Újabb péntek este, újabb indok arra, hogy egy kicsit kirúgjak a hámból. A hétköznapokon jobb szeretek otthon ülni és tanulni, mivel mindenből ötös érettségit akarok. Minél jobbak a jegyeim, annál nagyobb esélyem van bejutni bármilyen szakra. Nem engedhetem meg magamnak, hogy bármiből is lazítsak. Rengeteget pörgök ezen a továbbtanulás dolgon, mivel egyszerűen ötletem sincs, hogy mégis hova kellene mennem. Melyik egyetem, melyik szak, semmi. Halvány lila gőzöm sincs az egészről. Tudom, hogy már mindenkit idegesítek a bizonytalanságommal és a tanácskérési akcióimmal, de annyira szeretnék már találni valamit. Félelmetesnek tűnik, hogy már ilyen hamar el kell döntenem, hogy egész életemben mit fogok csinálni. Kész vicc! Talán pont emiatt sétáltam be a sarki kisboltba és vettem egy üveg vodkát a hamis személyim segítségével. Persze nem az egészet egyedül fogom meginni, Cleo bevállalta, hogy beáldozza magát és segít elpusztítani. Már hét körül nekiálltunk meginni, s ebből adódóan elég hamar sikerült berúgni. Már most forog velem a világ pedig még csak tíz óra van, hosszú az éjszaka. Kicsit hamarabb értünk a házibuliba, ahová hivatalosak vagyunk. Az egyik évfolyamtársam rendezte az egészet, aki elég jóban van olyanokkal is, akik már elballagtak. Nem kellett kétszer mondani, hogy jöjjünk. - A múltkor Mr. Westover újraíratta velünk a tesztet, mert kiderült, hogy a balfék, Sylvester Wilde, megszerezte a válaszokat a ti osztályotokból valakivel, mivel előttünk lévő nap írtátok. Persze az a görény elég magánakvaló és nem adta oda senkinek, így egy ember hibájából kétszer szoptunk - magyarázom a körülöttem álló évfolyamtársaimnak. Sosem volt gondom azzal, hogy szóval tartsam a társaságot, ittas állapotban pedig most még jobban megy. Talán később már tompulnak majd az érzékeim és a nyelvem is összeakad majd, de addig még van időm cseverészni a többiekkel. - Aztán emiatt rakott bele olyan feladatokat, amiket csak megemlítettünk és úgy volt, hogy nem kéri számon. Mekkora igazságtalanság már! Kezdem rendesen felhúzni magam a kis történetemen, így előveszek egy szál cigit. Általában magamnak szoktam sodorni, de ha inni megyek, akkor veszek egy dobozzal. ja és én nem azért tekerem magamnak, mert így jobb az íze, jobban érzem a dohányt. Mindössze mostanában nincsen annyi pénzem, hogy rendes dobozosát vegyek. Kicsit sikerült túlköltekeznem magam. - Ugye? - kérdezek vissza drámain, miután az egyik lány, akinek nem tudom a nevét szintén a tanárt szidja. Tudtam én, hogy nem minden kóser azzal az ürgével! Nehezen, de sikerül meggyújtanom a cigimet, egy slukkot szívok még csak belőle, amikor távolról meglátom a legfiatalabb bátyámat, Olivert. - Oli, hééé, szia! - ordítok oda neki vigyorogva, amit alapjáraton egy ilyen helyen sosem tennék, ha kevesebb pia lenne bennem. Ilyenkor mindig kedvesebb vagyok az emberekkel. Valószínűleg pár perc múlva már bánni fogom, hogy megszólítottam. Talán azért is, mert cigivel a kezemben integetek oda neki, ám amikor ez realizálódik bennem rögtön eldugom a hátamnál az égő tárgyat. Nincs az a pénz, hogy elnyomjam. - Oli, hééé, szia! - ismétlem meg az előbbi mondatomat ugyanolyan lelkesedéssel, ám ezúttal a kezeimmel nem hadonászok, hanem a hátam mögött tartom őket. Ha nem látja, akkor nincs is ott, nem igaz?
Nem igazán voltam oda a házibulikért. Még a gimiben az ingyen pia csábított és a szép lányok. Most már inkább érezném magam pedofilnak egy sulis buliban, mintsem aktív résztvevőnek. Mégis a péntek estém ma olyan magányos, hogy egy pillanatra még az is megfordul a fejembe, hogy elnézek egy ehhez hasonló rendezvényre, amit a volt gimim végzősei rendeztek, és valamilyen oknál fogva engem is meginvitáltak. Jóban voltam velük annó, de nem voltunk puszipajtások, nem is terveztem megjelenni eme nemes eseményen, ahol tizennégyévesek ütik ki magukat. Az este mégis úgy alakult, hogy Courteney lelépett már egészen korán, a szüleink meg valami barátjukhoz mentek át, én meg egyedül maradtam a házban. Gondolkoztam rajta, hogy én is elmenjek valahova a barátaimmal, de ők is passzolták a ma estét, úgyhogy maradt az alsónadrágban Xboxozás a nappaliban némi chips tárasságában. Nagyjából három óra fetrengés után, úgy tíz óra körül unom meg a joystick nyomkodását, és kissé szánalommal nézek vissza az elszórakozott időre. Valamit kéne csinálni – fogalmazódik meg bennem a gondolat. Magamra kapok egy nadrágot, és egy kevésbé kaja foltos pólót, majd a bejárati ajtót bezárva magam mögött elindulok a korábban említett buliba. Jobb ötlet híján megnézem mi van ott a fertőben, aztán ha nem jön be, akkor kerítek valakit, aki tovább áll velem valami normális helyre. Elég könnyű megtalálni a házat, mert már távolról hallani az ordítozást és a bömbölő zenét, csoda, hogy még egyik szomszéd se nyomta fel őket a zsaruknál. Mikor már látótávolságon belülre kerül az épület, és az előtte zsongó emberek, megtorpanok. Egy pillanatra elgondolkozok rajta, hogy megfordulok, és mégse teszem be a lábam a nemibetegségek melegágyába, aztán meghallom a húgom hangját, aki füstölgő kézzel integet nekem. Nagyszerű. Némi felelősségérzet még belém is szorult annak ellenére, hogy annak a nagy részét Clyde lenyúlta, na nem mintha hiányozna. Lassan odasétálok a húgomhoz és a sleppjéhez, és minden lépésemmel kiszélesedik a mosoly az arcomon. Mikor már egészen előtte állok, megcsap a húgomból áradó tömény pia szag és cigifüst. - Szia – közlöm, aztán feltűnik, hogy társasága van – sztok – egészítem ki a köszönésem a mellette álló lányra pillantva, aki mintha hiperventillálna, vagy nem is tudom. Ezt követően nem is foglalkozom tovább a számomra ismeretlen hölgyeménnyel, hanem igyekszem a dohányzó húgicámra koncentrálni, aki most nem annyira tette jól, hogy megszólított. - Gyere, hadd öleljelek meg! – széttárom a karom, hogy közre zárhassam. Ha ellenkezne is elkapom, és addig szórakozok, míg a cigit ki nem csavarom a kezéből. Nem vagyok olyan hülye, hogy csak azért ne tűnjön fel a csikk a kezében, mert azt maga mögé tette. Ledobom a földre a már félig elégett cigit, és elnyomom a cipőm orrával, majd villantok egy mosolyt Coruteney felé, hogy érezze a lebaszásom. Nem mondom, hogy én vagyok a szentlélek, aki sose dohányzott még, sőt, én az eggyel merészebb verziót nyomattam, a füvet, de mégse néztem jó szemmel, hogy a húgom a szemem láttára kap tüdőrákot. Az más tészta, hogy én elszívom az agyam, de legalább én jól titkoltam a család előtt. - Örülj neki, hogy én veszem el tőled, nem mondjuk Clyde – a bátyánk valószínűleg szívinfarktust kapna, ha meglátná, hogy az édes, pici hugicánk olyan természetesen tartja a kezében a cigit, mintha azzal jött volna ki anyánkból. – Ne történjen meg még egyszer, vagy legalább titkold jól – figyelmeztető tekintettel nézek rá, hogy tisztában legyen a szavaim jelentőségével. Én vagyok a bátyus light, én még nem tekerem ki a nyakát, ha valami ilyesmit látok tőle. Engem is van mért megfeddni, ezért nem érzem úgy, hogy egy előzetes figyelmeztetésnél többhöz lenne jogom. Persze nem riadok meg tőle, ha egy sallert kéne leverni neki, kisebb korunkban is megtettem, most se riadok vissza tőle. - Na hol van itt az ingyen pia? – ezzel elrendezettnek tekintem a cigis ügyet, és megpróbálok elviharzani. Nem az az esti programom tervezete, hogy a kishúgommal bulizgassak. Legkevésbé se vágyom erre az opcióra.
Sokszor van egy olyan érzésem, mintha kettő lenne belőlem. Egy Courteney, aki a szülei szeme fénye, a középiskolás lány, aki sosem tenne semmi rosszat a tűzre, s aki mindig viszi haza a jó jegyeket, hogy pár hónap elteltével az ország egyik legnagyobb hírű egyetemére mehessen. Aztán ott van a másik oldalam, ami már kicsit különbözik ettől, aki szereti kiengedni a gőzt, rágyújtani egy cigire - akár füvesre is néha napján, ha van rá pénze - és berúgni, mint az állat, míg pletykákat oszt meg a bajtársaival. Jelenleg a második a jellemző rám, a kevésbé követendő példa. Félek, hogy az egyetemen el fog uralkodni rajtam ez az énem és kevesebb energiát fogok fordítani a tanulásba. Most ez csak néha napján jön elő, maximum hetente egyszer valami random buliba, ahová betévedek. Mert én aztán nem félek idegenek házába becsöngetni, ha hangos zene és kacaj szűrődik ki. Megtettem már nem egyszer és nem mondtam el senkinek. Ugyan miért tettem volna? Csak megbotránkoznának rajtam, hogy mennyire felelőtlen vagyok. Én csak szeretek élni és néha elengedni a gőzt, amely a suliban felgyülemlik. Ezt persze már olyan sokan nem szeretnék a környezetemben, ha kitudódna. Fogadni mernék, hogy a bátyáim és a szüleim nem örülnének, ha mindezekre rájönnének. Nekik a mai napig én vagyok az a kislány, aki hercegnősét játszott velük a játszótéren, s aki azt képzelte a játék során, hogy két bátya az alattvaló, míg Clyde vele a király. Kicsit erős váltás a mostanihoz képest. - Oh milyen aranyos vagy! Máskor sosem akarsz megölelni - csodálkozom, mikor Oliver a közelembe érve rögtön ezzel nyit. Csak pár másodpercbe telik, hogy rájöjjek miért is akarja ezt a testi kontaktust, mivel a kezem fájni kezd, ahogy próbálja a cigit kicsavarni belőle. Sajnos sikerrel, mivel a még félig égő szál leesik a földre és a bátyám készségesen rá is tapos egyet, hogy még véletlenül se tudjam elszívni. Szomorkássá válik a tekintetem a testemet hirtelen elöntő gyásztól. - Én még azt el akartam szívni! - mivel nem jött be az álca, hogy a hátam mögé rejtem, így már nem látom értelmét titkolnom, hogy azaz én cigim volt. Úgysem venné be, ha azt mondanám, hogy megtartottam valakinek. - Az elmúlt két évben szerintem egész jól titkoltam - csúszik ki ajkaimon számomra a nyilvánvaló, s amit nagyon nem kellene Olivernek tudnia. Ezentúl tuti az adósa lehetek majd, hogy titokban tartsa a rossz szokásomat, de azt hiszem ez holnap fog csak igazán nagy fejfájást okozni. Hála a vodkának a szervezetemben, semmi sem tud bántani most. Azért az erős szorítást az előbb megéreztem, de józanul sokkal jobban fájt volna. - Azután, hogy elnyomtad a cigim nem kapsz a piámból! - kiáltok rá, amikor az ingyen alkoholért megy, ezzel otthagyva engem. Nincs az a pénz ezek után, hogy megkínáljam!
Valamikor az általános utolsó éveiben fogtam először a kezemben cigit. Kicsit idősebbnek, kicsit felnőttnek éreztem magam tőle, hogy nikotinnal mérgezem a testem. Nem is tudom miért nem szoktam rá, mert bármilyen erős köhögőrohamot is kaptam a füsttől, élveztem, ahogyan szennyezi a testem a dohány. Talán azért került el a függőség, mert akkoriban még nem voltak gazdag barátaim, akik finanszírozták volna a káros szenvedélyeim. Az uzsonnapénzem meg talán arra volt elég, hogy vegye egy doboz tejet magamnak a sarki kisboltban. Szóval sose lettem függője a ciginek, bármennyire is kedveltem már az első pillanatban. Manapság sem veszek önszántamból egy dobozzal, és nem vagyok napi fogyasztó sem. Csak társaságban nyúlok hozzá, mikor valaki megkínáll, viszont akkor pofátlan módon több szálat is könnyedén magamévá teszek. A fű más téma, annak igenis rabja lettem, habár mostanság ahhoz se jutok hozzá túl gyakran. A marichunánának sokkal nagyobb az élvezeti értéke, mint a dohánynak valaha is lesz, ráadásul a mellékhatásai is kellemesek. Nagyon szerettem betépve rajzolni. Olyankor mindig kitágult a látóköröm, felfigyeltem olyan apróságokra, amikre azelőtt soha, lazábban tudtam vázlatolni, ami könnyed skicceket eredményezett. A füves rajzaim minden más jellegűn túlszárnyaltak. Még a gimi végén, mikor tényleg rá voltam állva a cuccra, és késő este értem haza vérágass szemekkel hetente többször is, elképesztő rajzokat készítettem. Ez nem önimádat, magam is mindig meglepődtem a végeredményen. Anya szerette átlapozni a vázlatfüzeteim, és neki is leginkább azok az alkotások tetszettek, de azt mindig titkoltam, hogy nem voltam túl józan a készülsésükkor. A családban sose meséltem senkinek róla, hogy milyen káros szenvedélyekkel élek, ahogy a többiek se beszéltek hasonló dolgokkal, pedig biztos voltam benne, hogy van mit titkolniuk. Courteneyról legalábbis semmiféleképpen nem hittem volna el, hogy teljesen tiszta. A fura barátnője is túladagolásba halt bele, ugyan akkor ő miért ne próbálta volna ki? Nyilván a család szeme fényéről, az egyetlen lányról senki nem sejtette, hogy ilyesmihez nyúlna, vagy legalábbis bíztak benne. Court életfelfogás viszont annyira hasonló volt az enyémhez, hogy én nem vettem be a meséket. Magamból kiindulva neki is kellett valami káros szenvedély. Pont ezért idéz elő bennem egy elfojtott mosolyt a látvány, ahogy integet a kezében a maga függőségével. Talán képmutatás elvenni tőle a cigijét, de ha ez egyszer kiderül, és a bátyim megtudják, hogy még adtam alá a lovat, olyan tasliban részesítenek, hogy két hétig sajog majd a fejem. -Dehogynem, a szülinapodon mindig megkapod az éves ölelés adagod - sose voltam én a legérzelemdúsabb karakter a családban. Nem ölelgetem csak úgy indokolatlanul az embereket. Néha még anyának is szenvedve adok puszit, mikor kora reggel odatartja az arcát, egy ébredés utáni üdvözlésre. Szóval valóban, nem szoktam ölelgetni Courtöt, ahogy nagyon más sem, de most ez optimális arra, hogy kicsavarjam a kezéből a cigit, és eltapossam. - Talán még megmenthető, ha földesen szereted - húzom győzedelmes vigyorra ajkam. Közben kellőképp jól szórakozom a kissé ittas húgom jelenségén. Nem szoktunk együtt szórakozni a legkisebb testvéremmel, de láttam már nem túl józanon hazaérkezni. Imádtam ilyenkor szívatni. Másnap pedig felemlegetni neki, hogy miket igértettem meg vele, mikor nem volt beszámítható állapotban. A két év hallatán a homlokomig szalad a szemöldököm. Persze nem kéne annyira meglepődnöm, nem egy hatalmas váratlan fordulatról beszélünk, de… kicsit mégis megilletődök. A középiskola utolsó évében ugyanis a nem túl nagy korkülönbségnek köszönhetően egyszerre jártunk ugyan abba az intézménybe. Nyilván nem azzal töltöttem a szabadidőm, hogy nyomozzak Court után, de sose láttam a cigiző tömegben. -Két éve? - adok hangot a meglepettségemnek. - Baszki, akkor nem szóltam semmit. Jól csinálod - veregetem meg a vállát büszkén. Ha másból nem ebből látszik, hogy egy vérből valók vagyunk. A titkolózás rohadt jól megy mindkettőnknek. Épp faképnél hagyni tervezem kishúgom, amikor benyögi, hogy van alkohol a birtokában. Megtorpanok, és szépen lassan megfordulok olyan fejet vágva, amit látva könnyedén megbánhatja, hogy ezt elmondta nekem. Mindek is fosztanák ki szerencsétlen hülyegyerekeket, ha a saját húgom magántulajdonát is elkobozhatom. -Court - pontosan tudom, hogy nem szereti, ha becézik -, az jutott most hirtelen eszembe, hogy feleleveníthetnénk ezt a mai estét a vasárnapi ebédnél. Anyáék biztos megértenék, hogy berúgtál, és elszívtad fél Cubát. Clyde is tuti megemeli a juttatásait - sóhajtok fel ábrándozva a jelenetről. Sose tudtam rendesen embereket zsarolni, de testvéreim esetében ez olyan könnyen folyt belőlem, mintha ők porovokálnák ki. - De Jack Daniel barátom biztosan feledteti velem a történteket - ha ebből nem esik le neki, akkor minden bizonnyal tényleg kellőképpen megütötte a pia. Persze szívesen a szájába rágom a feltételeit, attól se fogok visszariadni.
A cigi függőség nem olyan dolog, amivel dicsekedsz a családod előtt. Tekintettel léve arra, hogy rajtad kívül senki sem dohányos Clyde és Connie bizonyára elítélnének miatta. Az előbbi valószínűleg letolná nekem a hegyi beszédet, de az utóbbi csak a fejét rázná és azon pörögne, hogy ő megmondta. Hiába én vagyok a legkisebb, ez nem jelenti azt, hogy nekem is kell a legártalanabbnak lennem. Hármunk közül talán Connie az, akiből nem nézek ki semmi olyan dolgot, amit titkolnia kellene. Talán még Clyde is megtörik néha, de ebben sem vagyok teljesen biztos, viszont az mindenki számára egyértelmű, hogy Oliver nem éppen a megtestesült Szentlélek a családban. Ilyen szempontból ráhasonlítok a leginkább. Mi sem biznyítja ezt az egészet jobban, minthogy egy random házibuliban, teljesen részegen, cigivel a kezemben Oliver jön velem szemben. A másik két bátyám látványa ebben a szituációban már teljesen józanító hatású lenne, ám bármennyire is azt diktálja nekem a józan ész, hogy fogjam be és bújjak el, nem vagyok rá képes. Olitól nem tartok, pedig idősebb nálam, de neki is megvan a maga sara, amit titkol mindannyiunk előtt. Ugyan még nem vagyok vele tisztában, hogy mi az, de ha kiderítem, akkor sarokba tudom szorítani és ez az alapja az egészséges testvéri kapcsolatoknak. - De ma nincs is szülinapom – nézek rá értetlenül. Ez teljesen hülye? Azt mondja nekem, hogy a szülinapomon mindig megkapom tőle az éves ölelés adagomat és most is kaptam. – Valami George nevű srácnak bent viszont tényleg szülinapja van. Szerintem őt is megölelhetnéd, tuti értékelne – ajánlom fel szédelegve, s nehezen, de odahajolok Oli füléhez. – Szerintem meleg – súgom oda neki, majd hatalmas kuncogásba kezdek. - A cigit nem szabad földesen elszívni, Oliveeer – nyávogok neki, s egy kicsit toporzékolni is kezdek helyben. Mérges vagyok, hogy eltaposta a cigimet, de ezzel együtt annyira nem is érdekel. Vagyok már olyan állapotban, hogy mindenre magasról tojjak. Legszívesebben rágyújtanék egy újabb cigire, de nem tehetem. Nem akarom elővenni a dobozt Oli előtt, mert félek, hogy vagy kilopná a kezemből és elhajítaná vagy annyit csórna belőle, hogy már nekem sem jutna. Nehéz ez. Nem értem, hogy miért csúszik ki a számon, hogy már két éve dohányzom. Mindig azt szoktam vallani, hogy én még részegen is tudom tartani a számat és nem mondok ki meggondolatlan dolgokat, de ez az állításom a mai estével megdőlni látszik. Talán nem kellene mindig Cleo-ra hallgatnom ilyen esetekben, aki egyébként sincs sosem a helyzet magaslatán akkor, amikor én sem. - Akkor most büszke vagy a kishúgodra? – kérdezem kutyaszemekkel. Ez mondjuk nem feltétlen egy olyan dolog, amire büszkének kellene lennie, de az ő értékrendjei és az enyémek egy picivel másabbak, mint a körülöttünk lévőké. – És fogalmad sincs miket titkolhatok még – nevetem el magam. Igazából nincs több dolog, amiről nem tudhat feltétlen, de biztos vicces lesz, ahogy találgat majd. Csak nehogy azt gondolja, hogy még valami rosszabb dologba kerültem. - [color:f624=#burlyWood]Cecil – ha ő hívhat engem Court-nek, akkor én is hívhatom Cecil-nek. – Én ezt nem fogom feleleveníteni a családi ebédnél – válaszolok értetlenül, mire leesik, hogy mire akar kilyukadni. – Na nem, a vodka az enyém! – üvöltök fel és futni kezdek előle, mire nekimegyek egy egyébként roppant helyes srácnak és a földre kerülök. - Ez nem Jack Daniel’s – válaszolok már a földön fekve, mintha nem lett volna az előbb egyértelmű Olinak, hogy vodkám van. Mondtam egyáltalán, hogy ez vodka?
Tudtam, ha Clyde tudna a füves ügyről, akkor azonnál elküldene elvonóra, vagy elzárna egy magánzárkába egy torony tetején, hogy soha életembe ne tudjak már emberekkel kapcsolatot tartani. A bátyám mindig is ilyen szeszéjes személyiség volt, nem lehetett akármivel a lelkére hatni, és a kritikai érzéke is olyan érdes volt, mint egy ötvenes smirglipapír. Sosem kímélte az önérzetem, és valamiért az egyetemmel kapcsolatos terveim is megvetett, mármint az egyetemmel kapcsolatos antiterveim. Ugyanis jelen pillanatban legkevésbé se vágytam vissza az egyetemre, de még egy kétéves képzésre se szívesen gondoltam, mert elfogott tőle a hányinger. A szüleim viszont a legkevésbé se fognak örülni ennek a hírnek, ahogy Clyde se dobódott kifejezetten fel tőle. A fű gondolata pedig igazi atombomba lett volna a meghitt családi légkörre. Anya sírva fakadna, ha megtudná -, és ugye senki se akarja sírni látni a tulajdon anyját -, apa pedig felképelne az első adandó alkalommal. Az ő érdekükben nem mondok el ilyen dolgokat, mert a végén még miattam alakulna ki náluk fekélyük, és azt nem bírná el a lelkiismeretem. Ezt hívják boldog tudatlanságnak. Ebből az ideális állapotból ránt át a valóságba a cigis Court látványa. Tulajdonképpen engem nem hat meg annyira, nem húzom fel magam olyan mértékbe, mint ahogy a szüleink vagy az idősebb bátyám tenné a dohány és Courteney szerelmének puszta látványától. Már az első percben realizálom, hogy ennél több zsarolási alapanyag nem is kell, jó egy-két hónapra megvan a tőkém. Már szinte a számban érzem a kóla ízét, amit a kanapén fekve hozatok Courtel, és még csak a kisujjam se kell hozzá mozdítanom, mert fel is fogja bontani nekem. – De valamikor biztos volt, vagy lesz – gondolkodom el egy pillanatra. Jó, ha az embernek vannak testvérei meg unokatestvérei, mert egy idő után demenciás öregembernek érzem magam, ha a szülinapokról van szó. Clyde szülinapját tudom egyedül belőni, mert az övé három nappal az enyém után van. Na meg Nanáét, mert a fejembe verte, hogy június 20-án kötelező felköszöntenem, akkor is, ha atomtámadás érte New Yorkot a zombiapokalipszis közepén. – De én nem vagyok meleg – súgom vissza a fülébe, miközben fél testtel megtartom, ugyanis elég jó a kilengése. Arról ne is beszéljünk, hogy milyen kocsmaszag árad belőle. Szinte már magamat látom benne, mikor vasárnap reggel haza esek – jobb esetben még az ebédet megelőzően -, és a világomról megfeledkezve zuhanok be az ágyba egy alapos zuhanyzás után. Egy-két óra alvás után a szervezetem már szinte teljes regenerációra képes, ezt a kifinomult technikát a zűrös évek során sikerült elsajátítanom, mikor Courthöz hasonlóan minden pénteken a bulik fénypontja voltam. Mostanában kezdek átmenni unatkozó nyugdíjasba. - Jó akkor gyújts rá egy újra, de adj nekem is – adom be a derekam. Ahogy mondtam korábban, nem szokásom rágyújtani, de ha van ingyen szál, akkor azt nem hagyom veszni. Persze mondhatnák, hogy ez is csodálatos zsarolási alapanyag Courtnek rólam, de feltételezhetően holnap már semmire nem fog ebből emlékezni, ha meg mégis elmondhatom anyáéknak, hogy egy olyan KO volt, hogy valakivel összekeverhet. Lehet, hogy ő tud toporzékolni és hisztizni -, ami amúgy kicsit se hat meg -, de nekem meg nem fáj titokban tartani a magánéletem a családom előtt minden áron. Csak az ő érdekükben. – Olyan büszke vagyok, hogy én se mondom el azonnal apáéknak – nem vagyok én Connie. -, megvárom a megfelelő alkalmat, mikor szükségem lesz valamire, amiben csak te lehetsz a segítségemre – villantom meg fogaim egy fél oldalas mosoly keretein belül. Bár még mindig úgy érzem, hogy mihaszna ez a beszélgetés mind addig, amíg ki nem józanodik. A feltételeim mindenképp tudatosítani fogom benne még holnap reggel hajnal hatkor is, mikor jó testvér módjára egyenesen az ágyba viszek neki egy bögre forró teát és egy aspirint. Felhorkantok, mikor közli, hogy a vodka az övé. Milyen naiv így részegen, szinte már meg is esett rajta a szívem. Nagyot sóhajtok, de mire szólhatnék, már egy csatakiáltással elszalad mondván, a vodka az övé. Tágra nyílnak a szemeim, mikor realizálom, hogy nagy valószínűséggel csúnyán fel fog kenődni az ajtón kilépő srácra. Nagy léptekkel kikerülve az elém kerülőket rohanok utána – Vigyázz! – kiabálok, de már túl késő. Az utolsó másodpercben érek oda, nyújtom a kezem, hogy elkapjam, és megkíméljem a fájdalmas eséstől, de túl késő. Pár centiről nézem végig, ahogy elterül a földön, és a srác pedig értetlenül felhördül. – Baszki, figyelj már oda hova lépsz – szólok rá az ismeretlen tagra, aki még valamit visszamordul, de már nem hallom. Összevont szemöldökkel figyelem Courteneyt, ahogy a földön fekve teljes testtel védi a vodkáját, és lassan előtör belőlem egy önfeledt nevetés. Leguggolok mellé, hogy nagyjából az ő magasságába kerüljek. – Hát szerezz nekem egy Jack Daniel’s-t vagy ha az nincs, akkor egy Jackiet legalább – nem titkolt hátsó szándékom az ilyen buliknál, hogy szemezgessek a lányfelhozatalból. Bár ezzel a gimis lepratanyával kapcsolatban vannak fenntartásaim, mint például, hogy húsz évesen nem biztos, hogy a legjobb ötlet egy 15 éves kirakat ribanccal kezdeni. A végén még molesztálásért csuknak le. A kezemet nyújtom Court felé, hogy visszahozzam az élők sorába, támogassam egy kicsit, ha már elvesztette az egyensúly érzékét. – Na, gyere – mondom miközben én is felállok, és ha belekarol a kezembe, azzal a lendülettel felrántom a földről. – Pont ezért vagy a te a kedvenc testvérem, mert se Clydeot se Conniet nem kell sose részegen összeszednem a földről egy üveg vodkával, amiből amúgy még mindig kérek - ha nem elég gyors, akkor ki is kapom a kezéből, és lecsavarom a kupakját. Nem a vodka a kedvencem, mert olyan semmilyen, de ha nincs ló jó a szamár is elven belekortyolok.
Sokkal jobban szeretem a házibulikat, mintha valami kocsmában vagy szórakozóhelyen nyomulnánk. Mondjuk az utóbbiba a koromból kiindulva elég kevés alkalommal jutottam be. Néha kiszúrják a hamis személyit is a biztonsági őrök, így nem biztos a bejutás. Nekem azonban valahogy mindig sikerült, amikor megpróbáltam. Nem mintha olyan sok alkalom lett volna, mindössze négy-öt, de nem élveztem annyira. Túl nagy a tömeg, idegenek próbálnak felszedni vagy éppen valamit eladni neked és még az alkohol is túl van árazva. Minden olyan dolog szembejöhet veled, amelyre nem vagy felkészülve vagy csak nem akarod. A házibulik azért sokkal jobbak, mert még ha nem viszel piát is biztosan találsz a konyhában olyat, amiből ihatsz vagy ha nem is nyúlhatnád le, én meg szoktam tenni, ha éppen olyanom van. Aztán meg nem fognak idegenek bepróbálkozni, hiszen itt még arról is tudod, hogy ki az és mit csinál az életben, akivel két szót sem beszéltél soha. Az ilyen partikban még akkor is nagy biztonságban érzem magam, ha a sárga földig leiszom magam és másnap semmire sem emlékszem, maximum annyira, hogy elalvás előtt még a wc-t ölelgettem. - Na mikor van a szülinapom? – nézek rá olyan szigorúan, amennyire csak képes vagyok rá jelenleg. Erősen kétlem, hogy a bátyám tisztában van vele, pedig nem egy bonyolult dátum. Legalábbis szerintem. Vannak egyszerű dátumok egyáltalán? - Egy időben azt hittem az vagy csak titkolod – csúszik ki a számon. A szemeim elkerekednek, hogy ezt hangosan is kimondtam, hiszen sosem akartam, hogy Oli tudja. Igazából a mai napig nem értem ezt a feltételezésem, de amikor Franny-vel együtt voltak, akkor azt hittem, hogy csak kamu barátnő. Igen, annak ellenére is, hogy Belle nem egyszer jött be úgy a szobámba, hogy megint rányitott a bátyámékra és már elege van ebből. Túl sokat látott Oliverből, amit sosem kellett volna neki. - De te nem is cigizel – sóhajtok, s előveszem a doboz cigimet, amibe már alig maradt pár darab. Fájó szívvel nyújtom Oliver felé, hogy vegyen ki belőle egyet, s közben becsukom a szemem, hogy ne is lássam, ahogy elveszi tőlem. Egyet eltapos, egyet elszív. Tök nagy pazarlás! - Jó, akkor majd én is találok ellened valamit és ugyanúgy zsarolni foglak. Vagy szerinted anyáéknál nem fogom bevetni a hisztit és azt mondani nagy sírós szemekkel, hogy kamuzol? Kettőnk közül még mindig engem hisznek a jobb gyereknek – tárom szét a karomat. Nem tudom, hogy mennyit ért meg abból, amit magyarázok neki, hiszen az alkoholtól már kezd összevissza lenni a beszédem. Minden olyan gyorsan történik. Csak menteni akarom az alkoholom Olivertől, de a következő percben már a földön vagyok kifeküdve hála egy srácnak, akinek nem figyeltem az arcát, s ő sem az enyémet szerintem. Nagy nehezen ülőhelyzetbe tornázom magam és csodálkozva nézek körbe, de Oli az egyetlen, akit tisztán látok. Mindenki más homályos és ami azt illeti szédülök is. A vodkát magamhoz fogom. Én azt hiszem, hogy olyan erősen, hogy azt senki sem tudja elvenni tőlem, de azaz igazság, hogy a legkisebb szellő is kifújná a kezeim közül, ha ez lehetséges lenne. - De miért van szükséged egy Jack Daniel’s-re és miért nem szerzed be magadtól? – nyávogok és legszívesebben hátradőlnék, de már ígyis elég sokan bámulnak rám az elesésem miatt. Még nem láttak részeg lányt földre kerülni? Nem a világ legnagyobb látványossága, szinte minden buliban előfordul egy ilyen. Még csak viccesnek sem mondanám. Na jó azt mégis. - Meg én jobb arc is vagyok, mint Connie meg Clyde – jelentem ki nevetve, miközben szorosan kapaszkodom Oliverbe, míg stabilan nem sikerül megállnom, majd egy lépést hátrálok tőle. Nem akarok a bátyámon lógni egész este. Az olyan gáz. - De nem is szereted a vodkát! Add vissza! – nyávogok neki, ám egy pillanatra megáll bennem az ütő, amikor átnézek Oli válla felett, s az egyik srácot egy másodpercre Kai-nak hiszem. - Ja semmi – sóhajtok fel megkönnyebbülten. – Már azt hittem Kai az, a múltkori kis légyottunk után inkább kerülném, pedig tudom, hogy nincs itt ma este – Megint túl sokat beszélek és a szemeim újból elkerekednek, ahogy Oliverre nézek. – Tudod mit? Tartsd meg azt a vodkát, neked nagyobb szükséged van rá – ütök játékosan a bátyám vállára és mintha mit sem mondtam volna megpróbálom kikerülni és eltűnni.
Hosszú percekig gondolkoztam rajta, hogy mégis mikor van Court szülinapja. Augusztus, szeptember, talán április. Áhh, nem, neki olyan rideg feje volt, sugárzott belőle a dermesztő fagy, akkor tuti december. Igazából bármennyit is gondolkodhattam volna rajta igen kis százalék esély volt rá, hogy egyáltalán a hónapot eltalálom, és akkor a 365 nap között el se kezdtem válogatni. Az agyam képtelen volt ennyi számot megjegyezni, úgy gondolom a mérnöki se véletlen nem jött össze. Miért nem jegyzi meg mindenki saját maga a szülinapját, és írja ki a Facebook falára, hogy „hé emberek, ma születtem x éve”. Mennyivel egyszerűbb lenne. Mindenki látná, tudna róla, és pont ezért kínosnak éreznék nem írni, felhívni, vagy posztolni egy kínos szelfit a szülinapos falára. Mert ugyebár akkor felmerül a kérdés, ha nagybetűkkel a képedbe tolják a közösségi oldalak, hogy Peternek szülinapja van, akkor miért nem köszöntötted fel. Ahhoz hozzám hasonló trógernek kell lenni, akit valamelyik barátnője pont emiatt hagyott el, vagy csak szimplán antiszociálisnak. Szóval sose értettem ezt a gesztus féleséget, hogy mindenki megjegyzi a másik születési dátumát. Nem vagyok én egy kibaszott exel tábla, hogy adatokat tároljak. – Valamikor az évben – rántottam meg a vállam a kérdésére, miszerint mikor is született. Reméltem, hogy be van annyira állva, hogy nem veszi óriási sértésnek, talán még logikusnak is találja a válaszom. - Most megütnélek, ha nem nyilvános területen lennénk – közöltem egy elcseszett mosollyal az arcomon. És valószínűleg tényleg megtettem volna, ha nem hemzsegtek volna körülöttünk az emberek, akik biztos úgy gondolnák, hogy lányokat verni buzis dolog. Ez így elég paradox, mert akkor, ha megverném, akkor megint csak az jönne le, hogy homoszexuális vagyok. De közben ez egy tök megszokott rituálés testvérek között. Bármennyire is ő a mi édes, kicsi húgocskánk, a mai napig bármikor képes lennék megfojtani egy párnával alvás közben. Szóval ezt a kérdést, majd a házunk nyugalmában, négy fal között, ahol senki se lát, majd elintézzük. - Ja, nem cigizek – bólintottam egyetértően, majd kivettem egy szálat a dobozból, amiben megfogyatkozva sorakoztak az előre gyártott dohányrudak. A számba vettem, majd a zsebembe mindig lapuló gyújtót elő vettem, és megperzseltem vele a szál végét, aztán felé tartottam, hogy neki szüksége van-e rá. Szórakozottan hallgattam, hogy arról papolt nekem, hogy minden áron találni fog valami ellenem felhozható dolgot. Vicces volt, hogy le se esik neki, hogy előtte cigizgetek, ami ugyancsak felhozható ellene. Bár feltételezem, anya első sokkja után feleszmélne, hogy tőlem nem várt többet. Beleszívtam egy mélyet a cigibe, és amíg a nikotin átjárta a tüdőmet, a hamut csak egyszerűen a földre pöcköltem. – Hát, sok sikert hozzá. Anyáék már semmin nem lepődnek meg velem kapcsolatban, én megedzettem őket. Bár kíváncsi lennék apuci mit szólna, hogy a kicsi lánya kamu profilját követi csak az Instagramon – elmondhatatlanul élveztem így húzni az agyát. Még én se voltam akkora fasz, hogy beköpjem apánál, mert az azt jelentette volna, hogy elkezd gyanakodni, az én közösségi médiafelületeim is csak kamuk, amiket ő látott. És nem járt volna ezzel a felvetéssel messze az igazságtól, ugyanis semmilyen körülmények között nem lettem volna hajlandó apát az Instagram feedem közelébe engedni. Talán egy életre elég szobafogságot kaptam volna. A következő percben Court úgy terült el a földön, hogy a pillanatnyi segítségnyújtási vágyam szerte foszlása utána szórakozottan bámultam. Nehezemre esett visszatartani a nevetést, ami kitörni készült belőlem. - Mert a zsarolás ingyen van, Jack Daniel’s meg pénzé’ – közöltem, miközben a kezem nyújtottam, hogy fel tudjon tápászkodni a földről. A ruhája leporolását már nem vállaltam be, elég random lett volna a húgom seggéről leporolni a mocskot. Így ráhagytam, hogy félig sáros nadrággal és pólóban rohangáljon tovább a buliba. Végül is, ha a szakadt nadrág menő, akkor a fű foltos miért is ne lehetne? - Ja tuti, de négyünk közül én vagyok a legjobb arc – ehhez kétség se fért, bár Court ahogy egyre nagyobb lett kezdte megütni az elvárt szinte. Szinte már büszke voltam rá, hogy mekkora görény lett belőle. Néha igazán meg tudtam lepődni rajta, hogy mekkora manipulátorral szívok nap, mint nap egy levegőt. – A vodka még mindig jobb, mint józanul elviselni a sikítozó tiniket – vallottam be, mintha én olyan túlkoros lettem volna hozzájuk képest. Holott néhány tag alig lehetett félévvel fiatalabb nálam, de olyat is láttam, aki megkockáztatom rám vert néhány évvel. De nem volt a lényeg, hanem hogy felfordult a gyomrom a lépten nyomon szelfizéstől, amit némi alkohol segítségével ki tudtam magamból zárni. Így nagyot kortyoltam az üvegből, amiből már meglehetősen sok hiányzott. A név hallatán egy pillanatra lefagytam. Egy egész komplex matematikai számítás lefutott a fejemben. Kai. Malachai. Malachai Morgan. Egy pillanat alatt felszökött a pulzusom, ehhez túl kevés volt a vodka és a nikotin égető kompinációja. Talán még betépve is hirtelen kijózanodtam volna attól a ténytől, hogy húgom és Kai… Próbáltam elhitetni magammal, hogy csak rosszul hallok, de sajnos minden tiszta volt. Az pedig csak megerősített, mikor Court menekülőre vette a figurát. - Courteney Mae Easton!– üvöltöttem fel torkom szakadtából megiramodva utána. Talán nem is rá haragudtam. Vagyis, de rá is, amiért az ősellenségemmel mert lefeküdni. Kaira azonban sokkal dühösebb voltam, egészen biztos volt, hogy a következő találkozásunknál úgy ágyékon rúgom, hogy soha az életében ne tudja tovább szaporítani magát. Nem szükséges, hogy a világon még több legyen belőle, ráadásul a húgommal vegyülve. Olyan gyorsan rohantam Court, után hogy régebben az edzőm ilyen sebességért az erősítő edzés kihagyását ajánlotta volna fel. Megkockáztatom az egyéni rekordomat állítottam fel szlalom futásban. Egy ideig kerülgettem az embereket, akik táncolásnak nevezett ritmusos dülöngélést produkáltak, aztán száz méter múlva meguntam, és csak szimplán odébb lökdöstem az embereket. Egy ideig Courteney nyomában voltam, aztán akadt egy kis gond. Odébb löktem egy csajt, majd vállal a haverjának ütköztem, aki nagyobb darabbra nőtt, mint én. A „Mit lökdösőd a csajomat” mondat elhangoztával, tudtam, hogy nincs menekvés, és nem Court egyéjszakás kalandja na meg a HIV, amit elkaphatott Kaitól, a legnagyobb gondom. Ennek ellenére mégis az utóbbinak adtam prioritást, így a még látóhatárban lévő Courtnek csak távolról mutogattam, hogy elvágom a torkát, amit az előttem tornyosuló melák igencsak magára vett, és egy olyan jobb egyenest vitt be, ami miatt kissé megrogytam, és biztos voltam benne, hogy ennek nyoma marad. Ekkor fogalmazódott meg bennem a kérdés, hogy miért is álltam fel aznap este a kanapéról, és vágytam társaságra. De mit lehet tenne, ha az ember verekedésbe keveredik, akkor kénytelen visszaütni, nehogy végül buzinak tűnjön. A felegyenesedéssel lendületet vettem, és így visszakézből ütöttem, hála istennek a hokis évekből maradt vissza némi izomzat a karomnak, így volt ereje az ütésnek. Így ki tudtam térni, és hirtelen elveszni a tömegben Court után kutatva. Kicsit egy béna Scooby-doo részre hasonlított a jelenet, ahogy én Courteneyt üldöztem engem meg a bedühödött melák, aki a nyomomban volt, hogy megbosszulja az ütésem.
Sokkal szórakoztatóbb Oliver társasága, amikor már megfelelő mennyiségű alkohol van a szervezetemben. Alapból csak szemet forgatnék, ha hozzám szólna és továbbállnék. A beszélgetéseink kilencven százalékában csak egymást zsaroljuk, s ott van a fent maradó tíz százalék, amikor szökőévente egyszer valami komoly dolog kerül szóba. Szerencsére ez nem túl gyakori. Ha józan lennék, akkor már felháborodva üvöltenék Olival, hogy mi az, hogy nem tudja mikor van a születésnapom. Én bezzeg jegyezzem meg mindenkiét! Természetesen még Clyde-ét sem tudom fejből, de a telefonomban el vannak mentegetve az ilyen „fontos” dátumok és kapok róla értesítést még időben. Ennek ellenére az enyémmel mindenkinek tisztában kellene lennie, mivel hétfőtől vasárnapig tartom és minden egyes nap felhívom az emberek figyelmét a jeles napra, s kényszerítem őket arra, hogy velem együtt ünnepeljenek. - Február elsején születtem – világosítom fel már ki tudja hanyadjára az elmúlt tizennyolc évben. – Ez egy olyan jellegzetes nap, amin még hajlandó vagyok osztozkodni Harry Stylesszal, Lauren Conraddal, Lisa Marie Presley-vel, Monaco hercegnőjével és még sorolhatnám – tárom szét a karomat, mintha ez valóban az én döntésem lenne. Plusz az előbb felsorolt emberek mind egytől egyig idősebbek tőlem. - Szólok anyának, hogy nőket versz szabadidődben. Megnevelhetne már végre – forgatom meg a szemeim. Úgy gondolom, hogy kicsiként még teljesen okés volt egymást püfölni. Be kell vallanom, hogy én is elég sokszor vertem oda egyet Olinak vagy Connie-nak és a szüleink előtt játszottam az ártatlan, ami miatt sosem én voltam az, aki büntetést kapott. Clyde idősebb annyival tőlem, hogy rá mindig is csak felnéztem és ezt az oldalamat nem ismeri. Addig jó, mert legalább egy ember akad az egész Easton famíliában, aki nem lát át rajtam. - Mondtam már, hogy baszódj meg? – száj húzogatva nyújtom át neki a gyújtom, de addigra már beelőz és elővesz egy sajátot a zsebéből. Ja, nem cigizik. Akkor miért van nála tűz? Mindegy, nem is akarom jobban belelövelni magam ebbe az egészbe, mert már az is nagy baj, hogy vele lógok és nem a barátaimmal, akikkel jöttem. Komolyan még egy random társasággal is jobb részegen sztorizgatni, mint a bátyáddal lenni, aki azt hiszi, hogy sokkal okosabb nálad. Közben meg csak a szája nagy és a temérdek hülyeséget senki sem érti, ami kijön rajta. – Mintha neked nem a kamuprofilodat követnék. Én viszont az igazit és egy-két dolog feltűnt. Miért nem posztolsz mostanában soha a suliból? – érdeklődöm keresztbe tett karokkal. Igazából én sem teszem ezt, azaz a hely, ahol a legkevésbé szeretnék lenni. Valószínűleg Oli is így van vele. - Akkor szerezz pénzt és vegyél magadnak Jack Daniel’s-t – fájdalmas képpel nézek rá, hiszen a hátam egy picit fáj az előbbi manőveremtől, amikor is a földön kötöttem ki teljes valómban, s amit túl sokan láttak. Valószínűleg biztos megkapom majd hétfőn a suliban ezt. Most viszont csak sóhajtok és mielőtt még leporolnám magam egy nagyot húzok a vodkámból, majd Olinak nyújtom, s ha ivott belőle, akkor visszaveszem és elrejtem a táskámban. Ezt követi az, hogy szépen, legalábbis amennyire képes vagyok rá, leporolom magam. Szinte látom, ahogy Oli fejében nagyon kattognak azok a csavarok és látszólag elég hamar levonja a követeztetést. Az arca hirtelen eldeformálódik és esküdni mernék, hogy egy másodpercre maga az ördög jelenik meg előttem. Kikerekedett szemekkel bámulok rá, mielőtt még futni kezdek, s a nevem kiáltja utánam. - Cecil Oliver Easton, ne feledd, hogy kaptál a vodkámból! – még utoljára hátrapillantok és sprintelés közben nagyon figyelek arra, hogy ne nagyon rázkódjon a táskámban pihenő ital, amit az imént említettem. Egy pici, vékony lányt még fel is lökök, de ahelyett, hogy bocsánatot kérnék odafutok az egyik melákhoz, hogy elbújhassak a háta mögött. Oli talán nem vak, de van elég hülye ahhoz, hogy ne vegyen észre. Mindössze pár másodpercig vagyok ott, amikor kikukucskálok a srác válla felett, aki egyébként már meglehetősen furán néz rám, és meglátom a bátyámat, ahogy hozzám hasonlóképpen löki fel a diákokat meg az olyan balfaszokat, mint ő. Muszáj tovább indulnom, nyakamat behúzva rohanok el két lány között, akik éppen valami srácot tárgyalnak ki, hogy mekkora egy pöcs. Csak egy pillanatra nézek hátra és Oliver megtoppanva áll egy nagyra nőtt srác mellett, aki azért nem annyira ronda – a szervezetemben lévő alkohol teszi szebbé – és a bátyám arcán látom, hogy valami nem okés. Megtorpanva integetek neki, még egy mosolyt is hajlandó vagyok magamra erőltetni, amikor a srác hirtelen behúz neki. A jókedvem elpárolog és megszeppenve nézek rájuk, pedig már éppen készültem tovább menekülni. Erőt veszek magamon és odasétálok Olihoz, habár attól tartok, hogy miután visszaadta az ütést a csávónak, engem is meg akar majd simítani hasonló módon. - Elég volt! – szólok oda és a kezeimet feltartva állok be az ismeretlen sráccal szemben, így Oliver háttal van nekem. Pár percnek tűnő pillanatig csak állok ott, míg a melák közli velem, hogy vigyem innen a BARÁTOMAT – ettől majdnem odahányok és józanodok ki egyszerre – és a bátyám kezét megfogva húzom el a konyha felé. – Biztosan van még hideg sör a szemedre – közlöm vele, s mint valami zúgivó kiveszem a vodkát a táskámból és egy hatalmasat beleiszok.
Kezdőlap
