Hosszú nap volt ez a mai, nagyon hosszú. Esti műszakban voltam, szóval este 6-tól reggel 6-ig dolgoztam. Nem kellett túl sok esethez kimenni, szóval az este java részét az állomáson töltöttem. Egy kis ideig még beszéltem Janie-val is telefonon, de aztán írtam neki, hogy eset van, aztán mire vissza értünk, már valószínűleg bealudt, mert nem reagált semmire. Ismerve őt még mindig alszik, én nekem pedig szokásom mindig vagy valami vacsorát vagy reggelit vinni neki, mikor vége a műszakomnak, ő pedig tudom, hogy a koliban van.
Egy ideje már benne vagyunk a lakás keresésben, mert ő is utolsó szemeszterét tölti ott. Jó ez a koli, nem is olyan drága, de jó lenne már egy saját hely, ahol még ennyire sem néznének furának, hogy a 24 éves báty a 23 éves húgával lakik még mindig egy kollégiumi szobában és egyiket sem látni egymáson kívül senkivel. Ha kicsit elköltöznénk innen az egyetem közeléből, az már csak azért is jó lenne, mert legalább nem kéne állandóan azon kattognunk, ki láthat meg minket. Mert akármilyenek is vagyunk, a családunkat szeretjük. És nem akarjuk őket bántani.
Olyan háromnegyed 7 körül fordulok be az épület mögött lévő parkolóba és keresek egy helyet. Szerencsére a kocsim már kész van, és nem kell mindig Janie-tól elkérni az övét. Múlt évben vettem még ezt a járgányt, egy éves és egy hónapos múlt, mikor egy idióta baromállat belém jött. Ha nem figyelek eléggé, akkor komolyabb kár is lett volna a kocsiban. Szerencsére felületi sérüléstől eltekintve belül nem lett baja semminek sem.
Kezemben a reggelivel, hátamon táskával baktatok fel a harmadikig, ahol a szobánk van. Jól tudom, hogy Janie-nak mindegy mit, csak valami édességet hozzak reggelire. Most is így teszek. De nem bízom a véletlenre, ezért inkább mentem még egy három mérföldet, csak hogy az egyik kedvenc helyéről hozhassak el egy egész doboznyi édességet, ami később is jó lehet még, ha nem eszi meg most.
Kinyitom az ajtót óvatosan és beljebb lépek a szobába. Az állomáson gyorsan le tudtam tusolni, mert 10 perccel korábban volt műszakváltás, és azt a kis plusz időt kihasználtam hasznosan. Nem szeretem amúgy sem, ha hosszú időn át egy ruhában rohadok, aztán úgy menjek vissza és feküdjek be az ágyba. Visszavettem a ruhámat amibe elmentem, mert annak semmi baja nem volt, hisz épp csak magamra kaptam mielőtt elindultam.
Cipőmet leveszem, táskámat leteszem oda, a dobozt meg kicsit bentebb sétálva az íróasztalra. Ezt a látványt azóta sem tudtam megunni, hogy először összeakadtunk. Kemény belegondolni, hogy már egy bő 6-7 éve együtt vagyunk, és még mindig senki nem tud rólunk. Egy-két közeli barátunkat kivéve, akiknek elmondtuk, mert örültünk, ha nem kell legalább a társaságukban titkolóznunk. Még mindig emlékszem az első alkalomra, az mennyire fűtött helyzet volt. És hogy aztán a többivel mennyire rátettünk pár lapáttal az előzőkre.
Háttal nekem fekszik az ablak felé fordulva féloldalasan a hasán. Mikor nem vagyok itt, akkor pláne képes elfoglalni az egész ágyat, ez most is látszik. Formás lábai és szépséges háta kilátszik az éppen csak magára húzott takaró alól. Nem bírom ki, hogy ne simítsak rá a hátára, majd a combjaira. Nyomok egy csókot a tarkójára, majd az arcára, miközben felülök az ágyra. – Jó reggelt szépségem – szólalok meg akkor, mikor már határozottan észreveszem, hogy ébredezni kezd.

Sokszor fordult már meg a fejemben, hogy lehet nem ártana elmondani a szüleinknek, mi is van köztünk. Már nem vagyunk gyerekek, hogy titkolózni kelljen előttük. Viszont azt sem tehetjük, hogy odaállítunk kéz a kézben és minden felvezetés nélkül közöljük velük, mi is van. Valahogy fel kell vezetni, különben attól tartok, hogy esetleg valamelyiküknek valami baja lesz a hír következtében. Bár mentős vagyok és ez a dolgom, hogy ellássam az ilyen eseteket, azért elég ramatyul érezném magamat, ha miattunk lenne rosszul akár a nevelőapám, akár édesanyám. Szóval igen, ezt valahogy fel kéne vezetni, de mai napig nem találtam még ki, hogyan is lehetne. És ahogy teltek-múltak az évek, egyre inkább meg is feledkeztem erről. Mindig csak akkor volt gond vele, ha éppen valami családi összejövetel volt és ott nem viselkedhettünk úgy, mint a baráti társaságunkban. Nem folytathatjuk ezt így örökké, előbb-utóbb muszáj lesz elmondani nekik. De szerintem inkább utóbb. Eddig nagyon Janine sem szólalt meg azügyben, hogy szóljunk nekik, szóval addig én sem siettetem.
- Nem, tényleg nincs még 8 óra. Ha tudnád, mennyi az idő, valószínűleg meg is ütnél – nevetek fel, majd nyomok egy apró puszit a feje búbjára. Ahogy elnyújtózik az ágyon és a ölembe temeti a fejét… rendesen szemügyre veszem a történéseket, maradjunk annyiban. Tudom, hogy neki így a legjobb pihenni, főleg nyáron – hát még én mennyire szeretem ezt. – Tegyek érte, hogy megérje? – fáradt vagyok ugyan, de Janine-ra mindig is van időm és energiám. Jó, ez nem teljesen igaz, mert volt már rá sokszor példa hogy egy ténylegesen húzós műszak után leginkább csak befeküdni akartam az ágyba és aludni vagy 12 órát, azonban Janie-ra akkor jött rá a hiány és… nos, maradjunk annyiban, hogy egy ideig még nem tudtam aludni. De utána, mint akit fejbe lőttek, húztam is a lóbőrt.
- Hát nem is tudom… - folytatni viszont nem hagy, mert arcára húzza a kezemet, hogy simogassam. Elmosolyodom, és kérésének eleget is teszek. - Most nem volt túl sok. Akikhez kihívtak, azok is megint ilyen vénasszonyok, akik túlparáznak mindent, közben semmi bajok nincsen. A legkomolyabb eset még így is egy csuklótörés volt pár részeg egyetemista jóvoltából. Amilyen nagydarab volt az a srác, pont annyira nem néztem volna ki belőle, hogy ekkora nyápic. Úgy sírt, mint valami öt éves. Elvileg fel akart mászni valami buszmegállóra vagy táblára, vagy tudja a fene, hogy mire. Amennyire részegek voltak, nem kaptunk rendes választ, mi történt, de azt igen, hogy részegen esett egy jó nagyot. Nem is nagyon foglalkoztatott minket, csak mégis jó tudni, volt-e valami egyéb, amire számítsunk, csak elsőre éppen nem üti ki a szemünket – sóhajtok egyet, majd szabad kezemmel legyintek is egyet. – Hagyjuk is inkább. Alig várom, hogy jöjjenek a fesztiválok, és éjszakai műszakban hasonló szépségeket kelljen elviselnem. De legalább nem fogok unatkozni az állomáson – ez legalább biztos. Szeretem a munkámat és mesélni is szeretem ezeket Janie-nak. Főleg az extrémebb eseteket, amiket én sem hinnék el ha nem a saját szememmel látom.
- Na de mesélj te is. Milyeneket leltél? Majd később úgy is megnézzük őket, csak most még nem zargatlak annál jobban, mint szükséges – mosolygok le rá, válaszát előtte megvárom, majd csak eztán kezdek mozgolódni, hogy a feje az ágyra kerüljön, én pedig felállok. Előtte még azonban adok neki egy jó forró csókot, amitől biztos, hogy kicsit jobban megébred. – Na ez kellett már nekem igazán – majd nyomok még egy puszit az arcára. – Bocsáss meg, csak szomjan halok – nevetek fel halkan, majd a hűtőhöz sétálok ahonnan kiveszek egy jó hideg vizet és belekortyolok.
- Hogy aludtál egyébként? – kérdezem tőle, ahogy visszaülök az ágyra és kezemet hasára teszem rá, egész közel a nőiességéhez , és úgy kezdem el kicsit simogatni. Most még nem egyéb szándékkal, de ez lehet nem soká máshogy lesz. Elég csak ránéznem, már perverz gondolatok járnak a fejemben.

+18

- Imádom, hogy ilyen vagy! Melletted nem lehet unatkozni – mosolyodok el. Aláírom, néha már nekem is fárasztó tud lenni, de ez nem panaszkodás – ó, nagyon nem. Szerintem nem lenne ennyi konfliktus a világban, ha mindenkinek ilyen lenne a szerelme, mint amilyen nekem Janine. Emlékszem, mennyire élveztük azt, hogy szüleink társaságában is próbáltuk egymást kicsit kínozni, várva, mikor pattan el nála a húr. Ő is értett hozzá, de egy idő után én is megtanultam a gyenge pontjait. És ahelyett, hogy ezek az incselkedések az évek múltával elhaltak volna, ugyanúgy megmaradtak. Még néha talán többször is.
- Mártsák nyugodtan, csak ne az enyémbe. Az a te reszortod – pillantok le rá pimaszul vigyorogva. Janie előtt csupán egy barátnőm volt, de mióta elkezdett kialakulni ez a viszony közöttünk, azóta más nőre nem is akartam rátenni a markomat. Számomra Janie a nagybetűs Nő, akinél jobbat nem is kívánhatnék. Ismerjük egymást, mint a rossz pénzt. Bár, ha belegondolok, előtte pont annyi nővel voltam együtt, mint Janie maga… ez nem tudom, hogy elszomorító, vagy izgató.
- Á, ne is mondd. Napközben az, este meg további részeg balesetek. Néha még jó sztori-alapok is kijönnek belőle, mert amilyen hülye helyzetekbe tudnak kerülni az ittas fiatalok és ahogy szét tudják törni magukat, az már komédiába illő – én is voltam fiatal – még mindig az vagyok -, de nagyon nem éltem ezt a féktelen ivászat és minden hülyeséget csináljunk dolgot. Ha be is rúgok rendesen, akkor is marad annyi gátlásom, hogy ne másszak fel egy színháznak a tűzlétráján.
- Ne is mondd. Este én is ránéztem egy-kettőre, és a pofám leszakadt, hogy egyesek mennyit képesek elkérni egy-egy néhány négyzetméteres kis garzonért. De persze vannak jók, amik ugyan kicsit drágábbak az átlagnál, viszont az a kis plusz nem fog falhoz vágni. Kocsit is tudtam venni egy kis gyűjtögetéssel újonnan, szóval… - nem fizet rosszul ez a munka egyébként, és a kollégium mellett tudtam félre is rakni éppen eleget. Meg szerintem Janie-nak is van egy kis félretett pénze, amivel ki tudnánk húzni azt a pluszt, mint amit eleve rá akartunk szánni egy albérletre. De ez attól is függ, hogy ő miket talált. Egyszer csak felbukkan egy olyan, amire mindketten rámondjuk kérdés nélkül, hogy „ez kell”.
- Ismersz már, drágám. Szerinted nem vagyok képes ilyenfajta kárt helyrehozni? – kortyoltam bele vigyorogva a vizembe.
- Mai napig nem értem, miért mentem bele végül abba, hogy vegyünk egy nagy takarót mindkettőnknek. Télen csoda, hogy nem fagytam meg – bár leginkább ezekben az időszakokban akkor fogtam és úgy rácsimpaszkodtam, hogy le se tudott vakarni magáról. Na igen, egy valami nem tetszett ebben a koliban sosem, hogy a fűtés valami borzalom. Éppen-éppen csak tudunk emelni a rendes hőfokon kettőt-hármat, de annál tovább nem bír menni, még ha egész nap is megy, mi meg nem vagyunk itt.
Mosollyal az arcomon figyelem, hova vezeti a kezemet. – Rám bízod, hogy feltaláljam magam? – kérdezek vissza kajánul, majd kicsit kényelmesebb helyzetet veszek fel – mellé fekszem oldalasan, majd megcsókolom őt. Forrón, szenvedélyesen, miközben kezemmel a combja belső részét cirógatom érzékien. Nyakára lehelek újabb csókokat, kulcscsontja környékére, majd kicsit lentebb haladva a mellére is adok pár puszit. Nyelvem hegyével megérintem bimbóját, majd lassan körözni kezdek rajta, amit követően kicsit megszívom azt. Közben kezemmel érzem, hogy lent is hamar gondok kezdenek lenni, ezért ujjaimat óvatosan fentebb vezetem a combján és kicsit benedvesítem saját magával. Csiklójához érintem középső ujjamat és nem sietve el semmit kezdem el mozgatni rajta ráérősen körbe-körbe. – Egyébként hoztam még muffint is. Ha inkább azt kérsz… - vigyorgok rá, ahogy felemelkedek a melleitől. Janie akármennyire is szereti a vad meneteket, tudom, hogy az ilyen lassabb tempót sem veti meg. Bár ha nagyon ki van már, akkor jócskán türelmetlenebb. De most, ha már egyszer kártérítenem kell, akkor úgy teszem, ahogy azt én elterveztem. Megnyugodhat, még így is élvezni fogja.

+18

- Csak egy tipp, de szerintem te győznél – szórakozok jót én is a gondolaton. Most viszont, hogy kimondtam, rá is jövök, hogy amúgy milyen fene erőszakosak is tudnak lenni az öregek. Mikor a táskájukkal elkezdenek csapkodni, meg ordibálni, mint valami eszelős, hát az valami teljesen más érzés. Persze még így is könnyen le lehetne őket rendezni, ha akarnánk, ehhez kétség sem fér. Viszont gondolni kell arra is, hogy egy huszonévesnek és egy hatvanöt évesnek teljesen más az egész testfelépítése. Míg az előbbinél egy arcon ütésre csak legyez az ember, utóbbinál már sokkal komolyabb dolgok is kialakulhatnak. Elveszti az egyensúlyát, elesik, és törnek a csontjai, ami nem egy szép látvány. Azért tudom, mert már láttam.
- Na az biztos – helyeslek én is, nem mintha az előbbi két perc nem a részegekre ment volna el. Az ilyen balesetek még egy dolog, az meg már egy másik, mikor annyira kiütik magukat, hogy el kell vinni őket a detoxikálóba. Voltam már ott én is – nyilván nem páciensként -, és tapasztalatból mondom, hogy ott jócskán rosszabbul járnak, mintha csak enyhén összetörnék magukat. Amik ott történnek abban az épületben nyílt titoknak számítanak mindenki számára, mégsem tesz ellenük senki semmit. Mit is tehetnének? Nagyon bizonyíték sincs rá, hogy ha nem bír magával a részeg állatja, akkor az egyik medvealkat dolgozó lekever neki egyet, aztán másnap kel csak fel kívül-belül fájdalommal. De mivel nem emlékezik, bármit be lehet magyarázni nekik, hogy esetleg útközben csinált valamit.
- Persze, jó lenne. De ne aggódj, édesem, megoldjuk. Eddig is megoldottuk, nem? – pillantok le rá biztatóan. Ha esetleg mégis el akarnánk menni valahova, de meglennénk szorulva pár dollárral, akkor anyáékra is számíthatunk ilyen téren. Habár én inkább kérek kölcsön valami ismerősömtől, mint tőlük. Kellemetlenül érezném magam, hogy úgy adnak ide pénzt, hogy a két testvér elmegy kicsit kikapcsolódni, közben pedig olyanokat csinálunk egymással, hogy azt még egy-két felnőttfilm is megirigyelne.
Amennyi ideje együtt vagyunk, rendesen sikerült kiismernem mit szeret Janine. Igazából mindent, amit vele csinálok, szóval annyira nincs nehéz dolgom – és neki sem velem. Magamban csak jót szórakozok, és közben hatalmas vigyorral veszem tudomásul, amit mond. Imádom, mikor ilyen. Mikor csak idegesítem a felesleges szövegeléseimmel, közben pedig ő jócskán másra vágyik. A türelmét azonban becsülöm, hogy mennyire képes visszatartani magát és nem szétszakítani az összes rajtam lévő ruhát. Már csak azért mondom ezt így, mert fordított helyzetben én nekem is ilyen gondolatok fordulnának meg a fejemben.
Látom, hogy csókra vágyik, amit én meg is adok neki. Finoman harapom be alsó ajkát azt követően és nyomok még egy csókot a nyakára. Nem kell sokat találgatnom, tudom mit akar kihozni abból, hogy tologat.
Lassan lentebb haladok, újra csókokat adva a melleire, a hasára, és aztán szétteszem kicsit a lábait, úgy fészkelem be magam közéjük. Finoman simítok végig a combján, és adok rá pár apró csókot, kicsit nyelvemmel is karistolva a bőrét.
Nőiességéhez érve kicsit megfújom azt, és adok rá egy puszit. Nyelvem hegyét érintem csiklójához, és lassan elkezdem fel-le mozgatni rajta azt. Közben felnézek rá és egyik kezemmel felnyúlok, rátéve azt a mellére. Finoman nyalogatom a csiklóját, majd lentebb a hüvelybemenetét. Kínzó lassúsággal teszem mindezt, kiélvezem minden apró pillanatát. Tudom, hogy ő is milyen aprólékos, mikor fordított helyzetben vagyunk, és hogy ő sem csak az én élvezetemből teszi, hanem a sajátjából is. Ez jelen pillanatban sincs másképpen.
Nyelvemet belevezetem hüvelyébe és ott ízlelgetem meg kicsit, miközben fent az ujjammal a bimbójával játszadozok. Remélem nem várja azt, hogy abba hagyjam és inkább mást akar a nyelvem helyett, mert úgysem fogja most azt megkapni. Biztos, hogy az orgazmusig fogom vezetni, ebben aligha állíthat meg.
Kintebb táncolva nyelvemmel újra csiklójára tapasztom a számat és megszívom azt, miközben hüvelyébe egyik ujjammal belé hatolok és kicsit meghajlítva azt próbál minél élvezetesebben ingerelni. Ahogy mondtam, én is élvezem ezt, nem csak ő. Szeretek úgy játszani rajta, mint valami hangszeren – és ha már valódi hangszerhez nem értek, legalább ennek legyek a mestere.

+18

Amióta megtapasztaltam Janie-val, hogy milyen is, mikor valaki igazán odateszi magát az ágyban, azóta egy percig sem gondolkoztam azon, hogy én rajta kívül mással legyek. Már a kezdetekben is elég gyakorlott volt, hozzám képest legalábbis biztosan. Egy évvel fiatalabb, de ami a lepedőakrobatikát illette, azokban jócskán túlmutatott rajtam. De még így is elég hamar egymásra találtunk és eleinte akármennyire is csak a szex kötött össze minket, illetve a kaland, hogy bármikor ránk nyithatnak a szülők, most már sokkal több van köztünk ennél. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy a szexszel bármi gond lenne, mert egyáltalán nem. Mi több, azóta csak fejlődtünk mind a ketten ezen a téren.
Testbeszédét olvasva kétség sem fért hozzá, hogy nagyon közel van már ahhoz az áhított ponthoz. Örülök neki, hogy nem kezdett el nyúlkálni értem és egy bizonyos testrészemért, helyette türelmesen kiélvezi mindazt a figyelmet, amit ráfordítok.
Bár nem tagadom, időközben a farmerem jócskán kényelmetlenné vált. Ilyen testtől hogy is ne lenne bármilyen épeszű férfinak erekciója? De néha kell az önzetlenség, és mivel rólunk van szó, úgy is viszonzásra kerülnek ezek előbb-utóbb. Nem mintha számon tartanánk, aligha van szükségünk rá.
Nyögései, mint valami kellemes dallam a füleimnek, csak még inkább arra ösztönöznek, hogy folytassam, ráadásul minél hevesebben. Egyre gyorsabban ujjazom és szívogatom-nyalogatom a csiklóját, és eddig mellét fogó kezemet most a combjába mélyesztem. Ha nem tudnám, hogy mi következik, akkor a következő pillanatokban lehet meg is fulladnék ebbe, tekintve Janie hogy odanyomja a fejemet az ágyékához, mikor orgazmusa van. Én nem lassítok, végigkísérem ezen a csodás úton, és csak azután veszem vissza a tempót, miután már teste szinte teljesen elernyed. De még akkor is egy-két nyalintás, egy-két puszi, és csak akkor húzódok el onnan.
Mosolyogva pillantok le rá. Szeretem, mikor ennyire szét van esve tőlem. Mikor ilyen hálás, kielégült tekintettel néz rám. Viszont nekem most kelleni fog vagy egy zsepi, vagy egy papírtörlő, vagy akár csak pár lap wc papír, annyira nedves szinte az egész arcom. Amit legközelebbit megtalálok, azt magamhoz is veszem és a számat-arcomat megtörlöm, illetve a kezemet is. Kisétálok egy pillanat múlva úgy is a fürdőbe, de most még élvezettel figyelem, ahogy próbálja összeszedni magát. Nyomok egy csókot a hasára, majd elnevetem magam halkan. – Egyik élvezetből a másikba, mi? Legyen – felelem neki még mindig kissé kacagva. Kicsit forgolódok, hogy le tudjak szállni az ágyról.
Odasétálok az asztalhoz és magamhoz veszem a dobozt, majd kinyitom azt és odaviszem Janie-nak. Szándékosan éppen csak a még mindig kissé feszülő ágyékom felett tartom meg, amolyan választási lehetőséget, hogy melyiket választja. Bár nem akarok most újabb menetet, nekem elég volt az ő kielégülése is. – A kedvenc helyedről – és mielőtt bármit is választana, lerakom a dobozkát elé/mellé.
- Sikerült kárpótolnom mindazért a galád tettért, amit a reggel folyamán eddig elkövettem? – kérdezem tőle, ahogy elsétálok egy szobával arrébb és a fürdőben gyorsan megmosom az arcomat, meg a kezeimet és pillanatokon belül vissza is térek. Kiveszek én magam is egy édességet és leülök az ágyra mellé. Nyomok egy puszit az arcára, ha épp tele a szája, máskülönben pedig egy forró csókkal koronázom meg az előbbieket.
- Van ma valami gyakorlatod egyébként? Vagy bármi program? - kérdezem tőle, ahogy beleharapok a kicsit túlédes reggelimbe.

Meghiszem azt, hogy legszívesebben minden reggelt így kezdene. Nem is ez az első alkalom az ilyesfajta törődéseknek. Egy ilyen hosszú kapcsolatban nem játszik már az, hogy egy röpke előjáték után, miután már mindketten készen állunk, misszionárius pózban folytassuk az egészet, aztán annyi. Kellenek az újdonságok, már amennyire ez nálunk még lehetséges. Ezért is van az, hogy néha elég extrém helyeken jön ránk. Mint múltkor, mikor a kocsimért indultunk meg, és mivel feldúlt voltam, ezért félrehúzódott, hogy könnyíthessen a problémáimon. Pont ezért is szeretem annyira Janie-t. Ő sem az a szende szűz kislány – nem mintha  valaha is az lett volna -, mint sokan a korában. Ő tisztában van az adottságaival és a képességeivel, ezeket pedig galád módon fel is használja ellenem. Nem mintha bánnám, épp ellenkezőleg.
Mindenesetre az ilyesfajta bánásmódra eddig sem lehetett panasza. Akár mikor együtt aludtunk el, akár mikor így dolgoztam, mint most, képes voltam a reggelt azzal kezdeni – ha korábban keltem fel -, hogy minden gátlás nélkül nyúltam be a lábai közé, hogy a mostanihoz hasonló reggeliben részesíthessem. Tudom milyen isteni érzés ez. Én is imádom, mikor a reggeli első emlékképem az, hogy épp a szájával dolgozik rajtam.
Jól láttam rajta, hogy mire is vágyik, mikor a muffint felkínáltam neki és máskor szívesen rá is bólintottam volna, de most elégnek éreztem azt is, hogy őt ilyenekben részesíthettem. Majd talán később. – Örömmel hallom – mosolygok rá.
Fogalmam sincs, milyen muffint veszek ki, egyet tudok csak, hogy finom. Jó ez a hely, bár kár lenne tagadni, drága is. Viszont egyszer-egyszer nem zavar az ilyesfajta kiadás, Janie-ra meg aztán főleg nem sajnálom. Rá igazából semmit sem. Ha már egyszer titkolózunk a tulajdon családunk előtt, ami szerintem mindkettőnk számára megterhelő valamilyen szintig, valahogy enyhíteni akarom. Tudom, pénzen nem lehet semmit sem megvenni, és nem is erre akartam kilyukadni. Csupán arra, hogy érte bármit képes lennék megtenni.
- Holnap pont nem dolgozom. Holnapután meg este megyek. A lakásnézegetésen kívül kitalálhatnánk valamit időközben. Akár csak egy mozi, de elmehetünk valahova kajálni is. Tudom, nem a legkiforrottabb ötletek, ne vess meg érte. Még mindig kicsit az előbbi hatása alatt vagyok. Hogy is ne lennék, mikor ilyen szép hegyek és dombok tárulnak a két szemem elé? – kérdezem költőien, ahogy látványosan megnézem formás kebleit és feszes combját. Nem bírok betelni ezzel a testtel, ezzel a személyiséggel. Ahogy teltek-múltak az évek, egyre jobban belé habarodtam. Akármennyire sem mondjuk ki túl gyakran azt a bizonyos szót, szeretem azt hinni, hogy ettől függetlenül az érzéseink nem változtak egymás iránt azóta sem.
- És nem is olyan vészes az ára. Hadd nézzem, hol van helyileg… hm… árához képest egész jó környéken van. Ott közel van az állomás is, meg pár nagyobb bolt, ha jól rémlik – de ebben nem vagyok biztos. Ennyire mélyen nem ismerem ezt a helyet, mert csak párszor futólag fordultunk meg ott. Ennek az oka egyszerű, alapvetően nincs valami közel a kollégiumhoz – nem mintha nem lenne mind a kettőnknek saját autója. – Persze, elhiszem. Na de nézzük meg azért a többit is – teszem fel lehetőségként. Nem azért, mert nem tetszik, csak ha már keresgélt, az a legkevesebb hogy végig is nézzük őket. Míg ő kattintgatott, addig egy fél falatot loptam az ő muffinjából is, annak finomabb illata volt, mint az előzőnek amit én nyomtam be.
- A harmadikat kicsit drágának találtam ahhoz képest, hogy az a legkisebb. Bár a legmodernebb is, szóval… - teszem szét a kezeimet. – Maradjon szerintem a legelső, amit mutattál. Az erkélyes. Oda is volt írva azt hiszem, hogy 7-től 7-ig lehet hívni az illetőt és lassan már fél 8 lesz. Ha gondolod, beszélhetek vele akár én is – vetem fel lehetőségként. De azért még hozzáteszem. – Egyébként, Janie. Tényleg az legyen, amelyiket te akarod. Nekem csak egy a lényeg, hogy együtt legyünk. És sokkal jobb lenne, ha nem kellene ennyi emberrel egy szinten lakni, mert néha már ki vagyok tőlük teljesen. Egyedül szeretnék lenni. Veled. És senki mással – fejezem be a mondandómat, mélyen a szemébe nézve és egyik kezét két kezem közé fogva, majd egy puszit nyomva rá. Az azonban a legkevésbé sem érdekelt sosem, hogy néha a kelleténél kicsit hangosabbak voltunk és egyszer még a portás is feljött, hogy maradjunk már csendben. Aztán pont Janie nyitott ajtó kicsit megtépázott hajjal egy szál takaróval fedve éppen-éppen a fontosabb részeket és máris elfelejtette, miért küldték fel őt ide. Gyorsan elhadarta végül, aztán már ment is tovább – valószínűleg a slozira, hogy könnyítsen magán.
- Á, nem, majd pihenek később. Hívjuk fel először, aztán majd annak függvényében pihenek, hogy mikor mehetünk oda. Jó lesz úgy? – teszem fel a kérdést. – Vagy tudod mit? Menj el fürdeni, frissítsd fel kicsit magad, addig én megérdeklődök minden fontos információt. Hm? – pillantok le rá, és nyomok egy puszit a feje búbjára.