Damian & Wyatt

it's time to get your shit together bro'

Négy nyomozó esett ki múlt héten a részlegünktől egy rosszul végződő rajtaütés miatt. A kórházban fekszenek, a munkájuk, pedig az asztalaikon feküdt a szétosztás előtt. A túlóráink száma jelentősen megnőtt, hogy közel pótoljuk a kiesett munkaerőket és vannak, akik az átlaghoz képest is többet zsebeltek be. Nem tartozom ezen mazochisták körébe, lelkesebben várom a munka végét, mint egy újabb megkezdett órát, ami közelebb visz egy becsavarodott munkaholistához és a jövő héten, két napra már tettem foglalást egy wellnes hotelbe, előzékenyen jelezve, előfordulhat egyetlen nappá fog rövidülni a röpke vakációm. Garnier, mert megérdemlem. A munkám maradéktalan végzéséhez szükségem van a pihenésre, az ellazulásra és hihetetlennek tartom mások mennyire képtelenek ugyanezt beismerni önmagukra nézően. Kell a szünet és nem a magánéletem elkerüléséhez a rendőrség berkeibe temetkezve. Két órája hívtam Damian-t, aki nem tudom hány órája önkénteskedik ismét a túlórázó osztagban. Első alkalommal nem vette fel a telefont, így sms-ben hívtam fel a figyelmét az utána hagyott hangposta üzenet mielőbbi meghallgatására és megjelöltem a találkozó idejét, pontos helyét. A zaklatására nekem sincs időm vagy arra a beosztásait ellenőrizgessem. Reggel beugrottam a lakására a számlák elintézéséért és mivel hűlt helyét sem leltem ott, az ott létének pár órás nyomait sem tulajdonképp, biztos voltam benne most is szolgálatban van. Azt csak ajánlottam mindezek mellé, hogy a korlátaival tisztában léve legyen bent és ne olyan állapotban, mint amilyenben pár nappal ezelőtt láttam. A felettesének rohadtul haza kellett volna küldenie.
A hamisítók, akik közel egy évvel ezelőtt kerültek fel a rendőrségi radarra, bármikor megérkezhetnek a helyszínre. A szemben lévő kávézóban várakozok Whitman-ra, aki már húsz perce késik. Az újságban lévő keresztrejtvényt a felénél meguntam, a kávém elfogyott a kikért croissanttal egyetemben, kedélyesen intek a pincérhölgynek, hogy szükségem lenne rá és ezúttal csak egy pohár vizet rendelek. Egyedül nem fogok bemenni. Ez nem egy akkora ügy kockára tegyem érte a seggem, mert a partnerem képtelen volt időben ideérni. Hálás mosollyal biccentek a kihozott folyadékért és a hölgy távozását követően előveszem a telefonomat egy újabb sms írásához. Az üzenet lényegretörően egyszerű lesz: „Hol vagy?” A pötyögéssel nem vesződök többet, a bejáratra szegezem a tekintetem és egy kisebb sóhajt préselek ki a tüdőmből. Ha ezt letudtuk meg fogom fojtani, de kezdek nagyobb késztetést érezni a megütésére. Több hasznom származik belőle. Nem szorul magyarázatra miért öl ennyi energiát a munkába, megértem, de eljutott arra a pontra, ami közel ott van, mint az öcsémé, akiről gondoskodni kell, mert önmagáról képtelen bizonyos esetekben.
Az üvegajtóra vetett pillantásom átvezetem az ablakra. Most gurul a porcelánbolt elé egy furgon, amiből négyen szállnak ki. Köztük a mi két emberünk. Tick-fuckin-tack.

wyatt and damian

shhhh... no one cares

- Gyerünk már, baszki – morgom a dudát nyomva. Kétsaroknyira vagyok, nem kapcsolhatom fel a rejtett villogóimat a kocsin, az akár az egész akciót elcseszheti. Késésben vagyok így is, azt hiszem már vagy húsz perce ott kellene lennem, ahol megbeszéltük Wyattel. Muszáj volt bedobnom még két kávét, már kezdtem egészen elpilledni egy kicsit. Harminchat órája vagyok ébren, de egész jól bírom. Tegnap két órát szüneteltettem a melót, míg elugrottam egy versenyre este, ahol sikeresen szétcsesztem a kocsim elejét, mert nem vettem észre, hogy ott az a kibaszott oszlop.
Na végre, haladunk. A gázra lépek, a kanyar után pedig hallom, ahogy az üveg az anyósülés lábánál az ajtónak ütközik. Tekintetem lesiklik, majd egy gyors mozdulattal le is hajolok érte. Az előző kortyok hatása már kezd teljesen elillanni, ami nem annyira jó, főleg így, vezetés közben még gondolkodni is van ideje az embernek, ami aztán végképp nem fasza. Ennek elkerülése érdekében le is küldök három kortyot az erős italból, majd fintorogva visszacsavarom a kupakot és ledobom vissza a „helyére”. A kocsim lassan úgy néz ki, mint a csatatér, ami mondjuk nem is csoda, mert ebben élek szinte az elmúlt két napban. Nincs kedvem hazamenni, ott minden túlságosan tele van emlékkel. A telefonom pittyegni kezd. Odakapom a tekintetem, észlelem a „hol vagy?” feliratot, de mégis hangsúlyosabbnak hat a háttéren mosolygó Lynette. Ó, hogy cseszné meg, ezt is le kellene cserélnem. Nincs rá időm, rohadt sok a meló, így hirtelen ötlettől vezényelve egy laza mozdulattal ki is hajítom az ablakon a mobilt. Egy kicsit azért idegesít, hogy már tényleg nagyon késésben vagyok, de az még jobban, hogy arra gondolok, hogy most se Chuck, se Lynette, se mobil, semmi az ég egy adta rohadt világon. Fantasztikus.
Öt perc múlva mivel megint dugó van, most már úgy döntök, hogy nincs mese, haladni kell. Gondolkodás nélkül felkapcsolom a szirénát. Velem aztán nem fognak kibaszni! Az autók félre is állnak, így végre szabad utam van a porcelánboltig. Azért a sarkon a szirénát ugyan lekapcsolom, a villogót viszont fent hagyom. Végül odaérek a megbeszélt helyszínre, leparkolom a kocsit egy kicsit arrébb és a kijelölt porcelánbolt felé veszem az irányt, de egyelőre nem látom Wyattet sehol, ami mondjuk elég jó, mert még csak telefonálni se tudok neki, hogy merre leledzik. A kirakatban megpillantva magam egy pillanatig elmélázom. Ez a sapka és a seb az arcomon simán elhitettetné bárkivel, hogy valami rossz bűnöző vagyok, nemhogy zsaru.
Zsebre dugott kézzel megállok az utca szélén, és szemlélődni kezdek. Hol vagy? Visszaírnám neki, hogy „én itt, de te hol a faszban vagy?”, persze, ha lenne mobilom. De így, hogy nincs, be kell érnem a várakozással. Nézelődök jobbra-balra, mikor aztán meglátom a kávézót és erre be is villan a fejembe a kép az SMS-ről, amit még pár órával ezelőtt küldött. Ja, igen. A Rosát mondta a találkozóra.
- Tudom, hogy késtem, dugó volt – emelem fel a kezem belépve a kávézóba, mikor meglátom Prestont, mintha önhibámon kívül nem értem volna ide időben. – De gondolom még időben vagyok. Egyébként nem is értem, ki a tökömnek kellenek ilyen hülye… porcelánok? – ingatom meg a fejem és egy félszeg mosoly ül ki a számra. – Egy dupla presszót kérnék.

Damian & Wyatt

it's time to get your shit together bro'

Húsz perc. Plusz egy, majd kettő és a harmadik után a zsebembe száműzöm a telefont, hogy véletlenül se legyen rálátásom az órára vagy folyton a képernyőt szuggeráljam a válaszáért. A nagy büdös semmiért. Az értesítésről nem csipog a kabátomba téve sem. Közel járok ahhoz a ponthoz áthelyezzem a székhelyemet a pulthoz, közel a pincérhölgy társaságához és elengedjem az ideszólító kötelességet. Szólhatnék Harold-nak is, hogy álljon rá a környék közlekedési kameráira és később kövesse nyomon a szemben leparkolt autót, a rendszámra, pedig szintén álljon rá a két fickóval egyetemben. Egyedül a verőlegényekkel szemben? Nem, köszönöm, többen ragaszkodunk az arccsontozatom mostani állapotához. Felhajtom a kiöntött ásványvíz maradékát és már épp gondoskodni készülnék az utánpótlásról, egyidejűleg a cseppnyi bosszankodásom csillapításával.
Ne feledd Wyatt, úriember vagy. Az évek alatt közel végtelen mennyiségű türelemre tettél szert. Ha belép az ajtón: nem lövöd le. A gondolatával sem játszadozhatsz el, tűnjön bármennyire is csábítónak, hogy a jelenetet újra és újra végigpörgetheted, amíg az asztalhoz ér. Higgadt maradsz, laza és kedvesen üdvözlöd jó barát módjára, mert tisztában vagy vele támogatásra van szüksége. Meg a f***t.
Az üveg túlfelén kiszúrom a kutakodó fejét és óhatatlanul szalad egy nagyobb adagnyi levegő a tüdőmbe, ahol kövér sóhaj alapanyagává alakul át. Leteszem a kezemben lévő vizes palackot, amiből újból tölteni akartam a poharamba és kényelmesen, ugyanakkor a feszültség levezetéseként fonom össze a karjaimat, miközben hátradőlök a székben. Megkapta az üzenetet, méghozzá mindkettőt. Mit nézelődik odakint? A helyemet nem hagyom el, végig ülve maradok és rajta tartom a szememet. Pocsékul fest és akkor konszolidáltan fogalmaztam meg a véleményem. A kávézó meglelésekor egy „végre!” felkiáltással egyenértékű félmosolyt mismásolok a képemre. Érdeklődéssel figyelem a bevezető útját, az üdvözlését, amit röviden csak egy biccentéssel viszonzok.
- Elragadóan nézel ki, Twist Olivér. A koszfolt hol marad a tökéletes álcához? – „és kedvesen üdvözlöd.” Nem baj, én sem lehetek mindig tökéletes… A nyájas hangvételű megszólalásom ellenére baromi pipa vagyok rá, ezért sem reagálok egyből a szavaira. Ráért, tehát ez is. Kicsit kifújom magam, a megjátszott mosolyt elhagyom és idehívom a kisasszonyt, hadd jusson kávéhoz Damian.
- Igen, még pont időben vagy. Nagyjából öt perce mentek be a boltba két pasas társaságában, akik inkább a te súlycsoportodba tartoznak és biztosan nem csak árut szoktak emelgetni. – a kondíciónk közötti nyilvánvaló különbség tetejében mindig is jobb szerettem kerülni az erőszakot, ha módomban állt és okosban megoldani a helyzeteket. A kétajtósok megemlítésével a tettrekészségükre is utalok, ami rá is jellemző ugye. Mindenkinek megvannak az erősségei és ez így van jól. Van, akinek jobban áll a monokli. Bár az ápolási részeket kifejezetten kedvelem.
És hogy ki a tökének kellenek a hülye porcelánok? A pincérnőre nézek a megválaszolása helyett és jelzem az új igényt, mellékletében a sajátommal, ami egy sajttortára irányul. Legfeljebb a hirtelen indulásban itt marad, addig meg marad a hétköznapiság látszata. Nem igaz?
- A telefonod lemerült? – megeshet és a lebaszást meghagyom egyelőre az édesanyjának. Van nagyobb bajom is a felnőtt fia nevelésénél és másra fordítom az energiámat, noha nem megyek el a jól látható jelek mellett. A lestrapált külsején felül is nyúzottnak tűnik az arca alapján, a pupillái mégis normális méretűek – mennyi dupla presszó van már a szervezetében?
- Ma érkezik egy szállítmányuk. Feltehetőleg a speciális festéket hozzák nekik Harold infói szerint. Jelezni fog, amikor látni fogja a furgont a környéken és utána mehetünk. Biztosan le lesznek kötve az átvétellel, tettenérés pipa. – a letartóztatáshoz fontos, nem hiányzik humbug indokkal kisajtoljanak egy óvadékot maguknak a vád, most szerzett bizonyítékokkal történő alátámasztását megelőzően. Sajnos jogilag is meg kell fogni őket, máskülönben sorra perelnek túlkapásért. Fasza a rendszer. A tájékoztatás idejére a boltra szegtem a tekintetem, de végül visszatalálok a képéhez.
- Különben hogy szerezted? – hm? Van sejtésem, elképzelésem, de hadd fejtse ki ő.

wyatt and damian

shhhh... no one cares

Csomó papírmunkám van még ezzel a sok üggyel, ami a napokban történt. Hihetetlen, hogy jóideje dolgozom már, mégis képtelen vagyok utolérni magam. Végül is, talán ha ez után az ügy után nekiülök még pár órára, akkor talán, de csak talán a végére érek.
De most nem tudok ezzel foglalkozni, mert ezek a szerencsétlenek porcelánt akarnak hamisítani. Irigylek néhány embert, hogy ekkora faszság pattan ki a fejükből.
Beérve a kávézóba tisztában vagyok vele, hogy késtem és talán még időm sem lenne meginni azt a kávét, de félő, hogy anélkül még akció közben is elalszom. Milyen szép is lenne...
Wyatt megjegyzésére elvigyorodok, majd lehuppanok a mellette lévő székre.
- Ugyan, nem kell irigykedni – sandítok rá oldalra, aztán megdörzsölöm a szemem, mert most már kezdek tényleg kurva fáradt lenni. Már azt sem tudom, hogy az előbb leküldött alkohol élénkít vagy pont az ellenkezőjét éri el, de reménykedem az előbbiben.
Látom Wyatten, hogy ideges, de próbálja leplezni nagyjából, olyan jól azért mégsem sikerül neki.
- Ideges vagy? – emelkedik fel az egyik szemöldököm. Ha valóban így van, sejtem, én vagyok az oka. Nem mondom, azért hálás lehetek neki, az elején még próbálkozott felhúzni, de folyton ellenállásba ütközött, így azt hiszem, feladta. Tisztában vagyok azért vele, hogy nem vagyok a helyzet magaslatán mostanában.
- Király, akkor rám marad a piszkos munka... megint – vágom rá, bár normál esetben nem tenném, valószínűleg kezdi elérni az alkohol a megfelelő szintet. Úgy egyéb esetben nincs bajom azzal, ha úgy adódna, nekem kell elvégezni a bunyózósabb részét a dolognak. Most nem sok energiám van, nem biztos, hogy felül tudok kerekedni, ha úgy van.
Fellesek az érkező pincérnőre, normál esetben végig is mérném, de jelen helyzetben a hátam közepére sem kívánok egy nőt sem.
- Hát... meglehet - vonom meg a vállam, mert azt igazából nem annyira szeretném az orrára kötni, hogy épp pár perccel ezelőtt hajítottam ki a kocsi ablakán. – Kerestél? – könyökölök az asztalra, miközben a porcelánbolt felé tekintgetek. Aztán a pult felé, hogy mégis mikor hozzák már a kávét. – Lehetne egy kicsit gyorsabb a kiszolgálás? Nem érünk rá naphosszat – mondom kicsit hangosabban a kelleténél, hogy persze a kedves pincérnő is hallhassa. Ez ám a gyors kiszolgálás!
- Király terv – mondom érdektelenül, habár tényleg annak találom, a hangomon nem éppen ez hallatszódik. Sima ügy lesz, elkapjuk őket, aztán mehetnek egyenesen a dutyiba. Aki pocsékul nyomja, az így jár... Elővigyázatosabbnak kellene lenni és akkor nem lennének ilyesfajta problémák.
- Mit? – kapom Prestonra a tekintetem a hirtelen témaváltásra. Aztán hamar leesik, hogy az arcomon ékeskedő szépségre céloz. – Ja, hogy ezt – mutatok a fejemre egy széles vigyor kíséretében. – Egy barom azt gondolta jó ötlet kikezdeni velem. – Igazából én provokáltam őt, mire aztán nekem esett. – De az ő feje sokkal szarabbul néz ki, mint az enyém, egy percog se aggódj – mondom büszkeséggel a hangomban. Hát persze. Addig ütöttem, míg végül le nem szedtek róla. Teljesen elgurult a gyógyszerem. Nem mondom, volt bennem pia dögivel, és most tudom, hogy erre anyukám azt mondaná, hogy ez semmire sem kifogás, de én nem is ezért mondom. Tudom, hogy Wyattől rosszalló pillantást kapok majd most is, ahogy azt is, hogy próbált rábeszélni arra, hogy találjak valami életcélt magamnak, de baszki! Könnyen beszél mindenki.
Idő közben végre ideér a kávém is, meg Wyatt sajttortája is. Odabökök egy nagy „köszönömöt" a nőnek, majd egy kis cukrot teszek bele és aztán egyszerre lehörpintem.
- És akkor mi is a pontos terv? Most akkor bemegyünk a boltba és... – Ó baszki. Fogalmam sincs a pontos tervről! Jobb lesz tisztázni, mert nem biztos, hogy jó ötlet lenne elcseszni az akciót. Wyatt egészen biztos letépné a tökeimet miatta, na de... végül is nincs is rájuk nagyon szükségem mostanában.