Unatkozom és általában ilyenkor szoktak baromi hülye ötletek kirobbanni a fejemből, mint például, hogy hívjam fel azt a tuskót, akiről kiderült, hogy nem is úgy hívják, mint ahogy gondoltam. Nem beszélve arról az apró tényről, hogy meghúzta a lakótársamat, ergo igen csak kiesett a kosárból, ha a lányok barátságaira vonatkozó szabályzatot nézzük. Tabu az a pasi, aki már valamelyikőnkkel volt, legalábbis én mindig így álltam a dolgokhoz. Hiába egy Adonisz és hiába voltam -vagyok- rágerjedve, el kell felejtsem, ami csak akkor fog menni, ha elterelem róla a figyelmem és persze, lehetőleg nem találkozom vele. Innen jött hát az ötlet, hogy visszatérjek régi, kedves tevékenységemhez, a lopáshoz és a kaméleonkodáshoz, vagy minek is nevezzem azt, amikor minden este más és más frizurával és névvel megyek a bárokba palimadarat fogni. Ma este például hosszú, sötét, hullámos paróka mellett döntöttem, a nevem pedig Giselle és franciának adom ki magam. Jobban mondva olyan lánynak, aki Franciaországból jött, hogy híres legyen és satöbbi. A pasik szeretik, ha buta liba vagy én pedig annak érdekében, hogy minél jobban elcsavarjam az előttem ücsörgő macsó fejét, hajlandó vagyok ezt az áldozatot meghozni. Rövid, sötétlila miniruhám alapból figyelemfelkeltő volt, de kivetettem a pasira a hálómat én is, így most már egy, a sarokban ácsorgó asztalnál ücsörgünk u alakú boksszal, ami elég pici ahhoz, hogy alatta a combom finoman hozzáérjen néha és egészen közel ülhessek hozzá. Még otthon elhatároztam, hogy amennyiben sikerül a gusztusomnak megfelelő pasast találnom, talán még fel is vonulok vele a lakására. Nekem is vannak igényeim és mivel ez a Rick nevű gazdag pasi bogárszemekkel lett megáldva, valamint igen vonzó a fizimiskája, biztos vagyok benne, hogy addig tudom manipulálni, míg nem a tenyeremből fog enni. Felmegyünk hozzá, szexelünk egy oltárit, aztán amint kidől magamhoz veszek minden olyan csecsebecsét, ami tetszik és lelépek. Fogalma sem lesz róla, hogy ki vagyok valójában és, hogy hol a francba keressen. Tökéletes terv. -Te jó ég. Remek humorod van, ugye tudsz róla?- kuncogok, mint akinek fizetnek érte, hiszen sajnos pont, hogy ritka pocsék a srác humora, de ez érdekel a legkevésbé. Nem esik nehezemre hahotázni a szar poénjain, miközben mutatóujjammal már a karján körözgetek a lehető legközelebb hajolva hozzá. A platina rolex, ami a csuklóján díszeleg, már épp eléggé felkeltette a figyelmemet és, ha jól értem, egy marketing cég leendő örököse. Kell ennél jobb party ma estére? -Kérsz még egy italt, szépségem?- duruzsolja a fülembe, ami meglehetősen kellemes érzés, de a hülye agyam kerül fordul másfelé kalandozik. Hiába vonzó pasas és hiába igyekszem minden figyelmemet neki szentelni, a fantáziám újra meg újra megtréfál és a helyébe egy borostás, kék szemű, hazug szemétládát képzel. Fele annyira se izgat a mormogása, mint amennyire az Övé izgatott, de ki kell vernem a fejemből. Ki tudja? Talán, ha elég időt szentelek Ricknek, végül sikerrel fog járni. -Nem. Azt hiszem, most már talán jobb lenne, ha hazamennék. Vagy van valami érdekesebb ötleted?- harapom be alsó ajkam, tenyerem combjára simít, arcán pedig a megvilágosodás látszik, ahogy leesik neki, hogy mire is gondolok. Istenem. Hogy lehet valaki ennyire hülye? Legalább egy órája flörtölök vele kő keményen, mert mikor lehuppant mellém, még nem voltam biztos benne, hogy mihez is kezdjek vele. Utána alaposabban szemügyre vettem és rájöttem, hogy tökéletes csali akadt a horgomra. Csak haladjunk már. -Nem messze van a lakásom. Ha gondolod, nálam is folytathatjuk a beszélgetést.- fogja meg egyik tincsemet és azt kezdi morzsolgatni, miközben felkínálom neki a lehetőséget, hogy esetleg megcsókoljon, azaz a lehető legközelebb hajolok hozzá. ~Az illata sem rossz, de meg sem közelíti az Övét.~ szólal meg egy hang a fejemben, de sietve elhessegetem. Megérdemli ez a jóképű idegen, hogy rá koncentráljak és még véletlenül se mást képzeljek a helyébe, ehhez pedig a legjobb megoldás az, ha vele tartok. -Szuper ötlet. Felőlem, akár indulhatunk is.- nyalom meg finoman ajkaimat, tekintetem pillantása és a szája közt cikázik, ami szintén meglehetősen vonzó. Biztosan jól csókol, nem? Mondjuk, a puding próbája az evés de, ha fél percen belül nem mozdul, nekem kell majd lépnem.
Aljas vagyok, lehet. Nem hívtam fel Annie-t az elmúlt napokban, mert egyrészt: le kellett tisztáznom Rainával, hogy ne köpjön Annienek, mert különben az egész tervem sutba dől. Másrészt: Rohadt sok volt a munkám, úgy néz ki, egy embert elő tudunk szedni a bűnbandából, így azon kellett dolgoznom, hogy megtaláljuk, merre szokott bóklászni. Az elfogása folyamatban van, rá van állítva négy ember is és bármikor riaszthatnak, hogy elfogták, akkor mehetek be kihallgatni a drágát. Ez lenne a formai eljárás, de mivel esetlegesen már láthattak Annievel, így óvatosnak kell lennem és az egyik kollégám hallgatja ki ezeket a bűnözőket, akinek minden egyes mozzanatról beszámolok a projektet illetőleg. Na de szóval, most, hogy nem hívtam fel és ő sem keresett, majdnem biztos, hogy haragszik, mint a fene, így hiába is próbálnék rácsörögni, a makacssága miatt úgysem venné fel a telefont. Más útvonalat választottam a cél elérése érdekében. Telefonszám alapján nyomoztam le a tartózkodási helyét, szóval pontosan tudom, hol leledzik most. Ki kell húznom belőle még pár infót, ami nem lesz egyszerű, azok után, hogy csak úgy kibaszott a kocsiból a szalon előtt és elhajtott. Személyesen kell megpuhítanom a drágát, na meg azért nem csak ez az egy indokom van persze arra, hogy felkeressem, hanem az is, hogy nagyon vonz a nő még annak ellenére is, hogy nem szabadna hozzá közel kerülnöm. Na ez az, amiről nem számolok be Collinsnak, a másik nyomozónak, mert még a végén elpletykálná és elvennék tőlem az ügyet. Habár már elgondolkodtam rajta, hogy lehet jobban járnék, de rájöttem, hogy akkor sem lenne egyszerűbb a dolgom, mert nyomozóként nem bratyizhatok egy bűnbanda tagjával, lefeküdni és smárolni meg aztán végképp nem kellene vele. Továbbiakról már nem is beszélek… Nem is kell, Annie úgyis a pokolra kíván már lévén, hazudta a nevemről –na nem mintha ő nem tette volna-, illetve talán még mindig azt hiszi, hogy lefeküdtem a lakótársával, bár szerintem Raina ezt a kérdést lezárta a későbbiekben és közölte vele, hogy nem történt így. Amennyire utálja a fejem örülhetek, ha nem szól semmit arról, hogy zsaru vagyok. A helyhez érve körbepillantok és zsebre tett kézzel indulok el a bárba, ahol rögtön a pultot veszem célba. Rendelek magamnak egy whiskyt és közben körbepillantok a helyen, mert Annienek itt kell lennie valahol. Nem is telik bele két percbe, mikor meghallom a tipikus kuncogását az egyik boksz irányából, amire akaratlanul is mosoly kúszik az arcomra. Hogyha tudná, mennyire lekövethető… Biztos, hogy a nagyonnál is jobban kiakadna. Már el is indulnék a hang irányába, mikor aztán meghallom, hogy nem valószínű, hogy egyedül van. Mondjuk mekkora hülye gondolat egyáltalán, hogy valaki egyedül ücsörög egy bárban?! Na jó, nekem volt idő, amikor megtettem, nem volt túl kellemes, de így foglaltam le magam. Szóval nem, nincs egyedül, de ahogy megpillantom, helyet is foglalok az egyik bárszéken, ahonnan szemmel tudom tartani. Nicsak, épp bevetésen a kicsike… Na de hogyan! A mellette ülő fickó mindjárt le is szédül a kanapéról itt nekem. Mondjuk nem is csodálom, ilyen dekoltázzsal, meg minden. Felvont szemöldökkel vizslatom az éppen lejátszódó jelenetet, Hm. Khm. Hm. Amikor már igen közel vannak egymáshoz, inkább elfordulok és belekortyolok a whiskymbe. A lófaszt. Határozottan felállok és úgy döntök, véget vetek a kis akciójának, ha tetszik neki, ha nem. Nem tudom, miért zavar ennyire, hogy mással látom flörtölgetni, talán mert jobban venném, ha velem tenné ezt. - Szia – nézek egyenesen Anniere, ahogy odalépek az asztal mellé, majd miután rájövök, hogy bunkó vagyok, ha nem köszönök oda a partnernek, így odafordulok fél pillanatra, hogy odanyögjek egy „hellót”. – Bocs a zavarásért, igazán nem akartam, csak fontos elintéznivalónk akadt. Nagyon fontos – emelem ki, miközben rápillantok, majd vissza a partnerre. – Fasza az óra – kúszik az arcomra egy halvány mosoly, amiből Annie tudhatja, hogy éppen mi jár a fejemben. Jól elbasztam neki a dolgot, de nem érdekel. Nem fog éhen halni enélkül az óra nélkül sem, azt hiszem.
Tökéletesen alakul minden és precízen elterveztem az egészet. Ricknél jobb alanyt nem is találhattam volna, mert amellett, hogy pénzes, még jól is néz ki. Szerintem megérdemlem, hogy a meló mellett még jól is érezzem magam, ha már ennyi szarságon kellett keresztül mennem az elmúlt hetekben. Az FBI azóta nem keresett fel, de igyekszem óvatos lenni, mert folyamatosan az az érzésem, hogy figyelnek. Mondjuk általában lerí róluk, hogy ügynökök, szóval nem nehéz őket kiszúrni, de ki tudja? Lehet van, aki ott strázsál a szalonomnál? Fogalmam sincs de, ha most követett is valamelyik, mit csinálnak? Feljönnek velem a pasi lakására? Rick felhajtja az italát, ahogy én is, majd kecsesen hozzásimulok, amíg int a számla miatt a felszolgálónak. A következő pillanatban azonban nem a csajszi jelenik meg, hanem Damian. Legszívesebben megdörzsölném a szemeimet, csak épp fenn állna a lehetősége, hogy elkenem a sminkem, így inkább csak dühösen pislogok rá. -Mit keresel itt?- sziszegem dühösen, majd az említett órára pillantok, az arcom pedig lángba borul. Ennyire nyilvánvaló lenne, hogy min ügyködök épp? Eszébe se jut, hogy szimplán csak randim van? Rick vigyorogva megrázza az óráját és oda nyög egy "köszit", mire én csak szemet forgatok. Felpattanok a helyemről, elkapom Damian karját és odébb húzom. -Megbocsátasz egy pillanatra, Rick?- mosolygok bájosan, majd elhúzom magam után Damiant és dühösen felpillantok rá. A francért kell ilyen jóképűnek lennie?? -Te követtél engem vagy, hogy a fenébe kerülsz ide?- suttogom ingerülten, mert hát lássuk be, elég kicsi az esélye, hogy épp ide ült be iszogatni, ahol nekem dolgom van. És, ha már itt tartunk... -Akkor is csak úgy felbukkantál, mikor az ügynökök miatt ittam. Lehetetlen, hogy mindig megtalálsz, bárhol is legyek.- csóválom a fejem értetlenül, miközben gyanakodva méregetem. Ráadásul elképzelésem sincs, hogy mit akar tőlem. Szerintem az, hogy ezidáig nem kerestem, elég egyértelmű üzenet kellene legyen. -Mit akarsz Damian?- még mindig nagyon furcsa ezen a néven szólítani, de a legfurcsább, hogy amint rápillantok a múltkori esténk jut eszembe. Előbb a kellemesebb része, majd az utána történő őrület. -Igyekezz, mert vár a partnerem. Most akartunk elindulni a lakására.- kúszik bájos mosoly az arcomra és bár nem hiszem, hogy féltékeny lenne éppenséggel vagy ilyesmi, de muszáj volt ezt közölnöm vele. Csak, hogy érezze, mennyire nem érdekel már. ~Hazug.~
Még pontosan nem tudom, mi a célom ezzel a mai estével, de ha a nyomozói perspektívámból nézzük, akkor mindenképpen az, hogy Annie újra közelebb engedjen magához, mivel szükségem van a további információkra. Ha a másikból, akkor a helyzet az, hogy valami oknál fogva a nő úgy vonz, mint a mágnes, és talán be akarom fejezni azt, amit a múltkor elkezdtünk. Talán jó lesz a kettőt összekötni és akkor megtaláltam az arany középutat, ha azt nézzük. Mikor megpillant, vissza kell fognom magam, hogy ne nevessem el magam az arckifejezésén, amit éppen vág. Gondoltam, hogy meg fog lepődni. Ez a paróka pedig még nevetséges is, sokkalta jobban néz ki nélküle. Mi szükség van erre a hacukára? Mondjuk engem is szépen megvezetett vele anno, és azt hiszem, ha nem tudnám, ki lapul alatta, simán elhinném, hogy ez az eredetije. - Nagyon úgy tűnik, hogy téged – reagálok a kérdésre széttárt karokkal. A pasas tekintetén látom, hogy nem ért semmit, és ez a másik dolog, ami miatt mély levegőt veszek, hogy elnyomjam a feltörő röhögést. Mint megtudtam, Ricknek látszólag nagyon nem tetszik, hogy elszólítom a nagy reményű esti numeráját, de ki nem szarja le, mit gondol ez a fasz. Örüljön, hogy megmentettem egy új óra vásárlásától. - Dehogy követtelek. Szerinted arra van nekem időm, hogy utánad mászkáljak? – sandítok le rá. – Itt volt egy üzletem – vonok vállat, ahogy az ajtó felé mutatok, mintha éppen otz történt volna meg ez a kis adok-veszek. – Aztán gondoltam, megiszom egy sört és éppen azon morfondíroztam, hogy vajon mi lehet veled, erre nem pont meglátlak? Véletlenek léteznek – mosolygok le rá, majd a box felé sandítok, ahol a randipartnere -vagy éppen az áldozata- már elég türelmetlen ábrázattal ücsörög és vizslat minket. - Úgy látszik, az égiek is azt akarják, hogy nekünk még dolgunk legyen egymással – vonok vállat egyszerűen. Habár most nem véletlenről van szó, és akkor sem az volt, voltam már olyan helyzetben, amikor tényleg állandóan összefutottam egy ismerősömmel napról-napra, pedig semmi mást nem akartam jobban, mint elkerülni. New York márpedig elég nagynak bizonyulna hozzá, de mint kiderült, semmi sem lehet elég nagy ehhez. - Arra gondoltam, hogy megbeszélhetnénk ezt a múltkorit, ha már így összesodort a sors és csak úgy kibasztál a kocsidból. – Mert szabályosan ez történt. Én csak pislogtam ott az út szélén, mint borjú az újkapura. – Na meg tehetnél nekem egy szívességet, esetleg – nézek rá a lehető legszebb tekintetemmel, ami tudtommal létezik. Itt lesz az a pont, amikor újra el fog küldeni valószínűleg melegebb éghajlatra, de egy próbát már csak megér. - Rick egyébként sem tűnik elég nagy fogásnak neked. Az csak egy Rolex – vonok vállat egy széles, pimasz mosollyal. Lehet, hogy lekever még egy pofont, de akkor is el kell ráncigálnom valahogy innen és nem mellesleg elérni, hogy vigyen be valahogy a hülye bandájába. Tudom, hogy csúnya dolog átverni és nem is esik jól, de most ez a projekt az elsődleges. - A lakására... – ismétlem el, felvont szemöldökkel a szót. – Egyébként nem azért, de normális vagy, hogy egyedül felmászkálsz a faszik lakásaira? Ha akarja, fél kézzel padlóra küld és megerőszakol – nézek le rá kérdőn. – Ez a pasi egyébként is úgy néz ki pont, mint egy pszichopata – jegyzem meg, miközben oda is emelem a tekintetem az említettre. Persze ez nincs annyira így, de csak ne mászkáljon fel a férfiak lakására. – Szerezd meg az órát, ha annyira kell, aztán inkább menjünk a... szalonba. -Még mielőtt kimondanám a szót, hogy az ő lakására, a múltkori kis incidens után inkább a szalonra szavaznék. – Tényleg kellene egy kis meló, kicsit... kicsúszott alólam a talaj. – Na jó, ezen a ponton már-már undorodni kezdek magamtól. Nem szokott érdekelni, kinek mit mondok vagy hazudok, de Annie azért egy kicsit más. Azt nem tudnám megmagyarázni, miért érzem ezt, nem kellene így gondolkodnom, hiszen a munka az elsődleges. Ezt fejben kéne tartanom.
Annak ellenére, hogy hiszek a véletlenekben és abban, hogy okkal találkozunk valakivel, ez most egy kicsit sántít nekem. Tényleg ilyen rohadtul kicsi lenne ez a város? Bár, szokták azt is mondani, hogy kicsi a világ, úgyhogy meg sem kellene ezen igazán lepődnöm. Mégis, legalább olyan sokkoló volt Damian megjelenése, mintha nyakon öntöttek volna egy vödör jeges vízzel. Éljen a lelki Ice Bucket Challenge. -Nem igazán tudom, miért kerestél engem és, hogy milyen közös ügyünk lehetne, de kapsz két percet, hogy elmagyarázd.- sóhajtom felszegett állal, miközben odébb sétálunk Ricktől, akire most már nem igazán sikerül vágyakozva pillantanom. Valahogy eltörpül Damian mellett és nem is igazán értem, hogy lett volna gusztusom felmenni hozzá. Gyanítom sehogy. Ez az akció így is, úgy is borult volna, mert képtelen lettem volna ágyba mászni a pasival anélkül, hogy ne a múltkori csókunk jutott volna eszembe, ahogy Damian a falnak passzírozott. Még most is libabőrös vagyok, ha eszembe jut, hogy estünk egymásnak és az már tuti biztos, hogy eddig soha nem volt részem ilyesmiben. Nem is lesz mondjuk nagyon, mert nem fogom hagyni, hogy rajtam is végig gázoljon, mint Rainán. -Hát persze. Véletlenül pont megláttál. Nagyon hihető.- morgom duzzogva és próbálom eljátszani, hogy nem iszonyat jó látni de még, ha Őt esetleg sikerül is becsapnom, saját magamat semmiképp. Igazából, amint megpillantottam, olyan érzésem volt, mintha száz meg száz pillangó röpködne a gyomromban... vagy, hogy is szokták mondani? Minden esetre hiányzott már, pedig tudom, hogy vele csak a baj van. Eddigi találkozásaink egyike se zajlott valami csodásan. Szóba hozza az égieket, akiket én eddigi életem során legalább egymilliószor elküldtem már a bús picsába, most pedig jöhet a ráadás. Mi köze lenne ehhez az égieknek? Semmi. Ha van is, akkor meg rohadtul élvezik, hogy engem szívathatnak és kész. Nincsenek itt semmilyen felsőbb erők, akik azt akarják, hogy nekünk még "dolgunk legyen egymással" bármit is akarjon ez jelenteni. -Nekünk semmi dolgunk nincs már egymással.- vágom a képébe rezzenéstelen tekintettel és még én is meglepődök azon, mennyi sértettség szorult a hangomba.-A múltkori eset volt inkább az égiek üzenete, hogy kerüljelek el messziről, mivel kiderült, hogy a lakótársammal már volt dolgod.- féltékeny lennék? Rohadtul! Nem fair, hogy mire összeszednék magamnak egy -aránylag- normális pasit, akitől úgy beindulok, mint a gőzgép, kiderül, hogy a lakótársam már megelőzött. Mégis, miféle beteg égiek ezek, hogy így kitalálták? -Ez nem igaz. Majdnem megálltam, amíg kiszálltál és, csak utána hajtottam tovább...- dünnyögöm morcosan, de valójában elég vicces jelenet volt. Mondjuk akkor épp nem volt kedvem röhögni rajta, de utána, ahogy végig gondoltam, hogy majd, hogy nem csak az egyik lába volt csak kint a kocsiból, mikor én már gyorsítottam is, elég vicces jelenetnek tűnt.-Szívesség? Még van képed szívességet kérni tőlem? Hát ez... nevetséges.- tárom szét karjaimat nevetve, miközben félig-meddig elfordulok tőle és igyekszem nem idegrohamot kapni. És én még azt hittem, hogy azért keresett meg, mert talán akar tőlem valamit és olyasmi érzéseket táplál irántam, mint amilyeneket én iránta. Mondjuk még én se tudom, hogy pontosan mit érzek, de azzal tisztában vagyok, hogy milyen hatással van rám. Erre most kiderül, hogy pusztán azért keresett meg, mert kell neki valami. Hát ez borzasztóan kiábrándító. Aféle jelzés gyanánt összefonom melleim előtt karjaimat és gyilkos pillantással méregetem. Ha szemmel ölni tudnék, már rég koppant volna a padlón. -Igen, viszont a pasi sem utolsó én meg nőből vagyok. Megérdemlek egy kis szórakozást, nem?- vonok vállat flegmán és bár én is tudom, hogy nem lenne nagy kaszálás ebből az estéből, azért jó volt elképzelni, hogy szórakozás tekintetéből még nyereséges lehet. Legalább egy komoly menetet kinéztem a pasiból, ha nem kettőt. -Ja, hát lehet még hagynám is magam, de egyébként is, mit érdekel téged, ha egy pszichopata lakására akarok felmenni? Semmi közöd hozzá és egyébként is, nagy lány vagyok már. Tudok vigyázni magamra, mivel eddig is rohadt jól megvoltam a tanácsaid nélkül.- hajolok hozzá közelebb, miközben dühösen sziszegem a szavakat és próbálom visszafogni magam, hogy ne hallja a bár összes vendége, miről is diskurálunk ilyen nagy értelmesen. Csak nem aggódik értem? Vagy netán féltékeny? Ugyan. Nem kéne többet látnom a dologba, mint ami. Csupán azért van itt, mert kell neki valami és kész. Rick hol engem, hol az óráját nézegeti, mintha valami rohadt sürgős dolga lenne, pedig eddig jól elvolt. Ha én nem ajánlom fel, hogy lépjünk le, talán még két óra múlva is itt csorgatná rám a nyálát. -Micsoda? Meló kéne? Ne nézz hülyének, Damian. Már megtetted épp elégszer...- morgom a bajszom alatt, miközben hosszan, kutakodón felpillantok az arcába. Próbálok rájönni, hogy ezt most komolyan mondja-e vagy csak ezzel akar elrángatni innen? Talán, annyira már ismer, hogy tudja, amennyiben tudok, mindenkinek segítek és ezt most okosan fel is használja, de a pillantását látva tényleg úgy tűnik, hogy valami gáz lehet. -Jól van. Menjünk.- sóhajtom végül kelletlenül, majd visszasétálok Rickhez, magamhoz veszem a kabátomat és a táskámat, hogy aztán sűrű bocsánatkérések közepette elmondjam, mennyire fontos és sürgős dolgom akadt. -Micsoda? Mit képzelsz? Csak így faképnél hagysz?- rivall rám őszinte csalódottsággal és dühvel a tekintetében, nekem pedig megfordul a fejemben, hogy titkon talán tényleg egy pszichopata. -Sajnálom...- sóhajtom és bár tudom, hogy épp azon mesterkedtem, hogy meglopjam, azért most van egy kis lelkifurkám. -Sajnálod a francokat. Mivel jobb party az a töketlen barom? Lerí róla, hogy csóró... azt hittem, a lotyók pénzért dolgoznak.- magyaráz tovább és bár nem vagyok egy szent, azért rosszul esik, hogy kurvának néz, de kibírtam már rosszabbat is. Végül is, én vagyok Giselle, a francia egyetemista, az ilyenek meg elég sűrűn szokták szexszel összeszedni a lakbérre valót, ahogy hallottam.
- Két perc sok mindenre elég – vonom fel a szemöldököm és örülök, hogy már élből nem utasít el, ugyanis ez már egy félsikernek is betudható. Még mielőtt arrébb sétálnék onnan, a „randipartnerének” odaküldök egy „bocs haver” szerű pillantást. Nem mintha annyira sajnálnám, most mentettem meg az órádat, csak hogy tudd! Na jó, az is lehet, hogy megfosztottalak egy fasza kis numerától, de koncentrálj az előbbire! - Hiszed vagy sem, akkor is így történt. Lehet, hogy a radarjaid küldték felém a jeleket – mosolygom el magam pimaszul. Hisz végül tényleg így volt, csak éppen a mobilja adta le a jelet az én kis nyomkövetőmnek. – Ugyan már, örülsz, hogy látsz! És ne mondd ezt, hogy semmi dolgunk nincs egymással. Ezt nem szeretném. Szerintem még kellene, hogy legyen dolgunk egymással. A múltkor is jól indult – vonok vállat egy széles mosollyal. Csak aztán hazajött a lakótársa, na. Attól még folytathatnánk most ugyanott, ahol befejeztük. Az is igaz, hogy az okosabbik felem azt üvölti, hogy nem, nem és nem! De egyszer meg kell kapjam, legalább. Azzal is tisztában vagyok, hogy ha majd megkóstolom a tiltott gyümölcsöt, még többet akarok majd belőle, hisz olyan ez, mint a drog. De majd igyekszem leállni. Az meglep, hogy nem derült eddig még ki, hogy Raina és én nem feküdtünk le. Azt hittem, ezt tisztázni fogja. - Miért, mégis mi a garancia arra, hogy te nem feküdtél még le egyik haverommal sem? – Hiszen amikor ellopta az órámat, akkor is majdnem az őrületbe kergetett. Helyettem akár egy haveromat is összeszedhette volna. Mivel ezt műveli többször is, senki nem garantálja nekem, hogy neme esett bele a célpontjai közé az egyik haverom sem, akiknek aztán mégsem tudott ellenállni. – Nem kell féltékenykedni – szúrom oda, mert lehet, hogy képzelődöm, de egy kicsit, mintha az csillant volna a múltkor is a szemében, akárcsak most. - Hát kösz. Végül is, csak majdnem áthajtottál a lábfejemen, csikorgó gumikkal – vonok vállat, mintha ez mit sem jelentene. Az azért elég nagy szopás lett volna és igencsak haragossá váltam volna, ha ez megtörténik. Meglepődik a kérésemen, ami nem is csoda, én is megtenném. - Hidd el, nem kérném, ha nem lenne túl nagy szükségem rá – sóhajtok egy nagyot, mintha éppen a Broadwayen játszanék. Nekem sem esik túl jól átverni a fejét. Tényleg nem, de most ezt még kénytelen vagyok megtenni. Ha egy-két nagykutyát elfogtunk, akkor ígérem, leszállok róla, és soha többet nem lát, az is lehet. Azt mondjuk még én is bánnám, mert bejön a csaj, nagyon is. Nem csak külsőleg, a stílusa is. Megforgatom a szemem a megjegyzésére. Nem utolsó? Ugyan már, ez egy köcsög! - Ennél jobbat találsz – bököm oda olyan hirtelenséggel, hogy még én is meglepem magamat. – Ugyan már, dehogy tudsz vigyázni magadra! – mondom egy kicsit erőteljesebben, és abban a pillanatban már a dereka mögé is nyúlok, hogy a jobb kezemmel a bal után nyúljak és egy pördítéssel kvázi a karjaimba forgassam. - Mondtam, hogy nem – húzódik a szám olyan széles pimasz vigyorba, hogy azt ötöm még nézni is. Tekintetem a szemei és az ajkai között cikázik és úgy kell visszafognom magam, hogy ne tapadjak most azonnal rájuk. - Nem nézlek hülyének – engedem el végül –mert valószínűleg úgyis ki akar majd szabadulni ebből a sarokba szorított helyzetből-. – Tényleg szarban vagyok, olyan nehéz ezt elhinni? – tárom szét a karom, ahogy aztán a pultnak dőlök. Hála az égnek hamarabb beadja a derekát, mint gondoltam, így egy nagyot sóhajtok, mikor visszaoldalog az ő Rickjéhez. Tekintetemmel figyelem a jelenetet, és pillanatokig csak némán figyelek, mígnem nem nevezi Anniet lotyónak. És habár tudjuk, hogy nagylány és tud vigyázni magára, lépek kettőt a box felé. - Anyád lotyó! Szerintem örülj, hogy legalább ennyi időt hajlandó volt eltölteni egy ekkora egoista fasz mellett – forgatom a tekintetem. Valahogy nem vagyok ma társasági hangulatomban és nem mellesleg még a fickó is unszimpatikus, így nem is nagyon akarom visszafogni magam. - Máskor majd jobban megválogatja a társaságát. A fogyasztást állom, csak hogy lásd, milyen úriemberrel van dolgod – vetem oda, majd a pultos felé nézek, hogy adja csak össze, mennyivel jövök. - Még egy felest is dobj hozzá az úriembernek – szólok oda a pultosnak, és ahogy kiadja, már oda is viszem neki, hogy letegyem elé a poharat. – Egészégedre, haver – mosolyodom el halványan, ami több, mint erőltetett, majd Annie derekára csúsztatom a kezem, hogy kifelé terelgessem innen végre.
Elnevetem magam a megjegyzésén és, ha már kigondoltam, hát ki is mondom, min derülök ilyen jót. -A helyedben én nem dicsekednék a ... két perccel.- pillantok rá kihívó mosollyal, mert hát mi másra is gondolnék az alapján, amit mondott és amilyen pofát vágott mellé. Mondjuk ettől még nem hiszem, hogy Damian egy két perces pasas lenne, mert az oltári nagy szívás lenne. Bár elhatároztam ugye, hogy nem akarom, hogy a lakótársam után én is az ágyában kössek ki, szóval nem fog számomra kiderülni, hogy valóban sok mindenre elég-e neki az a két perc, tehát felejtsük is el a témát. Villogjon más nőknek a tudományával. -Szerintem félre értelmezed a radarjaim által sugárzott jeleket.- vágom oda flegmán, de kit is akarok becsapni? Mindkettőnk számára egyértelmű, hogy a radarjaim mindenképp olyasmit küldenek felé, ami arra ösztönzi, hogy flörtöljön velem, mert be vagyok én is zsongva rá úgy, mint Ő rám. Hiába igyekszem most a rideg, távolságtartó bigét játszani, a múltkori lakáslátogatás alkalmával, szerintem bebizonyosodott, hogy mi a helyzet. Lehet, hogy tényleg úgy vonzzuk egymást, mint a mágnes és emiatt tért be épp ide? Elég hülye elmélet lenne, de én már ezen sem csodálkoznék.-Először is, nem. Nem örülök, hogy látlak, mert elcseszted a kellemesnek induló estémet.- vágom csípőre a kezeimet, amolyan "kikérem magamnak" ábrázattal. -Másodszor pedig, nem akarom, hogy legyen dolgunk egymással. Akármilyen nőnek is tartasz, nem vagyok hajlandó az ágyadban hemperegni, miután kiderült, hogy a lakótársam már meg volt. Utána a szomszéd csajok jönnének, vagy mi?- próbálok ésszerűen érvelni, de valljuk be, ez elég hülye kifogás. Vannak barátnők, akik terv szerűen mennek végig egy-egy pasin, de én ezt nem akarom. Azok után pedig, amit láttam a lakásomon, hogy milyen viszonyban vannak... nem akarok kettejük közül választani, ha netán komolyabbra fordulna a dolog. De hát, mikről is álmodozom? Hiszen egyértelmű, hogy Damian csak egy kellemes menetet szeretne, aztán ágyő. -Micsoda?- bukik ki belőlem aránylag hangosan, ami nem arra a részre reakció, hogy talán én is feküdtem már le valamelyik haverjával -ami kizárt-, hanem arra, hogy ne féltékenykedjek. Mit képzel ez magáról? Basszus. Nem, mintha nem lennék féltékeny, de ezt nem kell azért ilyen nyíltan kimondani. -Egyáltalán nem vagyok féltékeny. Ne nevettess. Csak nem akarok a következő ágybetéted lenni, mert már így is akkora az egód, hogy lassan csak egy stadionban fogsz elférni.- gyenge duma, de talán megteszi. Minden esetre nem azt akarom most kitárgyalni, hogy egymásra fogunk-e mászni vagy sem, bár nem mondom, csodás zárása lenne ennek az estének, de akkor sem. Már, csak azért sem. Ha térden állva fog könyörögni, akkor esetleg, de ezek után nem fogom könnyen beadni a derekam még, ha saját magamat kell leláncoljam is. -Te jó ég. Megbántottalak talán?- játszom a szerepemet, mintha borzalmasan meglepne, hogy tényleg majdnem átmentem a lábán és, mintha nagyon nagyon bánnám ezt, holott nem. Cseppet sem bánom. Amilyen ideges voltam örülhet, hogy nem a nyakán akartam keresztül menni, bár azt még én se tudom, hogy pontosan mire voltam dühös. Rá? Rainára? Arra az abszurd helyzetre? Mindenre. -Vagy ez csak egy jó indok arra, hogy szóba álljak veled. Nem olyan pasinak nézlek, aki ne tudná megoldani a problémáit.- dünnyögöm szemet forgatva, mert nekem nagyon úgy tűnik, hogy ez csak egy jó duma, amivel most elérheti, hogy foglalkozzak vele és kettesben legyünk. Na azt már nem. A szalonba Vele én be nem teszem a lábamat, mert abból tuti, hogy nem melóról való beszélgetés lenne. Érzem. Tudom. Nem lehet és pont. Elnevetem magam, mert szerinte jobbat találok Ricknél, de a tapasztalataim szerint meg rohadtul nem így van. Száz mérföldes körzetben ki szoktam szúrni a legnagyobb kretént, akit csak lehet, csak azt nem tudom még, hogy ez Damianre is vonatkozik-e. Meglep, ahogy magához húz és körbe zár karjaival, de esküszöm, egy porcikám se bánja, hogy így tesz, mert rögtön elönt a forróság. Eszembe jut a múltkori csókunk, ahogy egymásnak estünk a kocsimnál és már el is felejtem, hogy elvileg távol akarom tartani magamtól. Jelen pillanatban inkább a lehető legközelebb szeretnék lenni hozzá, de tekintve, hogy így akarja bebizonyítani, mennyire nem tudok vigyázni magamra, inkább felveszem a kesztyűt. -Hidd el, ha nagyon akarnám, pillanatok alatt elengednél...- simulok hozzá még közelebb aljas módon és olyan közel hajolok hozzá, hogy miközben beszélek, olykor-olykor még meg is érintem ajkaimmal ajkait.-És az neked nagyon nagyon fájna. Nyilván még térdre is rogynál.- kuncogok halkan, de azért odáig nem mennék el, hogy tökön térdeljem. Ennyire nem vagyok aljas olyasvalakivel, akire pályáztam -talán még mindig pályázok-, de éles helyzetben zokszó nélkül megtenném. A legtutibb módszer, de most inkább csak azzal, hogy tenyerem mellkasára simítom és eltolom magamtól jelzem, hogy ideje elengednie. Saját magamat is megszívatom, amikor ilyen közel merészkedek hozzá és talán épp emiatt kellene elutasítanom, de végül beleegyezek, hogy beszéljünk. Francba is. Már így is nyakig benne van az egészben, mert tud mindenről. Minek jártattam annyit a számat? Visszatipegek Rickhez, aki persze nem fogadja valami jól a híreket. Olyannyira, hogy még le is lotyóz, csak épp ez engem már régóta nem hat meg. Damian viszont közbe avatkozik, amitől rögtön daliás herceggé válik a szememben és azon kell igyekezzek, hogy ez ne legyen leolvasható a búrámról. -Mégis, ki a fasznak képzeled te magad?- hápogja meglepetten Rick, de szerintem ő is felmérte a helyzetet alaposan, mert nem áll fel harciaskodni vagy ilyesmi. -Találok én is sokkal jobb társaságot, a pénzedet meg tartsd meg. Még szükséged lehet rá, amikor ki kell fizetni a csajt. Haver. - válaszolja legalább olyan erőltetett mosollyal, mint Damian, de most se mozdul. Annál jobban félti ő az arcát, az pedig egyértelmű, hogy Damian összecsomagolná, mint egy papírzacskót. Inkább csak legyint egyet, felpattan az asztaltól és már veti is ki a hálóját a következő áldozatra. -Nem baj. Jó lesz ez nekem.- nyúlok a felesért, amit ott hagyott és már hajtom is le, hogy aztán elégedett vigyorral a képemen elinduljak kifelé. Közben olykor-olykor felpillantok a "megmentőmre" és jókat mosolygok azon, ahogy kezelte a helyzetet, de csak odakint szólalok meg. -Igazán kedves volt tőled, hogy kiálltál értem, de azért örülök, hogy nem kented fel a falra.- mosolygok fel rá, majd megállok a kocsija mellett, amíg kinyitja, hogy aztán behuppanjak az anyós ülésre. Még mielőtt azonban indítana, közbe kell avatkoznom, mert az tuti, hogy nem a szalonba fogunk menni. Nem. Ott kettesben lennénk, ott a kanapém, az előző esténk emlékei. Nem, nem. -Ha azt akarod, hogy továbbra is ilyen ellenállhatatlanul aranyos legyek, muszáj leszel inkább egy kajáldába vinni. Rohadtul éhes vagyok.- pillogok rá szelíd mosollyal az arcomon, bár most, hogy szóba került az evés, tényleg megéheztem. -Ismered a Tabasco nevű helyet? Itt van nem messze és nagyon finom a kaja. Oda megyünk.- és pont. Vitának helye nincs és, ha van esze, akkor meg se próbálkozik vele, mert érzékeli, hogy ebből nem engedek. Jelenleg ő akar tőlem szívességet kérni, úgyhogy a minimum az, hogy a kedvemben jár.
Mikor röhögni kezd, már sejtem, hogy min jár az esze, és egy vigyor kíséretében meg is forgatom a tekintetem, ahogy ki is mondja. - Nem is arra értettem – vonok vállat, de majd be is bizonyítom neki, ha engedi. Valami viszont azt súgja, hogy nem lesz ilyen egyszerű, hiszen ha nem tudja, hogy nem feküdtünk le a lakótársával, az nyilvánvalóan sértené az önérzetét. - Szerintem meg ezeket képtelenség félreértelmezni. – Érti ő is, én is, hogy mire célzok ezzel, még ha a kommunikáció nem is erre akarta terelni a szót. A hülye is látja, hogy olyan kémia van kettőnk között, hogy csoda, hogy nem pattognak szikrák láthatóan. - Dehogynem örülsz – szakítom félbe, majd mikor folytatja a mondatot, egy kicsit meglepődöm, és azt hiszem, ez ki is ül az arcomra. Nem annyira tudom leplezni. Akkor ezek szerint Raina nem mondta el neki? Lehet, csak nem volt rá alkalma. - Sose lehet tudni, kik a szomszédjaid – tárom szét a karom egy nagyon szemtelen vigyorral a képemen. – Ugyan már, felnőtt emberek vagyunk. Ez olyan, mintha azt mondanád az óvodában Stevienek, hogy nem húzhatja meg többet a hajad, mert láttad, hogy a múltkor már meghúzta Maryét. – A példa lehet, hogy kicsit abszurd, de lényegében ugyanaz, mint ami előtt most állunk –vagyis a közölt tények szerint ugyebár-, csak egy kicsit más időszakában az emberi létnek. – Ez amúgy is akkor számítana esetleg, de még akkor is ki nem szarja le, ha én tisztában lettem volna azzal, hogy ti ketten együtt laktok és végig akarok menni az egész lakáson – vonok vállat. Ilyen gondolkozást, komolyan mondom. Erre is csak a nők képesek, az ezer százalék. - Persze – mosolyodom el. Végül is, egy stadion pont jó lenne nekem lakásnak. Viccet félretéve, ez is csak duma, amit ő mond. Féltékeny és kész. Nem vágom ezt újra az arcába, elég ha én tisztában vagyok vele. Megcsóválom a fejem a kis szerepére. Ha átment volna a lábamon, biztos bosszús lettem volna, ugyanis akkor nem tudok túl nagy aktivitással nyomozgatni erre-arra. Bár ez ugyebár benne van a pakliban, ugyanis bármikor érhet egy golyó a munkámból kifolyólag, ami egy kis- vagy hosszabb időre is megállít abban, hogy dolgozzak. Mikor „megmutatom” neki, hogy nem is annyira tud vigyázni magára, mint kellene, elmosolyodom. A mosolyom viszont egyre inkább lankad, ahogy érzem a leheletét az ajkaimnál, sőt, ahogy még hozzám is ér néha, mélyen szívom be a levegőt. Bárcsak ne tudná ő is ugyanolyan jól mint én, hogy hogy kell becserkészni a másikat, azzal mondjuk nyert ügyem lenne, de így elég nehéz még csak koncentrálnom is. Miért is jöttem ide? Meg miről hadovál egyáltalán? Szépen lassan ellazítom a karom a dereka körül, hogy elengedhessem. Figyelem, ahogy visszamegy ahhoz a pöcshöz, de az nagyon nem tetszik, ahogy reagál, így két pillanat alatt én is visszatántorgok a boxig. Az a szerencséje, hogy nem kezd el emberkedni. - Ugyan már, haver. Ez a nő itt nem kurva, ha azt keresel, rossz helyen kopogtatsz. Na menjünk – mondom Annienek, hogy lépjünk le, mielőtt még konfliktusba keverednék ennél jobban ezzel a barommal. Megvárom, míg Annie lehúzza a felest, aztán már ott sem vagyunk. - Nem szoktam erőszakoskodni, ha nem muszáj. – Márpedig sokszor sajnos muszáj, annyi pöcsfej van, hogy még a rendőrjelvény láttán sem vonul vissza, na akkor már nem szoktam ilyen szépen viselkedni. Beülök a kormány mögé és indítok is. - Jó, ehetünk. De vedd le ezt a parókát, mert az eredeti Annie jobban tetszik – mondom neki, ahogy kikanyarodok az utcából. – Navigálj – mondom neki, és arrafelé megyek, amerre mondja. Valahonnan rémlik a Tabasco... Óóó baszki, tudom. Ott randiztunk anno Lynettel. Hát, nem mondom, hogy nem kellemes emlékek. – Nem kell, mégis tudom, hol van – veszem át végül az irányítást. Elég régen voltam ott, helyileg tudom, hol van pontosan, de bent szerintem azóta nem voltam. - Szerintem egy nagyon nagy öntelt fasztól mentettelek meg, most nem azért. És egyébként is, minek csinálod még mindig ezt a akciózást? Tetoválj inkább. Mondjuk nekem. Megtervezted már a tetoválásom? Most már ismersz annyira, hogy tudj egy hozzám illőt alkotni. – Amúgy is tervezem már jó ideje az újbóli varratást, jó lenne már eljutni odáig, hogy meg is csináljam. Konkrét tervem nincs, vagyis akartam mindig egyet, ami a fiamra emlékeztet, de félek tőle egy kicsit, hogy többször szar kedvem lenne ettől, ha ránézek, mint kellene.
Tudom én, hogy nem az ágyban nyújtott képességeire értette a két percet, de azért mégis jó ezzel húzni picit. Tényleg baromi kiábrándító lenne, ha kiderülne, hogy csak ennyire képes, mert szerintem képtelenség, hogy egy ilyen kaliberű pasi esetleg pocsék legyen az ágyban. Annál nagyobb aljasságot el sem tudnék képzelni. Nem. Damian biztos, hogy oltári lehet az ágyban és biztos, hogy ezzel tisztában is van. Már, csak az a kérdés, hogy meddig tudok neki ellenállni, mert bár igyekszem tartani magam, azért nem olyan baromi könnyű. A francért kellett nekem arra az utcai versenyre elmennem? Akkor most nem ezen problémáznék, hanem mondjuk azon, hogy mihez kezdjek az FBI-osokkal, akik azóta hála az égnek nem jelentkeztek. Aztán megint eltereli a gondolataimat, ahogy az általam sugárzott jelekre terelődik a téma. Hosszan rápillantok, már-már kutakodón, miközben még meg is borzongok, mert igaza van. Tényleg, csak a hülye nem érzékeli, hogy mi megy végbe köztünk és már magam sem tudom, hogy jó-e, ha ilyen nagyon igyekszek ennek ellenállni. Tisztában vagyok vele, hogy hiába tagadom a dolgot vagy játszom az érzéketlent, mintha hidegen hagyna a jelenléte, totál nem ez jön le. Elpillantok róla inkább az egyik box felé, miközben gyorsan megnyalom kiszáradt ajkaimat és úgy döntök, hogy inkább nem is válaszolok erre semmit. Szerintem, a hallgatásom épp elég árulkodó arról, mennyire egyetértek vele. Mosolyogva fejet csóválok, mert már tényleg képtelen vagyok bármit is mondani. Kár lenne tagadnom, hogy valójában örülök, hogy megjelent, bár magam sem tudom miért. Felvillanyozott a jelenléte és kár lenne tagadnom, hogy egyetlen gazdag pasitól szerzett óra sem érne többet annál, hogy ő most itt van. De ez az, amit neki a büdös életbe nem fogok elmondani. Ahogy azt sem, mennyit jelentett nekem az a csók, amit a hídnál kaptam tőle, mert az volt az a pont, ami mindent megváltoztatott. Addig csak egy jó pasi volt, akit szívesen az ágyamba csalnék, de utána az a pasi lett, akivel meg tudnék osztani dolgokat és ez az, ami miatt a frász kerülget újabban. -Ez nem ilyen egyszerű, Damian. Ti pasik szeretitek egymást közt megbeszélni, milyen volt x csajjal lenni mindkettőtöknek, de mi nők nem vagyunk ezért oda. Semmi kedvem megosztani a tapasztalataimat Rainával, vagy arról tárgyalni vele, hogy melyikőnkkel, milyen pózban csináltad. Nem, ez nekünk nem pálya.- rázom is mellé a fejem és el sem hiszem, hogy most konkrétan arról győzködjük egymást, hogy szerinte miért kellene és szerintem miért nem kellene lefeküdnünk. Amúgy is csak megbonyolítaná az egyébként sem egyszerű életemet és talán tényleg egy isteni jel volt, hogy Raina megzavart minket. Egyértelmű utalás arra, hogy ne bonyolódjak bele ebbe az egészbe. Van így is elég bajom, nem hiányzik mellé még egy pasi is, aki megőrjít és valószínűleg úgysem lesz köztünk soha semmi komoly. Hála az égnek, tovább evickélünk a témával arra, amikor olyan aljas módon elhajtottam, miután kiraktam a kocsiból, de mit mondhatnék? Igen. Féltékeny voltam és sík ideg. Féltékeny vagyok még most is és leginkább emiatt nem akarok többet tőle. Már most megőrülök, pedig még semmi érdemleges nem volt köztünk és az sem segít ebben, hogy elkezdem húzni az agyát, mikor meg akarja nekem mutatni, mennyire nem tudok magamra vigyázni. Egyértelmű, hogy hatással van rá az aljas húzásom, ugyanakkor én sem panaszkodhatok. Nagyon kevés választ el attól, hogy itt és most megcsókoljam, hogy aztán ugyanott kössünk ki, mint a múltkor, de végül elhúzódik, amiért baromi hálás vagyok. Bár azt is látom, mennyire nehezére esett ezt megtenni. Francba már. Most komolyan, hiányzott ez nekem? Vagy épp az, ahogy Rick reagál, mert valljuk be, nem valami kedves. Ég és föld ahhoz képest, amilyen pár perccel ezelőtt volt, csak ugye közben pofára ejtettem Damianért. Ezt senki sem viselné jól, de azért ilyen tirpáknak sem kellene lennie, viszont a hős lovagom megoldja a problémát pillanatok alatt. Olyannyira, hogy Rick végül fülét farkát behúzva eloldalog. -Honnan tudod, hogy nem vagyok prosti?- sandítok fel rá vigyorogva, de azért jól esik, hogy így kiáll értem. Nem sokszor volt még részem ilyesmiben, bár azon se kapott még rajta senki, hogy épp más személyazonossággal próbálok meglopni valakit. Ciki. -Nem is tűntél eddig sem egy idegbeteg pankrátornak, leszámítva a múltkori kiborulásodat.- dünnyögöm az utolsó pár szót, mert akkor valóban megrémisztett egy pillanatra. Szinte láttam lelki szemeim előtt, ahogy lepofoz, de mostanra rájöttem, hogy nem lenne képes ilyesmire. Nem is tudom, miért gondoltam akkor, hogy megtenné. Ideges volt, ki volt borulva az igaz, de van annyira lovagias férfi, hogy ne üssön meg egy nőt. Asszem. Végül behuppanunk a kocsiba és bár, Ő úgy gondolja, hogy a szalonban folytatjuk a csevegést, én inkább keresztbe húzom a számításait, mert tudom jól, ha felmegyünk hozzám, abból minden lesz, csak beszélgetés nem. Már pedig elvileg segítségre van szüksége és most ez a legfontosabb. Miért ne segítenék? Akárhogy nézzük, még mindig tartozok neki, amiért hamis alibit szolgáltatott nekem a múltkor. -Szóval nem áll jól szerinted a sötétbarna, hosszú haj?- mosolygok, miközben lekapom fejemről a parókát, kiszedegetem a hullámcsatokat az igazi frizurámból és két kezemmel kissé összeborzolom, hogy valahogy álljon, ha már emberek közé megyünk. Mondjuk nagy segítség ebben az előttem csüngő kis tükör. -Így már megfelelek az uraság elvárásainak?- sandítok rá mosolyogva, miközben még itt-ott a hajamat igazgatom, de közben igyekszem navigálni is, míg ki nem derül, hogy tudja hol van az a hely. Onnantól kezdve csak nyugodtan ücsörgök, míg rá nem kérdez, miért is csinálom még mindig ezt a baromságot. El kell gondolkoznom a válaszon, mert még én sem tudom, pontosan miért is? -Nem tudom. Azt hiszem, leginkább az izgalom és a poén kedvéért.- vonok vállat és inkább nem is reagálok arra, hogy egy nagyképű pöcstől mentett meg, hiszen percekkel ezelőtt az Ő egóját is akkorának írtam le, hogy egy stadion kellene hozzá. Rickhez mondjuk semmiképp sem hasonlítható, szóval hazudtam azért egy kicsit, de mindenképp tisztában van vele Damian is, mennyire jó pasi. -Baromi nehéz lenne azt a helyet fenntartanom a tetoválásokból, és szerintem ezt te is tudod. Kell mellé valami és, mivel semmi kedvem újságkihordónak állni, inkább szórakozok is egyben egy kicsit. A tetkód viszont...- hát rohadtul nem gondolkoztam mostanában azon, milyen tetoválást is kellene neki terveznem. Valahogy pont nem ez járt a fejemben, akárhányszor eszembe jutott de most, hogy felhívta rá a figyelmemet, neki fogok állni és tervezek neki valamit. -Talán könnyebb dolgom lenne, ha együtt ötletelnénk. Akár most is lehetne, miután megbeszéljük, miben is lehetnék a segítségedre.- jegyzem meg, de rájövök, hogy ez most teljesen úgy hangzik, mintha felinvitáltam volna a szalonba kaja után, holott szerintem biztonságosabb, ha mindezt az étteremben ejtjük meg. -Mármint, a kaját mire kihozzák, mire megesszük meg ilyesmi, simán lenne időnk tetkótervezésre is, nem?- fűzöm gyorsan hozzá, hogy értse: nem fogok vele felvonulni a szalon emeletére, ha a fene fenét eszik is és, hogy még vitatkozni se tudjon ezen, amint megáll az autó, már szállok is kifelé. Bár a falatnyi ruhácskámban kicsit túlöltözöttnek érzem magam, inkább egyenesen besétálok a helyre és intek a tulajnak, aki úgy ismer már, mint a rossz pénzt és biccent az egyik asztal felé. -Itt nyugodtan beszélhetünk, nem kell attól félnünk, hogy avatatatlan fülek hallanának.- huppanok le az asztalkához, ahogy utol ér Damian is és máris az étlapot kezdem nézegetni, de azért olykor-olykor lopva rápillantok. -Te mit kérsz?- kérdezem, miután elég sokáig csendben tanulmányozok és mivel képtelen vagyok dönteni, egyben ötletet is szeretnék csenni Damiantől. Gáz vagy sem, rohadtul zavarban vagyok hirtelen, mert kajálni kettecskén még nem voltunk. Kicsit olyan, mintha randi lenne, de emlékeztetem azért magam, hogy én akartam ide jönni és nem Ő hívott el, szóval... ez inkább a menekülő útvonalam és nem randi.
Borzasztó, hogy mit kell ennyit lovagolni ezen a témán, hogy esetleg Raina és én lefeküdtünk volna. Kit érdekel? Nem értem a nőket, esküszöm. - Nem is mondta senki, hogy rólam kell beszélgetnetek – tárom szét a karjaimat, hiszen ezt tényleg nem értem. – Egyszerűen csak ne beszéljetek rólam és kész – mondom. Ez végtére is még hasznomra is válik, ha még véletlenül sem kerülök szóba. Az lesz a legjobb, ha eszükben sincs erről beszélni. Meg úgy semmiről, ami hozzám kapcsolódik. - Mindenesetre mindegy is. Lényegtelen az egész, nem kell erről többet szót ejtenünk – magyarázom neki vállat vonva, ugyanis erről győzködni egymást tök hülyeség. Nem ez lesz az indok, ha nem fekszünk le egymással, hanem vagy az, hogy én húzom be a kéziféket, mert nem akarom, hogy szorosabbra fűződjön a viszony közöttünk, vagy a másik lehetőség… másik lehetőség nincs. Hacsak Annie tényleg nem köti az ebet a karóhoz és emiatt a faszság miatt nem akar tőlem semmit. Jó ég, már ez is túl van filozofálva, pedig csak egy szexről van szó! Mi van, ha… mi lenne, ha többről kellene beszélnünk? Az viszont eléggé felidegesít, hogy egy ilyen idiótával áll szóba és majdnem még le is beszéli a lábairól. Nem fogja fel, hogy mennyire veszélyes, amit csinál. Bármelyik elvetemült fasz fogja magát és maga alá gyűri két pillanat alatt úgy, hogy nem tud szabadulni. Nem minden helyzetben lehet tökön térdelni valakit. - Hát, nem vagyok benne egészen biztos – mondom, mielőtt még kibökném, hogy ha prosti lenne, az feltűnne, mert volt már dolgom párral. Csak közben rájövök, hogy ezt mégsem kellene mondanom, mert még a végén azt hiszi, kurvázok, mikor csak munkából kifolyólag volt bármelyikhez is közöm. Na jó, volt egy alkalom, amikor nem csak abból kifolyólag, de az kivételes eset volt. – Csak remélem - teszem hozzá egy vigyorral a képemen. - Az jogos volt – vonok vállat. És pedig az még nem is volt túlzott kiborulás. Vannak helyzetek, amikor elborul az agyam, de azért nagyrészt tudom kezelni. Nem olyan embereken szoktam levezetni, akik nem érdemlik meg. Többé kevésbé sikerül is. Kifelé menet még azt gondolom, hogy az utunk a szalonba fog vezetni, ahol aztán kicsit beavathat a részletekbe, de Annie hamar áthúzza a számításaimat. Mindegy nekem hova visz, csak lökjön ide pár infot, mert az utóbbi pár napban eléggé stagnálok, ami nem annyira jó. - De, jól áll, de a szőke jobb – vágom rá, majd a kérdésére oldalra fordulok, hogy rápillantsak. – Sokkal szexibb – jegyzem meg egy pimasz félmosollyal az arcomon. Megkérdezem, miért csinálja ezt. Valamiért úgy érzem, kötelességem lenne kicsit kijjebb húzni a szarból, mielőtt még magával rántja majd ez a nagy balhé, ami előbb vagy utóbb, de ki fog robbanni, mert szépen sorban le fogom buktatni ezeket a köcsögöket. Így vagy úgy, de Anniet nem annyira szeretném, ha magukkal rántanák. Márpedig így is baromi nehéz lesz tisztára mosni a nevét, az sem biztos, hogy sikerül, ahogy az sem, hogy akarom-e egyáltalán és ha igen, miért?! Rengeteg a kérdés, ami válaszra vár, de majd szép lassan csak helyre teszi őket az idő. - Poén? Mi ebben a poén? – sandítok rá oldalra, ahogy aztán beveszem a kanyart. Tényleg nincs benne félsz, amikor nála háromszor akkora emberek fejét cseszi át? Hihetetlen ez a nő. - Valami legálisabb munka is szóba jöhetne esetleg – próbálom ezzel kicsit arrafelé terelni a gondolatait, hogy nem feltétlen újságkihordásról lenne szó. Rengeteg álláslehetőség van itt New Yorkban, csak találna valamit, ami tetszik neki. - A tetkómon viszont egy percig sem gondolkodtál, mi? – érdeklődöm egy halvány mosollyal az arcomon. – Nem gond, persze, majd megtervezi más – vonok vállat ezzel húzva kicsit az agyát, persze a mosoly egy pillanatra sem hervad le az arcomról. Főleg akkor, amikor magyarázni kezdi, hogy csakis a kajálás közbe diskurálhatjuk ezt meg. Valamiért az az érzésem, hogy még véletlenül sem akar velem kettesben maradni, nehogy aztán megint kísértésbe essen. Pedig nem olyan rossz dolog az. - Persze, egy kajálás sok minden megbeszélésére alkalmas – nevetek fel, miközben megcsóválom a fejem. Hamar oda is érünk a helyre, ahol ki is pattanok a kocsiból és Annie után igyekszem. Lehuppanok vele szemben. Nocsak, úgy néz ki, ismerős itt a lányka. Lehet, hogy errefelé is kellene egy kicsit szaglásznom, hátha találok valami mocskot. Rápillantok az étlapra és ki is szúrom a nekem megfelelőt fél perc alatt, és míg ő válogat, addig őt figyelem. Jaj Annie, ha tudnád, mekkora szarban vagy. Jobb lenne hallgatnod rám… - Csirkés quesadillát – vágom rá a kérdésére, majd ha jön a pincér, megvárom míg rendel, aztán leadom én is az enyémet, meg ha már ilyen mexikói-spanyolos helyen vagyunk, rendelek két Sangriát is mellé. - Akkor térjünk a lényegre. Szóval mit gondolsz, be tudsz vinni beszélni ezzel a… Stone-nal? Hátha tud adni valami melót, ami drogokkal kapcsolatos. Igazából az sem baj, ha nem, bármit… na jó, majdnem bármit megcsinálok, kell a pénz. – Ha már belecsapunk a lecsóba, hát akkor kezdjük a nagykutyákkal. Megcélozom ezt a Stone-t és ha ő úgy dönt, bevesz a bandába, akkor máris nyert ügyem van és nem kell két hétnél több, hogy az egész bagázst rács mögött tudhassam. Annie-t kell csak valahogy kihagynom az egészből, ha megéri. És most nem a szexre gondolok… Franc se tudja mi vonz ennyire ebben a nőben, de még így is jól érzem magam a társaságában, hogy nem feküdtünk le még. Nem bánnám mondjuk, ha már megtörtént volna, a jelenet már párszor lepergett lelki szemeim előtt, de ami késik, nem múlik, szokták mondani ugyebár…
Nevetve fejet csóválok, ahogy egyszerűen csak kiböki, hogy egyáltalán ne beszéljünk róla. Hát ez tényleg nem ismeri a nőket? A pasik mindig is komoly téma volt és lesz is a csajok között. Ettől függetlenül valamennyire tetszik is az ötlet, hogy Damian neve többé ne kerüljön szóba köztem és Raina között, de szerintem ezt egyszerűen lehetetlen kiküszöbölni. Az akkor épp, a gondolatainkat lekötő fazon akaratlanul is szóba kerül és szerintem elég egyértelmű, hogy az én gondolataimat ki köti le jó ideje. -Jó, szerintem hagyjuk inkább az egészet.- legyintek nemes egyszerűséggel, mintha valóban így nézne ki ez az ügy, de egyáltalán nem. Ha tudnék csak simán legyinteni Damianre vagy a vele kapcsolatos dolgokra, akkor most is simán elküldtem volna, hogy tovább szórakoztassam magam Rickkel. De nem így tettem, mert lássuk be, a srác nem ér fel a bokájáig sem, ha arról van szó, hogy ki hoz jobban lázba. Ez van, nincs mit tenni ellene, az viszont nagyon tetszik, hogy a téma kerülésének eldöntésében teljesen egyetértünk. Nocsak. Nem sok minden volt még szerintem, amiben egyetértettünk. A megjegyzésemre, miszerint nem tudhatja nem-e vagyok prosti, épp olyan válasz érkezik, mint amire számítottam is. Naná, hogy megragadja az alkalmat a szemtelenkedésre, amit én azzal hálálok meg, hogy nevetve a hasára csapok a kézfejemmel. -Mi az, hogy nem vagy benne egészen biztos?- lesek rá ál-sértett ábrázattal, de pillantásomban biztos vagyok benne, hogy ott csillog a jó kedv. Tudom én, hogy nem tart prostinak meg ugye nem is vagyok az. Ha így lenne, már rég leráztam volna valamint, ő is elkerülne messziről. Nem sok kiszemeltemmel feküdtem le eddig de, ha mégis, az csakis azért volt, mert jó pasi volt az illető. Most mondjuk inkább arról szólt volna az egész, hogy végre kiverjem a fejemből a lakásomon történteket, de ezt megint csak nem kötöm Damian orrára. Minden esetre jó lett volna egy kis szórakozás, miután eldöntöttem, hogy ő tabu. -Szerintem meg kicsit eltúlzott volt, de alkalom adtán majd én is ordítozok veled az éjszaka közepén a lakásodon és akkor meglátjuk, hogy tetszik a dolog.- lesek fel rá túlságosan bájos mosollyal az arcomon, miközben megpróbálom elképzelni a jelenetet, ahogy Damiannel ordibálok úgy, ahogy ő ordibált velem. Apropó. Fogalmam sincs, hol lakhat, pedig ő most már a lakásom címéről és a szalonról is tud. Azért csak lakik valahol nem? Biztos nem a kocsijában szokta meghúzni magát, mert az azért elég érdekes lenne. Ha már ezen agyalok, alaposan végig járatom a szememet a kocsija belsején, de nem találok arra utaló nyomokat, hogy ott élne, tehát van lakása, csak nekem még nem mutatta meg. Na nem, mintha lett volna rá lehetőség, mert eddig valahogy mindig nálam kötöttünk ki. Érdekes lenne most azt kérnem tőle, hogy ugyan mutassa már meg hol lakik, hogy az éjjel ordítozós dolgot egyszer valóra válthassam. Minden esetre, amíg ezen töprengek eleget teszek a kérésének és megszabadulok a parókámtól, de azért kipuhatolom, vajon miért is zavarta? Mármint, melyik nő ne gondolna rögtön arra, hogy kevésbé tetszik az adott pasinak, ha az ilyet kér tőle? -Igen, a szőke lehet, hogy jobban tükrözi a belsőmet.- lesek ki vigyorogva a kocsiból, majd megjegyzése hallatán halvány mosollyal az arcomon felé pillantok. Lássuk be, egy ilyen bók mindenkinek jól esik. Miért pont én lennék a kivétel? -Jól van, csak el ne vonjam a figyelmed a vezetésről.- biccentek a szélvédő felé, még mielőtt túl sokáig akadna össze a pillantásunk és felcsavarodnánk egy oszlopra. Na meg, nem árt megelőzni azt sem, hogy netán elpiruljak, ami nem szokásom, de én is elgyengülhetek néha. Rákérdez végül arra, ami szerintem azóta böki a csőrét, hogy rám bukkant a bárban én pedig egy tök egyszerű és hülye dumával válaszolok, ami nem feltétlenül fedi teljesen a valóságot. Nem is érti a válaszomat, ami nem lep meg, így egy nagy sóhajtás után úgy érzem, talán tartozok neki annyival -ha már egyszer őt is megloptam-, hogy komolyabb magyarázatot adjak. -Ez afféle önbizalomnövelő dolog számomra. Tudod, ha minden a feje tetejére áll körülöttem, akkor csinálom azt, amiben verhetetlennek érzem magam és rögtön visszatér a magabiztosságom.- na jó, ez most lehet, hogy tök hülyeségnek tűnik, de tényleg a rosszabb pillanataimban szoktam ezt csinálni. -Na meg az is lehet, hogy van egy egész pici kleptomániám. Nem tudom. - vonok vállat nevetve, de értem én persze, hogy miért kérdezte és, hogy mire akar kilyukadni. Meg is javulhatnék, ha akarnék. Nem lenne kötelező, hogy azon az úton haladjak továbbra is, amelyen Stone elindított anno de, ha már valaki belekóstolt ebbe, akkor nehezen tér át az unalmas életmódra. Néha napján viszont azt kívánom, bár olyan életem lenne és nem kellene mindenféle piszkos ügyekben részt vennem vagy tudnom róluk. -Nem tudom. A végzettségemmel leginkább egy múzeumi melót tudnék elképzelni, de az ilyen helyekre nem könnyű bejutni.- morfondírozok hangosan, mert ilyesmi már megfordult a fejemben, csak aztán az is lehet, hogy lelépnék a festményekkel, mert vér szemet kapnék. Nem tudom, ilyen életmód után képes lennék-e ellenállni több milliós festményeknek, nem-e éreznék késztetést, hogy lopjam el és lépjek le a pénzzel. Szóba kerül végül a tetoválása, amiről teljesen megfeledkeztem, bár mentségemre szóljon, hogy az utóbbi időben elég sok olyasmi történt velem, ami lekötötte a gondolataimat. -Mi? Dehogy tervezi meg más! Még ma este ötletelünk szépen és amint hazaérek, csinálok pár vázlatot!- határozom el magam és, ha már kimondtam így is lesz. Tényleg, elég durván megfeledkeztem róla, úgyhogy ennyivel tartozok neki, hogy behozom szépen a lemaradást. Már, csak az kéne, hogy mással csináltassa én pedig lemaradjak az élményről, amikor szabadon nyúzhatom. -Nem adlak más kezére. Amúgy is én vagyok a környéken a legjobb.- már, ami a tetoválást illeti, mert ahogy kimondom a szavakat, megfordul a fejemben, hogy akár másról is beszélhetnék. De nem, én szigorúan a tetoválásról beszélek épp. -Pontosan.- vágom is rá gyorsan válaszul, de nevetni csak akkor kezdek el, mikor kiszállok a kocsiból. Gyanítom, teljesen átlátszó, hogy épp azon igyekszem, hogy ne kelljen vele egy légtérben maradnom kettecskén. Nem akarom, hogy a józan eszemet megint elvegye valami, főleg, hogy most legfőképp meló miatt keresett meg. Az étterembe sétálva a szokásos arcok fogadnak és miután célirányosan asztalt választok, már veszem is szemügyre az étlapot, mintha nem fújnám már kívülről a menüt. Ennek ellenére úgy teszek, mint aki teljesen bele van mélyedve a választékba és, csak lopva lesek fel Rá. -Nem rossz. Én viszont egy csirkés enchiladat kérek.- csukom is össze az étlapot, ahogy lekörmöli a rendelésünket a pincér az itallal együtt, majd Damianre pillantok és kutakodó pillantással karöltve hallgatom a szóáradatát. Pár pillanatig csak csendben lesek rá miután végez, majd elpillantok töprengve az étterem másik végébe. -Ez nem olyan egyszerű, mint gondolod. Stone elég elővigyázatos. Az is lehet, hogy már rég megkért valakit, hogy nézzen utánad, mert sokszor még én se vagyok biztos abban, hogy nem tart szemmel. A múltkori kiborulásom után pláne.- fonom össze karjaimat magam előtt és, csak egy nagyobb sóhajtás után pillantok újra rá.-Ráadásul épp neked meséltem el nem rég, milyen nehéz kimászni ebből, erre te is bele akarsz keveredni? És mi van az illegális melóval, amiről az előbb papoltál?- lesek rá értetlenül, mert valóban nem értem, miért akar ő is abba a helyzetbe kerülni, amiben én vagyok, hogy fogalmam sincs, hogyan fogok valaha is normális életet kezdeni. Stone annyira nem durva, mint egy maffiózó de, ha valaki mellé szegődik, attól örök hűséget vár. -Ha oda is vinnélek esetleg...- kezdek bele egy nyomatékos pillantás kíséretében -Én lennék érted felelős. Azaz, ha elcsesznél valamit, nem csak te kerülnél szarba, hanem én is. Biztosan véghez tudsz vinni bármilyen melót?- mert azért valljuk be, ez elég merész kijelentés. Én is azt hittem, hogy képes vagyok bármire, erre tessék. Egy balul elsült rablás és egy hulla kicsinált idegileg. Damian mondjuk keményebb diónak tűnik, mint amilyen én vagyok, de ki tudja?
- Mit keresnél te a lakásomon? – teszem fel a kérdést felvont szemöldökkel, oldalra sandítva rá. A szám sarkában ott bujkál a mosoly, ami hamar ki is szélesedik. – Az ordítozó nők nem annyira az eseteim, de ki tudja, lehet ez még tőled is bejön – vonok vállat, még mindig mosolyogva. A helyzet az, hogy jobb lenne, ha Annie nem keveredne sehogy sem a lakásomra, mert ott túlságosan sok a lebukási veszély. Eleve ott van Byron, aki egy rendőrkutya. Nem tudom, Annie szokott-e drogokkal kereskedni –ezt még nem derítettem ki-, de elég érdekes lenne, ha a kutyám rögtön „szagot” fogna és elkezdene morogni rá. Elég érzékeny az ilyen dolgokra, és hamar meg is érzi, ha valakivel nincs rendben valami. És ez csak egy dolog a sok közül, ami említésre méltó. - Úgy gondolod? – kérdezem, miután levette a parókát. Én nem úgy vettem észre, hogy Annie „hasonlítana” a tipikus szőke nőkre, sőt… okosabb ő és ravaszabb, mint gondolnám. – Hát figyelj, próbálkozni lehet, de előre figyelmeztetlek, a koncentrációs képességem elég magasan veri a lécet – mondom neki, ezzel mondhatni a kezébe is adva a fonalat, de valamiért úgy sejtem, hogy a múltkori után, kerüli egy kicsit azokat a helyzeteket, amikkel közelebb kerülhetnénk egymáshoz. Mindezt a Raina-sztori miatt. Király. Hümmögve hallgatom a magyarázatot arra, hogy miért csinálja ezt, amit csinál. Érdekes meglátás, nem mondom, de nem így kellene önbizalmat szereznie, szerintem. - És most éppen a feje tetejére állt? – érdeklődöm, ugyanis nem tudom, mi lehet jelen helyzetben a háttérben. Kétlem, hogy én. Azért ennyire nem vagyok még elszállva magamtól, bármennyire is hihetetlenül hangzik. - Azt észrevettem, el is kellett volna dugnom az értékeimet, mielőtt még beszálltál az autómba – villantom rá a tekintetem. Persze csak viccelek, de most jól esik ezzel szívni egy kicsit a vérét. Szerintem sosem fogok leállni ezzel. - Nem könnyű? Hogyhogy? Milyen pozíció? – kérdezem, mert nem egészen értem, hogy mit keresne egy múzeumban. Közben rájövök, hogy többet tudok a mocskos ügyeiről lassan, mintsem a normál magánéletéről. Kicsit megismerném jobban, de a józan eszem tiltakozik ez ellen, ugyanis nagyon nem szabadna a közelébe kerülnöm ennél jobban. Szerintem, ha ráállna rendesen a tetoválásokra, akkor abból is lehetne szakítani. Több tetoválót is ismerek New Yorkban, aki szépen eléldegél a varrásból. Persze van egy időszak, amíg még ráfizetős a történet, de mint tudjuk, aki egyszer tetováltat, nem fog megállni egynél, és ha elégedett az előzővel, nyilvánvalóan vissza fog térni ahhoz, aki azt készítette neki. Legalábbis én is így tennék. Annie viszont pont kapóra jött e téren. - Na jó, legyen. De nem kapsz többet három napnál – adom ki az ukázt, komolyra fordítva a szót, habár érezhető valamilyen szinten mögötte az irónia. Annyira nem lenne sürgős a tetkó, de így legalább eltölthetek vele egy kicsit több időt. – Hát ezt be kell bizonyítanod, nincs mese – reagálok a megjegyzésére és olyan tekintettel sandítok rá oldalra, hogy láthatja ő is, hogy most ezzel máris elterelte a gondolataimat a tetoválásról igencsak másfelé. Az étterembe érve meg is rendeljük, amit szemünk-szánk megkívánt és rögtön a tárgyra is térek, mielőtt még egy percet is elvesztegetnék a lehetőségből. Szóval az is lehet, hogy utánam nézett? Ha így is tette, kétlem, hogy sikeres volt az akciója, ugyanis akkor Annie már nem társalogna velem itt ilyen boldogan, az fix. - Én nem akarok bele keveredni, én már benne vagyok, nyakig. Szóval teljesen mindegy már, hogy ebbe a bandába bekerülhetek-e vagy sem. Mármint olyan szempontból, hogy az „erkölcsi bizonyítványom” már így sem néz ki túl fényesen. Kell a meló, mert önállóan egyre nehezebb találni. Nem bíznak meg olyanban, aki egyedül tolja az ipart. – Még ekkora kamudumát kitalálni, jó ég. Ennél rosszabbul már csak akkor kezdem el érezni magam, amikor a lelkemre próbál hatni, és hát, meg kell hagyni, baromi jól csinálja! Mély levegőt veszek. Hát. Bocs, Annie, de kénytelen vagyok egy kicsit félrevezetni téged. - Persze, hogy. – Majd ha szarban lesz, akkor már nem lesz, aki kicsinálja, mert azok már régen a dutyiban fognak ücsörögni. Remélhetőleg, ha minden a terv szerint halad majd. – Akár tűzbe is teheted értem a kezed – jelentem ki a lehető leghatározottabban egy halvány mosollyal, de belül legszívesebben szemem köpném magam. - Viszont nagyon fontos. Az ilyen businessekben, csakis a Hector nevet használom. Ha be is viszel esetleg, akkor ne a Damiant mond nekik, kérlek – mondom neki, mert ha azt mondja, akkor már van egy olyan nyom, amin akár el is indulhatnak, ha tényleg le akarnak ellenőrizni. Ezzel sem szabadott volna lebuknom, de még viszonylag elégedett vagyok a teljesítménnyel, mert csak ez az, amivel buktam. - Nem akarom azért, hogy problémád legyen belőle. Csináltál már ilyet korábban? Mármint vittél be bárkit is a belső körökbe? – érdeklődöm. A lelkiismeretem megszólalt és ez már nem jó jel…
A "mit keresnél a lakásomon?" kérdés egy pillanatra kizökkent, mert zavarba jövök az első választól, ami kapásból eszembe jut. Elpirulva megköszörülöm a torkom, ahogy elhessegetem a nem ide illő gondolataimat, majd elnevetem magam a folytatáson. -Valószínűleg téged keresnélek és legalább olyan kellemes lenne a dolog, mint amilyen nekem volt az ordítozó pasival a lakásomon.- mosolygok rá őszintén, mert bár akkor ritka dühítőnek és bunkó dolognak tartottam, amit csinált, mostanra már inkább röhejesnek találom az egészet. -Igen, úgy.- bólogatok egyetértően, a figyelemeltereléssel kapcsolatos megjegyzését viszont már-már kihívásnak tekintem. Más esetben most odahajolnék hozzá és végig futtatnám ujjaimat a comján, hogy bebizonyítsam, igenis el tudnám terelni a figyelmét, de most épp azon vagyok, hogy kerüljem az ilyen helyzeteket, szóval passzolok. -Ismét elképesztően szerény vagy...- forgatom a szemeimet jót derülve a dolgon, de a kérdés, amit felém szegez kicsit elveszi a jókedvemet. Nehéz elmagyarázni valakinek, hogy miért csinálsz valami olyat, amiről tudod, hogy rossz, mégis elégedettséggel tölt el. -Ha a feje tetejére nem is, de kicsit sok volt úgy minden. A múzeum, a zsaruk, az óra ügy... - gondolatban pedig hozzá fűzöm azt is, hogy "te", de ez tényleg megmarad inkább csak gondolat szinten. A világért sem vallanám be neki, hogy a sok szarság ellenére, ami körülöttem zajlik, Ő tölti ki az elmélkedéseim nagy részét. Az nagyon gáz lenne. A megjegyzése tudom, hogy poén, de azért lövelek felé egy Annie-féle gyilkos pillantást és, csak utána engedek meg magamnak egy mosolyt. -Bármilyen meglepő számodra, semmi értékeset nem látok a kocsidban.- pillantok is végig alaposan az autón éa tényleg, ha akarnék se találnék semmit. Na meg a másik fele az egésznek, hogy a múltkori után már eszembe se jutni elvenni tőle bármit is. Elég volt egyszer átélni azt, ahogy kiborul. Nem szeretnék több ilyen jelenet részese lenni. -Nem tudom. A tetoválás nem csak légből kapott ötlet volt. A képzőművészet mindig is érdekelt, így a tolvajkodás célja az volt, hogy elvégezzem az egyetemet, ami sikerült is. Szerintem ilyen végzettséggel maximum egy múzeumba mehetnék, vagy talán tanítani? Fogalmam sincs.- röhögöm el magam, mert a tanár szerep már végképp abszurdnak tűnik és szerintem Damian is kellőképpen fenn akad majd rajta. Úgy általában igaz viszont, hogy képtelen vagyok elképzelni magam sima, szolid civilként. Sosem volt részem olyan életben így azt se tudnám, hogy kezdjek neki. -Rendben. Három nap múlva várlak a szalonban. Ha tetszik majd a minta, meg is csinálom neked, áll az alku?- közlöm a feltételeimet magabiztosan, mert abban nagyon is hiszek, hogy olyasmit sikerül majd terveznem, ami elnyeri majd a tetszését. Tuti, hogy sikerülni fog és akkor megkapom a jutalmam majd, ami az, hogy szenvedtetem kicsit. -Be is fogom bizonyítani, hogy nálam jobb kezekben sehol sem lehetnél.- mosolygok rá szemtelenül, mert már megint van egy olyan érzésem, mintha akaratlanul is két beszélgetést folytatnánk. Damiannel valahogy mindig olyan a téma, hogy aki nem akarná is kétértelműnek venné, nem még én. Az étteremben aztán, miután rendelünk magunknak, már a komolyabb beszélgetés felé terelődik az irány. Pontosabban arra, hogy vigyem be a bandába, ami az ő elképzelése szerint egy tök egyszerű dolog, míg én tisztában vagyok vele, hogy nem az. Sőt. Kicsit tartok is az ötlettől. Figyelmesen végig hallgatom a válaszát, és egy bólintással jelzem, hogy értem miről beszél. De tényleg. Egyedül nehéz érvényesülni egy olyan világban, ahol mindenki bizalmatlan. -Nem szeretek a tűzzel játszani, mert megéget.- közlöm rezzenéstelen arccal, de az a nagy büdös helyzet, hogy már most megtenném. Magam sem értem miért, de bízom benne. Talán, a hídnál történt este miatt, talán az az előtti kamu-alibis mentése miatt, de bízom benne. -Értem. Hector. Ennél viszont sokkal többet fog kérdezni Stone és, ha bármi gyanút is keltesz benne, akkor végünk. Neked is és nekem is.- közlöm csak úgy mellesleg, mert ismerem már annyira Őt, hogy tudjam, hogyan viszonyul az új emberekhez. Nem véletlenül tűnt már el közülük jó pár. -Én soha. Van ott pár tag, aki hozta a jó barátját vagy a rokonát, akinek kellett a pénz, de én még nem csináltam ilyesmit.- rázom meg a fejem és valamiért azt érzem a zsigereimben, hogy ez egy rohadt rossz ötlet. Nem akarom se azt, hogy engem tegyenek el láb alól, sem azt, hogy Damian tűnjön el szőrén-szálán, már pedig erre újabban mindig van esély, mert Stone egyre paranoiásabb. -Minden esetre beszélni fogok vele, ha ez valóban segíthet rajtad. Nem felejtettem el, hogy kihúztál a csávából, amikor bepróbálkoztak a zsaruk.- mosolyodok el gyengéden, mert akarom, hogy tudja, tényleg nem vagyok egy hálátlan ribanc. Nem felejtettem el és meg akarom hálálni, ha mással nem, hét azzal, hogy megteszem az érdekében, amit csak tudok. -Na és te? Miért épp ezzel foglalkozol? Miért nem vagy inkább ügyvéd vagy ilyesmi?- terelem vissza a beszélgetést az iménti témára, mert vele ellentétben én még mindig baromi keveset tudok Róla. Milyen melója lenne, ha legális munkát végezne?
-Én csak tisztában vagyok a képességeimmel. – Utalok ezzel a koncentrációra. Ha valamivel, azzal tényleg nincsen baj. Bár azért ha jobban belegondolunk, akkor valóban voltak helyzetek, amikor el tudta terelni a figyelmem valamiről pikkpakk. Most nem próbálkozik, mert tartja az egy lépés távolságot, legalábbis nagyon igyekszik. Mikor sorolni kezdi, mik azok a dolgok, amik miatt a feje tetejére állt a világ, rá kell jöjjek, hogy ugyan ő nem tudja, de én igen, hogy márpedig nekem ehhez mindhez volt közöm. - Ja – reagálok rá kurtán, de aztán ráébredek, hogy jobb, ha nem csak ennyit mondok, ez így lehet, hogy egy kicsit gyanús lenne. – Mondjuk ez érthető. Én is kilennék ennyi szar után, biztos. – Biztos. Még szerencse, hogy ilyesmiket sosem kellett megtapasztalnom, ellenben volt más, ami miatt eleget szenvedtem, szóval tudom, nagyjából miről beszél. – Akkor, ahogy mondani szokták: eső után szivárvány. Vagy valami hasonló, asszem’. – Sosem voltam jó ilyesmikből, de ezt az anyám sokat hangoztatta anno, emlékszem. - Ez azért kicsit sértő, nem gondolod? – sandítok rá oldalra, de azért elnevetem magam. – Lehet, hogy benne nem sok érték van, de a kocsi maga egy kincs. – Azt akarod mondani, hogy nem vagyok elég értékes? – kérdezem pimasz mosollyal az arcomon. Persze az előbb nem ilyesmire gondoltam, de ha már így adódott, kapva kapok az alkalmon. -Tanítani? – szalad fel a szemöldököm és el is nevetem magam. – Hát, nem lennék egy diákod helyében sem – heccelem, de már el is képzeltem tanárként. Még lehet, hogy én is visszaülnék az iskolapadba a kedvéért. Na jó, ez azért túlzás. – Nem is tudtam, hogy végeztél egyetemet. Milyen szak is pontosan? Rajz? – sejtem, hogy valami ilyesmi lehet a dologban, ha már tetoválás meg képzőművészet. Gondolom. De kurvára nem értek az ilyen dolgokhoz, szóval mea culpa. - Legyen – bólintok az „alkura”. Fogalmam sincs, mi lesz még három nap múlva, még akár az is lehet, hogy addig már nem fog velem szóba állni. Azért reméljük nem így lesz, de mostanában egy kicsit ingatag lábakon állnak a napjaim. - Hát már tényleg, úgy igazán bebizonyíthatnád. – Persze, hogy ezzel célzok valamire. Nem kellett volna félbemaradnia múltkor annak a jelenetnek a lakásukon, de ha el tudna vonatkoztatni végre a Rainás dologtól, akkor akár ott folytathatnánk is, ahol abbahagytuk. Persze más helyszínt javasolnék erre. Korog a gyomrom is már, ahogy bármiféle tacora gondolok, szóval határozottan jól fog jönni egy nagy adag kaja. És amíg várunk rá, addig az idő pont elegendő arra, hogy elültessem a bogarat Annie fülében azzal kapcsolatban, hogy bevihetne a bandába. - Mitől keltenék gyanút? – Ha esetleg így lenne, akkor elég hamar közbelépne a háttérben dolgozó csapat, hogy rajtaüssön az egész bandán. Egyelőre még csak figyelnek, nem ütik bele az orrukat, amíg nem muszáj, lévén minél több információt tudok szerezni, annál egyszerűbb lesz majd fogást találni rajtuk. - Hát, egyszer mindent el kell kezdeni, szokták volt mondani – vonok vállat és határozott tekintettel meredek rá, mint aki egy ugyanilyen választ vár. Ezzel együtt viszont egy kicsit meginogok én magam is, ugyanis tudom jól, hogy úgyis ki fog derülni majd minden idővel és Annie akkor nagy valószínűséggel össze fog roppanni. Csak akkor vagyok hajlandó kimenteni a seggét –legalábbis megpróbálni-, ha felhagy az illegális tevékenységeivel, márpedig ehhez le kell majd szépen ültetnem egyszer és közölnöm vele a színtiszta igazságot. De csak ha célegyenesben leszek, mert ugye még az az opció is fennállhat, hogy Annie fogja magát és köp mérgében. Elég nagy arányban. - Köszönöm – mondom én is egy halvány mosollyal. Basszus, jó nagy paraszt vagyok. Nem tudom, meddig fogom ezt bírni, de muszáj leszek kitartani. Ez még nekem is egy kicsit meghaladja a képességeimet, pedig semminek nem kellene, ugyebár. - Hogy én? – kapom fel a fejem az elmélkedésből. – Ügyvéd? Nem olyan családból származom, akik ki tudtak volna fizetni egy egyetemet. – Hirtelen ez jön a számra. Nem annyira készültem ilyen kérdésekre, ami meglehetősen nagy hiba volt. – Hamar belekeveredtem az ilyesmi melókba és úgy voltam vele, ha ebből meg tud élni az ember, akkor minek szenvedjen mással. Most már belátom, hogy kellett volna valami, amivel jobban két lábbal állhatnék a földön. – Próbálom a helyzetet annak irányába terelni, hogy ő is rájöjjön, jobb lenne, ha csakis legális munkával keresné a kenyerét. Persze egy kicsit lehet, hogy szűkösebb lenne az élet, de mégsem keveredne minden szarba bele és nézné végig, hogy pár ember vagy elhullik körülötte, vagy pedig a sitten végzi. Mert előbb utóbb mindegyiknek ez lesz a sorsa. - Egyébként is, inkább lettem volna tűzoltó – vonok vállat. Ennek tényleg van némi valóságalapja, ugyanis majdnem annak is tanultam, az utolsó pillanatban döntöttem inkább a rendőrsuli mellett, pontosan azért, mert itt több lehetőséget láttam arra, hogy fejlődjek, illetve, hogy komolyabb ügyeket oldjak meg. Közben megérkezik a Sangria is és a kajánk is, amit teli vigyorral a képemen fogadok. Épp ideje volt. - Na, akkor jó étvágyat. Azt ott mind meg fogod enni? – bökök a fejemmel az elé rakott kaja elé, ugyanis jókora adag és egy ilyen kis nőből nem annyira nézem ki, hogy betolja az egészet.
Inkább nem is mondok semmit, csak nevetve a szemeimet forgatom, de gondolatban azért meg kell jegyezzem magamnak, hogy meg is tudom érteni, ha nem egy szerény, visszahúzódó, anyám asszony katonája, mert az totál nevetséges lenne, ha egy ilyen kaliberű pasi önbizalomhiánnyal küzdene. Meg tudom érteni, hogy magabiztos és határozott, mert nehéz róla elhinnem, hogy bármit is, valaha is elcseszett volna. Kivétel persze az, ahogy rám rivallt a múltkor, mert arra szerintem ő is rájött utólag, hogy az enyhe túlzás volt. -Mindegy is. Ez az én gondom, majd megoldom vagy megoldódik magától. Ez meg az anyám mottója volt.- fintorgok egyet, ahogy eszembe jut, hányszor hallottam tőle ezt, mikor nyakig voltunk a szarban és az volt csupán a szerencsénk, hogy nem hullámzott. Annyiban viszont igaza volt, hogy végül tényleg mindig megoldódott minden valahogy. Épp csak annyira, hogy pár napig minden rendben legyen, aztán jött a következő adag. -Nem. Azt akarom mondani, hogy amennyiben én nem ülök az anyós ülésen, nincs ebben a kocsiban semmi értékes. Most épp van, de nem sokáig.- pillantok rá szemtelen mosollyal az arcomon és már, csak azért sem fogok én itt neki hízelegni. Annyira azért ne essünk már túlzásokba, hiszen akkor bevallanám neki azt is, hogy a kocsi is nagyon állat, meg a tulaja is. Hát hülye vagyok én, hogy fényezzem az egoját? -Pedig a diákjaim nagyon jól járnának velem, mert borzasztóan kedves tudok ám lenni, ha valaki megérdemli.- húzom ki magam büszkén, de a következő szavai hallatán ismét az egyik drámai alakításomat hozom, mintha vérig sértett volna. -Ilyen nehéz rólam elképzelni, hogy egyetemet végeztem? Hát ez baromira fájt... ennyire nem tartasz értelmesnek?- lesek rá kérdő pillantással, de végül mégis csak elröhögöm magam, mert teljesen meg tudom érteni, ha meg sem fordult a fejében a gondolat, hogy esetleg egyetemet végeztem. Mégis, hány olyan bűnöző van, aki a tolvajkodás mellett suliba jár, mint egy jól nevelt, rendes diák? Nem hiszem, hogy sokan lennénk. -Igen, rajz. A tetováláshoz amúgy sem árt, ha van ilyen végzettsége az embernek.- mosolyodok el szelíden, de nem kezdem most azzal untatni, hogy lényegében ez volt a nagy tervem és emiatt éltem azt az életet, amit. Kemény munkával a büdös életbe nem sikerült volna, a gimiben meg amúgy sem voltam annyira mintadiák, hogy ösztöndíjas lehessek. Szóval, maradt a sötét oldal és a csínytevések. Mikor pedzegetni kezdi, hogy keres más tetoválót, mert én még mindig nem álltam elő az ötletemmel, felajánlok neki egy alkut. Három nap múlva eljön hozzám és meglátjuk, mit hozunk össze, bár ettől a gondolattól máris libabőrös lettem, mert akkor megint csak kettesben kell majd legyek vele, amit ugye most gondosan kerülni akarok. -Be fogom. Három nap múlva.- vágom oda cselesen, direkt játszva a hülyét, mintha nekem meg sem fordulna a fejemben valami teljesen más dolog, amire ő most minden bizonnyal utalt. Megcsinálom azt a tetoválást és ennyi. Semmi egyéb nem fog történni, főleg akkor nem, ha közben be kell őt vinnem a bandába, hiszen végül kiderül, hogy a "kéne neki meló" dolog ezt jelenti. Ha ő is bekerül Stone-hoz, akkor végképp nem akarom összezavarni a dolgokat azzal, hogy valami beteg szerelmi-szálat szövök a rablós életembe. -Stone-nál konkrétan bármivel és mindennel gyanút lehet kelteni de te amúgy is olyan... egyenes jellemnek tűnsz. Olyan erkölcsösnek vagy nem is tudom. Nehéz ezt megmagyarázni de, ha nem versenyeztem volna veled és nem tudnám, hogy miben utazol, tutira nem gondolnám rólad, hogy rosszfiú vagy.- biccentem kissé oldalra a fejem, ahogy alaposabban szemügyre veszem és méregetni kezdem. Tényleg nem egy rosszfiús alkat. Az ember inkább nézi ki belőle azt, hogy valami hős vagy legalábbis olyan személy, aki inkább segít másokon, mint ártson nekik. Aztán az is lehet, hogy emberismeretből pocsék vagyok vagy épp Damian nagyon jól álcázza a piszkos oldalát. Végtére is, nekem is úgy jön össze mindig a meló, hogy ártatlan báránykának gondolnak első ránézésre. -Ezt azért annyira nem akartam elkezdeni. Épp elég saját magamért aggódnom vagy épp azokért, akikkel felnőttem. Most majd félthetem a te seggedet is, mert, ha valami balul sül el, az én lelkemen fog száradni az egész.- morgom és cseppet sem rejtem véka alá, hogy nagyon nem tetszik ez az ötlet. Nem gondoltam volna, hogy erre kér majd, mikor ő tudja a legjobban, hogy mekkora szarban vagyok, ugyanakkor a romantikus kis énemnek még az is megfordul a fejében, hogy talán azért akarja ezt, hogy vigyázhasson rám. Na ez az az énem, akit tarkón szoktam verni gondolatban egy szívlapáttal, aztán bezárom valahova jó mélyre egy tömlöcbe. Nyálas barom filmek. Azoktól gondol ilyesmire az ember lánya, mihelyt ilyesmi történik. -De, ha olyan családból származnál, akkor szemezgettél volna a lehetőséggel, hogy ügyvéd légy? Mert beszélőkéd az van, annyi szent.- nevetem el magam, de valójában tényleg el tudnám képzelni Damiant, ahogy épp bőszen védelmez vagy épp vádol valakit. Nem hiszem, hogy kétségbeesne a helyzettől vagy épp megnémulna, ráadásul az esze is jól vág. Jó példa erre az, amikor kimentett a zsaruk előtt. Nem sok embernek jutott volna ez az eszébe hirtelen. Ahogy viszont benyögi, hogy tűzoltó lett volna inkább, lelohad arcomról a mosoly és elképedek. -Hát az ritka nagy szemétség lett volna a társadalom női tagjaival szemben. Alapból bukunk az egyenruhára, szóval ezt verd ki a fejedből. Ne legyél se tűzoltó, se rendőr, se tengerész, se katona... az annyira nem lenne fair.- kuncogok, ahogy szépen sorban elképzelem Damiant az említett hivatások szerkóiban és be kell lássam, tényleg nagy szemétség lenne. Tuti, hogy minden héten magamra gyújtanám a kérómat, ha tudnám, hogy "az a szexi tűzoltó pasi" fog kijönni megmenteni. Ez persze mind csak vicc, mert igazából meg tűzoltónak előbb el tudnám képzelni, mint tolvajnak vagy drogkereskedőnek. A nevetésem, csak akkor kezd alább hagyni, mikor a pincérnő megjelenik a rendelésünkkel, közvetlenül azután pedig, hogy először szippantok bele az isteni vacsiba, már egészen a kajára koncentrálok és arra, milyen éhes lettem idő közben. -Biztos lehetsz benne, hogy meg fogom enni, szóval el ne képzeld, hogy akár egy falatot is kaphatsz.- kacsintok rá mosolyogva, majd a poharamért nyúlok és koccintásra emelem. -Szóval, jó étvágyat és igyunk a tűzoltókra.- mosolygok, majd amint kortyolok egyet, már neki is látok a vacsorámnak. Sosem csalódtam még a helyben és most is elképesztően finom a kaja, de azért párszor kíváncsian Damianre pillantok, hogy vajon ő is így gondolja-e? -Na, milyen?- kérdezem érdeklődve, falatozgatás közben és próbálom kiverni a fejemből a gondolatot, hogy ez most tök olyan, mint egy randi. Hiszen, ez nem az. Egyáltalán nem randi, sokkal inkább üzletről szól az este. Arról, hogy beviszem Damiant a méhkasba. -Tudod, ha szerencséd van, Stone azt fogja mondani, hogy vegyelek a szárnyaim alá... mit szólnál hozzá?- kérdezem szemtelen mosollyal ajkaimon és, csak azután kapcsolok, mennyire kiestem a szerepemből, ahogy már kimondtam. Pedig megfogadtam, hogy rideg és távolságtartó leszek, végül most mégis benyomok egy ilyen flörtölős szöveget?
- Biztos megoldódik – vágom rá. Hogy hogyan azt még nem tudom, ugyanis arról nem tud, hogy én már egyre mélyebbre ásom a szarban magunkat, vagy őt, de majd valahogy igyekszem a legjobbat kihozni a dolgokból. Szélesen elvigyorodok a visszavágásán és bólintok egyet. Persze. Hát igen, végtére is, ő elég értékes, ezt nem mondom, de szerintem nincs tisztában azzal, hogy mennyire pontosan. - Hát, ha valaki megérdemli, na de ha nem? Inkább azokat félteném, ami azt illeti. De szerintem hamar kicsinálnának a diákok. – Egy idő után nem bírná a sok ostromlást. Csinos nő, nyilvánvaló, hogy mindegyik gyerek, akinek pöcse van a lába között, egyből rágerjedne. Azért valljuk be, a mindennapos ostromlás ilyen téren, nem feltétlen jó dolog. - Jaj, nem, dehogy! Nem úgy értettem – tiltakozom rögtön, hiszen tényleg nem azért mondtam meglepetten az egyetemes dolgot, mert nem nézném ki belőle. Végül ő is elneveti magát, ami azért megnyugtató, hogy nem sértődött vérig ezen, mert akkor megint engesztelhettem volna ki. – Csak éppen ez esetben végképp nem értem, hogy minek ide illegalitás – vonok vállat, de aztán rájövök, hogy most már le kell állnom ezzel a túlzott sulykolással, amit az irányába csinálok, mielőtt még gyanússá válnék a szemében. Kíváncsi vagyok, hogy tényleg meg fogja-e csinálni azt a tetoválást, vagy leráz? Lévén, ott kettesben lennénk, amitől most úgy tűnik, ódzkodik egy kicsit. Pedig nem kellene neki. Nyilván nem fogom rávetni magam teljes testsúlyommal, amennyiben ő nem szándékozik belemenni a dolgokba. Egyértelmű, hogy ő is ugyanolyan vágyat érez felém, mint én az irányába, szóval tényleg fogalmam sincs, miért akarja elkerülni ennyire? A kifejtésére, miszerint én „egyenes jellemnek” tűnök, egy picit összepréselem az ajkaimat. Ajaj, ez egy kicsit ingoványos terep, úgy érzem. Főleg, ahogy méregetni kezd. Kérdőn pillantok rá, mint akinek halvány fogalma sincs arról, miről beszél éppen. - Egyenes jellemnek? Látod, így kell megtéveszteni az ember. Ebben mindig is profi voltam. Legalább így nem keltek gyanút a zsarukban. – Jobbat nem tudtam most kitalálni, de végül is ez nem is olyan rossz kibúvó, ha úgy vesszük. A zsebemet iszonyatosan nyomja a mobilom, így kiteszem az asztalra, majd az asztallapra könyökölve figyelem őt. - Nagyon aranyos tőled, hogy féltesz, de hidd el, ha valakit, engem nem kell. – Sokkal inkább kellene magát féltenie, mert fél lába már a dutyiban van, ahogy a többi bandatagé is. – Semmi sem fog balul elsülni. Vagy ha igen, akkor azt a balhét majd én elviszem a hátamon – próbálom meg megnyugtatni kicsit ezzel kapcsolatban. Legalábbis, hogy azt higgye. – Mindegy, majd gondold át – hagyok neki végül egy kis gondolkodási időt, de azt hiszem, ismerem már annyira, hogy van olyan jólelkű, ha tényleg így lenne, akkor megpróbálna segíteni rajtam. - Hát, nem is tudom. Ha olyan családból származnék, ahol meg tudtuk volna fizetni az ügyvéd-iskolát, akkor már jó pár hivatás között válogathattam volna. Nem biztos, hogy ez lett volna a legvonzóbb számomra. – Mehettem volna ügyvédnek, de nem jutott eszembe. Sokkal inkább a rosszfiúk ellen vagyok, mintsem mellettük. Márpedig ügyvédként azokat is védeni kell, ha tetszik, ha nem. Szóval nem valószínű, hogy ezt a hivatást választottam volna. A tűzoltós bedobásomra persze egyből rákap én pedig el is nevetem magam, de ahogy kiejti a rendőr szót, egy kicsit megugrik a gyomrom. Mindegy végül is, nyomozóként nem egyenruhában jár az ember, de akkor is. - Sosem értettem, miért buknak a nők annyira az egyenruhára? – nézek rá kérdőn. Bár, azért rendőrnők is vannak, akik tényleg jól néznek ki benne, de a nők valahogy… valahogy észrevehetően jobban gerjednek rá. Ahogy kiér a vacsoránk, meg is nyalom az alsó ajkam, ugyanis a gyomrom már nagyon korog. - Már elképzeltem – húzódik a szám széles vigyorra. Igazából valószínűleg elég lesz nekem ez az adag is, ez is elég nagy, csak heccelem kicsit. Megemelem én is a poharam és bele is kortyolok a Sangriába, aztán elkezdem habzsolni az ételt. - Jó – mondom teli szájjal egy mosollyal az arcomon. Tényleg finom, már el is felejtettem, milyen jó itt a kaja. A kérdésére megállok a rágással és újra elmosolyodom. - Én nem bánnám. Ha valaki kinyíródik mellettünk, biztos meg tudnálak vigasztalni legalább. – Persze, erre lennének ötleteim, meg a múltkor is elég jól sikerült, bár nyilván erre nem kerülne sor, mert mire idejutnánk, több mint valószínű, hogy már nyitottak lennének a lapok is és kiderülne, hogy zsaru vagyok, a banda nagy részre pedig a börtönben ülne. A telefonom az asztalon rezgésbe kezd és Lynette arca jelenik meg a képernyőn. Soha jobbkor. Mit akarhat? Ritkán szokott hívni, mióta elváltak az útjaink, a kettőnk közti kommunikáció elég minimálisra csökkent. De nyilvánvaló ráér a dolog, nem hinném, hogy túlzottan sürgős lenne, így odakapok és ki is nyomom hamar és visszasuvasztom a zsebembe a készüléket. - Bocs – mondom, és folytatom az evést, mintha mi sem történt volna. – És, mi a terv így estére, ha már elcsesztem a programod?
"Minden rendben lesz". Valamiért manapság folyamatosan ezt szoktam kántálni magamnak, akárhányszor csak eszembe jut az az eset, amikor két nyomozó lepett meg a kedvenc helyemen. Olyasmiket kérdeztek, mintha konkrétan tudnák, hogy én akkor ott voltam, de azóta sem jelentek meg, ami baromi furcsa. Vagy nagyon jó alibit szolgáltatott nekem Damian, vagy fogalmam sincs, mi történt. Eleinte mindenki gyanús volt, aki csak megfordult a lakásom környékén. Meg voltam róla győződve, hogy figyelnek, de mostanra már rájöttem, hogy ez hülyeség. Ha lenne ellenem bármi bizonyítékuk, már rég bevittek volna. -Ostromlást? Igazad van. Talán, egyetemen kellene órákat adnom. Ott nem számítana pedofíliának, ha beadnám a derekam egy-két diáknak.- nevetem el magam, de eszem ágában sem lenne ilyesmire adni a fejemet. Régen tervezgettem ilyesmit, de mostanra már annyira másfelé terelt az élet, hogy nem tudnék az a személy lenni, akinek jó példát kellene mutatnia a diákoknak. Nem vagyok én jó példa, maximum arra, hogy valaki lehet eredendően pancser. -Épp azért, mert egyetemet végeztem és tisztában vagyok vele, hogy bizonyos dolgokat a büdös életbe nem vehetnék meg magamnak, ha legálisan élném az életemet. Maximum akkor, ha celeb lennék vagy alapból olyan családba születtem volna.- vonok vállat a nagy bölcsességemet követően, ugyanakkor meglep, hogy épp ő kérdezi ezt. Hiszen, elmondása szerint ő se tehetős családba született és legalább annyira illegális dolgokkal foglalkozik, mint én. És épp ő nem érti, hogy lehet ez? -Alapból az egyetemet se tudtam volna elvégezni, pedig ez volt az egyik nagy nagy tervem. De neked ezt értened kell.- pillantok fel rá apró mosollyal az arcomon, ahogy tudatosul bennem, hogy akármennyire is letagadja ezt az "egyenességet", a kérdései mégis árulkodóak, hogy valójában tényleg ilyen a jelleme. Nem is értem, hogy keveredett ő drog ügyletekbe és, hogy miért akar most még mélyebbre süllyedni valahova az én szintemre. Nem fér a fejembe de, ha ezzel tudok rajta segíteni, akkor megteszem. -Hát persze. Olyan könnyű ezt mondani. Igenis aggódni fogok érted, mert nem akarok úgy felébredni a maradék életem minden reggelén, hogy te kísértesz majd, mert miattam nyírtak ki.- forgatom a szemem, mert soha nem értettem, mit nem lehet ezen érteni vagy, hogy miért nem lehet szimplán elfogadni, hogy valaki félti a másikat? Senki halálát sem kívánom, azt pedig végképp nem, hogy az én lelkemen száradjon, macsó duma ide vagy oda. Ha Stone paranoiája eluralkodik rajta, akkor cseszhetjük a macsóságát meg az én vagányságomat és lehúzhatjuk a retyón.-Ugyan már. Nagyon jól tudod, hogy már nincs mit átgondolnom, de ettől függetlenül a kefét fogom rágni állandóan.- csóválom a fejem mosolyogva, hiszen tudhatná már, hogy úgyis be fogom vinni, ha ezzel segíthetek rajta. Főleg azok után, amit értem tett a klubban. Ennyivel tartozom neki, csak épp nagyon remélem, hogy nem épp a kivégzésére kísérem majd el. -Tehát a tűzoltó hivatás lett volna a legvonzóbb? Vagy, végül is mi? Mit csináltál volna, ha meg lett volna hozzá az anyagi háttér?- kérdezem kíváncsian, miközben félre biccentem a fejem és úgy tanulmányozom vonásait. Tényleg el tudnám képzelni, hogy valami hivatalos szervnél lenne, de azt nem, hogy egy irodában rohadjon reggeltől estig. Az valahogy nem passzolna hozzá. -Miért? Hát elárulom neked a nagy titkot.- könyökölök két kézzel az asztalra mosolyogva, majd közelebb hajolok, mintha tényleg valami iszonyatosan féltett információt akarnék vele megosztani.-A válasz egyszerű. Azért, mert egy egyenruha tartást ad egy férfinak, határozottá teszi és a kisugárzása is olyan, amire bukunk. Azt érezzük, hogy "igen, ez egy igazi férfi, aki meg tud védeni, bármi is történjen". Persze, ebbe nem tartoznak bele a kukások és egyéb egyenruhások, mert abban például nincs semmi szexi de, mégis ki tudna szexis lenni egy kukás szerkóban?- vetem fel nevetve a költői kérdést, majd ahogy megjelenik lelki szemeim előtt egy másik figura, folytatom az ismertetőt.- Olyan ez, mint az öltöny. Fogsz egy igazi kretént, ráadsz egy öltönyt és máris olyan, mint James Bond. Az öltöny ugyanúgy, mint az egyenruha, ad némi magabiztosságot, ami vonzóvá teszi az illetőt és kész is a varázs.- képzelem el Damiant is az említett szerelésben, amitől hirtelen jobbnak látom, ha inkább belekortyolok a sangriámba, még mielőtt túl nagy hülyeséget mondanék vagy csinálnék. Idő közben hála az égnek megérkezik a kajánk is, amit már őszintén nagyon vártam, de Damian azonnal szemet vet az én adagomra. Miért gondolják azt mindig a pasik, hogy egy nő nem tud enni? -Hát jó. Ha esetleg mégse bírnék el vele, akkor kaphatsz belőle, jó?- mosolyodok el, hiszen ahogy mondta is, ő már elképzelte, hogy majd megkóstolja az én vacsimat is, ami nem mondom, elég kecsegtető jelenet lenne számomra, ha mondjuk ez az egyik nyomi Walt Disney mese lenne, de ugye nem az. A kérdésre, miszerint tetszene-e neki, ha én venném a szárnyaim alá, nem épp az a válasz érkezik, mint amire számítok és szerintem ez az arcomról is leolvasható rögtön abban a pillanatban. Leginkább cikinek érzem, hogy épp Damian előtt borultam ki a múltkori rosszul elsült balhénk miatt, ráadásul emiatt eszembe jut az emlék is, ami már kezdett eltünedezni az elmém egy mélyebben lévő bugyrában. Mindezt még megdobja kicsit az, ahogy Damian telefonja rezegni kezd és egy nő képe jelenik meg a kijelzőn. Egy igen csinos nőé, ettől pedig végképp padlót fogok. A szalvétával finoman megtörlöm ajkaimat, majd megköszörülöm a torkomat. -Szuper. Most viszont ki kell mennem a mosdóba. Addig akár vissza is hívhatod a barátnődet.- állok fel az asztaltól és megindulok a mosdók felé abban a reményben, hogy ott majd kicsit össze tudom szedni a gondolataimat, de az idő közben összecsődült táncikáló emberek között megjelenik a tulajdonos vigyorogva és elkapja a karomat, hogy aztán megpörgessen és megtáncoltasson. Annak ellenére, hogy meglehetősen köpcös a fazon és igen csak az ötvenet tapossa, megdöbbenve veszem észre, hogy baromi jól táncol, ráadásul figyelemelterésnek is jó, amit csinál, mert rögtön röhögve igyekszem követni a lépéseit, nem foglalkozva azzal, hogy épp az imént akartam kimenni a mosdóba, hogy szétverjem a fejem az egyik tükörben. Hiszen, ismét nagyon úgy néz ki a helyzet, hogy a vacsora társam szórakozik velem. Mondjuk senki nem mondta, hogy többet kellene ebbe az egészbe képzelnem, de nőből vagyok, könyörgöm. Ha egy jó pasi újra meg újra megkeres, az nekünk azt jelenti, hogy akar tőlünk valamit. Egyértelmű kellett volna legyen, hogy Damian mit is akar.
- Komolyan beadnád? – kezdi el bolygatni a fantáziámat ez a dolog. Bárcsak nekem lettek volna a rendőrsuliban olyan női tanáraim, akik képesek lettek volna venni a bókokat. Emlékszem, volt egy tanárnő, akit ha megláttam, szinte már állt is a farkam. Na jó, ez most elég szélsőséges példa, de tényleg teljesen rá voltam indulva. Nem csak én, még úgy ötven másik is. Az már más kérdés, hogy olyan jégkirálynő volt, hogy képtelenség volt közelebb kerülni hozzá a tanár-diák kapcsolatnál. - Ó ugyan már. Ne mondd nekem, hogy így egyébként olyan extrákat megengedsz magadnak. – Ezt kétlem. Viszont azt is tudom, hogy ha túlzottan győzködni kezdem ezzel kapcsolatban, gyanússá válok majd a számára. – Persze értem azért, hogy miről beszélsz – teszem hozzá gyorsan, mielőtt még ez megtörténne. Nem hiányzik nekem, hogy a kelleténél hamarabb megtudja, hogy nem is az vagyok, akinek adom magam. Bólintok egyet a „neked ezt értened kell" mondatára és én is egy apró mosolyt varázsolok az arcomra. Pár pillanatig pihentetem a tekintetem a szemén, majd az arca többi részén, végül az ajkán. Hihetetlen, mennyire gyönyörű. Ahogy az is, hogy mennyire istentelenül vonz. Nem kellene neki... Valahogy ki kéne ezt küszöbölnöm, de valahogy azt érzem, képtelen vagyok rá. - Pedig perfektül tudnék szerintem kísérteni – mosolyodok el szélesen és még nevetni is elkezdek. – Így is eleget gondolsz rám reggelente, nemde? – tárom szét a karjaim egy kissé és kibaszott szemtelenül lesek rá. Szerintem lassacskán teljesen megőrjítem már. De ő is engem. Szóval abszolút kölcsönös a dolog. Szóval nincs mit átgondolnia. Akkor ezek szerint nyert ügyem van, mégis eluralkodik bennem a lelkiismeretfurdalás. A fenébe már. Nem szabad ilyesmivel foglalkoznom. Csakis a célra szabad koncentrálnom, semmi másra! - Köszönöm – mondom, ezt mondjuk teljesen őszintén. Nélküle nem menne ez az egész. És ezért is nem érzem magam emiatt teljesen jól, mert ott cseszem át a fejét, ahol lehet. Pedig nem érdemli meg. - Nem tudom. Ennél tovább nem is nagyon álmodoztam. – Rendőr akartam lenni, de nem az, aki reggeltől estig egy helyen járőrözik. A nyomozó volt az álmom, és most ezt is csinálom, most mégis ott tartok, hogy nem annyira esik jól ezt csinálni. Ha olyan bűnözővel ülnék most szembe, akit a pokolra kívánnék, akkor már röhögnék a markomba, de így, hogy Annie az egyik áldozat, így már nem annyira tetszik a dolog. Azt viszont sosem értettem, hogy miért vonzódnak a nők az egyenruhásokhoz, így rá is kérdezek erre nála. Figyelmesen hallgatom végig a magyarázatot és a szemöldököm egyre feljebb kúszik. - És például egy nyomozó? Neki nincs egyenruhája. Legalábbis sok esetben nincs. Mégis gondolom megvéd mindentől. De ehhez mondjuk nem feltétlen kell szerintem hivatásos szervnek lenni, de érdekes ízlésetek van nektek, nőknek – vonok vállat mosolyogva. Ha rólam kiderül, hogy én is ilyen alá tartozom, akkor biztos nem lesz elragadtatva... Falatozni kezdek és halványan bólogatok közben. Mikor megcsörren a telefonom és Lynette arca villan fel a képernyőn, habár odakapok amint tudok, de már láthatóan késő. Mielőtt megszólalnék már fel is állt és arrább araszol. Mosdóba. Írok egy SMS-t Lynettenek, hogy később visszahívom, majd mikor felpillantok, már csak azt veszem észre, hogy Annie valami pasival táncikál. Két percig nézem, aztán felállok és elindulok feléjük. - Lekérhetem a hölgyet? – nyújtom a kezem és a pasasra nézek, aki aztán kérdés nélkül átadja Anniet. Tudok táncolni, csak nem szeretek. Jobb kezem a csípőjére csúsztatom a ballal pedig az ő kezét fogom meg. - Nem a barátnőm, ne aggódj – vonom közel magamhoz és a füléhez hajolok. Ujjaimmal végig zongorázok a gerince mentén és egy csókot nyomok az állcsontjára. – Féltékenykedsz? – mosolygok bele a nyaka hajlatába, majd alig észrevehetően kifelé terelgetem magunkat a helyről. Kiérve a levegőre megszabadulva végre a táncolás művészetétől, azért az utolsó hallható ütemre még megdöntöm és aztán mosolyogva magamhoz vonom egy csókra.
Sunyi mosoly jelenik meg az arcomon, ahogy rákérdez, hogy ugyan tényleg, valóban beadnám-e a derekam egy diákomnak, ha tanár lennék. Jó pár pillanatig nem válaszolok csak, hogy húzzam kicsit az agyát, ha már ennyire kíváncsi erre, végül nevetve megrázom a fejemet. -Dehogyis. Nem tennék ilyet. Előbb csapnék le valami szexi kollégára, mint egy diákomra.- somolygok fel rá, miközben a mutatóujjamat végig húzom a poharam peremén. Annyira már talán ismer, hogy nem vagyok olyan típus, aki baromi könnyen beadja a derekát akárkinek is. Pedig, vele aztán működik a kémia, mégsem teszem, magam sem értem, miért. -Hát a kocsim elég extra, akárhogy is nézem, ahogy a szalon is.- jegyzem meg úgy mellékesen még mielőtt megfeledkezne a csodás kis Dodge Challangeremről, amivel elvertem egyszer. Az emlék megmosolyogtat, ahogy a gondolat is, hogy akkor ismertem meg. Mintha ezer éve lett volna már. Most pedig itt ülünk egy kajáldában és arról győzköd, mennyire nem okos dolog így élni, holott épp próbál befűzni, hogy bevigyem Őt is a buliba. Ki érti ezt? Nem elég, hogy a saját sorsom miatt kell aggódjak, most még Ő is ott lesz és hiába, hogy nagyfiú és tud vigyázni magára, tudom, hogy aggódni fogok érte. Stone veszélyes, főleg, mióta egyre dilinyósabb. A fejébe vette, hogy nem bízhat senkiben, mert mindenki a vesztét akarja, ezáltal már mi sem bízunk úgy benne. Páran el is tűntek szó nélkül, ami felettébb gyanús. Őszintén szólva kezdem kissé félteni az életemet. Most már Damianét is. -Az igazat megvallva...- hajolok kissé közelebb hozzá kacér pillantással, körmöm hegyével kézfején kezdek köröket rajzolgatni.-Állandóan csak te jársz a fejemben. Nem csak reggel. Este is, mikor magányosan fekszem az ágyamban...- duruzsolom kéjesen, de végül elröhögöm magam, mert már nem bírom megállni. Na nem, mintha nem fordulna elő tényleg, hogy Ő jár a fejemben, de ezt neki nem kell tudnia. Inkább úgy teszek, mint aki csak húzza az agyát poénból, hogy lekerüljön az arcáról az az önelégült vigyor. -Mondanám, hogy szívesen, de már elmondtam a véleményemet. Én is azon vagyok, hogy élve kimásszak ebből, erre te meg belegázolsz nyakig.- csóválom a fejem és tökre nem értem, miért akarja ezt csinálni. Neki sírtam el a bánatomat, tudja jól, hogy veszélyes ez az egész és erre bele akar kerülni a sűrűjébe. Nem normális, az már biztos. Végül a téma sokkal kellemesebb irányt vált az egyenruhás pasik kivesézésével és az is kiderül, hogy tűzoltó akart lenni. Nekem tetszene. -A jelvény is szexi. A múltkori nyomozók egyike nem volt rossz pasi. Ha épp nem tojtam volna össze magam, még ki is kezdtem volna vele.- nevetem el magam, mert valóban, jóképű volt az egyik. Úgy tűnik ki kell egészítenem a megfigyelésemet azzal, hogy nem feltétlenül kell egyenruha egy férfinak ahhoz, hogy szexi legyen. Elég egy jelvény is, meg persze a megfelelő kisugárzás. A kellemes bájcsevelyt azonban félbe szakítja egy telefonhívás, amitől az étvágyam is elmegy. Vagyis a telefonon megjelenő képtől, mivel egy csinos nőcske arca virít rajta. Természetesen fel is húzom magam kellőképpen, mert már megint nagyon úgy tűnik, hogy ezek a flörtölgetések csak azért vannak, hogy szórakozhasson velem és ezen felismerés örömére inkább úgy döntök, hogy lelépek. Legalábbis a mosdó felé veszem az irányt, de a tulaj elkap egy táncra, amiből nincs menekvés, de nem is bánom. A rossz kedvem így elég hamar elillan és, csak akkor tér vissza, mikor Damian lekér a főnöktől, aki van olyan idióta, hogy át is enged. Kelletlenül -na jó, azért annyira nem- egyik kezemet a vállára simítom, másikat pedig a tenyerébe teszem cseppet sem finom mozdulattal, hogy érezze, mennyire nem tetszik, hogy vele kell táncolnom és igyekszem folyamatosan úgy tartani a fejemet, hogy minden mást láthassak, csak Őt ne. Mindez mondjuk mit sem ér, amikor a nyakamba suttog és az államra csókol, hiszen a libabőr, mint várható reakció meg is érkezik azonnal. -Nem aggódok és nem féltékenykedek, csupán utálom, ha hülyítenek és nem szeretnék másodhegedűs lenni.- morgom válaszul, de akármennyire is akarok duzzogni, teljesen ellágyulok attól, ahogy leheletét megérzem a nyakamon. A francba már, hogy ennyire kiszámítható vagyok! Úgy játszadozik velem, ahogy csak akar és ez az, ami valójában teljesen kiborít. Mégis, mikor hátra dönt és megcsókol, már nem is érdekel annyira, ha szórakozik is. Akármi jár is a fejemben, viszonzom a csókot és elégedetten karolom át a nyakát. De csak pár pillanat erejéig, mert aztán észbe kapok és rájövök, hogy ennek megint nem lesz jó vége. -Szóval... akkor mehetünk is, igaz?- köszörülöm meg a torkom, ahogy elhúzódok tőle és mivel eszem ágában sincs az ágyamba vinni vagy kettesben maradni vele, inkább úgy döntök, hogy most azonnal elviszem Stonehoz. Ahogy ismerem, úgyis ébren van, mert inkább nappal szokott lepihenni és, ha felhívom, hogy meg akarom látogatni, örömmel fogad majd.
Elvigyorodom a megjegyzésén. Én komolyan bármit kinézek már ebből a nőből, mea culpa, de nem tudok kiigazodni rajta. És szerintem ő sem tud teljesen magán, mert azt veszem észre rajta, hogy egyszer rám van indulva, legközelebb meg folyamatosan a kibúvókat keresi, hátha menekülni tud előlem. Tudom vagy legalábbis gondolom, hogy nem azért, mert nem jövök be neki, hanem mert szerintem veszélyes terepnek tart. Amellett, hogy abban a hitben van, hogy lefeküdtem a barátnőjével persze. - Na jó, valóban. De aki ilyen jól versenyezik, az talán még a nyereményéből is kitermelné a kocsi árát, na meg a szalonét. – Elismerem, hogy jó a gyorsaságban. Nagyon is. Eléggé fájt az egomnak, amikor első körben lesöpört a pályáról. Újra lecsap és ingerel, ahogy az ujja a kézfejemre vándorol és körözni kezd rajta, felvont szemöldökkel lesek fel rá. - Ó, ugyan, nem kell sokáig magányosnak lenned, ha én járok a fejedben. Tudod, csak egy telefon – kacsintok rá, ahogy veszem a kanyart. - Ha annyira ki akarsz belőle mászni, akkor ajánlj fel magad helyett oda. Végül is, ez sem egy rossz ajánlat. – Ha ez így működne, akkor nyert ügyem lenne. Minden szempontból király lenne a dolog, de ez sajnos nem így működik ezeknél a köcsög nagy bűnözőknél. Nem igazán akarják elengedni a már jól bevált, megbízható embereiket, főleg nem egy „zöldfülűért” cserébe. Felvonom a szemöldököm, mikor arról kezd el beszélni, hogy Clay nem szar pasi. - Ugyan már! A nő hordta a nadrágot, ez neked bejön? – kérdezem. Jó, bevallom, Irinát tényleg nehéz lesöpörni a színről, de azért Clay is lehetne egy kicsivel legalább határozottabb. Azért azt jó hallani, hogy a jelvényt is elég szexinek tartja. Bár kétlem, hogy ha esetleg valaha kiderül, hogy a hazát szolgálom és védem, vagy mi a franc, akkor majd mennyire fogja annak találni?! Mert szerintem legalább két pofont kapnék, de még azt is megkísérlem, hogy kikaparná a szemeimet is. Azt hiszem, nem akarok Annievel szembe találkozni, ha ez véletlenül kiderülne. De nem derülhet ki, mert ha kiderül, tudom, hogy mennyire felspanolná magát rajta és rögtön szólna az egész bandának, hogy óvatosabbnak kell lenniük, sőt, még az is lehet, hogy rám állna az összes és szépen kinyírnának, mielőtt még tovább tejeszthetném az információt a rendőrségen. Bármit kinézek ezekből a barmokból. Mikor Lynette hív, Annie reakcióján egy pillanatig sem lepődök meg, de azért nem veszem jó néven. Nők! Komolyan, mindig, mindent félreértenek. Miután bekaptam az utolsó falatot, már utána is megyek, jobb lesz nem elszalasztani semelyik szempontból. Éppen az imént bólintott rá, hogy bevisz a bandába. Közel vagyok hozzá, nem kellene kockáztatnom. Meg egyébként is meg akarom neki mondani, hogy nem a nőm. Már. Ahogy átveszem a pasastól Annie kezét és magamhoz vonom, nem is tétlenkedem sokáig, hamar lecsapok rá. A figyelmem pedig nem kerüli el, hogy a csókom nyomán libabőrös lesz. Hasonló hatással van rám is a közelsége, a gyomromban kellemes bizsergés lesz úrrá. Olyan, amit már régen éreztem. Volt nőm rengeteg, de Lynette igazán, hogy kell bánni velem, megfogni és megtartani, az ujja köré csavarni és elindítani az érzelmeket. Annie valami hasonlót művel velem, ami egy kicsit bevallom, megrémiszt. - Aggódsz és féltékenykedsz – suttogom egy halvány mosollyal. Nem provokálás céljából, csak ez az igazság. Megcsókolom és örömmel veszem, hogy viszonozza és nem tol el rögtön. Meggyőzhető, ellágyítható és egy kicsit befolyásolható is, ami azt illeti. De ez nem feltétlenül baj, sőt. Mikor elhúzódik és felteszi a kérdést, értetlen arckifejezéssel meredek rá, majd halkan felnevetve megrázom a fejem. Bármit, csak ne kelljen egy percig se azon agyalnia, hogy esetlegesen engedje-e, hogy most azonnal elraboljam és felvigyem a lakásomra és bedöntsem az ágyamba. - Hihetetlen vagy, baszki – tárom szét a karom, de aztán bólintok. Persze, hogy mehetünk! – Menjünk – mondom, majd még gyorsan elindulok a pulthoz, hogy kifizessem a kajánkat és aztán megyek is utána. - Hová is megyünk? Hozzád vagy hozzám? – heccelem kicsit újra, de persze pontosan tudom, hogy mire értette. Csupán szeretem látni az arcán az elképedést, amit minden egyes alkalommal produkál, mikor hajthatatlanul ostromlom és azt, hogy elgondolkodik a válaszon...
Kezdőlap
