Will you be my girl?

Jake & Maddie

A ma estét le kellett volna mondanom, de nem tehettem meg. Maddie különösen érzékeny lett az elmúlt hónapokban, és eszem ágában sem volt a kedvét szegni egy szabadulási lehetőséggel, ha már én kényszerítettem bele eme állapotba, melyben éppen volt. A nappali közepén egy erődben ülök, az már más kérdés, hogy mi van rajtam. Törökülésben húzom össze magamat, és a párnák egész hadára koncentrálok, habár egyáltalán nem érzem magam biztonságban a szélvész szőkeség miatt. – Szükséges kincsem, hogy én legyek a királynő, te meg királyfi? Cserélhettünk volna szerepet is. – közlöm vele egyszerűen a tényeket, de annyira benne van a játékban, hogy rám se hederít. Dorianéktől kaptunk egy hatalmas nyuszit, sosem játszik vele, de ilyenkor elővesszük, ha helyettesíteni kell a gonosz sárkányt. – Megmentelek hercegnő. – lelkes képet vágok a fejemen ékeskedő diadémmal együtt, de az már túlzás, hogy a négyéves lányom bújt a hős lovag páncéljába. Hannah meghülyítette a múlt héten, mert valakitől ajándékba kapott egy lovagpáncélt, amire persze már a drága unokatestvére is igényt tartott. Szóltam az öcsémnek, hogy nálunk megtalálja a lánya játékait, mert volt annyira kedves Josie, hogy szó nélkül elhozta a múlt heti mesenézős délután alatt, és azóta Hannah hiszti rohamokat kap, de az én szőkeségemet semmi sem mozdíthatja ki a képzeletéből, ha egyszer belelendül. Bele se mertem gondolni, hogy mi lett volna, ha ez fordítva történik. Rokonság ide vagy oda, de az biztos, hogy nem hagyta volna ennyiben, és úgy megtépi a nála idősebb kislányt, hogy még nekem kellett volna magyarázkodnom. Hannah igencsak makacs és féltékeny lett, mióta ismertettük vele az új felállást. Az útban lévő kisebb testvér nem mozgatta meg, hallani sem akart róla, hogy bővül a család, mert idézem: Nálam úgysem lehet szebb, és okosabb, akkor meg mi értelme van, hogy kibújjon anya hasából? Ki hitte volna, hogy ennyire értelmes lesz, mostanában az sem tetszik neki, hogy óvodába kell járnia, ezért ma engedményeket tettem, és hazahoztam ebéd után. Maddie nem örült neki különösebben, de nem akartam a gálavacsora kellős közepén hazajönni, mert a felbérelt bébiszitter nem bírt vele. Jobb a békesség mindkét oldalról, és azt hiszem, hogy így nekem is jut valami repeta este. Ki voltam éhezve a feleségemre, már az idejét se tudnám megmondani, hogy mikor voltunk úgy kettesben, hogy valaki ne ugráljon a hasunkon, vagy ne követelje magának az egyedüli figyelmet. – Drága Celia…ma megmentelek. – a semmiből tűnik fel a szőke angyalkám, a kölcsönzött páncélban, és a tegnap vásárolt fakarddal. Megcserélődtek a szerepek, feszengek a tütüben, de nem mertem nemet mondani neki, így a délutáni alvás helyett. Anyukája a kedvenc csirke nuggetset sütötte ki, csakis friss kenyérrel, és mustárral. Ki értette a négyévesek szokásait, de már boldogok voltunk attól is, ha evett valamit, és nem kellett könyörögni, hogy a szájába vegye az ételt. Dorian és Raelyn megszenvedte az etetéseket az ikrek esetében, nekünk még mázlink volt, hogy akadt néhány bevált kaja, mit simán beszerezhettünk, de az biza, hogy nem volt túl hosszú. – Gyere hercegem. – integetek neki, és felhívom a figyelmét a párnás területre. – A sárkány. – vékonyítom el a hangomat, de mire észbe kapok, máris lesújt a plüss fejére, de a mozdulat félresiklik, és tulajdonképpen nem értem, hogyan képes rá, de rácsap a karddal a kezére. Mindjárt jön a megszokott jelenet, hogy ilyenkor semmi sem jó, az ajkai már lefelé konyulnak, és bumm… - APA…. – nem kell sok, hogy felemelkedjem ültömből, és kilépjek a körből. A krokodilkönnyek nem apadnak el, és azt mutatja, hogy mennyire bibis lett az egyik körme. Innen nézve megmarad, de ha nem csinálom végig vele a hagyományunkat, akkor szaladni fog az anyjához panaszkodni. – Megnézem, jó? – odalépek hozzá, és ha már leguggolok, akkor a sérült körméért nyúlok, de annyira szaggatottan beszél, hogy nem értem, mire céloz. – Nincs…meg…és fáj… a csillag. – most esik le nekem, hogy be lett festve a körme, és eltűnt a matrica. – Akkor már nem is fáj, és azért sírsz, mert nincs meg a csillag? – kérdezek vissza, és ellenőrzöm a körmeit, de még annyi sem történt, hogy letörjön. – Fáááj. – kezd rá egy újabb adag hisztire, mire a karjaim közé húzom, és puszikkal halmozom el az arcát, de hárít és duzzogva fordul el. – Nincs meg a matrica…anya… - kiáltja el magát. Nem örülök neki, hogy a készülődés előtt nyaggatja a másik szőkeséget, de tudom, hogy úgysem fogja megállni Maddie, hogy ne a gyerek legyen az első. Az emeleten kellene lennie, éppen kiválasztva a ma esti ruháját, de félek, hogy már utat tévesztett, és mással van elfoglalva a szentem. – Nem kell anya, őt most hagyjuk békén. – kicsit rántom vissza, de hajthatatlan, ha ez még nem lenne elég, akkor a mellkasa előtt keresztezi a két karját, és immár rám se néz. Maddie hamarosan feltűnik egy szál törölközőben a nappali közepén. A haját is megmosta, de ami nagyon is kidomborodik, az a hasa. A második terhességének a felén is túl vagyunk, eddig jól viselte, csak a hangulatingadozásokkal tesz a sírba, na meg a falási rohamokkal az éjszaka közepén. – Anyaaa….nincs meg a csillagos matricám. Apa elhagyta. – megint én vagyok az oka annak, hogy nem tudta használni a kardot, de már nem mondok inkább semmit, csak megingatom a fejemet, és felállok a földről. Megreccsen a térdem, elszoktam attól, hogy ennyit üljek egy helyben. – Kaphatsz másikat is, akkor mi legyen, abbahagyjuk a játékot? Lassan itt vannak a keresztszüleid is, ha nem tévedek. – siklanak a kékjeim a falon lógó órára. A bébiszitter csakis családtag lehet, ezért felkértük az öcséméket, hogy jöjjenek át, Hannah aludjon nálunk, amíg nekünk lesz egy kis szabad kimenőnk. – Nekem a csillag kell. – mindig az van, amit ő akar. Elsétálok Maddie-hez és megpuszilom az arcát. – Kiválasztottad már, hogy miben jössz? – nagyon férfias vagyok a fejdíszemmel, meg a szoknyámmal együtt, de ez van, ha valaki családot alapít, megkérdőjelezni az identitását is.

megjegyzés, link, stb. | ⚶

.

Legalább már a hatodik ruha kerül ki az ágyunk közepére, melyet a szekrényből menekítettem ki, de egyik sem nyeri el az 'ez az igazi' címet. Az egyik túl szűk, a másik túl világos, a harmadik túl hosszú, a negyedikbe meg már nem férek bele; sem has, sem mell, sem pedig fenék környékén. Sóhajtok egyet csalódottan és újra végignézek a választékokon. Annyira régen volt már szükségem arra, hogy bármelyikbe is belebújjak, azóta pedig elég sok minden változott. Ekkora pocakkal ruhát választani nem egyszerű még akkor sem, ha az évek során jó pár csinosabbhoz sikerült is hozzájutnom. A családunk mozgalmas hétköznapjai mellett aligha van lehetőségünk ilyen programokat megejteni, mint amire ma is készülünk. Szavakba nem tudnám önteni az izgatottságomat, amit akkor éreztem, amikor Jake felvázolta az adománygyűjtő estét és első nekifutásra hinni sem akartam abban, hogy ez nálunk könnyedén megvalósulhat. Josie egy mini-hurrikán volt, aki végigsöpört az életünkön és egy percig sem engedte, hogy unalmasan teljesének a hétköznapjaink. Különleges kislány, olyan makacs akarattal, amit még életemben nem láttam. Úgy gondolom egyikünkben sem létezik ennyire intenzíven ez a tulajdonság, de a lányunk ezek szerint mindkettőnket felülmúlta. A maga balett-mániájával, a bájos kinézetével és azokkal a Jake-től örökölt kék szemekkel teljesen elvarázsolt és ezt ő tudta is nagyon jól magáról. Elég volt csak kihasználnia egy pillanatnyi gyengeségemet és mire észbe kaptam, már túl késő volt, vesztettem a fiatalabb Lesterrel szemben. És bár a kettesben eltöltött időkkel kapcsolatban nem érezhettük a bőség zavarát, de most mégis úgy tűnik nem csak egy kósza képzelet marad, hanem a valóság. Egy olyan valóság, ami a fejemben lejátszva azt az ígéretet közvetíti felém, hogy már döntésre jutottam a ruhámmal kapcsolatban, miközben még a közelében sem vagyok ennek a határozott döntésnek.
A készülődési folyamatot nem húzom el, de még mindig ugyanabban a tanácstalanságban vagyok, amikor elhagyom a fürdőszobát és újabb kettőt veszek magamhoz. Az előbb még örültem annak, hogy ennyi féle van, most viszont egyszerűen már csak mérges vagyok miatta, mert igazából pont ez az, ami a legnagyobb akadályt képezi a haladásomban. Az egyetlen, aminek sikerül ebből az állapotból kizökkentenie az Josie hangja, mely az egész házunkat ismerősen tölti be. Legutóbbi információm szerint Jake-t kapta el egy újabb játékhoz, de a kis szőke hercegnőm kétségbeesett magyarázkodását hallgatva valami bizonyára félremehetett, máskülönben csak az elszánt parancsokat és követeléseket hallanám a szobába beszűrődni. Szorosabban fogom össze magamon a törölközőt és csak ezt követően csatlakozok hozzájuk.
- Mi a baj, Josie? - puhatolózok tőle, hátha nem akad ki teljesen, de nemsokára meg is kapom a felháborodott választ, melynek következtében tekintetemet Jake-re vezetem. - Biztosan apa hagyta el azt a csillagot? - kérdezek rá, mire csak egy heves bólogatás a válasz, ami egyet jelent azzal, hogy ha úgy történt, ha nem, Josephine Lesternek mindig megtörhetetlen igaza van. Ezzel az elvvel szemben Jake és én totálisan meg vagyunk lőve, habár igyekszünk Josiet rávezetni arra a középútra is, amikor el kell majd játszania azzal a lehetőséggel is, hogy másnak is igaza lehet.
- Figyelj manó, mi lenne ha visszavinnéd a kardodat a szobádba, addig pedig keresnék neked egy másikat? - simítom ki arcából kósza szőke tincseit, aminek hatására úgy tűnik egy pillanat erejéig gondolkozóba esik, én pedig kihasználom ezt a röpke momentumot arra, hogy választ adjak Jake-nek és elégedettséggel fogadjam az arcomra kapott puszit.
- Eljutottam arra a pontra, hogy törölközőben jövök. Szerinted, eléggé csinos? - lépek hátrébb tőle, hogy megnézhesse magának az átmenetileg választott divatos csodát.
- Anyaa, de nekem az a csillag kell! - jut döntésre Josie is most már és elkapja a törölközőm szegélyét, amit még az utolsó pillanatban fogok le, mielőtt az a földön kötne ki.
- Kicsim, kapsz egy ugyanolyat, ami sokkal jobban fog csillogni, mint a másik. És tudod milyen lesz, hm? - nagy érdeklődéssel fürkészi a mondanivalómat, de egyből rávágja a választ.
- Rózsaszín.
- Igen, rózsaszín. De csak ha visszaviszed a kardodat a szobádba. - hozakodok elő a feltétellel és már iszkol is be a szobájába, én pedig sóhajtok egyet.
- És te, ilyen hercegnősen fogsz jönni? - finoman érintem meg Jake borostás arcélét és felnézek a fején lévő díszre. - Elég jól kiemeli a szemeid színét és lehet még én is jobban találnék hozzáillő ruhát. - kuncogom el magamat. - Azt viszont nem ajánlom, hogy beszabadulj most a szobába. Egy káoszt műveltem odabent, de ura vagyok a helyzetnek. - mentem ki magamat gyorsan, egy ártatlanabb mosollyal megfűszerezve mondanivalómat, mielőtt elléphetnék tőle, hogy előkeressem Josie-nak a kért csillagot.
- Mennyi percem van még mielőtt a többiek megérkeznek? - vetek egy pillantást felé. - Mert addig lefoglalnám Josie-t, hogy te is ki tudd magad varázsolni a szoknyádból. Istenem, nem tudom megunni ezt a látványt. - körözve mutatok végig mutatóujjammal a királynős stílusán. Alig várom már, hogy kimozdulhassunk, habár bizonyára mindketten emlékezetes képet fogunk festeni, ha az egyikünk törölközőbe, másikunk pedig tiarával a fején érkezik meg. Elfogadnák kifogásként azt, hogy van egy lányunk és hivatalosan már rég nem jártunk emberek között?

Will you be my girl?

Jake & Maddie

Josephine Lester két olyan személyiség egyvelege lett, amire még mi magunk se voltunk felkészülve. Nem telhetett el úgy egy nap, hogy ne asszisztáljunk végig legalább száz hisztit, már megtanulta, hogyan kezelje a műkönnyeket, és csapja magát a földhöz, ha valamit nem kaphat meg. Bevallom, egy kicsit magamra emlékeztet a szőkeség, ha abból indulok ki, hogy mennyire nem vártam a kisebbik testvérem érkezését. Elmondani neki, hogy lesz egy másik élőlény is a házban, akire figyelni fogunk…kiborította a szentemet, és úgy esett nekem, mintha elárultuk volna. Az anyjához nem is szólt hozzá két teljes napig, de aztán megenyhült, mert nincs is jobb anya ölelésénél. Josie kiszámíthatatlan és akaratos, jól példázza ezt a mostani jelenet is a nappali közepén. Leüti saját magát, aztán nem is az a gondja, hogy mivel sértette fel a kezét, hanem a csillag eltűnése. Néha elérek a határaim szélére, és akkor megemelem a hangomat, de azonnal meg is bánom, mert jön a sírás, meg a bújás, hogy nem akartam rosszalkodni, de más irányítja. Megszakadok tőle, és fogalmam sincs, hogy ezeket honnan tanulja, mert egyikünk sem mondott neki ilyesmit. Maddie a terhessége alatt igyekszik ugyanúgy kezelni a hercegnőnket, mint azelőtt, de már neki is fárasztóak az egész napos pakolások, és hangulatingadozások, ezért sem mertem lemondani a mai estét. Egyetlen alkalommal vetettem fel neki az adománygyűjtő estélyt, de szinte abban a minutumban bele is szeretett, és másról sem tudott beszélni. Régen voltunk bárhol is kettesben, megérdemeljük, hogy kirúgjunk a hámból. Nekem az a fajta kép élt a fejemben, hogy iszunk egyet, mint a felnőttek, aztán a korhatáros ágyban fetrengés követi a folytatást, de tudtam, ha Maddie-nek fáj a dereka, vagy a hasa, akkor lemondhatok a szexről. Férfiból vagyok, és akkor is kívánom, ha éppen nagyobb a hasa, vagy picit meghízott. A gyermek áldás, és egy percig sem gondolkodtunk azon, amikor megfogant, hogy megtartsuk-e. Josie-ra ráfér az, hogy ne csak ő legyen a középpontban, és mióta világossá vált előttünk, hogy fiunk lesz, valahogyan nekem is megváltozott az értékrendem. Imádom a lányomat, és egyetlen közösen megélt emléket sem cserélnék el vele kapcsolatban, de mégis az a tudat, hogy lesz egy trónörökös, pasi legyen a talpán, aki ellent mond, és úgy ecseteli a történteket, hogy nem számít a neme. Egészségesen kell a világra jönnie, de ezért mindent meg fogok tenni, ahogyan az első esetében sem szenvedett a feleségem semmiben sem hiányt.
A nappali közepén guggolok, és a kislányommal hadakozok, hogy végre dűlőre jussunk, és természetesen ne vonjuk bele az édesanyját, mert soha nem fog elkészülni. Régebben szerettem azt a szőkeségemben, hogy azonnal indulásra kész volt, de a várandósság kihozta a rosszabbik énjét, és már nem felelt meg semmi neki. Amennyiben nem dicsértem meg eléggé, akkor egyetlen szó nélkül vonult be a szobába, hogy egy másik szettet keressen magának, és arra sem volt hajlandó, hogy meghallgassa az érveimet, vagy számításba vegye, hogy el fogunk késni. Miért is kellett volna, hogy érdekelje? Ma este nem illene utolsókként érkezni, ezért egy órával hamarabb rendeltem ide a testvéremet. Maddie végül meghallja a kislányunk esdeklését és egy szál törölközőben érkezik meg. A tekintetem azonnal rávezetem, és éhesen falom a látványát. A nadrágomban megindul az élet, fájdalmas, de ilyen, ha az embernek már gyereke van. Nem csinálhatja akármikor, mert éjszaka is számítani lehet egy váratlan vendégre az ágyunkban. Maddie megpróbál alkudozni vele, és neki sikerül is, mert a szélvész kisasszony elszelel, és ketten maradunk a hatalmas térben. Közelebb lépek hozzá, arra már nem teszek említést, hogy tőlem akár meztelenül is jöhetne, a törölköző nem izgat, de ami alatta van, az igen. Az ujjaimmal az oldalán játszadozom egy keveset, és megmosolygom a rám tett véleményét.
- Lehetőség szerint nem baj, ha gondolok a jövőre is. Nem tetszik a koronám? Most kaptam meg, miközben vártam a hercegemre. – izgatom el a fejemen lévő díszt, de egy percig sem eresztem a kékjeimmel az alakját. – Örülök neki, ha kiemeli a szemem színét, de mit is mondtál? Ugye nincs az ágyunk a ruháiddal bevetve? – kérdezek vissza, de már úgy tesz, mint akinek fontosabb dolga akadt, és magamra hagy. – Nem tudnám megmondani, hogy elindultak-e időben, és nekem még zuhanyoznom is kellene, szóval az nem fog olyan könnyen menni. – sóhajtok egyet, de azért a hatás kedvéért megrázom előtte a feneket, és ekkor csengetnek is. – Tökéletes időzítés. Nem szeretném, ha az öcsém így látna, szóval menj fel. – adok egy puszit neki, és lefejtem a kobakomról a diadémot, miközben neki indulok az ajtó kinyitásának. A vártnál nagyobb létszámra készültem, de csak Dorian áll az ajtófélfának dőlve. – Isten hozott hercegnő. – vigyorogva pillant végig rajtam, és betekint a ház belsejébe. – Neked is, hol hagytad a pereputtyot? – érdeklődök, és nem vagyok bunkó, ezért be is eresztem. – Realyn nem bír velük, így változott a terv, hidd el ez is tetszeni fog. – védekezően tartja fel mindkét kezét, nehogy szívrohamot kapjak. – Elviszem pizsiparty a kedvenc… - még ki sem kell mondania a nevét, de már vetődik is közénk Josiee. – Dorian báciiiii… - néha elcsodálkozom azon, hogy mit eszik rajta, de azt hiszem, hogy erre sosem fogok rájönni, így becsukom az ajtót. – Mit szólnál, ha ma este Hannah szobájában bunkert építenénk? – innentől rólam le is szállt, szóval követem őket a konyha irányába egy aranyos rózsaszín tütüben…

megjegyzés, link, stb. | ⚶

.

Amióta Jake megemlítette ezt az adománygyűjtő eseményt, amit a kórházban rendeznek majd meg, azóta nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rá, még ha a mostani dilemmám közepette úgy is tűnik, mintha ezelőtt öt perccel értesítettek volna a várható fejleményekről. Még aznap gondosan bejelöltem ezt a dátumot a konyhában lévő naptárban, a szobánkban lévőnél is tettem egy jól észrevehető X-et, mint valami kincses térképnél és a telefonomon is létrehoztam egy újabb eseményt, ami a kijelző feloldásánál mutatta hány nap van még hátra eddig a napig. Talán kicsit túlpörögtem az egészet, de annyira jól esett még a gondolatát is elképzelni annak, hogy kettesben megjelenjünk bárhol, hogy igazából egy percét sem bántam annak, amiért ennyire lelkessé váltam iránta. Josie születése után az életünk kifordult önmagából és mégis egy olyan irányt vett, amit soha nem cserélnék el másra. Szerettem minden pillanatot, amit a családommal tölthettem, még ha sokszor nem is értettünk mindenben egyet, Josie pedig éppenséggel olyan személyiséget örökölt tőlünk, amivel rendszerint meggyűlt a bajunk. A kisasszony már most értett ahhoz, hogy magára vonja a figyelmet még akkor is, ha ehhez különböző trükkökhöz is kellett folyamodnia. Néha még én is csodálkozva követtem végig a lányunk érveit egy-egy olyan dolog kapcsán, aminek a sorsát ő nagyon is a szívén viselte és ha azt valaki nem jó szavakkal illette, az az illető hallgathatta a következményeit egészen másnap reggelig. A szobába szűrődő hangokból ítélve úgy gondolom a mostani helyzet is valami olyan lehet, ahol bármi is történt, Josie jön ki nyertesként belőle. Egy kis időre magára hagyom az ágyon lévő ruhákat, ezzel pedig egy átmeneti fejfájástól kímélem meg magamat, amíg utánanézek mi történhetett az apa-lánya pillanat közben. Josie szeret érdekes szitukat kitalálni, így meg sem lepődök, amikor Jake-t egy csodás hercegnőként felöltöztetve találom, míg a szöszink egy karddal hadonászik és valami csillagért követelőzik kétségbeesve. A szerepek enyhén felcserélődtek ebben a helyzetben, azonban meg kell hagyni, nem mindennapi látványt nyújt a családom ezekben a percekben.
Sokat nem kell várnom, hogy én is részesévé váljak a problémának, melyet igyekszem még a vendégeink érkezése előtt a lehető legrövidebbre fogni. A kis drágám szeret a bolhából is elefántot csinálni és bár tudja jól, hogy az az általa kedvelt apró díszből még jó pár lapul az egyik fiók mélyén, ennek ellenére olyan jelenetet rendez, mintha az utolsó darab szökött volna meg tőle. Egy gyors egyezkedést követően Jake kerül figyelmem középpontjába, ám nem tehetek róla, másra sem tudok koncentrálni, csak a fején lévő hercegnős kiegészítőre. Meg persze, az oldalamon tett érintései sem másodlagosak.
- De, kicsit irigyellek is érte, ami azt illeti. - újabb futólag történő felmérés történik a részemről, mielőtt felvenném a kék íriszekkel a kontaktust. - Josie játékából ítélve előbb jutnék kardhoz, mint ehhez itt. - mutatóujjammal a feje felé bökök, azonban mikor kitér az általam emlegetett ruhákra, úgy teszek, mint akinek semmi köze nincs az egészhez.
- Én is elhiheted mennyire meglepődtem, mikor bementem és ott találtam szanaszét a ruhákat. - a fejemet csóválom rosszallásomat kifejezve és közelebb hajolok hozzá, miközben vállaira vezetem két kezemet. - De mint mondtam, átvettem az irányítást a helyzet felett, már csak végig is kell vinni azt, szóval aggodalomra semmi ok. Bár ha elfogadsz egy véleményt szerintem fogjuk Josiera. Ő is ezt tenné fordított helyzetben. - célzok itt ezalatt szórakozottan a lányunk korábbi taktikájára, akinek apró léptei már a folyosó irányából közelednek felénk és a csengő is úgy dönt kegyetlenül véget vet kettőnk pillanatának.
- Értettem a burkolt célzást Lester, csak már legyek kész, mi? - fordulok még futólag hátra elmosolyodva, Josiet viszont útközben kapom el. - Nem-nem, te velem jössz, arra vissza. - megfogom a kezét és a szobájába sétálok át vele, ahol az ágy szélére ülök, majd megpaskolom a mellettem lévő helyet, hogy ő is ugyanezt tegye.
- Kérem a kezed hős lovag. - tartom ki a tenyeremet, de előtte még egy a korábbihoz hasonló csillagot szerzek meg és gondosan eligazgatom a körmén. - Nézd csak, jobb, mint új korában. - kacsintok rá, amitől egyből nagyobb lesz a mosolya, viszont már alig várja, hogy kiszabaduljon a szobájából. - Fuss, mutasd meg mi van neked. - egy puszit nyomok a homlokára, én pedig újra visszamenekülök a miénkbe, hogy még egy esélyt adjak azoknak a ruháknak.
Negyed órával és még egy-két darabbal később végül egy magentához hasonló színárnyalatú ruhába bújok bele, melynek enyhén csipkés kinézetével lassan, de sikerül megbarátkoznom. Szőke tincseimet kifésülöm és egy kontyba rendezve kötöm fel, a sminket pedig nem viszem túlzásba. A magam mögött hagyott rendetlenséget elrendezem és miután egy táskát és egy cipőt is sikerül szereznem, már csak ezután csatlakozok a többiekhez. Josie már teljesen be van zsongva és a félinformációkból amit kapok az jött le, hogy a ma estét mégsem itt töltik. A kis táskájára a konyha székre akasztva lelek rá, de még a cuccok hiányoznak belőle.
- Manó, gyere összepakolunk neked, hogy Apa is tudjon készülődni. - felé nyújtom a kezemet, mielőtt még a végén meggondolnám magamat és egy másik ruhát keresnék magamnak az utolsó utáni pillanatokban is. Nem mellesleg Hannahnak se ártana visszaszolgáltatni azokat a játékokat, amiket a lányunk olyan ügyesen elhozott magával a legutolsó alkalommal.

Will you be my girl?

Jake & Maddie

Egy kicsit titkon örülök annak, hogy nem nekem kell megoldanom a lányunk problémáját. Elképzelhető, hogy ügyesen helytállok a legváratlanabb helyzetekben is, de a lányos kiegészítőkkel a mai napig hadilábon állok, mondjuk a balett már kezd közelebb állni hozzám, ha már heti két alkalommal kötelezően le kell szállítanom a kis ördögöt, hogy a legújabb szenvedélyének hódolhasson. Hannah nem rajongott érte, de őt is beíratták a szülei egy kis közös mókázásra, bár a mi csemeténk elég komolyan űzte a táncot. Három évesen a születésnapjára nem babát kért, hanem a Diótörő előadásra három belépőt. Megszólalni sem tudtunk az anyjával, és azt hiszem talán újabb napokig emésztettük a tényt, hogy a lányunk kulturális érdeklődése nagyobb, mint a miénk együttvéve. Egy szó, mint száz, Maddie mindig megmenti a napunkat, és imádom a feleségemet, de azzal, hogy ebben a pillanatban ő lesz a megmentő, azt is jelenti, hogy a saját idejéből rabolta el ezt a keveset, és el fogunk késni a bálról. A tekintetem rajta időzik, amíg a kisasszony a szobájába rohant a karddal, és a mama kérésével, hogy rakjon rendet. A kinézetem nem ideális még, és nem is sok időnk maradt, amíg a testvérem és a családja befutnak.
- Felcserélődtek a szerepek. Ne is kérdezd, már nem tudom követni a trendet nála, mert megjegyezte tegnap, hogy mi lenne akkor, ha neki két apukája lenne, vagy két anyukája, és nem úgy, mint nálunk? Nem korai még ezekkel foglalkoznia? Sokkal előrébb tart, mint a társai, és zavarba hozta az egyik meleg párt. – csóválom meg a fejemet, de nem eresztem a közelemből a másik szőkeségemet, csak élvezem, hogy a mellei nekem csapódnak, micsoda isteni áldás. Az ikrekkel mindig jó kapcsolatot ápolok az áldott időszakban, akkorára nőnek, mint két dinnye. A mai estét is azzal szándékoztam eltölteni, hogy meglessem őket közelebbről, de ehhez időben kell elindulnunk, és haza is érnünk, aminek tuti az lesz a végeredménye, hogy megállunk valahol enni, és amikor átlépjük a küszöböt, már szinte aludni fog Maddie. A terhesség néha nem az én pártomat fogja, és bár nem csinál mondjuk egész nap semmit, akkor is elfárad, vagy már nem tud lehajolni sem. A libidóm magasan van, és bízom benne, hogy egy kis romantikával neki is feléled a hamvaiból.
- A ruhák nem fognak maguktól a helyükre kerülni, és….hagyjuk is. – sóhajtok egyet, mert menthetetlen. Csak félig nézek a háló irányába, de nem akarom látni, hogy valójában mi van odabent. Az első probléma az, hogy kapott egy külön gardróbot, azokra az esetekre, hogy évszakonként el tudja csomagolni a meglévő ruháit, és csak akkor előszedni, ha szükség van rá. A múlt hónapban három pár szandált vásárolt, mert az egyik feltörte a lábát, a másodikban vizesedett, és a harmadik teljesítette az összes elvárást. A pénz nem különösebben izgatott, de nem ártott volna felhagyni a mértéktelen és felesleges költekezéssel, mert megtartotta azért mindhármat, hátha visszatérhet majd a régi formákhoz, ha megszült. Mit csinál egy kispapa? Befogja a száját, és asszisztál, mert nem ő hordja ki a gyereket, hanem a feleség, és az ő szava szent. A vendégek érkezése töri meg a párbeszédet, ezért én a másik irányba mozdulok el. A két szőkeség egymással tölti az idejét a szobában, én meg ebben a lenyűgöző felszerelésben szembesülök az öcsémmel. Meglepődöm, hogy egyedül jött, de az ötlete hallatán egy fokkal jobb lesz a kedvem. – Nem tudom ki találta ki Jason, de ezért lógunk nektek. Nem kell sietni vele, majd holnap délután beugrunk érte, és ha kell, akkor elvisszük a többieket is fagyizni. – spékelem meg az ajánlatát, hogy ne legyek fukar. A konyha felé vesszük a lépéseinket, de Josie betámad bennünket, pontosabban a keresztapját, és a kezében landol. – Maddie merre van? – érdeklődik egy puszit nyomva Josie arcára, aki már megállás nélkül kerepel, és a csodálatos csillagot mutatja meg a körmén. – Azt hiszem, hogy készülődik, de előbb még csak törölközőben volt. – szépen odalépek a pult mögé és töltök egy-egy pohár szörpöt magunknak, na meg a kisasszonynak is, mert nem bír a vérével, és Dorian nyakába csimpaszkodik. – Jól bírja a meleget? – teszi le a földre a szöszit, én meg belekortyolok a poharamba. – Többet alszik, mint eddig, és gyakran zuhanyzik, vagy éppen cipőt néz a neten, ez lett az új hobbija.  – forgatom meg a szemeimet, és most felőle érdeklődöm. – Mi a helyzet az ikrekkel? Raelyn hogy bírja? – el sem tudom képzelni, hogy milyen lehet három gyerekkel, mert Josie az összes időnket kitölti. – Nincs panasz, sokat vannak kint a kertben, és újabban sátrazzunk a hétvégén. Jó móka. Át is jöhetnétek majd. – veti fel, de Maddie bukkan fel a semmiből, hogy elcsábítsa az angyalkánkat. Dorian mindig is tartott tőle, ezért csak biccent, én meg majd kinevetem. – Megyek is. Jó legyél öcskös, itt hagylak a csajokkal. – kacsintok rá, és felmegyek az emeletre, de előtte még a háborús övezetből megmentek egy törölközőt, és a fehér ingemet, meg a fekete alsót, a többit majd a gardróbban veszem fel indulás előtt. Bezárkózom a fürdőbe, és hálát adok a csendért…

megjegyzés, link, stb. | ⚶

.

Josie mostani viselkedése egyikünk számára sem újdonság és inkább akkor kezdenénk el komolyabban aggódni, ha a kisasszony ne találna valamit minden egyes nap, amin teljesen felháborodhat. Minél nagyobbra nő, annál leleményesebbnek tűnik és egy percig se hagyná, hogy unatkozzunk mellette, miközben ő színésznőket megszégyenítő előadással kápráztatja el két fős, egyben szüleiből álló közönségét. Az újabb problémára először csak félig tudok koncentrálni, mert másik felem éppen kétségbeesetten igyekszik valami ruhát találni a hamarosan kezdődő gálára. Nem akartam, hogy miattam késsünk, habár igen, kicsit hibásnak éreztem magamat, mikor ez végül megtörtént. És nem, nem fogom magamra vállalni az egészet.
Jake ötlete napokon át teljes lázban tartott és ez mostanra sem vált kevésbé fontossá. Örültem minden egyes percnek, amit eltölthettünk kettesben, mert ezekből a pillanatokból már egy ideje korlátozott számú lehetőséggel rendelkeztünk. Az pedig, hogy egy teljesen más környezetben, felnőttek között lehetünk pedig csak még egy ráadás volt az este gondolatára, melynek menetét legalább már ötven alkalommal lejátszottam fejben. Az viszont már részletkérdés volt, hogy mindezt egy nagyon csinos ruhában vagy feladva a józanságomat egy szál törölközőben kell majd megtennem, de ennek eldöntése még váratott egy keveset magára, mert még előttünk állt az elveszett csillag-helyzet megoldása és Josie lenyugtatása, mielőtt a játszópartnerei megérkezhetnének. Hannahval szerencsére jól kijöttek, ellenben a kisöccsének még a gondolata se lelkesítette a lányunkat. Nap, mint nap igyekeztünk a lelkére beszélni ezzel kapcsolatban, megismertetni vele a tényt, hogy lesz egy testvére és ez mennyire jó dolog, de hajthatatlan volt. Josie egyszerűen hallani sem akart arról, hogy bárkivel is osztozkodnia kellett a szülei figyelmén bármilyen finom utalásokkal is álltunk elő az apukájával. Még a Hannah-kártyát is kijátszottunk, akivel szinte már annyira összenőttek, mintha testvérek lennének, de mint a többi próbálkozásainkkal, ezzel is teljes sebességgel zsákutcába futottunk. Ha valamit Josephine a fejébe vett, azt onnan a legokosabb érveléssel sem lehetett kitörölni és ez most sem történt másképp, amikor is az élet nem mehetett tovább anélkül, hogy a kis hercegnő körmein ne legyen ott még egy a másikhoz hasonló csillag. Egy kis meggyőzéssel később végül csak sikerült rávenni őt, hogy ne vegye ennyire szívére az egészet, ezalatt az idő alatt viszont van lehetőségem a férjemmel is pár kósza szót váltani mielőtt belevághatnánk a felnőtt programunkba.
- De, határozottan előrébb járnak a gondolatai, mint kellene, ez nem is kétséges. Ahogyan az sem, hogy emiatt lesz még mit megbeszélni vele. - gondolkozok el, végül ezt követően a folytatással sem késlekedek. - Talán nem ártana lassan egy listát is összeszednünk egyes témákkal kapcsolatban, hogy előre felkészültek legyünk. Bár Josie bizonyára akkor is okozna meglepetést. - elmosolyodok, mert minden bosszankodásom ellenére is a teljes világommá vált a lányunk.
Óvatosan hozakodok elő csak a ruhával kapcsolatos témával, mert bár tudja jól, hogy úgyis rendet fogok rakni magam után, mégis szerettem volna őt némiképpen felkészíteni, hogyha előtte betévedne a szobába. Egy felé irányuló ártatlan mosoly csak a reakció a részemről, de amikor a csengő kizökkent minket, már sietek is, hogy Josie csillag-krízisét elhárítva a szobánkat is megkeressem az előszedett ruha halmok alatt.
A készülődés sokkal könnyebben megy attól a ponttól kezdve, hogy sikerül rálelnem mit is szeretnék felvenni, de még Jake-nek csak most kezdődik ez az egész tortúra. Sietve veszem még magamhoz a szükséges dolgaimat és csatlakozok a többiekhez, hogy a felvigyázó szerepe alól felmentsem a férjemet és Josie-t is összekészítsem a betervezett pizsama-partira. A kis hercegnő persze nem sokkal később már egy telepakolt táskával tér vissza, elégedetten és indulásra készen szedve a lábait Dorian felé, noha az, amire tényleg szüksége is lesz még közel sem tartalmazza a táska tartalmát.
- Josie, elkérhetném a táskád? - indulok meg irányába, de persze heves fejrázást kapok cserébe meg egy határozott nemet. - Csak megnézem, ne aggódj. - újabb fejcsóválás és már a háta mögé is húzza a kis rózsaszín csodát, ezért tekintetem a keresztapjára vándorol.
- Segítenél, légyszi? - kérem meg őt, akitől Josie aligha számítana ilyesfajta árulásra és egészen csak akkor jön rá, hogy mi történt, amikor a kezembe kerül a táska, amitől rámosolygok a kislányomra egy édeset és mielőtt a durcás hercegnő utolérne, már neki is állok átpakolni neki úgy, hogy a szükséges dolgok mellett a játékokból is maradjon neki bent.
Dorral beszélgetni még mindig érdekes, mert bár sosem találkozott szemtől-szemben a pszichológus énemmel, ettől függetlenül még mindig jól érzékelhetően tart tőlem, de azért egy-két szót csak sikerül kiszednem belőle vele kapcsolatban. Gondolom jól megválogatva, hogy még véletlenül se tudjam mindezt kielemezni. Ellenben ha a családról van szó, máris beszédesebb. Ez pedig akaratlanul is nevetésre késztet, miközben Josie haját fonom be a kisasszony kérésére, majd ezután ő Doriant okítja ki valamilyen előre eltervezett játékkal, amit szeretne eljátszani Hannahval, én pedig Jake megérkezéséig a tegnap készített sütiből pakolok el a fiatalabb Lesteréknek. Mivel már Dorian a második telefonhívást intézi, ezért bizonyára lassan indulniuk kell, így elkapom még előtte a szőkeséget és egy jó nagy puszit adok az arcára.
- Én is kérek egyet, ide. - tolom felé jobb profilomat mutatóujjammal az említett területet érintve, mire teljesíti a kérésemet. - Még egyet? Tudod, párban szerencsésebb. - vonogatom meg játékosan a vállamat, de nem ellenkezik, amiért jutalomképpen egy ölelésben részesítem. - Viselkedj majd jól manó, oké? - igazgatom ki arcából a kósza tincseit, de mivel bólogatni kezd, így tovább folytatom. - És kérlek, Hannah játékait ne hozd el, mert szomorú lesz. Tudod mit szoktunk mondani, hogyha valakit megbántunk? - válaszért a kék szempárt fürkészem.
- Elhoztam, hogy vigyázzak rájuk, mert a fiúk eltörték volna. - magyarázza értelmesen, én pedig sóhajtok egyet ennek hatására.
- És ezt biztosan Hannah is megértette volna, ha elmondod neki. Szóval mit mondunk?
- Bocsánat? - kérdez rá félénkebben.
- Azt bizony! Ezért te is mond majd Hannusnak, rendben? - megvárom még tőle a megerősítést, amitől akaratlanul is elmosolyodok. - Most meg pedig fuss, köszönj el apától is. Biztosan örülni fog neki, ha ő is kap két varázspuszit. - az utolsó szót suttogva mondom ki, mintha ez a mi közös titkunk lenne, de úgy tűnik belemegy a játékba, így elengedem őt, hogy ne tartsuk fel Dort sem tovább, és lassan mi nekünk sem ártana majd indulásra készülnünk. Bár őszintén a késés kevésbé zavar, mert a tény, hogy kimozdulunk kárpótol majd mindenért még ha az utolsó öt percben is esünk be az ajtón.

Will you be my girl?

Jake & Maddie

Végre azt érzem, hogy sínen van az életem, és igen nekem is lett egy gyermekem. Josie a váratlan meglepetés volt, akire nem voltam felkészülve, és rosszul sült el a bejelentett örömhír is, mert mindvégig azon aggódtam, hogy Maddie el akarja vetetni magát. Nem illett a jelleméhez a követelőzés, sem pedig az ennyire érzékenyen vett kérés. Nem értettem, hogy miért üldözött majdnem egy egész napon keresztül, hogy beszéljen velem. A nőknél sosem jelent jót, ha csak úgy szimplán megjegyzik neked, hogy csevegni akarnak. A másik nemnél ez az érzelmek kivesézését értendő, és ha még hozzáadom a szakmáját, többszörösen hátrányosan voltam érintve. A kezdetektől fogva irtóztam a kommunikációtól, ha nem én kezdeményeztem, ha nem én voltam az irányító. A szakításunk több hullámában is az volt a legnagyobb hiba, hogy meg akartam oldani helyettem a problémáimat, majd idővel rájött, hogy nem okos beleavatkoznia mindenbe, amit ő úgy lát. Maddie szeret az embereken segíteni, de néha nem veszi észre, ha átlépi a határokat, és már nemcsak tanácsokat osztogat, hanem cselekedetekkel mártja bele magát a másik ügyébe. Kényesen ügyelnie kell, hogy ne essen át a túloldalra. Az öcsém az elejétől fogva fél tőle, nem tudnám pontosan megmondani, hogy miért, de szerintem nem akar kitárulkozni előtte, mert akkor elmondaná neki, hogy miben hibázott, és valljuk be, azért elég sok minden elmondtam a múltunkról, hogy a feleségemnek már legyen egy kialakult képe a testvéremmel kapcsolatban. Nem minden helyzetben pozitív, közöttünk is akadtak súrlódások, de megoldottuk, és most már meg sem lehetne mondani rólunk, hogy volt idő, amikor egyáltalán nem beszéltünk a másikkal. El kellett jutnom az életemben oda, hogy első legyek, és ne mindig azokat a szituációkat keressem, ahol mások helyet kell megoldani a bajt, hanem a saját házam tájékén kellett rendet teremteni. A szorongásos betegségem nem múlt el, de elfogadtam, hogy nem vagyok tökéletes, és nagyon sokan mások is küzdenek eme félelmekkel. A háborút megjárni olyan, mintha egyenes belépőd lenne a pokolba, és megízlelhetnéd az életed azon szakaszát, ahol a lelked már nem menekülhet el, és nem kapsz bocsánatot. Csendesen beszélgetünk a konyhában az öcsémmel, éppen emiatt fordultak meg ilyesmik a fejemben, de a ma este nem arról fog szólni, hogy mennyire szerencsés vagyok (lassan kétszeres apuka), hanem a kettőnkről szóló időről, amiből nem adatott meg túl sok az elmúlt hónapokban. Josephine élelmes kislány, értelmes és szeret velünk lenni, de sokszor már azt érzem, hogy szívem szerint elutaznék, és a hátam mögött hagynám pár napra ezt a káoszt. A munkám átértékelődött, nem a kórházban vagyok, mint vezető, hanem magánpraxist folytatok, mellette meg kutyatenyésztő és tréner lettem. Ennyi husky nem fér meg egy helyen, szóval nagyobb házba kellett költöznünk, és immár a szabadidőnk nagy része arra megy rá, hogy jobban megismertessük ezt a fajt az emberekkel. Sokan azt hiszik, hogy nem családcentrikusak, és nem bírják a meleget, de akadnak már nagyon jó platformok, ahogy el tudjuk oszlatni a tévhiteket, sőt a napokban gondolkodtam azon, hogy vlogot kellene indítanunk, de nem vagyok túl jó abban, hogy informatikai rendszert építsek fel a házunkban. A tekintetem a kislányomra vándorol, aki majdnem kiugrik a bőréből a hír hallatán, hogy ma este az unokatestvérével aludhat. A csomagolást a nőkre bízom, ha rajtam múlna, akkor biztosan itthon hagyna valamit, de nem is mennék bele a részletekbe, mert ez Maddie feladatköre, és nem az enyém. Az idő csak úgy szalad, érdeklődöm a csemeték felől, de közben már a fürdőben kellene lennem. A búcsúzkodást még későbbre halasztom, de most már én is nekiállok készülődni, így ott hagyom a nagyokat, és befoglalom a fürdőt. A szobában nem merek körülnézni, bármennyire is szeretem Maddie-t, azért néha elveti a sulykot ezzel a sok ruhával, pedig aztán nem a világvégére megyünk, hanem egy adománygyűjtő bálra. Az akasztómmal együtt térek be, és látok neki a vetkőzésnek. A csend nagyon jó barátom, ezért is szeretek idebent egyedül lenni, a víz még frissítően is hat rám, aztán feltűnik, hogy valami rózsaszín marad a kezemen. – Ajjj… - Josie kifestett, és el is felejtettem, hogy rajtam volt a rúzs. A szappannal alaposabban vedlek le, és áztatom magam, ha nem hallanám odakintről, hogy egyesek indulnának, csak éppen azt felejtik el, hogy nekem még idő kell. Nem sürgetem magamat, a testem köré csavarom a törölközőt, de apró öklök csattannak a nyílászárón. – Apa engedj be… - hiába, ez van, ha az ember fia szülővé válik. Odacammogok vizes talpakkal és kitárom előtte, de szinte azon nyomban csúszik el, így a hóna alá kell nyúlnom, hogy fel tudjam emelni, és kivinni a melegből. – Anya azt mondta, hogy kérjek varázspuszit. – kissé morcos vagyok, de odatartom az arcomat. – Na… - kérlelem és már cuppan is az a bizonyos csók, amitől ellágyulok. – Mindenesetre vigyázz magadra, és Hannah-ra is, aztán holnap találkozunk. – egy szál törölközőben megyek le az emeletről, hogy csatlakozzam a többiekhez. – Kicsit várhattak volna, még nem készültem el, de örülök, hogy te már kiválasztottad a ruhádat. – kissé szemrehányóan nézek a másik szőkeségre. – Ne egyen már cukrot, ma már sok lesz, éss akartam veled beszélni. Mennyire értesz a vlogozáshoz, öcskös? – pillantok rá, és már teszem is le a földre a kis angyalkát. – Menj szépen, vedd fel a balerinát. – csapok a fenekére, és Dorra figyelek. – Tudok róla ezt és azt, de van egy ismerősöm, aki zseni benne…érdekelne? – keresztezi a két kezét a mellkasa előtt. – Igen, gondolkodtunk, hogy elindítsunk egyet a kutyákról…ez van, ha már ennyire sok van. – vigyorodom el, és a nedves hajamba fúrok bele az ujjaimmal.

megjegyzés, link, stb. | ⚶

.

Lassan úgy éreztem a vége felé érkezünk a készülődésnek, még ha Josie-val háromszor kellett is lefutni ugyanazt a kört. Egyszer a ráadott felső nem tetszett neki, aztán a táskájának tartalmát kellett újrapakolni, miután teletömte azt a babáival, meg a többi játékával, amik elmondása szerint mindegyik a kedvencévé váltak, de semmilyen ruhát vagy pizsamát meg egyéb szükséges dolgot nem volt hajlandó bezsúfolni mellé. Vagyis de, az akarat megvolt benne, de hogy az ő szavaival éljek: már nem fért bele semmi más. És ezzel az egy megcáfolhatatlan mondattal Josie le is zárta maga részéről a témát. Néha nevetve fogadtam az értelmes válaszait, noha szerette ezeket az érveket a legrosszabb pillanatokban felhozni. Az igazságérzete a végtelenségig húzódott, a véleménye megtörhetetlen volt, az akarata pedig mindegyikünk elképzelését felülmúlta. Előre féltem, hogy később hány embernek fog fejfájást okozni ezzel a habitusával, de talán nem kellene ennyire a jövőbe szaladnom. Még csak most született nemrég, de máris kész hölgy lett belőle és minél több idő telt el, annál inkább féltettem őt attól a külvilágtól, ami számunkra sem felejtette el megmutatni rosszabb oldalát. Josie értelmes és bátor kislány volt, de ez nem volt egyenlő azzal, hogy ne tanítsuk és védjük őt amennyire csak tőlünk telik. Nem mellesleg a hosszas beszélgetésekben is úgy érzem még jó párszor lesz részünk, hiszen a kislányunk szeret olyan témák közepébe belecsöppenni, amiknél nem árt némi magyarázat, mielőtt hangosan is megoszthatná másokkal túlontúl őszinte véleményét.
A választott ruhámat igazgatom el magamon, közben pedig próbálom oldani a hangulatot feszengő társaságomnak. Az otthoni dolgokról érdeklődök tőle, de mindig is volt egyfajta távolságtartás Dorian részéről, amit még én is megfejhetetlennek tartottam, hogy miképpen fogok az idő múlásával áthidalni. Tudom, jól sejtem miből adódik ez számára, de talán ha ráeszmél, hogy nem minden mondatom tartalmaz egy mellékes varázslatot, melytől azt várom, hogy csodával határos módon nyitott könyvvé váljon nekem, akkor esetlegesen ez az óvatosság is elmúlik majd a részéről. Addig pedig ahogyan lehetőségem engedi azon leszek, hogy ezt megkönnyítsem mindkettőnk számára. Szerencsére az ölemben ücsörgő kis hölgy tesz arról, hogy egy percig se kelljen csendben ülnünk és kínosan éreznünk magunkat - nem mintha ezt tapasztalnám - hiszen attól a perctől kezdve, hogy talál magának valamilyen témát már másra sem tud figyelni és koncentrálni csak hogy minél többet csicseregjen róla. Ez pedig most sem marad el a részéről, amíg így hármasban maradunk az indulás előtt, ami ugyan nincs szavakkal sürgetve, ellenben a telefonhívások erősen ezt sugallják. Josieval még pár szót váltok búcsúzkodás közben és megkérem őt, hogy a játékokat vigye vissza Hannahnak, ha már volt olyan kedves, hogy kimentve őket eredeti környezetükből magára vállalta a felvigyázó szerepét. A szándékai még érthetőek is, ellenben a kivitelezéssel még akadnak itt-ott problémák. A közelemben tartom még őt egy darabig, a karjaim közé vonom őt és elveszek abban a szeretetben, mellyel a végtelenségig imádom ezt a kislányt. Lehet, hogy vágyom a kettesben töltött időkre a férjemmel, noha sokáig távol sem szeretek maradni Josietól még akkor sem, ha tudom olyan helyen van, ahol jól érzi magát. Fontos részévé vált az életemnek, az egész lényemnek, akire ha ránéztem, őszinte boldogságot éreztem, amire könnyen rá tud szokni az ember lánya, ha már megtapasztalhatta milyen hatást is vált ki belőle. Mindezek ellenére összeszedem magamat, egy nagy puszival és nehézkesen, de elengedem őt, mert ismerem már magamat jól. Ha két perccel tovább ölelgetem Josiet, akkor innen ma nem megyünk sehova. Márpedig ezt az estét kár lenne kihagyni.
A lányunk már az apukájával együtt érkezik vissza, de az arca nem tűnik valami túl boldognak. - Ne haragudj, meg mertem volna esküdni, hogy a fürdőajtót hallottam nyitódni. - értem itt Josie megjelenésére nála, ellenben a kapott megjegyzés hatására végigmérem magamat.
- Elhamarkodtam a döntésemet? Nem tetszik? - tartom el magamtól a ruhát, mert kezdek egyre jobban elbizonytalanodni vele kapcsolatban. Lehet még gondolkoznom kellett volna egy keveset, felpróbálni azt a halvány citrom árnyalatút, ami a másik választásom lett volna, mert most már minél többször fut végig a kezem a csipkés ruha anyagán, annál inkább érzem úgy, hogy egyre több vele a baj. Erre viszont még ha valahol zavar is és fejben eljátszom a gondolattal, hogy újra feltúrom a egész szekrényemet valahogy nehezen tudok koncentrálni, mert a kíváncsiságom a legnagyobb úr a tulajdonságaim között és könnyedén leszek részese egy olyan témának, amit egyelőre még csak próbálok felfogni. Vagyis próbálnék, ha nem azzal lennék elfoglalva, hogy finoman oldalra biccentett fejjel, államat a pulton megtámasztva mérjem fel Jake egy szál törölközővel eltakart látványát. Aprót szusszanok, közben az arcvonásait figyelem, ahogyan kérdez valamit az öccsétől, de egy szót sem értek belőle, mert a tekintetem ajkainak mozgásáról a vállára kalandozik, majd egy lefelé vezető utat jár be. Kívülállónak érzem magamat ebből, szinte már feltérképezem őt, elmosolyodva, az én kis ábrándomba ragadva, amely egészen addig tökéletesen elvarázsol, amíg meg nem hallom a nevemet meg egy felém szegezett kérdést, ahogyan Dorian afelől érdeklődik, hogy minden rendben van-e velem? Miért ne lenne? A legnagyobb rendben vagyok.
- Akarom.. - bököm ki az első szót, ami csak eszembe jut, mire feleszmélek, hogy ezt hangosan is kimondtam.. - mármint akarom a vlogot. Ez teljesen jó ötlet, az pedig még jobb, hogy te értesz hozzá. Vagyis nem pont te, bár lehet te is, csak hogy ismersz olyat, aki jártas ebben. - mutatok Dorra enyhén elhadarva kezdeti zavaromat, közben pedig egy poharat szedek elő, hogy hideg vizet töltsek magamnak. Lengébb ruha kell, kevesebb ruha. Ah, miért nem maradtam a törölközős ötletem mellett?
- Ja, tényleg elég ügyes, láttam pár munkáját, én meg örülök, ha a telefonomat tudom kezelni, szóval velem nem járnátok jól. - elröhögi magát és én is jót mosolygok a poharam pereme felett, de a hideg vizet inkább az arcomhoz tartom, mintsem arra használom fel, hogy a szomjúságomat csillapítsam vele.
- Beszélek vele még ma, aztán ha akarjátok, összehozlak vele titeket egy találkozóra. Egyszerűbb, mintha én közvetítenék sületlenségeket. - ajánlja fel, amelyre egy egyszerű egyben némiképpen lelkes 'ühüm' hagyja el ajkaimat és direkt próbálok nem beleesni az előbbi csapdába.
- Várunk még Jake, ha nem sokáig leszel. Bár itt még rúzsfoltos vagy.. - kezével Dor a saját arcán mutat rá a területre egy jó nagy mosollyal az arcán bátyja figyelmetlensége miatt. - Csak akkor kérek egy papírt meg egy tollat, mert kaptam egy hosszas listát mit kell vennem otthonra és érzem, hogy egyre inkább tűnik el az agyamból az információ. - jegyzi meg gyorsan, én pedig magamra vállalom ezt a szerepet, de még kifelé menet egy lopott pillantást vetek a férjemre. Őrülten egy szerencsés nő vagyok!

Will you be my girl?

Jake & Maddie

Nem vagyok híve a báloknak, és magamtól nem is mentem volna el, még akkor sem, ha a jó ügy szolgálja. A kórházi munkaóráim lecsökkentek, és már nem űzöm úgy az ipart, mint néhány évvel ezelőtt. Az életem megtelt célokkal, és fontos emberekkel, már nem számít, ha nem jön össze egy nívósabb műtét, vagy nem utazhatok el egy konferenciára. Egy időben még el is gondolkodtam rajta, hogy be kellene fejeznem a pályafutásomat, mint neurológus, de más érvek ott tartottak, és nem bántam meg, csak más rendszer alapján léteztem. A család előkelő helyen szerepelt a képzeletbeli listámon, és mióta apuka lettem valahogyan eme szerepkörök körül forogtak a gondolataim. Jobban éreztem magam, ha nem hagytam ki egy óvodai előadást, ha Maddie mellett lehettem, ha rúgott a fiúnk, ha szükségét érezte, hogy velem legyen. A hivatásom immár csak egy szakma lett, és szerettem gyógyítani, de többre tartottam az otthon, hármasban (lassan négyesben) elköltött időt. Minden bizonnyal őrültnek tartanak azok, akik hasonló berkekben mozognak, mint én, de sajnos annyi minden játszott közre, hogy ne érezzem magam teljes embernek a szakmámmal együtt, hogy bátran kijelenthetem…most már teljes életet élek, és senkivel nem cserélnék. Megnyugodtam, hogy a sors nekem is tartogatott még jó lapokat, és élvezem is minden egyes pillanatát, néha áldozatokat hozva, mint a mai este. Maddie nagyon el szeretett volna menni, ki tudja, hogy már mióta nem mozdult ki a házból, a második terhessége sokkal jobban megviselte eddig, mint a Josie-val átélt várandósság, azonban a kislányunk mellett esély sem lett volna, hogy a praxisát rendesen vigye. Örültünk, ha sikerült egy hétköznapot segítség nélkül megoldani, mindenhol időben megjelenni, és teljesíteni az elvártakat. A drága feleségem sosem panaszkodik, de azért mostanság meglódult a képzelete, és az igényei is megnőttek, de be tudom annak, hogy nem mehet sehová, és annyi időn keresztül mások érzelmeivel, és problémáival volt elfoglalva, hogy ennyi”lazítás” belefér a történetbe. A cipőkről nem teszek említést, de mielőtt bejutnék a fürdőbe, azért égnek emelem a szememet, és az ádámcsutkám is ugrik egy nagyot. Minek kellett szétpakolnia a választékot, ha még én magam sem jutottam el zuhanyozni, és Dorian még nem hagyta el a házat…bár abból kiindulva, hogy sosem érünk oda időpontra az orvoshoz sem mindig, akkor ma este nem illene késni, mert elfoglalják a helyünket, aztán meg hallgathatom, hogy mennyire trehány vagyok, és elrontom a közös esténket. Sosem tudhattam, hogy melyik énjével találom szembe magamat, de igyekeztem türelmes férj lenni, akinek egyáltalán nem jelent gondot, hogy már jó ideje nem feküdt le a szerelmével. A libidóm ingázik, és csak a kezem marad, mint hűséges barát, de már nem bírom sokáig, kinek hiányozna, hogy újra kelljen tapétázni? A fürdőben lenne egy kis idő magamra is, de még szinte ki sem lépek a kabinból, máris hallom az ajtón kopogtató angyalkát, aki tesz róla, hogy egyetlen percig se legyek önző disznó. A törölközőt még sikerül megkötnöm a derekamon, aztán kitárom előtte a nyílászárót, hogy meg tudjam fogni, és behajthassa rajtam a pusziját még az indulás előtt. Kissé mérgesen emelem fel és csatlakozom a másik két jómadárhoz a konyhában, amikor feltűnik, hogy mindenki engem néz.
- Nem lehet, hogy mostanában csak rossz a hallásod? – évődöm egy kicsit a nejemmel, és szorosan tartom a hercegnőmet is, de aztán a pillantásom jobban szemügyre veszi Maddie outfitjét. – Nekem tetszik, de a rózsaszín annyira nem illik hozzád, olyan habos-babos, és te szívem sosem voltál az. – jegyzem meg neki, mire a szemem sarkából elkapom Dor arckifejezését. Feltűnően nem fog megfulladni, de ott az a kósza mosoly, és ebből tudom, hogy neki is lehetett része hasonló párbeszédekben odahaza, ha arról volt szó, hogy elinduljon bármerre is Raeval. Eszembe jut éppen, hogy mivel foglalatoskodtam korábban, és erről meg is kérdezem a testvéremet. A vlogot már egy ideje tervezzük, a kutyák lettek a másik hobbink, amúgy is családtagok, de már annyi van belőlük, hogy ketten sem bírjuk, ezért be kell segítenie a másik két Lesternek is.  Nem vagyok egy agytröszt, ha a számítógépekről van szó, így jól jönne a segítség, amiről Dor tájékoztat is. – Na, akkor légy szíves szólj neki, aztán megihatunk nálatok egy sört a hétvégén. – sóhajtok egyet, és leteszem a csillagot, de Maddie olyasmit szól be, ami nagyon nem odavaló. – Akarsz? – vonom fel kérdőn az egyik szemöldökömet, és most látom rajta, hogy mennyire másképpen viselkedik, mint aki fel akar falni a szemével. Érdeklődően köszörülöm meg a torkomat, hogy felhívjam magamra a figyelmét, de az nem megy olyan könnyen, mert egyből egy semleges terepre tévednek a kékjei. – Aha. – bólintunk rá mindketten, de nekem már ott bujkál a szám sarkában az a kárörvendő mosoly. – Szerintem mehettek is. – biccentek a tesómnak, és nem foglalkozom azzal, hogy Maddie a vízért menekül. Összeszedem a táskát, és én magam kísérem ki őket, de azért nem rest az öcsém is kontrázni. – Jó dugást…párdon bálozást. – kacsint rám, és már úgy kell kitolnom őket az ajtón keresztül. – Vigyázz a lányomra, mert nem marad virágod. – kiáltok utána, és behajtom az ajtót a tokjába és egy szekundumra nekidőlve veszem fel a menő pasi álarcát. Nem igazán hat meg az előbbi papír, amire végül nem került fel semmi, mert mielőtt kijutott volna az eszközökkel, én leléptettem a bagázst. Reménykedem benne, hogy nem fog csalódni, ha visszaér. – Nos, sajnos már elmentek a többiek, drágám. – túrok bele a hajamba, és megkerülve a pultot sétálok elé, egy kis távolságot hagyva. – Mi is tetszett neked annyira az ötletemben? – kérdezek vissza, és szemérmetlenül a száját fixírozom.

megjegyzés, link, stb. | ⚶

.

+18 Mire sikerül a lányunkkal közös megegyezésre jutva elkészültnek nyilvánítani magunkat kicsit úgy érzem magamat mint aki egy vesztes csatát vívott mégis győztesként jött ki belőle. Elegáns elégedettség és óvatos siker keveréke ez aminek csak rejtve örvend az ember lánya nehogy a végén az ellene forduljon. Én megértettem hogy szeretné az összes játékát megmutatni Hannahnak, jóllehet felváltva tartottak egymással pizsama partikat így nem csodálkoznék ha mindkét kislány kívülről dalolná mi található a másik szobájában. Ugyanakkor én magam is voltam kislány, átéreztem ezt a dilemmát és még a mai napig hallom Mrs. Linard kérlelő hangját ahogyan a szobám ajtajában azt hangoztatja: Maddie kis angyalom, ne hozd el az egész szobádat, úgyse fogsz mindegyikkel játszani. És bár megmakacsoltam magamat megannyi fáradhatatlan alkalommal, ettől még a végeredményen nem változtatott, hogy igaza lett. Legtöbbször neki kellett összepakolnia és hazacipelnie a ragaszkodásomat előidéző felesleges játékokat, míg én abba az egy rongyosra használt medvébe kapaszkodtam, amit a legelsőként is a kezembe vettem. Lehetett bármennyi baba körülöttem azt a plüsst az égvilágon semmi sem múlhatta felül, ahogyan Josie esetében azokat sem amelyek éppen a szívéhez nőttek. Úgy gondolom ezt érezhette Mrs. Linard is és ha most látná milyen alkukat kell kötnöm a kislányommal a haladás érdekében, bizonyára képtelen lenne letörölni az arcáról azt a szívemnek oly kedves mosolyt.
A férjemmel töltött este ígérete most minden pillanatomat megédesítette és nem meglepően türelmetlenebbé tett az indulásunk iránt. Hétköznapjainkra évek óta a hármasban eltöltött idők voltak a jellemzőek és nagyon ritka alkalommal tudtunk úgy igazán időt is szánni egymásra, habár legjobb tudásunk szerint igyekeztük megtalálni a módját, hogy ez működjön. Ma úgy éreztem megállíthatatlanul haladtunk a célállomás felé és bár a készülődés velem mostanra egy kész túlélőműsorrá vált, de még reménykedtem, hogy nem volt minden teljesen veszve.
Dorian készülődése után én is útnak indítom Josiet, hogy keresse meg az apukáját egy gyors búcsúzkodásra, de amit cserébe kapok vissza az nem kevesebb, mint aljas támadás ellenem és az illető még észre sem veszi mit okoz ezzel. Én jól tartottam magamat. Türelmesen várakoztam a megfelelő alkalomra, ami olybá tűnt aligha akar elérkezni, de mindketten hősiesen vettük az akadályokat. Ez viszont éppenséggel az a pillanat, amikor minden gondolatom, minden porcikám Jake Lesterre éleződik ki és átmeneti képzavart okoz nálam. Már nem érzek sértettséget ha a ruhámról alkot véleményt melyet nem gondolnám hogy a megfontolt döntés vezérelt. Kényelem az elegancia felett? Meg nem tudnám mondani, de bármilyen magyarázattal ki tudok békülni ha ez egyet jelent azzal, hogy perceken belül kicsomagol majd belőle.
Magamban mosolygok és az ajkaira koncentrálok, magamba iszom a látványát, a szívem pedig olyan heves ütemet dalol mellkasom fogságában, mintha most találkoznék először ezzel a férfivel ilyen hiányos öltözetben. Pedig a türelmetlenül járkáló kislányunk és a növekvő pocakom pont az ellenkezőjére utal. De a mai napig csodálom ezt a férfit, szeretem, ahogyan csak egy másik személyt lehet és szerelmes vagyok belé évek óta egyre mélyebben. Mintha az együtt töltött idő csak még jobban ráébresztene arra, hogy milyen szerencsés is vagyok valójában.
Büszke vallomás lenne a részemről ha hangosan is megtenném, hogy teljesen elvesztettem a beszélgetésük fonalát. Noha könnyen lebukok, ugyanolyan könnyedséggel mentem is ki magamat ebből a helyzetből amíg tollat meg papírt veszek magamhoz, hogy emlékezzek rá: még nem vagyunk egyedül, ezért nem ártana ahhoz méltóan viselkednem. Akarom őt. Mégis hogy mondhattam ki ezt hangosan?
Lépéseim még bizonytalanok ahogyan visszaindulok csúfos lebukásom tetthelyére, de nagy meglepetésemre már sem Josie, sem Dorian nincs ott, csakis a férjem. Az én csodálatos, egy szál törölközőben lézengő férjem.
- Szóval hazamentek, hm? - nyugtázom ezt, mielőtt bátorkodnék felnézni rá. A tollat és a papírt a pultra helyezem, azelőtt hogy a földön köthetnének ki, és a kérdését ízlelgetem magamban a látványa mellett.
- Nagyon tetszett, ahogyan felvázoltad az egészet. - mosoly költözik ajkaimra és teszek egy lépést közelebb felé. A csökkenő távolság hatására ruhám egyik vékony pántját lejjebb tolom a vállamon amit a másik is szorosan követ és miután kioldom az anyag cipzárját hagyom, hogy a szerinte habos-babos ruha a földön kössön ki.
- Beavathatnál még akár jobban is a jövőbeli terveidbe. - a rajtam maradt fehérneműbe és magassarkúba leszek úrrá a közénk ékelődött távolságon, de a folytatást már az ajkaira ejtem. - Legfőképpen azokba amiket velem viszel véghez. - mosolyom szélesebb ívet ölt fel, felsőtestére vándorolt kezemet pedig egy simító mozdulatsor következtében egyenesen a törölközőig vezetem le. A kék íriszekbe pillantok fel, az enyéimbe kihívás csillan és miközben egy csókot lopok az ajkairól a törölközőjét is egy könnyed mozdulattal megszerzem tőle, majd teszek egy lépést hátra a kezembe maradt anyaggal, míg a másikkal kioldom a felcsatolt hajamat.
- És hogy megválaszoljam a kérdésedet, igen, akarlak, de ahogyan észreveszem te is. - mérem végig őt pimasz módon felvonva szemöldökömet és hátat fordítva neki csatolom ki a melltartómat, melyet a ruhám mellé ejtek le.
- Tudod ugye, hogy nem szép dolog megvárakoztatni egy hölgyet. -  indulok meg a szoba irányába, noha ez nem jelent egyet azzal, hogy ne tudna visszatartani ha neki egészen más tervei akadnának velem.