Komor, rideg, hűvös és tekintélyt parancsoló, szavát sosem kérdőjelezik meg, mert tudják, hogy csakis értő szavakat lelhetnek azokban, ha azonban nincs teljes együttértés, akkor nyitottan képes meghallgatni a véleményeket és esetleg sajátjait megmásítani, bár ha nem érzi jelentősnek az elhangzottakat, akkor képes még fölényesebben, szigorúan felszólalni.
Rezzenéstelen, egész lénye magabiztosságot sugároz, amit nem rejteget, büszkén lépdel, megfontoltan, ugyanez érvényes jellemére és megszólalására, hiszen jól válogatja minden egyes szavát, pontosan tudja, hogy mikor mit és hogyan kell, vagy szabad tennie.
Ez mind Christopher, a munka szerelmese, az üzlet minden szegmensét tökéletesen ismerő énje.

Gyengéd, figyelmes, kedves és apró mosoly húzódik meg szája szegletében ahogy szerénysége előbújik. Meglazítja ingjét és érdeklődik környezete iránt, lelkesen hallgatja az izgatott szavakat és megragadna a pillanatban, mikor elengedheti maszkját és vonásai életre kelnek. Gyengéd öleléseket kér és ad, melyek biztonságot és szeretetet nyújtanak.
Ütemre dobol lábával, kezében a gitárral és levegőben egy szép melódiával, mely egybefonódik a nyugalommal és békességgel.
Ez mind YeSol, EunSol-é, amit csakis húga láthat és ejtve van a világ elől.

Szégyenlős, félénk, vad, gyengéd, biztonságot nyújt, de el is veszi azt, ha elveszíti öntudatát és átengedi magát vágyainak, melyekről eddig nem tudott. Félelemmel és bizonytalansággal járja át, hogy olyat tesz, amit korábban sosem és olyanná válik, amilyenné még sosem, de mikor a pillanatban van és átengedi magát vágyainak, gondolatinak, a kéjnek, mely utána zavarba ejti, akkor megszűnik körülötte a világ.
Ezt az oldalát egyetlen egy ember láthatja, aki felébresztette benne az érzéseket és  bemutatta neki, hogy létezik a szerelem és bizony bonyolult, de mindent ledönt és tombol.



Mintha néma filmet néznék. A családi hétvégi ebédnél mindegyikünk elfoglalja helyét, apám az asztalfőnél, jobbján felesége, húgommal egymással szemben az asztal közepénél. Kéz távolságra sem ülünk szüleinktől, a kedves érintések ezért is maradnak el. Az evőeszközöknek sincs hangja, ahogy kifeszített háttal ülünk székünkön és néha a tányérba, majd szánkba helyezzük a kanalat. A légy zümmögése is hallatszik, de a nyelés és rágás nem. Úri társaságban kulturáltan kell ennünk. Húgomnak ez még kevésbé megy. Még csak kétéves és dada segíti az evésben, de nagyon figyel, hogy a gyermek ne nagyon adjon ki hangot, az nem illik. Amint felhallatszik egy csuklás Sophie szájából apánk szemöldöke alól néz rá a dadára, hogy figyeljen jobban.
Egy szót sem kell kimondania, nekem sem kell néznem, hogy tudjam arca határozott éllel rajzolja ki a parancsoló tekintetet, de mégsem kelt félelmet, csupán tiszteletet. Mindenkinek tudnia kell, hol a helye.
Majd ismét az újságára néz, amit a reggeli során kezdett el olvasgatni, de a napi teendők miatt csak most tudja folytatni.


-Húzd ki magad-szól hozzám egy hang, nem ijedt, vagy rémült, csupán tudja mi a teendő és igyekszik engem is jómodorra bíztatni, mondjuk nem kell kétszer mondani, sőt magamtól is tudom már rég.-Mindjárt itt a főnök.-Ezt már a körülötte lévő cselédek fülébe súgja és arcomon egy unott kifelyezés ül ki. Mindig ez a megszokott napi játék, mikor, ahogy ők mondják, a ház ura megérkezik a munkájából, hogy az otthonnak nevezett falak között tovább folytassa azt. Mondjuk a családi ház is inkább egy munkahely számára.
-Chris-indítja el kezét felém és én is így teszek, majd egy határozott kézfogással intézzük el a kölcsönös köszöntést.
-Édesapám-szólítom meg a megfelelő szóval, így tanítottak, neveltek, hangom kiegyensúlyozott, meg sem rezzen.
-Minden rendben volt vele a tanulás során?-kérdezi a nevelőnőre nézve, aki nap, mint nap beengedi a szokásos iskola utáni külön oktatókat, akik megtanítják nekem, amit az iskolapadban sosem tudnék. Legalább is ez apám nézete. Ilyen fiataloknak az üzleti életről, a pénz működéséről és a vezetési képességek elsajátításáról nem tartanak órákat, valamint a különféle külföldi nyelvek megtanulása is elengedhetetlen.
-Igen, uram, mindenki dicséri-hajtja meg fejét mindig ugyanabban a szögben. Az úr talán még egy szögmérővel is képes lenne mellé állni, hogy megbizonyosodjon, bizony az előírtak szerint hajol meg. A nevelőnő arcán apró mosoly is felcsillan, mert büszke, hogy itt dolgozhat, hogy egy ilyen fontos fiúra ügyelhet. Rendesen megfizetik, jól bánnak vele, jól elszállásolják és ha esetleg mennie kell, akkor is jó ajánlást kap ebből a házból.
Húgom aprókat pattogva lépked be anyám kezét szorongatva. Imád ugrálni, amióta csak járni képes, én pedig hátam mögött tartva kezeimet figyelem, amint igyekszik az apját megölelni, de az hamar távozik, anyámra nézve jelez, hogy sok munkája van még.
Mióta Sophie megszületett édesanyánk kevesebbet dolgozik és több időt igyekszik vele tölteni. Nekem szokatlan ez a törődése, velem sosem volt ilyen, a kezemet sem fogta így, mindig csak a dadák. Ha el is estem, akkor sem segített fel, mondván, megkell tanulnom felállni.
Arcomon teljes érzelemmentességgel figyelem, ahogy apám elvonul a dolgozóba, hogy folytassa a munkát, húgom pedig lebiggyesztett szájjal néz utána még egy ideig, majd engem meglátva rohan felém, de csak óvatosan. Már ő is tudja, hogy ilyet csak mértékkel lehet és lassan ki kell belőle nőnie, de még csak nyolcéves. Felém érve csillogó szemekkel néz rám és én tudom, hogy mit szeretne, de ezt most nem lehet. Már nem kis gyerek és nem is egyedül vagyunk, nem emelhetem ölembe, hogy úgy vigyem fel a szobába, ahol együtt éneklünk valamit, nekem is más dolgom van. Fejére teszem kezemet, majd elnézek róla.
-A szobámban leszek, tanulnom kell-és halk léptekkel indulok meg a hosszú lépcsőn, a hatalmas házban, hogy felmenjek a szobámba. Nem az iskolában tanultakat igyekszem ilyenkor átismételni. Olvasok az árfolyamokról, majd egy másik nyelven a tőzsdei híreket futom át. Kis pihenésként és titokban megengedek magamnak egy kis kitekintést a zenei részlegre, ahol néha az újonnan felfedezett híres amerikai énekeseket mutatják be pár szóban, vagy éppen hangszerek képe van feltüntetve. Talán ez az, ami kicsit enged a szorításomon, illetve a húgommal töltött pár perc, mikor csak ketten vagyunk. Tudom, hogy nem sokáig szórakozhatok, azzal, hogy kedvem szerint nézelődök az oldalak között, hamar eljön az én időm és felkészültnek kell lennem.


Gitárral érek haza a saját kocsim csomagtartójában. Gyönyörű fekete fényű Hyundai Sonata, az év tíz legjobbja közé rangsorolt darab és a cég legjobbika. Nem véletlen, hogy én is ilyet vezetek. Ahogy megállok a szobrokkal díszített ház ajtaja előtt már ki is nyitják nekem az ajtót, hogy egy sofőr beparkolhasson. Levegőbe dobva a kulcsot lépek odébb, hátra sem nézve, hogy sikerült-e elkapnia. Ingben, fekete öltönyben lépek a csomagtérhez, hogy az elegáns kemény tokban tárolt hangszerrel a kezemben egy szó nélkül a szobámba menjek.
Nem jelentem be, ha megjöttem, az ajtón állók ezt megteszik helyettem is, apám pedig a dolgozóban bújja a monitort és papírokat. Fél óra múlva nekem is ott kell mellette ülni. Késésben vagyok, ilyenkor már itthon szoktam lenni, de a hangszer miatt kitérőt tettem. Ágyamra letéve a tárgyat ellenőrzöm magam a tükörben és megengedem magamnak, hogy szétgomboljam a zakómat. Ebben a meleg időben így kényelmesebb, apám szobájában úgy is vissza kell gombolkoznom, bár lehet nem fogom megtenni, talán kapok is egy szemöldök alól kinéző pillantást egy hümmögés kíséretében, de ennyit megérdemlek, ha már keményen dolgozok iskola után.
Bekopogok és azonnal benyitok, amint meghallom az invitáló szavakat. Kézrázással üdvözöljük egymást és már ülök is le vele szemben és kapom magam elé a papírokat.
-Pár embert ki kell rúgnunk, újak jönnek egy alvállalatból, tapasztaltabbak és nekünk szükségünk van a fejlődésre. Nézd át ezeket és a teljesítmény alapján, persze a mutatókat gondosan figyelve válaszd ki, akik kevésbé alkalmasak-adja ki az utasításokat, rám sem néz, csak pakolja elém a stóc papír rengeteget. Ma is elhúzódik a napom.
-Hogyan válasszak, van valami összehasonlítási alap? Milyen adatokkal jönnek az újak? Hány emberről van szó?-kérdezek, mert arra tanított, hogy most még megtehetem, de a jövőben már mindenre magamnak kell tudnom a választ. Én sem nézek rá, csak igyekszem felismerni a különböző kupacok közötti összefüggéseket.
Ahogy hallom, hogy nyitódik az ajtó, apám kicsit felhúzott homlokkal néz az irányba, hogy ki az, aki kopogás nélkül zavarja, ráadásul munka közben.
-Megjöttem-hallom a kedves és életvidám hangot. Sophie-nak iskola után egyéb külön elfoglaltságai vannak, amiket maga választott, ezért csak egy pillanatra ugrik haza. Persze választania kellett, de csupa olyat, amit szívesen csinál. Neki nem kell pénzügyekkel, vagy emberek kirúgásával foglalkozni.
Megengedem magamnak, hogy hátra pillantsak és egy fáradt mosolyt küldök neki, arcára aggódás ül ki, ahogy látja szemeim alatt az egyre kirajzolódó karikákat. Nem úgy nézek ki, mint egy tizenhat éves, a munka már most idősebbé formál és apámhoz hasonlóan nem tudok leállni, mert nem lehet, ha ő leáll, mindennek vége és egynap az én szerepem is ennyire fontos lesz, már most készülnöm kell rá.
-Minden rendben volt ma?-kérdezem, mivel tudom, hogy apánktól várna egy ilyen kérdést, de tőle nem fog hallani, engem pedig érdekel, hogy minden rendben van-e vele. Az utóbbi két évben kevesebb időt tudunk egymással tölteni és ez nagyon bánt, őt is, de már nem mondja, csak látom rajta.
-Ühüm-csak nekem mer így válaszolni és örülök, hogy megteszi. Az asztal túloldaláról jön egy rosszalló hang, de csak kacsintok egyet húgom felé, hogy ne is foglalkozzon vele, velem nem kell formálisan viselkednie. Legalábbis itthon nem. Itthon.
Alig csukja be az ajtót már fordulok is vissza megszilárdult arccal, a kitekintésnek vége, most munka van.
-Ismered a cég filozófiáját és eredményeit, aki megítélésed szerint nem osztja ugyan ezeket az elveket, vagy gyengén teljesít, őket válaszd, a számuk mindegy.-A számuk mindegy, aki alkalmatlan, annak mennie kell. Csak bólintok egyet. Bizonyos időközönként van frissítés cégen belül, ilyenkor az a cél, hogy kiszűrjük azokat, akik nem a vállalatnak, apámnak megfelelő munkát végez. Apám pedig igyekszik a világszínvonalhoz mérten felállítani a mércét.
Nem aggódok, hogy ki kell rúgnom embereket, megkapják az ajánlásokat, még talán más munkahelyet is tudunk nekik mutatni. Arcom rezzenéstelen és igazából fejemben is csak a statisztikák, számok és szövegek forognak. Nincsenek arcok, mindenki csak egy szám, egyéb adatokkal a papírján és így kell választanom. Ez az első alkalom, hogy én döntöm el ki lesz elbocsátva a cégtől. Alkalmasnak tartom magam hozzá, már most is tudom, hogy mi hogyan működik és megtanítottak a szubjektív gondolkodásra, tulajdonképpen jobb is, hogy nincsenek képek a személyekről, egyedül a családi háttér az, ami kicsit meginogtat:

Családi állapot: Egyedülálló apa, két lány
Kor: 49
Munkaviszony megkezdése: 2011. február 01.
Munkaterület: Alkatrészek ellenőrzése, szerelése

Alig járt le a próbaideje. Az ilyen emberek nehezen szereznek munkát, de szerelőre mindenhol szükség van. Nekünk viszont sok a szerelőnk. Az elém rakott papírok között legalább is sok. Ez már a válogatott lista, apámnak sokkal több ember közül kellett őket kiszelektálnia.
Egyedülálló. Két lány.
Halántékomon végig gördül egy verejtékcsepp, de tudom, hogy más is lesz még hasonló háttérrel, de a számok, statisztikák viszik előre a vállalatot és az ő mutatói nem jók, nem javul a munkaképessége, sőt még csökken is. Mennie kell.
Becsukom szemem és kissé oldalra fordítom fejemet, miközben megkezdem a kupacok szerinti szétválogatást. Az első, aki a kirúgni helyre kerül.
Lehet nem ez a jó módja az emberek kiválasztásának, miért pont nekem, vagy apámnak átolvasva kell ezeket csinálnia? Ez működik, mindent kézben kell tartani és igen, sokan vannak a nemrég kezdett emberek. De ha nem én csinálom meg, akkor neki kell, másra nem bízná, ez fontos feladat.
A továbbiakban el sem olvasom a családi hátteret, csak kupacokat alkotok.


-Amint befejezed a tanulmányaidat, átveszed helyemet, a vállalat fő pozícióját és én már csak tanácsadóként leszek jelen.-Nem értem, hogy miért kell ennyire előre rohanni. Apám még fiatal, miért kéne máris erről beszélni? Pár éven belül az én kezembe kívánja adni az ő helyét, de miért nem vezeti ő tovább? Ezek olyan kérdések, amiket azonban nem tehetek fel a húgom jelenlétében. Nem szeretném vacsora közben megbeszélni a munka ügyeket és nem szeretném, ha neki is ezzel kéne foglalkoznia. Tudom, hogy kiszeretne ebből maradni.
-Értettem-reagálok mégis, valamit mondanom kell, de ahogy kicsengetem ezt az egy szót, lehet tudni, hogy a témát még nagyon nem zártam le és ezt megszeretném vitatni.
Anyám már csak otthonról dolgozik. Ahogy húgom középiskolába került úgy döntött, hogy ott hagyja a céget és inkább háztartásbeli lesz. Ezen meg is lepődtem, ő is munkamániás, de valamiért a húgommal szeretett volna lenni. Hozzám is próbált nyitni, de még az ölelés is szokatlan tőle és nem is vágyok rá. Bár az anyám, a testiségek, vagy érzelmek megbeszélése nem az, ami kialakult a kapcsolatunk során, Sophie-nál igen, de velem már ezt nem tudja megváltoztatni. Tudom, hogy ez fáj neki, mondta, de nem tehetek róla, nekem szokatlan a közeledése, nem tudok vele mit kezdeni.


-Biztos szeretnéd ezt, YeSol?-ő az egyetlen, aki így szólíthat, de még tőle is idegen, túl személyes ezt a nevet hallani, Chris vagyok, annak neveltek és mindig is az maradok.
-Tudod, hogy igen, erre készültem egész életemben-válaszolom, miközben a kocsit vezetve megyek az iskolája felé, hogy kirakjam, majd az egyetemre menjek, ahol most az utolsó évemet járom.
-De szeretnéd is ezt csinálni?-nyomja meg a szeretnéd szót, de nem értem, mi ez a nagy célozgatás.
-Azért születtem, hogy átvegyem apánk helyét, erre készülök, amióta csak az eszemet tudom és kész vagyok rá-állok meg kicsit félrehúzódva a Hyundai i3 N autómban, ami az előző év nagy sikere volt és büszkén vezetem, mert valóban kényelmes és jól is néz ki és feketén az én stílusom, elegáns.
-Tudom, okos vagy ám, de nagyon. Csak néha magaddal is foglalkozhatnál-teszi kezét arcomra, amitől kicsit összerezzenek ő pedig bátorítóan rám mosolyog. Ő sem gyerek többé és tudja, hogy nagyon máshogy lettünk felnevelve. Más az, ami normálisnak mondható számunkra, más szemszögből nézünk mindent. De én így szeretem őt, mert bár élvezem azt, amit csinálok és fontosnak tartom a munkámat, a jövőbeni pozíciómat, soha nem kívántam neki, hogy így kelljen élnie. Bár szerinte ez nem élet, de nekem ez jutott és nincs ellene kifogásom.
-Mindenem meg van, amit csak szeretnék, majd élek, ha lesz rá időm. Amúgy is tudod, hogy radizom valakivel-nézek rá azzal az arckifejezéssel, amit annyira szeret rajtam látni. Egy mosoly, amit ritkán látni, vagy legalábbis nem azt az igazi, szemen is látható mosolyt. De neki mindig igazit mutatok, mert úgy is gondolom. A munkán és tanuláson kívül csak ő van nekem és néha igyekszik belerántani egy kis szórakozásba, de már jó ideje nem engedhetem meg magamnak.
-Igen-hajol felém és ad egy búcsú puszit. Még vissza integet nekem hatalmas vigyorra és ezt látva elnevetem magam. Ha csak egy percet is töltök vele, feltöltődök.
Az egyetem felé veszem az irányt, de hamar a céges ügyeken kezd el pörögni minden gondolatom. Ez az utolsó évem az egyetemen és utána átveszem apám helyét. Sophie tudja, hogy nálunk az idő nem létezik, apámon én is látom, de nem lehet megállni, akkor leáll minden.

A tegnap este jut eszembe, apám szavai és anyám arca határozottan villog előttem. Anyám rájött, hogy velem sosem lesz már olyan, amit szeretne közöttünk, ezért már a jól ismert énjét mutatja felém. A munka őrült nőét, aki még mindig a pénzügyeknek él szabadidejében.

-Ez az utolsó éved, utána tiéd lesz minden és a vagyonnal kell megfelelően gazdálkodnod. Meg kell házasodnod, ami haszonnal lesz a számunkra. A mostani barátnőd tökéletes-zeng a határozott beszéd a szoba másik oldalából én pedig hátam mögött összekulcsolt kezekkel figyelem minden szavát. Sosem beszél fölöslegesen apám, minden fontos. Szépen ecseteli előttem az eltervezett jövőmet, amit már régóta ismerek és tudom, hogy elkerülhetetlen. Az érdekházasság, amiben ők is vannak, amit példaként látok magam előtt számomra nem idegen és ha ezt kell tennem, hogy sikeresek maradjunk, akkor ezt is fogom. A jelenlegi kapcsolatom is csupán egy látszat, bár a lány talán szerelmes belém, de részemről csak valaki, akivel megkell jelennem az összejöveteleken. Tovább hallgatom, meg sem mozdulva, még nem mondta, hogy mehetek.
-Konkurens autóipari vállalat költöztette át székhelyét Manhattan-be, nem is olyan messze tőlünk. Mostantól még jobban kell figyelni és változtatásokat eszközölni. Az elején ezt a projektet én vezetem, de te fogod tovább vinni és szinten tartani a jövőben. Számítok rád-majd bólint és tudom, hogy mehetek.

Szavai megleptek, mert ez valami új. Ilyen közel még sosem volt konkurencia és ezért is lesz ez most nagyon más és szokatlan, amiért örülök, hogy nem a Hyundai vezérigazgatói poszt átvétele után került erre sor, hanem most. Nem tudom, hogy ez milyen módosításokat, vagy változásokat fog magával hordozni, de biztos, hogy nem lesz könnyű.


Családról röviden:
Amerikai-koreai, de inkább amerikainak mondhatná magát. Koreához csupán apja fűzi, aki viszont Amerikába költözött és elvett egy gazdag nőt, megszületett Chris, majd Sophie és így élnek tökéletes családi körben. Illetve nem mondható éppen családiasnak a hangulat, de nekik ez a megszokott.
A szülők közötti házasság csak érdekből jött létre, mind a ketten pénzben gazdag háttérrel rendelkeznek és így igyekeztek összefogni, hogy a sokból még több legyen.
A munka szeretete lelkileg széthúzza, de összetartja a négy személyt, mivel ez az egyetlen, ami igazán létezik számukra.
Húgával való kapcsolata a legmélyebb, vele sokat beszél, gyerekként együtt játszanak, énekelnek, de csak zárt falak között, ahol senki nem gondolja, hogy egy kis szórakozás illetlenség lenne, főleg, ha munkával kéne inkább foglalkozni. Ahogy viszont telik az idő és felnő Chris és Sophie is a köztük lévő viszony is megváltozik, a hűvös természetű báty már kevesebb időt tud rászánni, de a gyermekévek alatt megszületett kapcsolat és szeretet mégis közöttük van és a lány az egyetlen, aki felé képes a fiú nyitni.
Sophie iskolába jár, de neki nem jutott ki akkora adag a szülő szigorból, neveltetése is másként alakult és az ő energiája és gyermeki szeretete aranyozza be sokszor a napokat.
Bár mindenki okos és az egész család sok pénzzel rendelkezik, még sincs megállás és amíg lehet, amíg tovább viszik a vérvonalat, márpedig tovább kell, addig a munka sem áll le.