Prim & Cade

Nem mondhatnám, hogy oda lennék a sulitól, mivel rólam van szó. Plusz… hogy is mondjam csak, azért az utóbbi időben egy páran belém álltak piszkálódásügyileg. Nem mondom, hogy én vagyok a népszerűség mintapéldánya, mivel én vagyok a srác, aki időről-időre hiányzik (értsd: igazoltan van távol) a sulitól. A másik… én brooklyni vagyok Manhattanban… hát még az álmoskönyv szerint se! Álmoskönyvről jut eszembe… el sem hinnéd, mennyire undorítóan álmos vagyok és mekkora ásítások közepette próbálom nyomni azt azt az ajtót, amit rohadtul húzni kéne. Semmi baj, Cade, végül is majdnem minden nap eljátszod ezt, már ez valamiféle rituálé csupán, ami nélkül nincs reggel. Olyan ez, mint a szar kávé. Ha nincs, akkor már hiányzik. És mondjuk nekem pont hiányzik egy erős fekete ahhoz, hogy legyen elég lendületem egy közepes mértékben. Voltam edzésen? Hát kinéznék ilyen cefetül, ha nem lettem volna? Költői kérdés volt, persze. Ilyenkor merül fel a kettes számú kérdés, kedves Cade, voltál-é fürdeni, miután versenyekre edzetted a tested? Nem. Na jó, de. Komolyan! Ezzel nem viccelünk, a személyes higiénia az egyik legfontosabb a világon, ezt megtanultam egy pár éve, mikor edzés után hatan zsúfolódtunk be egy amúgy öt személyes verdába. Gondolhatod, milyen szagok terjengtek ott, miután egyikünk sem fürdött. Az oroszlánszag enyhe kifejezés volt arra, amilyen állapotok az autóban uralkodtak. Így utólag nem is tudom, hogyan jutott az eszünkbe egy ekkora baromság, de ráfogom arra, hogy fiatalok voltunk és ugyebár ifjúság tehát bolondság. (Amúgy tavaly történt az eset, szóval gondolhatod, mennyire is volt régen az a boldog békeidő.) Szóval a reggeli rutinomat követve végigbotorkálok a folyosón, totálisan a közepén, lehetőleg forgalommal szemben, mert miért ne, vicces kedvemben vagyok, meg szeretek faltörő kososat játszani. Végigpattogok az embertömegen, egészen a szekrényemig, ahová két nagyra nőtt focistától elsőre nem is férek oda, fene egye meg, hogy ezek a falemberek mekkorára megnőnek. Persze, kell a méret, mert ott, azon a poszton az a lényeg, de ú hello, azért a kétsávos útzár már egy kicsit para. Meg én ráadásul inkább hoki párti vagyok, ha már mindenáron csapatsport és nézni kell. Vagy akár a baseball, az is menő, azt még űztem is egy nagyon rövid ideig, aztán abbamaradt. Végülis vagy ez, vagy az. Egyszerre két sport nem megy, így maradtam a tornánál és… Már megint mi a kódom? Tekergetem ezt a zárat a szekrényemen, mint egy hülye, hát nem is véletlenül. Elfelejtettem a kódot! Jézusom, embeeeeer! Ennyire nem, ugyen nem? Jó, nem, sikerült, feltörtem. Kérem tisztelettel, Cade Beverly egy pro hacker, aki képes megfúrni a saját szekrényét. Kezet fogok magammal, amint lesz szabad mancsom. Kipakolás, bepakolás, majd kezembe akad egy kósza füzet, ami nem az enyém. Körbenézek, keresem a füzet gazdáját, majd mikor meglátom, odalépek és egy harsány köszönéssel kívánok jó reggelt.
- Bocs, hogy eddig nem adtam vissza, teljesen kiment a fejemből.