Teddy mindig is jó srác volt, legalábbis az emberek nagyrésze jó srácnak tartotta. Kedves volt és nagylelkű, segített az időseknek, egy állatmenhelyen önkénteskedett és egészen jól tanult. Mindenki azt hitte róla, hogy viszi majd valamire. Mérsékelten bulizott és vagy ezer barátja volt, érdeklődött a műszaki dolgok után, de Teddy köszönte szépen a jövőjével kapcsolatos kérdéseket, csak kedvesen hárított. Esze ágában sem volt tovább tanulni, a barátaival meggondolatlanul ( mások szerint meggondolatlanul, pedig hosszú ideig tervezték amúgy) lelépett Spanyolországba, és vissza sem jött. Az ott töltött idő valamelyest átformálta. Ugyan még mindig kedves és nagylelkű, könnyen ismerkedik, de kokain függősége ingataggá, fáradttá és paranoiássá tette. Éjszakánként képtelen aludni, nappalonként képtelen ébren lenni, mindig hatalmas karikák vannak a szeme alatt, s ha nem jut hozzá az adagjához, hát magába fordul, morcossá válik és végtelenül reményvesztetté. Más esetben viszont pörög, ide-oda megy, izeg és mozog, bulizik és élményeket hajkurász, új emberekkel ismerkedik, idegeneket szólít le egy csevejre, új hobbikat próbál ki. Remekül beszél spanyolul, ért az üzletvezetéshez, és a barátaival egy titkos, megbonthatatlan szövetségben él. Senki nem tudja, hogy mi történhetett vele odakint, senki nem tudja mi törte meg, de valami megtörte, talán vissza lehet még fordítani, talán nem, de Teddy retteg, egyfolytában retteg, hogy rájönnek mit tett.

[fél éve, két órával Pablo halála után, Pablo luxushajóján A Coruna partjainál]
- Hú baszd meg....
- Azt a kurva..
- Most mi legyen?
- Te jó ég!
- Nem kellene megbizonyosodnunk róla, hogy...?
- Lotte szerintem inkább ne nyúlj hozzá...
- Húzzunk el innen a picsába.
- Én ehhez túlságosan be vagyok állva..
- Húzzunk el innen, de tényleg. Ott az a sok kokain, és.. az egész kibaszott hajó
  tele van az ujjlenyomatainkkal.
- Nem hagyhatunk mindent csak így itt..
- De, pontosan ezt fogjuk tenni.

[hét évvel korábban valahol San Juan de los Terreros környékén]
Lotte szőke haja pillanatok alatt még szőkébb lett, a bőre meg egyre barnább és barnább. Attól féltünk, hogy ő fogja a legrosszabbul bírni, de azt hiszem Lotte bírta a legjobban a dolgot. A vizsgák után két héttel léptünk le. Én se szó se beszéd csak összepakoltam egy nem olyan nagy bőröndbe a cuccaim, és a spórolt pénzemmel eljöttem otthonról. Colin azt mondta, hogy ő is ugyan így tett, de később, mint kiderült egyfolytában levelezett a szüleivel. Lotte sosem beszélt róla, ha meg is kérdeztük, csak megrántotta a vállát és kicsit mélyebben húzta az arcába a szalmakalapját. De jól meg voltunk mi így hárman. Imádtuk a tengerpartot, a nedves homokot a lábujjaink között. Szerettük a forró napsütést, és hogy a bőrünk kreol színűbb, mint amilyennek el tudtuk képzelni magunkat. Izgalmas volt, és vadi új. Bárokban és hotelekben dolgoztunk, általában olyan munkát végeztünk amihez kedvünk volt. Bepofátlankodtunk az angol akcentusunkkal a helyi pubbokba és addig könyörögtünk amíg meg nem szántak minket. Arra vészesen ügyeltünk, hogy mindig egy helyen dolgozzunk, hogy soha se szakadjunk el egymástól. Olcsó apartmanokat béreltünk, és ha nem tudtunk fizetni, csak szó nélkül leléptünk. Tulajdonképpen nagyon elégedettek voltunk az életünkkel. Fiatalok voltunk, nagyon fiatalok, és gondtalanok. A tengerparton füvet szívtunk a helyiekkel, már meg sem éreztük igazán, hogy mennyire sós a víz, a bőrünkhöz tapadt homok már olyan volt, mintha hozzánk tartozna. Esténként folyton a csillagokat bámultuk és egyfolytában ittunk. Olyan volt, mintha egy álom lenne, egy nagyon-nagyon szép álom.

[négy évvel korábban valahol A Coruna tengerpartjainál]
Három évünkbe telt megtalálni a tökéletes helyet. Addigra már Spanyolország déli részét végigjártuk. Dolgoztunk hajókon, szállodákban és boltokban. Laktunk luxus lakosztályokban, amit képtelenek voltunk fizetni és lakókocsiparkokban, ahol hárman aludtunk egy ágyban. A Corunába aznap érkeztünk. Lotte választotta a helyet, szerinte ez pont nekünk való volt. Akkor éppen a tengerparton voltunk. Lotte a fejét az én ölembe hajtotta, lábait pedig Colin lábain nyugtatta. Valamilyen borzalmas ízű kék koktélt kortyolgattunk, ami semelyikünknek sem ízlett igazán. Beszélgettünk. Azt már nem tudnám megmondani, hogy pontosan miről, valószínűleg hasonlóan jelentéktelen dolgokról, mint amikről akkor beszélgettünk, ha éppen túlságosan szépnek találtuk a tájat, mégsem bírtuk hozzászokni a másik csendjéhez.
- Szeretlek titeket fiúk. -
Colin és én a napszemüvegünk mögött egymásra néztünk. Lotte néha rémesen szentimentális tudott lenne.
- És mi van azzal, hogy nem romboljuk a hangulatot ilyen kínos pillanatokkal? -
- Kapd be Teddy. -
Lotte sohasem sértődött meg igazán, inkább csak néha túlságosan neheztelt ránk. Ez nem éppen egy olyan pillanat volt. Csak megforgatta a szemeit és újra elnézett a tenger irányába.
- Gondolkoztatok már azon, hogy akkor mi legyen most? -
- Láttam valami puccos helyet ott arrébb amikor Lotte megvetette velem ezeket a lónyálakat. -
- Jó. De én most biztosan nem vállalom a takarító szerepét. -
- Pedig kibaszott jó képeket lőttem rólad.. -
Éppen mondani akartam Colinnak valamit. Emlékszem, hogy még a napszemüvegemet is feltoltam a fejem tetejére, már készültünk jobban belemelegedni, amikor megszólalt. Rémesebben törte az angolt, mint mi a spanyolt.

[három évvel korábban még mindig A Corunában]
A férfi, aki megszólított bennünket, eszméletlen volt. Nem csak eszméletlenül nézett ki, hanem eszméletlenül lehengerlő is volt. Fehér halásznadrágot viselt, és azt hiszem még Colin is megbámulta, pedig Colin ódzkodott minden ehhez hasonló dologtól. Mediterrán kinézetű férfi volt, kreol bőrrel, hófehér fogsorral és sötét hajjal. Még olyan gyenge bajsza is volt, ami Lottet meg engem kifejezetten vonzott abban az időben. Azóta sem tudjuk, hogy Pablo véletlenül nézett-e ki minket, vagy hosszan figyelt-e. Munkát ajánlott nekünk, mint kiderült, az a puccos bár az ő tulajdona volt. Tényleg rémesen puccos volt. Hirtelenjében nem kellett poharakat szednünk vagy takarítanunk, hirtelen nem voltunk többé szegény amerikai tinédzserek. Pablo barátként kezelt minket, minden titkába beavatott. Néha Lotte bújt az ágyába, néha én, néha Lotte és én. Akkoriban minden annyira más volt. Gyorsabb és lüktetőbb, eszméletlen tempóval pörgött körülöttünk az élet. Imádtunk Pablo közelében lenni, imádtunk neki dolgozni, egyszerűen imádtuk. Olyan valaki volt, aki mellett az ember érezte magát valakinek, hát még mi, céltalan kis senkik. Egyszerre az életünk olyanná vállt, mint amilyennek képzeltük. Keveset dolgoztunk, és nagy lóvét kaszáltunk. Colin összejött valami puccos spinével, Lotte egyre drágább cuccokban járt én meg vettem egy eszméletlen drága autót. Minden megváltozott, csak a köztünk lévő kapcsolat nem. Hamarosan Pablo megengedte, hogy hozzá költözzünk. Egy luxusvillában lakott A Coruna külvárosában. Egyszerűen ha most látnád, te sem hinnéd el. Minket akkoriban rendesen elvakított az amit kínált, egy látszólag könnyen elérhető amerikai álom. Képtelenek voltunk tovább látni annál, mint amit az orrunk elé rakott. Egyszerre nem volt már többé olyan, hogy valami nem lehetséges. Mintha hirtelen minden lehetséges lett volna.

[két évvel korábban Pablo luxusvillájában]
Észre se vettünk, és az ujjai köré csavart minket. Azt nem tudom, hogy Colint mivel sikerült levennie a lábáról, csak azt tudom, hogy Lotte és én tényleg oda voltunk érte. Egy éve ismertük akkor amikor ténylegesen megbízott bennünk. Akkorra már Colinnal együtt vezettük a szórakozóhelyét, Lotte nem dolgozott ott. Egyáltalán nem is dolgozott. Nem volt szüksége rá. Egy medencés partyt tartottunk. Igazából Pablo tartotta, de akkorra már az összes barátja a mi barátunk is volt. Épp hárman beszélgettünk. Colin, Lotte és én, arról, hogy sohasem akarunk elmenni innen, amikor Pablo megjelent. Idegesnek tűnt, és bizonytalannak. Nem igazán értettük, hogy mi zaklathatta fel, minden jó volt. Felmentünk az irodájába, akkorra már mind be voltunk állva a fűtől. Nem is tudom, hogy meglepődtünk-e igazán, attól amit láttunk. Kokain, kokain mindenhol. Eszméletlen mennyiségű drog volt. Mint később kiderült Pablo ettől lett olyan sikeres. Akkor ki kellett volna szállnunk, le kellett volna lépnünk, de mi huszonéves suhancok képtelenek voltunk ellenállni a kérésnek. Képtelenek voltunk ellenállni Pablonak. Így hát fogtuk magunkat, és segítettünk neki eljuttatni az anyagot Madridba. Aztán segítettünk neki eljuttatni bárhova. Percek alatt váltunk azzá a drogdílerré akinek ténylegesen szánt minket.
Nem sok minden változott. Letetettük a füvet, és kokaint szívtunk. Felváltva szexeltünk Pabloval, dolgoztunk a bárjában, éltünk a villájában és terjesztettük a cuccát. A kezünk porosabb lett, mint az övé, a kilétünk visszakereshetőbb.

[másfél évvel korábban Pablo luxusvillájában]
- Srácok, ki kellene szállnunk. -
- Ne már Colin, ugyan miért szállnánk ki? -
- Nem tudom Teddy, én csak úgy érzem, hogy valami nem oké.
Colin bizonytalansága hirtelen megszállt mindannyiunkat. Pablo egyre több kokaint szerzett és egyre rizikósabb utakra küldött minket. Lotten ekkor már láthatóak voltak a függőség jelei. Abból a szép lányból akibe titkon mind szerelmesek voltunk, egy cserepes szájú, vékony nő lett. Néha nem ismertünk rá, néha pedig nem ismertünk magunkra. Ekkorra már Pablo capói egyfolytában a nyomunkban voltak. Ha úgy érezték, hogy kihátrálnánk az üzletből, hát ők tettek róla, hogy maradjunk. Sohasem bántottak igazán, úgy kifejezetten nem, de mind feltudnánk hozni legalább ezer okot, amivel akkoriban sakkban tartottak.
Eleinte nem is nagyon érdekelt minket a dolog. Úgy terveztük beszélünk Pabloval, kicsit visszafogjuk a dolgot. Viszont ekkorra már nem lehetett beszélni Pabloval. Képtelen volt leállni, egyszerűen megszállott lett. Folyton követelőző, hataloméhes férfivé változott, akire többé nem hatott a józan ész. Nem tudom pontosan, hogy mikor, de egy ponton mind menekülni akartunk. Csakhogy, akkor már késő volt.

[fél évvel ezelőtt Pablo luxushajóján A Coruna partjainál]
Pablo capói elől nem lehetett menekülni, ha akkor nem tesszük meg, nem szállunk ki sohasem. Nem tudom ki tervezte el, azt sem tudom melyikünk volt az aki végül rávilágított a dolog lényegére, egyszerűen csak megtettük. Tulajdonképpen nem is mi voltunk, hanem ő. Túladagolta magát, és egyszerűen meghalt.
Csakhogy akkora már Pablo neve szorosan összeforrt a mienkkel.