Ki nem hagynám a gyakorlást a csapattal, még így, hogy nem otthon vagyunk. Ezt szigorúan veszem. A főnököm bezzeg nem. Szerinte, ha viszek gépet, akkor dolgozok. Már másodjára csörget fel és vagy küldött három mailt. Milyen kár, hogy automatikusan visszadob mindent a hivatali levelezés, miután offoltam magam a rendszerből! Negyedik hívás... Bosszúsan fintorgok egyet és megvárom, míg befejezi, aztán írok egy sms-t a nagyfőnöknek. Igen, szemét vagyok, de olyan virágnyelvű, finoman megfogalmazottan írtam, hogy ... Marcell már nagyon fog várni, mikor érek vissza. Úgy szeretném, ha egyszer úgy érnék vissza pihenésből, hogy nincs már Marcell főnök. És remélem, nagyfőnökké avanzsálódik. Azonban rohanni is kell, mert megbeszéltük Paullal, hogy az egyik szörfbolt előtt találkozunk. Megint egy nagy fejszébe vágtam a baltám és a fejem. Félórával később már csak vakarni tudom a fejem a rengeteg deszka előtt. Nincs nekem a vízzel semmi bajom, búvárkodom is, de a hullámokkal nem vagyok barátságban. - Ez? - Basszus ez citromsárga! - Komoly? - Elveszem, megforgatom. - Nem lehet átfesteni? - kis híján folytattam, hogy kiröhögnek a cápák, de inkább csak felvonom az egyik szemöldököm és sóhajtok egyet. - Oké, neked hiszek. De csak neked. Aztán csak pislogok a szörfruhák előtt. Oké, trapézhoz is kell, mert.. szóval a rövidnadrág és a hosszú sem vált be, fogalmazzunk úgy, így kénytelen voltam venni egy kezeslábast, amitől halálra tudom magam röhögni, ha meglátom magam a tükörben. És most majd folytatódik ezzel. - Ettől szélesebb a vállam. Hogy fogok benne levegőt kapni? - Felhúzom a zipzárt és azt várom, mikor szakad le a vállamnál. Tök nem jó benne mozogni is. Nem szokásom panaszkodni, hinni szoktam és elfogadni a tanácsokat, ha valaki jóval járatosabb ebben. És Paulnak feltétel nélkül elfogadok mindent. Csak valahogy, mikor meglátom a hullámokat, megfordul a fejemben, hogy elhajítom a szörfdeszkát és nyúlcipőt fogok. Ezek... nagy hullámok... Benyel, ott maradok. Annyi ideig mondjuk meg tudom tartani a levegőt. Nem, nem fogom tudni. Megvakarom megint a fejem. Akkor is megcsinálom! Oltári buli lesz!
Mindez pár nappal ezelőtt volt, most már az alapokon túl voltunk, és fellélegeztem aznap, hogy nem fogunk belemenni a vízbe, a nagy hullámokba. Ma már viszont igen! Azért kő esett le a szívemről és a mellkasomról s kezdett felükerekedni az a kihívás, amit a hullámok jelentettek. S közben sasoltam, mennyire készítettem ki Pault. Bénának nem vagyok mondható, hamar tanulok. De az igazi vizsga most lesz. - Egészen jól megbarátkoztam a citrombálnámmal - kapom a hónom alá a kocsi csomagtartójáról a deszkát. Nem is olyan vészes a színe.
Én eddig nagyon türelmes embernek tartottam magam, viszont rá kellett jönnöm, hogy fele olyan türelmes sem vagyok, mint amilyennek gondoltam magam. Hogy mi okozta bennem ezt a felismerést? Két dolog. Az egyik a következő párbeszéd(részlet), amit a szörfdeszka kölcsönzős sráccal folytattam le. - Te Paul Shelby vagy? Az úszó? - Igen - Aki Olimpiát is nyert? - Igen - Akkor jól tudsz úszni? - Igen - ekkor már ráncolódott azért a szemöldököm, de egy mély levegővel próbáltam túltenni magam rajta - Adod már a deszkát? - Ja, persze, bocs - kijött a pultból, hogy levegye a sárga deszkát a helyéről. Ekkor meglátta a cápa fogsorának a nyomát a lábamon. - Bazdmeg! Tudtad, hogy hiányzik egy adag hús a combodból? - kerekedtek ki a szemei. - Nem, eddig észre sem vettem. Jó, hogy mondod - jegyeztem meg nem kevés iróniával a hangomban. - Akkor téged megtámadott egy cápa? - Nagyon úgy tűnik. - És túlélted? - Na erre a kérdésére, ha akartam sem tudtam volna normálisan válaszolni, ezért inkább nem mondtam semmit, csak kivettem a kezéből a sárga deszkát, amit Adrian kezébe nyomtam. Mikor panaszkodni kezdett, hogy miért ilyen színű a deszka olyan tekintettel néztem rá, hogy gyorsan megbékéljen a színével. - Majd ha már tudsz szörfözni, akkor olyat veszel magadnak, amilyet csak akarsz, de ameddig azt sem tudod, hogy hogyan evezz be vele a vízre, olyan ocsmány deszkával fogsz szörfözni, amilyet én adok - Nagyra értékeltem, hogy nem feszegette tovább, hogy a nagy szörf tudása (ami nem létezik) szerint miért nem tartja alkalmasnak ezt a deszkát arra, hogy megtanulja rajta az ALAPOKAT. Én nem vettem kezeslábast, mivel már elég tapasztalattal rendelkeztem ahhoz, hogy elkerüljem az éles korallokat, amik megvághatják a bőröm, illetve tudok úgy esni, hogy a hullám ereje ne fosszon meg a fürdőnadrágomtól. Ahhoz azonban ragaszkodtam, hogy Adrian viseljen egy proper kezeslábast még az első pár alkalommal, még rá nem érez a szörfözésre és nem lesz egy kis gyakorlata. - Úgy, ahogyan eddig - Értettem ezt a levegővételre. - De úgyis annyi vizet fogsz nyelni, hogy nem azon fogsz aggódni, hogy szélesebb lett a vállad a ruhában. Nem panaszkodhatok, mivel Adrian gyorsan tanult, ezért nem kellett ötvenszer elmondanom és megmutatnom valamit, hogy megértse. Hiába mondtam azt, hogy nem fogunk vízbe menni, a nap vége felé mégis beküldtem, hogy a sekélyebb parton gyakorolja a deszkán való evezést. Egy darabig figyeltem, aztán magára hagytam, hogy elkapjak pár nagyobb hullámot.
- Nem mintha lett volna más választásod - kaptam le a saját kék-fekete deszkámat, amin ott virított az egyik sarokban a nike pipája. Igen, tudom, két lábon járó reklámfelület vagyok, főleg hogy a fürdőnadrágom is onnan van. - Emlékszel arra, hogy miket mondtam múltkor? - Azért a biztonság kedvéért zanzásítva elmondtam neki még egyszer a legfontosabb tudnivalókat. - Bemelegítésnek kicsit evezgess, hogy újra visszaszokj a deszkára - mondtam, miközben besétáltunk a vízbe. Kis idő után odaeveztem mellé. - Megmutatom, hogyan kapj el egy hullámot. Odaevezel, aztán mikor érzed, hogy hátulról megtol a hullám, először felguggolsz, majd végül felállsz a deszkán - magyaráztam, majd megmutattam a gyakorlatban is.
A deszkák között élvezkedek, először csak a csendre figyelek fel, aztán az izgatott hangra. Összevonom a szemöldököm. Megkínáljam egy kis Adrian faszsággal, vagy inkább ne? De. Megküldöm. Ez nem százas. Nagyon. Nagyon. Nagyon kevés hiányzik, hogy... egy marha nagy szerencséje van, hogy mit ad isten, hopszálá, pont úgy tartja a deszkát, hogy. - Nem láttam, hogy mögöttem vagy - annyira nincs ám széles karja, hogy úgy tudja átfogni a leemelt deszkát, hogy kulin ne toljam a végével, ahogy fordulok. És folytatja! Az arcomra van írva, hogy a következő pillanatban... megfogom a deszkát, amit nekem tol Paul és meg is értek. Helyette inkább a deszka színére tereltem a szót, amitől valóban kis híján rosszul lettem, de inkább ezen töltsük ki a dühünket, mint máson. - Amilyen a borító, olyan a tartalom is - utalok, kihasználva a boltra adott értékelésemet, sejtve, Paul érti. Lenézek a hasamra, hagyva magunkat belefeledkezve inkább a kezeslábasba. - Bíztató - azért remélem, nem fog cserbenhagyni a búvárkodás közben megszerzett tapasztalatom. Paulban megbízok, abban szem hiba sincs.
Viccesnek tartottam a szárazföldön való gyakorlást, de amint a hullámokra néztem, máris úgy éreztem, hogy talán most jobb is, ha nem megyünk be. De azért türelmesen ugráltam, eveztem. Néha elrúgtam a deszkát, de ki ne tenné, ha egy citromsárga izéről vigyorog rád egy cápafej, fogakkal? Aztán, csak bementünk a vízbe, végül is ment már annyira, hogy legalább lábat és kart tudjak lógatni a deszkán, borulás nélkül. Az evezés is egészen jól ment, s hagytam Pault kiélvezni a hullámokat, elvégre én vettem el tőle az időt. Persze, ki kellett próbálnom ráállni a deszkára, megtalálva a kisebb hullámokat, mert alapban is kipróbáltam és persze, a csukafejes megvolt.
Elvigyorodom, miközben caplatok a citromsárga deszkámmal a víz felé. - Választási lehetőség mindig van - Akár ő is faképnél hagyhatott volna, s én is kisírhattam volna egy másik deszkát, ami annyiban merült volna ki, hogy kiválasztom a legelső, kezembe akadó deszkát és megoldom a saját problémámat: nem citromsárga. Az, hogy pont abba választanék bele, ami nem nekem való még, az másodrangú kérdés. Egészen addig, míg a vízbe nem bukok, elmélázva, biztos jó ötlet volt? - Melyikre, a sok közül? - Felhúzom a cipzárt, hátranyúlva a madzagért. Életmentőnek tűnt abban, hogy nem az első másodpercben éreztem a hideg vizet, hanem a harmadikban. - Nem csak emlékszem, be is gyakoroltam - amennyit evezgettem, meg tapostam a vizet is és borultam direkt a deszkával, csak annyiban volt szerencsém, hogy másnap nem darab faként keltem fel, hogy edzek mást is. - Oké - rádobom magam a deszkára, evezgetek és borulok is vele néha, magamhoz ölelve a deszkát, aztán kiszedve a hajamat és a sós vizet a képemből. Sasolom ám közben a többi szörföst, lesve, miként dolgoznak. Sokat tanulni így is, nem, mintha nem néztem volna meg előzetesen millió mennyiségű filmet róla. - Oksa - figyelem, ahogy dolgozik rajta. - A következő az enyém! - Ha már eljutottam idáig, fel nem adom, nem vagyok egy beszari alak. Hát persze, hogy az elsőt lekésem, csak a hullám másik végén állok, mint egy madár eső után. - Oké, ezt még egyszer - esek majdnem ülő helyzetbe a deszkán, ahogy egy alattomos, kisebb hullám oldalt dobja a deszkát, ahogy ülnék le. - Az az enyém, kis szöszi, te csak várj a sorodra! - Mire felemelem a kezem. - Megdumálva, Sir! Ebből pont nem fogok vitát csinálni. - Most, mehetek? - Nézek Paulra, miközben beljebb eveztem. Eszemben sincs lenyúlni más hullámát, akar balhét a fene. Megvan! Megvan az első felállás és megyek! - Kurvaaaajóóóóóó! - Üvöltöm feltartott kezekkel, amitől azonnal elvesztem az egyensúlyt. - A franc..... - de már borulok is, igyekszem a felszínre, mélyre nem dobott a vonuló hullám. Megkapaszkodok a deszkámba, fülig érő szájjal vigyorgok Paulra. - Ez marha jó! Nem is kérdés, akarom-e még egyszer. A másodiknál tovább maradok fenn, most már arra koncentrálva, hogy menjek is és tudjam forgatni a deszkát. Amit még nem kellett volna. A hullám is nagyobb, mint számoltam és csak a pörgést érzem, hirtelen nem tudom, merre van a megfelelő irány. A levegő, az a szerencse, hogy azt vettem, jó mélyen, mielőtt a vízbe értem. Éljen a búvárkodás közben szerzett reflexem. Már csak a felszínt kéne megtalálni, mielőtt megérkezi a következő hullám!
Adrian hasonlata elég furán jött ki, mivel ezt általában pontosan a fordítottjára szokták érteni. Nem mintha az eladó srác ezt bárhogyan is értette volna, mivel benyögött egy olyat (amit már csak fél füllel hallottam, ugyanis közben elindultam a víz felé), hogy ő nem nagyon szokott olvasni. Hát efelől semmi kétségem sem volt. - Amilyen a borító, olyan a tartalom? - ráncoltam a szemöldökömet Adrianra. - Hát ezt mégis hol hallottad? - vigyorodtam el. Én ennek a mondásnak azt a változatát ismertem, hogy ne a borító alapján ítéld meg a könyvet, tehát nem a külső számít, hanem a belső tartalom. Ennek megfogalmazására még ezer meg egy mód volt, hiszen az emberek szeretnek erről a témáról beszélni, miközben nagyon bölcsnek gondolják magukat. A kölcsönző kínálatával igazából nem volt különösebb problémám, átlagos strandi kölcsönző volt azok számára, kik még csak ismerkednek a szörfözéssel. Azok, akik már komolyabban űzik ezt a sportot már vagy rendelkeznek saját deszkával vagy máshonnan fognak bérelni. De mivel Adrian még azt sem tudja, hogy eszik vagy isszák, ezért ez a hely is teljesen megfelelt az ő szintjéhez. Ha megtetszik neki ez a sport, akkor meg maximum vásárol magának egy olyan színű és stílusú deszkát, ami megfelel számára.
- Milyen bölcs lettél, mióta utoljára találkoztunk. Csak úgy záporoznak belőled a deepebbnél deepebb kijelentések - vigyorogtam rá, mikor közölte, hogy mindig van választás. Már megkaptam pár embertől, hogy bunkó vagyok meg arrogáns, lehet az is vagyok, viszont az esetek többségében nem rosszindulatúan. Nyilván Adriant sem megbántani akartam, bár szerintem már ismer annyira, hogy ne vegye magára, ha mégis megteszi, akkor meg így járt. Adriant már régóta ismerem, ő is abban az uszodába járt, ahol én is kezdtem. Már nem is emlékszem, hogy ki ment oda kihez, de nem is számít, az a lényeg, hogy a barátságunk azóta is töretlenül tart. - Hát az lenne a legjobb, ha mindenre emlékeznél, mert nem fogom újra elmondani - Pocsék egy tanár lenne belőlem, ugyanis biztos nem lenne türelmem többször is elismételni, amit már egyszer elmondtam. Azt még el is tudom nézni, ha valaki buta vagy béna, viszont az értetlenkedés kitud borítani. - Király - Nagyra értékeltem, hogy nem csak nem felejtette el, amit egy napja mondtam, de még akkor is szorgosan gyakorolta őket, mikor nem figyeltem rá, hanem szörföztem. Bár, ő kérte, hogy tanítsam meg szörfözni, tehát eléggé kiborítana, ha ennek ellenére sem hallgatna rám vagy igyekezne haladni a tanulással. Sőt, biztos hogy ebben az esetben én sem foglalkoznék vele, hagynám hogy pancsoljon (mert szinte tuti, hogy nem lehetne azt szörfözésnek nevezni, amit művel), én elszörfözgetnék magamban, aztán a nap végén meg mennénk haza. Én biztosan nem nyaggatnám, hogy erre meg arra figyeljen, mivel nem az én érdekem, hogy megtanuljon szörfözni. Szerencsére azonban teljesen komolyan gondolta, hogy ő szörfözni akar, s ehhez mérten is viselkedett. Végignéztem pár próbálkozását egy hullám elkapására, közben adtam neki tanácsokat, hogy mikre figyeljen oda, mit csinál jól és rosszul. - Azé a hullám, aki elkapja - Na meg egyszerre többen is mehetnek ugyanazzal a hullámmal, csak oda kell figyelni, hogy ne tarold el a többieket. - Alakul ez, csak tapasztalatot kell szerezned és egyre jobban fog menni - Ezennel ott is hagytam a gyakorolj címszóval, s a mélyebb vizekhez eveztem, arra a partszakaszra, ahova a nagyobb hullámok is csapódtak. Nem igazán figyeltem Adrianra, mivel úgy voltam vele, hogy elég jól tud úszni, akkor meg csak nem fullad meg. Ezért egy pillanatra meglepődtem, mikor nem láttam, de aztán megpillantottam, ahogy köhögve feljön a víz alól. Hát ilyen ez a szörfözés, ha nem nyelsz vizet, az olyan mintha nem is szörföztél volna. Nekem azért elég nagy gyakorlatom van már és a mai napig szoktam hullám alá kerülni. De hát ez benne van a pakliban. - Ha szomjas vagy, akkor kimehetünk inni valamit a bárhoz, nem kell kiinni az egész óceánt - vigyorodtam el. - Lassan ehetnénk is valamit - mondtam, mert kicsit kezdtem megéhezni. Nem azonnal gondoltam kimenni, hanem mondjuk úgy egy óra magasságában.
Atyám, ez a srác is egy értelem bajnoka, hogy még a rejtett üzenetet sem képes fogni! Nem is fog neki menni a bolt. Vagy vonzza az értelmi színvonalat. Már nem törődöm vele. - Hol is hallottam... a boltban - vigyorgok vissza. - Egy idióta sznob hivatalnok volt képes megszellőztetni az intelligenciáját. Olyan is volt, értelemben....
- Aha. Az nem most volt. Azóta lenyúltam az időnyerőt és ledoktoriztam. Így már jobb? - Nyújtom ki rá a nyelvem. Nem kell engem félteni a visszavágókban. Az meg ha valaki Pault pokrócnak mondaná, váljék kedves egészségére. Mindenki máshogy küzd dolgokkal, neki így jött össze. Attól még bírom a fejét és ennyi. - Nem is. Csak megmutatni - Azzal meg bajom nincs. Utánzással tanulok a legjobban, ezért is megy nagyon jól a sport. Csakhogy nem vágytam sosem sportbabérokra, sokkal stabilabb melóra vágytam, így maradt az aktatologatás. Ahol viszont érik, hogy rárugom az asztalt a közvetlen főnökömre, pedig én aztán halál laza természet vagyok. Aztán rájövök, hogy tök felesleges rárugnom. Kapok egy másikat a nyakamba, és lehet, hogy még ganébb természettel verte meg az élet. Marcellt legalább ismerem, mint a tenyeremet és halacskaként csusszanok ki a kezei közül. Azt persze nem hagynám ki, hogy barátságosan megpaskoljam a farkammal, búcsúzóul. - Kösz - tartom fel a hüvelykujjam. Nekem ennyi tökéletesen elég ahhoz, hogy tudjam, mit kell tennem és hogyan. Ráadásul a szóbeli magyarázatok az agyamra tudnak menni. Mire elmagyarázza szóban, hússzor is el tudná mutatni. Dobtam már ilyen edzőket, mert nem fogta fel, hogy mutatni kell, nem dumálni. Szinte mentőmatracként kapaszkodok a szörfbe, míg kiszenvedem magamból a sós vizet, ami a tüdőmbe jutott. Ez szarabb mint a klóros víz. Végre! Levegő! - Haha. Ennyire szomjas még nem vagyok, hogy egy óceánnyi mennyiséget felszippantsak - vigyorodom el, rátekintve. Kisöpröm a vizes hajam az arcomból, hogy lássak is valamit. - Oké, ezt a hullámot meglovagolom - s mint aki nem éppen az előbb akarta kiinni az óceánt, már evezek is az újabb hullám felé. Ez most sikerül, ujjongva tartom fel a karom, s dobom bele magam a vizbe, hogy aztán felkússzak megint a deszkára és evezzek egy újabb hullám felé. Jóval később kapok észbe, hogy miről is volt szó. Még nem vagyok éhes. Legalábbis nem korog a gyomrom, nekem az az éhség. - Na, akkor menjünk enni, mielőtt a deszkádat falod fel - vigyorgok rá. Azért arra befizetnék, hogy megeszi a deszkáját. Ami amúgy szerintem nagyon menő. Messze vagyok még attól, hogy olyan deszkára álljak.
Továbbra is ráncoltam a szemöldökömet, miközben Adrian magyarázta, hogy mégis hol hallotta az általa használt mondást. - Aha, értem. De te ugye tudod, hogy ennek így semmi értelme? - Legalábbis én semmi logikát sem láttam ennek a mondásnak ebben a használatában. Természetesen nem állítom, hogy egy lexikon lennék és minden közmondást vagy szófordulatot ismernék, viszont az általa használtnak én a szöges ellentétét ismerem. Persze értettem így is, hogy mire gondolt. Egyszerűen csak furcsának találtam. - Nem nézel te kicsit sok Marvel filmet? - Abban van szó időkövekről, ha jól tudom. Én még egyet sem láttam teljesen, csupán részleteket. Ezek egyszerűen nem kötnek le. Nem mintha más filmekben vagy sorozatokban ne jelenne meg az időutazás motívuma. Sokszor komolyan elgondolkodtam azon, hogy mi Adriannal hogyan is lehetünk még barátok. Elég nyilvánvaló, hogy mennyiben különbözünk, tehát ő sokkal lazább meg éretlenebb, gyerekesebb, viccesebb nálam. Clydeal nem véletlenül vagyunk olyan jó kapcsolatban, hiszen ő is hozzám hasonlóan komolyabb típus. Stephen szintén olyan, mint Adrian, ezért annyira nem meglepő, hogy nem mindig van energiám a társaságához. Ettől függetlenül még bírom őt is és Adriant is. Miközben megmutattam újra a gyakorlatban is, amiket előző nap elmondtam neki elméletben, osztottam meg vele néhány fontos instrukciót, hogy mégis hogy a legjobb. Szerintem az önmagában édes kevés, ha csak mutattam volna magyarázat nélkül, mivel rengeteg olyan kisebb mozdulat van, amit lehet észre sem vesz vagy ha mégis, akkor meg nem tudja, hogy miért csinálom. Ezek az apró mozzanatok már rutinból jönnek. Minél több tapasztalatot gyűjt az ember, annál jobban ráérez a saját stílusára. Amint ezt a szintet eléri Adrian is, akkor már nem az fog állandóan a fejébe járni, hogy miket mondtam neki. Olyan ez mint az autóvezetés. Tanulás közben mindent úgy kell csinálni, ahogy az oktató mondja, viszont igazából a rutinnal tanul meg vezetni az ember, mikor rátalál a saját stílusára is. Csak figyeltem, ahogy felküzdi magát a deszkára, de nem segítettem neki. Tudott úszni, ráadásul egyáltalán nem került húzós szituációba, hiszen csak egy hullám alá keveredett be, ami elég gyakori szörfözés közben. Nem leszek mindig mellette, hogy kihúzzam a vízből, ezért jobb ha nem is alapoz arra, hogy segítek neki. - Akkor próbálj meg időben levegőt venni és becsukni a szádat, mielőtt elmerülnél - adtam egy tuti tippet. Nem kételkedtem abban, hogy erre ne jött volna rá magától. Sokszor pedig nem is olyan egyszerű mély levegőt venni a vízbe kerülés előtt, ugyanis annyira hirtelen érkezik a merülés. Én is nyeltem már néhány liter sós vizet. Persze nem egyszerre. Figyeltem, ahogy borulás nélkül sikerül elkapnia egy hullámot. - Nem is volt olyan rossz. Le sem tagadhatnád, hogy én tanítottalak - Viszonylag gyorsan ráérzett a dologra, illetve lelkes és szorgalmas volt, amik kulcstényezők egy tanulási folyamatban. - Most hogy megvannak az alapok már csak gyakorolnod kell és egy napon talán fele olyan jó leszel, mint én - vigyorodtam el, miközben lecsúsztam a deszkámról, ahol már leért a lábam és gyalog folytattam az utat a part felé. - Egy ilyen deszkát? Hamarabb halok éhen - szeretetteljesen megütögettem a deszkámat, aminek mindenét imádtam. Nem csak a kialakítása volt kurva jó, de még a designja is. Kiérve a vízből a cuccainkat céloztam meg, ahol leszúrtam a homokba a deszkát, majd áttöröltem magam a törülközőmmel, hogy mégse teljesen vizesen foglaljak helyett a büfében. Röviden átfutottam az étlapot. - Egy limonádét és egy sajtburgert kérek - mondtam a pincérnőnek. Szinte már kopogott a szemem, a jeges limonádé pedig nagyszerű szolgálatot fog abban tenni, hogy lehűtsön. - Mi a helyzet a Dignitasszal? - néztem Adrianra. Igen, gyerekeknek való játéknak tartottam a Lol-t, viszont mivel Adriannak fontos volt, ezért engem is érdekelt. Valamennyire. Nem maga a játék, hanem hogy hol tart Adrian abban, hogy hivatásos legyen. Durva, hogy valaki lehet hivatásos Lol játékos. Röhejes.
- Számodra - vonok vállat könnyedén. Kinek mi az értelmes. Éppen ezért nem szokásom azon szőrszált hasogatni, hogy ki mit ért alatta. A megértést akkor csaptuk képen, emberek, amikor megtanultunk beszélni, de ez már a személyes véleményem. Bár szerintem Marcell őse nem közös a bonobokéval, mint az embereké. Troll, talán. És lehet, ezért értelmez néha furcsán. - Marvel? Ez a Harry Potterből van. Dumbledore adja oda az időnyerőt Herminonenak. Ezek szerint te Marvel párti vagy, nem DC? - Engem aztán nem zavar, mind a kettőben van kiváló választék. Hogy a HP tetszik-e? Ha eljutottam az időnyerőig, talán. De szerintem tovább nem jutottam a sorozatban. Így aztán nem biztos. Szorgalmasan teszem, amit mond, elvégre minél előbb egyedül akarok szörfözni, és minél jobban. Közben is jövök rá dolgokra, ez az egyik előnye annak, ha az ember szeret extrém sportokat űzni: hamar megérti a lényeget és a többi megy magától, ahogy jön alapon. Csak a mutatóujjamat tartom fel neki, hogy értettem. Még mindig nem ment megszólalni, és a levegő fontosabb volt befelé jelen pillanatban, mint kifelé. Az, hogy figyelt, az külön jól esik. Azt hiszem, búvárkodni is többet fogok, rám fér egy kis gyakorlás abban is. - Ahogy mondod! - Vigyorgok rá győztesen. Nagy élmény, ahogy érzed, mozog alattad a víztömeg, oldalt is némileg, mert azért akkora hullámot nem vállalok még be. Észbe kapva, és némileg a visszahúzó erő miatti erősebb evezés után érem csak be, addigra már szinte kint is van a parton. - Leszek én ugyanolyan jó. - állítom határozottan. - Téged sosem foglak utolérni, mondjuk - ebben azért nem hiszek, mert akkor magamat korlátoznám le. De nem is azért akarok szörfözni, hogy abban farokméregessek vele. Egyszerűen csak élvezni akarom a hullámokat. Ha már merülni megy, akkor lovagolni is meg akarom tanulni a vizet. És eddig mind a kettőt élvezem. Azért megnézem a deszkáját ismét. Vonzza a tekintetemet, s nem olyan görcsös nevetésre sarkalló, mint a sajátom. Azt hiszem, ha hazaérünk, veszek egy normálisat. Egy normálisabb üzletben. A hajamat alaposan ledörgölöm a törülközővel, hogy ne csöpögtessek szanaszét semmit, s felkapom a cuccom. Teát kértem hot doggal, durva kombóban. Sajátos ízlésem van hot dog terén, majonéztől kezdve bármi jöhet. Kivéve a csípőset. Éhes még annyira nem voltam, de már ismerem magam annyira, hogy búvárkodásnál is ugyanez a helyzet. Hirtelen válok farkaséhessé, és akkor bármit képes volnék felfalni. A víz teszi, biztosan. - Teljesen szuper. Az új tag is kezd belejönni. Idő, míg kialakul egy csapat, aztán meg az, hogy miként szoknak össze. - A LOLban és az extrém sportban azt szeretem, hogy nem lehet összekeverni a kettőt. Itt biztosan nem fognak megállítani, hogy autogramot adjak, vagy fotózkodjunk. Aki LOL-ozik, ritkán extrém sportol. Azért értek meglepik, a múltkori korallzátonyos merülés abból emlékezetes, hogy nem csak az egyik csoporttag volt LOL rajongó, vagyis Dignitas rajongó, de másoknak is szólt, hogy ott vagyok. Így a nyugis búvárkodásból fotózkodás lett és autogram osztogatás. Nem bánom annyira, elvagyok ezzel, akkor annyira viszont nem vágytam rá, így csak bedőltem a szálló ajtaján és ha lett volna kulcsom, nem csak a kártyát tettem volna a helyére, hanem tízszer ráfordítom a zárat. - Este lesz egy utcai koncertbál, bál koncert. - Fogalmam sincs, hogy hívják. Reggel nyomta a kezembe a recepciós. - Van kedved jönni? - Megértem, ha nem, Paul ebben más, mint én, noha én sem tudnám elmondani magamról, hogy teljességgel a tömeg éltet. Munka közben például pont nem.
- A Marvelben is van időutazás. Így mennek vissza az időben, hogy legyőzzék Thanost - még magamat is megleptem azzal, hogy erre emlékeztem. Magamtól nem szoktam ilyen filmeket nézni, a komolyabbakat jobban szeretem, amiknek mondanivalójuk is van. Arra pedig nem is emlékszem már, hogy ki vett rá ezekre a filmekre. Így elsőre Stephenre tippelnék, de nem fogadnék rá. - Nekem aztán annyira egyre megy - Mindegyik szuperhős film volt, nekem pedig teljesen összefolytak, hogy melyik szereplő melyik univerzumhoz tartozik, meg nem is érdekelt. Háttérzajnak tökéletesek voltak, viszont annyira nem kötötték le a figyelmemet, hogy mással ne is foglalkozzak. - Ezt nem tudhatod. Sok gyakorlás és te is lehetsz ilyen jó vagy még jobb is - Az én hátam mögött már hosszú évek rutinja van, így nyilván nem lehet összehasonlítani Adriannal, aki még csak pár napja tanulja. Az azonban már ennyi idő alatt is kiderült, hogy szorgalmas, gyorsan tanul és ügyes is. Ha fektet bele munkát, annak biztosan meglesz a gyümölcse. Nekem sem azért megy ilyen jól, mert tehetséges lennék vagy mert drámaian szólva erre születtem volna. Rengeteget tapostam a vizet, még többet nyeltem belőle, egy idő után azonban már egyre kevesebbet estem le a deszkáról, s most már ott tartok, hogy biztosan végigtudok szelni egy hullámon. - Mi lett Wendyel? - Remek név-és arcmemóriám van, ezért hiába nem emlegette valami sokat Adrian a csapat gyenge láncszemét, mégis megragadt a neve. Arcot azért tudtam kapcsolni hozzá, mert mutattattam képet is róla. - Mi a helyzet a kis barátnőddel? Rubyval - mosolyodtam el. Tudtam, hogy nem volt köztük semmi több barátságnál, viszont előszeretettel feszegettem ezt a témát Adriannál. Eddig csupán néhány alkalommal találkoztam a lánnyal, mikor mindketten Adriannál voltunk. Nekem aztán bőszen hajtogathatják, hogy csupán barátok, viszont tagadhatatlanul ott van a szikra közöttük, amit szerintem mindenki észrevesz, kivéve őket. Időközben megérkeztek az italaink, kortyoltam párat a hideg limonádéból, aztán válaszoltam Adrian kérdésére. - Ki vagy kik játszanak? - kérdeztem, miközben az ételeink is megérkeztek. A szemem már kopogott az éhségtől, a sajtburger pedig nem csak remekül nézett ki, hanem az illata is az volt. - Jó étvágyat - mondtam, aztán azzal a lendülettel neki is estem. - Elmehetünk - mondtam két falat között. Az igaz, hogy nem voltam az a bulizós típus, viszont ezeknek az utcabáloknak mindig tetszett a hangulata.
- Aaaaz... más. Ez időnyerő és órával teszik. Thanos meg kővel. Nahát, te nézel Marvel filmeket - döbbenek rá. Nem szokása ilyen filmeket nézni. Kedvelem azokat is, amelyekre beülök vele, de az a helyzet, hogy a munkahelyem csupa móka és kacagás, és az odalátogatók is, így aztán vágyom a boldog kikapcsolódásra. Vérkomoly szituk vannak melóhelyen is. Pedig a pénzügyi részen vagyok, nem is az orvosi részen. Arra csak vállat vonok, hogy neki egyre megy, én aztán nem fogok ebből gondot csinálni. Egyedül is jó megnézni egy filmet, legfőképpen otthon. - Nem vágyom a babérjaidra, ebben te vagy jobb és te is leszel - szeretek küzdeni, s hogy van-e bennem versenyszellem? A barátommal meg például nem versenyzek. Annál inkább szeretném vele kellemesen tölteni az időt. Talán ez is dobott azon, hogy megkérjem, tanítson meg szörfözni. De azért majd jó lesz néha megelőzni... - Egy másik csapatba került. Egész jól halad - Szerintem ott jobban is érzi magát, amit sajnálok, de néha beszélgetek vele, nagyon drukkolok neki, hogy menjen és mielőbb kinőjön a lámpalázból. - Kis barátnőmmel? - Megvárom, míg a pohár elém kerül, kortyolok belőle párat. - Csak Rubyt ismerek, nem tudom, ki a kis barátnőm. Ruby nagyon ász a csapatban. Nekem nincs bajom, ha csajok is vannak a csapatban. Tény, hogy nem olyan, mintha full fiú lenne a bandaösszetétel, de nekem így is jó. S egészen jól lehet ökörködni vele, veszi a lapot. - S neked? Hol maradt a sellőlányod? - Érdeklődöm. Tényleg ráférne egy jó nagy adag boldogság, néha még az én ökörködéseim sem tudják átdobni a komorságon, olyankor hagyom és inkább magamat szórakoztatom. - Hmmm uhh, ez azért sokkal jobb, mint a sós víz - felét fel is hajtom, majd kevergetem. - Los... akármi. Valami spanyol banda, környékbeliek, rendszeresen szoktak ilyen partikra eljönni. Csak jók lehetnek - és persze, lehetne jócskán nagy bulit csapni a zenén. Hátha becsajozik, de ha ez meglesz, én esküszöm, felmászok otthon a kéményünkre és kirakom a szívecskés gatyám lengedezni a kéményre. Nincs is szívecskés gatyám. Annyi baj legyen . - Neked is jó étvágyat! - kiveszem a hamburgerből a hagymát. Nem értem, ki az a nem kerek, aki hagymát eszik. Majonézt viszont teszek rá, ráadásul itt mennyei, mert tesznek még bele valami mást is. - Ah dejó, szuper - ennek megörülök, mert szeretném, ha úgy érezné jól magát, hogy valóban úgy is akarja. Elrángatni nem fogom, ha nem akarja. - Arra gondoltam, hogy visszafelé mehetnénk kocsival. Amolyan országot átszelő út. Ha nem sietsz - én aztán nem sietek vissza drága Marcell főnökömhöz, csak a munkámhoz, mert azt meg szeretem. A hivatalit és az esportot, igazából űzhetem mind a kettőt akárhol, de hadd legyenek már rigolyáim huszonnégy évesen. Hát nem most kell a kölöknek teljes elánnak a hátamnak esnie? Pont amikor harapok a majonézes részébe a hamburgernek?! Naná, hogy szétmázolom a képemen, de előbb próbálok nem megfulladni, mert a könyöke talált el. És még van a számban is kaja. Basszus!
- Nem mindegy? - Számomra nem jelentett a kettő nagy különbséget, már csak azért sem, mert nem érdekeltek. Mindkettővel az időt lehet babrálni és ez a lényeg. Az igaz, hogy más módon, viszont ez nem számít. Erre biztosan vérszemet kapna egy elkötelezett Marvel vagy Harry Potter rajongó, még jó, hogy én egyik sem vagyok. De ha már választanom kellene a kettő közül, akkor nyilván a Harry Pottert választanám. - Az, hogy nézek erős túlzás. Inkább csak láttam néhányat - Azokat sem önszántamból választottam. Én Downtown Abbey-t néztem volna, viszont Angelic ragaszkodott ahhoz, hogy Marvel filmeket nézzünk, mert milyen szexi bennük majdnem mindegyik bosszúálló vagy szuperhős. Nem tartom őket rossz filmeknek, mert néhánynak egész jó története van, illetve nem minden színész elhanyagolható, viszont egyszerűen nem olyan kategória a film, ami az érdeklődési körömbe esne. - Nem fogok megharagudni, ha netalántán ügyesebb lennél nálam - Bármennyire is ezt gondolják rólam, de egyáltalán nincs nagy egóm. Nem gondolom azt, hogy mindenben én vagyok a legjobb, s elismerem mások sikereit, még akkor is, ha azok a vetélytársaim (vagy azokká válhatnak). A szörföt nem csinálom olyan szinten, hogy rivalizálhassak bárkivel is, pusztán kedvtelés számomra. Az nem izgat, hogy a másik mennyire jó vagy mennyire nem jó benne. Ráadásul Adrian még a barátom is, így tőle főleg nem sajnálnám a sikert. - Miért lett kirakva? - kérdeztem egyenesen rá. Nem gondoltam, hogy titok lenne, mivel azért az esport nem annyira vérre menő dolog, hogy ilyen információt ne lehetne megosztani. Ha jól tudom, akkor Adrianék játszottak a legfontosabb csapatban, tehát bármilyen áthelyezés egyben lefokozás is volt. Ezt pedig biztos okkal tették, minden bizonnyal romló teljesítmény miatt. - Rá gondoltam - bólintottam. - Még mindig azt mondod, hogy csak barátok vagytok? - Már sokszor hallottam tőle ezt a "ő csak egy barát" dumát, viszont sosem hittem neki. Az, ahogy beszél róla, meg ahogy egymással viselkednek, teljesen másról árulkodik. De persze ez rájuk tartozik, felőlem nyugdíjas korukig szarakodhatnak. azzal, hogy végre kilépjenek a barátzónából. - Biztos bedarálta egy hajócsavar - kortyoltam bele az italomba. Nekem még csak kilátásban sem volt Angelic óta más lány, amit nem is bántam, mert jelenleg remekül megvoltam így egyedül. - Estelle szokott írogatni - Már meséltem Essieről Adriannak, igaz nem sok mindent, de sok minden nem is történt köztünk, hiszen a "kapcsolatunk" kimerül annyiban, hogy ő folyamatosan irkál meg hívogat, én pedig ha nagyon unatkozok és nincs jobb dolgom, akkor válaszolok neki. - Pedig úgy tűnt, hogy nagyon ízlik - jelent meg egy féloldalas mosoly az arcomon. Ezzel arra céloztam, hogy a bénázásai közben rengeteg vizet sikerült nyelnie. Ritkán velem is előfordul, de vagyok annyit a vízben, hogy megtanuljak időben levegőt venni, mielőtt elmerülnék a habokban. Persze a krach így is bebaszhat. - Menjünk. Maximum, ha nem jók, akkor majd iszunk annyit, hogy jók legyenek - Mert az alkohol csodákra képes. Nem csak a lányokat látod sokkal szebbnek, viszont a zenét is jobban tudod élvezni. Ha pedig eleget iszol, akkor már az is mindegy, hogy szól-e egyáltalán zene. Mondjuk erre a szintre nem fogok eljutni. Jól is bírom a piát, meg remek az önkontrollom is, tehát ha érzem, hogy elég lesz, nem fogok elcsábulni egy újabb kör whiskyre. - Neked nem kell dolgoznod? Mert nekem nincs időm ilyen roadtripekre - Úgy terveztem, hogy csak egy hétvégét leszünk itt, s így szerveztem a dolgaimat is. Az edzéseket még talán megtudnám valahogy oldani, de a nagykövetségre nem szólhatok be, hogy bocsmár késni fogok, mert úgy döntöttem, hogy az öt órás repülőút helyett inkább kocsikázok az országon keresztül. - De máskor simán szervezhetünk egy ilyen roadtripet - Az ötlet maga tetszett, csak az időzítés nem volt valami jó. Elvigyorodtam, mikor telibe kente az arcát a kajával. - Ha csajjal mész randizni semmiképpen se olyat rendelj, amit nem tudsz szépen enni - Persze tudom, hogy a mögötte ülő kölyök hibája volt - Vagy ne olyan gyerek mögé ülj, akit nem tanított meg az anyja normálisan viselkedni egy étteremben - Ezt elég hangosan mondtam ahhoz, hogy a kölyök lefagyjon, az anyja pedig szúrós szemmel nézzen rám. Nem mintha meghatott volna.
- Nem - felelem határozottan. - De ha nem érdekel, akkor miért hozod fel a témát? - Vigyorgok rá, tudva, hogy azért csak felhozta ezt valamiért. - Persze-persze - legyintgetek, mert ezt a mesét nem adja be nekem, hogy csak úgy megnézegetett néhányat. Valaki vagy néz filmet, vagy nem. Engem ezekkel aztán meg nem tud sérteni, és ha nem hiszem, akkor nem hiszem. Ezen pont nem fogok bárkivel összeveszni, pláne nem - Akkor miket nézel, úgy igazából? - Pillantok rá. Nagyjából saccolom az ízlését, de hogy ténylegesen mi érdekli? Van, amit még én sem mondtam el, senkinek. - Ezt nem is feltételeztem rólad - tekintek rá meglepődve. Inkább talán rosszul esne neki? Nem tudom. Ő másban jó, mégis a vízhez kapcsolódik az is. Meg hát, tényleg nem versenyezni akarok vele ebben, hanem ebben is közösen eltölteni időt. Az úgy valahogy nehezen kivitelezhető, ha én csak ücsörgök a parton és nézem, ahogy szörfözik. - Kirakva? - Ráncolom össze a homlokom értetlenül. - Nem értelek. Mi az, hogy kirakni? Eredetileg ahhoz a csoporthoz került volna, s mivel üresedés lett, így végleg oda szerződött le. Érdekes, hogy az emberek egyből valami bajra gondolnak. Nekem nem volt vele bajom, de maúgy is egyedül vagyok a saját részemen, így nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel. - Attól, hogy ti össze akartok állandóan boronálni minket, attól még mindig nem fogunk egy pár lenni. Csapattárs. Ha fiúval is ilyen jóban lennék, akkor is ezt mondanád? - Lepereg rólam az, hogy állandóan össze akarnak minket fésülni. Haver, csapattárs, jól érzem magam vele. Kollegám is szokott átjönni hozzám, ugyanúgy ökörködünk. De érdekes, hogy vele kapcsolatban sosem kaptam még ilyen megjegyzéseket. Egy sokat jelentő nézéssel tekintek rá, hogy de most komolyan? Ez a válasz? De aztán lapozok. Ezek szerint múltidő. - És kap is választ mindegyikre, vagy egyoldalú ez az írkálás? - Ismerem én, hogyne ismerném ebben. És ezzel a kérdéssel arra is rákérdezek, hogy ő érdeklődik-e iránta. - Jaja. Csak úgy faltam - van öniróniám és azért derekasan nyelesgettem a vízből. - De azért... maradok ennél - emelem fel a poharam. - Ez a beszéd! - Igaz, annyira nem vágyok a garatra önteni, a másnapra emlékezni is szeretnék. - Értettem, Mr. Kötelességtudó - én is az vagyok, ezért egy cinkos mosoly jelenik meg a szám sarkában. - Szavadon foglak. Egyesek szerint tenyérbemászó stílusa van. Erre meg azt tudom mondani, hogy ha magára veszi, az már az ő baja. Az a titok az egészben, hogy nem kell magamra venni. Nem nekem szólnak. És röhögtet! Nem tudom eldönteni, a röhögéstől fogok megfulladni, vagy a könyökkel vágáson, de az étel cigányútra megy és istenesen elkezdek köhögni, aztán végre felszabadul a légutam, megkönnyebbülten kortyolok még egyet az italból, és a kellemes ciklámenszínem is kezd alábbhagyni. Aztán megtörlöm az arcom és egy jó nagyot sóhajtok. - Nem tudom eldönteni, hogy melyikbe akartam megfulladni. A beszólásodtól, vagy a könyökbe vágástól? - hátradőlök az ülésen és lélegzek párat. - Majd megtanitasz szépen enni - nevetem el magam, a végét elköhögve, így iszok még egy nagy kortyot, majd hátrafordulok. - Tényleg figyelhetnél oda, hogy mit csinálsz. Anyukádtól függetlenül. Ha baleset volt, oké, remélem, nincs bajod, de a játszótér kint van.
- Mert így hozta a beszélgetés? - ráncoltam a szemöldökömet. Hiába nem nevezném magamat spontánnak, azért egy beszélgetést nem terveznék még. Na meg, nem is lehet kiszámítani előre, hogy mit fog felelni vagy reagálni a másik. - Téged nem érdekel? - Annak ellenére, hogy barátok voltunk Adriannal, fogalmam sem volt, hogy milyen filmeket néz. Valamiért sosem ez a téma került szóba. Viszont mivel megemlítette a Harry Pottert, ezért gondolom azokat a filmeket látta. Ez a sorozat nekem is tetszett, már amennyire a fantasy-k tetszeni szoktak. Nem érdekelt, hogy nem hisz nekem, mert egyáltalán nem tartottam fontosnak azt, hogy ki milyen filmeket néz, ezért arra sem éreztem késztetést, hogy mindenáron meggyőzzem arról, hogy márpedig nem önszántamból néztem Marvel filmeket. - Ha egyszer lesz barátnőd, akkor majd megérted - Céloztam ezzel arra, hogy érdemes ilyen apróságokkal jó pontokat szerezni, hogy ők dönthessék el, hogy milyen filmet nézzünk. Angelickkel megbeszéltük, hogy egyszer ő, egyszer én választok, viszont az általam kinézett filmek nagy részét végig szunyálta. Ezt nem bántam, mivel így legalább nem kommentálta folyamatosan, ami nagyon idegesítő szokása volt. - Tehát sosem fogod - elvigyorodtam, ahogy bevittem neki egy övön aluli ütést. Nem tartottam attól, hogy megsértődne, nem abból a fából faragták. Azért kedveltem annyira, mert nem kellett sokáig törnie a fejét egy leleményes visszavágáson. - Nagyon kedvelem például a krimi dokumentumokat, de nem szoktam sokat tévét nézni - Igazából egy nem fantasztikus filmet sem utasítok el. A régebbiek, illetve az újabbak között is vannak olyanok, amiket szeretek. - Tudom, csak leszögezem - Az a biztos, amit kimondunk. Nem tudhatom, hogy mit gondol vagy feltételez rólam, így jobb tisztán kijelenteni, hogy mit várhat vagy nem várhat tőlem. Nagyon egyenes típus vagyok, illetve sokak szerint kimért is. Eddig nem értettem egyet az utóbbival, azonban mostanában egyre találóbbnak tartom. - Ki tudja, lehet még LOL babérokra fogok törni, hogy kiüsselek a nyeregből - mosolyodtam el. Ezt egyáltalán nem tartom valószínűnek, mert gyerekeknek való időpocsékolásnak tartom ezt a játékot (is). De nem is kell szeretnem, hiszen semmi közöm hozzá. A véleményem pedig nem fog azon változtatni, hogy támogatom benne Adriant, illetve érdekel is, hogy hogyan halad vele. Tehát nem a játék, hanem az ő fejlődése. Nézzük üzleti szempontból. - Mit nem értesz ezen? Nem angolul beszélek? - Költői kérdés volt nyilván. Az akcentusomra sem foghatja, hiszen a briteknél senki sem beszéli szebben az angolt, ellenben a hraccsoló amerikaikkal. - Át lett téve egy másik csapatba a tiétekből. Ennek pedig biztos volt valami oka. Én pedig erre vagyok kíváncsi - egyszerűsítettem le azt a roppant bonyolult kérdésemet, amit még egy óvodás is megértett volna. - Persze. Semmi problémám sincs a melegekkel. Akkor is 110%-ban támogatnálak, ha az lennél - Számomra aztán teljesen mindegy volt, hogy ki mihez vonzódik. Nem érdekelt mások magánélete, így az sem változtatott volna az illetőről alkotott véleményemen, ha az ellenkező nem helyet a kristálycsillárokhoz vonzódna. Persze tudtam (vagyis volt egy elég erős tippem), hogy Adriannál nem ez a helyzet. - Annak a modell barátnődnek, azonban igazán bemutathatnál - Arra a hölgyeményre gondoltam, akivel szintén olyan jó kapcsolatban van. - Néha azért szoktam válaszolni. Mikor milyen kedvem van - Ezalatt pedig azt értem, hogy van-e jobb dolgom vagy nincs. Arról nem beszélve, hogy Essiet sosem volt nagy feladat befűzni egy-egy estére. Nagyon naiv és eléggé belém van habarodva, ezt pedig szemtelenül ki is használom. Sosem éreztem emiatt rossz embernek magam, mivel szerintem nem tettem olyat, amiből arra következtethetett, hogy akarnék bármi komolyabbat. - Legalább egyikőnk az. Sokszor vannak ilyen ötleteid? Egyáltalán hogy van még munkahelyed? - A spontánságával nincs semmi problémám, de nem értem, hogyan tudná ilyen hirtelenséggel szabadságolni magát. Vagy ennyire rugalmas lenne a munkahelye és csak én vagyok lemaradva? - Csak nyugodtan - Kedvem tényleg lenne egy ilyen roadtriphez Adriannal, viszont én nem tudom így a semmiből úgy intézni a dolgaimat, hogy rá is érjek azonnal. - Hát persze. Mégis minek nézel te engem? - vontam fel a szemöldökömet. - Annak a gyereknek maximum attól van baja, hogy fejre ejtették kis korában, azért lett ilyen idióta - mondtam ezt már Adriannak, viszont nem sokkal halkabban, s nem is suttogva. Nem érdekelt, hogy magára veszi-e az anyja vagy nem, de ideje lenne észhez térnie és rászólnia a kölykére. Az utolsó falat után megittam az italom maradékát is, majd hátradőltem a széken. - Ahhoz mit szólsz, ha itt maradunk 4-5-ig, így belefér még egy csobbanás, aztán visszamegyünk a hotelba és elkezdünk készülődni az estére? - dobtam fel az ötletet. Hajlandó voltam rajta változtatni, ha esetleg így nem felelt volna meg neki.
Csak kiengedem magamból a levegőt. - Jó diplomata leszel, ebben már most biztos vagyok - aztán csak beletúrok a hajamba. Ügyes riposzt, meg kell hagyni. - A Harry Potter vagy a Marvel? - Érdeklődöm vissza, aztán megint beletúrok a hajamba. Miért nem megy már oda, ahova teszem? - Miért ne érdekelne? - furcsán fogalmazott. Nem érdekel, érdekel helyett. - Mind a kettő. Először nem voltam oda a Marvel filmekért, tucat filmeknek gondoltam. Aztán megnéztem őket. Öregem, az a Captain America és Stark közötti párbeszéd, az ütős. - Ismerem el. Az erős személyiségeket kedvelem, humorral fűszerezve. Szar volt látni, hogy ahogy Captain America sótlanná válik, legalábbis nekem azzá lett. Arra, hogy ha majd lesz barátnőm, érdekes pillantással tekintek rá. Mi lenne, ha azt mondanám, van? Igaz, kimerül eddig még a készítsünk őrült művészi fotókat részben, de egészen jól elvagyunk, s nincsenek elvárásaink egymás felé. Talán ezért is néztem most így rá. - Most, hogy így mondod, elképzelhető - hiszen nem várunk el egymástól úgy nagyon semmit. Van időnk, együtt vagyunk, ha nincs, akkor nem. - Nem csak tévében tudod azokat nézni - nincs tévécsatornám. Nem is lesz! - Melyik szerinted a legjobb? - utalok arra, amit kedvel, s film, vagy sorozatcímet várok cserébe. - Jó - vonok vállat. - Csak feltételeztem, hogy ennyire már ismersz, hogy ilyenekre nem gondolok felőled - mert odafigyelek rá, s ha van gondolatmenete, akkor azt szeretem megismerni. - Soha ne mondd, hogy soha - engem csak elkapott akkor a gépszíj, s mire észbe kaptam, nem csak profi lettem, de hatalmas összegek is landoltak a bankszámlámon. Ami jó dolog, sokszorosát kapom a hivatalnoki fizetésnek, noha az sem kis összeg, pedig elég tyúklábon ácsorgok még benne. - Ja - értem meg, hogy nem gondolatolvasó, s ami nekem nyilvánvaló, ha nincs kimondva, attól még nem az. - Eredetileg egy másik csapathoz lett volna leigazolva. S mivel most lett ott üresedés, átigazolt. Ennyi. - most mondjam azt, hogy fangirlség? Teljesen odáig volt az ottani egyik játékosért, legalábbis úgy láttam. - Oké - nem szokásom foglalkozni azzal, kinek milyen becsípődése van. - Lesz hétvégén egy galéria megnyitó. Oda eljöhetsz, bemutathatlak neki - Nem nagyon foglalkozunk a másik családjával, baráti köreivel, s tudom, azért teszi, mert nem akarja bevonni a hátterét az életünkbe. Így biztos vagyok benne, hogy ez is egy esemény lesz neki a sok közül. Arra, hogy néha szokott válaszolni neki az üzenetére, csak egy félmosolyt engedek meg és ingatom a fejem. Kópé. Még hogy nincs humora. A kötelességtudó arcára csak sóhajtok egy nagyot. Istenem, ez annyira ő! - Mr Kötelességtudó, ha nem jössz, akkor ugyan minek kötném az orrodra? - Spontán kiküldetések voltak eddig is, persze, sosem jöttek jókor, de cserébe elfogadták, hogy eltűnök pár napra néha, mikor mérkőzés van. Amiről nem tudnak, hogy az az, mert semmi közük hozzá. A legfelső vezetés tud róla, az áment ők mondják ki. Jó dolog, ha az apád jóban van a nagykutyával. - Ugyan, hagyd. Még... nem fulladtam meg - pedig közel voltam hozzá. Ki is merített egy kicsit, hogy éppen ne megfulladni akarjak, úgy örökre. Megtörlöm a homlokom. Még kell ülnöm egy kicsit. - Te aztán egészen jól elnézted volna, ahogy megfulladok előtted, nem mondom. Kössz a segítséget - sóhajtom bele azért az önérzetembe, aztán elvigyorodom. - Maradhatunk még tovább is. De ha aludni szeretnél előtte - a sót és a homokot ki akarom még mosni előtte magamból.
Kezdőlap
