell, mert a személyzet megoldja, akinek lényegében csak mosolyogni kell, szépnek lenni, és valakinek az oldalán ékesedni, mint feleség vagy családanya.

3. Maximalista vagyok. Ami miatt lényegében pont a fentebb említett normákra mondok nemet. Szeretném, ha a férjem azt az ételt enné, amit én készítettem neki. Szeretném, ha abban a házban élne, amiben én tartok rendet. Szeretném, ha a munkahelyem olyan lenne, ahol az alkalmazottak szeretnek és hajlandóak dolgozni. Ha egy erős nő képét mutatnám a világnak annak ellenére, hogy nekem is vannak rossz pillanataim. Azt akarom, hogy teljes és tökéletes életem lehessen annak ellenére, hogy nem minden úgy alakult, ahogyan azt a tündérmesékben írják.

3. Őszinte vagyok. Nem hazudok a termékeimről. Bár tény és való, hogy piaci aggyal gondolkodom, azaz a gazdaságosság érdekében tudatosan nem tökéletes egyik árucikk sem, amit kiadunk. Ezeket az információkat inkább elhallgatom, és a visszajelzések alapján igyekszem javítani azt, amit kidobunk esetlegesen a piacra. Ezt a felfogást sajnos hajlamos vagyok alkalmazni a magánéletemben... Azaz ha a férjemmel veszekszünk, akkor nem mondom el neki azt, amivel fájdalmat okoz nekem... Ellenben sosem hazudok neki.

4. Megtanultam jobban törődni másokkal és adni másoknak. Mindezt nem úgy teszem, hogy jótékonysági állófogadásokat rendezek, hanem én magam is összeszedem azokat a ruhákat, amiket már nem hordok és eladományozom őket. Nate-tel állandó támogatói vagyunk a Queens-i gyerekkorháznak, aminek minden évben igyekszünk olyan gyerekeknek pénzt adományozni, akik súlyos megbetegedésekben szenvednek. Illetve én magam fontosnak tartom azt, hogy a jelenlegi helyzetünkből a legjobbat hozzuk ki... Ezért minden erőmmel azon dolgozom, hogy boldoggá tehessem a férjemet. Igyekszem sok időt tölteni Aidennel, illetve annak ellenére, hogy nehezen értünk szót, Adammel is. Mert vigyáznom kell a fiútestvéreimre annak ellenére is, hogy én vagyok a középső lány.

5. Izgatottan várom a kisbabánk születését. Még annak ellenére is, hogy nem feltétlenül szerelemgyerekről van szó... A házassági szerződéstől függetlenül, képtelen lennék másnak gyereket szülni. Mert bár nem tudom ezt úgy kimutatni ahogyan, szeretném, de szeretem a férjemet. Hogy szerelmes vagyok-e belé azt nem tudom de... Örömmel tölt el, hogy az ő babája növekszik a méhemben, és valamiért tetszik a gondolat, hogy egy család leszünk pár hónapon belül.

- Biztos, hogy nem fogod megbánni? – kérdezte az öcsém, rámarkolva az elviteles kávésbozra, miközben a másik kezével megfogta nekem az ajtót, ahogy kiléptünk a Starbucksból. Sok koreaival ellentétben, én magamnak sóskaramellás lattét kértem, mert nem igazán rajongtam az americanoért... A cukor ellenére éreztem a kávé markáns, túl keserű ízét, én pedig általánosságban csak azért ittam, mert akartam valami meleg löttyöt, ami jól esik a hideg, novemberi szélben.
- Hát... – vontam meg a vállam, miközben az egyik hajtincsemet a fülem mögé tűrtem a svájci sapkám alatt – Talán másikat kéne? Mondjuk Hyun Woo-t? vagy Min Jae-t? Azt hittem, hogy őt kedveled a legjobban.
Talán gáz lehet, hogy az Aiden segítségét kértem a párválasztásban, de az ő szavára ebben a helyzetben jobban adtam, mint bátyánkéra. Adam túl merev, túl udvarias, és lényegében még számomra sincs semmi érdekes benne. Ezzel szemben Aiden egy szeretetgombóc, aki teljesen más szemmel nézné azt, hogy ki mellett élem le az életem. Adam számára az lenne a fontos, hogy ne hozzon szégyent a családra. Aiden azt venné figyelembe, hogy jól bánjon velem.
- Egyáltalán nem ezt mondtam – nézett rám a hatalmas szemeivel miközben a kabátja cipzárjával szenvedett, sikertelenül. Én észrevettem, hogy lényegében becsípte az anyagot, ezért gyorsan el is hessegettem onnan az enyémnél nagyobb mancsait és a saját kis fürge ujjaimmal igyekeztem megoldani a problémáját, még mielőtt elvinné a szél a gyereket.
- Szóval csak nem akarod, hogy megbánjam a döntésem, mert túl komolyak a következmények – mosolyodtam el, miközben megcsóváltam a fejem. Jól esett, hogy Aiden aggódik azon a jövőn, amit én választottam magamnak... Ugyanakkor haragszom azért, hogy jelenleg az orromnál nem látok tovább... Azaz az egyik kalitkából kerülnék át a másikba. Egy majdnem idegen férfihez hozzámenni azért elég ijesztő dolog... Viszont igazából így legalább némi választási lehetőségem van. Ha később határoznám el magam, akkor talán apám ideges lenne és ő maga jelölné ki a férfit... Azért ez jobb, mint a semmi, nem?
- Olyan férfival kéne lenned...
-... Akit szeretek. Tudom, megbeszéltük – húztam fel egészen a nyakáig a cipzárt, megigazgatva a puha sálat a nyakában. Ha nem lenne nekem ez a gyerek, minden bizonnyal megbolondultam volna a sok karót nyelt tag között.
- És őt szereted?
Erre a kérdésre megakadt a kezem a szöveten, amit igyekeztem lehetőség szerint csinosabban beigazítani Aiden nyakában. Éreztem, ahogyan egy kicsit kipirul az arcom annak ellenére is, hogy nagyon sok mindent megbeszélek vele... De a fiú sokkal szentimentálisabb nálam, ami miatt lényegében csak az érzelmei irányították őt. Nem buta, ellenben mer odafigyelni arra ami a szívében van. Ezért én pedig valamilyen szinten irigyeltem. Mert előbbre tartottam a racionális gondolkodást annál, amit éreztem.
- Hát... – kezdtem bele jóval bizonytalanabbul, mint szerettem volna – Biztos meg fogom egyszer kedvelni.
- Aida...
- Vagy válasszam inkább Min Jae-t? – gondolkoztam el rajta, miközben Aiden kissé hosszúra nőtt tincseit simítottam ki a homlokából, hogy lásson is valamit szerencsétlen. Nem tudtam figyelni, ahogyan lassan kicsit elsötétül a tekintete, amiért én magam nem veszem annyira komolyan az életemet meghatározó döntést. Őszintén azt gondoltam, hogy ha jobban belegondolok, akkor talán megijedhetek és visszatáncolok a döntésemtől.
- Tae Yang volt az egyetlen – jelentette ki végül, amire végül felkaptam a fejem – Akinek nem kellett megjátszania magát azért, hogy kedveljük.


Nem voltam benne biztos, hogy Nate felkelt arra, ahogyan kirontottam a szobából, egyenesen a mosdó felé megindulva. Fogalmam sem volt arról, hogy mennyi lehet az idő, de olyan érzés volt, mintha egész éjjel forgolódtam volna, annyira rosszul voltam. Lényegében épphogy csak elértem a mosdóba. A földre rogyva, lényegében három másodpercem volt arra, hogy a vécé fölé hajoljak, majd megpróbáljam hátra fogni a hajam... Mert egyáltalán nem volt kedvem lehányni a saját hajamat. Utáltam hányni, és mivel alapvetően szökőévente egyszer megiszom egy pohár bort – mert ugye valakinek vezetnie kell, ha megyünk valahova és az biztosan nem a férjem, aki általában annyira leissza magát, hogy én támogatom el az ágyáig – az alkohol miatt sem lehetett a hirtelen rosszullétem... Lényegében nem igazán tudtam mire alapozni, hiszen eddig betegnek sem éreztem magam, este hat után nem igazán szoktam enni, és igyekszem lehetőség szerint egészségesen étkezni. Hányni viszont – mint a legtöbb ember – utáltam, és kifejezetten megviselt, hogy lényegében ki tudja mikor kínlódok halkan köhécselve, a vécé felett... És arra gondolok, hogy véletlenül se keltsem fel Nate-t, akivel lényegében egy hete csak marjuk egymást. Egyszerre utáltam volna a gondolatát annak, hogy így lásson, meg esett volna jól a közelsége...
Amit rövidesen meg is éreztem. Nem hallottam lépteket, vagy ajtónyitódást, egyszerűen csak megéreztem a meleg ujjakat, amik igyekezték lefejteni a sajátjaimat a hajamról, majd csak finoman markolt rá a hosszú tincsekre és fogta meg vele együtt a fejemet is. Fogalmam sincs mennyi ideig tartott az egész, de miután erőtlenül rogytam volna a földre, ő egyszerűen csak a hasamra simította a tenyerét és a combjára ültetett. Ahogy a számhoz emelt egy pohár vizet, sikerült elkapnom a pillantását, amiben némi aggodalmat, és még több szomorúságot fedeztem fel... Utáltam amikor így nézett rám, pedig már lassan öt éve kell elviselnem ezt az ábrázatot.
- Megvagy? – suttogta oda a szavakat, én pedig csak egy aprót bólintottam, miközben letörölgettem az erőlködéstől kicsordult könnyeimet. Nem ez volt az első alkalom, amikor hirtelen rosszul lettem. Lényegében tudtam, hogy nem vagyok beteg, mert már voltam a háziorvosunknál, aki szerint tökéletes állapotban vagyok. A kérdésére, hogy esetleg várhatok-e babát, azonnal egy nyers nem volt a válaszom, és rákentem a stresszre a helyzetet. Én a magam részéről nem kételkedtem abban, hogy Nate milyen szülő lenne, viszont túl nagy felelősségnek tartottam egy ilyen viharvert környezetbe gyereket szülni. Mert mostanában kifejezetten feszültek voltunk mind a ketten... Vagy csak én én váltam teljességgel elviselhetetlen, amivel az ő idegeire mentem? Magam sem voltam biztos a dologban, és az agyamban cikázó gondolatok túl zavarosnak tűntek ahhoz, hogy mindezt most akarjam kibogozni.
- Köszönöm – motyogtam vissza neki kissé zavartan, miután kiköptem a számban tartogatott vizet és kísérletet tettem arra, hogy felálljak... De mivel a világ azonnal megfordult körülöttem, csak reménykedtem benne, hogy Nate annyira nem haragszik rám, hogy hagyjon összerogyni a járólapon... Mert akkor isten bizony kifizettetem vele a plasztikai műtéteket az orrom miatt.