Határozott léptekkel indultam a kisbolt felé, ahol terveztem bevásárolni, ha már kaptam egy szabadnapot. Persze igyekeztünk Tae Oh-val sok időt együtt tölteni, de mivel ma még nem beszéltünk, úgy kezeltem a helyzetet, mintha nem találkoznánk. Ragaszkodtam ahhoz, hogy nem akarok azért állandóan vele lenni, mert ha nem is sok, pár barátom van, illetve a húgomra is oda kell figyelnem.
Példának okáért nem ártott volna Katie-nek ebédet csinálni holnapra, hogy szegény ne haljon éhen, és lényegében ezért is vagyok most itt. A telefonomba böngészve a kis listát pakolgattam a kosaramba sorban a dolgokat, amikből terveztem ebédet főzni. Igyekeztem azért amennyire lehetett eltiltani a lánykámat az amerikai kajáktól, mert amúgy baromi egészségtelen, ahogyan étkeznek. Pont ezért is főztem neki általában ír ételeket... Mondjuk mi sem éppen a kalóriaszegény kaják hívei vagyunk, de még mindig kevésbé zsírosak és koleszterin szint növelőek az ételeink, mint az itt élőké. Ezért is gondoltam arra, hogy főznék neki egy kis levest póréhagymából baconnel, meg húsos pitét, mert ilyenkor úgyis szezonja van és Katie is szereti. Valami sütit is be kéne vállalnom, de őszintén nem tudom, hogy mennyi energiám lesz hozzá. Ettől függetlenül azért bevásároltam rendesen a leveshez meg a pitéhez is, mert jóformán csak fűszerek voltak otthon. Pár napja inkább vittem haza a kaját, mert túlságosan sok dolog volt a motel körül, amiket nem tudtam elhanyagolni.
Mindenesetre kifejezetten azok az emberek közé tartozom, akiknek ha van ideje, akkor szeretnek főzni. Másokkal ellentétben, engem nem tesz stresszessé, sokkal inkább kikapcsolja az agyam, ha az anyukám régi receptjei által készítek valamit.
Ahogy kiválasztottam a fóliázott bárányhúsok közül az általam legszebbnek ítélt darabot, a fülem mögé tűrtem egy tincset, és csak a szemem sarkából sikerült megpillantanom a lányt, akinek hála sosem voltam egyedül a suliban... Nem. Nem arról van szó hogy barátok lettünk volna, sokkal inkább gyűlöltük egymást, de ettől függetlenül inkább együtt lógtunk, minthogy egyedül ücsörögjünk. Én magam rideg és halkszavú voltam, ő pedig egy törtető, aki mindenben jó akart lenni. Értelemszerűen, egyikünket sem kedveltek, mert belőlem két szót alig lehetett kihúzni a családom halála után, ő pedig hajlamos volt nem észrevenni, hogy milyen lekezelő módon tud beszélni másokkal... Nem mintha mindez rám nem lenne igaz. Ha jobban belegondolok, talán pont a hasonlóságunk miatt nem kedveltük egymást, mert még külsőben is megmutatkozott mindez. Ugyanaz a szív alakú arc, a babás vonások, még a magasságunk is megvolt. Talán a leghangsúlyosabb különbség annyi volt, hogy most és akkor is vékonyabb volt nálam. Ettől függetlenül kicsit ijesztőnek hatott, hogy a hajviseletünk határozottan hasonlónak tűnt, holott már évek óta nem is beszéltünk egymással. Sőt, igazából sosem beszélgettünk a másikkal, szimplán csak elvoltunk együtt... Hogy ne egyedül legyünk.
Ettől függetlenül én magam egy egyenes ember vagyok, és sosem játszom el azt, hogy az ismerőseimet nem állítom meg két percre. Persze Rorát kifejezetten sosem kedveltem, de azt sem állíthatom, hogy utáltam volna őt... Vagyis nem utáltam annyira. Mindenesetre belepakoltam a húst a kosaramba, aztán csak utána léptem oda hozzá.
- Nem ajánlom az ilyen gyorsfagyasztott szarokat – szólaltam meg végül – Inkább rendelj, finomabb lesz.
Egy halvány mosolyt varázsoltam az arcomra, miközben szemléltem először a kezében szorongatott pizzát, majd pedig az arcára néztem. Ez a lány világ életében piszok szép volt, ami miatt lényegében népszerűnek is számított, csupán túlságosan játszotta a primadonnát. És ez volt az egyik oka annak, hogy sosem voltak úgy igazán barátai. Én magam pedig lehettem volna népszerű, csak már nem akartam az lenni. Akkoriban lényegében vegetáltam és igyekeztem elengedni a családommal történt tűzesetet. Viszont arra tisztán emlékszem, hogy a csuklómon található heg miatt Rora védett meg... Ezért pedig egy kicsit hálás voltam neki addig a pillanatig, amíg nem tudatosította bennem, hogy csak a hangzavar irritálta és azt akarta, hogy a többiek fogják már be.
- Annyira felszívódtál az érettségink után, hogy azt hittem elhaláloztál – jelentettem ki az arcát szemlélve – Vagy minimum elköltöztél a városból, mondjuk Párizsba, hogy valami fancy színház társulatának tagja lehess.
Persze a hangom cinikus volt, de titkon valamennyire érdeklődtem. Igazából szerintem a gimis találkozások mind ilyenek. Az ember nem tud teljesen közömbösen állni a másikhoz, hiszen a pályaválasztás előtt állva az embernek durva ambíciói vannak... És ha esetleg összetalálkoznak régi ismerősök, nos... Lényegében mindenki arra kíváncsi, hogy mindezekből mennyit tudtak beváltani.
Én magam nem akartam szemét lenni a lánnyal, szimplán csak folytattam ott, ahol anno befejeztük. Mert ezt találtam biztonságosnak, de igazából nincs bajom Rorával. Soha nem is volt.

ruha || 719 ||  Hercegnő...    

A tinédzser éveim... Az eddigi rövid kis életem legmeghatározóbb évei. 15 éves koromban teljes mértékben meg voltam győződve arról, hogy enyém a világ, hogy bármi lehet belőlem, mert a családi hátterem tökéletesen biztosított számomra mindent. Volt egy gyönyörű házunk Dublinban, apám jól keresett, így anyának lényegében már csak a gyereknevelés maradt. Ettől függetlenül is elég jó nevelést kaptunk, így a nővéremnek és nekem is voltak ambícióink, és valószínűleg Katie sem akart volna szimpla feleségként tengődni.
Viszont ez az egész lényegében úgy égett porig, mintha soha nem történt volna meg. Én pedig a magam részéről szerintem egyetlen pillanatra sem leszek majd képes arra, hogy lezárjam ezt az egész dolgot még akkor sem, ha nagyon igyekszem majd... Legalábbis ezt a mai napig így érzem annak ellenére is hogy azért történik pár jó dolog velem. Nagyon nehéz feldolgoznom, hogy lényegében egyedül vagyok az árral szemben – bár ez már nem teljesen igaz, még ha nem is vagyok hajlandó elfogadni a dolgot – és úgy kéne kezdenem valamit magammal.
Ezért is volt számomra kifejezetten nehéz az itteni középiskolába beilleszkedni, és lényegében egyetlen „barátot” számolhattam magamnak... Aki lényegében nem is volt az, csupán az egyedüli olyan személy az egész iskolában, akinek nem voltam a szegény kicsi Allison. Gyűlöltem a sajnálkozó pillantásokat, és titkon kifejezetten hálás voltam neki azért, amiért mindenkire rádörrent, aki a közelembe mert jönni, még ha utána fel is világosított arról, hogy nem, ez nem azt jelenti, hogy mi barátok vagyunk. Lényegében nem is voltunk kifejezetten hasonlók, mert amíg én igyekeztem egyszerű ruhákban járni a suliba és szinte egyáltalán nem használtam sminket – mert a teljes beolvadás volt a célom – addig ő általában elég feltűnően öltözködött, és a szép illetve népszerű lányok köreit erősítette... Viszont őt meg nem igazán szerették a többiek. Igazából legalább annyira magányos lehetett, mint én, de egyikünk sem volt hajlandó ez ellen tenni. Nem kerültünk közelebb másokhoz és egymáshoz se.
Kicsit meg is lepett, amikor a lányt megpillantottam a pizzák között válogatva. Nem mintha egyetlen pillanatig feltételeztem volna azt, hogy tud főzni, én magam pedig lényegében azt mondtam magamnak, hogy az egyetlen ok, amiért odaléptem hozzá az volt, hogy ne legyek bunkó és menjek el mellette csak úgy. De az évek alatt lényegében semmiben sem változott, ugyanúgy csinos volt, csak éppen a haját csapatta le, és eltűntek az akkor belefestetett piros melírcsíkok, illetve jóval letisztultabbnak tűnt a stílusa is. Én meg még mindig praktikus voltam, amiért egyszerűen csak nem akartam kiöltözni azért , hogy maximum fél órát eltöltsek egy kisboltban, ahol egy negyvenes eladón kívül senki sem lát.
- Ha férfihisztit akarsz hallgatni egész délután, akkor feltétlenül ajánlom, hogy tedd meg – rántottam egyet a vállamon. Emberek között dolgoztam már jóideje így tudtam, hogy mennyire ki tudnak borulni attól, hogy ha valami nem úgy van, ahogyan azt ők elképzelték. Öntöttek már rám forró kávét, löktek fel a lépcsőfordulóban, erőszakoltak meg majdnem... Mondhatni ezek mindennapos dolgok voltak egészen Tae Oh megjelenéséig. Mert ő a borzalmas jellemvonásai ellenére – mármint amiket akkor még borzalmasnak hittem – védelmezett mindannyiunkat. Ezért pedig akkor is hálás voltam neki, még ha nem is voltam képes ezt kellőképpen kimutatni. Most már azért valamennyire más a helyzet.
- Azt gondolom – válaszoltam én is vigyorogva arra, amit mondott – Megöleljelek, vagy átugorhatjuk a felesleges nyáladzást és az udvariassági köröket?
Egyáltalán nem akartam megjátszani magam. Talán tényleg örültem neki egy kicsit, hogy egy régi ismerősbe botlottam, viszont soha nem volt olyan a kapcsolatunk, ami miatt azt kéne éreznem most, hogy a nyakába kellene ugranom. Örültem, hogy ő sem cselekedett másképp és így olyan Auroraként élhetett tovább az elmémben, mint ahogyan megismertem őt. Talán ridegnek és távolságtartónak tűnt, talán többet gondolt magáról, és ez az egész lehetett akár alaptalan is... De soha nem mutatta egyetlen esetben sem azt, hogy egy kétszínű alak lenne. Mindig a saját borzalmas önmagával kellett szembesülnie a világnak, én pedig ezt valahol tisztelni tudtam benne. Mert határozottan elfogadhatta és szerethette saját magát, ha végül soha nem változott meg, és lényegében... Mindannyiunknak ez az egyik fő célja az életben, nem?
- Én is sajnos eléggé elfoglalt vagyok a munka miatt – vontam meg a vállam – De mondjuk sosem hívtál meg, pedig igazán kíváncsi lennék, hogy mire fel volt akkora arcod anno. Legalább egy kicsit talán meg tudnám érteni az örök ambiciózus Aurorát.
Talán a szavaim bántónak hangzottak, de elég puhán ejtettem ki a szavakat lágy hanghordozással. Ismer már ő annyira, hogy igazából csak egy ingyen jegyet akarjak kisajtolni magamnak annak érdekében, hogy ténylegesen megnézhessem egyszer őt. Elég nehéz úgy színdarabokra rohangálni, hogy fogalmam sincs arról, hogy a művésznő éppen hol mit és mikor tevékenykedik.
- Beszálltam a családi bizniszbe – vontam meg a vállam. Soha nem emlegettem neki, hogy az pontosan mit takar a dolog, de hirtelen felindulásból úgy döntöttem, hogy ha benne van, akkor talán hamarosan megtudhatja – Viszont ha tényleg nincs kedved a férfihisztihez azt ajánlom, hogy ugorj át hozzám és tanítok neked egy olyan receptet, amivel bármilyen helyzetben le tudod kenyerezni a bátyádat, annyira finom lesz. Jó lenne nem?
Én magam nem akartam erőltetni a dolgot, és már szinte számítottam is a nemleges válaszra, ahogyan egy kicsit félrefordulva bedobtam a kosaramba némi fűszert is a húsokhoz, ami a mások oldalon volt, a mélyhűtők mellett. Én magam sem értettem ezt a hirtelen jött hatalmas kedvességet a részemről, de talán... Valamilyen szinten üresek voltak ez a lány nélkül a napjaim. Végülis ő volt az egyetlen olyan ember az életemben, aki egy olyan szakaszban volt mellettem, amikor ténylegesen szükségem volt arra, hogy valaki csak úgy ott legyen.

ruha || 900 ||  Hercegnő...