to kaylee

Olyan volt a hely, mint egy AA gyűlés. Nem, mintha lennének személyes tapasztalataim az ilyen csoportokról, de láttam sok filmet. Volt süti és innivaló az asztalokon, mi pedig egy hatalmas körben ültünk és bemutatkoztunk, beszélgettünk. Talán annyi különbség volt, hogy a saját nevünket kell bemondani, így nem hazudhattam, hogy Steve Jobs a rokonom, növelve az esélyeimet.
Kaylee mellett ültem, az ingemen a hatvankilences számmal. Öt percnyi meggyőzésbe és húsz dollárba került, hogy én kapjam meg. Időnként Kaylee felé pillantottam egy ”komolyan ezzel akar bevágódni?”, ”micsoda lúzer” és hasonló üzenetű fejeket vágva, míg nem elérkeztünk a huszonkettes fickóhoz, akinek a bemutatkozása miatt sikeresen félrenyeltem. Mivel pedig úgy próbáltam felköhögni a félrenyelt darabot, mint valami menthetetlen gégerákos, mindenki engem bámult. Mert azzal ugyebár segítenek.
- Minden oké, minden oké! – emeltem magasba a kezemet, jelezve, hogy élek, ha érdekelne bárkit is. Mivel viszont senki nem jött ide, hogy segítsen … hagyjuk is.
- Valami rosszat mondtam? – huszonkettes kíváncsinak tűnt, de mégis vádlón nézett rám.
-Én csak … - belekezdtem ugyan a mentegetőzésbe, de megtorpantam. Nem kevés pénzt fizettem ezért a randiestért. Talán … itt az ideje bátornak lenni. Az férfias, és a férfias férfiakat bírják a nők, igaz? – Komolyan mondtad az előbb? – felálltam a székemből, magabiztosan. Én legalábbis annak éreztem magam. Úgy sejtettem kívülről most olyan lehettem, mint Churchill. Churchill álmában. – Azt, hogy életed legcikibb dolga az, hogy … összekeverted a barátnőd barátnőjét a barátnőddel és szexeltetek? Mármint … komolyan? – tártam szét a kezem hitetlenkedve, körbe pillantva a többieken. Ők viszont engem néztek úgy, mintha először látnának embert.
- Szexfüggő vagyok. Ezzel nem viccelek soha – rázta meg a fejét a fickó, halálkomoly fejjel. Mindenki más pedig olyan sóhajt hallatott, ami arról árulkodott, hogy nem velem vannak. -  Miért, mi a legkínosabb dolog, ami veled történt?
- Ne feledje, őszintén válaszoljon! – szólt közbe halkan a tőlem három székkel balra helyet foglaló moderátor. Vagy programkoordinátor, ahogy a kis névtábláján állt.
Elhúztam a szám, és csípőre tett kézzel nézegettem a lábfejemet. Francba, ez csapda! Egy dologban azonban egészen biztos voltam. Nem fogok őszintén válaszolni a kérdésre, mert ha esetleg készülne valami titkos videó felvétel és kikerülne, soha az életben nem fog senki sem hozzám érni. Arról nem is beszélve, hogy nehéz lenne életem legkínosabb dolgait rangsorolni.
- Szexfüggő? – ismételtem meg a férfi állítását, kissé zabosan. -  Gyűlöllek! Meg a hülye függő haverjaidat is! Komolyan, szoktál te magadon kívül másokra is gondolni?! – egy randiesten azzal kezd egyből, hogy szexfüggő? Ez nem igazságos, kicsit sem! Hogy lehetne ezzel egyáltalán versenyezni? Ezért fizettem húsz dolcsit a hatvankilences számért? – Mi most megyünk – pillantottam Kayleera, majd hozzátettem egy néma ”kérlek”-et. Kissé gáz lenne, ha ő itt maradna, miután én leléptem. Legalább ne egyedül távozzak, ha már nem egyedül jöttem. Ha maradni akar, akkor persze megvárom a kocsiban, csak most épp … férfiasan mérges vagyok.
-  Köszönöm a nagy semmit! Nem fog jó értékelést kapni tőlem! És csakhogy tudja, senkit nem ver át azzal, hogy programkoordinátornak hívja magát! – mérgelődtem tovább, a moderátor felé mutogatva. A székemet arrébb tolva léptem ki a körből, nagyokat dobbantva a földön, hogy kellően drámai legyen a távozásom. – Oh, igen, jut eszembe! A szexfüggőknél gyakoriak a nemi betegségek. Trichomoniasis, Chlamydia, HIV és HPV! – soroltam, az ujjamon számolva.  Csak néhány abból, amit kaphatnak tőle! Boldog méhnyakrákot! – vágtam még hozzájuk búcsúzóul, de még mielőtt kiléptem volna a teremből visszafordultam. – Az utolsó kicsit durva volt, elismerem Nem akarom, hogy rákosak legyenek. Csak a huszonkettes! – mutattam a férfira, majd elfutottam. Ösztönös dolog ez, gimiben hozzászoktam, hogy egy-egy ilyen igazság-pillanat három napnyi jeges borogatásba kerül. Mivel pedig a huszonkettes ránézésre beillett volna quarterbacknek, a futás nagyon is indokolt volt.


- Még, hogy a hatvankilences szerencsés szám – mérgelődtem a cédulát gyűrögetve, már a gyorsétteremben ülve, ahová a menekülést követően vezettem.  
A randiest hirdetésében az állt, hogy: biztosan megtalálja élete szerelmét. Ordas nagy kamu! Nem elég, hogy nem találtam meg, de még csak el se kezdhettem, miután a huszonkettes ledobta a bombát.
- A Tinder profilomba azt fogom kiírni, hogy: gyógyuló szexfüggő, komoly kapcsolatot keresek. A fordított pszichológia iskola példája ez, hogy lehet valaki ilyen bunkó, hogy egy randiesten ezzel kezdi a bemutatkozást…  - mérgelődtem, még tovább gyűrve a cédulát. Elég sokat fizettem ki ezért, amit már nem kapok vissza. Ezek után egy hétig kekszen kell éljek.
- Egyáltalán, hogy lehet valaki ekkora? Szteroidos anyatejet ivott? Tudod, hogy mi volt az én anyatejemben? Szeretet! – hát úgy nézek ki, mint aki egy szeretetteljes világban él? A jó válasz az, hogy nem! Ellenben huszonkettessel, és más Danhez hasonló alakokkal, én nem nőttem két méter magasra, és nincs akkora mellizmom, mint egyeseknek a feje! Én vitaminokat kaptam, hogy nőjek és erősödjek. Nem jöttek be annyira.
- Még szerencse, hogy nem a Pókemberes ingemben jöttem – ráztam a fejem ingerülten, a temérdek szalvétával törölgetve az ingem, amiket a pénztáros rosszalló tekintetétől kísérve hoztam el. Menekülés közben elbotlottam és beleestem egy tócsába. A pókemberes ingemből nem tudnám kimosni.
Ezek után jogos a kérdés, hogy: Goldberg, talán szereted, ha fáj? Az a helyzet, hogy úgy tűnik igen, határozottan. A logika azt diktálja, hogy muszáj legyen New Yorkban egy lány, aki illik hozzám. Queensben is kéne akadjon, de … úgy látszik a jövőbeli Mrs. Goldberg nem jár randiestekre. Se Comic-Conra, se képregény boltba, se Star Trek kvízre, se jógázni, se japán konyhai tanfolyamra, se … hagyjuk is. Lehet otthon ül egész nap a macskáival. Ez pedig nem túl biztató. Allergiás vagyok a macskákra.
- Viszont úgy láttam, hogy te szemeztél a hetvenhetessel. Vagy csak tikkelt a szemed – pillantottam Kayleera. Örültem volna a sikerének. Csak nem olyan őszintén, miután én felsültem. Miért is nem nőnek születtem? Vagy melegnek! Ironikus, de sokkal könnyebb dolgom volna úgy, mint heteróként. A negyvenkettes számú lány helyet cserélt egy fiúval, mert ránézésre úgy vélte, hogy meleg vagyok és nem látta így értelmét mellém ülni.
- Lehet, hogy rosszul álltam neki az egésznek. Egy ronda lányt kellett volna elhoznom. Mármint, nem, ronda lányok nem léteznek, mindenki szép… a maga módján, persze! – emeltem fel gyorsan a kezemet, javítva az elszólásom. Anyától sokat kaptam régen emiatt. Sose tartottam igazságosnak, hogy nem mondhattam csúnyát azoknak a lányoknak, akik nekem csúnyát mondtak. Sok pletykának vehettem volna elejét a gimiben azzal, hogy én is elkezdek terjeszteni párat.  – Úgy értem, hogy olyat, aki mellett én … tudod, Bruce Wayne vagyok. Nem pedig … Oswald Cobblepot. Ő Batman ellensége – magyaráztam a hajamba túrva, majd kinyúltam az asztalon. Határozottan vereséget szenvedtem. Ma is.
- Egyébként … ugye szingli vagy? Mármint, nem akarod rád nyomulni! Nem, mintha … szóval tudod, nagyon … nem vagy ronda, de … én öhm… szóval csak azért, hogy nem fog ugye a pasid reggel bekopogni hozzám, hogy beszélgessen velem? Mert akkor …  nem alszom otthon, míg nem szakít a pasijával. Vagy míg meg nem hal a pasija. Amelyik előbb bekövetkezik, de egyébként nem kívánok semmi rosszat neki.

Abel & Kaylee

" EXCUSE ME, I DON’T LIKE PEOPLE JUST BECAUSE THEY’RE HANDSOME! "

Szórakozottan vezetem végig a pillantásom az egybegyűlteken, miközben az asztalra kihelyezett sütemények egyiket majszolom elégedetten. Kicsit száraz, és ízetlen, olyan tipikusan olcsó, készen kapható bolti teasütemény. Mégis úgy tolom be egyiket a másik után – a lehető legdiszkrétebben, hogy még se nézzenek ki -, mintha maga Martha Stewart készítette volna. Mit mondhatnék, ingyen még az ecet is édes. Nekem ez az egész randiestes dolog egy centembe sem kerül, hisz a mellettem feszengő Abe állja a számlát. Ami pedig a legfontosabb, a hónapban átveszi tőlem az albérlet takarítását is. Igen, ebben állapodtunk meg, mert másképp nemet mondtam volna erre az egész őrültsége. Szabad estéimen jobb programot is eltudtam volna képzelni, mintsem szervezett szingli estekre járjak. Oké, bevallom egy kicsit megsajnáltam a srácot is, ahogy ott kérlelt, legyek a kisérője. Ingyen még sem adhattam az időmből.
Többször rám pillant, mire én csak megvonom a vállam, és magamhoz veszek egy pohár üdítőt is, hogy leöblítsem a szájpadlásomra ragadt piskóta maradékot. Alig láthatóan összerezzenek, mikor Abere rájön a köhögőroham, s kissé fel is egyenesedem a székemben, ugrásra készen, ha szükség lenne a Heimlich-fogásra. Ám láthatóan felesleges volt az aggodalom, s ismét kényelmesen dőlök hátra, de nem tart sokáig a semmittevésem.
- Abe, szerintem ezt nem kellene.. - ’úgy mellre szívnod’. Ez lett volna a folytatása annak a halk suttogásnak, amit a székről felpattanó lakótársamnak szántam. Teljesen feleslegesen, hiszen teljesen belendül, és csak úgy szórja a durvábbnál durvább szavakat. Elkerekedő szemekkel nézem az abszurd jelenetet, észre sem veszem, hogy még a szám is tátva marad, s csak későn kapcsolok, hogy Abe engem néz, és arra vár, hogy végre felálljak a székről. - Oh, igen! Mi akkor megyünk. -
Állok fel, és indulok meg a kijárat felé, de a srác csak nem hagyja abba. Kénytelen kelletlen belekarolok, és megpróbálom elhúzni a széke mellől, de csak tovább szórja az átkait.
- Nem úgy gondolta ám... - próbálom menteni a menthetőt, s kényszeredett mosolyom sokkal inkább hajaz elvetemült vicsorgásra. - Abel! -
Szólítom a nevén igencsak megrovón, hiszen a felsorolt betegségek igen súlyosak. A bocsánatkérő korrigálása pedig csak tovább ront a helyzeten. Az emelt fővel való távozás pedig elmarad, hisz Abe igen látványosan menekülőre fogja, s olyan gyorsan eliszkol, hogy észre sem veszem, mikor csúszik ki a karom az övéből.
- Öhm. Akkor.. további szép estét! - köszönök el, s intek a kezemmel, s sietős léptekkel iramodom Abe után.

Megkönnyebbülten, s némi elégedettséggel ücsörögtem a helyemen, s kortyoltam bele a felvizezett, jéggel telenyomott coca colámba. Nem voltam rossz kondiban, de a legkevésbé sem terveztem ma estére futást, így nem is esett olyan jól Abe után loholnom. Most már viszont egyenesben vagyunk, s vizslató szemek nélkül nyugodtan elfogyaszthatunk egy tálcányi szemetet. Tökéletes zárásra egy tökéletlen estnek.
- Te fent vagy Tinderen? - pislogok rá meglepetten, majd felbontom a kis ketchupos dobozt. Ujjaim közé csippentek egy túlsózott sültkrumplit, és megmártom benne, majd beleharapok. Hm! Miért van az, hogy minden ami egészségtelen, ennyire finom? - Figyelj Abe arra, amit most mondok Neked.  -
Nézek Rá komolyan, miután lenyelem a falatot.
- A normális csajok nem buknak az ilyen mondvacsinált Mr. Grey típusú fazonokra, mert tudják, hogy ilyen nem létezik, csak buta lányregényekben. Az a pasi tök kamu volt, és szinte biztos vagyok benne, hogy egy csajnak se jött be a félredugós története. - újabb sültkrumplit majszolok el, majd ráérősen kicsomagolom a hamburgeremet. - Még szerencse. - ismétlem vissza, s szemeimet megforgatom, majd gyorsan beleharapok a hamburgerbe. A pókemberes ing csak rontott volna az egész mai helyzeten, ebben biztos vagyok. - Kár volt ennyire kiakadnod azon a fazonon Abel, most egy valag pénzt kidobtál a semmire. -
Szólalok meg ismét, amikor már túl vagyok az első pár falaton, s leöblítem ismét egy kis szénsavas méreggel.
- Igen, hosszantartó szemkontaktust vettem fel azzal a fickóval. - biccentek egyet. - Először azt hittem, nem jól látom, de minél tovább néztem, annál inkább biztosabb voltam benne, hogy pupilla rendellenessége van. A jobb pupilla nagyobb volt a balnál, és a fényre sem egyformán reagált. Még most sem tudom eldönteni, hogy mi lehet a valódi ok. Verőértágutal, esetleg sclerosis multiplex? Vagy ha csak egy egyszerű esetet nézünk, erős gyógyszer, vagy drog hatása alatt is lehetett. Mindegy. -
Vonom meg a vállam, s tovább eszek, remélve, hogy kielégítő választ adtam, melyből pontosan kiderül, hogy mint férfi, mennyire hidegen hagyott a hetvenhetes, és az összestöbbi a teremben.
- Ha egy, általad kevésbé dekoratívnak tartott lánnyal jössz el, nem száguldottál volna ki a teremből hurrikán módjára? - a ronda lány elméleténél nem kellett kijavítanom, megtette ő maga is, de azért ez a kérdés csak kikívánkozott belőlem. A következő kérdésre azonban nem készülök fel, s hirtelen félrenyele, a falatot, majd köhögve, s fulladozva nyúlok a poharamért, hogy gyorsan lecsússzon a torkomra akadt falat.
- Nem Abe, nincs senkim, nyugi. - felelem, miután végre levegőhöz jutok. - De ha lenne is, megbeszéltem volna, hogy baráti szívességet teszek egy lakótársamnak. -

to kaylee

Szép volt, jól megmondtad nekik!
Mondta a mini Palpatine a vállamon ülve. Nagyjából olyannak képzelem el az ördögöt, mint a Galaktikus Birodalom császárát. Egyrészt, mert baromi ijesztő és napokig nem tudtam aludni, miután megnéztem a filmeket. Másrészt, villámokat tud szórni, ami iszonyat menő és tipikusan a gonoszok védjegye.
A félelem a sötét oldal kapuja. A félelem dühöt szül, a düh gyűlöletet, a gyűlölet kínt, és szenvedést.
A mini Yoda szavaira viszont csak a számat húztam. Ha a Star Wars valóság volna, szinte biztos, hogy Sith lettem volna. Az első Sith, akinek a feje többet volt a suli wc-jében, mint … akárhol máshol. Vadernek nagy mázlija van, hogy ő nem járt Birodalmi suliba. A sok wc búvárkodástól tuti rövidzárlatot kapott volna.
- Ott is – javítottam ki, egy mélyet bólintva. Az esélyeimet javítja, ha minél több helyen ott vagyok. Kitudja, talán egy lány is így gondolkodik és, ha eleget látja felbukkanni a profilképemet, akkor úgy lesz vele, hogy ez a sors akarata. Ha Isten nem segít, hát kijátszom őt.
- Tényleg? – kérdeztem kissé meglepve. – Nagyon más életünk volt – sóhajtottam fel. Miért is nem oda születtem, ahová Kaylee? Ahol én voltam, ott általában az ilyen pasik kaptak meg minden csajt. Brian állítólag még a kémiatanárt is elkapta. Akkor még nem tudtam, hogy ez mit is jelent, de azóta sokkal menőbb vagyok, és utánanéztem a kifejezéseknek is.
- Hadd meséljek egy történetet! A gimimbe járt egy Brian Windshort nevű srác. Akkora volt, mint egy hegyomlás, és a csajok csak úgy tapadtak rá. Találd ki, hogy hány lánynál nyírt füvet, mosott kocsit, vigyázott a testvéreikre, míg azok bulizni mentek. Egynél se. Vagyis, de, viszont azt nem nevezném vigyázásnak, mert … pont, hogy nem vigyáztak – így lett Brian Windshort majdnem apa. Szerencséjére kiderült, hogy az első teszt eredménye téves volt. – A lényeg, hogy Brian ... hogy mondjam szépen … nos, egy szadista vadállat volt. Egyszer úgy csajozott be, hogy belökött egy rózsabokorba, miközben beszélgettem egy lánnyal. Azzal a lánnyal, akinek a barátnőjét előtte megcsalta – néha visszagondolva a gimire eszembe jut, hogy micsoda reality show lehetőségek rejlettek a gimnazista éveimben. Már nem az enyémbe, hanem a Brian féle srácokéban. Azokéban, akiket nem tudtak bepréselni és zárni egy szekrénybe. – Brian viszont jóképű volt, izmos, nagydarab, focizott, kosarazott, kenuzott, birkózott. Tudod hány lányt vitt a végzős bálra? Ötöt. Az egyiküket én vittem el, hogy találkozhassanak – bár nekem erről fogalmam sem volt, azt hittem, hogy Daisy velem jön majd. Ha tudtam volna … na jó, nem hazudok. Úgy is elvittem volna.
- A lényeg, hogyha nagy vagy, izmos és jóképű, az egy méretes hendikepp, amit nagyon szemét dolog azzal tetézni, hogy szexfüggőnek hazudod magadat. Tuti hazudott. Szteroid függő lehet igazából, csak biztos keveri a két szót – ezzel most burkoltan lehülyéztem a huszonkettest, de … az a helyzet, hogy még így is ő áll jobban, velem szemben. Anya mindig azt mondogatta nekem, hogy a belső értékek a fontosak. Biztos ezért kötött ki apa mellett, aki egy magas, erős, jóképű katona, és egy tollal képes lenne nullára redukálni egy véletlenszerűen kiválasztott helyiség populációját. Lássuk be, a külső nem minden. De mégiscsak elég sok minden manapság.
- Nem mondanám, hogy a semmire. A dokim büszke lesz majd, hogy így kiálltam magamért - ahogy ezt kimondtam, elszomorodtam. Ez így még szomorúbb. Fizettem egy rakás pénzt azért, hogy a pszichológusom elégedett legyen. Akit egyébként nem bírok, mert azt hiszi, hogy többet tud rólam, mint én magamról.
- Szóval … a szeme tetszett – bólintottam mosolyogva. A szemezés mestersége sem valami könnyű. Párszor már megkaptam, hogy úgy szemezek másokkal, mintha a pincémbe akarnám őket foglyul ejteni. Ami … egyébként nem volna olyan rossz ötlet, csak tuti lebuknék és egy napig se húznám a börtönben.
-  Én nem kiviharzottam, hanem … emelet fővel, büszkén távoztam. A sebesség itt nem fontos – ráztam meg a fejemet tüntetőleg. Nem féltem attól, hogy a fickó utánam jön. Nem, dehogy én aztán nem. Rettegtem tőle, egészen addig halálfélelmem volt, míg nem szálltam a kocsiba. Kicsit, mintha újra gimnazista lettem volna arra a pár percre.
- Ez jó. Mármint … nem az, de most jó. Nekem. Neked nem. Hacsak nem unod a pasikat, mert akkor mégiscsak jó. Neked. Meg igazából nekem is – elmélkedtem, nagyokat szürcsölve a poharamból a szívószálon át. – Na és, ha féltékeny lett volna? Nem azért mondom, de a többségnél okosabb vagyok. Plusz, az összes gyűjthető fénykard lámpa meg van, szóval … van, aki ölni tudna a gyűjteményemért – és a vicc az, hogy ez nem vicc. Vannak körök, ahol a nevem nem cseng olyan … nos úgy, mint általában.
- Egyébként, nem szívesség. A szívesség azt jelenti, hogy valaki más számára ingyen cselekedsz, segítő szándékkal. Ez üzlet – húzom el a szám. Az volt ugyanis a feltétele, hogy a házimunkát átvegyem tőle, amikor legközelebb esedékes. – Ezért lenne szükség androidokra. Ők nem csak ingyen segítenének, de még a házimunkát is elvégeznék helyettem. Aztán fellázadnak és megölnek mindannyiunkat, de legalább tisztaság lesz – vontam meg a vállam mosolyogva. De ez a halálnem annyira mégsem taszít. Sőt, kicsit még tetszik is.

Abel & Kaylee

" EXCUSE ME, I DON’T LIKE PEOPLE JUST BECAUSE THEY’RE HANDSOME! "

- Ott is?  - kérdezek vissza, pedig nincs baj a hallásommal, és igenis jól hallottam a válaszát, és épp ez az ami meglep. - A Tinder nem egy szexpartner kereső? Azt hittem Te komoly kapcsolatot akarsz, nem futókalandot. -
Nem mintha problémám lenne az egyéjszakás kapcsolatokkal, pontosabban az azok résztvevőivel, mert mindenki maga éli az életét, s dönti el, kivel mikor bújik ágyba. S az is egy tény, hogy a kettő nem zárja ki egymást, csak akkor nem adok ki egy valag pénzt mindenféle randiestekre.
- Beírtad a google keresőbe az ’online társkereső’ szót, és az összes talált oldalnál beregisztráltál? - nem mintha az lenne a feladatom, hogy beleüssem az orrom Abel társkeresési szokásaiba, de ha már elrángatott erre az estre, úgy érzem, jogom van egy kicsit kíváncsiskodni, és egyébként se üljünk itt úgy, mint két kuka. Igaz, ezen lehetőségre vajmi kevés esély van egy olyan szófosásban szenvedő ember mellett, mint Abe. - Tényleg. -
Bólintok, s mikor belekezd a történetébe, megadóan dőlök hátra. Valljuk be, nincs más választásom. Ha egyszer a srácra rájön a beszélhetnék, nincs az az időjárási katasztrófa, ami megállíthatná. Erre a tényre a lakásba történő költözésem első hetében rájöttem. Elég volt neki bemutatkoznom, s megállapítani, hogy tényleg egy szakra járunk, már is ömlött belőle a szó, és még azt is megtudhattam tőle, hogy a neurológiai szakvizsgán melyik pad, hányadik székén ült. Miközben beszél, egykedvűen csipegetek a sültkrumpliból, minden másodikat belemártva a szószba. A történet végéhez érve az üdítőmért nyúlok, s belekortyolok.
- Tudod Abel, az a Te legnagyobb bajod, hogy nem a megfelelő körökben keresel magadnak barátnőt.  - teszem le a poharam, majd nézek ismét rá. - A múltkor, amikor néztük a televíziót, láttam ám, hogy a reklámszünetben milyen csajokat stíröltél az instagramon. Nem gondolod, hogy nem holmi macák után kellene futkorásznod, akik a Brian féle seggfejekre buknak, hanem mondjuk.. átlagosabb lányokat? -
Tárom szét a karjaim, s kérdően nézek a velem szemben ülőre, mintha csak most árultam volna el az élet nagy igazságát.
- Tudod, nem a pompom lányokat a suliból, hanem akik mondjuk.. kémia szakköre járnak, vagy ilyesmi. - kicsit azt éreztem az előbbi történetből is, hogy Abe olyan lányok után szalad, akiknél valóban nincs esélye, mert nincsenek egyszinten. Tudom, nagyon nyersen hangzik, de ahogy Abel nem egy Ryan Gosling, úgy én is tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok egy Scarlett Johansson. Csak amíg ez Abet zavarja, engem a legkevésbé sem érdekel, mert nem vagyok rágörcsölve erre az egész párkeresősdire. Nem is lenne rá időm. - Pontosan miért is jársz pszichológushoz?  -
Nézek Rá kíváncsian, mert erről még sosem kérdeztem, s ha már így szóbahozta, lecsapok az alkalomra. Korábban is előfordult, hogy megemlítette, de még sosem kérdeztem rá ilyen nyíltan. Kissé modortalannak is érzem, de tényleg érdekel.
- Nevezhetjük emelt fővel történő távozásnak is, ha így jobban tetszik. - vontam fel kétkedően egyik szemöldököm, majd tovább eszem a hamburgerem. Az én magánéletemre terelődik a téma, mely nem sokszor szokott a porondom lenni, sőt, körülbelül soha, így meglep, hogy Abelt pont most érdekli, van e egyáltalán valakim. - Azért, mert egy nőnek nem életcélja a párkeresés, még nem egyenlő azzal, hogy unja a pasikat. Én nem unom a pasikat, csak egyszerűen nincs rá időm, és most amúgy is a tanulásra koncentrálok. Ebben nincs semmi furcsa szerintem. -
Vontam meg a vállamat. Nem igazán értettem, mire is akar kilyukadni, de valami ilyesmire következtettem a szavaiból. Csodabogár vagyok, vagy sokkal inkább fura - ezt Danieltől is megkaptam már, de én nem érzem magam annak.
- Ha egy ilyen esetben féltékeny lett volna, azt jelentené, hogy nem bízik meg bennem, s nem bízik saját magában, szóval semmi értelme a kapcsolatunknak. És alapvetően sem járnék olyannal, aki beakarna szabályozni. - kinőttem már abból a korból, hogy megmondják, mit kell tennem. A saját dolgom tudom magamtól is, a szabadidőm fölötti rendelkezés jogát pedig nem adom át másnak. - Nem vitatom el az intelligenciád, mert tényleg nagyon okos vagy. Viszont ez a gyűjtemény dolog nem nyom sokat nyom a latba, szerintem.  -
Teljesen laikus vagyok az ilyen dolgokban, mint Abe kocka dolgai. Ha valami elromlik a gépemen, inkább Őt kérem meg, hogy segítsen, és persze ami nekem három órámba kerülne, az neki pár kattintás.
- Ó igen? Szóval csak üzlet? Elkellett cserélnem a munkahelyemen a mai műszakot, ami dupla órabért jelentett volna, mert éjszakára voltam beírva. Nem a fizetésem kértem el Tőled, csupán egy kis szívességet, szintén szívességért. - vezetem le a saját gondolatmenetem, de biztos vagyok benne, hogy Abel ezzel sem fog egyetérteni. Hiába vagyunk mindketten egészségügyben tevékenykedők, benne akkor is ott buzog az üzletember. - De akkor legközelebb még ennyi sem lesz, mert nem jövök el Veled. Mert pusztán üzleti célból nem teszem ki magam ilyen atrocitásoknak. -
Húzom fel az orrom mímelt sértettséggel, de hamar elmosolyodom, ami mutatja, hogy azért nem teljesen komolyan gondoltam én mindezt.
- Nyugtass meg, hogy azért egy ilyen elképzelt világban nem jönnél össze egy robot nővel a húsvér helyett.  - törlöm meg a szám, majd teszem a szalvétám a tálcára, a kiürült papírdobozok mellé.

to kaylee

-Egy futó kaland is válhat maratonná. Lásd minden második szerelmi vígjáték valaha – vontam meg a vállamat. A szerelem a legváratlanabb pillanatokban találhat rá az emberre, ugyebár. Van statisztikai esélye annak, hogy pont a Tinderen fogom megtalálni a gyerekeim anyját. Ami azt illeti, annak is van, hogy ez a nő Scarlett Johansson legyen. Kitudja, talán ő is tinderezik. Az ilyen esélyeket az ember nem dobja csak úgy el magától, igaz?
-Nem, dehogy is. Az fura lenne. A meleg társkeresőkre nem regisztráltam – kicsit füllentek, ugyanis egyszer véletlenül sikerült az elején, mert nem olvastam el az oldal részletesebb leírását. Valamiért azt hittem, hogy a melegeknek nem kell társkereső. – Olyan ez, mint a horgászat. Ha egy bottal mész ki, akkor sokkal kisebb eséllyel fogsz halat, mint egy gránáttal, vagy öt bottal – magyaráztam Kayleenak. Persze, vannak emberek, akiknek elég egy bot is, de az ő botjuk drága, csúcskategóriás fajta, amit én nem engedhetek meg magamnak. Az én botom ritkán fordul meg Gucci boltok közelében, és gyakrabban kajál a mekiben, mint valami puccos ötcsillagos étteremben.
-De hát … az instagram erre van kitalálva, nem? Te talán nem követed Chris Hemsworthot? – őt még én is követem, szóval neki is muszáj. – Az átlagos lányok egyébként se raknak fel magukról képet instagramra. A kutyájukról, a könyvükről, meg ilyenekről lőnek csak képet. Vagy, másét használják – vontam meg a vállamat. Nincsenek nagy elvárásaim, mármint, komolyan. Lassan ott tartok, hogy még nő se kell legyen az illető, csak nézzen ki mondjuk nőnek. És ne tudjak róla, ha nem az. Nem a világ legtökéletesebb nőjét keresem, csak … örülnék, ha összelehetne téveszteni az utcán Jessica Albával.
-Ez nagyon sztereotip, egy pomponlány is járhat kémia szakkörre - sőt, jártak is, nem egynek én írtam meg az év végi beadandóját a gimiben. – És miért hiszed, hogy bejönnek a pomponlányok? Ahogy ott táncolnak meg mosolyognak és tökéletesek … ugyan. Nevetséges – legyintettem, alighanem túlzottan is lazán, mint egyébként ez szokás. A laza jelző sose volt rám valami találó. Másnak a vérében van, én az internetről tanultam el.
-Hát … csak, ami miatt mások is. Bohócok, lufik, wc-k, focisták, lányok, kecskék, Bátor a gyáva kutya, a Télapó… meg ilyesmik miatt. Először azért vittek el, mert anya megtalálta a naplómat, amiben kidolgoztam pár megoldást, hogyan fertőzhetném meg az engem zrikálókat sárga láz vírussal. De ez félreértés volt, az ellenszer eljuttatása hozzájuk ott volt a másik oldalon – magyaráztam, miközben a szemem forgattam. Anyák...túlreagálnak mindent. Nem megölni akartam őket, csak … szerettem volna egy kis nyugalmat. Amíg pedig ők a véres székletükkel kínlódtak volna, addig garantáltan nyugalomra lelek. – Aztán apa attól tartott, hogy értelmi fogyatékos vagyok – ami ironikus, mert tizenhárom évesen már okosabb voltam, mint ő. Nem azért, mert apa buta. Átlagosan intelligens. Én pedig nem. Ezek csak tények. – Majd a nagyapa attól, hogy meleg vagyok. Kicsit homofób volt – magyaráztam Kayleenak. – Csak … anyáék miatt járok még el hozzá. Nincs amúgy semmi bajom. Tök normális vagyok – vontam meg a vállam, majd kortyoltam az üdítőmből. A valódi ok persze egyes szociális képességek hiánya és az ezek miatt sérült személyiségem helyrehozása, de … ez baromság. Nem vagyok sérült. Mármint, régen sokat voltam az, mert előszeretettel dobáltak meg, de az mind fizikai és nem szellemi sérülés.
-Ha te mondod – hagytam rá a dolgot. Neki egyébként sincsen mi miatt aggódnia. Nem ő az, akinél előbb csajozott be egy csaj. Vagy akinél férfiasabb egy csaj. Néha fáj belegondolni, hogy Reagannek legalább tucatnyival több barátnője volt, mint nekem. Habár, Betty-vel nem feltétlen nevezném kapcsolatnak a kapcsolatom. Tekintve, hogy három hónapig jártam vele úgy, hogy kiderült, akkor már ő rég szakított velem. Azaz, öt napig jártunk. Abból pedig hármat nem egy helyen voltunk. A maradék kettőből a felén aludtunk, tehát huszonnégy órát töltöttünk kb egymás társaságában. De ebből még le kell vonni a különböző játékok idejét, amit a tábor szervezett nekünk.
-Ezek aztán a szigorú szabályok – jegyeztem meg a fülemet vakarva.  Szóval egy pasinak bíznia kell magában? – érdekes. Már csak azt kéne megtudnom, hogyan is kell azt. Anya szerint egy kapcsolatban ne csak a másik fél számítson, de … nekem ez is fura. A legtöbb (emberekkel) kialakított kapcsolatomban nem számítottam, de pont ezért működtek. – Na és mi van akkor a bizalommal, ha … a féltékeny illető átlagon aluli, míg a másik nem és megtalálja őt a többi átlagon felüli? – az úgy normális, nem? Nem, mintha nekem ebben lehetne tapasztalatom. Az ilyen féltékenységhez nekem mindig hiányzott a jogalapom. Minden más miatt viszont sokszor voltam és vagyok féltékeny másokra.
-Ha tudnád mennyit ér a gyűjteményem, elgondolkodnál, hogy megölj érte – jegyeztem meg mosolyogva. Épp ezért nem tudhat róla Reagan. Kayleeból nem nézem ki, hogy kinyír miatta, de Reaganből simán, ha megszorulna anyagilag.  
-Hát … százötven év alatt visszaadhatom neked havi pár centben a fizetésedet is – rántom meg a vállam mosolyogva. Ilyen királyul állok anyagilag. – Egyébként pedig, Dan és Reagan is majdnem végig otthon van azon a héten. Te is tudod, hogy az mennyi takarítást jelent. Éppen ezért jönnél el velem megint – bólogattam nagyokat. Hiroshima semmi ahhoz képest, ami akkor uralkodik a lakásban, mikor Rea és Dan is ott van. Kaylee ezt pontosan tudja, úgyhogy, ha megint egy ilyen héten lenne az üzleti alap a takarítás, bármit is mondd, eljönne.
-Tudod, hogy szeretem a különc szerelmi történeteket. Egy robotlázadásban pedig egy ember-robot szerelem jól hangzik – mosolyodtam el. Egyébként pedig, kalandos természet vagyok, igazi felfedező. Vagy tán elfelejtette, hogy múltkor életemben először ettem sushit is? – Főleg, ha a történet végén kiborg gyerekeim lennének …. – de az már túl tökéletes lenne, és erre szokás mondani: túl szép, hogy igaz legyen.
-Na és … mi a helyzet Dannel? – pillantottam Kaylee felé, gyorsan betömve a számba egy rakás sült krumplit. – Észrevettem, hogy mostanában … tudod. Sokat nézitek egymást. Sőt, a múltkor Dan hagyott neked a szuflémból, pedig sose hagy senkinek semmiből sem, mert … -  önző és egoista, de ezt mégsem mondhatom ki. Egyébként se rosszból mondanám. Habár, ő tipikusan azoknak a srácoknak a tesztoszteron ízű turmixa, akik megkeserítették az életemet, van benne egy kicsi jó. Ha pedig Darth Vadert meglehetett menteni, Dant is meglehet. – És gyakrabban fürdik, mióta itt laksz. Sőt, egyszer láttam, ahogy kiviszi a szemetet – meséltem a furcsaságokat tovább, Kayleet figyelve. - Igaz, nem válogatta szét a szelektívet, és csak letette az utcára a zsákot, mikor rákérdeztem, de ... ez akkor is furcsa - lehet, hogy neki ez nem olyan fura, mert nem ismerte előtte Dant, de … ez határozottan furcsa. Ha Kayleenak az a szuper képessége, hogy irányítsa Dant, akkor muszáj megkérnem őt, hogy valahogy arra is vegye rá, hogy leszálljon az anyám fasírtjáról. Aztán írunk egy közös tanulmányt a nagydarab sportolók befolyásolásáról, publikáljuk, Díjakat kapunk és örökre fennmarad a nevem, mint a férfi, aki a gimnáziumi életet átható sportolói terrornak véget vetett.

Abel & Kaylee

" EXCUSE ME, I DON’T LIKE PEOPLE JUST BECAUSE THEY’RE HANDSOME! "

Magam részéről vajmi keveset tudok a társkeresésről, hiszen próbálkozásaim száma az ilyen típusú társkeresést illetően igen csekélyek voltak, és az is a végzős évemre tendálható. Valamiért jó ötletnek tartottam, hogy a New Yorkba való költözésem előtt barátokat szerezzek, esetleg valami románcot, pont mint a filmekben, ha már Abel is bedobta ezt a példát. Totális kudarc volt az egész, és csak elvette a kedvem teljesen.
- Persze, értem, hogy a nagyszámok törvénye alapján nagyobb az esélye, hogy találkozz azzal a bizonyos nagy Ő-vel. De nekem akkor is picit görcsösnek hat ez az egész. - vonom meg a vállam. Végtére is nem vagyunk egyformák. - Nem feltételeztem Rólad, hogy meleg vagy, Abel.  -
Nézek rá úgy, mint akit teljesen összezavar az, hogy magát a feltételezést is felveti. Lehet, hogy nem fogalmaztam pontosan, de ebben nem volt benne az, hogy azt gondolnám, Abel a saját pályáján is játékos lenne. Így ez a védekezés számomra kissé értelmetlen, és szükségtelen.
- Ó, tudom tudom! Chris Hemsworth a kalapácsos villám isten az X-menből, nem?  - teljesen másképp csapok le az említett témára, de egészen fellelkesülök ama ténytől, hogy pontosam tudom, kiről beszél az előttem ülő. - Vagy az nem az X-men, hanem a Bosszúállók? Nem fontos, a lényegen úgy sem változtat, hogy amúgy nekem nincs instagramom.  -
Adom meg végül a választ a kérdésére, hisz ebből indult ki az egész. Természetesen tudom, mi az az instagram, és azt is nagyjából kik használják, a társadalmunk azon része, aki exhibicionista, és így éli ki szereplésivágyát. A másik fele a felhasználóknak pedig azok, akik ezek után vágyakoznak, és feljárnak leskelődni. Én egyik kategóriába sem sorolnám magam, ráadásul mindig időhiányban szenvedek, és nem igazán érdekel ez a dolog annyira.
- Látod, ez is egy jel, hogy inkább személyesen ismerkedj, ne ilyen oldalakon, hm? Átlagos lányokkal. Ez a randi dolog sem lett volna rossz, ha egy másik programot, és szervező céget választasz. - végtére is, ha már mindenképp párt szeretne találni magának, nem is olyan rossz opció ez, csak a mostani eset kissé… nos, nagyon nagy melléfogás volt. - Tudom, hogy kicsit az volt, de próbálom árnyaltan megfogalmazni azt, hogy ne fuss olyan szekér után, ami biztos nem vesz fel. Ezeknek a lányoknak nem az olyan srácok a zsánerei, mint Te. -
Lehet, nem is volt olyan jó ötlet belemenni abba, hogy életvezetési tanácsokat osztogassak a lakótársamnak, aki valószínűleg még mindig zabos a nem kevés, feleslegesen kidobott pénz miatt. S én pedig igen kényes témát feszegetek, amit talán jobb volna..
- Félre ne érts, nincs semmi baj Veled, okos vagy, nagyon okos, és vicces, de… hát, tudod. Ezeknek a lányoknak sokszor más kell.  - .. igen, jobb volna befejezni, de valahogy csak nem sikerül, mert csak még mélyebben belegázolok a vízbe, és már nem csak a térdemig ér. A pszichológusra terelem a témát, amit egy újabb hosszas kifejtés követ, én pedig meglepve hallgatom azt a nem kevés okot, amiért szakemberhez fordult. Pontosabban elvitték, és ez a folyamat még azóta is tart. - Én sokkal inkább neveznélek egyedinek, mint normálisnak. Tudod, a normális sokszor unalmas, és Rád sok minden mondható, de unalmas nem vagy.  -
Vigyorgok Rá, miközben valamiféle pozitív fennhangot próbálok keríteni a beszélgetésünknek.
- Én sem vagyok normális, sőt, szerintem senki sem az, mindenkinek megvan a maga kis problémája, aztán kinek kisebb kinek nagyob. Nyilván oka van, amiért a felsoroltakon kívül terápiára jársz, de szerintem ez nagyon menő! Szembe nézel a problémáiddal és dolgozol rajta.  - a gondolatmenet befejeztével belekortyolok az üdítőmbe, majd a táskámért nyúlok, s elkezdek kotorászni benne a telefonom után. Elfelejtettem visszavenni a hangerőt, mióta eljöttünk arról a furcsa foglalkozásról. Nekem sokkal inkább ez jutott róla eszembe, nem egy randi est. A nem létező párkapcsolatomra terelődik a szó. - Szigorú lennék? -
Kérdezek vissza meglepve, s kissé lebiggyesztem az ajkam. Már bennem is felötlött annak a gondolata, hogy lehet, túl sok elvárás fogalmazódott meg bennem, ami a párkapcsolatot illeti, és pontosan ezért nem is rendelkezem egyel sem.
- Ez az én elképzelésem, s szeretném, ha bízna magában a másik felem, na meg bennem. De egyáltalán nem biztos az, hogy más lány is így van ezzel.  - minden nő más, és mindenki másra vágyik. Van aki pontosan tudja, mit akar, és van aki csak tapogatózik ebben az egészben, és van az, akinek ideje sincs ezen elgondolkozni; na ez vagyok én. - Ha jól értem, Te most arról beszélsz, hogy vagy Te, aki saját magát átlagon alulinak értékeli, és Te találsz egy instalányt, aki átlagon felüli, és féltékeny vagy az instalányra, mert azt más, átlagon felüli fiúk, akik menőnek számítanak, megkörnyékeznek? Te miért gondolkozol egyáltalán ilyeneken? Ráérsz majd akkor félteni a kapcsolatod, ha már lesz. Szerintem.  -
Elméleteket gyárt a semmire, és ennek az egésznek tényleg semmi értelme. Jómagam sem vetem el azt, hogy az embernek legyenek tervei különféle élethelyzetekre, de azért ez mégis csak kicsit túlzás.
- Nem olyan biztos az! Lehet, hogy az a feltételezésed, miszerint pusztán üzleti célból jöttem el Veled, annyira megbántaná az érzéseim, hogy inkább vállalnám a takarítás terheit, még a két említett alany mellett is. - ami azt illeti, elég makacs tudok lenni, nem véletlenül harcolok minden erőmmel amellett, hogy itt maradhassak New Yorkban, és még véletlenül se kelljen hazaköltöznöm. Persze ez a két szituáció nem említhető egy napon, és minden bizonnyal elmennék Abel arra az újabb randiestre. - Tudod mit? Ünnepélyesen megígérem, hogy legközelebb is elkísérlek, és még a takarítást sem kell átvállalnod tőlem.  -
A szívem fölé helyezem, a másikat pedig felemelem, akár csak az eskütételnél. Tessék, ilyet nem tesz üzleti okokból egy ember sem. Ugye? A különc szerelmi élet dologra nem reagálok semmit, azonban amikor Danielre terelődik a szó, teljesen gyanútlanul pillantok fel.
- Semmi? - válaszolom, s pontosan látszik rajtam, mennyire nem értem a kérdést sem. - A lakótársam, mint Neked.  -
Szerintem ez  a teljesen evidens válasz, és nem is foglalkoznék tovább a témával, amikor Abel a sültkrumpli lenyelése után késztetést érez a folytatásra.
- Ebben semmi furcsa nincs, megkértem rá, hogy vigye le a szemetet, és ő levitte, ennyi. - vonom meg a vállam. - Az meg, hogy alkalomadtán beszélgetünk, és én fenntartom a szemkontaktust, még nem egyenlő azzal, hogy „nézegetjük egymást”. A fürdési szokásait pedig nem ismerem, mert keveset vagyok otthon. -
Bár reményeim szerint ez hamarosan változik, hisz nem kell majd annyit dolgoznom azért, hogy ne maradjak éhen. A jegyeim nagyon jók, és ha minden igaz, a maximális ösztöndíjat megkapom így, ami azért nem egy rossz összeg. Nem fogom belőle meggazdagodni, de segítség lesz mindenképp. Főleg így, hogy átkerültem államira is.
- Ugye ez nem valami összeboronálási kísérlet lenne?  - billentem oldalra kissé a fejem. - Tudod, ez a helyzet kicsit olyan, mint a Te eseted az instalányokkal. Csak itt én vagyok az átlagos, és Daniel az instafiú, aki átlagon felüli. Így ennek az egyenletnek nincs sok értelme. Arról nem is beszélve, hogy csak haverok vagyunk. Lakótársi haverok, vagy nevezhetjük barátságnak is. Nem kell többet látni ebbe. -
Azt gondolom mondanom sem kell, hogy nem vagyok teljesen vak, és már az első este sikerült felmérnem azt, hogy Daniel tipikusan azon srácok közé tartozik, akinek a lábai elé omlanak a nők. Kiváló testfelépítéssel rendelkezik, és kifejezetten helyes is, és gyanítom, a dumájával is hódít. De nekem Ő csak Dan, és semmitöbb.

to kaylee

- Persze, hogy görcsös. A valóságban szenvedések és kínos események sorozatain kell átesned, hogy találj valakit, nemcsak úgy … ő lesz az új munkatársad – vonom meg a vállamat. Nem, mintha erről első kézből származó tapasztalataim lennének, de mostanra rájöttem, hogy a filmek a valóság szöges ellentét képezik. – Az se lenne baj, ha igen – fújtam a levegőbe. A legtöbb ember ugyanis semmit szokott rólam feltételezni, mert ritkán vesznek észre. Akkor is, ha egyébként ott ugrálok mellettük és bökdösöm őket. Miért hiszik azt, hogyha nem figyelnek oda rám, akkor emiatt majd abbahagyom? Pont, hogy az ellenkező magatartást segítik ezzel elő.
- Az X-Me… -  elhallgattam és mélyeket hümmögve nyeltem le, hogy nagyjából félévszázadnyi képregény történelmet zúdítsak Kayleera. – Dehogynem fontos – pillantok rá úgy, mint egy sebzett koala. Miért akarja kétségbe vonni a létezésem értelmét is? – Egyébként ő Thor, Odin fia és Loki mostohatestvére. A villámok istene és a Mjölnir tulajdonosa. Thor isten, az X-Menek pedig mutánsok – tettem helyre Kaylee tévedését. És még hálás lehet, amiért nem rohantam haza a mágnes táblámért, hogy azon firkálva magyarázzam el neki, hogyan is működnek a multiverzumok ezeken felül. Kéne egy zsebmágnes tábla.
- Kéne neked csinálni egyet. Nem mindenki képeket rak ki magáról. Én is mindig a süteményeimről szoktam posztolni. Vagy a gyűjteményemről. Star Trek találkozókról, Comic-Conról és egyéb ultramenő dolgokról – merthogy mondjon bármit is Dan, ezek bizony nagyon is király dolgok, csak ő nem tudja értékelni, mert a feje túlzottan is kicsi a testéhez viszonyítva, és emiatt nem a végtelen univerzum felfedezésében, hanem egy tojáslabda kergetésében leli az élvezetet meg.
- Az online ismerkedés után következik a fizikai találkozás. Van előnye és hátránya, de nem rossz dolog. Nem mindenki engedheti meg magának, hogy csak a … megjelenésére támaszkodjon – sőt, engem kifejezetten eltiltottak tőle. Az online tér előnye az, hogy valamilyen szinten megtudom ismerni a másikat, tehát ad némi plusz előnyt. A hátránya az, hogy a másik akaratlanul is összetesz egy képet a fejében rólam, aminek általában igencsak nehezen tudok megfelelni. Még a kipárnázott izomzatú Hulk jelmezemben sem.
- Mint én? Szóval szerinted nem vagyok elég jó pasi egy pomponlánynak? – húztam el a szám, hiába próbálta menteni a dolgot. Nem, mintha nem lenne igaza. De ettől még nagyon is fáj a dolog. Éppen itt lenne az ideje, hogy a vékony, nem túl vonzó, de nagyon is erős karakterekkel rendelkező srácok ne csak a WoWban tudjanak csajozni. Nem dicsekedni akarok, de Hef csak akart volna LordFartacus17 lenni.
- Pff, mintha anyámat hallanám. Szerinte tizenegy évesen azért kosarazott ki Natalie Burgess, mikor elhívtam a karácsonyi vásárra, mert olyan különleges és egyedi voltam már akkor is, hogy inkább egy „tucat” srácot választott, akivel könnyebben boldogult. Pedig valójában csak azért, mert én csak egy korty sört tudtam inni, Duncan meg hármat – az az aljas szemétláda. Ő volt az első iskolai ősellenségem. Anyának akkor készséggel elhittem ezt, de azóta rájöttem, hogy anya se mindig mond igazat. Sőt, mint kiderült, sokszor elég csúnyán átvert engem.
- Nyilván? Nem, nyilván nincs oka! Tök rendben vagyok, nincsenek … problémáim! – ráztam meg a fejemet tüntetőleg. Mi az, hogy nyilván van más oka? Nyilván nincs! Nem törtem a világ elpusztítására, nem verek csöveseket az aluljáróban, nem szoktam kisgyerekek lufijait kipukkasztani. - Osztályoznád a mosogatási technikáját? – pillantottam rá kíváncsian. Ahogy anya régen apáét. A faterom mindig besegített a házimunkába, csak köszönet nem volt benne. Anya pedig szép lassan, de kitanította őt.
- Egy szóval se mondtam, hogy én lennék átlagon aluli! De ezek szerint te igen! – mutattam rá a bűnére. – Sok mindenen szoktam gondolkodni. Egyébként pedig, nem árt felkészülni. Vezetni se akkor tanulsz meg, ha van már kocsid, nem? – kissé eltér a kettő egymástól, de fellelhető bennük a párhuzam. Nem kell túl nagy önismereti leckéket vennem, hogy rájöjjek, az eddigi életem nem éppen az önbizalomépítésről szólt. Ennek ellenére van önbecsülésem, bármit is mond az a hülye pszichológus. Van, csak éppen … elszoktam felejteni.
- Tényleg? Hm, na ez nagyon kedves, öröm üzletelni veled, Kaylee Bennett – vigyorogtam rá a szívószálam fölött. Még, hogy nem vagyok jó zsidó. Elértem, hogy Kaylee ne csak eljöjjön legközelebb (habár a legközelebb esélye a ma este fényében igen csekély), de még a házimunkát se kelljen emiatt átvállalnom. A nagyi baromi büszke lenne rám.
- Ami azt illeti, nekem nemcsak a lakótársam, hanem a Fasírtok Pusztítója is. Egy két méter magas bélpoklos rémálom – költői túlzás persze, mert Dan nem tipikusan az a focista típus, akik miatt rendszeresen kellett a suli mosdóban alsógatyát cserélnem, de van belőlük benne.
- Az első gyanús jel: megcsinált valamit, amire kérték – mutattam fel az ujjamat. Én legalább a … megismerkedésünk óta kérem őt, hogy hagyja békén anya fasírtját. Lassan ott tartok, hogy tele nyomom hashajtóval a fasírtokat. – Második gyanús jel: képes a szemedbe nézni. Egyszer láttam, hogy úgy társalgott egy lánnyal, hogy végig a melléhez beszélt – és bejött. Én tök véletlen csináltam egyszer ugyanezt és leöntöttek koktéllal. Ami egyébként annyira csípte a szememet, hogy elbotlottam és véletlen lefejeltem a lányt. – Harmadik gyanús jel: fürdőhasználat. Tudod, Dan az a fajta fickó, aki … nos, a 48 órás hatást szó szerint értelmezi a dezodoron – magyaráztam neki, megborzongva kissé. Fociztam már vele és Parkkal együtt, utána nagyjából két napig semmit se éreztem annyira hazavágták a szaglásomat. Meg igazából minden izületemet is, pedig csak egy pacsit adtak.
- Mi? Nem, dehogyis! Az kéne még, hogy te meg ő … áh, nem, egy rémálom lenne! Tipikus filmbeillő konfliktus helyzet – hiszen mi volna, ha szakítanának? Elköltözne az egyikük? Kínos találkozások a nappaliban, a konyhában, a fürdőben … na ugye. – Dan nem is átlagon felüli. Ha az NFL játékosainak az átlagát veszed, akkor Dan nagyjából átlagos magasságú és súlyú játékos – ahogy én is átlagon felülinek számítok a 17. századi Franciaországban. Furcsa belegondolni, hogy a Napkirályt simán megkokizhattam volna. – Na persze, ha a jelen társadalom átlagához viszonyítjuk, akkor … lehet, hogy átlagon felüli, főleg a fizikai attribútumaiban. A kognitív képességek terén azonban csak átlagos. Tudod, az átlagos amerikaiakhoz képest te is átlagon felüli vagy – ami azt illeti, én is, de ennek főleg a gyorskajáldák az okai. Talán nem lát az ember sok elhízott hírességet, de elhízott embert az utcán már annál inkább.
- Egyébként is, miről tudnátok beszélni? A közös témátok az lenne, hogy melyikőtök imádja jobban Dan-t? Alulmaradnál – vontam meg a vállam vigyorogva. Nem bántó szándékkal mondom én ezt. Bár Dan fizikailag megtestesít mindent, amitől féltem a gimiben, alapjáraton kedveltem őt. Ami meglehetősen érdekes érzéseket szült bennem. Lehet, hogy mazochista vagyok?
- Azt viszont ne felejtsd el, hogy … minden lány, aki Dannél megfordult, szintén a ”barátja” volt. Lehet, hogy nála a barát szó nem ugyanazt jelenti, mint … itt, vagy Ugandában – habár utóbbiban, jobban belegondolva, kimerül annyiban, hogy nem adunk el a helyi hadúrnak egy Big Macért. – Dannek Park a barátja. Meg a tükör. De te nem vagy se Park, se tükör. Azaz, részben az vagy, mert a szemed … érted – magyaráztam a vállamat megvonva. Előfordult már velem párszor, hogy azért imádták a szemeimet, mert abban látták saját magukat. Ami erős tárgyiasítás egyrészről, de elég közel kellett hajolniuk hozzá, szóval … elég közel voltak hozzám. Ez is egyfajta győzelem. A szánalmasabbik fajta, de … ahogy apa mondja mindig, mikor a Celtics nagy nehezen nyer: a győzelmet sose kell magyarázni.