Este hatkor volt a műszakváltás. Még egyszer ellenőriztem a beosztásom,ha minden rendben van akkor két hétre zsinórba beírtam magam, ebből három alkalom műszakcsere volt. Néha már én magam sem tudnám megmondani, hogy vajon ezeket visszacseréltük, vagy a bajtársak bármelyike lóg nekem egy plussz nappal? Igazából talán lényegtelen is. Amennyire nem szokásom pihenőnapot tartani, annyira lényegtelen a dolog. Időnként már a parancsnok mond nemet, és közli, hogy ideje lenne talán kiengedni a feszültséget, vagy aludnom a minimálisnál többet. A mai napomnál azonban egy piros felkiáltó jel szerepel, a kártyámon meg az, hogy ha felvettem a műszakot, akkor jelentkezzem Samton parancsnoknál. Magamhoz veszek egy bögre kávét, ami errefelé úgy működik mint az ásványvizes palack, ami ki nem rohad az ember kezéből. Koffeinnel üzemelünk, de szükségünk is van rá. A bevetés mindig fárasztó, de a várakozás, az a feszültség, hogy talán a következő pillanatban már indulni kell még inkább meg tudja viselni az embert. Halkan kopogok az ajtón, és az invitálást követően lépek csak be. Feszülten vágom vigyázzba magam az előírás szerint, de a parancsnok csak legyint, hogy hagyjuk a formaságokat. Őszintén szólva elképzelésem sincs, hogy miért hívott, és csak remélni merem, hogy semmi olyasmit nem követtem el, ami szabályzatba ütközik. Én legalábbis ilyenre nem emlékszem. Abban is bízom, hogy nem akar megint kényszerszabadságra küldeni, mint legutóbb, amikor a pszichológiai terhelésem, a megengedett alatti értéket mutatott. Dolgozni akartam, szolgálni, és menteni. Mert ez volt az életem. - Chadwick. Van egy kis gond. Át kellene ugranod egy hétre Manhattanbe a 80-as körzetbe. Hugo Rodrigez, az ottani parancsnok jelezte, hogy az influenza járvány miatt az állományból jó pár ember kiesett, és ez veszélyezteti a körzet ellátását. Az emberei már így is erőn felül teljesítenek. Így minden más körzetből kért segítséget. Ha jól tudom a bronxiak négyet is tudnak küldeni. Én arra gondoltam, hogy te meg Konrad mehetnétek át. Persze a bérezést kompenzáljuk, és egy ajándék szabadnapot kaptok a végén. Mondjuk ha jól sejtem ez nálad nem motivációs tényező. - vigyorgott nagy tömött bajsza alatt én meg nem tudtam megállni, hogy ne bólogassak, és hasonlóan hozzá vigyorogtam mint a tök. - Vállalom. És ha jól sejtem Konrad is. Gondolom a válása miatt esett rá a választás. Eléggé megsínyli, hogy az asszony egyszerűen kirakta a csomagjait. Ő meg nem nagyon találja a helyét, a srácait alig látja. Szóval azt hiszem jól fog jönni neki egy hét Manhattan-ben. Én amúgy vállalom. Mikor kellene kezdeni? - Már most. Ezt a műszakot ott kellene felvenni. Hívok taxit, az majd átvisz és ott keresd meg Rodrigez parancsnokot. Nála kell jelentened, egy hétig ő lesz a felettesed. Vállaltam. Egyértelmű volt, eszembe sem jutott nemet mondani. Tűzoltónak lenni nem helyhez kötött szakma. Oda megyünk ahol szükség van ránk, noha a beosztási helyünk az állandó állomásunk, és mert itt van az állandó csapat, akikkel együtt dolgozunk. Viccesen úgy szoktunk fogalmazni, hogy mi vagyunk a hős spártaiak, akik a pajzsukkal nem csak magukat, hanem mindig egy társukat is védik. Nekem pedig most Manhattan-ben kell szolgálatot teljesítenem, hát ott fogok. A tűz mindenhol tűz, az élet mindenhol egyformán fontos a számunkra, ahogy az is, hogy igyekezzünk minél inkább mérsékelni a lelki fájdalom túl az anyagi veszteségeket. Este nyolckor vettem fel a szolgálatot az új állomáshelyemen. Elég hamar beilleszkedtem a társaságba, ahol a pihenőben éppen egy új balekot kerestek a pókerasztalhoz. Nem mondom, hogy én vagyok a legjobb játékos, de jól el tudom adni a hülyét, ha arra van szükség. A csapat vegyes volt, mégis ugyanazok a nyúzott és fáradt arcok voltak, akik a brooklyn-i állomás helyemen, de mégis nevetgéltek, szórakoztak, farok méregettek, beszólogattak, árnyék bunyóztak egymással. Múlatták az időt, próbálták oldani a feszültséget. A tűzoltók között van egyfajta alapvető bajtársiasság. Nem tekintettek betolakodónak, pofátlan suttyó brooklyn-inak, aki még a nevét is fejjel lefelé tudja csak leírni. Valaki olyannak tekintettek, aki segíteni jött, és akit azokkal a bizonyos spártai pajzsokkal ugyanúgy védeni kell. Hogy már az első éjszakán riasztást fogunk kapni, valahogy sejtettem. Pedzegették a fiúk, hogy Manhattan noha alapvetően arról híres, hogy a legtöbb filmet itt forgatják, ami a városban játszódik, itt van Amerika vérkeringésének egyik központi érhálózata, és emiatt a városrész miatt nem alszik soha a city, ezzel együtt itt a legtöbb a gond is. Számtalan helyzetben feleslegesen riasztják őket, de mentek már olyan helyszínre is ami után majdnem egy hétig egyikük sem tudott megszólalni. Ez a munka pontosan az aminek látszik: a lángokon túl, amikor csak a fekete füst marad és mi először meglátjuk milyen pusztítást is végzett a tűz időnként a torkunk elszorul, homályossá válik a plexi mely alatt levegőt is alig kapunk. Ezt vagy szív nélkül kellene csinálni, vagy pedig az ember egy kicsit minden napjába beledöglik. Én az utóbbi vagyok. Mégis csinálom, mert tudom és érzem, hogy erre születtem. Egy negyedik emeleti lakástűzhöz riasztottak minket, ahol már két újabb emeletre terjedtek át a lángok. A bejelentésről az információkat már a szirénázva, villogva robogó menetkocsiban kapjuk meg: nagyjából öt lakás áll lángokban, és úgy tűnik, hogy három lakásban rekedtek emberek, őket kell majd kihoznunk. - Bond, Markson, Eridson. Ti fogtok bemenni a házba. Koleman te vezényeled a kinti oltást, Dolgozzatok össze az ötös kocsival, ott Harmon az oltásvezető. Ti hárman, akik bementek nekem jelentetek rádión. Ha azt érzitek, hogy nem biztonságos, kijöttök. Az ember életre esküdtünk fel, de a tiétek is az. Csak akkor megyünk be, ha úgy ítéljük meg. Van kérdés? Csend volt a válasz, ahogy szinte mindig. A tűzoltó tudomásul veszi a parancsot, és kérdés nélkül végrehajtja. Ugyanakkor mérlegel. Mert ez az amit sosem szabad elfelejteni. A tűz mindig erősebb nálunk, nem vagyunk halhatatlanok, sem pedig piros bugyogós szupehősök. Közel húsz perc múlva jutunk el oda, hogy a második emeleten megfékezzék a lángok egy részét, és a kirepedt, üszkös feketévé zsugorodott üvegeken át egy magaslati létrával beemeljenek minket a lépcsőházba. A rádión kapott információ szerint az egyik lakásból jelentették, hogy egy nő lakik, egyedülálló. A szomszédja, egy idős úr, akit időközben kimentettek megpróbált hozzá bejutni, de egy tűzfal állta az útját.Még hallotta a szomszéd hölgy könyörgését, aztán a leszakadt mennyezet ropogva adta meg magát az orra előtt, ő pedig inkább a saját életét mentette. - Itt vagyok a hármas lakásnál. Porral oltok, bár elvileg már nincs elektromosság a házban.- ettől függetlenül a kóbor árammal mindig számolunk, függetlenül attól, hogy gyakorlatilag elsőként szoktuk lekapcsolni az áramot minden alkalommal az épületben. - Behatolok. Feltéve ha a füsttől és a törmeléktől látni fogok. A lángok elzárják az utat. A fürdőszoba felől hallok hangokat. Bond kiszáll. - Légy óvatos bajtárs! Hallom még Koleman hangját a rádión, de már nem válaszolok. Óvatosan próbálok beljebb jutni a lakásba, ahol gyakorlatilag kisebb lángfészkeken kell átverekedni magam. A fürdőszoba ajtaja résnyire nyitva, mintha valaki összekuporodva ülne kicsit távolabb, de csupán a sziruettjét látom.A kecsesebb alakból ítélve egy nő lehet. Óvatosan közelítem meg, és amennyire a sisak és a plexi engedi próbálok kedves, és bizalmat ébresztő lenni. - Halló, hölgyem...hall engem? Ha igen, ne mozduljon, magáért megyek.- elég nagy az esélye, hogy füstmérgezést kapott, vagy egyszerűen bekábult, tulajdonképpen bármi lehet. Roppan a bakancsom alatt számtalan üvegszilánk, faltörmelék, és lassan sikerül elérnem a fürdőszobában kuporgót. Tényleg egy nő az. Meg kell győződnöm, hogy magánál van, de legalábbis nem tört el semmije, és nyugodtan az ölembe vehetem. Óvatosan érintem meg a kesztyűs kezemmel, és ekkor végre megmozdul, rám emeli bágyadt tekintetét. A fekete pernye teljesen beteríti az arcát, a haja kócon omlik előre. Ám így is látom, hogy nagyon fiatal. - Meg tud kapaszkodni a nyakamba, amíg felemelem? Csak engedje el magát, úgy könnyebb lesz, ne feszítsen be. Úgy szépen, most a lábai alá nyúlok.- hálóing van rajta, valami selyem darab lehet, gondolom álmában érhette a tűz. - Kiviszem innen, ne aggódjon, csak kapaszkodjon erősen. A vállamra erősített apró tartályhoz nyúlok, és egy vékony csövet húzok elő, amelynek a végén egy kis rugalmas, anyagból készült átlátszó maszk. - Ha szüksége van levegőre, jelezzen, és a szája elé rakom. Ózonizált oxigén van benne. Kimegyünk innen, minden rendben lesz, bízzon bennem!- ilyenkor a legjobb és legpraktikusabb a menteni kívánt személy megnyugtatása. Mert ha pánikba esik, azzal nem könnyíti meg a dolgomat. - Koleman. Itt Bond jelentkezik. Megvan a hármas lakásból a túlélő. Elindulok kifelé. Merre menjek? - A lépcsőházon át próbálj lejutni az elsőre, onnan kiemelünk benneteket a nagy ablaknál.De vigyázz, mert a lépcsőházban halmozódott fel a rengeteg füst és elviselhetetlen a forróság. Takard le valamivel a túlélőt. Koleman kiszáll. - Köszi. Bond kiszáll. Mielőtt elindultam volna a kisasszonnyal, még a fürdőszobában szétnézve egy kissé viharvert de használható törölközőt találtam. Odaegyensúlyoztam magunkat a csaphoz, és bevizeztem az anyagot. - Ezt most magára terítem. Hideg lesz, de szüksége lesz rá azon a részen ahol át kell jutnunk. Felkészült?- ha bólintott ha nem egyszerűen nem tudtam sokáig várni, le kellett őt terítenem. Indulnunk kellett.
Kezdőlap
