"Már az első találkozásunk alkalmával is egyértelmű volt, hogy a színpad, a szereplés és a reflektorfény szerelmese." - Bessie Roper, bébiszitter

"Aurora tehetséges. Olyan karizmája van, ami megragadja az embereket körülötte. A szenvedélye a munkája, és aki látja szerepelni, láthatja, hogy fantasztikus." - Clarissa Nye-Cabot, édesanya

"Akaratos. Amit akar, biztosan megszerzi." - David, bolti eladó

"Olyan természetességgel szórakoztatja emberek százait, mintha csak a barátainak adna elő a hátsókertjében." - The New York Times

"Mi jut eszembe Aurora Cabotról? Hogy milyen keményen dolgozik azon, hogy tökéletesnek tűnjön. Emlékszem, ha csak finom kritikát is kapott tőlem a munkájára, újrakezdte, és még tökéletesebbé akarta tenni." - Anita Savoretti, középiskolai irodalom tanár

"Undok. Vagy bánom is én, nevezzük kegyetlenül őszintének. A lényeg, hogy kimondja, amit gondol, kertelés nélkül." - Liza Smith, volt osztálytárs

"Cabot ragyogni tud a színpadon, mert egy őstehetség mellette tündököl." - New York Stage Review

"A kollégáim szerint egy dög. De vaníliás lattét iszik... Én még fahéjat is szoktam tenni neki a tetejére. Aranyos lány." - Jessie McCormick, Starbucks barista

"Aurora egy külön világ. Annyira tökéletes akar lenni, hogy azzal már elijeszti maga mellől az embereket. Kiköpött apánk, csak nem látja, hogy mennyire hasonlít arra, akinek meg akar felelni. Egyébként szerethető.. De nem főz jól." - Philip Cabot, báty

"Örülök neki, hogy vonzódik a művészetekhez és szereti, amit csinál. De még várok egy olyan szerepre, ami igazán Ő." - Benedict Cabot, édesapa, mozgókép- és előadóművészeti kritikus

- Izgulsz?
- Jajj, hagyjál már!
- Miért nem bírsz válaszolni?
- Mert nem érdemled meg.
- A testvéred vagyok…
- De idegesítesz.
- Akkor legközelebb sétálhatsz is.
- Úgysem fogok. – Angyali mosoly villan fel az arcomon, arra a néhány másodpercre, amíg a bátyám felé fordítom az arcomat, az anyósülése kényelmében. Cívódásunk ellenére mindketten tisztában vagyunk vele, hogy az, hogy ő fuvaroz a meghallgatásaimra, legalább olyan állandó, mint hogy mindketten meseszereplők neveit kaptuk. Legalábbis, ha bárki, aki ráér, hogy „herceges és hercegnős” nevek után keresgéljen a neten, mindkettőnket meg fog találni a felsorolásban. Jobban belegondolva egészen elcseszett a helyzet, csak mert két intelligens és tanult ember normál esetben nem Disney mesébe illő nevekkel ajándékozza meg a gyerekeit. A mi szüleink mégis mindkét alkalommal, tíz év különbséggel is képesek voltak annyira felelőtlenül úszni a születésünk örömében, hogy hippikhez illően viselkedjenek. Apából például azóta sem nézem ki, hogy józan lett volna, amikor beleegyezett, hogy Philip és Aurora legyen belőlünk. Bár így harminc- és huszonkét év távlatában egyikünk sem panaszkodik miatta túlságosan, sőt. Én szeretem a nevemet.
Megkülönböztet a többi velem egy korosztályú, feltörekvő színésznőcskéktől, akik még nem adták fel a versenyt, mert azt hiszik, ha egyszer belépek egy meghallgatásra, akkor majd hajlandó leszek megelégedni a részvétellel. Nem, rám egyáltalán nem jellemző, hogy feladnám harc nélkül. Ha egyszer kitalálom, hogy akarok valamit, akkor addig nem nyugszom, amíg az enyém nem lesz. Kivált a szerepek, amikért az elmúlt időszakban szisztematikusan dolgoztam és gyakoroltam.
De ha nagyon muszáj, akár felemlegethetjük azt a karácsonyt is, hatéves koromból, amikor elterveztem, hogy elfogom a Mikulást, mert muszáj volt tőle megkérdeznem, hogy mégis hogyan képes odaérni a Föld összes gyerekéhez. Lehet, hogy a csapda kivitelezésében Philip is segített, na de ki lopott a szülei kávéjából, és ki csinált úgy, mintha aludna, hogy utána a nappaliba lopózzon és készenlétben várja a száncsengők hangját, na meg az előre odakészített tejre szomjazó pocakos Mikulást? És aztán kire voltak mérgesek a szülei, mert a karácsonyi előkészületekből majdnem a sürgősségin való látogatás lett? Talált, süllyedt, Aurora Cabot.
- Az ugye megvan, hogy nem biztos, hogy érted tudok jönni.
- Nem is kell, nem félek egyedül.
- Ne keménykedj, Pöttöm Panna.
- Hé! – Philipre szegezem a mutatóujjam, hogy szavak nélkül fenyegessem; az arckifejezése és grimasza azonban rögtön elárulja, hogy akármit csinálhatok vele, nem fog leszokni a rossz szokásáról.
- Na jó… szállj ki, nem érek rá egész nap. Ha majd a Broadwayn játszol veszünk fel melléd sofőrt. Kéz és lábtörést! Páá.
- Köszönöm, Philip. – A mosoly még akkor is ott van az arcomon, amikor belépek az épületbe, csak mert hiába mondja a bátyám majdnem minden alkalommal ugyanazt, még mindig jól esik.
Ő a legjobb barátom, mert bár neki is ugyanúgy megmondom a nyers véleményemet, mint bárki másnak, de ő nem tehet ellene semmit, utána ugyanúgy a testvérem marad. Különben sem azért járok meghallgatásokra, hogy barátokat szerezzek, amit egy lesújtó pillantással igyekszem is éreztetni a szőke hajú lánynak, aki ezer wattos mosollyal köszönt, amikor belépek a helyiségbe, hétté egészítve ki a korábbi hatos létszámot.
Hiába mondják, hogy ne ítéljük meg a könyvet a borítója alapján, nagyon sokat elárul egy emberről a külseje. Én például nem felejtettem el kihúzni magamat, mielőtt beléptem volna, a sarokban már-már székről is lefolyó lányon bárki láthatja, hogy fele annyi tehetsége sincs, mint amennyit érez magában. Valószínűleg csak a barátai biztatták, vagy a szülei felejtették el neki megmondani, hogy más pályát kellene választania. Bezzeg én hallgatok a környezetemre, szeretem tudni, ha valamit rosszul csinálok.  A kritika azért van, hogy tanuljunk belőle, és mivel emberek vagyunk, mindig van hova tovább fejlődni.
Ez a szerep is egy szintje a fejlődésnek, csak a kötött pulcsiban feszítő negyvenesnek ezt elfelejtették megmondani. Elveszettnek tűnik, valószínűleg nem tudja mire vállalkozott, talán csak egy tételt akar lehúzni a bakancslistájáról. De aki fél reflektorfénybe lépni, hogy akar tökéletes alakítást nyújtani?
Elkerülhetetlen hozzá, hogy az illető megtanulja a szövegét. A lófarkas lány a kék szemekkel még olyan intenzitással bújja az ölében fekvő szöveget, hogy mérget vennék rá, hogy odabent el fogja felejteni. A szeme alatti sötét karikákból ítélve vagy egész éjjel igyekezett megtanulni a szöveget, vagy egy átmulatott éjszaka után feltűnt neki a naptárába írt elfoglaltság, most pedig pánikol. Soha nem szabad pánikolni, mert akkor minden elromlik. Egyszer azt a tanácsot kaptam, hogy a vesztesek nyugalmával még édesebb a győzelem. Én azonban sokkal jobban szeretek pozitívan gondolkozni és bízni abban, hogy a munkám kifizetődő lesz.
Aurora Cabot vagyok, és győzni jöttem.