Raina kényszerszabira ment, szóval most összeraktam addig Gabriellel, aki... hát, akár a nyakamat is rátenném, hogy meleg, mert azért valljuk be, egy hetero férfi nem tesz olyan megjegyzéseket a kollegájának, hogy „cuki ez a kockás ing, nagyon jól áll neked”. Vagy csak én vagyok ennyire eltájolva? Nem, egész biztos, hogy a pasikat szereti, én pedig nem igazán csípem a melegeket, így külön nagy önuralmat igényel ez az éjszakai műszak a mai nap folyamán. Már önmagában az éjszakával is bajaim vannak, nemhogy még ki kell bírnom ezzel a szerencsétlennek. Esküszöm, hiányzik Raina és a jazz zenéje a kocsiból. Nem gondoltam, hogy ezt valaha ki fogom „mondani”. De legalább már csak két óra van hátra a váltásig, addig már csak nem történik semmi. Persze csak gondolni kell rá.
- Freeman, Smith! Sky Room, 330 West 40th St. Járőr híján mennetek kell, verekedős balhé van, valószínűleg tele van drogossal, higgyetek nekem, már megfordultam ott, sok sikert! – Recseg egyet a rádió, és el is halkul. Hát ez fantasztikus. Pont kurva sok kedvem van az elszívott agyú hülyékhez.
- Pedig fasza az a hely, nem értem, minek engednek be ilyen baromarcúakat – mormogom, miközben kerékcsikorgós hátraarcot vágok a kocsival és tövig nyomom a gázt.
- Azért szeretnék élve odaérni – cincogja a mellettem ülő.
- Ne nyavalyogj már. A női társam jobban bírja a sebességet, mint te – tolom le oldalra sandítva rá, és megpróbálom nem kiröhögni, mert két kézzel kapaszkodik a kocsi ajtajába. Jó isten. Fel is hangosítom inkább kicsit a rádiót, hogy elnyomja az elfojtott röhögésem és újabb éles kanyart veszek, hogy egyenesbe érjek. 
- Baszd meg, Leon – kiáltja Smith a fejének koppanás után, én pedig eddig bírtam visszatartani a röhögést. Nem bírom tovább.
Négy percen belül a helyszínre is érek, leparkolok az épület előtt az út közepén, mire a biztonsági őr rögtön elindul felénk, mi pedig csak meglibbentjük a jelvényt és megyünk is tovább. Teljesen feltűnésmentesen, zsebre dugott kézzel igyekszünk felfelé a lépcsőn, hallom, hogy a kollégám magában mormogva még mindig a fejét fájlalja. Aztán a zene egyre hangosodik és elnyomja az ő hangját is. Az egyik biztonsági őr elirányít minket, merre van a balhé, mi pedig sietős léptekkel indulunk meg annak irányába, ahol azért remélem, a biztonságiak legalább már szétszedték az embereket. Azért látni már felfelé néhány falat támasztó drogos figurát, akik határozottan jól mutatnak itt. Pedig a szórakozóhely maga elég nívós, jó árakkal.
Gyorsan oda is érünk a helyszínre, ahol épp egy biztonsági őrnek készülnek behúzni, de az pont elhajol onnan, a pasi meg egyenesen eltalálja az őr mögött álló alacsony nőt. Uhh. Ez fájhatott. Az ember mögé lépek amilyen gyorsan csak tudok és bilincsbe verem a kezét.
- Állj már le, te drogos barom! – üvöltöm túl a zenét a csurom víz barátunknak, akinél valószínűleg most ütött be rendesen a drog. Végig pillantok a társaságon és akkor látom meg... baszd meg.
- Rae? – olvashatja le a számról a nevét a húgom. Kicsit sem vagyok boldog, és a tekintetem sem azt sugallja, hogy örülök, hogy látom. Örülök, de nem annak, hogy itt, ilyen társaságban. – Mi a fasz? – folytatom, majd a következő nagymenőhöz lépek, hogy leállítsam, mert az meg kötekedni kezd. Nagyon jó. Te is jó társaságba tudsz keveredni, Raelyn.

Az egyik legszomorúbb dolog a válásban, szakításban, vagy egy komolyabb viszony megromlásában, hogy valószínűleg nem csak az életed, a jövőről alkotott képed változik meg gyökerestül szinte egyik napról a másikra, és kell új életet kezdened a semmiből, hanem nagy eséllyel elveszíted közben mindazokat, akik ezzel a kapcsolattal kerültek be az életedbe. A közös barátokat, az új rokonokat, akiktől ezután akaratlanul is távolságot tartasz, főleg ha a válás olyan hirtelen és problémás, mint a miénk Adammel. Így a sógornőm is, az exem nővére, Georgina, akivel évekig jóban voltunk, a barátomnak, sőt, a testvéremnek tekintettem, hiszen bizonyos értelemben azok is lettünk, egyszer csak kikerült a képből. Hiányzott, de az új életembe érkező új emberek, új munkatársak, új lakótárs, új barátok valamennyire képesek voltak kitölteni az űrt, és eléggé lefoglalni engem ahhoz, hogy ne rágódjak ezen sokat. De amikor Gina ma felhívott, hogy szeretne találkozni, beszélgetni velem, abban a reményben, hogy talán nem kell nekünk is zsigerből utálni egymást ezentúl, azonnal igent mondtam. Csak egy italról volt szó, amit megiszogatunk a bárpultnál, és közben csevegünk, de eléggé izgultam az elején, úgyhogy aztán lett belőle még egy ital, meg még egy, és valamikor időközben Gina kinyögte, hogy igazából ők is válnak a férjével, és onnantól már nem volt megállás. Közben a szórakozóhely is megtelt emberekkel, a hangulat egyre jobb lett, mi lettünk a két válófélben levő, részeg picsa a pultnál, akik a leghangosabban röhögtek mindenen, meg a legvadabbul táncoltak a tömegben. Aztán a drága sógornőm összeállt valami pasassal, és olyan erotikus táncműsort leadtak, hogy attól már én jöttem zavarba, szóval elmutogattam neki, hogy kimegyek egyet levegőzni, és leléptem a közelükből. Azt hiszem, az este további részében már amúgy is csak útban lennék. Szóval először tényleg ki is mentem a levegőre, és már azon voltam, hogy hívok egy ubert, de akkor odajött néhány fiatal, elkezdtünk beszélgetni, majd miután kiderült számukra, hogy egyedül maradtam, hívtak, hogy menjek, és szórakozzak velük. Már elsőre feltűnhetett volna, hogy kicsit gyanúsak, ha józanabb lettem volna, hamar össze is állt volna a kép a kitágult pupillákról, a kézről kézre járó különféle pirulákról, de amennyi vodkanarancsot magamba tápláltam korábban, tőlem az arcukra is írhatták volna, hogy épp drogozunk, akkor is ugyanilyen semleges maradtam volna a dologgal kapcsolatban. Szimpatikusak voltak, vidámak, jól éreztem magamat velük, ennyi elég is volt, hogy velük tartsak, és élvezzem tovább az estét. Valamikor az éjszaka során egyszer-kétszer engem is megkínáltak a csodabogyóikkal, de a legnagyobb homály közepén is tisztában voltam vele, hogy másnap nekem még dolgoznom kell, ezért maradtam a vodkánál. Így sem igazán tudnám megmondani, mikor is szabadult el körülöttünk a pokol. Érzékeltem ugyan, hogy néhány idióta épp egymást igyekszik laposra verni vagy két lépésre tőlem, de én nem zavartattam magam, tovább táncoltam, vagy épp beszélgettem. Egészen addig, amíg egyszer csak én is kaptam egyet, egyenesen a szemem alá.
- Hogy az a jó...! - Azonnal bekapcsolnak az ösztöneim, amelyekre már évek óta edzem, és amint újra látok is valamit a szemem előtt lebegő apró csillogó pöttyöktől, rávetem magam a pasasra, amelyiktől a maflást kaptam. - Na tudod kit üssél, te szerencsétlen vadbarom! - A véremben csordogáló alkoholtól kicsit pontatlanok az ütéseim, de mivel évek óta tanítok és tanulok önvédelmet, és tanulmányozok több különféle küzdősportot is, még ilyen állapotban is elég összeszedett maradok ahhoz, hogy a padlóra küldjem az idiótát. Aztán kegyelemdöfésként talán még tökön is rúgnám, ha nem látnám meg mögötte az utolsó pillanatban Leont. A megtorpanásommal viszont majdnem pillanatnyi előnyt adok küzdőfelemnek, de még időben lefogom a karját. - Nézd csak, megérkezett a bátyám, aki zsaru, szóval a helyedben feladnám, seggarc – taszítom el magamtól, majd közelebb furakodom a nagytesóhoz.
- Oké, mit csináltam már megint, hogy kiérdemeltem ezt a neheztelő pillantást? - emelem égnek a tekintetemet, ahogy meglátom az arcán azt az ismerős nézést. Komolyan nem esik le, hogy mégis mi baja lehet éppen.

Tudod, milyen érzés, amikor már számolod vissza az utolsó órákat a műszakodban? Na. És tudod, milyen, amikor belekontárkodik egy nem várt esemény a végébe? Na, igen. A legszarabb. És azt tudod, milyen érzés, amikor kiriasztanak egy verekedéshez és mire odaérsz azt látod, hogy a húgod egy hatalmasat kap a szeme alá? Igen-igen, ez így sorozatosan nagyon szuper mind. Legszívesebben a falba verném a fejem, de most intézkedni kell, mielőtt még ezek a faszkalapok lerombolják a fél buli helyet.  
Először észre se vettem, hogy akinek behúztak, az nem más, mint Rae. Amikor elkezdett harciaskodni akkor már volt némi sejtésem, de azért reménykedtem, hogy nem ő az. Oda is villantok neki egy haragos pillantást, hogy ne most hősködjön még akkor sem, ha valószínűleg sokkalta képzettebb verekedésből, mint ezek a szerencsétlenek.
- Szóval ő a húgod? Jó kis falat – provokál a rohadék, de csak két mély levegőt veszek, Rae-re pedig most egyelőre még nem tudok odafigyelni, de hallom, amit mond. Most komolyan azt kérdezi, miért érdemelte ki az előző pillantást? Jó ég, szerinte ez itt, ami most történik, rendben van? Én megértem, hogy válik meg minden, de azért nem kell ilyen idióták közé keveredni.
- Jobban jársz, ha egy szót sem szólsz inkább, ha nem akarod a fogdában tölteni a ma éjszakát. – Persze kilencven százalék, hogy így is, úgy is ott fog kikötni, mert úgysem fogja befejezni a kötekedést, pedig elengedném, ha nem pofázna, ugyanis a francnak sincs kedve még felvenni a jegyzőkönyvet is. Akkor abból biztos, hogy túlóra lesz, ahhoz meg végképp nincsen kedvem.
- Azt hiszed te vagy a valaki, fakabát? – Az égnek emelem a tekintetem és a fejemmel a kijárat felé biccentek neki, hogy az lesz a legjobb, ha most azonnal lelép innen. Smith mellettem három lépéssel már röhögcsél az egyik nyurgával, de az sem tud a világáról sem, de a kinézetéből és a gyors egymással való szót értésből arra tudok következtetni, hogy az is meleg.
- Hogy mit tettél? – kerekednek ki a szemeim egy pillanatra. – Rae, neked nincs veszélyérzeted? – vonom fel a szemöldököm mikor odafordulok felé és lepillantok rá. Nyilvánvaló, hogy be van csiccsentve, de azért megnyugszom, ahogy a szemébe nézek, hogy nagyjából tisztaságot látok. Reméltem, hogy annyira azért nem keveredett bele, hogy még be is drogozza magát. Mondjuk hála az égnek, azt azért nehéz elképzelni róla.  – Ezek drogos barmok! Nem kellene ilyen idiótákkal lógnod. Megértem, hogy... – Nem, nem fogok neki papolni a válásról meg annak következményeiről –hiszen mit tudhatok én erről?-, de akkor sem értem ezt a botrányba keveredést.
- Ezek a barátaid? – kérdezem nagyon is megvető hangnemben, mert azért remélem, hogy nem rendszeresen lóg ilyen seggfejekkel.
- Szemed? – Kérdésekkel bombázom, mert mindent tudni akarok, most leszarom a többit, jelen helyzetben amúgy is úgy tűnik, lecsitulni látszik a balhé, de nincs kizárva, hogy két percen belül újrakezdik. A kívülállóknak nem is igazán tűnhet fel, hogy a rendőrségtől vagyunk így civil ruhában. Ezt szeretem abban, hogy nem kell egyenruhát hordanom. Teljesen el lehet vegyülni. Fél szemmel Smitht lesem, mert ő azért tud okozni ezt azt, így jobb, ha nem tűnik el szem elől.

Lehet, hogy az éjszakám nagy részét áldásos homály fedi, tekintve hogy cseppet elszaladt velem a ló, ami az elfogyasztott vodkamennyiséget illeti, és meglehet, hogy már órák óta nem kimondottan vagyok annak tudatában, hogy kikkel is múlatom az időmet, de összességében tök jól érzem magam, és csak ez számít. Ebből a hangulatból még az sem kimondottan szakít ki, hogy váratlanul kapok egy maflást a szemem alá, úgy a semmiből. Valójában nem a semmiből, mert az illető, akinek az ütése ennyire bénán félretalált, nagyon is valós személy, és örömmel viszonozom neki a szívességet. Tulajdonképpen még jól is esik bemosni neki egyet – meg aztán még néhányat –, mindig szívesen rúgom szét az ilyen barmok hátsóját. Az örömködésem azonban nem tarthat sokáig, mert a mostohabátyám, Leon tűnik fel mögötte, akinek már a magatartásából is lerí, hogy nem civilben érkezett. Annál jobb! Legalább hűvösre teheti a szerencsétlent, hadd tisztuljon ki kicsit.
- Majd adok én neked olyan falatot mindjárt... Nem kaptál még elég kóstolót az öklömből, hmm? - erősködök tovább a fogaimon át szűrve a szavakat, de már csak a szám jár, a bátyám jelenlétében nem szándékozom tovább pattogni, hacsak nincs rá tényleg szükség. Szemeimet az égnek emelem, amikor valódi letartóztatás helyett csak szóbeli fenyítéssel, meg a fogda emlegetésével él a nagytesó. Aztán követem a pillantását a társa felé, aki nem úgy tűnik, mintha nagyon ura lenne a helyzetnek, hiszen csak nevetgél az egyik drogos fazon társaságában.
- Ez meg ki? - ráncolom a homlokom. - Mi történt Rainával? Teljesen kikészítettétek egymást, és lecserélt? - vigyorgok. Ahogy elnézem az új partnerét, így elsőre neki még rövidebb időt jósolok a bátyóval.
- Nem voltam veszélyben, Leo, tudod, hogy tudok vigyázni magamra – vonogatom a vállam, ahogy visszatérünk arra a kérdésre, hogy miért is keresem már megint a bajt. - Vagy úgy láttad, hogy nem tudtam kezelni a helyzetet? - kérdezek rá fültől fülig érő büszke vigyorral. Ha engem kérdez, szerintem tök lazán megoldottam a szitut. Aztán drámaian sóhajtok, amikor a mai társaságomat kezdi kritizálni.
- Megérted, hogy...? - vonom fel a szemöldökeimet, és a még a fejem is kicsit félrebillen, úgy várom a folytatást. Persze van egy tippem, hogy mi is az, amit gondolatban hozzátett. Közelebb hajolok hozzá, hogy megvizsgálhassa a szememet, ha akarja, míg a válaszomat fogalmazom. Kicsit sajog mondjuk, nem kizárt, hogy holnapra szép színe lesz, és kicsit feldagad majd, de szerintem annyira nem vészes, meg ahogy érzem, nem repedt fel, úgyhogy nyoma nem marad, az tuti.
- Ez nem az, amire gondolsz, oké? Ha azt hiszed, Adam miatt vagyok itt... Bár részben neki is köze van ehhez. Igazából Ginával érkeztem. Emlékszel Georginára, Adam nővérére? Úgy volt, hogy beülünk egy-két italra, csak aztán túl jól sikerült az este, és végül elkeveredtünk egymástól. Ők nem a barátaim, csak most ismertem meg őket, de szerintem tök jófejek – biggyesztem le a szám. Jó, lehet, hogy elszívtak vagy rágtak – vagy fene tudja – ezt-azt az éjszaka során, na és akkor?
- Gyere, inkább meghívlak egy italra! - intek, hogy menjünk el a pult felé, holott nekem valószínűleg már nem kéne többet innom. De Leora tuti ráférne. Túl komoly. - Mikor is jár le a műszakod? Mostanában kéne végezned, nem? - torpanok meg, és fordulok felé ismét a homlokomat ráncolva.

Sosem voltam az a báty, aki mindig minden szarért a húgai nyakára jár, hogy folyton azzal basztatja őket, hogy mit hogyan kellene csinálniuk, hiszen az biztos, hogy saját kárán tanul az ember, na de amikor a szemem láttán kóstolgatják valamelyiket, akkor igen gyorsan fel tud menni bennem a pumpa. Így történik ez most is, amikor ez a nagy melák veszi célra Raelynt, aki csak nem ül meg a seggén és odaszól még neki, amire újra égnek emelem a tekintetem. Olyan, mint egy pattogó nikkelbolha, na de a látszat néha csal, az ő esetében meg végképp. Első pillantásra egy ártatlan teremtésnek tűnik, de ha kihúzod a gyufát, akkor jaj neked!
- Ez? – ismétlem meg egy halvány vigyorral a szava járását, majd én is Smith felé fordulok. – Ez kérlek Gabriel, az ideiglenes társam. Raina döglődik az ágyban, elkapott valami nyavalyát – vonok vállat, miközben körbe mustrálom a terepet, hogy már elkezdtek-e lenyugodni a kedélyek vagy komolyabb közbelépésre lesz esetleg szükség?! – De esküszöm, a második napja vagyok vele és rosszabb, mint egy nő – röhögök fel megingatva a fejem. Annyit tud nyávogni, hogy az első két órában már a műszak végét kívánom, ami azért valljuk be, nem annyira előnyös dolog.
- Nem arról van szó, hogy nem tudsz vigyázni magadra, de ha tetszik, ha nem, nőből vagy és ha egy ekkora balek ágaskodik feléd, akkor aligha mész valamire az önvédelmi tudásoddal. – Ez az igazság. Nyilván előnnyel indul, hogy ismer ilyen-olyan fogást, de nagyon nem mindegy, hogy kivel áll szemben. Tudom, hogy a válás az válás, még akkor is, ha az ember próbálja jól kezelni a helyzetet, és még ha nem is vagyok tisztában azzal, hogy mégis mit él át az, aki válik, akkor sem lehet egyszerű. Én a magam kis életével elvagyok, egyelőre eszemben sincs nősülni, habár nem is lenne kit elvenni, amit már kezdek kicsit unni, de nem szeretnék megállapodni olyan nő mellett, akit majd két hét múlva ki kell hajítanom. És ezt mindkettőnk érdekében teszem. Egyrészt azért, mert nekem nincs kedvem hallgatni a hisztériát, másrészt pedig azért, mert nem akarok bántani senkit sem, és nem szeretnék játszadozni az érzéseivel senkinek. Persze ez nem azt jelenti, hogy nincsenek jól bevált „kapcsolataim”, akikkel jól megvagyunk már hónapok, évek óta úgy, hogy csak szexre járunk össze. Ez viszont egy idő után nem elég az embernek. Legalábbis a normálisabbaknak nem.
Persze, nem az, amire gondolok. Helyeslően bólogatok, mint aki elhiszi, amit Rae mond. Azért remélem, hogy van némi igazságalapja, és már kezdi túltenni magát Adamen. Ahogy közelebb hajol, szemügyre veszem a szemét, ahol igaz, még nem nagyon látszik semmi, valószínű, hogy holnapra szép monokli lesz belőle.
- Tök jó fejek? – szalad fel a szemöldököm erre a kijelentésre. – Rae, te tisztában vagy azzal, hogy ezek itt mind drogos idióták, akik folyton a balhét keresik? – fakadok ki kicsit, mert komolyan nem hiszem el, amit mond. – És egyébként sem kellene egy ilyen zsúfolt klubban külön utakon járni a barátnőddel. Két védtelen, és nem mellesleg csinos lányra hamar rákapnak a pasik, ami nem feltétlen probléma, csak a nyolcvan százalékuk elvetemült barom. – Nem szeretném, ha bármi bántódása esne Raenek, szóval jobb lenne, ha nem kószálna egyedül ilyen helyeken.
- Még van húsz perc belőle – nézek az órámra. – Csak egy üdítőt, és csak itt a közeli pultnál, mert szemmel kell tartanom a barátaidat – emelem ki direkt az utolsó szót cinikus hangnemben ahogy rákönyökölök a pultra. – Egyébként is vezetek, és alig várom, hogy majd bedőlhessek az ágyamba. Hazaviszlek téged is, ha kell, nem szívesen hagylak itt, ami azt illeti – pillantok le rá, de nagyon jól tudom, hogy nem valószínű, hogy ez minden vágya. Kicsit sem tűnik fáradtnak, pedig már lassan a bulinak is vége így közel a hat órához, egyáltalán csoda, hogy még tart.
- Amúgy minden rendben van? – Nem beszéltünk az elmúlt egy-két hétben, elfoglalt voltam, felhívni sem igazán volt időm. – Figyelj, ha bármi kellene, vagy szükséged van… - Nem vagyok jó ebben a lelkizésben, nem tudom, már kiheverte-e a válás nehézségeit, de minden esetre jó, ha tudja, hogy ha kellek, ott vagyok, csak nem hangoztatom ezt minden héten neki. Remélem, azért tisztában van vele.

Ami egy laza nosztalgiázós esteként indul a – most még – sógornőm társaságában, valahol az éjszaka folyamán igencsak félresiklik, és elkeveredve Gina mellől, becsípve egy verekedős, drogos bagázs kellős közepén találhatom magam. Nem állítom, hogy ez nálam mindennapos, mert egyáltalán nem, bár voltak időszakok, főleg a tini korom végén, amikor nem állt tőlem messze az efféle kicsapongás. De mostanában többnyire azért szoktam használni az eszemet. Mégsem kimondottan lepődöm meg a dolgok végkimenetelén, leginkább csak sodródom, és az egyetlen, akinek az felbukkanása meglep, az Leon. Örülök a bátyónak, mert nem mostanában volt, hogy utoljára találkoztunk, de azért egy kicsit sikerül elrontania a mókázásomat.
- Rosszabb, mint egy nő? - kérdezek vissza felvont szemöldökkel, és nyilvánvalóan az arcomra van írva, hogy kikérem magamnak. - Mikor lettél te is ilyen hímsoviniszta tökfej? Akarod, hogy nőiesen szétrúgjam a te hátsódat is? Mert szívesen megteszem – tör elő belőlem a feminista. Amúgy Gabriel tényleg elég nyámnyilának tűnik. - Add át Rainának, hogy jobbulást! Őt jelenleg jobban bírom, mint téged – húzom tovább az agyát, és gyerekes módon még nyelvet is öltök rá.
- Most komolyan, tesó? - sóhajtok aztán már lemondóan, amikor teljes komolysággal elkezdi nekem kifejteni, hogy nőként mennyire nem lehet esélyem egy nagy melákkal szemben. - Tudod, az önvédelemnek pont ez a lényege, hogy megtanuljuk megvédeni magunkat akár a kétméteres seggfejekkel szemben is. De oké. Értékelem, hogy figyelni akarsz rám, meg aggódsz értem – vonok vállat, mert amúgy erre nem tudom, mi mást mondhatnék. Tisztában vagyok vele, hogy nem én vagyok Supergirl, és hogy az önvédelem sem elég mindenre, bár többféle küzdősportban is jártassá váltam az elmúlt években... Persze Leon ezt honnan tudhatná, nem igaz? Hisz a házasságom ideje alatt ő azzal volt elfoglalva, hogy hogyan ne avatkozzon bele az életembe, hogyan maradjon távol, és így azt is csak utólag tudtam meg, hogy igazából sosem kedvelte Adamet.
- Nem lógok velük folyton, nem ismerem őket, nem a barátaim, épp csak pár órára keveredtem melléjük, de eddig nem volt velük semmi gond. Legalábbis amíg valamelyik verekedni nem kezdett. De azért nem kell ennyire felfújni – ingatom a fejem. Leo úgy viselkedik, mintha attól tartana, hogy ismét rossz társaságba keveredek, és drogozni kezdek, de már nem egy elveszett kölyök vagyok, aki keresi a helyét a világban. Mentős vagyok, és szinte naponta láthatom, hogy teszik tönkre a drogok az embereket, úgyhogy elég messze vagyok attól, hogy elcsábuljak.
- Jól van, ha ez megnyugtat, hazamegyek veled. Szép kis nosztalgia lesz egy rendőrkocsi hátsóülésén utazni – vigyorodom el ismét. Aztán megrendelem az italainkat, egy-egy narancslevet, Leonét tisztán, a sajátomat vodkával. Bár biztos okosabb lenne már józanodni inkább, de még csak azért sem akarok. Főleg akkor nem, ha Leo most tényleg a válás témába, meg a magánügyeimbe akar belemenni velem.
- Minden rendben – bólintok komoly tekintettel fordulva felé, csak hogy lássa, nem azért mondom, hogy lerázzam. - Túl vagyok rajta. Továbbléptem. Nemrég találtam egy lakást is Queensben, egész jó helyen van, és Flor, az új lakótársam is aranyos. Igazából megismerkedtem valakivel – teszem hozzá, csak hogy tudatosítsam benne, Adam már a múlté. - A neve Dorian, és komolyan kezd alakulni valami közöttünk – szinte érzem, ahogy felragyog az arcom még az említésétől is.

Esküszöm, örülök, hogy látom Raet, csak éppen a körülményekkel nem vagyok éppen kibékülve. Jobban tetszett volna, ha egy kellemes ebéd közben tudtunk volna beszélni és nem itt így, hogy ő félrészeg, én meg kicsit pipa vagyok rá, amiért ilyen társaságban tengeti az idejét. Nem tetszik ez nekem.
- Jaj. Nem kell szétrúgni a hátsóm, nem azért mondtam, de te is tudod, hogy a nők kilencven százaléka azért pontosan olyan, akire azt lehet mondani, hogy borzalmas természetű. Tisztelet a kivételnek. Hála az égnek te és Raina pont nem ez alá a kategória alá estek. Meg is őrülnék valószínűleg – mormogom. Majdnem biztos, hogy már felakasztottam volna magam az első fára, ha picsogós, az előbb leírt típusú nőkkel lennék körülvéve. Komolyan, nem tudom elviselni a rimánkodásaikat. Ezek csak arra jók, hogy egyszer lefektessék őket a pasik, aztán pát intsenek. Kinek kell, hogy a munka után vagy éppen a munkában a fülében folyton a hülyeségek és a siránkozások menjenek? Hát, nekem biztos, hogy nem! Lehet, hogy ezért nincs még mindig kapcsolatom. A fasznak sem kell ilyen, akire feleslegesen pazarolja az ember az idejét. Nehéz megtalálni abból a tíz százalékból azt, akit neked szánt a sors.
- Át fogom adni. Majd legközelebb őt küldöm, hogy mentsen ki a nagy mamlaszok közül – húzom a szám én is pimasz mosolyra. Raevel mindig is szerettük húzni egymás agyát, de csak az egészséges szinten. Tudtuk azt is, hogy hol van a határ és mikor kell már komolyan venni a másikat.
- Jójó – helyeselek, de eközben fejben nagyon nem értek egyet vele. Azért vannak olyan elvetemült állatok, akivel szemben tényleg nem megy sokra az önvédelemmel. És ezt hiába is bizonygatja, nagy valószínűséggel nem találkozott még annyi seggfejjel, mint én a munkám során. – Így van, így van. – Nincs kedvem vele vitatkozni, így csak helyeslek, de ő is tudhatja, hogy ez csak a látszat, amúgy kurvára nem értek vele egyet. Közben az oszladozó tömeget vizslatom. Nyilván elterjedt a hír, hogy zsaruk vannak a terepen, szóval jobb lesz, ha a helyükre mennek, mielőtt még megütik a bokájukat.
- Ezt örömmel hallom – konstatálom, mikor közli, hogy nem a barátai. Hála az égnek, már csak az hiányozna, ha tényleg ilyen fószerekkel barátkozna. – Én nem fújom fel a dolgot, de akkor sem normális emberek ezek, szóval ne vitatkozz – teszek pontot a végére, mert nem fogok nekiállni vitatkozni vele itt a szórakozóhely kellős közepén.
- Én is nyugodtabb lennék, ha hazavihetnélek. Csak még kis idő a műszak vége. Te meg nosztalgiázz csak, azt még szabad – mosolyodom el én is kicsit. Nekem sem volt zűrtelen életem, én is utaztam anno rendőrautóban. Volt idő, mikor meglehetősen sokszor kerültem bajba, talán a kelleténél többször is, de hála az égnek jó beszélőkém volt és a legtöbbször kidumáltam magam a rendőrök előtt.
Egyáltalán nem akarok belemenni a válásos dologba, nagyon nem vagyok jó ebben. Remélem már kibeszélte magát a barátnőinek vagy valami szakembernek, ha arra lenne szüksége. De persze én is meghallgatom, ha úgy van, nem arról van szó, csak egyszerűen elképzelhető, hogy nem tudnék mit mondani, csak helyeslően ücsörögnék vele szemben és néha egy „hm” futna ki a számon.
- Na, az jó. Minden elismerésem, én már nem igazán tudnám elképzelni az életem, hogy valakivel is megosszam - vonok vállat. Annyira megszoktam már, hogy otthon egyedül vagyok –azon a pár órácskán kívül, mikor néha napján azért felviszek egy-egy csajt-, hogy valószínű képtelen lennék alkalmazkodni. – Majd egyszer biztos gondban is leszek, ha arra kerül sor, hogy valakivel össze kell költözni. De nem kell ilyesmiken aggódni, az még biztos nem most lesz. – Néha azért már esküszöm, örülnék neki, ha itt tartanék valakivel. A szex az szex, az nem egy ölelés, ami tele van érzelmekkel és nincs olyan, akire lehet számítani, mint partner. Ez néha hiányzik.
Érdeklődően pillantok oldalra rá, miközben belekortyolok a narancslébe, mikor arról kezd beszélni, hogy megismerkedett valakivel.
- Remélem normálisabb, mint a másik volt – csúszik ki a számon, pedig nem akartam, csak ez így kijött. – Bocs. Mármint, mesélj róla, mit csinál meg… mit csináltok? Vagyis hol tartotok? És honnan szedted össze? – Megindul a kérdésáradat, tulajdonképp elég kíváncsi természet vagyok, és az is fontos, hogy megbizonyosodjak róla, nem egy ilyenfajta drogos parasztot szedett össze. Annak azért nehezen tudnék őszintén örülni.
- Azért szeretném, ha óvatos lennél. Most mindenféle aggodalom nélkül, de nagyon sok a hülye, Rae. Szóval ha azért meg kell verni úgy… férfiasan és nem önvédelmi módon, akkor csak szólj. Szeretek verekedni – húzom a szám pimasz vigyorra, húzom kicsit az agyát, figyelem is a reakcióját, mert biztos vagyok benne, hogy mindjárt villannak is a szemei. Ismerem már annyira, de azért némi komolyság is van a hangomban, mert tényleg nem szeretném, ha bármi bántódása lenne. A húgomért sok mindenre képes vagyok, szóval nem áll tőlem az sem, hogy tényleg elgyepáljak valakit, ha úgy van… Bár először csak szép szóval, az a biztos.

A homlokomat ráncolom, és eltűnődve méregetem a bátyót. Lehet, hogy nem is annyira egy hátsón billentés hiányzik neki, hanem hogy elbeszélgessek a fejével egy kicsit? Mert így ahogy belegondolok, nem csak engem került el eddig a szerencse, ha párkapcsolatokról volt szó. Bár őt valójában úgy egy az egyben kerülik a párkapcsolatok.
- Na jó, nem mondom, hogy nincs abban igazság, amit mondasz, de bakker, ha a nők kilencven százalékáról azt gondolod, hogy borzalmas a természetük, akkor annyira nem is csodálom, hogy nincs még mindig senkid – nevetgélek a fejemet ingatva. Tényleg nem lehet egyszerű megtalálni az igazit, ha úgy jár-kel a világban, hogy „ez is idegesítő, az is borzasztó, amaz is...”. Kezdek gyanakodni, hogy nem is a megfelelő csapatból válogat. Hé, nincs azzal se semmi gond. Én is szemezgetek mindkét oldalról – mármint nem mostanában, hanem úgy általában – bár erről igazából még nem sok mindenkinek beszéltem. Talán még Leon sem tudja rólam. Annak persze örülök, hogy a partnerével egyetemben a tiszteletre méltó kivételek közé sorolódtunk. Bennem meg közben megfogalmazódik a gondolat, és már nem először, hogy kettejük között van valami, vagy lesz... vagy lehetne... Komolyan kedvelem Rainát, jófej, vagány csaj, szerintem passzolnának egymáshoz. És mivel Leo most ismerte el, hogy ő is hasonlóan véli, mármint hogy bírja őt, valószínűleg tényleg lenne is esélyük együtt. Hmm... azt hiszem, erre a témára még vissza fogok térni vele.
- Ha azt hiszed, hogy ettől én most beijedtem, akkor nem ismersz eléggé, bratyó – vigyorodom el. - Raina és én ha összefogunk, szerintem a „nagy mamlaszok” sírva szaladnak haza anyukájukhoz – nevetgélek. Ó, igen, néha kicsit nagy a pofám, és az önbizalmam is, de ez van. Végül is jobb, mintha egy ijedős kislány lennék, nemde? Gondolhatják rólam, hogy amiatt van, mert önvédelmet tanulok és tanítok, de igazából már jóval azelőtt is ilyen voltam. De ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor emögött sokkal több van annál, mint hogy azt gondolnám, képes lehetek bárkit a földbe döngölni. Pontosabban jól tudom, hogy nem vagyok valamiféle halálos ninja warrior princess, és legbelül néha igen is egy félős kis nyuszi vagyok, de amíg képes lehetek elhitetni másokkal az ellenkezőjét, addig nagyjából én is elhiszem, és ez segít néha túlélni a rizikós szitukat, segít végigcsinálni a napjaimat, vagy épp jól végezni a munkámat. Máskor meg épp emiatt kerülök bajba, de ezt most hagyjuk.
- Jól van, nem vitatkozom – sóhajtok, pedig én tudnék még rákontrázni, és szívesen vitázgatnék is vele, amihez az ihletet amúgy esélyes, hogy az ereimben futó vodka adja, de nem akarom felhúzni, úgyhogy inkább hagyom a témát. Sőt, vígan és dalolva belemegyek abba is, hogy hazavigyen. Legalább láthatja végre, merre lakom, nekem meg nem kell azzal bajlódnom, hogy taxit hívok.
- Engem nem zavar a lakótárs – vonogatom a vállam. - Adam után inkább örülök, hogy nem vagyok egyedül – teszem hozzá, és csak utána gondolkodom el, hogy ez meglehet úgy hangzik, mintha még mindig hiányozna az exem, pedig nem erről van szó. Tényleg túl vagyok rajta, csak... eléggé társasági lény vagyok, egy hosszabb, komolyabb kapcsolat van mögöttem, abból két év házasság, megszoktam, hogy mindig van valaki körülöttem, és főleg azután, hogy eljöttem Adamtől... Szóval először Jenny-nél laktam, aztán most Florral élek egy fedél alatt, és jobb volt így, hogy nem kellett nagyon egyedül éreznem magam, mindig volt velem valaki. Segített hamarabb továbblépni. Bár most hogy kiderült Flor előélete, azért megfordult a fejemben, hogy talán jobb volna külön cuccolnom...
- Azt mondod, soha nem hiányzik senki mellőled? Soha? - kérdezem újra, nyomatékosítva. Tudom, hogy nem a lelkizős fajta, meg is értem, nem is fogom nyaggatni, de ez most még csak egy ártatlan kérdés, és tényleg kíváncsi vagyok, mi van vele. Azon kívül, hogy munka meg munka... Rainával... höhö... De komolyan, ne mondja nekem, hogy így harminc éves fejjel még mindig maximálisan megelégszik az egy éjszakás kalandokkal, és egy pillanatig sem fordul meg soha a fejében, hogy jó lenne már valami komolyabb is.
- Dorian jó srác, tényleg, nyugi... Semmiben sem olyan, mint „a másik volt” - mondom egy jelentőségteljes pillantással. Ez az egész Adam téma valahogy még mindig olyan fura közöttünk, de mindegy. - „Honnan szedted össze?” Mintha valami kóbor kis állat lenne – ingatom a fejemet nevetve. - Igazából mentőzés közben ismertem meg, aztán... hát csak úgy együtt lógunk... Karaokézni voltunk, meg aztán paintballozni mentünk, meg ilyenek... Jól érzem magam vele, és... azt hiszem, csak szeretem, hogy bármikor önmagamat adhatom mellette – vonom meg a vállam. Ezt kicsit nehezebb elmagyarázni, mint gondoltam, de az a helyzet, hogy az emberek többsége, velem együtt, általában úgy jár a világban, hogy folyton megjátssza magát, udvariaskodunk, távolságot tartunk... Mondjuk én talán ritkábban erőltetek magamra komolyságot, mint a normális emberek, és ezt nem is mindenki veszi tőlem jó néven, de Dorral első pillanattól könnyű csak önmagamnak lenni. Elvigyorodom, amikor azt mondja, szeret verekedni. Lehet, hogy nem egy vérből vagyunk, de ez kicsit közös bennünk. Egy lánytól nyilván nem ezt várnák, de én is szeretem ellátni mások baját, legalábbis ha megérdemlik. Az önvédelmi óráimra is jár néhány olyan fiatal nő, akikkel csúnyán elbánt az élet, és egyik-másik pasiját szívesen megismertetném az öklömmel, vagy egy baseballütő végével.
- Nem hiszem, hogy szükség lenne mostanában a szolgálataidra, de... őszintén értékelem, hogy figyelsz rám – mondom aztán egy halványabb mosollyal. Aztán néhány pillanatnyi csend után ismét Flor ügye jut eszembe, és elgondolkodom rajta, hogyan kérdezhetném meg Leontól, amit akarok anélkül, hogy túl sokat elmondanék. Nem akarom, hogy emiatt is aggódnia kelljen, csak érdekelne a véleménye.
- Öhmm... szeretnélek megkérdezni valamiről... Szóval van ez a barátnőm... öh... Annie... Tehát Annie nemrég megtudta, hogy a lakótársa, F... Fawn bajban van, mert a pasi, aki ellen tanúskodott egykor, most szabadulni fog, és meg akarja őt ölni. Fawn szerint mindketten veszélyben lehetnek, ha a pasi egyszer szabadlábon lesz, és... Szerinted mit kéne tenniük, hogy elkerüljék a legrosszabbat? - vakargatom meg a tarkómat, és közben remélem, hogy a sztorim nem volt túl átlátszó.

Rae megjegyzésére oda is villan a tekintetem. Lehet, hogy igaza van? Talán kicsit alábecsülöm a nőket. De nem! Hát vannak azért kivételek, az isten szerelmére. Élő példák.
- Kell a francnak nő – forgatom meg a szemeimet, de már csak azért mondom ezt, hogy nehogy Raenek legyen igaza. Azért néha el tudnám viselni, ha hazavárna valaki, főzne valamit vagy hasonló, és még lenne valaki, aki hozzám bújna esténként. Na jó, azért el tudnám viselni, tulajdonképp már nagyon vágyom rá, de se időm meló mellett, se energiám elmenni csajozni.
- Na, az elképzelhető – mosolyodom el végül őszintén. Raina és a húgom is igen kemény nő, akik meg ilyen nagy mamlaszoknak mutatják magukat, általában otthon sírnak a párnájukba. Az tuti, hogy ők ketten simán ki tudnák csinálni őket. A ravaszságukkal meg a csudajó önvédelmükkel együtt. Viszont ettől függetlenül igenis tudnak nagyon veszélyesek is lenni ezek a barmok, szóval nem annyira tetszik, hogy Rae ellenszegül nekem és ennek hangot is adok.
Aztán a lakótárs témával együtt kicsit ingoványosabb talajra tévedünk. Adam meg a válás. Nem hozza így konkrétan szóba, de ott van a levegőben, amivel nem igazán tudok mit kezdeni. Sosem voltam ebben jó. Hallgatni kurva jól tudok, de hogy véleményt is mondjak bármiről, főleg ilyen lelkis dolgokról, az már nem annyira könnyű. Úgyhogy az arany középutat választom és csak bólintok egyet.
A kérdése kicsit meghökkent, így csak kortyolok egyet az italomba, mielőtt erre válaszolnék.
- Nem mondom, hogy soha – vonok vállat. – Vannak napok – mondom szűkszavúan, de ennél többet erről nem kívánok beszélgetni. Nem azért jöttem ide, hogy lelkisegélyszolgálatot kérjek a húgomtól, hanem hogy rendet tegyek, na meg hogy kihúzzam a műszak végét valahogy ezzel a szerencsétlennel ott. Pillantok az ideiglenes társam irányába, aki láthatólag jól elcseveg. Legalább a zűrzavar hamar megszűnt. Nem lett volna kedvem tovább emberkedni itt most.
- Na, ez igazán jó hír – konstatálom bólogatva, majd ahogy megismétli a mondatomat én is felröhögök. – Nem úgy gondoltam, csak így jött ki – röhögök még mindig. – Szóval akkor ő is szakmabeli? – kérdezem. – Kollégával nem jó kezdeni, Raelyn. Azt most megmondom, hogy azzal akkorát tudsz bukni, hogy atya úr isten – adom a jótanácsot, mert ha valamit, ezt tényleg komolyan veszem. Ő persze azt csinál a saját életével, amit akar, de azért elláthatom ezzel-azzal, nem? Az már más kérdés, hogy megfogadja-e vagy sem. Az ő dolga.
Azért ezek a programok, amiket leír, elég jól hangzanak. Máris elfog a vágy egy kicsit, hogy nekem is legyen valaki, akivel ilyen jó kis elfoglaltságokat találhatok. Tényleg hiányzik néha.
- Azt sosem lehet tudni. A látszat néha csal, tudod. – Lehet bármekkora gentleman meg minden más, ha egyik pillanatról a másikra meg tud változni. – Sosem tudhatod, mikor változik szörnnyé az éjszaka közepén – poénkodok el kicsit a dolgon. Képletesen mondom, de tényleg van olyan például, akire mondjuk az alkohol baromi szar hatással van és agresszív állattá válik hirtelen. Persze ezt majd csak akkor ismered meg, amikor már több időt töltöttetek el együtt és feloldódnak a gátak egymás előtt.
Mikor belekezd valamibe, egész testtel felé fordulok ahogy a pultra támaszkodom. Érdekfeszítően figyelem a kérdést, vagyis a sztorit, amire felszalad a szemöldököm.
- Annie? Ugye te nem ismersz egy bizonyos Annie Johnsont? – kérdezek rá rögtön, mert nagyon remélem, hogy nem róla van szó. Az Annie nem olyan gyakori név, csak azért kérdezek rá rögtön, mire még kiderül, hogy róla van szó. A sztori alapján még el is tudnám képzelni. – Hát ez elég nehéz helyzet – jegyzem meg, de közben Raet figyelem. Nagyon remélem, hogy ez most nem egy átköltött sztori volt kamunevekkel, mert eléggé úgy hangzott.
- Egyébként az kétlem, hogy meg akarná ölni. Vagyis most józan paraszti ésszel, ha belegondolok, akkor ha én most szabadultam volna, nem az lenne az első, hogy megöljek valakit, mert akkor nekem újra kampec. Érted – magyarázom, mert azért több év börtön kemény dolog, általában a bűnözők nagy része megbánja minden bűnét és nem akar újra csücsülni, így jól viselkedik utána. De persze van egy másik részük, akik nem annyira bánják meg és hajtja őket a bosszú.
- Van erre valami bizonyíték is, hogy meg akarja ölni? – ráncolom a homlokom, mert először erről kellene megbizonyosodni.

- Rae ugye ehhez neked nincs közöd? – villantom rá a kékjeimet, mert ha kiderül, hogy igen, akkor máris más szemmel fogom nézni a dolgokat.

Magasba szökő szemöldökkel reagálok Leon heves kijelentésére, aztán kiül az arcomra a kétkedés, de nem mondok semmit. A bátyám néha annyira tipikus pasi, esküszöm, úgy megráznám ilyenkor, hogy kicsit észhez térjen. Nem kell neki nő, na persze. Ezt mondja, ezt mutatja, de szerintem a felszín alatt akkor is több van ennél. De borzalmasan makacs, meg szófukar, aki semmi pénzért nem beszélne arról, mi foglalkoztatja őt komolyabban. Pontosabban az érzéseiről nem beszél, de amúgy másokéról sem szívesen. Például mindig kiül az arcára a „jaj, inkább hagyjuk ezt” nézése, amikor akárcsak futólag szóba kerül Adam, vagy akármilyen hasonló, összetettebb téma. Néha azért elgondolkodom rajta, hogy vajon ilyen az ikertesójával is? Adeline és én sajnos nem vagyunk jóban. Ez nem az én döntésem volt, ez csak így alakult, bár én sem igazán törtem magam azért, hogy ezen változtassak, csak elfogadtam. Így hát nem tudom erről megkérdezni Adelinet, de néha azért elfog a kíváncsiság, hogy ők vajon közelebb állnak-e egymáshoz, vele képes-e Leo őszintébben is beszélni? Az a véleményem, hogy mindenki életébe kell valaki, aki előtt néha képesek vagyunk megnyílni. Bár én meg gyakran a másik véglet vagyok, aki kapásból kimond mindent, mielőtt végiggondolnám, és ehhez általában még innom sem kell. Viszont legalább viccesen megfogalmazok, hogy mások ne tudják biztosan, mennyire gondolom komolyan a dolgokat.
Leon elismeri, hogy Rainával igazi veszélyes nyerőpárost alkothatnánk, amitől kiszélesedik a mosolyom. Nem tetszik neki a dolog, hogy néha túl vakmerő vagyok – valahol érthető is –, és köti az ebet a karóhoz, hogy nem okvetlenül szerencsés az, ha magamat akarom megvédeni, ugyanakkor mondjon bármit, az őszinte mosolya akkor is elárulja, hogy ezt leszámítva nincs baja a kemény csajokkal, és ez most felettébb szórakoztat.
Viszont én is tudok makacs lenni, nem csak ő, és a szűkszavú válaszai ellenére is faggatom meg nyaggatom néha, mert muszáj. Másképpen hogyan tudhatnám meg, hogy egy-egy adott periódusban épp mi zajlik az életében? Ő az egyetlen testvérem. Legalábbis az egyetlen, aki foglalkozik is velem, még ha mostoha is, és tényleg érdekel, mi van vele. De megelégszem a rövid feleletekkel is. Egyelőre elég, ha tudom, hogy időnként igenis többre vágyik egy üres lakásnál. Aztán majd a megfelelő pillanatban még erre is vissza fogok térni vele. Most viszont, úgy tűnik, ismét az én szerelmi életem kerül terítékre. Ezt pedig kivételesen nem is bánom. Adam óta először érzem hálás témának pasikról beszélni. Egészen pontosan egy darab pasiról.
- Ja, nem. Nem így értettem, Dorian nem mentős. Csak... volt egy balesete. Elütötte egy autó, de szerencsére nem sérült meg jobban... Aztán elhívtam randizni – vigyorodom el. Tulajdonképpen nem ez volt az első alkalom, hogy találkoztam vele. Ez volt az utolsó eset, hogy kihívtak hozzá, akkor is azért, mert név szerint engem kért. Ezt megelőzően viszont már többször is el kellett látnom, vagy épp egy ismerősét, ő meg történetesen szintén a közelben volt. Korábban volt egyszer, azt hiszem, valami verekedés is, egyik alkalommal konkrétan eszméletlen volt, és a nevét a személyi igazolványáról olvastam le. Nem is emlékszem minden esetre annyira tisztán, hisz elég sokféle sérülést ellátok naponta, de azt tudom, hogy Doriannek akadnak zűrös dolgai, amelyeket valójában még nem tisztáztam vele sem, és semmiképpen nem említeném most meg a zsaru bátyámnak.
- Bár most kíváncsivá tettél, hogy ez a kollégákkal-való-randizás-iszony nálad mennyire súlyos, és hogy vajon saját tapasztalatra épül-e? - könyökölök fel a pultra féloldalasan, és érdeklődve fürkészem az arcát. Olyan bőszen adta itt a jó tanácsot a dologról, hogy kicsit meg is lepődtem, mert nem rémlik, hogy tudtam volna bármilyen kalandjáról egy másik rendőrnővel.
- Na jól van... Dor nem vérfarkas... tudtommal – nevetem el magam ismét. Úgy néz ki, Leonból megint kezd előbújni a védelmező nagytesó. Már-már aranyos ilyenkor, csak ne lenne ilyen vészmadár. De nem értek vele egyet. Még így is, hogy sejtésem szerint Doriannek vannak problémás ügyei, komolyan hiszem, hogy ő jófiú. Bár tény, hogy valaha Adamről is ezt gondoltam. Basszus, remélem Leon ezzel nem fog most bogarat ültetni a fülembe.
- Ki az az Annie Johnson? - kérdezek vissza értetlenül. Ezt a nevet még nem hallottam, de abból, ahogy Leo nekem szegezi a kérdését, fontos csajnak tűnik. A számára legalábbis. Megint sikerült felkeltenie a kíváncsiságomat, annyi szent. Bár most egész más dologról akartam vele beszélni.
- Nem, egyébként Annie a mentős társam. Annabeth Simmons. - Árulom el, mert bár a sztori többi részét kicsit átköltöttem, de Ann valóban létezik. Csak épp Fawn nevű lakótársa nincs. De nem akartam rögtön elárulni, hogy igazából rólam és Florról van szó. És nem is bánom, hogy nem tettem.
- Igen, igazad lehet – szólalok meg elgondolkodva. Talán a vodka az oka, de most képtelen vagyok felidézni, pontosan mit is mondott Flor, miből gondolja, hogy a mostohatesója meg akarja őt ölni. Azt tudom, hogy az FBI-tól, és a katonaságtól is van, aki vigyázzon rá. Vagy ez mind csak túlzott elővigyázatosság? - Őszintén, fogalmam sincs – vonogatom a vállam. - Csak azt tudom, hogy a lány FBI-os nagybátya is rajta van az ügyön, meg küldött mellé egy katonát testőrnek. Gondolod, hogy figyelnének rá ennyien, ha nem volna bizonyíték? Vagy csak túl óvatosak? - kérem ki a véleményét, mert amúgy nekem ez az egész tökre magas. A következő kérdést hallva viszont idegesen felnevetek.
- Mi? Pff... Nekem? Haha... Miből gondolod? - nevetgélek, mint egy szerencsétlen. Azt hittem, már kezdek kijózanodni, de nyilvánvaló, hogy még mindig épp elég alkohol van a véremben ahhoz, hogy ne tudjak erre most egy épkézláb, értelmes válasszal szolgálni.

Csípem Rae-t, de néha az agyamra tud menni ezzel a faggatózásával. Nem, nem vagyok magányos, és nem, nem kell nő. Dehogynem. Kellene, de se időm, se energiám arra, hogy elmenjek és végre becsajozzak, de úgy, hogy nem csak egy éjszakára, hanem tartósabban. Mellesleg ezt az életformát, amit én űzök, elég nehéz felvenni és együttélni vele. Ki lenne rá képes? Sosem volt senki nagyon, csak rövid ideig.
Inkább beszélgetek az ő szerelmi életéről, mintsem az enyémről, ami nem is létezik. Az legalább egy fokkal izgalmasabb, na meg megtudhatom, hogy ki az új kiszemelt, egyáltalán megérdemli-e a húgomat vagy sem?!
Ahogy felvilágosítom Raelynt, hogy kollégákkal nem igazán jó kezdeni, meglepődöm a reakcióra és ez ki is ül az arcomra.
- Elhívtad randizni? – emelkedik fel a szemöldököm. – És ezt a szituációt mégis hogyan kell elképzelni? – nevetek fel, mert megelevenedik előttem a jelenet. – Elláttad, majd miután sikeresen túlélte, megkérdezted, hogy nem akar-e elmenni veled randizni? – Hát ezt nem hiszem el, komolyan. Belevaló csaj, az egyszer biztos.
Ahogy visszaterelődik rám a szó, megforgatom a szemem.
- Jaj Rae, direkt csinálod ezt? – kérdezem, mert már megint úgy néz rám, mint valami kíváncsi kisgyerek, aki éppen az estimesét várja. – Egyszerűen csak tudom, hogy nem jó keverni a magánéletet a munkával. És ha olyannal jössz össze, akivel együtt dolgozol, ez akaratlanul is megtörténik, aminek meg úgysem lesz jó vége – vonok vállat a magyarázat közben és újabbat kortyolok a narancsléből.
Tényleg csak fel akarom hívni a figyelmét arra, hogy jobb félni, mint megijedni. És nem azért, mert ez a bizonyos Dorian vérfarkas lenne, vagy bármi hasonló.
- Reméljük a legjobbakat – pillantok rá, aztán csak a tömeget kezdem el firtatni, amíg Rae nem kezdi el kikérni a tanácsom egy igen furcsa ügyben. Nem azért furcsa, mert szokatlan lenne, csak éppen össze-vissza hadovál, és nem vagyok biztos benne, hogy neki semmi köze ehhez az egész ügyhöz. Csak reménykedni merek.
- Csak egy jó barátom – vágom rá, hisz tényleg így is van, csak éppen kis extrával fűszerezve. Az utóbbi időben mondjuk nem igazán tartjuk már a kapcsolatot, ez is valószínűleg az időhiányomra vezethető vissza.
A következő kijelentése viszont kicsit meggyőzőbb, mint az eddigiek. Ha valóban a mentőstársa ez a bizonyos Annie, akkor nincs nagy baj, mert nem sok köze lehet a dologhoz.
A kérdés viszont számomra kicsit abszurd, mert nem hinném, hogy egy újonnan szabadult bűnöző rögtön újra gyilkolni akarna. Bár vannak elvetemült emberek, ezt nem is vitatom.
- Hát passz. Nem ismerem az illetőket, így elég nehéz megállapítani – mondom vállat vonva én is. – De ha a nagybátyja FBI-os, akkor jobb kezekben nem is nagyon lehetne. Távoltartási végzést lehet kérni, ha van rá nyomós indok és hasonló dolgok – magyarázom. A biztonság kedvéért azért persze megkérdezem, hogy száz százalék-e, hogy neki nincs köze ehhez az egészhez?! Kicsit sántít nekem a dolog, és nagyon nem venném jó néven, ha valami olyasmibe keveredne, amibe nagyon nem kellene. Ha ilyen emberek veszik körül, az már rég rossz.
- Rae... – nézek rá jelentőségteljes pillantással, várva a normális válaszra. Ahogy itt röhögcsél nekem, abból majdnem száz százalékra veszem, hogy nem őszinte. – Hozd a kabátodat, hazaviszlek. Lejárt a munkaidőm és hulla fáradt vagyok – mondom, de persze itt nem ért véget ez az egész beszélgetés, mert majd mindjárt visszatérünk a dologra.
Közben az ideiglenes társam felé megyek, hogy megérdeklődjem, marad-e vagy jön, mire ő a „túlórát” választja az alvás helyett. Hát, aki hülye, az hülye.
Ha Rae visszajött, poénból elkapom mindkét kezét és a háta mögé szorítva azokat, egy szempillantás alatt rákattintom a bilincset.
- Jogában áll hallgatni – nyögöm ki a röhögés közepette a sablonszöveg egy részét, majd elindítom az ajtó felé, de persze ott már leszedem róla a csinos kis karperecet. – Nem áll jól, szóval ajánlom, hogy semmi szarba ne keverd bele magad.

Teli vigyorral figyelem Leon csodálkozását, bár annyira nem vágom, miért esett le most ettől az álla. Egy csaj talán nem hívhat randira pasit? Vagy az, hogy történetesen előtte el is láttam Dort, kizáró ok lenne? Megvonogatom a vállam.
- Hát igen, tulajdonképpen nagyjából pont így történt. Azt leszámítva, hogy nem volt kérdéses, túléli-e. Nem volt olyan vészes, nem a halálból hoztam előbb vissza, vagy ilyesmi, csak a karja húzódott meg. Éééés... ha jól emlékszem, igazából meghívattam magam egy italra, nem elhívtam – nevetem el magam. Dorian név szerint engem kért a helyszínre, kikötötte Franknek, az öreg fickónak, aki elütötte, hogy csak akkor hajlandó megnézetni a sérülését, hogy ha én megyek ki hozzájuk a helyszínre. És mivel előtte ért véget a műszakom, szívességet tettem, így megmondtam Dornak, ezek után az a minimum, hogy meghív egy italra. Ha engem kérdez, jó alkut kötött. De én is.
- Ne „jaj Rae”-z nekem már! Úgy csinálsz, mintha kínoználak, vagy a fogadat húznám. Csak egy ártalmatlan kérdés volt. Akkora baj lenne, hogy érdekel, mi van az egyetlen bátyámmal? - bokszolok bele a vállába szemtelen mosollyal. Főleg mivel a válasza elég lehangoló, mármint hogy még egy szaftos történettel sem tudott szolgálni nekem, nem is értem, miért forgatta a szemét, vagy miért ódzkodik folyton a személyes kérdésektől. Ki más zaklathatná ilyen kérdésekkel, ha nem a húga(i)?
- Ha csak ferde szemmel nézne a holdra, vagy gyanús helyen szőrösödni kezdene, te leszel az első, akit értesítek – nevetek fel a vérfarkasos témát boncolgatva még egy kicsit, bár nem biztos, hogy Leon valóban értékelni fogja az említett „gesztust”. Én viszont annál is jobban szórakozom a gondolatra.
- Ühüm... - Jó barát, mi? Én meg most másztam le a falvédőről. Valamiért van egy olyan tippem, hogy Annie Johnson egy dögös barát, akivel nem csak barátos dolgokat csinált... Aztán lehet, hogy csak túl sokat gondolok bele. Mindenesetre gyanúsan méregetem még pár pillanatig Leont, mielőtt folytatnám, amibe belekezdtem.
- Oké, szóval lényegében felesleges előre pánikolni, kicsi az esélye, hogy baj lesz. Ez jó hír – szűröm le a szavaiból. Megnyugtató. Túlzottan nem is voltam beijedve, de azért ahogy Flor előadta a dolgot, érződött, hogy ez nem kis dolog. Golyóálló ablakok, meg mit tudom én... Mindegy, a lényeg, hogy nem fogok feleslegesen aggodalmaskodni, de azért nem árt, ha résen leszünk.
Ahogy Leon a nevemet kiejti, egy másodpercre majdnem le is fagyok, hogy basszus, átlátott rajtam, de ehelyett csak a kabátomért küld. Én még igazából szívesen maradnék, viszont tudom, hogy most nem érdemes vele vitázni, úgyhogy egy kis fintorral sóhajtok, megiszom az italom maradékát, aztán elmegyek a kabátomért, és a visszafelé úton magamra is öltöm azt.
- Aaa, basszus! Ha-ha! Nagyon vicces vagy! - szólok rá, amikor elkezd megbilincselni és letartóztatni, de közben azért én is elnevetem magam. - Ne már, biztos úr! Az csak egy kis kokó volt! - Jól van, akkor legyen műsor. Ebbe már úgyis kezdek nagyon belejönni mostanában Dorian mellett. Ingyen cirkusz a népnek.
- Nagyon szexin áll rajtad az a karperec, Rae baby – kiált felém Stacy, egy régi ismerősöm, akiről eddig nem is tudtam, hogy szintén itt bulizik ma este. Stacy valószínűleg olyan lehet nekem, mint Leonnak az az Annie. Egy futó kalandból lett barátság, bár jó ideje nem láttam már. Most viszont azért még odakacsintok neki, mielőtt kívül találnám magam az ajtón.
- Hát nemis  tudom, látod, van aki szerint jól mutat rajtam – mozgatom meg a csuklóimat, amint azok újra szabadok lesznek.
- Nyugi, tesó, a bajt már szagról felismerem, és messzire elkerülöm, ahogy kell – mondom valamivel komolyabban, és bólogatok is hozzá, hogy elég meggyőző legyek.
- A pandúrtársadat hátrahagyjuk? Ez azt jelenti, hogy lehetek én az új partnered az éjszaka hátralevő részében? - nézek szét, hogy merre is lehet a kocsijuk. - Óó, ugye szirénázunk is? - csapom össze a két tenyerem. Azt hiszem, amikor a vodka a szervezetemben keveredik az alaptermészetemmel, a szokásosnál is gyerekesebb leszek.