Ilyennek látják a külsőmet
ha éppen tanulok:
Kifinomultnak, kimértek. Már-már szinte tökéletesnek az egész koncepcióval, az ízlésnek megfelelt ruhaválasztással, a szolid smink technikával és nem kihívó vanília és fahéj parfüm esszenciámmal. Szorgos diákként, egy rakoncátlan hajtincs sem jöhet szóba. Ahogy a gyűrődés sem az egy napot megelőzően kivasalt ruhadarabon. Igen, minden bizonnyal a osztálytársaim, barátaim többsége ezt az idealista képet látja. Amit nem szégyellnek még azzal a gesztussal is megspékelni, hogy simán beülhetnék az általánosok padsorába. Mondván, hogy az arcról - ami már túl van az általánoson, - mindez nem mutatkozik. A hajbóknak persze vannak hátulütői is. Például hogy nem vesznek komolyan, mikor azt mondom: "héy haver, állj arrébb az ironman jellemezeddel, vagy én leszek Amerika első női kapitánya aki jól elver!" De ez már csak mellékes maszlag, a sok, még kibontakozásra várt zagyvaságom közül.
ha éppen civilben vagyok:
Barátságosnak, mosolygósnak és túlzottan empatikusnak találnak. Az öltözetem is egy lazább stílust vesz fel, olykor megengedve a szebb ruhadarabokat is egy-egy jeles eseményen. A smink szinte láthatatlan az ember szemeinek, ahogy a lehergelő szorgalmam valamint határozott makacsságom is. Mintha két külön személyiség ragadt volna egyetlen "törékenynek látszó" testben. Érhető a gondolatmenet. A hajam most az elvárt iskolai protokoll helyett kivételesen az időjárás kiszámíthatatlanságához próbál igazodni. Legtöbbször sikerrel. Pontosan azt a megjelenést követem, amit a korombeliek magukra festenek. Talán kicsit minimalistábban és naturalistábban a megszokottól. Ilyenkor szoktam gyakorta azt a mondatot megkapni az ismerőseimtől "hogy szinte rád sem lehet ismerni!" Természetesen ez a két ellentétes oldal nem olyan erős, hogy azt lehessen állítani, hogy nem érzem jól magamat a bőrömben. Épp ellenkezőleg, mindkettő megjelenés közel áll a szívemhez. S ha valaki a szimpátia körömbe akar tagságot nyerni, annak ezt a kettősséget úgy kezelnie mintha az élet természetessége lenne.
ha éppen a szüleimmel vagyok:
Szerintem megengedett hogy többes számba vegyem azokat, akik nagy koruk ellenére továbbra is ugyanúgy kezelnek a szülei mint egy tipegő kis lurkót. Ez nálam sincs másként. Itt az öltözködés már nem vált ki semmiféle reakciót. Viszont megannyi figyelmeztetés van arra, ha a körülményekhez igazodó 30 fokban túl lengén öltözök fel, vagy a hideghez képest - és a nem kevés rétegek ellenére - nem vagyok rendesen felöltözve. A smink elfogadott, de jobban tudnak örülni annak ha a hamvas, még gyermeteg pofival jelensz meg a nappaliban. Ők azok akik 100%-an eltudják fogadni az ember "csúf" - helyesbítek nem éppen megfelelt - oldalát is. S ez önfeledt nekem is jól tud esni. Ahogy a rigolyák is, amit öltözködésem után helyre igazítanak rajtam, de még egy hetet megelőzően kivasalnak ha szükség ha nem. A hajam igazításából is engedek, és a szüleim a szerencsés kivételek. Tőlük ha rossz, ha jó reakciót kap az ember, abban biztos lehet, hogy a legnagyobb őszinteséggel teszik mindezt.
ha éppen a barátaimmal "lógok":
Őket a köztudat csak a legjobbaknak nevezi. Nekem is akadnak, evidensen csak egy kezemre jutva. Két ilyen személyiséggel ápolom ezt a kapcsolatot, lassan az általános óta. Ők azok, ha nem is őszintén, de kertelés nélkül megmondják hogy nem jó a ruhaválasztás vagy a smink összepárosítás. Az ő körükben lehet egy kicsit megengednem magamnak az "elevenebb" ruhadarabokat, a kicsit feltűnő kozmetikumot, legyen szó egy beütemezett kávéház látogatásról, vagy egy megtervezett esti feszültségkiengedésről - hétköznapi nevén buliról. Velük élvezem ki igazán a fiatalságom bohém életvitelét, s fog el ismét a nosztalgikus lázadás érzése mint a gimiben. Minden élőlény megérdemli az effajta társaságot. Hogy bepótolja azokat a hiányokat, amik a külső megjelenésen legtöbbször nem mutatkoznak. Ezért annyira jó ha belekeveredek a társaságukba.

---

Ilyennek tartanak
➀ Definiáld! Nyitott:
Akkor alkalmazom, mikor a szilárd erkölcsök és a tartó zárkózottság megjelenik. Erre rászolgál még a hitetlen empátia amit tudok tanúsítani, átérezve szüleim, tanulótársaim, barátaim helyzetét. Ez a szó gyakran összevonható a barátságos szóval is. Az az egy különbség, hogy míg a barátságos közvetlenül kezdeményez addig a nyitottság próbál mindig a finomabb oldalról közelíteni. Ezzel is megnyugtatni az érintett félt hogy nincs szó semmiféle erőszakosságról, ameddig nem gondolja úgy hogy képes ő is megnyílni.
➁ Definiáld! Jószívű:
Mások sorsát hőszeretettel a vállán cipeli. Már-már túlságosan lelkiismeretes mások illetően, olykor ebből a szempontból elfogulttá is tesz embereket. Rosszabb esetben befolyásolhatóvá. Nálam ez inkább a szorgalmamra hat igazán. Noha a gimiben a tanulók már elhagyták az általános elméleteket, de mégmindig vannak hézagok a tudásukban, amit a felsőoktatás tölt ki számukra. S mi vagyunk a befogadó alanyok erre.
➂ Definiáld! Biztató:
Szüleim szerint én mindig is bírtam hatni az emberi elmére. Már nem olyan manipulatív jelentés környezetben. A biztatás is inkább egy jóérzésű löket, mintsem erőszakosság az embertársaim felé. Ugyan, ez a személyiségtől függ. Ugyanis ha valaki nem befogadó, és nem meggyőzhető annál nem alkalmazom ezt a jellemvonást. Noha távol áll tőlem az általánosítás, de ha mondanom kéne egy célközönséget ahol ezt a formát a legtöbbet alkalmazom, azok a kevés önbecsüléssel rendelkező emberek.
➃ Definiáld! Független:
Aki képes önállóan jeleskedni minden területen, legyen az gondolkodás, döntéshozatal, vagy egyszerű szükséglet ellátás. Én ezt kiskorom óta alkalmazom. A szülei nagy csodájára jártak. Egy szülői-váláson túl vagyok, lelkileg is sikerült visszahoznom a válás előtti korszakom. De szerintem, azzal tudom a legjobban "kimeríteni" ezt a szót, hogy 14 éves korom óta egyedüli háztartásban élek. Hivatalosan néven kollégiumban. Persze, egy nagyszájú sárga szénaboglyára emlékeztető lakótárssal, aki Miriam Cho névre hallgat. De jobb szereti ha ádáz bestiának hívják.
➄ Definiáld! Szerény:
Az én esetemben ez a tisztelet megadásának egy jele. A magabiztosság mint ismérv belőlem sem hiányzik. Leggyakrabban az iskolában alkalmazom, tanárjaimmal javarészt. Szerencsére ez a jellem tökéletesen megdönti azt a hipotézist, amit a tanárokról festettek az emberek. "A lenéző oktató, aki felsőbb tudásával lenézi a még tapasztalatlan tanulókat." Nekem még sosem volt ilyenben részem, s ha tehetem a jövőben sem szeretném ezt a feltevést beigazolni.
➅ Definiáld! Könnyen igent mond:
A helyzet függvényében! Speciális esetekben, egy kávé meghívásra, vagy egy beadandó elnapolására. Minden olyan jellegű helyzetre, ami nem veszélyeztet engem valamint mások testi és szellemi épségét. Habár tőlem sokkal többet lehet hallani a nemet mintsem az igent. Míg a normál hétköznapi életben, ez pont fordítva van jelen.
➆ Definiáld! Határozott:
Ha a szituáció úgy hozza, minden adandó alkalommal. Legyen szó tanulásról, hivatali papírok lekérdezéséről a hálón, mások életének rendberakásáról...szinte bármilyen helyzetben amit ember eltud képzelni. Természetesen amit nem lehet, azt nem kell erőltetni.
➇ Definiáld! Fantáziadús:
Nos, akinek van egy saját elképzelt birodalma, amiben a maga által elképzelt lények élnek is gyarapodnak. Vélhetően ezért más a tanulási technikám mint más korombélihez képest. Az órákon szinte rendszerint belemerülök a fiktív képeimbe, amit gyakorlatban a vetítőgép lencséje ragad meg a vásznon. Nem hiába tettem le a voksot a képzőművészet-elmélet szak mellett. Ami tele van képzelgéssel, találgatással, szimbolikus eszmei értékkel. Az hogy a művész miként ragadja meg a pillanatot. S ezt a fantáziát, amennyire tőlem telik szeretném minél többet gyarapítani.
Egyéb megjegyzés ide:
A felsoroltak mellett, még megannyi ismérv van ami nem itt, de gyakorlatban láthatóan megmutatkozik. Csak előre szólok, hogy ne érjen váratlanul senkit.

G l ü k ö z a m i n
C o f f e i n
N o  K a r o t i n !

Ez az a három rövid szó tökéletesen illusztrálja milyen az én életem. De legyünk türelmesek, és vegyük szépen sorjába, töviről-hegyire.

Glüközamin: Mikor is lépett az életembe? Azt hiszem, akkor mikor még Kanada földjén tapostam a nem létező jövőmet? Ez így frusztrálóan hangzik. Szóval, amikor kicsinek számítottam, így a szüleim uralma alá voltam besorolva. A kanadaiként hamar megtanultam viccelni az élet apró hülyeségein. Az amerikai focin, mások hülyeségein. Persze ott az örök juharfalevél, ami a nem létező bátor szívünket jelképezi. Ez is vitt rá többek között a folytonos cukorbevitelre, szinte minden mennyiségben. Bár még kicsinek, 12 évesnek számítottam, a szüleim akkor már váló félben voltak. Újabb ok elvegyülni a rossz társaságommal, ami akkor szinte elkerülhetetlen életforma volt az iskolások számára. Akik elvittek az első cukrászdába, és megettek velem egy orosz-krémet. Sokáig nem tudtam folytatni, az „elmegyünk a játszótérre” megtévesztő hadműveletemet. A szüleim hamar rájöttek, kapcsolataik hálózatán keresztül Torontóban. S ez - mármint a cukor függőségem - még egy adandó ok volt arra, hogy elköltözünk. Manhattanbe. Természetesem az én imádatom az évek múlásával exponenciális arányban növekedett. Tehettek ez ellen bármit is? Mert tényleg úgy van, ha megízleled utána képtelen leszel lemondani róla. Igaz, átestem egy-pár kezelésen az idő múlásával...de az is éppcsak arra volt elegendő, hogy ne legyek cukorbeteg.

Coffein: Világ életemben nagy kávés voltam. Korai szakaszomban még csak tejjel indítottam. Általánosban már hozzá szoktam a teljes-kávéhoz. Gimnazistaként már igazi kávésnak számítok. Mostanra igazi függővé váltam. Olyan függővé, a képtelen úgy fel kellni az ágyából, hogy ne lódíts a kezét valamelyik éjjeli szekrényére, ahol egy 3 napos kávé bögre pihen. Talán ha örökölni lehetne, ezt a függőséget anyámtól örököltem. Ő is előszeretettel és nagy választékban issza ezt a fekete italt. Néha még, közös depressziónkban két kávés bögrével ünnepeljük meg hogy „az élet igazságtalan!” A konkurenciától sosem kellett tartom. Hisz egykének születtem. Sosem kellett attól félnem, hogy reggelre elfogy a kávé a konyhaszekrényben. Anyám mindig azon volt – kárpótolva a 12 órás műszakjait – hogy friss kávét vegyen. Amit én minden reggel készségesen elkészítek és elraktározok a táskám mélyére. S mikor a pillanat hozza, belekortyolok tanítás előtt, után és alatt.

No karotin: Nos ez nem pontosan azt jelenti, amit jelentetni akartam. Egyáltalán van ilyen, hogy jelentetni? Egyszóval...ne azt értsük ezen, hogy nem fogyasztok semmilyen zöldséget! Sőt, kifejezetten szeretem őket, az összes gyümölcs barátaival együtt véve. Nem...itt valójában arról van szó, hogy semmilyen formában, semmilyen kitűnő küllemmel nem vagyok hajlandó szerelembe bocsátkozni senkivel. Köszönd ezt annak, aki egyszer összetörte a szívem. Róla nem is akarok írni! Ha lehet kerüljük az ilyen jelegű eszme-cseréket is. Hisz annak nincs sok értelme, ha te regélsz róla miközben én hányinger érzéssel öklendezek a levegőbe. Persze nem kell rögtön anti-szerelmesnek elkönyvelni, s beskatulyázni hogy „úúúú...ez egy aszexuális!” Mert nem ezt mondtam. Nekem a nyájas érzéstől, a hosszan tartó snapchat beszélgetéstől van hányingerem. Meghogy kirakjuk egymás falára, hogy „nézd, elkeltem!”
Ettől függetlenül lehet nekem hencegni, hogy micsoda szerencséd van, hogy megütötted az isten lábát és megtaláltad a hercegedet a fehér kabrióban. Csak számíts arra, hogy nem fogok végtelen kedvvel kiugrani a bőrömből az öröm hír hallatán. Jó, tudom, már te is a számba rágod?...hogy lépjek túl rajta. De ha nem megy minek minek erőltessem, igaz?

Jelenpillanat ez a három "földi" elem tart életben.
Ha bármelyiket is megvonják, akkor előrejelezhetetlen katasztrófa várható tőlem.

Xoxo Am