Maddie & Jake

A feszültség hétről hétre hagyott alább, bár a mai napig nem alszok rendesen, és sokszor veszem észre azon magamat, hogy csak ülök a tűzlétrán, és a város fényeit bámulom, feltéve azt a kérdést: Mit keresek itt? Ilyenkor visszaigazolásként ott van a két kutyám, egy új kedvenc Jesse képében, és a legnagyobb falat, egy nő…aki megpróbál a támaszom lenni a nehéz időkben. Napok óta nem jártam a kórház környékén, csak a semmittevéssel telnek a napjaim, néha a televízióba merülök bele, és már együtt izgulok a régi ismerősökkel, mint a kvízatyák, vagy éppen a kibeszélő show-k háziasszonyai. Mindenki problémájával könnyebb foglalkozni, mint a sajátommal. Nem akarok továbblépni, még nem is tudok. Felkavart az is, hogy Larson özvegyét meglátogattuk. Meg kellett tennem, hogy ne maradjak adósa, de ezek által újra kellett élnem a poklot. Meghalt, hogy minket védjen Greggel, majd pár nappal később ő is a kezeim között vérzett el. Nem beszéltem róla idáig, senkinek nem említettem meg, hogy mit éltem át Oroszországban. Maddie a részese lehetett valaminek, ami a testvéreimnek sem adatott meg. Péntek van, és tudom, hogy nemsokára végez a munkában, így előttünk áll az egész hétvége. Beszéltünk róla, hogy elmehetnénk kirándulni a környékre, de nem tűztünk ki biztosat, én meg vártam őt. Délelőtt bevásároltam a kutyákkal, és kint ebédeltünk a közeli parkban. Szerettem a szabadban lenni, akkor még jobban a magaménak éreztem a várost. Mosolygok, nincsen különösebb oka. Éppen a konyhába sétálok át, amikor megjön a gazdi is, és három eb áll a küszöb mellett, mint valami őrök.
- Fiúk elég lesz. – rivallok rájuk, de nem mozdulnak, amíg Maddie be nem dugja a kulcsot a zárba, és be nem lép a lakásába. A konyhapulton támaszkodom meg a két alkaromon, és megrázom a fejemet.
- Sose fognak megváltozni. – mosolyodom el, de feltűnik, hogy mennyire lelkes, és csillog a szeme. – Minden rendben van, esetleg lázas vagy? – gyanakodva megyek közelebb hozzá, hátha jól saccoltam, de egészségesnek tűnik ebből a távolságból. Megvárom, hogy lepakoljon, és csak utána tárom ölelésre a két karomat. – Milyen napod volt? – érdeklődök tőle egy homlokcsókkal egybekötve.

together is a wonderful place to be

Valahol mindig is azon személyek táborát erősítettem, akik nem szerették a meglepetéseket. A jobb adni, mint kapni elvben hittem és ez a mai napig egy percig sem változott meg bennem, hiszen szerettem, ha mások arcvonásira öröm rajzolódik ki attól, amit tőlem kapott vagy amit én okoztam neki. Jöjjön az egy apró nevetés vagy egy mosolynak ható gesztus formájában.
Egész nap másra sem vagyok hajlandó gondolni, mint a mai programunkra, amelyet már egy ideje szerveztem, de most végre meg is mutathatom neki a végeredményt abban reménykedve, hogy az majd elnyeri a tetszését. Jake fontos szerepet játszott az életemben és bár nem a legjobb időszakát éli, azon vagyok, hogy ott legyek mellette és ha lehetőségem nyílik rá, megkönnyítsem neki azt a folyamatot, ami elvezeti őt ahhoz, hogy jobban legyen. Tudom, hogy időbe telik, de nem áll szándékomban feladni vagy lemondani róla egy percig sem.
Evan faggatózása ellenére is mélyeket hallgatok a ma estét illetően és ugyanebben a bizonytalan tudatlanságban hagyom őt hátra a munkám végeztével. Ugyan fejben jelen voltam a páciensekkel történő beszélgetés során, de mihelyst maradt egy szabad percem, amelyet egyedül töltöttem, legalább ötven verzióban játszottam le miképpen is fog zajlani ez az egész. Gondolom az ötvenegyedik lesz a nyertes, ahogyan az lenni szokott.
Különös izgalmam csak még inkább elhatalmasodik rajtam, amikor a kulcsot előhalászva a táskából lépek be immáron közös lakásunkba és egy köszönés után igyekszem befurakodni az ajtón úgy, hogy közbe ne essek hasra a három nagytestű kutya üdvözlésében.
- Hiányozna is ez a fogadtatás. - jegyzem meg, közben leteszem a cuccaimat és úgy menekülök bele Jake karjainak biztonságába, mintha attól félnék, hogy másodpercek alatt semmibe foszlik majd ez a pillanat, ha nem élek vele. - Jól...bár igazából alig vártam már ezt a pillanatot. - dünnyögöm a felsőjébe, de az örömöm egy másodpercre sem hagy alább. Sőt, ha lehet mondani csak még intenzívebben mutatkozik meg rajtam. - Lázas nem vagyok, de kissé túlpörögtem, ami azt illeti. Annyira kíváncsi vagyok, hogy mit fogsz szólni ahhoz, ahova megyünk. - fejtem ki izgatottságom okát, majd egy másodperc erejéig összeszedem magamat és némiképp lenyugszom. - Itthon minden rendben ment? - kérdezek azért vissza felnézve a kék szempárba, de nem feltétlenül vágyom arra, hogy növeljem a közöttünk lévő távolságot.

Maddie & Jake

Amint kinyílik az ajtó, és megjelenik benne a szőkeség, valahogyan nekem is véget érnek a homályba vesző gondolataim. Nem akarok megint magam alatt lenni, de láthatólag még nem vagyok jól. Néha eszembe jut, hogy mi lenne, ha inkább elmennék egy szállodába, és nem zaklatna senki, lenne mindenkinek tere, és nem zavarnám másnak a magánéletét. Maddie-vel többször bújtam ágyba az elmúlt hetekben, és valóban úgy élünk, mint egy pár, de vajon, ha nem lennék összetörve, akkor is akarnám, hogy mellettem legyen? Bizonytalan vagyok az egészben, nem benne, hanem a saját érzéseimben, mert a hülyének is feltűnne, hogy a nyakára szálltam. Kimondatlan paktum lett közöttünk, hogy nála töltsek pár napot, de abból nem hittem volna, hogy hetek lesznek, majd a kutyáimat is áthozom ide. Szeretnék otthonosan mozogni, de félek bármihez is hozzányúlni. Nem sok dolog van, ami az enyém, még a ruháimat is egy sporttáskában tartom, ha indulni kellene. Érzem rajta, hogy nem feszélyezi a társaságom, de őszintén szólva inkább magamtól féltem, hogy mi lesz, ha megint kiborul a bili, és nem bírom kontroll alatt tartani a dühömet? Hogyan viselkedne akkor, ha erőszakosabban lépnél fel ellene? Elhessegetem a viharfelhőket, és kitárva a karomat fogadom az ölelésembe. Hiányzott nagyon a hajának az illata, a bőre puhasága. Lehunyom a szemhéjamat egy másodpercre, aztán homlokon csókolom, mielőtt bárhova is elereszteném.
- Ó, az ma van? Már el is felejtettem, hogy mára terveztél egy kis kiruccanást. – mosolyodom el, majd lenézek a kék szempárba.
- Nem történt itthon semmi. Néztem a tv-t, meg a kutyákkal voltam a közeli parkban kajálni. Jobban szeretek kint lenni. – vonom meg a vállamat, és most már eltávolodom egy kicsit, hogy segítsek neki a konyhapultra pakolni a szatyrokat, de máris hárman zaklatnak bennünket, és Samira már a kezemet nyaldossa.
- Húst hoztál, igaz? – nézek vele össze, aztán jó magasra emelem, de Jesse gyorsabb, és kiharapja a zacskót, ezért a földön köt ki a kaja. – Fiúk… - ripakodok rájuk, de hatástalan, mert egyszerre hárman vetődnek rá. – Szóval…hova is megyünk? – támaszkodom neki a pultnak a hátammal, és rosszallóan nézem a lakmározásukat.

together is a wonderful place to be

Kezdetben akadtak bökkenők abban, hogy elfogadjam a kialakult helyzetünket, hiszen az egyedüllét szerves részét képezte az életemnek és olyannyira beleszoktam már abba az állapotba, hogy az újat befogadni olykor nehezebbnek bizonyult, mint hittem. Most viszont, hogy végignézek a három kutyuson és tekintetem megállapodik Jake vonásain, rá kell jönnöm, hogy eszméletlenül hiányozna mindez, ha a dolgok valamikor is visszaállnának a régibe.  
Talán túlságosan is vágyom arra az ölelésre, amivel Jake fogad az érkezésemkor és amelynek biztonságába olyan könnyedén és természetesen veszek el, hogy csak nehezen menne az elszakadás onnan. Az illata körülölel és miközben a nyugalom számomra újdonságnak ható fajtája uralkodik el rajtam, a gondolataimat is némiképp csokorba szedem a válaszadás érdekében.
- De még mennyire, hogy ma van. - vágom rá elmosolyodva, enyhén lelkesebben a kelleténél, mert hazudnék, ha azt mondanám, képes voltam másra is gondolni, mint a mai programunk. Ugyan sok részletbe nem avattam bele, de a meglepetéseknek ez lenne a lényege, nemde? Ehhez pedig örömmel tartom magamat a továbbiakban is. - Ó, szóval ezért vannak ennyire még felpörögve? - pillantásom most a négylábú lakótársainkra siklik és egy mosollyal konstatálom a termetes kutyák túlbuzgó társaságát. - Egy kis séta amúgy sem árt. Máskülönben nem lehet bírni veletek. - cukkolom Jake-t, miközben átveszi a magammal hozott szatyrok egyikét, mely hamar támadás alá is kerül. - Azt, de sokáig tartott. - szusszanok egyet, mintha csalódottságot éreznék egy könnyen beszerezhető papírszatyor miatt, de többnyire szórakozottság lapul meg hangszínemben. Érezhetnék meglepődést emiatt, mégsem teszem, mert nem ez az első alkalom, hogy úgy döntenek elegük van a várakozásból.
- Mhm, nem is olyan távol, de annyira közel sem. Megfelel válasznak vagy ennél kevesebb információt szeretnél? - érdeklődve fordulok felé, mielőtt bepakolhatnám a helyükre a vásárolt dolgokat. Általában tanácstalanok vagyunk, hogy mi legyen a vacsora, így sokszor vagy rendelünk vagy pedig kisorsoljuk. Egyedül sem ment ez sosem, ezért egy idő után összeírtam pár ételt, majd bedobáltam őket egy dobozba és csak kihúztam belőlük egyet. Számomra könnyebb volt így. - De ha megvársz, amíg gyorsan rendbe szedem magamat az indulásra, akkor akár meg is tudhatod hamarosan. Benne vagy? - az ajtó felé hátrálok és időközben a szőke tincseimet is elengedem a csat fogságából a haladás érdekében, de még mindig túlságosan is a fejemben lejátszódott jelenet hatása alatt állok.

Maddie & Jake

Maddie-n látszik, hogy lelkes a meglepetésével kapcsolatban, ezért nem akarom elrontani az örömét, és ha kell, akkor jó pofát vágok a programhoz, de most nincs nagy kedvem kimozdulni, és mindenfajta hülye emberrel diskurálni. Sokszor kell visszafognom magam, hogy ne legyek nyers a társaságában, mert nem érdemli meg. Ő az a fajta nő, aki a szívére veszi a dolgokat, és mindenkivel együtt akar érezni. Edna halála megviselte, hetekig nem volt hajlandó a kórház közelébe menni. Nem szerettem volna kihasználni érzelmileg, én is a padlón voltam, és pont elég volt, hogy én vagyok ott, nem kellett neki is jegyet váltania a nyomornegyedbe. Elmosolyodom, amikor az ölelésembe húzom, és engedélyez magának egy kis pihit, mármint nem beszél, csak azzal vagyunk elfoglalva, hogy egymás jelenlétének örüljünk. Valami biztonságfélét jelent nekem, de ezt megformálni szavakkal? Rábólintok a megerősítésre, hogy nem kerülhető ki a lakásból való kimozdulás, de nem is akarom sokáig feltartani, mert mégiscsak nőből van, és negyedóra nem elég neki, hogy el is készüljön.
- Akkor megyünk. – fűzök mellé ennyit, és ha már megvolt a csók, akkor megyek is, hogy segítsek neki behozni a szatyrokat. A kutyák nem túl közreműködőek, mert egyikük kiharapja a zacskó alját, és beseprik a jutalmukat. Nyers húst nem sokat kapnak, de nagyon is szeretik, ezért nem lépek fel erélyesebben ellenük, mikor Maddie is észreveszi, hogy milyen kis baleset történt a konyha padlóján.
- Nem tartósak ezek. – véleményezem, de át is siklunk ezen, és a mai este kerül terítékre. – Nagyon humoros vagy szöszi, ennél kézen foghatóbb megoldás? – hümmögök, de elemében van, és már el is szökken a háló irányába. – Kapsz összesen fél órát, és ebben a zuhany is benne van, különben elalszom a tv előtt, és te leszel a hibás, hogy nem mehetünk sehova. – figyelmeztetve tartom fel az egyik kezemet, és ha elillan készülődni, akkor elsétálok a lakmározó ebek mellett, és kiveszek egy üveg vizet a hűtőből. Belekortyolok, és mellőzve a nappaliban álló készüléket, most a telefonomat emelem magamhoz, és a bárszékre felhuppanva egy nyomozós játékba merülök bele, amíg Maddie készen nem fog állni. Fél füllel hallom a zuhanyt is, de belebuzulok az okostelefonomba. Egymás után teljesítem a feladatokat, mire végre nyílik az ajtó. – Na, hogy állsz? – kérdezek rá a törölközőt látva. – Húsz perc. – kacsintok rá, és az óra pereg.

together is a wonderful place to be

Tudatában vagyok annak, hogy Jake közel sincsen rendben még és bár nyiltan ez nem sokszor kerül elő közöttünk, ennek ellenére szó sincs róla, hogy ne figyelnék oda rá. A mostani programunkat is legalább ötvenszer átvettem magamban, hiszen azt sem szeretném, hogyha még rosszabbul érezné magát, amikor pont az ellenkezőjét vágyom elérni nála. Fontos nekem, hogy jobban legyen, ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy ez egy folyamat. Egy hosszas, odafigyelést és időt igénylő folyamat, amelytől nem várhatunk csodákat egyik napról a másikra. Ahhoz túlságosan is sok mindenben volt része, hogy csak varázsütésre az a semmibe vesszen. Jó érzéssel töltött el, hogy a közelemben tudhatom, noha soha nem definiáltuk kettőnk kapcsolatának összefoglalását. Igazából szükségünk volt a másikra és ez az ami dominált a hétköznapjainkban. Valahol félúton elvesztünk és úgy tűnik az, hogy kikötöttünk egymás mellett, segítő hatással volt ránk, amellett, hogy próbáltunk beleszokni a közös élet minden egyes részletébe, néha könnyebben véve az akadályokat, néha nehezebben.
Hangjából enyhén kiérződik a bizonytalanság a terveimmel kapcsolatban, mégis belemegy, én pedig reménykedem, hogy ez az érzés nála a későbbiekben enyhülni fog majd. A konyhából kipakolás nem tart sokáig, noha a kíváncsisága miatt majdnem elszólom magamat az egésszel kapcsolatban, mégis nagy nehezen visszafogom olykor a lelkességtől felszínre törő csacsogós énemet és valami nem sokat sejtő körülírást adok át számára. A visszakapott kérdés pedig nem tehetek róla, de nevetésre késztet.
- Attól tartok nem létezik. - fintort vágok, mintha csak ennyi információval szolgálhatnék és semmi többel, de már azon vagyok, hogy elejét vegyem a készülődésnek, mert magamat ismerve hamarosan be nem fog állni a szám arról, amit eddig oly gondosan magamba tartottam.
- Szóval most már ilyen galád módon vagyunk egymással, hm? - kérdezek vissza színlelt meglepettséggel, kezemet a mellkasomhoz emelve mintha pontosan ott, belül fájna a kegyetlensége, de végül összeszedem magamat a válaszadáshoz. - Ha rajtam múlik Lester, esélyed sem lesz belemerülni egy műsorba sem. - jót mosolyogva hátat fordítok és hogy bebizonyítsam az elhangzottakat, már be is foglalom a fürdőt a készülődés érdekében.
Nem időzök bent sokáig, bár igy is lassan kifutok a maradék időmből és erre fel is hivja a figyelmemet. - Tudooom.. - kiáltok vissza a szobából, majd a szekrényben kutatva választok magamnak egy egyszerű szerelést, amelyben a bordó és a fehér szinek kombinálnak, mellé pedig egy vastagabb kardigán sem maradhat el. Még kilépve a szobából kapom fel az ő egyik kapucnis felsőjét és az órára nézve lépek ki hozzá.
- Pont időben! Erre pedig szükséged lesz. - dobom át neki a felsőjét és egy kisebb táskát is magamhoz veszem meg a gallériához kapott kulcsokat is.

Maddie & Jake

Az igazság az, hogy fogalmam sincs, hogy mi fordult meg a szőkeség fejében. Sosem tudtam kiigazodni rajta, ha programszervezésről volt szó, mert általában megbeszéltük, ha megyünk valahová, bár arra is nagyon ritkán került sor, hogy emberek közé menjünk. Nem amiatt, mert szégyelltem volna őt, vagy ne akartam volna a társaságában időzni, csak jobbnak láttam, ha nem feszegetem a határaimat, ha már szabadságra kényszerítettem magamat. Nem tesz jót, ha máson baján zakatol az agyam, az is nehezemre esik, hogy magammal törődjek. A vártakkal ellentétben a fél napot átunatkozom, és ugyan a kutyákkal töltött idő segít, de sokat vagyok egyedül, ezért baromi sok baromság cikázik át a fejemen. Múltkor rákerestem arra a csajra, akivel együtt látták az öcsémet. Nem tudok róla semmit, nem mesélte azt sem el, hogy megismerkedett valakivel. Ki gondolta volna, hogy be fog csajozni? Őrület, hogy mennyire kíváncsi vagyok arra az egyik pillanatban, hogy mi van velük, a másikban meg a legtávolabb lennék mindenkitől. A mostani helyzettel is az a baj, hogy ma este nincs kedvem kimozdulni, de jó képet vágok hozzá, ha már készült. Nem kell elrontanom a kedvét. A készülődésre viszont időkeretet kell szabnom, mert hajlamos elmerülni a részletekben.
- Nem vagyok galád veled, csak ismerem már a reggeli rutinodat is. Ha csak egy öt perccel később is kelsz ki az ágyból, akkor elkésel. – vonom meg a vállamat egy kárörvendő mosoly kíséretében, és lehuppanok az egyik székre. A kutyákkal szemezek, amíg eltűnik a fürdőben, és csak bámulok magam elé. A telefonomat halászom elő, hogy folytassam a megkezdett játékot, de hamarosan nyílik a fürdő ajtaja.
- Tudjad is akkor. – figyelmeztetem egy feltartott kézzel, és áttelepszem addig is a kanapéra. Már a harmadik rejtélybe merülök bele, és eszeveszettül nyomkodom a képernyőt, amikor meghallom, hogy kész van. Futólag nézek fel rá, de azt hiszem, hogy egy percre lefagyok. Maddie mindenben szép, de jobban tetszik, ha ilyen lezserül öltözik fel. Semmi cicóma, mégis…na értik, nem? A férfiak biztos. Elkapom a felém dobott kötött pulcsit, és feltápászkodom, hogy belebújjak a cipőmbe is.
- Tudod nem gondoltam volna, hogy elkészülsz. Már készítettem volna a popcornt. – cukkolom tovább, és ha a srácok sem figyelnek, akkor kislisszolunk az ajtón, és rájuk csukjuk.
- Nem félsz, hogy egyszer szétszedik a lakást? – dugom zsebre a kezemet, és a lépcsőt választom lefelé. Nem is kell sok idő, hogy kilépjünk a hidegbe. – Merre menjünk? Te vagy az élő GPS. – vigyorgok rá és rámeresztem a nagy kék szemeimet.

together is a wonderful place to be

Kár lenne tagadni, hogy minél több időt töltünk egymás társaságában, összezárva ebben a nem túl méretesre szabott lakásban, annál könnyebben ismerjük meg a másik jó és egyben rossz szokásait is egyaránt. Azt viszont sosem jelentettem ki, hogy egyszerű személyiség lennék, annál könnyebb szokásokkal, amikhez bizonyára én már képes voltam alkalmazkodni, más viszont kevésbé tűnhet ezzel ennyire toleránsnak. Már éppen szólásra nyitnám a számat Jake megjegyzésével kapcsolatban, mégsem teszem, egyszerűen csak elmosolyodok erre, ezzel is kifejezve, hogy bármilyen tiltakozásba is kezdenék, attól még nem lenne kevésbé igaza. Ebből a szempontból már kiismert, ezért ahelyett, hogy felesleges vitákba bonyolódnék vele - persze nem komolyan - inkább nekiállok készülődni, nehogy végül beváltsa az igéretét és miattam bukjon el az egész programunk. Ha valamit el lehetett mondani Lesterről az az, hogy tartotta a szavát.
A készülődéssel könnyedén megvagyok, de mivel számolok azzal, hogy nem éppen a Hawaii időjárásnak megfelelő körülmények fogadnak majd ott, ahova megyünk, ezért az egyik felsőjét is megszerzem, amit még indulás előtt átadok neki. - A popcorn még várhat. Annál jobbat kapsz majd. - mosolygok fel rá bájosan és kijátszva a kutyák figyelmét hagyjuk el a lakást, a kérdésére viszont már csak akkor válaszolok. - Reménykedem benne, hogy szeretnek minket annyira, hogy ez elkerülhető legyen. - gondolkozok el és mivel abban igaza van, hogy az utat én tudom, ezért meglengetem előtte a kocsikulcsot. - Először is a kocsiba. - keresem meg a saját autómat, majd mihelyst ez összejön és mi is beszállunk, elindulok a galléria irányába, ami ahogyan már korábban is említettem, annyira nem nagy táv, viszont sétálva azért már nem lett volna annyira kellemes.
- Gyere. - nyújtom felé a kezemet, hogy bevárjam őt, de közben elmagyarázom mit is keresünk itt. - Evan egyik művész ismerősétől kaptuk kölcsön, mert a kiállítására csak egy hónappal később kezd el készülni. Úgy gondoltam addig berendezem egy kicsit.. - nyitom ki a nagy dupla ajtót, ami után egyből elénk tárul a nagy terem, berendezve egy kicsit téliesebb hangulatúra, műhóval és pár a hideget biztosító ventilátorral megspékelve, a háttérben pedig a nagyobb falfelületen Alaszkáról egy kép helyezkedik el kivetítve.
- Tudom mennyire szereted Alaszkát és mivel nem biztosíthatom azt neked, hogy eljuttatlak oda, ezért úgy gondoltam egy kis részét elhozom neked ide. - magyarázom meg ittlétünk miértjét, végül elhallgatok.

Maddie & Jake

Mondani szokás, hogy semelyik nap sem ugyanolyan, csak az a baj, hogy mostanában nekem kezdett minden egyes óra unalmassá, és egyhangúvá válni. Nem vagyok hozzászokva, hogy a kispadra vagyok ültetve, és tudom, hogy ez az én saját döntésem volt, mégis a tehetetlenség érzése kerít hatalmába. Orvosként éltem, nekem a pörgés a hétköznapok részét képezte, és most, hogy szinte be vagyok zárva egy lakásba, és a gondolataim rabja vagyok, már érzem, hogy a humoros, és csipkelődős oldalam is kezd alábbhagyni. Nem akarok veszekedni sem, elég volt a drámából a családom után, de mégsem várhattam ölbe tett kézzel, hogy történjen már valami. Megőrültem, egy félkarú rabló is több munkát mutathatott fel, mint én. Hová vezetett ez az út? Maddie lakásán sokszor éreztem azt, hogy biztonságban vagyok, a boldogságom záloga valahol mélyen el van bennem ásva, és mégis egyensúlytalanságban szenvedtem. Ki érti az emberi viselkedést. A nyugalom kihozta belőlem a depresszív énemet, és egyáltalán nem tetszett, amit láttam. Erre utalok akkor is, amikor a telefonomon játszok, és a szőkeségre várok, hogy elkészüljön. Nem tudtam, hogy miben fog előjönni, de sejtettem az izgatottsági faktorból, hogy nagyszabású terve van a szoknya és a csizma láttán. Merre akar menni New Yorkon belül? Azon morfondíroztam, hogy még az is lehet, hogy elhagyjuk a várost, bár kételkedtem benne, hiszen holnap valami gyűlést tart. Nem avatkoztam bele a munkájába, sosem néztem bele a betegei kartonjaiba se, de látszott, hogy elfoglalt, és egyre felkapottabb pszichológus lett. Perceken belül libben elő a hálóból indulásra készen, és a pulcsim is a kezemben landol. Szépen elveszem, és belebújva már a cipőmet öltöm magamra. Kész haditerv kell, hogy legyen a zsebünkben, ha észrevétlen akarunk elmenni a lakásból a három kutya miatt, de most leköti őket a szétszórt kaja. Az ajtó csukódik, és másodperceken belül lent vagyunk a kocsija előtt. Mondtam én, hogy messze megyünk…ugye Jake? Egy mosollyal konstatálom, hogy beüljek, és szót fogadjak. Nem vezet jól. Én elhiszem, hogy jó, de a vezetés egy mumus, ha mellette ülök. Eligazgatom az övet, és jó kisfiú módjára csak az ablaknak döntöm a fejemet. Az út nem nyúlik hosszúra szerencsére, és ez pont elég, hogy megkönnyebbüljek. Kiszállva a kezemért kiált, az ujjai közé csúsztatom az enyémeket is, és összefűzöm, majd az előttünk lévő épületre sandítok. – Egy galériába hoztál? – hökkenek meg, és automatikusan ver gyökeret a lábam. – Ma nincs kedvem megfejteni, hogy halott emberek mit gondoltak a képek festése közben. – húzom el a számat, de amikor kinyílik előttünk a dupla szárnyú ajtó, akkor a meglepetés ereje ül ki az arcomra. – Hogy micsoda? – értetlenkedek, aztán összeáll a kép. – Alaszkázni akarsz ma este? – a vigyorom tagadhatatlan eredménye annak, amire készült. – Ez elképesztő. – lépek beljebb, és összeérintem a két kezemet. – Majdnem olyan, mint Anchorage…ez meseszerű. – erre valóban nem számítottam.

together is a wonderful place to be

Csakis a képzeletemre támaszkodhatok abban az esetben miképpen fog majd reagálni az egész tervemre, az viszont általában édeskevés a valósághoz képest. Egy részem izgul, hogy nemtetszést váltok majd ki belőle. Tart attól, hogy a kedve csak még rosszabbá válik és bár minden egyes nap azon voltam, hogy legalább egy őszinte mosolyt kicsalhassak belőle, tudatában voltam annak, mennyire nehéz is ez a helyzet most számára. Az viszont egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy ennyire könnyedén feladjam. Fontos volt számomra az ittléte, az, hogyha észrevehettem nála olyan jeleket, amelyek segítségével biztosra mehettem, hogy idővel majd jobban lesz. Addig pedig kitartok a tervem mellett és megpróbálok az a szükséges jó lenni számára, aki nem teherként funkcionál az életében, hanem olyanként, aki egy pluszt hoz az életébe.
A készülődéshez kapott időintervallumot szerencsére nem lépem át, mert bizonyára heteken keresztül magamat okoltam volna azért, ha mindez most pont miattam fullad kudarcba. Két vastagabb szerelést is beszerzek, egyet magamnak, egyet pedig neki, mielőtt elhagynánk a lakást, hogy kocsiba szállva tegyük meg az utat a galériáig. Evannak sok ismeretsége akad a túlságosan is extrovertált személyisége okán, és habár sosem éreztem szükségét, hogy hasznát vegyem ennek, most mégis megragadtam az alkalmat és megtörtem azt a bizonyos jeget kettőnk között. Le sem tagadhatta volna az örömét, hogy mindezt megszervezheti nekünk és bevallom, ezzel arányosan az én jókedvem is maximálisan biztosítva lett.  
Az út során sem csillapodik gyermeteg izgatottságom, mely végül a terem felé igyekezve csak még inkább elhatalmasodik rajtam. - Az jó, mert én sem szeretnék ilyen gondolatokba belemerülni. - terelem el a figyelmét a felvázolt kellemetlenségekről, odabent viszont már csak összefoglalásként mondom el gondolataimat, de közben le sem veszem tekintetem arcának vonásairól. A kapott reakció pedig még inkább elmélyíti a kezdeti mosolyomat.
- Tetszik? - érdeklődök óvatoskodva és beljebb lépek, hogy aztán a földre helyezett ülőhelyünkön elkényelmesedjek. - Van itt egy szabad hely, ami csak rád vár. - nyújtom felé a kezemet, hogy csatlakozzon és most én is körbetekintek. - Tudom, a kutyákkal még jobb lett volna, de már nem mertem bevállalni azt, hogy elhozzam ide őket. A lakásom még más téma. - halkan felnevetek és most kitartom a tenyeremet is, hogy elkapjak egy műhavat. - Hoztam forrócsokit is a hangulat kedvéért. Utoljára ha emlékezetem nem próbál becsapni, ott ittam veled, és úgy gondoltam elmaradhatatlan kelléke lenne az estének. - fejemmel a közelben lévő két bögrére és a mellette lévő termoszra célzok, végül elhallgatok, hogy most csak rá koncentrálhassak.

Maddie & Jake

Borzalmasan nem vagyok jó társaság ma, de ezt nem hangoztatom az emlegetett szamár előtt, aki nagyon készült, hogy elvigyen valahová. A galériával nem vagyok kiegyezve, mert nem rajongok a művészetekért, és ha tehetném, akkor messzire elkerülném, de annyira lelkes, és izgatott, hogy a csendet választom. A lakásból alig tudtunk megszabadulni, szóval nem ártana egy kicsit jobban örülni a szabadságnak. Odakint tombolnak a mínuszok, vagyis közeledünk a nem túl kellemes időjárási viszonyok felé. Bent is maradhattunk volna egy jó adag meleg itókával a takarók alatt. Nem sokat beszélek az úton, néha egymásra nézünk, és ennyiben kimerül, hogy itt vagyunk, ez a mi esténk lesz. Maddie hajlamos egyébként is a szórakoztatás egész tárházát felmutatni, ha arról van szó, hogy valaki szomorú a környezetében. Nem kedveli a hosszan tartó mélabút, de be kell látnia, hogy a jelenlegi helyzetem egyáltalán nem követeli meg, hogy kiugorjak a bőrömből. Elmélázok, hogy miért kérte el egy galériának a kulcsát, de amint leparkolunk, ez már elérhető távolságba kerül. Nem mondok semmit, zsebre vágom a kezemet, és követem őt a lépcsőn felfelé. Az épület elveszik a hatalmas felhőkarcolók között, de a tégla ki is emeli. Nem mondanám túlságosan bizalomgerjesztőnek. A modernnek ható lifttől ki is ráz a hideg, de beállok mellé, ha nagyon muszáj.
- Egy loftlakásban van a galéria? – érdeklődöm, miközben leveszem a sapkámat, és utána közlekedve ki nem szállok a felvonóból. Másodperceken belül egy ismeretlen helyen kötök ki, mert amint belépek egy időutazáson esek át. Nem jutok szóhoz a díszlet láttán. Direkt akarta, hogy így nézzen ki? A pillantásunk összeakad, és egy mosollyal koronázom meg az igyekezetét.
- Nagyon is tetszik, eszméletlen. – rázom meg a fejemet, és beletúrok az ujjaimmal a hajamba, hogy egy kicsit rendezzem az üstökömet. Elkapja a karomat, és lehúz a párnákkal kirakott ülőalkalmatosságra. Mindenhol hó, és plakátok a kedvenc helyemről. Felhúzva a térdemet fektetem rá az államat, és bámulok magam elé. – Így tökéletes, nem kellenek ide a kutyák, ha nem haragszol meg. – nevetek fel vele együtt, és most a kékjeim a forró csokin akadnak meg.
- Elkérhetem a bögrét? – óvatosan veszem el tőle, hogy ne égessem meg az ujjaimat. – Honnan jött az ötlet? Álmomban sem gondoltam volna, hogy idehozol. – kezdek ellazulni, így letámasztom az egyik karomat, de kitartóan fogom a másikkal a bögre fogantyúját. – Még senki nem lepett meg hasonlóval sem. – vallom be neki, és hosszan nézek a szemébe. – Kezdem azt hinni, hogy kiismertél Riggs. – most először költözik igazi, és megmásíthatatlan mosoly az ajkaimra.

together is a wonderful place to be

Úgy fürkészem arcának vonásait az ideérkezésünk kezdetében és utána is, mintha ezzel képes lennék leolvasni róla minden érzelmet. És bár tudatában vagyok annak, hogy sok kedve nem akad egy újabb kimozdulós programhoz, mégis mélyen belül reménykedem abban, hogy ez némiképp változni fog, amikor meglátja hova is érkeztünk pontosan.
A kint uralkodó időjárási körülmények mellett a benti hideg előidézése tűnhet akár nevetséges lépésnek a részemről, de odakint nehezen tudtam volna megvalósítani azokat a kellékeket, amelyek különlegessé tehetik számára a helyet. Kezdetben Evan is besegített beszerezni a kéréseimet, de az utolsó és legnagyobb simításokat már csak rám bízta és nem is bántam, hiszen igy teljes mértékben a saját kezem munkáját dicsérhette a díszlet.
Nem sokat mondtam el neki a tervemről és tartom is magamat ehhez, bár megmosolyogtat, amikor az elképzelésével rukkol elő a galériába érkezve. Logikusan persze, egyből mindenki a festményekre és azok mély jelentőségének kielemzésére asszociál, de azt megígérhetem neki, hogy ezt az eszmés utazást ma végképp elkerüljük.
- Meg se próbáljuk szerintem megérteni a művészi értelmezéseket. - adok kérdést a válaszára, de utána elhallgatok, hiszen meg is érkezünk a célállomásunkhoz. Egy másodperc erejéig elhallgatok, végül aztán csak rákérdezek az engem foglalkoztató kérdésre, a válasza pedig boldogabbá tesz a vártnál, melynek hatására úgy döntök ideje kényelembe helyezni magunkat a párnák közé és közben megosztani az eddig kimondatlannak hatott gondolataimat.
- Egyáltalán nem haragszom, csak tudom mennyit jelentenek számodra. Ahogyan Alaszka is. Lényegében ezért jött létre ez az úgynevezett kicsinyített mása, hogy egy részletét elhozhassam neked ide. A múltkori beszélgetésünk után ugrott be az ötlet, azóta pedig másra sem tudtam gondolni. - osztom meg vele, miközben a bögrét átnyújtom neki és a szavai közben felveszem vele a szemkontaktust. A kékes díszlet különösen kiemeli most szemei világát, amibe könnyedén sikerül is elvesznem egy pár másodperc erejéig.
- Akkor azt hiszem nem árt elkezdenünk valahol, mert őszintén szólva még én sem csináltam ilyet korábban. - mosolyodok el és egy szőke, elkószáló tincset a fülem mögé igazitok.
- Töretlenül próbálkozom és meg kell mondanom, egyre inkább érdekel, hogy még többet megtudjak. - a kezembe veszem a saját bögrémet és koccintásra nyújtom felé, de nem kerüli el a figyelmemet a mosolya sem, ami miatt érzem, hogy az eddig is igazgatottan kalimpáló szívverésem csak még intenzívebb sebességet vesz fel. - A meglepetésekre, amit okozunk egymásnak? - bátortalanul kérdezek rá, mielőtt elnevetném magamat. - Borzalmas vagyok az ilyenekben.. - fűzöm hozzá szórakozottan, hátha neki akad valami értelmesebb elképzelése.

Maddie & Jake

Nos, az első ami eszembe jut a berendezés láttán a Jégvarázs című mesefilm. Igazán rémes, hogy férfilétemre ilyesmik motoszkálnak a kis fejemben? Látom magam előtt Elsát, ahogyan a semmiből varázsol egy egész kastélyt. Maddie-nek nincsenek ilyen adottságai, de azért megkockáztatnám, hogy hasonlóan alattomos módon teremtette ezt meg, mint a királylány. Belépve nemcsak a háttér repít el a havas birodalomba, hanem a hőmérséklet szimulálása is. Nem mondom, hogy nem vagyok lenyűgözve, de még a műhó is? Nem kis idejébe telhetett, hogy felhúzza ezt számunkra. Nem is igazán a készületek milyensége ragad meg, hanem a tett, hogy miattam csináltam. Nem semmi a csaj..van, akinek még ehhez hasonló meglepetést szerveznek? Beljebb megyek, és lekapom a sapimat is. A ki nem mondott véleményem ott tükröződik a képemen egyfajta válaszként, de végül csak megszólalok, csak előtte még lehuppanok a párnák biztonságába. Kabát helyett egy vastagabb pulcsi van rajtam, még nincs annyira hideg, de kellemes a viselete. Megtámaszkodom a két tenyeremen, és megvárom azt is, hogy a szőkeség magától hozza ide nekem a forró csokimat. Tagadhatatlan, hogy ezzel levett a lábamról, de milyen úriember lennék, ha bevallanám, hogy jó úton jár? Belekortyolok, de sikerül leégetnem a nyelvemet is. Kell egy kis idő, hogy meg tudjak szólalni, és ne okádjak füstöt, vagy valami meleget, mert annak inkább a gyomromban van a helye.
- Alaszka az én álomhelyem. – mosolyodom el, és oldalra döntve a fejemet cukkolom őt. Kezdek felébredni a téli álomból, mely elég hosszúra nyúlt, de most talán egy kicsit elfelejthetem a múltamat, vele együtt a problémákat. Kellenek a szünetek, akár az áramnál, hogy aztán frissen kezdjünk bele egy új napba.
- Még csak a felszínt kapargatod Riggs, de nem rossz kezdet. – kacsintok rá, és most hosszabban ízlelem meg a meleg italt, és a ventilátor felé kanyarítom a kékjeimet.
- Tuti, hogy belezúgtál a Jégvarázsba…ne tagadd le, hogy láttad. Upsz… - kapok a szám elé. – Igen, láttam…tudod még annak idején volt egy unalmas esténk a kórházban, és az egyik nővér betette. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire élvezni fogok egy mesét…és hogy is van az a dal.. – vakarom meg az államat. Átkattanok, hirtelen otthonosabban mozgok, mint nála a lakásban, és a kedvem is felfelé szárnyal. – Legyen hó… - kezdek bele dörmögős hangon, hátha kap az alkalmon, és velem együtt kornyikál.

together is a wonderful place to be

Részben félve, részben izgalommal telve álltam ehhez a programhoz és ennek okán túlságosan is sokat időzök el azzal, hogy a számomra kedves vonásokat mérjem fel. Tapasztalatból tudom mennyire feszélyezve érzem magamat egy olyan helyzetben, amelyhez amúgy sem lenne kedvem, ezért valahol aggódok is miképpen fogja érinteni őt az, hogy ilyen galád módon kivonszoltam őt a biztonságos buborékjából. Amit viszont az arcán látok jobb, mint amit fejben elképzeltem és nem tehetek róla, de boldog mosoly költözik arcomra ennek hatására, hiszen leplezni se lennék képes örömömet.
Miután helyet foglalok, ő is csatlakozik hozzám és már nyújtom is felé az egyik bögre forró csokit, hogy nosztalgikus perceinknek újabb pontját kipipálhatjuk. Nem hazudtam, amikor azt állítottam, vele ittam utoljára ilyen italt, ezért már az illata is képes visszarepíteni abba a békés és távoli világba, amelyet teljesen megtudok érteni miért szeret annyira.
- Tisztában vagyok vele. - mosollyal nyugtázom válaszát, de közben megpróbálok nem elveszni a kék szempárba, mégis nehezemre esik ellenállni nekik. Azért a felvetését, miszerint kezdem egyre inkább kiismerni, nem vágyom vélemény nélkül hagyni.
- De ha kezdet is, annak bőven elég. Nem lehetek telhetetlen és amúgy sem volt sosem ellenemre a dolgok lassú és részletes felfedezése. - ugyan csak körülírom gondolataimat, mégis ezalatt burkoltan arra akarok célozni, hogy minél több időt tölthetek el a társaságában, azzal ügyködve, hogy még többet megtudjak róla, nálam az már egy szerencsés folyamattal ér fel, amelybe kérdés nélkül belevágnék.
Egy darabig ugyan tartom magamat, végül csak kibukik belőlem a nevetés éneklésének hatására. És nem, közel sem azért, mert hát ne élvezném énekhangját, hanem a választott dal, ami leginkább szórakozásra késztet. Mosolyogva hümmögök egyetértésemet kifejezve és még meg is kóstolom közben a bögrém csapdájába zárt csodát, mielőtt válasszal méltatnám őt.
- Ennyire nyilvánvaló, hogy a Jégvarázs díszletei közé kalauzoltalak Alaszka helyett? - képtelen vagyok levenni róla a tekintetemet és őszintén szólva, kedvet kapok ahhoz, hogy csatlakozzak az énekléssel.
- Legyen hó.. - folytatom tovább, végül kissé tanácstalanul és segítségkérően fürkészem őt. - Hogyan is van tovább? - a bögrét leteszem a kezemből, mielőtt két kezemet a magasba emelhetném. - Hősiesen bevallom, Mr. Lester, hibát vétettem. Egyszer se láttam a mesét. Ez nagyon nagy bűn? - kérdezek rá óvatosan, de a szemeim továbbra is a jókedv hatására csillognak.

Maddie & Jake

Vannak dolgok, melyek alapvetően változtatnak meg, mint ez a pillanat is. Sokkal több vagyok már azzal is, hogy megismertem Maddie-t, de valahogy azt érzem, hogy ez még csak a kezdet. Félek belegondolni, hogy mit tartogat nekünk a jövő, mert én magam sem látom a ködön túli világot. Az orvoslás, a testvéreim jelentették a biztos pontot, most meg itt állok, hogy ki kell találnom, hogy mit kezdjek magammal. Sokan jutnak erre a következtetésre, és talán még nem késő egy másik irányba fordulnom. Ahogyan a gimnáziumot, vagy az egyetemet befejező diákok sem tudják, hogy mit hoz nekik a nagybetűs élet, úgy én sem tudhatom, hogy hol fogok kikötni három, vagy akár egy hónap múlva. Most értem el oda, hogy minden képlékeny, és nincs meg az a fajta határozottság bennem, hogy megmondjam…évek múlva is idegsebész leszek, vagy New Yorkban fogok élni. A pillantásom a bohókás szőkére siklik, aki meg szerette volna eleveníteni nekem ma estére az egyik kedvenc helyemet. Alaszkához nem tudok mit hasonlítani, mert egyik táj, vagy város sem érne a nyomába. Érezték már úgy, hazaértek? Nekem ez az érzés, ami átjár, ha átlépem az ottani határt, és megtekinthetem a faházamat a semmi közepén. A kutyáim szabadon szaladgálhatnak a havas lejtőn, szánkót húzhatok, és egyedül lehetek. Nem kell menekülnöm, mert révbe értem. Fellélegzek, ahogyan a nyelvemen érzem a forró italnak a zamatát. Maddie tudja, hogy mi zajlik bennem, de fél kérdezni, fél attól, hogy elveszik, ami most van. Láttam a szemében nyáron, hogy összetört…már csak attól, hogy leléptem. Nem mondom ki előtte, de egy ideje már érzem, hogy vonzódik hozzám, és neki ez többet jelent, mint egy barátság, akárcsak nekem. Vajon lesz közös jövőnk?
Miután csend telepszik közénk egy régi dallam szökik fel az elmém zugából, és rákezdek az éneklésre. Nem mondom, hogy díjnyertes lenne a hangom, de bízom benne, hogy nem fog világgá menekülni tőle. Az arcára szökő vigyor elárulja, hogy nincs ellenvetésére a szöveg, és mikor bekapcsolódik, akkor elnevetem magam.
- Jesszusom nem tudod a szöveget, és nem is láttad? – lepődök meg, és leteszem a bögrémet, hogy a telefonomat keressem elő. A youtube csatornán rákeresek a híres gyerekdalra, majd beindítom.
- Ms. Riggs, akkor ideje egy kis leckének. – a földre helyezve a készüléket, felpattanok, és a kezemet nyújtom neki, hogy felsegítsem a földről. – A szívem jégbe zárva, tudom, hogy elrontottam, rémes tettem fáj… - ha megfogja a kis kacsómat, akkor kipörgetem, végül a mellkasomhoz rántva hívom táncba őt.

together is a wonderful place to be

Kezdeti kételyeim a megérkezésünk pillanatával kezdenek csak csillapodni és olyan irányba terelni hangulatomat, ami tökéletesen passzol az egész napi izgatottságomhoz. Evan természetesen egész nap nyugtatott afelől, hogy nem lesz itt semmi probléma sem, de már ismertem pozitiv felfogásának az árnyoldalát. Általában a kudarcban is észrevette a jót és persze, ez működött egy darabig, de most nem szerettem volna azt érezni, hogy csak még rosszabbat tettem Jake-nek annál is, amit jelenleg érez. Visszaakartam neki adni egy darabot abból, amit feltétlenül szeret és bár tudom jól, hogy a kutyákkal még tökéletesebb lett volna az egész, hiszen tudatában vagyok mennyire fontos szerepet töltenek be az életében, de reménykedtem benne, hogy nélkülük is aratok némi sikert majd. A földre helyezett nagyobb párnák nyújtanak kényelmet nekünk és miközben magunkhoz vesszük a bekészített forró csokit, a beszélgetésünk sem marad el. Jól esik a társaságában lenni és bár tudom, hogy rengeteg mindenen megy keresztül, mindazonáltal az idő múlásával rá kellett jönnöm, hogy milyen fontossá is vált számomra és hogy mennyire nehezemre esne akár egy másodpercig is elképzelni egy olyan életet, aminek Ő nem a része. Ennyi eseménytelenül eltelt év után úgy gondoltam érzelmi zárkózottságom sosem hagy majd alább, de elegendő volt egy különleges személyt megismerni ahhoz, hogy engedjek azoknak a régóta elrejtett érzéseknek. Persze, valahol félek tőlük. Tartok attól, hogy ez a kis buborék-szerű világ amelyben élünk egyszer csak szertefoszlik, de ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy magam előtt képtelen lennék letagadni a valódi érzéseimet.
Érdeklődő tekintetem után egy mosoly tűnik fel arcom mentén, ahogyan felhozakodik a Jégvarázs című mesével és nem telik bele sok időbe, hogy el is énekelje nekem. Ám úgy tűnik csalódást kell neki némileg okoznom, hiszen nem igazán vagyok otthon a mesék világában és bár hallottam róla, de se látni, se mélyebben belemerülni még nem volt lehetőségem.
- Igen, megfogtál, bűnösnek vallom magamat! - tartom fel mindkét kezemet, miközben Őt figyelem ahogyan a telefonjával babrál. - Mire készülsz? - kimondott kérdésemre hamarosan meg is kapom a választ, amikor kezét felém nyújtja, én pedig egy szélesebben ívelt mosollyal az arcomon helyezem tenyeremet az övébe, hogy táncpartnere legyek. - Elég ha csak dúdolom is vagy a dalszöveget is megtanítod? - érdeklődök tőle és bele is kezdek, hogy legalább ennyivel beszállhassak a duettünkbe, miközben felveszünk tánclépésünk fonalát. - Azt hiszem határozottan kezdem megkedvelni ezt a dalt. - pillantok fel a szemeibe és egyben el is mosolyodok mellé. - Nem is tudtam, hogy énekelni is tudsz. - teszem hozzá, de amikor a refrénhez érünk, azt a pár sort, amit tudok már én is vele éneklem.

Maddie & Jake

Maddie-vel létezni egyszerre könnyű, és nehéz. Néha úgy érzem, hogy egy percig sem tudok megmaradni mellette a munkája, és az alapvető természete miatt, mert bármennyire is igyekszik, azért nem mindig sikerül levetkőznie a szokásos formát, hogy ne másszon bele mások gondolataiba, és ne akarja kielemezni a legapróbb tettemet se. A másik oldalról nézve meg bájos, segítőkész, akaratos, és sorolhatnám…egy csoda. Borzalmasan hiperaktív, és néha még én magam is meglepődöm, hogy úgy pörög, mint egy felhúzott játék. A mai nap sem kivétel a meglepetések alól, mert azzal ugyan bizonytalanságot szül bennem, hogy galériába akar vinni, de mikor meglátom a kész tényeket, akkor elfoszlanak a rossz feltételezések, és örömmel vetem bele magam a programba. A feldíszített terem kiköpött mása annak a városnak, ahol éltem, és ahova a mai napig visszahúz a szívem. Mosolyogva sétálok körbe, és tekintek fel a mennyezetre, a műhóra, és a háttérben húzódó tájra. Eszméletlen, hogy mennyire figyelmes. A forró csoki a hab a tortán, és kényelmesen helyezkedek el mellette az egyik párnán. Nyugodt pillanatokat élünk át, egy kicsit már évődöm is vele. Bármi is volt a konkrét célja, sikerült hatást gyakorolnia rám. A hangulat eszembe juttatja, hogy az életemnek volt boldog része is, egy olyan világ, ahol a gondok, ha nem is kerültek el, de nem voltak szem előtt. Imádtam minden percét, az ottani munkámat, a házamat, a kutyáimat, a versenyeket, és a barátokat. Hiányzik az ottani közeg, de most sem panaszkodhatom. Elvégre megvan mindenem, csak valahogy magammal nem békültem meg.
Átlépek a búskomorságon, és felállva a földről egy kis zenét teszek be, legyünk hűek a berendezéshez. Az énekhangom nem tökéletes, de azért nagyjából hozom, és a szöveget is tudom, inkább azon lepődöm meg, hogy a társaságomban időző hölgyemény nincs képben. Az ujjait összefűzöm a sajátommal, és ki is forgatom, amikor egyenesbe hozom. A keze az enyémben veszik el, és amint a tekintetünk találkozik, már vele együtt éneklek.
- Legyen hó…legyen hó. – nem sietek, andalgunk, de mindkettőnk arcán a mosoly játszik a legnagyobb szerepet. – Elég sok mindent tudok még, amit te nem. – incselkedem vele, és feltartva az államat folytatom a szöveget, bár nem túl lányosan. – Állj a cipőmre. – kérem meg erre, és ha így tesz, akkor úgy járunk egy kört, hogy én viszem, és hagyom, hogy erősen kapaszkodjon belém. – Még sosem volt hasonló… - az utolsó soroknál tartunk, és ha letelik a szám, akkor a hátán támasztom ki a tenyeremet, és azzal a lendülettel döntöm hátra őt is.

together is a wonderful place to be

Ha valami igazán jellemző volt rám, az az, hogy évekre le voltam maradva a többiektől. Legyen szó itt divatról, zenékről, filmekről és az esetünkben akár a mesékről is. Nem egyszer került sor olyan beszélgetésre, melynek a végén elképedve álltak előttem beszélgetőpartnereim ugyanazzal a kérdéssel: te komolyan nem láttad/hallottad ezt?! És a válasz minden esetben a nem volt. Ha időm engedte, inkább egy könyv társaságát élveztem, mintsem a film nézéssel ütöttem volna el időmet. Ritkán fordultam meg moziba vagy döntöttem úgy, hogy rákeresek egyre csak azért, mert felkeltette az érdeklődésemet. Persze, eseteként megtörtént, hogy megtört az a bizonyos jég és felvettem a fonalat a többiekkel, természetesen 2-3 év csúszással együtt. Nem állítom ugyan azt sem, hogy nem vagyok képben, amikor Jake a Jégvarázzsal hozakodik elő, de hogy láttam-e? Az erős túlzás lenne. Hallottam egy-két dolgot róla, még a zenét is olykor-olykor elcsíptem, de annyihoz nem volt elegendő, hogy megjegyezzem a szöveget is, így most ebben a percben minden tudásomat össze kell szednem ahhoz, hogy lépést tudjak tartani beszélgető és jövőbeli táncpartneremmel. A kezem elveszik a tenyerében és bár tudom, hogy a duetthez két ember kell, így nem hallgathatok majd az örökkévalóságig, de mindenesetre élvezem az éneklését és egyben a táncunkat is, ami igazán félszabadítóan hat rám a hétköznapok mókuskereke alól.
- Ezt nem kétlem. - mosollyal reagálom le a tudásáról szóló riposztját és bár örömmel vesézném ki még jobban ezt a témát, jobban leköt, hogy a szemeit fürkésszem vagy az ajkait tanulmányozzam a dalolása közben. Határozottan hozzá tudnék szokni ehhez, ebben egyre inkább biztosabb vagyok.
A kérése eleinte meglep, aztán csak-csak összeszedem a bátorságomat és felelevenítve belső kislány énemet teljesítem, noha elsőre meglehetősen oda kell figyelnem az egyensúlyérzékemre. - Oh.. - kapaszkodok meg gyorsan benne és el is nevetem magamat ennek okán, hiszen nem egy hétköznapi szituáció ez számomra, amibe csöppentünk. - Nem rossz így neked? - kérdezek rá azért, de úgy tűnik a szavai helyett a tettei beszédesebbek bizonyulnak, hiszen ilyen formában folytatjuk tovább táncunkat, amit különösen élvezek most. A vége pedig még csak ráadás az amúgy is totálisan elvarázsolt állapotomra, aminek következtében még a karjaimat is széttárom. - És a produkciót tapsvihar követi, a tömeg pedig együttesen az ismétlést követeli vissza-vissza szövegükkel.. - veszek fel egy bemondóhoz illő hangszínt, de aztán ráeszmélek, hogy még mindig ő rajta taposok, így visszalépek a földre. - Ez jégvarázslatos volt, Lester. Alig várom, hogy megismerkedjek a többi dologgal, amire még képes vagy. - a kíváncsiságom ébredezni kezd, ezért egy kérdéssel fordulok felé. - És egyébként csak a Jégvarázsra specializálódtál vagy titokban más mesékben is utazol? - nem árt alaposan körbejárni a témát, ha lehetőség nyílik rá.

Maddie & Jake

Maddie ötlete meredek, mármint melyik nőnek jutna eszébe, hogy ilyesmit szervezzen egy férfinak, akit alig ismer, és ráadásul befogadta a lakásába is a két kutyájával? Minden áldott nap felteszem magamnak a kérdést, hogy mit lát bennem, amiért igent mondott, amiért elkísért arra a bizonyos útra, és nem ijedt meg annyira, hogy továbbálljon? Számtalan kérdés kering a fejemben, de ha jobban belenéznek a szemébe, akkor magam is tudom, hogy mi a válasz. Maddie, ha nem is szerelmes, de érez irántam valamit. A mai napig nehezen emésztem meg Mia után, hogy valaki felfigyelt rám. Közötte akadtak más jelentkezők is, de egyik sem bizonyult hosszúnak. Félelmetes, hogy ragaszkodik hozzám, megpróbál a kedvemben járni. Évek óta nem fordult elő velem, hogy mások az én igényeimet helyezték volna előtérbe. Bevallom, hogy hiányzik a gondoskodás eme része, és hozzá lehet szokni a jóhoz, de azt sem szeretném, hogy úgy érezze kihasználom, és nem adok cserébe semmit. A szex alapvetően jó vele, de mióta együtt is lakunk, már sokkal többet jelent az összebújás is. Nem tagadom, hogy néha vágyom a magányra, és akkor meg kell értenie, hogy nem vele fogom tölteni az éjszakát, hanem kint alszom a nappaliban a három ebbel, és a tv-t bámulom. Váltakozó hangulatban telnek a hétköznapjaink, de még nem menekült el, és ezt nagy értékelem. Elmosolyodom azon is, hogy mennyire édesen tud rácsodálkozni a világ eseményeire. Sosem gondoltam volna, hogy nem nézett mesét, hogy nem ismeri a viszonylag újnak ható rajzfilmeket. A tekintetem rajta állapodik meg, és miközben felkérem egy táncra, a hangommal kápráztatom el. Nem leszek Grammy-díjas, és nem is hiszem, hogy megnyernék valami tehetségkutatót, de elvagyok vele, és most csak az számít, hogy ketten élvezzük az előadásomat. A dal felénél a lábamra állítom, sokkal könnyebb a súlya, mint gondolná. Évekig álltam kiképzés alatt, nem fogok megroppanni egy majdnem ötvenöt kilós hölgyemény alatt. Az egyik pillanatban be is döntöm őt, így meg kell kapaszkodnia bennem. Nem látok félelmet a szemeiben, szerintem még le is nyűgözöm vele, és ezzel az én mellkasomban növekvő büszkeség is nagyobbra dagad.
- Ez neked jégvarázslatos? – visszaállítom a talpára, és ő maga is lelép rólam, így csak a kezét tartom meg. Nem semmi a kisasszony, ki is pörgetem, és jót nevek a mondandóján. – Még te vagy rám kíváncsi? Szerintem már az is meglepő, hogy nem sok mesét láttál, mi lenne, ha bevezetnénk, hogy minden este megnézünk egyet? – vetem fel az ötletet, majd elindulok vele kézen fogva a párnákhoz, és lehúzom magammal együtt. A fenekünkre huppanunk, és a telefonomat is a kezembe veszem. – Mit szeretnél most hallani? – érdeklődöm, és a félig kihűlt forró csokimból kortyolok egyet.

together is a wonderful place to be

Annyi verzió élt a fejemben erről az estéről, de Jake teljes mértékben felülmúlta minden várakozásomat. Az éneklése, a táncunk elegendő ahhoz, hogy mindketten elengedjük egy kis időre a valósággal járó nehézségeket és jól érezzük magunkat azon a biztonságos hálón belül, amelyet közösen alakítottunk ki. Néha szükség van arra, hogy kikapcsoljuk az agyunkat és ne gondolkozzunk, egyszerűen hagyjuk, hogy magával sodorjon az a pillanat, melynek részesei vagyunk és úgy érzem most sem teszünk másképp. Jóllehet én eléggé elveszettnek érzem magamat a mesék világában, mégis tagadhatatlanul egyszerű felvenni a dallam ritmusát, ahogyan a dalszövegét is megjegyezni, ennek ellenére kezdetben csak óvatoskodva próbálok bekapcsolódni duettünkbe, hogy ne rontsak bele az amúgy kellemes műsorba, melyet maga Mr. Lester produkál. Sosem volt még részem ilyen fajta szerenádba - ha megengedett ezt így nevezni, - de őszintén szólva bele tudnék szokni ebbe. Ezekbe a közös, csakis ránk tartozó pillanatokba, ahol nem számít más, csak az, amit ketten hozunk létre. Ugyan jól tudom, hogy a mi esetünket meglehetősen zavaros lenne egy szóval felcímkézni, de kár lenne tagadnom magam előtt is, hogy amióta az életem része lett, azóta valahogy..valamilyen megmagyarázhatatlan módon, de teljesebbnek érzem magamat és ez évek óta a legintenzívebb érzés, amit tapasztalhattam.
A tánc végeztével még mindig keresem a szavakat, ami valahol magyarázatot ad szeleburdibb viselkedésemre és elszólásaimra. - Gondoltam illene most ez a jelző. - ártatlan mosolyt ejtek felé, mindenesetre a kíváncsiságomat nem sikerült lecsillapítani, sőt, mintha most lennék csak igazán elemében általa.
- Egyedül unalmas bármit is nézni. Azokhoz a pillanatokhoz egy könyv dukál, nem mese. - magyarázom ki magamat, de az ötlete nincsen ellenemre. - Minden este? Elfogadom a kihívást! - vágom rá, de mielőtt továbblendülnék ezen, még valami felkelti a kíváncsiságomat. - Nem tartasz attól, hogy megárt majd nekem a nagy dózis mese-adagolás és végül egész nap énekelgetek meg táncolok neked? - nevetek fel ezen az abszurd elképzelésen, de sosem lehet tudni mi és mit vált ki egy emberből, ha előtte sosem volt hasonlóban része. Elég csak Őt figyelembe venni. Máris több pluszt hozott az életembe, mint amennyivel eddig rendelkezhettem.
A párnákra visszaülve helyezkedek egy kicsit, míg végül úgy döntök fekve jobban tetszik, de miközben őt hallgatom, fel is könyökölök mellé és így gondolkozok el, melynek hatására eszembe is jut valami. - Valami azt hiszem beugrott..kérem. - nyújtom a kezemet a telefonjáért és magamban dúdolgatom a dalt, mielőtt a szövegének egy részletét beírhatnám. - Megvan. Evan egy időben az őrületbe kergetett vele, de utána hetekig nem tudtam elfelejteni se a szövegét, se a dallamát. - indítom el a Kishableány egyik dallamát, amelyet egy kis idő után, de énekelni is kezdek. Hihetetlen, hogy még ennyi idő után is emlékszem rá...