"My mind keeps saying, "Run as fast as you can." - troublemaker
Csuda tudja miért kerültem álmomban néhány csinos hölgyemény társasága közé, de a kívülállóként végignézett arcomon tündöklő vigyort figyelembe véve úgy tűnik nincs is ellenemre a dolog. A kis fekete hajú tündér közelebb sunnyog és a másik oldalamról meg egy szőke támad be. Már éppen felszólalnék mennyire jól boldogulok két csodálatos nő között ücsörögve, amikor a bejárati ajtó becsukódása kizökkent onnan, én meg a fejemre húzom a párnát mielőtt áttenném következő helyszínemet a fürdőbe. Nem sokat tökölök odabent, de a kilépésem annál érdekesebben alakul, mert Totó szinte a nyakamba ugrik mihelyst az ajtó nyílni kezd. - Hasonlóan szépet neked is, Ariel. Mi a helyzet? - nem zavartatva végigmérem őt, mire a kezembe nyom egy poharat, ami onnantól kezdve az én tulajdonomként lett felcímkézve. - Életmentő vagy. - mosolygok le rá hálásan, de itt még a reggeli meglepetés-sorozat nem ért véget. Totó a konyhába kísér át, közbe mint egy jó házigazda felsorakoztatja mivel is készült, én pedig nem tudom figyelmen kívül hagyni mekkorát ugrik a szívem a kaja gondolatára. A gyenge pontomra tapintott rá. - Mi a..talán elfelejtettem volna a szülinapomat? - széles vigyorral támadom be a hozott ételeket és az egyik fánkot. - Ezt megtudnám szokni. - elégedetten harapok egyet a péksütiből, aztán Totóra nézek, aki ott áll ártatlanul szemlélve, valami különös csillogással a szemében, ami mintegy kapcsolóként tereli el gondolataimat. Nyelek egyet, hogy a megkezdett falatot eltüntessem, majd ezt követően szólalok meg. - Gyanús vagy te nekem. - lépek egyet felé. - Mit tettél? - szimatolok, de nem érzek füstöt, a házban sincs semmi, ami bűncselekményre utalna, ő viszont továbbra is valamiben sántikál. - Vagy mit fogsz tenni? - jobb kérdés, de ez mellé a mosolyom is társul, amikor épp előtte fékezek le, hogy így fürkésszem íriszeinek világát.
"My mind keeps saying, "Run as fast as you can." - troublemaker
Totó nem kis meglepetést okoz ezzel a reggeli terülj, terülj asztalkámmal, amit még egy kávéval is megspékelt, hogy jól induljon a napom. Melengeti a szívemet ez a fajta odafigyelés, aminek hangot ugyan csak szűkszavúan adok, de tettekben azzal bizonyítom, hogy rá is vetem magamat az első finom falatra, ami a kezem ügyébe akad. Azok után, hogy így alakultak a dolgaink nem tudtam mennyire fogjuk a másikat elviselni, de a kezdeti szokatlanságon túllendülve úgy veszem észre eléggé lazán sikerül megélnünk egymás mellett. Ariel jó csaj. Mármint szó szerint véve is, de személyiségileg is egészen rendben van és ez felüdülés. Kifoghattam egy hisztérikus hárpiát is a személyében, aki karót nyelt viselkedésével keserítette volna meg ittlétem minden pillanatát, de ebből a kedves gesztusból is látszik, hogy szerencsére ez nem így történt. Azonban valami hiányzik ebből a képletből és erre csak akkor jövök rá igazán, amikor Totó arcára vezetem kékjeimet. Ő persze azonnal visszavág, egyenest bűntudatközpontom közepébe, melytől átmenetileg elvezetem róla pillantásomat. - Ó, szóval most már ki is forgatod a szavaimat? - jót vigyorgok ezen. - Egyébként is a nézésed buktatott le. - a szemeit fürkészem, de már tereli is a témát. - Idővel igen. Ez pedig több remény, mint amit eddig kaptam. - válaszolok ugyan, ám a korábbi még mindig nem tűnt el teljesen gondolataimból. - Most hogy ilyen éles váltással elkanyarodtunk a témától, tegyük fel hiszek neked Totó. Megfogom bánni? - kérdezek rá ismét, enyhén felvonva szemöldökömet, hogy biztosra menjek, de még mindig nem mozdulok a közeléből.
"My mind keeps saying, "Run as fast as you can." - troublemaker
A kötözködés már egészen fiatal csibész korom óta bennem van és most sem hagyom, hogy ez háttérbe szoruljon. Kedvelem, ha a figyelem középpontjába kerülhetek, ha törődnek velem és az igényeimmel, de Totó még annyira kiismerhetetlen terep számomra, hogy amikor szembesülök kedves tettével egyből átkapcsol az agyam CSI:Miami helyszínelőkbe és nekiállok kutatni minden apró jelét nyomozásom során a gyanús elemeknek, amik elvezetnek majd a nagyobb képhez. Totó viszont nem tágít, kitartóan állja kíváncsiságomat és úgy forgatja a szavakat, hogy attól még én is elbizonytalanodjak. - Hát ha gondolod kényelembe helyezem magamat és tarthatsz egy rögtönzött divatbemutatót, hogy azt is felmérhessük. - kezemmel jelzem, hogy átadom neki a helyszínt, én meg addig visszahúzódok és élvezem a reggeli bónuszműsort. Elmosolyodok jókívánságain, hiszen most először én magam is hasonlóképpen érzem a reménysugárt az állapotommal kapcsolatban. - Jól megy neked ez a szurkolólány szöveg, mondták már? - cukkolom azért csak úgy hozzám méltóan, de azért egy köszönömmel is megspékelem szövegemet nehogy taplónak címkézzen. Kifejtem felé gyanakvásomat és ahogyan lassan haladunk a beszélgetésbe úgy derül ki, hogy mindvégig ott lapult valami a háttérben. Mégpedig az az esküvő. - Az esküvő, hát persze. - a plafont kémlelve sóhajtok egyet, hisz tökre nem vagyok oda az ilyen eseményekért. Totó viszont úgy néz rám, hogy nem tudok egyértelmű nemet mondani. Még nem. - Mégis miféle hasznom lesz abból, hogy elkísérlek? - érdeklődve mosolyodok el, hátha rátérünk valami olyasmire, amivel meggyőzhet. - Ilyen könnyen nem fogom beadni a derekamat, szóval hajrá Ariel, hallgatlak. - ellépek tőle és miközben a pultnak támaszkodok őt figyelem.
"My mind keeps saying, "Run as fast as you can." - troublemaker
Ha valamiben vállalhatatlanul rossz voltam az az emberek kiismerése. Állandó jelleggel félreértelmeztem még a mindent is, ezért is vergődök most kétségek között Totó szándékait illetően. Szerettem mindig is a meglepetéseket, de ha valaki túlságosan is kedveskedett minden ok nélkül, az a személy biztos, hogy akart valamit. Volt egy embereket falmászásra késztető személyiségem, így az okozott inkább meglepetést, ha valaki nem egyből ketrecharcra invitált a beszédével, hanem cirógatta az én zavaros vizekre tévedt lelkemet. Gyerekként imádtam a szülinapi partikat. Emlékszem még kis pelenkás bajkeverő koromban miképp sikoltoztam végig örömömben az ilyen programokat, hogy még az utca végén is azt beszélték: ennek a gyereknek nincs ki a négy kereke. Aztán jött anyám a megrovó pillantással, ami akkor sem volt tiszta, hogy az alap arckifejezéseinek egyike vagy éppen szavak nélkül kívánja kontrollálni a viselkedésemet, így csak jó gyerek módjára megvonogattam a vállamat, majd ott folytattam tovább, ahol korábban abbahagytam. Aztán mikor már hallottam az eltéveszthetetlen hangot anyám szájából meg a Brodie fiam az anyád mindenségit ne szökj ki a kapun szöveggel – na ott minden világossá vált. Anyám tényleg üzenni akart én meg figyelmen kívül hagytam a jeleket. Most Totóval ugyanez a helyzet. Én sem vagyok hülye, hogy ne ugrálnék képletesen is örömömben ha valaki kajával kedveskedik nekem, de serényen az emlékeim között kutatva sem találom meg azt a szitut amivel kiérdemeltem volna ezt. - Mit szólsz ahhoz, ha csak így gyorsba összeraknánk ezt a programfüzetet? Kajálunk, aztán megnézünk egy jó filmet, majd grátiszként jöhet a divatbemutató is akár. - vetem fel ötleteimet, amíg ő gyors képekként váltogatva adja elő nekem a rejtett képességeit. Először risza, majd mégsem risza, de modellkedés? Mi lenne Cutler, ha még egy fánkot tömnél a szádba és inkább nem gondolkoznál? Bár az előbbi képek után lehet az egész tálca sem lesz elég nekem. - Úgy mondod mintha ez akkora katasztrofális bűn lenne. - mosollyal jutalmazom meg, mert meg se fordult a fejemben az ő feltételezése. Ariel, aki a habverővel akart volna agyonütni az első este üresfejű cicababa lenne? Olyan nincs! Harapok egyet a kezemben lévő fánkból mikor felhozza a pom-pom lány múltját. És miközben a kis Brodiek őrült módon szaladgálnak a fejemben és lélekszakadva próbálják megszerezni a rövid szoknyákról elszabadult képeket, én csak eszek és hümmögök is mellé, hogy ezzel fejezzem ki neki: még mindig figyelek. Erősen koncentrálva, édességtúltengéssel, de tényleg igyekszek. Azonban határozottan nem segít a múltjának szemléltetése. - Ne kamuzz már, született tehetség vagy. - vaktában tapogatok a pult után, hogy valamibe megtámaszkodhassak, majd zavartan megdörzsölöm a tarkómat is mellé, amikor végre valahára meglelem. - Ha egyszer a tűzoltóság beújít egy szurkolólány csapatot számíthatsz rá, hogy szólok pár szót az érdekedben. - kacsintok rá, mint egy cinkostárs ebben a képletben. Mert persze, más se hiányzik még nekem. Gyorsan kiugrik a nyuszi abból a bizonyos kalapból és kiderül miért is ez az egész felhajtás. Persze a szívemen érzem, hogy millió darabkákra törik éppen össze, amiért nem a két szép szemem vette őt rá erre, de hát valahol meg is értem. Én is aljas módszerekhez szoktam folyamodni, ha valamire nem publikusan szükségem lenne. - Ühüm..igaz. Bármi megtörténhet és akkor tényleg jól jöhetsz. - hümmögök egyet mintha elgondolkoznék a lehetőségeimen, habár abban is biztos vagyok, hogy én sem kényszerítenék rá olyat, amit ő nem akarna megtenni. - Tudsz egyáltalán táncolni? - a kezemet nyújtom az irányába, mintha én lennék maga Patrick Swayze és jobb esetben tudnám is, hogy jelenleg miről beszélek.
"My mind keeps saying, "Run as fast as you can." - troublemaker
Mondjam azt, hogy nem vagyok megzavarodva a hirtelen jövő szívdobogtató gesztustól, ami Totó arckifejezését látva az arcomra is kiütközhetett? Forgatókönyvet kellett volna írnom a mai napra, mert úgy tűnik a szavaim kétértelműségbe torkollnak és csak még inkább összezavarják a lakótársamat. Vajon hol van a a pont, amikor úgy dönt kipenderít az ablakon? Nagyon reménykedtem benne, hogy nem itt és most. - Nem értem miért mondod ezt. Ez csak egy ártalmatlan menetrend volt két lakótárs számára. Túlkomplikálod. - mosolygok rá a fejemet csóválva. - Egyébként meg ilyen fickónak tűnök neked aki az lesz, amit mondok alapon úgy hívna randira mint egy barlangjából kiszabadult ősember? - vonom fel szemöldökömet elgondolkozóan, majd a fejemet csóválva rámosolygok. - A francba! Az ágyékkötőm meg a szobában maradt. Pedig mennyivel hatásosabb lett volna az összkép, ha már így lebuktam. - sóhajtok egyet lemondóan miközben elrugaszkodok a pulttól. - Talán elláthatnál pár jó tanáccsal, ha már ennyire benne vagyunk. Végül is nem hagyhatod, hogy hibás elgondolásokat gyakoroljak a tükör előtt, majd beégjek a következő alkalommal. Szóval mesélj, mit csinálhattam volna másképp? - tényleg érdekel a válasza, meg amúgy sem jön elhanyagolható más perspektívákkal gyarapodni. Másképpen nem tudjuk fejleszteni magunkat. - Ühüm. Szóval nekik az fájt, hogy te jól érzed magadat? Véleményem szerint nem te jártál ezzel ott és akkor rosszul. - sokan szeretik feleslegesen jártatni a szájukat - sokszor én is - és jogot éreznek arra, hogy az égvilágon mindenbe beleszóljanak - ez már nem én vagyok - így néha csak félre kell őket tolni és engedni, hogy füstölögjenek magukban. Jót mosolygok ezen a szóbeli beleegyező nyilatkozaton, ami a szurkolói előadását tartalmazza és ami mondjuk úgy, kicsit feldobná a műszakjainkat. Nem mintha unatkoznánk és ne lenne elég tennivalónk, de személy szerint a változatosság ellenségének sem mondhattam magamat. Azért jó tudni, hogy számíthatunk rá, ha erre valamikor is igényünk akad, aminek már a felvetéséért is lecsavarná a százados a fejemet. - Mondjuk úgy inkább, hogy a meggyőzött énem töltöttsége éppen 90%-nál tart. - az apró kezét az enyémmel ejtem fogságba, de mielőtt belelendülhetnék itt a produkcióba, már nyúlok is el a telefonomért, hogy az ajánlatának hatására zenét is kapcsoljak. - Azt nem mondtam, hogy tudok is, de ketten csak összehozunk majd valamit. - mosolygok fel rá mielőtt elmerülhetnék a telefonom képernyőjének tanulmányozásába és miután kiválasztok egyet, újra visszatérek hozzá, egyik kezemet pedig a derekára simítva húzom közelebb magamhoz. - Jól begyakoroljuk és talán nem tapossuk el majd egymást. Én pedig nem fogom hagyni, hogy hogyan is fogalmaztál? Addig szekáljanak amíg egy üres chipses zacskó nem leszel? - még szélesebbé válik a mosolyom, miközben a zene ritmusára irányítom őt, nem elkerülve a szemkontaktust. - És mégis milyen udvarlót kíván neked a családod? Valami elvárás, aminek meg kell feleljek? - kérdezek rá, hiszen ha hitelesen akarjuk csinálni, akkor ez sem elhanyagolható.
"My mind keeps saying, "Run as fast as you can." - troublemaker
Torrie egy rendkívül rendes, nem mellesleg gyönyörű lány, akivel még egy randi gondolata sem tűnik kiakasztónak vagy elképzelhetetlennek. És bár elszórakozunk ennek lehetőségével, jól tudom, hogy ő annál sokkal értelmesebb minthogy bármikor is igent mondjon egy magamfajtának. Egyébként is mennyire sunyi dolog lenne ráhajtani azok után, hogy enyhén fenyegetően, de végül kedvesen befogadott. Mondhatta volna, hogy keressek magamnak egy motelszobát vagy egy sötét sikátort, mégsem tette. Én meg ha lehet nem élnék vissza a belém fektetett bizalmával még ha képletesen is az a bizonyos kisördög mindig ott ül a vállamon, hogy vissza nem vonható hülyeséget csináljon. - Nálam sem ismeretlen terep, de majd csak tudjunk kontrollálni a másikat. - mosolygok rá biztatóan, de úgy válik ez a gesztus szélesebb ívűvé ahogyan az ősember énem az ő szájából is megerősítésre nyer. Ennek hatására végig is mérem magamat, majd egy hümmögés-bólogatás kettőssel fejezem ki egyetértésemet vele. Lenne még hova úriemberesedni. - Ne bonyolítsam túl és egyszerre csak egy program. Oké, ez még talán menni fog. - fejben bőszen jegyzetelek, közben pedig tekintetem rajta állapodik meg. - Csak még egy valami! Ez egy olyan elmélet, ami tesztelhető a tanácsolóján vagy itt ez nem igazán működik? - próbálkozok azért be ennek a lehetőségével. Egy kis plusz bizalom erősítő mielőtt élesben is kipróbálásra kerülnének a tanácsai. És talán most érkezett el az a pont, ahol már nem ártana fedezékbe húzódnom. Ez az esküvő téma számomra eléggé idegen terepnek tűnik, de minden kezdeti tiltakozásomat azon nyomban elfojtották azok az ellenérvek, amik Torrie mellett szóltak. Belegondolva szórakoztató lesz kiadni magamat valaki pasijának anélkül, hogy az este a már korábban megszokott menetében végződne. Milyen határokat feszegethetek egyáltalán? Legyek túl közel vagy semmi itt-ott eltévedő kéz, amit később Ariel eltörhetne? Annyi kérdés merül fel bennem egyszerre, de sosem voltam az a típus, aki túlságosan rágörcsölt volna a dolgokra. Torrie mellett ez egyszerű és elviselhető lehetőségnek tűnik. Ő képes arra, hogy elengedje magát és kétlem, hogy ne tudnánk kezelni majd azt, ami ott vár majd ránk. Egy táncra invitálom őt a ház egy szabadabbnak ígérkező területén, ahol nem borítunk széket-kanapét vagy egyéb más berendezést, de úgy tűnik a kezdeti és gyorsan áthidalt zavar után mindketten valahogy jól elboldogulunk az ide-oda lépésekkel. - Valóban mondtál. - erősítem meg ebben, de aztán úgy döntök körbejárom inkább az esküvő témát, mielőtt a kezem tenné ugyanezt rajta. A zene igazából teljesen háttérbe szorul ahogyan őt hallgatom és füttyentek is egyet. - Ejha, elég magasra lett téve az a mérce. - mosolygok le rá. - Az eddigi pasijaid hogy élték túl ezt a mezőnyt? - kérdezek rá és nem, nem az exeiről akarom őt faggatni, még ha a kérdés valahol burkoltan azt is tartalmazza. Az nem éppen rám tartozna, csak a kíváncsi természetem beintett egyet, hogy ő ezt azért nem így gondolja. Azt viszont jó tudni, hogy elég csak magamat adnom és rendben leszünk. - Ami pedig Finnt illeti, részemről nem látom semmi akadályát, hogy egy plusz fővel gyarapodjunk. Hozzászoktam a nagyobb társasághoz. - adom beleegyezésemet teljesen őszintén. Ha fele annyira jófej, mint Torrie, akkor sok probléma nem lehet belőle. - Kamugép? - kérdezek vissza először meglepve majd el is nevetem magamat mellé. - A jobbra-balra andalgással még nincsen gondom, de ha rögtönzött táncversenyt rendeznek az esküvőn, ott tuti elvérzünk majd. - figyelmeztetem őt ezzel kapcsolatban, hogy számomra is megvan az a limit, ahonnan nincs tovább. Kifújt. Brodie kikapcsolt. - Amíg nem lépünk egymás lábára addig jók vagyunk, ha pedig mégis bekövetkezik, az legyen a közös titkunk. Ha egyikünk esik, a másik is utána csak szolidaritásból, aztán majd azt mondjuk, hogy a koreográfiánk része. A mi végjátékunk. - ontom magamból tovább a hülyeséget meg az egyetlen tervemet is az esküvőt illetően. A zene lassan a végéhez ér, de én továbbra sem engedem őt, hiszen nem sokat kell várni egy másik elindulására. - Veled megyek, Torrie. - egyezek bele végül, amit eddig még nyíltan nem tettem meg. - Viszont valamelyik szabadnapodon-délutánodon-hétvégéden, éppen amikor a munkád nem foglal le, el kell jönnöd velem valami elegánsabb szerelést venni. - hozakodok fel az egyetlen feltételemmel.
"My mind keeps saying, "Run as fast as you can." - troublemaker
Hümmögök egyet, hogy átértékeljem magamba a szavait és szinte már gondolkozni kezdek ezen az egyelőre megoldhatatlannak ható elméleten, ami minket szimbolizál. - Gondolod itt működhetne valami olyasmi, hogy a két egyforma a hasonlóság miatt kisütik egymást a találkozás hevében és megszűnik a problémájuk? - így hangosan kimondva ez eléggé furán hangzik, de remélem azért átjön neki mire is gondoltam ezzel. Mármint én érzékelek némi logikát és jószándékú segítséget a háttérben. - Ne Torrie, ne írd le ennyire előre. Még működhet. Jó lesz ez. - adom hozzá gyorsan és félig bizakodóan. Bár igazából eltudom képzelni, hogy jól fogunk szórakozni, még ha egy idő után Torrie apró kezei a nyakam köré fonódnak majd, hogy kifejezze az általam érzett őrületet. Mondja meg valaki, miért is nem gondoltam még arra, hogy együtt lakjak valakivel még ha átmenetileg is? Az elmúlt tíz percben legalább 10 teória vert éket gondolataimban hogyan is végződhetne ez és mindegyik a maga nemében elég szórakoztatónak hat. Miután sikerül végigkövetnem Totó gondolatmenetét, ami szinte neonként villogó tintával írja át arckifejezését, azután jövök csak rá, hogy mit is műveltem épp. A francba. - Szuper. - vágom rá egyből elmosolyodva. - Ha jobban belegondolsz ez egy kedvező szitu is lehet. Mármint te megtanítasz hogyan ne szúrjam el az esélyeimet, közbe pedig szervezünk jó pár programot is mellé. Aztán ha fordítva szükséged lenne rám, én is itt leszek, mint hű szárnysegéd. - teszem hozzá, de nem akarom őt ezzel sarokba szorítani, mert jelen pillanatban eléggé úgy tűnhet akarata ellenére rángattam bele őt egy randiba ami egyáltalán nem állt szándékomban. - Komolyra fordítva a szót, tényleg néha kimozdulhatunk valamerre, ha te is benne vagy. Mindenféle elvárások vagy túlkomplikálás nélkül, mert őszintén jó lenne rólad többet megtudni, hogy ne csak az a kép maradjon meg bennem, miképp konyhai eszközös harcos vagy és csapnivaló a baráti köröd megválasztása. - húzom az agyát szórakozva a közös ismeretségen, ami csak és kizárólag Jessicat illeti. - És a társaság is jól esne, mert sok mindenkit nem ismerek itt. - vallom be terveim legfőbb mozgatórugóját. Nem tudom mennyi ideig maradok még a nyakán, de nem akarom, hogy csak úgy idegenekként létezzünk egymás mellett valami kínos buborékban, ahol a másik nem több, mint egy nagy kérdőjel. Torrie aranyos csaj és nem kell ahhoz a hátsószándéknak vezérelnie, hogy jobban meg akarjam ismerni őt. Érzékelhető, hogy jól megfontolja az exeivel kapcsolatos választ, de mint a folytatásban kiderül, nem azért mert olyan hosszú listával rendelkezik, amit lehetetlen lenne nyomon követni. Egy olyan mindent értek-féle aha hagyja el az ajkaimat, miközben a jövőbeli tervek miatt valamiféle félelem lesz rajtam úrrá. Mármint értem hogy megjátsszuk ezt az egészet, de a megfelelési kényszerem úgy tűnik még nem kapta meg az ezzel kapcsolatos memót. - Azon leszek, hogy jó benyomást keltsek. - ígérem és ehhez tartani is fogom magamat. Egy esküvő az egész és láthatóan Torrienak nagyon is szüksége van erre. De akkor miért is vagyok én most ideges emiatt? És ha már témánál vagyunk, abban az esetben úgy döntök kimondom azt, amit már egy ideje eldöntöttem magamba az esküvőt illetően: mégpedig hogy vele tartok. Az ölelésben megérkező reakciója pedig nem kis mosoly nyomát hagyja az arcomon. Főleg hogy közben még a gondolatait is kifejti, amik nem kevésbé szórakoztatóak. - Szerintem csak akkor köszönd meg ha már túl vagyunk rajta. - ajánlatommal együtt nézek le rá, de azért remélem tudja, hogy nem esik nehezemre meglépni ezt vele. Ahogyan úgy tűnik azt sem, hogy egy újabb lakótársat fogadjunk közénk, akiről aligha tudok bármit is, de bízom annyira Totóban, hogy ne okozzon ez majd problémát. Valahogy ő sem akar elengedni és én sem őt, mégis a józan ész győz meg Torrie megjegyzése, aminek hatására elröhögöm magamat. - Naponta háromszori müzlis doboz emelgetés csodákra képes. - vonok vállat úgy mintha semmiség lenne mindez, de még mindig arcvonásait fürkészem közben. - És mi a helyzet a saját magadnak kialakított edzéssel? - kérdezek rá, mert persze, az edzőteremmel járó bőségzavar rémisztő tud lenni. Aztán ha még kifogsz mellé pár barmot... - Reméltem, hogy ezt mondod, mert korábban bátorkodtam keresni pár szalont és némelyiknél női és férfi szekcióval is rendelkeznek, szóval két legyet üthetnénk egy csapásra vagy hogy is szokták mondani. - kapom a kezembe a telefont és keresem ki a könyvjelzőzött címeket, mely után Totó kezébe adom át a készüléket. - Magamra kapok valamit. Addig nézd meg melyik lenne a legjobb. Én nem ismerem egyiket sem, de hátha te hallottál valamit. - hátrálni kezdek a szobám felé, hogy ne pazaroljak több időt el abból, amink maradt. - Áh, említettem hogy jártam bent a napokban a 49-eseknél? Valószínű nem, de a lényeg, hogy úgy tűnik akadna számomra egy feladat, amit könnyített műszakban tudnék végezni náluk. - osztom meg vele, miközben a szobából kisétálás közben csatolom be a nadrágom övét. - Ha minden igaz, holnap esedékes, hogy visszaszóljanak. - a telefonomat a zsebembe mélyesztem és még visszaugrok a pénztárcámért is a szobába meg azért, hogy még egyszer ellenőrizzem nehogy lemaradjon valami.
"My mind keeps saying, "Run as fast as you can." - troublemaker
Ha a reggelekről van szó, akkor énemnek két változata van. Az egyik olyan, akihez nem érdemes még hozzászólni sem, a másik meg addig pofázik, amíg legszívesebben képen törölnéd őt, hogy legalább addig fogja be, amíg a meglepetés ereje végigfut rajta. Ez amit most tapasztalok viszont új. Jó hangulatomban vagyok, de nem érzem életcélomnak, hogy idegronccsá idegesítsem Torriet. A reggeli kávé hatása ugyan még nem érte el végső állomását, de ez a kis meglepetés reggeli elég éberré tett ahhoz, hogy minden figyelmemet a velem szemben állóra összpontosítsam és ne a néha még érzékelhető fáradtságra. Torrie pedig állati jó szárnysegéd abban, hogy ne unatkozzak. Széles és egyben szórakozott vigyorral jutalmazom meg őt, ahogyan az univerzum megsemmisítése kerül szóba, ahova ötletem sincsen már hogyan is keveredtünk oda. Igazából nem is nagyon számított, mert jól voltam és bármilyen téma is ugrott fejest a beszélgetésünkbe, annak hullámát szívesen lovagoltuk be. - Bevallom ezen a verzión sem nagyon lepődnék meg. - gondolkozom el. Nem kétlem, hogy akarnak olyan emberek, akik a beszélgetéseink hallatán inkább önként rohannak megsemmisülni, minthogy még egy percig velünk elmélkedjenek a világ nagy dolgain. Jó tudni, hogy ő sem zárkózik el az ismerkedéstől. És a fenébe is, minek címkézni bármit? Elvagyunk a másikkal, megtudunk egymásról egyet és mást, miközben kitapasztaljuk, hogy a város melyik helyiségeit tudnánk kinevezni törzshelyünknek. Ez az egész átmeneti költözéses dolog számomra elég nagy újdonság. És nem is feltétlenül az alkalmazkodással vagy az ismerkedéssel van a gond, de amikor a fizikoterápiára kell leginkább koncentrálnom, akkor valahogy a háttérbe szorul, hogy lesz ami lesz alapon új embereket gyűjtsek magam köré. Torrie ismeri a helyzetemet. Neki nem kell úton-útfélen majd elmagyaráznom, hogy éppen miért nem tudom belevetni magamat az éjszakai bulizásba vagy miegymás programba. Vele együtt élek most és ha már így alakult, hozzuk ki belőle a legjobbat. - Amíg nem az a célod, hogy elevenen felfalj, addig jók leszünk.. - kacsintok rá, miközben a kávés poharam szélén dobolgatok. - És az sem számít, ha a női társaid eszméi nem kilenc dimenzión keresztül haladnak át, akárcsak a tiéd. Egyiket csak képes leszek majd felfogni. - nyugtatom meg efelől és még egy mosolyt is odabiggyesztek mellé a szokásos repertoárból. Nem csak az egész jelenlegi helyzetem, de még az esküvői partner téma is új nekem. Ezért ha valamilyen útmutatót kapok Torrie családja felől, azt jó nebuló módjára elraktározom az agyamba, hogy a későbbiekbe ne süljek fel teljesen. Látom, hogy neki ez fontos és milyen alapot adnék a barátságunknak, ha már az első kihívás során cserben hagyom őt?! - Csak lazán és őszintén. Értettem. - bólintok is mellé egyet, mintha ezzel egy biztonsági mentést végeztem volna az újonnan szerzett információk érdekében. Most belegondolva elég gyatra, hogy egyik barátnőmmel se jutottam el a szülőkkel való megismerkedéshez. Torrieval viszont bumm bele a közepébe. Talán így a megfelelő, még az elején letudni a pánikot, ami miatt a többi akadályt gyerekjáték lesz megugrani. A kételyeim már korábban alábbhagytak a partnerséggel kapcsolatban, de jobb, hogy még vártam vele, amíg teljesen biztos nem leszek a döntésemben. - Szó se róla, én nem panaszkodom. - emelem magasba védekezően a két kezemet, hiszen hozzá tudnék szokni az ilyen reggelekhez. - Lehet eddig rossz pózban emelgetted a dobozokat, ezért nem volt hatásos? - kérdezek rá azért a biztonság kedvéért. Úgy tűnik a mai programunk már borítékolva, így a készülődés során inkább más témára térek ki. Nem tehetek róla viszont, de a hangjából csendülő lelkesedés mosolyt csal az arcomra. - A gyógytorna hónapokat vesz igénybe és szükség van valami átmeneti megoldásra. Beszéltem a két parancsnokkal és addig tudnak nekem helyet szorítani néhány mellékes munkára, amíg nem rendeződnek a dolgaim. - avatom be őt jobban ebbe. - Az ingázás nagyon fárasztó, főleg hogy az orvosom is itt van és ha be kell mennem hozzá, sokkal egyszerűbb innen, mint Bostonból, majd oda vissza. - sorakoztatom fel az érveket. - Szóval igen, egy ideig a nyakadon maradok. - mosolyodok el emiatt. - Én a helyi srácokkal nem találkoztam még, de remélem azért befogadnak. - teszem hozzá bizakodóan. Nem tudnék csak egy helyben szobrozni és várni amíg visszakapom a munkámat. Meg amúgy is, ingyen sem élhetek Torrie mellett, így a pénz is jól fog jönni. Megvárom, amíg ő is elkészül, majd csak ezt követően szállunk kocsiba. Szerencsére a sérülésem nem akadályoz a vezetésben, meg amúgy is, fejben már megvan melyik is lesz az első helyszín. Elsőnek egy olyat választok most, ahol mindketten tudunk válogatni, hogy egyszerűbb dolgunk legyen. Az ajtót kinyitom és előre is engedem őt, majd mihelyst az becsukódik mögöttünk, már a szalonban dolgozó egyik hölgy jön is üdvözölni minket. - Szép napot. Miben segíthetek? - érdeklődik egyszer Totóra, majd rám nézve. - Esküvőre vagyunk hivatalosak és arra keresnénk valami megfelelőt. - felelek, mire a nő szeme egyből felcsillan, mielőtt lelkes útmutatásba kezdenek. - Erre kövessenek. Éppen a héten érkezett pár új darab és nagyszerű páros akcióink is vannak. Ugye maguk egy pár? - torpan meg egy pillanatra, majd mikor felénk fordul, egyből Torrie keze után kapok és összefűzöm ujjainkat, ezzel is egyértelmű igennel felelve a nőnek, amit nem sokkal később szavakban is megerősítek. Totóhoz viszont már csak akkor szólok, miután újra nem ránk terelődik a figyelem. - Később elmagyarázom majd. Addig meg gyakorolhatunk az esküvőre. - kezeinket az ajkamhoz emelem és egy csók nyomát hagyom a kézfején.
"My mind keeps saying, "Run as fast as you can." - troublemaker
Nem titok, hogy eleinte kételyekkel harcoltam az egész átmeneti összeköltözéssel kapcsolatban, de a Torrieval zajló beszélgetés megerősített abban, hogy túlkomplikáltam a dolgokat. Ő jófej, akinél megesik, hogy éppenséggel reggelivel próbál megvesztegetni a céljai elérése érdekében, de ha az ételről van szó, ott nincs okom a panaszkodásra. Vicces és egyszerű megtalálni vele a közös hangot, ami pedig megkönnyíti az amúgy olykor komplikáltként leírt helyzetünket. Magam pedig sosem voltam az az alak, aki adrenalinként veszekedéseket generált, ha kellett, ha nem. Minimum 12 órát töltök együtt ugyanazokkal az emberekkel és már csak ezért se lenne jó kiharcolni, hogy az alsónadrágomnál fogva díszítsenek ki a rúdra. Annyira azért nem unatkozom. Így ha rajtam múlik, én azon leszek, hogy ne tegyem mindkettőnk számára pokollá az együtt töltött időt. - Még jó, hogy a vegetáriánus időszakodba érkeztem. Gondolj bele, egy hónap csúszással mekkora katasztrófa lett volna belőle. - biggyesztem le ajkaimat elgondolkozóan, de szórakoztat, hogy Torriet sem kell félteni, ha a hülyeségekről van szó. Én meg milyen szárnysegéd és lakótárs lennék, ha nem bátorítanám őt abban, hogy önmaga legyen. Amúgy meg képletesen ha az lenne a sorsom, hogy egy szép nő menüjére felkerüljek, akkor nem esne nehezemre szimplán beletörődni ebbe. Egy pillanat erejéig beáll az üzemzavar nálam amikor bájos pillarebegtetésbe kezd. Komolyan úgy érzem minden pillantással egy újabb agysejtemtől köszönhetek el. Épp emiatt kell egy pár másodperc, hogy felidézzem az általunk felhozott témát és még plusz arra is, hogy elfogadható választ is formáljak rá. - Aham.. bármikor. - mosolygok rá. Nagyon megerőltettem magamat a válasszal, habár jelen helyzetben úgy érzem olyanra is képes lennék őt megtanítani, amihez nem is értek. Oh, de le tudnék keverni magamnak most egy nagy pofont, csak hogy ne rontsam el ezt, ami kialakult közöttünk. Én is nyugodtabban érzem magamat annak gondolatától, hogy nem kell haszontalan módon rontanom nála a levegőt, hanem valamit tehetek a teljes megbolondulás ellen és még be is segíthetek. Persze, hiányzik a csapatom. Hiányzik Boston meg Finneas, de néha ahhoz kell alkalmazkodni amit az élet kínál nekünk. És ha már vagyok olyan mázlista, hogy egy újabb esélyt kapok, akkor baromság lenne a részemről nem megragadni azt. Azért egy részem még így is kiidegeli magát a lehetséges változás miatt. Ritka kevés olyan szitu van ami annyira necces, mint újoncként bevágódni egy összeszokott csapatba. De ezen elég lesz talán azután is pörögnöm, ha már odakerültem. A kinézett szalon egy egészen kellemes hangulattal fogad minket, habár az ittlétünk alatt egy olyan szintre kell emelnünk a kapcsolatunk státuszát, ami az esküvőn is elengedhetetlen lesz. Párként mutatkozni Torrieval meg elég ígéretesnek és jó időtöltésnek tűnik. A választékot veszem szemügyre, miközben a minket kísérő nőt hallgatom. Hirtelen elfog a pánik, mert egy kezem se kell hozzá, hogy megszámoljam hány esküvőn vettem részt életem során. Van valami színkódex erre a mit szabad és mit nem kategóriába? Nelly és Kelly Rowland közös duettjába is kevesebb dilemma volt, mint ami most bennem uralkodott el a szalon közepén, de Totó visszahoz a jelenbe. Ennek örömére pedig egy kíváncsi 'hm?' is kiszabadul belőlem, majd az említett inget veszem szemügyre. - Csábító. Neked meg szerezhetnénk valami mintás darabot aztán jó szerencsével elvegyülhetnénk Andreas meg Therese mellett egy Alcazar klipforgatáson. - röhögöm el magamat, miközben most már kettesben válogathatunk tovább ebbe a divat-labirintusba. Éppen azon vagyok, hogy rákérdezzek tőle a színekkel kapcsolatban, amikor a kezem ügyébe akad egy kék (ötletem sincsen melyik árnyalata) szerzemény, de a telefonhívás ez ebbe megakadályoz. Nos, nem vagyok az, aki pofátlanul kihallgatja mások beszélgetését, de mivel az egyetlen lehetőségem az lenne, ha követném az eladót a színfalak mögé, ezért elfoglalom magamat addig. Ez éppen annyira jól össze is jön, hogy mikor sikerül kihallanom a beszélgetés egy részletét, azzal egy időben majdnem magamra rántom az állványon lévő próbababák egyikét, amit még az utolsó pillanatban visszaigazgatok a helyére. Hirtelen kezd túl szűk lenni ez a hely, így még hálásabb vagyok amikor az eladó visszatér és valami szokásokról tágítva az agyamat, pezsgővel kínál minket. Kettő poharat el is emelek a tálcáról mielőtt újra magunkra hagyna minket és az egyikből iszok is egy keveset. Biztos félrehallottam. Mondták már, hogy néha szelektív hallásom van, de olyan még nem volt, hogy alternatív verziókat is kreáljon. - Kaptunk pezsgőt. - nyújtom át Torrienak az egyik poharat azután, hogy visszatér hozzám. Rá kellene kérdeznem? Nem, tuti, hogy nem. - Szóval csináljuk úgy, hogy te kinézel párat, én meg kényelembe helyezem magamat ott. - biccentek az egyik fotel felé. - Aztán zsűrizünk, pontozunk, majd csere? - Ha rákérdezek akkor tudja, hogy hallottam és az kínos. De aggódnom kellene? Mármint nincs közöm hozzá, de mégis? - Vagy mehetünk fordítva is. Például előbb találtam ezt. Gondolod passzolna? - gyorsan a kék darabra terelem a figyelmet amíg alábbhagy a tanácstalanságom, zavarom és társai.
Kezdőlap
