Egyedül éltem, egészen tizenhét évvel ezelőttig. (A srácot néha azzal húzom, hogy tizenkilencnek, vagy tizenötnek mondom a korát,de én már csak ilyen vagyok.)
A szüleim, szintén a hazát szolgálták, és még akkor is segítettek, amikor egy kurva, művész nevén Sindy, aki pornózott is; -  én meg időnként nála csöveltem, ha a szüleim nem voltak otthon. Szóval… Sindy aki igazából Emerald Wattson volt, skóciából, az ajtóm előtt nem hagyta a fiát. Csak álltam egy száll alsóban, a szakadó esőben a tornácon, és utána rohantam, hogy mégis mi a faszt képzel?! Mit kezdjek egy gyerekkel?! Két napig vártam, hogy visszatérjen, addig… minden fellelhető szart elolvastam ahol találtam. A muteromat is felhívtam, ez lett a vesztük. Alájuk robbantották a vonatot. Egy hét alatt, három haláleset. Senki se számolt be arról, hogy Svájc, és Franciaország határán mi történt, de a hídról lelökött és megölt kurváról; igen. Bandaháború, és pénz. A srác holmijai között találtam meg a levelet. Állítólag… egy éve nem kefélt senki mással, csak velem, ha mással tette, akkor… gumit húzott! Senkiben sem lehet megbízni! Mégis magamhoz vettem, és amíg befejeztem a sulikat, a nagyszüleimnél nevelkedett. Hét éves volt, amikor a nagyszüleimet is eltemettük, Wisconsinba, ott nőtt fel, én addig folytattam azt, amit a szüleim csináltak. Titokban rendbe tenni egyes országok ügyeit. Alapjába véve nyugodt típus vagyok, kevés dolog tud felidegesíteni, ami meg mégis, azok igazán elhanyagolhatóak. Bár… akkor amikor Irakban voltam, és egy katonai csapatnak segítettem kijutni egy háborús övezet közepéből, amikor otthon kellett volna a fiúval lennem, a születésnapját ünnepelni; akkor igazán pipa voltam. Azon még egy bocsánatkérő mosoly se segített, és az sem, hogy másnap akkora tortát kapott mint a nagy képernyős tv-je. Ahogy azon se segít semmi, hogy…a kick-boksz mérkőzése elején még ott vagyok, de nem látom a végét, azt a másfél órát, mert épp a páholyban van dolgom egy veszélyes mexikói drogbáróval?
A polgári nevem, az igazi? Arra már nem is emlékszem. Bár évente egyszer ellátogatok egy Wisconsini kis temetőbe, Texas mélyén, olyankor Keagant is magammal rángatom, igazi apa fia autós utazás. Egyébként, a város külső negyedébe van az autószerelő műhelyem, hogy ha dolgom van, eszébe se jusson kibiciklizni oda. Meg van tiltva neki, hogy átbiciklizzen bármelyik hídon is. Ehhez azért remélem tartja magát. Eleinte őt sem akartam magamnak, annyi idős voltam, mint ő most; amikor bevettek az FBI titkos képzésére, nagyszüleim segítettek felnevelni, sokáig nem hallottam róla, csak üzenetek formájában, meg néha egy-egy képet láttam róla. De nem volt szívem beadni egy árvaházba, annál… bármi jobb. Így maradtam én, és ő. Nem sokat tudtam kezdeni egy síró kölyökkel, de azt hiszem, a bennem megmaradt halovány kis becsület szikrája nem engedte, hogy annak a kurvának, Emeraldnak,a gyerekét csak úgy otthagyjam az ajtóm előtt.
Egyébként meg, nem zavar senki és semmi véleménye, mindig a saját megérzéseim után megyek. Ezért vagyok még életben.



New York kertvárosi negyedében ücsörögtem a nappalink kanapéján, és valami bugyuta sorozatot néztem, rám fért, ha pedig nem voltak itthon anyáék, szabadon megtehettem, mert egyébként, pszichológia, viselkedéselemzés, pszichológiai hadviselés könyveket olvastam, és beszélgettem a könyv tartalmáról, közösen, anyámmal és apámmal. Nem untam, dehogy! Imádtam. Csak… néha kell az, amikor fejhangon visítva rohan valaki a házból, mert a gyilkos üldözi őt. Odakint dörög, és villámlik, pár hét, és mehetek Quanticoba, alig várom, mert tudom, hogy a szüleim büszkék rám. Nem volt kérdés, hogy az ő nyomdokaikat fogom követni, két tehetséges, és okos ember, akik a hazát védelmezik, a képlet pedig egyszerű volt, ők összejöttek, összeraktak valamit, és így jöttem én. Egyszerű volt a történetük, egy közös ügy kapcsán ismerkedtek meg. A történet szerint.
A rész ahol lakunk, kívül esik a nagy városi zsivajon, és elvétve van egy-két ház, meglepő ahhoz képest, hogy az alma igazából mekkora.
Elnyomtam egy ásítást, még nem voltam álmos, igazából, lemehetnék edzeni a pincébe, majd ha nagyon nem tudok mit kezdeni magammal.

Csöngettek, amire azonnal felültem, és aztán veszettük kopogtatni kezdtek az ajtón, anyaék a biztonság kedvéért megmondták, hogy hol tartanak fegyvert, az olyan esetekre, mint a mostani,ha nem várt látogató érkezik a házhoz, ezért, azonnal magamhoz vettem a kis 9 mm-es autómata fegyvert, és megnéztem, hogy van-e benne töltény, majd kibiztosítottam. Mire az ajtóhoz értem, addigra már dörömböltek és csöngettek is egyszerre. Kilestem a szobából a kertre, senkit se láttam, kocsit legalábbis, de nem jelenti azt, hogy nem lehetnek többen. Meglepett az, hogy Emerald az, és most már kiabált, a nevemet kiabálta. A fegyvert letettem az előszobai szekrényre, és kinyitottam az ajtót, ő pedig azonnal a karjaimba zuhant, vizesen, átfázva és idegesen.
- Eriik! – zokogott a vállamba, és erősen ölelt – fáj! – mégis mi fáj?!- újra megrándult a karomban, és együtt borultunk a földre, pontosabban engedtem. A hideg átvágtatott a nyitott ajtón, be a házba, amitől megborzongtam. Minden érzékem jajveszékelt, és feszülten pillantottam a sötétségbe.
- A fájások, egyre sűrűbbek, kórházba nem mehetek, a lányok beköpnének, csak te maradtál. – mi a faszom?! Oké, hogy megadtam a címem neki baj esetére, elvégre együtt vagyunk két  éve, egy kurva esetében azért ez túlzás. De… egy éve hozzá jártam, alig idősebb nálam, miért jártam kurvánál ilyen fiatalon? Olyasmire volt szükségem, amit a korombeli lányok nem adhattak meg, viszont a bárokba még nem engednének be, noha tudok pár embert, aki elkészítené nekem a kártyát arra az esetre, és van is, a pincében az edzőterem mellett.
- Milyen fájás? Terhes vagy? – jó… feltűnt, hogy az utóbbi időben ő hívott át, ha volt szabad ideje, de… most mire gondolhatnék, nem? Jó a szex és kész.

- Marcus! – csattant fel, igen… az igazi nevem, ahogy itthon hívnak, egyébként Erik Gooding vagyok, mindenkinek. Ez van, ha a szüleid titkos ügynökök.
- Mi van?! – felkeltem és átnyúltam felette, hogy becsukjam az ajtót, majd ráfordítsam a zárat.
- Itt fogom megszűlni a kibaszott gyereked a folyosó közepén!!!!– kiabált rám, mire én lefagytam, nekem… gyerekem?! Soha, de soha nem akartam gyereket! Pláne nem most, Quanticoval a célban.
- Hozok törölközőket, és forró vizet, és; hívom a mentőket. Tudod, nem vagyok orvos, még csak most megyek egyetemre, aminek köze sincs a szülészethez. – higgadt voltam, nem kezdtem el kapkodni, és szentségelni, jó azt… magamban tettem meg, Mert mégis mi a faszom?! Egy gyerek?! Megszüli, és aztán megy is vele haza! Ki tudja,hogy kinek a gyereke igazából! Mindig gumival toltuk! Nem néztem ehhez elég vészhelyzetet, de az első segély ládában talán van érfogó, nem? Anyámékéba biztosan, amennyire szeret felkészülni minden helyzetre.
- Felbírsz…állni? – nyüszítve rázza meg a fejét és hosszába elfekszik az előszobában.
- Nem bazmeg! Már kint a feje, érzem! Itt fogom megszülni, nem mondtam?! Hogy bírsz ilyen nyugodt fasz lenni! Csinálj már valamit bassza meg! – első körben feloltottam a lámpát, hogy lássak is valamit, de nem kellett volna, már most úgy festett az egész, mint egy mészár szék. Hogy fogom ezt feltakarítani.
Senki sem mondta, hogy a gyerekszülés ennyi vérrel jár, és a filmekben is úgy emelik ki a gyereket, hogy tiszta rózsaszín…hát komolyan, hülyék a filmkészítők?! Az eszem megáll.

- Hozz…nem! Térdelj oda! – én oda a rémbarlanghoz, nem fogok! De végül csak megtettem, és… mikor került le róla a farmerja?! Úúúristen! A szétterpesztett lábai közt, egy fekete szőrös izé szorult be, ami kerek. Szerintem, majdnem elhánytam magam, ki mondta hogy a szülés szép? Ez… naturális… véres, büdös és… nem. Hogy néz ki majd? Majd azt mondom, hogy a fájdalomtól beszart az anyád a folyosó padlóra? Mint egy robot, álltam neki törölgetni, időnként fél kézzel, mert a jobb karomat épp kiakarták szakítani vállból. Nincs abban semmi romantikus, ahogy a földön fekszel, és együtt légző gyakorlatozol, és üvöltesz fel az állítólagos gyereked anyjával a karjaidban, miközben épp nyom.
A fehér pólóm, arra sem emlékszem ,hogy valaha az volt, mert az lehetett, átizzadt rajtam, és ragacsosan tapadt a testemre, véresen.
Egy mukkot nem szóltam, annyit sem, de voltam én minden, köcsög, szemét,strici, az a faszakitkoránreggelmeglovagoltguminélkül! A higgatsdág kibaszott mintaszobra. Jah, hova idegeskedjek? Úgyis elég egy ember, aki épp most tanítja a gyereket káromkodni, meg se született, teljesen de káromkodni fog, felüvölt, és azt fogja mondani baaaaazmeeeeg! Igen, eléggé beteg, fekete humorom van, de végül úristen! A vállai! A kurva vállai! A törölközőt ott tartottam, és arra kezdett rányomakodni az apró piros testével, egy utolsó vonyítós üvöltés, és kint van az egész….úúriisteeeeeen, még valami kijött belőle!
A lavórért nyúltam, amiben a fertőtlenített érfogó volt, szerintem kevesen mondhatják el, hogy segítettek világra szülni a gyereküket, lecsippentettem a köldökét, és… aztán elvágtam. Köszönöm Carter és Benton doki, azt a sok képernyő előtt töltött órákat, a sorozatotokat nézve! Elvágtam a lepénytől a köldököt, és a kezembe fogva fordítottam hasra, és kezdtem a hátát paskolgatni,mire ő is felüvöltött. Üdv köztünk, kiskrapek, örülj neki, hogy nem a pöcsöd vágtam le.

Emerald az első lépcsőfokon pihentette a fejét, és sírva mosolyogva figyelte a jelenetet, én még…képtelen voltam felfogni, hogy apa lettem! Apa lettem?! Az lettem. Örömmel kellene,hogy eltöltsön, de… képtelen vagyok felfogni egyelőre. Odanyújtottam neki a gyereket, és ő azonnal a mellkasára fektette, ahol bezzeg egyből elhallgatott.
- A szobámba viszlek, ott… ellehettek még.- aztán nem tudom,hogy hogyan tovább. Ezután bő egy óra alatt megmosakodtak, Emerald megkapta az egyik nadrágom, meg újabb adag törölközőt, azt mondta, hogy normális ha utána még nem áll el a vérzés, hát rendben. Én otthagytam őket fent, az emeleten, hogy rendbe szedjem a bejárat környékét. A csomó törölközőt, majd ha elállt az eső, elégetem a hátsó udvarban. De most, hogy egyedül voltam, megengedtem magamnak az összeomlást, levezettem egy kibaszott szülést, jó ha azok ott ketten nem halnak bele! Nem lett volna szabad felhívnom anyámékat, de kiakadtam. Kicsöngött a telefon, majd elhalt a hívás, én pedig…kiakadtam. A folyosón ülve a piszokban, ültem és a fejemet a falnak vetve könnyeztem meg az iménti pár órát. Ezután megráztam magam, és patyolat tisztára takarítottam a helyet.
- Vigyázz rá, rendben? – az ágyam szélén ültem, és nem mertem megmoccanni se, nehogy egy pisszenésre felébredjen a gyerek, de Emerald hangjára felkaptam a fejem.
- Miért én? – bukott ki belőlem a kérdés, azonnal.
- Mert… nem maradhatok. Tartozom, őt nem vonhatják bele. A te fiad. – a homlokomat ráncoltam, és értetlenül pillantottam rá.
- Honnan tudjam, hogy az enyém? – meredtem rá mogorván.
- Tudni fogod. – pillantott rám fáradtan mosolyogva, félmeztelenül feküdt az ágyon, a fiúval a testén. – Keagan lesz a neve, a nagyapám után.
Ezután kissé összemosódott az-az éjszaka, itt hagyott, a gyerekkel az éjszaka közepén. Nekem írt egy hosszabb levelet, és Keagannak egyet, amiben arra kért, hogy majd ha tizennyolc lesz a srác, adjam oda neki.  
Még éjjel felhívtam a nagyit, hogy baj van, jöjjenek ide, mert anyáékkal nem tudok beszélni, bár ők már pár órával korábban megtudták, hogy mi történt anyámékkal, így egyébként is jönni akartak. Beszéltek az FBI-al, mint egyetlen élő rokonaim, hogy… hogyan közöljék velem. A drága nagyszüleim, fel akartak jönni előtte hozzám, mindenképp, csak akkor ők sem tudták még igazán, hogy milyen meglepetést készülök bedobni.
- Mama, gondban vagyok, eltudnátok jönni hozzám, segítenetek kell. – és akkor Keagan a háttérben felsírt, a nagyi pedig felzokogott, tudom is én, néha egyébként is elég érzékeny tud lenni. De jöttek.
A papa egy szót se szólt, túl merev volt a tartása, szerintem felakart kötni, hogy házasság nélkül gyereket csináltam, de… pár órával később, amikor az egyenruhások megjelentek a házunk, anyámék háza előtt, mindent megértettem. Két zászlót nyújtottak át nekem, és más semmit. Tehát… semmi nem maradt belőlük. Három, vagy négy nap leforgása alatt meghaltak a szüleim, és apa lettem.

Éjszaka a nagyfaterom ült mellém a tornácra.
- Wisconsinba szeretném őket eltemetni, és Quanticot is ki akarom járni, viszont… ő…Keagan… - a papának ekkor mindent elmeséltem, rólam és Emeraldról, ő csak csendben hallgatott, és megszorította a vállamat a végén.
- Felneveljük. De nehogy itt merészeld hagyni őt, nehogy a nyakunkon hagyd őt! – újabb vállszorongatás- Elvégre ő is egy Gooding. Érzem.
- Papa,nem értek a gyerek neveléshez, bármi máshoz igen, de korai…egyáltalán… tudod, hogy a mama azon volt kiakadva, hogy amilyen útvonalon haladok, nálam fog kihalni a vérvonal. – a mama jelent meg a csendes kis kölyökkel a karján és a kezembe nyomta.
- Miatta jól fogod csinálni, harcolni fogsz, ahogy a szüleid tették, ahogy a fiúnk és a lányunk. – én pedig egyedül maradtam a kis fekete hajú, most már simább arcú babával a karjaimban.
- Keagan. – nyújtottam a mutató ujjam az orra irányába, mire az apró kis kezével elkapta az ujjam és nem is eresztette.



Megint lemaradtam a születésnapjáról, a ház üres, az ajándékom ott árválkodik a konyha asztalon. Talán… a rendőrségen lesz. Ha ilyen késő éjszaka nincs itthon, akkor csak ott lehet, vagy valamelyik haverjánál. A telefonomat babrálom az ajtóban ülve, és hamarosan a helyi rendőrség koordinátáit hozza ki a gps. A tenyerembe temetem az arcomat, és… sóhajtok. Egy évet kell várnom arra, hogy… elmondjam neki, hogy az anyja nem a tornácon hagyva adta oda nekem, hanem, szó szerint a folyosón szülte meg és olvashatja el az anyja levelét is. Irány a rendőrség. Mit csináltál már megint? A rendőrség épülete előtt állok meg gyorsan, mire őt már engedik is kifelé, átnyúlok az anyósülés felett, és kinyitom az ajtót neki, aztán intek, hogy szálljon be.

- Boldog születésnapot, Kölyök. – átnyújtom neki az uplayes ajándékkártyáját. Más leüvöltené a fejét a gyerekének, ha a rendőrségről engednék ki, de én? Tudom,hogy nem ő volt, a haverjai rángatták bele valami szarba, rosszkor volt rossz helyen, a kamerák felvételét is láttam, míg ide értem. Valahogy mindig tudja, hogy meddig mehet el. Otthon még várja a VR szemüveg és a szerény torta, a csak egy tíz szeletes cukorbomba. Már nem tartunk szülinapi partykat, mert az ciki, mint megtudtam, és én sem erőltetem. Vagy lesz kedve a tortához, vagy nem. Tudom, hogy apaként megbuktam, de nem mondhatom el neki, hogy miért vagyok ilyen szar fater.