Az előadáson ülök, amelyet pont az ő egyik vendége fizetett, és pont azzal a céllal, hogy a végén neki jó legyen. A szerencséje, hogy kedvelem a balettet, mégis amikor megrezzen a zsebemben a telefon, először tudomást sem veszek róla, csak nézem a Hattyúk Dalát, de csak nem akarja abbahagyni az átkozott készülék; majd kiveszem a zsebemből, és megnézem, Abigail benti telefonszáma. Lopva a mellettem ülő nőre pillantok. Lefoglalja,hogy meg se mukkanjon, ugyanis az ujjaim, percek óta a zene ütemére kényeztetik. Mit nem adnék azért, ha engem így szopna valaki, a különbség az,hogy nekem fizetnem se kellene érte, mint ennek az idióta nőnek. De ő akar tartozni Abigailnek, ő döntött így. Pontosan tudja az a szőke hajú ribanc, hogy dolgom van, még pár órát biztosan. Nem zavarna sosem, miközben az egyik ügyfelét elégítem ki, így nem is foglalkozom a hívással. Mellettem a partnerem, egyre szaggatottabban szuszog , végül recsegve kapaszkodik a székébe, ahogy az élvezettől rámarkol a fára. Kihúzom a kezemet a ruhája alól, de elkapja a csuklóm, mire meglepetten villan a szemöldököm. Az ügyfél miatt játszadozom épp egy balett előadáson, vehetek rá magam is egy saját jegyet, hogy lássam, magamba fogadjam a látványt, mert ilyenkor nem engedhetem meg magamnak, hogy rólam szóljon az este. A finálét a függönyeink takarásában fejezem be, a drága nő, hálából le akart volna szopni, de escortként elveim vannak, senki sem veheti a szájába azt a testrészem, senki. Ha nagyon izgalmas szexuális élményt akartam volna begyűjteni, akkor eljövök ide egy nővel a saját klubomból, és jól érzem magam vele. Ám tudom, hogy az, hogy ellent mondtam neki, és nem ő és a titkárnője volt az első, az számomra rosszat jelenthet csak. Még az sem zavart, hogy nemrég még ülni alig tudtam miatta. Amikor végeztem a munkámmal, és megkaptam a saját fizetségem, mert általában szerencsére Abigailén kívül szoktam sajátot kapni az kuncsaftoktól, a belvárosi lakásomra mentem, hogy rendbe szedjem magam; még most sem siettem el visszatelefonálni neki. Minden helyzetben kényes vagyok a külsőmre, de Abigail szadista módszereit ismerve, ha dacból úgy mentem volna hozzá, hogy nem fürdők, még úgy, abban a szagban kínoz meg, amit átvettem a nőtől, és azt gyűlöltem volna, még jobban, így megfürödtem. Csak sejtéseim voltak, hogy mit akarhat, s bár tudtam ,hogy a hajammal hiába fáradok, de ha öltönyben voltam, kénytelen voltam bizonyos szokásokat megtartani. Ezután hívtam csak vissza. - Keresett, Ms White.- szóltam bele a telefonba. Úgy vettem észre, hogy ez az asszisztense, az életének ezen részéről nem tudott, amit a főnöke latexbe öltözve dominaként töltött. - Igen, Mr Payne, Ms Turner kereste Önt. Szeretné, ha befáradna az irodájába. – ó, pontosan tudtam, hogy mi ez. Mert ha kiküld kurválkodni, azt elküldi üzenetben, de ha személyesen találkozni akart velem, az azt jelentette, hogy ismét elborult az agya és engem akar szadizni. Magán taxit hívtam, és azzal vitettem magam az irodájába. Lassan, magabiztosan és nyugodtan sétáltam át a hatalmas csarnokon, egyenesen a lifthez. Mennyi idő telt el az ő hívásuk óta? Későre jár már, vélhetően a titkárnőt mostanra haza engedte. Kiderült akkor ,amikor kiléptem a liftből és az üres helyiségek fogadtak, elindultam Abigail irodája felé, és a résnyire hagyott ajtót belökve beljebb léptem, de az ajtó nyikordulásán kívül semmi egyéb visszhang nem hallatszott. Az asztalánál őt se láttam, csak az egyik asztali lámpa égett ott. Három tárgy volt az asztalon, de őt tényleg nem láttam sehol sem. Egy whiskys pohár, igyál meg felirattal. Egy kis süti egyél meg felirattal, és egy… fekete sál, vigyél magaddal. Az italt a közeli virágra öntöttem, a sütit a kukába tettem, és egyedül a sálat, a selyem szemfedőt vágtam zsebre. Úgy tűnik én leszek ma az Alice Csoda Országban-nak a felnőtt verziós főszereplője. Elmormogtam magamban egy káromkodást, mert hangosan is csak akkor káromkodom, ész nélkül, ha elpattant minden idegszálam. De tudtam, hogy amellett a boszorkány mellett uralkodnom kell magamon, mégis mindig én húztam a rövidebbet. A vigyél magaddal kártyán az ő írásával a parkoló szintje és a kocsi színe volt még odafirkálva, így ismét elindultam vissza a liftbe, hogy a megfelelő szinten kiszálljak belőle. Megláttam a fekete Lexus SUVot és beszálltam. - Mr. Payne, kérem vegye fel a szemfedőt. – szólt hátra a sofőr. - Nem fogom felvenni, így akár indulhat is, vigyen csak oda, ahova Abigail óhajtja, minden körítés és felesleges látást korlátozó extra nélkül. – ültünk még a kocsiban, farkassszemeztünk a visszapillantóban, majd végre feldorombolt a kocsi motorja, én pedig elindultam a ma esti kínzásom helyszínére. Abigail házába. Valamelyik stricijétől szerezte, aki bedőlt neki. Egyik marhát se tudtam irigyelni. Fél óra alatt ott álltunk a lakása előtti felhajtón, kiszálltam a kocsiból, gondolom Gorilla Egynek kellett volna felkísérnie a felhajtón, de magamtól szálltam ki, és indultam el a bejárat felé. Kopogás nélkül nyitottam be az ajtaján, és megálltam a fogadótérben, lustán sétáltam körbe a bejárattal szemközti asztalkán elhelyezett virág kompozíciót. Feszültségemről csak az árulkodhatott, hogy a zsebemben pihenő selyem sálat szorongattam, titkon az ő nyaka köré tekertem, és az idefelé vezető úton, számtalanszor elképzeltem, ahogy egyre szorosabbra és szorosabbra húzom a torka körül, nem törődve a tűréshatárával sem; mígnem a csillogás , az a beteg szadista csillogás ki nem húny a szeméből.
Bosszúsan és rossz kedvűen löki le az ágyról a legújabb játékát, de nem igazán elégült ki, és még mindig tombol benne a tettvágy. Felbosszantotta magát Ricky teszetoszaságán, hiszen annyira szub hogy nem is leli kedvét benne és már nem tudná megmondani miért éppen őt választotta. Jah, de. A fájdalomküszöbe miatt, ami elég magas és ez kivételes célponttá tette Abigail szemében. Sok mindent kibír, szó nélkül tűr, de mégis hiányzik belőle az a tűz... Az a visszafojtott indulat, ami neki olyannyira hiányzik, mégis megtud lenni nélküle. Egy ideig, óráig. Aztán vágyni kezd rá. Újra. És újra. Meghagyta Tamarának hogy hívja fel Hudsont, aztán az embereit hívta hogy tüntessék el a kimerültségtől félájult férfit aki még jóképű is lehetne, ha Abigailnek bejönnének a szőke hajú férfiak. Ő nem szereti őket, a fekete hajúakra bukik leginkább. Mikor magára marad, kicsit lehiggad és vesz egy fürdőt, felfrissítve magát, és újra sminkeli magát visszafogott veszélyes színekkel. Nem esik túlzásba az öltözködéssel, és az órájára néz. A szobájába érve már újra rend uralkodik, és felemeli a telefonját. - Tamara. Kérlek hívd fel Mr. Paynet - utasítja, de a válasz nem tetszik neki amit kap. - Már hívtam, de nem vette fel - hallatszik a nő hangja. - Mert ügyféllel van. Ott van a beosztása, nem nézted meg? Mégis mire tartalak én? Azonnal jelezd ha visszahív - parancsolja enyhe indulattal ahogy leteszi a telefont, és a köntösébe bújva indul el hogy megebédeljen. Így este kilenc tájban. Estebéd. A könnyű vacsora után a szobájába vonul vissza, és várja hogy mikor érkezik meg hozzá Hudson. Bele, bele szundikál a várakozásba, de végül meghallja az érkezőt, hiszen bejelentik neki hogy jön. Meghagyta a sofőrnek hogy mit tegyen, de azt is tudja hogy a kedvenc játéka úgysem fog engedelmeskedni. Ma valami gonosz dolgon töri a fejét, és meg tudja kínozni a legerősebb férfit is egyetlen pálcával de annyit gyötörte már ezt a férfit. Még annyit fogja. Annyi terve van. Köntösben sétál le a lépcsőn, és alatta is csak melltartót és tangát visel. Telt alakja láttán bármelyik férfi szem kocsányon lógna már ilyenkor de ő is tudja hogy Hudson gyűlöli őt. Épp ettől olyan jó játék. Könnyű, macskás mozgással halad lefelé, hogy megkerülhesse a férfit. Jóképű, markáns. Magasabb is nála, noha még így csalt a 10 centis magassarkúval. Hosszú szőke haja egyenesen omlik a hátára. - Kiscsillag! - mosolyodik el, és vörös ívű ajkai mögül kivillannak szabályos fehér fogai. Fogak, amik oly sokszor hagytak nyomot ezen a tökéletesre dolgozott testen. Alaposan megnézi magának aztán szólal csak meg. - Legközelebb ha nem tetszik a vendégváró italom, ne a virágomon töltsd ki. Most pedig gyere! - indul el a lépcső felé, és visszapillantva villan a szeme a játékszerre, akit annyira kíván hogy egészen belebizsereg.
Ha talán egy egész más életben találkoztam volna vele, akkor talán kívánatosnak mondanám, de gyűlölöm minden porcikáját, és előbb érzem meg a közeledtét, minthogy hallanám, a magas sarkú hangját a szőnyeg tompítja amely a házában van. Mindig-mindig magas sarkúval próbál kompenzálni a közelemben, és van az a nyaktörő cipő , amivel meglehetne tenni, de akkor túl könnyen a nyakát törhetné. Apró vénasszony, és a tarkómon is feláll a szőr, ahogy megérzem. Mert hiába a külső, tudom, hogy régóta űzi az ipart, és eddigi huszonnyolc évem alatt egy centire se távolodhattam el tőle. Jószerével az engedélye nélkül se létezhetnék, de kénytelen szabad utat hagynia, ha megakar élni abból, hogy másoknak is odaad, hogy pénzért feküdjek le velük. Ő tanított meg arra, hogy érzelmek nélkül is tudok élvezni, és függjek a szextől. Lélekben máshol vagyok olyankor, de a feladatomat tökéletesen ellátom, ahogy, amilyennek kiképzett. Ez vagyok én, az eszköze, amit sosem fél és sosem un meg megalázni. Ahányszor csak kedve tartja. Csendben szenvedek, igyekszem visszafogni minden olyan hangot, ami a legcsekélyebb örömöt okozná neki, hiszen tudom,hogy a szenvedésem hangja az,amely beindítja. Nem tudom tisztelni, ebből a szempontból egyetlen egy ember van akit tisztelek, de amint átléptem ennek a háznak a küszöbét, magam mögött hagytam mindent, amit Hudson Duncan Payne hordozott magában. A Kiscsillagja vagyok, aki akkor dacol vele, amikor csak tud és sosem hagyja magát megtörni. A szemfedőt egész egyszerűen az asztalkára dobom, az se érdekel, ha leesik, és nem lep meg, hogy az italról is tud. Mintha nem tudná,hogy semmit nem iszom és eszem meg, amit ő ad. Fizikailag rosszul vagyok, ha ebben a házban ennem kell. Ahogy idősödtem, ez a ház vált a személyes poklommá. Egy ideig itt is laktam, láttam és hallottam, hogy mit művelt a férfiakkal, egyáltalán nem tetszett, nem akartam, és nem is tudtam olyanná válni, amilyennek ő akart nevelni, vagy megtörni. Most pedig, hogy az anyámat, egy halálos balesetnek álcázott eset kapcsán sikerült kivonnom a forgalomból, nem tud úgy megfogni, mint eddig. Anyám jó helyen van, távol tőle. Csak a videó van, amivel zsarolhat, anyámnak sem okozhat többé fájdalmat. Végre kezd kivirulni, egy év után, és hol van még a rehabilitációjához kellő idő? Lehet, hogy teljesen sosem lesz képes felépülni, túllendülni mindazon a mocskon, amit Abigail vele is tett. Szó nélkül követem, inkább nem szólalok meg, tudom,hogy azt várná,hogy belökjek neki valami szellemes dumát, amivel , vagy amiért megbüntethet. Néhány lépéssel lemaradva követem, utálom a szagát, utálom a járását, és azt, hogy hatalma van felettem. Olyan patyolat rend van, ami arról tanúskodik, hogy már igazán várhatott rám, és érzem a fürdőből szálló gőzt is, nemrég fürödhetett. Felületesen végig siklik a szobán a pillantásom, és megállok bent, miután becsuktam magam mögött az ajtót. Mivel ügyféllel voltam, így korábban voltam már egy szépség szalonban, ahol szőrtelenítettek, oka nem lehet panaszra, mindenhol olyan sima vagyok, mint a baba popsija, az évek alatt megszoktam. Egyedül az arcszőrzetemet nem vagyok hajlandó eltűntetni, csak ritkán. A korábbi vicsornak is beillő mosolyától még most is borzongom. Nem akarok itt lenni, de veszek egy kisebb levegőt, majd halkan kifújom. Nem moccanok meg, nem kezdek el vetkőzni, várom, hogy mit kíván, hiszen egyértelmű a hívása óta, hogy mit akar tőlem; mégis egyhelyben kis terpeszbe állok, a kezeim majdhogynem lazán lógnak mellettem. Nem szóltam Ryunak, hogy hol vagyok, de Ewerett hamarosan úgyis kideríti a mobilom alapján. Soha, de soha nem jöhetnek ide, megtiltottam nekik. Azzal csak nekem lenne rosszabb, ha bármiféle jelenetet próbálnának rendezni. A feladatom elvégzése után, szerettem volna odahaza úszni, a medencémben, órákig. De még erre sincs lehetőségem. Meredten pillantok el Abigail feje felett, a szemközti falra, nem akarok a titkos hálószobájába bemenni, legutóbb ott hasította fel a seggem, véresre, ügyelve, hogy azért ne maradjon nyoma, de mégis vérezzen, két hétig pihentem utána; orvoshoz meg nem igazán mehettem, noha kihívták a magánorvosomat. Akit azért fizetek, hogy ilyen esetekben maradjon csöndben.
Türelmes-türelmetlenül várta már hogy megérkezzen a férfit, és amint beér, ő is lefelé indul a lépcsőn, amit puha vörös szőnyeg fed, de nem az a süppedős fajta, amibe az ember a nyakát töri. Nem, olyat sosem tenne ide hiszen szereti a magassarkúakat, és többnyire ezekben suhan, rejtelmes módon. Akadnak olyan nők, akik képtelenek egy-egy ilyen cipőt viselni, de ő... ő képes rá. Minden mozdulata szexuális tartalommal bír, és csábos alakját fegyverként forgatja a férfiak és sokszor nők ellen is. Végigméri a férfit aki makulátlanul, és tökéletesen felkészülten érkezett, mint mindig. Szereti látni markáns arcát, és azt az ideget ami megfeszül, amikor neki nem tetsző parancsot kap, amit mégis teljesíteni kell. Mert kell. Nem rebben meg a szeme sem, ahogy a szemfedő landol, nem érdekes az a kis kiegészítő. Fog mást viselni ma Hudson, sokkal inkább hozzáillőeket. Már kitalált mindent, és előkészítette az éjszakát. Rossz kedve valamelyest lecsitult, de ettől még alaposan ki fogja élvezi ezt a fiatal bikát. Mert leginkább a szilaj lovakhoz hasonlítaná a férfit, akit nem tudott betörni teljesen. Isten és más égi hatalmak látják lelkét, ő mindent megpróbált. Most sem adja alább. A lépcsőkön könnyedén, magabiztosan halad felfelé. Selyemköntöse épp annyira rövid hogy még a lényeget elfedje, de mégis sokat sejtetően rövid maradjon. A férfiak szeme kocsányon csüngne egy ilyen ruhadarab láttán, de Hudson más. Ő nem is látja szinte Abigail bájait. Ő a lényét látja. A szobába érve rend uralkodik, ez a nappali szoba, de itt is kényelmes ágy helyezkedik el, hát még a privát kis poklában, amihez képest miszter szürke is elszégyellné az amatőr gyűjteményét. Megáll, és szembefordul Hudsonnal, aki engedelmesen tétlenkedik, hiszen nem kapott parancsot semmire még. Nem is teszi, mindössze közelebb lép hozzá és lassan, már már idilli érzéki módon elkezdi levetkőztetni. A zakó, a mellény, és az ing egymás után kerülne le, és a székre teríti őket, hiszen vigyáz a ruhákra. Aztán az övet csatolja ki és egy gyors rántással kihúzza a nadrág tartójából. Az alsónak is mennie kell, ahogy a boxernek és a zokninak is. Teljesen meztelenül akarja látni az ő gyönyörű játékát. Talán nem is tudja, miért éppen Kiscsillagnak becézni. Nem megy a hálóba, az itteni ágy felé fordítja szelíd erőszakkal a férfit és hanyatt löki. Meglepő erő szorult bele, törékeny alkata ellenére. - Tedd a kezeit a fejed fölé - parancsolja, és a pillanatnyi habozásra morcosan húzódik a szemöldöke. - Ne kelljen kétszer mondanom!- villan a viharszürke szempár, és elégedett mosolyt villant ahogy aprócska győzelmet arat. Mert ő nyer ebben tejesen biztos. Nem merne neki ellentmondani hiszen oly sok minden van a kezében, amivel fájdalmat okozhatna ennek a gyönyörű férfinek. Az éjjeli asztalon krém, gyertya és egy öngyújtó hever. Vajon, mit tervezhet?
Magamban, a már oly sokszor megtett utat figyelem, leszegtem a fejem, a lépcső fokokat számolom, és azt az undorító szőnyeget. Minden undorító ezen a helyen, de legjobban Abigailt gyűlölöm. Megállok a szobájában, és hagyom, hogy vetkőztetni kezdjen, nem tehetek mást. Ő rendelkezik felettem. Csak elpillantok a feje felett, és valahol távol járok, egy olyan helyen, ahol kevésbé tud elérni. A szemeim fakó barnák, egyelőre nincs okom még a nagy ellenkezésre, de nem kell sok idő hozzá tudom. Olyan érzés, mintha kivülről szemlélném magam, ahogy a ruháim a székre kerülnek, ordítani tudnék, én szeretem vállfára rakni az öltönyeimet, az ingekkel egyetemben. Általában sosem hordom ugyanazt a ruhát kétszer, de ha Abigailhez jövök, mégis megteszem, mert már-már rituálé számba megy a birtok határán levő zegzug környékén az öltöny égetés nálam. Ha tudok épp futni, másnap az akciói után, akkor azonnal, ha nem… akkor több darabot összegyűjtök. Ösztönösen lépkedek ki mindenből, ami olyan, hagyom, hogy játssza a játékát, ez még a kevésbé rosszabb. A gyomrom a torkomban van, már azóta ,hogy megláttam a telefonom kijelzőjén Abigail asszisztensének nevét, most pedig, liftezik, ahogy hátralök az ágyára, és megtámaszkodom, visszanyelem az epét, ami feltolult a torkomba, korai lenne már most feladnom, így dacosan pillantok fel Abigailra, végül… megteszem amit parancsol, amikor rám pirít. Kikapcsoltam, egy engedelmes báb vagyok, egy bizonyos pontig megteszem amit épp óhajt, de van egy határ, ahol úgyis tudom,hogy ellenkezni fogok, és csak a saját szenvedésemet nehezítem meg. Az éjjeliszekrényére pillantokł; gyertya, öngyújtó, krém. Lassan pislogok, a légzésem is nyugodt, még igen, még nem hozott ki a sodromból, annyira, hogy vadállat módon viselkedjek vele is. De tudom, hogy fájni fog. A nyelvemre harapok, hogy nehogy megszólaljak, és felemelem a kezeimet a fejem fölé, utálom ezt, gyűlölöm, próbálok nyugodtan lélegezni, de nem akar összejönni, végül, lecsukom a szemem, és vissza emlékszem, arra; hogy hogyan kerültem ide. Én vagyok… Alice, ez a ribanc a kártya királynő, és becsukom a szemem, ki lehet a Chesire macska, vagy a bolondos? Jó lesz, jó irányba haladok, itt se vagyok, zakkant ribanc!
Más talán azt hiheti kompenzál a magas sarkúval, de neki nincs szüksége erre , tudja jól hogy mire képes, és mit érhet el, nem kell nagyobbnak éreznie magát a kelleténél. Az önbizalma a helyén van, ahogy elindul felfelé a lépcsőn, a puha szőnyegbe süppednek a sarkai. Tudja jól, hogy a férfi mit érez, hiszen nem vak, látja a felszín mögött meglapuló érzéseket, de túlságosan akarja ahhoz, hogy ne kínozza, ne gyötörje és ne okozzon neki újra és újra szenvedést. Hudson az ő nagy függősége amiről nem képes lemondani, csak ideig-óráig. Azután újra akarja, és felhívja. Ő maga ritkán, inkább az éppen aktuális titkárnője intézi ezeket helyette, hogy ne hozzák nyilvános összefüggésbe őket. Annak ellenére, amit művel és tesz nap mint nap, szereti a diszkréciót és ezt el is várja mindenkitől. Nem sieti el a vetkőztetést, de a ruhákra figyel hogy úgy tegye le hogy ne gyűrődjenek, mert szereti ha Hudson, a kedvenc játékszere mindig jól néz ki, és mindig kellemes ránézni. A munkáiból így is jelentős jutalékot zsebel be, de a javarészét tisztán megkapja, hogy mindig odafigyelhessen mit visel. Kedvtelve simít végig meztelen, szőrtelen mellkasán. Imádja hogy ennyire figyelmes, engedelmes ha a kinézetről van szó. Biztos benne hogy sehol máshol nem talál majd szőrt, a borostán kívül de az férfias és nem is szól érte sosem. Most sem. Ahogy ellöki az ágyon lassú, kajla mosolyra húzódnak ajkai. Élvezetet lel abban hogy a másik félig kiszolgáltatva fekszik alatta. Parancsol, és engedelmeskedik is igaz, kell némi motiváció de az ágy támlához készített masszív fémbilincs már kattan is a csuklóin. Gyönyörű, kiterített áldozat, és az ágyon melléheveredve simít végig manikűrözött körmeivel a férfi mellkasán, a hasán, le a combjáig. Kikerüli a kényes területet egyenlőre, még nem bántja. Még játszik. Mint a macska, a fogságba esett egérrel, és végigköveti Hudson izmait. Megsimítja borostás arcát, és ledobja a köntösét. Alatta csak fekete csipkés fehérneműt visel, semmi extrát. Önmagához képest már-már visszafogott is. -Mindig úgy hiányzol – sóhajt fel, de ő is tudja hogy a másiknak aligha hiányzik az érintése. Annyi mindent tett már vele, és ellene. Számos példát fel tudna sorolni, ha akarna de nem fárad ilyenekkel. Könnyű csókot lehet a férfi mellkasára és ajkai közé veszi az egyik mellbimbót. Megszívja, aztán ráharap. Közepesen erősen. Hallani akarja a felszisszenést. Akarja Hudson hangját hallani. Apró fájdalmának ékes bizonyítékát. Mindent akar.
Egyszer…valamikor még nem így néztem ki. Magam sem értem, hogy… mikor változott meg igazán. Hiszen voltam én mocskos képű kis suhanc, aki mindenhol szeretett volna lenni, csak láb alatt nem. De az anyámékhoz járó fazonok is tudták,hogy nem járnak jól, ha hozzám érnek. Bár kurva gyereke voltam, tabunak számítottam. Egyetlen ember mert megütni , és borultam be az előtérben elhelyezkedő dísz asztal lábai közé, csak annyira emlékszem, hogy a tűsarkak azonnal megjelentek, és onnantól már nem női sikolyok töltötték be a hallt, hanem a férfié. Férfiak is ki tudják nyomni a magas c-t, nem kellemes, főleg ha abba rettegés is vegyül. Akkor és ott, a felettem fekvő nő arca és tekintete örökre belevésődött az elmémbe. Olyan vágyálmot dédelgetek a keblemen, ami arról szól, hogy szabad legyek, nem érdekel, hogy milyen áron lassan, csak…legyek szabad, ő pedig ne éljen, soha többet ne molesztálhasson senkit! Mereven pillantok fel a plafonra, pontosabban az ágy baldachinjára, amivel a felső keretet takarják, és kattant, a szemhéjam megrebben, és nyelek, a sarkamat a puha takaróba vájom, mindkettőt. Nem szeretem, ha lekorlátoznak, főleg,ha ő teszi. Bár hiába simít végig rajtam, ennyitől még nem fogok harcra készen állni, sem, sehogy sem. Mert rá nem tudok felizgulni, mégis megvannak a rohadt praktikái, hogy sikerüljön, úgy táncolnom, ahogy ő fütyül. Elhúzom a fejemet, és bilincsemre pillantok. Megérzem a puha csókját, de csak megrezzenek, a mellbimbóm érintésére vicsorogva csukomba a szemem, és a harapásnál összeszárom az állkapcsom, azon nyomban, és abban a pillanatban rántom meg a csuklóimat is, hiba, mert a fém belemar azonnal a bőrömbe. Épp időben jut eszembe, hogy a bilincsekkel nem lehet úgy szórakozni mint a kötelekkel, még csak ráfogni se tudok, hogy enyhítsek a feszültségemen. Kedvem lenne ráförmedni, hogy mit tervezel? Vagy azt, hogy térjen a lényegre, a körítés nem számít, úgyis az a lényeg, hogy minél inkább megalázzon, és megpróbálja elvenni az önbecsülésemet.
Elképesztő, de még mindig emlékszik Hudsonra, amikor ég kisfiú volt, és láb alatt volt mindig. Már akkor megtanította a férfiaknak hogy a tűsarok nem csak egy kiegészítő, de halálos fegyver is lhet, és Abigail sosem volt kedves azokkal, akik bántották a tulajdonát. Most sem megbocsátó. Nem tudja mi az, és hogyan kell. Emlékszik arra is hogy egyszer bántotta egy ügyfél, aztán nagyon hamar megtanulta hogy nem kell ahhoz operaénekesnek lenni hogy magas hangok sikerüljenek. Ahogy lepillant Hudson markáns, jóképű arcára, nem is érti honnan jutott ez eszébe és inkább folytatja amit elkezdett. Kattan a bilincs és megfeszül a gyönyörűen formált férfitest. Izmos, szálkás, pont ahogyan szereti. Szereti a szépet és a formásat. Jelen esetben gyötörni is, mert a fájdalom olykor élvezettel társul és Hudson teste árulkodik, még ha a férfi tudata nem is akar. Élvezni fog neki, ebben teljesen biztos. Végigsimítja a testét és apró csókokkal hinti tele. Hosszú az éjszaka, ráér kiélvezni az összeszorított száj látványát. A tüzes szemekét. A megfeszülő karokét. Nem kerüli el a figyelmét ahogy küzdeni akar, ezt szerette benne mindig is. Ezt a fajta tüzet és küzdeni akarást. Még akkor is ha ellene feszül. Megbocsátja neki ahogy mindig is tette. Persze, csak miután megbüntette. A mellbimbóját szívja meg és mellé simulva a férfihez bújik egy pillanatra. Még talán kellemes is lehetne ha ő nem az lenne, aki. Manikűrözött körmei, már a combjánál simogatják és elégedett ahogy egy szál szőrt sem talál. - Szeretem amikor felkészült vagy és nem feledkezel el semmiről sem - dorombolja ahogy játszadozik bele. Néhol kissé belecsíp a combjába körmeivel, de nem siet. Ráérős, már már gyanúsan ráérősen.
Pontosan tudja, hogy nagyon szeretem a gyengédséget, mert azt kevésszer kapok. Hamar megtanított arra, hogy nincs szerelem, nem létezik, és egyébként is, leginkább a kislányok vágyálma, amikor még unikornisokról, és szőke hercegekről álmodnak, valahol a rózsaszín paplanjuk alatt, odahaza, vagy bárhol. Mindegy. Simogat, és karcolgatja a körmeivel a testem, igen is tudja, hogy hol kell, hogy hozzám érjen, hogy reagáljak, holott agyban minden erőmmel azon vagyok, hogy elhatárolódjak innen. Tudja, hogy utálok kiszolgáltatottan feküdni, ahogy azt is, hogy nem szeretem, ha ő játszadozik velem. Nem egyszer lázadtam ellene. Képes volt wellnes hétvégéről hazarángatni az őreivel. Pedig az ő érdeke is, hogy kipihent legyek! Mindig lázadok ellene, sosem nevezem őt Úrnőmnek, sosem. Pedig kellene, de ezzel is csak magam ellen hajtom a malmot, ahogy igyekszem mindig befogni, és nem megszólalni, ez legtöbbször össze is jön. Magának, fenhangon jegyzi meg, hogy örül, hogy mennyire tiszta vagyok, és nincs rajtam, egy felesleges szőrszál sem. Attól mindig is kivolt. Mondjuk én sem szeretem,talán ezt is tőle tanultam. De, én tudom,hogy más vagyok, én sosem használnék ki senkit sem úgy, mint ahogy ő teszi velem. Elég a hozzám hasonló sorstársaim szemébe néznem, és tudom,hogy egyáltalán nem élvezzük. De boldog vagyok, egy személyen már segítettem. Majd megeszi a kefét, hogy mit tehet velem ez a nő megint. Persze, az lesz, hogy a belvárosi lakásomnál pakol ki, és majd Ewerett értem jön. Hol van még a vége? Megfeszül a combizmom, ahogy halad, egyre tovább. Talán, csipeszt fog rakni rám? Nem… az éjjeli szekrényre pillantok. Viasz! Gyűlöllek! Sötétbarna szemeimben néhány pillanatra meglátszanak az érzéseim. Nem akarom ezt! De nem fogok könyörögni. Bírni fogom. Nem tetszik, hogy ennyire lassú,és az sem, hogy végig tapogat. Hiába van rajta az, ami nem tud feltüzelni az se, hogy csipkét visel, ha magával az emberrel van bajom, az rég rossz. De őt ez se érdekli.
Kék szemeiben sötét indulat lobban, talán vágy talán valami más, de pontosan ismeri az előtte kiterítve fekvő férfit, és annak minden erősségét és gyengeségét tudja. Többet tud róla, mint a másik gondolná, de nem osztja meg vele, hiszen a tudás hatalom és a nőnek hihetetlen hatalma van. Bár mentségére szóljon, ritkán él vissza vele, de ha kell, megvédi magát és ő fog nyerni, mert egy erős nővel nem éri meg szembeszállni. Még Hudsonnak sem. Kedvtelve simítja az izmos férfitestet és nem kevés nevelése van benne hogy így nézzen ki és kívánatos legyen nőknek és férfiaknak egyaránt. Bár a nőknek leginkább. Még a combhajlatban sem látszódik szőrszál, amit elégedetten nyugtáz, és gyűlöli hogyha szopás közben szőrszállal találkozik. Nem siet hiszen Hudson az övé akkor rángatja ide, amikor csak akarja, és ő nem egy ügyfél hogy vigyáznia kelljen rá. Megcsipkedi kicsit a férfit, és szemeiben látja hogy ingerült, türelmetlen. Várja a fájdalmat hogy túl lehessen rajta, de nem könnyíti meg neki. Felkelve a combjaira ül, és a derekán simít végig. Már-már nosztalgikus mosollyal. Micsoda vézna kis patkány volt, most meg? Sikeres üzletember és fejedelmi szerető. Körmei végigsiklanak a feszes hasizmokon és egészen le a selymes farkáig. - Ki hitte volna hogy idáig eljutsz. Senki voltál, most viszont... - sóhajt fel, ahogy leszáll róla és a gyertyáért nyúl. Meggyújtja egy könnyű mozdulattal, és várja hogy megolvadjon a viasz. Az első két cseppet a saját kézfejére cseppenti és meg sem rezzen az arcra. Aztán viszi csak a férfi közelébe. A mellkasával kezdi és alaposan körbecsepegteti mindkét mellbimbóját. Nem kapkod, és ujjával el is keni néhol. Még nem a legfájdalmasabb pontokat veszi előre, de az is eljön majd. Nincs visszaút, és egy biztonságos bdsm buliban van biztonsági kulcs és stop szó, de Abigail nem ismer ilyesmit. Mégis, sokan vágynak a kegyeiért hogy ő legyen az úrnőjük egy-egy éjszakára. - Fáj? - kérdezi a férfitől, de nem vár rá igazán választ, csupán költői kérdés volt.
Jól tudom, hogy tudja hogy milyen mozdulatok azok amik bejönnének, de jelenleg a libidóm a béka segge alatt van. Csúnya lenne, ha pár simogatástól már haptákba vágnám magam. Nem fogom. Túl jól ismerem ahhoz a játékait. Azt szereti, ha minél tovább bírom, ha szenvedek. Gyötrődöm, és szeretné,ha könyörögnék is. De sosem szoktam. Egyetlen egyszer sem jött ki egyetlen könyörgés sem a torkomon, még akkor sem, ha a hangom olykor –olykor elkínzottan remegett meg, mert mindig újabb és újabb próbatételek elé állít. Nem tanult a saját leckéjéből? Ismernie kellene, tudnia kellene, hogy ha nem lenne a videó, valószínűleg már megöltem volna, úgy, ugyan úgy, ahogy ő tette a saját elődjével. Talán ezért is élvezi a kegyetlenkedést. Nem bízok benne, nem bíztam benne sosem, mert sosem állt le amikor könyörögtem, még emlékszem az elsőre. Az első alkalomra, amikor betört. Amikor bevitt egy ehhez hasonló helyre, talán még a legelső háza lehetett, de nem az a hely volt, ahol anyámékat adta kölcsön másoknak. Addig szexelhettem bárkivel, akinek odaengedett. Én csak azt hittem, hogy annyiról szól az egész. Ki-be ki be, és azok a mozdulatok, amiket megmutatott, hogy mivel lehetek jobb szerető, erre mondjuk az összes kurva elkezdett tanítani, azt szabad volt nekik, gyakorolhattam rajtuk, aztán idővel élesben is, nem is emlékszem arra már, hogy hány éves lehettem akkor. De nem így néztem ki, mint most. Negyed ennyi izmom sem volt, mint most, és… mindegy. Hamar rászoktatott a szexre, függtem attól, hogy érezzem a kielégülést, a jó érzést, a mámort, és ez jobb volt mint bármilyen drog, akkor még nem is ismertem a drogokat, se cukor, se egyéb más formában. Mert ilyesmiket se kaphattam. Egy hete nem kaptam vendégeket sem, és senkivel se gyakorolhattam, amikor jött a fekete leves. Be kellett mennem A Szobába! Nem jött értem, nem vitt magával, egy testőr jött értem, és megmondta, hogy a szobába belépve vetkőzzek le, és térdekljek le az ajtóba. Úgy tettem, ahogy mondták, engedelmeskedtem. Onnantól kezdve ahogy megjelent bőrben, vagy latexben, nem is emlékszem teljesen, és tűsarkúban, meglepődtem, és persze…akkor még nem bírtam ellenállni a teste látványának sem, azonnal felállt a farkam is. Hiba volt, mint tudtam meg. Ezt pedig kemény kiképzés árán tanultam meg, hogy ne a farkam vezessen, azonnal. Azon az éjjelen elmagyarázta, hogy mi is az a bdsm szex, és hogy én a szolgája leszek, az ő alárendeltje. De nem akartam senki alárendeltje se lenni. Fájdalmas lecke volt, megalázó és undorító. Undorodtam magamtól, és tőle is. Azóta magammal semmi bajom, de vele? Szerintem nem kell sorolnom. Kaptam hideget és meleget, akkor még csak az élvezetem fokozásáról volt szó, és annyira nem is volt rossz. Érdekelt az újdonság. De egyre kezdett durvulni, egy komolyabb ütés, amibe kikötözve beleszédültem, vagy…az álarc…amelyiknek egyetlen nyílása sincs. Na, azt gyűlölöm. Az első rossz emlékem, ahhoz köt. Beszóltam neki, hogy nem fogom leszopni a cipője sarkát, hangosan, erre az lett a jutalmam, és a viasz, meg az ostor. Levegőt is alig kaptam, talán többször el is ájultam, hiába kiabáltam, rúgkapáltam, ő élvezte minden percét a szenvedésemnek. Azon az éjszakán hiába könyörögtem a biztonsági szavammal, nem ért semmit, hasztalan volt, és onnantól kezdve, ha durvulni kezdett, hiába szóltam, nem számított. Haladt tovább a beteg elképzelése mentén, de szerencsére sosem haltam meg, bár…időnként jó lett volna ha mégis, úgy nem kellene tovább szenvednem, általa. Az orrlyukaim kitágulnak, akár egy dühös bikának, amikor rám száll az első csepp, és majdnem fel is morgok, de időben elharapom a hangom. Pontosan tudja, hogy ez még nem készíti ki, ez még nem fáj úgy. Ökölbe szorul a kezem, még csak meg se rázom a fejem ,hogy fájt-e vagy sem. Lényegtelen. Csak ne szólaljak meg feleslegesen, mert azzal is csak adom alá a lovat. Tudom,hogy mikor szabad csak megszólalnom. Ha felszólít rá, hogy válaszoljak a kérdésére. Így erre a kérdésére nem válaszolok, hangot se adok ki, csak maximum a fújtatásom az, ami jelzi, hogy kellemetlen volt.
Régi emlékek idéződnek fel benne ahogy Hudson teste kiszolgáltatva hever előtte, de tudja hogy az elméjén nem uralkodik, és máshol jár. Persze, bosszantja egy kicsit, de nem tehet ellene semmit és nem adja ki az ütőkártyáit, és ragaszkodik hozzá. Csak kölcsönadja, de mindig kihangsúlyozza hogy Hudson az övé. Vannak más házai, és más emberei akiket sajátjának tekint, de azok most nem számítanak igazán. Nincsenek itt, és nem fekszenek a kénye kedve szerint az ágyán, ahol már oly sokan megfordultak. A hálószobájába kevesen jutnak csak be, talán Hudson és két férj voltak ott igazán. Most is csak játszik, és a gyertyával csepegteti végig az izmos férfiteste és figyeli ahogy meg-meg rándul, és nem megy még a legérzékenyebb helyekre. Komoly arrcal figyeli ahogy emelkedik és süllyed a mellkasa a cseppek okozta apró égető-húzó érzés miatt. Ő is jól ismeri milyen ez, hiszen érezte bőrén a viasz csipkelődését, és idővel már jóbarátokká lettek. Végigvezető a gyertyát a férfi hasáig egészen az derékvonalig aztán a combjain folytatja. Az ágyéki részt még kikerüli. Végigsimítja körmeivel a területet mielőtt cseppentene és mikor mindenütt viaszos, akkor leszedegeti hogy apró piros foltok maradjanak, amik hamarosan úgyis eltűnnek majd. Végigsimítja a kipirosodott területet és egy időre félre teszi a gyertyát. Rezgő péniszgyűrűt húz inkább Hudson farkára de még nem kapcsolja be, inkább csak kézzel ingerli és a heréit masszírozza mielőtt két két csipeszt csippentene rá. - Még mindig te vagy az egyik legjobb - simítja meg, hiszen akadnak mások is. Ahogy belemerül Hudson simogatásába, felcsörren a mobilja. Kellemes csengőhang, olyasmi ami nem is igen jellemző rá, és hirtelen kap utána, elfeledkezve mindenről. Hudsonról is. Feszülten, kissé élesen szól bele a telefonba és átvonul a másik szobába telefonálni. Hallani cipőjének szapora kopogását ahogy fel alá mászkál és feszülten magyaráz. Két perc múlva az orvosát hívja és rendeli ki egy házhoz, amit Hudson nem ismerhet. A doktora lelkére köti hogy azonnal tájékoztassa amint végzett és utána tér vissza a másikhoz. Kicsit feszültebb de ugyanolyan gonosz. - Nos hát, hol is hagytuk abba? - mászik vissza az ágyra szőke haja csiklandozhatja Hudsont. Igazgat a csipeszeken és a lovaglópálcával simogatja végig a testét.
Az évek folyamán megedzőttem annyira, hogy ne kapkodjam szabálytalanul a levegőt, némi viaszcsepp után, de akkor is megérzem, érzem, ahogy a testemre cseppen, és azért, éget. Nem kellemes, magamon sosem szerettem, igazából a kiszolgáltatott helyzetemet nem szerettem sosem. Mert időről időre kölcsön adnak olyan nőknek is, akik uralkodni szeretnének felettem. De mivel domináns vagyok, ezért nem adom át az irányítást más kezébe sosem. Vendégeknek sem török meg, noha Abigailnak sikerül, ha nem is előtte, de otthon, Ryuék általában a szemtanúi annak, hogy összetörök, kiakadok. Megvetem magam, és mindenki mást is, aki szánalommal próbál rám pillantani. Ez legfeljebb csak neki előjáték, nekem kevésbé, csak felidegesít, és még feszültebbé tesz. Nem akarok itt lenni! A vízesés, képről láttam, hogy ott Japánban van, és gyönyörű, egy… saját vízesést akarok bérelni, saját házzal, hogy… ott pihenhessek; egyszer, és Ryut is vihessem magammal. Furcsa… hogy most kihangsúlyozza hogy még mindig én vagyok az egyik legjobb, nem igazán érdekelt, mert… csak sajnálni tudom a hozzám hasonlókat, és sosem értettem meg ,hogy mit lát bennem Abigal, miért engem kínoz nap-nap után, random időközönként. Mert voltam már nála egy hetet is, de pár órát is. Kegyetlen tud lenni. Aztán megcsörren a telefonja, legszívesebben ráförmednék, hogy takarodjon a farkamtól, és a golyóimtől, mert azok az enyémek, nem az övék, mert úgy simogat, mintha mindenem az ő tulajdona lenne. Ez pedig felidegesít, nagyon felidegesít. Nem sok dolgot értek a szavaiből, de kitűnik, hogy valami probléma lehet, valakivel, lehet ,hogy valakit helyben hagytak, megesik. Általában ,ha közel áll a beteg szívéhez, akkor azt az illetőt elintézi, így vagy úgy. Számos emberről nem hallottam többet, aki bennem kárt tett, vagy próbált kárt tenni, alkalmasint volt lehetősegem elszökni, olyankor, persze, hogy őt értesítem, ki mást? Ryut ezekbe a dolgokba nem vonnám bele. A csipeszek kényelmetlenek, de tudom, hogy ha mocorognék, csak rosszabb lenne, úgy vágna belém, ahogy egyáltalán nem tetszene, így amíg magamra hagy, nem moccanok, csak amennyire szükséges. Hála a véletlennek, nem indította be a gyűrűt, így nem maradtam itt csak úgy. Nem tetszik a szemében megjelent gonosz csillogás, kényelmetlenül érzem magam tőle, és ott az a rohadt pálca is a kezében. Tökéletes… le vagyok korlátozva, egy nyomorult játékszert kaptam a farkamra, és csipeszek a héréimen, már most tudom, hogy nem fogom élvezni, de eléri, hogy a testem reagáljon.
Élvezettel figyeli ahogy Hudson teste meg-megrándul a forró viaszcseppek alatt, hiszen bármilyen edzett is legyen valaki, ez azért mégis csak éget és fájdalmat kelt. Olyan fajta fájdalmat ami édes annak, aki szereti és kész bármire hogy megkapja ezt a fajta figyelmet. Abigailnak egy furcsa eszméje az is, hogy nem tesz olyasmit az alárendeltjeivel, amit ő maga ne élt volna túl legalább egyszer. Férfi-nő viszonylatban arányaiban hasonló dolgokra asszociál. A csipeszek kellemetlen húzódását is ismeri valamint a kényeztető játékszerek kényes pontosságát is tapasztalta már a saját bőrén. Abigail teste bár vonzó, magán hordoz néhány halvány sebhelyet és kellemetlen emléket, van amihez ő maga sem szívesen nyúl. Eszközeinek teljes tárházából nem hiányzik semmi de akadnak olyan dolgok, amiket nem szeret és ezt kevesen tudják róla. Sok mocskos kis titka van és ő is számtalan embernek ismerni a gyengeségét, amivel nem él vissza ha csak nem kényszerítik rá. Ilyen szempontból tisztességesen kezeli a hálószoba titkokat, amit talán ki sem néznének belőle. Kellemesen hűvöskés, krémezett kezeivel kényezteti a férfi farkát, és nem sieti el, nem kapkod és már majdnem bekapcsolja a játékot, mikor megcsörren a telefonja amire azonnal éber lesz és a készülék után kapva átvonul a másik szobába és élesen magyaráz. Hudson ismerheti már annyira hogy tudja, nem éppen apróság miatt keresték és árulkodó az is, hogy azonnal felvette nem hagyta soká kicsöngeni ahogy sokszor teszi ha számára nem fontos hívásról van szó. - Megszólalhatsz. Kíváncsi vagy rá ki volt? – persze nem árulná el, de attól még megkérdezi és húzza egy kicsit a másik agyát. Még az is lehet hogy elárulna neki dolgokat a kedvétől függetlenül. Tudja jól hogy a másik nem járna a kedvében csak hogy eláruljon valamit így nem is kéri erre. Nem ajánlja fel és nem is várja el. Nem fogja hagyni csak úgy Hudsont, de hajlandó játszani vele. Vagy gyengédebb lesz vagy sokkal kegyetlenebb mert ideges és nehezebben találja meg a határt hogy hol álljon meg. Nem biztos benne hogy megkíméli Hudson épségét, és a férfit elnézve… Nem. Nem fogja. Lazít egy kicsit a kezeit fogva tartó fémeken, és leszedi a csipeszeket. A gyűrűt nem. Alig érezhető gyenge fokozatra kapcsolja hogy érezhető legyen a kellemes kis vibrálás, és ingerelje azt a bizonyos vágtagot. - Fordulj hasra! Gyerünk! – böki meg az oldalát hogy noszogassa egy kicsit a lovagló pálcával. Le kell vezetnie a feszültséget. Új ötletek jutnak eszébe. Nem biztos hogy kevésbé fájdalmasak mint amit eredetileg eltervezett. Ha a férfi hasra feküdt, végigsimít izmos vállain és a lapockáin. Gyönyörű férfivá érett, és kedvét leli benne, noha érzi ő maga is hogy lassan túlnő rajta és már nincs sok eszköze hogy sakkban tartsa. Az a hamis felvétel… Hudson könnyelműsége hogy sosem kezdett el nyomoztatni a férfi iránt akit megölt, akkor tudná hogy Sydneyben éli mindennapjait a családjával. Honnan jutott most ez eszébe? Elhessenti a gondolatot magától. Nem engedheti meg hogy elkalandozzanak a gondolatai most hogy ilyen édes csemege van a kezei alatt.
Nem nézek rá, inkább egy fix pontot keresek a plafonon, vagy bárhol ,de nem nézek rá, bár úgy is tudom, hogy látja a szemeimben a gyűlöletet… Sajnos tudja jól,hogy mit csinál, és megfelelően reagálok is rá, még akkor is, ha nem akarok. Ez pedig kurvára idegesít, gyűlölöm magamat is ezért, és őt is. Tudom jól ,hogy ha nagyon elmenekülök fejben távol tőle, és nem úgy moccan a testem, ahogy ő akarja, azért is képes megbüntetni. Elegem van! Meglepődök amikor megcsörren a telefonja, és azonnal fel is kapja. Amíg nem lát, fellélegzem egy kicsit, kinyújtóztatom az izmaimat és lazulok, próbálok lazítani. Addig sem velem foglalkozik. Meglepettség fut át az arcomon, ahogy felajánlja a kérdés jogát. Gyanakodva mérem fel a hangulatát. A szokásosnál is őrültebb, űzöttebb a pillantása, ilyenkor nagyon labilis, és ezt nem mindig tudom jól kezelni. Ilyen mimikánál csattant el pofon már kölyök koromban is mellette, az arcomra. - Ha érdekel is, és kérdezhetek, nem biztos hogy jól járnék a kapott információkkal, vagy belém vernéd, hogy hallgassak róla. Attól függ, milyen a hangulatod. – igen! Sosem bírtam csomót kötni a nyelvemre a közelében, és tudom jól, hogy kussban kellett volna maradnom a saját érdekemben. De sosem bírok csendben maradni. Ökölbe szorulnak a kezeim az új parancs hallatán, és pengevékonyra húzódik az ajkam is. Még élénken él bennem a pár héttel ezelőtti véresre verés. Ösztönösen húzom össze a farpofáimat, és érzem, hogy kimelegszem, az undor és a gyűlölet hullámai egyre közelebb vannak a felszínhez. De mégis felpillantok rá, és megrándulok a pálca mozdulattól, ahogy azzal nyomatékosít. Kellemes a gyűrű bizsergése, de mindez semmit sem ér, jelent, nem izgat fel úgy agyban, mint egy szubot. Ahogy oldalra fordulok, kedvem lenne kihívón pillantani rá, és eltörni a pálcát az ő seggén. Mindig is utáltam, ha a mások miatt érzett, keletkezett feszültségét rajtam vezeti le. Egy pillanatra sem görnyedek össze, húzom össze magam, hogy nehogy azt higgye, félek tőle; rendezem a légzésem, és lehunyom a szemem is, majd ragyogó megjátszott, de a legjobbak közül is a legjobb mosolyommal kápráztatom el, ahogy a féloldalas fekvésből felpillantok rá - Ahogy kívánod, Úrnőm! – elhasalok a takarón, és az ágy támlájába kapaszkodom, a pálcából ítévle szükségem lesz plusz kapaszkodóra. Úgy fekszem, hogy ne nyomjam semmim. Bár a rezgő játék folyamatosan emlékeztet arra, hogy ennek kellemesnek kellene lennie…persze.
Elmosolyodik ahogy a gyönyörű férfit nézi. Nem tud elmenni a tény mellett hogy mi lett belőle, és mennyit fejlődött mióta az ő kezei között van. Hudson igazi domináns, még neki sem törik meg sosem, épp csak annyit enged hogy még ne pattanjon el. Értékeli őt, és a maga torz módján szereti is, de nem igazán képes erre a tiszta érzelemre és kifejezni még inkább nem tudja. Mégis ragaszkodik hozzá, és élvezettel hajszolja fájdalomba és gyönyörbe, sokszor egyszerre. Nem mindneki képes erre és Abigail az egyik legjobb domina. Illetve az lehetne, ha nem lenne benne a kegyetlenség szikrája, ami a biztonsági szót is figyelmen kívül hagyja. A telefonhívás után visszatér, és ha nem Hudson lenne itt, akkor elengedné az áldozatát, de még így is lehet hogy megteszi hiszen aggodalma nagyobb mint a vágy. Végül is fontos személyről van szó. - Ez igaz. Nagyon szépen felmondtad a leckét - simogatja meg a férfi borostás arcát széles mosollyal, de lassan lehervad arcáról. Szeme körül hirtelen látszanak a kis nevetőráncok, és szarkalábak. Nem olyan fiatal már mint Hudson bár egyetlen perccel sem tűnik többnek harmincötnél. - Te vagy az egyik kedvencem Hudson, de nem te vagy az egyetlen. Jártál sok helyen velem, és sok házat láttál, de nem mindet. Nem ismersz mindenkit, és ő legalább olyan fontos nekem mint te - válaszol végül is ahogy belesimít hosszú szőke hajába. Végül is kevés híján felnevelte a férfit, iskolába járatta és megtanította a testének uralására is. Végül is Abigailnek köszönhető hogy sikeres modell és üzletembere is lett, de ezt így is akarta. Látta benne a potenciált hogy megéri a belefektetett energia és idő. Ahogy kiadja a parancsot, már már ellenkezne, de végül engedelmesen fordul és mosolyát hasonló professzionális mosollyal jutalmazza bár a szavaira kissé meglepődik, hiszen sosem szólította őt Úrnőnek. Erre nem volt hajlandó és most is gúnyos felhangja van. A gyertya után nyúl, és viasszal kövezi ki a hátát, a gerince mentén, és szárnyakat rajzol rá. Fekete viasz, fekete szárny mint egy bukott angyal. Hagyja megszáradni és aztán le is szedegeti róla, a piros bőrt pedig végigsimítja, végig csókolja. - Jól állnak neked a szárnyak - jegyzi meg és el tudná képzelni egy szép széles tetoválásként is, de erre nem fogja kényszeríteni. Valamennyi mozgás teret hagy azért neki is, és soha egyetlen dolgozójának a kinézetében nem tett kárt. Ez kevés elveinek egyike. Mert vannak neki olyanok, csak mások, mint másoknak és sokkal kevesebb is.
Nem engedem neki, hogy lássa, hogy megijesztett volna, csak gyűlölöm, percről percre, és a dicséret, meg a mosoly után komoran pillantok fel a hirtelen megváltozott vonásokra, hirtelen a mű mosoly sincs fent, ami oly jellemző rá. Végül el sem hiszem ,hogy kibök valamit mégis. Pislogok, és hitetlenkedve nézek rá, és megrázom a fejemet. Persze, hallottam róla,hogy van ahol többet időzik a házaiban. Nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek kínomban. Sajnálom őket is. Sajnálom, mert tudom, hogy nekik sem lehet könnyű, és hasonló kínokat élhetünk át mellette mindannyian. Szóra nyitom a számat és pislogok, alig hiszem el.Igen, még engem is meg tud lepni. - Ha olyan fontos, miért nem mész? Biztos olyan baja van, mint ami nekem szokott lenni, amikor végső esetben hív csak a testőröm, vagy én, a vészhelyzeti telefonszámodon. – nekem olyankor el kell simítani az ügyet, nem tehetem meg,hogy Abigail vendégét én vágjam pofán, a protokoll az, hogy ha valaki visszaélt a helyzetemmel, én hívom. Annyira tudok, és tanultam önvédelmet, hogy valahogy jelezzek a telefonomon, vagy a kint várakozó Ewerettnek. Megvannak a saját jeleink. Egyáltalán nem vagyok féltékeny, inkább a gyenge pontját keresem, ha tudnám ,hogy ki ő, talán vele szövetkezve tudnék ártani neki. - Bizonyára ő is egy hasonszőrű play boyod. – állapítom meg csöndes fáradtsággal a hangomban. – Nem lehet, hogy ő készségesebb? – vonom fel a szemöldököm, és megrántom kissé a vállaimat, majd úgy teszek, ahogy kéri, de nem a legnagyobb engedelmességgel. Hason fekszem, de utálom kiszolgáltatni neki a hátam, minden porcikám tiltakozik ellene, így viszont, fekve van időm kicsit elmerülni a gondolataim között, újra a távoli világba képzelős játékom játszom. Nem itt vagyok, ahol a kín egyszerre rándítja meg a farkam vágyakozva és tölt el undorral, hanem… Valamilyen fehér homokos parton, és épp koktélt szürcsölök, az, hogy képtelen vagyok lazítani mellette, nyilvánvaló lehet, mert a farpofáim is úgy szorítom, hogy egy hajszálat is lehetetlen lenne becsúsztatni közéjük, arról nem is beszélve, hogy homorítok, és feszült vagyok, mint egy íjhúr. Igazából ott tartok, hogy ha megengedné, akkor akár élveznék is. De tudom, hogy nem fogja megengedni, én meg sosem könyörögtem neki semmiért, a saját élvezetemért sem. - Szeretnék elmenni két hét szabadságra, valamelyik tengerpartra. – hagyom figyelmen kívül a dicséretét és a művében való gyönyörködését, fájt, égetett, viszket. Abigail azon emberek közé tartozik, akinek egyébként rühellem az érintését magamon, és most ráadásul a hátamon is ott hagyta a jelét. Egy darabig nem fog eltűnni, de nem olyan fájdalmas, mint a fenekelés, amit kaptam tőle.
Vannak olyan pillanatok, amikor Abigail sem látszik másnak, mint ami valójában. Élő embernek, nőnek akit nem kímél az idő sem, bár még így is kívánatos és vonzó de azért a szarkalábak árnya ott kísért, hiába minden krém és technológiai újítás, a kor azért Abigailen is nyomot hagy. A mű mosolya már olyan állandó tartozéka hogy az ember nem is hinné hogy tud anélkül is létezni, és komolyan venni bármit is, pedig rideg és kegyetlen üzleti partner. Sosem enged az igazából, de most Hudsonnal szemben nem éppen kiszámíthatóan következetes ahogy szokott lenni. - Nem lehet olyan baja. Ő sokkal szigorúbb vendégkörrel bír mint te, nem olyan erős. Sosem engedném hogy ilyesmiket tegyenek vele - csendül kissé furcsa mellékzöngével a hangja, és talán van benne némi lágyság ami amúgy nem jellemző. Hudson oly régóta ismeri már Abigailt, neki feltűnhez a különbség, de másnak nem lenne észrevehető. - Nem, ő másmilyen - mosolyodik el és még láthatja is Hudson mielőtt megfordulna hogy nem feszül meg olyan keményen az ajka, ahogy a másikról beszél, aki szintén kivételes mint az előtte fekvő férfi. Csak hogy egy nőről van szó. Végigsimít a hátán és rácsókol a tarkójára az engedelmessége jutalmaként és aztán kicsipkézi a hátát angyal szárnyformára, és elégedetten szemléli a művét, és féloldalt fordítja Hudsont és a farkára markol, és lehúzz a gyűrűt róla. - Élvezz nekem... - dorombolja és akár akar a másik, akár nem, akkor is elsül. Viszonylag könnyen jövő élvezet, mert megengedi, hagyja... Eloldozza Hudson kezeit az ágytól, és nagykifli pózba heveredik mellé. - Másfél hét, és utána egy hétvége velem. Malibu-ra repülök, idén utoljára - cirógatja végig a férfi oldalát és a csípőjét ameddig eléri. Játszadozik vele, és könnyű érintésekkel hajszolja ismét merevvé.
Megfeszül az állkapcsom, és fújtatok is, ahogy felfogom, nem olyan erős mint én, ezáltal velem bármit meglehet tenni, legszívesebben itt és most kitépném magamat a láncaimból, és megfojtanám. Még hogy engem bárkinek oda lehet adni, mert erős vagyok! Ezáltal bárki megtehetne velem bármit, ha hagynám! ~Kiskutyák, rohadt szőrös kiskutyák, mind összeszőrözi a méretre készített öltönyömet, és cipőmet! Figyelj arra, amit mond, mert most meg van kattanva, furcsán viselkedik!~ Ez az, kell a kis kapaszkodó, hogy figyeljek, és ne kikapcsoljam magamat teljesen, hogy tudjak arra figyelni, hogy mit mond, és ne kalandozzak el. Valamiért fontos lehet neki ez a valaki. - Milyen? – bököm ki kíváncsian, de aztán nem látom többé azt a furcsa ábrázatát, a puhább vonásait, ez képes szeretni valakit? Menten rosszul leszek. Ez! Képes a szeretetre? Ne! A végén még rám tör a röhögő görcs, de nem tudok sokáig gondolkodni, mert kínozni kezd, és kiráz a hideg a tarkómra nyomott csóktól. Nem akarom ,hogy éreztesse velem, hogy ő felettem áll, bármiben is, tudom, úgy is tudom. Amikor túl vagyok a viaszos festésen, amin én vagyok a vászon, éget még a hátam, és visszafognám magam, nem akarom megadni neki az örömöt ,hogy egy szavára elmegyek, de tesz róla, hogy kénytelen legyek. Torokhangon morgok fel, és a bicepszembe is beleharapok, ahogy a nyak izmaim is megfeszülnek, nem küzdök végül, hagyom magamat, zihálva nyúlok el, oldalt fekve, de nem vesztettem el az eszméletemet. Soha! Mellette képtelen vagyok bármennyire is ellazulni, ezt pedig tetézi a tudat, hogy ő van a hátam mögött, nekem simul, mint egy átkozott szerető szerűség. A pulzusom egekben, ahogy közli az ő verzióját. - Nem akkor megyek szabadságra, amikor te Malibura. Nem szeretem a cápáktól hemzsegő tenger részeket, egyébként sem. Két hét, tenger mellett. Csinálj velem most amit akarsz, és raktározd el a nyaralásod utánig is. - megfeszülnek a hasamon az izmok, ahogy újra rábírta a testemet a simogatásával, az erekcióra. Nem érdekelt, hogy merész vagyok, és beszóltam neki, ennyi nekem is kijár. Ennyi ellenkezés. Muszáj, mert úgy érzem,hogy így még van szabad mozgás terem. Persze… úgy is az lesz amit ő akar. Gyűlölöm, hogy puszta cirógatásokkal életre keltett, de nem hiába van ebben a szakmában már évtizedek óta. Na meg, az ő kezei alatt tanultam meg nagyon sok mindent.
Kezdőlap
