Damian & Annie ~ It's like a fuckin' chapter from Bonnie and Clyde
Csüt. Júl. 25, 2019 2:38 pm
Damian & Annie
as. Bonnie and Clyde
Nem mondhatnám, hogy nyugodtabban alszok, mióta kiderült, hogy Damian valójában egy zsaru, akinek én naiv picsa totál bedőltem. Elejétől kezdve arra utazott, hogy valahogy beszervezzem Stonehoz, egészen attól a naptól kezdve, hogy rám cuppant a verseny után. Rohadtul nem vagyok büszke magamra és, ha Stone erről tudna tudom, hogy az első mondatai egyike az lenne, hogy mekkorát csalódott az ítélőképességemben. Ami azt illeti, én is. Ettől függetlenül az alku, az alku. Megegyeztem Vele, hogy nem árulom el, cserébe pedig ő majd megpróbál kihúzni a szarból, de minél többet jut ez eszembe, annál inkább biztos vagyok benne, hogy a végén úgyis én húzom majd a rövidebbet. Annak ellenére, hogy Damian futólag említette, hogy ne szorítsam ki az életemből, már egy hete kerülöm. Ha hív, nem reagálok és, ha lehet, minél többször tartózkodom olyan helyen, ahol tuti nem talál meg, aztán max egy SMS-t dobok neki, hogy "Bocs, nem értem rá" vagy ilyesmi és ezt nem azért csinálom, mert zsaru, hanem, mert ennek ellenére még mindig kibaszottul bejön. Azok után pedig, ami az irodájában történt, ez csak még inkább igaz. Sokszor eltöprengek rajta, hogy vajon hogy alakultak volna köztünk a dolgok, ha nem így találkozunk, de őszintén szólva fogalmam sincs. Most viszont kénytelen leszek mindezt félre tenni, mert együtt kell dolgoznom vele. Stone ránk bízott egy melót. Kettőnkre, hiszen ő még mindig azt tudja, hogy Damian mennyire megbízható, milyen profi és, hogy majd én kezeskedem érte, hiszen amikor rávettem, hogy vegye be a bulikba, ilyesmi mondatok hagyták el a számat. Ahogy mindez eszembe jut, az előttem lévő ülésre csapok - ja, ugyanis buszozok, hogy a kocsim véletlenül se kerüljön kétes ügy közelébe-, majd egy pillanatra lehunyom a szemem és nagyot sóhajtok. Hogy lehettem ilyen hülye? Hogy bízzak meg benne ezek után? Mondjuk, ha ártani akart volna nekem, nem adta volna ide azt a stukkert és már rég alulról szagolnám az Ibolyát, de akkor is. Világ életemben úgy gondoltam, hogy a zsarukra nem lehet megbízni, erre épp most készülök az egyikkel betörni egy magán galériába valami baromságért, amiért egyesek képesek milliókat fizetni. Ilyenkor mondjuk nem is érzem magam idiótának. Ahogy immár gyalogosan megállok a küldött címmel átellenben a járdán, nagyot nyelek és próbálok uralkodni a tenisz labda méretűre zsugorodott gyomromon. Azóta az "incidens" óta nem találkoztam vele, úgyhogy most rohadt izgi lesz a szemébe néznem, nem beszélve az alap izgatottságról, ami minden meló előtt elönt. Nem is tudom, képes leszek-e rá, nem beszélve arról, hogy majd Stone előtt, ha végeztünk a melóval, lazának és természetesnek kéne majd tűnnöm. ~Gyerünk Annie! Még tudod csinálni! ~ Annak az időnek már vége, amikor szívesen beszélgettem vele, így a címet is SMS-ben küldtem el, hogy hánykor és hol találkozzunk. Nem buta pasas, szóval biztosan érti, miért nem hívtam fel és miért nem akarok beszélni vele. Mostantól a melóra kell koncentrálnunk és ennyi, mert megfogadtam, hogy semmi egyéb nem lesz. Egyszerűen nem lehet és kész, mert úgyse lenne semmi értelme. Ahogy odasétálok, feszült vagyok, rideg és kimért, még akkor is, ha amúgy minden erőmmel próbálok laza lenni. Hogy a francba nem sikerül? Máskor egy egész estés előadásra képes vagyok, most meg végem van. A tény, hogy Damian zsaru, teljesen kizökkentett... kb mindenből, ahogy az is, hogy a múltkor történtek után látnom kell. Pedig, baromira csodás volt a maga fura módján az, ahogy egymásnak estünk és valami mélyen legbelül azt sugdossa a fülembe, hogy több vagyok neki, mint meló, de az sztem a naiv énem lehet, így általában inkább elkussoltatom. Nem jelentek én neki semmit. Meló vagyok és kész, némi plusszal. -Mehetünk? -kérdezem ahogy odaérek mellé szándékosan felé se pillantva, és a választ sem várom meg - mert ugyan, miért ne mehetnénk? -csak mellette elhaladva tovább sétálok az épület oldalánál lévő kerítéshez és pár mozdulattal át is mászok rajta. A hátsó ajtó felé veszem az irányt, ahol minden bizonnyal a riasztórendszer kezelőfelülete van, mellyel már könnyedén ki tudom iktatni az egészet, onnan pedig már nincs más dolgunk, mint beállni a hátsó udvarra, ha a kapu kinyílt utána pedig pakolni, ha bejutottunk. Tök egyszerű, nem? -Nyisd a kaput és gyere be a kocsival, addig én kinyitom az ajtót. -vágom oda talán kissé túl parancsoló hangnemben, de számomra egyértelmű, hogy én vagyok a főnök, mivel nekem van is tapasztalatom. Egy rövid pillantás Damianre vetett pillantás után elő veszem a készletemet, ami akár manikűrös cucc is lehetne, de nem az. Álkulcs van benne és a többi szükséges holmi, a tablettel együtt, amivel a riasztót megbuherálhatom.
Re: Damian & Annie ~ It's like a fuckin' chapter from Bonnie and Clyde
Pént. Aug. 09, 2019 4:12 am
annie and damian
Okay Bonnie, action!
Rendben. Annie egy hete ignorál. Végtére is, ez abszolút várható volt. Ahogy az is várható, hogy ha majd újra beadja a derekát legalább arra, hogy összefusson velem, akkor majd újból le kell futnom a köröket, hiszen megmondta: többé nem fog előfordulni. Csak, hogy tudjam. Ó istenem, néha komolyan nehéz megértenem a női lélek miértjeit. Most jobb neki, hogy forgolódik éjszakánként? Mert biztos, hogy nem alszik nyugodtan, ahogy én sem. És erre rá kellett döbbennem az utóbbi egy hétben. Már-már azon agyaltam, hogy mi van, ha valami hülyeséget csinált? A helyzet az, hogy ha nagyon akartam volna, úgyis rábukkantam volna, de nem akartam a nyomában lenni folyton. Rendben van ez így, ha van egy kis nyugta tőlem és fel tudja dolgozni a tényeket, miszerint nem az vagyok, akinek eddig hitt. Na, de most kénytelen lesz eltekinteni mindentől, ugyanis ez az idióta Stone ránk bízott egy melót. Tulajdonképpen az a nagy helyzet, hogy a semmiért megyünk, de ezt ő nem tudja. A képet, amit el kellene lopnunk, ma délután a felettesem kicseréltette egy másolatra, közölve velem, hogy egyébként kurva nagy hülye vagyok, minek viszem végig a balhét ha már jó pár nevünk van? Nem akarok még megállni, mert szükségem van még egy-kettőre, mellesleg pedig Anniet sem akarom a szarban hagyni és még túl korai ahhoz, hogy ne így legyen. A megbeszélt időpontra persze oda is megyek egy kicsit korábban, majd mikor Annie megérkezik és közeledik a sötétben, hunyorogva, zsebre tett kézzel várok rá, míg odaér, de meg sem áll mellettem. - Neked is szép estét – tárom szét a karomat, majd megfordulok és utána pillantok, majd elismerően végignézem, ahogy átpattan a kerítésen. – És, hogy vagy Damian? Kösz, jól vagyok, és te? – játszom le magammal a párbeszédet, majd utána megyek és én is átmászok a kerítésen és továbbra is csak figyelem, amit csinál. Egy kicsit tetszik, hogy dirigál itt össze-vissza, de csak kapkodom a fejem, olyan gyorsan történik minden. Arra mondjuk rájöttem, hogy még mindig kibaszottul neheztel rám, ami tudom, hogy nem lesz egyszerű menet és őszintén szólva, már előre unom egy kicsit a dolgot, csak az a helyzet, hogy itt a napokban rá kellett jönnöm, hogy azért kicsit hiányzik a társasága. Ami még engem is meglepett. - Igenis, főnök asszony. Ezt a megtisztelő feladatkört! – megyek a kapu felé, és ki is nyitom, majd elmegyek a kocsiért és betolatok vele az udvarba. - Értékelem, hogy ennyire precízen és gyorsan akarod végezni a feladatot, de megkérdezhetem, hogy mikor szándékozol kommunikálni velem? – teszem zsebre a kezem és halál nyugodtan ácsorgok ott mellette, miközben még mindig a riasztóval babrál. Nyilván csak azért vagyok ilyen rohadt nyugodt, mert tudom, hogy lebukni nem igazán fogunk tudni, mellesleg az igazi festmény biztonságban van, szóval… de mindegy, ezt nem kell tudnia. Végül leguggolok mellé és figyelem, ahogy a kütyüvel babrál, ami komolyan mondom, tök szívmelengető. Szexi inkább. Egy apró csippanás jelzi, hogy a riasztó sikeresen ki lett iktatva, amire elismerően bólintok. - Wow! Jó vagy – mosolyodom el, majd oldalba bököm egy aprót. – Megettél valami mérges gombát? Mosolyogj egy kicsit, Annie az istenért. Biztonságban vagy… egy zsaru van melletted, vedd egy kicsit lazábbra a dolgot – kúszik a szám szemtelen vigyorra. Nem hiszem el ezt az egész jelenetet, ami itt történik most velünk. Annyira abszurd, hogy már vicces.
Re: Damian & Annie ~ It's like a fuckin' chapter from Bonnie and Clyde
Szomb. Aug. 10, 2019 3:07 pm
Damian & Annie
as. Bonnie and Clyde
Tökéletesen hallom, ahogy Damian köszön magának és még kedélyesen érdeklődik is az állapota felől, a célzást pedig értem, hogy ő most azt fájlalja, hogy még csak nem is köszöntem, de nem bájcsevegni jöttünk és még mindig szem előtt kell tartanom, hogy ő egy zsaru. Csak arra koncentrálok, hogy minél előbb végezzünk és eltűnhessek Damian közeléből, mert rohadt nagy a kísértés. Azóta se tudok másra gondolni, csak arra, ami az irodájában történt. Annyira szenvedélyes és intenzív volt az egész... soha nem volt még részem ilyesmiben, és ez a felismerés letaglózott. Amikor főnökasszonynak szólít, már nem bírok nem mosolyogni, de igyekszem ezt úgy csinálni, hogy ne lássa. A francba már, hogy annak ellenére, hogy próbálok rideg lenni, más se jár a fejemben, mint az, hogy odamegyek hozzá és egy hasonló csókot gyűjtök be tőle, mint amit akkor kaptam. De nem. Zsaru. Átverhet. Nem bízhatok meg benne és kész, mert hatalmas pofára esés lehet belőle. -Vedd is megtiszteltetésnek. Vagy inkább a riasztót szeretnéd kiiktatni?- vágom oda ridegen, miközben igyekszem még csak felé se pillantani és minden figyelmemet a riasztónak szentelni. Minél előbb meg kell csinálnunk ezt a melót, hogy minél előbb megszabadulhassak tőle. Nem akarok arról beszélni, ami történt köztünk, nem akarok jópofizni és nem akarom még egyszer ugyanazt a hibát elkövetni. Körülbelül két percig nyugodt vagyok, amíg betolat a kocsival, de amint megérzem - mert esküszöm, érzem, nem pedig hallom-, hogy megáll mögöttem, megint feszültté válok és ezen az se segít, amit mond. Igyekszem nem reagálni, hagy főljön csak a levében, de végül leguggol mellém, minek köszönhetően megérzem az illatát és megborzongok. A rohadt életbe már. A riasztót ettől függetlenül sikerül gond nélkül kiiktatnom, az elismerése hallatán pedig, csak vállat vonok, de mikor megböki az oldalamat, már nem bírom levegőnek nézni. Felé fordulok és értetlenül pislogok rá, miközben hallgatom, mikor pedig megjelenik az arcán az a sunyi mosoly, gondolkodás nélkül lökök rajta egy erőteljeset a vállánál fogva, annak reményében, hogy hanyatt vágódik. -Normális vagy, Damian? Mosolyogjak? Tényleg? Érezzem magam biztonságban, mert zsaru vagy? -förmedek rá, miközben a tabletet visszacsúsztatom a táskámba, és inkább a zárral kezdek foglalatoskodni. -Gyűlöllek, érted? Nem tudok veled jópofizni, mikor tudom jól, hogy zsaru vagy. Épp ez a baj. Nem az vagy, akinek megismertelek. Igazság szerint, fogalmam sincs, hogy ki vagy, hogy mikor nem hazudtál épp. - sziszegem az ajtó bütykölése közben egy pillantásra se méltatva, végül, ahogy kattan a zár, dühösen rá pillanatok még mindig ott térdelve az ajtó előtt. - Nem tudlak barátként kezelni, mert a barátait az ember általában ismeri. Téged viszont nem ismerlek. -nem beszélve arról, hogy nem éppen azon igyekeztem eddig, hogy a barátja legyek. Annál több szerettem volna lenni, de ezek után nem tudnék megbízni benne. -Megbántottál, úgyhogy ne várd tőlem, hogy itt jópofizzak veled, mert nem tudok és nem is akarok. Ahogy belebonyolódni se akarok még jobban abba, ami kezdett kialakulni köztünk. Én rabló vagyok, te pedig pandúr és pont. Véghez visszük, amiben megegyeztünk és ennyi. -szögezem le a lényeget, majd felállok és kinyitom az ajtót, hogy elindulhassak végre befelé és elvegezzem a melót, amiért jöttünk.
Re: Damian & Annie ~ It's like a fuckin' chapter from Bonnie and Clyde
Pént. Aug. 16, 2019 4:57 am
annie and damian
Okay Bonnie, action!
Cseppet viccesnek tartom, ahogy kvázi levegőnek néz és kiadja az utasításait, de persze, megértem, hogy egy kicsit most pipa rám. Mindenesetre időt spórolnánk magunknak, ha ezt most átugornánk és végre újra szóba állna velem, mint régen, de valahogy az a megérzésem, hogy kicsit még talán élvezi is ezt a helyzetet. - Nem-nem, csináld csak, neked biztos, hogy jobban megy – imponálok neki egy kicsit tiltakozva. Volt már rá alkalom, hogy ilyesmit kellett tennem, de nem baj, csinálja csak ő, egyébként is tetszik, ahogy teszi a dolgát. Nem mellesleg meglehetősen jól. Szemlélődöm kicsit, miután betolattam a kocsival. Természetesen ignorálja a kérdésemet. - Jól van. Játsszuk ezt. Jó játék lesz. Tulajdonképpen élvezem is egy kicsit, hogy nem csicseregsz folyton, mindenféle bolondságot, szóval nem is tudom, miért töröm magam – ered meg végül az én nyelvem. Próbálom egy kicsit talán provokálni, hátha attól majd kinyitja a száját végre. Persze az várható volt, hogy arra majd fog reagálni, ha azt mondom neki, hogy vegye kicsit lazábbra, mert zsaru vagyok. A kérdésére bólintok. Ahogy folytatja, azért az nem esik olyan jól. Gyűlölne? Hm. - Szóval gyűlölsz. Jól van, legalább tudom, hányadán állunk – jegyzem meg, miután lökött rajtam egyet és a jobb kezem ujjain éppen megtámaszkodom, mielőtt borulnék. Ezután felállok és utána megyek az ajtóig. Tulajdonképp nem is tudom, hogy minek vagyok én itt, olyan profin csinál mindent. Persze tudom, hogy kell fedezni, csak na.- És mi lenne, ha elölről kezdenénk? Ha most már így próbálnál megismerni, a la zsaru? – érdeklődöm, miközben körbepillantok, de a terep természetesen nagyon is tiszta. A barátos megjegyzésére azért egy szemtelen félmosoly is odakúszik az arcomra. Barátként. Azt sem igazán értem, hogy miért áltatja magát és miért mondja el még hatszázszor, hogy soha többet nem ismétlődhet majd meg, ami köztünk történt. Mintha az olyan ördögtől való dolog lenne, miközben nagyon jól tudom, hogy élvezte és biztos, hogy gondolt is rá azóta, nem is egyszer, ahogyan én is. És próbáltam is elérni. Nem azért, hogy újabb strigulát szerezzek, ahogy ő gondolja, csak találkozni akartam vele, hogy ezúttal már nyugodtabb körülmények között tudjunk beszélni, de hát tudomást sem vett rólam. - Ki mondta, hogy barátként közelítettem egyáltalán? – Értem ezzel azt, hogy sosem ez volt a célom, mellőzve a tényt, hogy a fő indíttatásom a rendőrség miatt volt, ettől függetlenül hamar felkeltette az érdeklődésem, mint nő. És mostanra rájöttem, hogy nem feltétlen csak a szex kellene tőle. Elveszem tőle az egyik szerszámot, amikor már nincs rá szüksége az ajtó nyitásához, majd mélyet sóhajtok a monológjára. - Ha megbántottalak, akkor sajnálom, oké? – nyögöm ki, bár eddig is világos volt, hogy megbántottam. Bárki megbántódott volna, ha kiderül, hogy hazudtam neki, de arra sem ad esélyt, hogy jóvá tegyem. – De nekem nem csak ennyi kell, Annie – mondom most már tényleg le sem szarva, hogy érzelgek vagy sem. – A meló után gyere el hozzám egy sörre. Vagy nem is kell hozzám feljönni, mielőtt még azt gondolnád, hátsószándékaim lennének. Csak beszéljünk – próbálom meggyőzni. Tudtam, hogy nem lesz ez egy egyszerű menet, de azért akarok adni neki egy sanszot. Ahogy nyílik az ajtó, előveszem a zsebemből az elemlámpát, majd körbe is világítok, a két festmény után kutatva, amit keresünk. Megállítom a fényt egy felett, majd Anniere nézek. - Ez lenne az? – kérdezem tőle, mert ha jól rémlik, ez volt az, de felőlem akár bármi lehetne a képen, annyira értek ezekhez. Túl gyorsak vagyunk, annyira gördülékenyen megy minden, hogy egy hirtelen vezérelt ötlettel kiejtem a kezemből a zseblámpát, ami a földet éréskor el is sötétül. - Hopsz – mondok ennyit halkan, majd mint aki nem tudja, merre van Annie, tapogatózni kezd, míg nem elé érve végig nem zongorázom a gerince mentén és húzom egy kicsit közelebb magamhoz a derekánál fogva, feltéve, ha nem ellenkezik. – Azt tudom, hogy én szexi pandúr vagyok, de hogy te még annál is szexibb rabló, az egészen biztos – hajolok közelebb hozzá kicsit egy félmosollyal az arcomon, amit persze nem láthat. Az érzékeim rögtön felerősödnek így, hogy csak egy minimális fény szűrődik be a kinti fénycsóvából. A közelségére jóleső bizsergés költözik a bőröm alá és nagy a késztetés, hogy megcsókoljam, de most mégse teszem meg… mielőtt még szó érné a ház elejét.
Re: Damian & Annie ~ It's like a fuckin' chapter from Bonnie and Clyde
Pént. Aug. 16, 2019 3:53 pm
Damian & Annie
as. Bonnie and Clyde
Örülök, amikor rám hagyja a melót és elfogadja, hogy neki most konkrétan annyi dolga van, hogy betolatott a kapun, meg esetleg az, hogy figyel, nehogy valami gond legyen. Jobb is, ha lekötöm magam a melóval, mert félő, hogy másképp nem tudnám megállni, hogy felképeljem, amiért próbál jó kedvűen kommunikálni velem. Nem gondolja, hogy még mindig pikkelek rá? -Ennek örülök. Legalább ebben egyetértünk.- villantok rà egy erőltetett mosolyt, majd tovább foglalatoskodok a dolgommal. Na nem, mintha tudnék csak arra koncentrálni, hiszen a jelenléte mindenképpen elvonja valamennyire a figyelmemet. Túlságosan is. -Én sem értem, miért töröd magad... - morgom válaszul halkan, de végül csak addig magyaráz, míg el nem éri, hogy felhúzzam magam. Olyasmit vágok a képébe, ami szemmel láthatóan rosszul esik neki, én pedig nagyon jól tudom, hogy egyáltalán nem igaz. Nem gyűlölöm, csak haragszok rá. A kettő nem ugyanaz, ettől függetlenül azonban jól esik bántani, ha mást nem, legalább szavakkal, mert hanyatt nem esik a lökésemtől, mint ahogy reméltem. Kár. Legalább röhögtem volna egy jót. -Hàt igen. Így állunk.- vágom oda dühösen, de a következő szavai hallatán muszáj vagyok rápillantani, mert egyrészt nem hiszem el, hogy ezt mondja, másrészt pedig elgondolkodtat a felvetése. Kezdjük elölről? Inkább, csak sóhajtok egyet, majd megcsóválom a fejem és a dolgomra próbálok újfent koncentrálni. Ő azonban megint olyasmit mond, ami megzavar, miután vázolom, hogy is szokott lenni ez az egész barátok között. Akaratlanul is elönt a forróság és a szívem hevesebben kezd verni, mert neki már ennyi is elég, hogy megenyhüljön, az agyam azonban figyelmeztet, hogy ez megint csak valami hazugság lehet tőle. Nem csak barátként közelített. Ez mondjuk végig érezhető volt, mert kölcsönösen flörtöltünk egymással, de honnan tudhatnám, hogy hol a határ a szerepe és a valódi tettei között? Nagyot nyelek, mikor elveszi tőlem az egyik szerszámot és bocsánatot kér. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esik jól, mint ahogy attól is megint össze-vissza zakatol a szívem, mikor azt mondja, hogy neki nem csak ennyi kell. Többet akar. Én is. Baromira vonzó számomra még mindig, akár zsaru, akár nem, de akkor is bizalmatlan vagyok vele szemben. Ettől függetlenül beadom végül a derekam és egy hatalmas sóhajt követően bólintok egyet. -Rendben, legyen. Beszéljünk. Hátha sikerül megismernem a zsarut.- pillantok rá reménykedve és nagyon bízom abban, hogy most nem az orromnál fogva vezet. De őszintén, mi bajom lehet? Megiszunk valahol egy sört és ennyi, közben alkalma lesz elmesélni, hogy ki is ő igazán. Ahogy bejutunk az épületbe, célirányosan a festmény felé veszem az irányt, melyet Damian is felismer. Megállok a kép előtt és még mielőtt hülyeséget csinálnánk, előbb ellenőrzöm, nincs-e külön riasztó arra is szerelve, vagy bármi, ami bajba keverne minket. -Igen, ő az. -nézem meg magamnak alaposabban a gyors ellenőrzés után, majd Damianre sandítok. -Te. Neked nem lehet abból bajod, ha részt veszel ilyesmiben? Vagy beépülve bármit megtehetsz? - kérdezem őszinte kíváncsisággal, de ekkor elejti a lámpát, minek köszönhetően tök sötét lesz. Mozdulatlanul állok tovább azt várva, hogy felvegye a lámpát és ismét fénnyel szolgáljon, de ehelyett megérzem kezét a hátamon, amitől azonnal kellemes bizsergés suhan rajtam végig. Lehunyom a szemem - végtére is tök mindegy, mert amúgy se latok- és csak arra fókuszálok, miféle érzelmeket varázsol elő belőlem egyetlen érintése és a közelsége. -Szóval, most meg már próbálsz hízelegni? - duruzsolom halkan, miközben arcom finoman a borostájához simul, ajkam pedig éppen csak érinti a fülcimpáját. Az illata beférkőzik az elmémbe és azonnal megrohannak az emlékek arról, ami az irodájában történt. Miért tud ilyen könnyen elbűvölni? -Ilyen könnyen nem úszod meg, nyomozókám. -duruzsolok tovább, szemtelen mosollyal az arcomon, majd finoman eltolom magamtól és a zsebembe nyúlok a saját lámpámért, hogy aztán az arcába világítsak vele. -Végezzük el a melót, hogy minél előbb eltűnhessünk innen.- közlöm rezzenéstelen arccal, de valójában a szívem zakatol és tök másfelé járnak a gondolataim, nem pedig a festmény körül. -A keret rögzítve van. Kell egy csípőfogó... -világítok ismét a festmény felé és próbálok ismét a melóra figyelni inkább, mint sem a túlságosan közel álló Damianre.
Re: Damian & Annie ~ It's like a fuckin' chapter from Bonnie and Clyde
Csüt. Szept. 05, 2019 1:52 pm
annie and damian
Okay Bonnie, action!
Tudom jól, hogy csak erősen próbálkozik azzal, hogy azt mutassa, abszolút nem érdeklem. Azt még elhiszem, hogy haragszik, hiszen ez normális, átbasztam elég rendesen. Azt viszont nem tudja letagadni, hogy még mindig roppant mód érdeklem és csak igyekszik leplezni ezt. Még azt is a fejemhez vágja, hogy gyűlöl, ami valljuk be, azért nem esik olyan jól. Tudom, hogy többet járt az eszem a nőn az elmúlt hetekben, mint kellett volna, még én magam is megijedtem, de rá kellett jöjjek, hogy engednem kell egy kicsit a vágynak és az érzelmeknek. - Így – fonom össze a karjaim magam előtt, mert nem is nagyon tudom, mit kellene mondanom erre, de megfordul a fejemben, hogy itt hagyom. Aztán végül mégis másfelé kanyarodok és azt kezdem bizonygatni neki, hogy jobb lenne elölről megpróbálni. De mit? Végül én kezdeményezem a békülést, de meglehetősen hamar hajlik rá, ami meglep ugyan, de nagyon örülök is neki. - Kösz – pillantok fel somolyogva az orrom alól, ugyanis tudom, hogy ezt az esélyt nem igazán szúrhatom el. Ha még egyszer belebukok, akkor nem hiszem, hogy lesz több lehetőségem bármire is. Ki kell használnom, habár még én magam sem vagyok egész biztos benne, hogy mit szeretnék. Nőt a nyakamba? Aki mellesleg kurva zűrös is? Nem gondoltam át ezt rendesen, úgy érzem. – Akkor most már csak minél hamarabb fejezzük be ezt a szar melót. Halál unalmas az egész. Semmi izgalom – forgatom meg a szemem egy apró mosollyal a szám szélén. Persze, hogy nincs, ugyanis nincs veszély. Tud erről a rendőrség, az igazi kép pedig biztonságban van. Azért nem árulom ezt el Annienek. Jobb, ha nem tudja. Az ő érdekében. Na meg persze az enyémben, mielőtt még tényleg lekapná a fejem a helyéről. Mikor viszont megtaláljuk a képet, rá is kérdez. Nem hülye ő, tudja, hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogy én fütyülök. - Hát, mondjuk úgy, hogy kevesebb bajom lehet ebből nekem, mint neked – adok választ úgy, hogy gondolja ezek után, ahogy akarja, de azt biztos nem mondom el neki, hogy csak azért nem lehet bajom, mert persze az info le van adva. Mondjuk nagy ész nem is kell hozzá, hogy erre rájöjjön. Bár az is igaz, hogy alattomos eszközökhöz folyamodok, hogy eltereljem a figyelmét, de nem vagyok képes megmaradni mellette egy helyben. Vágyom rá, hogy érintsem, hogy magamhoz vonjam és az orrom a hajába fúrhassam. - Úgy érzed? – mosolyodom el, ahogy az arca az enyémhez ér, de nem tart sokáig a románc, hunyorogva pislogok rá, mikor az arcomba világít. – Valahogy sejtettem – dörzsölöm meg az orrnyergem, majd egy halk nyögéssel konstatálom, hogy további dolgunk van itt. - Csípőfogó. Nicsak, az pont van a zsebemben – adom a kezébe széles vigyorral, de közben az ujjaim lágyan végig szántanak a csuklóján, aztán megemelem a képet és Annie elé tartom, hogy kiszedhesse a keretből. Dúdolgatni kezdek, mikor Annie már majdnem egy perce a képpel foglalatoskodik, de a lámpák hirtelen felgyulladnak, ám egyelőre sehol senki. Annie felé pillantok, megrántom a vállam, hogy nekem sincs sok fogalmam arról, mi történik, de hamarosan lépteket hallok a folyosó túloldaláról. Méghozzá egyre közeledőt. - Szerintem húzzunk inkább innen – mondom Annienek, mert hát amúgy is csak hamisítvány az egész, feleslegesen állnánk neki bujkálni, de nem igazán értem, mit keres itt ilyenkor bárki is. Tudják, hogy akció van. Vagy nem?
Re: Damian & Annie ~ It's like a fuckin' chapter from Bonnie and Clyde
Pént. Szept. 06, 2019 11:44 am
Damian & Annie
as. Bonnie and Clyde
Valamiért elégedettséggel tölt el, amikor látom rajta, hogy a "gyűlöllek" szóval sikerült kicsit megbántani, ugyanakkor én barom, kicsit rosszul is érzem magam emiatt. Nem tehetek róla, de én nem tudok sokáig aljas lenni. Pedig ő jelenleg megérdemli, hogy fájdalmat okozzak neki, ha már olyan csúnyán átvert. Sőt. Még több gonosz megjegyzést is megérdemelne, de képtelen vagyok ennél több fájdalmat okozni. Épp elég szar lesz neki elviselni, ha rideg maradok vele, már pedig ezt tervezem csinálni. Bocsánatot kér, ami piszkosul jól esik. Mondjuk ez a minimum, de nem gondoltam, hogy megteszi majd. Kicsit meg is enyhülök, de még időben figyelmeztetem magam, hogy nem ez volt a terv, ugyanakkor beleegyezem, hogy kezdjük elölről az egészet. Bár fogalmam sincs, hogy pontosan mit, de kíváncsi vagyok rá, hogy ki ez a férfi igazából, hogy mi volt igaz abból, amit eddig láttam belőle. Nem, mintha bármit is akarnék vele azok után kezdeni, hogy átvert, de szerintem annyit megérdemlek, hogy végre őszinte legyen velem és a beépülés szempontjából nem árt, ha el tudjuk egymást viselni. -Tudod, ez a meló addig jó, amíg unalmas. Ha már izgi, akkor baj van. -jegyzem meg félvállról, de ettől függetlenül a félig döglött lepkék a gyomromban éledezni kezdenek, mert ez a kijelentés nekem úgy tűnt, mintha Damian izgatott lenne és inkább a meló utáni beszélgetést várná már. Már megint hülyeségeket képzelek. -Szóval Te beépített zsaruként bármit megtehetsz, nem származik belőle bajod? -sandítok rá bujkáló mosollyal az arcomon, majd a lámpa leesését követően, már rohadtul nem ez érdekel. Igazából az se tűnne fel, ha nem válaszolna, annyira elbódít a közelsége. Az illata és az érintése teljesen megrészegít és máris arra érzek késztetést, hogy odabújjak hozzá, de gyorsan ráébredek, mik járnak a fejemben. Megrovom magam, aztán sikerül taktikát váltanom. -Ennél kicsit több kell ahhoz, hogy tényleg teljesen megbocsássak. -jegyzem meg az orrom alatt dünnyögve, ahogy elveszem a csípőfogót és inkább a munkámhoz látok. Furcsa mód, én is alig várom már, hogy végezzünk. Kár lenne tagadnom, hogy hiányzott, hiszen az utóbbi időben sok időt töltöttünk együtt. Igyekszem a munkára fókuszálni, hogy ne csesszek el semmit. Teljesen belemerülök a keret bontásába, mikor váratlanul felkapcsolódnak a lámpák. Damianre lesek a kép mögül, de a válasza egy tanácstalan vállrándítás, ami baromira nem nyugtat meg. -Basszus, lehet van ezen a szaron csendes riasztás is? -kérdezem leginkább magamtól, de mikor meghallom a felénk közeledő lépéseket, rákapcsolok a tempóra és sietve elkezdem immár kiszedni a csavarokat, amiket eddig meglazítgattam. -Francokat. -sziszegem ingerülten, miközben a hátam mögé sandítok, de hiába próbálom a lehető leggyorsabban csinálni a műveletet, még mindig van vagy hat csavar, mikor úgy döntök, hogy igaza van Damiannek. Le kell lépnünk. -Észre fogják venni, hogy valaki itt járt...- suttogom ingerülten, miközben a csavarhúzót a zsebembe csúsztatom, a képet meg megpróbálom visszatenni a helyére. Mi a frászt keres itt bárki is rajtunk kívül? -Ugye nem a te kezed van ebben, Damian? Így akarod megakadályozni? -pillantok rà dühösen, mert valahogy az az érzésem, hogy ő intézte így. Úgy tesz, mintha benne lenne a melóban, de rendőrként nem is hagyhatja hogy sikerüljön a dolog, szóval inkább leadta valakinek a drótot, hogy ekkor és ekkor nézzenek be ide. Logikus lenne. Ettől függetlenül az ajtó felé sietek miután minden cuccomat összeszedem és lenyomom a kilincset, ami viszont nem igazán akar úgy működni, mint reméltem. Picsába. Bezáródik, ha becsukódik. Szuper. Féltérdre ereszkedek és a betörő készletemmel neki állok kinyitni, de a hülye is tudja, hogy necces lesz, főleg, mivel a kezeim remegnek, akár a kocsonya. Akaratlanul is a jobbra lévő takarító szertár felé kezdek lesni, mint utolsó mentsvár, de semmi kedvem oda beszorulni Damiannél. Főleg, mivel bűzlik ez az egész. Tisztának kéne lennie a terepnek...
Re: Damian & Annie ~ It's like a fuckin' chapter from Bonnie and Clyde
Szer. Szept. 25, 2019 1:16 am
annie and damian
Okay Bonnie, action!
Eléggé kiismerhetetlen számomra ez a nő, ami nem is tudom, hogy jó vagy rossz. Egyelőre kétes érzések kavarognak bennem, de az bizonyos, hogy nem vagyok felé közömbös. A vonzalom mellett más is van, ami talán útnak indult, de közbe jött, hogy lebuktam előtte. Nem mondom, hogy ez így rendben van, de egy kicsit amellett, hogy majdnem elbasztuk az egész projektet, meg is könnyebbültem, hogy túlestem rajta. Félő, hogy ha nem így, akkor sehogy máshogy nem vallottam volna színt, akkor pedig be kellett volna szüntetni mindenféle magán célú találkozást is. - Én szeretem az izgalmat – vágom rá. Nyilván nem azért mentem ilyen pályára, mert szeretek unalmasan élni. Ami a magánéletemet illeti, az sem volt mindig unalmas, de az utóbbi években egyre monotonabbá és egyhangúbbá vált. A kérdésére rögtön tiltakozásba kezdek, mert hát azért ez nem egészen így van. - Nem teljesen. Sőt. Én még nagyobb büntetést kaphatok érte, mint bárki más, ha véletlen olyan dologba keveredek, ami nem legális. Azért titkolom az autóversenyzést is nagyon, mert nem tapsolnának meg a kapitányságon. – Mire kimondom a mondatot, már a fejemhez is kapok és elnézek a távolba, mert kis híján elkáromkodom magam, amiért éppen az imént adtam ki egy bizalmas információt neki. Most már van rajtam fogása is, ha úgy adódna, bár azt sem teregethetem ki, hogy több történt köztünk, mint ami beleférne a munkába. Azért szintén nem veregetnének vállon, sőt… jönnének azzal a szöveggel, hogy így máris nem látom annyira objektíven a dolgokat és még azt is megkérdőjelezem, hogy átadnák másnak az ügyet. Azt pedig nem szeretném több okból sem. Ennek ellenére inkább úgy csinálok, mintha nem lenne olyan nagy dolog ez az információfoszlány és másra is terelem a szót. Vagyis nem csak a szót, de a történéseket is. Határozottan hiányzott, hogy ilyen közel érezzem magamhoz, ami ismét megrémiszt egy kicsit, de nem érdekel. Jól esik kicsit húzni az agyát, mikor elméletben haragszik rám, de az a helyzet, hogy ez visszafelé is éppúgy hat, így mikor a szemembe világít, egy kicsit örülök is neki, hogy nem engedte, hogy elsodorjon az ár. Most már tényleg alig várom, hogy végezzünk itt és végre, nyugodt körülmények között lehessünk. Odaadom neki a csípőfogót, majd a megjegyzésén jót mosolygok. - Ezt valahogy sejtettem – morgom az orrom alatt, miközben figyelem, amit csinál, de a léptek hangja hamar kizökkent az elmélázásból. Mi a szar? A kérdésre vállat vonok, hisz nekem fogalmam sincs róla, hogy van-e csendes riasztás a helyen vagy sem, de arról sem, hogy ki a pöcs jár itt ilyen tájban? Támogatnám az ötletet, ha most abbahagynánk az akciót, de Annie nem úgy fest, mint aki erre készül. Rá, aztán a hátam mögé pillantgatok, mikor gyorsan elkezdi kiszedni a csavarokat. - Szerintem jobb lenne – sziszegem, amire végül ő is belátja, hogy jobban járunk, ha így teszünk és az ajtó felé indul, de az zárva van. A kérdésére csak utólag reagálok. - Jaj, nincs benne a kezem, nem próbálok én semmit sem megakadályozni, Annie - forgatom a szemem és leereszkedem mellé, hátha én is tudok segíteni. Esküszöm, még az én gyomrom is görcsbe rándul, az ilyenhez abszolút nem vagyok hozzászokva, mellesleg nem is lenne tétje normál esetben, de nem értem, ki és miért van itt? - Jól van, ez nem megy, bújjunk el – nyúlok a dereka mögé és amit már én is kiszemeltem, a takarítószertár felé terelgetem őt. Jobbat én sem tudok és igazából azt sem, hogy mi fog történni, mert ha oda el is bújunk és nem fedeznek fel minket, akkor sem fogunk tudni kijutni, ha az illető tovább időzne el itt. Kinyitom az ajtót és gyorsan be is egyek Annie után, majd magunkra csukom, amire aztán teljes sötétségbe borul minden. Mikor megfordulok, összefejelek Annievel, hiszen meglehetősen szűkös itt a hely. - Uhh, de kemény a fejed, Annie. Na de pszt – csitítom el mindkettőnket, mielőtt még tényleg lebuknánk, ugyanis a léptek hirtelen megállnak, de elég közel hallatszódnak. Mindezek után némi beszédet hallok beszűrődni. Egy nő és egy férfi hangja. Az értetlenség mély ráncokat ültet a homlokomra és a fülem az ajtóra tapasztom. - Úgy látszik, valaki járt itt – hallom a nő hangját tisztán. - Mellesleg nagyon úgy néz ki, hogy ugyanazt a festményt szemelték ki – vágja rá a pasi, amire elkerekednek a szemeim. Hoppá. Konkurencia lenne? Ilyen nyíltan és nyugodtan?
Re: Damian & Annie ~ It's like a fuckin' chapter from Bonnie and Clyde
Szer. Szept. 25, 2019 6:01 pm
Damian & Annie
as. Bonnie and Clyde
Valamiért sejtettem, hogy Damian válasza az lesz, ami. Másképp biztosan nem ezt a pályát választotta volna, hanem mondjuk elment volna temetőkertésznek és kész. - Én is szeretem, mikor elönt az adrenalin, csak épp olyankor kezd veszélyessé válni a játék. De persze, ha nem élvezném, nem csinálnám.- forgatom a szemem, miközben válaszolok, hiszen ezzel neki is tisztában kell lennie. A sunyi pasikat átverős tolvajkodást is az izgalom miatt csinálom, na meg a poén kedvéért. Na jó. Igazából azt már nem csinálom, mert Damian legutóbb is lebaszott miatta. Hiányzik is, szó se róla. Mikor rákérdezek, hogy őt mennyire dícsérnék meg amiatt hogy épp segít ellopni valamit, sokkal hosszabb választ kapok, mint amire számítok. Nem beszélve arról, amikor szóba hozza a versenyzést, ennek hallatán pedig sunyi vigyorral az arcomon felé pillantok. Azt hiszem, épp most árult el valami olyat, amit amúgy nem feltétlenül mondott volna el. Ha aljas lennék, ezzel akár sakkban is tarthatnám, de mivel pontosan jól tudom, mekkora szenvedélye tud ez lenni az embernek... nem tudnék akkora rohadék lenni, hogy bajba sodorjam vele. Na de ezt neki nem kell tudnia. -És gondolom a múltkori irodában bemutatott akció miatt sem kapnál kitüntetést, igaz?- fúrom tekintetem az íriszeibe, de már bánom is, hogy szóba hoztam azt, ami akkor történt. Én hülye. Pedig megfogadtam, hogy kerülöm a témát, erre tessék. Pont én világítok rá. Ahogy az arcára is, amikor túl közel keveredik hozzám és kezd baromira kiesni a kezemből a gyeplő. Kár lenne tagadnom, mennyire vágyom az érintésére, még akkor is, ha egy szemét hazug disznó. Olyasmiket vált ki belőlem, amikor hozzám ér, amiből az ember csak többet és többet akar. Mint valami kicseszett drog. Csoda, hogy képes vagyok a lámpás akciómmal megvonni magamtól. A röpke romantika azonban még inkább szerte foszlik, amikor meghalljuk, hogy valaki felénk sétál a folyosón. Én viszont ahelyett, hogy azonnal rohanni kezdenék, inkább megpróbálok gyorsabb lenni, de végül kénytelen vagyok ott hagyni azt a rohadt festményt. Pechünkre azonban a hátsó ajtó bezáródott azzal együtt, hogy becsukódott. Idegességemben még azzal is meggyanusítom, hogy ő intézte így, de jobban belegondolva, amennyire be volt ő is rosálva, talán tényleg nincs köze hozzá. -Ki bírom nyitni, Damian!-sziszegek dühösen, ahogy elkezd felhúzni onnan, de bele kell törődnöm, hogy tényleg ideje elbújni, így nem ellenkezek. Akkor sem, amikor betaszít a takarító szertárba és ránk csukja az ajtót, minek köszönhetően a korom sötétben egyből össze is fejelünk. Sziszegve nyúlok a homlokomhoz, de azért egy rövidke nevetés el is hagyja ajkaimat, azonban még időben visszafogom magam. Az kellene még, hogy meghallják, hogy valaki a szertárban kacarászik. -Nem jöttél meg rá? -suttogom halkan válaszul, majd a lélegzetemet is visszatartom, mikor a léptek hangja még közelebb ér hozzánk. Damian is csendben fülel, miközben én mellé sunnyogva szintén az ajtóra tapasztom a fülemet, a meglepetés pedig egyszerre ül ki az arcunkra. -Szerencse, hogy ezek szerint megzavartuk a tolvajt és inkább lelépett. A főnök nem örülne, ha enélkül térnénk vissza. - válaszolja a nő, én pedig az alsó ajkamat rágcsálva, idegesen hallgatom őket. Mi a fene? Kik ezek és miért pályáztak ugyanarra a festményre? Esküszöm, az első gondolatom az, hogy Stone keze van benne. Nem létezik, hogy épp akkor akarják mások is ellopni, amikor minket ide küld. Vagy szándékos a dolog vagy kibaszott nagy véletlen. -Most mit fogunk csinálni? Kell az a rohadt festmény. - lehelem halkan a szavakat a sötétbe, hátha Damiannek zsaruként akad valami ötlete, de épp abban a pillanatban egy ritka nagy baromság jut eszembe. Szerencsére zörögnek egy picit - egyesek géppel szedik ki a csavarokat-, hogy elsuttoghassam neki, amit akarok. -Nálad van a jelvényed?- pislogok arra, amerre Damiant sejtem, hiszen olyan pici az a rohadt szertár, hogy még a teste melegét is érzékelem, nem beszélve a levegővételéről. -Úgy tehetnénk, mintha zsaruk lennénk. A bűnlajstromom alján igazán elfér még egy "hivatalos személynek adta ki magát" felirat. - suttogom tovább huncut mosollyal az arcomon, de Damian ugye ezt nem nagyon láthatja. Azzal viszont tisztában lehet, mennyire rohadtul élvezném ezt. Igazából poén lenne. Zsarunak még sosem adtam ki magam. -Gyerünk, Damian! Segíts, különben rohadt nagy szarban leszünk! -próbálom kissé sürgetni, hátha úgy előbb rábólint erre az egyébként totál agyrém ötletre. Más választásunk viszont nem nagyon van. Ja, de van. Hagyjuk az egészet a fenébe és elmondjuk idegbeteg Stonenak, hogy az orrunk elől vitték el a festményt. Remek lenne.
Re: Damian & Annie ~ It's like a fuckin' chapter from Bonnie and Clyde
Pént. Okt. 04, 2019 3:14 am
annie and damian
Okay Bonnie, action!
Élvezi a veszélyt. Persze, hogy élvezi, ez az egyik, amiért nem hagyja abba azt, amit csinál. A másik állítása szerint a pénz, de én még mindig nem gondolom, hogy nem tudna megélni a tetoválásaiból. Az enyém is tök jól sikerült, szebb és pontosabb nem is igazán lehetne. Több időt kellene erre fordítania. Az emberek pikk-pakk végig ajánlják fél New Yorkban, ha tényleg, mindenki meg van elégedve és ugyebár miért nem lennének? Nyugodtabb lennék, ha tényleg inkább csak azt csinálná. Nem kellene attól félnem, hogy valamelyik nap már a rácsok mögött lesz, mire beérek a kapitányságra. Ki tudja? A nyelvem a kelleténél jobban megered, olyan információkat adok a kezébe, amit ha úgy adódik, nagyon könnyen fel tud használni ellenem, pedig azt nagyon nem szeretném. A kérdésére szélesen elmosolyodom és én is az ő szemébe nézek. - Hát, az attól függ, hogy melyik felettesemről van szó. – Merthogy Peter például elképzelhető, hogy azt tenné. Megveregetné a vállam. Carl már nem annyira. – A szex részével nincsen probléma, az megszokott már a kapitányságon, hidd el, nem egyszer vannak kulcsra zárva emiatt az irodaajtók. Amiatt, hogy egy olyan emberrel szűrtem össze a levet, akivel nem igazán kellett volna, elég valószínű, hogy nem kapnék kitüntetést, igen – mondom neki, miután eltávolodott tőlem és a képpel kezd el ügyködni. A léptek zaja viszont mind a kettőnket kizökkent és habár Annie iszonyatosan igyekszik, én úgy gondolom, hogy nem fog menni neki az ajtó nyitása. Ezek elég trükkösek, ki tudja, talán valami dupla zár is van rajta vagy nem tudom. - Majd máskor bizonyítsd a tehetséged inkább – sziszegem én is, mikor még mindig a zár előtt térdepel, és felhúzom onnan, hogy a takarítószertár felé vegyük az irányt. A sötétnek köszönhetően hamar ütközök is vele, amire rögtön a fejemhez kapok, de nincs időm sokáig ezzel törődni. - Kezdem kapizsgálni – suttogom és a fülem az ajtóra tapasztom. Komolyan mondom, nem hiszek a hallottaknak. Mégis hogy a picsába történhet ez meg, hogy egyszerre ketten jövünk egy hülye képért? Ami nem is igazi, de ezt itt nyilván csak én tudom. Annie kérdésére egyelőre tanácstalanul megcsóválom a fejem, de ő ezt nem láthatja a sötét miatt. - Hát, nekik is kell, úgy tűnik – mondom halkan. – Egyelőre várjunk még kicsit, nem ronthatunk ki. Talán fegyverük is van és ha nem muszáj, nem állnék neki lövöldözni. – Igaz, megfogalmazódik a fejemben az ötlet, hogy mi lenne, ha kitörnék innen és egyszerűen rajtuk ütnék, de nem annyira egyszerű ez. S mintha egy rugóra járna az agyunk Annivel, ő is felhozza az ötletet. - De én az vagyok – vágok közbe, mielőtt még befejezhetné a mondatot. – Az én bűnlajstromom alján viszont nem annyira fér el, hogy bűnözőnek adom ki magam – kontrázok rá, habár nagyon jól tudja, a rendőrség, hogy mi folyik ma itt. És a kép sem igazi. Annie tök feleslegesen stresszeli itt magát, persze ezt ő nem tudja. Viszont az nem másodlagos, hogy a kinti bűnözők nyilvánvalóan nem tudják, hogy az a kép hamis. Szóval el kellene kapni őket. Betörés miatt. – Ez nem ilyen egyszerű, baszki. Erősítésünk sincs és ki tudja, kik ezek? Nem akarok vérfürdőt. Hadd vigyék azt a képet – suttogom, Közben viszont arra is rájövök, hogy ha engedjük őket, akkor kicsusszannak a kezünkből a bűnözők. – Ah, nem jó, faszom! – káromkodom el magam, majd a zsebemben kezdek el kutakodni. - Hívok erősítést a kijárathoz. De te ne gyere ki, mert nem akarom, hogy rád támadjanak – pillantok fel rá, ahogy felvillan a telefon kijelzője és tárcsázom is a rendőrség belső vonalát. Vázolom a helyzetet Laurának, amilyen gyorsan csak lehet. - Mi? Damian most hülyéskedsz? Magatokról beszélsz? – kérdez vissza. - Nem baszki, van itt azt hiszem, kettő másik ember. Azonnal küldjetek erősítést mind a két kijárathoz, mi megfogjuk őket bentről. - Ti? – kérdezi, amire most már kicsit kezdek berágni. - Laura az istenért, intézkedj inkább, ne értetlenkedj, kösz. Dobj SMS-t, ha itt vannak, de siessenek, mert jól haladnak, félig már előnnyel indultak – fejezem be és le is nyomom, majd ismét Anniere nézek. - Figyelj, tényleg maradj itt inkább. Nem akarom, hogy ki gyere, veszélyes. – Miért van olyan érzésem, hogy le fogja szarni, hogy mit mondok neki?
Re: Damian & Annie ~ It's like a fuckin' chapter from Bonnie and Clyde
Szomb. Okt. 05, 2019 10:25 pm
Damian & Annie
as. Bonnie and Clyde
A válasza őszintén meglep. Olyannyira, hogy a szemeim elég rendesen el is kerekednek, de szerencsémre ekkor már a képpel foglalatoskodok háttal állva Damiannek. Mi a fene? Ezeknél tök normális, hogy az irodájukban kefélgetnek? Hát ezért halad olyan lassan minden nyomozás, mert ezek a szemetek ahelyett, hogy dolgoznának, nőcskéket hordanak fel. Még a csavarokkal ügyködő kezem is megáll egy pillanatra, de aztán csak folytatom a munkámat. -Megszokott? Miért is nem lep ez meg. Szuper lehet, hogy senki nem kér számon a munkahelyeden, amiért sűrűn zárod az irodád ajtaját.- jegyzem meg kicsit csípősen, leginkább fogaim közt szűrve a szavakat, mert hát én idióta meg abban a hitben voltam, hogy ez milyen különleges volt. Fenét. Gyanús lehetett volna, hogy milyen gyakorlottan pakolt fel az asztalára. -Ugyan! Tolvaj vagy prosti nyög az irodában... Nem teljesen mindegy? - lesek hátra a vállam fölött szúrós pillantással, de úgy döntök, inkább azzal a rohadt képpel foglalkozok. Haladjunk és kész, hogy minél előbb túljuthassak ezen a megalázó helyzeten. Én is csak egy asztalon megdugható nőcske lettem. Gratulálok, Annie! Mondjuk pillanatokkal később ez már cseppet sem érdekel, mert valaki avagy valakik megzavarnak minket. Próbálom még a bezáródott ajtót kinyitni, de Damiannek igaza van. Erre most nincs idő, szóval inkább behúzódunk a takarító szertárba és gubbasztunk a sötétben, hátha lelépnek a váratlan vendégek. Pechünkre azonban ők is a képért jöttek. -Náluk fegyver van, nálunk meg a meglepetés ereje. Gyerünk már, Damian. Nem mehetünk Stonehoz a kép nélkül! -sziszegem halkan, mert bele se merek gondolni, mit szólna hozzá. Legutóbb csalódást okoztam neki és ezt még egyszer nem engedhetem meg magamnak. Nem tehetem és kész. -Beépített zsaru vagy. Miért ne vehetnél részt betörésben? Nekem meg már úgyis mindegy. -győzködöm tovább egy legyintés kíséretében, mert magam miatt nem aggódok, viszont eszem ágában sincs hagyni, hogy ezek a tetvek lenyúlják a melónkat. Amikor az erősítésről kezd beszélni meg arról, hogy én maradjak ahol vagyok, azonnal tiltakozni kezdenék, de mivel a telefont a füléhez emeli rögtön utána, csak odáig jutok el, hogy nagy levegőt veszek és szóra nyitom a számat. Szúrós szemekkel hallgatom a beszélgetést, legszívesebben a telefonba üvöltenék, hogy "mi van? Szőke vagy?" de a csaj végül talán felfogja, amit Damian mond. -Nehogy azt hidd, hogy itt fogok kuksolni egy rohadt takarító szertárban, miközben te kint intézkedsz. Ma este egy csapat vagyunk és segíteni fogok! Nem bújkálok itt a sötétben, mint valami beszari kisgyerek. - lesek fel rá ellentmondást nem tűrő ábrázattal, de nem vagyok benne biztos, hogy sikerül ezzel megijesztenem. Mégis mi mást mondhatnék neki, hogy meggyőzzem: segíteni akarok neki és tudok is? -Fel kellene tartani őket, amíg ideérnek a kollégáid, nem? Ha egyedül mész, akkor te leszel életveszélyben, azt meg nem hagyom.- az utolsó mondat már elég halkra sikerül, de azt hiszem, a lényeg érthető. Nem akarom, hogy baja essen, miközben én itt gubbasztok biztonságban még akkor sem, ha átvert, mert lássuk be, attól még oda vagyok érte, bár ezt neki tuti nem fogom elmondani. Helyette igyekszem törni a fejem és eszembe is jut egy ötlet, ami bár baromi kényelmetlen, mégis bejöhet. -Egy csapat vagyunk, Damian, ha tetszik, ha nem. Szóval, a terv a következő.- kezdek bele határozottan. -Megvárjuk, amíg az a szőke bige küldi az SMS-t, utána kivonulunk innen vihogva, mintha egy éjjeli őr lennél, akivel épp kellemesen múlattuk az időt és, ha a kollégáid nem olyan töketlenek, mint azt gondolom, akkor épp meg fognak jelenni és minden szuper lesz.- mosolyodok el a végére, mert szerintem ez egyszerűen tökéletes ötlet. Kivitelezhető és még meghalni se kell senkinek. Jó. Az is lehet, hogy ezek előbb lőnek, aztán kérdeznek.
Re: Damian & Annie ~ It's like a fuckin' chapter from Bonnie and Clyde
Csüt. Okt. 10, 2019 10:02 pm
annie and damian
Okay Bonnie, action!
Égnek emelt tekintettel vigyorodom el a felháborodásán. Mintha kicsit féltékeny lenne. Pedig mégnem is kötődünk egymáshoz sehogy, csupán szex történt. Na jó, ott lebeg a levegőben egymegmagyarázhatatlan jelenség, amit még nem igazán tudok hová tenni. - Ki beszélt itt rólam? – tárom szét a karom értetlen arckifejezéssel. Nem mondom, hogy nemvolt már rá példa, de nem űzöm ezt a „sportot” minden héten. A következő mondatára márnem is igazán tudom, mit kéne mondanom. Nem értem, miért csinálja ezt, de remélem nemebből áll az élete, mert ha valamit, a féltékenykedést nem tudom olyan könnyen elviselni. Énse vagyok egyszerű eset, de ha a semmire ugrik valaki, attól kifejezetten a falra tudok mászni.Nem igazán tudom elképzelni, mégis mi a jó édes faszomat keres itt rajtunk kívül más. Eznem igazán tölt el lelkesedéssel, arra számítottam, hogy itt majd hamar végzünk, aztánrátérhetünk a békülés fázisára, lehetőleg a kellemesebb módon. Eddig viszont nem úgy tűnik,mintha túlságosan jól haladna ez a terv. Már-már tényleg teljesen bedőlni látszik. Atakarítószer raktár ugyan kicsit szűkös, ez cseppet sem zavar Annievel az oldalamon. Azviszont igen, hogy nem igazán van tervem. - Le se szarom Stonet meg a képet! – sziszegem mérgemben, de aztán rájövök, hogy ez nemfog neki tetszeni, na meg tényleg önző felszólalás volt a részemről. – Jól van, bocs. Értem azaggályokat, megteszünk minden tőlünk telhetőt – teszem hozzá az orrnyergem masszírozva.– Úgy kell ebből kijönni, hogy mind a kettőnknek jó legyen – suttogom, majd végül felhívom akolléganőm, hogy haladjunk is valamerre, mert attól jobb nem lesz, ha csak itt toporgunk egyhelyben. Én is tudom, hogy lépni kell, de jól át kell gondolni.- Itt nem a beszariságról van szó. – Én sem akarom, hogy baja essen, mellesleg azt sem, hogy amég ez is felkerüljön a bűnlajstromára, miközben éppen azon vagyok, hogy ki tudjon mászniebből az egészből. Remélem nem csak én töröm ezen magam, hanem ő is hajlandó egy kicsit változtatni a dolgokon, mert egyedül nem fogok messzire jutni semmivel, az is teljesen biztos. Az viszont egészen megérinti a kis mogorva lelkem, amikor azt mondja, nem hagyja, hogy én életveszélyben legyek. Habár naponta abban vagyok, ha úgy vesszük, de azért ez nagyon kedves tőle. Úgy vagyok vele, hogy jobb, ha megvárjuk az erősítést, addig nem is mozdulunk innen, de Annie javaslatára egy kicsit gondolkodóba esem, hogy azért mégse utasítsam el élből az összes ötletét. - Addig még el is múlathatnánk az időt tényleg kellemesen. - Ezt viszont persze nem tudom megállni, hogy ne toldjam közbe. - Jól van. De szorosan mellettem kell maradnod, érted? Nem akciózhatsz, ez nagyon fontos. A rendőrség valószínűleg tényleg itt lesz perceken belül, de egyébként csak mondom: ez esetben sem lesz a miénk a kép. Tudod nem lophatsz el csak úgy egy műalkotást úgy, hogy a rendőrség tud róla. - Bizonyos esetekben de, de erről nem akarom, hogy tudjon, nem akarom, hogy máskor esetleg kihasználásra kerüljön az egész. Habár ha egy kicsit is belegondol akkor ismét rájöhet, hogy egy kicsit megvezettem, ugyanis ha kihallotta Laura szavait az előbb, akkor könnyen rájöhetett, hogy tudtak az akciónkról. Nem akarok már magyarázkodni, jobb lesz tényleg leülni majd nyugodt körülmények között és megbeszélni, hogyan tovább? - Mindenesetre egy jócselekedeted lesz, szóval induljunk. - Nem várom meg, míg tiltakozni kezd, nyitom a szertár ajtaját és két meglepett tekintettel rögtön találkozunk is. Zavartan tekintek körbe, mintha most vennék csak tudomást róluk. - Helló - köszörülöm meg a torkom, és kihúzom magam. - Azt hiszem, maguknak nem annyira kellene itt lenniük, nemde? - emelkedik meg a szemöldököm és máris elindulok feléjük, de úgy, hogy oldalra legyen fedezék, ha úgy alakulna. Mindenesetre nagyon örülnék, ha nem kezdenének el ők is lövöldözni. Nem magam miatt, hanem Annie miatt.
Re: Damian & Annie ~ It's like a fuckin' chapter from Bonnie and Clyde
Vas. Okt. 13, 2019 12:55 pm
Damian & Annie
as. Bonnie and Clyde
Oké, a kérdése jogos, de szerintem mind egy kutya. Ha a többi kollégáról ezt meséli, ő miért lenne más? Bár azt sem értem, milyen jogon húzom én emiatt a számat? Semmi közünk egymáshoz. -Jó, végül is nekem teljesen mindegy. Nincs közöm hozzá. -legyintek egyet, mintha egyáltalán nem érdekelne, de valójában ja. Féltékeny vagyok. Mi a franc? Dugtunk egyet az irodájában, oké. Megfogadtam, hogy többé nem foglalkozok vele, mivel átvert erre most mégis azt érzem, hogy féltékeny vagyok, ha arra gondolok, hogy más nőcskével ügyködik azon az asztalon. Még jó, hogy nem sok időnk marad erre a hülye témára, mivel valakik váratlanul megjelennek, mi pedig odakényszerülünk egy sötét es szűkös zugba. Nem, mintha nem lenne kellemes Damiannel ilyen helyzetbe kerülni, de most sokkal jobban izgat, hogy megszerezzük azt a rohadt képet. Nem vallhatunk kudarcot! Bár az is kiderül, hogy Damiant ez rohadtul nem érdekli, ahogy az sem, milyen fényt vet majd rám, ha elbukunk, de gyorsan bocsánatot is kér, így a dühös visszavágásomat inkább lenyelem és gondterhelten sóhajtok egyet. -Pontosan. Ez a te érdeked is. Meg kell neki mutatnunk, hogy hasznunkat veszi. Lőttek a beépülésednek, ha Stone feleslegesnek ítél minket. -suttogom aggodalmas arccal, bár engem cseppet sem érdekel, hogy Damian melója jól megy e vagy sem. Az érdekel, hogy ne bukjon le, ne legyen gyanús Stonenak, mert abból még bajunk is lehet. Mindkettőnknek. Kisebb noszogatás után végre intézkedni kezd, de nekem nem igazán elég, ha hívja a kollégáit, én meg a sötétben várom, hogy minden megoldódjon. Utálok egy helyben ülni és ezt a tudtára is hozom. -Jól van, bocs. Nem vagy beszari, de a lényeg, hogy ne legyünk gyanúsak és a meló is összejöjjön. - közlöm vele nemes egyszerűséggel, de persze nem akarom én a meló sikerét minden áron, legfőképpen Damian halálát nem akarom. Ezért is nem fogom hagyni, hogy egyedül menjen ki. Fel is vázolok neki egy rögtönzött tervet, amiből naná, hogy a lényeg marad meg benne, de csalódtam is volna, ha nem igy történik. Még el is vigyorodok és a fejemet csóválom, mert legszívesebben inkább vele múlatnám itt az időt, mint, hogy ezzel a hülye képpel szarakodjak, amit egyre bonyolultabb lenyúlni. -Ne is álmodj róla szépfiú!- csapok tenyeremmel a vállára mosolyogva, majd figyelmesen hallgatom, amikor már végre valami érdemleges tervet kezd ő is vázolni. Folyamatos bólogatással jelzem is már a beszéde közben, hogy értem én a tervet. -Édes, hogy igy aggódsz értem de ígérem, hogy nem mozdulok mellőled. Az meg, ha így bukjuk el a képet nem baj. Stonet majd kellőképpen lefoglalja, hogy ki volt a konkurencia.- vonok vállat, hiszen logikus, hogy ez lesz majd a nagyobb kérdés, hogy ki akart alá tenni. Hacsak nem ő akart minket megszívatni, de az már tőle is durva lenne. -Szuper. Kapok egy piros pontot? -kuncogok, de ő már nyitja is az ajtót, így a kuncogásomból gyorsan kacagást formálok, elkapom Damian egyik kezét, hogy bensőségesebbnek tűnjön a dolog, míg a másikkal a hajamat kezdem igazítgatni, mintha összeborzolódott volna. Aztán jön a nagy pislogás, amikor meglátom a két figurát, de nem csak a részükről, ugyanis az egyik, a nő, történetesen baromi ismerős. Annak ellenére, hogy azt ígértem Damiannek nem mozdulok mellőle, annyira lesokkol a dolog, hogy teljesen lecövekelek és nem követem, ahogy elindul mellőlem. -Jordan? Mi a fenét keresel te itt? -bukik ki belőlem a kérdés, mire az említett nőszemély már felém is emel egy fegyvert, míg a társa Damiant veszi célba. -Bocs Annie, de nem csak Stone akarja ezt a képet. Van más, aki többet fizet érte. Viszont reméltem, hogy nem te leszel az az idióta, akit ide küld, mert nem hagyhatunk tanúkat. Igaz Barry? - jelenik meg az arcán egy rideg vigyor, Barry pedig - na őt nem ismerem-, bólint egyet. Nem egy szószátyár típus ezek szerint, ahogy most épp én sem. Erre a helyzetre nem igazán volt tervünk, szóval jobbnak látom, ha felemelem a kezeimet és inkább Damian hátát szuggerálom. Rábasztunk. Elég rendesen, az egyetlen esélyünk pedig csak az, hogy jönnek ezek a töketlen zsaruk, viszont egyedül Damian az emberük. Vagy kapok én is pár golyót, vagy nem.
Re: Damian & Annie ~ It's like a fuckin' chapter from Bonnie and Clyde
Vas. Okt. 20, 2019 1:42 pm
annie and damian
Okay Bonnie, action!
Érzékelem, hogy féltékeny, és már majdnem ki is bukik belőlem, hogy mégis mi joggal, mert oké, bejön. Oké, lefeküdtünk, de ettől nem a csajom – bár megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha – és így ha lenne is mire féltékenynek lennie sem lenne joga hozzá. Ha a nőm lenne akkor azt mondom, oké. De akkor sem szeretem a féltékenykedést. Nem jó jel az. Nem mondok semmit a megjegyzésére, de szokták mondani, hogy hallgatás beleegyezés ugyebár. Biztos szóvá is teszi majd, ahogy ismerem, de most nem akarok ebbe belefolyni. Meg amúgy is más dolgunk akad időközben. Kis ideig tényleg tök értetlenül állok a dolgok előtt, de hamar rájövök, hogy nem kucorodhatok itt csendben. Már-már beleélem magam a szituációba, szinte el is felejtem, hogy egyébként zsaru vagyok. Na baszki. Mikor azonban eszembe jut, rögtön ki is akadok, de hamar lenyugtatom magam. Ez nem a legmegfelelőbb időpont a düh kitörésre. Nem tudom, meddig fogom ezt tudni csinálni, de biztos beszélnem kell erről komolyabban Annievel. Azért nekem is végesek a lehetőségeim. Ezt meg kell értenie. A rendőrség nem hagyhatja, hogy egy ilyen sokat erő műalkotás meglovasítson bárki. Még akkor sem, ha a beépüléshez épp kapóra jön. Nem kötöm Annie orrára, hogy amit épp most akarnak ellopni, az nem az eredeti. Pedig mondhatnám, hogy nyugodjon meg, van még egy-kettő hamisítvány ebből, majd viszünk egyet, de nem akarok vele felesleges vitát. És azt sem most fogom megvitatni vele, hogy máskor mit tegyünk ilyen helyzetben, bár nagyon remélem nem lesz máskor. - Ja, hogy ez így megy. Értem – emelem égnek a tekintetem. Nem volt tervben, hogy ma akciózni is kell, mellesleg nem akarom, hogy Annienek is esetleg baja essen, de így, hogy megígéri, hogy mellettem marad, egy fokkal nyugodtabb vagyok. - Persze, majd ki is tüntetlek – mondom halkan, mosolyogva, majd tovább nem habozva nyitom az ajtót és indulok kifelé, hogy aztán jól meglepődhessek. Először csak úgy csinálok, de amikor Annie megszólal pár méterre mögöttem, én is megtorpanok. - Hát ezt nem hiszem el, baszd meg – motyogom az orrom alatt és a tekintetem jártatom a két nő között, de a pasin is rajta tartom a szemem. Jobb kezem automatikusan mozdul a pisztolyom felé, hogyha kellene, rögtön tudjam rántani. Nem is telik bele pár pillanatba, a nő máris Anniere fogja a fegyvert, a társa pedig rám. Király. Ha most fegyvert rántok, azonnal lőni fognak. Két jól irányzott, gyors lövéssel viszont leszerelhetők, a kérdés csak az, hogy ők mennyire gyorsak. Vajon mennyi idő kell még a kollégáknak, hogy ideérjenek? Lassan már itt az idő, így én is úgy döntök, hogy felemelem a kezeimet. Annie-t abszolút nem is látom, mivel mögöttem van, de csak reménykedem, hogy nem lő rá ez a luvnya. Pár pillanaton belül viszont máris kicsapódik a hátsóajtó. - Rendőrség, fegyvert eldobni! – üvölt az egyik kolléga, mikor kellő távolságra értek mögéjük, a nő hátra is fordul, én pedig egy pillanat alatt ragadok pisztolyt és lövök a kezére, aminek hatására rögtön el is ejti a fegyvert, a másik viszont lő, a golyó mellettem süvít el, de nincs időm hátranézni, csak remélem, hogy nem találta el Anniet. Két golyó is indul a pasas irányába, szintén leszereljük, addig a nőn kattan a bilincs, ahogy a férfin is nem sokkal később. Az adrenalintól gyorsan ver a szívem, ahogy tisztább a terep, megfordulok, hogy Anniehez siessek. - Jól vagy? Nem talált el? – nézem végig, mert ha nem is, kurva közel lehetett.
Re: Damian & Annie ~ It's like a fuckin' chapter from Bonnie and Clyde
Hétf. Okt. 21, 2019 12:58 pm
Damian & Annie
as. Bonnie and Clyde
Miután megzavarják a tökéletes kis tervünket, máris egy másikon agyalok, amellyel még elérhetjük, hogy ne süljünk fel annyira. Utálok kudarcot vallani, már pedig, ha ezek a rohadékok szerzik meg a képet, az annak minősül. Bár Damian eleinte nem hajlik rá, hogy közbe lépjünk, végül sikerül meggyőznöm, hogy az lesz a legjobb, ha kimegyünk abból a nyamvadt szertárból és csinálunk valamit. Ha mást nem, legalább feltartjuk őket, amíg kiérnek a zsaruk de ehhez az is szükségeltetik, hogy megesküdjek Damiannek, nem mozdulok mellőle. Nekem sem célom épp itt meghalni, így amikor ígéretet teszek, azt komolyan is gondolom. -Minimum egy plecsnit megérdemlek.- mosolyodok el én is, majd nyílik az ajtó, úgyhogy igyekszem beleélni magam a szerepembe, ami egészen addig megy, míg fel nem ismerem az egyik tolvajt. A sokktól meg is szegem az ígéretem, mert nem maradok Damian mellett, bár szerintem a mögötte lenni félig meddig felér azzal, amit kért tőlem. A lényeg, hogy nem én vagyok a középpontban. Legalábbis egészen addig, míg Jordan rám nem fogja a fegyvert, ebben a hitben vagyok. Mégis, amikor Damianre is irányul egy pisztoly, nyelek egy nagyot. Ez az egész hülyeség az én tervem volt. Ha meghal, az az én hibám lesz. A fenébe is, hogy nem tudtam nyugton maradni! Miközben ő is felemeli a kezeit, elrebegek gyorsan egy hálát, mert már kezdtem azt hinni, hogy annyira belebeszéltem, hogy ő bizony zsaru, hogy majd neki áll hősködni. Furcsa, hogy jobban aggódok most épp érte, mint magamért. Ne miattam haljon meg, ha már meg kell halnia egyszer. A zajra, amit az ajtó kivágódása okoz egy pillanatra összerezzenek, mert már a pisztoly hangjára készültem egy ideje, azonban ahogy elhangzik a rendőrség szokásos dumája, egészen beparázok. Elég filmet láttam már ahhoz, hogy tudjam, ilyenkor kell a leginkább eltűnni a francba, vagy legalábbis hasra vágódni, így ezt is teszem. Olyan gyorsan hasalok le, amilyen gyorsan csak tudok, és bár durván meghúzom a combom, odébb gurulok a fal tövéig, majd két kezem a fülemre szorítom és csak remélni tudom, hogy egyikőnk sem fog megsérülni, miközben a szívem úgy zakatol, hogy szinte a padlót verdesi. Golyók süvítenek, lövések dördülnek, aztán pillanatok alatt el is ül az egész balhé, én pedig megpróbálok fellesni, hogy minden rendben van e. Hanyatt fordulok, mikor megkönnyebbülten látom, hogy Damian jól van és a plafont lesve sóhajtok párat, majd felülök és hátamat a falnak vetve figyelem, ahogy felém sétál. -Igen, jól vagyok.Te egyben vagy? - tápászkodok fel, de a combomba belehasít a fájdalom, mire felszisszenek. -Ez az átka, ha nem melegítesz be. Kicsit meghúztam a lábam.- nevetem el magam, de ahogy a kezem a fájdalomra helyezem, meleg, ragadós trutyit veszek észre. -Francba. - szitkozódok halkan, mert gyanítom, a tenyeremen lévő piros foltot már Damian is észre vette. Mit fogok én ezért kapni?
Re: Damian & Annie ~ It's like a fuckin' chapter from Bonnie and Clyde
Hétf. Okt. 28, 2019 4:34 am
annie and damian
Okay Bonnie, action!
Hihetetlen, hogy egy jól kitervelt, még a rendőrségnél is bejegyzett műkincslopás milyen gyorsan képes átalakulni egy olyan akcióvá, ahol csak kapkodja az ember a fejét jobbra-balra. Nagyon nem akartam, de legalább rajta tudunk ütni két idiótán, ha már itt vagyunk. Az viszont kicsit sem nyugtat, hogy Annivel az oldalamon kell kiviteleznem, de remélhetőleg betartja majd, amit kérek tőle és tényleg nem mozdul mellőlem. Ezt gondoltam egészen addig, amíg ki nem értünk és már csak arra lettem figyelmes, hogy megtorpan és lemarad. Innentől pedig úgy zajlottak az események, hogy én is csak kapkodtam a fejem. Szóval ismerik egymást, hát ez több mint fantasztikus! Remélem, Annie nem fog nekiállni nekem sírni, hogy ugyan, ne vigyék be a zsaruk, mert ez nem lesz kivitelezhető. Le lesznek szépen csukva… A lövöldözésben nem nézek hátra, csak azon vagyok, hogy minél gyorsabban leszereljük ezt a két hülyét, mielőtt még meglőnék valamelyikünket. Ahogy elül a balhé, rögtön Anniehez megyek, aki láthatólag jól van, amire meg is könnyebbülök. - Én igen. Honnan ismerted őket? – bökök a fejemmel az említett páros felé, hiszen a párbeszédjükből csak sejtem, hogy talán a csaj is Stone bandájába tartozik. Legalábbis látszólag. Nagy valószínűséggel egy árulóval van dolgunk, de nekem végtére is teljesen mindegy, így is úgy is bizonyítékot kell majd hozzájuk találniuk, amivel huzamosabb időre leültethetik őket, de ezt az ügyet nem én fogom vinni. Ahogy azt mondja, meghúzta a lábát, rögtön rosszat sejtek és le is pillantok a lábához, ahol aztán meglátom az élénkpiros foltot a kezén. - A picsába. Eltalált a golyó vagy csak súrolt? Nem érezted? – ráncolom a homlokom, majd rögtön megvizsgálom a sebet, amiből nem kicsit kezd mostanra el dőlni a vér. Körbenézek és egy rongyot pillantok meg, ami nagyjából tisztának is fest, így egy gombolyagba összegyűrve szorítom oda a combjához. – Ez bizony benne van, szóval irány a kórház – húzom el a szám, majd a kezét a gombolyaghoz irányítom. – Szorítsd ezt rá – mondom, majd ha megtette, rögtön a térdei és a karjai alá nyúlok, hogy aztán felkaphassam és kifelé induljak vele. - Minden rendben? – kérdezi a kollégám, mikor szembe ér velem. – Gondolom, akkor a ti akciótoknak lőttek is – mondja, amire csak bólintok. - Be kell vinnem a kórházba, a combjában van a golyó – magyarázom, hátha Annie se tud most arra koncentrálni, hogy rájöjjön, a rendőrség teljes mértékig tisztában volt azzal, hogy mi fog itt történni ma. Habár már a takarítószertárban rájöhetett, mikor erősítésért telefonáltam, csoda, hogy akkor nem hozta fel. - Nagyon fáj? – kérdezem, mikor beteszem a kocsiba és gyorsan megkerülöm azt, hogy aztán behuppanhassak. – Máskor könyörgöm, ne maradj le. Mondtam, hogy maradj mellettem – indítom el a kocsit és oldalra sandítok rá. Akkor ez elkerülhető lett volna, de gondolom nagyon lesokkolta, hogy kikkel állunk szemben. - Jobb lenne, ha minél hamarabb befejeznéd ezt a veszélyes életet, mit szólsz? – próbálom óvatosan megközelíteni a témát, hiszen én ezt nem akarom többet, így is tiszta ideg voltam, míg a golyók száguldoztak ide-oda, hogy nem fogják-e eltalálni, erre tessék. Most kis szerencsével csak a fél éjszakát kell eltölteni a kórházban…
Re: Damian & Annie ~ It's like a fuckin' chapter from Bonnie and Clyde
Kedd Okt. 29, 2019 8:17 am
Damian & Annie
as. Bonnie and Clyde
Nem kifejezetten rajongok a lövöldözős helyzetekért, főleg, hogy a legutóbbinál meghalt egy ártatlan ember. Ezekért a szemetekért viszont nem ejtenék egyetlen könnycseppet sem, sőt. Egy pillanatig még bánom is, hogy csupán csak le lettek fegyverezve és nem kaptak érdemleges sérülést, de ezt a gondolatot gyorsan el is hessegetem. Nem kívánom senkinek a halálát sem, mert még visszafelé sül el a dolog, bár ezt a lövöldözést most elég jól megúsztam. Hála az égnek Damian is. Kár lenne tagadnom, hogy baromira megkönnyebbülök, amikor látom, hogy semmi baja. Lehet, hogy érte jobban is aggódtam, mint magamért. -Igen, Jordan is Stonenak dolgozott de a pasast nem ismerem. Lehet, hogy összeállt egy másik bandával. Nem tudom. - rázom a fejem értetlenül, majd megpróbálok feltápászkodni, ami sikerül is, de csak ekkor érzem meg, hogy a lábammal valami nem okés és az a baj, hogy azt hittem, csak megrándult a vér láttán azonban rá kell döbbennem, hogy koránt sem erről van szó. -Nem, csak most éreztem meg de biztos nem vészes, Damian. - legyintek egyet, hátha ezzel enyhítem picit az aggodalmát, ami be kell valljam, megmelengeti kicsit a szívemet. Édes, ahogy vizsgálgatni kezdi a combomat, miközben érzem, hogy kezdek kicsit szédülni. Magam sem tudom, hogy mennyire lehet durva a sérülés, mert még csak most kezdem egyre jobban érezni a fájdalmat. Szerez egy darab rongyot, amit rászorítok a sebre szót fogadva neki, majd elképedve figyelem, ahogy a karjaiba kap, de nem ellenkezek. Inkább átkarolom szabad kezemmel a nyakát és vállán a pólójába markolva kapaszkodok. Tényleg ennyire aggódik értem? Egészen meghatódok a felismerésen, de amikor megemlíti a kórházat, elkerekednek a szemeim. -Nem mehetek kórházba! Úgy nézek ki, mint akinek van betegbiztosítása? Vigyél haza, majd én ellátom a sebem vagy szólok valakinek, aki ért hozzá.- lesek fel rá makacsul, mert, ha valamit, hát azt biztos nem hagyom, hogy kórházba vigyen. Amúgy is a frász kerülget a kórházaktól, úgyhogy tuti, hogy nem fog bevinni. Inkább vigyen egyenesen a temetőbe akkor, bánja a franc. Ahogy a kollégája érdeklődik, én inkább csak csendben ücsörgök a karjaiban, viszont homlokráncolva hallgatom, miről van szó. Furcsa a tag válasza és el is gondolkoztat, de mikor Damian ismét a kórházat említi, el is engedem mindazt, ami kezdett kirajzolódni a fejemben. -Mondom, hogy nem megyek kórházba! - csattanok fel jóval erélyesebben, miközben a fájdalom egyre erősödik, de azért csendben tűröm inkább, mint hogy kórházban kössek ki. Még a homlokom is verejtékezni kezd, érzem, de eszem ágában sincs panaszkodni. Ég és lüktet a combom, de túlélem. Tetováló vagyok basszus, bírnom kell a fájdalmat. -Nem vészes. - nyögöm halkan, ahogy a kocsihoz érünk, majd felszisszenek, mikor berak az autóba, de tartom magam. Nincs az az Isten, hogy elkezdjek nyafogni, szóval csak lehunyom inkább a szemem és próbálok arra koncentrálni, hogy nekem bizony nem fáj semmi jelenleg. -Tudom, sajnálom. -motyogom halkan, közben felsandítok rá, mert kíváncsi vagyok, hogy az arcáról is leolvasható-e az az aggodalom, amit a hangjából kihallok. Baromira haragudnom kellene most rá, mert, ha jól értelmeztem az elmúlt egy óra eseményeit, bizony nagyon csúnyán átvert. Azonban nem tudom hibáztatni érte, ha valóban úgy volt, ahogy sejtem. Tényleg, őszintén aggódik értem és ez a felismerés most felül írja a dühömet. Amúgy sincs most erőm dühösnek lenni, de ahogy megszólal nem bírom ki, hogy ne utaljak arra: rájöttem, hogy átvert. -Jobb lenne, ha te meg minél előbb befejeznéd a hazudozást, nem? - fordítom felé a fejemet, de igazság szerint inkább csak szomorúan lesek rá, mint mérgesen. Nem értem, miért nem tudott beavatni, mert tuti, hogy nem véletlenül nem kérdezősködött annyit a rádióban a nő és nem véletlenül nevezte a kollégája "akciónak" ezt az egészet. -Nem is volt igazi az a kép, ugye? - nyelek egy nagyot, ahogy ismét inkább előre meredek és az utca melletti lámpák váltakozását bámulom. Az állam megfeszül, ahogy egyre inkább összeáll a kép. -Ha most meghaltam volna, azért te lennél a felelős, Damian. Ha már az elején elmondod, hogy nincs tétje az egésznek, nem erősködtem volna, hogy kimenjünk a szertárból, de te inkább hazudtál az "akcióról". Nem így van? - bámulok előre, mert most nem igazán van kedvem ránézni. Épp elég fájó lesz neki erre rádöbbennie, szóval nem akarom még emellé felnyársalni a tekintetemmel. Inkább csak remélem, hogy rájött végre, hogy mindkettőnknek jobb lenne, ha őszinték lennénk egymással, amit én már elkezdtem egy ideje, erre ő mégis titkolózik. Hogy akarunk így összedolgozni?
Re: Damian & Annie ~ It's like a fuckin' chapter from Bonnie and Clyde
Pént. Nov. 01, 2019 4:28 am
annie and damian
Okay Bonnie, action!
- Ez a Jordan akkor lehet okosabb volt, és hamarabb lelépett, mielőtt még süllyedni kezdett a hajó – pillantok Anniere jelentőségteljes pillantással, üzenve ezzel, hogy ő is jobban tenné, ha nem sokáig ülne a babérjain és legfőképpen nem Stone társaságában. Az már más kérdés, hogy ez a Jordan meg a hapija valószínűleg a börtönben végzi. Mikor viszont észreveszem a lába alatt pirosló apró foltot, rögtön eldöntöm, hogy kórházba kell mennie. Arról nem is beszélve, mikor meggyőződöm róla, hogy a golyó a combjába fúródott. - Nem vészes? Egy golyó figyel a lábadban – ráncolom össze a homlokom, amint lepillantok rá. Ez nem játék, és nem is szeretem, ha nem veszik komolyan. - Nem érdekes – jelentem ki, ellentmondást nem tűrően, Kit érdekel a biztosítás? Majd megpróbálok intézni valamit, végül is mit ér, ha nem ezt (is), ha az ember rendőrként tengeti mindennapjait? – És én úgy nézek ki, mint aki nem fog bevinni a kórházba? – emelkedik meg a szemöldököm. A kollegámmal találkozva nem éppen kerüli a témát, amit kellene, de ha már Annie ennyire nem akar kórházba menni, így szándékosan újra felhozom a témát, hátha el tud vonatkoztatni az imént hallottaktól. Próba szerencsem ha nem, majd ezt is kimagyarázom valahogy. - Nem fogok ezen veszekedni veled – morgom vissza, majd beteszem az anyósülésre és gyorsan megkerülöm a kocsit, majd a gázra is taposok. Nem értek hozzá, fogalmam sincs, milyen folyamatok mennek végbe egy lőtt sebnél az emberi testben, de azt tudom, hogy minél hamarabb ki kell szedni onnan, mert ki tudja, mennyire van közel mondjuk egy ütőérhez. A kérdése kicsit váratlanul ér, de akkor ezek szerint nem kerülte el a figyelmét a két eset, amikor kvázi nyíltan megmondták a kollégák, hogy tudnak az akcióról. Oldalra sandítok rá. - Mármint? – teszem egy kicsit a hülyét, de hamar rájövök, hogy nincs sok értelme és a tekintete üzenete sem mellékes, amit felém küld. Most valahogy nem harag van benne, hanem kérés. A kérdésére egyelőre nem felelek, de azt sem akarom, hogy megint veszekedés legyen a vége a dolgoknak, hogy megint ne beszéljünk napokig, ő meg meneküljön előlem. Ennek semmilyen szempontból nincs értelme. - Nem vehetek részt zsaruként egy eredeti, sokat érő kép eltulajdonításában, Annie – csóválom a fejem, miközben én is csak az utat figyelem. Eléggé olyan ez a helyzet, ahonnan egyikünk sem tud kimozdulni úgy, hogy ne sértse a másikat. Amit viszont a fejemhez vág, az egy kicsit tényleg meghökkent. A halállal szembenézni egyébként sincs kedvem. Mikor olyan emberekre pályázik, akik közel állnak hozzám. Megtörtént már párszor. Mégis kockáztattam. És így utólag, tényleg fogalmam sincs, hogy miért. Megköszörülöm a torkom, beveszem a kanyart. - Honnan tudhattam volna, hogy nem csinálsz jelenetet rögtön belőle? – bökök kicsit vissza, de végül is, ebben is volt ráció az eddigi tapasztalatok alapján. - Nem tudom, lehetek-e hozzád őszinte – mondom ki egy apró vállrándítással. Meg kell értenie. Egy kibaszott bűnbanda tagja, amíg benne van és nincs legalább látható szándékában kiszállni, nem tudok ezzel az egésszel teljes egészében mit kezdeni, hiába akarnék. Ütköznek az érdekek. Minden ütközik. Hiába vágyom rá veszettül, szeretném, ha jobban megismerhetném, így iszonyat nehéz lesz. - Jól vagy? Mindjárt ott vagyunk – vetek rá egy pillantást, mert azt azért mégse felejtsük el, hogy lőtt sebe van…
Re: Damian & Annie ~ It's like a fuckin' chapter from Bonnie and Clyde
Vas. Nov. 03, 2019 8:05 am
Damian & Annie
as. Bonnie and Clyde
Ahogy Jordan szóba kerül és ahogy Damian vélekedik a tettéről, nem tudok nem kihallani szavaiból némi szemrehányást. Most mit szépítsek? Egyértelműen arra utal, hogy már nekem is rég ki kellett volna szállnom ebből az egészből, de könnyen mondja ezt Ő. Nem olyan egyszerű egy megszokott életmódot egyik napról a másikra megváltoztatni. Megszoktam ezt az életstílust és akár veszélyes, akár nem, valamilyen szinten még szeretem is. -Ő sem hagyta el a hajót, maximum átszállt egy másikra.- jegyzem meg alig hallhatóan, közben megnyalom kiszáradt ajkaimat. Van némi tippem, hogy milyen hajóról is lehet szó, de végtére is mindegy. Jordan megy a sittre. Szép lassan mind odajutunk, nekem pedig egyetlen reményem az, hogy Ő tartja magát ahhoz, amit megbeszéltünk. Egyetlen reményem Damian. -Szerintem nincs benne... - próbálok ellenkezni, ahogy a karjaiba kap, majd felhívni rá a figyelmét, hogy nem vagyok bejelentve a Stone gengszter kft-hez, de nem érdekli. Igazság szerint süt belőle az aggodalom, amitől baromi szexinek tűnik hirtelen. Értem sose aggódott senki, még a saját anyám sem. -Félek a kórházaktól.- suttogom végül halkan, mert ez nem olyasmi, amit világgá szeretnék kürtölni, de mással már nem tudok érvelni ellene. Egyenesen rettegek, ha kórház közelébe kell mennem és eddig ügyesen el is kerültem őket. De igazság szerint, mire betesz az autóba, már ellenkezni sincs erőm, mert a fájdalom eltűrésére való törekvésem felemészti mindet. Helyette inkább felhívom rá a figyelmét, hogy nem vagyok hülye. Leesett, mi volt ez az egész, ő viszont, csak teszi a hülyét, mire sokatmondóan rápillantok. -Sejthettem volna igazából, de el is mondhattad volna, hogy tudnak róla a kollégáid.- pillantok le közben a combomra csak, hogy ne kelljen ránéznem, közben igyekszem minél jobban a sebre nyomni a rongyot, ami megint csak fájdalommal jár, de összeszorítom a fogaimat és grimaszolva, fújtatva tűrni. -Ezt meg is értettem volna. Felfogtam, hogy zsaru vagy és tisztában vagyok vele, mi a feladatod. Talán, egy picit bökte volna a csőröm, de értékeltem volna, hogy őszinte vagy. - sandítok rá óvatosan, majd szomorkás mosoly kúszik az arcomra, miközben a fájdalomtól újra és újra ajkamba harapok. -Tudom, a tapasztalat nem ezt mutatja.- jegyzem meg egy kínlódó nevetéssel karöltve, mert tény, borzasztóan meg tudok sértődni. Az utóbbi pár hétben is igyekeztem Őt elkerülni, mert haragudtam rá, bár szerintem tök jogos volt. -Tudom. Én sem. - màrmint nem tudom jó lenne-e, ha az lenne. Ha szólna, amikor lecsapnak egy bandatagra, akivel évek óta együtt voltunk jóban és rosszban is. Nem tudom, képes lennék-e végig nézni, ahogy darabjaira hullik minden. Mélyen belül azonban valami azt súgja, hogy kibírnám, ha tudnám, hogy számíthatok rá és, hogy a végén nem árul el. -Jól vagyok. - nyögöm halkan, lehunyt szemmel, miközben érzem, hogy akaratlanul is ráncolom a homlokom a fájdalomtól, de igyekszem tartani magam. -Pedig úgy terveztem, hogy iszom egy jót, ha végzünk.- mosolyodom el kínomban, fogaim közt szűrve a szavakat, mert bármilyen terveim is voltak, az tuti nem volt köztük, hogy kórházban kötök ki. Legszívesebben nem is hagynám, még akkor sem, ha a fájdalomtól kerül fordul lever a víz, a lábam meg lüktet és úgy ég, mintha parazsat nyomtak volna bele. Végül a kórház feltűnik előttünk, minek köszönhetően elkezdek pánikolni is, de a francba is, felnőtt nő vagyok nem egy kisgyerek. El fogom viselni a dolgot és szépen átvészelem egyedül. Ahogy megáll a kocsival, már nyitom is az ajtót, hogy az ép jobb lábammal kilépjek és a fejem felett megkapaszkodva megpróbáljak kievickélni az ülésről, de a rongyot se nagyon engedhetem el, mert amint kicsit enyhítem a nyomást, rögtön tódulni kezd megint a vér.
Re: Damian & Annie ~ It's like a fuckin' chapter from Bonnie and Clyde
Kedd Nov. 05, 2019 4:11 am
annie and damian
Okay Bonnie, action!
- Jobban tennéd, ha te is átszállnál egy másik hajóra, méghozzá egy legálisabbra. – Nem titkolt szándékom ezt elérni, hogy megtegye, ezt ő is nagyon jól tudja. Azt viszont nem közöltem még vele, hogy ha mégsem tenné, akkor azt tudnia kell, hogy nekem a törvény szerint kell cselekednem, ami… nem sejtet semmi jót. Ha viszont egy kicsit is belegondol, biztos eljut idáig. Mikor észreveszem, hogy a golyó a combjában van, azonnal felkapom. - Habár nem értek az egészségügyhöz, az orvosláshoz, szerintem ez nagyon is benne van – kötöm az ebet a karóhoz. – De ha nincs, akkor is meg kell néznie olyannak, aki ért hozzá. – Fogalmam sincs, miért ódzkodik ennyire tőle, oké, a biztosítás, rendben. De vannak kapcsolataim, lehet, hogy el tudom intézni. De az istenért, nem mindegy? Ki kell szedni azt a kurva golyót onnan. Hamar aztán fény derül az igazságra, a kis vallomására pedig halványan el is mosolyodom. - Pedig általában túlélik az emberek – mondom rögtön rávágva, de aztán rájövök, hogy ez oltári nagy baromság volt. – Na jó, nem mindig, de az ilyen könnyebb sérüléseket igen – teszem hozzá gyorsan, ahogy elér a felismerés. Ahogy aztán beteszem a kocsiba és szóvá teszi az elkerülhetetlent, elhúzom a számat. Ezt akartam elkerülni. - Hát nem tudom, Annie. Nem tudom, hogy közölhettem volna, amikor mindenféle hívásomat és SMS-emet ignoráltad több mint egy hétig – közlöm a tényeket, ami ugye tényleg így volt. Persze akkor sem közöltem volna vele, ha beszélünk. Mert nem tehetem. Ez is a beépülés része. A kis megjegyzésén viszont elmosolyodom én is, de aztán rögtön le is hervad az arcomról a vigyor, ugyanis érezhető a szisszenéseiből, hogy rohadtul fájhat neki a lövés. Automatikusan bele is taposok a gázba, hogy gyorsabban odaérjünk, ahová ő nagyon nem akar. - Te sem? Hát ha te nem tudod, akkor mégis ki tudja? – sóhajtok fel én is. Ez esetben ez egy kibaszott ördögi kör, amiből sosem fogunk kikecmeregni. Úgy kéne, hogy legyen, hogy azt mondja, igenis őszinte lehetek vele. És hogy ahogy lehet kikászálódik ebből a hülye alvilági szarból. Kicsit akaratlanul is feszültebb leszek. A helyzettől, a válaszától, mindentől. Jól van. Érjünk oda, szedjék ki azt a szart és majd meglátjuk. Fogalmam sincs, mi lenne a helyes lépés az elkövetkezendőkre nézve, de a helyzet az, hogy Annie jobban megmozgatja a fantáziám, mint bármiféle nő az utóbbi időben. Én is tudom ám, kihez kell rendesen vonzódni. Nem lehetne valami kolléga, aki a törvény oldalán áll vagy egy civil nő, akinek semmi köze nincs az ilyesmikhez. Tipikus. Azt mondja, jól van, de szerintem nem éppen így van. Összevissza sziszeg itt nekem, kezdek én is ideges lenni, mert ez szerintem elég akkut helyzet, így mikor végre feltűnik a kórház, megnyugszom kicsit. - Majd ha lefutottad a kötelező köröket és nem lesz benned valószínűleg jó nagy adag fájdalomcsillapító, akkor ihatsz. Csak legyünk túl ezen – sóhajtom és ki is pattanok, ahogy leparkoltam, majd átsietek a túloldalra és szúrós tekintettel nézek le rá, mikor látom, hogy már meg sem vár, a saját lábán próbál botorkálni. - Gyere – mondom és újra felkapom, majd bezárom a kocsit és a bejárat felé igyekszem vele, amilyen gyorsan csak tudok. - Lőtt seb – kiáltom el magam a bejáratnál, mert tudom, hogy erre ugrik mindenki, főleg amíg nem tudják, hol van a golyó. Bár egyébként is elég sürgős esetről van szó. – Minden rendben lesz – nyomok egy apró puszit a homlokára, majd mire az ápolók odaérnek a kocsival, le is teszem.
Míg Annie bent van a vizsgálóban és ki tudja, mit csinálnak vele, elintézem a biztosítási ügyet. Az orvosok még mindig szeretnek együtt működni a zsarukkal, ez az egyetlen mázlink van, különben perkálhatnánk. Míg várok, felidéződnek bennem az emlékek, amikor a kelleténél sokkal gyakrabban kellett bejárnom a kórházba. Chuckkal három évet küzdöttünk a leukémia ellen, nem is lehet megszámolni, hányszor éjszakáztam bent ebben a kibaszott kórházban. Én is utálom a kórházakat. Határozottan.
Re: Damian & Annie ~ It's like a fuckin' chapter from Bonnie and Clyde
Kedd Nov. 05, 2019 8:00 pm
Damian & Annie
as. Bonnie and Clyde
A szavai hallatán csak a szememet forgatom, pedig tudom, hogy igaza van és Isten lássa a lelkem, én is azon vagyok egy ideje, hogy valahogy kimásszak ebből, de ez nem ilyen egyszerű, ő pedig ezek szerint nem látja át rendesen ezt az egészet. Tudnia kellene, hogy az ilyen bandákból nem lehet csak úgy kiszállna. Nem úgy van, hogy beadom a felmondásom meg ilyenek. -Jól van, legyen, de szerintem akkor is felesleges emiatt kórházba menni. - sóhajtok egyet, de inkább már nem is ellenkezek, mert látom rajta, hogy nem fogja hagyni magát. Tényleg ennyire aggódik értem vagy csak felelősnek érzi magát a történtek miatt? -Nagyon vicces vagy, de ettől én még félek.- mormogom durcásan, mert ez nekem valahogy nem olyan nagy poén, ettől én még ugyanúgy félek a kórházaktól, akkor is, ha neki ez nevetséges. De ez még annyira nem is borít ki, mint amikor szóvá teszi, hogy nem válaszoltam se az üzeneteire se a hívásaira. -Valahogy fel kellett dolgoznom, hogy a pasas, akivel hetek óta kószálok jobbra-balra, valójában egy zsaru, akiben vagy megbízok aztán lesz, ami lesz vagy engem is lecsuk a francba.- hadarom el félig sziszegve, miközben még mindig a sebemet szorítom, ami annyiból jó is, hogy talán a fájdalom miatt nem fogok olyasmit is mondani, amit nem kellene. Például, hogy totál oda vagyok érte és leginkább amiatt buktam ki az egészen. Azt hittem, hogy egy olyan pasi, akivel simán együtt lehetnék, de kiderült, hogy pont a másik oldalon áll. Ő az, aki engem el akar kapni. Nem egyszerű az ilyet feldolgozni, mint ahogy azt sem, hogy innentől őt tabu listára tegyem. -Én se tudom még, hogy megbízhatok-e benned. Próbálok, de ez nem ilyen egyszerűen megy. - nyögöm halkan, teljesen őszintén, hiszen ez most a legnagyobb dilemmám. Azt kéri, hogy hagyjam hátra mindazt, ami eddig a családot jelentette nekem, akármilyen rossz is volt és oké, hogy ezt esetleg megteszem, attól még a végén koppanhatok. Ahogy odaérünk végre a kórházhoz, meg is könnyebbülök ugyanakkor feszültebb is leszek, hiszen most fogok valami hentes keze alá kerülni, miközben szagolhatom végig a fertőtlenítőszert, amitől már alapból úgy lesápadok, mintha félő lenne, hogy elpatkolok. Ettől függetlenül amolyan "essünk már túl rajta" üzemmódba kapcsolok és amint megáll Damian, már próbálok is kiszállni az autóból. A jutalmam ezért persze egy csúnya nézés, amin jót vigyorognék, ha nem akarnék épp betojni a fájdalomtól, így azonban hálásan rápillantok, ahogy újra a karjaiba vesz és igyekszem még mindig a sebemre és a rongyra koncentrálni. Rettegek. Nagyon durván rettegek, amikor besétál velem és meglátom azokat a kurva fehér falakat, de valamicskét megnyugtat Damian hangja, ahogy azt mondja, hogy minden rendben lesz. De, ha ez még nem nyugtatna meg eléggé, a homlokomra kapott puszi mindennél többet ér. Hogy a francba tudnám távol tartani magam tőle, amikor ennyire édes? Az idilli pillanat viszont gyorsan tova száll. Egy tolókocsival megérkezik egy ápoló, aki azonnal gurít is odébb, így csak annyira van időm, hogy hátra pillantsak még Damianre és intsek. Valamiért meg vagyok győződve róla, hogy mire végzek, már nem lesz itt, hiszen a mai "akcióval" kapcsolatban még csomó elintéznivalója lehet. Jelentést írni meg hasonlók, míg én a kínok kínját kell kiálljam altatás nélkül.
A doki baromi vicces fazon. Sápadtságom ellenére még azt is felajánlja, hogy egy kis monitoron nézzem végig, ahogy kiszedi a golyót, amitől csak még jobban pánikolok. Szerencsére viszont van bennem annyi érzéstelenítő, hogy már eljutok a "szarok bele" szintre, miközben ő elduruzsolja mekkora mázlim van, mert nincs mélyen a golyó és elmeséli, mi más történhetett volna, ha mélyebbre hatol. Tisztában vagyok vele, hogy valószínűleg nem két percet töltök a dokival, de mégis, a kábulattól úgy tűnik és bár nem nagyon érdekel semmi, az ellen azért elég durván kezdek demonstrálni, hogy ne kelljen bent maradnom. Nincs az az Isten. Hiába mondja nekem, hogy az érzéstelenítő meg ilyenek. Nem érdekel. Felvilágosítom, hogy nálam komolyabb betegeknek is kell a hely és amúgy is tök jól megleszek, így végül egy pár kötszer és bogyók kíséretében kitolnak vissza a váróba, én meg már azon kezdek agyalni, ki a francnak szóljak, hogy vigyen haza. Még az is eszembe jut, hogy a tolókocsival hazaevickélek, de akkor megpillantom Damiant, ahogy ott ácsorog gondterhelt arccal, kicsit elmerengve. Ezerwattos mosoly jelenik meg az arcomon és befurakodik az agyamba megint az a hülye hang, amelyik azt suttogja, hogy belezúgtan ebbe a pasiba, mint vak ló a verembe. -Gyorsan lépjünk le innen, mert még kitalálják, hogy mégis csak itt kell maradnom.- fújtatok kicsit, ahogy próbálok közelebb gurulni hozzá. -Emiatt vállaltam be a helyi érzéstelenítést az altatás helyett.- csóválom a fejem, de a végén azért megeresztek egy vigyort. Nem hiszem, hogy Damian el tudja képzelni, mennyit kellett ezen vitatkoznom.
Re: Damian & Annie ~ It's like a fuckin' chapter from Bonnie and Clyde
Pént. Nov. 08, 2019 9:54 am
annie and damian
Okay Bonnie, action!
Hajthatatlan vagyok, ebből kórház lesz és kész. Nem is érdekel, hogy mit mond ezzel kapcsolatban. - Persze, felesleges – nevetek fel halkan égnek emelt tekintettel. – Végtére is, mesélheted majd az unokáidnak, hogy a nagyanyjuk combjában ott figyel egy golyó. És fémdetektor közelébe se menj majd, ha lehet – mosolyodom el halványan. Nem is értem, hogy gondolja. A reakciójára lágyan préselem össze az ajkaim, hisz végül is igen, neki is necces a helyzet. És ahogy így mondja, rájövök, hogy valójában elég rendesen sarokba van szorítva. Tulajdonképp nem akarom, hogy ezt érezze, inkább azt szeretném, ha tudná, hogy jobb, ha kiiszkol ebből a helyzetből, amilyen gyorsan csak lehet. - Kószálsz jobbra-balra? – sandítok rá egy kis mosollyal az arcomon, mert ez azért megüti a fülemet. Meg az is, hogy sziszeg itt és tuti, hogy baromira fáj neki. Nem vagyok biztos benne, hogy valaha át fogunk-e lendülni majd ezen az egész őszinteségi mizérián, hiszen a helyzet az, hogy mindketten túl sokat kockáztatunk ahhoz, hogy egyhamar megtegyük. Én a karrieremet kockáztatom miatta, ha belemegyek ebbe az egészbe. A munkámat. Egy életre leszerelhetnek és még le is csukhatnak miatta. Ő meg az életét kockáztatja. Bár szerintem még mindig meg tudna élni legális munkából is, mint például a tetoválás, de hát ő ezt szentül cáfolja ugyebár. Passz. Fogalmam sincs, hogy lesz, de most nincs is idő gondolkodni ezen. - Én is próbálkozom – motyogom az orrom alatt, de egyelőre nekem sem megy igazán. Most viszont a kórházra, Annie aggódására és a fehér köpenyesekre terelődik a figyelem, remélhetőleg hamar túl lesz rajta, aztán hogy bent tartják-e vagy sem, nem tudom, de azt sem, hogy ha kiengedik, mit csinálok. Csak nem maradhat egyedül az éjszakára, nem? Végül is, nem baj, ha együtt alszunk. Legalábbis nekem nem, aztán hogy ő hogy vélekedik erről, az megint más kérdés. Úgy fél óra várakozás után feltűnik Annie a folyosó végén, mire aztán felpattanok és felé indulok. A mosolya láttán az én ajkam is ívbe hajlanak, ahogy pedig megállok mellette, lepillantok rá. - Na, nem volt olyan vészes, igaz? - Én is kaptam már golyót, és habár tényleg nem kellemes, de abszolút nem olyan vészes, mint az ember elsőre gondolná. - Gondolod ki tudsz jönni saját lábon vagy kapjanak fel? - kérdezem. - Vagy megtartod a tragacsot és ezentúl ezzel közlekedsz? - vigyorgok szélesen, majd megragadom a tolókocsit hátulról és kitolom a kocsiig, ahol segítek neki bekecmeregni, majd arrébb rakom a járgányt és vissza is pattanok én is az autóba. Nem szólok pár percig, mert éppen azon morfondírozom, mégis hogy kellene lennie, bár valószínűleg csak reggel kell bemennem a kapitányságra, mégis jobb lenne, ha közelebb lennék, mint Annietől. Végül bekanyarodok a felém tartó utcába és leparkolok a ház előtt, majd oldalra fordulok felé. - Mit gondolsz, nagyon horkolsz éjszaka? – kérdezek rá burkoltan arra, hogy szeretne-e itt aludni. – Persze ha szeretnéd, hazaviszlek.
Re: Damian & Annie ~ It's like a fuckin' chapter from Bonnie and Clyde
Pént. Nov. 22, 2019 6:23 am
Damian & Annie
as. Bonnie and Clyde
Ahogy a kórház mellett érvel, legszívesebben fejemet hátra hajtva neki állnék röhögni, de mivel rohadtul fáj a combom, így inkább csak fújtatok egy nagyot. -Nem hiszem, hogy a jelenlegi életvitelem mellett az unokáim miatt kellene aggódnom.- sziszegem halkan, bár az igazat megvallva egyszerűen csak nem gondoltam még ebbe bele soha, mert nem tartom valószínűnek, hogy valaha is családot alapítsak. A normális életről én már gyermekkoromban lemondtam, amikor mások vígan játszottak otthon, míg én az anyámat próbáltam összeszedi a fürdőből, vagy éppen boltba indultam, hogy legyen valami kaja otthon. Azt hiszem, leginkább azért is mondtam le a család gondolatáról, mert valahol mélyen attól félek, hogy én is csalódás okoznék a gyerekemnek. Hiszen, milyen anya lehetnék? Nem volt előttem normális példa. -Igen. Kószálunk ide-oda.- ismétlem meg bujkáló mosollyal az arcomon, mert igazából azt is mondhattam volna, hogy kerülgetjük egymást, de ennek vége, mióta fény derült az igazságra. Most már tuti biztos, hogy csak kószálás lesz semmi egyéb, főleg, mert kölcsönösen egyetértünk abban, hogy a bizalom dolog nem megy köztünk. Legalábbis most még biztos nem. Ő nem bízik bennem és én sem benne, pedig esküszöm szeretnék. Jó lenne, ha valami mentőövként tekinthetnék rá, ami tudom, hogy fent tart majd a vízen, de most inkább olyan lett az egész, mintha egy lukas gumicsónakban ülnék és veszettül eveznék. Ő meg vagy segít majd vagy nem, mert biztosíték nincs arra, hogy végül nem sittel majd le. Csak azt nem tudom, hogy ezek a hülye csónakos hasonlatok a pánik vagy a fájdalomcsillapító számlájára írhatóak-e, de ha épp nem turkálna a combomban egy orvos, biztos jót röhögnék. Egészen addig azonban, amíg nem végzünk is ki nem tolnak a folyosóra, ahol meglátom a rám váró Damiant, olyan vagyok, mint egy riadt kisnyúl. Akkor azonban ez a félelem elmúlik és ezt egy mosollyal jelzem is neki. Rohadtul hálás vagyok, amiért nem hagyott itt, mert most nem tudom, hogy mihez kezdenék. -Nem hàt. Mától minden nap meglövetem majd magam, hogy újra részem legyen ebben a csodás élményben.- morgom a szememet forgatva, mert neki lehet, hogy vicces ez az egész, de én minél előbb le akarok lépni innen. -Ha kell hason csúszva megyek ki, csak menjünk már.- nevetem el magam, de azért nem szeretnék valóban hason csúszva kimászni a kocsiig, de a kis gurulós kütyüért se ragaszkodnék. Addig a jó, amíg nem ilyennel kell közlekednem. Megkönnyebbülök, hogy végül inkább Damian kitol az autóig, miközben az egyik ápoló jóval lemaradva tőlünk sétál utánunk. -Azt hiszi le akarjuk nyúlni. - suttogom kuncogva majd beügyeskedem magam az anyósülésre és nagyot sóhajtva hátra dőlök az ülésen lehunyva szemeimet. Simán el tudnék aludni, de próbálok ébren maradni, mert hogy nézne már ki, hogy én itt alszok a kocsiban, miközben ő hazafelé fuvaroz? Legalábbis, amíg nem jövök rá, hogy nem is arra tartunk ebben a hitben vagyok, de aztán kutakodón oldalra pillantok a sofőrömre, majd vissza az útra és megpróbálok rájönni, hova is megyünk. Menet közben valószínűleg el is szundítok pár pillanatra, mert utána már, csak akkor pislogok fel, amikor megáll az autó, akkor pedig újra körbenézek, de Damian hamarosan a tudtomra adja hol vagyunk. Burkoltan ugyan, de elmondja. -Nem tudom. Elvileg nem horkolok, de fogalmam sincs mit hoz ki belőlem egy lőtt seb.- kuncogok, majd ismét elkomolyodok és felpillantok rá. Most tényleg elhozott a lakására? Igazából ez elég kedves gesztus, ha az iménti bizalmi kérdést vesszük alapul. Ha nem akarna bízni bennem, nem hozna a lakására, nem? Eszébe se jutna megmutatni, hogy hol él, főleg, mert megöl a kíváncsiság. -Ha nem zavarlak, nekem jó itt is. Amúgy is hátra van még egy beszélgetés, ha jól emlékszem.- mosolygok rá óvatosan, majd a kocsiajtó felé fordítom a fejem és nyitom is, hogy kikászálódjak. Abban maradtunk, hogy beszélünk és bár nem akartam kettesben maradni vele, a lakásán talán nyugisabb lesz, mint egy lebujban. Igyekszem úgy kiszállni a kocsiból, hogy a sérült lábamat a legkevésbé mozdítsam, majd háttal a kocsi oldalának dőlök és megvárom, amíg kiszáll ő is, közben pedig próbálok nem a sérült lábamra nehezedni. Érdekes este elébe nézünk.
Re: Damian & Annie ~ It's like a fuckin' chapter from Bonnie and Clyde
Pént. Nov. 29, 2019 4:04 am
annie and damian
Okay Bonnie, action!
Nagyon jót mosolygok ezen a „kószálunk ide-oda” megjegyzésén. Nem tudom még mindig, miért ódzkodik a dolgoktól, mondjuk van benne valami, persze, de nem tudom, melyikünknek kellene inkább nemet mondania erre az egész macska-egér játszmára. Én a kelleténél szarabbul mondok ebben az esetben nemet, ami tőlem elég szokatlan. Nem is értem, miért csinálom. Megmagyarázhatatlan jelenségként lebeg a fejünk felett ez a kérdés azóta, hogy kiderült, nem ugyanazon az oldalon játszom, mint ő. A kórházban való várakozás egy kicsit engem is megvisel, Chuck kezelései óta különösen rosszul viselem, ha a fehér falak közé kerülök valamilyen oknál fogva, pedig előtte soha, semmi bajom nem volt a kórházaktól. Azóta viszont én is kerülöm őket, ha lehet. Nem annyira, mint Annie, hiszen én tisztában vagyok vele, hogy ha nem kap megfelelő ellátást, nagyobb bajok is lehetnek. Megnyugszom, mikor feltűnik a kerekesszékkel az ajtóban és már pattanok is fel, hogy minél hamarabb leléphessünk innen. A válaszára elmosolyodom kicsit. - Azt azért értékelném, ha nem tennéd. Nem mindig ilyen kellemes a társaság a sürgősségin – préselem össze az ajkam, majd a tolókocsi mögé megyek és kifelé indulok vele. – Jól van, megyünk már, én sem szívesen vagyok itt, elhiheted – mondom szemforgatva, majd az autóhoz érve, mikor Annie közli, hogy az ápoló szerinte azt gondolja, le akarjuk nyúlni a tragacsot, halkan felröhögök és hátra pillantok. - Megtarthatod, ne aggódj – lököm oda felé, ahogy Anniet besegítettem az anyósülésre és már megyek is a vezető oldal felé. Kezdetben még nem vagyok biztos benne, hogy hozzá vagy hozzám menjünk, de azért nem akarnám egyedül hagyni az éjszakára. Nyugodtabb lennék, ha vele lehetnék, úgyis van még... megbeszélnivalónk? Mondjuk ahhoz sem sok kedvem van, de a cél érdekében persze benne vagyok. Na jó, nem csak azért, tényleg le kell fektetnünk egy-két dolgot. Végül az én lakásom felé fordulok be és nemsokára le is parkolok. Az út csendben telik, szerintem ő is kimerült, na meg nem is tudom, mit mondhatnék. A fejemben lezajló eszmefuttatás pont elég fárasztó. Sosem voltam a szavak embere, így mikor megállok, burkoltan kérdezek rá arra, hogy hajlandó-e feljönni vagy sem? Nem sok választást hagytam neki mondjuk így, de csak nem érzi emiatt majd rosszul magát. Végül is van kanapém is, ha véletlenül arra vetemedne, hogy nem akar egy ágyban aludni egy zsaruval. - Elvileg? Ez nem túl meggyőző – húzom a szám pimasz vigyorra. – Mondjuk igazad van, majdcsak betudjuk az előbbi traumának – vonok vállat. Az viszont megnyugtat, hogy nem utasítja el élből az ötletet. - Ja, igen, a beszélgetés – teszek úgy, mintha csak most jutott volna nekem is eszembe, aztán mély levegővel kiszállok az autóból és a túloldalra igyekszem, hogy miután bezártam a kocsit megfoghassam a derekánál és rám tudjon támaszkodni. – Még szerencse, hogy van lift. A kilencedikre nem lenne kellemes lőtt sebbel felmászni – mondom, majd mivel sikerült nagyjából az ajtónál megállni, nem is kell sok idő, hogy elbotorkáljunk a felvonóig. Megnyomom a gombot és figyelem a számokat, ahogy szépen elérik a kilencet, közben nem igazán szólok, mert éppen azon gondolkodom, hogy remélem, Annie nem fél a kutyáktól?! Az is megfordul a fejemben, hogy ötletem sincs, van-e kint bármi olyan kép vagy olyan dolog, ami esetleg majd olyan beszélgetésekbe bonyolít minket, amibe kicsit sem akarok belemenni, de igazából fogalmam sincs. Nem sokat tartózkodom itthon, a családi képek azt hiszem, a fiókomban lapulnak, más nem igazán van. - Nos, van, amit nem mondtam el neked. Igazából nem egyedül lakom – torpanok meg az ajtó előtt, mielőtt még behelyezném a kulcsot a zárba, mert ahogy ezt megteszem, Hector rögtön akcióba lendül a lelkendezést illetőleg. – Remélem nem bánod – pillantok le rá, és végül kinyitom az ajtót, ahol Hector már farok csóválva örvendezik, és le is támad rögtön. Hála az égnek engem és nem Anniet, mert sérült lábbal egy németjuhász súlya nem számít pillekönnyűnek, na meg amúgy sem. - A neve: Hector - mondom gyermeki vigyorral, majd ahogy ránézek, rájövök, hogy ez viccesen hangzik, mert ezt már egyszer eljátszottam. - Neki tényleg az.
Re: Damian & Annie ~ It's like a fuckin' chapter from Bonnie and Clyde
Pént. Nov. 29, 2019 5:56 pm
Damian & Annie
as. Bonnie and Clyde
Nem gondoltam, hogy ma este még egy kórházban is meg kell majd fordulnom, ráadásul eléggé parázok is az ilyesmiről, de mivel Damian visz be, megemberelem magam. Így is kuncog egy sort azon, hogy félek, de nem tudok rá emiatt haragudni, mert azzal ellentétben, amire számítottam, megvár. Na jó, valahol reméltem azért, hogy nem hagy itt egyedül így, amikor meglátom, az öröm tisztán látszik is rajtam. Akkor azonban, mikor közli, hogy nem is volt ez nagy ügy, már nem annyira örülök. Nem hàt. Élveztem! Még fel is vetem az ötletet, hogy minden nap meglövetem magam, de azért ezt nem várja el tőlem. Milyen édes! -Vagy, csak nem szeretnél folyton aggódni értem, mi? - vigyorgok fel rá, de aztán felhívom rá a figyelmét, hogy jó lenne, ha minél előbb lelépnénk, mert rühellem a kórházat attól függetlenül, hogy nem haltam bele a sérülésbe. Az ösztönzés hatásos, mert perceken belül már a kocsinál vagyunk, ahol vissza is szolgáltatjuk a tolókocsit, hogy végre elindulhassunk hazafelé. Legalábbis először abban a hitben vagyok, hogy haza visz, de mikor olyan irányba indulunk és olyan környékre, ami tuti, hogy nem az én lakásom felé van, Damianre sandítok. El sem hiszem, hogy az ő lakásába visz, de amikor rákérdez, hogy horkolok-e, már biztos, hogy tényleg meg fogom tudni, hol is él Damian Whitman nyomozó. -Majd kelts fel, ha horkolok.- sandítok rá mosolyogva és azt hiszem, ezzel egyértelművé vált a válaszom is a fel nem tett kérdésére, azaz nem bánom, ha itt maradunk és nem visz haza. A fáradtság egészen eddig mindennél erőteljesebb érzés volt bennem, de most a kíváncsiság legyőzte. Egyrészt a lakása miatt, másrészt pedig a beszélgetésünk miatt, amivel elvileg majd eléjük, hogy most megismerhessem ezt a nyomozó fazont is, ne csak azt a személyt, akit eddig megjátszott és részben mégis Ő. Ahogy kiszállok már meg is jelenik mellettem, hogy a derekamnál fogva segítsen beevickélni a liftig, amiért hálásan felpislogok rá. Nem tudok rájönni, hogy azért ilyen segítőkész, mert alapból ilyen a természete vagy mert lelkiismeretfurdalása van, amiért megsérültem ma, de jól esik, hogy figyel rám ahogy az is, hogy nem kell egyedül töltenem az éjszakát. -Majd fölcipelnél, nem? Levezető edzés így éjszakára.- bicegek be a liftbe, majd vállammal a lift oldalának dőlök és hol az emeletet jelző számokat lesem, hol Damianre sandítok. Kicsit szűkösnek érzem a liftet a jelenlétében meg a nagy csend miatt is, de végszóra megérkezünk és nyílik a liftajtó. Igyekszem valami emberi tempóban elugrálni az ajtóig, amely felé terelget, de amikor megáll és megszólal, őszintén meglepődök. Már épp kezdeném tovább gondolni, hogy van egy lakótársa vagy ilyesmi, amikor meghallom egy kutya hangját az ajtón túlról. Összenézek vele egy pillanatra de a gyermeki vigyoromból szerintem láthatja, hogy egyáltalán nem bánom, mikor pedig nyílik az ajtó és egy gyönyörű németjuhász jelenik meg, tisztára bezsongok. -Hát ezt nem gondoltam volna rólad.- vigyorgok és bár legszívesebben megdögönyözném a kutyát azonnal, visszafogom magam, hiszen idegen vagyok számára. Nem biztos, hogy olyan fajta, aki jó néven venné, ha csak úgy letaperolnám. Damian vigyora láttam és a kutya neve hallatán aztán nem bírom megállni, hogy ne röhögjek, bár igyekszem nem hangosan tenni, nehogy felkeltsem a szomszédokat. -Kissé beképzelt dolog saját magadról elnevezni a kutyádat nem? - röhögök, majd óvatosan a kutya felé nyújtom a kezem, hogy megszaglászhasson és, ha úgy látom, hogy haverkodik, akkor alaposan meg is simizem. -Hát szia te gyönyörűség. Igen. Csodaszép kutya vagy, örülök, hogy megismerhetlek.- dögönyözöm meg vigyorogva és bár legszívesebben leguggolnék hozzá, most azonban ezt nem reszkíroznám meg. Nem hiszem, hogy jót tenne a friss varratomnak, ráadásul eléggé fárad az ép lábam, úgyhogy, ha Damian elindul befelé, már követem is, hogy aztán kíváncsi pillantással, alaposan körbe nézzek a lakásban. -Szóval itt él a nyomozó.- jegyzem meg hátra sandítva rá apró mosollyal az arcomon, mintha azt sugallnám, hogy "most aztán alaposan szemügyre veszek majd mindent, barátocskám", de igazság szerint furcsa izgalom kerített a hatalmába, mióta a liftből kiszálltunk. Olyan ez, mintha az élete egy olyan részletét tárná most elém, amit nem mindenki láthat. Kicsit kitüntetve érzem magam vagy ilyesmi.
Kezdőlap
