Milyen nap is van ma? Szerda? Nem, ne, határozottan biztos vagyok benne, hogy csütörtök. De akkor mit keres itt a pénteki újság? A fene se tudja milyen nap van, tulajdonképpen összefolynak. Felcsendül az ismerős ajtócsengő, ahaaa, tehát szombat van, legalább betudom tájolni hol is tartunk. Egy-két percig még ülök a fotelemben, nézem a sportcsatornát, momentán ez az egyetlen dolog, ami a sporthoz köthető az új életemben. Végül feltámaszkodom és hát az illem megkívánja, hogy ne alsógatyában lépjek ki fogadni a szomszédot, így hát felkapok egy puha mackónadrágot és utána indulok ajtót nyitni. Kicsi hiányzik csak, hogy félúton felbukjak egy kupac szennyesben, szerencsétlen helyzet lenne az ajtón kiesni, bár itt a közlekedés veszedelmes, szennyes hegyek és koszos edény völgyek, nem szép látvány. Kinyitom az ajtót és előre belegondolok mit láthat a nő, enyhe borostát, na jó, úgy nézek ki, mint Noé, akkora a borostám, hogy lehet egy bárka is rejlik benne. A hajam kuszán áll és nem tervezem rendre igazítani egyetlen egy szálát sem. -Hahó! – Köszönök amint kinyílik az ajtó, setén-sután állok az ajtó és a fal között, a beszélgetéseink igen korlátozottak, részben miattam. Az igen, a nem és az okén kívül nem sok mindent mondok a nőnek, aki mondjuk többet érdemelne, mert az egyetlen, aki még érdeklődik afelől élek-e egyáltalán. -Öhm..hogy van? Akarom mondani vagy. Öhm, mindegy. – Krákogok és csak állok ott az ajtóban, mint egy faszent, egy jó nagy balfék faszent.
Kissé szomorkásan rakja le a telefont, mert lemondtak két megbeszélt időpontot. Az okát nem is tudja, de ha tudná, akkor sem értené meg, azonban önmarcangolásba kezd és elkezdi kissé okolni magát. Úgy gondolja, ha jobban igyekezne, ha megtenne mindent, amit csak tud, akkor ilyenek nem fordulnának elő.Magda a lakótársa már rég nincsen otthon éppen az a ügyfele hívta fel, aki eléggé kihasználja lakótársát, valójában úgy gondolja, hogy a férfi vonzódik a nőhöz, de erről még nem mert beszélni vele, kissé tart, hogy mit mondana rá a barátnője.. Tisztában van azzal, hogy nem fekélődhet és búslakodhat egész nap, péntek van, de neki egy nappal előbb érkezett a hétvége, így egyet gondolva úgy dönt, hogy főzni fog és sütni fog valami finomat. Sokat gondolkodott, hogy mit készítsen végül a székelykáposzta mellett döntött, mely mellé sajtospogácsát süt, ám az édesség már nagyobb fejtörést igényelt, végül a kalács mellett döntött. Felvette a kötényét, előkészítette a hozzávalókat és már neki is látott. Pár órával később elégedetten kóstolgatja az immáron kész ételt. Szerinte nem lett épp a legjobb, azonban mégis úgy gondolja, hogy megtett minden tőle telhetőt, de Magda csak nem érkezett meg. Fél órát várt, reménykedett benne, hogy nem kell egyedül ebédelnie, hanem valakivel megtudja majd osztani az ételt. Sajnos nem így lett, már épp hozzálátott volna az evéshez, mikor fejébe ötlött valami. Áthívhatná a szomszédjukat, biztosan örülne egy meghívásnak, véleménye szerint nem gyakran eszik a férfi és nem is igazán mozdul ki. Minden bátorságát összeszedte, majd kilépett. elindult a mellette lakó ajtójához és egy finom mozdulattal elkezdett kopogni. - Szervusz Jesse. - mondja ki a szavakat gyengéden, mert meglehetősen összeomlott a szomszédja, mióta volt felesége itt hagyta egyedül. Sajnálta, hogy ezt tették vele, szerinte senki sem érdemli meg az ilyet és nem is érti, hogy mivel szolgált rá a férfi eme szörnyű esetre. - Lenne önhöz egy kérdésem. - kezd bele udvariasan, majd csak később realizálja, hogy a férfi felsőtestén nincs semmilyen ruhadarab, kissé zavarba is jön, de próbál ezen nem fennakadni. - Ebédelne velem? - kérdezi egy halvány, de annál inkább őszinte mosollyal az ajkain.
words: - note: következő ígéretesebb lesz music: -
Mit mondhatnék? Elhagytam magam és nem különösebben foglalkoztat már a dolog. Eleinte volt némi vágyam arra, hogy összeszedjem magam, de mostanra már felhagytam ezzel az egésszel. Egyedül egy valaki nem hagyja, hogy elfelejtsem még élek, az pedig a szomszéd nő, azt hiszem valami egészségügyi munkája van, pontosan nem tudom mi, nem tudok róla semmit. Sose voltam itthon, hogy megismerkedjek a szomszédaimmal, és mostanra már nem is igazán akarok ismerkedni. Kinyitom az ajtót, bár tudom, hogy Ő van mögötte és nem akarom látni, de az udvariasság megköveteli, lehet, hogy nem vagyok régi dicsfényemben, de a modorom megmaradt. Meglep a kérdése és az is milyen fesztelen mosoly ül ki az arcára, nincs úgy zavarban, mint Én, na persze nincs is oka ilyesmire, csinos, szép, magabiztos, Én természetesen úgy nézek ki, mint a sarki vegyesbolt mellett csövelő pasas, nem, rosszabbul. -Ebédelni? Biztos meggondolta ezt? - kinézek az ajtó melletti házszámra, és aztán értetlenkedve, kissé gúnyosan mondom. - Lehet eltévesztette a házszámot, itt csak egy szerencsétlen lakik. - Nyögöm és kész vagyok ajtót csukni, de ekkor eszembe jut a volt feleségem arca ahogy vádlón tekint rám, mert mindig képtelen voltam kedves lenni az idegennek és hogy sose akartam társadalmi összejövetelekre menni. -Tudja mit, jöjjön be, rendbe szedem magam valamennyire és akkor ebédelhetünk is akár. - Mormolom és félre állok az ajtóból. De akkor eszmélek rá, hogy odabent nagyobb a káosz mint egy földrengés következtében, de addigra már késő és csak reménykedni tudok, hogy mégse annyira rémes a helyzet, mint pár perce emlékeztem rá. De ahogy követem Őt rá kell jöjjek bizony a helyzet rosszabb, mint emlékeztem, szennyes edények a szőnyegen, ruhakupacok szerte szét, még a lámpaernyőn is alsógatya hever, mindent belep a mocsok és a plazmán épp egy foci meccs zajlik. -Elnézést a rendetlenségért...még nem volt időm..hm..takarítani. - Jah, jó ideje nem volt időm rá, mert punnyadtam és nem mellesleg kedvem sem volt tenni a felhalmozott mocsok ellen. Gyorsan felkaptam pár ruhadarabot és a fotelba dobtam, aztán felkaptam pár koszos tányért és a konyhába rohanva bevágtam a mosogatóba az összeset, ahol már eleve rengeteg tányér hevert.
Talán igaza van Magdikának, hogy nincs értelme a szomszéddal foglalkozni, meg hát rá sem hederít.. Szerinte teljesen pazarlás az, amit művel Aurora, hisz nagy valószínűséggel kidobja az ételt vagy odaadja másnak vagy csak szimplán megrohad a hűtőben. Azonban szerinte nem ilyen ember, biztos benne, hogy történt vele valami, valami ami miatt ilyen lett, hisz már érdeklődött felőle a többi szomszédnál, azt mondták egy jól kisportolt férfi volt, aki imádta a munkáját. De ő még nem is láttam nagyon kijönni a lakásából, mintha valami bent tartaná, valami ismeretlen erő. Aurora feltett szándéka, hogy mindenkit meg lehet menteni, hogy ő képes mindenkit megmenteni, csak időbe telik. De azt is tudja, hogy ha valaki nem kér a segítségéből vagy nem határozza el magát a változás terén, akkor nem is fog semmi sem történni, hiába is próbálkozik. Kétségek között van, de az már számára egy elég jó jel, hogy a férfi ajtót nyit és nem küldi el a fenébe. A férfi kérdése meglepi, nagyon is meglepi. - Igen, teljes mértékben átgondoltam. - feleli neki, de aztána férfi csak folytatja és nem is tudja mit kéne mondania, kissé bosszantja, hogy valaki így vélekedik magáról. Talán nem volt éppen jó ötlet idejönni, mert átveszi rajta az uralmat a szakmai énje.. vagy nem is tudom, hogyan fejezzem ki magamat. - Nem kéne így vélekednie önmagáról és minden ellen lehet tenni - mondja neki talán gyermeki naivitással, mely általában leszokott másokat venni a lábáról. Végül hát mosoly jelenik meg az arcán, amikor a férfi bejelenti, hogy bemehet és együtt fognak ebédelni. - Köszönöm. - mindössze ennyit mond neki, persze a látvány mely elé tárul meglepi, természetesen igyekszik ezt nem kimutatni. Szívesen segítene neki kitakarítani, de előre sejti a férfi válaszát, nem fogja engedni, látszik rajta, hogy a büszkesége nem engedné. Nem néz körül és ítélkezni sem kezd, biztos oka van, legalábbis ezt gondolja. Így mikor a férfi szabadkozásba kezd, csak legyint egyet. - Látná az én szobámat hajnalba. - mondja egy kis nevetés keretében, majd az asztalra teszi az ételt és a férfi felé fordul. - Megterítene? - kérdezi kedves mosollyal az arcán.
words: - note: következő ígéretesebb lesz music: -
Fogalmam sincs miért jár folyton a nyakamra a szomszéd nő, de szinte nem volt hét, hogy át ne kopogott volna. Volt, hogy úgy tettem mintha nem volnék itthon, tudom bunkóság, egy igazi paraszt vagyok, de nem volt kedvem társasághoz. Most is csak azért gondoltam meg magam, mert eszembe jutott a volt feleségem, akartam, még, ha csak én tudom, hogy visszavágok neki. Persze nem is gondoltam előre végig az egészet, sem a kupira nem gondoltam, úgy megszoktam már, mint nyáron a sok poloskát. Aztán meg azt gondoltam végig, hogy milyen hatással lesz rám a társaság, mert hát már régen nem volt benne részem. -Van, ami ellen nem, hölgyem, de ebbe nem szeretnék belemenni. - mert hát egy elromlott házasságot nem lehet helyrehozni, nem válhatsz hirtelen világmegmentővé sem miután egy irigy pöcs vagy, nem? Ezek mind olyan dolgok, amin nem lehet változtatni. Beinvitálom és még magam is ledöbbenek a mocskon, ami fogad minket. Hogy nem vettem eddig ezt észre? Hm?! Egy alsógatya hever a kislámpán, amit egy gyors pillanatomban leszedek onnan és inkább a padlóra dobom, ott jobb helyen van. Csak erőtlenül felröhögök, némi cinizmussal fűszerezve, mikor azt mondja az Ő szobája lehet ennél rosszabb. -Hiszem, ha látom. - motyogom és leesik, hogy ezt simán hallhatta, a francba! -Mármint nem úgy értem, hogy látni akarnám a szobáját.. - kínomban beletúrok kicsit már rendezetlen frizurámba, úgy nőtt, ahogyan akart, egy erősebb hajmosás sem ártana már neki. -Természetesen...öhm, egy pillanat. - sóhajtok és hosszú ideje először mosogatni kezdek, két tálat, két evőeszközt és még sikerül valahonnan egy tiszta terítőre is szert tennem, kész csoda. Leteszem mindet az asztalra. -És mit készített? - kérdezem félénken, mert fogalmam sincs mit mondjak neki.
Kezdőlap
