Azt mondta, hogy segít nekünk, hogy nagyok legyünk. Azt mondta, hogy közösen dolgozva befuthatunk, meg azt is, hogy ez egy nagyszerű közös kaland lesz... erre a mai nagyszerű "közös kaland" az, hogy "anyuval" bevásárolni mehetek! Na jó, igazság szerint én mondtam neki, hogy mi lenne, ha a banda anyagi forrásait kicsit felszerelésbe forgatnánk, mert az intenzív turnézás azért adott a motyóinknak. Meg az is, hogy azért a mostani new yorki klub koncerteken a leharcolt felszerelésnek mi is adtunk még pár pofont, mert a vadabb színpadi akciók remek hírverést nyújtottak (ezt is ő ajánlotta) úgyhogy most össze kell vásárolni ezt-azt. Amit egyedül is bőven meg tudnék csinálni, elvégre, amíg nem irányított minket, addig én intéztem ezeket a dolgokat lelkiismeretesen és következetesen. Mégis mitől fél? Hogy a zenekar pénzén fél uncia füvet, meg egy rekesz piát veszek? Beismerem, aki először találkozik velünk, az jogosan gondolhat erre. Csakhogy annyira szeretem ezeket a zenekaros motyókat, hogy a világért se költeném másra a pénzt. De az is lehet, hogy pont ettől tart, hogy elszalad velem a ló az erősítők, hangládák, hangosító berendezések, keverők, füstgépek és pedálok világában, aztán több lesz a jóból a kelleténél. Ezt se mondanám irreális fenyegetésnek. A lakásom is olyan volt, mint egy hangszerbolt, mielőtt a próbaterem hangszigetelése be nem fejeződött. Sőt, kamasz koromban is a szerencsétlen kis szobámba be volt zsúfolva két negyven kilós ütött-kopott ENGL négyszer tizenkettes hangláda, rajta meg a száz wattos fej, aztán az ablakban meg remegtek az üvegek, amikor kisebb hangerőn gyakorolni kezdtem. Igen, még kisebb hangerőn is. Az alsógatyás fiókomból meg pedalboard-ot csináltam, a gatyák az ágy mellett laktak, a fiókban pedig hangoló, visszhang, zengető és egyéb pedálok kaptak helyet sorban bekötve egy táppal, amit kivehettem gyakorláshoz. Még koncerteztem is vele, az zseniális volt! Elmosolyodom az emlékre s közben elérem a bevásárlóközpont számunkra releváns üzletekkel berendezett részét. Ide beszéltük meg a találkozót, Két órára, amikor már mind a ketten felvagyunk és aktívak is. Karórám számlapjára pillantok, majd megállapítom, hogy gyorsabb voltam. Helyes. Nem szoktam késni, sőt, többnyire előbb szoktam érkezni mindenhova. A pontosság a királyok udvariassága, én meg... nos, igen. Meg elkészülni se volt nehéz, mert csak magamra rántottam egy fekete pólót, ami kapott egy adag parfümöt azért a biztonság kedvéért, hogy ne legyen semmilyen kellemetlen illata, hozzá a szokásos szűk kék farmer a töltényövvel, meg egy bőrkabát a hátán a banda logója és neve kézi festéssel. Imádom ezt a darabot. Na meg persze egy tornacsuka hozzá. Így támaszkodom a falnak és várok. Hozni kellett volna a lapos üvegem...

Azt a sunyi fajtáját! Már amikor érzékeltem, hogy késik, akkor gyanúsabb volt ez az egész. Eleve az is, hogy velem akart jönni vásárolni, mert ez azért ritka pillanat, de még volt, aminek a számlájára írhattam. Viszont most, hogy megrohantak Mao unokái, már tudom, hogy csapdába csalt. Én meg kényszeredett mosollyal szenvedem el, ahogy föléjük magasodva kell hónom alá kapni őket fotókhoz. Nem szeretem az ilyesmit, valahogy sokkal jobb, ha koncert után ülünk le meginni valamit, mint az ilyen üres akciók. Akkora hírnevünk pedig nincs, hogy ehhez hozzá kellett volna már szoknom. Sőt... a fekete buksik tengerén keresztül pedig őt szúrom ki, ahogy elégedetten mosolyog. Ördögi nőszemély. Komolyan, megérdemelné, hogy magamhoz húzzam ide és ő is élvezkedjen valahogy ebben az egészben, de ahhoz elég ravasz volt, hogy túl messze legyen... Szóval türelmesen tűrök, mesterkélt kedvességgel rendezek le mindent- és mindenkit, csak, hogy szabaduljak. - Na jó... - sóhajtok, feltéve a napszemüveget. - Mondjuk neked lehet jobban kellene, hogy ne nézzenek mosómedvének. - jelentem ki vidoran, miután megállapíthatom, hogy a hölgyemény nem sokat aludt, bár ennek ellenére is kifejezetten csinosan jelent meg. - Mikor viselkedtem ilyen helyen rosszul? - vonnám fel a szemöldököm, de a napszemüveg miatt sok nem látszana. - Már azért is, mert melóztam ilyen üzletben, szóval tudom, hogy milyen a fagyi másik végén. - vonom meg a vállam, elvégre valamiből élni kellett és ez nekem nagyon is testhezálló feladat volt, arról nem is beszélve, hogy így még több időt tölthettem kütyüjeim között és még többet tanulhattam meg róluk, amit kamatoztatni tudok. - Mondjuk éppen ezért azt se hagyom, hogy átverjen. - mert ehhez én értek jobban kettőnk közül. Cat jó menedzser, tökéletes üzleti érzékkel, de ezt a részét én értem jobban. - Még valami meglepetés mára, vagy csak a Yoko Ono kört tervezted be?

- Inkább nem, a baszogatás privilégiumát meghagyom neked. - vonom meg a vállam s cinkosan mosolyodom el én is, miután megfogtam a kávés poharát. Hagyom, hogy igazgassa a szemüveget saját elképzelése szerint, bár én úgy voltam vele, hogy majd akkor tolom fel, amikor beérünk az üzletbe, mert egyébként rühellem így a fejemen tartani a szemüvegeket. Például azért, mert nem tesz jót sem a szemcsi szárainak, sem a lencse tisztaságának, szóval... ha Cat így akarja, hát így lesz, ezen nem fogok pattogni, mert fölösleges lenni. A jelentéktelen apróságokban mindig engedek neki, mert így könnyebb az élet és mert megtanultam már bízni benne ilyen tekintetben. Nem sokakkal van ez így, de vele igen. - A végén, az eleje mindig unalmas. - tudom, hogy semmit se fog mondani, hiszen csak cukkoltam, de a kávéját azért visszakapja. Nekem nem kell, nincs benne rum és így nem az igazi... azonban a jelek szerint sikerül őt komolyan is felhergelni. - A kereskedők klasszikus játéka: pozícióját kihasználva össze akarja kötni a kellemest a hasznossal és olyan támogatást fog ígérni, ami üzletileg biztosan tuti, jól megéri, csak könnyen lehet, hogy valódi minőség tekintetében kisebb becsapás. - vonom meg a vállam, hiszen a legegyszerűbb vevőtől a nagyobbakig mindig megpróbálják az embert bepalizni valami olyasmire, amit ők jobban el szeretnének adni. Ez az általános trend. Cat kiakadására csak sóhajtok. Véletlenül elevenébe találtam, meg is tudom érteni, hogy miért, ezért maradok sokkal inkább türelmes és nyugodt. Mondjuk amúgy is türelmes alkat vagyok. - Nem vagy amatőr és nem is tartalak annak. Üzletileg sokkal inkább felkészült vagy, mint bárki, akit ismerek. - dőlök a falnak, ha már megálltunk. Felőlem sziszeghet itt halkan idegessége jeleként, nem zökkent ki. - Azt viszont talán belátod, mint józan szakember, hogy magukat a konkrét márkákat, termékeket én ismerem jobban mélységeiben és azt is én tudom megállapítani, hogy a banda sound-jához mi az, ami megfelel és mi nem. - fonom keresztbe karjaimat és magyarázok türelmesen. - Nem akartalak és nem akarlak megsérteni, csupán arra céloztam, hogy nem fogom hagyni, hogy ránk sózzon promoterként valami mást, mint amire szükség lenne valójában, még ha az amúgy jobb üzletnek is tűnik. - egyelőre nem érzem szükségesnek, hogy ecseteljem a dolgot részletesen, mert még azt hinné, hogy ki akarom oktatni, pedig, csak arról van szó, hogy ő menedzser és nem az ő dolga tudni, hogy mi a különbség az eltérő márkájú 6L6 végfokcsövek között, milyen a cliping dióda, vagy miért kell egy tipikus hangszóró kombináció a hangládákba... ahogy zeneírásba se engedném beleszólni, mert az meg egy producer dolga lenne... - Nem tökmindegy egy viccnél? - vonom meg a vállam, elvégre ez most marhára nem lényeges.