MKét napja, hogy meggyörtörte a testem, és a lelkem Abigail, újra. Minél hamarabb ki kellett találjak valamit,hogy megszabaduljak tőle. Képtelen vagyok elviselni, ha ő akar uralkodni felettem, persze nem bírok magammal, és olyankor mindig elkattan bennem valami. Normális esetben, engedelmeskednem kellene, de nem tudok. Képtelen vagyok rá, nem képes megtörni, még ennél is jobban. Ritka a hozzám hasonló, aki tud szub és dom is lenni, ahogy a helyzet kívánja, de a szub oldalammal csak Eli találkohat, ha szeretne, ám manapság már egyre kevésszer, amit nem sajnálok. A magam módján el tudom intézni azt, hogy a saját akaratom szerint hódoljak a szexfűggőségemnek. Igen, az vagyok. A drogról lemondtam, helyette találtam mást, amivel elüthetem az időmet. Ez pedig elég ártalmatlannak mondható időtöltés. De az, amit Abigail tesz velem, sosem mondható ártatlan időtöltésnek. Két napja fekszem itthon, két napja Ryu viszi a klubot, képtelen vagyok ülni, a kilencfarkú megtette a hatását. Lázasan hánykolódom a párnáim közt, Ewrett néha bejön, hogy rám nézzen, lázat mérjen, és antibiotikumos kenőccsel kenje be a valagamat. Nem tudom,hogy megfog-e maradni a nyoma, azért erre mindig ügyelt Abigail, hogy a saját árujának ne essen akkora bántódása, ami maradandó kárt okozna a testemben. Mindig annyit kaptam, hogy a lelkemet igyekezett megtörni. Csak a lábaim vannak betakarva, egyébként kellemes meleg van a lakosztályomban. Utáltam a hideget mindig is, gyakran kellett hűvös szobában, vagy a padlón feküdnöm. Abigail emberei kanalaztak fel, és dobtak be az autóba, majd hoztak ide, hazáig, Ewerett mindegyiket megtudta volna ölni, már csak a nézésével is. A saját lábaimon akartam bejönni a villába, hogy Abigailnak ne adjam meg azt az örömöt, hogy megtörten lát. Minden egyes lépés szó szerint a seggembe mart, lehet, hogy nem kellett volna sétálnom. Miért kaptam büntetést? Mert Abigailnak nem sikerült az egyik üzlete, szerinte én tehettem róla, azért, mert nyomot hagytam az üzleti partnerének, miszerint a felesége megcsalja mással. Ez faszság! Mindenki tudta, tudja, hogy az a nő fűvel fával kefél, mert a férje egy impotens barom. Amint bezárult mögöttem az ajtó, elájultam. Ryunak nem szóltam, hogy az előző estét azért nem töltöttem itthon, mert Abigail hivatott. Az egész nappal átaludtam, biztos, hogy ő is járt mellettem, mert egyszer mintha tea illatát éreztem volna. A második éjjel már nem igen tudtam aludni, az első napom még könnyedén, mert kimerültem, testileg és lelkileg is. Gyógyszert és nyugtatót nem kaphattam, az orvosaim annó megtiltották, félő volt, hogy azokra szokok rá, a szer hiányában. Ezért, a fájdalmat is tűrnöm kellett. Pisilnem kellett, és fürdeni is akartam, viszont nem akartam Ewerettet emiatt ugráltatni, így magam indultam el a fürdő irányába. Csak hason kicsúsztam az ágyamról, szerencsére, minimalista berendezése van a helynek, így semmit nem vertem le. Amint lelógattam a kezem, az éjjeli őr világítás a fal mentén a földön, egyből fevlillant, kellemes kék színe bevilágította a szobát, így nem bántotta a szemem, és láttam hogy hova lépek. Most a szörnyen puha szőnyegre tenyereltem rá, feszült a hátsó felem, ahogy húzódtak össze a sebek. - Ezért ki foglak nyírni Abigail. Nem akartalak megölni sosem, de… már nem érdekel semmi. – morogtam magam elé a sötétben. A földön térdelve tornáztam fel magam állásba. Semmi ruha anyag nem volt rajtam, semmit sem viseltem volna el magamon. A helyzet az, hogy sikerült betámolyognom a fürdőmbe, és elintéznem a hólyagomat szorongató ügyet, kezet mostam, és a derekamat nekidöntve álltam a tükörképemmel szembe. Elgyötörtnek tűntem, de nem akartam annak látszani. Jól megakartam verni a most előttem álló Hudsont, hogy szedje össze magát, épp ezért hirtelen felindulásból betörtem a borotválkozó tükröt egy ütéssel. Vicsorogva pillantottam magam elé, csak egy kicsit lüktetett az öklöm, de még vitt az adrenalin, nem éreztem, hogy megsérült volna a kézfejem. Zihálva néztem a mozaik képek közt megjelenő megannyi képmásomra. Soha többé nem lehetek gyenge. Soha többé nem engedhetem meg annak a kurvának,hogy így elbánjon velem. Előtte, amennyire tőlem telik, eljátszom az engedelmest, de eljön az a nap, amikor vissza ütök, és nem kesztyűs kézzel fogok elbánni Abigaillel. A hosszú márvány asztalkába épített csapnak támaszkodtam, remélem nem ébresztettem fel senkit. Szapora légzésem csillapdott, és kicsit homályosabban láttam, ezt a sok tükörképnek tudtam be, meg… éhes voltam, utáltam éhezni. Mert rengeteget éheztem Abigail mellett.
- Mittudomén, fogalmam sincs.... - motyogom az egyik könyvelési tétel felett aminek az eredetét próbálom kinyomozni lassan két óráj hogy ki és minek rendelte meg, de már kicsit szét vagyok csúszva, és kezdem érezni hogy az elmúlt két napban összesen aludhattam öt órát. A klubbnak mennie kell, és mivel Hudson éppen használhatatlan ezért én helyettesítem. Őszintén szólva kicsit nehezebben tudok koncentrálni mert nagyon aggódom érte, de tudom hogy Ewerett vigyáz rá helyettem is, bár tőle sok dolgot nem várok el. Biztos vagyok benne hogy nem visz neki teát, és nem készít ebédet, pedig Hudson nem eszik meg akármit, és mélységes megtiszteltetés hogy az én főztömben megbízik, és megeszi. - Na jó, nem érdekel... - állok fel az asztal mögül, és kinyújtóztatom magam, mert egészen elzsibbadt a fenekem ennyi üléstől. Sokat jövök-megyek, többnyire ezzel is jár a munkám, és szeretem csinálni. Néha kínkeserves minden egyhelyben létezés de a klub könyvelése nem csinálja meg magát, és a szerződések, számlák nem írják alá magukat. Még szerencse hogy Hudson nekem is adott aláírási jogot, most jó nagy gubanc lenne ha nem intézkedhetnék. Persze, mindent gondosan vezetek, és jegyzek szóval pontosan meg tudja nézni mi történt itt a távollétében. Lesimítom a fehér öltönyömet, amit választottam ma és a fogason lógó kabátom felé vetek egy bánatos pillantást. Még legalább egy óra mire hazaindulhatok, hogy benézzek Hudsonhoz. Amikor nála jártam, épp mélyen aludt. Nem keltettem fel, kicseréltem a borogatást és hagytam neki teát, és váltottam pár szó Ewerettel is, aztán a klub elnyelt.
Végül két órával később jutok el odáig hogy felveszem a könnyű krémszínű kabátomat és kimenekülök az apró irodából hogy minden más egyéb kötelezettségemnek is eleget tegyek. Hazafelé megállok a boltnál és veszek ezt azt, ami már fogyóban van és egy szatyorral érkezem meg a htalmas házba, és könnyedén gurulok be a garázsba. Szerencsére hamar megtanultam vezetni és még nem okoztam egy balesetet sem, szóval azt hiszem jól csinálom. Odabent lepakolok, és a saját lakrészem felé indulok először hogy átöltözzek. Az öltönyt szépen fogasra akasztom, és egy gyors tíz perces zuhany után már fekete selyemnadrágot húzok fel, egy fekete köntössel. Amolyan itthoni viselet, és így indulok el vissza a konyhába hogy főzzek egy teát, és valami könnyű ételt. Számba veszem hogy mit szeret, és végül sült húst készítek némi zöldségesrizzsel. A teával együtt egy széles tálcára pakolom mindezt, és elindulok vele felfelé, Hudson szobájába. Nem találom az ágyban de a reccsenés elárulja hogy itt van. Leteszem a tálcát az asztalra és a fürdő felé indulok hogy lássam, mit művel már megint. Megállok az ajtóban és figyelem őt. Ahogy a márványba kapaszkodik, és a tükör ezer apró szilánkja landol mindenütt, és a márványt megfesti az ökléből szivárgó vér. - Mit ártott neked a tükör? - kérdezem végül ahogy karba fonom a kezeimet a melkasom előtt. Nincs panaszom a testemre, és rendszeresen edzek is, hogy meg tudjam védeni magam és bárkinek eltörhessem a kezét aki úgy akarna hozzám nyúlni ahogyan már nem lehet. - Gyere, hoztam neked vacsorát és teát. Meg ezek szerint mindjárt hozok fertőtlenítőt és vizes ruhát a kezedre is - pillantok a vérző felsértett kezére. Nem szeretem látni ahogy szenved és az még mindig egy kicsit jobb ha dühös, mert olyankor büntetlenül behúzhatok neki egyet ha a szavak már nem hatásosak. - Meg a klub ügyeivel akarlak untatni amíg eszel - teszem hozzá kis mosollyal. Többnyire udvarias, semmit mondó mosolyokat eresztek a nagyvilág felé, de abban semmi igazi nincs, csak amit az udvariasság és a tiszteletadás megkövetl. Nem, Hudson az igazi mosolyaimat látja, már amikor éppen figyel rám.
Megelégeltem, vége van, többet nem tolerálok semmit annak a ribancnak. Kezdem magam felhúzni még jobban és ha még inkább beleélem magam, félő,hogy valami következetlenséget teszek, az állapotom ellenére. Most pedig itt állok a tükör előtt és az öklömet figyelem, a belőle csordogáló vért, és a lelki szemeimmel szinte látom, hogy hasonlóan vörösre fogja befedni Abigail vére. Egyszer már öltem, nem éreztem bűntudatot iránta. Mondjuk, teljes tudatában sem voltam, de nem érdekel; most már nem állíthat meg senki és semmi. Csak legyek jobban és tudjak ülni, pont az ellenkezőjét érte el, nem behódoltam neki, hanem szereztem egy újabb emléket, amivel arra összpontosíthatok, hogy beteljesítsem a bosszúm méginkább. Emlék, amit sose felejtek el vele kapcsolatban. Valamilyen szinten ösztön lény voltam, csak az alapvető szükségleteim legyenek kielégítve és máris jobban kezelhető vagyok, de a receptet, a megfejtést sosem fogom senkinek sem elárulni. Most mégis, több érzés viaskodott bennem, az éhség érzetemet az adrenalin valamelyest elnyomta és megfeszülve álltam akkor is, amikor Ryu feltűnt a látóteremben. Ugrásra készen, mert először azt hittem, hogy Abigail jött ide, röhögni rajtam, gúnyolódni, de az én házamba sose tette be a lábát, ez volt az ő nagy szerencséje. Sejtette talán, hogy a saját felségterületemen, jobb ha vigyáz velem? Remélem. Ryura pillantva hamarosan felfogtam a szavait és megvonaglott kissé az ajkam. Hogy mit ártott?! Azt, hogy egy gyenge, egy magatehetetlen Hudsont mutatott nekem, aki képtelen túltenni magát a múlton, de most már nem létezik, összetörtem, egy sokkal szilárdabb Hudson áll előtte. Üvölteni szerettem volna, de az szerintem a gyengeség jele lett volna. Remegő orrcimpákkal szívtam be a levegőt, és Ryu felé léptem, egy lépés, majd még egy, és rámorogtam. Felé ütöttem, de megcsúsztam, és a lendület tovább vitt, ha nem fog meg, akkor a földre esem. Ha elkapott, az illatát beszívva kapaszkodtam a karjába, talán a zuhanás volt az, ami valamelyest kijózanított. - Nem vagyok többé gyenge. Az a Hudson gyenge volt. – szűröm a fogaim közt zihálva. A tükörképemre célzok és a megerőltetéstől Ryuba kapaszkodom továbbra is. - Milyen tea? – szusszanok végül halkan, fásultan. Elfáradtam, egy ekkora távtól is és attól is, hogy a fürdőbe még ripityára törtem a tükröt. Állítólag, ha hinnék a babonákban, hét év szerencsétlenséget jelentene, de az egész életem egy katasztrófa. Gyakran gondolkodom azon is, hogy nem kellett volna megszületnem. Akkor nem szenvedtem volna ennyit. - Ryu…? – elengedtem a karját, és belekapaszkodtam az ajtó félfába, de csak álltam itt, az oldalamat nekivetve az ajtóban. Fogcsikorgatva, magam elé pillantva sóhajtottam fel.- Saját kezűleg fogom megölni őt. Nem érhet hozzám többet így sem. – kihúztam magam, és komolyan pillantottam Ryura. - Húsleves is van? – Ryu volt az aki először megismertetett az igazi levesekkel, az olyan levessel amiben nagyon hosszú tészta van, és rengeteg hozzávaló. Felcsillant a szemem, és körbe reménykedve pillantottam rá, csak két , illetve három ember volt az életemben, akik előtt kevésbé szégyelltem, hogy gyenge vagyok, és az egyik itt állt velem szembe. Nem akartam telhetetlennek tűnni. Egyébként, lehet, hogy a munkában kegyetlennek tűnök, de azokkal az emberekkel, azzal a néhánnyal, akiket közelebb tudhatok magamhoz, velük sosem voltam az. Tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok egy konyhatündér, nem is leszek, nincs türelmem hozzá. Nem szóltam Ryunak, de reméltem, hogy segíteni fog, és odatámogat az ágyhoz. - Mi történt a klubban? – pillantottam rá a hason fekvésből, és még elvackoltam pár párnát a mellkasom alá. Hogy valamelyest ki legyek támasztva. Megpróbáltam a sült húst magam felvágni, de így ügyetlenebb voltam, fél kézzel, és gyanítom, hogy Ryu épp fertőtlenítőt meg tapaszokat keres a kézfejemre. Így várakozom, a körülményekhez képest, nyugodtan. Bár…sokkal , de sokkal szívesebben lennék a klubomban.
Kár is lenne letagadnom, aggódom Hudsonért így amint lehet megyek is haza hozzá. Számomra az jelenti az otthont ahol van, de tudom hogy számít rám és a bizalmát nehezen adta, így mindent megteszek hogy ne okozzak neki csalódást. A klubbot is tisztességesen viszem és átnézek mindent az utolsó centig és készletig, így jóval tovább tart, de legalább minden tiszta és minden rendben halad. Bárcsak így tudnám vezetni Hudson érzelmeit is, és könnyíteni tudnék a lelkén, mert nem érthetem mi zajlik benne. Én megszabadultam, és már csak ő van nekem, de ő még mindig hálóban vergődik, és azt látom most is, ahogy a fürdőajtóban állok, és őt nézem. A dühe... szinte érzem az indulatait, amik vezérlik, de mégis gyenge hozzá hogy ilyesmit csináljon. Szétverje a tükröt. Tudom hogy gyűlöli ezt. Én pedig azt a nőt, aki ebbe belekényszeríti minden egyes alkalommal. Ezer és egy nap tüzével gyűlölöm, mégis higgadt maradok, hiszen ilyenkor nekem kell lennem a víznek. A víznek, hogy lassan hűsítsem a forró tüzét, nehogy lángra kapjon. Vad vágy tükröződik a szemeiben és felém lép. Felkészülök az újabb kirohanásra de csak egy ütésre futja, és az sem sikerül jól, és ahogy viszi a lendület elkapom. Megfeszülnek az izmaim, de nem panaszkodom. Hagyom hogy kapaszkodjon és amennyire tudom át is ölelem. Orrába kúszhat az ismerős parfümöm, a Millione egyik divatmárkája de már nem olyan népszerű, én mégis ezért szeretem. Elég férfias, és elég markáns, de mégsem szúrós szagú hanem könnyed takarás a meztelen test felett. - Nem vagy gyenge, sosem voltál. Nem törtél meg Hudson, most sem fogsz. Mindig felállsz. Na gyere - kapaszkodom bele és egy nyögéssel talpra húzom hogy visszanavigáljam az ágyra, mert nem igazán kellene ilyen állapotban elmászkálnia. Mikor sikerül odaáig elnavigálni akkor válaszolok neki. - Zöld tea mentával és citromfűvel - válaszolok ahogy a tálca felé intek, amit közelebb is hozok az ágyra. - Hm? - emelem sötét tekintetem rá ahogy keresem a kis elsősegélyes ládát, amit már ideköltöztettem a szobájába az ilyen kis balesetek miatt, és hozok egy vizes ruhát is, hogy letöröljem a vért a kézfejéről, és ne koszoljon össze mindent. - Ha megtalálod rajta a fogást, a kezedbe adom a gyilkos fegyvert, megígérem - hiszen tudja, mindent megtennék érte, és megvédeném mindentől ha képes lennék rá. Leginkább viszont, éppen saját magától tudom megvédeni, így azért valamicskét mégis elérek. A húslevesem utáni érdeklődésére elmosolyodom. Halvány, őszinte vonás, általában csak ő láthatja vagy Eli, mások a professzionálisan üres mosolyaimat kapják. Egy magabiztos üzletember mosolyát, de az embert... nem látják mögötte és ez így van jól. - Még nincs, de negyed óra múlva lesz. Már fől odalent, de addig meg akartam nézni hogy vagy - húzom el a kezét, és letörölgetem, a nedves ronggyal, és fertőtlenítem a sebeket. Aztán eléteszem a tálcát, és segítek neki felvágni a húst. Gyors, precíz mozdulatokkal, majdnem egyforma méretűre. A konyhai gyakorlás ára hogy szinte már túlságosan precíz minden amit csinálok, és az ágy szélére ülök én is. - Minden rendben van. A bevétel hozza az átlagot, a pultosok tiszták és a biztonságiak is tudják a dolgukat. Nem volt pnasz, és nem volt gubanc sem. Holnap érkezik a beszállító az áruval, de majd átveszem és bepakoltatom a raktárakba. Az elmúlt két nap eseményeit összefoglaltam, és elküldtem neked mailben, ahogy szoktam - azaz hogy ki mikor hol, és mit csinált. Bevétel, kiadás, tervek és heti tervező. Megigazítom a takarót magam körül, ahogy figyelem őt. Nagyon markáns, jóképű vonásain olyan régi vendég már a gyűlölet és szenvedés, de megtalálom a módját hogy kiszakítsam ebből. Van egy remény sugár. - Hudson? Hallottál már Lopezről? Brooklyn területén tanyázik, és azt mondják öreg motoros a "szakmában" - szólalok meg halkan, hiszen ez is egy jó lehetőség lenne. Én el fogom mondani, aztán majd kitalálja érdekli-e.
Ha nem lenen Ryu akkor is elvánszorogtam volna az ágyig, csak tovább tartott volna, és valószínűleg Ewerett talált volna rám, a jó öreg, jó nem öreg, de tapasztalt veterán katona, aki cask fejcsóválva pillantott volna rám, egyedül ő az aki időnként megengedte magának, hogy ha hülyeséget csináltam, Kölyöknek szólított. De nem éreztem degradálónak, vagy bármi, ugyanakkor figyelt arra, hogy ne mások előtt szólítson így. Tudom, hogy fel fogok állni, mert sosem hagyom magam megtörni, és minden egyes szenvedés csak megerősít, megkeményít. Egyetértőn hümmögök a megállapítására, és amennyire tudok, segítek neki, hogy ne kelljen cipelnie, mert még ehhez is túl büszke vagyok, szerintem. Ha feladnám, bevallanám, hogy nem bírom tovább és átadnám magam a szenvedésnek, akkor megundorodnék magamtól. Örülök, hogy Ryu segítene Abigail ügyében, és tudom ,hogy mindent megtenne ezért. Nekem könnyű dolgom volt, őt nem fogta olyan szorosan a gazdája, mint engem, elég volt egy nagyobb összeget meglengetni előtte, meg egy olyan videót, amiben a nagy dom nőt két pasi aláz meg, és tesz vele amit akar, csorba esett volna a hírnevén és azt nem engedhette meg magának. Az arcom kitakartam a videón, ahogy Ryuét is, és így máris elintézték az elengedését. Vele könnyebb volt. Hamarabb szabadulhatott, és ennek örülök, tudom,hogy számos hozzánk hasonló ember él még a földön, de egy hasonszőrűn segítettem, és ez sokat jelent nekem. Ez is erőt adott ahhoz, hogy tovább kűzdjek. Emlékszem arra, amikor még én is látogattam őt a korházban az elvonó miatt, nem mertem itthon megreszkírozni azt a fajta gyógyulását, mert nem vagyok orvos, de tiszta ő is, öt éve legalább. Elfekszem az ágyon, az oldalamra fekszem, és megadón tartom oda neki az öklömet, végül is, úgyse hagyná annyiban, és szerencsére egyetlen üvegszilánk se tarkítja a kezem. - Megvagyok. – pillantottam félre, noha láthatta, hogy ha nem jön, lehet,hogy szétszedem a fürdő berendezését, bár… rá fért már hogy másképp nézzen ki, szóval nem ártott volna neki, hogy ha átrendezem. Az éjjeli szekrényen pihenő távirányítóért nyúltam, és a szoba szegőnél futó led világítás gombját megnyomva, kikapcsoltam azt, majd a plafon mentire kapcsoltam, hogy kellemesebb meleg fény töltse be a szobát. Fél kézzel elkezdtem enni, meg kell,hogy mondjam, ügyes vagyok benne, mert tudok jobb és bal kézzel is enni, írni , nem tudom,hogy mikor alakult ki ez nálam, de szerencsére nem akartak átreformálni mint sok más balkezest. Így viszonylag minden probléma nélkül eszek. - Fog érkezni a fenti részlegre egy nagyobb raklap óvszer szállítmány is, plusz; Elinek rendeltem egy csinos játékszert. Ha sérült a doboza, át se vedd azt, és küldesd vissza. Ha minden rendben vele, nyisd ki nyugodtan, és ellenőrzid. – vigyorodom el két falat között. – Majd küldesd el az irodájába, persze előtte csinosan csomagoltasd be, mintha… - gondolkodom- Bonbon volna, vagy ilyesmi, meg kell köszönnünk neki a korábbi meleg gangbang videót a tv-men. – az egyetlen személy, akivel ilyen szinten szórakoztam, az Eli volt, valahogy nem tudtunk leállni, és már nem is tudom,hogy melyikünk kezdte ezt az egészet, de jól esik szórakozni vele. Azt mondta, állítólag, ha sikerül jó meglepit találnom neki, végre olyan női gruppent hagy nekem, amit még magam se láttam. Kihívás elfogadva. Kutató pillantásom Ryu arcán állapodik meg, még a korábbi mosolya árnyékai fellelhetők az arcán, de ahogy komolyabb mederbe igyekszik terelni a beszélgetést, elgondolkodom. - Lopez, ő drogban és fegyverben utazik, előbbit utálom, a másikat meg Ewerett kapcsolatai által tudunk szerezni. Mit hallottál felőle? Tudod, hogy nem szeretnék bevonni plusz embert a magán hadjáratomba. Szeretném, ha feltűnés mentesen lehetne elintézni, úgy ,hogy én se bukjak bele. Az a rohadt videó pedig megköt. Ha meghal, nyilvánosságra kerülnek a felvételek. Tőlem nyilván nem fél, bár hallottam ezt-azt hogy mennyire kemény volt az elődjével. Egyébként, Lopezzel beszélnem kéne, hogy a klub környékén ne terjesszenek. – sóhajtva dőlnék hátra, de szisszenve könyökölök vissza az oldalamra, és megeszem a maradékot, miközben a következő szavaimon rágódom. - Ha sikerülne eltenni láb alól, megörökölhetném a státuszát, és pozítcióját. – nem akarnék emberkereskedői babérokra törni. Viszont, a futtatással több pénzt lehet keresni, és rengeteg magas rangú embert sakkban lehet tartani. Meggondolandó. Ha sikerülne, válaszút elé állítana az élet, haladok a magam útján, és a saját szvinger klubomat csinálom, vagy felkarolom azt is, és megreformálom a helyet? - Finom volt, Ryu köszönöm.
Még jó hogy nem vártam meg lent a levest, akkor most sokkal több romot kellene takarítani és Hudson ökle is rondább lenne, mint így. Szerencsére nem olyan mély, és nem ment tele szálkával meg tükördarabbal sem. El ne felejtsek egy új tükröt rendelni majd legközelebb ha fellépek az internetes áruházba. Most azonban az ágyba támogatom, ahol kényelmesen elfekszik, és tudom hogy a testi kínjai elenyésznek azok mellett, amiken nem tudok segíteni semmiféle gyógyírrel, csak annyit tehetek hogy mellette állok és biztosítom az itt létemről. Megadok neki mindent, ami tudok. Főtt ételt, kedves szavakat, egy bíztató mosolyt, orvosi ellátást amire képes vagyok, de sajnos nem vagyok mindenható. Nem tudom eltörölni mindet, pedig nagyon szeretném. - Akkor jó ha megvagy - mosolyodom el könnyedén, bár a lelkem kicsit sem könnyű és nem is lesz még egyhamar, de legalább az ő kedvéért, felvillantom ezt a gesztust. Nagyon nehéz, de tudom hogy most ezzel segítek a legtöbbet neki és már ez is nagyon nagy dolog hogy hagyja, hogy vele legyek. Ellátom a kezét, és aztán hagyom enni amíg visszapakolok a kis elsősegélyes dobozba amit nem is viszek nagyon messzire, az a jó ha Hudson közelében van, így ha kell bármikor érte tudok nyúlni. - Hai, inézkedek mindenne kapcsolatban. Oh igen, az elég emlékezetes jelenség volt, és remélem méltó ajándékot találtál neki. Majd szép díszcsomagolásba küldöm el neki ha hibátlan a csomagolás és nem sérült. Vettem, vettem - tárolom el az információt az agyamban hogy mire kell figyelnem majd. Nem tudom hogy honnan indult ez a játék a nővel, de tart és néha ijesztő mélységekig jutnak el ezek ketten, de valahogy szórakoztató és örülök neki hogy van mert azt jelenti hogy van még humoruk mindkettőjüknek és nagyra becsülöm Elit hogy ennyire törődik Hudsonnal. Nem mindennapi jelenség a nő. Leülök az ágyra, és türelmesen várakozom amíg eszik, és mindent a keze ügyébe adok amit kérhet esetleg és közben beszélek én is. A szavaira bcicentek. - Igen, ez igaz. Ám nem csak abban utazik. Ezek a legismertebb üzletei de sokkal messzebbre ér el a keze mint azt hinnénk. Lopez nem szörnyeteg azt mesélik. Úgy hallottam megveti az emberkereskedelmet és a prostítúció azon formáit amibe mi magunk is részt vettünk. Segíthetne neked. Ha Abigail meghalna, és nem lenne a videó.... nem lenne semmi ellened. A rossz sajtó egy dolog de nem lenne gyilkossági bizonyíték - teszem hozzá, hiszen ez lehetőség, nem kötelező élni vele, de hiszem hogy ebből még valami jó is kijöhet. - Másfelől, megbeszélhetnétek hogy a te klubbodnak nem terjeszt, cserébe némi személyes extráért. Úgy hallottam elég nagylelkű és korrekt a fizetős paratnereivel - egészítem ki és összepakolom az üres tányérokat és az evőeszközöket. Később beindítok egy mosogatást a gépen. - Igen, megörökölnéd. Jó lenne, mert egyrészt öledbe hullana az eddigi üzlete ami viszont nagyon durván száguld, és mégis kicsit meg tudnád reformálni... Abban a helyzetben... többé senki nem merne még fenyegetni sem téged - teszem hozzá, ahol komoly barna szemeimmel az ő kékjeibe pillantok. Próbálok a realitás talaján mozogni. Csak elmosolyodom, és pár percre magára hagyom hadd gondolkozzon, és egy apró leveses csészés tányérral jövök vissza, meg egy kanállal. A tálcán van még egy bögre, fájdalomcsillapító teakeverék ázik benne hiszen gyógyszert nem szedhet és nekem sem tanácsos, mert visszaeshetünk. A világért sem akarok. - Hoztam neked levest is, ha már hiányoltad. Nem olyan sok, de desszertnek elmegy - teszem le elé ezt is, és visszaülök az ágy szélére.
Igazából, úgy is tudom,hogy mondhatnék bármit, átlát rajtam, de így ha hamisan is, de megtudom Ryut is nyugtatni. Nem számít, hogy mi van körülöttem, ha megkapom a levesemet, amit ő hoz, mindig várom az ő ételeit, noha egy személyi edző által összeállított étrendet kaptam, az edzésem mellé, Ryu úgy vettem észre, hogy valahogy a napi kalória bevitelemre is odafigyel, és igyekszik változatosra készíteni a menüt, ezt-azt megváltoztathat, és egyáltalán nem bánom. Nélküle állandóan étteremben ennék, vagy folyamatosan protein shaket ennék csak, ilyen –olyan formában. Igen, a konyhában teljesen elvesztem, én csak ahhoz értek,hogy hogyan okozzak örömet a nőknek. Kicsit bő lére eresztettem a mondandómat, de olykor hajlamos vagyok rá, leginkább a hozzám közelebb állók közelében elengedni magam ennyire, mert ők megszokták, hogy néha ilyen is tudok lenni. Másrészt, egész nap itthon feküdtem! Bele lehet ebbe őrülni, és még tv-m sincs, a szobámban, mert nem különösebben szeretem, nem nézem nagyon; így minden egyéb mellékzönge nélkül feküdtem itt. Míg Ryu szavain gondolkodom, addig még az evésről is elfeledkezem, nem rágok, megfontolom amit mondott, ő azon kevés emberek egyike, akinek a véleményére adok. Egy kezemen is megtudnám ezeknek az embereknek a létszámát mondani. Siralmas, de legalább őket megbecsülöm, és ők is engem. A következő probléma, ha előre vetítem Abigail kiikatását, az –az ,hogy ki veszi át a helyét, ki lenne rá elég rátermett? Tudom, hogy ő is úgy került a mostani posztjára, hogy kiiktatta az elődjét. Bele kell törődjek, hogy ebben a szakmában ez már csak így megy. A hiú ábrándjaimnak már akkor véget kellett vetnem, amikor Abigail keményebben kezdett bánni velem, nagyobb figyelmet fordított rám, mint amennyi illendő, vagy szükséges lett volna. Eközben elfogyott az első adag étel. Rágok és eszek. Amikor magamra hagy a teára pillantok, idáig érzem az illatát, de nem iszok még bele, majd ha befejeztem az evést. Egyesek nem hisznek abban, hogy valójában mennyire jók a teák, vagyis… mennyi mindenre jók. - Vágjunk bele Ryu. – emelem rá sötétbarna, komor pillantásomat, és a levesemet kavargatom, hűlt már valamelyest, de nem eleget, és kanalazva még holnap is itt feküdnék, arra várok, hogy a levet lekortyoljam róla, a tésztát és a többit meg utána küldöm. - Nem tudok jobbat. – vakargatom meg a borostámat, már kisebb szakállam is nőtt, mennyi ideje fekszek itt pontosan? Egy hete? Megszámolni se érdemes, azt viszont tudom jól, hogy ezt is kamatostúl fogja visszakapni a ribanc. Nem félek tőle, volt az –az idő amikor még féltem tőle, de azok az idők már elmúltak, ha rá nézek, hánynom kell. Embertől nem éreztem még ennyire zsigeri undort, mint tőle. - Ha már eddig eljutottunk, és klubot is nyitottunk, ezen is túl fogunk lendülni, nélküled nem menne. – eltűntetem a leves maradékát is, és letörlöm az arcom a szalvétával. Jól laktam, kicsit feljebb húzom magamon a takarót, és szusszanok. - Fürdenem kellene, és szeretnék megborotválkozni rendesen. – vakargatom meg az arcélemet és reménykedve pillantok fel rá, igazából most tőle függök, hogy mit-mennyire enged meg. Elég határozott az ágyban fekvésemmel kapcsolatosan, ami azt illeti. - És…csak a fürdés…? – ficergek a takaró alatt. – és az itteni nappaliban akarok aludni, a nagy kanapén, ott legalább van tv és nem őrülök bele a teljes csendbe amíg te és Ewerett dolgoztok, helyettem is.- Ki mocorogtam az ágy szélére, és menni akartam, legalább át egy másik helyre, igazából levegőzni akartam, minden mást csinálni csak nem bezárva lenni itt. Szörnyű beteg tudtam lenni. - Keress kontaktot Lopezhez, nyilvánosan nem kereshetem meg, ki kell találnunk valami biztonságos megközelítési módot. Amivel nem tűnik úgy, hogy direktbe kerestem fel. –morfondírozok hangosan. Azért teszem ilyenkor így, mert legalább reagálhat más is, esetleg javasolhat is, gondolok itt arra, hogy Ryu igen fontos vélemény nyilvánítási forrás a számomra.
Teljesen mindegy mit mond, ennyi idő után már átlátok rajta és nem tud olyat mondani amit elsőre elhinnék és ismerem minden rezzenését, mert bár ő nem tudja de sokszor figyeltem őt csak csendben. Meg akartam ismerni, és meg akartam érteni őt, és ez valamelyest sikerült is. Most is tudom min túrázik az agya amíg ellátom a kezét, és tudom jól mit gondol. Nem akar szövetkezdni és kötődni senkihez, de néha nem árt a dolog és Lopez valószínűleg hasznos szövetséges lenne mert elég mocskos híre is van hogy eléri amit akar és nem hiába uralja ő a piacot, hosszú évek óta. Mint a pók a hálója közepén. Kivár, és nem moccan. Mindig csodáltam az ilyen embereket akik ennyire a helyzet magaslatán állnak, bár én nem hinném hogy valaha is ilyen lennék. Nekem van szívem, és érzéseim. - Belevágunk. Meg fogjuk oldani a helyzetet Hudson, máshogy nem lehet - mosolyodom el ahogy rápillantok, hiszen ő is tudja hogy érte mindenre hajlandó vagyok. Ha kell megverekszem érte, vagy megszervezem a találkozóit. Egy hivatalos rendezvényen könnyen össze lehetne hozni őket bár nem lenne a legjobb. Hm, de hát mindenki házhoz rendel néha.... El tudom intézni hogy beírjanak egy kamut. - Hamarosan, lesz egy privát rendelésed, házhoz mész zsórakoztatni egy magányosan élő, víg özvegyhez - mosolyodom el, hiszen el tudok jutni Lopezhez. Felgöngyölítem az odavezető utat. - Elég erős vagy hozzá? Na jó, nem bánom. Segítek. Aludhatsz odakint, megágyazok ott kényelmesen amíg fürdessz - odatámogatom a fürdőben, és leültetem amilyen finoman csak tudom. Nem kímélhetem örökké és előbb utóbb lábra kell állnia. Megnyitom a vizet, és amíg várja hogy meleg legyen és elég, kiviszem a párnát és a takarót. Odarakom a kapcsolót és beállítom a légkondit aztán visszatérek hozzá és beemelem a kádba félig. A kád peremére ülök le. - Megoldottuk Ewerettel. Megelepően jó csapatot alkotunk ami azt illeti - mosolyodom el, és az elektromos ablakokat lehúzom kicsit hogy érje friss levegő is. Tudom hogy utál beteg lenni, de hát ki szeret? Én lekopogom ritkán vagyok annyira oda hogy felkelni se tudjak, de évente ledönt a lábamról azért valami nyavalya. - Van hozzá kontaktom. Beindítom a gépezetet holnap reggel, és ... onnantól nem lesz visszaút. Bármit mond Lopez vagy bárhogyan is alakul, én mindenképpen itt leszek és ha kell magam húzom meg a ravaszt is - jegyzem meg halkan, mert nem öltem még embert, de képes lennék rá. Ha erre kérne, megtenném az istenekre esküszöm.
Tudom ,hogy ennyi idő után fél szavakból is ért, sőt a pillantásomból is. Nem tudom,hogy hogyan megy ez neki, de… lassan miután megszokta az itteni életet, az én életem szerves részévé is vált. Sok viszontagságon mentem át, azóta is amióta velem van, de ennek ellenére is kitart mellettem. S bár már nem vagyok drogos, és nem függök semmitől, semmi tudat módosító szertől, csak a szextől, mert erre is Abigail szoktatott rá, ahogy a rigolyáimat is neki köszönhetem. Nem mindegy, hogy mit veszek fel egy üzleti vagy egy kifutó fiús találkára, ahogy szinte betegesen tisztogatom a kezeimet, és senkivel se fogok kezet, és mindig amikor csak tehetem, minden aktus után azonnal lefürdök. Ez az én rituálém, így úgy érzem, mintha megtisztultam volna. - Ha megoldottuk, tudod mit szeretnék kipróbálni? Vannak a hazádban azok a vízesések, és alállni egy olyannak. Buddhista szerzetesek is csinálják ezt, megtisztulásnak nevezik, nem? – Ryu az, akinek néha merek ilyesmikről beszélni, olyan vágyakról, és álmokról, amikről másnak nem merek, mert ő tudom,hogy nem árulna el. Soha, semmilyen körülmények között, és én sem őt. Tudom ,hogy miből lépett ki, és azt is,hogy minden erejével azon van, hogy én is kiléphessek innen. Abigail, sosem akarna ilyen licitekre elvinni, hogy eladjon, túlságosan ragaszkodik hozzám, így még csak kivásároltatni sem tudnám magam, ahogyan Ryuval tettem. - Véletlenül az özvegy a kapcsolat? – pillantok rá kérdőn, ez tetszik, semmi kacifántos, mint amire én gondoltam, hogy valahogy netán elraboltatom magam Lopez embereivel, bár akkor be kellett volna kapjak néhány ütést, hogy hihetőbb legyen, de a szent cél érdekében elviseltem volna, jobban mint Abigail kínzásait. Rühellem, hogy pakolgatnak, de amikor úgy érzem, magam mint egy hat napos penészes rohadt hús, akkor azt nem igazán viselem jól, szeretek fürdeni, és biztos, hogy valami vízi állat lehettem az előző életemben ,ha létezik ilyesmi. Az üléssel kapcsolatban óvatos vagyok, még mindig húzódik az összes seb, és csíp, így inkább térdelve várom ki a soromat, és alig várom, hogy megborotválkozzak, a hajam nem érdekel annyira, de biztos, hogy ha kitehetem végre a lábam, irány a fodrász. Sőt! Berendelek a házamba egy egész wellness kényeztetést. Ryunak is, és még Ewerettnek is. Bármilyen szarul is vagyok, komolyan pillantok rá, amikor elhangzanak az utolsó szavai. - Ryu, bármi történjék is, neked semmit sem kell meghúzni, ez nem a te döntésed, ez az én életem. Nekem kell lerendeznem, te is lezárhattad. Hagyd meg nekem ezt, és a reményt, hogy sikerülni fog. Sikerülnie kell. Nekem kell elintéznem. Hiszen én már megtettem, puszta kézzel. – emlékeztetem őt, noha alig emlékszem belőle valamire, de miért száradjon más vére az ő kezén. Maradjon csak tiszta, ő legalább. - Van még dolgod miután megfürödtem, vagy… ha olyan meséket néznél, nézzük együtt? – kíváncsiskodom. Nem akarok a terhére lenni, még ennél is jobban. De, jelenleg a külvilággal is ő az egyetlen kapcsolatom.
Évek óta vagyok Hudsonnal, meg sem kell szólalnia hogy tudjam mire gondol vagy éppen mire vágyik. Persze, amire a legjobban, azt nem tudom megadni neki és mélyen fáj is. Nem tudom szabaddá tenni, de minden mást ami elérhető igyekszem megtenni érte, és ha nem is mondja, tudom hogy értékeli és a kemény külseje mögött érzékeny, érző lelke van. Gyönyörű lelke ami azt illeti, de az emberek nem látják, ő nem hagyja. A szavaira elmosolyodom, hiszen tudom mire gondol és bólogatok mellé. - Igen. Az valóban egyfajta megtisztulás, és régen a szerezetesek csinálták, mielőtt beléptek volna a kolostorban. Egy napot és éjjel ültek a vízesés alatt meditálva és a lelki mélységet keresve hogy alkalmasak legyenek a rend tagjává válni. Azóta kialakult pár szokás, újévkor is szokás megmártózni a vízesések alatt, azt jelképezve hogy a múltat lemosod, és tisztán kezded az új évet - fűzöm hozzá a gondolatához a kiegészítést, de én magam még sosem láttam élőben ilyen vízesést, és nem mártózhattam meg ilyesmiben. Kicsi gyerek voltam, mikor utoljára japán földön jártam, és a nevemre sem emlékszem. Vagyis csak halványan de biztosan nem ez volt a teljes nevem. - Igen, teljesen véletlenül. Tényleg lakik ott egy özvegy, de ő nem lesz ott, Lopezzel lesz randevúd de én nem mehetek, az túl feltűnő lenne - sóhajtok, mert nagyon szeretnék én is ott lenni és hallani hogy mit beszélnek és miben maradnak. Mit fog kérni az olasz, és miért. Betámogatom Hudsont a fürdőbe, és hagyom őt amíg a víz folyik és én kiviszem a cuccot nappaliba ahol majd kényelembe helyezkedhet, és mire visszaérek jó lesz a víz. Bele emelem a kádba és odakészítek egy törülközőt ami pihepuha és a papucsot meg egy köntöst is. Hogyha kiszáll, ne kelljen messzebbre mennie. - Tudom hogy megtetted bár... nem egészen biztos ez. Sosem láttuk a felvételt, de hamarosan megszerezzük, és nem lesz ereje annak a kígyónak. Hudson, nincs olyan a világon amit ne tennék meg azért hogy végre szabad lehess. Nem érdekel mi az ára... - pillantok rá szelíd-szomorú szemeimmel ahogy egész kicsit megszorítom a kezét. A kövtkező kérdésére biccentek. Ha lenne is dolgom, sem érdekelne és megcsinálnám éjjel. Nincs nagy alvás igényem. - Persze. Semmi dolgom nincs már. Nézhetjük a nappaliban a nagy tévén, és hozok fel teát és nassolnivalót. Mit ennél? És mit néznél? - kérdezem ahogy a kád szélén üldögélek.
TNos igen, ha Ryu is velem jönne, az már túl gyanús lenne, de felnőtt férfi vagyok, megállok a saját lábamon, és egyedül is meg fogom csinálni, kerül amibe kerül, az én életemről van szó, és azokról, akik szeretnek. Ki tudja, hogy kivel,hogy , vagy mivel tudna zsarolni még? Nincs anyám, akiről ő tudna, pedig él;csak… ott az a rohadt videó, és nem, egyáltalán nem élvezem, hogy így megszégyenít, így éli ki magát rajtam. Miközben ülök, Ryu szavain gondolkodom a forrásról, bárcsak… eltudnánk intézni, hogy újévre megoldódjon az életem, és esküszöm, hogy haza viszem kikapcsolódni Ryut, látom rajta, hogy hiányzik neki a hazája, mert olyan merengő a pillantása, talán emiatt is, és gyakran hallom kiszűrődni a szobájából a különböző japán filmjeit eredeti hangon, olyankor inkább nem zavarom. Pedig, elmehetne nélkülem is kikapcsolódni, pihenni, hiszen neki ha azt vesszük, nem olyan kötött az élete mint nekem. Neki nem kell mások vágyait kiszolgálnia. - Beavatlak minden részletbe, ne aggódj. Egyedül. nélküled és Ewerett nélkül nem fogom tudni végig csinálni. A következő néhány perc azzal telik, hogy megmosakodjak valamennyire, és emberibbé varázsoljam magam, mert utálom elhanyagolni a kinézetem. Ez a vesszőparipám. Arra az időkre emlékeztet, amikor még maga Abigail se törődött velem, és egy szál bél voltam, mára meg már szinte Abigail nemzeti kincsévé váltam, akit szét gyötörhet. - Ryu, kérlek. – pillantok rá komolyan. – Nem szeretném, hogy bemocskold a kezed. Te így vagy jó ahogy vagy. Te vagy a hófehér lepedő, akiről lepereg az én mocskosságom, szennyem és szégyenem. Ha helyettem cselekednél, kimoshatatlan foltokkal tarkítanád magad. – rázom meg a fejem. – Ezt nekem kell megtennem, te elég ha itt vagy. Itthon. Tudom ,hogy nem tudod teljesen kivonni magad ebből az egészből, mert ide jövök haza, de nekem így van szükségem rád. Nem azért szabadítottalak ki, hogy bepiszkítsd a kezed miattam. – nézek rá komolyan, ahogy felkelek, és összefogom a törölközőt a derekamon, egy kis extra, egyiptomi stílusban kötöm, ami a fél akt fotóimra jellemzőbb inkább. Egy stylist mutatta, mert szerinte jól áll nekem, én meg, semmi jónak nem vagyok az elrontója, és így kényelmesen meg is marad az anyag a derakamon, már kevésbé fáj a seggem, de gyanítom, át kell kenni még egyszer, mielőtt elaludnék. Utálom ezt. - Van az a sajtszósz amit te csinálsz, és van hozzá tortilla…? – igen, néha én is bűnözhetek nem?! De. Egyébként is megkívántam azt a fajta sajtszószt, és ahhoz az illik. - Rád bízom, nekem teljesen mindegy. Tudod, hogy nem igazán nézek tévét. De mutass valami kedvenced. Hallak ám néha a hálószobádban filmezni. – általában ilyenkor nem zavarom Ryut, és merülök el az önsajnálatba, az úszómedence melletti kis kertben, van is egy ágy ott, arra az esetre, ha ott aludnék el, mert szeretem az ottani virágokat, kisugárzást, azt, hogy nyugalmat áraszt a hely. Így készítettem el. Már kicsit több erőre kaptam, így nagyjából egyedül is megy a kitámolygás a fenti nappaliba, de érzem, hogy itt van mellettem, meg is eresztek felé egy bizakodó mosolyt, aztán eldőlök az ágyra, friss, finom új illata van, bele is fúrom a fejem, ennél már csak Ryu saját és az ő kölniének illata volna jobb. Fekszem az ágyon,hason, amikor megszólalok újra. - Ryu? Tudom, hogy közel sem biztos, számos lehetőséget végig zongoráztam, ha nem is igaz, én már akkor is….akkor hiszem el ,hogy vége, ha láttam…hogy vége van, és én vetettem véget ennek. – remélem érti, hogy miért akarom ,hogy én intézzem. Persze örülök, hogy megtenné, de nem akarom, hogy így is még több teher nyomja a vállát, látom, hogy sokszor mennyire elmélyül, és a vállai is megereszkednek egy kissé. Büszke vagyok rá, hogy sikerült kitörnie a pet szerepéből.
Nem tudok mit tenni, mert nagyon is szívesen mennék el vele, nem lenne helyén való és minden bizonnyal gyanút keltene annak a nőnek a szemében is, mert tudja jól hogy mikor hová megy és mit csinál a fizetős kuncsaftokkal. Gyűlölöm érte, ezer nap hevével gyűlölöm és nem fogom hagyni hogy tönkre tegye Hudson életét. Ha van módj annak, hogy megszabaduljunk tőle, akkor mindent meg is teszek érte, még azt is ha emiatt később meg kell tennem olyasmit is amit nem szeretnék. A világon nincs rosszabb ennél a tehetetlenségnél. Nézni hogy szenved az, aki fontos az embernek. Össze is szorul az állkapcsom egy kicsit ahogy lepillantok a fürdőkádban heverő Hudsonra. - Kérlek, mindenképpen számolj be róla, mert megöl a vágy hogy veled menjek. Megteszek mindent amit kell, tudod jól. Ewerett is, meg én is itt leszünk - mert jól tudom hogy a testőr is ugrásra kész és egy bizonyos részig őt is beavattuk. Abba nem, hogy mire is készül Hudson, de szerintem ő sem ostoba és tudja jól hogy mi készül itt. Az Abigail féle személyektől egyféleképpen lehet megszabadulni, és nem a legelfogadottabb ez a módszer. Ahogy a kád szélén üldögélek felsóhajtok, és egyetértek vele, nem akarom én sem megteni, de ennek ellenére megtenném, ezerszer is. - Tudom. De nem fogok habozni ha lehetőségem lesz rá, mert érted ezerszer is bemocskolnám a kezemet. Tudom, tudom, hogy nem akarod. Neked kell megtenned, de tudod... nekem te jelented az életet mert miattad van otthonom, munkám és melletted lettem igazán ember. Azelőtt senkit nem érdekeltem, és a nevemben se voltam biztos mielőtt megvettél volna. Szóval ha ezért nekem kellene meghúznom azt a ravaszt, meghúznám - magyarázom meg, de tudom hogy nem akarja ezt, és talán én sem tudnám egyhamar megemészteni a kérdés hogy elvettem egy életet. - Mindig melletted leszek, és bármiben támogatlak - biztosítom és ha hagyja magát, akkor a szakállát is rendbe hozom, amíg áztatja magát. Biztos vagyok benne hogy most is a megjelenésén aggódik. - Ha kimászol a kádból, kis habfiú, bekenem azzal a mentolos krémmel a tested - hiszen az segít a gyógyulásban és nem is rossz érzés. Én is sokszor használtam, és nem ez lenne az első eset hogy bekrémezném annak a pokoli nőnek a nyomait, akit egy kiskanállal is meg tudnék ölni. - Rendben csinálok sajtszószt a tortilla mellé és hozok fel belőle a filmezéshez. Hm, nem is tudom, sok kedvencem van, eléggé kikapcsol a világtól. Sok anime... nagyobb bölcsességet rejt mint egyes filmek. Lehetne mondjuk a Fairy Tail az komoly is meg vicces is - gondolkozok ahogy odakészítek egy törülközőt hogy ki tudjon szállni a kádból. A szavaira csak szelíd mosollyal nézek rá. - Igen, szoktam nézni ilyeneket. A nyelv miatt és mert némelyik azért elég... művészi és szép - nem tagadom hogy szeretem a filmeket és néha még sorozatokat is nézek. Nem csak a keleti nyelvűeket, de a trónok harcát is nézem. A megágyazott kanapéig támogatom Hudsont aki már hellyel közzel el tud jutni odáig, de azért még bizonytalan. Ott hagyom a nappaliban amíg felhozom a tortillát és sajtszószt egy kis teával és frissítőkkel. - Tudom hogy sok... lehetőség van és hidd el, én is vagy kismillióval számoltam már, de mindig ugyanarra jutok hogy.... nem kerülhetjük el, és a legrosszabbra kell készülnünk - telepszem le a kanapéra Hudson mellé, és szörfözök a tévén hogy megtaláljam a mappám és kikeresem a Fairy Tailt. Elindítom hogy szórakozhassunk rajta egy kicsit. - De tudod... ha ennek vége lesz... kiveszek egy hét szabadságot és csak aludni fogok - kuncogok fel hiszen mostanban ebből nem sok jutott ki.
Bárcsak úgy vehettem volna meg, hogy én is szabad vagyok, és nem kell a nyakam körül szoruló hurokra figyelnem, ezerszeresen, mert van ,hogy a húsomig hatol, és belém mar, de van hogy annyira tág a lyuk, hogy akár kihúzhatnám a fejem, és elmenekülhetnék, de tudom,hogy én Abigail játékában az a fajta vad vagyok, aki bárhova menekülne, akkor is megtalálná. Mert rengeteg embere van mindenhol. Meg egyébként sem vagyok az a menekülős fajta. - Mindent elfogok mesélni ,tudod jól. – pillantok rá komolyan, és folytatom a fürdést, annyira szeretnék befeküdni a kádba, vagy csak befekdüni a langyosabb vízű medencébe és lebegni a víz felszínén, vagy elbújni a kis téli kertben, de nem tudok még akkora távokat megtenni, pedig szeretnék elmenekülni az egész világ elől. Sosem vallanám be semelyiknek, se Ewerettnek, se Ryunak, hogy annak ellenére, hogy minél inkább igyekszem kiállhatatlanul viselkedni, jól esik, hogy velem vannak akkor, amikor ilyen gyenge vagyok. Korábban effélékre sem számíthattam, és most? Nagyon is jó érzés,hogy mások itt vannak velem, és a közelemben vannak. Hosszasan hallgatok Ryu kisebb monológja után, és szinte fásultan bámulok magam elé, megrendítettek a szavai, ritkán nyílik meg ennyire, és tudom meg a felszín mögött lakozó érzéseit, mert sokszor még előlem is rejtegeti azokat. Nem tudtam ,hogy ennyire mérhetetlenül hálás azért, mert kiszabadítottam őt abból a közegből, de nagyon örülök, és büszke vagyok rá, hogy sikerült rajta segítenem, és arra is, hogy mivé vált azóta. Kinőtte a szub szerepét, és nagyon jó irányító lett, rá merem bízni a klub ügyeit, mert teljes vállszélességgel nem tudom vinni, az escort teendőim miatt. A legváratlanabb pillanatokban képes beírni a naptáramba embereket Abigail, vagy magához rángatni engem. - Köszönöm Ryu. – a hangom a szokásosnál kicsit rekedtebb, érzelmesebb, a szavai hatása alatt vagyok, és bár úgy tűnhet,hogy a krémezést köszöntem meg, nem csak azt, azt is, hogy ennyi mindenért képes lenn értem. De sosem kérném őt ilyesmire, az imént mondtam. Ezek többsége nem igazán mond semmit nekem, miközben sétálva arról mesél,hogy miket néz. Talán néha nem ártana bejönnöm a nappaliba tévézni, csak… annyira megragadt bennem ,hogy nem szabad a gyereknek tv-t néznie, hogy az…hihetetlen. Erős szabály volt, amit hamar megtanultam, néhány pofonból. Hiába ment reggelente a matiné, a kurvákat zavarta a Tom&Jerry hangja. Vagy Alf, őt se nézhettem, kifújt, ennyi volt, csak néha elkaptam ezt azt, a tv-ben. Még az esti , a nagyon későesti filmekből is elkaptam egy –egy jelenetet, én felnőtt estimesének hívtam, aztán az egyik kurvától azért is kaptam pofont, hogy valakinek emlegettem, hogy azt nézett este. Hamar megtanultam,hogy sokkal jobb, és kevésbé fájdalmasabb, ha tartom a számat. Ha tudná, hogy hány végrendeletet írattattam, hány forgatókönyvre? Szerintem a haját tépné, de ott pihen a széfem aljában, vagy ha vaskos mappa. Minden vagyonomat rá hagyom,és megkérném, hogy vigye tovább a drog leszoktató alapítványomat. Magam alapítottam, amikor kijöttem a gödörből, számos fiatalnak tudtam már segíteni, tudom, mert fél szemmel az alapítvány munkáját is követem. Amíg nincs itt, addig helyezkedem, és végül sikerült elfeküdnöm egy kényelmes pózban, amin csak az változtat ,hogy visszatér. - Azután, miután megnéztük az animét? – pillantok fel rá félig meddig mosolyogva. – Bármikor kivehetsz szabadságot, tudod jól. Tőlem függetlenül is. Tudod, hogy nem kell hozzám igazodnod. – eleinte úgy fekszem, hogy még nem dőlök neki, amikor elindulnak a képkockák, majd ahogy fáradok úgy dőlök egyre inkább a karjának, oldalának, és a tortillából is, leginkább a szósz fogy, mert szeretem az általa készített sajtszószt, mennyei! Ha tehetném, leülnék egy kanállal és csak azt enném minden nélkül. Tíz részt biztos, hogy meg tudok nézni egyhuzamban, bár a vége felé már igen csak laposakat pislogok, és többször bólintok, mint szeretnék, olyankor a vállának vagy a mellkasának ütközik a fejem, és mormogok is talán ,hogy még nem alszom, láttam ám! Vagy visszaismétlem az utolsó pár szót, amit hallottam, de igazából, arra van szükségem, hogy valaki mellettem legyen, érezzem a testének melegét, és felfogjam, hogy nem vagyok egyedül, mint régen.
Talán nem kellene ennyire aggodalmaskodnom, de valahogy mégis szeretnék egy pók lenni a falon hogy hallhassam azt a beszélgetést, és ott lehessek. Persze tudom hogy mindent el fog mondani, mert anélkül nem tudok neki segíteni hogy beszélnénk róla, de mégis aggódom. A találkozót megszervezem én és mindenen rajta tartom a szemem, leginkább az üzleten is amíg ő nincs olyan állapotban és vezetem a naptárát mindenféle ügyben. Szerencsére teljeskörű üzleti partnere vagyok így mindenben dönthetek helyette bár nem szoktam. Mindig megbeszéljük és szeretem ha rámondja az igent a dolgokra. - Tudom, csak... Szeretném ha vége lenne ennek. Ha nem kellen annak a nőnek a kénye kedve szerint élned és most hogy van rá mód hogy megszerezzük azt a felvételt... Csak feszült vagyok egy kicsit azt hiszem - sóhajtom, és a vízben ázó Hudson szakállát is rendbe teszem. Tudom hogy szereti ha a megjelenése tip top és az a nő el is várja tőle hogy jól nézzen ki. Hogy kívánatos legyen mindenféle nők szemében. Istenek, de gyűlölöm érte hogy ekkora hatalma van felette és rá tudja kényszeríteni mindenre amit nem akar megtenni. Magam is éltem ebben épp eleget és szoros volt a lánc ami tartott de végül szerencsésen kimenekültem, és a vételáramat sokszorosan is vissza tudtam volna törleszteni neki ha hagyja, de nem hagyta. Hallgatok egy kicsit, érzem hogy emészti amit mondok és talán túl sok mindent mondtam egyszerre de aggódom érte, és szerettem volna ha tudja hogy mindenben támogatom. Bár amúgy is tudja, de néha... néha kimondom. Egyébként általában elrejtem az érzéseimet még előle is, nem kell még velem kapcsolatban is aggodalmaskodnia van elég baja nélkülem is. Előbb utóbb megoldok mindent. Bemasszírozom a krémmel, óvatosan de azért érezhető erővel hogy hamarabb rendbe jöjjön és a kelleténél két simítással többet engedek meg magamnak. Ritkán tudok így hozzáérni és minden visszaélés nélkül kellemes érzés. Aztán ahogy elhelyezkedik, én lefelé indulok a konyhába hogy felhozzam a kért dolgokat és mire visszaérek már elhelyezkedett valami kényelmesnek látszó pózba. Leteszem a tálcát, és sokat hoztam mindenből, kettőnknek, de inkább hagyom hadd egye a javarészét ő. Legalább eszik és halvány mosolyra késztet hogy ennyire szereti a sajtszószom. - Nem, azután miután lezártuk a dolgot azzal a nővel - mosolyodom el, és a falnak döntöm a hátam ahogy elindítom. Vicces és komoly egyszerre de szerencsére olvasható nagy feliratos, bár a szinkronos sem rossz. Én mindig eredeti nyelven nézem mert nekem az az alapvető és szeretem is hallani az anyanyelvem szavait. Ha már nem tudok ott lenni és nem élhetek ott. Bár nem is akarnék. Most már itt van az otthonom, és ahol Hudson van, oda jövök haza. Ez nem helytől függ, hanem ahol az ember otthon érzi magát. - Tudom, de jó lesz majd utána - hagyom rá, hiszen nem megyek el csak úgy szabadságra és nekem elég ha kicsit lazábbra veszem a napirendet. Elmosolyodom azon ahogy nekem dől, és ezúttal halvány de őszinte a gesztus. Szeretem amikor ilyen emberi, és nem mutatja magát egy elérhetetlen sziklatömbnek. A külvilág általában ennyit lát belőle, és érzékelem is hogy nevet olykor a vicces jeleneteken, és két rész között még kommentálom is érdekességekkel tarkítva a dolgot. Viszont látom hogy lassan bealszik és nem is akarom zavarni, csak hagyom aludni és szilárd támaszt nyújtok neki hogy érezhesse itt vagyok. Ahogy szundikál, előbb utóbb kényelmesebbé téve átkarolom és egy vékony párnát húzok a feje alá. Ennyit megérdemel.
Elfáradtam, már ennyitől is, pedig mennyire vártam, hogy haza érjen, még ha igyekeztem nem kimutatni, de most ő az egyetlen kapcsolatom a külvilággal, és utálok bezárva lenni. Nem is értem, hogy Abigailnek mi a jó abban, ha annyira kicsinál, hogy utána hetekig használhatatlan vagyok?! Anyámnak el se mertem még mondani.Nem kell, hogy feleslegesen aggódjon értem. Ahogy végre a tv-zős nappaliba kerülök, várom, hogy visszatérjen; élvezem vele a mesét, azt is, hogy extra információkat kaptok tőle, ám a vége felé, még abba is elfáradok ,hogy felfogjam, hogy mit mondanak.De megkaptam amit szerettem volna, nem vagyok egyedül. Ryu felvidít, még akkor is ha aggódik értem, aztán már szinte nem is emlékeszem ,hogy hogyan, de teljesen hozzá simulok. Puha felsőt visel, finom illattal, és szeretem a személyre szabott parfümjét, mert az olyan Ryus, így ebben a puha felhőben pihenek, ide menekülök az élő démonaim elől. Átkarolom a mellkasát, és a párnába is belevackolom magam, még jobban. Még hallom, ahogy megy a mese, de aztán már annak a zsongását sem. Bár felriadok, és őt keresem, ám amikor belemarkolok a pólójába, megnyugszom, a légzésem is lassan csillapodni kezd. Rém álmodtam. - Ryu? Alszol? – suttogok halkan, bár még mindig zihálok. – Szeretnék lemenni a télikertbe… - ott meleg van, nem fogok megfázni,lassan felnyomom magam, és óvatosan kimászom az ágy szélére, puha selyem köntös van rajtam, ami kibomlott a fekvés közben, és egyébként is szellősre volt hagyva a kötés miatt a fenekemen. - Az ottani kis rejtekhelyemre, ahol mindig legutoljára keresel. – igen, Ryuval akarok oda menni, el akarom bújtatni magunkat a külvilág elől, őt is. Kizárni mindenkit, csak ketten maradjunk, a növények, és az ő megnyugtató aurája. - Sosem járhattam a parkban, sem pedig a szabadban, tudtad? – enyhén megborzongok, kicsit lázas lehetek, a halántékomon megjelenő verítékcseppek erről árulkodnak. – Egyszer mégis kiszöktem a Central Parkba, az állatkertig. Szerencsére vagy szerencsétlenségemre, az ő emberei találtak rám, és ott álltam, az oroszlán ketrece előtt. Mire megjelent ő is, és akár csak a ketrecben levő oroszlán, az ő nősténye megjelenésére inkább én is menekülőre fogtam. Utálom a vattacukrot. Igazság szerint, nem eszem édességet, mert csupa rossz emlék köt hozzá. Kényszerből meg kellett egyem a vattacukrot is, és a fagylaltot is, ott… azon a tiltott látogatáson. Minden állatkerti kaját. Szerinte azért szöktem el, hogy ezeket egyem…ehessem. Hot-dog… minden ilyesmi. – megtörlöm a homlokom, miközben tovább tápászkodok, meg is szédülök, de menni szeretnék. Melegít még a köntösöm is, így azt is leevickélem magamról. - Egyszer éreztem magam jól csak, amikor a japán negyedig menekültem, nyitva maradt az ajtó, senki nem figyelt rám. Mert nagy verekedés volt. Egy baot készítő család fogadott be, két napig vigyáztak rám. - Ryu…?! – kétségbeesetten pillantok körbe, és rázom meg a fejem, száraznak érzem a szám, a kanapé kartámlájának dőlök félig meddig. – Szomjas vagyok… - most már tisztább a hangom, nem ábrándos, nem álom ittas, ébren vagyok. Kevésbé kisfiús, kedves; inkább karcosabb, férfiasabb; Hudsonos. - Ryu… alva jártam? – pillant kétségbeesetten Ryura. – Le kéne szíjazz. – ha itt van Ryu belekapaszkodom, és a segítségével visszamegyek a kanapéágyra. - Nem akartam rád hozni a frászt, ne haragudj. – ülök, fekszem vissza ezúttal a másik oldalra, ezt az oldalam elfeküdtem már. - Ryu… - töröm meg újfent a csendet. – gondoltam valamire. – ez a kis közös barchobánk, még akkor találtam ki, amikor Ryu az elvonón volt, és őt látogattam. Pont a foglalkoztató teremben játszották a kis srácok is ezt, így gondoltam kipróbálom kettőnk közt is, így könnyen el lehet terelni a gondolatainkat. - Előbb… feloltanád a hangulat világítást? Narancsos színre? A földi szegőnél pedig… nem tudom, rád bízom. – igen, ez nálam azt jelentette, hogy nem bírok aludni a sötétben. Problémás vagyok? Azt hiszem igen, én most azt érzem magamról, teljes mértékben.
Kitámogatom a nagy nappaliba ahol extra széles képernyőn fogjuk tudni nézni amit szeretnénk és nem fog zavarni senki. Csak ketten lakunk itt, és most éppen házvezetőnk sincsen a megboldogult asszonyság helyett, aki mindig kedves szigorral próbált ránk hatni, és nem kérdezősködött sosem hogy milyen a kapcsolatunk egymással. Úgysem tudnám megfogalmazni vagy leírni hiszen vonzódom hozzá, és minden alkalommal a szívem facsarodik ki amikor így látom. Ilyenkor nem csak a teste, de a lelke is beteg, és mindig igyekszem kigyógyítani belőle. Most éppen nassolnivalóval, teával és azzal hogy animézek vele a kanapén. A Fairy Tail egy kedves anime, egyszerre vicces és komoly, de mély tartalommal bír. Azért is választottam ezt, mert elég erős benne az összetartozás érzete és a barátság ereje. Ahogy Hudson lassan elpilled, szomorkás mosollyal nézek rá. Annyira vágyom rá hogy egyszer ismerje az érzéseimet, és tudja micsoda fájdalom nekem az övé, de nem mondom ki. Csak hagyom hadd bújjon hozzám, és óvatosan simogatom. Ezt nem bírom megállni és látom is hogy kissé nyugodtabb is ahogy ellazulva használ kispárnának. ~ Oh Hudson, ha tudnád....~ - Hm? Nem, dehogy. Mi a baj? - pillantok rá azonnal, ahogy megszólal. Nem tartom túl jó ötletnek, de ha oda akar menni akkor lekísérem. - Jól van. Elég jól vagy hozzá? - kérdezem meg, ahogy helyzetet változtatok de sajnálom is egy kicsit mert olyan jó érzés volt hogy így hozzám bújt és hozzá érthettem. - Rendben, menjünk. Kapaszkodj - állok fel én is és mielőtt mellé lépnék kinyújtózkodom, hogy aztán a derekánál átkaroljam óvatosan hogy ne érjek a sebes részhez. Nem akarok neki szükségtelen fájdalmat okozni ha nem muszáj, mert így is fáj nekem hogy neki fáj. - Nem, ezt még nem mesélted - felelem halkan ahogy lassan lesétálunk, kis pihenőkkel. Valahogy szomorú amit mesél, és ahogy előadja a dolgokat. Én sem mehettem soha szabadon, ahová akartam, és sokszor csak öntudatlanságban tengődtem. - Egyszer elmehetünk az állatkertbe hogy ne csak rossz élményeid legyenek, hamem jók is. Nem kell ránézned a vattacukorra sem, és majd viszek ebédet - mosolyodom el, hiszen a nyilvánvaló fájdalma ellenére, kihallom belőle a ki nem mondott szavakat hogy szeretné egyszer élvezni ezt a látogatást. Szívesen elmegyek vele egyszer minden kötöttségtől mentesen. Megállok ahogy kihámozza magát a köntöséből is hiszen melege van és gyanakodva húzom össze a szemöldököm. Lázas lenne? Kell valami a lázára. Hideg borogatás és tea. Nem szedhet gyógyszert, ahogy én sem. Sajnálatos mellékhatása a múltunknak hogy le vagyunk tiltva minden kemikáliáról, amit mások szedhetnek. Az orvosok szerint könnyen megint függőség alakulhatna ki, szóval tartsuk távol magunkat ezektől, így maradnak az alternatív gyógymódok. Szerencsére kiműveltem magam belőle. - A bao finom. Ezért kérdezted még korábban hogy tudok-e készíteni? Mert ez jó emlék volt? - persze megtanultam hogyan kell csinálni hiszen szeretek főzni és Hudson nem eszik meg akármit. Vagy az elit éttermek menüit, vagy azt amit én készítek. Ez mindennél többet jelent nekem, hogy ennyire rám bízza magát, bár sosem mondanám ki. - Jól van, mindjárt hozok innivalót meg teát is. Úgy érzem lázad lesz... - sóhajtok fel ahogy segítek neki letelepedni a kényelmes kanapé ágyra. Pár perc erejéig hagyom magára ahogy a konyhába megyek, és összekészítek egy kis tálcát. Szerencsére betankoltam ilyen kis bambusz tálcákból. Visszaindulok egy bontatlan fél literes vízzel, és egy gőzölgő teával amikor látom hogy nagyon mehetnéke van. - Hudson? - pillantok rá kérdőn, de lassan felébred. Leteszem a tálcát és visszafektetem óvatosan. - Igen, nagyon nagy lendülettel indultál el, de semmi baj - nyugtatom meg, és a hideg vizes törülközővel letörölgetem a homlokát és a nyakát. - Sosem tennék rád szíjakat Hudson, soha... - mosolyodom el puhán és kellemesen ahogy visszahelyezkedik. Az itteni tárolóból kiveszem a plédet és a lábaira terítem hogy meg ne fázzon. - Igen? - pillantok rá sötét pillantásommal ahogy megszólal de felkuncogok. Régi játék ez, és köztünk is. Amikor én voltam elvonáson sokszor beszélgettünk így. - Személy? - kérdezek vissza, ahogy eligazgatok mindent és a kezébe adom a teát. - Igyál belőle lassan. Megelőzi a lázat... - magyarázom, aztán felkapcsolom neki a világítást, és mindkettőt meleg narancs árnyalatra állítom. Nekem kék és zöld van a szobámban.
Egyszerűen csak melegem van, túlságosan melegem, és ez nagyon nem jó érzés. Legalább Ryu itt van, válaszol, amikor beszélek hozzá. Lágyan elmosolyodom. - Igen, a bao kedves emlék. – merengek el, finom volt. – Csirkéből csinálták, nekem… a disznóval töltöttet a szaga miatt nem bírtam megenni sosem. – biccentem félre a fejem. Haladunk, lépésről lépésre, és még alig jutottam el a nagy ágy végéig, de elfáradtam. - Igazán? Nem túl gyerekes álom? Szeretnék más állatkertekbe is elmenni. De… nem megy…- nem bírom kibökni így sem, hogy de, félek. A régi emlékektől.És a végén megjelenne a banya, és elrontaná az egész szórakozásomat. Aztán mintha mi sem történ volna, az ágyon fekszem, újra, vagy mellette állok? Annyira összefolyik minden. Nem tudom, hogy miről beszélhettem neki, de biztos nem lehetett fontos, meg… ilyenkor sosem emlékszem semmire, amit ilyen állapotban beszélek. Újra mellettem van, és most csak ez a fontos. - Nem. – válaszolom nyugodtan, és mindenhogy kényelmetlen, miután megtörölgette a fejem, és a tarkóm, végül úgy döntök, hogy belé kapaszkodom, hozzá bújok újra, mert az előbb is jó volt mellette, de meg kell, szakítsam az ölelésem, mert meg kell igyam a teámat… Bár…használhatnék komolyabb fájdalom csillapítót! - Pfehj! – grimaszolva nyújtom vissza a teljesen üres fájdalomcsillapítós bögrét. – Most a másikat kérem. – pillantok rá kérlelve. Mellette próbálok nem parancsolgató is lenni, és hiszem, remélem, hogy tudok az lenni. - Ide adnád a távirányítót? – és végül még én is állítgatok a színeken, nem narancs lett, olyan amilyen a hálómban szokott lenni, kékeslilás, mint az alkonyat. - Miről szólt az alvajárásom? – kíváncsiskodok, általában el szokta mesélni Ryu, remélem most is így lesz. Fészkelődöm, ficergek, nagyon óvatosan mocorgok, mert egyrészt minden érintés vagy szellő fáj a seggemen, másrészt… Nem szeretek beteg sem lenni, és… a legrosszabbkor jön rám a nimfomániám, a kézfejembe harapok, majd a homlokomat beledörzsölöm Ryu oldalsó mellizmába, mióta nem szexeltem? Majd egy hete. Amióta az őrült ribanc kifektetett, most pedig kezdem jobban érezni magam, lelkileg és szellemileg is, és tessék! Nyüglődve nyögök fel. Szentül meg vagyok győződve arról, hogy a terhére vagyok, nem akarok a terhére lenni. Utálom magam ilyen gyengének. Nem szólok neki arról, hogy mi a bajom, majd elmúlik, csak beszélgessünk. - Segítek a játékban, nem személy hanem…élőlény. – suttogok halkan, lenyúlok a takaróig, és felhúzom a combjaim közt, a hasam alá. Ó, így egy fokkal jobb… Így nem fogja látni a kezdődő merevedésem. De elég ha például Abigailt nevét mantrázom, ez visszafog! Kinek kell az a nagy kancsós szadista ribanc! Hát nekem nem. Egy fokkal jobb, veszek egy ellazulós nagy levegőt, és máris jobb lesz… mindjárt elmúlik. Egyébként meg, jól esik ,hogy van valaki aki törődik velem, és nem vagyok egyedül ilyenkor, és újra nekidörgölöm a homlokomat Ryunak, beszippantom az illatát, és eltelítődöm vele.Szeretem ezt a puha felsőjét, mert jó a tapintása. ~Abigail,Abigailabigaaailabigaaaail,de finom illatod van Ryu…nemnemnem!AbigailAbigail!~ Másból sem állok ki , csak ebből a mantrából, folyamatosan azon gondolkodm,hogy hogyan mondhatnám neki azt, hogy hagyjon magamra, egyedül akarok lenni, amikor egyértelműen arra vágytam egész nap, hogy hozzám szóljon, vagy ő vagy Ewerett. - Hívnál egy…lányt…? A telefonomon…a tízes gyorshívó… - bököm ki halkan.
Nagyon rossz érzés ilyen állapotban látni Hudsont, és nem vagyok boldog tőle hogy ennyire szétszadizza mindig az a ribanc hiszen ez így neki se lehet jó, hogy két hétre használhatatlan a kedvenc embere. Ezt már tudom, hogy Hudson az egyik kedvence, és mérhetetlenül gyűlölöm is érte. Képes vagyok visszafogni magam és elrejteni az érzéseimet, sokszor még Hudson elől is, bár leginkább előle. Nem szeretném ha tudná hogy olykor mire gondolok, mert nem biztos hogy utána is ugyanúgy tudna rám nézni mint korábban. Félek mit gondolna, de olyan nehéz visszafogni magam. Apró mosollyal nézek rá ahogy mesél, és a bao táskácskákról van szó. - A csirkés bao egyébként is sokkal finomabb szerintem, de a babkrémes sem rossz - teszem hozzá, mert nem vagyok nagyon válogatós, és megeszek szinte mindent amit elém tesznek. Persze van amit szívesebben fogyasztok, de alapvetően nem vagyok nagyon kényes a kajára. - Nem, egyáltalán nem gyerekes álom. Én sem voltam sosem állatkertben. Egyszer vittek el de akkor nem figyelhettem az állatokra és mindenre csak az akkori partneremre akinek a kedvét kellett keresnem - pedig nagyon szerettem volna pandákat simogatni, és bambusszal etetni őket. Akkoriban még nem volt szabad akaratom, és nem lehettem az aki most vagyok Hudson mellett. Lefektetem a kinti nagyméretű ágyra hogy kényelembe helyezhesse magát, és mellé telepszem én is hogy ott lehessek, és ahogy elnézem kell is. Belém kapaszkodik, rám simul, és könnyű érintésekkel próbálom megnyugtatni. A vállát, hátát simogatom ahol elérem. Odaadom neki a gyógyteát ami erős fájdalomcsillapító ha már le vagyunk tiltva a gyógyszerekről, aztán az ásványvizet is. Bontatlanul, és a kedvenc márkája. - Tessék. Jó, tudom, nem volt finom de a cukor elveszi a hatását, és kevés vízzel csináltam - magyarázom ahogy a kezébe adom a vizes palackot is hadd igyon. Letörölgetem a homlokát és nyakát, nem akarom hogy beázasodjon itt nekem, szörnyű beteg tud lenni, mint a gyerekek. Minden baja lesz és minden fáj és az is hatványozottan, de nem szokott zavarni. Mindig kitalálok valamit hogy elviselhetővé tegyem neki a dolgot. Odaadom a távirányítót hogy finomíthasson a színeken. - Most arról meséltél hogy nem szereted az állatkertet és a vattacukrot de a bao táskákat szereted - foglalom össze neki hogy mit mesélt, és igen, képes voltam megtanulni elkészíteni ezeket is. Figyelem ahogy nyűglődik, és a kézfejére harap, és sejtem mi lehet a baja ahogy hozzámbújik és törleszkedik. A szívem szakad bele, de nem tudom hogyan venné ki magát ha felajánlanám neki hogy könnyítsen magán velem. Megcirógatom az arcát, enyhe borostáját hiszen sosem szabadul meg teljesen tőle, de jól is áll neki. - Hm, élő személy vagy kitalált? - folytatom a találgatást hiszen ez régi játék közöttünk. Van ami megmarad huzamosabb ideig is. Könnyedén simogatom meg, és a kérése sem lep meg. Segítek neki feljebb húzni a takarót és eligazgatom rajta. Bár melege van, mégis takarót akar. Kissé kesernyés gondolat hogy eluralkodott rajta a szexuális vágy de nem irántam. - Persze. Most jöjjön azonnal? - nyúlok is a telefonja után, és a válasz után tárcsázom is a gyorshívót. Mintha csak taxit rendelnék, gyors, pontos és tárgyilagos a hívás. Nem szeretem hogy ilyen lányokkal van de neki ez kell, és nem adta eddig jelét hogy érdekelnék a férfiak. Akkor sokkal könnyebb lenne, de így... Homlokon csókolom, és kimegyek hogy beengedjem a lányt és ide kísérem hozzá. Magukra hagyom őket, és csak akkor jelenek meg újra amikor Ewerett jelez hogy a csajszi elment. - Jobban érzed magad, Hudson? - kérdezem, de nem pillantok a szemeibe, hiszen ez az én szégyenem hogy ennyire kívánom őt, és csendes fájdalom mardos ahogy mással van.
Állatkert…erről eszembe jut, hogy nagyon rég voltam, és azóta nem is igazán mertem elmenni soha sem. Megnéznék szívesen egy állatkertet is, de leginkább mondjuk Afrikában nézném meg őket. Vad elgondolás, de ha egyszer mindennek vége, én tényleg szeretnék elmenni olyan helyekre is, amik eddig tiltólistásak voltak, és Afrika számomra afféle bakancslistás hely. - Attól ilyen borzasztó… - szusszanok beletörődve, de jobb mint a semmi. Végül is… legalább ilyen alternatív módokat használhatunk. Gyógyszert, komolyabb fájdalom csillapítókat, szigorúan orvos adhat be, felügyelt körülmények közt. Odafigyelve arra, hogy leszámolja, hány ampullával jött, és hány darabbal távozik… ezért sem szeretem ha orvos jönne injekcióval, rossz érzés, hogy nem bíznak meg bennünk. - Akkor mehetnénk közösen, közös emlékeket szerezve, és igen, a bao az szintén kedves emlék, gondolom mondtam, hogy a csirkés a kedvencem. – mosolygok fel Ryura. - Nem személy, de élőlény. – igazából az oroszlánra gondoltam, nem tudom miért ugrott be pont ennek az állatnak a képe, de szeretem. Talán az Afrika imádatomhoz van köze. - Lesz egy mese… az Oroszlán király… - csak megjegyzem, nem fűzök hozzá semmit, pedgi kedvem lenne azt mondani, hogy szeretnék rá elmenni, de… nem; inkább az itthoni moziteremben nézném meg. Utálom a tömeget. Még az elővetítéseken is sokan vannak , pedig megvan rá a kapcsolatom, hogy jó helyre szerezzek jegyet. Vagy…kibérlek egy termet csak magamnak a vetítés idejére. Önzőség, de… ennyi kényelem jár nem? Amikor pedig nyüglődni kezdek, ő mégis… olyan türelmes velem, és csak homlokon csókol. Frusztráltan nyögök fel, és nincs kedvem együtt lenni az érkezővel. Akarok szexelni, de nem vele és még mindig érzem a homlok puszit, amit tőle kaptam. A kurvát végül, öt perc után elküldöm, nem esik jól, ahogy kelleti magát, sem pedig az, ahogy vonaglik, vagy megpróbál hozzám érni. Kényes vagyok arra, hogy ki érhet hozzám, és ki nem, és ilyenkor borzasztó vagyok. Ewerettnek megüzenem ,hogy fizesse ki azért az idejét, és ugyan ott vagyok, ahol elindultam Ryuval az elején. Az ágyon fekszem, szinte ugyan abban a pózban, és Ryu párnájába bújok el, szaggatottan veszem a nagy levegőket. Nyöszörögve rázom meg a fejem, egyáltalán nem érzem magam jobban sőt! Felpillantok rá, de elkapom róla a pillantásomat. Rövid, ráérős csípőmozdulattal rebbenek meg, és a takaró szélébe harapok, felmorgok. - Nem…nem akartam ,hogy hozzám érjen. Nem ő kell… - lehelem halkan. – Nekem más kell. – felpillantok rá kérlelve, vágyakozva. – De úgy érzem, hogy… azzal átlépnék egy határt, és… nem akarom elveszteni, mert fontos nekem. – a fejemre húzom a párnát és tovább nyüglődöm, feszült vagyok, a hátamon is kirajzolódnak az izmok, és a karjaimon is, ahogy görcsösen kapaszkodom a párnámba.
Újabb közös pont ahogy nem voltunk együtt még állatkertben, de maikor külön külön is lehetőségünk volt rá egyikünk sem tudta élvezni és szeretném egyszer megmutatni neki az ebben rejlő szépségeket, mert annyi sok állatkert és vadaspark van csak a közelünkben hogy bűn lenne kihagyni. - Jó, tudom, de jobban leszel tőle - simítom meg ahogy elégedetlen a tea ízére, de hát nem éppen finom, elismerem és ha már hagyományos gyógyszert nem kaphatunk, legalább az alternatív gyógyászatban kezdek jártas lenni, és mindenre van valami tea vagy ilyen homeopátiás gyógyszer amiben nincsenek komoly összetevők csak növényi anyagok. - Igen, mondtad. Mehetünk amúgy állatkertbe, megszervezem és még bao párnákat is viszek magunknak ha szeretnéd. Ha jobban leszel, akkor visszatérünk rá, jó? - pillantok rá sötét szemeimmel, de apró mosollyal hiszen én csak neki akarok jót. - Élőlény. Állat? - kérdezek tovább ahogy játszadozunk és segített is egy kicsit a megoldásban de még messze vagyok tőle hogy kitalálhassam. - Oh, az szépnek ígérkezik láttam a bemutatóját. Lefoglaltassak egy kis termet magunknak? - pillantok rá érdeklődve hiszen könnyen megtehetem, és megvannak a magunk kapcsolatai nem lenne nagy dolog elintézni sem az egészet. A kistermek amúgy sem olyan vészesek, és ennyi jár neki mert nem szereti a tömeget és az embereket maga körül. Sokszor így is nyűgös, és nem tud mit kezdeni magával és olyankor is csak engem visel el maga körül és Ewerettet. Később térek csak vissza, miután kihajtottam magam az edzőteremben egy intenzív programon és frissen zuhanyozva lépek oda hozzá de megijeszt és így máris mellé telepszem hogy lássam. - Mi a baj? Mi történt? - aggodalmasan ráncolom a homlokom ahogy ránézek és ahogy megszólal, szinte bennem is akad a szó és a gondolat hogy mire gondol, és a szememben megjelenik az a különös fény ahogy csak rá tudok nézni senki másra. - Hudson... - simítok rá és kihúzom a takaró alól hogy lássam és rámosolygok. - Nincs olyan amit meg ne adnék neked - hiszen tudom - vagy csak nagyon remélem - hogy rám gondol és nem Ewerettre. Nehezen hiszem el hogy kimondja de ha mégis... Könnyedén érintem, és ha nem húzódik el akkor lassan, tétován oda is hajolok az ajkára hogy bebizonyítsam, nem tud olyasmit kérni amit ne adnék neki, még saját magamat is. - Messze van az a határ még... - suttogom, és remélem.... csak remélem hogy komolyan gondolja, mert ha nem, akkor összetörök.
-Jó . – nem vagyok türelmetlen, és tudom, hogy amit Ryu egyszer megígért, az úgy is lesz. Hálás vagyok neki, hogy elvállalta a jobb kezem szerepét, nélküle talán nem mertem volna belevágni akkora elánnal a saját üzletembe. - Az utóbbi. – válaszolom a találós kérdés játékunkra továbbra is. Később tudtam meg, hogy ezt barchobának hívják, és akaratlanul is játszottam, noha nem sok játékra volt lehetőségem gyerekként. - Majd, ha meggyógyultam. – igen, jó így tervezgetni, még ha nem is lesz belőle semmi. A programjaimat illetően is elég rapszodikus beosztással rendelkezem. Bármikor belenyúl Abigail, ha ő valami extra ügyfelet talált ki nekem. Bár…bárcsak elengedné a kezemet, és örökre elfelejtene, de nem fog. De nem lehetek elég hálás neki, miatta lettem ennyire bosszúálló, határozott és a végletekig elmegyek a célomért, hogy szabad legyek. Ryu nem jön azonnal, így magam próbálok könnyíteni magamon, ez a legborzasztóbb az egészben, nem lenne szabad elkezdenem, mert nehezen tudok leállni, ilyenkor bekattan valami és nekem az kell. El tudom terelni a gondolataimat, de ahhoz egy brutál undorító, és hosszú maraton kell. Olyankor utálom magamat is utána. Meg az egész világot, és Abigailt is, újra az a nő, sose engedi, hogy elfelejtsem, mindig találok valami vonatkozást, hogy visszajussak hozzá, és tudjam őt okolni. Egy kisebb papír zsebkendő halom fekszik mögöttem, nem vagyok büszke rá, és rosszabb lesz, amikor meghallom Ryu hangját. - Én… - de nem bírom folytatni hirtelen, végül csak kibököm, és elbújok újból. Erőtlenül nyúlok a takaróm után, tudom, annyiszor látott már meztelenül, de most! Kínosnak érzem, és frusztrált vagyok, a kielégületlenség miatt, persze már háromszor könnyítettem magamon. Lassan pillantok fel rá, és látom, ahogy közeledik felém, nem csukom be a szemeimet, nem akarok lemaradni egyetlen pillanatról sem. Zihálva tétován csókolom vissza. Kattognak a fogas kerekek az agyamba, de egyszerűen képtelen vagyok normálisan gondolkodni. Bekúszik az orromba a frissen fürdött illata, mert érzem, frissen fürdött, és mintha még kicsit nedves lenne a haja is. Nyögve csukom be a szemeim, és elkapom a pólóját, és összemarkolom az elejét, a fejem rázom. - Én, Ryu… -kétségbeesetten nyögök fel. – Ritkán voltam férfival, és…különösen azután, és… ha mégis,sosem engedtem nekik ,hogy alul legyek, és… én nem tudom, hogy mi ez! Az illatod, hogy itt vagy…hogy… nem…ne…nem tu…tudom,hogy mi ez! – kétségbeesetten csattanok fel. – Ilyenkor még a legyet is megbasznám, csakhogy jobban érezzem magam Ryu! – büszke vagyok magamra, mert még képes vagyok ellenállni annak ,hogy teljesen eluralkodjon felettem a vágy. Még önmagam vagyok. – Nem…nem ezt a Hudsont érdemled, aki most vagyok! – talán a seggembe még belenyilalló fájdalom az, ami megtart valamilyen szinten a józanság határán, és nem vetettem rá vadul magamat. Sosem vagyok ennyire szétszórt, és most nézzenek rám! Ki vagyok, nagyon. Zihálok, és így sokkal jobban, veszem a levegőt, mélyebbeket is talán, és megbolondít az illata, remegve kapaszkodom belé , és a takarómba is.
Türelmesen megvárom amíg kicsit lehiggad és elfogadja hogy az orvosságnak sosincs jó íze és mindketten le vagyunk tiltva a szerekről és csak orvosi felügyelet mellett kaphatunk valami komolyabbat. - Mindjárt elmúlik a kesernyés utóíz is - mosolyodom el, ahogy elpakolom az üres csészét az útból és gondolatban feljegyzem hogy el kell mennünk moziba ha jobban lesz. Az a film, nagyon aranyosnak hat és mindent telepakoltatok majd nachossal és a házi sajt szószommal, amit viszek mert persze Hudson nem eszik meg akármit. - Igen, így van. Rendbe jössz, és megnézzük a filmet - ígérem meg, mert amit megígérek az úgy is lesz, és nem másítom meg a szavam. Ennyire ismerhet már, és amíg gyengélkedik addig az üzletét is karban tartom bár így javarészt a napom rámegy azért a sok tárgyalásra és szerződésre. Magára hagyom Hudsont a fizetős szolgáltatással, de úgy fest nem igazán sikerült nekik dűlőre jutni és így a nimfománia uralkodik el rajta de a szívem szorul össze a látványra ahogy kínlódik, és próbálná eltakarni magát előlem. Hiszen oly sokszor láttam már, és soha egy pillanatra sem néztem rá máshogy, a haragom mindig annak a gonosz nőnek szól. Nem tétovázok sokat ahogy odahajolok, és megcsókolom, lágyan simítva meg a tarkóját és megcsókolom. Mindent beleadok, és minden elfojtott vágyam felszínre tör és hirtelen nagyon örülök hogy bő selyemgatyát vettem fel, mert más igencsk szűk lenne. - Tudom, Hudson - fojtom bele a szót, hiszen mindenkinél jobban ismerem őt. Nem kell mondani semmit, a gondolataiban járok már és tudom hogy furcsa neki de nem engedem elhúzódni akkor sem amikor rámarkol a pólómra és görcsösen kapaszkodik belém. Elszorul a torkom egy kicsit hiszen ez nem könnyű döntés egyikünknek sem. Nehezen szakadok el tőle, de azért válaszolok. - Tudom, nyugalom. Nem akarok föléd kerekedni. Én váltó vagyok, tudok alul lenni és.... Hudson! A világon semmi sincs, amit ne adnék meg neked, beleértve akár a kielégülést is - furakszom közelebb, hiszen szüksége van rám. Éreznie kell hogy itt vagyok neki és nem lenne ellenemre. - Miért gondolod azt hogy... ellenemre lenne? - mosolyodok el féloldalas mosollyal hiszen én egyáltalán nem bánnám, és mellé fekszem hogy lásson és érezzen. Nem siettetem, és nem hátráltatom. Csak reménykedek, és egy kicsit... egy kicsit örülök is hogy... mégis csak észrevett és nem utasít el egyből.
-Az a legrosszabb az egészben, hogy kezdem úgy érezni, hogy képtelen vagyok saját magamat elviselni. Hogy ebben a bőrben létezem, hogy beteg vagyok, és egyáltalán ilyen állat dolgokon kell keresztül mennem, amin egyetlen normális embernek sem. Mert nekik nem a mindennapi életük szinte az, amin én eddig keresztül mentem. Ezért sem tudok velük hosszú távon létezni, persze lehetnek az üzleti partnereim ,de bizalmasaim sosem. Mert nem tudják azt, amit Ryu, nem mentek át azon, amin mi ketten átmentünk, átmegyek. Fontossá vált a számomra az évek alatt, nem csak a pillantása, vagy a kiállása azon az aukción. Ahogy pedig elfekszik mellettem, tudom, hogy nem érdemlem meg az odaadását, a kedvességét, a segítségét, azt, hogy teljesen alárendeli magát nekem. De az utolsó cérnaszálaimba kapaszkodtam, azzal, hogy próbáltam elmondani neki, hogy menjen el, még most. Még most megteheti, mert nem leszek vele semmilyen, mert nem fogok hozzá érni… de… nem lenne ellenére?! Megütöttem a főnyereményt. Mint egy függő, egy kényszerbeteg, akinek a tarkóján ott karistol folyamatosan a vágy, a lüktetés, és most ez a karistoló érzés, az egész agyamban karmol, tombol. Megőrülök! A csókja, ahogy közelebb húz magához! Zihálok, mint aki a maratont futotta le éppen, vagy még most is, a fülemben dübörög a szívverésem, lassan nem hallok, tényleg nem hallok, csak a szájáról tudom leolvasni a kérdést, hogy miből gondolom, hogy ellenére lenne? Ráncolom a homlokomat, már teljesen elhatalmasodott rajtam a vágy, a farkam feszül, és szinte véresre haraptam belül a számat is, végül én is odahajolok, és vadul harapok a vállába, az első jelem. A pólón keresztül, és fémes ízt is érzek a számba, de nem bánom, nem fogom vissza magamat. Persze az ilyen epizódok után gyűlölöm magamat, amiért ilyen primitív szintre süllyedek, már amire emlékszem, a villanásokból, de eddig, akkor ,ha megfelelő időben, és időnként ki vagyok elégülve, akkor nincs problémám, kordában lehet tartani. Megszűnni nem fog,de kordában tartható. Máskor talán tépném a pólóját, de most csak zaklatottan próbálok megszabadulni tőle, meztelenül akarom, most! Leügyetlenkedem a nadrágját, vagy…csak letolom róla ameddig tudom, és már fordítom is meg a hasára, ha hagyja magát. Nem tudom, hogy mennyiszer vagyok vele, de biztos, hogy a seggemen is felszakadt egy-két heg, ettől édesebb a fájdalom, és a kielégülésem is. Rohadt ribanc! Ez miatta van! Az ő hátán fekszem, a fejem a lapockái közt pihen, és alig bírok moccanni, jobb. De ahogy tudatosul bennem, hogy mit tettem, hogy kin éltem ki a vágyaimat, és…hogy lassan a hajnali nap sugarai is beszivárognak a szobába… Lefordulok róla, a hátamra, nem érdekel, ennyi fájdalom fog kelleni, de… mert… megérdemlem. - Ellenedre lenne… mert nem vagyok magamnál, nem kapod meg a megfelelő tiszteletet, és figyelmet, és mert… nem vagyok jobb nála… - suttogom a plafon irányába, a félhomályba. Eltakarom az arcomat, a tenyerembe, majd átfordulok a hasamra, és beletemetem a fejemet a párnába. Így minden hangot elfojtok, ami kikívánkozik belőlem. Csak a vállaim feszesek, és a hátam reszket meg néha. - Mert, nem érdemellek meg. – suttogom, amikor a párna és a hónom alatti rés közt levegőt veszek, reszketegen. Ha megkérdezné most valaki, hogy mi volt az-az együttlét ,amit bántál életedben, az ez lenne. Nem akartam megbántani, bántani testileg, és kihasználni se akartam sosem.
A szívem sz akad meg minden pillanatban amikor így látom Hudsont és tudom hogy nem tehetek ellene semmit, mert nem állhatom útját annak a szívtelen ribancnak. Ha megtehetném, megtenném hogy ennek a jó embernek ne kelljen mindig újra és újra szenvednie a karmai között és ne kelljen olyasmikre kényszerülnie amik szégyenteljesek számára. Hudson büszke jelenség, és gyűlöl minden kényszert maga körül, és igyekszem mindent levenni a válláról amit csak lehet. Mielőtt elhozott volna az aukcióról, nekem semmim nem volt, és senkim. Most csak ő van nekem, és mindent az égvilágon hajlandó vagyok megtenni hogy jobban érezze magát egy ilyen éjszaka után. Ha kell főzök neki, ha kell orvosolom. Ha kell akkor máshogy könnyítek a kínjain és nekem nem esik nehezemre hogy mellé heveredjek. Nem tudom vajon elfogad-e de bőszen remélem, mert így mindjárt megőrül ha nem könnyíthet magán. - Hudson, kérlek... - simítok az arcára ahogy fölé hajolva csókolom meg és aztán már el is ragadjaa cérnát és már ő irányít. Testem forró lázban ég, mint aki felhevült, és nem is állítom hogy nem fáj az első alkalom, a harapás és a fájdalom a fenekemnél. Ritkán voltam együtt bárkivel is. Nem bízom az emberekben és nem feküdnék senki alá a klubban sem, és nem fogadnék alárendeltet sem mert emlékszem még milyen annak lenni és kiszolgáltatva lenni. Nekem nem volt választásom, ezért mindenki másét inkáb meghagynám. Egyszer egyszer mentem el olyannal, aki szimpatikus volt, de csak egy alkalomra, semmi magánélet, semmi érzelem. Elfáradok Hudson alatt de nem állítom le és nem is panaszkodok. Sokkal rosszabb éjszakáim is voltak már és így az én kis fájdalmam elenyészik az övé mellett és ahogy rajtam hever érzem az izzadt testének súlyát és lassan megnyugvó légzését. Megrándulok ahogy lefordul rólam, és hanyatt fekszik. A felkelő nap sugarai már halványlanak az égnek. - Hudson, ne! Ne emészd magad ezen. Nem voltál magadnál, de most már jól leszel és nekem ez a fontos - feszülök bele ahogy én is felkönyöklök és megrándul az arcomon a fájdalom. Nem lesz ez így jó, de majd... ellátom magam. Szerencsére mostanában nem volt rá szükségem hogy kezeljem magam de még megvannak a krémeim rá. - Hudson, mindent neked adnék, te is tudod. Az egész életemet is - simogatom meg ahogy belefúrja magát a párnáiba és reszketegen sóhajt. Erőt veszek magamon. Kétszer megtántorodok, de visszamegyek a házba és megint ellátom a fenekén lévő sebeket, hogy ne vérezzenek. Mivel tüntetően nem fordul felém így csak egy csókot nyomok a tarkójára és betakarom egy lehelet vékony pléddel ami melegíti őt. Hagyom pihenni, én pedig összeszedem a kupac zsepit egy szemetesbe és nyomát sem hagyom annak, hogy mi volt itt. Bemegyek a házba és csak a saját lakrészem körül hagyom magam elgyengülni. Ewerett is befut és még épp el tud kapni mielőtt összerogynék a kimerültségtől. - Jól vagyok tényleg! - kapaszkodok bele és hagyom hogy ágyba tegyen. A lelkére kötöm hogy figyeljen rád amíg én pihenek mert kell egy kis idő amíg összeszedem magam. Olyan végtelenül fáradt vagyok. Csak öt percre hadd tegyem le a fejem. Majd később főzök egy teát neki meg levest amit úgy szeret de most.... Félig az ébrenlét határán lavírozok még és feljegyzek pár dolgot, de aztán elnyom a fáradtság....
Kezdőlap
