Nem mostanában fordult elő, hogy kimozdultam volna úgy komolyabban. Hébe-hóba elmentem azért iszogatni Neelával, de ez volt minden. Egyszerűen nem jutott rá időm, ráadásul a régi társaság is szétszéledt már évekkel ezelőtt. Néha-néha ugyan láttam pár volt csoporttársamat, vagy ismerős arcot az egyetemi évekből, de ennyiben ki is merült. Ezért is örültem meg annyira, amikor merő véletlenségből a Starbucksban összefutottam pár nappal ezelőtt Nate Longwooddal. Annak idején ő rendezte a legjobb, legnagyobb bulikat, szinte mindegyiken ott voltunk Ravennel, meg a többiekkel. Imádtam azt az időszakot, szinte minden héten volt valami, minimum egyszer. Volt olyan, hogy két, vagy három este is akadt valami közös program a bandával, mindig kellett valami „ereszd el a hajamat” esemény. Mi pedig természetesen állandó résztvevői voltunk ennek, mindig kötelező jelleggel jelentünk meg. Néhány szót váltottunk csupán, de ezen rövid idő alatt megtudtam, hogy nemrég jegyzett el egy lányt, akinek ráadásul a héten van a születésnapja, szóval meghívtak egy pár embert. Már nem olyan bulira, mint régen, csak egy egyszerű kis kocsmai beülést terveztek. Engem is meginvitált, mert szerette volna tudni, hogy mi a helyzet velem mostanában, viszont pont sietős dolga volt. Számot cseréltünk, és abban maradtunk, hogy majd megbeszéljük a részleteket. Eleinte nem bíztam abban, hogy ebből bármi is megvalósul. Úgy voltam vele, hogy biztosan csak udvariasságból hívott meg, de hát mégis mit keresnék én ott? Állította, hogy a régiek közül lesznek ott páran, és jó lenne, ha én is tiszteletemet tenném, de ódzkodtam az ötlettől. Hiába nem óriási ivászat volt kilátásban, valahogy akkor is fáradtnak éreztem magam, Neela azonban lemondta a közösen tervezett programot. Végül ez volt az, ami eldöntötte, hogy menjek, vagy maradjak. Igen, ugyanis ígéretéhez híven Nate néhány nappal később felhívott, hogy lefixáljuk a programot. Szerencsém volt, mert nem volt messze tőlem. Meglepődtem ugyan, hogy Brooklynban tervezte a szülinapozást, de mint kiderült, a közelmúltban költöztek ide közösen a leendő feleségével. Nekem ez pont kapóra is jött, úgyhogy félóra késéssel ugyan, de én is megérkeztem a néhány háztömbbel arrébb lévő pubba. - Srácok emlékeztek még Ronniera? – röhögött fel Nate. Ahogy elnéztem, már otthon is alapozhatott egy kicsit, itt pedig biztosan nem az első korsó söre pihent előtte. – Elég vad csaj volt annak idején… - vonogatta a szemöldökét, amitől máris megbántam, hogy eljöttem. Ennek ellenére mosolyt erőltettem az arcomra, és könnyedén megvontam a vállaimat. - Naná, semmit nem változott! – csapott a vállára haveri alapon egy másik férfi, talán Drewnak hívták, ha jól emlékeztem. Magamban hozzátettem, hogy külsőre talán nem, de a természetem azért valamennyit mégis szelídült az évek során. Nem fordultam ki magamból teljesen, de nem is csapongtam már annyira, mint huszonkét évesen. - Sziasztok, fiúk! – köszöntem vidáman, tekintetemet végig hordozva az egybegyűlteken. Nem ismertem mindenkit, de tényleg voltak néhányan olyanok, akiknek ismerősek voltak a vonásai. Ebből próbáltam következtetni, hogy az elhízott vonások, vagy befásult tekintetek kihez tartozhatnak. - Ronnie, igyál valamit, aztán bemutatlak Angie-nek! – kászálódott ki Nate nehézkesen a helyéről, és karolta át a vállamat, így irányítva a pult felé. - Rendben. Angie gondolom az ünnepelt lenne… - kérdeztem, félbehagyva a mondatot, mire egy eltúlzott bólintást kaptam válaszul. – Pazar! – azzal magam mögött is hagytam, miután kicsusszantam a szorításából. Hosszú estének nézünk elébe, annyi bizonyos, és ezen gondolatomat máris követte egy hosszú, lemondó sóhaj is. Azt terveztem, hogy majd kislisszolok innen, amikor ittak még egy kicsit, de gondolataim fonalát egyből félbeszakította a jó kiállású, ismerős férfi látványa. - Egy korsó sört kérnék! – adtam le a pultosnak a rendelést, miközben fél karommal megtámaszkodtam a bútorlapon, és a dartsozó társaság egyik tagját kezdtem bámulni. Nem telt olyan sok időbe, hogy rájöjjek, hogy ki az. Tökéletesen emlékeztem rá, csak éppen az idő és a helyzet nem volt alkalmas arra, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. – Köszönöm! – rezzentem össze hirtelen, amikor lecsapódott mellettem a rendelésem. Gyorsan kifizettem, aztán megindultam a társaság felé. Voltak még ott többen is olyanok, akik ismerősek voltak, amiből arra következtettem, hogy a fél asztaltársaság ide vonult át. – Brice Gordon! – szólítottam meg, megállva mögötte. – Régen láttalak… - elbűvölő mosolyt engedtem el felé, úgy várva meg, hogy felém forduljon.
Tom most is elemében volt, persze nem a darts-ban, abban mindig leverem, hanem úgy egyébként. Pusztán fél óra alatt kábé három csajt csábított ide hozzánk. Valamiért folyton az a terve, hogy beszervezzen nekem is valakit azokra az estékre, mikor találkozunk, és nem érti meg, hogy jelenleg nekem nincs kapacitásom egy barátnőre. Fontos a munkám, és szinte csak annak élek. Ha nem lennénk barátok, akkor minden bizonnyal otthon ülnék a tv előtt, vagy egy jó könyv társaságában. Esetleg a laptopom előtt nézegetném az autókat. Kamasz korom óta gyűjtök egy kocsira, azért használom még mindig apám Peugeot-ját. Neki úgysem kell, hiszen szinte mindig otthon ül, ha nem, akkor pedig metrózik, vagy taxizik, de már évek óta nem vezet. A kocsiját is csak azért nem adta el, hogy én tudjam használni. Érdekes, hogy mennyire megváltozott öreg korára, de mindegy. - Nemár Brice, legalább egyszer hagyhatnál nyerni! - csattant fel Tom, mikor ismét levertem. Negyedjére. De komolyan, mit élvez ebben? - És abban nekem mi a jó? Különben nem muszáj dartsoznunk, de erőlteted mindig - nyomtam a kezébe a nyilakat, majd a pulthoz léptem. Kiittam az üveg tartalmát, majd letettem a sima fa felületre. - Még két ilyet kérek... És két tequilát - tettem még hozzá, majd Tom felé fordultam. Hát persze, hogy tudta, mi következik. - Pedig már reméltem, hogy elfelejtetted... - húzta el a száját, majd ő is a pulthoz lépett. - Megmondtam, ha veszítesz, iszunk... Ha már megint lerángattál ide - nyújtottam felé az egyik rövidet, de a hozzá tartozó citromot elvettem. - Neked nem jár... - Nem is kell, te vagy a puding - nevetett fel, majd felhajtotta az italt. Követtem a példáját, és a beszólása miatt nem ettem meg a citromot sem. Valahogy az ilyen estéken jól esett elengednem magam. Nem mondom, hogy segg részegre ittuk magunkat, de távozáskor nem voltunk soha szomjasok. Talán ennyi belefér, elvégre hajtom a melót, ahogy ő is a sajátját, havi 1-2 alkalommal sikerül összehoznunk egy görbe estét, aminek a vége mindig az, hogy Tom egy dögös csajjal távozik. Hogy irigy vagyok rá? Nem. Soha nem sajnáltam tőle a jó csajokat. Talán ezért is vagyunk ilyen jóban. - Na még egy kör? A vesztes most duplát kap - kérdeztem, majd magamhoz vettem a nyilakat és a sörömet is. - Csatlakozhatunk? Láttuk, elkélne egy kis vérfrissítés... - lépett oda hozzánk egy pasi, aki már igencsak jól érezte magát. Mondatának utolsó szavánál Tomra nézett, aki inkább a sörébe kortyolt, minthogy visszaszóljon. Mindig felhúzta magát a sokadik kör után. - Persze gyertek csak... Amúgy... - kezdtem el a bemutatkozást, de valaki megelőzött. Egy női hang ejtette ki lágyan a nevemet, ismerős volt, de meg kellett fordulnom, hogy azonosítani tudjam. - Ronnie... Te itt? -mosolyodtam el, ahogy felismertem a hang gazdáját. - Még mindig sokat dolgozom. De téged mi szél fújt erre? - mértem végig őt, ahogy megálltam vele szemben. Régebben is bejött nekem, igazi nő volt, de akkoriban én is kavartam valakivel és ő is. Én pedig nem vagyok az a megcsalós fajta. Emlékszem, sokat dumáltunk, bár meg nem mondanám már miről. - Beszállsz? - intettem a dartstábla felé a kezemben lévő nyilakkal.
Nem volt szokásom csak úgy kikezdeni a férfiakkal soha, de abban még nincs semmi, ha odamegy az ember lánya egy régi ismerőshöz, nem? Márpedig Brice meg én, akármennyire futó, de mégiscsak ismerősök voltunk még régről. Így meg annyira nem is ciki az egész, valószínűleg ezért sem fordult meg a fejemben egyáltalán, hogy zavarba kellene jönnöm. Ez nem igazi kezdeményezés, ez csak egy régen látott ismerős köszöntése volt részemről. Amúgy is ő tűnt itt a legnormálisabbnak mind közül. Egyébként már abban sem voltam teljesen biztos, mire megszólítottam, hogy tudni fogja, ki vagyok. Én úgy éreztem annak idején, hogy volt köztünk egy kis kémia, és jókat is beszélgettünk, de természetesen lehet, hogy mindez egyoldalú volt és csupán a fejemben létezett. Elképzelhetőnek tartottam, hogy annyira szerettem volna, ha tényleg van valami, és nem csak én beszélem be magamnak, hogy végül tényleg nem volt más, csupán az én fantazmagóriám. - Igen, én vagyok! – bólintottam végül mosolyogva a nevem elhangzását követően. Eddig észre sem vettem, hogy milyen feszült izgatottsággal vártam, hogy mit fog reagálni, és mekkora megkönnyebbülést jelentett, hogy emlékezett rám. Sőt, valahol némi elégedettség is végigszáguldott rajtam, hiszen ezek szerint mégsem teljesen fantáziálás volt a részemről annak idején. Vagy csak ennyire jó névmemóriája lett volna? Kizárt! Ennyire senki nem jó, hacsak nem hagyott benne a másik valamiféle maradandót. - A helyzet az, hogy nem tudom, hogy emlékszel-e Nate Longwoodra, de valamelyik nap összefutottam vele, és meghívott ide. – válaszoltam meg a feltett kérdést, aztán gyorsan kortyoltam egyet a sörömből, hogy megnedvesítsem az ajkaimat, amik egyből széles mosolyra is húzódtak. – Ezek szerint te nem azzal a társasággal vagy, pedig először megörültem, hogy igen… - húztam el enyhén láthatóan a számat. – Igazából az egyetem óta nem is találkoztunk, úgyhogy halványlilám sincs, hogy mit keresek itt. – zavartan elnevettem magam, szabad kezemmel pedig eltűrtem egy tincset az arcomból. - Séf lettél végül? – érdeklődtem a munkájáról, ha már szóba hozta, aztán tekintetem a dartstábla irányába kalandozott. – Megpróbálhatom, bár nem vagyok valami jó játékos. – somolyogtam az orrom alatt, hogy aztán a szélesedő mosolyomat elrejtsem a kezemben tartott pohár pereme mögött. – Mi a tét? Mit kap a nyertes? – nem vagyok számító, de azért szerettem volna tisztázni, hogy mennyire kell belehúznom, és megéri-e megnyerni ezt a kis összecsapást. - Ó, helló, Ronnie vagyok! – mutatkoztam be a barátjának, ha már ő is itt volt, mivel nem akartam udvariatlan lenni és csakis Brice körül legyeskedni. Sőt, nem is legyeskedtem, én csak beszélgetni akartam egy kicsit valakivel, aki még nem volt teljesen részeg. Elég nehéz volt olyat találni, aki megfelelt ezeknek a nem túl nagy kritériumoknak a saját társaságomból, már ha nevezhettem őket egyáltalán így.
Az arcmemóriám mindig jobb volt, mint a névmemóriám. Ennek ellenére néhány archoz tudtam nevet is párosítani. Mondjuk ez is érdekes, mert hiába volt valaki csinos, vagy különleges, ha nem fogott meg, akkor olyan gyorsan elfelejtettem a nevét, ahogy illik, és hiába kutatnék az emlékeim között, minden más név eszembe jutna, csak az illetőé nem. Persze van olyan, aki pont azért ragadt meg, mert nem volt szimpatikus, de az nem Ronnie. Ő más...Valahogy sikerült megőriznem őt, pedig nem voltunk olyan mindennapi kapcsolatban, hogy ez indokolná, de hát még mindig nem agykutató vagyok, hanem egy szakács. Mondjuk azt nem tudnám megmondani, hogy mikor találkoztunk utoljára, de a nevét azt határozottan megjegyeztem. - Nate minden bizonnyal nem volt elég csinos ahhoz, hogy emlékezzek rá... - jegyeztem meg ezzel arra utalva, hogy halvány gőzöm sincs, ki az a Nate. Persze, ha látnám az arcát, akkor beugrana, de így esélytelen. Mindemellett burkoltan bókoltam neki, ami szintén nem szokásom, hiszen én nem szoktam bókolni, vagy csak eddig nem érdemelte ki egy lány sem? Na persze ez megint éles sarkítás, hiszen én is mondtam már egy lánynak, vagy nőnek, hogy mennyire gyönyörű, vagy jól néz ki, de ezek amolyan szokásos illemkörök, amit csak ritkán gondol komolyan az ember. - Nem velük vagyok, hanem a gimis haverommal, Tommal... A srác, aki épp lejáratja magát a béna darts tudásával - intettem egy barna hajú, magas és izmos srác felé, aki pár ismeretlennek mutogatta, hogyan kell fogni a nyilat, amivel célozni kell. - Fogalma sincs róla, hogy kell célozni - fordultam vissza a nő felé egy széles mosollyal, majd magamhoz vettem a sörömet, hogy kortyoljak belőle. Ronnie még mindig szép volt, és ezt most sem tudtam nem észrevenni. Csak úgy áradt belőle valami megfoghatatlan, ami már akkor is vonzotta a tekintetem. Persze lehet, hogy ezt is csak én láttam bele, és igazából soha nem nézett rám férfiként, de akkoriban úgy tűnt, mintha... Mondjuk én mindig félrenyúltam a nők terén, kezdve egy kamaszkori szerelemmel, és utána még jött sok olyan nő, akik csak azért voltak velem, mert unatkoztak, vagy mert menő volt szakáccsal járni. - Séf? Maradjunk a szakácsnál. Néha én vezényelem le a műszakot, de ennyi, persze ez nem a vég... Majd lesz jobb is - vontam meg a vállam. Nem sűrűn beszélgetek a munkámról, csak Candy és Tom tud róla igazán, mert nekik szoktam panaszkodni, vagy épp áradozni a melómról. - Nem nehéz, csak Tomnak... De ha szeretnéd, megmutathatom, hogy kell célozni - mosolyodtam el ismét. Talán így közelebb kerülhetek hozzá. Nem tudom, valahogy eszembe sem jutott megkérdezni, hogy a barátja megvan-e még, de mivel csak egyes szám első személyben beszélt, vélhetően egyedül jött. Bár ez nem zárja ki azt, hogy megvan még a pasija, de egyelőre nem láttam semmi értelmét rákérdezni. Nem is akartam tudni.Ha van valakije, úgy is el fog utasítani az este folyamán, szóval nem aggódtam túl sokat a kérdésen. - A nyertes? Mi nem így játsszuk. A vesztes iszik két tequilát.... - Bocsáss meg a barátomnak szép hölgy, Tom vagyok, Tom Fell... - mutatkozott be a társaságot hátrahagyva a haverom. Én alig láthatóan megforgattam a szemem, de Tom ezt is észrevette, így visszavett a lendületből. - Ihatna a nyertes két tequilát, hogy a gyenge játékosoknak legyen egy kis előnye, nem? - fordult Ronnie felé Tom. Hát igen, már meg sem lepődök, hogy megint ő van a középpontban, persze nem mintha én ezt bánnám. Mondjuk a két tequilát bánnám, mert az tuti, hogy hamar kiütne, és lazán leverhetne... - Mindent elkövet, hogy egyszer nyerjen... Lehet, hogy hagynom kéne? - kérdeztem Ronnie-t, bár nem mintha őt nagyon érdekelné az, hogy Tom mennyire szeretne nyerni. Sőt, szerintem, ha így folytatjuk, lelép. - Ne haragudj, Tom ilyen, ha nincs kedved, nem kell játszanod - kértem elnézést, amíg csak spicces vagyok, később már nem lesz rá lehetőségem.
- Azt hiszem, hogy ezt meg tudom érteni, bár a menyasszonya nyilván vitába szállna veled! – mosolyodtam el, a nem messze lévő leányzó felé bökve a fejemmel. Egyébként ezek után világossá vált számomra, hogy a véletlen műve csupán, hogy ma összefutottunk, és nem egy társasághoz érkeztünk. Úgy döntöttem, hogy ez lesz nekem a legjobb menekülési útvonal ma estére, és inkább maradok Brice és a haverja társaságában, semmint visszatérjek oda, ahová eredetileg jöttem. Nem voltak olyan szimpatikusak, na, ráadásul már mind annyit ittak, hogy nem bizonyultak elég jó társaságnak számomra. Nem vagyok finnyás vagy válogatós, de ma nem volt már olyan sok kedvem hozzájuk. - Igen, erre közben már én is rájöttem. – bólogattam, mivel a következtetést már korábban is levontam a reakciójából. – Egészen mókásnak tűnik! – kuncogtam fel, ahogy a távolból is láttam, hogyan adja elő magát. Szórakoztató fickónak tűnt, így pláne jó ötletnek látszott, hogy inkább velük maradjak. Ugyan még nem tudtam, hogy zavarnék-e, de majd elérem, hogy ők is arra jussanak, hogy megfelelő társaság vagyok. - Pedig egész jónak hangzik. Most már tudom, hogy kitől kell recepteket kérnem. – vonogattam viccesen a szemöldököm, mielőtt belekortyoltam volna a sörömbe. – Én is szoktam főzni, bár nyilván a nyomodba sem érnék, de egy-két hasznos tipp mindig jól jön, ha esetleg vállalsz különórákat. – meg vagyok én húzatva?! Ennyire nyíltan azért nem szoktam kikezdeni senkivel. Sőt, sehogyan sem szoktam kikezdeni a férfiakkal, mert egyszerűen ilyen vagyok. Jobban kedveltem, ha ők kezdeményeztek, és nőnek érezhettem magam mellettük, általuk. - Rendben! Ebből is szívesen fogadom a korrepetálást. – egyeztem bele, ha már így felajánlotta, hogy segít nekem. Egyébként elég jó játékos vagyok, de képes voltam előadni az ellenkezőjét könnyű szerrel. – Miért? A nyertesnek abban mi a jó? – ráncoltam értetlenül a homlokomat, amíg félbe nem szakított a felbukkanó, már sokat emlegetett Tom. – Nagyon örülök, Tom! – mosolyogtam rá őszintén, barátságosan. – Igen, ezzel mélyen egyetértek! – bólogattam, támogatva ezzel a férfi javaslatát. - Szerintem, ha hagynád, akkor hamarabb szabadulnál! – súgtam oda félhangosan Brice-nak, csak úgy a móka kedvéért. – Egyébként a tequila a kedvencem, úgyhogy meghívlak mind a kettőtöket egy körre, mielőtt játszanánk. Mit szóltok? – kérdeztem nagylelkűen, már-már túl lelkesen is. Nekem szükségem volt egy körre ahhoz, hogy némi bátorságot merítsek belőle, és itt maradjak ezzel a helyes fickóval. Természetesen nem Tomra gondoltam, habár nem nézett ki rosszul, mégsem volt igazán az esetem. - Dehogyis, én nagyon szívesen beszállok! – kötöttem az ebet a karóhoz. Még csak az kellett volna, hogy visszakullogjak az eredeti társaságomhoz. Vagy lehet, hogy már ő maga bánta meg, hogy invitált, és most inkább szabadulni akart tőlem? Hát, az a szomorú hírem volt nekik akkor, hogy ennek már lőttek. Én bizony ma estére a nyakukon ragadtam, ha tetszett a párosnak, ha nem. – Szerzek is még pár nyilacskát, hogy nekem is legyen külön színem! – azzal már el is sétáltam a pultoshoz, hogy elkérjem tőle a maradékot, amit készségesen ide is adott. Láttam ám, hogy végig mért, de nem zavartattam magam különösebben. - Akkor, megmutatod, hogyan kell jól csinálni, Bajnok? – legszívesebben lelőttem volna magam, de a szavak csak úgy kicsúsztak a számon, mielőtt gondolkoztam volna, hogyan viselkedem. A rámenősség nem mindenkinek áll jól, és csak ritkán kifizetődő.
Már nem akartam hamar lelépni valami mondvacsinált ürüggyel. Valahogy örültem is neki, hogy összefutottunk Ronnie-val, mert úgy éreztem, kell valami új dolog az életembe. Ha ez csak egy darts egy gyönyörű nővel, akkor az, de jobb lenne, ha nem csak darts lenne. Persze lehet, hogy csak én gondoltam ezt, és félreértelmeztem a jeleket, de még nem dőlt el biztosan, így arra a döntésre jutottam, hogy mindent meg fogok tenni, hogy ma ne egyedül menjek el innen. Nem tudom, miért éreztem ezt, de nem fogok most messzemenő gondolatokba bonyolódni saját magamban, meg amúgy sem tudnék. Az alkohol kellemesen zsibbasztott és feloldotta a feszültségemet. Nem voltam részeg, csak jól éreztem magam. De szerintem pontosan ezért jönnek az emberek ilyen helyekre. Legalábbis azok, akik nem egy függőségnek élnek. - Csak ne mondd neki, így is nagy az egója - hajoltam közelebb, hogy a fülébe súghassam. Bár biztosra vettem, hogy Tom hallotta, én csak jót szórakoztam ezen. Folyton oltogattuk, vagy ugrattuk a másikat, talán ezért is maradt meg évek óta a barátságunk. - Egy-két új recept, hasznos tippek, fogások? Csak nem ki akarod használni a tehetségemet? - kérdeztem felvonva a szemöldököm. Szerettem főzni, sokan szerették a főztömet, és bár tényleg csodákat tettem a tányérokra, otthon mégsem így tálaltam a kajákat. Csak feldobálom a tányérra és kész. - Rendben... Isteni hamburgert tudok csinálni - vettem lazábbra a beszélgetést. Elvégre ma szórakozunk, jól érezzük magunkat. Néha egy kicsit meg is feledkeztem Tomról, de mikor ilyen csinos nő a társaságom, aki még vonz is, ilyenkor talán megbocsájtható. És kezdek egyre biztosabb lenni benne, hogy nem értelmeztem félre a jeleket. - A nyertesnek csak annyi, hogy egy idő után a vesztes feladja, hogy legyőzze őt - mondtam, miközben azon gondolkodtam, hogy tényleg semmi értelme nincs, de ma így egyeztünk meg. - De persze mindig más a tét, ma Tom bevállalta a szenvedő szerepét - veregettem vállba a barátomat, aki ismét visszafordult a pulthoz. Úgy éreztem, mintha néha direkt kivonulna a beszélgetésből, de ennek olykor örültem is. Persze biztos voltam benne, hogy tesz majd valami olyan megjegyzést, amivel megpróbál kínos helyzetbe hozni, de jelen helyzetben nem zavart. - A tequilának nem tudunk ellenállni - egyeztem bele a meghívásba, melyre már Tom is felkapta a fejét hevesen bólogatva. - És a szép nőknek sem - fűzte tovább a gondolatomat a férfi, de én csak mosolyogtam rajta. A pultos töltötte a kért italokat én pedig szétosztottam. Én nem vettem magamhoz citromot, sem sót, egy ideje nem bajlódunk ilyenekkel. Maximum leöblítjük egy kis sörrel. Az arcom egy pillanatra elkomorult, majd ittam a sörömből és letettem a feles poharat. A nyilakat magamhoz vettem, készen az újabb körre, és Ronnie is ezt tette. Tom persze nagyban jelzett a tekintetével, hogy jó a csaj nem csak elölről, hanem hátulról is, de én csak a fejemet ráztam. - Ha te nem, akkor majd én... - tátogta, hogy csak én értsem, és mikor válaszoltam volna, Ronnie akkor fordult vissza, így nem feleltem. Azt hiszem, ezt majd Ronnie eldönti. - Bajnok? Hm... Rendben. Állj ide - fogtam meg a derekát, majd vezetem a táblával szembe, pont a jel mögé, ami a földre ragasztott szürke szigetelőszalagot jelentette. - Ha dobsz, nem léphetsz át a vonalon. Nem tudom, játszottál már dartsot? Mert nem sorolnám fel az egész szabályzatot. A számok érthetők, a szélső vékony kör dupla, a belső tripla... - beszéltem, de ha játszott már ilyet, akkor nem magyarázom el sem a dupla beszállót és a többit, ha nem, akkor a dupla beszállót kihagyjuk, és marad a szimpla. És mikor feleszméltem, még mindig a derekát fogtam, így elengedtem azt, és léptem egyet hátrébb, mert úgy éreztem, ha nem teszem, azonnal meg kell csókolnom őt, de még volt kedvem játszani, és amúgy sem akartam elüldözni, így igyekeztem a játékra figyelni.
Kezdőlap
