Nincs még egy olyan ember, aki annyira bízna benne, hogy minden rendeződik magától, anélkül is, hogy ő maga akár a kisujját mozdítaná, mint Cole. Közrejátszhat, hogy szinte sosem üti az orrát más dolgába, sőt, észre se veszi a körülötte kibontakozó esetleges drámát, néha még akkor se, ha a részesévé válik. Nem bírja a nyomást, igyekszik kerülni a feszültséggel járó helyzeteket. Inkább magába fojtja, ha valami bántja őt. Legtöbbször csak nevet azon, ami másokat provokálna - feltéve, hogy nem érinti személyesen. Ha mégis konfrontálódik valakivel, azt általában csakis a hozzá közel álló személyek érdekében teszi, a lehető legváratlanabb pillanatban, de a büszkesége védelmében is hamar elszáll az ökle.
Egyébként nem jellemzőek rá az agresszív megnyilvánulások, kimondottan békés természet, a kelleténél inkább több jóindulat szorult bele, míg rosszindulat mondhatni egyáltalán nem. Ha szigorúan nézzük, gyakran kifigurázza a körülötte lévőket, amihez jobb esetben hozzászoknak és fejet hajtanak a tehetsége előtt (mégsem képes bárki ilyen pontosan leutánozni a beszédstílusuktól kezdve a mozgásukig nagyjából mindent), de mindig akad, aki gúnyolódásnak veszi, és hadiállapotot hirdet ellene.
Nem olyasvalaki, akit komolyan kell, vagy lehetne venni. Mintha mindig egy film kellős közepén érezné magát, természetesen a főhős szerepében. Aranyszabály: mindig ő az ártatlan áldozat. Nem sajnáltatja magát, a panaszkodás a nők sajátossága, viszont tudomásul kell venned, hogy ő teljes mértékben hibátlan. Nem egyszerűen csak igyekszik úgy feltüntetni magát, mintha, komolyan elhiszi, hogy így van.
Ebben az ő saját filmjében lehetetlen nem figyelni rá, már azzal magára von minden tekintetet, ahogy belép egy helyiségbe. Nem véletlenül ő a társaság lelke, vagy ha a lelke nem is, de mindenféleképpen a leghangosabbika: az, aki elsőként mondana frappáns pohárköszöntőt az esküvődön, aki elsőként pattan fel táncolni az asztalra, és felőle ez az asztal akár a legértékesebb, legtörékenyebb poharakkal lehet tele, biztos az első dolga lesz, hogy lerúgja őket a helyükről kánkánozás közben. Mert az hatásos lenne. Úgysem lehet rá sokáig haragudni. Ha pedig mégis, ő biztos távolból fogja kivárni, míg eloszlik az iránta táplált haragod, hogy aztán úgy tehessen, mintha semmi sem történt volna.
Inkább lemond egy kapcsolatról, ha ezzel elkerülheti, hogy plusz erőfeszítéseket kelljen tennie. Benne van a küzdőszellem a lacrosse pályán, meg ha hot-dog evő versenyről vagy sörpongról van szó - olyan mértékben képtelen veszíteni, hogy egyetlen társasjátékot sem bír ki csalás nélkül -, de ha komolyra fordulnak a dolgok, ha valami nem csupán játék és kacagás, ő már ott sincs. Nem ér annyit semmi és senki, hogy lehozza őt az életről. Mindig a nő a hisztis, akkor is, ha már harmadszorra kapta rajta, amint mással hempereg az ágyában.
Egyébként nem gyűjt strigulákat és nem használ ki senkit. Nyílt lapokkal játszik, tehát egészen ritka, hogy valaki (az aktuális barátnőjén kívül, persze) nehezteljen rá emiatt. Tud ő teljesen normálisan is viselkedni vonzó nők társaságában, nem megy csak úgy rá senkire, amíg nem teszik meg felé az első lépést. Mondhatnánk úgy is, egyszerűen csak mindig jókor van jó helyen: ha vigaszra szorulsz egy szakítás után, ha a pasid nem értékel eléggé, ha nem érzed elég szexinek magadat, vagy szimplán csak magányos vagy Valentin-nap alkalmából, ő biztos, hogy ott terem melletted.
Sosem törekedett egyediségre, ugyanakkor arra sem, hogy beálljon mások mögé a sorba. A mai sikerorientált világban sosem voltak nagyra törő ambíciói, általában megelégszik a pillanatnyi helyzetével, és ha mégis változásra lenne szüksége, nem hosszas mérlegelés után, hanem egy csapásra dönti el és valósítja is meg az elképzeléseit, figyelmen kívül hagyva a következményeket. Egyszer már kiröppent a szülői házból, például, de miután egyik napról a másikra felmondott az akkori munkahelyén (amiért az előtte való nap még odáig volt, meg vissza), nem tudta fizetni a lakbért, így hát kénytelen volt hazaköltözni.
Ahhoz képest, milyen megbízhatatlannak tűnhet, soha nem késett még el sehonnan. Ha valahova elígérkezik, akkor is ott lesz, ha a tegnap este lehányt ruhájában kell mennie. Mindig van nála egy tipikusan másnapossághoz társított fekete napszemüveg, és legalább hetente háromszor szüksége is van rá.
Képtelen nemet mondani a barátainak. Na jó, többnyire mindenkinek. Főleg, ha a "mindenki" nőnemű. Elég könnyű befolyásolni őt, de amilyen hamar sikerül hatni rá, általában olyan gyorsan el is illan minden hatása. Ezerszer fogadkozott már az anyjának, hogy visszavesz a bulizásból - olyan, akinél kedves szavakkal vagy pár jól megmunkált könnycseppel bármit el lehet érni -, azonban egy ízben sem tartott két hétnél tovább az elhatározása. A másik dolog, amivel könnyen meglehet fogni, az a hasa, de csak óvatosan: csuklani fogsz, ha kétszer annyit kell majd dolgoznia az izmain a túl sok szénhidrátnak köszönhetően.


A bűvös öt perc, avagy a Friedman-elmélet
Meggyőződésem, hogy a bűvös öt perc-elméletet életünk bármely aspektusára rá lehet húzni, ám mivel nincs annyi időnk, hogy ezeket mind sorra vegyük, maradjunk a legstabilabb példánál: a focimeccseknél. Észrevettétek, hogy mindig a meccset megelőző utolsó öt perc, valamint a meccs alatti utolsó öt perc telik a leglassabban? Utóbb nem győzöd kivárni, hogy vajon végleg bebuktad-e a fizud maradék dollárjait is már hónap elején azzal, hogy ismét a kedvenc csapatodra voksoltál. Csak szolidaritásból, mert tudod, hogy a penge játékosokat mind eladták a kínaiaknak, te pedig egy tucatnyi falábú lúzernek csápolsz.*
A meccs előtt öt perccel már minden sínen van. Legalábbis azt hiszed, hogy sínen van, mire ráeszmélsz, hogy a legfontosabb dologról megfeledkeztél: a gondosan behűtött sörről. Persze, bár nem vagy egy géniusz, ha matekról van szó, azt még te is ki tudod számolni, hogy ennek pótlása maximum fél percet venne igénybe, ezért nem sietsz eléggé. És ekkor válik igazán hosszúvá az az öt perc.
- Maradj csak, apádra úgyis ráférne egy kis testmozgás.
Amekkorát nyög a kanapéról feltápászkodva, én visszaszívnám ezt a kijelentést, de anyát nem hatja meg az ilyesmi. Még rá is csap a fenekére biztatásul. Huszonnégy éve ennek vagyok kitéve, ezért a szemem sem rebben a megnyilvánulástól, ami jobban belegondolva kifejezetten rémisztő.
Apámnak, miután felnevelt két fiút, na meg a sportos nővéremet, igazán szíve joga, hogy még álmában is fájlalja az ízületeit. Lehet, hogy pont azért akartam masszőr lenni, mert tudat alatt enyhíteni akartam a terheit, csakhogy még abban az álmában, amiben épp az ízületeit fájlalja, sem menne bele, hogy megmasszírozzam. Bezzeg, ha a kolléganőmet emlegetem!
Ami anyát illeti, le sem tagadhatná, hogy egész nap csak az alkalomra várt, hogy végre lehetősége nyíljon szót váltani velem, négyszemközt. Ez a pillanat pedig most érkezett el. Ugye, mindenki hallja a dobpergést? Arra a Jumanji-féle vészjósló dübörgésre gondolok. Még ki sem hűl a fater által hátrahagyott hely a kanapén, már látom is, hogy felcsillannak a szemei. És még azt mondják, szart sem értek a verbális jelekből. Vagy nonverbális? Mindig összekeverem a kettőt.
- Mostanában elég sokszor fordul meg nálunk ez a bizonyos Cece. - Ja, hogy Cece-ről akar beszélgetni! Legutóbb akkor környékezett meg ilyen óvatosan, mikor megkért rá, hogy legközelebb ne hagyjam szem előtt a letöltött pornófilmeket, főleg, ha azokban ostor és vérfertőzés is szerepel (pedig eskü csak Vikingeket néztem).
Érzem, ahogy kisimulnak a nemlétező ráncaim a megkönnyebbüléstől.
- Csak nem jártok? - szegezi nekem a kérdést. Azt észrevettétek már, hogy a szülők mindig ezzel a furcsa hangsúllyal mondják ki a járás, a barátnő, meg a drogozni szavakat? (Biztos van több is.) Az utolsót még valahol értem is, de hogy járni valakivel egyformán legyen bűnös dolog, mint a drogozás, az kicsit nonszensz.
Úgy szuggerálom a tévét, mintha ezzel beletekerhetnék a reklámokba, hogy máris kezdetét vegye a meccs, és élhessek a passzolás lehetőségével.
- Ööööööööö... - Ha elég ideig csinálom ezt, apa talán felbukkan, mielőtt kínossá válna a helyzet.
Apa?
Mi tart eddig?
- Nem t'om - felelem elcsigázottan némi habozást követően, amint egy csapdába ejtett állat rémületével az arcomon pillantok a konyha irányába. - Még nem igazán beszéltünk erről.
- Pedig úgy hallottam, mintha valami hasonlóról témáztatok volna az éjszaka - jegyzi meg csak úgy félvárról, miközben a dohányzó asztalra kihelyezett, nagyadag baconös popcornért nyúl. Egyből megfeledkezem a Cece-s faggatózásáról, mint ahogyan a sokatmondó utalásáról is. Felháborodva csapok a kezére.
- El a kezekkel a popcorntól! Mit fogunk enni a meccs közben, ha már most nekiesel?
- És te mit fogsz enni, ha kiköltözöl végre?
- Csak vicceltem. Van bőven.

*Vagyis te egyedül vagy akkora lúzer, mint ők együttvéve.