Már jó pár hete annak, hogy kimozdultunk Vegasba, azóta meg kis híján ki lehetett jelenteni, hogy felszívódtam. Túl sok változás történt, és én először magamban akartam mindezt elrendezni, ráadásul ott volt a temetés is, a házasság érvénytelenítése, később meg a végrendelet felolvasása, és a benne foglaltak felfedése. Még mindig nem sikerült teljes mértékben feldolgoznom, de most már csak illett találkoznom Neelával, hogy beszélgessünk egy jót. Amúgy is rám fért, és amíg Logannel nem sikerült összefutnom, addig le kellett egy kicsit eresztenem a feszültségből. Amúgy is az én drága barátnőm tehetett szegről-végről erről az egészről. Oké, senki nem kényszerített arra, hogy igyak túl sokat, és aztán menjek hozzá egy vadidegenhez – aki nem mellesleg jóképű is -, de ő vetette fel az utazás ötletét, és egy igazi „ereszd el a hajam”-típusú bulit. Én meg benne voltam, mert úgy éreztem, hogy szükségem van rá. Túl jól is sikerült, úgyhogy mostanra meg a barátnőmre, egy kis beszélgetésre, és némi figyelemelterelésre volt szükségem. Napokkal ezelőtt felhívtam, hogy megbeszéljük a találkozót, és végül a mai estére esett a választásunk. Akkor még azt hittem, hogy ráérek és nincs semmi dolgom, de idő közben a nyakamba varrtak egy újabb csoportot SOS-be, mert a kollégám lebetegedett. Nekem kellett hát beugrani a helyére, de ezzel alapvetően nem is lett volna gond. A probléma ott kezdődött, hogy ez a bizonyos csoport kifejezetten esti időpontra lett beírva, mert a kivilágított várost szerették volna megnézni. Nekem pedig nem volt lehetőségem nemet mondani, muszáj volt elvállalnom. Így tolódott az egész programom, ráadásul ezek után már Brooklynba sem volt sok hangulatom visszamenni, egyszerűbb volt felmenni abba a luxuslakásba, amit a nagyapámtól örököltem. Ehhez semmit nem kellett tennem, ez valóban az enyém lett már most. Elküldtem hát sms-ben a pontos címet – lévén, még nem járt itt soha, de én se! -, és én is taxival odavitettem magam. Ámuldozva fedeztem fel a tereket, mielőtt fáradtan lerogytam volna a kanapéra. Még az volt a szerencse, hogy valaki gondoskodott arról, hogy a hűtőben legyen néhány alapvető dolog. Példának okáért, egy üveg bor behűtve. Máris tetszett a dolog, noha egyáltalán nem voltam hozzászokva ehhez. Én a magam lábán álltam meg, mióta visszatértem New Yorkba, és hiába volt ott a gazdag Nagyapám, ettől függetlenül soha nem kértem tőle pénzt. És a fenébe is, erre rohadt büszke vagyok most is! Egy gyors zuhany után kinyúlt pulcsiba, és egy kényelmes leggingsbe bújtam, úgy vártam tovább a vendégemet, akinek jöttét kisvártatva jelezte is a megszólaló csengő. Egy pillanatra összerezzentem, ám csakhamar rájöttem, hogyan kell kinyitni az ajtót. Bizonyára a portás igazította útba odalent, mert mikor elindultam fel, akkor meghagytam neki, hogy jönnek ma hozzám. - Neela! – tártam szélesre az ajtót, aztán invitálóan elléptem az útból. – Gyere be! Már azt hittem, hogy soha nem érsz ide! – vagy ő késett kicsit, vagy én voltam türelmetlenebb, mint általában, nem tudom. Fogalmam sem volt arról, hogy hány óra, de nem is számított. – Könnyen megtaláltad a házat? – érdeklődtem, és ha idő közben bentebb lépett, akkor becsuktam utánunk a bejáratot. – Ne haragudj a variálásért, de egyszerűen nem tudtam megoldani máshogy… - húztam el kelletlenül a számat. Imádtam a munkámat, csak azt nem, amikor a főnök dróton rángatott. Pusztán azért csinálta, mert megtehette, és ezzel el is érkeztünk az indokhoz, amiért képes lennék bevállalni ezt az egész őrültséget. Ám erre most egyáltalán nem szerettem volna gondolni. - Rendeljünk valami kaját? – kérdeztem, miközben vártam, hogy kibújjon a kabátjából. Szívesen összeütöttem volna valamit én magam is, de nem tudtam, hogy minden hozzávaló fellelhető-e a lakásban.
Feszülten ülök a laptopom felett a következő mondatokon görcsölve. A kiadóm ragaszkodik hozzá, hogy jövőhéten adjam le a következő fejezet első változatát, de egyszerűen nem jönnek a szavak. Órák óta csak ülök a billentyűzet fölött és nem jön semmi. Amit írok, azt is szinte azonnal kitörlöm, nem találom elég jónak. Az sem segít, hogy Duffy öt percenként jön oda hozzám; vagy a fejét rakja az ölembe, vagy valamelyik játékát hozza, vagy a póráza lóg a szájában, amit leránt a fogasról. Tényleg az lenne a legjobb, ha elmennék vele sétálni, talán sikerülne kszellőztetnem a fejemet, de nincs rá időm most. Flynn világosan a tudtomra adta, hogy kell a következő fejezet. Az előző kettővel is csúsztam pár napot. Ha ezzel is kések, annak nem feltétlen lesz jó vége. Az órára pillantok és lecsukom a laptopomat. Lassan elkezdek készülődni, mert Ronnie-val mára beszéltünk meg találkozót. Amióta Vegas-ban voltunk, nem igazán találkoztunk, csak pár szót váltottunk, hogy tudjunk egymásról. Megértem, van mit kihevernie. Elvégre részegen férjhez ment egy vadidegenhez. Már a tudtomra adta, hogy ezért részben felelősnek tart engem, mivel az én ötletem volt a kis kiruccanás. Én meg persze azzal hárítok, hogy nem kényszerítettem a vedelésre. Én is rendesen felöntöttem a garatra, de kényszeríteni semmire sem kényszerítettem. Bevallom, nagyon jól szórakoztam a pillanat hevében, még a kompromittáló fotókat is végignéztem másnap. Ronnie már nem volt annyira boldog, miután kijózanodott. A boldogító igen nem boldogította annyira. De Vegasban lefogadom, hogy rengeteg nem-annyira-boldogító igent mondanak ki. Pont amikor kinyitom a ruhásszekrényemet, jön az üzenet Ronnie-tól, hogy kicsit később találkozzunk, mert muszáj dolgoznia. Igazából nem is bánom, mert addig le tudom vinni Duffyt stálni egy kicsit. Felöltözöm, Duffy is megkapja a nyakörvét és a pórázt, és már úton is vagyunk. A kiadós séta után végül egy címet is kapok üzenetben. Tehát nem is Ronnie-nál találkozunk, oké. A kutyát ellátom mindennel, én pedig végül egy farmert és egy kötött pulóvert magamra húzva indulok el. Kabátomat összehúzom magamon, mert igencsak lehűlt a levegő közben. Egy taxit leintek és a megadott címre indulunk. Egészen hamar odaérünk, de lehet, csak Bob Marley-t hallgatva telt el ilyen gyorsan az idő, amit utazással töltöttem. A hatalmas épület előtt állva szinte leesik az állam; nem mondom, hogy kuplerájban élek, mert nem panaszkodhatok anyagilag, de ez a ház már kivülről sem piskóta. Kíváncsi vagyok, milyen lehet belülről. Kíváncsiságom kielégítésére azonnal megindulok a fotocellás üvegajtó felé. A portán jól öltözött, öltönyös, középkorú fickó ül márványpult mögött. Látogatásom okát megmagyarázva szinte azonnal a lift felé mutat egy gyors útbaigazítással megtűzve. Mosolyogva köszönöm meg a férfi segítségét, aztán már be is pattanok a liftbe. Benyomom a gombot és villámgyorsan a megfelelő emeleten találom magam. Már csak a lakást kell megtalálnom. Ez sem okoz túl nagy kihívást, így hát megnyomom az ajtó melletti csengőt. Mosolyogva lépek beljebb a tágas lakásba, aminek láttán nem hogy leesik, egyenesen leszakad a helyéről az állam. - Ha ezt tudom, jóval előbb jövök – mutatok körbe rácsodálkozva a környezetre. – Nem volt nehéz megtalálni, ne aggódj – válaszolom nevetgélve. – Ne viccelj már, nem haragszom – legyintek, tekintetemmel pedig továbbra is a berendezéseket vizslatom. Mindenből a legjobb, az egészen biztos. Ahogy az is biztos, hogy a legdrágább. Viszont ízléses és letisztult. – A lakás kárpótol érte. – Otthon, Oroszországban még ennél is nagyobb luxus vett körül egészen kicsi korom óta. Óriási birtokunk volt, hatalmas kert, ház... házak. De annak az időnek már vége, évek óta nem voltam otthon, ezért is ejt ennyire ámulatba a lakás. Az én kis hajlékom ehhez képest egy egérlyuk. Ahogy Ronnie kimondja a rendelés szót, a gyomrom óriásit kordul. - Egyértelműen rendeljünk valamit – bukik ki belőlem. A hasamhoz kapok, tényleg elég éhes vagyok. Ma nem vittem túlzásba az evést, egész nap azon a nyomorult fejezeten görcsöltem. Meg is feledkeztem arról, hogy kéne ennem valamit. A kabátomból kibújok, de tanácstalanul nézek Ronnie-ra, mert nem látok fogast. Egyértelműnek kéne lennie, hogy itt valószínűleg gardróbszekrény van a vendégek kabátjainak is, de nem fogok minden egyes helyiségbe benézni, az mégiscsak illetlenség lenne. - Aztán, ha ettünk valamit, elmehetnénk valahova – vetem fel az első lehetőséget, ami eszembe jut. – Vagy esetleg nézhetünk valami filmet is. Nem is tudom... Birdget Jones naplója, Igazából szerelem, Nász-ajánlat, 10 dolog, amit utálok benned, Sztárom a párom... – sorolok fel néhány klasszikus, ám mindig nézhető szerelmi komédiát. – De hozhatunk pokrócokat és nézhetünk horrort is. Mihez lenne kedved? – fordulok végül Ronnie felé, miután eleget legeltettem a szemeimet a lakáson. – Vagy akár egy üveg bort is felbonthatunk. És szigorúan nem rugunk be! – emelem ki egyik mutatóujjamat felmutatva, hiszen annak nem biztos, hogy jó vége lenne. Ki tudja, lehet én adnám be a derekamat valakinek, ami pedig... elég abszurd lenne. Isten ments!
Kezdtem odáig jutni, hogy már tűkön ülve vártam Neela felbukkanását. Nem volt nekem semmi problémám az egyedülléttel, de mivel tudtam, hogy a ma estét kellemes társaságban fogom eltölteni, így mostanra már igényem lett arra, hogy legyen kihez szólnom. Amúgy is, annyira feszült voltam mostanában, hogy jól jött volna egy kis csajos csevej. Az ilyesmi minden valamirevaló nőnek kijárt néha, nem? Így, amikor odalentről felszóltak, hogy érkezik, már indultam is az ajtó felé. Nem sokat kellett toporognia a küszöböm előtt, már ki is tártam előtte, hogy vidáman üdvözöljem szerény hajlékomban. Természetesen nem kerülte el a figyelmemet az arcára kiülő meglepettség, így miután beinvitáltam, én is megálltam mellette, és önkéntelenül körülhordoztam a pillantásom a belső tereken. - Szép, igaz? – sandítottam rá oldalasan, aztán együtt figyeltük tovább a nappalit. – Tudom, hogy eltér a megszokott környezettől, de ez volt mos a legközelebb nekem, és reméltem, hogy nem gond neked sem, ha inkább ide kell jönnöd, és nem hozzám. – mármint a brooklyni lakásomba. – Bár, most már elmondhatom, hogy ez is az én lakásom, nem csak kölcsön kaptam. – vallottam be, de erre nyilván már ő is rájött. – Tudod, nemrég halt meg a nagyapám, és ezt rám hagyta, nekem szánta. Szóval, gondoltam ideje megnéznem magamnak. – ahogy a gondolatim jártak, úgy fordultak időnként grimaszba a vonásaim. - Kicsit még szokatlan, és elég friss az egész… - dünnyögtem magam elé, aztán sikerült annyira összeszednem magam, hogy a barátnőm felé forduljak. – De most hagyjuk is ezt, ne keseregjünk! – egyelőre tényleg nem volt sok kedvem erről beszélni a továbbiakban. Majd talán később, ha megértem rá. – Remek! – elégedetten indultam el a laptop felé, ami ott pihent a nappaliban lévő dohányzóasztalon. - És mondd csak, mit ennél? Olaszt, kínait, indiait, vagy hm… - nézelődtem a keresőbe beírt találatok között. – Esetleg japánt, vagy görögöt? – lehetőségeink elég tágak voltak, csupán a fantáziánk szabhatott határt, hiszen nem volt még olyan késő, hogy csak a sokáig nyitva tartó kajáldák közül lehessen válogatni. – Szívesen összeütnék valamit, de fáradt is vagyok, és nem is tudom, hogy mi van a lakásban alapanyagként. – pillantottam hátra futólag a konyha irányába, aztán pillantásom visszavezettem a monitorra. - Rakd csak oda a székre! – mutattam az egyik ülőalkalmatosság irányába, mivel még nem mozogtam túl otthonosan a lakásban. Annyira régen ugyanis én sem érkeztem, hogy mindent sikerüljön felfedeznem. – Oké, meglátjuk! – nem zárkóztam el annak gondolatától sem, hogy mozduljunk ki, bár nem voltam biztos abban, hogy az öltözékem megfelelő egy efféle kiruccanáshoz. –A Nász-ajánlatot szeretem, de akár egy horror is jöhet. Abból jót már régen láttam, egy viszont biztos, hogy nem akarok Vegasos filmet nézni. – kötöttem ki máris. Azokból is voltak olyanok, amik szórakoztatóak, de ez volt az utolsó, amire most vágytam. Megvolt a saját kis Vegas-i történetem, és az bőven elég volt egy életre. - Pedig őszintén megmondom, hogy rám férne. – húztam el a számat, hátradőlve a kanapén, kiszakadva a rendelős oldalak sokaságából. – Bor egyébként biztos, hogy van itthon, máris nézem. Fehér, vörös, vagy rosé? – torpantam meg félúton, visszanézve Neelára. – Te addig megkeresheted a poharakat, vagy akár az éttermet is kiválaszthatod. – vetettem fel az ötleteket, csak hogy haladjunk is valamerre a teendőkkel.
Ha tudtam volna, hogy ilyen puccos lakásban fogjuk eltölteni ezt az estét, akkor előre szóltam volna Ronnie-nak, hogy adja csak ide a kulcsokat, feltalálom magam, amíg dolgozik. - Mi az, hogy...? – fordulok felé a meglepettségtől és a csodálattól még mindig tátott szájjal. Pislogás nélkül hordozom körbe tekintetemet a tágas téren, ami szinte egyből beszippantott, amint beléptem. Meg tudnám szokni, ha ilyen lakásban kéne élnem, nem tagadom. Duffy-nak is egész biztos tetszene. – Dehogy gond, ne viccelj már – legyintek még mindig szélesen vigyorogva. A mosolyom viszont hamar eltűnik, amint Ronnie a nagyapját említi meg. Tudom, hogy nemrég halt meg, ami elég nehéz lehet neki. Nem tudom, milyen érzés egy családtagot elveszíteni, fogalmam sincs, milyen érzés, amikor az embernek egy közeli hozzátartozója meghal. Nem tudom, mit kell mondani ilyen helyzetekben, úgyhogy nem is mondok inkább semmit, mielőtt még rontok a helyzeten. - Tudom, hogy nehéz. Legalábbis sejtem... – mondom halkan, kezeimet a zsebembe süllyesztve. A hirtelen jött jókedvem egészen hamar fogta a sátorfáját és elment szabira. Mindig is lehangoló dolgonak gondoltam, ha vezsteségekről kell beszélni, pláne ha az a veszteség egy személy. A könyvem karakterei a hozzám legközelebb álló elhalálozott személyek. Ők csak kitalált karakterek, sosem léteztek hús-vér ember formájában, mégis néha őket is nehéz volt elengedni. Ez lehet, elég nagy butaság, de akkor is így van. Őket is mind sajnáltam. Ha egy kitalált karakter halála is ennyire nehéz, akkor csak sejteni tudom, Ronnie mit élhet át, amikor csak az eszébe jut a nagyapja. Már amikor kezdem egészen kellemetlenül érezni magam a futótűzként jött nyomasztó hangulat miatt, Ronnie elveti a témát. Sóhajtva mosolyodok el halványan. Nem azért nem feszegetem tovább a kérdést én sem, mert egy szívtelen dög vagyok. Úgy gondolom, jót tenne neki, ha tényleg jegelnénk a témát és mással foglalkoznánk. Ha valami vidámabb, csajos elfoglaltsággal töltenénk az időnket, ahogy azt terveztük eredetileg is. A rendelés említésére a gyomrom szinte azonnal jelez; kéne valami betevőt szerezni, mert nem ettem túl ma magamat. - Olaszt. Egyértelműen – vágom rá azonnal, amint felsorolta a lehetőségeket. Egy kis tésztára vagy pizzára mindig vevő vagyok. – Vagy te valami mást ennél inkább? – kérdezem, a kabátomat pedig lerakom az egyik székre, amerre Ronnie mutatott. – Igazából mindegy, csak legyen itt gyorsan. Lehuppanok mellé, a térdemre könyökölök a fejemet pedig összekulcsolt kézfejemen támasztom meg. Gyorsan felsorolok néhány dolgot, ami eszembe jut még az evésen kívül, mert nyilvánvalóan nem csak ennyivel akarjuk tölteni az estét. Mondjuk, én ellennék azzal is, ha egész este ehetnék anélkül, hogy a kalóriákat számolom, vagy azon aggódok, hogy akkora hasam lesz, mint egy három hónapos terhesnek. Örülök, hogy nem zárkózik el az egyéb tevékenységek elől sem, de van egy olyan érzésem, hogy pokróc alatt fogunk kikötni egy jó filmmel. - Én is, de Ryan Reynoldsot bármikor el tudnám nézegetni HD-ben – vonom meg a vállamat nevetgélve. – Jó horrort én sem tudok mostanából felidézni, de rosszat annál inkább. Vegas pedig kizárva – bólogatok hevesen egyetértően. Nem lenne jó ötlet felidézni a közelmúltban történt eseményeket. - Akkor szigorúan a négy fal között iszunk. Bezárjuk magunkat, a kulcsot pedig elrakjuk valahova, ahol piásan nem találjuk meg. Úgy csak nem csinálunk semmi hülyeséget. – Egészen nevetségesen hangozhat, de komolyan gondolom. A legutóbbi „baleset” után jobb elővigyázatosnak lenni. - Rosé – válaszolom szinte azonnal a kérdésre, közben átcsúszom a laptop elé. Egy darabig görgetem a keresőt, végül úgy döntök, inkább a poharak hollétét kutatom fel. Eleinte azt se tudom, merre menjek, de végül az étkezőasztal közelében lévő szekrény felé indulok el. Az üveges ajtót felnyitva leginkább whiskys poharakkal találom szemben magam. Egészen le kell hajolnom a pezsgős poharakért. Úgy tűnik. Ronnie nagyapja sokkal jobban kedvelte az erősebb italokat, ahogyan a férfiaknál az szokás. Kiveszek két üveget, az ajtót pedig a csípőmmel csukom be. Kezemben éles hangon koccan össze a két pohár. - Ezek jó drágák lehetnek – állapoítom meg a két ivóalkalmatosságról közelebbről szemügyve véve azokat. Visszahuppanok a laptop elé, de az étterem helyett a korábban említett filmek letöltését indítom el. - Figyelj – fordulok oda Ronnie felé. – A hogy is hívják... Logan, ugye? Szóval... az a Logan-ügy hogy áll? – kérdezem félrebiccentett fejjel. A legjobb tudomásom szerint érvényteleníteni akarja a házasságot, és az én meglátásom szerint is ez lenne a legjobb döntés.
Tudtam, hogy én hoztam fel a nagyapámat, de azzal is ugyanúgy tisztában voltam, hogy az emberek többsége ilyenkor nem tud mit kezdeni a kellemetlen témával. Ezért is igyekeztem hamar túllendülni, mert nem akartam elrontani sem a Neela, sem a saját hangulatomat. Majd gondolkozom akkor, amikor egyedül leszek és túl sok időm lesz rá, de mertem remélni, hogy erre nem a közeljövőben fog sor kerülni. - Nem, dehogyis! – ráztam meg gyorsan a fejemet. – Nekem is tökéletes lesz az olasz vacsorára, csak azt nem tudom, hogy egy tengeri herkentyűs tésztát ennék, vagy inkább egy pizzát… - elgondolkozva meredtem magam elé néhány másodpercig, végül megrántottam a vállaimat. – Szerintem van itt egy a közelben, mintha láttam volna út közben. Onnan hátha hamar meghozzák, csak fogalmam sincs, hogy mi volt a neve. Neten biztos rá lehet keresni. – vetettem fel, mert ebben a városrészben sajnos nem mozogtam annyira otthonosan, hogy ismerjem ezeket a helyeket, vagy tudjam, hogy melyik pizzériában főznek jól. - Hát, őt én sem rúgnám éppen ki az ágyamból, ha ott találnám reggel. Kár, hogy nem vele találkoztam össze Vegasban… - haraptam be alig láthatóan az alsó ajkam. Még a gondolat is abszurd volt, de az biztos, hogy nagyon tetszett volna. – A rossz horrornál még a semmilyen horror is jobb. – vigyorodtam el szélesen. – Bár azt hiszem, hogy most már a horror kategóriába fogok sorolni minden olyan filmet, amiben Vegas, vagy esküvő szerepel. A kettő együtt meg kész katasztrófa! – ingattam a fejemet lemondóan, de persze csak viccnek szántam. Ennyire nem voltam magamba fordulva a történtek miatt, bár az tény, hogy nem voltak jelenleg túl jó kilátásaim a jövőt illetően. - Azért ennyire csak nem vagyunk katasztrofálisan, végérvényesen menthetetlen esetek, nem? – ráncoltam a homlokom egy kissé kétségbeesett ábrázattal, ahogy oldalra néztem a barátnőmre. – Ehhez már tényleg szükség lesz egy pohár borra. – jelentettem ki, és már keltem is fel, hogy hozzam azt a Rosét. – Oké, akkor egy üveg Rosé rendel, én meg fehéret fogok választani. – még hátrapillantottam a vállam felett, miközben elindultam a borhűtőt megkeresni. – Remélem, megbirkózol eggyel egyedül is. – még biztos, ami biztos, kapott egy vidám vigyort, mielőtt eltűntem volna. - Az biztos! És pont jókor érkeztem! – a csilingelő hanggal együtt én megemeltem a két kezemben tartott üveget. – Te mit fogsz enni? – közben előhalásztam egy dugóhúzót, és már töltöttem is ki a poharakba az italainkat. Reméltem, hogy kicsit sikerül ma este kikapcsolódnom, mert igazán rám fért volna. – Tessék! – nyújtottam oda, és én is mellé ültem a kanapéra. – Első körben a Nász-ajánlatra szavazok akkor. – adtam le a voksomat, és ha Neela egy kicsit figyelt rám, úgy felé tartottam a poharamat, hogy így is kipróbáljuk, milyen hangot adnak ki. Zene füleimnek! Az első pár korty után kis híján félrenyeltem, amikor szóba hozta Logant. Na, ő volt a másik téma, amire nem akartam gondolni. Igazából szorosan, kéz a kézben együtt járt a nagyapám elvesztésével, de ő nyilván nem tudhatta. - Igen, Logan. – krákogtam még mindig, hogy megtaláljam újra a hangomat. Elgondolkoztam, hogy beavathatom-e vajon, vagy sem, de végül is, ő az egyetlen tanú. Gyakorlatilag tényleg ő volt a tanúm az esküvőn, ha már itt tartunk. – Az egy kicsit bonyolultabb, mint szerettem volna. – mondtam egyelőre csak ennyit, és inkább eltűntem a poharamban. Majdnem teljesen sikerült kiinnom a tartalmát egy húzásra, pedig megfogadtam, hogy nem iszok mostanság többet. – Hétvégén találkozunk. – közöltem végül, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. - Azt sem tudom, hogy megismerem-e egyáltalán. Bizarr az egész. Nem is értem, hogy lehettem erre képes… - túrtam bele fél kezemmel a hajamba idegesen, hogy utána újra töltsek magamnak. Kicsit szégyelltem magam a történtek miatt, mivel nem volt rám jellemző a felelőtlen viselkedés, és ezt azóta sem voltam képes megemészteni, vagy megbocsájtani. Túl nagy hiba volt, pusztán azért, mert szomorú voltam a szakítás miatt. Nem is szerettem ennyire, a fenébe is!
- Szintén egyértelmű – vágom rá határozottan. – Pizza – vigyorodom el, és máris azon pörög az agyam, hogy melyik pizzériából rendeljünk. Az eredeti olasz pizzát kevesen szeretik, személy szerint én sem vagyok oda értük, de pizza, úgyhogy megeszem. Szeretem, ha kicsit vastagabb a tésztája és nem lesz lisztes még a fejem is, miközben eszem. – Mindjárt megnézem – bólogatok hátradőlve. Fejből én sem tudnám felsorolni a közelben lévő pizzériákat, hiába lakom már itt egy ideje. Ennyire nem szoktam figyelni az üzleteket, jobbára azokkal vagyok képben, ahova járni is szoktam. Pizzériákban meg elég ritkán fordulok meg. - Ha vele találkoztál volna Vegasban, lefogadom, hogy nem bántad volna meg utólag – nevetem el magam hangosan. Szerintem azt senki nem bánná, ha részegen összeházasodna Ryan Reynoldsszal. – Ez igaz – értek egyet a barátnőmmel. A rossz horrornál a semmilyen horror is jobb. Mostanában ráadásul csak rossz horrorok jönnek ki, a régi klasszikusokat pedig nem olyankor nézi meg az ember, amikor a barátnőjével összejön csajos estét tartani. Számat elhúzva grimaszolok, amikor a vegasos filmeket is megemlíti. Csak szemeimet forgatom, inkább nem mondok erre semmit. Az lesz a legjobb, ha ejtjük a témát. Megértem, mert én is legszívesebben el akarnám felejteni, ami a történt. Ha velem esett volna meg valami hasonló, legszívesebben nem is beszélnék senkivel egy darabig, mert attól félnék, hogy valahogy szóba kerü. De azért vannak jó vegasos filmek ettől függetlenül. - Nem tudom, remélem – csóválom meg a fejem hasonlóan kétségbeesett arccal. Nem szeretnék ilyenen gondolkodni, de reménykedem benne, hogy nem vagyunk ennyire menthetetlenek ezen a téren. Fiatalok vagyunk mindketten, még van időnk. A rosé mellett döntök, mint mindig, amikor bort iszom. Valahogy sosem barátkoztam meg sem a vörössel, sem a fehérrel. - Hogy tudod azt meginni? – kérdezem a karomat dörzsölgetve. Amint belegondoltam a fehér bor létezésébe, egyből kirázott a hideg. Ízlések és pofonok, de én egy kortytól már rosszul vagyok. – Az majd kiderül – hagyom nyitva a kérdést. Jobb esetben megbirkózom egy üveggel egyedül is, de nem szándékozom ma ennyire elengedni magam. Szeretném meghúzni a határt, de az még majd elválik az este folyamán, hogy sikerül is, vagy nem. Kis kutakodás után megtalálom a ránézésre is méregdrága poharakat. Csilingelő hangot adnak ki a kristályok, ahogy a kezemben összekoccanak. Nem értek az ilyen dolgokhoz, de a hangjuk is alátámasztja, hogy nem a sarki kínai boltban lettek megvásárolva. Amint elindítom a filmek letöltését, visszatérek a böngészőbe, ahol rákeresek pár közeli pizzériára és olasz étteremre. – Hmm.... szerintem négysajtos pizzát – gondolkodom, miközben elveszem a felém nyújtott poharat. A poharamat Ronnie poharához koccintom, majd belekortyolok az italba. Kellemes meleg fut végig a nyelőcsövemen, amit az ital hagy maga után. - Te mit kész? Ha már ennyit emlegettük Vegast, felteszem az ominózus kérdést, ami foglalkoztat. Kicsit félve kérdezem meg, mert nem tudom, hogy fog reagálni. A félelmem jogos volt, hiszen Ronnie kis híján félre is nyel, amikor meghallja a kérdésemet. - Jézusom, minden rendben? – kérdezem riadtan. A poharat lerakom az asztalra, hogy azonnal tudjak neki segíteni, ha szüksége lenne rá. Úgy látom, lassan kezd egészen jól lenni, úgyhogy visszaveszem a poharat, majd a számhoz emelem és ismét kortyolok egyet. Érdeklődve hajolok előre, térdeimen megtámaszkodva várom a bővebb kifejtést. Bonyolultabb? Mi lehet ezen bonyolultabb? Van egy házasság, aminek véget kell vetni. Le kell papírozni, és már kész is. Gyanús, hogy szinte azonnal kiissza az összes bort a pohárból. Mintha ki akarná húzni magát a beszélgetés alól, mintha titkolna valamit. Én türelmesen megvárom, hogy még néhány pohárral megigyon, ha szükségesnek érzi, de előbb vagy utóbb úgyis kiböki. Ez egészen biztos. - Oooookééé... – válaszolom elnyújtva. Ez eddig teljesen normális, hiszen tisztázniuk kell a történteket. – Nem egészen értem, mi olyan bonyolult ezen. Alá kell írni a papírokat, és mintha mi sem történt volna! – vonom meg a vállam. A fejemben nagyon egyszerűnek tűnik az egész. És amennyire tudom, tényleg az, ha mindkét fél akarja a házasság érvénytelenítését. – Csak idő kérdése és gondolnod sem kell rá többet. Szabad leszel, mint a madár. Talán megtalálod az igazit is. – Szándékosan adom alá a lovat, próbálom kicsit provokálni, mert érzem, hogy nem mond el valamit.
- Rendben. – bólintottam, mikor közölte, hogy mindjárt utána néz annak a pizzériának. Simán le lehetett szűkíteni a környékre, a mai technika csodákra képes. Sokszor nem szerettem, de általában azért élveztem az előnyeit. – Én meg szerintem ötvözni fogom a kettőt, és egy frutti di mare pizzát rendelek. – jutottam végre döntésre, habár nem mindig egyszerű. Nagyon döntésképtelenné tudok válni olyan apró dolgokban, mint a vacsora, bár igazság szerint sajnos a fontosabbakban is. - Valószínűleg tényleg nem! – nevettem el magam akaratlanul is, ahogy elképzeltem, hogy nem Loganhez mentem volna hozzá. Bár ennek elég kicsi az esélye, hogy éppen egy sztár engem fogjon ki. Biztos hatalmas szenzáció lett volna belőle, úgyhogy igazából annyira nem is nagy probléma ez, ha jobban belegondolok. – Kár, hogy már foglalt… - szomorkodtam, azért irigykedve egy kicsit Blake Livelyre. Mondjuk, nem csak ezért irigykedtem rá, de ez most nem tartozott a tárgyhoz, úgyhogy nem fecsegtem feleslegesen. - És te amazt? – utaltam a roséra vigyorogva. – Oké, fröccsként talán még én is megiszom, de csak úgy… - hidegrázást imitáltam, mert tényleg már a gondolattól is összerándult a gyomrom, pedig annyira nem vagyok ám válogatós. Mindenesetre, amikor volt választási lehetőségem, akkor én maradtam a fehérnél. A vöröset sem szerettem annyira, de talán még azt is inkább megittam, mint a rosé fanyar ízét. Az én szájízemnek túl sok volt, de az emberek szerencsére nem egyformák, és legalább attól sem kellett tartani esetünkben, hogy meginnánk egymás elől az adagot. - Én meg akkor maradok a frutti di mare pizzánál. – tartottam ki a korábbi döntésem mellett. Kivételes eset, mert általában el szoktam bizonytalanodni, amint rákérdeznek még egyszer, vagy túl sok időm van még vacillálni rajta. Egyébként számítanom kellett volna rá, hogy meg fogja kérdezni a csodás házasságom jelenlegi állását, de jó lett volna egy kicsit még készülni rá lelkiekben. Továbbra sem voltam képes feldolgozni, hogy ennyit ittam. Annyit, hogy jó ötletnek tűnjön egy ilyen őrültség, pedig általában még részegen is képes voltam gondolkozni, csak apróbb hülyeségekre adtam a fejem. - Persze, jól vagyok! – krákogtam tovább, feltartva a kezemet, hogy jelezzem, ne aggódjon miattam. Még fogalmam sem volt, hogyan mondjam el neki, de talán addig felesleges is lenne, amíg nem beszéltem Logannel legalább, és nem tudom, hányadán állunk egymással. – Akkor sem lenne ilyen egyszerű, ha tényleg minden rendben lenne. – mosolyogtam futólag. Már utána néztem természetesen. Nyilván lényegesen könnyebb dolgom lenne, bár a legkönnyebb mégiscsak az, hogy most ugyebár nem teszek semmit. Egyelőre. Viszont pontosan azért nem teszek semmit, mert minden annyira összekuszálódott. Van ennek értelme? - Ugyan már, Neela! – nevettem el magam keserűen, közben újra telitöltöttem a poharam. – Nem hiszek már az igaziban, azt hiszem, kinőttem belőle! – ingattam lemondóan a fejem. – És különben is, most jó ideig nem nagyon szeretnék férfi közelébe kerülni… - merengtem néhány pillanatig a poharam felett, aztán kortyoltam egy nagyot belőle. – Az a fene nagy szabadság meg… sok függ még attól, hogy mi lesz, ha találkoztunk. – zártam ennyivel, közben reményvesztetten hátradőltem a kanapén, és lecsúsztam addig, hogy a lábamat fel tudjam rakni a dohányzóasztalra. - Szerinted van fent róla valami a neten, ha beírom a nevét a Google-be? – néztem oldalra szórakozottan.
- Rendben, de addig gondold meg magad, amíg nem késő – sandítok félig oldalra fordítva a fejemet Ronnie felé. Nem hallatszott túl határozottnak a döntését illetőleg, viszont még van ideje módosítani, amíg nem véglegesítjük a rendelést. Utána kár lesz már siránkozni, azt eszik, amit kap. Kész. - Ne is mondd – sóhajtok ajkaimat lebiggyesztve. – Az olyanok, mint ő mindig foglaltak vagy melegek – állapítom meg szomorkásan a fájó igazságot. Ezt nem egy ember jegyezte meg már nekem, ahogy pedig elkezdtem figyelmesebben nézelődni, rá kellett jönnöm, hogy valóban igazuk van. A legtöbb olyan férfi, akire érdemes lenne kivetni a hálót, azokra már valaki kivetette a hálóját, vagy éppen a másik kapura játszik, ezért esélyünk sincs. Az élet kegyetlen, de egyszer csak szembe jön majd a szőke herceg fehér lovon. - Fröccsként? – kérdezem egy oktávval feljebb szökött hangon. – Elrontani a rosét és fröccsöt csinálni belőle? – Kikerekedett szemekkel nézek rá, arcomon a totális sokk és megsemmisülés látszik. – Kriminális bűn, ezt inkább vegyük úgy, hogy meg sem hallottam – szögezem le, és inkább a poharak előkerítésével foglalkozom. Ízlések és pofonok, de ami sok az sok. Ez egy kicsit fájt a lelkemnek, de szerintem egy-két pohár, és teljesen meg fogok feledkezni róla. Az első korty nem is várat sokat magára, Ronnie hamar tölt mindkettőnknek, és egyből koccintásra is emeljük a poharakat. Aprót kortyolok, alaposan megízlelem az italt, csak utána nyelem le. Kevés alkoholos ital van, amit kifejezetten szeretek, de a rosé az egyik. Ezen kívül maximum a koktélokat és a gin tonicot vagyok hajlandó meginni, a töményektől egyenesen rosszul vagyok. Mondjuk Vegas-ban nem nagyon ellenkeztem néhány feles ellen, de azt hiszem, soha többet nem adom be a derekam semmire, amit olyan kicsi pohárban szolgálnak fel. Gyorsan kiválasztom a kétféle pizzát, majd a rendelés véglegesítése után lecsukom a laptopot. Elvileg fél óra és itt a futár. Remélem, tényleg nem kell többet várnunk, mert ez a harminc perc is rengetegnek tűnik most. Kíváncsiságomat nem tudom magamban tartani, így felvetem a témát, ami az utóbbi időben eléggé felforgatta Ronnie amúgy sem egyszerű hétköznapjait. A vegasi kirándulás végeredménye csak hab volt a tortán. Nem számítok rá, hogy ennyire sokkolja a kérdésem. Hirtelen meg is ijedtek, amikor elkezd köhögni, de biztosít róla, hogy minden rendben. Véleményem szerint egészen egyszerűen pontot tehetnének a dolog végére, de Ronnie állítása szerint nem olyan könnyű ez. Nem értem, miért, de nem akarom a magánéleti döntéseit megkérdőjelezni. - Elhiszem, hogy most nem vagy rájuk kíváncsi – húzom el a számat, aztán ismét kortyolok a poharamból. A helyében én is távol akarnám magam tartani az ellenkező nemtől. – Miért függene attól? El akartok válni mindketten, nem? Az egész csak egy félreértés volt, egy hiba, amit korrigálni kell. Vagy... esetleg... más van a háttérben? – teszem fel neki a kérdést kikerekedett szemekkel. Nem is akar elválni? De abból mi jó származna neki? Kezdem nem érteni a gondolkozását. Az arcom egyből kivirul, amikor felveti a kérdését. - Tuti – vigyorodom el szélesen és máris nyitom fel a laptopot. – Mindenkiről van fent valami. - Odanyomom Ronnie ölébe a gépet, innen vegye át ő a terepet. Még csak a teljes nevét sem tudom a fickónak, csak annyit, hogy Logan. Ronnie biztos többet tud ennél. A maradékot kiiszom a poharamból és utántöltök. – Mikor találkozol vele amúgy?
- Nyugi, minden oké lesz! – emeltem fel a kezemet, ezzel is biztosítva róla, hogy a rendelésem megfelelő lesz számomra. – Inkább rendeljük meg, hogy minél előbb ideérjen. Az előbb már te is elég éhesnek tűntél, szóval… - ösztönöztem finoman, hogy sürgessük meg egy kicsit a folyamatot. Annyi biztos, hogy legközelebb én fogok főzni valamit, ha nálam leszünk, és nem ebben a kirakat lakásban. Teljesen úgy éreztem magam, mintha egy bútorboltban berendezett térbe, vagy egy magazin címlapjára sétáltam volna be. Tetszett, de kicsit személytelennek éreztem ahhoz képest, amit megszoktam. Talán majd ezt is megszokom idővel… - Vagy foglaltak és melegek! - vigyorodtam el, mert nem bírtam kihagyni. – Nem mintha felérhetnénk egy ilyenhez, bár azt sem mondanám, hogy a sztárok soha nem jönnek össze olyan földi halandókkal, mint amilyenek mi vagyunk. Csak sajnos túl ritka eset. – húztam el a számat kicsit, de álmodozni még szabad, nem? A szőke hercegről is, hiába nem létezik. A sztárok is pont ez a kategória voltak, Ryannel az élen. Egyszer hátha az én csoportomba kerül valami nagymenő celeb. - Azért ne harapd le a fejem, nem követtem el semmiféle szentségtörést! – emeltem fel megadóan a kezeimet, közben pedig jóízűen felnevettem. Azért tényleg szórakoztató volt látni, hogy miként reagált erre az apróságra. Mintha legalább egy embert öltem volna meg, ha nem kettőt. – Pedig szerintem csak feljavítom vele… - feszítettem tovább a húrt, most már szándékosan cukkolva a barátnőmet. – Nem is értem, hogy bírod így meginni. – tettem szóvá némi grimasszal kísérve, mielőtt beleittam volna a saját poharamba. Kár, hogy a következő korty már nem csúszott le olyan könnyedén. - Igen, félreértés, és hiba. – egyetértően bólogattam, mert a dolog eddig stimmelt, és ezzel a részével nem is lett volna semmi probléma ugyebár. – Tényleg van még más is, igen. – sóhajtottam gondterhelten. Legszívesebben kiöntöttem volna a lelkemet, de nem tudtam igazán, hogy mit fog vajon gondolni rólam, amiért bele akarok menni a dologba. Sőt, azzal sem voltam igazán tisztában, hogy ez vajon felfedhető-e mások előtt, vagy nem publikus a végrendelet ezen része, és ezzel szintén csak veszítenék. Bonyolult ügy a javából. - Hülyeség, de magam sem tudom, hogy akarom-e látni. Ki tudja, hogy mit találunk róla, nem? – vagy, hogy hogyan is néz ki. Ciki, vagy nem ciki bevallani, de nem volt teljesen tiszta a kép a fejemben. Ezt még magamnak sem szívesen vallottam ám be. – Köszi! – vettem át a gépet, és kelletlenül bár, de bepötyögtem a férjem teljes nevét. Elég hamar, és sok találatot adott ki a kereső. – Jézusom… - böktem ki, szemeim pedig elkerekedtek, miközben a monitorra meredtem. – Nekem is kelleni fog még egy pohár. Minimum! – pislogtam néhányat, és próbáltam feldolgozni a szalagcímeket. Voltak képek, cikkek, mindenféle. Videók is, különböző eseményekről. – Francba! – szitkozódtam tovább, mert ezzel a felismeréssel az is világossá vált számomra, hogy bizony a pénz kevés lesz ahhoz, hogy meggyőzzem őt az alkuról. Túl sok volt neki belőle, talán még a bőre alatt is. - Hétvégén, ha minden igaz… - dünnyögtem, közben Neela felé fordítottam a laptopot. – Ezt nézd meg! – mutogattam neki. – Ez egy kicseszett szőke herceg, csak fehér ló helyett valami méregdrága sportkocsival jár valószínűleg. – más nő talán kiugrott volna a bőréből, nekem azonban cseppet sem jött jól. – A jó büdös fenébe! – fújtattam hosszasan, morogva, akár egy mérges kutya. Tényleg mérges voltam, az stimmelt.
Egyetértően bólintok, tényleg én is farkas éhes vagyok. Gyorsan bepötyögöm az elérhetőségeket és a címet a kijelölt mezőkbe, aztán elküldöm a rendelést, ami elvileg harminc percen belül itt is van. Nagyon remélem, hogy valóban egy fél órát kell mindössze várnunk, mert nem ettem túl magam. Ráadásul már a gyomromat is felkészítettem a pizzára. Rég ettem pizzát, pedig egy időben minden héten volt egy nap, amikor oizza napot tartottam. Azt hiszem, vissza kéne térnem ehhez a szokásomhoz, főleg, mivel odáig vagyok az olasz konyháért. Felkuncogok Ronnie megállapításán, mi szerint a két általam felsorolt tényező nem zárják ki egymást. Sajnos igaza van, sokszor megesik, hogy egy kirívóan jóképű fickó a saját kapujára játszik. - Túl ritka – sóhajtok lemondóan. Nem mintha bánnám, nem mintha erre lenne szükségem, de nem mondanék nemet egy Ryan kaliberű pasinak. - De igen! – válaszolom meglepve, tettetett felháborodással. – Ez igenis szentségtörés – bólogatok hevesen az igazamat bizonygatva. Már azt hinném, ejtjük a témát, mire tovább feszíti a húrt. Hirtelen fordulok felé. – Nem – jelentem ki röviden és határozottan. Nem javít fel vele semmit, elrontja az egészet, nagyjából olyan, mint amikor a tejbegrízt összekeverjük a kakaóval. Borzasztó. – Nyilvánvalóan azért, mert így a legjobb – zárom le végül a kis „vitánkat”. Ízlések és pofonok. Nem áll szándékomban megváltoztatni a véleményét, de a sajátom mellett kiállok. Kíváncsian pillantok a barátnőmre, amikor belátja, hogy tényleg van más is a pakliban, ami megkutyulja a dolgokat. A poharamat lerakom az asztalra két térdemre könyökölök, állammal pedig ökleimre támaszkodom. Várom a folytatást, most már érdekel, mit nem mond el. Ha már így belekezdett, akkor nem képzeli, hogy annyiban hagyom. Olyan érzésem van, mint amikor a macska előtt elhúzzák a gombolyagot, aztán elveszik tőle a játékát. Ismerhetne annyira, hogy tudja, ennél kíváncsibb természet vagyok. - Ezt csak egy módon tudhatjuk meg. – Ezzel az ölébe is nyomom a laptopot, mégis csak az ő férjéről van szó, így átengedem neki a terepet. Viszonylag gyorsan meglepően sok cikket, képet és videót találunk a pasiról. Az jön le, hogy valami nagymenő üzleti figura lehet, akinek aztán annyi pénze van, hogy folyót lehetne vele rekeszteni. Szemeimet a monitorról egy pillanatra sem levéve öntök még egy-egy pohárral. A gyakorlatnak köszönhetően ez nem okoz nehézséget. Árgus tekintettel figyelek minden egyes címet, cikket, fotót, amit Ronnie megnyit. Akaratlanul is széles vigyorra húzódnak ajkaim. - Én a helyedben két kézzel kaparnék, hogy megtartsam – bököm oldalba Ronniet. – Jól néz ki – kezdek számolni az ujjaimon. – Jó kocsija van. Annyi pénze van, hogy ha véletlen elhagyná a felét, a maradékból Afrika jól lakna... kétszer is. Ja, és mondtam már, hogy jól néz ki?! Csak nem lehet akkora seggfej, hogy el kelljen tőle válnod.
Én azon nagyon jól mulattam Neela háborgásán a rosé miatt. Legalább végre volt valami, ami jobb kedvre derített. Mondjuk sejthettem volna, hogy csak egy kis kikapcsolódásra van szükségem, de igazából legutóbb is így volt, engedtem neki, aztán láthatjuk, hogy mi lett a vége. Az sajnos túl jól sikerült, de ma este egy lightosabb együtt töltött időt terveztem, és úgy tűnt, hogy eddig működik is. Tényleg kellett volna egy lakat az ajtóra, amit semmilyen körülmények között nem tudunk levenni a mai este folyamán, ha esetleg meggondolnánk magunkat. Jó, be kell azért vallanom, hogy tanultam az előző esetből. Egyébként még szerencse, hogy nem hallottam a gondolatait, mert tovább fokoztam volna a megbotránkozását azzal, ha közöltem volna vele, hogy a tejbegrízt is összekeverve fogyasztom, mert úgy a legjobb. - Neela! – néztem felé felháborodva, elkerekedett szemekkel. Még a hangom is megemelkedett legalább egy fél oktávval. – Én egyáltalán nem akarom megtartani! Tudod milyen szörnyűek ezek az emberek? Lehet, hogy még a bőre alatt is pénz van, viszont csak annyi van alatta. Számítóak, ridegek, kiismerhetetlenek, és csakis magukkal foglalkoznak. Láttam már egy-két ilyen pasast, és egyáltalán nem vagyok jó véleménnyel róluk. Lehet, hogy szeret adakozni, de attól tartok, hogy ez is csak a látszat. – persze semmi esetre sem szerettem volna a cikkek és a média alapján ítélni, de a véleményem attól még ez volt. Azt láttam Loganen, hogy tudja, hogy milyen előkelő helyet foglal el a ranglétrán, és ezt nem is fél mások orra alá dörgölni. Talán nagy hiba volt így messzemenő következtetéseket levonni, de nem tehettem róla. Ráadásul, már most tudtam, hogy mindez nehezíteni fogja az én helyzetemet, szóval természetesen egyáltalán nem repestem az örömtől. Még ha ez a mellettem ülő barátnőm számára egyelőre rejtély is volt. - Igen, tényleg egész helyes… - ismertem be, mert ez tagadhatatlan volt. Csak ne az jött volna le, hogy ezzel ő is tökéletesen tisztában van. – Szerinted miért van az, hogy a gazdagok valahogy mind olyan helyesek, vagy szépek? Mondjuk, a nők esetében elég egy jó sebész hozzá, de a férfiaknál valószínűleg genetika. Vagy piszok jó plasztikai sebésze van ennek a Logannek is. – böktem egy kinagyított fotóra a hites uramról. - Hülyéskedsz?! – alig akartam hinni a fülemnek. – Az ilyenek a legnagyobb seggfejek a világon! – háborogtam tovább. – Amúgy meg, nekem is annyi pénzem van, Neela… - vallottam be töredelmesen, és ezzel el is érkeztünk oda, ahová már az előbb is indultunk, csak halogattam a célba érést. – Nem a pénze, a kocsija, vagy a jó külsője miatt kell vele maradnom. Ennyire nem vagyok számító, de ezt te is tudod, nyilván. – szögeztem le, mielőtt félreértene, és azt hinné, hogy azzal vádolom, hogy felszínesnek tart. Erről szó sem volt. - A nagyapám végrendeletének volt egy záradéka, miszerint egy évig a házastársaként kell élnem vele ahhoz, hogy megkapjam az örökségem. Rendesen, nem csak ímmel-ámmal. – ő volt az első, akinek egyébként elmeséltem a dolgot. Nem is volt olyan könnyű. – És azért dühöngök ennyire, mert szerettem volna pénzt felajánlani cserébe azért, hogy velem maradjon, de a fenébe is, neki rohadtul nincs szüksége az én pénzemre, mert van neki elég. Fogalmam sincs, hogy mivel vegyem rá erre. Ilyet nem kérhetek egy vadidegentől! – fakadtam ki, azzal fel is hajtottam sebtében a borom felét. - Ráadásul ő üzletember, azok tényleg számító népség, nekem elhiheted. Nem fogja magát könnyen adni, úgy akar majd kijönni ebből, hogy jól járjon. Márpedig mit adsz annak, akinek mindene megvan? – tettem fel a nagy kérdést, bár inkább költőinek szántam.
Kezdőlap
