Jeffrey & Anita

 “You can’t stay in your corner of the Forest waiting for others to come to you. You have to go to them sometimes.”

Közeledik a nyári szünet a suliban, én pedig már vagy két hete azon gondolkodok, hogy Zoeval mi legyen, mert mégse lézenghet egész nyáron a városban vagy a lakásban egyedül. Az biztos, hogy szokás szerint haza látogatunk majd Texasba, legalább egy vagy inkább két hétre. Már hiányzik a kisváros, hogy nem lehet anélkül elmenni még a boltba sem, hogy legalább ketten ne állítanák meg az embert egy kicsit beszélgetni. De hogy a többi időben mi lesz vele, azt nem tudom. Sőt, igazából ezt neki kellene kitalálnia, végül is már nem kislány.
Sok vendégem volt ma, a fix időpontra érkezőkön kívül néhányan betértek az üzletbe egy vágásra vagy mosásra, az ilyesmi gyakran előfordul. Szeretem is az ilyesmit, amikor új arcok is érkeznek, és nem is egy közülük állandó vendéggé válik nálunk. Úgy délután négy körül kezdtem azt érezni, hogy fáradt vagyok - ami nem is csoda, hiszen reggel hétkor már egy vendéggel kezdtem. Vidékre ment, valami fontos tárgyalásra, így a kedvéért hamarabb nyitottam a boltot. Ugyancsak négy óra lehetett, amikor ráeszméltem, hogy a reggeli óta még nem sikerült semmit sem fogyasztanom, ami nem kifejezetten egészséges, sőt.
Szóval, amikor elment a vendégem, nagy boldog mosollyal az arcán, hogy milyen szuper új fizimiskát kapott, elő is vettem a hűtőből a dobozkámat, hogy megegyem az ebédemet egy kicsit megkésve. Még a mikróban melegedett az egyszerű paradicsomos tésztám, amikor csilingelni kezdett a telefonom, az egyik barátnőm írt. Már-már szokásos, hogy gondjai vannak a párjával, így egy mérsékelten “semmi kedvem elolvasni” sóhaj után nyúltam a telefonért, hogy elolvassam: most már megint mi a fene történt?
Így megy ez, állandóan szimultán hat dolgot csinálok, eszek, szíveket ragasztgatok össze amiket szemét pasik törtek össze, ellenőrzöm, hogy mikor és ki várható még ma. Szerencsére a következő vendégemet kifejezetten csípem, rendes krapek, és már jóideje én vágom a haját. Különös, hogy így megkedveltem, mármint a férfiak nem szoktak olyan beszédesek lenni, de nekünk eddig még mindig megvolt a közös témánk: a család vagyis is inkább a gyerekek. Legalábbis, ha jól emlékszem valahonnan innen indult anno a “barátságunk”, de azóta már a politikán keresztül a közlekedésig, mindenféle aktualitás szóba került már. Nem is tudom, talán két vagy három éve jár hozzánk Jeffrey? Múltkor valami iskolai fellépésre készültek, ha jól emlékszem, majd rá is kérdezek, hogy hogyan sikerült.
Már éppen írnám a barátnőmnek (két falat közt, hogy nyugodjon meg, amikor a kijelzőn felvillan Zoe képe, ő hív valamiért. Nem veszem fel, inkább kinyomom, és visszahívom, nekem kedvezőbb az előfizetésem, mindig így csináljuk.
- Szia! Mi újság? - köszönök neki, amikor felvette, és a kolléganőm máris mosolygós arccal pillant felém. Mindig ugyanazon a hangon, mindig ugyanúgy köszönök neki, és ő is hasonlóan csilingelő hangon felel. Mégis, a folytatástól kicsit összeszalad a szemöldököm. Moziba menne “egy barátnőjével”, de a filmnek fél kilenckor lesz vége, utána persze egyből haza jönne, szeretné ha elengedném. Tizenöt éves. Én is voltam ennyi, és mindig gombóc lesz a torkomban, ha ilyesmit kér tőlem, féltem nagyon, hogy elköveti az én “hibáimat”. Mert mind tudjuk, hogy ha egy barátnője lenne akivel moziba megy, akkor azt mondaná, hogy Agnes, JJ, Sammy vagy ilyesmi, de az “egy barátnőm” az bizony fiút jelent. Nem ejtettek a fejemre.
- Szóval mehetek? - kérdezi újra, valószínűleg azért, mert túl sokáig hallgattam a vonal túlsó felén. Eltolom magamtól az üres tányért, és még egy pár másodpercig fontolgatom a választ. Bíznom kell benne, okos kislány. Ha nem engedem el, akkor majd elkezd titkolózni, és nyakunkon a baj. Pont ekkor szólal meg a kis csengő az ajtón, Jeffrey is megérkezett, egy villámgyors, kurta mosollyal üdvözlöm, és intek neki, hogy foglaljon csak helyet, pakoljon le nyugodtan. - Anyu! - szól rám most már bizonytalanul, kissé türelmetlenül a lány.
- Mehetsz, persze. - sóhajtom megadóan, mert tudom, hogy nem zárhatom be örökre, és bíznom kell abban, hogy több esze van mint amennyi nekem volt az ő korában. - Pénz van nálad? - nemmel felel, persze, hiszen nem kap túl sok zsebpénzt egyszerre, heti egyszer adok neki, és be kell osztania. - A konyhában találsz a fiókban, de előtte egyél is valamit! És ha később végeznétek, azért csörögj rám, jó? - és a hangja máris a megtestesült tavaszi napsütés. Tudtam én, hogy pasi van a dologban… - Vigyázz magadra! - intem még azért szokás szerint, majd gyorsan elköszönök tőle, és elrakom a telefont is a helyére.
Jeffrey felé fordulok, már a teljes figyelmem az övé, mosolyogva köszönök neki most már rendesen is, hogy ne gondoljon teljesen bunkónak.
- Szia! Bocs, csak Zoe… kamaszok. - vágok egy rövid grimaszt, majd jókedvűen csapom össze a tenyerem. - Szóval, jöhet az a lila festék, amit a múltkor kinéztél magadnak? - ugratom egy kicsit, hiszen már régóta ismerem, tudom, hogy mit szeret, és az a lila hajnál milliószor konzervatívabb. Amúgy sem lenne az ő színe. Múltkor már ajánlottam neki egy kis fazon váltást, de még nem állt rá készen, azt mondta gondolkodik rajta, hogy bevállal-e egy hasonlóan konzervatív de valamivel fiatalosabb hajviseletet.

Jeffrey & Anita

 “You can’t stay in your corner of the Forest waiting for others to come to you. You have to go to them sometimes.”

- Jeanett, a táblára is felírtam már, de azért jelzem, nehogy elfelejtsétek, hogy a vakbélgyanús pasas a 3-asban van. Szükség lenne egy ultrahangra, szóval légyszíves mond meg dr. Rivero-nak, ha ideér, hogy ő legyen az első. A többiekkel nincs gond, a frissen műtöttek jól vannak, mindenkinél voltam bent. Óránként azért nézzetek be hozzájuk is. Hm, mit is akartam még? - miután sietve tájékoztattam a főnővért a legfontosabb teendőkről, a fejemet vakarva ácsorogtam a felvételi pult előtt, miközben Rhonda nagy szemekkel fürkészett és mosolygott. - Oh, tudom már! A hűtőben még maradt egy fél torta, megtennék, hogy elfogyasztják? Nem akarok sütit látni, ha visszajövök reggel, mert akkor kénytelen leszek én megenni. - visszamosolyogtam egyik kedvenc kolleginámra, aki hangosan nevetve rázta a fejét. - Menjen inkább dr. Donnell, hess, ne is lássam. - kezeivel próbált kifelé terelgetni, mire nevetve intettem neki, s magam mögött hagyva a kórházat, elindultam a meglehetősen távol eső fodrászomhoz.
Pechemre még az eső is eleredt, s természetesen ezen a napon sikerült tömegközlekedéssel jönnöm, ergo hazafelé is a metrót és a villamost kellett használnom. Ennek köszönhetően hiába is szedtem a lábaimat, a metróhoz vezető, alig tíz perces gyalogút ideje alatt máris sikerült eláznom, s erre még rátevődött az a másik nyolc-tíz perc, amit Brooklyn utcáin kellett legyalogolnom, hogy elérjek Anita fodrászatáig.
Esernyő híján hiába tartottam a fejem felé a bőrtáskámat, még ennek ellenére is eláztam, s nem csak hogy az arcomról fojt a víz, de azt hiszem, hogy még a gatyámból is.
- Halihó - csengetés után, az elázás ellenére mosolyogva léptem a kellemes kis üzletbe, s máris kiszúrtam Anitát, akinek intettem a kezemmel, hogy ne zavarjam meg őt a telefonálás közben.
- Mi a helyzet Jeff, eláztál?- Anita kolléganője szólított meg, miközben elkezdtem lepakolni a holmimat az egyik kényelmes ülőalkalmatosság mellett, hogy végre, megszabadulhassak a szétázott ballonkabátomtól.
- Nem kicsit, egyetlen perc alatt leszakadt az ég, pedig napos időről beszéltek. Még csak esernyő sem volt nálam. Áh, de így legalább már nem kell megmosnia Anitának a hajamat - jegyeztem meg egy mosollyal, miközben helyet foglaltam a már megszokott székben, amely előtt egy hatalmas tükör lógott.
- Látod, pontosan emiatt mondom azt, hogy az időjósok semmit sem tudnak! Nekem aztán mondhatják, hogy mikor milyen lesz az idő, én viszont kizárólag ebben bízok itt ni. Ha fáj, akkor tudom, hogy jön a meleg, vagy a hideg - Clara a feje felé mutogatott mosolyogva, miközben magára kapta a kabátját, s felcsapta vállára a táskáját. - Viszont bocsánat, de most mennem kell, szia Jeff, szia Anita! - mintha csak váltottuk volna egymást, alig hogy megérkeztem, a fodrászom kolléganője máris lelépett.
Szerencsére azonban nem kellett sokat várnom Anitára, aki nem sokáig váratott, s hamarosan már vissza is tért hozzám.
- Ugyan, semmi gond! Zoey? Mi történt, amivel ennyire kiborított? - kíváncsian pillantottam fel Anitára, s azt hiszem voltunk már elég jó viszonyban ahhoz, hogy ilyesmiről kérdezzem. Nem akartam a magánéletükben vájkálni, de ezeket a dolgokat általában meg tudtuk beszélni, hisz mindketten szülők voltunk. Persze az én kislányommal még nem akadtak olyan problémák, mint Zoey-val, de nem ártott időben felkészülnöm arra, ami majd néhány év múlva következik.
- Jöhet, persze. Középre pedig szeretnék egy zöld csíkot is - értettem én a poént, s gyorsan rá is kontráztam, majd elnevettem magam, ahogy elképzeltem a végeredményt. - Szörnyű lenne, gondold csak el, hogy ilyen színes hajjal mennék be holnap a sebészetre. Azonnal kitiltanának onnan - még mindig nevettem, közben ha Anita jelezte, hogy húzzam beljebb a lábam, mert nem fér el, vagy üljek arrébb, akkor megtettem, hisz ő volt hazai terepen.
- Egyébként hogy vagy Anita? Bevallom, hogy már elég rég jártam nálad, nézd meg is nőtt elég rendesen a hajam. - az arcszőrzetemet már nem is tettem szóvá, hisz az elmúlt négy napban valahogy a borotvát is elkerültem. Quinn mindig szerette, ha sima az arcbőröm, az elmúlt időszakban viszont még annak sem örült, ha megcsókoltam. Így meg nem igazán volt értelme annak, hogy borotválkozzak, s amúgy is, kíváncsi voltam arra, hogyan néznék is ki borostával.

Jeffrey & Anita

 “You can’t stay in your corner of the Forest waiting for others to come to you. You have to go to them sometimes.”

Van úgy, hogy nincs jó döntés. Nem lett volna jó az sem, ha nem engedem el, és az se biztos, hogy okos dolog volt, hogy elengedtem. Engem annó a szüleim mindentől tiltottak, ellenőrizték a telefonomat, nem maradhattam ki este sokáig. Aztán mire mentek vele, tinimami lettem, minden kontroll és igyekezet ellenére is. Talán ha Zoe kap egy kis teret, nem fogja ugyanazokat a baromságokat megcsinálni mint én.
Örülök, hogy éppen Jeff érkezett, mert talán tudok tőle tanácsot kérni. Tudom, hogy az ő kislánya messze nem ennyi idős, de talán még emlékszik rá, hogy milyen volt a kamaszkor, és szülőként valószínűleg van róla véleménye. Elég normálisnak tűnik ahhoz, hogy meghallgassam.
Látom, hogy nem is kicsit bőrig ázott, fel se tűnt, hogy ennyire szakad az eső. Elő is veszek egy törölközőt, hogy ha nem csak a kabátja ázott meg, akkor meg tudja szárítgatni magát. Adnék váltás inget is ha lenne, meg aztán tudom, hogy úgyse fogadná el.
- Kösz! - mosolygok rá, miközben felé nyújtom a törölközőt, majd ha helyet foglalt, egy másikkal nekiállok megszárítgatni a haját, mert bár úgyis megmosom, szeretném látni, mivel is kell majd dolgoznom. - Zoe? Kamasz… szerintem tetszik neki egy srác, vagy titokban talán már van is köztük valami, nem tudom. Most moziba kéreckedett el, “egy barátnőjével”. -sóhajtok lemondóan, hogy a lányom ilyen hülyének néz. Tudom én, hogy barátnőről szó sincs, sokkal inkább barátról.
Ahogy megtörölgettem a haját, meg kell állapítanom, hogy még mindig szemtelenül fiatalos az arca, a lobonca pedig sok férfit megszégyenít. Nem egy huszonöt alatti srácnak vágom a haját, akiknek már fele ennyi sincs mint neki.
- Hát, nem tudom, hogy kitiltanának-e, én meg tudnék bízni egy színes hajú, jóképű sebészben. - mosolygok rá kedvesen. Már a legutóbbi nyíratkozáskor is láttam rajta, hogy valami nyomasztja, máskor ódákat zengett a feleségéről, de akkor valahogy mintha kerülte volna a témát. Csak a lányáról beszélt. Ahogy elnézem, ezt a vidám, kellemes humorú pasast, látom rajta, hogy az önbizalma kicsit mintha megtépázott lenne, túl sok embert látok. Ha valaki addig mindig időben jött, rendezett volt a frizurája, most meg heteket, majdnem egy egész hónapot csúszott vele, na ott valami nincs rendben. Ezért is “bókoltam” neki, meg azért, mert tényleg így gondolom. Tudja, hogy őszinte vagyok, néha szoktam neki mondani (főleg mikor a kislányával érkezik, vagy olyan képet mutat amin ketten vannak), hogy pofátlanul jóképű apuka létére.
- Hát, jó rég nem dugtad ide az orrod, már azt hittem lecseréltél egy szebbre és fiatalabbra. - veszem inkább poénra a dolgot, és nevetek is röviden. A régi vendégek hajlamosak szabadkozni, ha nem időben jönnek, de ebben nincs semmi olyan amin fennakadnék. - Gyere kérlek, megmosom a hajad. - ismeri a járást, és ha elhelyezkedett, már neki is állok a hajmosásnak. Finom, pézsmás sampont használok, a férfiaknak inkább ezt szoktam, ők nem szeretik ha vanilia illatú az üstökük, ez valahogy férfiasabb. Előbb csak átmosom, majd leöblítem, a következő adag samponnal viszont nekiállok finoman átmasszírozni a fejbőrét, ellazítani egy kicsit. Hátulról, ahol állok, mindig látom, hogy mikor értek el a vendégek a zen állapotba, olyankor egy kicsit megrogyik a válluk, szemüket behunyják és vesznek egy mély levegőt. Akkor kérdezek csak tőle ismét, amikor már ebben az állapotban van, de közben tovább írom le ujjbegyeimmel az apró köröket a halántékán, és a füle mögött.
- Hogy van a család, minden rendben otthon? Quinn talált a múltkor jelmezt a fellépéshez? - kérdezem teljesen más hangon, sokkal halkabb és békésebb, hogy ne zökkentsem ki a relaxációból őt sem. Emlékszem, arra panaszkodott, hogy a felesége régebben maga készített jelmezeket a lányuknak, de ezt a mostanit vagy bonyolultnak találta vagy nem volt hozzá kedve, de nem ő csinálta, hanem boltokban keresgélt valamit, ami alkalmas lehet. - Mi is volt a darab? Pán Péter, talán?

Jeffrey & Anita

 “You can’t stay in your corner of the Forest waiting for others to come to you. You have to go to them sometimes.”

Szerettem ezt a fodrászatot, mert ha ide betért az ember, az olyan érzés volt, mintha csak az otthonában lenne. Egy családias kis közeg fogadott minden alkalommal, kellemes színek és remek társaság Anita és a kolléganőjének személyében. Csupán egyetlen gondom akadt az üzlettel, méghozzá az, hogy eléggé távol esett a munkahelyemtől, így az utóbbi időben csak ritkábban tudtam ellátogatni a fodrászomhoz, és ez még a hajam hosszúságán is meglátszott.
- Áh, én köszi, te mindenre gondolsz - mosolyogva fogadtam el a felém nyújtott törölközőt, amivel aztán gyorsan meg is töröltem az arcomat, s a hajamat is a következő mozdulattal. - Ez jól elázott, kicsit hosszú már - jegyeztem meg Anitának, miközben a tükörből szemléltem azt, hogyan próbálja ő is szárítgatni a hajamat, s felmérni a munkafelületet.
- Áhá, szóval erről van szó - elmosolyodtam, miközben a fodrásznőm sóhajtva mesélt a lányáról, hisz ugyan megértettem a problémáját, másfelől nem lepett meg az, hogy a kamaszlányának már van egy udvarlója. - Cseles Zoe, hogy ilyen trükkel próbálkozik, de bocsásd meg neki. Ilyenkor képzeld bele magad a helyébe, hogy te is voltál annyi idős, mint ő. Ezzel mondjuk nem azt mondom, hogy helyes az, ha hazudik neked, mert ez nem jó. Talán beszélned kellene vele ezekről a dolgokról, hogy megbízzon benned, és te is benne. Ha titkolja, annak nem lesz jó vége, viszont szerintem még mindig jobb az, hogy van egy barátja, akiről tudsz, mint hogy van neki három, akikről nem. - finoman próbáltam tanácsot adni Anitának a kamasz lányát illetően, bár igyekeztem nem úgy beszélni, mint aki bele akar szólni abba, hogy mégis hogyan nevelje a gyerekét. Nekem szerencsére még csak hat éves volt a lányom, így ez a veszély még nem fenyegetett, de amikor ehhez hasonló történeteket hallottam, mindig elgondolkodtam azon, hogy én mégis mit tennék egy ilyen helyzetben.
- Hidd el, hogy ha elmondhatná neked, és te nem tiltanád el a sráctól, akkor utána már mindenről beszámolna, próbáld majd ki, közelíts felé - javasoltam, majd véleményeztem a legújabb hajtrendeket, s azt a színt is, amin a vicc kedvéért elgondolkodtunk. A bókja már nem lepett meg, mint korábban, sokkal inkább jól esett, s még meg is mosolyogtatott.
- Na, ez a jóképű apuka a végén még elolvad itt, ha továdd dicséred, de ami igaz, az igaz, piszkosul jóvágású fickó vagyok - jegyeztem meg, miközben a tükörbe vágtam egy "vagány" grimaszt, s aztán hangosan felnevettem. Nem esett nehezemre paródiát faragni saját adottságaimból,s talán éppen ez tett humorossá az élet különféle helyzeteiben.
- Egyébként azt meg kell jegyeznem, hogy a te frizurád most nagyon klassz, akármikor jövök, mindig úgy érzem, mintha más fazon lenne, vagy most csak a színén változtattál? - Azért, mert volt egy feleségem, még nem voltam vak, megjegyeztem, ha valami szép, vagy jól néz ki, s többnyire Anita frizuráival mindig is szimpatizáltam. Ez a mostani is igazán jól állt neki, kiemelte a vonásait, és a szeme színét.
- Egyik székből a másikba, ezt érezhetik a pácienseim - jegyeztem meg nevetve, ahogy átültem a hajmosóhoz, majd hátradöntöttem a fejem, s ráhagytam magam a nőre. Bíztam benne, tudtam azt, hogy profi és nem fogja leégetni a fejemet forró vízzel. A nyaktartót is úgy állította be, hogy kényelmes legyen, így nekem már tényleg nem kellett figyelnem semmi másra, csak a csobogó vízre, s a nő kellemes hangjára.
- Hm, jó ez amit csinálsz, bírom ezt a hajmosást - mindig is tetszett az, ha női kezek masszírozták a fejbőrömet, ha magamnak mostam a hajam, az többnyire legfeljebb két-három percet vett igénybe. Anita azonban precízen dolgozott, nem húzta a hajamat és alaposan megdolgozta ujjaival a fejbőrömet. Olyan kellemes volt, hogy néhány másodperc erejéig még a szemeimet is lehunytam, s a háttérben halkan szóló muzsika már csak ráadás volt ahhoz, hogy úgy érezzem, mintha a kánaánban lennék. A kellemes pillanatokból azonban egy nem várt kérdés ugrasztott vissza, s Quinn nevének hallatán a jókedvem is hamar elillant.
- Lissie jól van, zongorázni tanul és egész ügyes, le sem tudom vakarni a hangszerről - halovány mosollyal idéztem fel, ahogy a kislányom játszott a zongorán, szerettem hallani a nevetését, s látni, hogy mennyire élvezi a zenét. Quinnel kapcsolatban azonban nem tudtam semmi pozitívumot mondani, s Anita is érezhette a hanglejtésemből, hogy a házasságommal problémák lehetnek.
- Nem, a Hamupipőkét adták elő és talált, de abból is csak a morgás volt - sóhajtottam, s végül úgy döntöttem, hogy nem fogom magamban tartani a gondolataimat, valakivel muszáj megbeszélnem a történteket. - Tudod Anita, mostanában nincs minden rendben. Quinn megváltozott, régen imádta a zenét, szeretett velem eljárni táncolni. Aztán mióta Lissie megszületett , nekem meg több munkám akad a kórházban, azóta minden más lett. Már nem érdekli semmi, mindig ideges, zavarja a hobbim, zavarja az, ha dolgoznom kell, zavarja őt a gyerek...fogalmam sincs, hogy mi történik. Úgy érzem, hogy elhidegültünk egymástól és...magam sem tudom, hogy mit csináljak - őszintén vallottam, hisz ki érthetne meg jobban Anitánál? Úgy tudtam, hogy neki is volt valami gubanc a kapcsolatában, így talán ő megérthette azt, hogy mi zajlik le bennem.
- És veled mi újság? Mi a helyzet Zoe apjával? - Nem akartam pofátlannak tűnni, de érdekelt az, hogy segít-e neki a gyereknevelésben, vagy esetleg egyedül kell-e szembenéznie a kamaszlánya mindenféle gondjával-bajával.  

Jeffrey & Anita

 “You can’t stay in your corner of the Forest waiting for others to come to you. You have to go to them sometimes.”

Csak mosolygok, amikor Jeffrey elveszi tőlem a törölközőt, ez csak természetes, hogy mindenre gondolok, mindig mindenre gondolok. Jól áll neki a kócos haj is, ezt kell megállapítanom, ahogy én is dörzsölgetem, szárítgatom.
- Ugyan! Épp azon gondolkodok, hogy szívesen hosszabbra hagynám, valahogy… illik az arcodhoz. - felelem megnyugtatólag, hogy nem fogom leszedni a fejét, amiért a szokottnál később jött. Nincs ezzel semmi baj, sőt igazából azért sem haragudnék rá, ha az otthonához közelebb keresne egy fodrászt. Megérteném, elvégre kiesik neki ez a hely, régebben valami miatt hazafelé nem volt nagy kitérő, de most… sajnos az lett.
- Hát igen. - csak bólintok továbbra is fintorogva. Zoe és a pasizás? A hideg futkos a hátamon a gondolattól is, ha valami kis takonypóc taperolná a szemem láttára, hát az ollómmal nyesném le a micsodáját…! De tényleg, az én kislányom nem nőhet fel soha, maradjon csak hercegnősnek unikornisokkal, a pasikat meg felejtse el vagy negyven éves koráig. Akkor meg majd úgyis rájön, hogy nincs rájuk szüksége.
- Óh hát éppen ez a bajom! - nevetek fel kínomban - Én az ő korában, hogy miket műveltem! Te jó ég! És csak egy évvel voltam idősebb, mint ő most, amikor született. Nem cserélném el semmire sem az élményt, ez igaz, de mégse kellene neki is pont ugyanazokat a hibákat elkövetni. - sóhajtok egy nagyot, majd csalódottan csóválom a fejem - Szeretném megvédeni a buta hibáktól, amiket én is megcsináltam. - elmosolyodok, amikor az őszinteségről beszél, hiszen nem tudhatja, de mi a kezdetektől fogva így élünk a lányommal. De jó, hogy ő is így látja a dolgot, ez legalább egy kis igazolás, hogy talán jól csináltam a dolgokat.
- Az a baj, hogy eddig sem tiltottam neki semmit, mindig elmehetett a barátnőivel akárhová, és mostanáig nem is voltak titkaink egymás előtt. Nem is tudom… attól félek, hogy ha fiú van a dologban, ez az ő hatása, mert Zoe egyébként nagyon okos és őszinte kislány. - megvonom a vállam a mondandóm végén, mert nem tudok tenni semmit a dologgal. - Egyszer úgyis elmondja, csak bánt, hogy nem bízik bennem. - tipikus anya gondok. Amíg még ovis volt és a kis barátairól csacsogott állandóan, akkor meg az volt a bajom, hogy tele volt az agyam nevekkel, ki vette el a kismotort, kit vert fejbe a homokozó lapáttal, kivel bújócskáztak, ki volt a játékban a másik hercegnő… bárcsak megint ilyen problémáim lennének!
Inkább Jeff hajára terelem a témát, és jót mosolygok, hogy értette a viccet, sőt rá is tett ey lapáttal. bókot érdemel!
- Háát, ha nem lennél foglalt…! - hagyom lógva a mondat végét játékosan, majd jóízű nevetés tör ki belőlem a grimasza láttán. Quinn szerencsés vele, én legalábbis kedvelem a vicces hapsikat. Oké, nincs azzal gond, ha komolyan veszi az életet és felelősségteljes (orvosként feltételezem Jeffrey is az), de a nevetés, az nagyon fontos!
- Nahát! Te vagy az első aki észrevette! - bólogatok nagy mosollyal az arcomon. - Van egy kis tanuló, nálunk gyakorol, ő csinálta még a hét elején. Tetszik? - kérdezem őszintén, egyrészt mert nekem se mindegy, hogy hogyan néz ki a fejem, másrészt azért mert visszajelzéseket kell adnom a lánynak.
- Legközelebb majd egyből abba a székbe ültetlek. Kivéve, ha végre rászánod magad arra a lila festékre. - kacsintok, miközben a csuklóm puha bőrén ellenőrzöm a víz hőmérsékletét, mielőtt a haját kezdeném mosni. Senki se szereti, ha túl meleg vagy túl hideg a víz. Lassan dörzsölgetem és masszírozom, puha illatfelhőbe vonva őt.
- Hmm… ezt én is bírom. - értek vele egyet, és folytatom a hajmosást. Azért érdekel, hogy hogy vannak most ketten, meg a kislány is. Egyszer volt nálam hajat vágatni, talán egy éve, de valamiért az anyukája nem hozta ide többet. Pedig édes gyerkőc. Szóval, megkérdezem, hogy vannak.
- Milyen szerencsés, hogy van tehetsége az ilyesmihez. Zoe is tanult egy ideig hangszeren, de valahogy nem volt hozzá érzéke. Ketten is szoktatok muzsikálni? - bár a hangom továbbra is érdeklődő és kedves, mélyen belül irigységet is érzek egy kicsit, mint mindig ha ilyen családokat látok vagy hallok róluk. Milyen lehet, ha egy apa része a gyerek életének? És milyen, ha zongorázni tanítja? Fogalmam sincs, de ami rosszabb, hogy Zoenak sem.
- Óh! - felelem őszinte döbbenettel, majd ahogy folytatja, még a kezeim is lefagynak, úgy meglepett. Bolond ez a nő? Vagy klimaxol? Hadd ne mondjam hány csajt ismerek, beleértve magam is aki a földhöz csapkodná a fenekét, ha ilyen párja lenne…. - Óh! - mondom újra, majd amint becsukom a döbbenettől tátva maradt számat, folytatom a hajmosást is. - Hát, egy gyerek születése óriási stressz, sok nő úgy érzi ilyenkor, hogy “vége az életének”, megszűntek önmaguk lenni, már csak anyukák. De ez többnyire akkor jön elő, amikor a gyerek még kisebb, mint Lissie. Nem tudom… a munkahelyén esetleg éri valami stressz? Hol is dolgozik? - próbálom megtalálni az okokat, és szívből remélem, hogy Quinn a felsoroltakon kívül esetleg nem találkozik-e mással, másokkal. Mert ilyet is láttam már, és borzalmas válás lett a vége.
- Zoe apja? - kínomban felnevetek egy kicsit, majd megrázom a fejem, és nekiállok lemosni a habot Jeff hajáról. - Lelépett, amint kijöttünk a kórházból a babával. Azóta se hallok felőle, de talán jobb ez így. Aki képes úgy tenni, mintha a gyereke nem is létezne, az jobb ha nem sétál vissza az életünkbe. - elgondolkodok egy kicsit, miközben felviszem a balzsamot, majd azt is aprólékosan lemosom.
- Tudod, elég sok kapcsolatom volt már, eleinte főként Zoe miatt kerestem mindenáron valakit, akivel egy család lehetnénk. De aztán rájöttem, hogy neki sem jó, ha egy rossz kapcsolat mellett nő fel, akkor inkább legyünk kettecskén, mint, hogy állandóan csak veszekedést halljon. A gyerekek a legfontosabbak. Egy gyerek felér húsz anyával is. - nagyot sóhajtok, majd egy újabb törölközővel elkezdem szárítgatni a haját.
- Kész is vagy, köszönöm! - mosolygok rá röviden, majd a másik szék felé intek - Átülsz, légyszi? - ha követ, akkor én is megyek, és már veszem is elő a kis fésűt, meg az ollómat. Ahogy fésülgetem a haját, elgondolkodok.
- Jeff, szoktatok még kettesben eljárni? Elhívod néha egy randira a feleséged? - pillantok rá őszinte kíváncsisággal. - Talán… talán, ha újra elcsábítanátok egymást? A parázs még biztos megvan, csak egy kis fuvallat kellene, és hátha újra lángolna az a tűz. - biztatóan pillantok le rá, majd az ujjaimmal mutatom, hogy mennyit vágnék a hajából. - Így mehet? Mit szólnál egy vagányabb frizurához? Sőt, ha ráérsz, borotválást is felajánlhatok, lepjük meg Quinn-t! - lelkesedek fel egészen, hiszen olyan jó ötletnek tűnik megmenteni egy házasságot!

Jeffrey & Anita

 “You can’t stay in your corner of the Forest waiting for others to come to you. You have to go to them sometimes.”

- Tényleg így gondolod? Egyébként én is gondolkodtam azon, hogy talán jól állna egy új fajta séró. Tudod, nem az, mint amikor nullás géppel végig mész rajta, és miliméteres lesz, hanem nem is tudom. Készíthetnél nekem valami mostani modern frizurát, de olyat, amitől azért nem festek majd tinédzsernek- nevetve fűztem hozzá a megjegyzésemet Anita szavaihoz, s rábíztam a hajamat. Ő volt az egyik legjobb fodrász, akit valaha is ismertem, és szerencsére mindig olyan frizurát készített nekem, amivel a kedvemre tett.

Részben emiatt is szerettem hozzájárni, részben pedig azért, mert vele együtt gyorsabban telt az idő, s nem azt éreztem, hogy a belépést követően végtelen órákon át kell várnom, mire valami is elkészül, hanem tudtam, hogy nagyjából huszonöt-harminc perc, s elégedetten távozom. Ráadásul még az üzlet is tetszett, nem volt túl nagy, és soha nem nyüzsgött bent ezernyi vendég. Akármikor is érkeztem, vagy kértem időpontot, mindig azonnali ellátásban részesültem.

- Akkor jól beletrafáltam! - nevetve fürkésztem a tükörből a mögöttem ténykedő nőt, miközben a lányáról beszélgettünk. Szerencsétlenségére a lánya éppen tinédzserkorban járt, s saját magamból kiindulva el tudtam képzelni azt, hogy mennyi zűrös éjszakája lehetett vele.

- Hát még én...inkább nem mesélek róla. Mondjuk srácként más volt, bár gondolom ti is jártatok bulizni, mint mi. Nekem mondjuk nem tekerték le a fejem, ha későn értem haza, azt meg nem tudták meg, ha a lánynál aludtam - nevetve tettem hozzá, de aztán el is csöndesedtem, hisz valószínűleg pontosan efféle okokból félthette a lányát Anita. S mivel jól tudom, hogy kamaszként hogyan gondolkodunk, egyet kellett értenem vele. Volt mitől óvnia a lányát.

- Tudod Anita én teljesen megértelek, elhiszem, hogy meg akarod védeni a lányodat, általában az ember így van ezzel, ha gyereke van, próbálja helyes irányba terelni, és igyekszik úgy irányítani az életét, hogy a gyereke aztán elkerülje azokat a hibákat és kudarcokat, amibe ő maga beleesett. És ugyan a lányom még csak öt éves, de már előre félek attól, hogy mi lesz majd akkor, ha belép a tinédzserkorba, hisz apaként persze, hogy majd óvni akarom őt, a kérdés már csak az, hogy ezzel jó irányba terelem-e, és az óvás nem-e lesz rá káros hatással? - mintha csak költői kérdést tettem volna fel, úgy filozofálgattam Anitának a gyermeknevelés nehézségeiről. Még szerencse, hogy addig volt néhány évem, míg megtapasztalom ezeket.

Kíváncsian végig hallgatva a fodrásznőm lányának esetét, néhány pillanat erejéig én is gondolkodóba estem, hogy egy ilyen szituációban mit is kellene szülőként tennem. Végül felpillantottam Anitára, s egy kicsit még kifelé is fordultam.

- Figyelj, a lányod már nem kicsi, és ez tök normális. Szerintem ne fogd őt vissza, csak ülj le vele, és beszélgess el vele a gólyás sztoriról, mondjuk, ha a kollégáim lányaiból indulok ki...akik nagyjából egyidősek lehetnek Zoé-val, akkor szerintem már nagyon is felvilágosult ez a generáció. De biztos ami biztos, ne tiltsd, csak mond el neki, hogyan védheti ki a kudarcokat. Talán akkor majd nem fog tovább titkolózni, ha engeded, hogy azt tegye, amit jónak lát. - nem biztos, hogy jó tanácsot adtam, inkább csak a véleményemet osztottam meg vele, hisz Anitának sem lehetett könnyű egyedül, férj nélkül nevelni a lányát.

- Talán kérdezz rá nála, lehet hogy elmeséli. Vagy előbb te mesélj neki valami kamaszkori hülyeséget, hátha akkor jobban megnyílik - még ami eszembe jutott, azt hozzáfűztem a korábbi megjegyzésemhez, ezután fordultam vissza az eredeti pozíciómba, ami a nőnek is megfelelt.

Ismét a frizurám jött szóba, s bevallom, legkedvesebb fodrásznőm száján meglepő szavak futottak ki. Fel is pillantottam rá a tükörből, s még egy mosolyt is eleresztettem felé, ha már bókolni próbált. Biztos voltam abban, hogy tetszem neki, s ami azt illeti, ő is nagyon csinos nő volt, s ha független lennék, nem pedig házas, akkor még egy kávéra is elhívnám. S ha már ő is dicsért, nem hagyhattam szó nélkül az ő frizuráját sem.

- Igen, szerintem baromi jól áll, kiemeli az arcformádat. De nekem ez a stílus nem állna jól, ne ilyet vágj nekem - utalva a frizurájára, ismét hülyéskedtem, majd kicsit oldalra döntöttem a fejem. - Innen levághatnál pár centit esetleg, meg erről a másik oldalról is, itt elől meg maradna hosszabban, szerinted? Vagy inkább ne szóljak bele igaz? - ismét csak nevettem, mert én magam nem értettem ehhez, s az én kezemben lett volna az olló, akkor egész biztos, hogy valami szörnyűséget varázsolok a fejemre.

A hajmosás közben még mindig a gyerekekről társalogtunk, elég sok közös témánk volt szerencsére, így tényleg nem unatkozhattam Anita székében.

- Talán nem a hegedű az ő hangszere, vagy lehet, hogy őt valami egész más érdekli - utaltam Zoéra, majd folytattam. - Lissievel állandóan együtt zenélünk, de tehetséges is. Nagyon jó a hallása, és a ritmusérzéke. Ha zongorázom, leül mellém, és ő is nyomkodja a billentyűket, csak Quinn nincs oda ezért...- miközben a mondatom egyik felében még büszkén és mosolyogva meséltem a kislányomról, a végére csak kilyukadtam a feleségemnél. Még mindig nem értettem azt, hogy mi ütött belé, s miért kezdte ennyire idegesíteni őt az, hogy Lissievel zenélünk.

- Hát pontosan ezaz! Én is ezt mondom...mert ha szülés utáni depresszió lenne, annak még korábban kellett volna előjönnie, de nem erről van szó...Jelenleg ő nem dolgozik, legalábbis nincs állandó munkahelye. Amikor megismerkedtünk, modellkedett és a főiskolán értékesítést tanult, aztán a házasságunk után beajánlottam az egyik barátom cégéhez, oda fel is vették őt értékesítőnek, de úgy emlékszem, hogy elég unalmasnak találta. Később ugye jött a gyerek, azután otthon volt, és mivel jó érzéke van a szervezéshez, időnként besegített mostanában a barátnője cégénél rendezvények szervezésébe, de állandó munkahelye nincs most -bár lehet, hogy Anita megelégedett volna egyetlen szóval, ennek ellenére sikerült jó hosszan kifejtenem neki a nejem életútját, mintha rejtve tőle várnám a válaszokat a kapcsolatom jelenlegi, ingoványos helyzetére.

- Ó ezt nagyon sajnálom...azt tudtam, hogy nem vagytok együtt, de nem tudtam, hogy azóta még csak nem is hallottál róla, ez...szörnyű - vallottam be, hallva a történetét. Szegényt kicsit megsajnáltam, hisz bizonyára nehéz lehetett neki ennyi éven át egyedül nevelni egy gyereket, s ahhoz megteremteni kemény munkával minden feltételt. Neki nem adatott meg kacsalábon forgó palota, sem az, hogy otthon lógassa a lábát koktélt szürcsölve, miközben a férje dolgozik.

- Hmmm Anita, azzal egyetértek, hogy a gyerek a legfontosabb, és hogy inkább ketten legyetek, mint egy rossz kapcsolat. Viszont ha esélyt sem adsz egy jó kapcsolatnak, azzal saját magad alatt vágod a fát. A lányod már elég idős, ráadásul még két-három év, és kiröppen a fészekből, és akkor mi lesz? Egyedül maradsz? - komoly érdeklődéssel néztem fel rá, mert nem akartam elhinni azt, hogy ő nem akarna magának egy párt. - Figyelj ide, tök jó csaj vagy, jól nézel ki és értelmes is vagy, rendesen dolgozol, randizgatnod kéne. Ha nem találod a módját, akkor mondjuk adhatnál fel hirdetést...- segítő szándékkal beszéltem hozzá, s egy kicsit ösztönözni akartam, hogy kapjon észbe, s ne hagyja futni az időt.

- Ha folyton attól rettegsz, hogy rossz kapcsolat lesz, akkor soha nem fogsz senkit sem találni...oh, köszi - amint elkészült a hajmosás, átültem a másik székbe, de a tükörből még mindig a nő arcát fürkésztem. - Lehet, hogy egy barom volt az exed, de ne ebből indulj ki. Vannak még normális pasasok - jegyeztem meg, s csak ezután vetettem egy pillantást a telefonomra, hogy nem-e kerestek esetleg otthonról. Quinn azonban nem telefonált. Anita kérdése pedig ebben a pillanatban igen csak váratlanul ért, s először nem is tudtam, hogy mennyire merülhetek el vele a részletekben, de végül is úgy döntöttem, hogy miért is ne? Ő is nyíltan beszélt az exéről.

- Jó ideje nem voltunk már sehol, pedig hidd el, hogy próbálkozom. Múltkor például színházba akartam őt elvinni, de nem akart jönni. Amikor vacsorázni hívtam, akkor lefújta, mondván, hogy a barátnőjének kell segíteni valamelyik rendezvényen. De ha meg éppen ügyeletben voltam a kórházban, akkor meg az volt a baj, hogy mert én mindig csak dolgozom...de ha nem dolgoznék, akkor mégis miből lenne a feneke alatt egy Porsche, vagy ház úszómedencével? - széttártam a kezeimet, mert néha nem értettem a nők gondolatvilágát. Quinnek pedig lassan már mindig minden baj volt, amit csináltam.

- Nem tudom Anita...nem tudom, mit kéne tennem vagy hogy gyújtsam fel ezt a tüzet, amiről beszélsz, ha ő nem is akar velem soha közös programot. Mondom, néha úgy érzem, hogy idegesítem őt. Legutóbb, amikor otthon Lissievel zongoráztunk, felcsattant, hogy még meddig óhajtunk hangoskodni, majd felkapta a táskáját, beült az autójába és elsietett...de ha meg megkérdezem, hogy mi a baja, akkor soha nem mond semmit - nagy sóhaj tört fel belőlem, miközben kérdően pillantottam a nőre. - Szerinted mi lehet a baja? Már a szeretkezés sem olyan...már, ha egyáltalán adódik rá alkalom - lehet hogy ezzel talán túl sokat is mondtam, de nem szégyelltem semmit, problémáim voltak a házasságommal, és Anita volt az első, akinek ezekről a gondokról mesélni tudtam.

- Hm, legyen! Készíts egy új frizurát nekem, közben pedig meséld el, hogy milyen az ideálod, hátha passzol rá az egyik kollégám. Akad köztük egy-két jó arc, aki még nem állapodott meg. Vagy összehozzak neked egy vakrandit? - a problémámról áttereltem a szavakat, s inkább Anitának igyekeztem randipartnert keresni. Végülis, ez mégis csak jobb téma volt, mint hogy a nejem miért nem akar velem szexelni és társai.  

Jeffrey & Anita

 “You can’t stay in your corner of the Forest waiting for others to come to you. You have to go to them sometimes.”

Azért is kedvelem Jeffrey-t, mert sosem kérdőjelezi meg, amit csinálok, ő nem az a “ott még három szál kimaradt” fajta vendég. Egyrészt ismerjük már egymást, és tudja, hogy nem engedném ki a székből, amíg nem tökéletes a sérója, másrészt (és ez nekem nagyon sokat jelent) megbízik bennem. Amióta ismerem, ez már vagy a harmadik fazon volt, amit vágtam neki, és mindig amikor kipróbáltunk valami újat, akkor a következő alkalommal lelkesen mesélte, hogy milyen nagy sikere volt a frizurájának. Többnyire a feleségének is tetszeni szokott, ami kifejezetten ritkaság.
- Bízd rám magad, olyan szexi apukás frizurát kapsz, hogy senki sem néz majd tinédzsernek. - kacsintok rá. Mert egy felnőtt férni is lehet modern, vagány, mégis elegáns és nem hivalkodó. Elég ránéznem, és pontosan tudom, hogy mi az, ami neki már sok lenne. Szívesen venném rövidebbre oldalt, és hagynám elől hosszabbra, ahogy az most divatos, de őszintén, el se tudom őt képzelni, ahogy reggelente zselével, fésűvel állítgatja a haját, hogy jól nézzen ki. Neki valami praktikusabbat szánok.
- Ha Zoe máshol aludna, azt hiszem egy éjszaka alatt megőszülnék. - próbálom elvicceskedni a dolgot, de tényleg baromi ideges lennék, és minden egyes pillanatban várnám haza a kisasszonyt. Ha kell másnap délig, bár akkor nem tenné zsebre, amit tőlem kap a lumpolásért.
- Hát ez az, én se akarom őt túlságosan korlátozni, vagy terelgetés helyett nyomni az általam helyesnek vélt irányba. Mert hát… kamaszként én milliószor rosszabb voltam mint ő. Az ő korában én már rég együtt jártam az apjával, és ha egy kicsit szerencsétlenebb vagyok, Zoe is idősebb lenne egy-két évvel… - csóválom meg a fejem mosolyogva, de közben jár a kezem, végzem a dolgom. Jeffnek családja van, és nem is a közelben lakik, így most is mint mindig, nem akarom túl sokáig feltartani, hogy minél többet lehessen a kislányával.
- Talán igazad van. Elvégre, mi lehetne elrettentőbb példa, mint a saját anyja története? - kuncogok egy kicsit, mert nem szégyellem, sose szégyelltem, ami fiatal koromban történt. Monogám kapcsolatom volt, együtt jártam egy fiúval, és a felelőtlenségünk miatt váltam olyan korán anyává. - Szerintem ő ebbe még bele se gondolt, hogy ha nem elég óvatos, mi minden tud történni. Nem azt mondom, hogy ugráljon ágyból ágyba, de ha már egyszer csinálja, akkor legalább legyen körültekintő. Durva lenne harminchárom évesen nagymamának lenni.
Természetes, hogy simogatom egy kicsit az egóját, szerintem az évek során már annyi ilyen ártalmatlan kis bók csattant el köztünk, hogy az megszámlálhatatlan. Nem szoktam mindenkivel így beszélgetni, sőt, talán Jeff az egyetlen, akivel ennyire közvetlen vagyok. Tagadhatatlan, hogy tetszik nekem, de úgy gondolom, sosem léptem át azt a bizonyos határt, sőt, mindig felvidít, amikor a családjáról, feleségéről mesél, és boldogan hallgattam a történeteit, amíg minden rendben volt. Irigykedtem is a nőre, hiszen Jeff jófej, kedves és intelligens, és tényleg nem hiszem, hogy otthon másképp viselkedne. Az, hogy most viszonzásul megdicséri az én hajamat, a figyelmességéről tanuskodik, ami miatt újra mosolyognom kell, és természetesen megköszönöm a bókot.
- A vendég szava szent, és hasonló gondolataim voltak nekem is. Kipróbáljuk. - kacsintok rá, miután most először állt elő valami konkrét kéréssel. Lemaradtam volna valamiről valami évforduló volt, és amiatt szeretne jól kinézni? Megint szóba kerülnek a gyerekek, nekem pedig kuncognom kell.
- Zoe minden áron fuvolázni akart. De ugye előbb a furulya jön, az nem tetszett neki, valahogy a kotta sem akart összeállni, és nem igazán ment a dolog. Én meg hagytam, hogy elengedje, mert amikor éjszakánként amiatt sírt, mert ügyetlennek érezte magát… hát, inkább befejezte az órákat, nem tudom elviselni, ha sír, mintha szögesdróttal csapkodnának, olyan érzés. Tiszta ciki, nem? - talán hagynom kellett volna szenvedni, talán inkább még jobban kellett volna biztatnom, és nem hagyni, hogy feladja… de én inkább hagytam.
Teljesen megdöbbent, hogy problémák vannak a házasságukban. Pláne, hogy ilyen komolyak. Rettentően sajnálom őt, hiszen szemlátomást teljesen értetlenül áll az események előtt, és őszintén, engem is pofon vertek amiket mesélt. Próbálok segíteni, valami okosat mondani, de sajnos nem tudok. Nehéz úgy házassági tanácsokat osztogatni, hogy nem is vagy házas.
- Lehet, hogy kellene neki valami állandó elfoglaltság, nem csak ilyen alkalmi munka, hanem valami igazi. Biztosan van valami, ami tetszene neki… próbálj rákérdezni szerintem. - számomra az is érthetetlen, hogy hogyan tud valaki otthon üldögélni. Én szeretem a munkám, meg is bolondulnék, ha nem csinálhatnám… persze lehet, hogy Quinn másképp van összerakva.
- Köszi, de mint látod, kitűnően megvagyunk. Nem is olyan szörnyű ám, mint amilyennek tűnik, mert így legalább a magam ura lehetek, és Zoeval teljesen más a kapcsolatom, mint egy átlagos anyának. Hálás vagyok, hogy ő van nekem, az pedig, hogy az apja eltűnt a föld színéről… már nem érdekel. Amikor a lányom kicsi volt, szükségem lett volna rá, hogy ne egyedül az enyém legyen minden felelősség és meló, de ha most megpróbálna visszatipegni az életünkbe, lehet, hogy elkövetnék ellene valamit, ami nyolc napon túl gyógyul. - vallom be őszintén az érzéseimet neki. Kevés emberrel beszéltem erről, és szörnyen nyom a gondolat, hogy mi van, ha Zoe egyszer megkeresi az apját, és nekem el kell őt viselnem. És ha mondjuk ő lesz a jófej szülő, aki mindent megad neki, én meg a szar alak? Akkor az, hogy egyedül küszködtem és dolgoztam látástól mikulásig, az olyan mintha meg se történt volna. Akkor tényleg elagyabugyálnám azt a szemétládát… baseball ütővel.
Felnevetek, amikor Jeff azt mondja, hogy randiznom kellene.
- Ó, ha tudnád mennyi borzalmas randin vagyok túl! Próbálkoztam és próbálkoztam éveken át, de most inkább pihentetem a dolgot mert… talán nekem az ilyesmi nincs megírva. - megvonom a vállam, és elkezdem vágni a haját, előbb az ollóval. - Nem félek a magánytól, azt hiszem, ha Zoe kirepülne, akkor kezdeném el megkeresni vagy inkább megvalósítani önmagam. Most is szeretnék egy kis időt amit saját magamra fordíthatok, hogy rendbe szedjem a dolgokat a fejemben is. - elmélkedek tovább, miközben dolgozom. Aztán, amikor azt mondja, hogy vannak még normális pasik, hát fura hang jön ki a számon, az biztos. Meglepett, hitetlenkedő és mulatságos egyszerre. - Én olyannal még nem találkoztam, szerintem kihalt állatfaj lehet. Egy-két fogságban élő példánytól eltekintve - vigyorgok rá, hiszen őt például teljesen normálisnak tartom. - De nyugi, a napokban lesz egy vakrandim, egy ismerős szervezte. Majd meglátjuk mi sül ki belőle.
Inkább azon gondolkodok, hogy hogyan tudnék segíteni rajta. Bedobom a randi ötletet is, hátha működne a dolog, de Jeff válaszától megint csak egy pillanatra tátva marad a szám. Mi van a nőkkel manapság??!
- Tudod, szerintem… nem kellene hagynod magad. - jegyzem meg óvatosan, miközben jár a kezem továbbra is, hogy kevésbé érezzük magunkat zavarban. Nem mondom, hogy papucsnak tartom, erről szó sincs, de talán túl sokat is udvarol a feleségének, a semmiért cserébe. - Jeff, el kellene fogadnod, hogy ez az egész kialakult helyzet nem a te hibád. Ezek a gesztusok tőled olyanok, mintha… mintha bocsánatot kérnél valamiért, amit el se követtél. Nem tudom, ebben mennyi logika van, de nekem most így tűnik. - egy kicsit leengedem a kezeimet, hogy a tükörből a szemébe tudjak nézni.
- Ha két napig nem keresnéd a kegyeit, talán feltűnne neki, hogy milyen szívmelengető dolog arra hazajönni, hogy a gyereked és életed párja muzsikálnak, vagy, hogy el akarsz vele menni romantikus programokra. Quinn nagyon szerencsés veled, és attól félek, hogy ha ez így megy tovább, el fogod veszíteni az önbizalmadat és a humorodat, amik pedig annyira szerethető pasivá tesznek. - remélem tudja, hogy ezt teljesen objektívan állapítottam meg, és nincs bennem semmi hátsó szándék. Ha valamit, hát a családot a végsőkig tiszteletben tartom, soha de soha nem akarnék én lenni az a bizonyos harmadik, aki miatt egy család atomokra esik. Ugyanakkor szeretnék neki valami építő jellegűt mondani, mert úgy látom, hogy ez a probléma elevenen felzabálja.
- Volt egy időszakom, amikor jártam egy sráccal. - kezdek bele újra a munkába is, és újra dolgozik az ollóm is, hogy szépen alakuljon a kedvenc vendégem frizurája is. - Minden tök jó volt, csak a szex valahogy nem működött, sose volt kedvem és egyébként se tűnt nagy eresztésnek. Ez nyilván neki is feltűnt, és az egyik vendégem azt mondta, hogy az emberek alapvető szokásai három hét alatt rögzülnek. Három hétig viselkedjünk úgy, ahogy élni szeretnénk. Kipróbáltuk, és bár eleinte még nagyon oda kellett figyelnem, és őszintén szólva terhesnek éreztem a mindennapos szexet, de az az igazság, hogy egész jól gatyába rázódtunk, amíg át nem helyezték Atlantába, ahová nem vihetett minket magával. - mosolyodok el a végére. - Ha Quinn partner lenne a változásban, ez talán nektek is működne.
Végül bedobom a teljes átalakítást, profi borotválást és miegyebet, hogy egy kicsit sikerüljön megtörni a jeget a felesége irányába. Örülök neki, hogy benne van, így aztán, amíg aprólékosan elkészítem az új frizuráját, addig szívesen elmesélem neki, hogy milyen pasiról is álmodozok.
- Hmm, szóval kíváncsi vagy milyen pasik tetszenek? Szeretem, ha valaki tisztában van önmagával. Ne legyen túl szerény se beképzelt. Imádom, ha egy pasinak szép kezei vannak, te jó ég, komolyan! Nem baj, ha elvált vagy van már gyereke, de azért ne legyen túl öreg, én se vagyok még annyira vén. Szeresse Zoet is, és fogadja el, hogy nekem ő a mindenem. Nem különösebben érdekel, hogy hogyan néz ki, az ilyesmi nekem sose számított. És szeretném, ha jó lenne a humora, és ha bújós lenne, ha esténként össze lehetne vele kuckózni a tévé előtt, vagy csak simán a kanapén, semmi szex csak… szeretet. Ez elég hülyén hangzik, nem? Szerintem ilyen pasi nem is létezik! - nevetek fel kínomban a kis “listám” végeztével.