Matty and Micah

“Be the person your dog thinks you are.”

Már három nap is eltelt azóta, hogy hazatértem Bagdadból, még sem vettem a fáradtságot arra, hogy meglátogassam anyámat és az öcsémet, vagy hogy egyáltalán üzenjek nekik arról, hogy jól vagyok és hazatértem. Tulajdonképp már a napjára sem emlékeztem annak, hogy mikor adtam utoljára életjelet magamról, s bár sáros voltam ez ügyben, nem akartam csak úgy, szedetlenül eléjük állítani, mint egy jófiú, akinek nincs vaj a füle mögött.  

Az anyámmal való viták ellenére tekintettel lehettem volna az érzéseire, s Matteo-ra, de nem voltam az. Odakint Irakban egymást falták a napok, az elmúlt időszakban pedig  túl sok szörnyűség történt ahhoz, hogy csak úgy felcsörgessem őket, s anélkül dumálgassunk, hogy össze ne törnék a lelki teher alatt. Időre volt szükségem ahhoz, hogy a gép landolását követően kitaláljam, hogyan is kellene eltöltenem ezt a négy hosszú hónapot, míg újra vissza nem térhetek a sereg kötelékei közé.

Haza nem akartam menni, soha nem volt kenyerem a koldulás, s eszem ágában sem volt a nagy lelépésemet követően visszatáncolni magamat anyám szoknyája alá. Neki és Mattynek már megvolt a maga kis élete, s én voltam az, aki a legkevésbé is hiányzott mellőlük.

Saját kecóra volt szükségem, de mivel több, mint négy éve nem jártam New Yorkban és fogalmam sem volt arról, hogy hol lenne érdemes ingatlanba fektetni, kezdetnek egy garzonlakást béreltem ki Brooklynban. Ez persze nem volt egy kékharisnyás csajokat döntögető hely, a sarokban minta még egy csótánycsaládot is véltem volna felfedezni, de még így is összetehetem a kezemet, ha abból indulok ki, hogy Bagdad mellett hányszor kellett ennél is szörnyűbb helyeken álomra hajtanom a fejem.

A mai napon pedig, miután nagyjából elrendezkedtem a bérelt loft-ban, s kellően sikerült összekaparnom magam a nagy találkozásra, dobtam anyám telefonjára egy sms-t, hogy hazaértem, jól vagyok, s ma én viszem majd haza Tökit a suliból. Más opció jelen pillanatban számomra nem létezett, s mivel nem akartam végig hallgatni anya fejmosását, úgy döntöttem, hogy majd este szembesülök a haragjával, addig meg kiélvezem öcsivel az időt.

Bevallom, kissé izgatott voltam a találkozótól, mintha első bálra készülnék, vagy franc se tudja, de talán attól tartottam, hogy vajon milyen reakciója lesz majd, ha meglát. Utál-e azért, amiért hosszú hónapokon keresztül nem kerestem, szóba-e áll majd velem ezek után?

A suli előtt parkolva, ujjaimat tördeltem, vagy a kormánykeréken doboltam, vagy mixeltem a mozzanatokat, miközben hol az óramutató járását kémleltem, hol pedig a suli ajtaját. Eközben olykor - ha meghallottam egy tehergépjármű hangját, vagy sikoltó hangokat - akaratlanul is oldalra kaptam a fejem, s azon kaptam magam, hogy már szinte berögzött pillantásokkal fixíroztam a környező utcákat. Úgy, mint Bagdadban, amikor bombát kerestünk, vagy szemügyre vettük a felénk gyanúsan közelítő egyéneket.

Nem tudtam kiverni a fejemből ezeket a képeket, néha be-bevillant előttem egy kép, s csak akkor riadtam fel az előttem lejátszódó filmből, amikor gyerekzsivalyra lettem figyelmes.

Az iskola lépcsőiről özönlöttek lefelé a jól lakott kölykök, ami csakis azt jelenthette, hogy véget ért a hat-hét órás szívás, s jöhetett a jól megérdemelt jutalom. Gyorsan ki is pattantam a kocsiból, farmert, kék pólót és fekete bőrdzsekit viseltem, a hajam rövidebb volt annál, mint amit Matt megszokhatott, s talán a borosta is újdonság lehetett számára az arcomon.

Nem voltam biztos abban, hogy majd ő is most érkezik, mégis reméltem, s kíváncsian fürkésztem a kiözönlő kölykök vonásait, keresve köztük Tökmagot. Fura, de még a gyomrom is összeugrott, egyfelelől bűntudat gyötört, másfelől meg féltem. Féltem az öcsém haragjától.  

Bátyus&Matty

"Brolooo"

A múltkor anyák napi ünnepség volt a suliban, ahol én az egyik leghosszabb verset kaptam. Csak az én anyukám nem jött el, ezért a legjobb haverom anyjának olvastam fel azt a jó sok sort. Elvileg azért nem tudott eljönni, mert nem ért rá, csomó dolga akadt. Nagyon ciki volt, amikor a tanár megkérdezte, hogy hol van. Utálom, hogy mindig ezt csinálja. Őt is utálom. Alig van otthon, és amikor hazajön, akkor is csak kiabálni tud. Imádom a pizzát, de mást nem rendel, főzni meg nem szokott, és lassan megundorodom ettől a kajától. Inkább ennék csirkét, vaaaagy...mondjuk hambit. Apa se volt jó fej, de amíg házasok voltak, anya mindig főzött valamit. Mindegy, ha felnövök én is katona leszek, és elmehetek innen. Nem fogok úgy eltűnni, mint Micah, mert őt sokáig kerestem a különböző toborzóirodákban, de nem akartak segíteni. Anya a fiók mélyére pakolta a bátyó képeit rögtön az ideköltözésünk után, de én átvittem az összeset a szobámba. Így olyan, mintha velem lenne. Nem tudom, hogy miért utált meg, és miért nem beszélget már velem. Anya szerint csak elfoglalt, majd jelentkezik. Próbáltam ajándékokat küldeni neki, de nem lehet. Lehet, hogy elfelejtett, mert már rég látott, és ezért nem keres.
Suliba ma se akartam menni, szívesen ellógtam volna, de anya ezt se engedte meg, pfff. Az egész nap unalmasan telt, majdnem elaludtam. Nem érdekelnek a jegyeim, és hogy több időt töltök az igazgatóiban, mint az órákon. Direkt csinálom, hogy szívassam azt az öreg hülyét. Az se izgat, ha kicsapnak. Akkor egész nap képregényeket olvashatnék, tök király. Ólomlábakon haladtak a percek, azt hittem sose lesz vége az utolsó órámnak. Amikor végre kicsengettek mindenki kirohant, míg én kullogva léptem ki a folyosóra, és indultam el kifelé. Anya általában elfelejti, hogy értem kéne jönnie, ezért ma is egyedül megyek haza. Többször is eltévedtem már, ami kicsit ijesztő, főleg a sok fura alak miatt. Egyszer-kétszer már le is szólítottak, hogy mennyi az idő, vagy hogy merre vannak a szüleim. Az egyikük azt mondta, hogy ő anya egyik ismerőse. Ezt a trükköt még én is ismerem, nem dőltem be neki.
A Pókemberes hátizsákom húzta a vállam, de nem a könyvek, hanem az ellopott iskolai cuccok miatt volt ilyen nehéz. Két hangszóró, és sok íróeszköz. Ezekből tudok majd venni képregényeket. Már ha sikerül eladnom őket. Az egyik gyerek véletlenül meglökött a lépcsőn, mire én morogva rúgtam seggbe. Őket is utálom.
Nem is néztem, hogy merre megyek, a cipőm orrát bámulva haladtam előre. Csak akkor emeltem fel a fejem, amikor az utolsó lépcsőfokon is túl voltam. Körbenéztem, hátha mégis meglátom anyát. Sehol se volt, nem újdonság. Egy ismerős arcot láttam meg a tömegben, de nem tudtam, hogy ki lehet. Óvatosan közelebb lépkedtem, és hunyorogva néztem a bácsit. Olyan ismerős, hmm. Aztán beugrott, hogy ki az.
- Micaaah! - kiáltottam el magam, nem érdekelt, hogy ki kapott szívrohamot miattam. Ezután a bátyóra ugrottam, vagyis inkább a lábára, mert túl magas nekem. A táskám most már nem is tűnt olyan nehéznek, de nem is érdekelt. Micah visszajött! - Hol voltál?! - néztem fel rá, miközben megtapostam a lábfejét. Persze örültem, ezért az ölelgetésével nem hagytam fel. Sírni kezdtem, mert azt hittem, hogy többé nem látom, vagy hogy megutált és azért nem keres.

 Matty and Micah

“Be the person your dog thinks you are.”

Töki és a saját történetem nagyjából akkor kezdődött, amikor anyáék hazahozták őt a kórházból, hogy végre én is megismerhessem. A hatalmas, bebugyolált cucc távolról kicsit riasztónak tűnt, de amikor megláttam a textilekbe bugyolált kicsi fejét, meg azokat a hatalmas, kíváncsi szemeket, már nem tudtam levakarni a vigyort az arcomról.
Nagyon örültem annak, hogy öcsém született és nem pedig húgom, mint amivel sokáig riogattak a szüleim. Nem, mintha ne lettem volna boldog egy lánytestvér érkezésétől, de valamiért mindig is úgy képzeltem el, hogy ha lesz testvérem, akkor az majd fiú lesz, akivel lehet focizni, videójátékokat űzni és később majd a csajokról dumálni.
Szóval feldobta a családunkat Töki érkezése, s bevallom, hogy azokban az időkben még abban is reménykedtem, hogy apa ettől talán majd megváltozik, talán majd rájön, hogy a család sokkal fontosabb mint az a rohadt alkohol. Egy ideig látszólag ez működött is, ő is örült, emlékszem hogy úgy emelte magasba Matteo-t, mintha a legújabb herceget mutatná be a világnak. Láthatóan büszke volt, s talán benne megláthatta azt, amit bennem nem...
Emlékeimből a gyereksereg rántott vissza, közülük is egy kispofa, aki éppen ekkor toldotta meg lábfejével egy iskolatársának farpofáját. Ezen nevetnem kellett, meg is ráztam a fejem, mert felismertem a kölyökben Matty-t, az én kis öcsémet, akit amikor még legutóbb személyesen láttam, fele ekkora magas volt. Ez is azzal szembesített, hogy mennyire rohan az idő.
- Gondoltam, anya helyett én ugrom be érted! - látva a felismerést az arcán, széles mosoly terült el az arcomon, s azonnal megszűnt a gyomorgörcsöm, amikor rám ugrott, és szorosan magához ölelt. Még az sem érdekelt, hogy a lábfejemre taposott, bírtam ki már ennél nagyobb fájdalmat is, és amúgy is csak arra tudtam koncentrálni, hogy újra magamhoz szoríthatom ezt a kis lükegyereket.
- Mi az, hogy hol voltam? Tudod jól, hogy a katonaságnál, elég sok dolgunk volt Bagdadban. Most viszont kaptam egy kis szabadságot, és úgy döntöttem, hogy hazajövök hozzád - nem akartam hosszas magyarázkodásba kezdeni annak kapcsán, hogy miért nem jöttem előbb, vagy miért tartott négy évig az, hogy visszajöjjek hozzá. A lényeg úgyis az volt, hogy most újra találkozhattunk egymással.
- Hé Töki, te sírsz? Ajh, na gyere ide! - felkaptam Tökmagot és úgy öleltem őt magamhoz, már szinte úgy, mintha a fiam lenne, s magam is elérzékenyültem a lelkem legmélyén ettől a pillanattól. Már hiányzott a Törpe, és régóta elképzeltem azt, hogy milyen lesz majd, ha újra egy földrészen leszünk. Rengeteg ötletem volt vele kapcsolatban, s mivel úgy éreztem, hogy az életünkből kiesett négy év, azokat a pillanatokat valahogy be akartam pótolni.
- Van egy jó, meg egy rossz hírem - mosolyogva pakoltam le őt magamról, majd ujjammal letöröltem arcáról a könnycseppeket. - A jó hír az, hogy ma délután nem kell megírnod a házidat, mert nem lesz rá időd. Elmegyünk kocsikázni, és eszünk valahol hot-dogot meg fagyit. A rossz hírem meg az, hogy anya ennek rohadtul nem fog örülni, de ne aggódj, majd magamra vállalom, becsszó! - mutató- és középső ujjamat keresztezve adtam jelét annak, hogy igazat mondok, s csak ezután nyitottam ki előtte a bérelt autó ajtaját, hogy átmászhasson az anyósülésre.
- Bérelt járgány, szóval ne kend össze csokival - tettem még hozzá, megvártam, míg helyet foglal, s ha ez megtörtént, csak ezután dobtam vissza magam a volán mögé, hogy beindítsam a már jócskán használtnak tűnő, fekete Ford-ot.
- Mesélj, mi a helyzet itthon Matty? Klassz a táskád egyébként, de Pókember? Ez most komoly? Amikor legutóbb veséztük ki a képregényeket, akkor még Hulk-ért voltál oda, mi ez a nagy váltás? - kíváncsi mosollyal fürkésztem, s hacsak nem akart bármi más dolgot elintézni a suliban, úgy az életjelet adó motorzúgás után, komótosan kanyarodtam ki a parkolóból, hogy célba vegyük Staten Islandot, s annak is az egyik legjobb hot-dog árusát.

Bátyus&Matty

"Brolooo"

Anya legújabb mániája az lett, hogy raktárnak használja Micah szobáját. Merthogy amikor a városba költöztünk a bátyónak is lett egy külön helye, amit használatba vehet miután visszatért. De nem jött, és az anyánk hülye dobozokat pakolt az ágyára, amiket mindig ledobáltam. Ettől persze kiabálni kezdett, de nem érdekelt. Pakolásszon a saját szobájában, de Micah cuccait hagyja békén. Mentettem a menthetőt, és néhány holmiját áthurcoltam a saját szobámba, hogy ne essenek az ellenséges dobozok áldozatául. Négy éves voltam amikor belépett a seregbe, és ezért csomó mindenre nem is emlékszem. Lehet, hogy igazából sose bírt, és amikor anyáék nem látták berakott a mosógépbe, vagy kidobott a szemetesbe. De nem baj, nem érdekel, mert én akkor is bírom őt.
- Előbb is jöhettél volna! - Bárcsak Micah helyett anya lenne a katona, mert ő egyáltalán nem hiányozna nekem. Mindig kiabál és mindenért leszid. A bátyó más, ő biztos mindent megenged majd. Arról mondjuk nem kell tudnia, hogy lehet kicsapnak a suliból a körzős eset miatt. Távol fogom tartani anyától, hogy ne legyen alkalmuk beszélgetni. Éljen a bratyó tudatlanságban, az a legjobb. Ő csak a tesóm, nem az apám, de szerintem anyu mellé állna és együtt magyaráznának nekem mint a papok a templomban. Prédikálás? Azt hiszem ez a jó szó rá.
- Tudoooom, de aztán eltűntél. Hívtalak Skype-on, de sose voltál online. Azt hittem, hogy meghaltál, vagy hogy megutáltál és azért nem beszéltél velünk. Szabadságot? De....azt hittem leszereltél... - a hangom most inkább volt szomorú, mint boldog. Annyira megörültem, hogy itt van. Már el is megy?
- Nem sírok, te sírsz! - az egyik kezemmel az arcomat takartam, hogy ne lássa az igazságot. Próbáltam abbahagyni a bőgést, ciki a sulistársak előtt. Meg Micah előtt. Meg mindenki előtt. Megijedtem amikor felemelt, a táskám tele van lopott iskola cuccokkal. Nem tudnám kimagyarázni, ha meglátná. Mindegy, annyira csak nem nehéz, hogy gyanús legyen neki. Néhány gyerek vigyorogva nézett minket, amire én bemutattam nekik aztán folytattam a tesó ölelgetését. Féltékenyek, mert nekik nincs katona testvérük. Nyomik.
- Rákos vagy? - vágtam közbe amikor meghallottam, hogy valami rossz híre van. - Amúgy se szoktam megírni. - jelentettem ki büszkén, széles vigyorral az arcomon. Ha nem csapnak ki akkor is megbukom, de ez van. Katona leszek, nem tudós. A sírást meg nehezen, de sikerült befejeznem. - Anya semminek se tud örülni, kivéve az új bácsiknak akikhez eljár. Tényleg, lett egy nagynénink akiről nem is tudtunk. Valami Fable a neve, egy bárban dolgozik. Szőke, de okosnak tűnik. Okééé, fagyizzunk! - Gyorsan be is másztam a kocsiba és elhelyezkedtem az ülésen. Anya nem enged az anyósülésre, pedig már tök magas vagyok. A táskámat bedobtam a hátsó ülésre, hogy minél messzebb legyen a bratyótól.
A csokis beszólására csak a szememet forgattam. Pff, nincs is nálam csoki. - Hulk béna a filmekben, Pókember meg menő. Szóval a képregényekben is őt bírom jobban. De Hulk is jó, csak nem a legjobb. Miért nem jöttél előbb? Hová tűntél? Van barátnőd? Sok embert megöltél Irakban? - ostromoltam a kérdéseimmel. Az ő hibája. Ha nem tűnt volna el, akkor most nem faggatnám, hihi.

 Matty and Micah

“Be the person your dog thinks you are.”

- Igen tudom Matty, már előbb is hazajöhettem volna - egy sóhaj tört fel belőlem, miközben a kölyköt hallgattam, kinek még mindig csillogott a szeme, úgy bepárásította tekintetét az érzelmek vihara. S ha belegondolok, igazán nem volt fair vele szemben az, hogy itt hagytam egyedül anyával, hogy elmenekültem a családom elől, s haza se toltam a képemet hosszú ideig. A bűntudat mardosott is belülről, miközben szembesültem a kissrác fájdalmával, de ezt már nem tudtam visszacsinálni. Ami történt, az megtörtént, most már csak azon fáradozhattam, hogy eltöröljem a rossz emlékeket, hogy a helyükre jobbak kerüljenek.

- Még nem szereltem le, vissza fogok majd menni, de most egy jó hosszú nyaralásom lesz idehaza, és rengeteg időt fogunk együtt tölteni , oké? - nevetve borzoltam össze a haját, miután eltöröltem a könnyeit, nem akartam, hogy továbbra is rosszkedvű legyen miattam. Boldognak akartam látni, azt akartam, hogy a kisöcsém jól érezze magát, és legyen egy igazán klassz napja. Egyrészt miatta csináltam ezt az egészet, másrészt pedig magam miatt. Nekem is szükségem volt a szeretetre, arra hogy egy kicsit kiszakadjak az emlékeimből, s ne kelljen újra ugyanazokat a rémes jeleneteket látnom magam előtt, melyek már szinte az őrületbe kergettek. Új emlékekere vágytam, színes képekre, vidámságra, és leginkább a család szeretetére.

- Na ne piaszkodj Töki, húzás befelé - nevetve jegyeztem meg, miközben lesegítettem róla a táskát, ami dög nehéznek tűnt, ellenben visszaemlékezve a sulis dolgaimra, valószínűleg neki is tele volt mindenféle tankönyvvel meg rajzsszerrel a pókemberes tatyója.

- Nem szoktad megírni? Annak gondolom nem nagyon örül a tanárnénid, se anya. Ejhh Matteo, meg ne halljam ezt még egyszer. Tudod mit? Mégis írsz ma leckét, majd segítek benne este - meggondoltam magam, hallva, hogy a kisöcsém mennyire ellébecolja a sulit. Jót akartam neki, azt pedig a saját bőrömön tapasztaltam, hogy a tudás mennyire hasznos lehet. Mattynek nem akartam katonasorsot, neki tovább kellene tanulnia, már csak emiatt is fontos lenne, ha néha megírná a házit. Talán túl sok időt töltöttem külföldön, s nem figyeltem rá oda kellően. De hogy anyám miért nem nézett már a körmére, azt nem tudom, ez nem igazán tetszett, s meg is volt a véleményem az anyámról.

- Új bácsiknak? Anya új bácsikat visz fel hozzátok? - a nem tetszés ismét kiült az arcomra, össze is ráncoltam a szemöldököm, amint ezt kellett visszahallanom az öcsémtől. Előtte azonban nem akartam szitkozódni, így inkább visszafogtam magam, s tovább hallgattam beszámolóját arról, hogy mi is történt az elmúlt időszakban, mióta legutóbb beszéltünk.

- Na várj öcsi, hogy mi van? Lett egy nagynénénk, akiről nem tudtunk? Mégis hogyan? Kinek a részéről? - egyik döbbenetből a másikba sodort Matteo, amint sorban húzta elő előttem a kis családi sztorikat. Tényleg kezdtem úgy érezni, mintha már nem is lennék részese az életüknek, mert ezek a dolgok is váratlan villámcsapásként súlytottak le rám.

- Ez nem semmi, anya pasizik, és kiderül, hogy van egy szőke nagynénénk. El se hiszem. Meg kell mondanod, hogy melyik bárban dolgozik ez a Fable néni- Elég nehéz volt elhinnem azt, hogy előkerült egy rokon, ez némi gyanúra is adott okot. Mégis hogy fordulhatott ez elő, hogy nem tudtunk róla? Lelki szemeim előtt magam előtt láttam a mázsás tyúkot, amint kiöregedetten próbálja eltörölni a söröspoharakat. Már előre tartottam attól, hogy valami szélhámos próbálta beszőni a családomat.

Beszélgetés közben elindultunk, s a forgalmat elkerülve próbáltam kijebb keveredni a belvárosból, hogy célba vehessük Staten Islandet. A város lüktetése egy kicsit még furcsa volt számomra, hisz Bagdadban nem láthattam ilyen tömegeket. Ott is voltak emberek, de azok egész máshogyan éltek. Többnyire gyalog jártak, vagy szamár húzta szekereken. Csak keveseknek adatott meg odaát, hogy autóval haladjanak a poros utcákon. Itt meg, szinte minden második sofőr alatt egy méregdrága terepjáró vagy sportautó telepedett meg. Ég és föld volt a különbség a két világrész között.

- Jó, igaz. Hulk leginkább törni-zúzni tud, de azt nagyon. Pókember meg mégis csak pókember. Viszont, nálunk a seregben volt egy srác, aki pontosan úgy nézett ki, mint a zöld szörny, a puszta öklével széttört egyszer egy asztalt - meséltem nevetve, azt már nem tettem hozzá, hogy csupán egy kempingasztal volt, s leginkább a súlya alatt rogyott meg, mintsem az erejétől.

- Hohó, de sok kérdés ez egyszerre - mosolyogva vetettem egy pillantást az öcsémre, de máris visszakaptam a tekintetem az útra, és figyelmesen vezettem tovább, igyekezve betartani a vezetésre vonatkozó szabályokat.

-  Barátnőm az nincs, nem igen volt időnk csajozni ott, minden időnket lekötötte a gyakorlatozás és a bevetések. Azért nem jöttem előbb , mert ....- nehéz kérdés volt ez, egy pillanatra magam is megtorpantam, hisz nem tudtam eldönteni, hogy mi is lenne erre a jó válasz. Részben anyáék miatt tűntem el, részben azért, mert úgy éreztem, hogy a katonaságban megvalósíthatom magam, de valójában magam sem tudtam azt, hogy miért nem jöttem haza korábban. - Sok dolgom volt ott Matty..- ismételtem, de az utolsó kérdésére nem akartam választ adni. Még mindig magam előtt láttam azokat a képeket, amikor bomba robbant, és ártatlanok vesztek oda. Vagy amikor nem volt más választásom, mint hogy lőjek, vagy különben én veszek oda. Nehéz lett volna ezekről éppen az öcsémnek mesélnem, igazából nem is akartam.

- Héhéhé, nézd, ott a fagyizó! - terelve gondolatait, inkább gyorsan lecsaptam az első útba eső fagyizóra, így azonnal leparkoltam a Forddal, s leállítottam a motort, hogy bevessük magunkat a jeges desszertek házába.

- Na és neked van barátnőd? Mennyi van? - nevetve pillantottam rá, hisz el tudtam képzelni azt, hogy legalább három-négy lány is tetszhet neki. Amikor annyi idős voltam, mint ő, nekem is sokan tetszettek, közülük is leginkább a tanítónőm.

- És milyen fagyit kérsz, választhatsz, amilyet csak akarsz - beérve a hűtőpult elé, tenyeremet a vállára fektettem és rámosolyogtam a pult mögött álló szőke csajra. A hűtőben sokféle fagyi volt, gyümölcsöstől kezdve a csokison át az extravagánsig mindenféle, ami igen csak megnehezítette a döntésünket.

Bátyus&Matty

"Brolooo"

A tesót nézve eszembe jutott, hogy mennyi mindent kell megmutatni neki. Tök ügyesen verekszem, aztán ott vannak az új képregényeim, és még a várost is meg kell mutatnom neki. Sokszor eltévedek, de nem baj. Ha Micah velem van, akkor nem félek, hogy ismeretlen bácsik és nénik szólítanak le az utcán.
- Sokkal előbb. El se kellett volna menned! - karba tett kézzel álltam előtte, miután hangot adtam a sértődöttségemnek. Kiskoromban nem fogtam fel, hogy milyen sok időre is kell egy másik országba költözni. Csak később jöttem rá, hogy nem egy nap, vagy hónap múlva tér vissza. Nem is tudja, hogy milyen az élet anyával. Ha majd én is katona leszek, együtt mehetünk a frontra. Lesz egy kutyánk is. Tényleg, kár hogy Micah nem szerzett egyet. Már nem is emlékszem, hogy mit csinált a seregben. Ha bombakereső lett volna, akkor most itt lenne egy aranyos blöki. De nincs. Talán ő vesz nekem egyet, mert anyát lehetetlen meggyőzni.
- Megyek már! - sóhajtottam és bemásztam a kocsiba. Nagyot nyelve figyeltem, ahogy segít levenni rólam a táskát. Ha tudtam volna, hogy ma jön, akkor nem erre a délutánra időzítem a tanszer lopást. Ki kell találnom valamit, hogy mikor és hová rejtsem el. Nem zárhatom ki a szobámból, az túl gyanús lenne. Menő autó, de ha nagy leszek az enyém még ennél is menőbb lesz.
- Nem! - ráztam a fejem. Büszke voltam magamra, de Micah szavaitól meglepődtem. Azt hittem, hogy majd megdicsér. Ő se úgy néz ki, mint aki a legjobb tanuló volt az osztályban. Egy vállvonáson kívül mást nem is reagáltam erre. Persze, megírom. Egyszer, de inkább soha. - Ahj, Micah. Majd megírom egyedül jó? - forgattam a szemem. Nélküle is meg tudom csinálni, vagyis meg tudnám, de nem fogom. Elteszem valahová, aztán azt mondom neki, hogy már rég kész. Remélem, hogy megvéd anya hülyeségeitől, nem pedig mellé áll.
Végre eltereltük a témát a háziról, és valami teljesen más került szóba. A bátyó nem volt valami boldog attól, amit mondtam, de hát ez az igazság. - Nem, anya szokott ő hozzájuk eljárni. Néha hazahoz magával ronda ékszereket, biztos ajándékba kapja őket. Mondjuk a múltkor nálunk volt egy bácsi, akivel sokat beszélgetett a szobájában. - meséltem. Gondoltam, hogy hazudhatnék valamit anyuról, amitől Micah mindig az én oldalamra áll, de nem mertem átverni. Csúnya dolog lenne, főleg hogy most megyünk fagyizni.
- Apa tesója, azt hiszem. A bár, ahol dolgozik elég furcsa, sok ott a részeg ember, de Fable kedves volt. Hmm...nem hagyta, hogy hozzám szóljanak. Kicsit olyan amazonos az arca, de szerintem kedvelnéd. Anya nagyon mérges lett, amikor elmondtam neki, hogy találkoztam a nagynénénkkel. Fable segített hazajutni, nem is értem hogy lehet apa tesója, annyira különbözőek. Tudja, hogy katona vagy, elmeséltem neki. - hadartam a lehető leggyorsabban, nem is vettem levegőt közben. Annyira izgultam, és örültem hogy most mindent rázúdíthatok. Ki tudja hány rokonunk van még a városban. Lehet, hogy az egyikük gazdag, és ötven kutyája van otthon.
- Elfelejtettem a nevét, de sok ember jár oda. Nézd, ez a száma. - Előkerestem a mobilom, és megmutattam neki a nagynéni telefonszámát. Tudtam, hogy vezet, nem is ért el odáig a kezem, hogy az arcába nyomjam a telefont. - Vicces neve van, nem? A gépen megvan az összes Fable játék. Karácsonyra xboxot kértem, de anya hülye és nem vett. - Miután kimutogattam a telószámot, eltettem a mobilom. Nem érdekelt, hogy hol járunk, mert én végig a tesót néztem. Nincsenek rajta sérülések, de majd otthon közelebbről is megnézem. Legszívesebben most is rajta csüngenék, olyan jó, hogy itt van! Aludhatna az én szobámban, de nem kérdezek rá. Azt mondaná, hogy nagy vagyok már ehhez.
- Te is szét tudsz törni egy asztalt, ugye? És-és tankot vezettél? Sokat ültél helikopteren? Mi is helikopterezünk majd? Na? - Közben kikapcsoltam biztonsági övet, hogy közelebb hajoljak hozzá, és kiskutya szemeket meresztve keressem a tekintetét. Micah is tuti, hogy sok mindent és mindenkit összetört, olyan menő.
- De miért nem hívtál? Csomó ideig szinte kéthetente beszéltünk, aztán eltűntél. Foglyul ejtettek? Elraboltak? - Arra nem is válaszolt, hogy hány embert ölt meg. Mindegy, később újra felhozom és rákérdezek. - Öregnek tűnsz. - folytattam egy mosollyal az arcomon. Igen, lehet hogy a túl sok por miatt.
A fagyizó hallatán felkaptam a fejem, és türelmetlenül fészkelődtem az ülésben. Imádom a fagyit, de a pizzát is. Na meg a grillcsirkét és a csokit. - Fúj, Micah. Nem, a lányok nyávognak és karmolnak. Múlthéten az egyiket lelöktem a lépcsőn és sírt. - meséltem és közben felnevettem. - De ő lökött meg először, nem az én hibám. - tettem hozzá gyorsan. Ezért is az igazgatóiban kötöttem ki, a lány meg nem. Ez nem fair. Idő közben kiszálltunk a kocsiból, és bementünk a fagyizóba.
- Epreset, citromosat, zöldalmásat, banánosat, csokisat és vaníliásat. - Lábujjhegyre álltam, hogy mindent tökéletesen lássak. - Haza is vihetünk fagyit? - néztem a tesóra.

 Matty and Micah

“Be the person your dog thinks you are.”

El sem akartam hinni mindazt, amiket Matty anyáról és a férfiakról mesélt. Nem úgy ismertem őt, mint aki ékszereket fogadna el különféle férfiaktól, de ki tudja, hogy a válás után mennyire borult meg az élete. Nem voltam idehaza, hogy segítsek neki és az öcsémen, s bár néha küldtem haza pénzt a katonai fizetésemből, az valószínűleg nem lehetett elég arra, hogy fizessék a new yorki lakást és az egyéb kiadásokat.

- Apa tesója és bárban dolgozik? Nagyszerű. - hangomból kiérződött a keseredettség, és a szánakozás, hisz ha olyan habitusa lehetett annak a nőnek, mint apának, akkor valószínűleg piás prostiként döngölhették őt a vendégek két pohártörlés közben. Az öcsém hiába számolt be erről a Fable nénéről úgy, mintha valami végtelenül kedves asszonyság lenne, valamiért volt egy rossz megérzésem vele kapcsolatban. Nem tetszett az, hogy apa rokonsága megkörnyékezte az öcsémet, s annak sem örültem, amikor azt hallottam, hogy ő juttatta haza Tökit.

- Amazonos? Vagy inkább csak leharcolt a sok drogtól és piától..- utóbbiakról már csak hangosan elmélkedtem, s ha Matty netán rákérdezett, akkor el is hessegettem a szavaimat.

- Azt is mondtad neki, hogy ha rossz emberek próbálnának neked ártani, akkor azoknak velem gyűlik meg a baja? - kíváncsian pillantottam a mellettem ülő öcskösre, aki közben sietve halászta elő a telefonját, hogy megmutassa nekem a néne telefonszámát.

- Várj, tartsd. - mivel a memóriám már kevésbé működött olyan jól, mint tizenéves koromban, így előbb le kellett parkolnom a járművet, hogy előszedve a saját mobilomat, rögzítsem a banya számát. S bár nem emlékezett az öcsi arra, hogy melyik bárban is dolgozik, volt egy-két ötletem arra, hogy hol is lelhetnék rá az állítólagos nagynénire.

- Matt, ne kérj idegenektől karácsonyi ajándékokat. Ha xboxot akarsz, akkor majd én megveszem neked, rendben? - szigorúan pillantottam az öcsémre, mert egyáltalán nem voltam elragadtatva attól a gondolattól, hogy miközben az anyánk ékszerekért kefél ismeretlen férfiakkal, addig Tökit próbálja behálózni valami gyermektelen öreg spiné, ki tudja, hogy mire. Még az is lehet, hogy valami gyerekkereskedő, aki mézes madzagon rángatja magához a kiskölyköket.

El is határoztam, hogy fel fogom keresni ezt a nőt, és utána járok ennek a családi köteléknek. Apánk soha sem mesélt nekünk a családjáról, emiatt kétségeim támadtak, s volt egy rossz megérzésem ezzel kapcsolatban. Még az is lehet, hogy ő bérelte fel ezt a nőt, hogy Mattet elszedje anyátol. A kérdés már csak az volt, hogy miért? Míg velünk élt, soha nem viselkedett normális apaként, ezért nem sok esélyt láttam arra, hogy hirtelen megváltozott volna, s befészkelte volna az agyába magát a szentlélek.

Gondolatmenetemből Öcsi szavai rántottak vissza, aki még mindig izgatottan kérdezősködött a katonaságról. Épp úgy érdekelte őt ez a téma, mint engem, amikor annyi idős voltam, mint ő. A borzalmakról nem akartam mesélni neki, de látva arcán az izgatottságot, attól se akartam megfosztani, hogy ne halljon tőlem egy két olyan sztorit, amiről aztán fecseghet a társainak a suliban.

- Szét tudok törni egy asztalt, de annak nincs értelme - nevetve borzoltam össze a haját és folytattam. - Tankot azt nem vezettem, viszont Hummer-t és páncélkocsit igen. És igen, helikopteren is ültem jó néhányszor. Egy alkalommal például kötélen kellett leereszkednünk, mert nem tudott leszállni a gép. Az elég kemény helyzet volt. Kavargott körülöttem a por, tele ment az orrom, meg a szemem is, de végülis sikerült. Elég izgalmas volt. - mosolyogva meséltem a kevésbé drámai élményeimről Mattynek, aki még mindig úgy nézett rám, mintha valami messiás lennék a szemében. Pedig, ha tudná...

Elkomorodtam a rossz emlékre, amit Matty újabb kérdései idéztek fel bennem, s amelyektől meglehetősen feszültté váltam. Még a kormányt is görcsösebben szorítottam, pedig már a parkolóban álltunk. Rápillantva úgy éreztem, hogy véget kell vetnem a faggatásának, mielőtt ráförmedek, ami nem lenne jó egyikünknek sem.

- Túl sokat kérdezel Öcsi, gyere inkább, mielőtt megolvad az a sok fagyi - A leöregezős megjegyzésére csak egy fejborzolást kapott tőlem, miközben a a cipőm orrával gyengéden farpofán löktem, s inkább a csajokról kérdeztem. Matty reakciója meglehetősen jó kedvre derített, le se vakarhattam volna a vigyort az arcomról, miközben a nőneműekkel való kapcsolatát felvázolta előttem. - A karmolás néha jó - tettem hozzá nevetve, bár ezt ő még nem tudhatta, és nem is kellett tudnia azt, hogy mire is gondolok valójában. - Hogy mit csináltál, lelökted? - Erre azért már összeráncoltam a homlokomat, s gyorsan próbáltam is helyre tenni az öcsém gondolatait ezzel kapcsolatban. - Ezt most felejtsd el Matt, a csajokat nem bántjuk, bármi is van, nem emelünk rájuk kezet, megértetted?- nem akartam azt, hogy ő is olyan legyen, mint az apánk.

- Akkor sem bántod, ha ő lökött meg először. Talán véletlen történt, nem gondolod? Rákérdeztél nála? Meg az is lehet, hogy tetszel neki...de a lényeg akkor is az, hogy máskor nehogy ilyet csinálj. Meg ne halljam, hogy bántod a lányokat. Ha egy srác lök meg, az oké, azt lökd vissza, de a csajokat nem bántjuk. Őket kényeztetni kell, vigyél neki csokit, vagy valami bambuszt, szeretik a növényeket. - igyekeztem jó tanácsokkal ellátni őt, legalábbis olyanokkal, ami a korosztályának megfelel. Más kiengesztelési módokat is ismertem, de azokhoz az öcsém még túl fiatal volt.

A fagyipultnál feltűnt, hogy a szöszi mosolyogva pillant felém, úgy nagyjából tizenhét évesnek tűnhetett, vissza is mosolyogtam rá, de ez nem az a hely, s idő volt, ami a csajozásról szólna. Öcsi meglepett a kérésével, meglehetősen falánknak tűnt ott a pult előtt törpe létére.

- Hat gombócosat? Te most szórakozol velem? - el sem akartam hinni, hogy képes lenne hat gombóccal benyomni ez a kis tökmag. - Hát nem bánom, megkapod a hat gombócodat, de mindet meg is kell enned. Kérünk akkor mindegyikből -mosolyogva adtam le a rendelést, Matty kérdésére azonban már a fejemet ráztam. - Hogy is ne, hogy aztán torokfájásod legyen? Épp elég ez a hat gombóc, amúgy is elolvadna, mire hazaérnénk vele.

- Olyan messze laktok? -kíváncsiskodni kezdett a szöszi, aki kimérte az öcsémnek a hatalmas adagot, majd felé nyújtotta a fagyit. - És te milyet kérsz?

- Csokisat, és meggyeset

- Hm, nekem is ez a kedvencem, tessék - egy kacsintással küldte felém a fagyit, s miközben a pénztárcámban kutakodtam a fizetendő összeg után, ő még rám szólt , aztán a egy szalvétát nyújtott felém, amire mintha rávésett volna valamit. Elvéve a papírfecnit, a telefonszáma volt rajta és a keresztneve.

- Köszi Cassidy - mosolyogva vettem át, s cseréltem a szalvétát pénzre, amit a tenyerébe helyeztem. Ezen pár perc erejéig talán egy kicsit megfeledkeztem az öcsémről, de hamarosan ismét neki szenteltem a figyelmemet. - Gyere Töki, menjünk vissza a kocsihoz - kézen fogtam, s elkezdtem kifelé húzni az üzletből, remélem , hogy jött utánam, és nem ragadt bent a fagyizóban.

- Látod Öcsi, ha kedves vagy a lányokkal, rájuk mosolyogsz, és nem lökdösöd őket, akkor ők is kedvesek. Két gombócosat kértem, és nézd meg, kaptam tőle egy ráadást - mosolyogva mutattam neki a három gombócos fagyimat.
- Mit szólnál ahhoz, ha lemennénk a vízpartra, megnéznénk a madarakat, hm?

Bátyus&Matty

"Brolooo"

- Aha, sötét hely, de finom a hamburgerük. Elmeséltem neki, hogy nem tudom mikor jössz haza, de biztos kedvelni fogod. - mondtam vigyorogva, de lehet, hogy Micah mégsem bírná annyira. Olyan fura, amióta a nagynéninkről beszélek. Pedig Fable tök jó fej, nem olyan tipikus nyávogós lány. Kár, hogy azóta se keresett valami sokszor. Biztos elfoglalt, sok bácsi sörét kell csapolnia.
- Mi...? - kérdeztem vissza, de választ már nem kaptam. Fable-nek nincs drogos feje. - Te nézel ki úgy, mint egy drogos... - morogtam halkan. A tesó arcával nincs semmi baj, de vissza akartam vágni, amiért bántja a rokonunkat. Még nem is találkozott vele, azt se tudja hogy néz ki. Micah-nak megártott a sok por, amiért azt hiszi, hogy Fable porozik.
- De meg tudom védeni magam! Eddig is sikerült, főleg amikor megszúrtam azt a s...izé...elfelejtettem. - Gyorsan a szám elé kaptam a kezem, még mielőtt lelkesen lebuknék. Ez közel volt. - Hiányoztál. - Szélesen mosolyogtam, remélve hogy nem kérdez rá semmire. A bátyó leparkolt, hogy beírja a mobiljába Fable számát, ezek szerint annyira mégsem utálhatja. Bemutatom őket egymásnak, aminek anya nem fog örülni, de ez most nem számít. Elmehetünk együtt vidámparkozni, vaaaagy az állatkertbe.
- De...de miért? Jó. Kutyát is veszel? - A számat lebiggyesztve néztem fel a tesóra, de amikor elhangzott az xbox szó rögtön elmosolyodtam. Végül is mindegy, hogy ki veszi meg, csak legyen nálam. - Fable nem idegen, ő a rokonunk. Ugye fogtok találkozni? Én is jöhetek? - A sulinál minden izgalmasabb, ezek a találkozók meg főleg. Utána már talán nem lesz ilyen mérges, és megérti hogy miért kerestem meg a szőke nénit.
- Úú, és elmegyünk egyszer helikopterezni? Vagy ejtőernyőzni? Az egyik filmben is van egy ilyen jelenet, de ott az egyik katona leesett és meghalt. - Imádom a katonás filmeket, amióta Micah elment szinte csak azokat nézem. A képregény filmek a másik kedvenceim, a tesóval tarthatunk otthon egy Marvel maratont.
- Mert évekre eltűntél...ne menj el, és nem kérdezek ennyit. Miért nem maradsz itthon? Nem akarom, hogy megint lelépj. - Mérgesen néztem hátra, miután fenékbe rúgott, de aztán inkább a fagyizóra koncentráltam. A hajam nem érdekelt, az mindig kócos. - Nem jó, mert fáj. - Lehet, hogy a tesó szereti a fájdalmat. Én nem. Elmeséltem a lelökős történetet, de nem azt a reakciót kaptam, amire számítottam. - De ő is majdnem lelökött! Legközelebb hagyom, ha ennyire utálsz. - feleltem a vállamat vonogatva, és nem is néztem rá. Sértődött arccal hallgattam a kioktatást, miközben a szemeimet forgattam. - Nem érdekel, mert nekem nem tetszik. Csúnya, és szappan szaga van. Vegyen ő nekem csokit. - vágtam rá duzzogva. Ha ennyitől így kiakadt, akkor tényleg jobb, ha nem megyünk haza. Valamit ki kell találnom, hogy itt tartsam. - Nem értheted a lányokat, évekig fiúk közt laktál. - Akkor se fogom hagyni, hogy piszkáljanak. Mindegy, hogy lány, vagy fiú. Megvédem magam és kész. Még mindig duzzogva nézelődtem a fagyispultnál, de a színes masszák láttán a haragom hamar elszállt.
- Nem. - Simán meg tudok enni hat gombócot. Sőt, még többet is. - De Micaaah, légyszi! - Könyörgően néztem a tesóra, hátha meggondolja magát. Otthon is fagyizni akarok. Hümmögve vettem el a fagyit, és beletörődtem hogy haza egyet se vihetünk. Rögtön el is kezdtem enni, és amíg Micah a nénivel beszélt, én a falon lógó képeket nézegettem. - Ne ő előtte! - nyüszögtem, miközben Micah a kezemet fogva húzott ki a fagyizóból. Miután kiértünk akkor már nem zavart. Most már nem is akartam elengedni a kezét, olyan jó hogy itt van.
- Hiába mosolyogtam, az a buta nem hagyott békén. Ez nem számít, mert a benti néni öreg. Csaltál. - Közöltem vigyorogva, és folytattam a fagyi nyalást. - Jó, nézzünk kacsákat! Az állatkertbe is elmehetnénk. Megmutatom a várost. Na? - Mindent bevetettem, hogy ne kelljen hazamennünk. Micah sokkal jobb fej, mint anya, de most már nem tudom, hogy mit reagálna ha kiderülne az igazság.

 Matty and Micah

“Be the person your dog thinks you are.”

Még csak alig fél órája beszélgettem az öcsémmel, a szavaiból máris azt szűrtem le, hogy nem a legjobb az élete az anyánkkal, sőt. Rá kellett döbbennem arra, hogy Matty jelenleg el van kallódva, s ha épp nem a suliban van vele gubanc, akkor az ismeretlen gyerekkereskedő nagynéni vagy a szeretőket halmozó anyánk közt vergődik. Bárhogy is nézzük, ez egyáltalán nem volt jó közeg az öcsémnek, aki apa nélkül nevelkedett, s akinek valóban szüksége lett volna arra, hogy mellette legyek.

- Te is hiányoztál kishaver! - jegyeztem meg a még mellettem ülő öcsémnek és még egy mosolyt is megeresztettem felé. Volt egy olyan érzésem, hogy az előbb elharapott mondatot ha tovább feszegetné, abból fejmosás lenne, de nem akartam elrontani az első napunkat. Épp elég időm volt még arra, hogy komolyabban kifaggassam a sulis dolgokat illetően. Ezúttal csak jól akartam magam érezni a társaságában, bepótolni az elmulasztott négy évet.

- Hajh Matt. Azért, mert nem fogadunk el idegenektől semmit, világos? Például itt ez az állítólagos nagynénénk, mégis miből gondolod, hogy valóban a nénénk? Fogadjunk, hogy még anya sem tud róla - gyanakvóan néztem az öcsémre, aztán folytattam. - De nem is ez a lényeg, figyelj. Most, hogy már megvan ennek a nőnek a száma, fel fogom őt hívni, és meglátogatom. Ha igaz az, hogy a nénénk és nincs semmi hátsó szándéka, ám legyen. Akkor tőlem elfogadhatsz tőle kis értékű ajándékokat. Mondom kis értékűeket! - erre próbáltam felhívni Töki figyelmét, mert továbbra sem akartam azt, hogy bárkitől is komolyabb értéket fogadjon el.

- Szóval az x boxot egyelőre bízd ide. Kutyát? Minek neked kutya? - nevetve fordítottam ismét felé a fejem, de tulajdonképpen ez nem is volt olyan rossz ötlet. Egy házörző hasznos, jó dolog, és még az ember kedvét is feldobja. Matteo-ra pedig ráfért volna egy kis feladat, s ez egész jó ötletnek tűnt, hogy ő gondoskodjon egy kutyáról.

- Ha el tudod nekem mondani azt, hogy mivel jár a kutyatartás, és hogy ebből milyen feladatokat vállalsz, akkor talán szóba jöhet egy - vigyorogva borzoltam össze kobakján a haját, utóbbi kérdésére azonban megráztam a fejemet. - Nem, helikopterezni nem tudunk elmenni és ejtőernyőzni sem. De annyira nem is jó buli, csak a filmeken tűnik annak. Valójában baromi hangos, bele lehet süketülni.

- Matty, egyelőre itthon maradok. Lehet, hogy később még vissza fogok menni, de most egy jó ideig itthon leszek. Most viszont tényleg menjünk már..- utaltam ezzel a fagyizóra, s meg is iramodtunk, hogy végül két degeszre megpakolt tölcsérrel térjünk vissza az autóhoz.

- Szappan szaga? Az a bajod, hogy nem büdös? - felvont szemöldökkel néztem az öcsémre, majd leharaptam a fagyimból egy falatot és jóízűen majszoltam a cseresznyés ízt. - Már hogyne érthetném őket, elárulom öcsi, hogy a katonaságnál nem csak fiúk vannak, voltak női csapattársam is, és hidd el, hogy jól kijöttem velük. Közben edd a fagyid, mert elcsöpög - mosolyogva mutattam a tölcsérje oldalán fojó hideg krémre, közben a sajátomból is nyaltam egy falatnyit.

- Öreg? A teknősbéka öreg kishaver, ez egy fiatal csaj volt, ne mond, hogy neked nem tetszett - néhány másodperc erejéig megfeledkeztem arról, hogy az öcsém még csak nyolc éves, és még nem úgy gondolkodik, ahogy én. Emiatt nem okolhattam őt, de az efféle beszélgetéseket még tartogatnom kellett néhány évig, így le is legyintettem a témát.

- Elmehetünk majd az állatkertbe is valamelyik nap Matty, csak ne ma, rendben? Hamarosan lemegy a nap, és anyával még nem találkoztam. Csak egy sms-t dobtam neki arról, hogy elhozlak a suliból. Le merném fogadni azt, hogy már tűkön ül, hogy hol lehetsz - legalábbis én ezt gondoltam, hisz jó néhány éve fogalmam sem volt arról, hogy anyánk egyáltalán foglalkozik-e eleget Mattyvel vagy sem.

- Pattanj be, megindulunk hazafelé, közben mesélhetsz nekem anya legújabb pasijáról, meg azt is elmondhatod, hogy milyen kutyát szeretnél? Kicsit, nagyot, tarkát? Éppen idefelé jövet hallottam a rádióban, hogy van egy menhely, ahonnét lehet örökbe fogadni, akár még onnan is elhozhatnánk majd egyet, feltéve, ha anya beleegyezik, oké? Meg ha tényleg gondozni fogod őt, gondozod? - komolyan pillantottam Tökire, tudnom kellett azt, hogy mekkora felelősséget vállalna be.

Bátyus&Matty

"Brolooo"

A bátyó nem kérdezett rá a félúton abbahagyott megjegyzésemre, ami csak jó. Imádom a fagyit, de most jobban érdekelt Micah. Mintha összement volna, de lehet, hogy csak én lettem nagyobb. Négy év az hosszú idő, főleg anya mellett. Bárcsak ő ment volna el katonának, a tesó meg velem marad. Ha vele laknék akkor egész nap videojátékoznánk, pizzát és chipset ennénk ééés nem kéne suliba járnom. Vagy legalábbis őt nem érdekelnék annyira a hülye jegyeim. Teljesen mindegy, katonának bárkit bevesznek. Csak tesiből kell jónak lennem, de abból már így is profi vagyok. Egyedül csak az úszás nem megy.
- De...de...ő nem idegen, hanem a rokonunk! Ugyanaz a neve, mint ami anya albumában van. Még képeket is találtam róla, tuti, hogy ő az. Anya megint kiakadna, nem mondhattam el neki. Te se áruld el, jó? Mindenért kiabál, de csak velem. A buta barátival sosem ordítozik. A használt xbox is kis értékű. - Ha újat kapok, akkor nem szólok róla a tesónak. Azt hittem, hogy ugyanolyan vicces, mint régen, de nem. Tök komoly lett, pedig még nem is olyan öreg.
- Mert aranyosak, és puhák. Tudnék vele játszani, megmutatnám neki a várost, és együtt futhatnék vele. Úgy már elég erős leszek a katonasághoz. - Egy jó nagy kutyát szeretnék. Na jó, egy kölyköt, ami majd hatalmasra nő. - Hát őőő...elviszem sétálni, kakilni, megetetem, megitatom és simogatni fogom! De macikutya kéne, azok nagyok. Lehet keverék mondjuk a menhelyről, ott ingyenesek a kutyák. Naaa! Légysziii! - Nagyon szépen néztem rá, hátha megenyhül. Anya sose engedné meg, hogy kutyát vigyek haza, de Micah engedékenyebbnek tűnik. - Nem baj, a helikopter akkor is menő. Az ejtőernyőzést miért nem lehet? Nem hangos. Akkor menjünk céllövöldébe, jó? - Bárhova elmennék vele, mert nem akarom, hogy megint itt hagyjon. Ki kell használnom, hogy most itt van.
- Nem szeretsz minket? - kérdeztem halkan. Miért akar ennyire lelépni? Oké, a katonaság menő, de én is az vagyok. - Ha felnövök én is megyek veled, de addig maradj itt! - Majd ellopom az útlevelét, és akkor nem mehet sehová. Megetetem a leendő kutyusommal.
- A szappan szag büdös. Fable néni azt mondta, hogy ne hagyjam magam, mindegy hogy lány, vagy fiú támad meg. De az más, Micah. Ők már felnőtt nénik. - Az őskorban, amikor ő volt gyerek lehet, hogy nem voltak idegesítő lányok, de most vannak. Ezt azért nem mondtam a szemébe, mert kutyát akarok, nem büntetést. - Eszem. - Gyorsan lenyaltam a tölcsérre folyó fagyit, ami így még finomabb.
- Szerintem a vörös hajú nénik a legszebbek. - Akivel Micah beszélgetett, ő nagyon öreg. - Láttad amúgy, hogy mennyit nőttem? Pár év, és magasabb leszek nálad! - jelentettem ki egy széles vigyorral az arcomon. - Muszáj már most hazamennünk? Anya ráér, de ma jó lenne állatkertezni. - Nem akartam, hogy találkozzon anyával, főleg most, amikor a táskám tele van lopott dolgokkal.
- Jó, jövök. - Nagyot sóhajtva másztam be az autóba, miután megettem a fagyit. - Nagyot akarok, a színe mindegy, csak nagy legyen. Lehet kölyök is, csak akkor meg nőjön hatalmasra. A menhelyi kutyák cukik, holnap elhozunk egyet? De Micah, anya nem engedné meg...- Közben elindultunk, és nemsokára meg is érkeztünk az emeletes házhoz. - Gyere! - Megfogtam a bátyó kezét és a lift felé húztam, majd amikor felértünk a negyedikre szinte kirobbantam a felvonóból.
- Megjött Micah! - kiabáltam, és benyitottam a lakásba. Anya nem zárja be, amíg nem érek haza, szóval elő se kellett vennem a kulcsot. Villámgyorsan robogtam be a szobámba, hogy az iskolatáskámat bedobjam a szekrénybe. Ennek jó sokáig itt kell maradnia. A lakás egyébként nem túl nagy, a konyha kimondottan pici. Anya szobája a legnagyobb, utána jön a tesóé, végül az enyém.

 Matty and Micah

“Be the person your dog thinks you are.”

- Macikutya, hm tudod mit? Lehet róla szó, de ezt le kell egyeztetnünk anyával. Ha ő megengedi, hogy a lakásban kutyát tarts, akkor elviszlek holnap és kiválaszthatod őt, ha viszont anya nem engedné, akkor még várnod kell ezzel pár évet - nem akartam, hogy túlságosan beleélje magát öcsi a kutyatartásba, emiatt vázoltam fel neki a helyzetet. Anyán múlt ez elsősorban, mert nálam nem tarthattuk a kutyát. Még csak alig pár napja béreltem a lakást, és nem akartam túl sok ideig maradni New Yorkban, még akkor sem, ha most kifejezetten jól esett Matty társasága. Egy katona mindig visszavágyik a társai közé, és a harcmezőre, ezzel én sem voltam másként. Jelen pillanatban azonban tényleg szükségem volt néhány hét nyugalomra, távol a bombák földjétől.

Matt váratlan kérdésével meglepett, rossz volt látni tekintetében a szomorúságot, de nem akartam, hogy azt gondolja, nem szeretem őket, és emiatt léptem le. Szembe fordulva vele próbáltam neki kimagyarázni a helyzetet.

- Már hogyne szeretnélek, te vagy a kisöcsém, mindig is szeretni foglak. És még anyát is szeretem, még akkor is, ha nem felhőtlen vele a viszonyom, ne képzelj be butaságokat. Majd ha nagyobb leszel, akkor meg fogod érteni, néha az ember hivatása fontosabb mindennél, és egy katona élete egész más, mint mondjuk egy autószerelőjé, érted Töki? - összeborzoltam még a haját, és ezzel részemről le is zártam ezt a témát.

A fagyivásárlás után nem telt el néhány perc, máris újra az autó kényelmét élvezhettük, ami ugyan nem volt egy Porsche vagy Ferrari, mégis jobb volt, mintha mondjuk villamossal kellett volna végig utaznunk a városon. Időközben azt is megtudtam, hogy Matty a vörös hajú lányokat csípi, emiatt már el is vigyorodtam, mert még ha kicsi is volt, legalább már tudtam, hogy mi a zsánere.

- Később majd tetszeni fognak a szőkék, és a barnák is - nevetve reagáltam, de nem avattam be gondolataim részleteibe, mert ahhoz még túlságosan kicsi volt. Az autó motorja újra felbőgött, én pedig a városban megengedett sebességgel haladtam az otthonunk felé, hogy Matteot még sötétedés előtt hazajuttassam, mielőtt az anyánk még hívná a rendőröket.

- Láttam, nagyon sokat nőttél, még egy-két év és tényleg magasabb leszel nálam - enyhe túlzással helyeseltem az öcsém szavaira, akinek a testalkata valamelyest eltért az enyémtől. Míg én mindig is tömzsibb testalkat voltam, ő addig vékonynak és nyúlánknak tűnt. Szinte magam előtt láttam, hogy egy napon majd talán kosárlabdázó lesz, vagy atléta.

- Majd holnap elmegyünk az állatkertbe, ilyenkor már ők is fáradtak, a medve is biztos a barlangjában döglik. Az állatkertbe délelőtt érdemes elmenni, akkor még fittek és éhesek. Akkor például végig nézhetnéd, ahogy az oroszlán vagy a tigris lakmározik. - rápillantva elvigyorodtam, majd figyelmem ismét az útnak szenteltem, a következő piros lámpánál pedig meg is álltam.

- Anyát bízd csak rám, majd valahogy megolvasztom a szívét. Én úgy sem használom a szobámat, lehetne az a kutya helye. Viszont akkor lehet,hogy nem macikutyát kéne választanod, hanem valami kisebb fajtát. Valami olyat kellene kinéznünk, ami még anya szívét is elnyerné, tudod hogy fél a nagy állatoktól. Mit szólnál mondjuk egy tacskóhoz, vagy beaglehöz? - nem tudtam, hogy mennyire ismeri a kutyákat, ha esetleg rákérdezett, felvázoltam neki, hogy ezek mégis milyen típusúak. Eközben újra elindulhattunk, és néhány kilométer után meg is érkeztünk a ház előtti parkolókhoz, ahol még éppen üresen állt két hely, így az egyikre bepakoltam a Ford hátsóját.

Leállítva a motort még körbepillantottam, hogy felidézzem a négy évvel ezelőtti képet new yorki otthonunkról. Akkoriban még nem voltak ilyen magas fák a parkban, és ennyi színes virág sem díszítette az épület kiskertjét. Mattyt követve tettem meg a lépéseket, figyeltem ahogyan öcsi profin kezeli a liftet, igazi nagyfiúnak tűnt, és ez tetszett. Lehet, hogy nem voltam mellette sok éven keresztül, mégis úgy vettem észre, hogy talpraesett kissrác lett belőle.

- Hé, ne visíts, a szomszédokat is felvered - nevetve léptem be Matty után, aki úgy sprintelt előre, mintha ágyúból lőtték volna ki. Az előszobában megállva ismét körbenéztem, a falak ugyanolyan színűek voltak, mint ahogyan korábban, látszott az egész lakáson, hogy anyánk nem sok pénzt költött rá. A renddel nem volt túl nagy gond, többé-kevésbé minden a helyén volt, legfeljebb néhány porcica zavart be a képbe.

- Matty! Gyere ide Matty! - hirtelen anya hangjára kaptam fel a fejem, aki feltehetően a konyhából érkezett, de amint megpillantott engem az előtérben, megdermedt és néhány percig csak nézett a szúrós szemeivel.

- Szia anya - integetve köszöntem neki, nem is tudtam, hogy mégis hogyan kéne köszöntenünk egymást azok után, amilyen csúnyán elváltunk. Akkoriban szörnyű volt a viszonyunk, ő kiabált, én is kiabáltam, aztán beléptem a seregbe. Anya valószínűleg ezt soha nem bocsájtotta meg, ahogyan azt sem, hogy szerinte én miattam hagyta el őt apa. Ahelyett, hogy örült volna annak, hogy megszabadítottam őt attól a szemétládától.

Anya úgy fél percig csak nézett, aztán ahelyett hogy odalépett volna és azt mondta volna, hogy hiányoztam, vagy ehhez hasonló, inkább haragosan csattant fel. - Micah! Hol a fenében voltatok Mattyvel? Nem csinálhatsz ilyet, hogy csak úgy előbukkansz, és elmész az öcsédért az engedélyem nélkül, nem teheted ezt!

- Jól van már, higgadjál le. Csak elvittem fagyizni, aztán hazajöttünk. Nem értem mi bajod van, az öcsém, miért ne mehetnék el érte? - én higgadtam voltam, ő mégis fortyogott a dühtől, ismét kiabálni kezdett.

- Matteo Winterberg, azonnal gyere ide! Hányszor mondtam neked azt, hogy nem léphetsz le az iskolából idegenekkel? - el se akartam hinni, hogy az anyám miért rikácsolt így, azt meg végképp nem értettem, hogy miért nevezett idegennek.

Bátyus&Matty

"Brolooo"

- De anya azt se engedi, hogy plüsskutyám legyen! Sose megy bele. Ez nem ér! - morogtam dühösen. - Nem lakhatok nálad? Te mindig mindent megengedsz. Vagy hazaköltözöl hozzánk? - kíváncsiskodtam. Igen, a bátyó jobb fej, a kutyust is engedné. Anya túl szigorú, szerinte még magamról se tudok gondoskodni, ami nem igaz. Simán rendelek egy pizzát, és tudok rántottát csinálni, ami amúgy nagyon nehéz ám.
- Jó, de akkor ne menj el többet. Tudom, én is katona leszek, de te már kiöregedtél ebből. Ne katonáskodj, nem halhatsz meg te is. - Apa nem halt meg, vagyis nem tudok róla, de olyan, mintha ő is eltávozott volna valahová. - Lehetnél autószerelő, szeretem a kocsikat. Egyszer nekem is lesz, három vagy négy. - Gazdag akarok lenni, hogy ne ilyen ronda emeletes kelljen élnem. Akkor majd adok a bátyónak pénzt, és itt marad velünk. Elvigyorodtam, miután újból összeborzolta a hajam. Utána gyorsan belecsíptem az oldalába, sajna a fejét még nem érem fel.
- Mindegyik olyan sírós, ha meglököm őket már szaladnak is a tanárhoz. Még játszani se lehet velük, mindentől megsérülnek. - Nem tudom, hogy Micah hogy tudja elviselni a lányokat. Az osztályban van egy lány, aki kedves, és nem sír mindenért, de a többieket nem tudom elviselni. A felnőttek biztos jobbak, főleg az idősebbek, akik korban közelebb állnak a tesóhoz.
- Tudom! Utána már te leszel a kistesó. - szélesen vigyorogtam a gondolattól. - Látni fogom a korpáidat. - nevettem. Remélem, hogy komolyan gondolja, és szerinte is magas leszek. Csak még rövidek a lábaim, elkezdhetnék végre nőni. Sok osztálytársam magasabb nálam, pedig a szüleik elég alacsonyak. Nem értem, hogy ez miért van.
- Megígéred? Jóó, de nézzük meg a tevéket is, őket mi is etethetjük. Utána meg a teknősöket. - soroltam a terveimet. - Mikor van a szülinapod? - Tudom, hogy hány éves a tesó, de elfelejtettem, hogy melyik hónapban született. Akarok neki csinálni valamit, de nem tudom, hogy mikor adjam oda. - Bocsi.. - sóhajtottam. Ő biztos emlékszik az enyémre.
- Macikutya kell, a suliban kinevetnének, ha egy tacskót sétáltatnék. Ők is aranyosak, de a macikutyákhoz hozzá lehet bújni. Nem kaphatok egy tacskót, egy beagle-t és egy macikutyát is? De Micah, a kicsi kutyák agresszívebbek, a nagyok meg csak fekszenek a kanapén. Ezt mondd el anyának. - Igen, sokat nézem azt a kutyás műsort, ahol egy néni neveli meg a rossz kutyákat.
Miután a tesó leparkolt, rögtön ki is pattantam a kocsiból. Úgy gondoltam, hogy anya majd örülni fog a hazatérésének. Most majd nem kell szenvednie az égőcserével és ezekkel a nehéz dolgokkal.
- Ők már nem hallanak! - Lakik a szomszédban egy öreg néni, mindig hintőpor szaga van. Egyszer kinyitottam neki a liftajtót, és cserébe kaptam tőle egy sütit.
A távolból hallottam anya rikácsolását, de én egyelőre a táskám elrejtésével foglalkoztam. Nem láthatják meg, főleg anya. A bátyót szerintem nem érdekelné, de azért jobb, ha nem tud róla. Tudom, hogy nem szép dolog lopni, és hogy ennek ők sem örülnének.
- Jövök már! - léptem ki végül a szobámból, de amikor anya leidegenezte a bátyót, megtorpantam. - Micah nem idegen! - kiabáltam rá anyára. Duzzogva nyúltam a zsebembe, hogy úgy ácsorogjak tovább, de amikor kihúztam a kezemet, kiesett a mobil, amit ott rejtegettem. Ez nem az enyém, de úgy tettem, mintha semmi se történt volna. - Elvitt fagyizni, és ő engedné a kutyát is. - vontam meg a vállam. Közben a számat harapdálva néztem őket, míg a lábammal arrébb rúgtam a mobilt. Uppsz.