Végre vége a sulinak és nem, nem rohanok haza. Inkább úgy döntök sétálok, vásárolgatok élem a tini lányok életét... Na jó a visszafogott tini lányok életét. Szeretek néha csak úgy sétálgatni. Persze van mikor örülnék egy kis társaságnak, de így legalább tényleg azt csinálhatom, amit csak szeretnék, nem kell alkalmazkodnom senkihez. Az egyik kedves eladótól veszek valami finom epres jégkását. Végre közeleg a nyár. Itt a jó idő. Remélem Jacet sikerül elrángatnom kicsit a strandra. Jó lenne elmenni nyaralni is, de abba én sem mernék belevágni. Ki tudja, hogy milyen állapotban leszek akkor. Ha meg rám jön a rosszullét? Akkor oda az egész... Egy csendesebb utcába kanyarodom be. Csendesebb, de nem ijesztő. Sok a fa, madarak csiripelnek az autókat meg alig hallani. Milyen kellemes...
Hirtelen hallom meg azt a vékonyka kis hangot. Először nem is tudom beazonosítani, csak idiótán forgolódom körbe. Majd csak megtalálom a hang gazdiját. Egy széles mosoly kúszik az arcomra.
-Hát szia cicus! Te meg mit keresel itt? Csak nem errefelé laksz?-Felpillantok az épületekre, hol van nyitott ablak, de egyet se látok. Mivel nem fut el előlem, így szépen leguggolok mellé és megsimogatom őt.
-Milyen barátságos macsek vagy és milyen szép ez a nyakörv. Úgy tűnik a gazdid előrelátó volt. Luna... Azta! Milyen gyönyörű neved van. De illik is rád....Nah nézzük ki a gazdid!?-Megfordítom a kis érmét és már látom is a nevet. Már csak az a kérdés, hogy hogy találom meg.
-Jaaaj most mi legyen veled?...-Mint derült égből a villám úgy csap belém az ötlet. Kapkodva veszem elő a telefonom, majd a közösségi oldalra belépve be is gépelem a gazdi nevét. Nem mondom nem kevés emberkét hívnak így.... De csak egy Manhattani. Talán ő lesz az... És igen. Van is kép Lunaról.
-Megvan! Nah cicuska lehet hamarosan haza mehetsz.-Ismét megsimogatom, majd szépen írok egy üzenetet a gazdinak, hogy megtaláltam a cicáját.
-Most már csak várnunk kell, hogy eljöjjön érted. Addig sétálunk egyet?-Megpróbálom kézbe venni, és ha engedi szépen el is indulok vele.

Pola & Lou

A hála lehetetlenné teszi a boldogtalanságot. Ez az egyik legfontosabb titok, amit meg kell tanulnod

Nagyon meglepődtem, amikor megpillantottam a felkérések között azt a bizonyos egy üzenetet, ami egy általam ismeretlen lánytól jött. Alapvetően az ilyeneket meg sem szoktam nyitni, mert rengetegszer kaptam lányoktól olyan üzeneteket, hogy „szia, nagyon kedvesen mondtad el, hogy merre találom meg a termet, ezért gondoltam rádírok”, ezeket pedig nem kifejezetten szerettem. Egyrészt azért, mert ha valaki már ennyire nyilvánvalóan fel akar szedni, az próbálkozzon valami ütősebb szöveggel, másrészt viszont egy kicsit ettől úgy éreztem magam, mintha csaj lennék. Nem, egyáltalán nem vagyok egy nőies valaki, de sok lánybarátom mondta, hogy hasonló dolgokat tapasztalnak. Ilyenkor mindig én éreztem kínosan a hímnemű egyedek helyében, és hát ez most sem volt kifejezetten másképp, ugyanis ez az egész szerintem a legkevésbé természetes helyzet, amit teremteni lehet ismerkedés esetén.
Viszont amint tovább olvastam az üzenetet rögtön kerekedni kezdtek a szemeim, és áldottam magam azért, hogy éppen végeztem a munkával, így esélyem volt válaszolni a lánynak, hogy hamarosan indulok a cicáért, és tényleg pár perc múlva már a pattantam fel a biciklimre, és az általa írt utcához hajtottam vele.
Nem sokra rá oda is értem, mert eléggé siettem ahhoz, hogy ne várassam meg őt sem, meg abban sem voltam biztos, hogy Luna rendesen fog reagálni egy idegen lányra. Alapvetően nem kifejezetten szereti a többi nőstényt, szóval gondolom most nem talált haza és megijedt, ha ennyire barátságosan viszonyult a lányhoz.
- Szia – szálltam le a bicikliről, megeresztve felé egy félmosolyt – Louis vagyok.
Persze nyilvánvalóan tudta, és mivel eléggé jellegzetes külsővel rendelkezem, nem is hiszem, hogy ezt eltévesztette volna, azonban ettől függetlenül szükségesnek éreztem egy picit a bemutatkozást, mert mégsem vagyok egy paraszt. Pont ezért is nyújtottam oda neki rögtön a tenyerem kézfogásra.
- Köszi, hogy megtaláltad. Azt hiszem nem talált haza – néztem végül az állatra, aki rögtön nyújtogatni kezdte felém a nyakát, ezért a kezembe is vettem őt. Persze nem vagyok egy olyan ember, aki hálátlan lenne a másiknak. Számomra elég kellemetlen lett volna, ha csak így itthagyom.
- Ráérszt most? Ha szeretnéd meghívnálak egy kávéra, vagy fagyira, amiért megtaláltad nekem őt. – meg is ejtettem egy kedves kis vigyort, de ennél többet nem akartam mondani. Nem erőszak a disznótor, ha nem fogadja el, majd mind a ketten megyünk a dolgunkra, én csak fel akartam ajánlani.

Öltözet; Egyéb megjegyzés: remélem nem lett szörnyű  ; Szószám: 368

Miközben reménykedve várok a gazdi válazára a macsekkal foglalkozom. Igen kedves, és még szerencse, hogy nem ijedős. Akkor nehezebb lenne haza juttatni őt. Mikor a telefonom pittyeg egyet örömmel veszem ismét kezembe, hogy elolvassam az üzenetet.
-Luna képzeld a gazdi ide jön érted! Végre haza mehetsz!-Tudom sokan idiótának néznének, amiért állatokkal beszélgetek, de hiszem azt, hogy megértik, amit mondunk nekik. Mivel igen jó az idő, így nem hezitálok sokat és leülök a padkára. Bízom benne, hogy amíg ideér a gazdája nem fog elmenni, vagy nem ijeszti meg valami, mert az igen ciki lenne.
Vidáman állok fel, mikor a srác megjelenik a biciklijével. A két elfogadom, megrázom és bemutatkozom neki, bár elvileg tudja, hogy mi a nevem, de mégis csak így illő.
-Szia! Én meg Pola vagyok. Örülök, hogy el tudtalak érni. Nagyon kedves egy cicus. Szerencsére nem félt tőlem. A biléta nagyon is jó ötlet volt!-Szélesedik ki a mosolyom.
-Ugyan, nincs mit. Örülök, hogy haza kerülhet és nem marad kint az utcán egyedül.-Látszik a cicun, hogy hiányolta a gazdiját. Nem is értem, hogy hogy keveredhetett el ennyire. Még szerencse, hogy nem történt semmi baja.
-Ez igazán kedves. De nem várok el semmit cserébe. Viszont egy fagyi jól esne.-Megtanultam, hogy nem illik elutasítani egy meghívást. Jó persze, ha egy őrült pszichopata lenne, akkor nem mennék vele, de akinek macsekja van, csak nem lehet rossz ember.
-A cicu nem fog elmenni, megijedni?-Talán jobb lenne, ha előbb haza vinné.

Pola & Lou

A hála lehetetlenné teszi a boldogtalanságot. Ez az egyik legfontosabb titok, amit meg kell tanulnod

Alapvetően nagyon felelősségteljes ember vagyok, pont ezért is volt számomra kicsit érvágás az a bizonyos üzenet, ami szerint a macskám eltűnt... És mivel tisztában voltam vele, hogy valószínűleg nem sok Louis Abraham York – szerintem rajtam kívül egy sem – rohangál a világban, aki gazdája egy bizonyos Luna nevű macskának, egyértelmű volt számomra az is, hogy a csaj nem akar felszedni, így kifejezetten nyugodt hangulattal indultam meg a megbeszélt hely felé. Persze aztán rohadtul lehet, hogy át akar baszni, és igazából csak az elérhetőségemre pályázott, de nem gondolom úgy, hogy a manapság lennének ennyire mániákus lányok – aztán kitudja – meg Isa miatt az egész amúgy is tárgytalan. Bár nem mondom azt, hogy a párkapcsolatunk fénypontját éljük, de ettől függetlenül is nagyon szeretem őt, szóval lényegében innentől kezdve csak reménykedni tudok abban, hogy amibe kerültünk az egy egyszerű hullámvölgy, és hamar kikászálódunk belőle.
- Örvendek Pola – köszöntöttem őt, finoman rászorítva a kezét – Amúgy valószínűleg megijedhetett, vagy éhes lehet, ha ennyire kezesbárány módjára viselkedett. Alapvetően nem kedveli a nőket... Kis antiszociális, rajtam kívül sokszor senkit sem enged a közelébe.
Ennek is persze az lehet az oka, hogy még kölyök korában szedtem össze az utcáról, és lényegében én hízlaltam ekkorára, és szeretgettem addig, amíg végül teljes mértékben sikerült elnyernem azt a törékeny kis bizalmát... De mivel mégiscsak macskából van, nyilvánvaló, hogy rendelkezik azokkal a tipikus jellemvonásokkal, amit a legtöbb magával cipel... Értsd: nagyképű, magasztos, és engem is lényegében a szolgájának tekint. Ha az ölembe ül, annak összvissz annyi oka van, hogy széknek néz, de azért hiszek benne, hogy némi szeretet is lapul abban a kis gonosz lelkében.
- Kifejezetten megijedtem volna, ha nincs otthon, mire hazaérek, szóval tényleg nagyon hálás vagyok neked – és persze lehet azt mondani, hogy ő csak jókor volt jó helyen, de ettől függetlenül én úgy gondolom, hogy simán hagyhatta is volna, hogy tovább kóboroljon szegény Luna, aki így már a karjaimban tekereg és helyezkedik, majd lassan fellépdel a vállamra, és a fülem mögött kezd el nyalogatni azzal a veszettül érdes nyelvével.
- Ugyan, hát ez természetes – nyúltam a macska után, hogy a fél kezemmel megtartva indulhassak el a kávézó felé, ahol tudom, hogy árulnak fagyit is – Amúgy nem fog megijedni. Okos állat, és érzem, ahogyan mindjárt szétesik úgy dorombol.
Ezen egy kicsit el is vigyorogtam magam, mert tisztában voltam azzal, hogy a macskám bennem bízik a legjobban. Eléggé meglepődnék azon, hogy ha végül megijedne a társaságomban, így csak fél kézzel tartottam a testét, és toltam magam mellett a biciklit, majd lefékeztem a kávézó mellett és letettem az ölembe véve az állatot, zártam le a közlekedési eszközöm.
- Látod? Sokkal okosabb, mint a legtöbb macska – mosolyodtam el, de tény és való, hogy azért eléggé figyeltem rá, hogy véletlenül se tudjon kiugrani az ölemből.
- Amúgy még suliba jársz, ugye? – tettem fel a kérdést, de mivel alapvetően nálam is fiatalabbnak nézett ki, gondoltam, hogy igenlő választ kapok majd tőle. Amint végeztem a biciklimmel, meg is indultam befelé az amúgy állatbarát helyre. Szerencsére elég sokat járok ide, így egyáltalán nem volt meglepő az eladó lánynak, hogy egy macskával térek be.

Öltözet; Egyéb megjegyzés: remélem nem lett szörnyű  ; Szószám: 505

Tényleg örülök annak, hogy sikerült megtalálni a cica gazdiját. Ha nekem lenne egy házi kedvencem biztos kiborulnék, ha elveszíteném… Jut eszembe…Házi kedvenc… Azt hiszem ideje lesz megkörnyékezni vele Jacet. Bár lehet nem a legjobb ötlet, de tény ha én nem leszek legalább Jacenek ott lesz a kis állatka, akit reményeim szerint nem ajándékozna el.
-Valóban ritka látvány, hogy egy macska ilyen nyugodt marad a gazdi kezében az utcán. Tény nekem sose volt macsekom, de kutyám sem, így pontosan nem tudhatom milyen.-Igen, ma beszélnem kell Jaceel, hogy fogadjunk örökbe egy állatot. Ahogy figyelem a cicust csak mosolygok. Sok embertől hallottam, hogy a macskák önző lények és csak a kaja miatt vannak az emberrel, nem is ragaszkodnak hozzájuk igazán. Nos ezeknek az embereknek bemutatnám ezt a cicát. Ha csak a kaja kellene nekik nem látszódna rajta, hogy mennyire boldog, hogy gazdija karjaiban lehet.
Ha kell a bicikli leparkoltatásához segítség megteszem, majd először csak bólint a szavaira.
-Igen még ott, de már csak egy évig. Jövőre végre érettségizem.-És utána ha a sors is úgy akarja cukrásznak tanulhatok, hogy megvalósíthassam az álmom. A kávézóba besétálva köszönök az itt dolgozóknak, majd a fagylalt pulthoz sétálok.
-És te?-Nem tűnik annyival idősebbnek, mint én így simán lehet, hogy tanul.
-Hmm milyen finomak vannak.-Már rögtön ki is nézek három félét, de nem merem mondani, mert nem tudom mennyit engedhetek meg, így inkább csak várok, hogy mondja mennyit szabad. Nem akarom őt kihasználni.

Pola & Lou

A hála lehetetlenné teszi a boldogtalanságot. Ez az egyik legfontosabb titok, amit meg kell tanulnod

Nem kifejezetten értettem azt, amit a lány mondott, hiszen a macskák alapvetően elég lusta állatok. Nem egyszer fordult elő, hogy Luna random rámtelepedett, és akkor sem lett volna hajlandó felállni, hogy ha ott halok meg alatta. Persze ahányszor kísérletet tettem rá, olyan elégedetlen fújtatást kaptam válaszul, hogy inkább szétültem a seggem, nehogy véletlenül őfelsége lebillenjen az ölemből, mert a sérülésem mellé, amit egy kutya miatt szenvedtem el még kiskoromban – ezért amúgy bár ez nem túl férfias tőlem, de egy kicsit tartok a nagyobb testű kutyáktól – mindjárt kaptam volna egy macskakarmolást is... Csakhogy az arcomon éktelenkedő sebnek legyen testvére.
- Hát ha a gazdája odafigyel rá, akkor elég engedelmessé lehet őket nevelni – vontam meg a vállam – Olyanok, mint a kutyák. Bélpoklos kis cuki szörnyetegek, szóval a kajára majdhogynem bármire rá lehet venni őket.
De alapvetően Luna csak engem szeret igazán, és bennem bízik, ezért kifejezetten könnyű dolgom volt vele.
- Áhh... Jó kis érettségi év – csóváltam meg a fejem vigyorogva – Nem kell majd félned tőle, semmi extra nincs a dologban. Legalábbis ha rendesen tanultál az évek alatt, akkor könnyű lesz.
Ez most úgy hangzott a számból, mintha valami méteres stréber lennék, pedig ilyesmiről szó sincs... Igazából, ha úgy vesszük rá voltam kényszerítve arra, hogy tanuljak, mert a sulimban ragaszkodtak ahhoz, hogy a különböző sportolók – gondolok itt a pompom lányokra, a focistákra, és a kosarasokra, de volt atlétika csapat is – egy bizonyos átlag felett lehettek csak a csapatban. Értelemszerűen néha ezt megugrasztották, hogy komolyan tanulásra bírjanak minket, viszont én magam tovább is akartam tanulni annak idején, szóval azért odafigyeltem arra, hogy jó jegyeket szerezzek... Pont ezért, és a sportban elért eredményeim miatt is lettem 11-re a csapat kapitánya, holott voltak olyan végzős diákok, akik szintén alkalmasak lettek volna a posztra... Szóval ilyen szempontból sokat segített számomra a jó átlag.
- Tavaly végeztem – vágtam rá az őszinte választ a kérdésére – Ha valami érdekelne továbbtanulással kapcsolatban, akkor jelezd. De ha jók a jegyeid, és kellőképpen kiveszed a részed közösséggel kapcsolatban is, akkor nincs mitől félned.
Mert igen... Sajnos ilyen világot élünk. Plusz pontot jelent az is, ha valaki programokat szervez a gimijébe, vagy versenyszerűen sportol. Így mondhatni egyetemre menni vagy a nagyon okos diákoknak van esélyük, vagy azoknak, akik túl népszerűek és mellette tanulnak is valamennyire. Én alapvetően nem tartottam magam egy Einsteinnek, de a magamhoz való eszem mindig megvolt, plusz ugye a rendészeteire nem is feltétlenül Thálész tételét kellett bemagolni.
A lány nyomába szegődve én magam is mosolyogva köszöntöttem a pultban álló lányokat, majd rögtön megemeltem a fejem, és a következő kérdést tettem fel nekik.
- Epres shake-et készítetek? – a hangom puhán és lágyan hangzott, és ahogyan rájuk mosolyogtam, az arcom is egészen ellágyult. Pontosan tudtam, hogy mennyire fos dolog a vendéglátás, szóval igyekeztem mindig kedves lenni az ott dolgozókkal. Miután a lány pedig bólintott, jeleztem neki, hogy azt szeretnék kérni... Nincs mese, az edzésem miatt azért oda kell figyelnem arra, hogy mit eszek, és eddig a héten háromszor is bűnöztem. Figyeltem, ahogyan az egyikük elmegy elkészíteni azt, amit a testem kívánt, aztán pedig Polára pillantottam, hogy ő is mondhassa a választását, amennyiben sikerült valamit kinéznie magának.

Öltözet; Egyéb megjegyzés: remélem nem lett szörnyű  ; Szószám: 514

-A tanulással szerencsére nincs bajom. Persze van egy-két tantárgy, ami nem megy olyan jól, de ritka is az olyan ember, aki mindenből színtiszta ötös… De majd lesz valahogy.-Nem izgatom egyelőre magam ezzel. Tudom, hogy Hien segíteni fog nekem, ahogy a családja is. Különben sem akarok hülyén meghalni. Nem mondom azt, hogy olyan nagyon imádok a suliba járni, de tény van, amit nagyon is érdekesnek tartok. Mondjuk kaphatnánk kevesebb házit, de már nem kell sokáig a gimiben maradnom, ha minden jól megy.
-Nah látod erre nem nagyon támaszkodhatom. De igazából cukrásznak készülök. Nem mondom azt, hogy ott a hülyéket is felveszik, de talán nem olyan szigorú, mint mondjuk egy orvosi, vagy tanító képző….És amúgy mit tanulsz? Mi leszel, ha nagy leszel?-Mosolyodom el a kérdésem végén. Mikor kicsi voltam erre a kérdésre sose tudtam rendesen válaszolni. Mindig felsoroltam vagy három lehetséges szakmát, amit szeretnék csinálni. De aztán egyszer csak kitaláltam, hogy mi is szeretnék lenni és azóta ezt hajtogatom folyamatosan.
Egy pillanatra elgondolkozom azon, hogy én is shakeet kérek, de végül maradok a fagyinál, így mikor a pultos rám figyel már ki is kérem a két gombócomat, egy sajttortát és csokoládét.
-Amúgy hány éves Luna? Hogy került hozzád anno?-Ha már a macsek hozott minket össze, akkor kicsit kikérdezem őt róla.

Pola & Lou

A hála lehetetlenné teszi a boldogtalanságot. Ez az egyik legfontosabb titok, amit meg kell tanulnod

- Na, hát akkor nagy problémáid nem lesznek – mosolyodtam el azon, amit mondott. Volt szerencsém nekem is megtapasztalni mind a két végletet. Isával egy időben sokat tanultunk együtt, és vele szerettem is, mert elég fogékony volt az agya bizonyos dolgokra, illetve könnyen megtanulta a definíciókat, mert el tudta fogadni, hogy az úgy van... Úgymond nem keresett benne mélyebb értelmet. Jade ilyen téren egy kicsit más volt. Mivel a csajom barátnője, minden bizonnyal kísérletet tettem arra, hogy segítsek neki is, amikor éppen úgy állt egy-egy tárgyból, mert nagyon sok mindenben tehetséges volt az a lány... Ilyen például a szurkolócsapat is. Sokan persze ezt picsásnak találnák, de tényleg az egyik leghajlékonyabb és leginkább akrobatikus elemekre alkalmas személy volt. A tanulás viszont... Nos az nem igazán volt az erőssége. És nem azért, mert buta lenne, csak szimplán feltette az „én ezt mikor fogom használni az életben?” kérdést, aminek mindig az lett a vége, hogy inkább becsapta a könyvet, és makacsul meredt maga elé... Még szerencse, hogy én meg baromi türelmes ember vagyok.
- Amúgy én baromira csodálom a cukrászokat – eresztettem meg felé egy biztató mosolyt – Mindig azt mondták nekem a tanáraim, hogy még ahhoz is kell némi kémia tudás, és bár masszív négyes voltam belőle korábban a focicsapat miatt, ettől függetlenül talán a hidrogén vegyjelét tudnám most felidézni... Semmi mást. Amúgy igen, valószínűleg könnyebb bekerülni, mint egy orvosira, de te biztos finomabb sütiket csinálsz majd minden orvosnál... Szerintem ilyen oldalról kell nézni a dolgokat.
Mert én vagyok annyira gusztustalanul pozitív, hogy mindig próbáljam a napos oldalról nézni a dolgokat. Én magam sem vagyok egy tipikus atomfizikus alkat, ami miatt lényegében maradt számomra a kedvességem... Amivel igyekszem a lányba némi bátorítást csempészni.
- Nos, eredetileg úgy volt, hogy honvédelmin tanulok tovább... És rendőr leszek. Gyakorlatilag ez nem jött össze, szóval egyelőre csak dolgozom egy moziban – vontam meg a vállam. Azt már nem tettem hozzá, hogy a nővérem miatt teljes mértékben lemondtam erről az álmomról, mert annyira nem éreztem személyesnek ezt a beszélgetést.
- Luna két éves az állatorvos sacca szerint – mondtam neki – Az utcán találtam, és hazavittem. Hideg volt, esett az eső, tudod hogy megy ez. Szegény akkoriban még elég nyüzüge volt, most meg már... Talán túl jól is van tartva, ami miatt lassan gurulni fog.
Mert ugye minden kajához van kötve, és állandóan követelőzik őnagysága, de mindezt már igyekeztem ráhagyni... Annyiszor kap enni, ahányszor egészséges az neki, és nem érdekel a hisztije meg az, hogy hajlandó sértődötten felhúzni az orrát és elvonulni. Úgyis mindent Stellán ver le, mert ő a másik nőstény a házban.
- Üljünk ki – intettem a kis asztalok felé, mert elég jó idő volt. Mivel gondoltam, hogy a lánynak mindez nem lesz ellenére, meg is indultam  az egyik asztal felé, ahol kihúztam a lánynak a széket – Parancsolj.
Én magam vele szemben foglaltam helyet az édességemmel. Némileg ismerősnek tűntek a vonásai, de ettől függetlenül nem tudtam beazonosítani őt teljesen.
- Véletlenül amúgy nem a Trevor Day Schoolba jársz? – új témának bőven jó lesz, úgy gondolom, ha már eddig is szó volt a suliról.

Öltözet; Egyéb megjegyzés: remélem nem lett szörnyű  ; Szószám: 502

-Hmm igen ebben van valami. Nem árt tudni, hogy bizonyos összetevőket mivel lehet keverni meg hasonlók. Bár tény sosem gondoltam bele milyen kémiai folyamatok mennek végbe egy süti elkészítésekor, de mondjuk szerintem érdekes egy tudomány.-Igaz nem könnyű és sokat kell tanulni, de szerencsére jó a tanárunk és igen érdekes órákat szokott tartani. A szavai azért jól esnek, amit egy mosollyal jelzek is felé. Mondjuk biztos van olyan orvos, aki szintén finomakat süt, bár tény általában az orvosok rengeteget dolgoznak.
-Aztaaa! Ez nem semmi. Szép hivatás. Miért nem jött össze? Már ha nem túl tolakodó!?... És ha már ennyi kérdést felteszek… Melyik moziban dolgozol?-Szélesedik ki a mosolyom. Igen akaratlanul is eszembe jut az, hogy esetleg kis kedvezményt tudna szerezni nekem, vagy megmutatni a vetítő fülkét, vagy hogy hívják azt. Szívesen végignéznék egyszer onnan egy filmet.
-Nos akkor nagy szerencséje volt a leányzónak.-Meg is simizem a buksiját. Tényleg szomorú, hogy annyi kóbor állat van, de szerencsére mindig vannak olyan emberek, akik igyekeznek segíteni nekik.
-Rendben!-Szeretek a lgői főleg, ha szép az idő, így cseppet sem bánom a dolgot. Kissé meglepődöm mikor kihúzza nekem a széket. Cseppet sem vagyok hozzászokva.
-Oh! Köszönöm!-Nem is hezitálok sokat, szépen lehuppanok a fenekemre és nyalogatom is a fagyimat.
-Nem! Bár hallottam róla. Miért?-Ráncolom össze a homlokom. Annyira kíváncsivá tett, hogy még a fagyimról is megfeledkezem mindaddig, míg meg nem kapom a választ.

Pola & Lou

A hála lehetetlenné teszi a boldogtalanságot. Ez az egyik legfontosabb titok, amit meg kell tanulnod

- Áh én még a készítésbe se nagyon gondolok bele, általában csak megeszem őket – ejtettem meg egy szégyenlős kis mosolyt. Igazából a kémiaórák számomra inkább voltak olyan randik, amiken fel kellett találnunk magunkat Isával. Néha csak a cipőnk orra ért össze, máskor a térdünk, aztán amikor nem volt kedve elolvasni az utasításokat a gyakorlati feladatokkor, akkor én fejtettem le az ujjait a rossz folyadékról, amit ha a kis keverékünkhöz ad, akkor... Ki tudja mi törént volna. Lényegében mind a ketten csak bemagoltuk a vegyületek neveit meg minden, de nem voltunk a kémia mesterei... Egy-egy négyest tudtunk csak összehozni, azóta meg nem is foglalkozott a dologgal egyikünk sem különösebben.
- Nincs jogsim – vontam meg a vállam – Ezzel elbuktam az egyik legfontosabb előfeltételt. Lényegében ezért nem járok most a honvédelmire. Amúgy meg a Regalban itt Manhattanben. –
Válaszoltam meg sorban a kérdéseket. Betudtam annak, hogy a lány szimplán csak kíváncsi, bár én mondjuk ennyire nem faggattam volna őt, elvégre nem ismerjük egymást.
Ettől függetlenül én megmaradtam született úriembernek, ahogy kihúztam neki a széket, és egy szelíd mosolyt meg is ejtettem felé. Lényegében lány volt, én pedig tisztelem annyira a nőket, hogy rendesen bánjak velük attól függetlenül, hogy van két keze, ki tud menni az ajtón anélkül, hogy megfognám neki, és ugyanez igaz a székre is. Azért a gesztus szerintem sokat el tud mondani valakiről.
- Csak ismerősnek tűnz, de akkor gondolom akkor összekeverlek valakivel – mert számomra lényegében ő egy elég átlagos lánynak tűnt. Nem olyan feltűnően gyönyörű, mint Isa, vagy a baráti köre, akik mind bírtak valami jellegzetességgel, ami miatt az ember nem tudott csak úgy elmenni mellette. Lényegében egy kedves arc volt a tömegből, de nem egy olyan valaki, aki után megfordulnék. Még akkor is így van ez, ha ez egy kicsit szexistának hallatszik.

Öltözet; Egyéb megjegyzés: remélem nem lett szörnyű  ; Szószám: 292

-Még szerencse, hogy ezt bármikor pótolhatod.-Nem akartam beletúrni az életébe, de mindig is ilyen barátkozós, nyitott voltam. De persze tudom, hogy ez nem mindenkinek jön be. Viszont egyelőre úgy látom nála még nem vertem ki a biztosítékot. Ami nem jelenti azt, hogy tovább faggassam, de azt sem, hogy kussoljak míg el nem búcsúzunk egymástól.
-Mindenesetre drukkolok, hogy összejöjjön.-Nem jó az, ha az ember nem foglalkozhat azzal, amivel szeretne. Én is nagyon reménykedem abban, hogy a cukrászat nem csak egy álom marad.
A fagyi nagyon finom, jól is esik, de nem akarom feltartani Louist meg a macsekot. Biztosan haza mennének már.
-Oh értem.-Erre most nem igazán tudok mit mondani. Felismerném, ha korábban találkoztunk volna. Elég jó az arcmemóriám.
-Öhm amúgy nyugodtan menj. Nem akarlak feltartani. Igazából már az örömmel töltött el, hogy sikerült felvennem veled a kapcsolatot és így visszatér az otthonba Luna. A fagyit köszönöm. Nagyon finom.-Mosolyodom el őszintén.