Nem biztos, hogy bölcs ötlet volt az éjszaka közepén egyedül ellógni Bronxba egy (talán nem is egészen legális?) motorversenyre. Mégis mikor először hallottam róla a suliban egy ebédlőben elcsípett beszélgetés részeként, felcsillant a szemem - mégis melyik fotóspalántában ne indítana el valamiféle gondolatfoszlányt ez a lehetőség?!
Lehet, hogy biztonságosabb lenne, ha kerítek magam mellé valakit, de mindenképp egyedül szándékoztam menni és egy kisebb kalandként fogtam fel. Feltéve, hogy nem késelnek meg még a metróban vagy valamelyik utcasarkon. Így ezt az egészet nem is igazán említettem meg senkinek, főleg nem anyámnak, aki remélhetőleg nem fog felébredni éjszaka és ha igen, nem jut eszébe benézni a szobámba, hogy felfedezze: konkrétan fogtam magam és kiszöktem. Azt már feldolgozta, hogy nem vagyok tízéves és akad, hogy kikötök egy-egy szórakozóhelyen vagy házibuliban és nem házi málnaszörpit fogok vedelni, de hogy arról tudjon, hogy egyenesen Bronxba induljak, egyedül, éjszaka, egy számomra jórészt ismeretlen terepre és kétes szervezésű eseményre... szerintem minimum eltörné a nyakam, ha ezt megtudná. Így csak remélem a legjobbat, hogy még vissza fogok tudni jönni úgy hajnaltájt, és sikerül is aludnom vagy másfél órát, mielőtt el kéne indulnom a gimibe. Mondjuk úgyis az energiaital és a kávé fog életben tartani holnap, talán az a kis alvás nem oszt, nem szoroz...
De a házat sikeresen elhagytam és gondosan kulcsra zártam a bejárati ajtót, a néhány percnyi séta alatt pedig nem igazán találkoztam sok gyalogossal. Autók, taxik persze jártak bőven, de összvissz egy épület tövében alvó hobót kellett csak kikerülnöm az út során, meg egy szórakozóhely környékén akadtak tömegesebben, úgy általánosságban egész ártalmatlannak tűnő arcok jöttek szembe. Ha a metrót túlélem és nem kel életre az összes üldözős horrorfilm, akkor talán nyert ügyem van arra, hogy csak jól érezzem magam, lőjek pár király képet és sértetlenül távozzak. Persze számoltam vele, hogy lehet valami gáz, de őszintén - akármennyire tűntem jókisfiúnak, azért az én életemben is elfért néha az adrenalinlöket. Itt valójában egy kicsit még kerestem is. Ha nem keveredek bele valami nagyon gázos dologba, akkor kifejezetten csak jól sülhet el ez a kis kiruccanás. Ami pedig azt illeti, pár kép miatt sokszor hajlandó vagyok dolgokra, amik miatt akad, aki hülyének néz - például simán indulok random felfedezőutakra bárhol, ha van egy kis időm, akár egészen messzire is. Így mondhatni még gyakorlott is vagyok ebben, csak eddig ezt többnyire nappalra és hétvégére hagytam, ráadásul általában nem is közösségközelbe. Szintlépés?
A metró után - ahol sikeresen lepattintottam két kéregetőt és még azelőtt leszálltam, hogy igazán zavarni kezdett volna, hogy egyedül maradtam a kocsiban pár nem túl bizalomgerjesztő fazonnal - az következett, hogy találjam meg a helyet. A cím, vagy valami hasonló megvolt, ezzel nem volt gáz, a telefon és a Maps pedig jó barátnak bizonyult, így könnyen odanavigáltam magam. Egy idő után már csak elég volt a hangokat követnem, meg az innen-onnan felbukkanó, eléggé egyfelé tartó egyéneket, szóval a telefont vissza is süllyesztettem a zsebembe, mielőtt egyenesen a kezem közül lába kélne.
A helyszínre érve kicsit talán el voltam veszve - ennek ellenére igyekeztem beolvadni. Mondjuk a hülye is láthatta, ha rámtévedt a tekintete, hogy nem túl gyakran jártam ehhez hasonló eseményekre, mivel szinte minden annyira újdonságként hatott, mint egy világot felfedező gyerekre. A hangulat viszont sikeresen magával ragadott az első percekben máris, annyira más volt az atmoszférája ennek az egésznek, mint a mindennapoknak. Teljesen neg tudtam érteni azokat, akik rendszeresen vettek részt akár nézőként, akár versenyzőként. Egyszerre csak azon kaptam magam, hogy eszembe sem jut azon filózni, hogy mennyire lesz leszedve a fejem.

Egy idő után abszolút feltűnt, hogy néhány tekintet azért fürkészően rámtapad - nem véletlen, kicsit sem tűntem ideillőnek, ráadásul ahogy szétnéztem, szinte mindenki kisebb társaságokba verődött, na meg... egyáltalán tudta, hogy mit keres itt. Csak én néztem ki egy teljesen elveszett balfasznak. Bár ebben lehet is valami.
Igyekeztem nem törődni azért ezzel, és arra gondoltam, hogy ha én nem csesztetek senkit, akkor más se köt belém. Amúgy ki tudok állni magamért, ha a helyzet úgy hozza, de az egy a kurvasok ellen az nem valami jó arány, úgyhogy inkább kihagynám. De amúgy meg basszus, itt most tényleg én tűnök rossz arcnak vagy mi van? Ezen filózgattam, amikor hirtelen valaki megérintette a vállam - bíztam valamiféle ismerős arcban, mondjuk abban a pár srácban a suliból, akiktől elcsíptem ezt a beszélgetést, de - természetesen - ahogy megfordultam, nem ez fogadott.
- Nem véletlenül, asszem' - feleltem a srác megállapítására. Egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy gyakorlatilag egy nagyon is családias közösségbe sikerült belecsöppennem, ha eddig ebben nem lettem volna biztos. Lehet, hogy nem egyedül kellett volna jönnöm, vagy minimum nem kéne ennyire jógyereknek tűnnöm. De mégis mire gondoltam, hogy egy kvázi titkos rendezvényre csak úgy beesik boldog-boldogtalan? Csak én lehetek ennyire naiv.
- Leginkább a kíváncsiság - válaszoltam -, meg ez... - mutattam fel a kamerámat egyelőre még nem kiszedve a tokjából, ami mondjuk csodálom, hogy hogyan élte túl az eddigi utat. Oké, nem a legkirályabb gyártmány, de nem is a legszarabb, szóval azért sajnáltam volna. Mertem remélni, hogy feltételezi senki, hogy lebuktatni akarom őket vagy valami.
Viszont közben rájöttem, hogy jóval kevesebb fura pillantást kapok a mellettem elhaladóktól, aminek valószínű az lehetett az oka, hogy nem vagyok egyedül. Aha. Szóval így megy ez; ha elvegyülök, máris kevésbé nézek ki kívülállónak.
- Eléggé... összeszokottnak tűnik itt mindenki - állapítottam meg, mintegy megerősítést várva rá szóban is, hogy igen, tényleg úgy néz ki, mintha szar helyen lennék. Plusz talán ha vevő vagyok a beszélgetésre, előbb-utóbb talán még valami érdekes infót is megtudhatok, hogy azért mégse szinte tudatlanban kattintgassak itt.

A tanácsára aprót bólintottam. Még jól jöhet, ha tényleg nem akarom, hogy csoportosan ugorjanak nekem.
- Oh, oké - mondtam ki végül szóban is, és közben azon filóztam, jó ötlet-e egyáltalán fotózni, vagy maradjak egy kicsit és lépjek le, de basszus, ha már ezért jöttem, miért mennék "zsákmány" nélkül?
Az, hogy én mit látok, nem ugyanaz, amit a követőim is látnak Instagramon és Tumblr-ön - márpedig amúgy sem terveztem olyat posztolni, amin bárkinek is kivehető az arca. Annyira hülye azért én se vagyok. Úgyhogy úgyis azok kerülnének ki, amin kivehető az esemény, de a rajta szereplő személy nem felismerhető, a háttér pedig úgyis homályos és nem hangsúlyos, ha nem eléggé, akkor ezen még tudok dolgozni kicsit utólag is. Így biztos nem lehet belőle baja senkinek - sem nekem, sem az itt rendszeresen megfordulóknak.
- A suliban, véletlenül - feleltem. - Az egyik alsóbb éves srác nővérének a pasija jár ilyen helyekre elvileg, de én a srác nevét most meg nem tudnám mondani - tettem hozzá, ha esetleg bővebb magyarázatra szorulna. Na nem az iskolatársamét, az övét azt speciel pont tudom, meg a nővéréét is, aki akkor volt végzős, mikor én elsős, de hogy ki a pasija, arról már gőzöm nincs név szerint, csak látásból.
Viszont ezzel a következő tanács feleslegesnek bizonyult. Mondjuk talán a fiatalabb srác is volt már itt, szóval nem hinném hogy neki is ez az első, hogy a családi szálak által idekeveredett, bár pont nem futottam vele össze. Pedig én is gondoltam rá, hogy nem lenne hülyeség hozzácsapódni, de annyira nem ismerem, csak a szünetekben látom néha meg egy időben próbált bekerülni a suliújsághoz sikertelenül, úgyhogy éppencsak több a kapcsolatunk köszönőviszonynál.
- Blake vagyok - feleltem a kérdésére, ugyan nem kérdeztem vissza, mivel logikusan gondolkodva az előbbi név, amire hivatkoznom kell, ha itthagyna, őt takarja.

- Csak hobbi - feleltem a kérdésre egyszerűen.
Az egyetlen újság, amivel kapcsolatba kerülök, az maximum az iskolámé, de abba meg aligha tartozik egy ilyen rendezvény, na meg nem is onnan indult az egész, csak később jelent meg ott pár képem, meg aztán kifejezetten kértek is rá, hogy ha épp időm van, akkor legyek már kedves lőni pár képet olyan rendezvényeket, mint mondjuk a sulibál, szalagavató, a meccsek vagy bármi hasonló, jó lesz a cikkekbe meg az évkönyvbe. Szóval lényegtelennek tartottam, hogy megemlítsem.
- Persze, nyilván - mondtam aprót bólintva. Nem vagyok hülye, hogy plusz veszélyforrást gyártsak magamnak, simán elég az is, hogy egyáltalán itt vagyok. - Lakat a számon - tettem hozzá. Az kéne még, hogy beköpjem őket, ahogy egy-két formát elnézek itt... biztos vagyok benne, hogy ki is nyírnának ott helyben. Pár ártalmatlan fotó Tumblr-re és Instagramra, amin nem lehet kivenni egy arcom sem pedig nem a világ vége. Senki nem jön rá, ilyenekből annyi kering már a neten, hogy oly mindegy.
A következő percben pedig szemtanúja lehettem annak, amiről az előbb beszéltünk. Azaz bármit látok, vak vagyok. Igen, amúgy többnyire jó gyerek vagyok (egy-egy kihágást nem beleszámolva), de annyira maga a művelet nem lep meg, hogy itt ilyen üzletek folynak, csak az, hogy gyakorlatilag ennyire nyíltan. Habár itt gondolom nem is kell félni, tuti mindenki ezt csinálja.
- Ja, örülnék neki - mondtam. - Merre találom? - kérdeztem, direkt nem úgy, hogy esetleg megmutatja-e, mert nem akartam sokáig feltartani. Szóval rajta áll, hogy oda is vezet-e vagy csak elmondja.