Taposom a gázt, miközben, szinte látom magam előtt Hector önelégült vigyorát, amiért egy autónyi hosszal előttem halad. Sziszegve szitkozódok és úgy szorítom a kormányt, hogy az ujjam lassan elfehéredik, de mindez hiába. Attól nem lesz gyorsabb az autó, vagy épp az övé lassabb, így a szentségelés folytatódik, míg nem áthaladunk a hordók között és lezárul a verseny. Legyőzött. A francba is, lenyomott! Előre hallom a beszólásait és tudom, hogy ebből úgyis vérszívás lenne, ehhez pedig nem igazán van most idegzetem, így anélkül, hogy lassítanék, száguldok is tovább az úton. Nem akarom látni a képén virító pofátlan mosolyt és hallgatni a dumáját arról, hogy a múltkori bizony mázli volt, most már biztos, mert még a végén késztetést éreznék arra, hogy tökön rúgjam. Nem bírom, ha veszítek, főleg nem úgy, hogy előtte én nyertem. Mégis, mi a franc történt? Pedig, az autót szervízeltettem, igyekeztem még többet kihozatni belőle, erre mégis megszívtam. Abba is hagyom az egészet, nem fogok én ilyeneken idegeskedni... Hector most még inkább örülhet magának, hiszen elhúztam a csíkot szó nélkül, sértődötten. Még, csak félre se álltam a kocsival vagy valami, mintha épp sietős dolgom akadt volna és ebből tuti nagyon jól tudja, hogy azért tettem, mert legalább olyan rosszul viselem a vereséget, mint ő legutóbb. Szóval, most ki akarom tombolni magam, így a szalon felé veszem az irányt. Úgy bevágom a kocsi ajtaját, mikor leparkolok a szalon mellett, hogy csoda, hogy nem szakad le, majd az ajtóhoz sietek, előhalászom a kulcsomat és a szalonba lépve az emeleten lévő lakás felé veszem az irányt, ahol akkor szoktam meghúzni magam, ha épp úgy hozza a helyzet vagy mondjuk magányra vágyom. -Ezt az égést! Pedig annyira szerettem volna megint lenyomni, de neeeeem... nem jöhet össze kétszer, hogy most azt hallgathassam örökké, hogy elsőre csak mázlim volt! Istenem! A fenébe is!- szitkozódok, miközben ledobom magam a kanapéra és a kispárnát az arcomra szorítom, amitől a monológom folytatása úgy hangzik, mintha arámi nyelven épp démont idéznék, vagy nem is tudom. Végezetül még egy-kettőt bele is öklözök a párnába, majd ledobom magam mellé és nagyot sóhajtok. Nem török-zúzok. Az sose volt szokásom, hiába tudok úgy viselkedni néha, mint egy idegbeteg. Annyi eszem mindig volt, hogy saját magamat ne szívassam meg azzal, hogy darabokra töröm a fél kérót, hogy aztán mindent kicserélhessek drága pénzért. Miután kifújom magam és aránylag lenyugszom, inkább a hifihez sétálok és bekapcsolom. Általában ez is szokott segíteni, ha már teljesen kész vagyok idegileg, szóval nagyon remélem, hogy most is így lesz de, hogy még biztosabb legyen a siker, a hűtőhöz vonulok és kerítek magamnak egy üveg sört. A nyakamat nyomkorászva rugdosom le lábaimról a cipőmet, hogy a kényelmes kis otthoni papucsomba lépjek, majd lesétálok a szalonba a sörömmel karöltve és leülök a sarokban álló kis asztalhoz, ahol a vázlatokat szoktam készíteni. Pár előző rajzom megpillantása után sikeresen megszáll az ihlet, így tekintve, hogy ma az ég világon semmi dolgom nincsen, neki látok rajzolni. A szalon már zárva, Derek már rég haza ment, úgyhogy az édes kis nyugalmamat nem zavarhatja meg semmi. A sarkokba szerelt hangszórókból idelent is nagyon jól hallani a hifiből üvöltő zenét, a söröm hideg, a papír előttem üres, szóval minden adott egy kellemes estéhez. Ez egész addig igaz, míg meg nem hallom a zenén túl az ajtó feletti csengő hangját, ami azt hivatott jelezni, hogy valaki bejött az ajtón. Ekkor döbbenek rá, hogy dühömben még az ajtót se zártam vissza és úgy tűnik, hogy vannak olyan analfabéták, akiknek a "zárva" tábla lófaszt se jelent. -Zárva vagyunk, ahogy a tábla is mutatja!- tolom el magam az asztaltól a székkel együtt, majd dühösen az üzlet előterébe sétálok és földbe is gyökerezik a lábam. Hirtelen köpni-nyelni sem tudok, mert visszatér az iménti düh, valamint a szégyenérzet amiatt, hogy kikaptam. Mi a frászt akar Ő itt? Muszáj volt utánam jönnie, hogy a képembe dörgölje, milyen ügyes volt és mennyire legyőzött??? Mi a francnak hozattam magam haza múltkor? Akkor most fingja nem lett volna, hogy hol keressen. -Mit akarsz itt? Igen. Legyőztél. Ügyes voltál! Mindjárt kapsz egy kekszet is, rendben? Vagy, inkább egy buksi simit szeretnél?- fonom össze karjaimat a mellkasom előtt és szikrázó szemekkel az érkező -egyébként nagyon szexi- vigyorgóra lesek. Ha szemmel ölni lehetne, már minden bizonnyal holtan feküdne az ajtóban és most azon kellene gondolkoznom, hova tüntessem el azt a szexi testet, de így... azon kell agyaljak, hogy nyugtassam le magam, mert tudom jól, ha látja rajtam, hogy dühös vagyok, csak még jobban fogja élvezni a helyzetet.
Őszintén, nem gondoltam, hogy Mira majd tényleg dob egy SMS-t, hogy hol lesz a következő verseny, de talán biztosra veszi, hogy ismét győzelmet arat majd. Persze ha nem keresett volna, akkor idővel én tettem volna meg az első lépést, mert szükségem van erre a nőre, hogy jobban be tudjak épülni. Aggasztóan nő a gyilkosságok száma Brooklynban, nem mellesleg nagyon gyanús, hogy ehhez a bandához kötődnek ezek az esetek, és ezt nem hagyhatom annyiban. Szóval nagyon úgy tűnik, hogy most szorosan bár, de sikerül az élre törnöm és behajtanom a célba Mira előtt, amire diadalittas mosoly ül ki az arcomra. Mondtam én, hogy mázli volt a múltkori. Ügyes-ügyes, de nem eléggé. Lehúzódom a pálya szélére, de Mira olyan kurva gyorsan hajt el mellettem, hogy még pislogni sincs időm. Nahát, nahát. Berágott a leányzó. Nem bírja a veszteséget? Akkor ez is egy hasonlóság közöttünk. Most már sokkal jobban érzem magam, hogy nem vesztesként vagyok elkönyvelve. De azért én ilyen szinten nem húztam fel az orrom, vagy de? Gyorsan visszapattanok a kocsiba, intek az embereknek, a nyereményem fel sem veszem, de ott sem vagyok. Fogalmam sincs, miért megyek utána. Talán, hogy az orra alá dörgölhessem, hogy nyertem. Szem elől vesztem a kanyarnál, de úgy sejtem, a szalonhoz mehet. Ha nem találom ott, akkor mindegy, majd legközelebb beszélünk. Szerencsémre viszont a kocsi ott parkol az épület előtt, én pedig rögtön mögé állok, és már megyek is befelé a szalonba. Az érkezésem az ajtó feletti csengő jelzi. A picsába, pedig jobb szerettem volna meglepni, de ha már hallja, akkor mindegy is, nem osonok tovább. - Hahó, szeretném megnézni az unikornisos tetkókat, lehet? – poénkodom kicsit hangosan bekiabálva, mielőtt még megjelenne, aztán mikor megpillantom, mosolyra húzódik a szám. Ajjaj, megint jól néz ki. Ez nem fair. Miért nem lehet csúnya? Kövér? Vagy mit tudom én. - Na. VIP vendégeknek is? – vonom fel a szemöldököm, miközben a falnak dőlök a karom összefonva magam előtt. Persze nem akarom ráerőszakolni magam, de a múltkor is jól elszórakoztunk és szerintem csak ez a kép él a fejében. Majd mindjárt eltörlöm a rosszabbakat, csak előtte még egy kicsit fényezem magam. - Most mi van, kutyának nézek ki? – röhögök fel, és érdekes tekintettel meredek rá, miközben nem vagyok rest végig mérni. – Azért valljuk be, hogy az a kanyar a végén erős volt – kacsintok rá, aztán beljebb megyek pár lépést, persze, ha nem tessékel ki, ezzel együtt pedig körbe is nézek kicsit. A falon lévő rajzok tényleg elég komolyan, el is ámulok kicsit, és ez valószínű az arcomra is kiül. - Ezeket mind te rajzoltad? – nézek végig rajtuk, majd Mirára pillantok. – Csinos ez a felső – siklik a tekintetem a dekoltázsára, ami azért enged némi belátást, és egyáltalán nem is bánom. Nyilván ő is tudja, mire célzok, de talán nem bánja annyira.
Nem igazán sikerült még lenyugodnom, mert a vereséget általában nehezen emésztem meg, de ennek ellenére a bekiabálásán elvigyorodok és megcsóválom a fejem. Ha nem lenne ennyire lökött, sokkal könnyebb lenne most nagyon nagyon utálnom. De hát, mit csináljak, ha ennyire jópofa? -Nem csillámpónikról volt szó?- lesek rá csodálkozva, majd a VIP hallatán magasba szökik a szemöldököm. Ehhez aztán tényleg pofa kell. Nem elég, hogy lenyomott, utánam jön, és nagyképűsködik itt nekem. -Mégis mitől lennél te VIP vendég? A két szép szemed miatt?- na jó, a szemei tényleg kicseszettül szépek. Igazából ezen a pasin minden izgató és még nem is láttam a teljes összképet, na meg nagy valószínűséggel nem is fogom. Eszem ágában sincs összeszűrni vele a levet. Francba. Kinek akarok hazudni? Naná, hogy többször is megfordult már a fejemben olyasmi, aminek nem kellett volna. -Amilyen szőrös vagy, még akár kutya is lehetnél.- nevetem el magam, mert most már képtelen vagyok fenntartani a rossz hangulat látszatát. Igazából általában ilyen vagyok. Hirtelen felkapom a vizet, aztán gyorsan le is nyugszok, csak arra a pár percre kell békén hagyni. Basszus, még a szakálla is szexi. Mindig is tetszett ez a favágó stílus, vagy minek nevezik manapság, neki pedig kifejezetten jól áll. -Na igen. Úgy tűnik a szerencse most hozzád pártolt...- jegyzem meg savanyúan, direkt a mázlit említve, hiszen szerintem most meg ő volt az, aki csak a mázlinak köszönheti, hogy nyert. Lesz itt még döntő, ahol végre kiderül majd, ki a jobb. Ha nem lenne ennyire nagyképű, már rég tojnék az egészre, de most már muszáj elvennem a jó kedvét. Ahogy körbe pillant követem a tekintetét, mintha attól félnék, hogy túlságosan sok mindent fog majd látni, holott minden azért van itt kirakva, hogy láthassák a munkáimat az erre tévedők. Mégis, most kissé zavarban vagyok és némiképp félve várom a reakcióját, de az elismerő arckifejezése láttán megnyugszok. -Igen, bár nagy részük csak terv vagy épp az unalom szüleménye. Kettő van kábé ezek közül, amit valaki varratott is.- válaszolok készségesen, pedig úgy terveztem, hogy rávágok egy igen-t és kész. Mégis, mesélek pár szót róluk, bár ahogy sejtem annyira nem is érdekli, hiszen rögtön utána már a felsőm miatt kapok egy bókot. -Élvezd a látványt. Sokszor úgyse lesz alkalmad rá.- fordulok a lépcső felé, hogy az albumot, amiben a többi munkám és fotók is vannak lehozhassam és tényleg azzal foglalkozzunk, ami miatt elvileg jött. Aztán legközelebb remélem már, csak akkor látom majd, amikor majd úgy lenyomom a pályán, hogy elmegy a kedve még a vezetéstől is. Utána pedig soha többé ne is lássam... túl nagy kísértés és nekem nagyon nincs szükségem ilyen elterelésre, mikor most jönnek majd az igazán nagy melók. -Ne bámuld a hátsómat, inkább gyere fel.- sóhajtok egyet felfelé menet és magam sem tudom, miért döntök végül úgy, hogy tíz percnél tovább hajlandó leszek elviselni. Talán, mert amúgy is csak itt ücsörögnék én és a magányom. -Kérsz egy sört?- kérdezem, mikor már felértem és, mivel az én üvegem már üres odalent bontok egyet magamnak, ha pedig elfogadja, akkor neki is. -Gyanítom, azért jöttél utánam, hogy az orrom alá dörgöld mennyire ügyes vagy, szóval most kapsz két percet, hogy szívd még kicsit a vérem, közben pont lesz időd átnézni az albumot.- mosolygok rá szemtelenül, ahogy lehuppanok a kanapéra, amin az imént még az idegrohamomat küzdöttem le, végül kortyolok egyet a sörömből le nem véve róla a pillantásomat.
- Ja, bocs, nem vagy expert. Felőlem lehet akár csillámpóni is. Az nem ugyanaz? – elmélkedem, mert komolyan nem tudom már követni és tulajdonképp nem is akarom. Kit érdekelnek az unikornisok vagy a csillámpónik?! Ez csak a fedősztori, de nyilván ő sem hiszi el, hogy azok miatt jöttem vagy egyáltalán valaha érdekelt. - Akár amiatt is lehetnék, nem? – pislogok párat egy szemtelen mosollyal az arcomon. – Ugyan már Mira, lazíts kicsit. Már viccelődni sem lehet? – kérdezem, mert látom rajta, hogy kicsit ideges amiatt, hogy leköröztem az imént. Sérti a büszkeségét, értem én! A múltkor pont ugyanezt éreztem, csak én rövid időn belül elengedtem a dolgot. Látszólag persze, mert magamban, na meg utána még napokig rágtam magam rajta. Ő is meg fog békélni, tudom én, csak pár kedves szó kell neki. - Majd máskor megborotválkozom a kedvedért – simítok végig mosolyogva az arcszélemen. – De nem szúr ám. Ha közelebb jössz, megmutatom – húzódik a szám halvány mosolyra, egy cseppet sem fogva vissza magam. Valahogy Mira társaságában feloldódom hamar, de amilyen szép és csinos és látszólag kedves aranyos, olyan alattomos is, ez egészen biztos. Ez a külső romlott belsőt takar, az tuti. Mármint egy része biztos, hogy az. Mellesleg baromi ismerős is, nem tudom, hol láthattam már, de a legutóbbi találkozás óta ezen agyalok, viszont nagyon nem tudok rájönni a megoldásra. - Ja igen, a szerencse... – mormogom, de persze, hogy ezzel jön, végül is teljesen jogos, én is a múltkor erre fogtam a győzelmét. – Most kvittek vagyunk, így megnyugodhatsz, nem kell felhúzni az orrod – közelítem meg kicsit, miközben a rajzokat is szemügyre veszem a falon. Tényleg szép munkák és az arcomon valószínű látszik is az elismerés. - Melyiket szeretnéd ezek közül leginkább felvarrni valakire? – érdeklődöm. Van egy-kettő, amit még simán magamon is el tudnék képzelni egy kis személyes változtatással. Persze nyilván ha azt a pillangót mondja, amit épp szemlélek, azt nem valószínű, hogy felvarrhatja, de például ha azt a hollót, az már sokkal inkább az ínyemre való. Mellette persze az öltözéke sem kerüli el a figyelmem, vagyis sokkal inkább az, amit az láttatni enged. - Most miért vagy ilyen elzárkózó? – vonom fel a szemöldököm. – Sosem tudhatod, mit hoz a jövő – mosolyodom el ismét, aztán elindulok felé ahogy az emeletre invitál. Tényleg szemrevételezem hátulról is, amikor pedig szóvá teszi, felröhögök. – Épp az imént mondtad, hogy élvezzem a látványt, hát ezt teszem – vonok vállat, mert most nem akarok takarózni semmivel, ha már úgyis lebuktam. - Hát hogyne – fogadom el az italajánlatot. Jól fog esni egy sör egy ilyen hajrá után, amit az imént lehúztunk. - Gyanítom azért száguldottál el, mert sérült az egod – vágok vissza. – Nem azért jöttem, hogy szívjam a véred. – Tulajdonképpen azt sem tudom, minek jöttem. Muszáj kicsit bevágódnom nála, hogy a későbbiekben legyen kitől informálódnom. Mira biztos, hogy sokat tud, csak okosan játszik, jól titkolja, de azt gyanítom, hogy ha sikerül a bizalmába férkőznöm, akkor már félsikerem van. - Na és még mindig nem akarod megmutatni, ami rajtad díszeleg? – érdeklődöm. – Ahogy ígértem, varrhatod a következőt. Most már biztosra mondom, mert ahogy látom, nem fogsz teletetoválni pónikkal vagy lovakkal... vagy Hello Kittykkel – teszem le elismerően az albumot az asztalra, aztán kicsit közelebb ólálkodom hozzá. Valóban kíváncsi vagyok rá, hogy mi lehet az ő testén, bár biztos olyan helyen van, amit nem mutogat csak úgy az ember. - Vagy ha akarod, akkor megkeresem én – simítok végig a mutatóujjammal a csípőjénél, ahol a felsője találkozik a nadrágja anyagával. Hm. Baromi kívánatos nő, nehezen tudom a gatyámban tartani magam a jelenlétében, az a helyzet. Végül is azzal, ha enged, akkor még inkább célegyenesbe kerülök a beépülést illetőleg. Már csak egy kis drogot kellene szereznem, hogy előtte is hivatalosabb legyen a csempészettel kapcsolatos kamumelóm, de ahogy ismerem magam, az is meglesz. Pikk-pakk.
Igaza van. Tényleg lazíthatnék kicsit, de meglehetősen nehezíti a helyzetet, hogy itt van. Még akkor, mikor kiraboltam abban a bárban, megjegyeztem magamnak, hogy igen tetszetős fazon és utólag még kicsit lelkifurkám is volt, hogy épp Őt raboltam ki, mikor simán vihettem volna inkább haza. Vonzó pasi és most, hogy jobban megismerem is, csak még jobban bejön. Francba! -Épp a lazításon voltam, amíg meg nem jelentél...- reagálom kelletlenül a bajszom alatt, de végül sikerül valamennyire elfelejtenem, hogy épp az imént picsáztak el és inkább arra koncentrálok, hogy egy Adonisz van a szalonomban. Mondjuk tőle lehet, hogy nem is kellene annyira rosszul esnie annak a vereségnek, hiszen az a fajta pasi, akitől még ezt is jól viseli az ember lánya. Épp elég volt szegénynek, hogy a múltkor elvertem, most legalább kicsit helyre billenhetett az egoja és a szememben is sokkal szexibb pasi úgy, hogy tudom, le tud nyomni. -Álmodozz csak arról, hogy közelebbről is megnézem. De egyébként ne vágd le, nekem bejön...- nyögöm ki csak úgy mellékesen és utólag remélem is, hogy nem hallotta meg, hiszen ez csak még magabiztosabbá teszi. Bejön. Még szép, hogy bejön, hiszen borzalmasan jó pasi. Minden mozdulata vonzó számomra. Még a kibaszott hangja is, ahogy a nevemet mondja. Pedig utálom a második nevemet, de tőle még az is jól hangzik, anyám.... -Igazad van. Akkor most mindketten győztesek vagyunk, mi?- nevetem el magam és valahogy a hangulatom is kezd kicsivel jobb lenni. Főleg, hogy nem azt hajtja nekem, hogy mekkora ász is ő, hogy lenyomott. Ezt azért díjazom, hogy nem nagyképűsködik itt nekem, bár akkor már rég kivágtam volna, mint macskát... -Neked azt tudnám elképzelni, de ez persze attól is függ, hogy te milyet szeretnél...- mutatok arra, melyen egy horog, egy iránytű és persze némi díszítés is szerepel, de ez ugye csak az én ötletem. Bármi mást el tudnék képzelni azon a -csak elképzelt-, tökéletes testen, szóval nekem édes mindegy, hogy mit varrat magára. Tuti biztos, hogy akármit is kell a bőrébe vésnem, én fogom a leginkább élvezni. -Pedig én úgy gondoltam, hogy a kis versenyünk után, főleg, hogy most legyőztél, már nem nagyon fogom bökni a csőrödet...- vonok vállat vigyorogva, hiszen gyanítom, most is csak azért teper ennyire, mert épp összefutottunk két verseny miatt és az utóbbin sikerült elvernie. Vagy mi másért lenne még itt? Na jó. Van még egy tippem, még pedig az, hogy meg akar fektetni, de, ha rajtam múlik, akkor ma nem nagyon fognak kielégülni az igényei. -Nagyon jól tudom, hogy mit hoz a jövő. Neked semmi jót, hidd el.- kuncogok, ahogy elindulok felfelé a lépcsőn és bár épp az imént határoztam el, hogy nem fog köztünk semmi sem történni, mégis felinvitálom az emeletre. Persze, Annie! Nem elég nagy már így is a kísértés! Miután a két sört magamhoz veszem, odasétálok hozzá, hogy az egyiket neki adjam, de feltűnően közelebb sündörög közben Ő is hozzám. -De az egyezség úgy szólt, hogy azután mutatom meg a tetkóm, ha már felvarrtam rád egyet. Egyéb esetben csak igen nehézkes úton láthatnád azt, ami rajtam van...- mosolyodok el, hiszen az, ami rám van varrva, csak két esetben látható: ha strandra megyek és bikiniben vagyok vagy, ha fehérneműben villogok valaki előtt. Nos, neki egyikre se van sok esélye, még akkor sem, ha szívem szerint most felrángatnám az emeletre és ott neki látnék leszaggatni róla a cuccait, valamint hagynám, hogy ő is leszedje rólam. Nem eszik olyan forrón azt a kását. Egy pillanatra ledermedek, ahogy végig simít finoman a nadrágom és a felsőm közti apró résen, és élvezem, ahogy a libabőr végig fut szinte az egész testemen. Most vagy nagyon rám van kattanva, vagy csak be akarja magának bizonyítani, hogy nem csak le tud nyomni a pályán, de még le is tud fektetni. - Látom, nagyon piszkálja a fantáziádat az a tetoválás.- simulok hozzá jóval közelebb, mint illene, miközben mellkasán végig húzom a mutatóujjamat. Ha csak lenne róla sejtése, hogy Ő mennyire piszkálja az én fantáziámat, már rég az ölébe kapott volna, hogy aztán a kanapén folytassuk a jelenetet, mert tudná, hogy kibaszottul minimális ellenállásba ütközne maximum. Így viszont marad a piszok vonzó közelség, az illata és az a rohadtul szemtelen vigyora, amitől nem érzek semmi más, mint borzalmasan erős késztetést arra, hogy megízleljem a száját. -Van egy rossz hírem...- duruzsolom, miközben olyan közel hajolok ajkaihoz, hogy már csak egy apró mozzanaton múlna, hogy megcsókoljuk egymást. Tekintetem mélyen a csodás kék íriszeibe fúrom, miközben lélegzet visszafojtva várom, hogy megtegye azt az apró lépést felém, de a földszinten megszólal az ajtó feletti csengő, ami egyrészt azt jelenti, hogy jött valaki, másrészt meg azt, hogy olyan hülye vagyok, hogy már megint nem zártam be az ajtót. Na mondjuk most épp hálát is adok emiatt az eszemnek, mert nem feltétlenül lenne jó, ha neki állnánk smárolni kettesben az emeleten. -Azt hiszem, mennem kell.- motyogom halkan, ahogy visszatérek a valóságba, de pillantásomat csak igen nehezen tudom levenni az arcáról. Már-már meg kell erőszakolnom magam, hogy képes legyek elfordulni tőle, de végül sikerül, hiszen egy "Annie?! Itt vagy?" mondat ismét tudatosítja bennem, hogy jött valaki. Jobban mondva, Stone egyik embere jött, Terry, akivel meg is volt beszélve, hogy meglátogat majd, hogy megbeszéljük a részleteket. -Máris jövök!- kiáltom el magam, miközben már a lépcső felé tartok, és anélkül, hogy visszapillantanék Hectorra, lerobogok a földszintre. Terry a szalon közepén ácsorog, arcára széles vigyor kúszik mikor meglát és az emelet felé biccent. -Megzavartam valamit?- kuncog, mire meglököm a vállát és fejet csóválva elröhögöm magam. Gondolom látta odakint Hector autóját, abból gondolja, hogy van valaki az emeleten és persze sok mindent elárulhat a pipacsvörös ábrázatom is. -A saját dolgoddal törődj, vagy inkább beszélj arról, ami miatt jöttél.- fonom össze karjaim magam előtt, vállammal a falnak támaszkodok és izgatottan rápillantok. Tudom, hogy ez a meló nagy ugrás lesz. Nem kis pénz üti majd a markunkat, viszont épp emiatt jóval veszélyesebb is, mint a piti kis lopások. -Szombat estére tervezzük a bulit, mert aznap lesz a megnyitó is, tehát mindenki a vendégekkel foglalkozik majd inkább. Josh megszerezte az egyik beléptető kártyát, szóval szabad a pálya. Tízkor kell találkoznunk a megszokott helyen.- fogja kicsit visszább a hangját, hogy az emeleten lévő vendégem ne hallhassa miről van szó, én pedig komoly ábrázattal figyelek minden szavára. Már most is izgulok, hiszen ilyen nagy melóban még sosem vettem részt. Teljesen új szint számomra és ebbe is csak azért megyek bele, mert Stone számít rám. -Rendben. És a szükséges holmik?- kérdezem kíváncsian, hiszen az a legfontosabb ebben a melóban, hogy minden jól meg legyen szervezve, másképp könnyen a dutyiban kötünk ki mindannyian. Bár, legalább ott is lenne jövőm tetoválóként...
- Valóban? Pedig épp hogy azért kellene ellazulnod, mert megjelentem – tárom szét a karjaimat egy halvány mosollyal az arcomon. Nyilván azt várta, hogy verjem a mellem a győzelemre, és belül nagyon is büszke vagyok magamra, de nem akarok túlzottan belemenni ebbe, hiszen látható, hogy így is meg van sértve, azt meg nem akarom, hogy emiatt ne szóljon hozzám, netalántán kerüljön és kicsússzon a kezeim közül ez a kis fogás. Minden tekintetben. Az látszik, hogy az ínyére való vagyok, a viselkedéséből határozottan leszűrhető, hogy az esete vagyok és hogy ha nem lenne ekkora büszkesége, akkor már hagyta is volna magát megdönteni. Azért azt értékelem, hogy nem teszi szét rögtön a lábát. Valahogy sosem bírtam az olyan nőket, akik túl hamar engednek, hisz úgy elvész a kihívás gondolata. Persze egy éjszakára rendben vannak, akiknél az a célom, hogy csak egy jó szex legyen, akkor oké. Megvolt, aztán szevasz. Mira azonban nem csak hogy jó csaj, de még a segítségemre is lehet, szóval kesztyűs kézzel kell bánnom vele. - Igen? – szalad fel a szemöldököm egy szemtelen vigyorral az arcomon karöltve. – Hát ezt öröm hallani – húzom ki magam és újra végig simítok a borostámon. - Ja, valahogy úgy – kacsintok rá. Tudom, hogy kell kezelni az ilyen nőket, mint ő. Nem szabad túlzottan fényezni magad mellette, főleg akkor, ha ezzel együtt ez ő magabiztosságát degradálom le. Szóval csak óvatosan. - Mért pont ezt? – döntöm oldalra a fejem és szemrevételezem azt a rajzot, amit nekem tudna elképzelni. – Inkább az lesz a legjobb, ha majd tervezel egyet nekem. A személyiségemhez megfelelőt. Ha már úgyis jó emberismerő vagy, ahogy azt állítottad. – Kíváncsi lennék, hogy ha még párszor összefutunk, akkor milyen tetoválást képzelne el nekem. Ez nem rossz itt a falon, de nem az igazi. Nem vagyok egy nagy lehorgonyzós fajta, azt meg aztán végképp nem tudom sokszor, merrefelé van a megfelelő irány. - Ó ugyan, egyáltalán nem bököd a csőröm – pillantok rá. Dehogynem. Nagyon is böki a csőröm, hogy honnan a picsából ilyen ismerős és azért is, mert kurva jól néz ki, na meg azt is ki kell derítenem, milyen ügyletekben mozog a kishölgy. Nyilván ezt nem fogom a tudtára adni. Utána indulok a lépcsőn és a kis megjegyzésére csak megvonom a vállam. Hát, maradjon csak ebben a hitben, ha ezzel arra akart célozni, hogy nem leszek képes ledönteni a lábáról. Áltathatja magát kicsit, de nem sokáig... Belekortyolok a sörbe, ami most jólesően gördül le a torkomon, és megnézem a tetoválásokat, amiket már elkészített. Tehetséges nőszemély, de azt hiszem, egy ilyen munkával nem igazán megy sokra. Sokáig nem lehet húzni tetoválóként, nem kereshet sokat, szóval valamilyen szinten megértem, hogy mellékest keresett és csatlakozott egy bűnbandához, de... találhatott volna egy kicsit tisztességesebbet is. - Néha fel lehet bontani azt az egyezséget egy kis engedménnyel, nem? – keresem a tekintetét, ahogy közelebb merészkedem hozzá. – Nehézkes? – kérdezem, ahogy végig simítok az apró szabad bőrfelületen. Az illata bekúszik az orromba, a tekintetem pedig a kívánatos ajkaira vándorol, ami úgy vonz, mint a mágnes. Arra azonban nem annyira számítok, hogy felveszi a fonalat és ő is játszadozni kezd velem. Az ujjára pillantok, ami épp a mellkasomon szánt végig, az én jobbom pedig határozottan simít a csípőjére. - Éspedig? – fúrom én is az övébe a tekintetem miközben már-már majdnem összeérnek az ajkaink. Nagy a késztetés, hogy most azonnal magamhoz rántsam és döntsem le arra a kanapéra, és már mozdul is a tenyerem a derekához, de aztán lentről egy hang szól fel, amire csak felszalad a szemöldököm. Annie? Na-na... Zsebre dugom a kezeim és követem a tekintetemmel, míg eltűnik a fordulóban, aztán halk léptekkel megyek kicsit közelebb a lefelé vezető lépcsőhöz, hogy jobban halljam a dolgokat. Hátha valami olyanról beszélnek, ami jó kis információforrás számomra. És hamar be is igazolódik, hogy igazam van és valami bevetésre készülnek. Szóval megnyitó. Hm-hm. Ez nem lesz olyan nehéz, hacsak nem lesz szombat este New Yorkban egyszerre tíz megnyitó. Mondjuk az kicsit tág fogalom, hogy tudjam, miről van szó pontosan, de rögtön elő is kapom a mobilomat, hogy belepötyögjem a dátumot, a városnevet és a megnyitó szót a Google-ba. Jó pár találat van. Klubmegnyitó. Kiállításmegnyitó. Üzletmegnyitó. Cégmegnyitó. Minden szar. Uhh, ez így nem lesz egyszerű, de ha még valamit sikerül kihallanom, akkor talán le tudom szűkíteni a kört kicsit és egyszerűbb lesz a dolgom. Már nagyon érdekel, hogy Mira... vagyis Annie –hm, most lebukott, bár valahol sejtettem, hogy nem annyira egyszerű nő, hogy rögtön kiadja majd magát- milyen ügyekben van benne. Mondjuk a klubmegnyitót talán kizárhatjuk. Ott nincs sok keresnivalója egy bűnbandának, hacsak nem az új törzshelyüket nézik ki, de ezt kétlem. Itt valami nagyobb bűntényről lesz szó. Míg hallgatózom, óvatosan az asztalhoz megyek és kinyitom a fiókot, hátha van ott valami, amit titkol és amivel kicsit közelebb kerülök a az egészhez. Az eszközökre adott válasznál újra kinyitom a fülem, mert ez talán segít majd újabbra leszűkíteni a kört a sok megnyitón belül. Közben a kezembe akad valami sötétbarna paróka, meg egy-két drágának tűnő kacat, de aztán mikor hallom, hogy csukódik lent az ajtó, hirtelen becsukom a fiókot és gyorsléptekben az ablakhoz megyek, mint aki éppen csak kifelé szemlélődik és a madarakat nézi. - Minden rendben, Annie? – vonom össze a szemöldököm ahogy megfordulok. – Titokzatos egy nőszemély vagy – jegyzem meg, de magamban jót mosolygok, hogy hasonló lapokkal játszunk, ugyanis ő sem a rendes nevemet tudja. A különbség csak az köztünk, hogy ő hamar lebukott, én pedig még mindig sikeresen tartom az álcát.
Mintha olyan jelenség lenne Ő számomra, aki miatt ellazulhatnék. Hiszen, már attól, hogy látom, késztetést érzek arra, hogy valami eget verő hülyeséget csináljak. Fogalmam sincs, hogy mi a franc jön be rajta, de borzalmasan izgatja a fantáziámat. Pedig, semmi érdekes nincs benne. Szakállas, izmos, szexi, jó humorú, intelligens és még ráadásul tudja is, hogy bármelyik nőt megkaphatja, ha akarja. Végül is? Nem is értem, miért jön be annyira... -Lehet, hogy épp a szakállad miatt nem tudok ellazulni.- nevetem el magam végül, és bár épp most szemétkedtem vele picikét, azért az tényleg igaz volt, hogy bejön. Nem tudom mondjuk, hogy nézhet ki teljesen megborotválkozva, de amolyan igazi, erős, szexi férfi hatását kelti a szakállal. Olyasmi pasit, aki még engem is helyre tudna tenni, ha kell és számomra ez ritka vonzó tud lenni, mert nagyon jól tudom saját magamról, hogy nem vagyok egy egyszerű eset. Az ötletem a tetkóval kapcsolatban jól láthatóan nem tetszik neki. Oké, hogy igazából az nekem tetszett volna, tehát csupán magamnak kedveznék a látvánnyal, de akkor is jó lett volna szerintem. Tény viszont, hogy sokkal érdekesebb feladat, ha nekem kell neki terveznem egy olyan mintát, ami igazán illik hozzá. Igazi kihívás a jutalmam pedig az, hogy szabadon tapizhatom majd kicsit még, ha kesztyűn keresztül is. -Rendben. Akkor majd tervezek neked valamit.- kacsintok rá mosolyogva és, ha már kiderül, hogy állítása szerint nem bököm én annyira a csőrét, csak még szélesebbé válik mosolyom. Nem hát, mi? Pillanatokkal később viszont, már egyáltalán nem ez a legnagyobb gondom. Sokkal inkább az, ahogy vészesen egyre közelebb jön hozzám és kezét finoman a csípőmre simítja. Na mondjuk sokáig nem esek pánikba. Beszállok a játékba, aminek az az eredménye, hogy a hangulat az évődés helyett inkább erotikusra változik, én pedig minden apró idegszálammal azt várom, mikor érnek végre össze ajkaink. De tényleg. Még én is meglepődök rajta, mennyire áhítozok arra a csókra, egészen addig, míg egy figyelmeztető csilingelés és egy ismerős hang vissza nem rángat a valóságba. Oda, ahol én egy kemény, megfontolt nőszemély vagyok, Hector pedig még mindig, csak egy idegen, akiről szinte semmit sem tudok. Mintha az érkező személy egy, az égből leejtett mentőöv lenne, úgy kapok az alkalmon és rohanok le a földszintre. Idő közben persze igyekszem rendezni az ábrázatomat, de Terry azonnal levágja, miféle események mehettek végbe az imént. Honnan tudják ezek az ilyesmit? Mindez mondjuk, már cseppet sem érdekel, mikor szóba kerül a következő balhénk, hiszen számomra az most a legfontosabb. Ha ott balul sül el valami, akár meg is halhat valaki és az még a jobbik eset. A sitt, még mindig szörnyűbb lehet. -Stone mindent a múzeum mögötti bérelhető garázshoz vitet, hogy közel legyen. A furgon is ott lesz és, ha minden jól megy, cirka egy óra alatt kipakokhatjuk, amit a megrendelő kért.- meséli tovább a részleteket, melyet próbálok szóról-szóra megjegyezni, mintha valami komoly összecsapás haditerve lenne. Hiszen, ilyenkor mi katonák vagyunk és, ha pontról pontra betartunk mindent, akkor elvileg az osztag épségben megússza, nem? -Oké. Reméljük, hogy minden simán fog menni.- sóhajtok is egy nagyot, mire Terry vállon vereget nevetve, vigyorát látva pedig én is elmosolyodok, holott az a vállon veregetés kicsit kibillent az egyensúlyomból. -Nyugi. Minden simán fog menni.- nyugtat meg újra, majd az ajtó felé indul, hiszen lényegében más már nincs, amit meg kellene beszélnünk. Terry mindig is az az ember volt, akivel nem nagyon lehet "csacsogni" például. Mindig csak a lényeget mondja és semmi többet és azt hiszem, épp ez az, ami miatt nekem nagyon szimpatikus. -Oké. Akkor majd találkozunk.- kísérem ki, majd ezúttal tényleg bezárom azt a rohadt ajtót és az ablakon lévő rolót is lehúzom. Nem azért mert olyasmit szeretnék csinálni, amiben nem kellene, hogy valaki megzavarjon, hiszen eszem ágában sincs folytatni azt a kis játékot, amit Hektorral elkezdtünk. Nem lenne okos dolog, viszont annak se örülnék, ha valaki csak úgy besétálhatna megint az ajtón. Gondolataimba mélyedve sétálok vissza az emeltre, majd Hectort megpillantva és a szavait hallva egy pillanatra ledermedek. Azon kezdek töprengni, mégis honnan deríthette ki, hogy Annie a másik nevem, de aztán beugrik, hogy Terry kimondta a nevem, mikor felkiabált. Mikor már szóvá teszi, hogy titokzatos nő vagyok, ismét sikerül lazábbra vennem a figurát, így a sörömért nyúlok ahogy felé sétálok és vigyorogva neki támaszkodok csípőmmel a kis pultnak, ami a konyha egy részét imitálja. -Oké. Lebuktam.- nevetem el magam, kezeimet magam elé tartom -egyik a sörös üveget szorongatja-, majd vállat vonok. - A Miranda a második nevem, szóval nem hazudtam...- sétálok kicsit közelebb, de persze nem túl közel, mert nem akarom, hogy megint eluraljanak az érzelmeim, melyeket általában tök jól tudok irányítani. Így is örülök, hogy nem azzal nyitott, hogy "tudom, hogy odáig vagy értem kisanyám, tudom jól". -Mindenkinek vannak titkai, egy nőnek pedig célszerű is, hogy legyenek. Hiszen, nem vonzóbb valaki, ha titokzatos?- vigyorgok rá, de legszívesebben most azonnal szétfejelgetném a falat, mert csak most döbbenek rá, hogy konkrétan flörtölök vele.
Lenyomtam, ezt magamban szépen elkönyvelem, majd esetleg máskor még felemlegetem, amikor már nem lesz ilyen mufurc. Nem akarom eljátszani a lehetőségem, szóval most elég óvatos vagyok. - Jól van, Primadonna – vonok vállat mosolyogva a szakállas megjegyzésre, mielőtt még elámulnék a rengeteg rajzon, ami a falon látható. Szívesen veszem, ha tervez valamit, ha nem tetszik, maximum azt mondom, hogy nem varrhatja fel. Vagy majd módosítunk rajta. Meglátjuk, de azért kíváncsi vagyok, mit alkotna. - Kapsz még pár találkozást, hogy kicsit jobban kiismerhess, aztán hajrá – mosolyodom el. Még csak másodszor sodor össze minket az élet, ha minden igaz, ezalatt még ha jó emberismerő is, akkor is kicsit nehezen lehet megtudni, milyen is vagyok én. Elég összetett karakternek mondanám magam, mellesleg amit eddig látott, az nem is feltétlen a valóságot takarja minden szempontból, szóval elég nehéz dolga lesz majd. És aztán a kémia olyan szinten avatkozik közbe a normális kommunikációba, hogy szinte észre sem veszem, de máris ott termek előtte és húzom az agyát. De ezzel szemben azért ő is baromi dögös, nem lenne egyszerű visszafogni magam, ha egyáltalán akarnám, de hát mivel nem akarom, így nem is kell próbálkozni. Ahogyan látom, ő is egészen jól reagál a közeledésemre, sőt, határozottan játszadozni kezd velem, ami még inkább felhúz. Ha nem szólal meg az a hülye jelző lent, hogy jött valaki, akkor valószínűleg mostanra már felkaptam volna és a kanapéra döntöttem volna, de így nemhogy a pillanat varázsa múlt el, de Mira is itt hagy. Arra azonban nem számítok, hogy jobban fogok neki örülni, hogy megjött ez a bizonyos ember. Stone. Máris feljegyzem a nevet a mobilomba, ahogy az elhangzott részleteket is. És ekkor hangzik el a megnyitóhoz társítható múzeum szó is, amiből már konkrétan leszűrhető, hogy melyik esemény a bűnbanda célpontja. Szuper. Ez az Whitman! Szép fogás. Minden tekintetben. Közben kutakodni is kezdek a fiókban. Fél fülem lent, a szemem pedig fent, de egész jelentéktelen dolgokat találok, mint például egy barna paróka. Hm. Mondjuk azért nem mondom, még azzal is jól nézhet ki. Mielőtt viszont ezt tovább tudnám gondolni, hallom, hogy kattan a zár, én pedig mint valami tök jó gyerek lesem a madarakat az ablakon kívül. Mert így este baromi sok madár repked mondjuk, de ez már mellékes. Ahogy –mint kiderült- Annie felér, rögtön szembesítem a lebukás tényével. Nem is értem, hogy gondolhattam, hogy majd első körben tiszta lapokkal fog játszani, amikor én magam is így keverem a kártyákat?! - Hát elég rendesen le – vágok vissza egy szemtelen mosollyal. – Ez nem azt mutatja, hogy túlzottan elővigyázatos lennél. – És valóban. Egyre több info van a markomban. Az imént sem voltak elég körültekintőek lent, ugyanis ha már épp egy akcióról beszélnek, tehetnék azt egy olyan helyen, ahol nem hallhatja más. Mindegy, természetesen ez nekem csak jó. - Nem is tudom, melyik tetszik jobban – vonok vállat, majd az államhoz emelem a jobbom és elgondolkodva meredek a plafon felé. – Miranda. Mira. Annie. Hm. Annie – ismételgetem, ahogy aztán visszapillantok rá. – Ehhez még hozzá kell szoknom. Most melyiket suttogjam majd éjszaka? – húzom a szám szemtelen vigyorra, ahogy eszembe jut a múltkori, mikor még csak bemutatkoztunk egymásnak. - Várj. Akkor ezt párhuzamba vonva az előző mondatommal, akkor te baromi vonzó vagy – vonom fel a szemöldököm. – Szerinted ez így van? – döntöm oldalra a fejem, ugyanis kíváncsi vagyok, mit gondolhat magáról. Az egyértelmű, hogy én annak tartom, magabiztossága szerintem van, de aztán sosem lehet tudni. A legtöbb nő erre a kérdésre pironkodva elfordulna, de Annieből nem ezt nézem ki, szóval nagyon kíváncsian várom a reakcióját. Közben a karórámra pillantok, mert azt sem tudom, mennyi lehet az idő. Oh, nem is értem, miért ezt vettem ma fel. Ez nem is megy annyira a szettemhez. De ez az egyik legdrágább darabom, amim van. A másik az volt, amit egy szarka ellopott a bárban még pár hónappal ezelőtt. Azóta is felidegesít, ha rá gondolok. Erősen megvezetett és a mai napig nem tudom, pontosan hogy varázsolta le a kezemről azt a szar órát. Hihetetlen, mihez nincs már némely embernek pofája. A pénztárcám nem elég, még a karórám is kell. - Mit tervezel még estére azon kívül, hogy próbálod elhitetni magaddal, hogy leköröztelek? – kérdezem újra nagy vigyorral mielőtt lehúznám a söröm maradékát. Nem bírom ki, hogy ne szúrjam még egyszer oda. Képtelen vagyok nyugodtan ülni a seggemen.
Primadonna? A megszólítás hallatán magasba szökik mindkét szemöldököm, de azt hiszám, a Mr. Csillámpóni után ezt megérdemeltem, bár remélem nem fogunk egymásra idióta beceneveket aggatni, mert az elég fura lenne. -Kapok? Mintha valami kiváltság lenne számomra, hogy a társaságodban lehetek. Nem vagy te egy egész picit elszállva magadtól?- vigyorgok rá, miközben összefonom karjaimat. Naná, hogy tisztában van vele, hogy jól néz ki, de attól még nem kellene azt gondolnia, hogy akkora nagy ajándék részéről, hogy itt van. -Inkább neked kellene örülnöd, hogy szóba álltam veled. Ráadásul miből gondolod, hogy lesz még találkozás? Ha már randira akarsz hívni, stílusosabban is tehetnéd...- vigyorgok rá továbbra is, de tekintetem egészen kihívóan villan rá. Ha az a terve, hogy addig jár a nyakamra, míg az ágyamba nem csábítom, hát jobb, ha felköti a nadrágját. Afféle kihívásként tekintek rá, vagy inkább a helyzetre, mintha valaki megkísértett volna; tesztelem magam meddig tudok ellenállni valaminek, amit amúgy rohadtul akarnék. És tessék. Ha már az ellenállást akarom tesztelgetni, mintha hallotta volna mire gondolok, készségesen rám is startol, nekem pedig rá kell döbbennem, hogy gyengébb vagyok, mint gondoltam. Vagy talán, csak ő van rám ilyen hatással? Az biztos, hogy már a pillantásától felpörög a pulzusom, de hála az égnek megjelenik Terry. Gyorsan átbeszéljük a lényeges dolgokat és, bár nem aggódok amiatt, hogy Hector hallhatta miről van szó, azért kíváncsian méregetem, mikor visszatérek az emeletre. A beszélgetésem Terryvel olyan volt, mintha csak egy egyszerű buliról beszélnénk. Egy avatatlan fül nem rakná össze a képet, de Hector elvileg hasonló körökben mozog. Lehet, hogy sejt valamit? -Mindez csak a móka kedvéért volt. Mivel vagy most előrébb? Tudod a másik nevemet is. Nem volt ez olyan titkos.- tárom szét a karjaimat mosolyogva, holott valóban, nem szerettem volna, hogy az Annie-ről is tudomást szerezzen. Így már könnyen utánam tud kérdezősködni, mondjuk... ha csak elmondta volna, hogy nézek ki, már simán szerezhetett volna infókat rólam. Nem is értem, mit aggódok ezen. Mosolyogva hallgatom, ahogy mindkét nevet többszöe is kimondja, és próbálom titkolni, hogy még bele is borzongok. Mi a franc van velem, most komolyan? Igen, szexi még a hangja is, na de ennyire? Nagyon ki lehetek már éhezve, ez lehet a magyarázat. -Az majd attól függ, miért jutok majd eszedbe éjszaka...- kúszik perverz vigyor ajkaimra, de nem kellene bele mennem ebbe a játékba. Még a gondolatra is, hogy esetleg a fülembe suttogná finom, búgó hangon a nevemet, teljesen beindulok. Meglehetősen élénk képek villanak be, a fantáziám dolgozni kezd, így jobbnak látom, ha pánikszerűen a sörömért nyúlok és jó pár kortyot nyelek belőle. Nem nagyon találkoztam még hozzá hasonló férfival, hiszen máskor tudok magamon uralkodni. Ez az Ő hatása, az már biztos. -Nem tudom. Mondd meg te...- tudom, hogy a tűzzel játszom, de képtelen vagyok visszafogni magam és nem közelebb riszálni magam hozzá. Az az iménti majdnem csók felbátorított, mert éreztem, hogy legalább annyira kívánta, mint én. Addig viszont nem akarok most eljutni, mert nem lenne jó vége és már nem nagyon zavarhat meg minket semmi. -Szerinted vonzó vagyok?- búgom halkan, kacéran és úgy állok meg, hogy az ablak előtti asztal köztünk legyen. Hátha akadályként szolgálhat, még mielőtt valami baromságot csinálnék, amit holnap már megbánnék. -Nem tudom. Nem terveztem semmit, maximum annyit, hogy elfogadom, hogy kikaptam és a dugámba dőlök.- vonok vállat vigyorogva, hiszen már most jóval könnyebb beszélnem erről. Tényleg nagyon felhúztam magam a vereségen, de most már inkább, csak röhögök rajta. Furcsa, hogy Hector okozta a rossz kedvemet, majd ő is javította fel. Talán, épp azért jött, hogy valamicskét megnyugtasson. -Na és neked? Van valami terved estére? Esetleg ünnepelsz kicsit?- mosolygok rá továbbra is, majd az üres üvegemet magamhoz veszem és, ha az övé is az már, oda megyek érte. Ha esetleg azt mondja, hogy nem siet sehova, nincs dolga, akkor szerzek még kettő üveget, más esetben pedig, csak az üreseket teszem el.
Mikor kiforgatja a szavaimat, csak égnek emelem a szemeimet. Komolyan, nők. Erre nem tudok mást mondani, mint ezt. Folyton ezt csinálják, még akkor is, amikor az ég egy adta világon semmi hátsószándék sincs a szavaid mögött. - Szerintem te szeretnéd, hogy randira hívjalak, de tudod mit? Nekem nincs ellenemre a randi, szóval akkor ha benne vagy, majd kitalálok valami nem mindennapi, kicsit sem unalmas programot. Mit szólsz? – nézek rá érdeklődve, mert most ezt komolyan gondolom. Persze van benne némi hátsószándék is, de erről ő nem tud és ami azt illeti, nem is kell, hogy tudjon. Néha jobb a tudatlanság. - Egy olyan randit, ahol ezt majd befejezzük – mormogom, miután megzavarnak minket. Pedig igazán vonz a csaj, nem igazán tudok parancsolni az indulataimnak a közelében, ami egy kicsit azért ijesztő is. Tudnom kéne ellenállni neki, mert hát ki tudja mikor bukok le, aztán akkor lesz nemulass. Nem arról van szó, hogy tartanék tőle vagy a bűnbandától, hiszen azért a rendőrség jobb esetben még mindig erősebb, mint egy ilyen zavaros pötty a rendszerben, csak akkor is jobb óvatosnak lenni. - Ja, hogy a móka kedvéért. Nem tudtam, hogy mókázunk – röhögök fel ezen a kijelentésén, mintha elhinném. Ugyan már, kiscsibe. – Annie… - torpanok meg egy kicsit a neve után, mert még szoknom kell ezt, mert a Mira áll a számra inkább egyelőre. – Mondtam már, hogy nekem nem kell megpróbálni beadni a hülyeséget. Nagyon is tisztában vagyok vele, hogy óvatosságból mondtad a másik nevet és ez rendben is van. – Persze így már egyszerűbb dolgom lesz, ha ezen a néven jobban ismerik, akkor majd alaposabban körbe tudok kérdezni róla itt-ott. Ha sejtené, hogy én ugyanezekkel a szabályokkal játszom, csak éppen a másik oldalon, valószínű, hogy nem nevetgélne itt nekem. Sőt, simán el tudom képzelni, hogy foggal-körömmel nekem esne, ha kiderülne, zsaru vagyok. Őt pont olyan fából faragták, azt hiszem. - Hát, nekem már vannak sejtéseim – nyalom meg az ajkam egy szemtelen vigyorral ötvözve. Már körülbelül tizenhatszor elképzeltem, ahogy leszaggatom róla a ruhákat és ahogy végig simítok a selymes, puha bőrén. Valószínű a pár perce félbehagyott kis afférunk éreztette vele, hogy én is rá vagyok kattanva kicsit nagyon, még ha rajta sokkal jobban látszik is. Érezhetően tombol a kémia kettőnk közt, ami csak arra vár, hogy beteljesedhessen. - Sssz… - szisszenek fel. – Várj csak, ez fogós kérdés – mosolyodom el, majd eszembe jut a Piroska és a Farkas című mese, amit sokat meséltem anno. – Gyere csak közelebb, hogy jobban lássalak – ülök fel a köztünk lévő asztalra féloldalasan, de nem szándékozom azért átvetődni a bútoron. Elismerően oldalra biccentem a fejem és bólogatni kezdek. - Nem rossz, nem rossz – görbül a szám újra mosolyba, aztán az órámra tekintek, hogy megpróbáljam kicsit elterelni a figyelmem. A tudtomra van adva, hogy nem könnyű eset és nem dönthetem meg csak úgy, még ha ezt így nem is mondta ki, de érzem ezt szavak nélkül is. Majd következő alkalommal. Mondjuk ha nem jön a haverja, akkor nagy valószínűséggel már legalább ruha nélkül lennénk mindketten. - Szegény – biggyesztem le az alsóajkam együttérzésem jeléül. – Nincs tervem, jót fogok aludni azt hiszem. Mondjuk lennének ennél jobb ötleteim is, de előtte el kell vinni téged randizni, ha jól sejtem. – Eszem ágában sincs kapcsolatban gondolkodni. Vele meg végképp nem, hiszen éppen azon vagyok, hogy a kis bűnbandáját és ezzel együtt őt is a rács mögé juttassam. Azért kár lenne érte, de nem szabad ilyenkor azt nézni, hogy mennyire vonzó és csinos és minden más, amit el lehet képzelni. Csak éppen annyira izgatja a fantáziám a nő, hogy úgysem nyugszom addig, amíg meg nem kapom. Ilyen vagyok. Addig megyek, amíg az enyém nem lesz. - És amúgy te itt laksz? Vagy van külön lakásod? – puhatolózom miközben újra körbepillantok itt. Elég kicsi lenne, de aztán ki tudja. Végül is, fedél van a feje felett, a kanapé is elég nagy, szóval el lehet azért férni, ha muszáj. Ha viszont van másik lakása, akkor jobb lesz oda is bekukkantani, ahogy a helyzet engedi.
Még, hogy én szeretném, hogy randira hívjon? Nem, nem szeretném, csak, ha már ilyen lazán közli, hogy majd párszor még fogunk találkozni, akkoe azt igen is előbb kérdezze meg úgy, ahogy illik és tekintve, hogy se haverok, se üzlettársak nem vagyunk, maximum randi címszó alatt tudom elképzelni ezeket a találkákat. -Kösz, de így már inkább kihagyom. Főleg, hogy úgy állítod be, mintha kiköveteltem volna magamnak, holott te akarsz még több találkát, hogy "megismerj". Felénk ezt randinak hívják, de mindegy...- felelem kissé sértve, mert nem igazán jön bec hogy úgy viselkedik, mintha én cuppantam volna rá, holott ő jött most is utánam. Ki kérte? Én biztos nem. Valamit akar tőlem és egyre inkább érdekel, hogy mi lehet az. Nem a megfektetésen lehet itt a hangsúly, hiszen annyira meg nem nyomul. Ez a majdnem csók is, csak véletlenül alakult ki és hála az égnek, hogy megzavartak. Mégis, mit művelek én itt? Terry sikeresen lebuktat, amit majd meg is köszönök neki, ha lesz alkalmam, de ahelyett, hogy idegeskednék, próbálok inkább tök lazának tűnik. Nem akartam ezt a nevet az ő szájából hallani, még akkor sem, ha egyébként borzalmasan jól hangzik. Nem bízom benne, mert nem is szabad, hiszen nem csak rólam van ilyenkor szó, hanem az egész bandáról. Bizonyítania kell ahhoz, hogy elnyerje a bizalmamat. -Még szép, hogy óvatos vagyok. Mégis, miért kellene máris megbíznom benned? Lehet, hogy te sem az igazi nevedet mondtad, hiszen nem sok Hector szaladgál az utcán...- pillantok rá komoly arccal, hiszen alig ismerjük még egymást. Sőt. Szinte semmit sem tudok róla és csak most döbbenek rá, hogy ezzel szemben ő már egész sok mindent megtudott. Tudja, hogy hol a szalonom, tudja, hogy valószínűleg nem ebből telik a kocsimra vagy bármi másra és most már a nevemre is fény derült. A francba már! -Hát akkor élvezd csak ki az édes álmaidat, mert nem fog valóra válni. Már így is jóval több történt, mint kellett volna...- sóhajtok egyet idegesen, hiszen most jövök csak rá, mennyire nem vagyok elővigyázatos. Pedig, máskor könnyen megoldom az ilyesmit, simán lekoppintok mindenkit, de Őt nem tudtam. Miért nem? Mintha nem csesztem volna már így is el elég alaposan az egészet, tovább incselkedek vele, de most próbálok inkább játszadozni, mint komolyan nyomulni. Jussak csak eszébe éjjel, mikor az ágyán fekszik, mert bizony nem fog ennél többre jutni, ha rajtam múlik. Megregulázom magam és ellenállok. -Nem rossz? Ha csak nem rossz lennék, nem fantáziálgatnál egyhuzamban arról, hogy ágyba viszel. Vagy tévedek?- biccentem én is kissé oldalra a fejem sunyi vigyorral az arcomon, hiszen hiába játsza itt nekem a macsót, mintha én lennék egyedül beindulva rá, kölcsönös ez a dolog. Nagyon is, csak nem akarja, hogy tudjam, nyert ügyem van vele, ha esetleg olyan terveim lennének, hogy ágyba vitessem magam. -Ja, hogy te most úgy értelmezted az egészet, hogy elég elvinned egy randira, aztán önként és dalolva dobom szét a lábaimat?- kezdek el hangosan nevetni, miközben újabb adag sörért megyek és, ha már ennyire jól elcsacsogunk, viszek neki is egyet. Nem, mintha okos ötlet lenne, hogy marasztaljam, de most már kellőképp kitisztult a fejem ahhoz, hogy vissza tudjam fogni magam. Jobban leköti gondolataimat az a pár nap múlva esedékes balhé. - Ez inkább pihenőnek lett kialakítva, hogy, ha sokáig elhúzódna egy-egy meló és mondjuk nem lenne már kedvem haza menni, de van egy albérletem is, lakótárssal meg mindennel. - pillantok körbe és megpróbálom idegen szemmel felmérni a terepet, mintha először látnám a helyet, hogy rájöjjek miféle benyomást kelthet. Tény, hogy cseppet sem otthonos, hiszen lerí róla, hogy mindennapi ittlétre nem alkalmas, de arra, hogy néha-néha itt húzzam meg magam teljesen jó. A kanapé kihúzható és még kényelmes is. Hűtő, rádió tévé van, valamint egy picike fürdőszoba is ki van alakítva tusolóval, szóval ezen felül más nem is nagyon kell. -Miért? Te milyen lakásban laksz?- kérdezek vissza kissé sértett ábrázattal, miközben a kanapé karfájára ülök, megfelelő távolságra tőle. Ha abból indulok ki, hogy pasi, megjelenik lelki szemeim előtt egy pizzás dobozos, kínai kajás, szennyes ruhákkal teledobált aprócska lakás de, ha Hectorra pillantok és figyelembe veszem, hogy szeret olvasni... inkább rendszerető típusnak tippelném. Általában legalábbis, aki már olvas, az valamivel kultúráltabb, igényesebb.
Lehet, hogy egy cseppet túllőttem a célon a magabiztosságommal és nem is annyira vagyok előnyben, mint ahogy gondolom. Az biztos, hogy rám van kattanva, ahogy én is rá, ezt a hülye is látja, így most két lehetőség van. Az egyik, hogy azt játssza, elérhetetlen, a másik pedig, hogy megijedt egy kicsit. Mindkettő lehetőség fennállhat. - Most akkor éppen visszautasítottad a randira invitálásom? – emelem meg az egyik szemöldököm ahogy a szám sarka is megrándul. – Hát jól van – nyugtázom. Majd máskor. Akkor már úgysem fog tudni nemet mondani. Nem is tudom, hogy egyáltalán meglep-e, hogy nem az igazi nevét mondta el. Valahogy sejtettem, hogy nem lesz egyszerű a csaj, de hogy épp pont ugyanazzal a taktikával nyisson, amivel én, ez elég bizarr. - Mi? Hát bocs, hogy anyámék ilyen fasz nevet találtak ki – tárom szét a karom. A második nevem ez, valóban, istennek hála, hogy nem ezt az egyet adták, mert nagy valószínűséggel már rég megváltoztattam volna. Nem szeretem, de most elviselem annak kedvéért, hogy ne bukjak le, na meg persze amúgy is így ismernek a versenyeken is. Szintén azért, hogy ne bukjak le. Persze, hogy fantáziálgatok róla. Ez nyilvánvaló. De ahogy ő sem, én sem terítem ki a kártyáimat rögtön. Így is nyilvánvaló mindkettőnk számára, hogy rá vagyunk kattanva a másikra. - Ez nem volt titok – mosolyodom el. – Dehát fantáziálgatni azért lehet, nem? – kérdezem ártatlanul. Teljesen felesleges ezt takargatni, úgyis érzi. Kinőttünk már a gimis játszmákból pár éve azt hiszem... Apropó. Vajon hány éves lehet? Fiatalabb nálam, az száz százalék, talán úgy huszonhat körülre tudnám belőni. Uh, hát az tíz év. Nem fogok rákérdezni, mert még ezzel is problémája akadna, így elkönyvelem csak magamban, hogy mennyivel fiatalabb lehet, mint én, és már most milyen furfangos a kicsike. - Hát biztos, hogy nem önként és dalolva. Nem vagy egyszerű eset, ezt látom – vonok vállat ahogy elveszem tőle a sört. Nem akartam már inni, haza kellene mennem, kurva sok a dolgom is, de valahogy jól elvagyok a társaságában, így nem igazán toporgok az ajtóban, hogy hadd menjek már. – De félreértés ne essék, nem vagyok egy bunkó paraszt, szóval nem feltétlen ez a célom. Viccelődöm csak, tudod. – Tényleg kicsit provokálásnak szántam az előbbit, de semmiképpen sem megbántani akartam azzal, hogy azt mondjam, ilyen könnyen enged bárkinek. Csak ő is érzi a kémiát nyilván, miért ne szerezhetnénk magunknak egy kis időt, ami alatt ellazulhatunk mindketten. Még azt is elfelejteném addig, hogy egyébként az ellenség csapatát erősíti, amit ő persze valószínűleg nem tud. Nyilván arról már tudnék, ha tudomást szerzett volna arról, hogy zsaru vagyok. Az nem vetne túl jó fényt rám, ha kiderülne. Még nagyon az elején vagyok a dolgoknak ahhoz, hogy lebukjak, szóval jobb lesz, ha különösképp figyelek a részletekre. - Lakótárssal? Hát én tuti több időt húznék itt ki, ha lakótársról lenne szó. – Nekem nem volt, ugyanis csak Lynettel laktam együtt, de az egészen más volt, mint egy lakótárs. – Jó azért, ha van az embernek egy magánszférája, ahová el tud vonulni – helyeslek, de megingatom a fejem, ahogy kicsit sértetten ücsörög ott és visszakérdez. Nem azért kérdeztem, mert szar lenne, egy fikarcnyi rosszindulat sem volt bennem, de úgy nézem, hogy egy kicsit ma amúgy is ilyen hangulatban van és mindenben meglátja a rosszat. - Én? – húzom el a számat. – Semmi extra. Legénylakás. – Itt-ott pár közös képpel a gyerekemmel, na meg a németjuhászom is elég nagy teret el tud foglalni, ha úgy van. – Nem nagy, de igazából nem is sokat vagyok otthon, jövök-megyek. Pont elég – vonok vállat. Nem is nagyon szeretek otthon lenni. Ha nem dolgozom, akkor is általában találok valami elfoglaltságot. Otthon túl sokat gondolkodom, ami nem jó. Lehúzom a sört, aztán mivel amúgy is úgy érzem, hogy mára elég volt minden, nem akarom Annienél sem kihúzni a gyufát, mivel most külön ki van élezve minden viccelődésemre is, jobbnak látom, ha megyek. - Megyek, ha nem haragszol – mondom végül ahogy leteszem az asztalra az üveget. – Akkor megtervezed azt a tetoválást? – nézek rá kíváncsian az ajtóból visszafordulva, majd még mielőtt elindulnék rákacsintok és már ott sem vagyok. Nem szabad túllőni a célon, na meg már a gatyámban sem tudtam tartani magam rendesen, Annie meg amellett, hogy vonzó, most még harcias is, szóval már pont elég volt ennyi. Ki kell amúgy is derítenem ezt a szombati balhét pontosan, hogy rajtuk tudjanak ütni. Nagy fogás lesz, ha sikerül.
Kezdőlap
