Tele van mindennel a fejem, és Chase szavai kavarognak benne leginkább így kell valami ami kellemesen kikapcsol hogy ne erre gondoljak, és a veszekedésre amit megint lerendeztünk. Nem élvezem a vele való küzdelmet és végtelenül fáradt vagyok. Fáj minden egyes porcikám, és.... fájdalom. Tetoválás. Hm, ideje volna felkeresnem Dominique-t. Hm, lehet ezt fogom tenni, és viszonylag hamar meg is tudom hogy hol van a szalonja. Ezek szerint kinőtte a régi helyét, és egy nagyobba ment át, ez végül is jó hír. Az élet nem állt meg amíg bent voltam, és számos mintám akad már, de valami kell még. Akarom hogy fájjon, és inkább a testem fájjon mint az hogy mindig vitába fullad minden.
Fekete farmert vettem fel, edzőcipővel, oldalt lelógó lánccal, amire a pénztárcám van erősítve. Egyszerű szürke atléta, és egy ing felette. Teljesen átlagos, és beleolvadok a tömegbe. A hajam szabadon, világosbarna szemeim előtt napszemüveg.
Odaérek a szalonhoz, és belépek köszöntve az ottlévőket, és pillantásom igen hamar megtalálja akit keresek.
- Dominique? - szólítom meg, és talán a hangom lehet ismerős, mert eléggé megváltoztam az elmúlt évek alatt.
- Emlékszel még rám? Kirill vagyok - lépek közelebb hozzá apró mosollyal.

Ritka alkalmak egyike volt, hogy úgy döntöttem meglátogatom a tetoválószalont,  csak lecsekkolni minden rendben megy-e. Alapjába véve eléggé időhiányban voltam hetek óta, így nem tudtam aktív tagja lenni a társaságnak, de mindent megtettem azért még így távolról is, hogy a hely elegendő reputációt nyerjen magának és hogy kellőképpen minőségi munkát adjon ki minden egyes tetoválóm a kezei közül. Meglepetésként ért mikor egy régi barát hangját hallottam meg a bejárat felől. Éppen varrtam egy huszas srácot, aki szeretett volna kemény külsőt magának, ha az Isten már nem áldotta meg a számára annyira hőn áhított vonásokkal. Halálfejek a lábszáron, kések és pisztolyok a karon.. valószínűleg sosem fogott a kezében még körömvágó ollót se, nemhogy fegyvert.
- Mindjárt visszajövök - néztem rá a vendégemre, aki csak hanyag fejjel bólintott egy aprót aztán nekiállt telefonozni. Lassú léptekkel környékeztem meg az ismeretlennek tűnő ismerőst. Az idő elbánt vele is, ha nem szólalt volna meg, sose leplezte volna le magát. De megtette. Lehúztam magamról a kesztyűmet, amit csak higiénia érdekében erőszakoltam rá minden dolgozómra és magamra is, majd még közelebb léptem hozzá.
- Kirill - lett széles a vigyorom, majd szokásomhoz híven meginvitáltam egy szoros, rövid ölelésre köszönésképpen. - Régen láttalak erre. Megváltoztál - méregettem őt feltűnően, végigbámulva a feje búbjától a lábfejéig rajta. Mintha nem is az az ember állt volna előttem, mint hajdanán.. de én se úgy mutattam már, mint akkor. - Mesélj, mi járatban errefelé? Azt a maradék csupasz bőrfelületet is szeretnéd betakarni tintával? - kezdtem el viccelődni mit sem tudva a céljairól. Régi jó barátom volt, eszem ágában se lett volna pénzt kérni tőle bármiért is, így megérős üzletnek számított, ha hozzám járt varratni.

Úgy tűnik nem én vagyok az egyetlen aki a szalont vette célba, és mikor belépek a helységbe a kedvenc tetoválóm görnyed egy srác felé aki a kisujjamra se lenne elég, de keménycsávónak akar látszani, így marad hagyományos kettősnél. Testépítés, és tetoválások. Milyen szánalmas.
Valahogy már nem tudok az ilyenekre poénosan tekinteni mióta öt hosszú év eltelt, és megtudtam mennyire kemény is az a világ, de azt hiszem ezt Dom-nak sem kell bemutatni igazán. Elmosolyodom ahogy feláll a srác mellől hogy hozzám lépve üdvözöljön, és megöleljen.
- Még mindig én vagyok - lapogatom meg a vállát ahogy átölel, és ahogy elhúzódom tőle alaposabban is megnézem magamnak, hiszen rajta is mindig egyre több a minta és a tintás felület. Akár csak rajtam, és sok mindent ő csinált, aztán sok mást a börtönben szereztem, de még mindig ő a kedvenc tetoválóm, és a tűt érezni a bőrömön nagyon is kellemes élmény.
- Történt egy és más, kicsit kivontak a forgalomból az utóbbi időben, de majd elmesélem - villan aranybarna tekintetem a telefonozó kis lúzer felé, nem kell hogy másik is hallják mit akarok mondani, mert valakivel kell beszélnem, és szükségem van társaságra. Olyanra, aki megért és nem ítél el mint Chase. Ő nem érti azt a világot amibn éltem évekig.
- Nanáhogy! Igazából azt reméltem hogy szabad leszel, de látom pörög az üzlet. Sok van vissza? Ha nem, akkor megvárom... - intek a páciens felé, hiszen nem akarom hogy miattam abbahagyja, de szükségem van erre. A tűre és a társaságra és szerencsére nem kell sokat várnom hogy eltűnjön a kis köcsög, miután lepengette a fél vagyont a művészúrnak és én fekszem fel az ágyra. A mellkasomon a lepke minta félkész. Éjszakai, halálfejes szender még bent kezdték el, de nem lett a lgjobb minőségű és takarásként felújítanám.
- Az az igazság hogy szükségem van a tű okozta fájdalomra hogy kikapcsolja az agyam egy kicsit. A szenderem szeretnám befejeztetni és rád bízom. Te mindig jól csinálod a dolgot - sóhajtok fel, ahogy meghallom a tű búgását.
- Mi a helyzet, Dom? Elköltözött a szalonod... - kezdek bele a társalgásba, mert érdekel hogy ment a sora eddig.

- Érzem én, hogy te vagy az. Csak egy Kirill Morrighan féle űzi ezt a fajta életmódot - görbül a szám széles mosolyra, miközben nekidőlök az íróasztalomnak, ami itt valamiféle recepcióként szolgál. Keresztezem a lábaimat és a karjaimat is összefonva pihentetem a mellkasom előtt. Igen, ez a tárgyaló pozicióm, vele szemben pedig csak egy felvett testtartás, amivel mutatom neki mennyire is nyílt vagyok a társaságát illetőleg. Érdekelsz, Kirill, hiszen olyan régen láttalak utoljára. - Általában nem én dolgozom az ügyfeleken, nagyobb csapatom van akik hosszú évek óta elsajátították a technikáimat meg belecsempészték a munkába a saját egyedi stílusukat is - dicsekedtem el a munkám gyümölcsével, hiszen valljuk be, huszonnégy évesen mégiscsak szép eredménynek tartottam hogy képes voltam üzemeltetni egy saját tetoválószalont, ami ráadásul még jól menő üzletnek is számított. Közelebb hajoltam a fiúhoz, hogy csak ő meg én hallhassuk, amit mondani szeretnék. - Viszont ez a srác embertelen árat fizet azért az ócska mintáért amit körülbelül húsz perc alatt teljesen meg is csinálok rajta. A nyomorultnak nincs annyi esze, hogy felmérje az itteni ár-érték arányt én pedig nem fogok tiltakozni, ha valaki konkrét fizetséggel keres meg - suttogtam a fülébe halvány mosollyal majd elhajoltam tőle és megköszörültem a torkom mintha mi sem történt volna. - Ülj le nyugodtan, igyál egy kávét, meghívlak - intettem az automata felé, hogy most az egyszer jószívűen ráköltsek pár dollárt, ha az évek során még ennyire sem futotta tőlem. - Megpróbálok  minél hamarabb végezni, hogy utána hozzád foghassunk, de ígérem nem tart tovább fél óránál - bólintottam aprót neki összegezve a dolgokat és figyelve a tekintetét, hogy egyetért-e velem, majd újból magamra vettem egy steril kesztyűt és elindultam visszafelé a "páciensemhez".

Felnevetek a szavaira, hiszen való igaz hogy belőlem csak egy de sajnos nem éppen ugyanaz aki voltam, mert kicsit azért elvadultam odabent, és nem a kinézetem, hanem a jellemem is. Ez a legnagyobb baja Chasenek is, de nem tudok vele mit kezdeni egyenlőre, mert idő kell mire feloldódok teljesen, és nem ütésre készen riadok az álomból. Állandó harc volt az életem és most furcsa a csend és a nyugalom.
- Miféle életmódot? Csak azt ne mondd hogy élvetvezetési tanácsadó is lettél menet közben - vigyorgok vissza, de csak szívom a vérét, ahogy ő is az enyémet. Elég sok időt töltöttem már el a kezei alatt és nem kevés pénzt hagytam itt, lehet hogy rajtam tollasodott meg ennyire, ki tudhatja ezt? Nekitámaszkodom a rcepcióspultnak és úgy hallgatom a szavait, aztán csak biccentek.
- Az szép. Nem kis mértékben fejlődtél amíg nem találkoztunk egymással. Büszke lehetsz magadra és a csapatodra. Amikor utánadkérdeztem, egyből tudták hol kell keresselek - teszem hozzá, mert nem tudtam elsőre idetalálni. A régi hely körül kérdeződködtem, és ott mondták hogy hol keressem. Ahogy közelebb hajol, felhúzom kicsit a szemöldököm, de aztán csak elnevetem magam.
- Most mit mondjak, idióták mindg voltak, vannak és lesznek is. Ha nincs tisztában a kereslet-kínálat aránnyal, magára vessen, észt nem lehet adni és ha lehetne se adnék. Minden rókagondolkodásomra szükségem lesz - válaszolok, mintha csak valami jó poént osztott volna meg velem. Aztán kávéval kínál amit elfogadok.
- Szóval érezzem magam otthon, értettem - szalutálok miután körbenézve megtalálom a kávámasinát, és szakértően körbevizsgálom, és lefőzök egy adag feketét.
- Csináljak neked is? - kérdezem ahogy felé nézek, mert ugye visszament befejezni a kis pöcsnek a mintáját. Alig várom hogy elhúzza a belét innen, és magunk maradjunk. Jó fél órát várok rá és mikor becsapódik mögötte a szalon ajtaja a félig üres bögrémmel birkózom éppen.
- Na végre. Azt hittem sose tűnik már el. Kitegyem a zárva táblát, vagy még nyitva vagy? - kérdezem hiszen eléggé későre jár már ilyen szempontból, de ő a főnök. Nem mondok neki ellent, ha már ilyen szívjóságból fogad.

- Oh tudod szabadidőmben megsegítem az embereket és próbálok mindenkit a boldog élet felé terelni - vigyorogtam rá kajánul, hiszen minden szavam fröcsögött a hazugságoktól. Kirill tökéletesen tudta mire vagyok képes, hogy ki is rejtőzik amögött az ártatlan kis tetoválóművész mögött.. hogy ezzel a pöcsfejjel ellentétben én nem azért varrattam késeket és fegyvereket magamra, hogy bevágódjak, hanem mert a börtönben megkövetelte az élet, hogy feltüntessem mit csináltam annak érdekében, hogy ha lehajolok egy szappanért ne érezzek aranyér vizsgálatot hirtelenjében.
Miközben ő beszélt én mosolyogva hallgattam őt, időközben természetesen odafigyelve tetoválva a fiút is, aki továbbra is unottan telefonozott, néha felnézve ránk és megforgatva a szemét. Esküszöm ha nem fizetne ennyit már rég kirúgtam volna a szalonból, de ezért a pénzért még ezt is eltudom most viselni.
- Ah, én nem kérek köszönöm, ma már túladagoltam magam koffeinnel. De ezek után egy szál cigire szívesen kimennék - pillantok rá egy másodpercre, majd folytatom ahol abbahagytam. Egyenletesen, odafigyelve húzok meg minden vonalat, ügyelve rá, hogy még ezt az olcsó és igénytelen mintát is képes legyek valami igényessé varázsolni ; bár lehet a selyemfiúnk inkább azt szeretné, ha mindez úgy nézne ki mint egy ügyetlen börtöntetkó.. kár, hogy a rossz embert kereste meg, mert én olyan munkát nem adok ki a kezeim közül.
Hosszú folyamat volt, mire valami pofásabbat csináltam az óvodás rajzból, de esküszöm még meg is voltam elégedve az eredménnyel. Nem úgy, mint ő.
- Ez nem úgy néz ki, mint amit mutattam - nézett rám idegesen.
- Nem, sokkal jobban - mosolyogtam rá magabiztosan.
- Így hogy fogja bárki is elhinni? - förmedt rám amire felvontam a szemöldököm.
- Tessék? - nevettem fel halkan.
- Mindegy. Itt a fizetséged - rázta meg a fejét és a kezembe nyomta a kötegnyi pénzt majd elviharzott. Már csak Kirillt figyeltem ahogy kinyitja majd becsukja utána az ajtót. Nem tehettem róla, nevetnem kellett.
- Zárj be nyugodtan. Aztán gyere, befejezzük a tetoválásod - helyezkedtem el kényelmesen a székemben, amiben már megfájdult a hátam a folytonos üléstől.

Felnevetek a gyenge és nyilvánvaló hazugságon ahogy az életvezetésről beszél, mert pontosan tudom mit tett, azaz hogy nem minden tetoválását hordja divatból mint én. A sok minta között előkerült azért a pókháló és egyéb apró de a hozzáértő szemnek beszédes mintázat is. Nem lógattam a lábam öt évig, és tudom hogy Dom tudni fogja, amin leeszem a felsőm és a szeme elé tárulnak a mintázatok is.
-Mert te aztán egy ilyen áldott jó lélek vagy, persze értem én, semmi baj - vigyorgok, hiszen még azt hinném a végén hogy eltévesztettem a házszámot és ez itt a jólélek ikertestvére. Az nem kell, én a régi barátomat akarom. Visszatelepszik a tetoválószékre és befejezi azt a kis szerencsétlent, én meg feltalálom magam és megismerkedek a kávéfőzővel hogy lefőzzek egy adag feketét.
- Hát jó, akkor majd cigizzünk egyet ha kész vagy - és addig nem is igen hátráltatom, csak leülök a recepciós pultnál található székre, mintha ide tartoznék pedig eléggé nem ide való vagyok, de a szék kényelmes. Elkávézgatok és megírok pár sms-t és üzenetet is amíg dolgozik de nagyon rondán nézek a reklamáló seggfejre. Nagyon szívesen megütném ha már itt tartunk, de nem lehet és Dom tudja kezelni a helyzetet nem féltem én őt. Kivárok, és aztán bezárok mögötte, kiteszem a táblát is. Visszafordulok.
- Segítek elpakolni aztán szívjunk el egy cigit, és utána felfekszem a műtőasztalra, jó? - ha belemegy akkor segítek neki törölgetni meg pakolni és új nejlont húzni az ágyra.
- Ezt a seggfejet! Mi volt a rajz amit felturbóztál? - kérdezem kíváncsian hiszen tudom jól hogy Dom minőségi munkákat ad csak ki a kezéből. Azért járok ide én is.
- Bocsi hogy csak így rád törtem, de most nagy szükségem van hogy érezzem a fájdalmat, és ne csak itt bent.... - sóhajtok ahogy előkotrom a cigisdobozom, és az üzlet előtt gyújtok csak rá ha kijött ő is. Nem tudom mit akarok pontosan, és most alaposan el kell terelnem a figyelmemet. A cigi vége felparázslik, és beleszívok. Röhej hogy a sitten szoktam rá, de nem olyan egyedi eset, szerintem sokan vannak még így ezzel.

Miután a férfi elment, csak halkan felsóhajtottam a szavaira és összegeztem magamban a történteket. Ritkán volt olyan, hogy bármelyik vendégem elégedetlenül távozott volna, hiszen mindig kihoztam magamból a legjobbat de természetesen voltak itt olyanok, akik nem ezt igényelték. Nem szívtam mellre, nem éreztem rosszul magam, szimplán fel kellett dolgoznom ezt a fajta kiviharzást és lekezelést. Ritkán tettek már így a kezembe pénzt, okkal, hiszen nem véletlenül nem akartam újra megtapasztalni milyen érzés. Mikor a kezedbe nyomnak egy köteget.
-Néhány ember nem érdemelné meg, hogy bármit is megtegyél érte. De a péénz Kirill, a pénz ebben a világban mindent megold, nemde? - néztem felé félmosollyal, ami most messze állt az őszintétől, de próbáltam magamnak is jó kedvet varázsolni plusz láttam, hogy a barátom is elég hirtelen váltott át valami sokkal rosszabb hangulatba a pöcsfej miatt. Nem akartam, hogy elszúrjam az estéjét, így is ismertem annyi ideje, hogy tudjam nincsen jól és nem azért jön tetoválni, mert csak szimplán szeretné dekorálni magát. Neki fájdalom kellett.
Ismertem ezt az érzést, hiszen a fele varrásom hasonló módon jött létre. Összetörték a szívem, hátba szúrtak, elárultak, nekem támadtak, magamra hagytak és egyről a kettőre már egy újabb minta keletkezett a testemen. Rengetegről tudtam volna mesélni, hiszen történetük volt, rengetegről pedig nem mert seggrészegen csináltam őket magamból kikelve. Bár  igaz az is, hogy egy tetoválóművész első számú szabálya, hogy csak olyan személyt szolgál ki aki a józan eszénél van, de a pééénz, a mozgató erő volt az, ami minden ehhez hasonló akadályt egyről a kettőre lerombolt. És ha volt pénz, akkor hopp, mintha már nem is léteztek volna szabályok.
De hisz ezt is megtapasztaltam testközelből. A pénzmosás még mindig ment a szalonon belül is csak titkos, őrzött hálózatokon keresztül amik teljesen elvoltak szigetelve még az esélytől is, hogy valaha felfedezzék őket.
Amikor felajánlotta, hogy segít, hálás mosollyal rápillantottam majd egy apró bólintással nyugtáztam a beleegyezésemet. Rám fért már az az egy szál cigarette.
Mikor kimentünk első dolgom volt hamar rágyújtani majd a falnak dőlve meredni magam elé.
- Egy halálfej volt. A világ legelcsépeltebb, legkevésbé egyedibb tetoválása, de a minta amit hozott felért volna egy óvodás rajzzal. Először megkérdeztem, hogy valamelyik kölyke csinálta-e azért kéri magára, hogy megmaradjon az emlék de már akkor végérvényesen megsértődött - nevettem fel az utolsó szavamra, ahogy rájöttem milyen hamar elszúrtam az esélyeimet, hogy olyan munkát adjak ki a kezeim közül ami tetszeni is fog neki. Őszintén, szerintem bármit csináltam volna ugyanez történik. Innentől kezdve pedig kit érdekelnek az alternatívák?
- Mesélj haver. Hisz tudod, hogy mi mindig mindent elmondtunk egymásnak. Itt vagyok - veregettem meg a vállát, teljes őszinteséggel célozva neki minden szavamat.

Alig várom hogy az kis gyökér kilépjen az ajtón és elhúzza a belét innen, mert csak útban van és nem akarom hallani a kárálását hogy nem tetszik neki. Ott egy kés, vágja ki aztán szevasz, le van a gond. Legalábbis magamban ilyeneket és hasonlóan kedves gondolatokat kívánok neki, így hát lassan más irányba kell terelnem az agyam mielőtt nagyon belemerülnék.
A szavaira keserűen horkanok fel, de teljes mértékben egyet tudok ezzel érteni hiszen a pénz elég erőteljes mozgatórugója ennek az elbaszott világnak.
- Nem, nem érdemli meg. Ami azt illti azt sem, hogy levegőt vegyen, és ebben a világban éljen olyan mérhetetlenül ostoba, és hát... Tudod mit mondanak? - vigyorodom el.
- A medúzák is agy nélkül élnek, ez néhányember számára reménysugár lehet - fejezem be a gondolatot és a kezébe nyomott pénzre nézek. Nem kevés egy szimpla tetoválásért és körülbelül a fele elegendő lett volna felárral együtt.
- A pénz beszél... és néhány idióta meg idióta marad nincs mit tenni - értek egyet. Mindent megold, eléggé. Felhorgad bennem a düh hiszen annak a kis pöcsnek is csak pénze van meg kurvanagy pofája, de minden istenre esküszök, aki létezik és ami nem, hogy meg fogja bánni. Rohadtul meg fogja érezni, milyen az amikor semmire nem megy a pénzével és nem azt fogja kérdezni senki hogy mennyit tud fizetni, hanem olyan helyre kerül ahol a nagypofája is kevés lesz hogy életben maradjon. Nem fogom hagyni magam, és mindenre kész leszek hogy a föld alá kerüljön hat lábbal.
Egészen ökölbe szorul a kezem, szóval inkább veszek egy nagy levegőt és kimegyek az üzlet elé ahol rágyújtunk. Kll most ez a kis nikotin és idegesen fújom ki a füstöt, de elvigyorodom a szavaira.
- Cöh, kész csoda hogy ez a minta eszébe jutott a kések és csillagok mellett. Utálom az ilyen kis díszbuzikat mint ez, akik azt se tudják melyik mit jelent és mire van.... - pöccintem le a hamut a cigi végéről ahogy a barátom komoly de érdeklődő arcára pillantok.
Dominique. Lehet hogy nem járunk minden másnap együtt edzeni, és bevásárolni de ettől még barátok vagyunk és tudom hogy számíthatok rá, ahogyan ő is ha épp elkélne egy Ököl.
- Pfff, seggfej - nevetek fel röviden ahogy elmeséli mire gondolt, de hát ha ő mondja elhiszem hogy elég gyér minta lehetett, és aki járt volna bent, tudná hogy azért ott is sok igényes munka készül. Én is azért nézek ki így, ahogy, mert bármi szart azért nem varrattam magamra.
- Jah tudom. Hálás is vagyok érte - mosolyodom el, ahogy leveszem magamról az inget. Feltárul a karom és az atléta kivágásában az öt vonalú pókháló az öt évet jelentve.
- Megjártam a poklot haver, szó szerint. Öt évem ment rá egy ügyre, amit el se követtem. Emlékszel Chase-re? Visszamentem hozzá de nehezen fogadta el hogy eltéptem a kapcsolatot öt éve érthető okokból, és most dühöng és vívjuk a csörtéinket hogy mi miért történt... - foglalom össze röviden, de szememben ott a fájdalom mögött a düh, a vicsorgó farkas aki csak kivár hogy mikor törjön ki.