A húgom vagy. Igaz nem ugyanaz a DNS felépítésünk, nem köt össze minket a vér, de én mégis húgommá fogadtalak. Hogy mikor? Azt hiszem abban a pillanatban, amikor Faith nővér bemutatott nekem. Négy éves voltál, fogalmad sem volt arról, hogy éppen mi történik körülötted, csak bömböltél és a krokodil könnyek fátylán keresztül pislogtál rám. Édesapád azelőtt vesztette életét, hogy megszülettél volna. Anyád egyedül nevelt egy darabig, de csak addig amíg be nem lépett egy új férfi az életébe, aki miatt az életed egy pillanat alatt megváltozott. Anyukád inni és drogozni kezdett, amiből persze akkor még nem értettél semmit, csak azt, hogy már nem foglalkozik veled, hogy folyton zajos a ház, és hiába sírsz egyre keservesebben nem ölel már magához úgy mint régen. Egy szerencsétlen reggel, amikor mezítláb csoszogtál ki a konyhába, anyukád nevét kiabálva ismeretlen eredetű fehér port találtál a földön egy kis tasakban. Nem tudtad mi az, és a gyermeki kíváncsiság miatt benyaltad, felszippantottad, szétkented a padlón az összeset. Azt hiszem sajnos több jutott a szervezetedbe, mint a konyha kövére. A kórházban sokáig harcoltak érted, de te erős vagy és bár még nagyon pici voltál legyőzted a túladagolást. Anyádat és a pasiját börtönbe zárták, te pedig a Szent Antal Katolikus árvaház tagja lettél, ahol megismerkedtünk. A "Bee" becenevet Lou és én aggattuk rád, nagyon sokáig nem tudtad kiejteni az r betűt, így a nevedből rendszerint Bee lett a Bree helyett. Rajtad ragadt, és bármennyire is zavar, már nem fogunk másképp szólítani. Eleinte nagyon félénk és barátságos voltál, mindenki szeretett és te is mindenkivel hamar megtaláltad a közös hangot. Bár nem kérted, de kaptál magad mellé egy nővért és egy bátyust is. Mindannyian különbözőek vagyunk, más a történetünk, de mégis összeköt minket az, hogy csak mi vagyunk egymásnak. Vagyis voltunk.
A tinédzser korba lépve egyre ellenállóbb és lázadóbb lettél, elkezdtél inni, bulizni, az atyák és a nővérek hiába próbáltak jó útra téríteni, sem rájuk, sem pedig ránk nem hallgattál. Azt nem tudom, hogy miért szöktél meg tizennégy évesen, talán eleged lett a nyomásból, hogy olyasmiket várnak tőled amit nem tudsz teljesíteni, vagy meguntad a nővérek folytonos idézgetéseit a bibliából, talán csak meg akartad tudni milyen érzés szabadnak lenni. Csak annyit tudok, hogy egy titokzatos srác társaságában léptél le, és hiába kerestünk napokig sehol nem találtunk. Ennek már két éve.
Mi hozott most mégis vissza? Miért állsz az ajtóm előtt bebocsátásra várva? A szíved alatt növekvő gyermek miatt? Félsz? Tőlem vársz tanácsot? Megbántad, hogy szófogadatlan voltál? Egyáltalán mi történt veled az elmúlt két évbe? El sem tudod hinni, hogy mennyire aggódtunk miattad.

//nem szeretnék ennél többet magszabni a karakterrel kapcsolatban, a PB csak ajánlat, a nevet szeretném ha maradna, illetve az a kevés információ amit fentebb írtam. Az, hogy mi történt vele az elmúlt két évben, miért szökött meg az intézetből és mit szeretne kezdeni a terhességével teljes mértékben a megalkotóra bízva. Nagyon várjuk a kisasszonyt gyereee