A kis kávémat kortyolgatva, az égő cigarettámat figyelem miközben kicsit álmosan megvakarom a tarkómat. Újabb csodálatos munkanap, és újabb ügy amit kaphatunk én meg használhatom az agyam. Kissé unatkozom már a szét választott emberek között vagy a boltokat kiraboló fiatal kiskorúakkal. Persze vannak helyzetek amik újak és jó élesbe használni a tudásom de valljuk be sosem a fizikális tudásom miatt szerettek az akadémián, ahogy ide se azért vettek fel. Mindezek ellenére nagyon szeretek felkelni és jó érzés, hogy azt csinálom amit mindig is akartam. Büszke voltam magamra és úgy éreztem sokat küzdöttem, hogy eljussak erre a helyre. Még ha az anyámon kívül senki nem mondta, hogy ügyes vagy Xavier. Lassan kifújom a füstöt magamból ahogy figyelem, hogy kezdenek a lámpák kialudni az utcákon mert hát mindjárt itt a hűvös reggel. Szeretem a hajnali járőrözést. Még ha Carlos még mérgesebb fejet vág mint máskor. Valahogy néha az ő morcos tekintete sem tudja elvenni a kedvem és kissé izgatottan szoktam beülni a kocsiba mellé. Már azonban tanultam pár dolgot, hogy ne járjak úgy mint találkozásunk legelején. Nem kérdezek sokat még ha nagy nehézségek árán is teszem olykor. Néha egy-egyet elengedek ami tudom, hogy még nem megy át idegesítőbe számára. Egy utolsót szívva a cigiből nyomom el a csikket, majd dobom a kukába aztán iszom meg a maradék kávét és azt is az örök szemét világába száműzöm. Mélyet szívok a csípős, hűvös levegőből majd bemegyek az őrsre és annak a pár álmos velem érkezett váltásnak köszönök akik ugyan úgy kávét szürcsölnek vagy valami mással próbálják felrázni magukat. Az asztalomhoz megyek és a rendezett aktákra teszem a kezem azt a párat amit megírtam mert ha nem én akkor senki. Mert hát szabály és amennyire rá jöttem Carlos sok minden szabályt nem tart értelmesnek vagy nem tetszik neki. Ezt még igazán nem döntöttem el de néha úgy érzem kötelességem ilyen téren figyelmeztetni őt és ilyenkor általában egy újabb morcos pillantást kapok tőle. De ami szabály az szabály. A lényeg, hogy sok papír munkát magamra vállaltam mióta vele dolgozom és néha csak az ő aláírásait is ki kell könyörögni de néha ha sokáig az agyára járok vagy ott hagy vagy végül sikerül a tervem. Most is van egy pár amit majd ismét aláírásával kell fényezni de majd talán a munkánk végeztével addig csak néha finoman felemlegetem. Bár mindig a napjától függ. Azokat utáltam legjobban mikor minden féle módokon lerázott. Egy rész úgy éreztem magam mint egy kolonc, más részt úgy kezelt néha mint egy kisgyereket...Talán idővel megtanulom, miket kell úgy csinálnom, hogy nekem is és neki is megfeleljen. Egyenlőre próbálom kifigyelni a szokásait és mielőtt megjelenne veszek neki kávét úgy ahogy szereti és az asztalára rakom, amíg én leülök és várva rá a sajátomnál az egyik befejezett ügyünk olvasásába kezdek.

★