Egy kissé hosszú volt a mai nap a suliban. El is fáradtam rendesen, de természetesen ezt próbálom mindenki előtt leplezni. Ahogy kicsengetnek az utolsó óráról, tesiről mindenki rohan az öltözőbe, hogy minél előbb haza mehessen, vagy a plázába, vagy bárhova, csak ne itt legyen a suliban. Én nem sietem el a dolgot. Amúgy sem szeretem mikor olyan sokan vagyunk az öltözőben. Mire elkészülök már egyik csaj sincs bent és nagy valószínűséggel a fiúk is elmentek már. Felveszem a táskám, majd a vállamra kapom a sporttáskát is és elindulok a kijárat fel. Ahogy kinyitom az ajtót megállok. Szakad az eső. Nem picit esik... Nem... Ez az a fajta eső, amitől egy másodperc alatt teljesen, bugyiig ázol. Egy nagyot sóhajtok majd a telefonomhoz nyúlok. Jacet hívom, hátha értem tud jönni. Sajnos sok a munkája, így nem tud elszabadulni. Ericket nem is merem hívni. Ő biztosan alszik, hisz este dolgozik. Szóval vagy az van, hogy várok egy keveset reménykedve abban, hogy ha nem is áll le teljesen, de picit enyhül. Igazából szeretem az esőt, de le is hűlt a levegő. Könnyen megfázhatok és az nem lenne túl szerencsés az esetemben. Még a doki is megmondta, hogy ilyenkor nagyon oda kell figyelni. Így nem marad más szépen leülök az egyik padra, előveszem a könyvem és olvasni kezdek. Legalább töltsem hasznosan az időt.
Ma Anna áthívta magához a barátnőit. Hárpiák Gyülekezete, ahogy én hívom őket. Egy valami nem változott ezen a téren, hogy sosem bírtam a barátnőit. Idegesítő nőszemély volt szinte mind egy szálig, egy-egy kivételtől eltekintve. Így tehát, ha átjöttek a Hárpiák, én is hívtam az én barátaimat, vagy pedig csak szimplán elmentem otthonról, mert nem vágytam a társaságukra. Mióta meg Annával úgy vagyunk, ahogy, különösképpen nem. Így is sejtem, hogy kibeszélnek engem a hátam mögött, hogy milyen korán elmegyek ezekre a külön órákra is Josie-val, aztán milyen későn érek haza. Pedig az esetek többségében szimplán azért nem megyek haza korábban, mert nem akarom, nem azért mert ő feltart. Így a délután is inkább azzal telt, hogy bent maradtam az iskolában. Dolgozatokat javítani, beszélgetni a faktos tanárokkal, míg órára nem mentek és kitölteni az időt, míg le nem járnak az utolsó órák, és már tényleg nincs mi itt tartson. Épp eldöntöttem, hogy ideje elindulni, mert nagyon be van borulva az ég. Ahogy leértem egy emeletet, már el is kezdett szakadni az eső, és a mennydörgések is hangjukat adják hamar. Remek. Nyakamba szakad egy vihar. Ennél jobb már nem is lehet a napom. Lentebb baktatok, hogy ettől függetlenül meginduljak, mielőtt még ennél is komolyabbra válik, de meglátom az egyik diákomat, ahogy ücsörög magában. Odasétálok hozzá, és megszólítom. - Ms. Whitebreak. Hát maga mit csinál még itt ebben az időben? Tudtommal véget ért már az utolsó tanórája egy jó huszonöt-harminc perce – kedvesen szólítom meg és nézek le rá, közben pedig leteszem a táskámat a földre.
Mivel ma nem dolgozom a cukrászdában, így nincs miért haza sietnem. Persze nem szeretném az egész délutánomat itt tölteni, de hátha a természet jóságos hozzám és hamarosan haza enged. Annyira elmerülök az olvasásba, hogy meg sem hallom a közelgő lépéseket. Szeretek olvasni, elkalandozni más tájakra, más világokba, mások bőrébe bújni. Ilyenkor néha elképzelem, hogy én vagyok ott és, hogy milyen remek kalandokon megyek keresztül. Igen, néha romantikus regényeket is elolvasok, de nem a túl nyálasakat, vagy a mai modern történeteket. Inkább a régi Jane Austen féléket. Csak mikor a nevemen szólítanak figyelek fel a könyvemből, majd meglepetten pislogok ki az ajtón és vissza az irodalom tanárunkra. Kell egy kis idő mire felfogom, hogy 1) hozzám beszél, 2) kérdezett is. -Öhm… Jah, hogy… Nos nem voltam valami gyors tesi után és lekéstem a buszt. Az eső eleredt és nincs esernyőm, esőkabátom. Gondoltam egy picit várok, hogy kicsit alábbhagyjon. Nem szeretnék megfázni, vagy ilyesmi.-Magyarázom el röviden és tömören ittlétem okát. -Ön sem siette el a hazamenést Tanár Úr! Tudtommal már minden tanár hazament.-Mosolyodom el kedvesen. Remélem nem veszi ezt illetlenségnek.
Nagyjából ismerem minden diákat név szerint. De sokszor ez ki is merül csak ennyiben. Ennek oka igen egyszerű: több helyen is dolgozok egyszerre. Néhány diákom kiemelkedik ezek közül, róluk többet tudok, mint másokról. Sajnos nem tudom mindenkinek az élettörténetét fejben tartani és valószínűleg, ha azt kérnék, mondjam el itt az egyik osztályom névsorát, az sem menne. De ha mutatnak egy osztályképet, egyből rá tudok bökni arra, hogy ki-kicsoda. Inkább vizuális fajta vagyok ezen a téren. - Áh, így már mindjárt értem – bólintok egyet. Akkor tényleg nem volt ki haza vigye, az eső pedig olyan hirtelen eredt el, hogy felfognunk is alig volt idő. – Nos, igen. Nagyjából már mindenki hazament. Ma nem volt különösebben semmi teendőm se otthon, se máshol, szóval úgy voltam vele, maradok inkább itt a csendben és javítgatom a dolgozatokat, meg elintézek pár dolgot. Most végeztem nemrég. Szerencsétlenségemre pont most esett szakad le az eső is – sóhajtok egyet, ahogy kinézek az utcára. Egy néhány pillanat múlva azonban visszapillantok Whitebreakre. - Ha nem jön Önért senki, akkor haza is vihetem, amennyiben szeretné. Ne kelljen egyedül itt üldögélnie és hamarabb otthon is lehet. Mit szól hozzá?
Nem egyszer gondoltam arra, hogy jó lenne megcsinálni a jogsit, de nem merek, nah meg a doki se nagyon ajánlja, pedig jó lenne. Mondjuk a robogók jobban érdekelnek, mint egy egyszerű autó, de jelen helyzetben azzal sem lennék kisegítve. -Oh dolgozatokat? És milyenek lettek, van még remény a jelen nemzedékben, vagy egyre csak rosszabb?-Én úgy veszem észre, hogy a fiatalabb generációk már rosszabbak, mint mikor mi voltunk annyi évesek és gondolom az idősebbek is ezt mondják ránk. Mondjuk tudom én sem vagyok a legokosabb diák, de legalább igyekszem, vagyis… Jó van olyan tantárgy, amit nem szívlelek, de azért ott is megcsinálom a házit meg ilyenek. -Ez igazán kedves Öntől és azt hiszem élnék is a lehetőséggel.-Mosolyodom el, majd fel is állok és, ha indul, akkor követem őt. Kiérve az esőre felemelem a táskám és a fejem fölé helyezem, hogy ne én ázzak el.
Kezdőlap
